Bocsánat, vagy nincs bocsánat?

Könnyes szemmel trappoltam hazafelé, minél előbb a szobám magányára vágytam, hogy kisírjam magam. Zavarodott voltam és csalódott. Elegem volt minden hímnemű lényből. Először csak azt hittem, a képzeletem játszik velem, mert arra lettem figyelmes, hogy a latyakos hóban léptek közelednek felém. A vállam fölött hátra lestem, és láttam, hogy Castiel lohol utánam. Persze, ő nem Lysander, aki hagyta, hogy Kim zokogva elsétáljon. Ő Castiel, aki küzd, harcol és rohan utánam, akkor is, ha nem akarom. Sprintelésbe kezdtem, nem voltam kíváncsi az ostoba magyarázkodására. Persze Ő is gyorsított. Nem akartam, hogy utolérjen, de gyorsabb volt nálam. Hamarosan beért, a derekamnál fogva elkapott és letepert egy olvadozó hókupacba, pár méterrel a házunktól. Rám vetette magát, a két kezem lefogta a fejem felett, hogy ne tudjak kapálózni. Kihasználta a testi fölényét és erejét. Sírós arccal, duzzogva néztem az arcába, mert egyebet nem tehettem.
  - A kurva életbe már! - káromkodott a fiú mérgesen. - Mi ütött beléd, te kis bolond? Komolyan azt hiszed, hogy akkora barom vagyok, hogy még egyszer elcsábulok és lecseréllek másra? Olyan hülye nem vagyok, hisz pokol volt, amikor majdnem elveszítettelek amiatt a kis kurva miatt! Vivi drágám, tényleg dilis vagy, ha azt hiszed, kell nekem bárki más! Szeretlek az Istenit, az életemnél is jobban!
És megláttam Castiel haragja mögött a kétségbeesést, a félelmet és az őszinteséget. Aggodalom ült ki az arcára. Tényleg félt, hogy elveszít, s ez melegséggel bizsergette a testem, még akkor is, ha egy hideg és nedves, koszos hókupacban feküdtem. A szívem olvadozni kezdett, de a makacsságom győzedelmeskedett.
  - Szállj le róla, te vadállat, különben sikítok! Eressz el és felejts el! - kiabáltam az arcába, aztán megpróbáltam megharapni a csuklóját, de sajnos nem jártam sikerrel, Cast résen volt és elkerülte a támadásom.
  - Soha!
Értetlen, nagy szemekkel néztem fel rá. A szürke szempár hideg volt, mégis perzselő.
  - Soha nem engedsz el, vagy soha nem felejtesz el? - kérdeztem provokálóan, csak azért, hogy feldühítsem. Ha én fel tudnék robbanni, akkor kapjon idegbajt ő is!
  - Mindkettő. - mosolygott Castiel megenyhülve. Mégis volt valami elszántság a tekintetében, ami megrémített, de meg is nyugtatott, hogy harcol értünk. Nos igen, ez így képtelenség, de már a megismerkedésünk napjától kezdve ilyen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, és úgy látszik, ez már sosem fog változni.

  - Jó, akkor itt megvárjuk, míg kitavaszodik! - vágtam rá nyeglén, és elfordítottam a fejem. Hiába próbáltam lelökni magamról, egyszerűen nem bírtam meg vele. Csak azt értem el, hogy lejjebb süllyedtünk a latyakos hóban.
Castiel fél kézzel visszafordította a fejem, és kényszerített, hogy megint ránézzek.
  - Az őrületbe kergetsz, te makrancos nőszemély! Egy nagy büdös lófaszt fogom hagyni, hogy kisétálj az életemből, megértetted? - kérdezte Castiel, miközben fél kézzel satuként szorította az arcom. - Egy baromság miatt felkaptad a vizet, és túlreagáltad a dolgot! A tökömet se érdekli Eva! Te vagy a mindenem, az életem mozgatórugója. Megbassza az Isten, ha egy ilyen idiótaság miatt felrúgod a kapcsolatunkat!
  - Castiel, te ma nagyon csúnyán beszélsz! - sziszegtem a fogam között, és még csak azért sem állt szándékomban könnyen megbocsátani neki.
