Titkos találka

Másnap reggel Castiel mellettem feküdt az ágyban. Arra riadtunk fel, hogy csörgött a telefonja. Elég késő volt már, tíz óra is elmúlt. Castiel egy szál boxeralsóban kiugrott az ágyból és a földön heverő nadrágjából kihalászta a mobilt. Álmosan felkönyököltem és őt figyeltem.
Cast felvette a telefont.
  - Helló, Lys! Mit akarsz kora reggel?
  - Neked még korán van? - nevetett a telóba Lysander.
  - Igen, az van! Mit akarsz?
  - Megbeszéltük, hogy kilencre itt leszel nálam, de már tíz is elmúlt! Elfelejtetted, hogy vidékre készültünk locsolkodni?
  - Basszuskulcs! Tényleg elfelejtettem! - kiáltott Cast a fejéhez kapva. - Viviéknél vagyok... Hazaugrom, átöltözöm, felcsörgöm Tommyt és már mehetünk is! Tizenegy körül ott leszünk!
  - Arra kíváncsi leszek! - nevetett Lys. - Nehogy a kis sziréned visszahúzzon az ágyba!
  - Majd próbálok ellenállni... de ha látnád, milyen csábosan nyújtózkodik az ágyban, nem csodálkoznál, hogy nem tudok elszakadni tőle!
  - Ne most szerelmeskedjetek már! Öltözz és gyere! Locsolkodni kell! - parancsolta Lysander.
  - Rendben! Uralkodom magamon! - nevetett Castiel és kinyomta a telefont. Az ágy szélére dobta és leült mellém. Lehajolt és egy apró puszit nyomott a meztelen vállamra.
  - Elmész? - kérdeztem, miközben arcom a simogató kezéhez dörzsöltem. - Ne már! ...
  - Sajnos muszáj! Vidékre készülök locsolkodni és rokonlátogatóba Lysanderrel! De megígérem, holnap én leszek az első és az utolsó locsolód, rendben? - nézett rám sajnálkozva Cast, miközben kócos hajam a fülem mögé simogatta.
  - Nem maradhatsz még egy picit? - kérdeztem csábító, édes kis mosollyal.
  - Szívem szerint maradnék, de mint hallottad, már így is késésben vagyok.
  - És este látlak még? - kérdeztem reménykedve.
  - Nem biztos. Ki tudja, mikor fogok hazaérni... de hátha!
  - Olyan sokáig tart meglocsolni nagymamádat? - kérdeztem panaszosan. A gondolat, hogy este nem lesz velem, nagyon elkeserített.
  - Nem, de abban a faluban lakik egy csomó rokon, meg haverok, akiket hatéves korom óta ismerek, mert sokat nyaraltam ott. Mindenhol elidőzünk egy kicsit... eszünk-iszunk, ez egész napos program, kicsim.
Elgondolkodva simogattam a mellkasát.
  - Mondd csak... vannak ott nőnemű barátok is?
  - Igen, vannak! Hehe! - kacagott Cast. - Csak nem vagy féltékeny?
  - De igen, az vagyok! - ismertem be szemlesütve és a szám szélét rágtam zavaromban. Kínos volt ezt bevallani.
  - Nincs okod rá! - bizonygatta Castiel. - A szívem a tiéd! - forró csókot nyomott a számra bizonyításképpen, majd otthagyott az ágyon és komótosan öltözködni kezdett.
Közben vágyakozva figyeltem, de hiába szuggeráltam, nem adta be a derekát, csak vidáman nevetett rajtam. Mikor elkészült a hálóingemre vettem a köntösöm, úgy kísértem le. Ekkor anya rögtön kijött a konyhából és követelte, hogy csipkedjem magam, mert számít rám az ünnepi ételek elkészítésében. Jó képet vágtam a dologhoz, de kiköveteltem, hogy kettőkor elmehessek itthonról. Mivel nem vallhattam be, hogy titkos találkám lesz egy sráccal, maradtam a Kimes sztorinál, azt adtam be anyunak. Viszont tegnap eszembe se volt, hogy ma ünnep van és nincsenek nyitva a boltok és a pláza, így azt mondtam kávézni megyünk, mert beszélni akar velem a barátnőm.
A konyhai robotolás után egy órakor felmentem a szobámba és lázas sebességgel feltúrtam a szekrényem. Egy vajszínű csőnadrágra esett a választásom, egy világosbarna, ferdén szabott, rojtos aljú és ujjú, laza kis pulcsival. Gyorsan halvány sminket kentem magamra, aztán elégedetten nézegettem magam a tükörben. A kinézetem nem volt túl kihívó, de konzervatív sem. Reméltem, ez a visszafogottabb stílus nem fogja arra késztetni Viktort, hogy rám vesse magát. Kettő előtt tíz perccel elhagytam a házat. Csak a telefonom és a pénztárcám lapult a zsebemben. Ideges voltam, de ez nem a lányoknál normális, randi előtti bizsergés volt a gyomromban, hanem attól féltem, hogy bármi megtörténhet. Valami furcsán éreztem magam. Nem tudtam, mit várjak Viktor Wilsontól és ez riasztott meg. Ráadásul az, hogy senki sem tudta hová megyek igazából és kivel, csak még feszültebbé tett. Arról nem is beszélve, hogy Castiel agyonvág, vagy szakít velem, ha megtudja, másik pasival randizok! De nem tehetek róla, a régi érzelmek Viktorhoz húztak és vállaltam a rizikót. A bolond vérem csábított erre a találkára. És ha jól titkolózok, nem fogja megtudni senki!
Mire a pékséghez értem, Vik már várt rám. Az útpadkánál parkolt és lazán a kocsiajtónak dőlve állt ott, sötétszürke szűk, V nyakú pulóverben és fekete nadrágban. A hajában egy fekete napszemüveg virított. Nagyon jól nézett ki, ismertem el magamban.
Mikor meglátott, felderült az arca.
  - Szia! Bíztam benne, hogy nem gondoltad meg magad!
  - Nem szoktam megszegni a szavam! Helló!
  - Jó tudni! - mosolygott a fiú, amikor elém lépett. Hozzám képest hatalmas és férfias alakja volt, és ettől csak még jobban feszélyezve éreztem magam. Mégis volt ezek mellett benne valami, ami viszont vonzott hozzá. Amikor felém hajolt és meg akarta puszilni az arcom, mégis reflexszerűen elhárítottam. Viktor értetlenül nézett rám. - Most mi van? Csak egy baráti puszit akartam adni!
  - Nana! Nem vagyunk mi olyan jóban!
  - Majd leszünk - erről kezeskedem! - kacsintott a srác, majd kitárta nekem a kocsi ajtaját. - Szálljon be, hölgyem! Hová megyünk?
  - Menjünk a Flört Café-ba! - mondtam, ami először eszembe jutott. - Tudod, merre van?
  - Persze, a minap jártam ott. Egy kávézó a flörtölni vágyóknak. - mosolygott sejtelmesen a fiú.
  - Valami olyasmi, de mi nem azért megyünk oda! - vágtam rá szigorúan, de azért beültem a fekete kocsicsodába.
Vik besorolt a forgalomba, én meg görcsösen ültem mellette és a pulóverem rojtjaival játszottam. Mibe mentem bele? Mit keresek itt? - csak ez járt a fejemben.
  - És mi jót csináltál ma, Vicky?
Nagyon zavart ez az álnév. Legszívesebben kijavítottam volna Vivire, de még nem akartam leleplezni magam. Kíváncsi voltam, mivel rukkol elő Viktor most, hogy vadidegennek hisz.
  - Ma? Hát... Miután a barátom reggel elment, segítettem anyunak a húsvéti főzőcskézésben.
  - Na, ne! A kis barátod képes volt reggel egyedül hagyni az ágyban? Impotens a csávó, vagy mi?
  - Ne szemétkedj, mert kiugrom a kocsiból! - fenyegettem meg haragosan. Nem tetszett az a hangnem, amit használt. Ráadásul az enyhén hátradöntött ülés is tetőzte a kényelmetlenség érzését bennem.
  - Oké, bocs! - vonult vissza Vik. - Beszéljünk másról! Templomban is voltál?
  - Nem, lemaradtam, mert elaludtunk, de az öcsém, meg apu volt! - válaszoltam az igazat.
  - Végre megtudtam rólad valamit! Szóval van egy öcséd? Ketten vagytok testvérek?
  - Nem. - ráztam a fejem rögtön. Már a számon volt, hogy van egy Antony nevű bátyám, de az utolsó pillanatban visszaszívtam, mert eszembe jutott, hogy a bátyám nevének említése lebuktathat. Az lett a vége, hogy akadozva hazudozni kezdtem. - Van egy húsz éves bátyám is... A... Antoan... ő szerelő... villanyszerelő. És te? Dolgozol valahol?
  - Mondhatni. Vállalkozó vagyok!
  - Szinte tudtam, hogy főnök vagy! - nevettem rajta vidáman.
Viktor kíváncsian vonta fel a szemöldökét.
  - Nocsak! Ezt úgy mondtad, mintha ismernél!
Hatalmasat nyeltem. Még elszólom magam, ha nem vigyázok! Gyorsan mentettem, ami menthető.
  - Igaz, hogy alig ismerlek, de lerí rólad, hogy nem két kezű munkát végzel, hanem csak dirigálsz. Csak nagyfőnöknek tudlak elképzelni, nem pedig robotoló szegény legénynek.
  - Én is rögtön láttam a kis pasidon, hogy anyuci nagyképű fiacskája, aki két kézzel szórja a pénzt!
  - Viktor! Fékezd a nyelved, vagy tényleg kiugrom! - fenyegettem bosszúsan.
  - Bocsi! Visszafogom magam, mert nem akarlak felbosszantani, vagy magamra haragítani. - válaszolta Vik vezetés közben és rám pillantott féloldalról, majd arra vetemedett, hogy a térdem is megérintette.
  - Mit csinálsz? - háborogtam. - Ne érj hozzám!
  - Miért? Elolvadsz? - vigyorgott úgy a fiú, hogy rögtön elpárolgott a haragom.
  - Azt azért nem. - mosolyogtam. - De csak a barátom taperolhat, megértetted?
  - Oké, megértettem, csak ne sértődj meg! Itt a kávézó, leparkolok!
  - Már ideje volt. - sóhajtottam, amikor kiszálltunk. Örültem, hogy végre emberek közé megyünk és nem leszünk már kettesben. Ez a gondolat kicsit megnyugtatott.
Egymás mellett sétálva bementünk a Flörtbe.
Direkt nem ablak melletti helyet választottam, nehogy valami ismerős erre járjon és lebuktasson. A helység legeldugottabb asztalát választottam ki és leültünk.
  - Mondtam már, hogy milyen csinos vagy, Vicky? - térített vissza a jelenbe Vik.
  - Nem... nem mondtad.
  - Megbocsáthatatlan mulasztás volt a részemről. Gyönyörű vagy!
  - Köszönöm a bókot! - mondtam lesütött szemekkel.
  - És tudja a barátod, hogy itt ülsz velem egy presszóban?
  - Nem... Úgy tudja Kimmel ülök itt.
  - Hm. Bírom a füllentős csajokat, mindaddig, amíg nem nekem hazudnak. - mosolygott Viktor elbűvölően és odaintette hozzánk a pincért.
Én túrótortát és narancslét kértem, ő meg csokis sütit kólával. Mikor a pincér elment és megint kettesben maradtunk, Vik forró pillantásokkal méregetett.
  - Nem is értem, miért enged a barátod ennyire szabadjára? Ha az én barátnőm lennél, minden szabad percem veled tölteném.
Megborzongtam, mert nem akartam elképzelni, hogy az Ő barátnője vagyok.
  - Te aztán nem kertelsz... Tudod, mi is minden lehetséges időt együtt töltünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem találkozhatunk más ismerősökkel, haverokkal. A szerelem attól még szerelem, akkor is, ha nem bilincseljük a másikhoz magunkat.
  - Én se így gondoltam. És most, mit csinál éppen a fiúd?
  - Elment a haverjával locsolkodni vidékre.
  - Ó, tényleg! Jó, hogy mondod! Szeretnélek holnap meglocsolni! Megadod a címed?
  - Nem! - vágtam rá egyből hevesen.
  - De hát, miért nem, Vicky?
  - Mert... - ijedten próbáltam kitalálni valami hihetőt. - Mert nem leszek otthon. Castiellel egy termálfürdőbe készülünk.
Utáltam hazudni, de muszáj volt, mert nem akartam lelepleződni.
  - Kár nekem, szerencse a barátodnak. - csóválta a fejét csalódottan Viktor. - Na, de beszéljünk másról!...
Próbáltunk közömbös témáról csevegni, de végül megint a szerelmi életünkre terelődött a szó. Viktor ügyes kérdező volt, észre se vettem, és töviről hegyire elmeséltem a történetem Castiellel, az első találkozástól mostanáig. Mikor befejeztem a mesélést, Vik csak ennyit mondott:
  - Nagyon szeretheted ám, ha ezek után csak vele vagy.
  - Így igaz, imádom. - bólogattam, miközben a sütinket eszegettük.
  - És nem félsz, hogy téged is megcsal, ha már az előző csajt veled csalta? - kérdezte Vik élénk tekintettel, és rosszul érintett a kérdés, mert ez volt a legnagyobb gyenge pontom. Igenis rettegtem, hogy velem is megteszi, de persze tagadnom kellett.
  - Nos... igen, ez benne van a pakliban... de bizakodó vagyok! Nagyon szeret, tudom és érzem.
  - Szerencséd van, hogy megtaláltad az igazit, de honnan tudod, hogy tényleg ő a nagy Ő?
  - Onnan, hogy ő tart életben. Csak rá tudok koncentrálni, és nem vonz úgy senki más, mint ő. Csak érte dobog a szívem, és nem tudom már elképzelni az életem Castiel nélkül. Reggel és este ő az első és utolsó gondolatom, és bármit megtennék érte. Mi ez, ha nem az igazi szerelem? - kérdeztem és annyira rám törtek az érzelmek, hogy közben nem néztem Viktorra. Cast és az iránta táplált érzéseim felemlegetése ráébresztettek arra, hogy semmi keresnivalóm itt! A fali órára pillantottam - Jézusom! Már majdnem két órája itt ülünk? Hogy elszaladt az idő... Haza kell mennem!
  - Hová sietsz? A barátod úgy sem vár.
  - Ez igaz. - húztam el a szám. - És te? Biztos van vagy négy-öt barátnőd.
  - Alkalmi mindig van. - ismerte be pajkos mosollyal az arcán Vik. - Először rosszul esett, mikor két év után Sabina elhagyott, de persze hamar megvigasztaltak. Nincs okom panaszra, körül rajonganak a csajok! Talán jobb is nekem a szabadság... meg aztán nem találkoztam olyan lánnyal, akit hosszú távon el tudtam képzelni magam mellett.
  - És a szerelem? Nem hiányzik? - faggattam kíváncsian.
  - Az szép dolog, de az én szívem nehéz rabul ejteni. - kacsintott öntelten Viktor, de még ez is jól állt neki. - Ráadásul, nem szeretem az olyan lányokat, akik könnyű prédák és a lábam elé vetik magukat. Szeretek harcolni a kiszemelt nőért és vadászni rá.
Miközben ezt mondta, borzongás futott végig a hátamon, mert elképzeltem magam szegény őzikeként, aki fejvesztve menekül az éhes farkas elől.
  - El is hiszem rólad... - legyintettem vidáman, de belül rettegtem tőle, hisz nem vagyok hülye. Csak azért teper, mert engem is meg akar szerezni. Jobb, ha óvatos leszek és lerázom, minél előbb.
  - Most én kérdeznék! - mosolygott megint elbűvölően Vik. - Szexuálisan is minden príma köztetek a pasiddal?
Döbbenten ledermedtem. A kérdés felháborított és elvörösödtem.
  - Mi közöd hozzá?
  - Nagyon sok! - nevetett Viktor.
  - Hát... ha tudni akarod: igen! Remek vele az ágyban!
  - Ne haragudj meg a kérdésért, Vicky, de én már csak ilyen kíváncsi vagyok. És csak azért kérdeztem, mert manapság rengeteg olyan kapcsolat van, ahol nagy a szerelem, de a szexben nincs összhang. Tudod... ilyenkor szoktak a felek másfelé csapongani.
Mélyen felháborított a célozgatása. Most komolyan arra akar utalni, hogy ha Castiel nem elégít ki, keressek mellé mást? Gondolom, ha rákérdeznék, magát ajánlaná! Ezt nem tudom elhinni!  Észrevehette, hogy nem tetszik a témaválasztása, mert nem várt tőlem választ, tovább beszél:
  - Bocs, ha tolakodó és túl kíváncsi vagyok...
  - ... és pofátlan, és szenvtelen és nyomulós! - soroltam rögtön, de a mosolya megint megenyhített. A franc essen bele, hogy ezt még két évvel később sem tudtam törölni a fejemből! - A barátok nem foglalkoznak egymás szexuális életével! - figyelmeztettem.
Viktor hevesen elkapta az asztalon nyugvó kezem.
  - Nem akarok a barátod lenni, a fenébe! Én attól sokkal, de sokkal többet akarok!
Vallomása nem lepett meg, hisz sejtettem, de megriasztott, hogy nyíltan bevallotta.
  - Ezt nem hiszem el! Most ecseteltem, milyen boldog párkapcsolatban vagyok, erre ezzel jössz? Bediliztél?
  - Hát persze, hogy dilis vagyok! - nevetett a fiú. - Elhiszed?
