Ren érzései

Másnap reggel Kimmel, Kentinnel és Evával kávéztam a büfében - Castiel az udvaron bagózott a fiúkkal a rajongók gyűrűjében, - amikor Rosa és Leigh kézen fogva odasétált hozzánk. Sütött az arcukról a boldogság, és már tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy kibékültek.
Ujjongva csaptam össze a két tenyeremet.
  - Gyerekek, nem hiszek a szememnek! - rikkantottam boldogan. - Mondjátok, hogy azért vagytok összetapadva, mert kibékültetek!

A párocska megállt előttem, a fekete ruhás Rosaly Leigh oldalához simult, és kissé elpirult heves reakciómat hallva.
  - Sziasztok! Nos, igen... Győzött a szerelem. Nem tudunk meglenni egymás nélkül.
Örömömben megölegettem mindkettőjüket, sok boldogságot kívántam, aztán visszatértem a kávémhoz. A többiek is hasonló jókívánságokkal bombázták az álompárt.
Öröm volt rájuk nézni. A szememben ők olyanok voltak, mint Castiel és én. Tökéletesen összeillő, egymásnak rendelt pár. Ki is hangsúlyoztam a véleményem:
  - Tökre örülök nektek! Majdnem olyan szuperek vagytok együtt, mint Castiel és én! - nevettem.
Tőlünk jobbra, a falnál állt Jade társaságában Ren, erre felhorkantott és dühös képpel elhúzta a csíkot. A többiek nem figyeltek fel rá, de én fél szemmel figyeltem, és sejtettem, hogy nem tetszik neki a Castiel iránti rajongásom. Az ő baja! Hiába játssza a duzzogó óvodást, az érzéseimen nem tudok változtatni!
  - És hogyhogy megint szent a béke? - kérdezte a régi-új párostól Kim.
  - Igazából, már régóta éreztem, hogy üres az életem Leigh nélkül. Gabriellel is azért szakítottam, mert hiányzott Leigh és a vele megélt boldogság. - mesélte a platinaszőke szépség. - Mostanában eljártunk moziba, kávézni és újra fellobbant a láng.
  - Ez annyira jó! - tapsikolt Kim is, aki piros pulcsit viselt, fekete fényes testnadrággal és térdig érő csizmával. - Öröm rátok nézni!
  - Igen, szép a szerelem. - mosolygott egyetértve Eva is.
  - Csak egy tanácsom van, fiatalok - szóltam, mint egy nagy bölcs. - ha igazán boldogok akartok lenni, felejtsétek el a múltat. Hibázni mindenki szokott, el kell temetni.
  - Értem mire célzol, csajszi! - pillantott rám nagy fekete szemével Leigh. - Nem fogom neki felhánytorgatni a viszonyát Lysanderrel, és azt sem, hogy Gabriel karjában kötött ki.
  - Azért neked is ott volt Amber. - kuncogott gonosz mosollyal Kentin.

  - Ne is emlékeztess rá! Életem legnagyobb tévedése volt. - nyögte kínosan feszengve a fehér dzsekis Leigh. - Most már belátom, hogy hiba volt vele kezdeni.
  - Tévedni emberi dolog. - mosolygott Kim. - A lényeg, hogy minden jó, ha jó a vége.
Elkezdtük kántálni, hogy "csókot-csókot" mire a szerelmespár boldogan teljesítette a kérést. Nevetve és tapsolva biztattuk őket.
Gondolom, túl hangosak voltunk, mert a büfésorból elénk ugrott a barna bőrdzsekis Nath egy energiaitallal a kezében.
  - Nocsak, Leigh, visszavetted a használt rongyot? - kezdte a gáncsoskodást a szőke srác. - Nagyot csalódtam benned, barátocskám... Nem zavar, hogy Lysander döngette a kicsikét, majd a haverod vigasztalta hónapokig, karácsony tájékán pedig Dakota melegítette az ágyát? Ez már majdnem az osztály negyede...
Leigh haragosan harapdálta a szája szélét, Rosa pedig szégyenkezve bújt visszakapott szerelme mellkasához.
  - Kopjál le, te negatív barom! - intette le Leigh a kötekedőt. - Ami volt elmúlt, csak a most számít, amihez neked semmi közöd!
