Nosztalgikus karácsony

A bál után már csak két napig kellett suliba mennünk. Elég eseménytelenül telt az idő, alig tanultunk, az utolsó nap fele pedig elment a karácsonyi műsorral. Minden időm Castiellel és Kimékkel töltöttem, az ünnepek előtt rám tört a szeretetáradat. Egy embert kerültem csak: Rent. Rá se mertem nézni, hozzászólni meg pláne nem akartam. Nem tudtam neki megbocsátani, hogy azzal a hülye csókkal elrontotta a barátságunkat. Ha többet érez, mint én, akkor inkább nagy ívben elkerülöm. Kisebb gondom is nagyobb volt nála. A szünet első napjára programot beszéltem meg Kimmel. Úgy döntöttünk, együtt megyünk plázázni, hogy megvegyük a karácsonyi ajándékokat. Hála a bébiszitterkedésnek és a spórolt zsebpénzemnek, elég csinos summa lapult a pénztárcámban. Tizenegy órakor vastag farmerben, kék pulcsiban és a fehér szőrme galléros kabátomban siettem a bevásárlóközpont felé. Költekezni akartam, de ötletem nem sok volt. Reméltem, Kim ellát jó tanácsokkal.
Fogvacogtató hideg volt, de hó nem esett. Idén sajnos nem lesz fehér karácsonyunk...
Szinte megkönnyebbülten léptem be a karácsonyi dekorációs és ünnepi daloktól hangos, forgalmas plázába. Nagy volt a tömeg, de úgy beszéltük meg Kimmel, hogy a Black Café előtt találkozunk, ezért oda siettem. Fekete bőrű barátnőm ott állt a kávézó kínálatát mutató tábla előtt. Öleléssel üdvözöltem a fekete kabátos és piros szűk nadrágos lányt.

  - Hali! Lefagytál, mi? Igyunk meg egy kapucsínót, mielőtt belevetjük magunkat a vásárlás örömeibe! - harsogta Kim és máris befelé terelt a kávézóba.
Nem tiltakoztam, jól fog esni a forró ital, egész lefagytak a kéz- és lábujjaim. Ráadásul iszogatás közben megbeszélhetjük, ki mit vesz.
A kávézó tömve volt, épphogy csak találtunk egy asztalt a barna lambériás fal mellett, oda húzódtunk be egy sarokasztalhoz. A helyiség kellemes volt, minden meleg barna színű és faburkolatú. Csoki, fahéj és narancsillat terjengett a levegőben. Tetszett ez a kis meghitt búvóhely.
  - Egész klassz hely. - mosolyogtam Kimre, amikor leültünk.
  - Szerintem is. Ide szoktunk beülni Lyssel, amikor bejövök a városba.
  - És tudod már, mit veszel neki? - tértem rögtön a lényegre.
  - Lehet, nem túl kreatív ötlet, de úgy döntöttem, noteszeket, határidőnaplót és egyedi tollakat veszek neki. Mióta dalszövegeket ír, ezekből mindig hiányt szenved.
Tetszett Kim választása. Ő legalább tudja, mire van szüksége Lysandernek. Én viszont teljesen tanácstalan voltam.
   - Nem rossz ötlet. Jó neked, hogy ilyen könnyű dolgod van Lyssel. Castiel keményebb dió. Mi a csudát vegyek egy olyan pasinak, akinek mindene megvan? - kérdeztem kétségbe esve.
  - Cserélünk pasit? - vigyorgott Kim vidáman.
Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, de azért megrökönyödve néztem rá. Sosem volt Castiel az esete, de megrémített a gondolat, hogy lehetett volna olyan, hogy Lys és én... Gyorsan kivertem a fejemből ezt a bolond gondolatot.
  - Ne bolondozz már! Komoly gondban vagyok! - intettem le szeleburdi barátnőm.
Kim végre megértette, hogy micsoda dilemmában vagyok, elgondolkodva kortyolgatta forró csokiját.
  - Lássuk csak... vegyél neki nyakláncot, vagy gyűrűt.