  - Sajnos nem. - ingattam a fejem. Nem tehetek róla, de még mindig ellenállhatatlanul vonzott. Nem tudtam rá haragudni. - De most már tényleg mennem kell! Köszönöm a sütit és az üdítőt! Igazán nem bántam meg, hogy veled töltöttem a délutánt.
  - Merem remélni. Nagyon sokat jelent nekem, hogy találkoztál velem... és nyitott vagy felém.
  - De csak barátilag! - hangsúlyoztam ki.
  - Oké. Elfogadom! - emelte fel a kezét Vik, mint aki megadja magát. - Hazavihetlek?
  - Ö... - tétováztam. Semmiképp se tudhatja meg, hol lakom, mert akkor összefuthat Tonyval!
  - Csak a pékségig legalább! - kérlelt Vik, amikor látta, hogy nagyon tiltakoznék.
  - Na, jó... rendben.
Beleegyeztem végül, és miután Vik kifizette a fogyasztásunkat, nemsokára már a kocsijában ültünk.
Útközben elég sokáig hallgattunk, míg a srác meg nem unta, mert bekapcsolta a zenét az autóban, így kedvenc zenekarjainkról és énekeseinkről kezdtünk beszélni.
A pékséghez érve leparkoltunk a járda szélénél. Odafordultam Viktorhoz.
  - Még egyszer kösz, mindent! Igazán jó fej vagy... Örülök, hogy megismertelek! - mondtam ki búcsúzóul az igazat. - De most megyek! Szia! - nyitottam is a kocsiajtót, de Vik elkapta a kezem és visszarántott, de olyan hévvel, hogy az ajtó visszacsapódott.
  - Így nem engedhetlek el! - mondta a fiú szenvedélyesen és olyan hirtelen ölelt magához, hogy védekezni sem volt időm. Ajka keményen és erőszakosan tapadt az enyémre, akárcsak az előbb a tekintete. Megborzongtam, de nem engedett el. Újra megcsókolt, de most gyengédebben és szenvedélyesebben. Egy darabig hadakoztam a puha, csábító ajkakkal, aztán megadtam magam. Azt gondoltam, ha engedem magam, hamarabb szabadulok, de persze mellé fogtam, mert kezdtem elgyengülni. Lassan, fokozatosan elvette az eszem és viszonozni kezdtem a csókot, hozzásimultam, bármennyire nem akartam. A gyerekkori érzelmek legyűrtek. Viktor csókja egyre belsőségesebb lett és csak az járt a fejemben, hogy hat évig vágytam erre. És most, hogy megkaptam, amire úgy áhítoztam anno, nem tudtam megálljt parancsolni. Viktor egyre csak cirógatta az ajkam az övével.
  - Ugye érzed? - emelte fel váratlanul a fejét a fiú.
Nem tudtam, mit mondani és nem is akartam, csak értetlenül motyogtam.
  - Igen? Én is!...
Mielőtt még megmagyarázhattam volna, hogy nem ezt akartam mondani, újabb csókkal tapasztotta be a szám. Nem bírtam ellenállni, kezdtem szédelegni. Viktor a nyelvével behatolt a számba és olyan szenvedéllyel fedezte fel, hogy önkéntelenül is még jobban hozzá simultam. Vik, amennyire csak tudott magához húzott, de az ülések és a sebváltó nem nagyon engedte, közben meg a tarkómat simogatta.
  - Nem tudom, hogyan tovább Victoriám... - súgta a srác. - Úgy értem, nem tudom, mit kezdjek veled! Túl komplikált minden. Épp az előbb mesélted, milyen jól megvagy a pasiddal, de ez...
  - Hát valóban túl bonyolult. - szakítottam félbe kótyagos fejjel. Nem értettem, miért engedtem ideáig fajulni a dolgokat! Ennek nem lett volna szabad megtörténni, mégis csókolóztunk. Istenem... - Túl bonyolult... - ismételtem halkan.
  - És ennek te vagy az oka, Vicky!
  - Nem értem, miért. - adtam az ártatlant és nagyon zavart ez az álnév.
  - Megpróbálom érthetővé tenni, mire gondolok. - Viktor villámgyorsan lehajolt és újból szájon csókolt.
A csók után kérdőn pillantott rám.
  - Most már érted? - kérdezte rekedten. - Elég egyetlen csók és máris kívánlak.
  - Akkor... egyszerűen ne csókolj meg többet, és ezzel máris megoldódott a probléma, nem gondolod?
  - Nem... mert nekem nagyon kellemes ez a gond. - ismerte be a fiú, miközben lazán a kormányra könyökölt. - Rendszerint igen hamar leveszem a lányokat a lábukról, remélem te sem leszel kivétel! Először megcsókolom így...
Szavait szenvedélyes csók követte. Én meg kellemes bizsergéssel tűrtem.
  - Aztán megérintem... - folytatta halkan és végig csúsztatta a kezét a derekamon. Ettől jóleső borzongás futott végig rajtam. - Mindig az a legizgatóbb egy lánynak, ha érzi, mennyire kívánják. Ezért szorítalak most erősebben magamhoz. Érezd csak, mekkora hatással vagy rám!
A szívverésem felgyorsult. Eddig azt hittem, csak Castiel képes ilyen érzéseket kiváltani belőlem. Castiel! Ó, Castiel... Mit csinálok én itt? - tértem magamhoz. És mielőtt Viktor újra megcsókolt volna, összeszedtem minden erőm és durván ellöktem a srácot.
Viktor meglepődve pillantott rám: - Most meg mi ütött beléd?
  - Még hogy mi? - őrjöngtem, de valójában saját magamra voltam dühös, hisz én engedtem, hogy csókolgasson, azért, hogy kiderüljön, olyan-e csókja, mint kislánykoromban elképzeltem. - Elment az eszem! Itt smárolok egy vadidegennel, amikor nekem Castiel...
  - Menj már vele! - intett le Vik. - Ha könnyen elcsábulsz, akkor nem sze...
  - Hallgass! - ezúttal én vágtam az ő szavába. - Nem akarom hallani a befűzős szöveged! Sőt, látni sem akarlak többé!
  - Na-ne! Be akarod fejezni, ami még el sem kezdődött?
  - Úgy ahogy mondod! - vágtam rá szigorúan.
  - Nem lehet... - rázta a fejét Viktor, de miközben beszélt, nem mert rám nézni, a füstszínű ablaküveget bámulta komoran. - Én... iszonyatosan vonzódom hozzád és nagyon kedvellek.
  - Nem hiszem el, hogy valóban érdekellek! - néztem rá sötét pillantásokkal. - Nem is ismersz, csak a külsőm vonz... vagy izgat.
  - Ez nem igaz! Én téged...
  - Ne hazudozz, kérlek! - szóltam közbe mérgesen és bűntudatosan. Ki akartam törölni a fejemből az előbb történteket. Viktort csak egy módon zárhatom ki az életemből: - Te engem egyáltalán nem ismersz! Még az igazi nevemet se tudod! A barátnőm találta ki ezt a nevet!
  - Micsoda? - Vik arcára volt írva a döbbenet és értetlenkedés.
  - Jól hallottad! Vicky White nem létezik, vagy ha igen, nem én vagyok az! Felejts el!
  - Rendben van! - nézett rám haragosan a srác. - Túlteszem rajtad magam, bogaram! - hangja keserű volt és csalódott. - Az száz biztos, hogy én elfelejtelek, de ez neked is menni fog? Szerintem nem! Mindig emlékezni fogsz rá, hogy majdnem elcsábítottalak. Ha megcsókol a torzom borz herceged, eszedbe fog jutni, hogy jól érezted magad a karomban.
  - Na, ne légy beképzelt! - nyelveltem vele makacsul. Kicsit még sértett is a feltételezés. - Szerintem, nincs ilyen nagy jelentősége az előbb történteknek. Mindössze annyi történt, hogy elkapott minket a hév... - de mivel nem lesz folytatása, nyugodt vagyok!
  - Miért ne lenne folytatása? - kérdezte kihívóan Viktor.
  - Mert nem fogom miattad elhagyni Castielt - AZÉRT! Itt és most, végeztünk, örökre! - keményítettem be. Nem szabad újra találkoznunk, mert az katasztrófákhoz vezetne. Kipattantam az autóból, megkerültem a hátulját, de még bekopogtattam a fekete üvegen, azon az oldalon, ahol Viktor ült.
A fiú gúnyos tekintettel leeresztette az ablaküveget.
  - Na, mi van, cica? Meggondoltad magad?
  - Nem! Épp ellenkezőleg! - néztem rá villámló szemekkel. - Még lenne hozzád egy-két szavam! Először is: tényleg komolyan gondoltam, hogy nem akarlak többet látni! Szállj le rólam! Másodszor: itt most nem történt köztünk semmi fontos! És harmadszor: ne merj bekavarni nekem és a pasimnak, mert megbánod!
  - Ó, de kemény lettél! - csúfolt Vik sértődötten. - Vicky... vagy akárki vagy! Cicám... így foglak szólítani! Megfelel?
  - Nem fogsz sehogy sem hívni, mert nem lesz több találka! Ha összefutunk, nem ismerjük egymást, sőt menj át az út túloldalára! Innentől kezdve gyűlöllek! - muszáj volt végleg megszakítanom vele a kapcsolatot, mert rettegtem, hogy miatta elvesztem Castielt. - A viszont nem látásra!
Elfordultam és hazafelé vettem az irányt. Ki akartam törölni az emlékezetemből ezt a zavaros délutánt. Istenem... hogy engedhettem, hogy megcsókoljon? És hogy tudtam majdnem ugyanazt érezni közben, mint Castiellel? Azt hittem, ilyen nem lehetséges...
*****
Eközben Castiel besétált a Marsall ház udvarára.
Tiria épp a teraszon ült a egy fonott hintaszékben a cicájával az ölében. Amikor meglátta Castielt a szomszéd ház járdáján befelé gyalogolni, hevesen integetni kezdett, s közben csábítóan mosolygott.
  - Szióka!
  - Helló, szépség! Unatkozol? - torpant meg Cast és a lányon legeltette a szemét.
  - Meglehetősen. - ismerte el a lány mosolyogva. - Ám a barátnőd nincs itthon. Láttam elmenni, de haza még nem jött. Nincs kedved átugrani egy picit, ha már úgy sincs itthon? - ajánlotta a lány kacér mosollyal a szája sarkában.
Castiel nem habozott sokáig.
  - De van. - nevetett és lazán átugrotta az alacsony kerítést. Átgázolt a befüvesített udvaron és megállt a terasz korlátjánál.
  - Wow! Te aztán nem vagy semmi. - nevetett a srácra pajkosan Tiria. - Remek ugrás volt! Gyere be! Igyál egy kávét!
A lány kecsesen lehajolt és a földre tette a kiscicát. A fiú megint nem gondolkodott, követte a csinos lányt a házba. Rögtön a konyhába kötöttek ki, ahol régimódi szekrénysor és konyhai sarokülő fogadta őt. A lány vörös térdnadrágban és fekete toppban serénykedett a kávéfőző körül. Castiel alig tudta levenni a szemét a formás fenekéről és mikor szembefordult vele, a dekoltázsára esett a pillantása. Sosem tudott ellenállni a nagy és csábítóan tálalt kebleknek. Amikor leült a sarokülőre, a lány mellé telepedett.
  - Te nem csak szép, kedves is vagy. - mosolygott Tiriára a fiú. Elemi erővel vonzotta ez az idősebb, szép kis szirén.
  - Te meg őszinte, magabiztos, jóképű és vonzó... - sorolta a bókokat a lány, miközben a szeme összetapadt Castielével. - Sokkal érettebbnek látszol, mint egy átlag tizenhét éves fiú! Látszik rajtad, hogy habzsolod az életet és menő srác vagy.
Castiel szeme elsötétedett, fejét elborította a homályos köd.
  - Szerinted a hat év túl nagy korkülönbség? - kérdezte és leplezetlenül bámulta az elbűvölő szépséget.
  - Hogy jutott ez eszedbe? És mihez sok?
  - Hát... csak ezért... - Cast hirtelen a lány mellé csusszant. Magához vonta és forrón megcsókolta.
Tiria készségesen viszonozta a csókot. A fiúhoz simult és a melleit a mellkasához préselte. Mindent el akart követni, hogy magába bolondítsa ezt a kis csávót. Csodálatos és izgató élmény volt Castiellel csókolózni. Érezni a közelségét, forró ajkát, játékos nyelvét, simogató kezét.
  - Ó, Castiel...
Ez a hang nem az volt, amihez a fiú szokott. Csak most kezdte kapiskálni, hogy mit csinált.
És talán a sors akarata volt, hogy sípolni kezdett a kávéfőző és ettől Cast teljesen magához tért.
Tiria sóhajtozva elhúzódott a fiútól.
  - Ó.… a kávé! - felugrott és a kávéfőző elé lépett.
Eközben Castiel magában dühöngött.
Úristen! Mit csináltam? Megcsókoltam egy vonzó lányt, ész nélkül! És Vivieni... Drága Vivien, nem tehetem ezt veled! Csak te kellesz nekem, és nem csábulhatok el, még akkor sem, ha maga Pamela Anderson akar rám ugrani!
  - Hány cukorral? - mosolygott édesen Tiria.
  - Egyel sem! - állt fel Castiel. - Elmegyek! Be sem kellett volna jönnöm... megcsókolni, meg pláne nem! Hiba volt, sajnálom!
  - Miről beszélsz? - kérdezte könnyedén Tiri. - Én is akartam azt a csókot...
  - De én nem akartam... csak elvesztettem a fejem! - magyarázta a fiú és idegesen a hajába túrt. - Csináljunk úgy, mintha meg se történt volna!
  - Na, persze! - a lány dühösen csípőre tette a kezét. - Erről ne is álmodj!
  - Te ne álmodozz semmiféle folytatásról! Elborult az agyam és kész! Ha Vivi megtudja, esküszöm megtéplek és nem tréfálok! - fenyegetőzött a fiú. - Kapott már tőlem egy-két lány pofont, mert megérdemelte!
  - Te most komolyan beszélsz? Te smároltál le, nehogy már engem hibáztass!
  - Nem hibáztatlak, csak figyelmeztetlek, hogy ha a barátnőm megtudja, megfojtalak! Ne merj közénk állni! Szép csaj vagy, ezt elismerem, de ne illegj- billegj előttem, mert nem fogom Vivit elhagyni miattad! Tekintsük ezt a csókot apró botlásnak!
  - Vigyázz, nehogy a következő botlásnál kitörd a nyakad! - kiáltott az elviharzó fiú után Tiria.
Castiel feldúltan sétált a Marsall ház felé. Vivien már otthon volt, a nappaliban tévézett és beszélgetett a családjával. Mikor meglátta, megnyugodott és egyből elöntötte a szívét a melegség. Máris elfelejtette a csábító Tiriát. Ő már lehorgonyozott Vivien mellett és nem akarja elveszíteni!
*****
  - Castiel! Hát mégis itt vagy? - ugrottam fel repesve, amikor megláttam az érkezőt és szinte a karjába röppentem.
  - Szia! - Cast úgy mosolygott, hogy a szívembe sajdult. Ha őt látom, semmi más nem érdekel. - És szép estét Angela néni és Tony!
  - Menjünk fel! - ajánlottam egyből, mert görcsösen csak vele akartam lenni. - Ott kettesben lehetünk!
A fiú azonnal bólogatni kezdett.
Anya még utánunk szólt. - Aztán nehogy rosszalkodjatok odafent! Később rátok nézünk!
  - Anyú! Mi nem szoktunk rosszalkodni! - szóltam vissza a létra aljáról.
  - Nem hát! - vihogott a bátyám. - Azért lett majdnem gyereketek!
Nyelvet öltöttem a tesómra, aztán nem foglalkoztam tovább vele, felhúztam Castielt az emeletre. A szobámban ölelkezve huppantunk az ágyamra.
  - Úgy örülök, hogy mégis itt vagy! - örvendeztem és puszit nyomtam a szerelmem arcára.
  - Én is. Ezerszer jobb veled, mint bárki mással! - suttogta Cast elérzékenyülve.
Gondolatban egyet értettem vele, mert bűntudatosan eszembe jutott Viktor. Mikor Castiel megcsókolt, egy pillanatra eszembe jutott az a mondata, hogy ha a párom megcsókol, emlékezni fogok, milyen volt az ő karjaiban, de nem abból az okból, ahogy Vik gondolta. Nem azért jutott eszembe, mert vele jobb lett volna, mint Casttal, hanem a lelkiismeret-furdalás miatt. Belül nagyon bántott, hogy majdnem elcsábított egy idősebb és tapasztalt régi szerelmem. De a hangsúly a MAJDNEM-en van! Rájöttem, hogy ki és mi a fontos nekem, és ez a lényeg! Viktor Wilson megkísértett, de ellenálltam neki... bár volt némi megingás, ha őszinte akarok lenni. Azért mégiscsak az első nagy szerelmemről van szó... Még ha csak gyerekes rajongást tápláltam is régen iránta, úgy látszik, ebből az érzésből még maradt valami. A tiszta és mély érzéseket nehéz elfelejteni. Pont ezért voltam benne biztos, hogy nekem Castiel az igazi! Amit iránta érzek, az örök és határtalan.
*Alig két óra múlva Castiel hazasétált, mert a bűntudata nem hagyta, hogy teljesen boldog legyen Vivivel. Nem akart neki hazudni, de nem mondhatta el, hogy mit csinált késő délután, mert akkor összetört volna a szíve. Jobb néha a kegyes hazugság, mit az igazsággal megbántani azt, akit mindennél jobban szeretünk... *

