A meghívók

Csütörtök reggel magamra kaptam egy rózsaszín, fekete csíkos felsőt és kedvenc farmerem, sminkeltem és feltupíroztam a hajam. Kivételesen most alig vártam, hogy suliba mehessek. Felkaptam az asztalomról a meghívókat, és bedugtam őket a táskámba. Castielét a fiókomba süllyesztettem. A rám váró buli és az, hogy megint szórakozhatok Dakotával feldobta a hangulatom. Viszont, ha eszembe jutott, mi történt Castiel és köztem itt a szobámban, az beárnyékolta kicsit a gondolataimat. Nincs magyarázat a viselkedésemre. Egyszerűen elgyengültem. Csak ez az oka, hogy kis híján hagytam, hogy megint kihasználjon! Ráadásul, most szín józan voltam! Ha a szívem és a testem nem fog engedelmeskedni az eszemnek, nagy bajban leszek, mert Castiel játékszerévé válok! Mert most, hogy aludtam rá egyet, arra a következtetésre jutottam: hiába mondja, hogy szüksége van rám, és hiába csókol úgy, hogy majd belehalok, nagy valószínűséggel csak unja Deboraht, ezért játszadozik velem.
Viszont arra büszke voltam, hogy emelt fővel, lazán elküldtem.
Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat és lementem a konyhába reggelizni anyához és a kisebbik tesómhoz.
Első órám földrajz volt, így a tizenkettes terem elé mentem. Ott már egy csoportban álltak a barátaim, de csak intettem nekik. Elmentem mellettük, egyenesen hátra, ahol Dakota és Jade beszélgetett.
Mikor Dake meglátta, hogy közeledek, rám nevetett és ölelésre tárta a karját, én persze rávetettem magam és csókra nyújtottam a szám. Édes csókban forrtunk össze.
  - Szia, szépségem! - mosolygott Dakota és az arcomat simogatta. - Tegnap rólad álmodtam!
  - Úgy hiányoztál!
  - Vivien, nekünk már nem is köszönsz? - kérdezte felháborodva Kim.
  - Ó, ne haragudjatok! Hellóka! - pislogtam zavartan, és Dake karjában maradva oldalra fordultam. Bocsánatkérőn néztem rá, Kenre és Violára. - Csak hát Dake elveszi az eszem, csak őt láttam.
  - Azt már hallottuk, hogy a szerelem vak, de hogy ennyire. - mosolygott Kim.
  - Ezt örömmel hallom, Vivike! - fordított vissza maga felé Dakota és gyengéden szájon csókolt.
*
Castiel pont akkor ért a terem elé Lysanderrel, amikor a csókjelenet zajlott és még a szava is elállt.
Ezek ketten a suliban is folytatják? Ez kész botrány! - gondolta.
   - Castiel... miről álmodozol? - lépett mellé Iris.
  - Semmiről! Mizu, csajszi?
  - Megvagyok! Mellém ülsz föcin?
  - Persze, szívesen! A régi barátok nincsenek elfelejtve.
  - Ezt jó hallani... És mi újság Deborahval?
  - Egész jól elvagyunk - azt hiszem. - közölte Castiel, miközben Vivienék felé lesett. - Láttad az új gerlepárt?
  - Dake meg Vivien? - nézett az ölelkezőkre Iris is. - Elbűvölő páros, nem?
  - De. - húzta el a száját Castiel.
*
Megjött a tanár és bevonultunk a terembe. A jobb sarokban ültem Dakotával, előttünk Capucine és Amber, Gabriel Kentinnel, Kim Violával, Lysander Charlotte-al - közvetlenül Rosa mögött - és a velem szomszédos másik sorban Castiel és Iris. Odaadtam az előttem ülő két lánynak a készített megivókat.
  - Bulit rendezek a szülinapomon. Gyertek el!
  - Rendi, én ott leszek! - bólogatott Capucine.
Amber átfutotta a meghívóm szövegét.
  - Szombaton? Ó, sajnos nem tudok menni. Nem leszek a városban. A nagymamám kórházba került, őt megyünk a családdal meglátogatni.
  - Jaj, de kár! Jobbulást a mamádnak. - visszavettem tőle a díszített papírom. Leradíroztam Amber nevét és a táskámba dugtam. Most kinek adjam oda? Végül is tök mindegy, majd rásózom valakire. Ahogy a lányok vélekednek Amberről, nem is baj, ha nem jön.
Amúgy az óra nagyon hamar eltelt, Dake negyvenöt percig ölelte a derekam.