  - Igen, tűnj el! Ne csinálj bajt és ne rontsd el a kedvünket! - szájaltam. Meg is haltam volna, ha nem próbálom meg helyre rakni Nathanielt.
  - Vivi baba, hogy te mindig véged a szerencsétlen hülyéket! Felcsaptál szamaritánusnak?
Láttam, hogy Kentin is bepöccen. Zöld szeme szikrázott a haragtól, előre lépett és lökött egyet a gonoszkodó srácon.
  - Tényleg húzzál el, te gyökér, különben a szart is kiverem belőled! Keress mást, akivel szórakozhatsz!
Láttam, hogy Nath felméri a helyzetét. Az izmos Kenhez képest, ő csak gereblye volt, és biztos voltam benne, hogy ha verekedésig fajul a dolog, akkor Kentin kerül ki győztesen.
  - Még mindig szánalmasok vagytok! - hátrált meg Nath. - Nyomik gyülekezete.
Ezzel a srác elsétált, övé volt az utolsó szó, de legalább elkergettük.
  - Ez a barom meghalna, ha nem kötekedne. - húzta el a száját Kim. - Felejtsük el! Mi legalább összetartunk és kiállunk egymásért, de neki kije van? Se barátja, se szerelme, mert attól, hogy Ambert keféli, nem hinném, hogy szereti.
Magamban igazat adtam Kimnek. Az új Nath csak felületes haverságban volt Dajannal és Jinxsékkel, szórakozott a csajokkal, de nem mutatott semmi érzelmet. Nyoma sem volt benne abból a kedves, melegszívű srácból, akit tavaly ismertem meg. Mi lesz így belőle?
A nevem említésére tértem vissza a gondolataimból.
 - Ha Vivi megtalálná nálad, elszabadulna a pokol.
Felkaptam a fejem, Cast és Lys röhögve jöttek oda hozzánk.
A fehér hajú srác Kentin mellett az állóasztalra támaszkodott, míg Castiel mellém somfordált, hátulról átölelt, és csókot nyomott az arcomra.
  - Jézusom, de hideg vagy! - nyafogtam.
  - Melegíts fel, asszony! - vigyorgott Cast ellenállhatatlanul. Még jobban hozzám bújt, és csak azért is a pulcsim alá dugta fagyos ujjait a derekamnál. Nyöszörögtem, duzzogtam, de azért apró puszikat nyomtam hideg arcára, hogy melegedjen picit. Aztán kiragadtam magam a saját kis világunkból, mert eszembe jutott Lysander mondata.
  - Mondd csak, drágám, miért is kéne megöljelek? Lys a poklot emlegette.
  - Jobb, ha nem tudod. - vihogott a jó barát.
  - Nincsenek titkaim. - nézett a másik srácra Castiel fitymálva, aztán a szemembe nézett. - Akadnak őrült rajongóim... Odakint a csajok bugyikat írattak alá velem, az ő nevüket meg a sajátomat kellett rájuk írnom, de befelé jövet a kukába dobtam mindet.

Nem a féltékenység öntött el, a nevetés környékezett. Elképzeltem, milyen zavarban lehetett Cast, és mennyire idegeskedhetett, hogy mit fogok szólni ehhez az őrült új szokáshoz. Próbáltam komoly képet vágni, mert láttam, hogy attól tart, leharapom a fejét.

  - Ej-ha! Hol vannak a régi szép idők, amikor még plüssállatokat vágtak a híres emberekhez? Azoknak még én is örülnék!
  - Komolyan nem haragszol? - hitetlenkedett Cast. Elengedte a derekam, megfogta a két kezem és csókot nyomott a kézfejemre.
  - Bolond lennék haragudni emiatt! Nem tehetsz róla, hogy szívdöglesztő vagy, és a csajok dobálják le a bugyit magukról miattad - most épp szó szerint!
Kim, Kentin és Lys hangosan kacagott a hátunk mögött a szavaimon.
  - Imádlak, megértő angyalkám! - csókolt homlokon megkönnyebbülve Cast. - Ülsz mellettem matekon?
  - Matekon, és kémián, és nyelvtanon, irodalmon és egész nap! - öleltem át a nyakát és csókra nyújtottam a szám.
Míg mi önfeledten nyalakodtunk, halottam Kim házsártos beszólását.