 Írói megjegyzés: Remélem ez a rész is tetszett és sikerült megmutatnom milyen az, amikor a feleket kísértésbe akarják vinni. Minden kapcsolatban vannak ki nem mondott titkok, de ha a szerelem valódi, akkor az apró botlások után rájövünk, kit szeretünk igazán. 😇

"Sokszor válunk hűtlenekké valóságos érzelmeinkhez, legelemibb emberi érdekeinkhez. Néha egy kérészéletű pillanat győzelméért bukottakká válunk évekig. És néha győzelmes éveket kockáztatunk, ha egy pillanat erejéig elbukunk."

Kilengések

Másnap dél körül ébredtem. Úgy keltem, hogy nagyon nehezek voltak a lábaim és fájtak is. Kellett nekem áttáncolni az éjszakát magassarkúban...
Első dolgom az volt, hogy kezembe vettem a telefonom, és bevonultam a fürdőszobába. Egy kád forró, habfürdős vízben lazítottam az izmaimat. Jólesően elnyúltam, a fejem a kád szélén pihentettem. Élveztem a lazítást. Mikor kicsit magamhoz tértem, a kezembe vettem a mobilt. Azért vittem magammal a telcsit, hogy üzenetet írjak a szerelmemnek.
  " Jó reggelt, Luciferem! Várlak egy késői ebédre! Szeretlek, hiányzol, siess! Csók 😘 "
Az üzim rövid volt, de lényegre törő, hisz minden benne volt.
Már alig vártam, hogy újra lássam Castielt. Megint eszembe jutott, milyen figyelmes volt, és mennyit dicsért. Boldoggá tett, hogy ennyire fontos vagyok neki, és ezt nyíltan ki merte mutatni a családja előtt is. Az esténket csak Ivett árnyékolta be egy kicsit. Igazából nem gondoltam rá haraggal. Nem tehet róla, hogy beleesett az én vörös lovagomba. Még csak azért sem haragudtam, amiért megcsókolta. Hisz, ha belegondoltam, mikor Cast Debbyvel járt, akkor én voltam a kapcsolatuk Ivettje. Csak nekem olyan szerencsém volt, hogy Castiel belém szeretett, és így valóra váltak az álmaim. A csókjukat meg el akartam felejteni. Nem volt jelentősége. Ha hisztizni kezdtem volna, akkor saját magamnak ártottam volna. Nem akartam elriasztani magamtól Castielt a bizalmatlanságommal. Mert ha szeret az ember, akkor megértő és bízik a másikban. Éreztem, hogy nem hazudott nekem Ivett-tel kapcsolatban. Elhittem és el akartam hinni, hogy a mi kapcsolatunk erősebb másokénál, és nem tud elválasztani minket semmilyen gaz csábító.
Megint kellemesen elnyújtózkodtam a forró vízben. Becsuktam a szemem és próbáltam nem gondolni semmire.
Nem telt bele tíz perc a telefonom csörgésére riadtam fel. Ki sem nyitottam a szemem, csak kitapogattam és felvettem.
  - Igen? - szóltam bele mosolyogva, amikor a fülemhez emeltem.
  - Szia, kiscica! Mizujs veled?
A forró víz ellenére kirázott a hideg. Viktor hangjának hallatán, majdnem lemerültem a víz alá.
  - Vi... Viktor... szia! Rád aztán nem számítottam! - mondtam ki az igazat.
  - Tegnap ezerszer hívtalak, de ki voltál kapcsolva! - mesélte Vik csalódott hangon. - El akartalak hívni szórakozni valahová. Hol bujkáltál?
  - Tegnap? Eljegyzésen voltam.
  - A tiéden?
  - Á, dehogy! - nevettem akaratlanul.
  - Ó, hál istennek! Már azt hittem, lekéstem rólad! -  mondta Viktor érzéki hangon.
  - Már le! - vágtam rá könyörtelenül, de enyhén kacéran.
  - Még mindig reménykedem benne, hogy nem!
  - Viktor! Már megint kezded? - kérdeztem nevetve. Nem tehetek róla, de telefonon keresztül szívesen szórakoztam vele, hisz ebből nagy bajom nem lehet.
  - Mit? - játszotta az ártatlant nevetve a srác.
  - Tudod, te azt, nagyon jól!
  - Nem én! - kuncogott Vik. - Mi jót csinálsz éppen?
  - Én... most éppen a kádban fekszem. - vallottam be fülig pirulva, és magam előtt láttam tüzes tekintetét, ahogy elképzel a vízben. Nem tudom, mi ütött belém, de tetszett a flörtölés.
  - Wow... - Viktor csak ennyit mondott, és szerintem tényleg beindult a fantáziája. - A kis hableány a vízben... érzéki látvány lehetsz!
Megint csak nevetve megborzongtam. Nem bírtam magammal, fel akartam húzni.
  - Mi van, Viktor? Szeretnél most itt lenni velem? - kérdeztem provokálóan kacéran.
  - Ó, de még mennyire! Bemásznék hozzád és agyon kényeztetnélek, bekennélek rózsaolajjal és fulladásig csókolnálak!
Szinte már paprikapirosra vörösödtem. Még szerencse, hogy nem látja. Izgalmas volt gondolatban szórakozni vele, de jobbnak láttam, ha már le is hűtöm. Tudom, piszkos játék ez így, de megint elő jött a csintalan oldalam.
  - Na, de Viktor... - búgtam megjátszott felháborodással. - Nagyon helytelen dolgokat képzeltél el! Én csak a barátommal szeretek és akarok fürdeni!
  - Kegyetlen bestia! Ez fájt! - tréfált Vik drámaian. - Szívem hercegnője oly konok... mégis imádom!
  - Ne röhögtess már, Viktor! - szóltam rá kacagva. - Ez olyan Rómeó és Júliás mondat volt! De amúgy miért is hívtál?
  - Mert ha már nem láthatlak, legalább a hangod hallani akartam. Borzasztóan epekedek utánad...
  - Jaj, de szörnyű. - gúnyolódtam, de a hangjából csengő őszinteség visszatántorított. Itt szórakozom a gyerekkori bálványommal, aki ráadásul őszintének tűnik. Az egy dolog, hogy telefonon keresztül húzom az agyát, de megtorolhatja, ha legközelebb személyesen találkozunk és akkor nekem annyi! Aki a tűzzel játszik, megégetheti magát és csúnyán ráfázhatok még az esztelen cicázásra!
  - Úgy érzem te csak játszol velem, Vicky! - mondta Viktor szemrehányóan és jól beletrafált az igazságba. - Nem akarsz velem találkozni?
  - Eltaláltad! - vágtam rá hevesen. - Azt hiszem, elég sokszor és érthetően a tudomásodra hoztam, hogy miért nem lehet kettőnk között semmi!
  - Engem nem zavar, hogy mással jársz! Nekem is van barátnőm... illetve csak volt. Két hete elhagyott Sabina, mert megtudta, hogy hűtlen voltam hozzá. Ha neki jobb egyedül, akkor az az ő baja!
  - Nem vagy te egy kicsit beképzelt? - kérdeztem nevetve, pedig nem tetszett, ahogy arról a szegény lányról beszélt. Biztos voltam benne, hogy Viktor számára csak játékszerek a lányok. Ezért is volt erőm elutasítani őt.
  - De igen. - ismerte el vidám hangon Vik. - De úgy vettem észre, hogy neked tetszik ez! Ahogy a Goldban láttam, a barátod is olyan típus, mint én!
  - Te csak ne blamáld a pasimat! Nem ismered, ne ítéld el! Imádom, és boldog vagyok vele! Értsd már meg, egyszer és mindenkorra, hogy nem fogom megcsalni, elhagyni meg pláne nem! Soha többet ne keress! - gurultam be.
  - Ebben ne reménykedj, cicuska!
Nem akartam válaszolni, csak mérgesen kinyomtam a telefont. Kitöröltem a hívásmemóriából a hívást és közben reméltem, hogy az életemből is ilyen könnyű lesz törölni. Viktor Wilson a legrosszabbat hozza ki belőlem és rettegtem ettől. Nem engedhetem a közelembe, mert még a végén levesz a lábamról. Nem hagyhatom, hogy a régi szerelem feléledjen iránta, mert akkor búcsút mondhatok Castielnek. És ezt ugye nem akartam... Határozottan NEM!
Mikor kiszálltam a kádból, felöltöztem és kimentem a nappaliba. Elmeséltem anyunak és a bátyámnak, milyen volt a tegnap esti nagy esemény. Fél egy felé már türelmetlenül vártam Castielt. Mikor megérkezett, viharosan a nyakába ugrottam és forró csókkal üdvözöltem. Anyu és Tony vidáman viccelődtek velünk a heves szerelmünk miatt, de nem sértődtem meg, mert lényegében igazuk volt. Megebédeltünk, aztán mivel kint nagyon jó idő volt, Tony, Cast és én kiültünk az udvar végében a fa alatti hintaágyba. Csendesen löktük magunkat ide-oda és természetesen én ültem a két fiú között.
  - Hallom, jó volt a tegnapi családi buli. - fordult Castielhez a tesóm.
  - Mondjuk úgy, tűrhető volt. - javította ki rögtön a szerelmem. - Nekem kicsit túl nagy volt a felhajtás és a flancolás.
  - De azért jó volt. - tettem hozzá. - Cast apja nagyon nyílt és egyenes, a menyasszonya Lucy meg egy tünemény. Az unokatesóiról nem is beszélve! Még Ivettet is kedveltem volna, ha nem ragadt volna rád. - átkaroltam a fiú vállat. - Leszámítva a kezdeti idegességem, jól éreztem magam!
Ekkor észrevettem, hogy velünk szemben, a kerítés rései között, Masonék udvaráról átbújik egy fehér perzsa cica.
  - Nézzétek, srácok, egy vendég! - ugrottam fel örömmel és a kismacskához szaladtam. Felkaptam és szeretettel öleltem magamhoz. Arcom a puha bundájához dörgöltem. - Szia, picur! Téged eddig még nem láttalak!
  - Az enyém! - kiáltott a szomszédék teraszáról Tiria, aki épp kilépett a házból. A zöldségeskerten keresztül elém libbent a kerítés túloldalán. - Helló! Mindig elkóborol ez a kis rosszcsont! Hópihe nagyon rossz cica! - Tiria átnyúlt és elvette tőlem a cicát. Barna, szűk, mélyen dekoltált felső volt rajta és fekete bőrnadrág, ami rásimult tökéletes alakjára. Bevallom, kisebbségi komplexusom volt egy ilyen szép és csinos, idősebb lány mellett. A szőke lány odaintett a hintaágyban dumcsizó fiúknak is. - Sziasztok!
***
  - Hú, de jó csaj! Ki ez? - kérdezte Castiel Tonytól halkan és csodálkozva. Elismerően méregette a formás lányt. - Eddig még nem láttam!
  - Ő Tiria Mason! Huszonkét éves a dögös szomszéd lány. Most jött haza Floridából, mert ott dolgozik, mint bébicsősz. Kedves, jó fej és facér. - sorolta Antony elragadtatva. - Bizony, ha nekem nem lenne Barbie, akkor rávetném magam! Nagyon szép a csaj!
  - Azt látom... - bólogatott Cast.
  - A húgom kezd összebarátkozni vele.
  - Az jó. Bővül a baráti körünk egy szőke cicababával! - mosolygott a vörös srác, aki még mindig Tirián legeltette a szemét.
  - Hé, Cast, csak vigyázz! Te a húgommal jársz! - figyelmeztette haverját cseppet sem viccesen az "őrző-védő" bátyuska. - Mindjárt kinyomom a szemed!
  - Nyugi, tigris, Vivi az életem!
  - A szőkék meg a gyengéid! Tudom, mert ugye rengeteget buliztunk együtt a nyáron és mindig szőkékkel akartad megcsalni Deboraht! - vágta rá szemrehányóan a fehér pólós és zöld Adidas melegítős Tony.
  - Nekem nem kellenek szőkék! Csak egy kis vörös, erre megesküszöm!
  - Csodás! Ezt akartam hallani! És remélem, állod a szavad. - fenyegetőzött halkan Antony.
  - Mondtam, már, hogy nyugi van!
***
Sok mindent elmeséltem Tiriának az eljegyzésről. Együtt tárgyaltuk ki a nagy esemény részleteit. Mikor végeztem a beszámolómmal, a szőke lány a cicáját simogatva érdeklődve figyelte a hintában beszélgető fiúkat.
  - Marha jól néz ki a bátyád haverja! Olyan kis vagány fajtának nézem! Biztos tüzes a kis csávó. - csillant fel a szeme, ahogy Castielt figyelte.
  - Nekem mondod? A világ legjobb pasija! Imádom! - nevettem.
  - Mi?!? Ő a barátod? - kérdezte döbbenten Tiria. - Hány éves a fiú?
  - Tizenhét, mint én!
  - Hát ezt nem hiszem el... azt hittem van vagy húsz.
* Tiria nem akart hinni a fülének. Ez a fiú túl jól néz ki, korához képest. Első látásra megtetszett neki a gyerek. Égett a vágytól, hogy közelebbről is megismerje. *
  - Szép pár vagytok! - dünnyögte Tiria.
  - Köszi! Szerintem is. - mosolyogtam. - Nem jöttök át Hópihével egy kicsit? Összeismertetlek Castiellel.
  - Miért is ne? - bólintott rá rögtön az újdonsült barátnőm. - De a cicát inkább nem viszem, mert megkergül idegenek között. Biztos, hogy nem zavarnék?
  - Hívtalak volna, ha igen? - kérdeztem mosolyogva.
  - Na, jó... két perc és ott vagyok!
Vidáman visszamentem a fiúkhoz.
  - Áthívtam Tiriát beszélgetni. Fogadjátok szeretettel!
  - Ez csak természetes. - vágta rá azonnal Castiel.
Pillanatok múlva belépett kisajtón a szőkeség. Addigra a bátyám már egy műanyag kerti székben ült, hogy legyen helye Tiriának a hintában. A lány először meleg öleléssel és arcra puszival üdvözölte Antony-t, aztán Cast elé állt.
* Castiel leplezetlenül bámulta a csábító szépséget. *
  - Szia! Tiria Mason vagyok a szomszédból! Már sok jót hallottam rólad! - mosolygott a lány elbűvölően, miközben kezet rázott a kedvesemmel.
  - Helló! Castiel vagyok, de én még semmit nem hallottam rólad! - mosolygott a srác vidáman. Felállt és ő is puszival üdvözölte Tiriát.
Aztán megint leültünk. Most Cast és Tiri között ültem. Magamban idegeskedtem, mert nem kerülte el a figyelmem, milyen csodáló pillantással méregette a barátom a szomszéd lányt. A féltékenység szikrája egyre nagyobb lett a szívemben, de próbáltam legyőzni. Persze, hogy elájul Cast a lány szépségétől. Még nekem, női szemmel is ezerszer szebb volt nálam és csinosabb.
Négyesben cseverésztünk. Tiria lelkesen mesélt floridai életéről. Minél többet beszélt, annál jobban lenyugodtam szép csendben. Hamarosan elfelejtettem az előbbi gyanúmat. Tudtam, hogy alaptalan az egész szorongásom. Élesen ment az eszmecsere, amikor csörögni kezdett a mobilom. Felpattantam és kivettem a farzsebemből a telefont. Döbbenten fedeztem fel, hogy a hívó megint Viktor. Megfordult a fejemben, hogy kinyomom, vagy nem veszem fel, de akkor Castiel kérdezősködne, és ezt nem akartam, mert ha itt szóba kerül Vik, akkor Antony rögtön fogja tudni, kiről van szó és akkor elszabadul a pokol!
Gombóccal a torkomban távolabb sétáltam a csoportunktól és felvettem.
  - Igen? - nyögtem kiszáradt torokkal.
  - Vivikém... megint én vagyok!
  - Észrevettem. - mondtam, és zavartan sétáltam a bátyám széke és a hintaágy között egy két méternyi, láthatatlan vonalon oda-vissza. - Épp rosszkor hívsz.
  - Nem vagy egyedül? Mit csinálsz?
Próbáltam úgy válaszolni, hogy ne tudják, kivel beszélek.
  - Semmi különöset. A kertben dumcsizok a bátyámmal, a párommal és egy barátnőmmel.
Viktor vette a lapot.
  - Szóval nem tudsz nyugodtan beszélni?
  - Ez a helyzet. - sóhajtottam, miközben a nevetgélő Tiriát és Castielt figyeltem. - Mit akarsz?
  - Könyörögni! - nevetett a telefonba Vik.
  - Miért? - kérdeztem kihívóan, megengedtem magamnak ezt a stílust, mert a többiek nem is figyeltek rám.
  - Hát, hogy ne utasíts el! Könyörögve kérlek, gyere el velem valahová!
  - Szó sem lehet róla! - makacskodtam. - Tudod, hogy nem...
  - Lécci, lécci, lécci! - szakított félbe bolondozva Viktor. - Nekem mindegy hol, csak találkozzunk, hogy lássalak! Szeretnélek megismerni. Jó volna összehaverkodni.
  - Na, persze! - vágtam rá ellenségesen. - Képzelem te azt, hogy gondolod!
  - Neem! Tényleg csak a barátságodra vágyom! Nyugi, felfogtam, hogy nem lépsz félre. Viszont érdekes lány vagy, inkább lennék a barátod, minthogy elfelejtselek.
  - Nocsak! Mit hallok? Még a végén megjön az eszed! - kiáltottam nevetve, s a vidám hármas rám nézett. Ettől megint ideges lettem egy kicsit.
  - Épp ideje volt, nem? - tréfált Viktor. - Na... találkozzunk valahol! Kérlek szépen! - rimánkodott a fiú.
Akaratlanul is Castielre pillantottam. Vajon, hogy esne neki, ha ezt tudná? De Cast rám se hederített. Poénkodva dicsérgette Tiriát, és le sem vette a szemét mély dekoltázsáról. Na szép! - gondoltam csalódottan. És pont ez a viselkedése vitt rá, hogy igent mondjak Viktornak. Szörnyen rosszul esett, hogy a barátom a szemem láttára enyeleg egy bombázóval. Ez kihozta belőlem a kis démont, és úgy gondoltam, ha ő úgy, akkor én is úgy!
  - Rendben van. - válaszoltam Viktornak és reméltem, nem fogom megbánni ezt a döntésem. - Beleegyezek. Találkozzunk ott, ahol a múltkor összefutottunk.
  - Jaj, de jó! - Vik hangjából sütött az öröm és a megkönnyebbülés. - Már azt hittem, elvitte a cica a nyelved!
  - Nem tudtad, hogy a hallgatás, beleegyezést jelent? - kérdeztem kicsit kacéran.
  - Micsoda öröm! Akkor a pékségnél... hánykor?
  - Úgy kettő körül.
  - Ott leszek, remélem te is!
  - Hát persze. Én betartom az ígéreteimet.
  - Nagyon dicséretes! Na, akkor pá! Máris alig várom a holnapot! Csók, Vicky cica! - ezzel Viktor letette.
Visszadugtam a zsebembe a telóm és odasétáltam a többiekhez.
  - Kivel beszéltél, ilyen sokáig? - kérdezte egyből Tony.
  - Ö... Csak Kimmel. - füllentettem gyorsan. Ki más jutott volna eszembe, mint legjobb falazó? Lazaságot színlelve visszaültem Castiel mellé. - Holnap bejön a városba. Vásárolgatunk kicsit.
  - Nők! - nevetett Castiel, és átölelte a vállaimat, majd a hajammal játszadozott. Volt némi lelkiismeret-furdalásom, amiért hazudtam, de nem akartam ezen görcsölni. Nem tehetek róla, hogy a gyerekkori szerelmem ennyire érdekel. Meg akartam ismerni. Tudni akartam, hogy olyan-e, mint amilyennek én képzelem, vagy az idők során sokat változott és teljesen más lett. És titkon abban reménykedtem, hogy ha találkozom vele és nem olyan, mint amilyennek akkor láttam, kiábrándulok belőle. Mégis nehéz lesz Castiel szemébe nézni ezután a találka után, de nem tehettem róla, égtem a vágytól, hogy megismerjem a titokzatos és szívdöglesztő Viktort. Biztos voltam benne, hogy nem lesz ebből gond, ha résen leszek és tudom kezelni Viktort. Ráadásul Castiel mellett megtanultam, hogy kell bánni az ilyen rámenős alakokkal. Úgyhogy... gond egy szál se!
  - Mi lenne, ha én is elkísérnélek erre a vásárlásra? - rukkolt elő "remek" ötletével Tiria. - Legalább megismerném a barátnőd és kimozdulnék kicsit.
  - Hát... - kétségbe estem. Finoman le kell ráznom, úgy, hogy ne legyen gyanús. Utáltam hazudni, de muszáj volt rögtönöznöm valamit. - Most... nem lenne jó. Talán, majd legközelebb, mert Kimnek családi gondjai vannak. Igazából azért jön, hogy összekaparjam. Padlón van szegény.
  - Hát kár. - húzta el a száját csüggedten Tiria. - Akkor unatkozhatok majd itthon egyedül... És te Castiel? Mit fogsz csinálni most, hogy tavaszi szünetetek van?
  - Valószínűleg tizenegyig alszom, majd délután beugrom a haveromhoz Lysanderhez, aztán jövök majd Vivihez. - sorolta Cast a holnapi terveit, majd csókot nyomott a homlokomra.
  - Várni foglak, drágám! De nincs kedved ma itt aludni nálunk? - pattant ki a fejemből a remek ötlet.
  - Igen! Aludj nálunk! - bólogatott Antony is.
  - Hé, bátyus! Velem fog aludni, nem veled! - szóltam le kacagva.
  - Még szerencse! - vihogott Tony pofákat vágva.
  - Megdumáltál, kislány! Neked nem tudok nemet mondani! - szorongatott Castiel vidáman.
  - Csak nekem nem? - evődtem vele játékosan.
  - Csak neked! - súgta Castiel és forró csókot nyomott a számra.
* Majd meglátjuk... - gondolta Tiria ellenségesen. - Castiel olyan pasi, akit érdemes lenne elcsábítani. Meg kell szerezzem, mert nagyon bejön nekem. Meg akarom kapni, és amit a fejembe veszek, azt véghez is viszem! Bármire képes vagyok a cél elérése érdekében! A kis Vivien Marsall meg sem érdemel egy ilyen jó pasit! *