  - Nyaklánc kilőve, tavaly azt kapott. Gyűrűt pedig nem szeretnék pasinak venni. Szerintem az ciki. Valahogy nem akarok ékszert venni. Valami más, bombasztikus dolog kell. Az a baj, hogy tényleg mindene megvan, nehéz helyzetben vagyok. Apró hülyeségre se akarom kidobni a pénzt, most jól elvagyok eresztve, hála a babamegőrző melómnak.
Dőltek belőlem a kételyek, s így lett Kim arca egyre tanácstalanabb.
  - Valami ruhaféle? - ajánlotta kis idő múlva a barátnőm.
  - Nem, az túl hétköznapi. Ráadásul félek, hogy olyat veszek, ami nem tetszik neki és nem akarom, hogy kényszerből hordja, csak azért, mert tőlem kapta.
Kim lebiggyesztette az alsó ajkát.
  - Tényleg nehéz eset a srác. Szerintem, magadat add neki, piros bokrétával a derekadon, annak tuti örülne!
Nevetve csaptam az asztal felett Kim karjára.
  - Dili! Valami kézzelfogható és különleges ötlet kell, nem olyan, amit amúgy is megkap!
  - Ja, bocs. - Kim megint vigyorgott, de aztán felcsillant a szeme. - Vegyél neki egy szép karórát!
  - Nem is hord órát! - vétóztam meg rögtön az ötletet.
  - Talán azért, mert nincs neki! Gondolj bele, csajszi! A szomszédos ékszerüzletben remek minőségi darabok vannak, jó ízlésünk van, veszünk egy szép, méregdrága fiús darabot. Biztos oda lesz érte, ha tőled kapja!
Egyre jobban tetszett az ötlet. Egy különleges karóra tényleg nem lenne rossz ötlet. Ráadásul, mindig hordhatná és eszébe jutnék, valahányszor megnézi hány óra.
  - Kim, te egy zseni vagy! - ugrottam fel és megöleltem a barátnőm. - Az ég is azt akarta, hogy veled shoppingoljak! Menjünk végre pénzt költeni!
Gyorsan felhörpintettem a maradék kapucsínómat és felrángattam Kimet a székről.
Viharosan hagytuk el a kávézót, Kim csak nevetett rajtam.
Nagy mákunk volt, mert nem voltak sokan a szomszédos ékszerüzletben.
Egyből rávetettem magam az órás pultra. Voltak ott mindenfélék, színesek, aranyozott, acél vagy épp műanyag szíjasok. Igazából mind jó nézett ki, de csak egyen akadt meg a szemem, ami elég férfias volt és úgy gondoltam, illene Castielhez. A kvarc óra rozsdamentes acélból készült, nagy volt, fényes és több kis óra volt a számlapján, mint a kocsikban a sebességmérők. Le volt akciózva, de még így is nagyon drága volt, viszont nem sajnáltam a pénzt a szerelmemre költeni. Gondolkodás nélkül kikértem az ezüst színű Csili vili darabot és díszcsomagolást kértem hozzá. Kim megint röhögött, hisz meggondolatlanul az ösztöneimre hallgattam, de úgy éreztem, tudom, hogy ez tetszene Castielnek.
Miután egy kis papírtáskában és ezüst díszdobozba került a szép ajándék, a barátnőm megint derűsen nézett rám.
  - Castiel letudva. És a többi családtagod? Mit veszel az ősöknek és a tesóknak?
  - Jó kérdés. - lengettem a kis táskám, és közben tovább nézelődtem az ékszerek között. - Tony-nak ruhát szoktam venni, ezért idén valami menőbb kéne.
És akkor megpillantottam egy vastag bőr karkötőt, amibe ezüst kitűző volt beleépítve olyasmi csillagos motívummal, ami a bátyám nyakára van tetoválva. Tapsikolva csaptam össze a két kezem.
  - Ezt nézd meg, Kim! Ezt Tony-nak találták ki!
  - Jó, csak drága. - húzta el a száját lökött barátnőm.
  - A pénz ma nem számít! Megengedhetem magamnak a bőkezűséget!
  - Hát te tudod!