 - Na, tessék! A legjobb barátnőm dobott egy pasi miatt! Lőjetek le, ha megint szerelmes leszek! Kentin, legalább te ülsz velem?
  - Sajnos nem! Torinak ígértem magam. - szabadkozott Ken.
  - Ah! Szegény én! Még a végén össze kell állnom Nathaniellel. Ő lesz az új haverom!
Nem tudtam mennyire gondolja ezt komolyan lökött barátnőm, de felkaptam a fejem.
  - Azt adja neked az Isten! Akkor kitagadlak, nem leszel barátnőm!
  - Nyugi, csajszi, csak vicceltem! - kacsintott vigyorogva Kim. - Csak azért fecsegtem, hogy ne tudj a smacizásra koncentrálni!
  - Gonosz, Kim, nagyon gonosz! - fújtattam viccelődve.
  - Az a középső nevem! - kacagott sátánian a barna bőrű csaj.
Még jó darabig ökörködtünk csengetésig, Lys és Castiel is örült Rosáék kibékülésének.
Próbáltunk Castiellel minden együtt töltött percet kihasználni, mivel tudtuk, hogy délután a zenekarral lesz, én meg Sissy-vel.
Kicsit tartottam tőle, hogy Renéknél kell mennem, de tudtam, hogy nem lesz otthon, hisz ma a menhelyen fog melózni. Még véletlenül sem akartam összefutni vele, mert nem voltam benne biztos, hogy megy nekünk a közömbösség.
A kapuban hosszasan búcsúzkodtunk, aztán Cast elrohant, mert ma Alexyéknél próbálnak, én meg becammogtam a házba. Ráértem, még egy óra múlva hozza haza Ren a húgát az oviból. Megkajáltam, aztán beengedtem Lucky-t a konyhába. Mostanában kicsit elhanyagoltam, ezért megszeretgettem, játszottam vele picit. Még jó, hogy anyu és az öcsém imádja a kutyust, mert így azért nem volt olyan nagy a bűntudatom.
Négy előtt tíz perccel átöltöztem, egy agyonmosott szürke kötött pulcsiba bújtam és egy kényelmes cicanaciba. Sosem lehetett tudni, mikor akar Sissy festeni, főzőcskézni, vagy a szőnyegen csúszni-mászni. Lófarokba fogtam a hajam, aztán szaladtam az előtérbe csizmát és kabátot venni.
Alig csengettem be a Willford házba, kis védencem azonnal ajtót nyitott.
  - Szia, Vivi! Végre itt vagy! Már nem győztelek várni! - fogadott boldogan a piros pulcsis és zöld nadrágos kis csaj. Megragadta a kezem és szinte berángatott a nappaliba. - Kaptam aputól egy kétszáz darabos 101 Kiskutyás puzzle-t, és egyedül nem boldogulok vele!
Épp csak volt érkezésem lerúgni a cipőt és felakasztani a kabátom, Sissy már a dohányzóasztalra kiterített apró darabkák mellett ugrált.
  - Hűha! Úgy látom ezzel elleszünk egy darabig! - néztem reménytelenül a dalmatapettyes apró darabokra. - Nem volt valami egyszerűbb?

  - Jó ez! Szeretem a kiskutyákat, és Ren is megígérte, hogy segít, ha elakadunk! - vágta magát térdre a kislány az asztal mellett. - És azt is megígérte, hogy bekeretezteti, és felrakjuk a falamra, ha sikerül összerakni.
Imádtam a kicsit, amikor ennyit fecsegett. Ez mindig azt jelentette, hogy jól érzi magát velem, és ettől máris öröm járta át a szívem. Bár én is ilyen fesztelen lehetnék náluk!
  - Itthon van a bátyád? - kérdeztem óvatosan, miközben én is leültem törökülésbe az asztal másik oldalára. A kanapéról a seggem alá húztam egy kispárnát, hogy kényelmesen üljek.
  - Nem, nincs. Ma dolgozik, utána meg randija lesz.
Nem is tudom, hogy ez jó hír-e. El is felejtettem, hogy randizgatni kezdett Laetivel.
  - Értem. - hirtelen nem tudtam, mi mást mondhatnék.
Sissy elkezdte az összes kirakódarabot a színére forgatni, s közben kidugta a nyelve hegyét, ahogy elmélyülve tevékenykedett.