 - Azt a rohadt.... - a szürke szempár olyan hideg volt, mint az acél, kezdte elveszíteni minden türelmét. - Vallomást vallomásra halmozok, és te csak a trágár szavakra figyeltél? Eldobom az agyam! Ne kínozz, Vivieni, és ne játssz velem, mert megbánod!
  - Komolyan? - kérdeztem még mindig provokálóan. - Most meg még fenyegetsz is?
Castiel vett pár mély lélegzetet, s ettől a mellkasunk csak még jobban egymáshoz nyomódott. Próbáltam nem odafigyelni a testem áruló reakcióira.
  - Itt az ideje, hogy befogjam a szád, édesem!  - nézett le rám veszedelmesen Cast.
Egy pillanatig azt hittem, tényleg a tenyerével fogja betapasztani a szám, de persze jobb ötlete támadt. A szája csapott le hitetlenkedve szétnyílt ajkaimra.
És a csók vad volt, őrjítő és mindent feledtető. Úgy csókolt, hogy attól remegés futott végig a gerincemen, akaratlanul is viszonoztam. Sőt, mi több: a nyaka köré fontam a karom, amikor elengedett, s elmélyítettem a heves nyelvcsatát.
Bolond szenvedély lett úrra rajtunk, igen bolond, hisz azok voltunk, mert ha ilyen közel kerültünk egymáshoz, megszűnt a hol, a mikor és minden egyéb. Már nem számított a harag, a dac vagy a küzdelem. Már csak két egymást akaró, túlfűtött ember voltunk, akik megvesznek egymásért.
A viharos ölelésben megfeledkeztem róla, hogy az utcán, az árok szélén estünk egymásnak, akkor tértem magamhoz, amikor a lábam ösztönösen Cast dereka köré fontam, és megéreztem a derekam alatt a hideg és vizes latyakot. Legalább ettől magamhoz tértem, s elrántottam a fejem, hogy véget vessek az őrületnek.
  - Elég... - leheltem kábultan.
  - A csókból, a veszekedésből, vagy a kapcsolatunkból?
  - Mindenből!
A válaszom meglepte a srácot, s ezt ki is használtam. Lelöktem magam, és gyorsan a ház felé iszkoltam.

  - Ezt nem gondolhatod komolyan! - lépkedett utánam a feldúlt Castiel hitetlenkedve.
  - De igen, úgy gondolom! - makacskodtam.
Beértünk a házba, lerúgtam a cipőm, felakasztottam a kabátom, aztán besétáltam a nappaliba, mintha a fiú ott se lenne.
  - Tényleg elment az eszed! - kapta el a karom Cast, megállásra kényszerített a kanapé és a kis asztal között. Szólt a tévé, de a családom nem tartózkodott a helyiségben. - Berágtál egy marhaságon. Olyasmit képzelsz, ami nem is igaz, most meg makacskodsz itt nekem! Mi ütött beléd? Ha meguntál, vagy le akarsz cserélni, mondd a szemembe, nem kell itt hisztizni!
  - Ez nem hiszti! - nyelveltem nagy hangon. - Te vagy az, akinek minden fontosabb, mint én! Van képetek próbálásnak hívni, amit műveltek?! Ez csak alibi! Most legalább láttam, miket műveltek! Szánalmasok vagytok te is, és Lysander is!
  - Te vagy szánalmas, kicsikém, már ne is haragudj. Fél órája tépem a szám, de te nem értesz meg! - pattogott Castiel. Lassan már nem tudtam, hogy neki, vagy nekem van igazam. Mérges voltam, kimerült és érzelmileg padlóra kerültem.
  - Annyit káromkodtál, hogy belefájdult a fejem!
  - Elég szomorú, hogy csak erre figyeltél fel, mert nem ez volt a lényeg!
Lucas bújt elő a konyhából.
  - Nocsak! Szar van a palacsintában? Titeket se hallottalak még veszekedni!
Küldtem egy haragos pillantást az öcsémnek.
  - Ne szólj bele, Luc, a nagyok dolgába!
  - És láttátok már magatokat? Iszap birkóztatok, vagy mi?