Így történt, hogy a tesómnak megvettem a vastag karkötőt, Lucasnak egy hasonlót csak vékonyabbat. Tetszett nekem a bőr és ezüst kombinációja. Ha már itt voltam, anyunak és apunak is ékszert választottam, két egyforma ezüstláncot. Biztos örülni fognak neki és ezekről megemlegetnek. Az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy idén Audrey is velünk karácsonyozik, neki egy apró karika fülbevalót vettem, amin lógott két kis ezüstgolyó.
Hamarabb lezavartuk a vásárlást, mint gondoltam, negyedóra múlva már Kimmel a papír-írószer boltban válogattunk Lysnek tollakat és noteszeket. Amíg a barátnőm nem figyelt, a kasszánál kifizettem két egyforma kék tollat, amin hatalmas sárga smile figura vigyorgott. Lopiba zsebre vágtam őket, és csak, amikor búcsúzkodtunk barátnőmmel az üzlet előtt, akkor adtam oda, és boldog karácsonyt kívántam neki és Lysandernek. Megbeszéltük, hogy szünetben még összefutunk, és mindenképpen együtt fogunk szilveszterezni.

Boldogan tértem haza. Elégedett voltam a választott ajándékokkal, tudtam, hogy örömet fogok okozni a szeretteimnek, és ez minden pénzt megért. Csak most jöttem rá, hogy jobban szeretek adni, mint kapni, hisz nem az érdekelt, mit fogok kapni, hanem az izgatott, mit fognak szólni a többiek a csomagjaimhoz.
Mikor beértem a házba, gyorsan felosontam a szobámba, hogy elrejtsem az ajándékokat, aztán lementem a konyhába anyának segédkezni. Békés volt a hangulat, sütit sütöttünk, krémet kavartam, a konyhát betöltötte a mézeskalács fenséges illata. Apa és a fiúk a teraszra felszerelték az égősort, és a kerti kis fenyőt is feldíszítették. Mindenki tett-vett, készültünk az esti vacsorára. Délután beszéltem Castiellel telefonon, megmondtam neki, hogy hatra jöjjön, ahogy Tony is ezt hagyta meg a barátnőjének.
Délután a két tesómmal feldíszítettük a nappaliban az üvegasztalra állított karácsonyfánkat.
Ötre nagy nehezen anyuval elkészültünk mindennel. Gyorsan felszaladtam a szobámba öltözködni.
Előre tudtam, mit akarok felvenni. Volt egy sötétkék leopárd mintás, fekete szőrmés nyakú felsőm, azt választottam egy fekete fényes csizmanadrággal és a térdig érő csizmámmal. A hajam fényesre keféltem és elölről hátra fogtam néhány hajtincsem egy kék csattal. Mélyen dekoltált felsőm feldobta a fekete szőr és ékszer helyett csillámport kentem a bőrömre. Bizony, kísértetiesen hasonlított a szerelésem a tavalyihoz, akkor is ilyesmi felsőt vettem fel, csak most a hajam hosszú volt, és nem kellett titkolnom, hogy Castiel miatt csíptem ki magam. Sőt, direkt azt akartam, hogy eszünkbe jusson az előző karácsonyunk, amikor a végzet már azon dolgozott, hogy egymás mellett kössünk ki.
Lemásztam a földszintre, anya még a konyhában ügyködött, apa a nappaliban feszengett a bevitt ebédlőasztal mellett, bordó ingben, fekete nyakkendőben és szövetnadrágban. Épp, amikor leröppentem a létrától, akkor hozott be apának és magának két csésze kávét az ezüst, fényes inges és farmeres bátyám.
  - Csini vagy, csajszi! - mosolygott Tony és a kezembe nyomta a kávéját. - Tessék! Hozok magamnak másikat!
  - Kedves vagy, köszi! - mosolyogtam és leültem apa mellé egy szabad székre.
Alig kortyoltam egy párat, berobogott az öcsém a szobájából. Fehér inget viselt, fekete farmert és egy kék nyakkendőt lóbált a kezében.
  - Nem tudom, minek kell puccba vágni magunkat ahhoz, hogy jóllakjunk! - dörmögte a kiskamasz.
Elképedve néztem az öcsémre. Nem a szavai leptek meg, hanem a kinézete. Remekül nézett ki ünneplőben. Már látszott a tizenkét éves kiskölykön, hogy pár év és ugyanolyan szívtipró lesz, mint a bátyám. Pisilni fognak utána a lányok. Mosolyogva letettem a csészém és Lucas elé sétáltam. Kivettem a kezéből a nyakkendőt és megkötöttem.