Szünetben tovább folytattam az osztogatást. Odaadtam a meghívókat Violának, Kimnek, Peggy-nek, Rosának, Irisnek, Lisának, Melody-nak és Charlotte-nak.
Nyelvtan órán már Kimmel ültem, akkor kapta meg a meghívásom Kentin és Jade is. Második szünetben épp Gabrielnek adtam oda a meghívómat, amikor odajött hozzám az ölelkező Leigh és Rosaly.
Leigh szólalt meg.
  - Vivien, nagyon sajnálom, de nem tudok ott lenni a bulidon. Pont szombaton lesz a nővérem eljegyzése.
  - Ó, de kár! - mondtam elkeseredve. Mínusz két ember! - Akkor te sem jössz, Rosa?
  - Én igen... megyek! - vágta rá a fehér hajú lány. - Én kihagyom Leigh családi buliját, mert úgysem ismerek ott senkit.
  - Ez remek! Féltem, hogy te sem jössz. - mosolyogtam Rosára. Nagyon megkedveltem ezt a lányt.
  - Leigh!!! - kiáltott oda Ken és Jade a srácnak. - Ne ülj már folyton a lányok szoknyáján... Gyere büfézni!
  - Elnézést, hölgyek, de várnak a fiúk! - mondta Leigh és Gabe-el együtt otthagytak minket.
Mikor kettesben maradtunk Rosával, rögtön felcsillant a szeme.
  - Lysander is jön a bulidra?
  - Még nem szóltam neki, de szándékomban áll meghívni. - közöltem mosolyogva. - Esetleg üzensz neki valamit?
  - Igen... és erre a döntésre ráment pár éjszakám.
  - És mire jutottál?
  - Arra, hogy kockáztatok! Szeretem Leight, de már nem olyan nagy lángolással, mint régen. Lehet, hogy már csak megszokásból vagyok vele, nem tudom. Ez majd kiderül, ha megtudom, mit érzek Lysander iránt. Súgd meg neki, hogy egyedül leszek a bulidon és várom a dobását!
  - Ó, csak nehogy aztán baj legyen belőle!
  - Nyugi, Vivi, nem lehet semmi gond, ha Leigh nem tud róla! Falazol nekünk, ha szépen megkérlek?
Aj-jaj, ebbe jól belekeveredtem, de mit tudjak csinálni?
  - Megteszem, de csak azért, mert kedves és aranyos csaj vagy, ráadásul Lysander is a szívemhez nőtt. Remélem, boldog lesz.
  - Egy angyal vagy, Vivien! Köszi szépen!
  - Semmiség. Én is mindent elkövetnék a szerelemért.
Ha lenne rá esélyem. - tettem hozzá gondolatban.
  - Erről jut eszembe! - kapott a fejéhez Rosa. - Hol a Dakotád? Együtt vagytok?
  - Aha. - mosolyogtam, bár bűntudatom volt, mert a szerelem szóról nem ő jutott eszembe. - Kiengedtem cigizni. A pasiknak kell némi szabadság, de máris hiányzik.
Rosa sóhajtott.
  - Eleinte én is így voltam Leigh-el, de már megszoktuk egymást és lecsillapodtak az érzelmek.
Ebben a pillanatban lépett be az aulába Dakota, Castiel és Lysander. Rosa feléjük nézett.
  - Most beszélj Lyssel, amíg meg nem gondolom magam!
  - Jó, legyen.
Hűha! Kicsit necces lesz, hogy a vörös ördög is ott van, de majd csak kitalálok valamit.
Ökölbe szorított kezekkel elindultam a három fiú felé.
Dake mosolyogva felém nyújtotta a kezét. - Máris hiányoztam, drágám?
  - Naná! - megfogtam a srác kezét, és hogy az oldalához tudjak bújni, a testemmel arrébb löktem Castielt. - Remélem, semmiféle nőszemély nem vadászott rád odakint!
  - Ha voltak is kint csajok, nem láttam őket, mert csak rád gondoltam. - kedveskedett Dakota és lehajolt, hogy megcsókoljon.
Kicsit furcsa volt, hogy Dake ilyen magas, szinte csak a válláig értem és csók közben lábujjhegyre kellett állnom. Castielnél olyan más volt, mert ő alig egy fél fejjel magasabb nálam... és tökéletes pár lehettünk volna.
Mikor Dakota elengedett, a fülébe suttogtam.
  - Most elrabolom tőletek Lyst egy percre, hogy meghívjam a bulimra.
  - Rendben, kislány. Csak siess vissza!
  - Mindjárt jövünk!