Írói megjegyzés: Mi lesz még itt? Vajon sikerül Tiriának elvenni Castielt Vivitől? Elcsábul a fiú, vagy sokkal erősebb a Vivien iránt érzett szerelme? Vagy talán Antony megoldja a helyzetet és összejön Tiriával? És ugye ott van még Viktor... Ráhajt "Vicky-re"? És Vivi hagyja ezt? Ha mindezt tudni akarjátok, kövessétek továbbra is a történetem :) Izgalmakat ígérek! 

Az eljegyzés

Taxival mentünk az étteremig, ahol a fogadás zajlott. A kocsiban végig duruzsoltunk, de csak nem akart bennem oldódni a feszültség. Féltem, hogy nem fogok megfelelni az elvárásoknak, és nem tudok beilleszkedni az elit társaságba.
Miközben Castiel a vendéglő előterében leadta a kabátjainkat, idegesen lesimítottam a ruhám szoknyarészét. Fehér retikülöm a vállamon lógott. Cast odalépett hozzám, birtoklóan a hátamra tette a kezét. Az érintésétől összerezzentem.
  - Elkezdted a színjátékot? Itt még nincs nézőközönségünk! - szóltam le idegesen.
  - Na de, szívem! Akkor ölelem meg a barátnőmet, amikor akarom! - két tenyerébe fogta az arcom.
  - Jó... jó... - sóhajtottam engedékenyen. - Csak... tudod, nagyon ideges vagyok!
  - Nyugodj meg! - nyugtatgatott Cast és összeráncolt homlokkal pillantott a hátam mögött a bejárat felé. - No lám... Megérkezett a Kent család bájos lányukkal, Ivett-tel. A tökéletes közönség...
  - Kérlek, ne! - nyeltem nagyot.
  - De igen. Indul a színjáték! - kacsintott pajkosan Castiel, és hüvelykujjával megcirógatta kipirult arcomat.
Láttam a szemén, hogy meg akar csókolni, de zokon esett, hogy csak azért teszi, hogy lerázzon magáról egy lányt.
  - Ne merészeld...! Komolyan gondolom, Cast!
  - Én is. - ajka már csak hajszálnyira volt az enyémtől. - Ez az! Pont úgy nézel rám, mint aki szerelmes belém!
Nevetve a mellkasának feszítettem mindkét kezem.
  - Mert az vagyok, te lüke!
Castiel nem hagyta, hogy eltaszítsam magamtól. Inkább ajkával lecsapott az enyémre. Azonnal megadtam magam, mert a szája meleg volt, sőt egyre forróbb, a csókja pedig megrészegített. A következő pillanatban már ajka el is vált az enyémtől.
  - Elmentek. - suttogta a srác.
  - Aha. - csak most nyitottam ki a szemem.
Egyáltalán nem tetszett, hogy ennyire rá kell játszanunk az érzelmeinkre. Olyan kétszínű dolog ez...
  - Most már elengedheted a zakómat, de foghatod is, ha akarod. Szeretem, ha ragadnak rám a szép nők!
Eddig észre sem vettem, hogy szó szerint csüngök rajta. Olyan gyorsan engedtem el, mintha megégettem volna magam.
Ezután Cast belém karolt és bevezetett a vendéglőbe, az "úri népek" közzé.
Vajszínű falak, hatalmas tér és arany színben pompázó teríték fogadott minket. A székeken arany masnik virítottak, a falak tele voltak gyertyatartókkal és szebbnél szebb gipszlenyomatokkal. Sütött a helységről a pompa és látszott, hogy ez a gazdagok világa. Ezért is éreztem idegennek magam.
  - Sehol nem látom apuékat, biztos a vacsorát intézik, vagy már nász-éjszakáznak. - nevetett magában Castiel és a karján nyugvó kezem szorongatta. - Érzem, hogy még mindig tök ideg vagy! Táncoljunk egyet, hogy felengedj, aztán bemutatlak a rokonoknak!
  - Remek ötlet... de majd igyunk is, az is segít!
Bevonultunk a tánctérre. Lassú zenét játszott az alkalmi zenekar az apró színpadon. Úgy éreztem, minden szempár ránk szegeződik.
Lassan forogtunk a zene lágy dallamára. Castiel közben simogatni kezdte a hátam, hogy feloldja a merevségem.
  - Szívem, nézz körül! Látsz még egy lányt, akiből ennyi természetes báj és méltóság sugárzik, mint belőled?
Körbe néztem és megállapítottam, hogy többen is megfelelnek ennek a kitételnek. Castiel hangsúlya azonban jelezte, hogy én is képes vagyok hatni a férfiakra úgy, mint azok a nők és lányok, akik itt kényeskedve pompáznak divatos ruháikban. Az, hogy Castiel ilyen csodálattal nézett, adott némi önbizalmat és felvillant a szemem.
  - Nem tudom. - csóváltam a fejem mégis. - Olyan furcsa itt nekem. Ez nem az én világom! Ráadásul, itt van a te kis Ivetted is.
  - Nekem csak Vivikém van! - nevetett Cast felháborodva és jókedve átragadt rám is.
Felszabadultan táncoltunk a régi slágerekre, aztán elmentünk a svédasztalhoz, ahol megkóstoltam a kaviárt és puncsot ittunk.
Az asztalnál Castiel odalépet egy barna hajú, magas, zöld szemű, szürke öltönyös fiúhoz.
  - Helló, Rich! Hol bujkál a félig ifjú pár?
  - Helló, Castiel! Jó rég találkoztunk már! Apudék odavannak a fotózáson!
  - Sejtettem, de azért kösz! - Castiel magához húzott. - Jaj, de balga vagyok! Hadd mutassam be neked, gyönyörűséges barátnőmet, Vivient! - mutatott rám a párom. - Ő pedig Rich Evans, a kedvenc unokabátyám!
Rich elismerően mért végig.
  - Hm, valóban gyönyörű. Öcsém nem túloz, bájos... igazán bájos vagy.
  - Köszönöm. - suttogtam és fülig pirultam. - Nagyon köszönöm a bókot, Rich!
  - Ez nem bók, ez az igazság! - kacsintott Rich, de már a tömeget fürkészte. - Bocsátsatok meg, de előkerült a párom, Bianca! Jó szórakozást, később még dumálunk! - mondta, és ezzel már ott is hagyott minket.
Lassan beilleszkedtem az úri társaságba, kezdtem jól érezni magam, de lehet, hogy ez a második puncsnak volt köszönhető. Castiel odavitt a kis külön asztalhoz, amin a hatalmas torta díszelgett. Még sosem láttam ilyen hatalmas, három emeletes tortát, pláne nem aranyozottat és cukor gömböset. De kétségtelenül csodálatos volt. Nem messze tőlünk rengetegen ültek a roskadozásig megterített hosszú asztalsornál. A tánctéren is egyre többen vigadoztak. Arra ocsúdtam fel, hogy Castiel kivette a kezemből a kiürült poharamat. Ijedten pillantottam rá.
  - Mi az? Még mindig félsz egy kicsit? - mosolygott a srác és ahogy mostanában oly gyakran, most is megsimogatta az arcom.
  - Nem... - ráztam a fejem. - Csak még mindig úgy érzem, hogy nem tartozok ide!
  - Te kis butuska! Csak az számít, hogy hozzám tartozol! És most gyere! Villogni akarok a szépséges barátnőmmel! Vessük magunkat a társaság közepébe!
Egy órán keresztül próbáltam lépést tartani Castiellel. Egyik rokonkupactól a másikig húzott és mindenhol bemutatott. Próbáltam megjegyezni a neveket és arcokat, fiatalokét és öregekét egyaránt.
Kicsivel később megint a parkettre vonultunk táncolni. Ezúttal latin stílusú számokat fogtunk ki.
Tánc közben, mivel már mindenki tudta, ki vagyok, úgy éreztem csak engem figyelnek. Cast ösztönösen megérezte ezt.
  - Ne görcsölj, angyalom! Azért néz mindenki téged, mert más vagy, mint ők. Olyan kisugárzással ragyogod be a termet, hogy mindenki miket irigyel. A férfiak engem, mert rátaláltam egy ilyen tüneményre, a nők meg téged a szépségedért.
Hálásan a vállára hajtottam a fejem. Jól estek a szavai, még ha nem hittem, akkor is.
  - Köszönöm, kedvesem, de nem hiszem.
Cast hátrált egy lépést és mélyen a szemembe nézett.
  - Még hogy nem hiszed? Veled lenni édes gyötrelem. Van legalább fogalmad arról, milyen vonzó vagy? Legszívesebben elbújnék veled valahova, hogy ezt bebizonyítsam!
Hökkenten néztem rá, meg sem tudtam szólalni.
  - Na, mit szólsz hozzá? Nem lenne izgalmas? - mosolygott pajkosan.
  - Castiel, drágám! - kiáltott ekkor egy barna, hosszú hajú, kék szemű, fekete koktélruhás baba arcú lány.
Cast összerezzent és belém karolt, s a fülembe suttogott.
  - A terv elhalasztva. Aki felénk jön, az nem más, mint Ivett.
  - Ó, jaj! - markoltam a karjába.
A barna lány odaért hozzánk. Nagyon csinos volt. Fekete miniruhája eleje és ujja csipkés volt. Első látásra nem gondoltam, hogy közveszélyes őrült lenne, mint legutóbb Debby, sőt, kedvesnek és előkelőnek tűnt a vetélytársam. Szép arca volt és tökéletes sminkje.
  - Szia, Castielem! A nyári horgászbuli óta nem láttalak! - mosolygott a lány életem értelmére, mintha engem észre sem vett volna. Kábé 18-20 évesnek saccoltam így elsőre.
  - Az bizony elég rég volt. - bólintott hűvösen Castiel, és feltűnően átölelte a vállam a bal karjával. - Bemutatom neked szívem hölgyét, Vivien Marsallt! Vivienim, ő itt Ivett Kent, apu egyik munkatársának a lánya.
Láttam, hogy a lánynak nem tetszem, mert fintorogva mért végig, és az sem tetszett neki, hogy Cast csak "apu munkatársának a lánya"-ként említette.
  - Nocsak... a barnát vörösre cserélted? Ez a lány teljesen más, mint a volt barátnőd!
  - Épp ezért imádom! - bizonygatta nevetve Castiel.
  - És mióta jártok?
  - Alig pár hete, de már régóta szeretem Vivient. - vágta rá a fiú és éreztem, hogy rájátszik a boldogságára.
  - Én meg azóta szeretem, mióta megláttam! - mondtam lelkesen, és még egy bájos mosolyt is sikerült kipréselnem magamból.
  - Hát igen... Castiel még sosem volt facér, mióta ismerem. - húzta el a száját Ivett. - De nem értem, miért vörös lányt találtál. Olyan, mintha a kishúgod lenne!
Felment bennem a pumpa. A kis kígyó! Úgy látszik, hamu alatt lapul a tűz...
  - Pont azért akadtunk egymásra, mert egyformán szenvedélyes temperamentumunk van! - vágtam vissza, de kedvesen mosolyogtam közben. - Nagyon szerencsés vagyok, hogy vele lehetek. Mellette a mennyben érzem magam!
  - De jó nektek! - grimaszolt a barna lány sértődötten.
  - Nézd csak, Ivett, azt hiszem anyukád téged keres! - szólalt meg Castiel, és egy idősebb kontyos nőre pillantott.
  - Ó, tényleg! Bocsátsatok meg, de most csatlakozom a szüleimhez! Biztos most fogjuk átadni Lucyéknak az ajándékot!
  - Semmi baj, kislány! - vágta rá gúnyosan Castiel. - Mi úgyis táncolni szeretnénk még egy kicsit!
Hamarosan tényleg betolakodtunk a táncolók közé.
Egy jó félóra múlva úgy éreztem, összeesek a fáradságtól. A rockyzás elvette minden erőm. Megmenekültem, mert Rich és egy csapat rokon fiú elrángatta tőlem Castielt, így kerestem magamnak egy csendes zugot. A tortától egy méternyire leültem egy asztalsor legvégére, mert senki nem volt a környéken. Elvettem egy pohár jeges puncsot és iszogatni kezdtem. Nagyokat kortyoltam és közben Castielt figyeltem. Úgy látszik, egyáltalán nem hiányzok neki. Jól meg tudtam figyelni a viselkedését. Az utóbbi órákban figyelmes volt velem, gondoskodott rólam, sőt, egyenesen villogott velem. Dicsekedett, mint a legdrágább kincsével. Elmosolyodtam erre a gondolatra és gyorsan az italomba kortyoltam.
  - Nagyon szép a mosolya. Majdnem olyan szép, mint Mona Lisáé. Kár, hogy elpazarolja!
Ijedten összerezzentem. A puncs maradéka kilöttyent a pohárból. A férfi felé fordultam, aki megszólított. Magas volt, komoly, markáns arccal, sűrű, fekete, hátrafésült hajjal, amiben láthatólag már volt néhány ezüstös szál. Egy teli pohár puncsot nyújtott oda nekem.
  - Sajnálom, hogy megijesztettem! Tessék, itt egy másik! - szólalt meg megint a 40-45 év körüli fekete öltönyös férfi. Haboztam elfogadni az italt, mire a férfi folytatta. - Vegye el nyugodtan! Én nem szeretem az efelé kotyvalékot. Valami erősre vágyom. - mosolygott barátságosan.
Viszonoztam a mosolyát.
  - Köszönöm. - vettem el a poharat. - Szerintem, kitűnő ez a puncs.
  - Képzelem. - nevetett a férfi, majd sokáig szótlanul méregetett. - Szóval... maga Castiel új barátnője... Igazán bájos.
Félrenyeltem a puncsot. Nehezen sikerült összeszednem magam és felnéztem az asztal mellett álló beszélgetőtársamra.
  - Ismerjük egymást?
  - Nem. A szórakozott fiam elfelejtett bemutatni minket egymásnak!
  - Maga Castiel apja? - esett le a tantusz és döbbenten pislogtam.
  - Igen, George vagyok.
És ahogy jobban megnéztem, csak most tűnt fel, hogy ugyanolyan jellegzetes volt az arca, mint a szerelmemnek és szintén szürke szemek bámultak rám. Melegen mosolyogtam a férfira, aztán kezet ráztam vele.
  - Nagyon örvendek. Vivien Marsall vagyok. Castiel sokat mesélt már magáról. Köszönöm a meghívást és sok boldogságot kívánok!
Castiel apja nem válaszolt, csak élénk, kíváncsi tekintettel méregetett, amitől ideges lettem.
  - Nagyon kellemes itt. - jegyeztem meg zavartan.
  - Nos... igen. Az én Lucym csak a tökéletessel elégszik meg. Egyébként, nem azért jöttem ide magához, hogy a vizezett puncsról, vagy a lelendő nejemről beszélgessünk. Mutassa magát! Egyáltalán nem ilyennek képzeltem!