  - Ne morogj, kicsim! Vendégek jönnek, és az ünneplésnek meg kell adni a módját. - mondtam, miközben a csomózással vacakoltam. Még mindig nagyokat pislogtam, mert Lucas vagány, világos félrefésült hajával és szürkéskék szemével gyerekmodellnek is elmehetett volna. Felnő lassan és eddig ez fel sem tűnt...
  - Akkor is utálom a felesleges felhajtást! - zsörtölődött továbbra is a kisfiú. - Ha Castiel nyakkendő nélkül jön, elhajítom ezt a vacakot! - rángatta a nyakkendőt, amit nagy nehezen sikerült megkötnöm. - Te viszont elég jól nézel ki, Vivi!

  - Köszi, Luc! Ez a te szádból nagy dicséret! - nevettem, és még csak azért is nyomtam egy cuppanós csókot a kis morgó arcára.
Lucas nyavalyogva letörölte az arcát, aztán a sarokba tolt kanapéra vetette magát.
  - Tavaly is így csillogtál, Eni, és emlékszem, hogy Castielre is átragadt. Így buktatok le, mi meg úgy tettünk, mintha elhinnénk, hogy rákented a csillámos izét. - csúfolt ki a kis tesóm.
Bár sértegetni akart, nem haragudtam rá, hisz pont én is ezeket az emlékeket idéztem fel magamban.
Nem volt időm visszavágni, mert megszólalt a csengő. Felcsillanó szemekkel rohantam, de mire az előtérbe léptem, Castiel már a cipőjét rúgta lefelé, a kabátját pedig a fogasra akasztotta.
Boldogan ugrottam a karjába és viharos csókkal üdvözöltem. Hevességemben kiütöttem a kezéből a sporttáskáját, de nem törődtem vele. Castiel viszont eltolt magától, és haragos pillantást vetett rám.
  - Baszki, Vivi! Törékeny dolgok is vannak a táskámban!
  - Sajnálom, de már annyira hiányoztál. - sütöttem le a szemem bűnbánóan, és a kezem a hátam mögé rejtettem.
  - Az jó, csak kicsit óvatosabban, szélvész kisasszony! - kacsintott Cast és homlokon csókolt. - Kész már a vacsi? Nagyon kajás vagyok!

Vissza akartam vágni az előbbi kifakadásáért, ezért felháborodva a csípőmre vágtam a kezem.
  - Te most miattam jöttél, vagy anyám pompás vacsorája miatt?
  - Is-is. - vigyorgott a fiú. Az oldalamba karolt és betolt a nappaliba a másik kezében a kis szürke válltáskával.
A nappaliban Cast kezet rázott a férfiakkal, és épp leültünk apához, amikor anya berobogott egy tányér sütivel és mosolyogva az asztalra tette.
  - Csókolom, Angela néni! Boldog karácsonyt! - üdvözölte anyámat is a fekete inges, farmeres fiú. Vörös sörényével és sötét ruházatával olyan volt, mint a pokol hercege. Nyakkendőt nem viselt, és mikor az öcsémre sandítottam, láttam, hogy épp a díszpárna mögé gyömöszöli a sajátját. Mosolyogtam rajta, de nem árultam el. Anya kávét hozott Castielnek. Fesztelenül hétköznapi dolgokról beszélgettünk, amikor megint megszólalt a csengő. Tudtuk, hogy csak Audrey lehet, és ezúttal Tony szaladt izgatottan ajtót nyitni.
A barna, hosszú hajú szépség kék kisestélyiben érkezett közénk, ami csak még jobban kihangsúlyozta nagy kék szemét. Haja szépen fel volt tűzve, de nem ettől volt szép, hanem az arcáról sugárzó boldogságtól. Mikor a bátyám leültette közénk és arcon csókolta, szerelmesen elpirult. Öröm volt rájuk nézni.