Azonnal megragadtam Lysander karját és arrébb húztam a fiúktól vagy 3-4 métert. Megálltunk egy két méteres cserepes virág mellett.
*
  - Hé, Dake, a csajod elcipeli Lysandert! - szólt oda a vörös fiú Dakotának, szándékosan akarta Vivi ellen hangolni a haverját. Hadd legyen csak féltékeny!
  - Ugyan már... ez nem nagy ügy! - legyintett Dake.
  - Te csak azt hiszed! Lys már említette, hogy bejön neki Vivieni.
  - Vivieni? Micsoda bugyuta becenév ez! Nem vagyok féltékeny, mert megbízok Viviben.
  - Lehet, hogy nem kéne. - vigyorgott sejtelmesen Castiel, és itt már magára gondolt, nem Lysre.
*
Átadtam Lysandernek a meghívót.
  - Buli lesz nálam, tizenhat éves leszek! Ott a helyed!
  - Akkor egy évvel fiatalabb vagy, mint én és Castiel?
  - Mi? Ti már tizenhét évesek vagytok? - kérdeztem nagyokat pislogva. - Akkor miért vagytok elsősök?
  - Én a negyediket jártam kétszer hanyagságból, Cast meg az ötödiket, mert vásott kölyök volt.
Próbáltam megemészteni az információkat. De aztán a szülinapi bulimra kellett koncentrálnom.
  - Na, akkor buli nálam, szombat este! És jön Rosa is, de Leigh nem ér rá... Szíved királynője azt üzeni, hogy várja, mit lépsz.
Lysander arcáról sütött a boldogság.
  - Ej, Vivi, nem hiszek a fülemnek! Te vagy a szerencsecsillagom! Ez szuper jó! Mivel hálálhatnám meg?
  - Csak puszival ne, mert Dakota félreértheti. - mosolyogtam, de közben eszembe is jutott, mivel viszonozhatja a szívességet. - Csak annyi a kérésem, hogy ne szólj Castielnek a bulimról! Én akarom értesíteni személyesen.
  - Úgyis meg fogja tudni.
  - Az nem számít! Csak hadd mérgelődjön egy kicsit!
  - Beindult a bosszú angyala?
  - Talán. - kacsintottam Lysre vidáman, aztán elindultam Dake-hez.
Amint odaértünk a szőke és a vörös fiúhoz, Castiel rögtön nekem rontott.
  - Dakota most mondta, hogy bulit szervezel! Engem ki akarsz hagyni? - a vörös ördög úgy lépett elém, mint egy veszedelmes oroszlán.
  - Téged kihagyni? Soha! - vágtam rá csúfondárosan. - Légy nyugodt, te sem maradsz ki! - átlapoztam a kezemben szorongatott meghívókat, mintha az övét keresném, de persze tudtam, hogy az otthon van. - Ó, bocsánat, Castiel, de úgy néz ki, a tiéd otthon maradt... Ja, tudom már! Először a fontosabbakat hoztam magammal. - szúrós pillantással néztem rá. - A tiédet biztos a mellékes vendégek közé raktam! Bocsika, de ez van!
  - De kényes lettél! - Castiel tekintete olyan éles volt, hogy majd átszúrt.
  - Ez nem kényesség! Piszkálja az orrod, hogy kimondom az igazat?
  - Ez neked az igazság? Tegnap este nem...
  - Hallgass! - szóltam rá idegesen. Még csak az kéne, hogy Dakota előtt arról beszéljen, ami tegnap este zajlott köztünk! - Feleslegesen koptatod a szád, senkit sem érdekel! - gyorsan Dake felé fordultam. - Menjünk innen, Dakota! Nem akarom tovább hallgatni ennek az idiótának a szövegelését! - gyorsan megfogtam a fiú kezét, elrángattam onnan, mielőtt Castiel romba dönti az életem.
  - Persze, kicsim! - mosolygott Dake.
Még utoljára bocsánatkérő pillantást vetettem Lysre.
 - Bocs, hogy így faképnél hagylak, de nem bírom elviselni a barátod fullánkos stílusát!
El is jöttünk onnan és a német terem előtt átadtam a meghívókat Nathnak és Dajannak.
Tesi óra előtt Armin és testvére is meghívásra került, majd történelem volt az utolsó óránk. Szerencsére, elfelejtett bejönni hozzánk a tanár, így lyukas óránk volt. Ennek mi örültünk a legjobban Dake-el, mert végig csókolóztunk és sugdostuk az órát. Suli után még ráadásul haza is kísért. Aranyos gesztus volt és így biztonságban voltam Castieltől is.