Csak ekkor mértem végig a sáros Castielt, bár az én nadrágom se volt semmi. Szerencsére a pulcsim száraz volt, de nem is mertem arra gondolni, hogy nézhet ki szegény kabátom. Tényleg úgy néztünk ki, mint valami hülye komédia szereplői, akiket végigöntöttek csokival.
 - Majdnem! Ez az idióta letepert a sárba! - panaszkodtam.
Tej szőke kis tesóm csak nevetett.
  - Nem vagytok semmik! Látom, dúl a házasélet!
Elegem lett a kicsi csúfolódásából is, villámló szemekkel fordultam hozzá, és egyúttal a karom is elrántottam Cast szorításából.
  - Dugulj el, tesó! Neked nem osztottunk lapot!
Erre már anyám is előbukkant, megállt Lucas mellett a konyhaajtóban.
  - Édes lányom, hogy beszélsz az öcséddel? És mi ez a patália?
  - Semmi! Csak mindenki hagyjon békén!
A létrához szaladtam, hogy végre a szobámban lenyugodjak, vagy kisírjam magam, még nem döntöttem el, melyikre van nagyobb szükségem.
Természetesen Castiel nem érezte úgy, hogy ő is beletartozik a "mindenkibe", mert utánam jött.
Az ágyam közepére vetettem magam, magzatpózba kucorodtam, és végre szabad folyást engedtem a könnyeimnek. Az sem érdekelt, hogy a sáros ruhám összekeni az ágytakarót. Cast sem foglakozott ezzel, mert ledőlt mellém, az arca velem szembe került, s fájdalmas képpel nézett, majd kisimította a hajam nedves arcomból.

  - Vivieni drágám... Kérlek nyugodjunk le, és beszéljük meg ezt az egészet! - kérte elgyötört hangon, s közben végtelenül gyengéden simogatta az arcom az ujjai hegyével. - Azt akarod, hogy így érjen véget a kapcsolatunk?
  - Én már nem tudom, mit akarok! - vallottam be pityeregve, de a kedvessége és szomorú szeme nem hagyott hidegen.
  - Tényleg nem tudom, mi ütött beléd, de azt nem hagyom, hogy így vess véget a kapcsolatunknak. Szeretlek, te kis dinka, és nem engedem, hogy egy őrült hiszti miatt felrúgd azt a csodát, ami összeköt minket.
Olyan jól esett a lágy érintés és a meleg hang, hogy a szívem kezdett felengedni. Igazából én sem akartam elszakadni tőle, csak épp kicsit emelkedett lelki állapotban voltam.
  - Én is szeretlek, Castiel, csak... csak egy kicsit kiborultam. Felzaklattam magam azon, amit Lys tett Kimmel, és azon, hogy hagytad, hogy Nina rámásszon. Eszembe jutott, mit éreztem én, amikor téged így láttalak, és... elborult az agyam. Szegény Kim...
Castiel még mindig velem szemben feküdt, és az arcom simogatta.
 - Nem gondoltam, hogy ilyen szörnyűségek járnak a fejedben. - kedves puszit nyomott az orromra. - Igazad van abban, hogy tétlenül néztem őket, de nem szólhatok bele az életükbe. Ne hasonlítsd az ő kapcsolatukat a miénkhez, hisz, ha jól belegondolsz, Kim és Lys már jó ideje csak vitáztak. Sok volt köztük az ellentét. Szerintem, már halálra volt ítélve a kapcsolatuk, csak idő kérdése volt, mikor szakítanak.
Sajnos igaza volt. Bizony, már én is éreztem egy ideje, hogy barátaink kapcsolata túl viharos, nem lesz jó vége. Talán én se tudtam volna Kimet lebeszélni, ha rákattant volna egy pasira.
  - Ebben van valami. - láttam be már kicsit lenyugodva, s közelebb fészkelődtem szerelmemhez, hogy a mellkasához tudjak bújni. - Megrázott, hogy így ért véget a kapcsolatuk, de számítani lehetett rá, hisz nagyon különböznek. Mint a tűz és a víz, mégis sajnálom őket.