Nem húztuk az időt, anyuval közösen felszolgáltuk a levest. Evés közben sok mindent megbeszéltünk. Anya óvodás sztorikkal szórakoztatott minket, apa a külföldi kalandokról, Tony a műhely zavaros világáról, Cast a zenekaráról, én meg persze kettőnkről meséltem. Audrey a művészeti suliról tartott nekünk beszámolót, csak Lucas ült és hallgatott minket unottan. Bizony a kémény lázadó korát élte, de meg tudtam érteni, hisz nemrég még én voltam ebben a cipőben.
A leves után pulyka, hal és marhahús került az asztalra krumplival, rizzsel és salátákkal. A felséges lakomából degeszre ettük magunkat, de közben be nem állt a szánk.
Amikor befejeztük az evést, apa pezsgőt bontott és mindenki elé került egy kispohár gyöngyöző ital, hogy koccintani tudjunk.
  - Igyunk erre a szép és boldog családra! - mosolygott apa és szeretettel végig mért minket. - Remélem, jövőre is ilyen sokan és vidáman leszünk, de ha gyarapítsátok a családot, az sem baj! - viccelődött apu és jelentőségteljesen nézett rám és Tony-ra.
  - Drágám, ne adj nekik buta ötleteket! - forgatta a szemét mókásan anyu.
  - Miért baj az, hogy unokákat akarok?
  - Nem baj, csak Vivi még középiskolás, Tony pedig még nem állt a saját lábára! - feleselt anyám.
  - Ami késik nem múlik! - emelte magasba a poharát vidáman Tony. - Hálát adok az égnek, hogy ilyen remek családom van, és ha nem is fényűzésben, de boldogan felneveltetek minket, drága szülők! Nem azért, de szerintem büszkék lehettek ránk!
Mind nevettünk, mert a bátyám utolsó mondata kicsit beképzelten hangzott, de ugyanakkor igaza is volt.
  - Igazad van, Antony! - folytatta a tósztozást anya, aki fehér blúzt viselt, könnyű barna hosszú szoknyával. - Nagyszerű gyerekeink vannak! Imádunk titeket! Az életem mindig körülöttetek forgott, de ez tesz engem boldoggá!
  - És én örülök, hogy ehhez a családhoz tartozhatok! - kontrázott Cast megemelve a poharát. - Köszönöm, hogy ilyen remek lányt neveltek nekem, és hogy egyáltalán megengedték, hogy a közelébe menjek!
  - Szerintem, ez nem a mi döntésünk volt, fiam. - mosolygott anya Castielre. - A konok lányom, ha a fejébe vesz valamit, nem tudjuk eltántorítani! Szóval... amikor szemet vetett rád, szerintem, hat szekérrel sem állhatunk volna az útjába!
  - Na, de anya! Kikérem magamnak! - háborogtam, de azért kibuggyant belőlem a nevetés. - Én nem akartam Castieltől semmit! Ő csábított el álnok módon!
  - Erre én nem vennék mérget! - vihogott Tony.
  - Én sem! - bólogatott Lucas.
  - És én sem. - vigyorgott Cast, de felém hajolt és arcon csókolt. - Mindegy, ki csábított el kit, a lényeg, hogy nem tudunk egymás nélkül élni!
  - Éljen a szerelem! - emelte meg a poharát Audrey és félszeg, bátortalan kis mosolyt küldött a bátyámnak.
Tony hálásan megcsókolta, aztán végre kiittuk a poharunkat.
Anyu tukmált még belénk egy kis sütit, aztán izgatottan, mint a kisiskolások a fa köré gyűltünk, hogy megkezdjük az ajándékosztást. Mind felpakolva érkeztünk a kanapék elé, csak anyuék ültek le.
  - Kezdje Audrey az ajándékosztást! Ne a kicsi, nem járja, mert tavaly is ő kezdte! - toporogtam izgatottan Castiel mellett.
  - Undok vagy, Vivi! - csúfolt ki az öcsém.
  - De igazságos! Kezdjed, drágám, viszont én leszek az utolsó, ha nem bánjátok! - tett rendet a nagy tesó.