Éreztem, hogy elvörösödöm, de azért eleget tettem a kérésnek és kecsesen felálltam és körbefordultam magamon. Sikerült mosolyognom is. Castiel apjának őszintesége szinte már udvariatlannak tűnt, mégis rokonszenvesnek találtam.
  - Mire számított? - kérdeztem merészen. - Talán egy porcelánbabára?
George csodálkozva felvonta a szemöldökét, aztán hangosan felnevetett.
 - Igazán éles a nyelve, kislány! A fiamat pedig csak olyan lány szoktathatja le a linkelésről, akinek alaposan felvágták a nyelvét, és a vízen kívül más is van a fejében! - Castiel felé biccentett. - Csodálkozom, hogy egyáltalán megállapodott egy lány mellett.
Követtem a tekintetét. A srác harsányan csevegett a terem túloldalán egy nagyrészt asszonyokból és lányokból álló csoportban. Kicsit elszontyolított a látvány.
  - Nehogy már elkeseredjen! - szúrta ki a hangulatváltozásom rögtön Cast apja. - Maga akkor gyönyörű, ha mosolyog! Felkérhetem egy táncra?
Büszkén kihúztam magam és mosolyogtam.
  - Boldoggá tesz. - válaszoltam és belekaroltam George-ba.
Szerencsénkre épp lassabb számokat játszott a zenekar.
Megint középpontba kerültem, mert mindenki azt leste, ki az a fiatal lány a vőlegénnyel.
  - Boldog vagyok, hogy a fiam magát választotta! - mondta a harmadik végig táncolt szám után George. - Minden férfinak szüksége van egy ilyen szép nőre!
Jó öt perc után odajött hozzánk Castiel, és megkopogtatta az apja vállát.
  - Csak nem akarod elcsábítani a barátnőmet, öreg harcos? - kérdezte a fiú az apjától.
  - Ha valaki ennyire nem törődik szíve hölgyével, akkor szerintem megérdemli, hogy ellopják tőle! - jelentette ki George tréfásan és nem engedett át a fiának, megforgatott a Rock and Roll ütemére.
  - Átveszem! - makacskodott Castiel.
Az apja elmosolyodott.
  - Menj, szórakoztasd még egy kicsit Ivettet, Cintiát és Clara nénédet. Mi remekül elvagyunk!
  - Így igaz! - erősítettem meg nevetve.
Castiel dühösen pillantott rám.
George a fiára sandított. - Egy ilyen virágszálat odaadni egy magadfajta gazfickónak, kész bolondság!
  - Hagyd abba, apa! - Castiel elkapott és birtoklóan átölelt. - Ha ez megnyugtat, az elmúlt fél órában pokolian hiányzott nekem Vivien.
Hálából szerelmesen pillantottam Castielre.
  - Látom, be vagytok zsongva, fiatalok! Megyek, megkeresem Lucyt, mert a végén kiderül, hogy a menyasszonyt szöktették meg!
Néhány pillanat múlva már Castiellel táncoltam a tömegben.
  - Mondtam már, hogy nagyon szép vagy ma este? - szólalt meg a fiú, miközben összesimulva forogtunk.
  - Ó, nem sokszor... vagy százszor!
Cast halkan felnevetett.
  - Mert így van! Olyan csodálatos vagy! Szelíd, de ugyanakkor vad, egyszerre jó és romlottan csábító ebben a ruhában. - mondta, miközben ujjaival a vállam simogatta.
Én persze rögtön elpirultam.
  - Milyen szép vagy, amikor az arcod másodpercek alatt fehérből rózsaszínre vált.
  - A fehér bőrű őseim átkoztak meg ezzel az örökséggel.
  - Ne így fogd fel, drágám! Nagyon édes vagy, amikor elpirulsz. - gyengéden harapdálni kezdte a fülcimpámat. - Rajtam semmi sincs, amit csodálsz?
  - Bókot szeretnél hallani? - kérdeztem mosolyogva.
  - De még mennyire! - nevetett Castiel.
Elgondolkodva néztem rá. Számtalan dolgot megnevezhettem volna. Szerettem, amikor vörös haja lobogott a szélben, az arca jobb oldalán megjelenő gödröcskét, ha nevetett. Szerettem, ahogy a nevem suttogta, amikor szeretkezünk. De nem csak a külseje miatt imádtam. Az első eszembe jutó tulajdonságát neveztem meg.
  - Csodálom az önbizalmad... Mindig olyan spontán és laza vagy!
  - Ez olyan, mint a te bőröd. Örököltem. Olyan jól áll ez a halványkék ruha, hogy teljesen begerjesztesz!
A fülemen éreztem a leheletét, és enyhe borzongás futott végig a hátamon közelsége és szavai miatt.
  - Bolond vagy! - nevettem, hogy leplezzem a felébredt szenvedélyt, ami bennem dúlt.
  - Újabb örökölt tulajdonság!
Lépéseink egyre lelassultak, végül csak a testünk ringattuk a zene ütemére. Véget ért a szám, de mi még mindig ott álltunk szorosan összefonódva.
  - Szünetet tart a zenekar. - suttogta a fülembe. - Mit szeretnél csinálni?
Megszédültem, ha arra gondoltam, mit szeretnék a legszívesebben csinálni. Ám kimondani nem akartam, inkább kértem egy pohár koktélt.
Az este hátralévő részében Castiel szinte el sem mozdult mellőlem. Együtt mentünk mindenhová. Bemutatott a mostohaanyjának is. A fekete hosszú hajú, kék szemű szépség jóval fiatalabb volt, mint George. A lány huszonhat éves volt, mosolygós, egyszerű fehér hosszú szoknyás kosztümben tündökölt a vőlegény mellett. Barátságos és kedves volt. Szerintem illett Castiel apjához. Lucy vidáman osztogatta a hatalmas citromtorta szeleteit a vendégeknek.
Torta evés közben összebarátkoztam Lucyval, de sajnos hamar elrángatták mellőlünk. Ott maradtunk Castiellel kettesben és úgy pusmogtunk evés közben, mint a kisiskolások.
Fél egy körül Cast haverjai és unokatesói összeesküdhettek ellene. Valahányszor táncolni kezdtünk, mindig ott termett egy fiú és elrabolt Castieltől. Ha visszaszerzett, mindig felbukkant egy újabb fiú, én meg nagyon élveztem a helyzetet, már nem voltam feszült és ideges. Egy óra múlva megunta a kedvesem a rokonokat és mindenkit elhessegetett, aki le akart kérni tőle.
Három óra után nem sokkal elhatároztuk, hogy elbúcsúzunk a jegyesektől és elindulunk haza.
Búcsúzóul Lucy megölelt.
  - Nagyon örültem, hogy megismerhettelek, Vivien! Most már értem, miért van ennyire elragadtatva magától Castiel!
  - Köszönöm. - mosolyogtam. - De lehetne egy kérésem?
  - Hát persze!
  - Szeretném, ha tegeződnénk. Nem vagyok hozzászokva, hogy magázzanak... meg aztán úgy barátságosabb. - böktem ki szégyenlősen. - És George-ot is erre kérem.
  - Igazad van! Könnyebb lesz mindenkinek! Te is nyugodtan visszategezhetsz minket, nem vagyunk még vén csontok! - egyezett bele rögtön Cast apukája.
  - Ó, hál istennek! - könnyebbültem meg. - Akkor viszont látásra! Örvendek a találkozásnak!
  - Majd valamikor vacsorázzatok velünk! - ajánlotta még Lucy, aztán már ott is hagytuk őket, mert más távozó vendégek rohamozták meg a jegyeseket.
Már a kabáttároló előtt jártunk, mikor Ivett utánunk kiabált:
  - Hé, Castiel, máris mész?
  - Igen, megyünk! - fordult hátra Cast.
  - Figyu... valamit meg kell beszélnem veled négyszemközt. - hadarta a barna lány zavartan, de édes mosollyal az arcán.
Meg sem vártam párom válaszát, megszólaltam:
  - Beszéljetek csak, addig beszaladok a mosdóba pisilni. Nem bírom ki hazáig!
Ezzel ott is hagytam őket.
Bementem a mellékhelységbe, elvégeztem a dolgom, kezet mostam, aztán még a sminkem is megigazítottam. Hagytam időt, hogy beszéljenek, hisz bíztam Castielben.
Mikor kiléptem mégis kővé dermedve álltam meg. Castiel és Ivett meghitten ölelkezett, aztán a lány egy kacér mosoly kíséretében szájon csókolta szerelmemet.
Ilyen távolról nem tudtam eldönteni, hogy Cast viszonozta-e a rövid csókot.
Hirtelen kegyetlen féltékenység tört rám, de nyugalmat erőltettem magamra. Stabil léptekkel elindultam feléjük, mintha mi sem történt volna. Úgy döntöttem, nem rendezek nagy jelenetet, mert Lucy és George nem érdemelné meg, hogy elrontsam az estéjüket. Ráadásul kíváncsi voltam, Castiel elmondja-e majd magától.
  - Megbeszéltetek mindent? - kérdeztem, amikor odaértem és birtoklóan a fiú karjára tettem a kezem. - Mehetünk, "drágám"?
  - Hát persze! - mosolygott a fiú, és nem vette észre a hangomban bujkáló gúnyolódást. - Induljunk a késő esti sétánkra.
Megjátszott jókedvvel Castielhez bújtam.
  - Magam se értem, de cseppet sem vagyok fáradt. És ez jó...
  - Jó éjszakát. - motyogta Ivett csüggedten, és bement a már majdnem üres terembe.
  - A sok koktéltól van. - mondta Cast, mikor magunkra vettük a kabátunkat.
Ez ugyan nem volt igaz, de nem vettem a fáradságot, hogy vitába szálljak vele.
Egy darabig szótlanul ballagtunk egymás mellett. A háztömbök felett csillagok ragyogtak a tiszta égbolton, viszont enyhén fújt a szél, és kicsit hűvös volt.
Egyszer csak Castiel megtorpant és két keze közé fogta az arcom.
  - Hiszen te reszketsz!
  - Mert fázom.
  - És piros az orrod hegye. - mosolyogva összedörzsölte az orrunkat, ahogy az eszkimók szokták. - Azt hiszem, kezd lassan kiolvadni.
  - Akkor jó. - mondtam, és a mellkasának támasztottam a két kezem. - Nem lenne szerencsés, ha jéggé fagyna. A kék nem passzol a rózsaszín bőrömhöz.
  - Nem bizony... - helyeselte Cast és le sem vette a szemét a számról. - Most meg annak érdekében kell tennem valamit, hogy ne vacogjanak a fogaid.
Kissé előre hajoltam: - Hogy akarod elérni?
  - Így. - mondta a fiú és ajkamra nyomta a száját.
Írói megjegyzés: És most jöjjön, mit érez Castiel csók közben :)
** Vivien ajka hideg volt, de csak az első pillanatban. Aztán felmelegedett és szétnyílt. Castiel halkan felnyögött, amikor a lány visszafojtott vággyal teli csókját megérezte, majd egy sóhajjal a karjába simult. Még a kabáton keresztül is érezte, hogy kalapál Vivi szíve. Vagy csak képzelődik?
Elvált az ajkuk és Vivien arcát nézte. A lány szeme csukva volt, szája körül mosoly játszott. Ez a szelíd, édes mosoly visszarántotta a földre. Újhegyével gyengéden megsimogatta az arcát. Arra gondolt, amit már együtt átéltek, meg a jelenre. Milyen jó, hogy rátalált erre a lányra.
  - Már nem koccan össze a fogad. - dünnyögte a srác. - Látod, varázsló vagyok!
  - Mmm... - a lány lassan kinyitotta a szemét. - Már nem is fázom.
Vivien arcát kicsit kicsípte a szél, szeméből szenvedély áradt Castiel felé.
Olyan szép és annyira boldog! - gondolta Castiel. - Sosem szabad megbántanom őt!
  - Mennünk kell... - tolta el magától óvatosan a lányt.
Vivien azonban ismét átkarolta a nyakát és hozzásimult.
  - Inkább maradnék...
Castielben dolgoztak a kételyek. Félt, hogy nem lesz elég erős és elcsábítják, mint eddig mindig. Sosem tudott ellenállni a szép lányoknak, de Vivienért meg kell próbálnia! Nem veszítheti el!!!
**
  - Ne, Vivieni! - Castiel sietve elhúzódott tőlem. - Szeretlek, de mára vége az estének.
Láttam, hogy bántja valami, mert feszült, és nem olyan volt, mint máskor.
Talán az Ivett-tel váltott csók nyomasztja. Sértetten félrefordítottam a fejem. Jó lett volna, ha Cast bevallja azt a kis csókocskát... de ha nem beszél róla, muszáj nekem felhoznom. Nem akarom, hogy már a kapcsolatunk elején apró titkok és félreértések miatt szorongjunk. Azzal is tisztában voltam, hogy nem vethetek semmit sem a szemére... hisz én is elhallgattam előle, hogy felbukkant az éltemben Viktor, és még az árulkodó SMS-eket is kitöröltem. Mégis tudatni akartam vele, hogy nem haragszom.
  - Tudom, mi nyomaszt. - kezdtem enyhén remegő hangon. - Láttam.
  - Mit láttál? - támadott ingerülten Castiel.
  - Hát... hogy Ivett megcsókolt.
  - És? Most leharapod a fejem? Vége mindennek?
  - Nem, Castiel. Nem akarok veszekedni, szakítani, meg pláne nem. Azt szeretném, hogy őszintén mondd el, miért kaptad azt a csókot. - próbáltam hűvösnek és közömbösnek tűnni, de nagyon nehezemre esett.
Láttam a kedvesemen, hogy nagyon megkönnyebbül, hogy nem akarok cirkuszolni. Talán attól tartott, hogy én is olyan hisztis vagyok, mint Deborah? Ennyire nem ismer?
  - Ivett azzal állt elő, hogy az apucija motort akar venni neki, és érdeklődött, hogy nem tudok-e olcsó, de jó járgányt. Mondtam, hogy majd érdeklődöm, erre ő hálásan a nyakamba ugrott és ekkor kaptam azt a szájra puszit. Én... én annyira nem számítottam erre, hogy időm se volt védekezni. Így volt, nem hazudok!
  - Elhiszem. - öleltem meg a fiút. - Szeretlek, és nem kételkedem!
  - Ó, Vivienim! - Cast olyan erősen szorított, hogy alig kaptam levegőt. - Folyton attól rettegek, hogy valami oknál fogva elveszítelek, de ez nem történhet meg!
  - Nem fog! - ígértem, és a magam részéről nem kételkedtem.
  - Szeretlek, imádlak, egyetlenem! - simogatta a hajam Castiel. - Szeretlek Vivi... eni és ez örökre így marad!
Épp forrón csókolóztunk, amikor az úton megállt mellettünk egy piros autó. Rich dugta ki a fejét.
  - Csá, gyerekek! Hazavigyelek titeket?
  - Megköszönnénk. - mosolyogtunk mindketten.
Pillanatok alatt bepattantunk az autóba és a hazaúton békésem szenderegtem Cast vállára borulva.

