Bonyodalmak

Péntek reggel megint sikerült időben kelnem. Gyorsan felkaptam egy fekete szaggatott farmert, és egy lila, bő ujjú, de szűkített derekú felsőt. Mikor kisminkeltem magam, elégedetten forgolódtam a tükör előtt. Ezúttal az öcsikémmel csokis gabonapelyhet ettünk tejjel, mert anyu valószínűleg elaludt, de hát hadd pihenjen, a felnőtteknek is kell néha a lazítás.
Első órám osztályfőnöki volt. Már jóval csengetés előtt a padomban ültem Kimmel, Nathaniel előttem a pad tetején csücsült, míg Kentin, Peggy, és Dajan körbe álltak minket.
  - Irtó jó volt a tegnapi nap! - mondta a rasztás fiú.
  - Igen! Remekül szórakoztunk, ugye, Vivi? - mosolygott rám Nath, aki piros garbót viselt, kék farmerrel. Szeme, haja csillogott, szóval tökéletes volt. Talán túlságosan is.
  - Aha... persze. - mosolyogtam kedvesen, de visszafogottan. - Jó volt, és kiderült, hogy egy aranyos srác vagy.
Na, tessék! Ezt miért mondtam? Nem akartam kimondani hangosan, de már késő bánat. Nathaniel úgy vigyorgott rám, mint a tejbe tök.
Peggy eddig a tegnapi vízpartinkat hallgatta Kimtől részletes előadásban, de erre felkapta a fejét.
  - Hé! Csak nem összejöttetek? - nézett ránk grimaszolva.
  - Neeem! - vágtuk rá egyszerre Nath-tal.
Ekkor jött meg Castiel. A szemem sarkából lestem csak rá, nehogy feltűnést keltsek. Rajta volt a szokásos motoros dzsekije, egy kék, Metalica emblémás pulcsi, és a fekete nadrág, láncokkal. Alig nézett szét, megcélozta a helyét, de amikor felfedezett a fiúk kupacában, csak egy egyszerű csá-t köszönt nekünk, de közben egyenesen rám nézett. Jött az eszelős szívdobogásom... nem tehetek róla, baromi nagy hatással van rám ez a srác!
  - Neked is helló, Castiel! - kiáltott nevetve utána Peggy.
De Cast rá se hederített, már hátul pacsizott Lysanderrel, majd a hátizsákját bevágta a pad alá, és lazán leült a helyére.
  - Remélem, nemsokára megismételjük a tegnapi napot! - mosolygott rám kedvesen Nathaniel.
A hangja magamhoz térített, és megint megpróbáltam csak rá koncentrálni.
  - Ezt a kalandot nem fogjuk egyhamar elfelejteni. - próbáltam kedves lenni.
  - Nem hát! - kotyogott közbe a zöldes-kék farmer kertésznadrágos Kim barátnőm.
  - Az biztos! - bökte az oldalamba az úját bolondozva Nath. - A hancúrozás a medencében, meg a vaníliás ajkaid...
Miről beszél ez? Majdnem leestem a székről. Az ajkak szóról megint Castiel jutott eszembe, hisz, tegnap majdnem... De nem! Nem szabad rá gondolnom! Nem eshetek a vörös ördög csapdájába! Megengedtem magamnak egy hátra pillantást, de szerencsére Cast nem figyelt ránk, elmélyülve beszélgetett Lyssel. Viszont azt vettem észre, hogy Melody gyilkos pillantásokkal méreget. Vajon mi baja velem? Fú, ma tiszta szétszórt vagyok! Erősen arra koncentráltam, hogy hol vesztettem el a beszélgetés fonalát.
  - Miféle vaníliáról beszélsz? - kérdeztem a szöszi haveromtól.
  - Belenyaltam a fagyidba, ezt vehetjük mesterséges csóknak! - tréfált Nath.
Ezen jót nevettem és elég hangosan.