  - Én is sajnálom, drágám, de az jobban aggaszt, hogy azt hiszed, engem érdekel Eva. Mert nem, mint csaj nem az esetem. Az igaz, hogy egy hullámhosszon vagyunk, jó vele zenélni és sok közös van bennünk, de nem vonzódom hozzá, és nem gondolok rá nőként. Hogy is gondolhatnék, amikor te vagy minden gondolatom? Csak téged tudlak szeretni, mert te vagy a szívem királynője. A nélküled elképzelt élet, nem is élet. - mostanában nem láttam Castielt ilyen érzelmes arccal, és őszinte törődéssel az arcán. Ez már nem hagyott hidegen. Szerettem, ez nem vitás.
  - Jaj, Castiel! Bocsáss meg nekem... Sajnálom, hogy hülye voltam. Én is szeretlek, igazán, de rettegek, hogy valaki közénk áll, és mivel már egyszer elvesztettelek, még egyszer nem bírnám ki. Úgy sajnálom, hogy ilyen kiállhatatlan liba vagyok!
  - Ugyan már, kicsikém! Felejtsük el! - súgta Cast, miközben a homlokom puszilgatta. - Vannak rossz napjaink, de amíg meg tudjuk beszélni, van remény. Amíg a szívünk egymásért dobog, nem lesz baj. Csak te számítasz nekem!
Már mosolyogni is tudtam. Ragyogó arccal néztem az imádott szürke szempárba.
  - Hahaha! Erről egyszer írnod kell nekem egy dalt!
  - Százat is, szerelmem, csak sose hagyj el! - ölelt magához szorosan a srác, s boldogan simultam hozzá.
Forró csókkal pecsételtük meg a kibékülést, s ettől úgy éreztem, újra szárnyalok, a tüdőmbe megint egyenletesen áramlott a levegő. Már nem szorult a mellkasom. Visszatért a nyugalom és a boldogság a lelkembe.
Csak nagy soká szakadtunk el egymástól, és akkor is csak azért, mert Castiel keze beleakadt a sáros hajamba, s ettől felszisszentem.
  - Le kéne zuhanyoznunk, tényleg úgy nézünk ki, mint valami iszapbirkózók. - javasolta nevetve Cast, én meg bólogatva legördültem az öléből.
  - Hú, tényleg rémesen nézünk ki! - méregettem magunkat kuncogva.
A vörös ördög a szekrényemhez lépett, majd elő kapott néhány ruhát, ami az övé volt. Már egész gyűjtemény lapult a szekrényemben a cuccaiból, ahogy nála is akadt jócskán holmim.
Amíg fürdéshez készülődött, én a fésülködő asztal elé telepedtem, és megpróbáltam egy-egy sárcsomót kikefélni a hajamból.
Már az ajtóban járt az ölében egy pólóval, melegítővel és egy törölközővel, amikor utána szóltam.
  - Nem megy ki a fejemből szegény Kim. Felhívom és beszélek vele, míg tusolsz. Biztos szarul van, és jól fog esni neki egy-két vigasztaló szó.
  - Tedd azt, drágám! - küldött az ajtóból még egy mosolyt és egy puszit az ujjai hegyére lehelve.
Rávigyorodtam, de aztán faarccal nyúltam a telefonomért, mert már szegény Kimre koncentráltam.
Néhány csengés után barátnőm felvette a telefont. Nem hagytam szóhoz jutni.
  - Jaj, Kim! Sajnálom, ami történt. Hol vagy most? Lenyugodtál már egy kicsit?
  - Szia, Vivi! Jó, hogy hívsz, de nem, ezt nehéz megemészteni. A Diákparkban nyalogatom a sebeimet, de már befagyott a fenekem! A buszom elment, a bátyám jön értem kocsival, de majd csak egy jó óra múlva végez a munkahelyén.
  - Gyere fel hozzám! Melegedj meg, és öntsd ki a szíved, míg Simonra vársz. - javasoltam egyből. Nem akartam, hogy magában búsuljon a hidegben. Ő is sokat vigasztalt már, amikor Castiellel váltságokban voltam, itt az ideje, hogy most törlesszek.
  - Egyedül vagy? Mert ha ott van a tapló pasid, vagy befut a köcsög Lysander, akkor inkább nem megyek! - halottam Kim durcás hangját.