Így érvényesült az akaratom, Audrey Lucasnak egy fekete, fehér ujjú pulcsit adott, nekem egy divatos, nagy, piros pénztárcát, anyuéknak edénykészletet, Castielnek jópofa gitáros kulcstartót, Tony-nak pedig egy nagyon szép és vastag ezüstláncot. Meglepődtem, hisz ma én is égszerekkel akartam tarolni, de megértettem Audrey-t hogy olyat akart venni a bátyámnak, ami maradandó, örök és mindig hordható.
Hálásan köszöntük meg családunk legújabb tagjának a meglepetéseket.
  - Most én hadd jöjjek! - türelmetlenkedett Lucas.
Tony-val vidáman összenéztünk, de aztán hagytuk, hadd adja át Lucas az ajándékait.
A kicsi megpuszilta anyuékat, aztán átadott apának egy üveg bort, anyának egy aranyos asztali órát, ami házikót ábrázolt. A bátyánknak idén illatszert ajándékozott, én meg egy menő, lila kör alakú sálat kaptam. Bár Lucas nem örült neki, össze-vissza csókoltam köszönetképpen.
Hangos szóváltás közepette kiharcoltuk, hogy anyuék következzenek az osztogatásban.
Izgatottan vártuk, mi fog előkerülni.
A szülők először a kicsinek kívántak boldog karácsonyt és átadtak neki egy nagyobbacska dobozt. Lucas buzgón bontogatott. A kis srác nagyon örült, mert Xbox-ot kapott.
Az én ajándékom sokkal kisebb volt, mint az öcsémé, de nem haragudtam ezért, mert olyasmi lapult a csomagoló papír alatt, amire nagyon vágytam: a Luxen könyvsorozat első három része. Boldogan öleltem meg anyuékat. Nem is gondoltam, hogy kitalálják, melyik könyvet olvasnám szívesen. Kíváncsi voltam, vajon honnan tudják, de nem kérdeztem rá.
Míg én a könyvek tartalmát futottam át, addig Tony kapott egy új farmert és egy piros pulóvert, Audrey pedig egy világító hóembert és egy malacperselyt. Castiel következett, nagyon kíváncsi voltam, mivel lepik meg a szüleim. A vörös rocker egy halálfejes parfümöt kapott és egy vicces, fekete bögrét, amire piros betűkkel az volt írva: "A szerelem öl, butít és nyomorba dönt" Jót nevettünk ezen, bár erről igazából egy rossz emlék jutott eszembe, hisz az irántam érzett szerelme majdnem a vesztét okozta.
Közös döntés alapján én következtem az osztogatásban.
Először a kis öcsém elé léptem.
  - Boldog karácsonyt! - nyújtottam át neki a kis kék papírba csomagolt ékszeres dobozt. - Remélem, tetszeni fog! Azért kapod, mert már nagyfiúnak tekintelek!
  - Köszi! - Lucas máris hevesen letépte a csomagolópapírt. - Jaj, Vivi, ez nagyon baró!
A gyerek boldogan csatolta csuklójára a karkötőt, úgy láttam, valóban tetszik neki.
Következőnek anyuék elé léptem.
  - Boldog karácsonyt kívánok nektek, anyu és apu! Végre volt saját keresetem, és úgy gondoltam, megérdemeltek valami szépet! Ezzel szeretném megköszönni, hogy mindig próbáltatok megadni mindent, és jó irányba tereltetek!

Átadtam a kis piros csomagot, direkt egybe csomagoltattam a két láncot. A szülők meghatódva fogadták a nyakláncokat, anya szeméből a könny is kicsordult, mikor magához ölelt. Apa biztosított róla, hogy mindig viselni fogja és Franciaországban is eszébe fogok jutni erről.
Audrey volt a következő áldozatom, a lány is szeretettel ölelt meg, mert tetszett neki a fülbevaló.
A tesómnak nem mondtam semmit, csak megöleltem, aztán kezébe nyomtam a szürke papíros minidobozt.
Tony el volt ájulva a bőrszíjas ezüst berakásos karpántól.
  - Vivi, kiraboltál egy ékszerüzletet? - viccelődött Lucas.
  - Idén direkt ékszert vettem mindenkinek! - dicsekedtem. - Megengedhettem magamnak!
  - Köszi, húgi! Igazán vagány karkötő! - ölelgetett Antony.
  - Kicsit olyan az a bigyó, mint Edward karkötője az Alkonyatból! - szólalt meg megint Lucas.