  - Vivi... jó az nekünk, hogy Ren randizik? - kérdezte a kicsi a homlokát ráncolva.
  - Persze. Nagyon jó. - válaszoltam, és lenyeltem a gombócot a torkomból. Ez volt az a téma, amit nem volt kedvem firtatni, de kis barátnőmet sem akartam megbántani. - Ha a bátyád kedvel egy lányt, és találkozgat vele, az azt jelenti, nyitott és kész egy kapcsolatra. Ha szerelmes lesz, nem lesz olyan morci, mint régen volt.
  - Az jó, de ... jobban örültem volna, ha beléd szerelmesedik, mert akkor velünk maradnál örökre! - a vallomása közben a kislány arca elvörösödött. Zavarba jött, nekem meg könnybe lábadt a szemem, amiért ennyire ragaszkodik hozzám.
  - Jaj, kicsim, ez nem ilyen egyszerű. - néztem rá bánatosan, hisz egy másik életben már én is elképzeltem magam Rennel, de még a kósza gondolatot is bűnnek éreztem. - Tudod, hogy nekem ott van Castiel, őt szeretem. Én így is mindig a kedvenc dadusod leszek, mivel nem költözöm sehová. - próbáltam tréfásan válaszolni, de egyikőnk sem vidult fel.
  - Jó lesz így is. - vont vállat végül Sissy közömbösen. - Szerinted, hol kezdjük a kirakót?
Alaposan megnéztem az apró darabokat, és felfedeztem Szörnyella fejét, így könnyen javasoltam, hogy vele kezdjük az összerakást, mert a kiskutyák reménytelennek tűntek.
Békésen rakosgattunk, szinte nem is beszélgettünk, csak akkor volt kisebb-nagyobb üdvrivalgás, ha találtunk egy-egy odaillő darabot.
Észre sem vettem, hogy elszaladt az idő.
Az ajtó hangos nyitódására összerezzentem. Ren érkezett meg, kezében egy zacskóval, rajta a sarki pékség logójával.
Megtorpant mikor meglátott, mintha elfelejtette volna, hogy a világon vagyok, és főleg - náluk!
  - Hali! Hoztam neked csokis és rózsaszín cukormázas fánkot, húgi! - lengette meg a zacskót a srác. Ügyetlenkedve kibújt a kabátjából és a hozzá legközelebbi fotelbe dobta.
Sissy már rohant is elé, és ott ugrált, hogy megkaparintsa a zacsit.
  - Akarom-akarom! - viháncolt a gyerek.
  - Állj! - intette le a nagy tesó. - Kiviszed a konyhába, és tárcán eszed meg, mert tuti összemaszatolod magad és talán a kanapét is! És ha megetted, az üres zacskót a kuka aljára dugod, hogy apu ne lássa, hogy ilyen szemét kajával tömlek!

  - Megígérem, csak add ide! - vágta magát vigyázzba Sissy.
A jelenet mókás volt, főleg, mikor a kicsi megkapta az édességet és visítva kiiszkolt a konyhába.
  - Ez aranyos volt. - jegyeztem meg mosolyogva.
  - Próbálok mindent megadni neki, ami apánál tiltott. - amikor pillantása rám szegeződött, elkomorult az arca. Mintha azt is utálná, hogy ott vagyok és beszélnie kell hozzám.
  - Rendes vagy.
  - Nincs időm fecsegni, csak hazaugrottam, mert tudtam, hogy semmi értelmes kaja nincs itthon. Laeti a sarkon vár, vacsorázni megyünk. Tudsz még maradni egy órát, míg apu hazaér?
  - Persze. - vágtam rá ösztönösen, de közben nagyon nem tetszett, hogy én babázok, míg ő enyeleg az új barátnőjével. - Örülök, hogy boldog vagy vele.
  - Boldog? Ezt mi a faszból gondolod? - kérdezte Ren dühösen. Szeme szinte villámokat szórt, s ösztönösen felálltam. Nem bírtam, hogy fentről néz le rám.
  - Hogy beszélsz? - szóltam rá kérdőn. - A csúnya beszéd valami rossz berögződés a pasiknál! Castiel is ...
  - Na, ne hasonlíts össze a drága barátoddal! - fenyegetett meg a fekete hajú srác még mindig zabosan. Tény, hogy nem tanácsos előtte Castielt emlegetnem, de már nem tudtam visszaszívni. - Hányok tőle, meg tőled is! - már indult a szobája felé, de két lépéssel utolértem és elkaptam a karját.