  - Nos... Cast itt van, épp zuhanyozik, de nem fog zavarni minket, majd lezavarom vacsorázni. Lys miatt meg nem kell aggódnod, nem engedem a házunkba! - fogadkoztam gyorsan, nehogy elriasszam a fekete lányt.
  - Hát jó... felugrom egy órácskára, mert nagy szükségem van egy kis lelkifröccsre. - adta be a derekát Kim, de még kissé bizonytalan volt a hangja. - Tíz perc és ott vagyok.
  - Oké, várlak!
Letettük a telefont. Gyorsan tiszta nacit vettem fel, és folytattam a hajam rendbehozását. Már tűrhető volt a vörös lobonc a fejemen, amikor Cast visszatért. A haja még nedves volt a zuhanytól, és a fekete póló is ráfeszült felsőtestére, mert gondolom a sietségben nem törölközött meg rendesen. Szó szerint elakadt a szavam a látványától, és észre is vehette, mert vigyorogva lépett mögém, átölelte a derekam és csókot nyomott a nyakam hajlatába. Borzongás futott rajtam végig már ennyitől is.
  - Tiéd a fürdő. Akarod, hogy megmossam a hátad? - kérdezte Cast búgó hangon, miközben a nyakamat csókolgatta.
A kezem a hajába túrtam és kissé belemarkoltam, így toltam el kicsit magamtól, nehogy a hevességével levegyen a lábamról.
  - Jó terv, csak van egy kis bibi. Mindjárt itt lesz Kim. Meghívtam, mert tudom, hogy most egy megértő barát kell neki.
  - A francba már! - háborgott Cast. Sértődött képpel támaszkodott a fésülködőasztalomnak. - Már úgy beleéltem magam a kibékülős szexbe. A zuhany alatt százszor elképzeltem...
Úgy hallgattattam el, hogy előre dőltem, és a szájára tettem a mutatóujjam.
  - Sajnos későbbre, vagy holnapra kell halasszuk, mert a barátnőmnek most szüksége van rám! Légy jó fiú, és vacsorázz meg a családommal... aztán majd kárpótollak! - az utolsó mondatnál felcsillant a szemem és sokat sejtető mosollyal céloztam arra, mire gondolok.
  - Hm... - Cast lehajolt, s megharapta az alsó ajkam. - Már alig várom, kiscicám!
  - Ma inkább vadmacska lennék, ha nem bánod! - kacsintottam merészen, és a nyaka köré fontam a karom.
Épp egy heves csók közepén tartottunk, amikor Tony bevezette Kimet.
  - Szi...sziasztok! - köszönt ránk egy kis torokköszörülés után Kim. - Látom, sosem változtok!
Kicsit zavarba jöttem, mert Kim egy boldog pillanatban kapott el minket, amikor ő meg padlón van, ezért gyorsan löktem egyet Castielen, hogy Tony mellé penderítsem.
  - Na, srácok, jó vacsizást! Hagyjatok minket magunkra!
  - Igenis, hercegnőm! - tisztelgett viccesen Cast, s máris távozott a bátyámmal.
Kettesben maradtunk Kimmel, leültünk az ágyam szélére. Részvéttel néztem a csalódott Kim szomorú zöld szemébe. Nem kellett beszélnünk, amikor megfogtam a két kezét, a büszke Kim sírva fakadt. Vigasztalóan átöleltem, hagytam, hogy a vállamra borulva kisírja magát. Csak nagy sokára tudott barátnőm megszólalni.
  - Jaj, Vivi! Katasztrófa lett az életem! Nem vártam ezt Lysandertől!
  - Sajnálom, Kim, tényleg! De nem érdemli meg a könnyeidet! Te jobbat érdemelsz! Kedvelem Lyst, de sose gondoltam volna, hogy ezt teszi veled!
  - Hát én már éreztem egy ideje, hogy baj lesz. - szipogott Kim, és a kézfejével letörölte a könnyeit. - Minden ellenünk szólt, a sok próba, a veszekedések, a pióca Nina már csak hab volt a tortán.