***
 Castiel hallotta Vivien nevetését. Milyen jókedvű ma a kis vörös boszorka! Úgy látszik, élvezi, ha körül zsongják a pasik. Pillantása a szájára tévedt. Tegnap nagyon közel volt hozzá, hogy szenvedélyesen megcsókolja, de sajnos azok az édes, puha ajkak veszélyesek és harapnak. Vajon, miért gondol egyre sűrűbben erre a lányra, aki olyan, mint a forgószél? Nem, egyenesen Vivien Marsall tornádó!
  ***
  - Vivien, már megint bambulsz! - szólt rám Kim. - Mostanában olyan szórakozott vagy.
  - Nem tehetek róla! - sóhajtottam. - Mióta ebbe a városba költöztem, én sem ismerek magamra.
Azt hiszem, kivágtam magam a kínos helyzetből, és még nem is hazudtam, mert tényleg másabb az életem, mint régen volt. Itt annyi újdonság van, nyüzsgés, jó pasik... szürke szemek... Ó... Ó.… óóó!!!
  - Nekem jobban tetszik az új Vivi! - mosolygott Ken.
  - Bár a régit nem ismertem, a mostani nagyon édes! - bókolt Nathaniel, és ettől majdhogynem levegő után kellett kapkodnom. Most már tuti, hogy akar tőlem valamit! De cuki!
Na jó, gyorsan le kéne hűteni magam. Még nem ismerem eléggé. Az oké, hogy jól néz ki, de jobb lenne, ha egyelőre takarékra tenném, míg eldöntöm mit, vagy KIT akarok!
  - Kedves vagy, Nathaniel! - mondtam, miután megbeszéltem magammal a dolgot. - Azt hiszem, egy értékes barátra tettem szert tegnap a strandon. Szívesen mennék veled meg a többiekkel ilyen baráti összeröffenésekre, máskor is!
Szándékosan kihangsúlyoztam a "barát" szót, és emlegettem nagyobb társaságot, hogy ne higgye azt, mást is érzek. Jobb titkolni az ilyesmit az elején, nem?
Ekkor megjött az ofő és Nath elment a helyére. Az arcáról viszont még leolvastam, hogy vette a lapot. Jó lesz ez így!
Osztályfőnöki óra után kémia következett. Míg Kimék büféztek, elszöktem a mosdóba.
Mikor már kifelé jöttem volna, befutott a világoskék térdig érő ruhás Melody.
  - Szia! - köszöntem rá. Azért akartam vele szóba elegyedni, hogy megtudjam, reggel miért nézett rám olyan haragosan. Közben a tükörben néztem magam, és a hajamat piszkáltam.
  - Szia! Hallom, tegnap strandoltatok. Kár, hogy nem hívtatok, szívesen elmentem volna. - mondta a barna hajú lány, és idegesen pillantott rám. Sejtettem, hogy nem csak emiatt jött hozzám.
  - Tudod, Rosa szervezte a dolgot, és nem akartunk nagy tömeget.
  - És jól szórakoztál Nathaniellel? - ezt úgy kérdezte, mintha minimum életbe vágóan fontos lenne.
  - Ó, igen. Nath klassz srác, kedves, humoros és figyelmes. - vágtam rá minden gondolkodás nélkül.
  - Tetszik neked?
Mi ez a faggatózás? Mit akar ez a lány?
  - Talán, egy kicsit igen. - ismertem be.
  - Mi az, hogy talán? És hogy kicsit? - kérdezte Melody felháborodva. Olyan volt, mint egy báránybőrbe bújt farkas.  - Csak tudod, hogy tetszik, vagy se! Nem szeretném, ha csak szórakoznál vele, és eldobnád, ha megunod. Ő azt nem érdemelné!
Te jó ég! Már jól kigondolta, mi lenne köztem és Nathaniel között. Ez a csaj vagy elmebajos, vagy látnok! De hogy így letámadott az túlzás.
  - Figyelj, szerintem semmi közöd ahhoz, mit akarok Nath-tól, vagy hogy ő akar-e valamit tőlem! -
 kezdett nagyon felhúzni ez a Barbie baba.
  - De van, mert én igényt tartok Nathanielre. - sütötte le nagy kék szemét a lány. - Első perctől kezdve tetszik, és nem akarom, hogy te, vagy bárki más bántsa. Viselkedj vele tisztességesen, és vagy szeresd őt, vagy felejtsd el, de ne okozz neki fájdalmat!