  - Most meg mit ártottam neked? Mivel érdemeltem ki ezt a hangnemet? Beszélhetnénk?
Ren elrántotta a karját. Még mindig felbőszült fenevadként méregetett, kicsit tartottam is tőle, hisz nem tudtam, mire számíthatok a zabos Rentől, de bátor akartam lenni. Fájt, hogy marjuk egymást.
  - Beszélgetni akarsz? - kérdezte gúnyosan. - Rendben. Legyen. Mondd! Csupa fül vagyok. Öntsd ki a szíved!
  - Hiányzol... - csúszott ki a számon, s rögtön meg is bántam, s lesütöttem a szemem.
  - A kurva életbe! - a srác indulatosan beletúrt fekete hajába, pillantása még mindig jeges volt. - Mégis mit vársz tőlem? Dobtál, mert nem akarsz tőlem többet barátságnál, de azért elvárnád, hogy még mindig loholjak utánad és epekedjek? Hát köszönöm, de nem kérek ebből a játékból! Igyekszem elkerülni téged, most meg itt rinyálsz, hogy hiányzom? Hát van neked szíved, Vivien?
Tudom, hogy költői kérdés volt, és nem is nagyon tudtam válaszolni rá, mert fájt a kifakadása, kínzott a hiánya, és majd beleőrültem, hogy semmi sem olyan már, mint mikor azt gondoltam, hogy csak barátok vagyunk. Valóban hiányzott a legjobb barátom, de nem úgy, ahogy ő gondolja.
  - Sajnálom, Ren... én csak vissza akarom kapni a barátságodat. - nyögtem végül érzelmektől reszelős hangon. - Rossz, hogy levegőnek nézel!
  - Ha nem vagyok neked fontos, akkor te se nekem! - jött a makacs válasz a sráctól, és dacosan nézett.
  - De ... de fontos vagy, csak nem úgy, mint ahogy szeretnéd! - vágtam a fejéhez az igazságot.  A vallomásom bátorrá tett, elé léptem és megöleltem.

Jó volt hozzá bújni és átkarolni a vállát. Szinte éreztem a szapora szívverését, és időbe telt, míg elmúlt a pillanatnyi merevsége és viszonozta az ölelést. Sóhajtva simultunk össze, szinte éreztem, hogy pillanatról pillanatra termelődik bennem a boldogsághormon. Nem tudom meddig álltunk ott összefonódva, percekig, vagy pillanatokig, de még ez is kevés volt. Ren hirtelen megrázkódott és eltolt magától.
Még így is közel voltunk egymáshoz, egy babszem sem fért volna be közénk. A fiú oly közeli arcáról többféle érzést olvastam le: szomorúságot, reménytelenséget és fájdalmat. Jobb kezével megérintette az arcomat.
  - Nem teheted ez velem, Vivi. - súgta Ren elgyötört hangon. - Nem érinthetsz meg, nem követelhetsz barátságot, amikor attól jóval többet érzek. Utálom, hogy nem vagy velem, és még jobban utálom, hogy Vele vagy! Megölném Castielt, csak mert rá nevetsz, hozzá érsz, őt szereted. És ami a legrosszabb, hogy nem is látlak vele igazán boldognak!
  - Én... én boldog vagyok, csak te nem akarsz annak látni. - tiltakoztam és egy arasznyit hátrébb léptem. Nem akartam ilyen közel lenni hozzá, mert bűnös gondolataim támadtak.
  - Ez nem igaz, Vivi, csak ámítod magad! Ha szeretnéd nem reagálnál így...
Nem értettem, hogy mire, hogy reagálok, de megadta a magyarázatot, amikor szája az ajkamra tapadt.
Kínzó lassúsággal csókolt, szinte éreztem benne a lelki vívódását, és képtelen voltam nem

viszonozni. Tüdőmből elfogyott a levegő, a szívem megbolondult, az agyam kikapcsolt, és ebben a pillanatban engedtem a kísértésnek. Ren csókja olyan volt, mint ő, félénk, bizonytalan, de aztán felforrósodott és leigázott. Tehetetlenül, könnybe lábadt szemekkel simultam hozzá, mert amit csináltunk egyszerre volt jó és rossz. Jó volt, mert a lelkemig hatolt, de ugyanakkor rossz, mert én máshoz tartoztam és fájt, hogy bűnbe visz. Mégsem tudtam véget vetni a csóknak, hiába mindkettőnk szenvedését csak elhúztam ezzel.