Otthon eldöntöttem, hogy Leigh meghívóját elküldöm a bátyámmal Danielnek, hisz jó barátként váltunk el, neki is ott a helye a bulimon. Már csak az Amberét kell odaadnom valakinek.
Péntek reggel anyám szólt, hogy nagyon hideg van kint, így a fekete garbómra felvettem egy piros, pufis sok zsebes mellényt és előhalásztam a legvastagabb farmerem.
Első óránk oszi volt, a drogfogyasztás veszélyeiről hallgattunk előadást, aztán irodalom, angol és jogi ismeretek következett. Szerencsére a többi óra elmaradt a kosármeccs miatt.
  - Jössz akkor? - várt meg a teremből kifelé menet Dajan.
  - Persze, ott a helyem! - elengedtem Dakota derekát és felpillantottam rá. - Te jössz szurkolni a fiúknak?
  - Á, én kihagyom! Inkább elmegyek biliárdozni a haverokkal, de a meccs után még találkozhatunk.
  - Pompás ötlet. - mosolyogtam rá és lábujjhegyre álltam, hogy arcon csókoljam Dakotát.
Elbúcsúztunk egymástól, aztán Nathaniellel és Dajannal a sportcsarnok felé mentem.
A fiúk az öltözőbe mentek, én meg felmentem a lelátóra és elhelyezkedtem az első sorban. Elég sokan zajongtak a lelátón, de az én soromba csak jóval messzebb ült egy csapat, így nyugodtan szemlélődhettem. Tíz perc múlva már a pályán volt a Sweet Amoris csapata, zöld mezben.
De a Maxwell Gimi csapata nem volt sehol. Húsz perc várakozás után Nath és Dajan odajöttek hozzám a pálya szélére és megálltak a vaskorlát előtt, előre hajoltam hozzájuk.
  - Na, mizu? Nem lesz meccs? - kérdeztem aggódva.
  - Azt mondta az edző, várunk még fél órát, hátha csak beragadt a buszuk a forgalomban. - magyarázta Nathaniel. Nagyon jól állt neki a zöld mez. -  Kaptunk öt perc szünetet, aztán a cserejátékosokkal játszunk egy kicsit bemelegítésnek, ha nem jönnek, mehetünk majd haza.
  - Remélem, csak késnek. - mosolyogtam a srácokra. - Ha jönnek, ha nem, ti vagytok a legjobbak!
  - Ilyen biztatás mellett, tuti! - nevetett rám Dajan.
  - Az ám! - bólogatott Nath is.
  - Az edző máris integet! Bocs, Vivi, vissza kell mennünk! - Dajan oldalba vágta a szőke srácot, aztán elszaladtak.
Unottan ücsörögtem a lelátón és reméltem, megjön az ellenfél csapat, mert a fiúk megérdemelnének egy izgi meccset, ahogy mi, szurkolók is.
*
Eközben Castiel és Lysander a büfénél kóláztak.
  - Tiplizzünk már innen, Cast! Menjünk a Flörtbe!
Castiel csak a fejét ingatta.
  - Nem, nem. Nézzünk szét a csarnokban!
  - Jól hallok? - nevetett Lys. - Te utálod a kosárlabdát!
  - Nem is azért megyek! Vivien ott van és a nyápic Nathanielnek szurkol. Beszélnem kell vele!
  - Mi dolgod vele? - gyanakodott Lysander.
  - Semmi különös. - mosolygott ördögien Castiel. - Csak nem akarom, hogy az után a stréber után futkosson, mert Dakota nem elég neki, az holtbiztos! Másrészről meg ki kell csikarnom belőle a meghívómat.
  - Talán nem vagy a vendéglistáján.
  - Dehogynem! Reggel felhívott a bátyja, és azt mondta, Vivica személyesen akart meghívni, ezért nem szólt nekem. Kérdőre akarom vonni, hogy miféle turpissággal hülyít minket.
  - Vedd már észre, hogy nem kívánatos személy vagy az életében! Már nem számítasz neki, bármit is teszel. Leírtad magad előtte! - bölcselkedett Lys. - Vivike már Dakotára bukik!
  - Kétlem. - mosolygott nagyképűen Castiel és elindult a csarnok felé. - Jössz akkor a meccsre? Ha nem, akkor egyedül megyek.
  - Na jó, megyek, de csak azért, mert ha te meg ő kettesbe maradtok, abból katasztrófa lesz. - lépkedett Cast után Lysander.

(* írói megjegyzés: folyt. köv. 😘)