  - Mik derülnek ki, öcsi! Ennyire részletesen megnézted a filmet? Kis romantikus! - cukkoltam a kicsit. Nem akartam vitázni, felkaptam a kanapéról a Castielnek szánt ezüst dobozkát. A torkomban dobogott a szívem, amikor elé léptem. Rettegtem, hogy rosszul választottam, és nem fog tetszeni neki az ajándék.
  - Boldog karácsonyt, drágám!
Castiel előre adott egy puszit a számra aztán mint egy izgatott kisgyerek, nekiesett a bontogatásnak.
  - Hű!... - pislogott nagyokat Cast, amikor megpillantotta a csodaszép órát. - Vivienim, ez csodálatos! Nagyon köszönöm, kincsem!
A srác viharosan átölelt, megforgatott, aztán mikor visszatett a földre, forró csókot nyomott a számra. Egész belefeledkeztem a szenvedélybe, amikor Lucas torokköszörülése eszembe juttatta, hogy közönségünk is van. Boldog voltam, hogy a párom örül az ajándéknak.
Az oldalához simultam és szerelmes pislantásokkal figyeltem, ahogy az órát a karjára csatolja.
  - Szép a szerelem, csak nézni rossz! - kotyogott Lucas kötekedve.
  - Majd ezt mondd pár év múlva is, amikor Ámor téged is szíven talál! - legyintette nyakon viccesen a kicsit Tony.
  - Engem? Soha! - rázkódott meg a tini srác.
Castiel következett az ajándékosztásban. Bevallom, ezt vártam a legjobban, de nem csak magam miatt, az is érdekelt, mivel rukkol elő családtagjaim számára. Kicsit féltem is, mert ugye neki nem voltak anyagi korlátai. Reméltem, nem költött vagyonokat.
Cast először anyuékhoz lépett. Fellélegeztem, mert egy lila és kék buborékos lávalámpát takart a díszdoboz. Audrey-t, mint sógornőjét köszöntötte, és átadott neki egy fényképalbumot és egy illatszercsomagot. Lucas már türelmetlenül várta, mit fog kapni.
Szerelmem nem okozott neki csalódást, MP3 lejátszót és egy focilabdát adott át a tesómnak.
A bátyám már jóval többe került neki, mert egy fényképezőgépet adott át Antony-nak, és viccesen megjegyezte, hogy csináljon képeket Audrey albumába. Kedves volt tőle, hogy kettőjük ajándéka összefüggött. Már csak én nem kaptam semmit. Olyan izgatott voltam, mint még soha. Tudtam, hogy nem véletlenül hagyott utoljára. Mikor Castiel elém lépett, megérintette az arcomat és a szemembe nézett. Már a végtelen szeretet is elég volt, ami sütött a szeméből.
  - Sajnos, kicsikém, nem volt időm becsomagoltatni az ajándékodat, mert az utolsó pillanatban kellett érte mennem.
  - Csináltattál valamit? - kérdeztem remegő hangon, s észre se vettem, hogy kivett valamit a zsebéből, csak akkor fedeztem fel, amikor az orrom elé lóbálta.

Nagyot nyelve néztem a vastag ezüstláncra, amin egy alig két centis fél szív lógott. Utána nyúltam. Csak, amikor a kezembe vettem, akkor láttam, hogy a fél szívbe bele van vésve egy C betű.
  - Ó, Castiel... - súgtam meghatottan. - Csodálatos... de nem értem, miért fél, amikor teljes szívemből szeretlek!
A fiú mosolyogva a nyakamba kattintotta a láncot és mikor a szívecske beesett a dekoltázsomba, utána kapott a jobb kezével, a ballal meg előhúzta az inge alól a láncom párját. Az ő nyakában hasonló ékszer lógott, csak abba V betű volt vésve. Összepattintotta a két felet, azok egy egész szívet alkottak, és megint mélyen a szemembe nézett.
  - Külön-külön elveszünk, de ketten együtt, egészek vagyunk.
Meghatódva fontam a karom a nyaka köré, és boldogságtól túlcsordult szívvel simultam hozzá. Imádtam az ajándékát. Megint olyasmi, ami az összetartozásunkat jelképezi.