Ivett Kent

Lucy

A szomszéd lány

Másnap reggel úgy ébredtem, hogy beletörődtem a sorsomba. El kell majd fogadnom a ruhát Castieltől, mert nincs is estélyim, és még ma délelőtt el tudok menni a fodrászhoz. Az meg sem fordult a fejemben, hogy ne kísérjem el Castielt az eljegyzésre, hisz, ha lemondanám kiborulna, és mérges lenne. Veszekedni pedig nem akartam. Így próbáltam megnyugtatni magam. Ráadásul az apját is meg akartam végre ismerni.
Anyát a konyhában találtam, mert szabadnapos volt.
Félkómásan, szürke melegítőben mentem be hozzá. Leültem a konyhaasztalhoz nagyokat ásítozva.
   - Szia, anyu!
  - Jó reggelt, Eni! Későn jöttél haza?
  - Úgy fél három körül. - válaszoltam. - Anya, tudsz nekem adni egy kis pénzt? Fodrászhoz kéne mennem, mert holnap Cast magával visz az apja eljegyzésére.
  - Rendben, kapsz pénzt, de előbb gereblyéld fel az udvart! - jött az alku anyámtól.
  - Na, ez remek! - fancsalodtam letörten. Utáltam az ilyen melót, de muszáj lesz megcsinálnom, ha fodrászkondi akarok. - Megyek udvart takarítani!
Unottan nekiálltam dolgozni. Egy negyedóra múlva már a kerítés szélénél gereblyéltem, amikor a túloldalról hirtelen mellém ugrott egy fiatal lány.
  - Helló! - köszöntem és nagy szemeket meresztettem rá. Még sosem láttam őt azelőtt. Biztos Mason-ék valamilyen rokona. A lány szőke, hosszú hajú, világoskék szemű és nagyon csinos volt.
  - Te vagy Tony Marsall hírhedt húga? - mosolygott a lány barátságosan. - Egész nyáron nem voltál itthon, de most végre találkozunk! - a szép arcú lányt úgy 20-22 évesnek saccoltam.
  - Te aztán sok mindent tudsz rólam, de én nem tudom, te ki vagy.
  - Ja, persze! - nevetett a kávébarna nadrágos és bordó, fényes ingblúzos csaj. - Tiria Mason vagyok. Te meg ugye, Vivien?
Bólintottam, majd kezet ráztam a szőkeséggel.
  - Eltaláltad. Örvendek! Te Irine néniék lánya vagy?
  - Igen. - mosolygott a lány.
  - És hogyhogy eddig nem találkoztunk?
  - Úgy, hogy évek óta Floridában dolgozom és lakom. Csak nagyon ritkán jövök haza. A iskola elvégzése után elköltöztem és mondanom se kell, hogy jobb az élet ott. Egy családnál bébiszitter vagyok és már olyan jól összeszedtem magam, hogy saját lakásom is van.
  - Hú, azt nevezem! - válaszoltam irigykedve. - És megkérdezhetem hány éves vagy?
  - Huszonkettő.
  - És van férjed? - folytattam a kíváncsiskodást.
  - Á, nem, nincsen! Független nő vagyok, aki élvezi a szabadságát. És te? Gondolom a te korodban a lányok nagyban fiúznak! - mosolygott Tiria vidáman.
  - Ha arra gondolsz... csak egy pasi van az életemben és őt imádom. Meddig maradsz itthon?
  - Most huzamosabb ideig, hisz már egy fél éve nem voltam idehaza.
  - Akkor most bulizhatsz az itteni barátaiddal ezerrel. - mondtam mosolyogva. Szimpi volt a lány.
Tiria a fejét rázta.
  - Nem valószínű. Az összes volt haveromnak megvan a saját kis élete, és elfelejtettek. Ennyi idő után a barátságok megszakadtak. - közölte a szőkeség szomorúan. - Tök magányos vagyok itthon. Florida annyira más. Ott vannak barátaim és pezseg az élet.
  - Szívesen leszek itt a barátnőd... persze, csak ha akarod! - vágtam rá egyből.
  - Persze, hogy akarom! - nevetett a kék szemű lány. - Gyere át egy kávéra és ismerkedjünk meg jobban!
  - Rendben. - a kerítésnek támasztottam a gereblyét, kimentem az utcára, onnan meg besétáltam Tiriáék udvarára.
Bementünk a házukba. Mivel Tiria szülei már elég öregek, ódivatú, de barátságos lakás fogadott. Órákig dumáltunk a konyhában a sarokülőn kávézva és sütizve. Elmeséltem a kalandos életem Castiellel, aztán ő is sok mindent mesélt a floridai dolgairól. És bár a lány 6 évvel idősebb volt nálam, ez nem jelentett gondot. Egy hullámhosszon voltunk és nagyon könnyen összebarátkoztunk. Megoldódott a frizura gondom is, mert Tiria megígérte, hogy holnap délután csinál valamit a hajammal.
Mire hazaértem, anya, Tony és Castiel a nappaliban tévéztek és beszélgettek.
  - Te meg hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte anyu, amint beléptem.
  - Felgereblyézted az egész utcát? - poénkodott a bátyám.
  - A szomszédban kávéztam. - magyaráztam röviden.
  - Az öregekkel? - csodálkozott anya.
  - Dehogy! A lányukkal!
  - Tiri itthon van? - csillant fel a tesóm szeme. - Az egy igazi kis bombázó és nagyon aranyos. Összebarátkoztatok?
  - Aha. Jó fej csajszi. - bólogattam.
  - Gyere már ide, Vivikém! - szakította félbe a családi csevejt Castiel. Mosolyogva magához intett, én meg persze azonnal odamentem hozzá és leültem a fotelje karfájára, ő meg átölelte a derekam. - Már lassan egy órája várok rád és még egy puszit sem kapok?
  - Ó, dehogynem! - apró csókot nyomtam a szája sarkára. - Már úgy hiányoztál!
  - Te is nekem! Meghoztam a ruhádat, már felvittem a szobádba! - a fiú felállt és felhúzott. - Gyere fel, ha kíváncsi vagy rá!
  - De még mennyire! - ugrándoztam izgatottan. Alig vártam, hogy meglássam, mivel lepett meg. Bármennyire is nem akartam tőle semmit elfogadni, ez vészhelyzet volt. Nem volt alkalmi ruhám és égtem a vágytól, hogy meglássam, Castielnek milyen az ízlése, ilyen ruhák terén. Reméltem, hogy nem valami Csili vili, vagy habos-babos szörnyűséget választott. Türelmetlenül felmásztam a létrán.
Berontottam a szobámba. Három doboz feküdt az ágyamon egymáson.
Alul egy lapos doboz, rajta egy cipős és legfelül egy még kisebb. Castiel követett, megállt mögöttem és átölelte a vállaim.
  - Drágám... ez mind a tiéd! Azért, hogy holnap te legyél a legszebb nő... Még a menyasszonynál is gyönyörűbb leszel!
  - Ó, Castiel, köszönöm! - meghatódva fordultam szembe vele és hálásan átöleltem.
  - Nem is érdekel, mi van a dobozokban? - az ágyról először a cipős dobozt vette fel és a kezembe nyomta. Izgatottan leemeltem a tetejét. Nem akartam hinni a szememnek. Egy hófehér, kerek orrú, barokk sarkos cipő volt. Szóhoz se jutottam.
  - Ez lesz Hamupipőke báli cipője. - meg sem várta, hogy feldolgozzam az ámulatom, előrelépett és a lapos dobozhoz ment. - Ez meg a ruhája... - levette a tetejét és kivette a ruhát, elém lógatta.
Ha attól féltem, hogy Cast valami fekete pókháló mintás, vagy giccses darabot választ nekem, hát nagyon félreismertem. Álmélkodva meredtem a ruhakölteményre. Egy méregdrága, tiszta selyem, halványkék hosszú darab volt és biztos voltam benne, hogy valamelyik dívatervező kreálmánya.
Vékony pántos, bokáig érő, egyszerű darab volt, aminek az volt a különlegessége, hogy bal oldalt merészen fel volt hasítva combközépig.
  - Ez... ez csodálatos! - suttogtam könnybe lábadt szemmel, mert még sosem volt ilyen gyönyörű ruhám. - Szóhoz sem jutok... De igazán nem kellett volna ennyit költened rám!
  - Nekem ennél sokkal többet érsz.
Úgy jártam körbe-körbe az új holmiimat szemlélve, mint kiskoromban, amikor anya megvette nekem az idétlen rózsaszín fodros ruhákat. Abban az időben imádtam a hercegnős cuccokat.
  - Nem hiszem el! A cipő kilences, a ruha M-es! Ennyire tisztában vagy a méreteimmel? - kérdeztem csodálkozva.
  - Az igazság az, hogy csaltam egy kicsit. - mosolyogva az ágyra terítette a ruhakölteményt. - Reggel felhívtam a bratyód és kifaggattam a méreteidről.
  - Ó, ez nem fair! - nevettem, de csak vicceltem, a lényeg, hogy sikerült örömet szereznie, mert jobbat nem is választhatott volna.
  - De... - elővette a legkisebb dobozt. - ami ebben van, azt magamtól választottam. A méretet csak saccoltam.
  - Mi jöhet még? - sóhajtottam boldogan, és lecsaptam a dobozra. Legnagyobb döbbenetemre, fehérnemű volt. Vakító fehér csipkés, szivacsos melltartó és tanga. A mérete persze pont jó volt.
  - Pont eltaláltad! Hihetetlen! Köszönöm! - ugrottam a srác nyakába boldogan. - Úgy szeretlek, de nem az ajándékok miatt, hanem önmagadért!
  - Tudom, egyetlenem! Én is téged! - Cast szeretettel simogatta a vállán pihenő fejem. - Sőt, imádlak... mindig és örökké!
  - Olyan boldog vagyok veled!
Castiel leült az ágy szélére és az ölébe húzott.
  - Még... be kell vallanom valamit, kedvesem.
  - Mi... micsodát? - rémültem meg egyből, mert az arca nagyon komoly és vészjósló volt.
  - Semmi komoly, Vivieni, ne ijedj meg! Csak lenne egy kérésem holnap estére. Izé... ez egy hosszú történet. - Cast egyre zavartabban beszélt. - Van apámnak egy munkatársa, akinek a lánya belém van bolondulva. Ez a kis csaj szörnyen ragadós, és mindent elkövet, hogy megszerezzen. Arra kérlek, hogy játsszuk el előtte, hogy mi vagyunk a világon a legboldogabb pár.
Megkönnyebbülten felnevettem és a nyaka köré fontam a karom.
  - De Castiel, ezt nem kell megjátszanunk! Ez így van.
  - Azt hittem, meg fogsz sértődni, hogy azért viszlek magammal, mert felhasznállak saját önző céljaimhoz. - vallotta be bizonytalanul. Megrémített, hogy hisztit várt tőlem.
  - Ide figyelj, Castiel! - megjátszott komolysággal megpaskoltam az arcát. - Én nem vagyok Deborah! Nem hisztizem és nem követelőzöm! Nekem fontos ez az estély, hogy veled lehessek és megismerkedjek a családoddal. Az mellékes, hogy ott lesz egy rajongód! Lassan megszokom, hogy kismillió lány epekedik utánad. Ez nem is fontos, mert tudom, hogy hiába álmodoznak, mert a szíved az enyém és engem szeretsz!
  - Ó, Vivien, te vagy a legcsodálatosabb lány a világon!