  - Hidd el, ilyesmi nem áll szándékomban. Kedvelem őt, de egyelőre csak barátok vagyunk.
  - Nos, akkor jó. - bólintott Melody, de nem voltam benne biztos, hogy hisz is nekem. - Ha neked nem kell, én összejönnék vele. Persze csak ha észrevesz.
Hirtelen megsajnáltam a lányt. Szegényke szerelmes, mint egy nagyágyú, és már értem, miért viselkedett velem fúriaként: ellenséget látott bennem. Fél, hogy elveszem szíve választottját.
  - Ide figyelj, Melody, felőlem azt csinálsz Nathaniellel, amit akarsz! Mondtam, hogy csak haverkodok vele. Próbálkozz nála, nem érdekel, de ha a későbbiekben továbbra is rám hajt, nem biztos, hogy ellen fogok állni neki! Tényleg nem tudom, mit érzek iránta, úgyhogy addig lépj, míg erre rá nem jövök! - mondtam kicsit gonoszul, de már az agyamra ment. Kivágtam a mosdóajtót, és otthagytam a tátogó Melody-t. Sajnos, elkövette azt a hibát, hogy meg akarta mondani, mit tegyek és ezt sosem díjaztam. Most megkapta, de majd túléli.
Kim, Viola és Kentin egy padon ültek a lépcső-feljárótól nem messze. Peggy nem volt velük.
  - Már azt hittük lehúztad magad. - nevetett Kim.
  - Vagy elraboltak az ufók! - kontrázott a fehér pulcsis és terep nadrágos Ken.
  - Á, nem, csak egy fúria támadott le. - mosolyogtam, és töviről hegyire elmeséltem, ami a mosdóban zajlott. Nekik bármit elmondhattam, mert igaz barátok voltak. Tudtam, hogy nem kürtölik világgá a titkaimat. Mindenesetre jól szórakoztunk Melody támadásán.
Következett két angol óra. Ebéd időben megtudtam, hol volt két szünetben is Peggy.
Egy eldugott sarokban álldogáltam 3 kedvenc barátommal, és torpedót nyammogtunk, mikor magassarkúban hozzánk tipegett Peggy.
Armin haverjait faggatta. Kim kérésére mindenféle infókat gyűjtött a srácról.
Magamban nevettem. Olyan dedós dolog ez a nyomozgatás. Bár én se bántam volna, ha valaki mindent elmond nekem Castiel eddigi életéről.
  - Armin tiszta, mint a hó. - közölte cinkosul összekacsintva Kimmel. - Túl jó fiú. Sosem keveredett iskolai verekedésbe, néha játssza a szívtiprót, és erős hármas a tanulmányi átlaga.
  - Ó, azt hittem legalább egy fekete kis foltot találunk róla. - biggyesztette le a száját Kim. - A jó fiúk unalmasak.
  - Végül megtudtam azért valamit, ami kihat rá, de közvetlenül az se az ő problémája. - közölte titokzatosan Peggy.
  - Ezt én nem értem. - ráncolta a homlokát Viola.
  - Nem róla, a testvéréről, Alexyről hallottam valamit! - bökte ki Peggy.
  - Na, mondd már! - kértük Kimmel egyszerre izgatottan.
  - Azt beszélik Alexy homár! - súgta a fekete rövid hajú lány.
  - Hogy mi? - pislogott nagyikat Viola.
  - Homokos, meleg, a fiúkat szereti! Hányképpen mondjam még? - rivalt rá Peggy.
Kicsit mind megdöbbentünk a hírtől.
  - Ó, fúj! - borzadt el Viola.
  - Vigyázz vele, Kentin, tesi órán! - kacagott Peggy gonoszul.
  - Pff... - fújt Ken. - Rám tuti nem mászhat! Leverem!
  - Ugyan már, Kentin! Szerintem, nem számít, hogy kihez vonzódik. Ha jó fej és kedves, ez mellékes. - hangoztattam a véleményem. Engem nem zavar Alexy mássága. Az ő dolga a magánélete.