  - Ren, már megfagytam odakint...
A mondat a levegőbe hasított, a szavak az ajtó felől jöttek. Csak nehezen tértünk vissza a valóságba. Kábán nézetem a hang irányába. Laeti piros szövetkabátban lépett be a helyiségbe és a szája elé kapta a kezét, amikor felfogta, mit lát.
  - Ó, Istenem! - kiáltott fel a fekete hajú szépség szinte visítva. - Menjetek a pokolba!
Ezzel a lány sírva elrohant.
Arra gondoltam, csakugyan ott fogok kikötni, ha továbbra is kettős játékot űzök és mindkét fiút magamnak akarom.
  - Menj utána! Magyarázd meg neki, hogy nem az van, amit gondol! - böktem meg Ren karját.
  - Egy csókot nem lehet kimagyarázni. Majd holnap beszélek vele. Jobb, ha most hagyom lenyugodni.
  - Sajnálom, hogy miattam szakít veled. - nem tudom, miért mondtam ezt. Talán azért, mert azt gondoltam, ha mással van kevesebbet gondol rám.
  - Ne légy csacsi, Vivi, nem miattad van. A gond az, amit én érzek irántad. - Ren elég közömbösen beszélt. Hamarabb összeszedte magát a varázslatos csók után, mint én. - Érted már, hogy miért kell tartanunk egymástól a távolságot? Nem lehetünk csak barátok. Nekem te már régen több vagy, és míg ez a részedről nem változik, és ragaszkodsz a kis rockeredhez, addig ne gyere a közelembe. Most még csak Laetinek lett egyértelmű, hogy vibrál köztünk valami, de mi van, ha ez megtörténik a húgom, vagy a drága barátod előtt?
  - Az... az katasztrófa lenne. - suttogtam sírva. A sós cseppek csípték a szemem, mert megpróbáltam visszatartani őket.
  - Akkor értjük egymást. Csak akkor gyere hozzám, ha mellettem döntöttél, másképp ne erőltessünk egy nem létező barátságot.
Igaza volt, mégis fájt a szívem. Viharok dúltak a lelkemben. A szívem egyik fele ordított, hogy ne legyek hülye, tegyem őt boldoggá, és ne törődjek semmivel, de a másik fele, a dominánsabb fele ragaszkodott Castielhez, akit már régóta imádok. Sok mindent átéltem már vele, ő volt a vörös tűz az életemben és nem akarta egy részem sem elveszíteni. Meghoztam hát egy újabb fájdalmas döntést. Igaza van Rennek, tényleg el kell őt engednem, ha képtelen vagyok elszakadni Castieltől.
  - Sajnálom, Ren. - hangom szinte csak suttogó volt a gyötrődéstől. - Sajnálom, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek gondolsz. Egy idióta, önző dög vagyok, mert téged is akarlak, és Őt is... de mivel ez nem lehetséges, téged kell elutasítsalak, mert nekem mindig Castiel volt az igazi és ő az, aki nélkül nem tudom elképzelni a jövőm.

  - Jó, akkor menj! - mutatott az ajtóra Ren. Próbált közömbösnek mutatkozni, de láttam, hogy reszket az álla. - Most már úgysem megyek sehová, maradok a húgommal, te meg légy boldog és törölj ki az életedből!
  - Nem tehetem. - ingattam a fejem. - Én vagyok a húgod dajkája, és osztálytársak is vagyunk. Inkább próbáljunk meg felnőttek módjára viselkedni és békében élni egymás mellett.
  - Lehetetlent kérsz, csajszi! - gurult be ismét a fiú. - Szerintem, aludjunk rá párat, jegeljük a dolgot. Az idő majd mindent megold.
Persze, az idő mindent megold, ezt szokták mondani, de nem tudtam elhinni, hogy ez valaha is megtörténhet. Ren szeret, mert bár nem mondta ki, akkor is tudom, és érzem, de a gond az, hogy én meg Castielt szeretem, és ez nem fog változni. Így aztán sosem szabadulunk ebből az ördögi körből...