Másnap délután négy körül már készültem a nagy estére. Illóolajos fürdőt vettem, aztán tetőtől talpig bekentem magam parfümös testápolóval. Öt körül már a szomszédban ültem és azt vártam, mit művel Tiria a fejemmel. Elmondtam, milyen lesz a ruhám és a szőke lány megpróbált ahhoz illő frizurát csinálni. Elkezdte apró tincsekben feltekerni a hajam. Minden tincsre húzott egy fehér gyöngyöt, olyan volt, mintha egy láthatatlan hajráf fogta volna hátra a hajam. A frufrum kivasalta féloldalra. Szokatlan volt, hogy hátra volt fogva a hajam, de nem állt rosszul. Így jobban kihangsúlyozódtak nagy, kék szemeim. Elégedetten szemléltem magam a tükörben.
  - De ügyes vagy, Tiria! Ez nagyon tetszik! - forgattam a fejem jobbra-balra.
A lány kedvesen mosolygott.
  - Kösz. Mindig szerettem fodrászkondi. A sminked milyen lesz?
  - Fogalmam sincs! Félek, hogy a fekete szemceruzám nem megy a csodás ruhámhoz.
  - Ha gondolod szívesen kifestelek! - ajánlotta rögtön Tiria.
  - Megtennéd? Remek lenne!
  - Szívesen. - mosolygott a piros ruhás szőkeség. - Jó érzékem van a széphez.
A következő lépés az volt, hogy újdonsült barátnőm ezüstösen csillogó hajlakkal befújta a hajam, így csillogtam is, meg rögzítette is a hajam. Aztán az egész arcom lekente alapozóval, majd a szemfestés következett. A szemem alatt gyöngyházfényű halványkék ceruzával húzta ki, míg a szemhéjamra ezüstfehér porpúder került. A szempillámat is csillámzselés spirállal húzta át. Az összhatás remek volt. Alig akartam elhinni, hogy ez a tündéri kinézetű fiatal nő a tükörben én vagyok.
Mindketten elégedettek voltunk a végeredménnyel.
  - Nahát, Tiri, hogy neked milyen ügyes kezed van!
  - Köszi. - kacsintott a szőke lány. - Már csak a rúzs hiányzik!... Megvan! Van egy nagyon halvány rózsaszín rúzsom, ami épphogy csak egy kis csillogást ad az ajkaidnak! Kölcsön adom, hogy bármikor újra kend, ha szükséges!
  - Az jó lesz, mert van egy olyan érzésem, hogy Castiel gondoskodik majd róla, hogy ne legyen sokáig rúzs a számon. - nevettem vidáman.
Tiria a kezembe nyomta a rúzst és a többi sminkcuccot is, amit rajtam használt.
  - Vidd el mindet, kölcsönadom, szívesen!
  - Ó, de angyal vagy!
  - Úgy van! - nevetett a szőkeség. - És most ez az angyal megcsinálja a körmödet is!
Nem tudtam, és nem is akartam tiltakozni. Tiria meg műkörmöket vett elő és aprólékos precizitással felragasztotta a körmömre. Mikor felkerült mind a tíz, kocka alakúra reszelte, majd francia mintásra festette ki. Csak ámultam és bámultam. Még sosem volt ilyen szép és hosszú körmöm. A fehér végével nagyon jól mutatott és előkelőnek éreztem magam.
  - Bomba csaj leszel! - mosolygott biztatóan Tiria.
  - Még csak szép! Így dukál, mivel a világ legjobb pasijával járok! - nevettem, ahogy a szerelmemre gondoltam. - Júj, lassan haza kéne mennem! Egy fél óra múlva jön értem a hercegem! Ó, de remélem nem bőrdzsekiben jön az apja partijára! Simán kitelik tőle! - kacarásztam megint és felpattantam. - Köszönök mindent! Drága vagy! Holnap jövök, és elmesélek mindent!
  - Jó szórakozást és sok sikert!
  - Köszi, puszi, pá! - búcsúztam és már rohantam is haza.
Egy negyedóra múlva már talpig a Castieltől kapott holmikban pompáztam. A fésülködő asztal előtt ültem a tükör ellőtt és az ujjaimat tördeltem az izgalomtól, amikor láttam a tükörben, hogy nyílik az ajtó és belép Castiel. A fiú elegáns, méretre szabott fekete öltönyt viselt, piros inggel. Nyakkendőt persze nem viselt, így egyszerre volt laza és elegáns, a vörös loboncos haját nézve meg pláne az volt a benyomásom. Mindenesetre nagyon tetszett ünneplőben, és ha nem szeretném már így is halálosan, akkor most biztos beleszerettem volna. Castiel megállt a hátam mögött és ő is a tükrön keresztül fürkészett.
  - Hű... kitettél magadért! Csodálatosan szép vagy! - mondta álmélkodva, és lehajolt, hogy megcsókolja nyakam kecses ívét. - Hm... és milyen csábító illatok! Te leszel az este királynője, ez kétségtelen.
  - Még ha így van... akkor is nagyon izgulok! Már az is sok lesz, hogy középpontban leszek, mert a vőlegény fiával jelenek meg... és még ott lesz az a lány is... aki árgus szemekkel fog figyelni és azt lesi, mikor csaphat le rád!
  - Ez sajnos nagyon valószínű... Ivett nem az a típus, aki egykönnyen feladja, de téged ismerve... elijeszted a kicsikét. - küldött Cast egy mosolyt a tükrön keresztül.
  - Remélem... mégis nagyon feszült vagyok! - ismertem be szégyenlősen.
  - Ne aggódj, tündérem! Nem lesz semmi gond! - biztatott a fiú és megszorította a vállaim, majd felállított. Elismerő pillantása szinte elállította a lélegzetem, amikor meglátott teljes alakomban. Bizonytalanul a tükörbe pillantottam. Most az egyszer tényleg szépnek láttam magam. Én sosem vettem volna meg magamnak ezt a ruhát, de mégis remek választás volt. A klasszikus vonalvezetése kiemelte gömbölyded alakomat. Semmi ékszert nem viseltem, csak a két ezüst gyűrű csillogott az ujjamon. A ruha adott némi önbizalmat, mégis féltem a rám váró estétől.
Castiel csillogó szemekkel bámult rám. - Szebb vagy, mint eddig bármikor, Vivienim! - ámuldozott még mindig, és röpke csókot nyomott a homlokomra. Közben meg a nadrágja zsebéből előhúzott egy kis lapos, vörös, kocka bársonydobozt. - És még szeretném fokozni a szépségedet egy kis aprósággal... De nyisd ki és meglátod!
Nem vettem ki a kezéből, csak felé nyúltam és felkattintottam a dobozka tetejét.
  - Milyen szép. - suttogtam lélegzetvisszafojtva.
Friss, kék virágok között háromféle ékszer feküdt. Castiel először egy ezüstláncot emelt ki a dobozból. A láncon egy lelógó részen egy kék virágos medál lógott. A karperec szintén ilyen virágokkal volt kirakva. A fülbevaló meg három különböző hosszúságú ezüstszálból állt, aminek a végein szintén ez a virág díszelgett.
  - Tudom, hogy a kék zafír túl sötét a ruhádhoz képest... de a szemed jutott róla eszembe. - ismerte be mosolyogva Cast.
  - Zafír? Ó, Castiel, akkor ez nem ezüst, hanem fehérarany, ugye? - kérdeztem nagyokat pislogva. És gondolni sem mertem az ékszercsoda árára.
  - Ne ezzel foglalkozz, édesem! Az a lényeg, hogy ez az ékszerszett nagyon megy az egyéniségedhez!
  - Ó, Cast... Igazán nem kellett volna!
  - Dehogynem! Neked mindenből a legjobb jár, szívem!

Tiria Mason

Akkor is boldog leszek....