  - Na, akkor már értem, miért hord olyan feltűnő cuccokat és kék hajat. - mosolygott Kim. - De amúgy engem se zavar, ha meleg. Ettől még Armin se lesz kevésbé csábító.
Elképedve nevettem ezen. Kim megint elemében volt. Jó neki, hogy ilyen nyíltan ki tudja mondani az érzéseit, és lazán fogja fel a dolgokat. Én meg... itt nyűglődőm Castiel és Nathaniel között, és még beszélni sem merek róla senkivel.
Becsengettek, és rohantunk a sportcsarnokba tesi órára.
Gyorsan felvettem piros melegítő alsómat, és egy fehér pólót, amin elől egy sárga napocska mosolygott.
Bemelegítő gyakorlatokkal és öt perc körbefutással kezdtünk.
Megint csak messziről figyeltem Castielt, hisz kétszer is lekörözött. Fekete póló volt rajta, és természetesen fekete szabadidő alsó. Döglesztő volt, mint mindig.
Mikor már teljesen kifulladtunk, és megálltunk, a tanárunk közölte velünk, hogy párokra oszt minket, és különböző feladatokat kell majd végrehajtanunk. Na, remek, a tesi nem az erősségem.
Előre irtóztam a dologtól, mert Walter tanár úr már sorolta is: fekvőtámasz, felülés, távolugrás, medicinlabdadobás és kötélmászás. Jaj, de szuper! - gondoltam lehangolva.
De még csak ezután jött a fekete leves, amikor meghallottam, hogy Castiel lesz a párom.
Jaj! Ne már! Ezt nem hiszem el!
Kim Nathaniellel, Kentin Melody-val, Viola Dajannal volt párban. Mázlisták!
A "párom" önelégülten mellém sétált, és szerintem leolvasta az arcomról a véleményem.
  - Úgy látom, gyülekeznek az esőfelhők. - vigyorgott rám a pólómat fixírozva.
  - Hogy pont téged kellett kifognom! - csak ennyit tudtam mondani neki.
  - Egész nap figyeltelek, nagyon jó kedved volt ma. Mi történt hirtelen?
  - Te! - vágtam rá mérgesen - Veled büntet a sors!
  - Na, figyeljetek! - szólt ránk a tanár. - Először 20 fekvőtámaszt csinálnak a fiúk, a lányok ülnek mellettük, hogy ne csaljanak, aztán fordítva! Nyugodtan helyezkedjetek el a csarnokban, ahol kényelmes. Mindenkire figyelni fogok!
Castiel megindult a legtávolabbi sarok felé. Természetesen követnem kellett. Rosa és Gabriel párosa volt hozzánk a legközelebb, de ők is vagy három méterre.
  - Remélem, nem hozol rám szégyent és bírod a megterhelést, napsugaram! - vigyorgott ördögien, aztán nekiállt a fekvőtámaszokat csinálni. Elég hamar és szabályosan csinálta. Nahát, ezt nem gondoltam volna! Ezek szerint lennie kell hasizomnak is a bő póló alatt.
Nem reagáltam a sértésére. Úgy döntöttem, nem adom meg neki azt az örömet, hogy lássa rajtam, felidegesített és magamba megfogadtam, ha beledöglök, akkor is végig csinálom az összes feladatot, csak azért is, amiért leírt. Elért húszig és váltottunk. Nekem már koránt sem ment olyan gyorsan a feladat, mint neki, de összeszorítottam a fogam, és megcsináltam.
Mr. Walter közölte, hogy felülésből negyvenet kell csinálnunk, és le kell szorítanunk a partnerünk lábfejét. Remek, még érjek is hozzá!
Cast lazán és kihívóan hanyatt vágta magát a lábam előtt, és amikor nem akartam leguggolni, hogy lefogjam a lábát, felpillantott rám.
  - Mire vársz, bébi?
Nem fog felhúzni! Nem, nem, nem!
Nagyot sóhajtottam és leguggoltam, leszorítottam a lábát, ő meg elkezdte a feladatot.
  - Hű, de csendes lettél! Semmi sértés, semmi gúnyolódás? - kérdezte, miközben hol felült, hol hátra dőlt. És azt hiszem elfelejtettem hánynál jártam a számolásban.