  - Tudod... mi is épp erre jutottunk az előbb Castiellel. Ne értsd félre, nem beszéltünk ki titeket, csak mi is beláttuk, hogy mostanában sokat kaptatok hajba és érezhető volt, hogy hamarosan vihar lesz. De ismerlek már lassan tíz éve, te erős csaj vagy, egy pasi sem taszíthat szakadékba. - próbáltam lelket önteni Kimbe, ahogy ő tette már velem számtalanszor. - Túl leszel ezen is, nagyobb a büszkeséged, mint az elkeseredésed.
  - Hát az fix, hogy nem adom meg az örömet a kis Nina ribinek, hogy sírni lásson! Holnap... holnap kemény leszek és rendíthetetlen, csak ma hadd sírjak még!
  - Persze, persze. Meg kell gyászolnod a kudarcot. És ha attól boldogabb vagy, ezért lesz egy-két szavam Lysanderhez! Meg tudnám fojtani, amiért elárult!
  - Hagyd csak! Nem akarom, hogy miattunk esetleg szembe kerülj Castiellel, hisz mégiscsak a legjobb barátjáról van szó!
  - Ennek semmi köze ahhoz, hogy ki kinek a barátja! Az a tapló megcsalt téged! - kiáltottam hevesen.

  - De ez a tapló eljött, bocsánatot kérni! - lépett be a szobámba Lysander.
Elképedve fordultunk az ajtó felé, ahol a búbánatos képű Lys állt mezítláb és kabátban. Ledöbbentünk, hogy itt van, és azon is, hogy észrevétlenül besurrant. Már épp meg akartam kérdezni, mit keres itt, amikor a háta mögött Cast is belépett aprócska szobámba. Hát persze! A ravasz jó barát leadta a drótot és idehívta. Nem tartottam ezt jó ötletnek.
  - Takarodj innen, te utolsó szemét! - pattant fel Kim az ágy széléről. Harciasan ugrott a fiúk elé, s én csak a fejem csóváltam. Köszi srácok! Fél órámba telt, hogy lenyugtassam Kimet, ti meg egy másodperc alatt üvöltő oroszlánt csináltok belőle!
Haragosan pillantottam Castiel felé, hisz tudtam, hogy az ő keze van abban, hogy Lys betoppant.
  - Hallgass meg, Kim, úgy sajnálom... - kezdte Lys a könyörgést.
  - Sajnálhatod is! Én csak a rád pazarolt időt sajnálom! - szólta le Kim könyörtelen és hideg tekintettel. - Tűnj el! Látni se akarlak, és a hülye szövegelésed sem érdekel! Ez a szekér már elment! Köztünk mindennek vége! Szabad a pálya a kis bálványozódhoz! Menjetek a pokolba! - kiabálta Kim.
  - Igazad van, Kim, jogosan haragszol, mert egy ökör vagyok, de téged szeretlek! Elcsábultam egy pillanatra, igen, de már szörnyen bánom. - folytatta Lysander a könyörgést. Sajnos, én se hittem neki, már nem tudtam. Fájt a szívem értük, de még én is beláttam, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
  - Az a te bajod, édesem, mert már nem tudsz meghatni. - Kim kegyetlenül villogó szeme mögött láttam a fájdalmat. Tudtam, hogy éppen azért bántja hűtlen kedvesét, hogy neki is fájjon. - Én nem Vivi vagyok, számomra a megcsalás nem megbocsátható. Plusz a mi szerelmünk gyenge harmada sem volt az övékének! Mindenki menjen a maga útjára. Jobb lesz nélküled, mint veled!
Kim szavaiból sütött a véglegesség, s ezt Lys is belátta.
  - Rendben van, legyen ahogy akarod! De később majd ne sírj utánam!
  - Nyugi, szivi, nem fogok! - kontrázott Kim duzzogva. - Innentől kezdve a nevemet is felejtsd el!
  - Ahogy óhajtod, drágám! - nyelvelt Lys felbőszülve, s máris elhagyta a szobám. Amilyen észrevétlenül jött, úgy is távozott.
Kim is felhúzta a nyúlcipőt, két perc múlva elbúcsúzott tőlünk. Kikísértem, a kapuban még biztatóan megölelgettem, aztán visszamentem a szobámba. Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, hogy áruló kedvesem vegye a lapot, hogy haragszom.