Mikor hazaértem a bátyám a nappaliban tévézett. Jöttömre az ajtó felé fordult.
  - Szia, hugi!
  - Helló! - köszöntem, és leereszkedtem a legközelebbi fotelbe. A táskám leengedtem a földre a lábam mellett. - Mizu? Szabis vagy?
  - Aha. - nyújtózkodott kényelmesen Tony. - Veled mi a helyzet?
  - Semmi különös! - sóhajtottam, de aztán eszembe jutott mégis valami. Zavaromban nem mertem a tesómra nézni. - Emlékszel még Viktor Wilsonra?
  - Vikre? Hát persze! A legjobb cimbim volt! Hogy jutott most eszedbe?
  - Ö.… csak Kim említette, hogy a barátja szereli a kocsiját. - mondtam, és ez még nem is volt hazugság.
  - Mi van vele? Jó volna újra látni!
  -  Nem tudok róla semmit! És már akinek! - vágtam rá irtózva.
  - Hé, mi ez? Ha jól emlékszem, régen oda voltál érte!
  - Az akkor volt! - vágtam rá durcás képpel. - Most csak Castiel érdekel, tudod jól!
  - Tudom, tudom, de azért nem kéne így beszélned a kislánykori szerelmedről!
  - Adok én neked olyan kislánykori szerelmet! - ripakodtam rá és kihúztam a kispárnát a hátam mögül, majd Tony fejéhez vágtam. A fiú elkapta, rögtön célba vett vele, de ügyesen felugrottam a helyemről, így nem talált el. A létrához léptem.
  - Megyek, és összepakolom a holmim. Castiel bármelyik percben itt lehet értem. Elment a motorjáért a szervizbe.
  - De büszke valaki a motoros barátjára. - gúnyolódott Antony.
  - Igen, büszke vagyok rá, de nem a motorja miatt! - válaszoltam rögtön. - Az a lényeg, hogy szeret engem és én is őt! Ha csak biciklije lenne, akkor is imádnám! - Ezzel felkúsztam a létrán és szaladtam készülődni.
Egy negyedóra múlva valóban megérkezett Castiel. Csak néhány szót váltott a tesómmal, aztán már indultunk is nála. A rég nem látott kétkerekű járgány ott állt a járda mellett. Cast felpattant rá.
  - Na, édes, száguldunk egyet?
  - Naná! - lelkesedtem és felmásztam mögé. Hátamon volt a cuccom a zsákomban, úgy öleltem meg kedvesem derekát. - Úgy imádom a sebességet! Kész kaland lesz menni néhány kört!
  - És engem is imádsz? - nézett hátra vigyorogva a vörös srác, aztán a kezembe nyomta a pót-sisakot.
  - Nagyon! - nevettem és fejembe húztam a sisakot. Izgatottan vártam az indulást. Szorosan öleltem a fiú derekát.
Jó pár kört megtettünk a városban, csak úgy céltalanul. Minél többet mentünk, annál jobban élveztem a száguldást. Olyan volt, mintha szabadon repülnék, mint egy madár. Felszabadultnak éreztem magam, és jól esett Castiel közelsége is. Fantasztikus érzés volt, hogy Cast uralja a sebességet... és a szívemet is.
De aztán egy perc alatt elpárolgott a felemelő érzés, mert a városközpontban egy pillanatra láttam, hogy a Diákparknál ott parkol Viktor BMW-je.
Mit keres ez még itt? Miért nem ment el, ha egyszer kikosaraztam? Talán csajokra vadászik valamelyik forgalmas kávézóban? De ettől a gondolattól sem nyugodtam meg. Sőt! Sajgott a szívem, ha arra gondoltam, hogy Viktor valahol épp bedobja magát és szédíti a nőket. Vajon teljesen elment az eszem?
Egy-két órának el kellett telnie Castieléknél romantikázással, hogy ki tudjam verni a fejemből a világosbarna szempárt. Mikor ez megtörtént, újra eltöltött a boldogság.
Fél négy körül összebújva ölelkeztünk a lakótér kanapéján.
  - Valamire rájöttem, Vivienim! - nézett rám Castiel, miközben nagyot kortyolt a kólájából.
  - Mire? - kérdeztem döbbenten.
  - Arra, hogy számomra te vagy az igazi!
Nagyon megkönnyebbültem, és öröm volt ezt hallani.
  - Ó, Castiel! Én is így érzek! Soha, senki más nem kell rajtad kívül! Sosem foglak megcsalni, ezt megígérhetem! - dőlt belőlem a szó szenvedélyesen, és közben arra gondoltam, jöhet száz Viktor, akkor sem választhatnak el Castieltől.
  - Tudom, szívem! Nem is kételkedem benned! - simogatta az arcom Cast.
  - Úgy érzem, jó esélye van a kapcsolatunknak! Nem foglak elhagyni, csak akkor... ha megcsalsz... - még feltételes módban is nehéz volt erről beszélni.
  - Ilyesmi még csak eszembe sem jut! - bizonygatta. Az asztalra tette a poharát és elvette az enyémet is. Kedvesen magához ölelt, aztán két tenyerébe fogta az arcom. - Mióta téged ismerlek, teljesen másképp látok mindent. Már nem ugyanaz a Castiel vagyok, mint régen. Rá sem nézek más csajokra, mert tökéletes barátnőm van! Számomra te vagy az ideális lány.
  - Még hogy én tökéletes? És ideális társad? - kételkedtem magamban. - Sokak szerint egyáltalán nem illünk össze. Mások...
  - Ne törődj senkivel! Szeretlek, Vivien, mert olyan vagy, amilyen!
 - Én is őrülten szeretlek! - suttogtam meghatottan. - Elhiszed, hogy ez a szerelem, amit irántad érzek, mindennél fontosabb? Mindennél!
  - El, mert én is így érzem! - csókolt szájon a vallomás közepette Cast. - Szeretlek, angyalom! Nálad jobban senkit!
  - Most már örökre csak veled akarok lenni!
Castiel felállt a kanapéról és felhúzott engem is. Pajkos mosollyal az arcán átkarolt.
  - Mi lenne, hogy a szerelmünket az ágyban pecsételnénk meg? Méltó befejezése lenne a napnak! Nem gondolod?
Nevetve átöleltem a nyakát.
  - Te kis kéjenc! Ezekkel a szép szavakkal akarsz az ágyadba csalni?
  - Nem! Eddig komoly voltam, de most, valami másra vágyom! - suttogta a fülembe édesen. Karjába kapott, elindult velem az emeletre felfelé a lépcsőn.
  - Még sosem vittek ölben az ágyba! - kuncogtam útközben. Be kell valljam, nagyon élveztem a liftezést.
  - Még jó, hogy nem! - háborgott Cast. - Mivel még nem tettem meg... mással meg ugye nem jutottál az ágyig... Én akarok neked mindenben az első lenni!
Amikor beértünk a szobájába, óvatosan letett az ágyra, aztán elsétált az ablakig és lehúzta a redőnyt. Kellemes félhomályba borult a szoba. Az ágy szélén ülve lerúgtam a cipőmet.
Különös módon izgatott lettem. Nem tudtam kiszámítani, mire készül. Persze a végkimenetről volt sejtésem, de ettől csak még hevesebben vert a szívem.
Castiel leült szorosan mellém és az arcom simogatta.
  - Szép vagy... - suttogta, és gyöngéden nézett rám. Majd a keze lassan végigsiklott a hátamon. - Mondd, hogy kívánsz!
  - Igen... - mondtam, de a hangom csak suttogásra futotta. Teljesen elgyengültem.
  - Mondd ki!
  - Kívánlak!
  - Drágám! - Cast szomjas szája mohón vette birtokba az enyémet.
Felemeltem a karom, hogy könnyebben levegye rólam a pulóverem, amely egy másodperccel később a padlón hevert. Aztán a nadrág következett, míg csak rózsaszín fehérneműben ültem előtte. Simogatni kezdte a testem, lágy ívű csípőmet, mellem, karcsú derekamon a keze hosszan elidőzött. Nem mozdultam, élveztem az érintést.
  - Ó, Vivien! - zilált. - Tökéletes vagy!
Szája ismét az enyémre tapadt. Hátravetettem a fejem, remegve elmerültem a mámorító csókban.
Türelmetlenül ráncigáltam a pólóját, aztán lehúztam róla. Számba vettem a mellbimbóját és a nyelvemmel körbe nyalogattam. Ettől levegő után kapkodott, aztán hátra nyomott az ágyon. Lassan - még nadrágban - rám feküdt.
  - Még soha nem kívántam úgy senkit, mint téged! - suttogta Castiel rekedten, és mélyen a szemembe nézett. Képtelen voltam bármit is mondani, hagytam, hogy megszabadítson a fehérneműmtől.
Testem égett a vágytól és alig vártam, hogy végre egyesüljünk. Vadul hemperegtünk az ágyon. Egyikünk sem beszélt. Szavak nélkül, élvezetes simogatásokkal, forró csókokkal és sóhajokkal tudattuk egymással az érzéseinket. Szinte már remegtem, amikor Castielről is lekerültek az utolsó ruhadarabok.
  - Vivien? - láttam, hogy szerelmemnek minden akaraterejét össze kellett szedje, hogy megálljt parancsoljon magának. - Biztos, hogy akarod? Mert ha nem... akkor most még képes vagyok elengedni! Nem akarom rád erőltetni magam.
  - Ne... Kérlek ne! - nyöszörögtem és a vállába kapaszkodtam. - Ne hagyd abba!
Megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán nem húzta tovább az időt. Egy erőteljes mozdulattal egyesültünk, aztán egyenletes ütemben mozogva elindultunk a szenvedély csúcsa felé.
A szédítő mámor után kábultan, kimerülve, de kielégülve, sokáig feküdtünk egymás karjaiban mozdulatlanul. Jó érzés volt Castiel karjaiban pihenni.
Nem tudtam, hogy hosszú távon együtt maradunk-e, de most nagyon boldog voltam, és csak ez számított. Arcom a vállán pihent, kezem a mellkasán nyugodott, heves szívverését hallgattam.
Elégedetten vettem tudomásul, hogy csak lassan nyugszik meg a pulzusa.
Hirtelen eszembe jutott, hogy mit szólna Castiel anyukája, ha így, itt találna minket! Talán még sem volt jó ötlet ez az itt alvás. Nem akarom, hogy a legrosszabbat feltételezze rólam. Még nem ismerem Kate nénit, de kínos lenne, ha a fia ágyában látna először. Az lesz a legjobb, ha lelépek! Majd holnap megmagyarázom a vörös ördögömnek, miért mentem inkább haza. - határoztam el magamban, mégis sajgott a szívem a gondolattól, hogy itt kell hagynom Castielt. Keserves sóhaj kíséretében felültem.
  - Most vagy soha...
Castiel feleszmélt a hangomra, vagy a mocorgásra, mert elkapta a derekam.
  - Hová készülsz?
  - Azt hiszem, mégis hazamegyek!
  - Ne csináld már! - kérlelt mély, érzéki hangon. - Arról volt szó, hogy velem töltöd az éjszakát!
Legszívesebben újra megfeledkeztem volna mindenről, hogy megint elmerülhessek ölelésében, de az eszem a valóságban tartott.
  - És az édesanyád? - kérdeztem bizonytalanul.
Castiel felvonta a szemöldökét. - Mi van vele?
  - Mit gondol, ha itt talál?
  - Azt, hogy jól szórakozunk!
  - De Castiel! - szóltam rá felháborodva, és a vállára csaptam. - Tudod, hogy értem!
  - Ugyan már! Nem tartozunk neki magyarázattal, és sosem szólt a magánéletembe.
  - De tudni fogja, hogy mi....
  - Vivieni! - vágott a szavamba Cast. - Az anyámnak semmi köze a kapcsolatunkhoz! Maradj velem... kérlek!
Nagyot sóhajtottam. A gyér lámpafényben olyan esdeklően nézett, hogy nem tudtam nemet mondani.
  - Jó. Maradok.
  - Okos kislány! Akkor gyere ide! - mosolygott, és szorosan magához vont. - Egyébként kizárt, hogy anyu hazajöjjön! Felhívott, hogy későig tárgyalása van, onnan meg már nem szokott hazajönni. Szállodában alszik.
Ásítva dörgölődtem a mellkasához.
  - Fáradt vagyok! Aludjunk egy kicsit, aztán majd beszélgetünk...
  - Jó. - felelte Cast, aztán hozzám bújt.
Lehunytam a szemem, és a meleg ölelésben szinte azonnal elaludtam.
Sejtelmem sem volt mennyi idő telhetett el, amikor Castiel felébresztett, de persze nem beszélgetni akart. Nyomban csókolni és simogatni kezdett, amitől a vérem újra felpezsdült. Megint elmerültünk a szenvedély viharában.
Valahogy ösztönösen éreztem, hogy Castiellel mindig ilyen csodálatos lesz az együttlét, és azt is sejtettem, hogy mással soha nem lenne ilyen gyönyörű és izgalmas.
  - Vivien... - suttogta. - Maradj velem! De ne csak ma éjjel!... Örökre... mindörökre!
  - Ezt kérés nélkül is szívesen megteszem, te buta! - öleltem magamhoz a szerelmem boldogan. - Nekem te vagy az első... az egyetlen és az utolsó.
  - És tényleg nem feküdtél le Nathaniellel? - kérdezte Cast, és kiült az arcára az aggodalom.
  - Persze, hogy nem! - vágtam rá egyből az igazat. - Vele... nem volt vonzalom! Most ne beszéljünk erről... és másról sem!
Forró csókot lehelt a tenyerembe.
  - Igazad van! Ne fecsegésre pazaroljuk az időt. - mondta és fullasztó, de édes csókkal győzött meg az igazáról.
Másnap reggel, ha nem Castiel mellett ébredek, azt hittem volna, csak álmodtam az előző estét.
Isteni volt együtt kelni. Gyors öltözködés, és reggeli után motorral mentünk suliba.
Mikor leparkoltunk a gimi előtt, pont akkor értek oda Kimék is.
  - Szevasztok! - léptünk oda hozzájuk a sisakokkal a kezünkben.
  - Cső, gyerekek! - futott be Lysander is és pacsizott a két fiúval. - Cast, beszélnem kell veled, remélem, addig el tudsz szakadni a párodtól!
Castiel gyengéd puszit nyomott az orrom hegyére.
  - Csak egy rövid időre!
  - Rövid leszek, ígérem! - nevetett Lysander.
  - Akkor menjünk a büféhez, úgyis le akartam adni a sisakokat megőrzésre! - intett Cast, majd kivette a kezemből a sisakom, s el is mentek. Kim rögtön kihasználta az alkalmat és megragadta a kezem.
  - Nekünk is sürgősen beszélnünk kellene!
  - Észrevetted már Ken, hogy mostanában minden reggel itt hagynak minket? - kérdezte Viola durcásan.
  - Helytelen, de ez van! - húzta el a száját Kentin.
Ekkor SMS-em étkezett, elő is kaptam a táskám oldalzsebéből a telót, de Kim megint elkapta a kezem és jóval arrébb ráncigált.
  - Gyere már! Nagyon fontos a dolog!
  - Ne most, Kimcsi! Üzim jött. - tiltakoztam a telefonnal hadonászva.
  - Éppen erről akarok beszélni!
Kim olyan képet vágott, hogy rögtön sejtettem, mit akar mondani. Rossz előérzetem támadt.
  - Csak nem Viktor? Képes voltál megadni neki a számom?
  - Nem... én nem! Alex volt! - bökte ki Kim kényszeredetten.
  - Kitekerem a nyakát! - vágtam rá mérgesen.
  - Még ne! Először hallgasd meg, mi történt! - kérte a fekete hajú lány és belekezdett a mesélésbe. - Az úgy volt, hogy jött, hogy kifizesse a kocsi javítást Alexnek... és akkor azt mondta, hajlandó a munkadíj dupláját kifizetni, ha megadja neki a számod!
  - Mi? - kérdeztem felháborodva. - Képes volt eladni a számom?
  - Kénytelen volt. - ismerte be szemlesütve a barátnőm. - Rengeteg adóssága van, és kell neki a pénz! A neved még mindig "Vicky", nagy baj nem történhet! Visszaírsz neki, hogy hagyjon békén és téma lezárva!
Próbáltam lenyugodni.
  - Rendben... nem haragszom! De most nézzük, mit írt Casanova!
Felolvastam a beérkező üzenetem.
  - "Helló Vicky baba! Látod, én nem ismerek lehetetlent. 😁 Megmondtam tegnap, hogy nem teszek le rólad!  Alig várom, hogy újra lássalak! Csók: Viktor! 💋 " Hát ez tiszta hülye! - közöltem a végén a véleményem morcosan.
  - Mi az, hogy tegnap megmondta? - figyelt fel a leglényegesebb részre Kim.
  - Ja... te még nem tudsz róla, de tegnap összefutottunk! - röviden elmondtam, mi zajlott a pékség előtt.
  - Azt a.…! Ez tényleg nagyon rád cuppant! - jegyezte meg a farmer mellényes és nadrágos lány. - Ismerd el, hogy jó érzés, hogy egy ilyen pasi teper rád!
  - Kicsit... bizsergető! - vallottam be elpirulva. - De rosszkor jött! Az én szívem Castielé, és eltéríthetetlen vagyok!
Ekkor újabb üzenetem jött.
  - "Kívánlak! Kelessz nekem! Ágyba akarlak húzni! Megizzasztani úgy, hogy beleremegj és az egész tested lázban égjen! Előbb-utóbb úgyis az enyém leszel! Üdv: INFLUENZA. 😋 "
  - Ó, te jó ég! - kiáltottunk egyszerre Kimmel.
  - Hogy a franc esne bele! - szidtam és legszívesebben a földhöz vágtam volna a mobilt. - Ha ilyeneket ír, hogy fogom megmagyarázni Castielnek? Ez direkt be akar kavarni! Ha találkozunk, megölöm!
  - De azért izgat a pasi, ugye? - nevetett pajkosan Kim.
  - Egy picit igen... Mégis csak évekig voltam oda érte! - vallottam be nagy nehezen. - De azért hülye nem vagyok! Nem fogom egy ilyen aprócska zizegésért ejteni Castielt!
  - Akkor írj valami hűvöset, hogy lekopjon! - javasolta az okos barátnő.
Bólogattam és összedugott fejjek pötyögni kezdtem.
  " Helló Vik! Mondtam neked, hogy ne reménykedj! Imádom a barátomat, úgyhogy koccolj le rólam! Légy jó fiú és ne keress! Sok puszi😘 "
Kim a fejét csóválva olvasta, mit írok.
  - Te aztán jól kitaláltad! Tiszta dili vagy!
  - Mér'? Leráztam, nem?
  - De.… mindig ilyen kedves vagy a kellemetlenkedő alakokkal?
Akaratlanul is felnevettem.
  - Nekem Viktor egyáltalán nem kellemetlen... csak épp... rossz helyen és időben akadt rám. Ugye érted, mire gondolok? Ilyen az élet.
  - Javíthatatlan vagy, Vivike! - legyintett Kim. - Ahányat látsz, annyit szeretsz?
  - Nem! - vágtam rá határozottan. - Csak Castielt szeretem, de őt nagyon is! Menjünk is a büféhez! Már legalább egy negyedórája nem csókolt meg!
  - Hú, de hosszú is az! - nevettünk mindketten.
Nem akartam Viktorral foglalkozni, és ez így volt jó.
Csatlakoztunk a fiúkhoz, de nemsokára be is csengettek. Földrajz óránk volt az első. Kimmel a Cast és Lys előtti padban ültünk, Lisáékkal beszélgettünk, míg nem jött a tanár.
A nagy duma közepén egyszer csak Castiel odafordult hozzám és rákönyökölt az asztalára, gyengéden, meghitt mozdulattal megsimogatta a kézfejem. Mikor felnéztem, arca egész közel volt az enyémhez. Forró lehelete az arcom súrolta. Megszokott dezodorja illata szinte elkábított.
Mikor a szája az enyémhez ért, megfeledkeztem mindenről.
Az osztálytársaink, mint egy jó közönség, tapsolni és fütyülni kezdtek a csókjelenetünknek örvendezve.
  - Micsoda pár! - vihogott Jade.
  - És micsoda szerelem! - tapsikolt Viola.
A nap vidáman és gondtalanul telt. Se feleletek, se dogák és ez ugye már jó ok volt a vidám hangulathoz.
Ötödik órán, ami angol volt, megint Kim és Ken között ültem. Kentin a táblára meredve, félig aludt, nekem meg rezgett a telóm, megint SMS jött Viktortól.
  - "Na mizu, Cica? Remélem tetszett a baci, amit küldtem! Nem tudlak kiverni a fejemből, úgyhogy ne is kérd! Meg akarlak - és meg is foglak szerezni! Édes csók: Vik! 😎"
Lélegzet visszafojtva nyomtam a mobilt Kim elé, hogy olvassa el.
  - Úr.... Isten! - ez volt a barátnőm értelmes válasza, de a hangjában minden benne volt.
A fejemet csóváltam gondterhelten. Véget kell vetnem ennek! Ez a pasi vagy őrült, vagy érthetetlen! Vagy mindkettő! Elutasító üzin törtem a fejem, és ez lett belőle:
 "Hogy te milyen jó fej vagy! Kár, hogy az érzéseid nem találtak viszonzásra!!! Nekem TE nem kellesz! Ne írj, ne keress, légy boldog mással! Biztos hamar megvigasztalódsz majd!"
Kim szemmel követte, mit írok.
  - Végre megjött az eszed, csajszi! Az előző SMS-ed is így kellett volna kezdeni! Akkor talán, már leállt volna!
  - Tudod... nem könnyű nemet mondani egy olyan pasinak, akit valamikor a legcsodálatosabb lénynek gondoltam! De nem akarom, hogy zűrt csináljon. Nem fogom egy gyerekkori rajongás miatt eljátszani Castielt!
  - Nahát! Megszállt a kis angyal, Vivike? - tréfált Kim, de láttam rajta, hogy egyet ért a döntésemmel.
  - Nem... inkább kiűztem magamból a kisördögöt! - javítottam ki mosolyogva. Megkönnyebbültem, hogy meghoztam a végleges döntést.
  - Miért van egy olyan érzésem, hogy ez csak ideiglenes állapot? - közölte borús gondolatát Kim. - Ha meglátod újból beléd száll a démon!
  - Júj, remélem, nem! Bízom benne, hogy megértette, nem akarok tőle semmit és nem látom... soha többet!
  - Biztos, hogy ezt akarod? - gyanakodott a barátnőm.
  - Hát... igen... nem... talán... - jött a bizonytalan válaszom. - Viktor Wilson egyszerűen nem állhat közém és Castiel közé! Nem engedem meg neki! Nem szabad! Meg kell értenie, hogy a szívem már elkelt!
  - Lányok, befejeznétek a trécselést? - fordult felénk hirtelen az angol tanár. - Tíz perce egyfolytában beszéltek!
  - Elnézést!
Meghúztam magam és gondosan kitöröltem a telefonomból az összes Viktorral váltott üzenetet. Reméltem, hogy az éltemből is ilyen könnyű lesz kitörölni. Felnéztem és reménykedő mosolyt küldtem Castiel felé. A srác mosolyogva kacsintott és csókot dobott nekem.

Annyira vártuk a tavaszi szünetet, hogy egy-kettőre eljött.
Mire észbe kaptam, már azt vettem észre, hogy nem kell suliba menni.
Viktor nem jelentkezett, és kezdtem visszazökkenni a megszokott, boldog kis életembe. Megint egyért dobogott a szívem: az igaziért! Az első szabadnapunkat Cast nálunk töltötte. Kilenc körül arra ébredtem, hogy bebújik mellém az ágyba és csókkal ébreszt.
Álmosan nyújtóztam.
  - Hm... mindig így kellene ébresztened!
A srác vidáman nevetett. Átölelte a derekam és magához húzott.
  - Persze... aztán meg nem akarnál felkelni.
  - Az benne a jó! - simultam hozzá boldogan és megcsókoltam a szája szélét. - Olyan jó érzés veled ébredni és melletted feküdni le! - mosolyogtam álmodozva.
  - Tudom a megoldást! Költözz hozzám!
  - Hé! - kihúztam a fejem alól a párnát és az arcába nyomtam. - Ez nem megoldás! Inkább tragédia lenne! Csak megunnánk egymást!
  - Én téged? Soha!
  - Nagyon helyes! - mondtam és a szám a fülemig ért.
Csak nagyon nehezen szántuk rá magunkat, hogy kimásszunk az ágyból. Egész délelőtt a kanapén ölelkezve tévéztünk. Lucas ki sem jött a szobájából, egész nap a gépet nyomta, Tony és anya még kora reggel elmentek dolgozni. Délután motoroztunk egyet és a Flört Cafe-ban kóláztunk, sütiztünk. Este úgy döntöttünk, megünnepeljük a suli nélküli napokat a Goldban. Hajnal kettőig buliztunk és jól éreztük magunkat. A sok táncolás után nehezemre esett a magassarkúban hazasétálni, de mivel Cast inni akart, muszáj volt otthon hagynia a mociját. Mikor a kapuban búcsúzkodtunk Castiel mellékesen így szólt: - Jaj, drágám! Majdnem elfelejtettem! Ne csinálj húsvét szombatjára programot. Az apám eljegyzésére megyünk!
  - Mi? - kérdeztem és azonnal elengedtem a derekát. - Ezt csak így mondod? Bejelented, hogy holnapután családi bulira megyünk?
  - Miért? Szombaton kellett volna szólnom?
  - Még csak az kellett volna! - pánikoztam. - Se estélyim, se cipőm... se frizurám! Semmi! Egy hét kellett volna, hogy előkészüljek!
  - A ruhával meg a cipővel ne törődj... Holnap megveszem és hozom! A hajad meg jó, ahogy van! Te mindig gyönyörű vagy! - mondta, és mosolyogva megérintette az arcom.
És az érintése elég is volt, hogy lassan lenyugodjak.
  - De ez így akkor sem fair!
  - Ne görcsölj, kiscicám! Jó lesz, majd meglátod!