  - Most nincs kedvem hozzá! - mondtam oda neki.
  - És van köze a cuki kis Nathanielnek a változásodhoz? Miatta lettél boszorkányból kis angyal? - kérdezte kihívóan.
  - Nem tudom. Lehet! - mosolyogtam talányosan, hisz neki ehhez semmi köze.
  - Csak nem belezúgtál?
  - Neked nem mindegy az?
  - Jaj, dehogynem, csak nem akarom elhinni, hogy egy ilyen nyápic aktakukacra buksz.
  - Lehet, hogy igen! - kerültem ki megint a konkrét választ, és láttam a szemében, hogy kezdi felhúzni magát a semmitmondó válaszaimon.
  - Nem hiszem el! - felült és hirtelen elkapta a csuklóm. - Valld be, hogy csak szórakozol vele!
  - Nem, mert nem igaz! Kedvelem.
  - Mennyire? - maga felé húzott, és kibillentem az egyensúlyomból. És ahelyett, hogy eltaszított volna, lefeküdt, hogy egyenesen a mellkasára zuhanjak. A döbbenettől kezem lábam remegett, a gyomromban ezer hangya cikázott. Ott feküdtem Castielen, sőt a karjában az egész osztály előtt, de valahogy megszűnt a külvilág. Nagyokat sóhajtozva néztem oly közeli arcába. - Mennyire kedveled? - ismételte a kérdést.
És akkor, ott, olyan közel hozzá, nem tudtam hazudni.
  - Csak, mint egy barátot. - nyögtem ki vörös fejjel.
  - Milyen könnyen barátkozol! - csúfolódott. Felült, eltolt magától. - Cseréljünk, már javában a csajok csinálják a felülést!
Néztem rá bambán, mint egy idióta, aztán gyorsan észbe kaptam, és én csináltam a gyakorlatot, ő meg szorította a bokám.
  - Valahogy nem tudlak elképzelni az idióta Nath mellett! - maradt a témánál Castiel. - Szerintem, túl unalmas neked.
Szörnyen felháborított a feltételezése. Nem tudom, miből gondolja, hogy Nathaniel unalmas. Szerintem nem az, még vicces is a maga módján, és nagyon figyelmes.
  - Azt hiszed mindenki az olyan veszélyes kalandorokra bukik, mint te? - kérdeztem felpaprikázva, miközben csináltam a felüléseket. Közben nagyon is tisztában voltam vele, hogy a keze a lábamon van. - Mi van, ha az a típus vagyok, aki szereti a romantikus sétákat, a kedves bókokat és a figyelmes barátot? Szerintem, a normális lányok ezt választják, nem a múló perceket egy beképzelt macsó mellett!
  - És te normális vagy? - kérdezte. Mikor ezúttal felültem a keze a bokámról felcsúszott a combomra. Ijedtemben elharaptam a nyelvem. Felé rúgtam mérgemben, de elkapta a lábam, maga felé húzott, mint egy zsák krumplit és maga alá gyűrt. Ott feküdtem a földön, Castiel a combomon ült és a fejemnél lefogta mindkét kezem. Rémülten nézem fel rá. Erősebb volt nálam, mozdulni sem tudtam. És az volt a legrosszabb, hogy nem tudtam, mi a szándéka, vagy mi lesz a következő lépése. A szívem már ezerrel kalimpált. Ha ez így folytatódik, ő fogja okozni a halálom!
  - Szóval? - nézett rám kihívóan, de már a kérdést is elfelejtettem. Csak ziháltam magamban.
  - Ha ott a sarokban befejeztétek a fetrengést, jöhettek elsőnek medicinlabdát dobni! - szólt ránk Walter tanár úr. Na, ha az előbb nem vett minket észre az egész osztály, most a kedves tanárom, gondoskodott róla, hogy mindenki felfigyeljen ránk. Beégtem rendesen. Az összes kíváncsi szempár ránk szegeződött. Csak éljem túl ezt az órát!
Cast persze nem foglalkozott senkivel. A kijelölt helyre sétált, én meg kullogtam utána.