  - Hogy tehetted ezt? - kérdeztem egyből, és a szoba közepére röppentem csípőre tett kézzel.
  - Mit csináltam már megint? - kérdezte Cast a szemét forgatva.
  - Ne játszd az ártatlant! Felhívtad Lyst, és elárultad neki, hogy Kim itt van?
  - Ó, hát erről van szó? - Castiel lazán leült az ágy szélére. Az ölébe húzott, így féloldalasan a combjaira ültem. Nem volt mérges, ahogy én se nagyon, de tudni akartam, mi volt a szándéka Lysander idecsődítésével. - Tudod... Lys a barátom, csak meg akartam adni neki az esélyt a békülésre. Éreztem, hogy Kim elküldi melegebb éghajlatra, de muszáj volt idehívnom. Még nem felejtettem el, hogy ő is azon volt, hogy kibékítsen minket, amikor én balga leléptem Tiriával. Így legalább tiszta a lelkiismeretem... szóval ne haragudj. Nekem Lys ugyanolyan igaz barátom, mint neked Kim, ezt meg kell értened. Haragszol ezért?

Szeretettel szorongattam meg a nyakát, hisz mára már elég volt a civakodásból és a fájdalmakból.
  - Nem, nem haragszom, hisz én is így cselekedtem volna a helyedben. Megértem, hogy neked Lys ugyanolyan fontos, mint nekem Kim. Nem veszekedhetünk miattuk. Majd lecsillapodnak a kedélyek, nekünk nem kell balhézni miattuk.
  - Ezt örömmel hallom, kicsikém! Most akkor jöhet az, amit beígértél? - kérdezte Cast vidáman, s elkezdte a fülem rágcsálni.
Nevettem, mert csak ezen járt az esze, de muszáj volt némi büntetést kiszabnom rá, hisz mégiscsak árulást követett el.
  - Sajnálom, szívem, de a ma esti esélyeidet eljátszottad. Büntiből ne várj semmi jót! Itt aludhatsz ugyan, de meleg ölelésen kívül másra ne számíts!
Cast duzzogva az ágyra vetette magát, mint egy sírós kis gyerek.
  - Jaj, olyan vagy! Miért vagy ilyen szívtelen perszóna?
  - Mindig is az voltam, csak eddig nem tudtad! - kötekedtem vele sátáni vigyorral a képemen.
A vigyor lehervadt az arcomról, mert letámadott. Az ágy széléről berántott középre, lebirkózott, s kiterültem alatta, mint egy elgázolt béka.
  - Ezért meglakolsz, de előbb fürödj le, mert bűzlés, drágám!
Nevetve püföltem a mellkasát.
  - Hű, de romantikus vagy ma!
  - Jelentem, a romantikát mára kiölted belőlem, Vivienim.
  - Nem baj, úgy kell neked! - csúfoltam ki, majd lelöktem magamról, és lemásztam az ágyról.
A szekrényből kivettem a pizsim, de az ajtóból még visszaszóltam neki, hogy húzza át az ágybelit, mire jövök.
Mire végeztem a fürdéssel és hajmosással, Cast már a frissen felhúzott kék ágybeliben szundikált. Hát igen, ez a nap kimerítette az idegeinket, nem csodáltam, hogy bealudt, míg szöszmötöltem.
Csendesen bújtam be mellé a takaró alá, de még álmában is érzékelte, hogy mellé feküdtem. Közelebb gördült hozzám, a hátamhoz bújt, sóhajtva, félkézzel átölelte a derekam. Boldogan bújtam hozzá. A biztonságot jelentő karokban én is hamar álomba szenderültem.
Reggel, amikor az ébresztőm megszólalt, egyikőnknek sem akaródzott felkelni, de sajnos muszáj volt. Jól indult a reggel, Castiellel együtt készültünk, ráadásul ez azon ritka reggelek egyike volt, amikor a család kivételesen együtt reggelizett. Anya sonkás tojást és forró teát készített, és nagy szeretetben együtt reggeliztünk. Ünnepélyesen bocsánatot kértem az öcsikémtől, anyától, s jót nevettünk, mert még Tony-tól is, pedig tegnap neki nem is ártottam.
Vidáman indultunk suliba, de már éreztem, hogy a nap további része nem lesz ilyen, mert egész nap azt kell néznünk, hogy a két legjobb barátunk seggel forgolódik egymásra. Úgy is volt, órák előtt még kint cigiztem Castiellel és Kimmel, de amikor befutott a nyúzott képű Lys, Kim a büfébe vonszolt, mert hirtelen nagyon szomjas lett.
Értettem én, hogy kerülik egymást, de rossz lesz így két tűz között.
És hogy a hangulat fokozódjon, Eva jött oda hozzánk. Kim csatlakozni akart Kentinékhez az álló asztalhoz, de a fekete hajú szépség félrehívott, hogy beszélni akar velem. Sejtettem, hogy a tegnapi kirohanásom miatt akar beszélni, így hagytam, hogy a matek terem elé húzzon.
Alighogy kettesben maradtunk, a fekete térdig érő pulcsis csaj rákezdett:
  - Vivi, engem nagyon idegesít, hogy azt gondolod, amit gondolsz! Nem hittem, hogy féltékeny vagy rám. - le akartam inteni, de nem hagyta magát. - Tévedés ne essék: nekem nem jön be Castiel. Én tanítom gitározni, ő meg engem énekelni, együtt melózunk, de csak ennyi. Eszembe nem jutna rácuppanni más pasijára.
  - Eva, kérlek, ne magyarázkodj! Hirtelen, akkor elborult az agyam, de nem gondoltam komolyan, amit mondtam! Én kérek elnézést, hogy ilyesmi megfordult a fejemben. Rosszul esett Lyst Ninával látni, dühös voltam, hogy Castiel hagyta, és rajtatok vezettem le a feszültséget. Felejtsük el az egészet, ha kérhetek ilyet.

  - Oké, akkor fátylat rá. - egyezett bele mosolyogva Eva, de a mosolya kicsit kényszeredettnek tűnt. - Nem akarom, hogy a zenélés a barátságunk rovására menjen.
  - Nyugi, nem fog. Tegnap hisztis napom volt, de már elmúlt. Ne harizz!
Békülésképpen megöleltük egymást. Megkönnyebbültem, hogy ezt is tisztáztuk. Jobb a békesség.
Aznap este komoly meglepetés ért. Sötétedés után a szobámban történelmet tanultam magányosan, mert Cast már délután bejelentette, hogy családi vacsorára készül a nővérénél, ezért felvisítottam, mikor vörös lovagom a gitárjával megjelent az ajtómban.
  - Cast... Mit...
De csak csendre intett, törökülésben leült az ágy szélére. Ölébe vette a gitárt és játszani kezdett.
Alex Band: Olny One  (dal) című melankolikus dalát énekelte el, és meghatott, mennyire passzol ez a mostanában zajlott események után hozzánk. Az egy életünk van és egy szerelmünk, hogy odaadjuk, soroktól még a lábujjam is bizsergett. Ismét előjött szerelmem romantikus én-e. Szívhez szóló volt a dal, a hangja és a mosolya, ahogy a szemembe nézve, csibészesen énekelt, de alig vártam, hogy vége legyen, mert rá akartam vetni magam.
Amikor befejezte és félretette a gitárt, boldogságtól könnyes arccal ugrottam a nyakába. Igen, ő volt az "egyetlen egy", aki igazán fontos az életemben. Hevesen másztam rá és belecsimpaszkodtam, majd össze-vissza csókoltam az arcát.
Ő meg csak nevetett, s fél kézzel a földre rakta a méregdrága és féltett gitárt, nehogy kárt tegyek benne.
  - Romantika kipipálva? - kérdezte Castiel mosolyogva, miközben ledöntött az ágyra és fölém gördült.
  - Ki bizony! Imádlak, te csúnya beszédű, szép hangú, beképzelt, rocksztár-palánta!
  - Na, akkor már ez sem kibékülős szex lesz!
Megjegyzésén mindketten jót nevettünk, hisz bánta a fene, minek hívjuk az együttlétünket, a fő, hogy senki és semmi nem állhat közénk...