Sípszóra el kellett dobnunk az öt kilós tömött labdát. Természetesen a Castielé messzebbre repült, győzött a nyers erő. Úgy látszik, ránk szállt a tanár, mert tovább vezetett minket a vastag gumiszőnyeghez. Ott megint versenyt rendezett köztünk. Egyszerre kellett ugrani, minél messzebbre. Nem nagyon tetszett ez a szereplés, de mit tehettem?
Csodálkozásomra sikerült messzebbre ugrani, mint Castnak. Végre legyőztem! Ügyes vagyoook!
Viszont a szőnyegről hamarabb feltápászkodott, mint én, és a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni. Bunkóság lett volna a figyelő tekintetek előtt játszanom a sértődöttet, így elfogadtam a kezét. Erősen felhúzott és szerintem direkt megint közel rántott magához. Csak egy pillanatra kerültem közel hozzá, de máris remegtem.
  - Ne gyere a közelembe! - súgtam oda neki. - Sőt, ne is szólj hozzám!
Míg a többiek szenvedtek a labdával és az ugrálással, látványosan elhúzódtam Castieltől, és hátat fordítva neki, a társaimat néztem. A kötélmászást nem vállaltam, közöltem a tanárral, hogy tériszonyom van, és gyenge a karom, nem bírnám felhúzni magam. Olyan kérlelően néztem rá, hogy megengedte, kihagyjam a feladatot. Cast persze ebben is remekelt, de Dajan volt a leggyorsabb mászó.
 El se akartam hinni, amikor végre kicsengettek.
Észre se vettem, mikor került megint a közelembe Cast, de mellettem állt és a fülemhez hajolt.
  - Egy élmény volt veled a torna óra, napocskám! - súgta kacagva, aztán két hosszú lépéssel utolérte Lysandert. Úgy néztem utána, mintha szellemet láttam volna.
Tesi után föci óránk volt, de a kótyagos fejemmel nem fogtam fel, miről van szó, még azt se nagyon, hol vagyok. Valószínű Castiel túladagolásban szenvedek!  Kim gyanakodva figyelt, de nem nyaggatott.
Óra végén a csengőszóra magamhoz tértem.
Violával, Kimmel és Peggy-vel Kentint vártuk a folyosón, amikor odalépett hozzánk Iris.
  - Sziasztok! Csajos dumapartit szervezek holnap délutánra. Van kedvetek jönni?
  - Én benne vagyok! - bólintott rögtön Kim.
  - Én is. Már úgyis tudni akartam, merre laksz. - mondtam felvidulva. Irist kedveltem, nem volt se beképzelt, se unalmas. Jó fej csajnak gondoltam, szívesen barátkoznék vele.
  - Rám is számíthatsz! - mondta Peggy. - Imádok trécselni.
Viola is beleegyezett. Így Iris megmondta nekünk a címét, és közölte velünk, hogy négy órára menjünk, akkora beszélte meg Rosával, Lisával és Charlotte-tal is, aztán rohant is a vörös copfos lány, mondván, hogy neki még vásárolnia kell holnapra.
Öt perc múlva már majdnem haza is értem. Imádkoztam, hogy Castiel ne álljon a kapunk előtt, és fellélegezhettem, mert nem volt ott. De ugyanakkor a szívem mélyén csalódott is voltam.
Azért jó lett volna ma még egyszer látni. Úgy beférkőzött az agyamba, hogy nem lehet onnan kiverni. Hihetetlen, hogy még csak négy napja ismerem, és máris minden gondolatom ez az igen jóképű... öntelt hólyag... szemét... mocsokláda!!!
Sajnos egész este rajta agyaltam. Álmatlanul forgolódtam az ágyamban.
Miért pont Castiel? Miért ez a beképzelt ficsúr vonz? Miért nem az imádni való Nathaniel vett inkább le a lábamról? Vele százszor jobban járnék... talán esélyt kéne adnom neki.
Csak az a baj, hogy javíthatatlan vagyok. Nekem sosem a megbízható, aranyos pasik tetszettek, hanem a könyörtelen rossz fiúk, akik átgázolnak rajtam, és kidobják a szívem a kukába, ha meguntak.
Eddig legalábbis ez így volt.