  - Szeretlek, Castiel! Mindennél jobban! Sosem fogom levenni a láncot! - súgtam a fülébe.
  - Ahogy én sem. - mosolygott Cast, miközben a hajam simogatta.
  - Ne romantikázzatok már! Én jövök! - ezúttal Tony hangja zavart meg minket.
Csalódott képpel engedtem el a kedvesem, szétkapcsoltuk a láncot egymástól, aztán próbáltam az újabb ajándékesőre koncentrálni.
Tony vízforralót adott anyuéknak, Lucasnak Converse cipőt, Castielnek erősítőt vett, hogy jól szóljon a gitárja, én pedig megkaptam a Luxen negyedik és ötödik részét. Oda voltam az örömtől, csak Cast jegyezte meg viccesen, hogy reméli, nem fogom elhanyagolni, ha nekiesek az öt könyvnek.
Természetes volt, hogy Audrey-t hagyta utoljára, hisz neki ő volt a szíve csücske.
Tony egy nagyon apró dobozkával lépett szerelme elé, s mind tudtuk, mit jelent ez. A testvérem megadta a módját, térdre ereszkedett, úgy kattintotta fel a fekete doboz tetejét.
  - Drága Audrey! Te vagy életem szerelme, ebben már biztos vagyok! Nem akarlak elengedni, soha, ezért megkérdem: hozzám jössz feleségül?
A feltűzött hajú lány szemében örömkönnyek csillogtak, láttam, hogy nem számított erre a fordulatra, ahogy mi sem. Semmi sem lehet szebb, mint a szeretet ünnepén egy lánykérés.
  - Ó, Tony! Hát persze, hogy... igen! Szeretlek!

A bátyám felugrott, viharosan megcsókolta kedvesét, aztán az ujjára húzta az arany karikagyűrűt. Lucas most is elkezdte dúdolni a nászindulót, mint tavaly nekem és Castielnek, mikor mi is hasonló jelenetet adtunk elő. Így esett, hogy az egyszerű karácsonyi vacsorából eljegyzési ünnepség lett. Sorra öleltük Audrey-t és köszöntöttük a családban. Pezsgővel koccintottuk a boldogságukra, aztán már azt beszéltük meg, mikorra tervezik az esküvőt. Tony nem akarta elkapkodni, maga akarta megkeresni a pénzt az esküvőre, így azt mondták a lagzira még várnunk kell, de az már biztos, hogy Audrey-hoz akarja kötni magát örökre. Jobb szerettem volna, ha mihamarabb esküvői buli lett volna, de ki kell várnom. Igazuk van. A házasság nagy dolog, nem szabad elkapkodni, és mindent meg kell tenni, hogy tökéletes legyen a nagy nap. Mikor már a vendéglistát beszélték meg, leszedtem az asztalt és kimentem a konyhába mosogatni. Castiel utánam jött, de még hallottam, amikor Lucas utána kiabált, hogy tudja, mit fogunk csinálni.
Hamar lezavartuk a mosogatást, aztán amikor végeztünk, Castiel a konyha közepén a karjaiba vont.
  - Boldog vagy, angyalom? - kérdezte és a fejét a fejem búbjának támasztotta.
  - Ha veled vagyok mindig! - jelentettem ki büszkén, és erősen markolásztam az ingét a hátán. - Köszönöm a csodás ajándékot! Rengeteg ékszert kaptam már tőled, de a tavalyi gyűrű mellett ez lesz a legbecsesebb.
  - Mert azt jelképezi, hogy a szívembe zártalak, ahogy te is engem és egymás nélkül fél emberek vagyunk.
  - És ez milyen igaz...
Castiel lepillantott a kezemre, amin ott virított a tavaly kapott fonott ezüstgyűrű. Finoman megérintette az ujja hegyével.
  - És ezt, miért szereted annyira?
  - Mert számomra azt jelenti, hogy már akkor is szerettél tudat alatt. - mosolyogtam és pajkosan néztem a szemébe.
  - Hát lehet, hogy így volt. Mindenesetre valami varázslatos erő hozzád vezetett, és többé már nem is akarlak elengedni!
  - Kimondhatatlanul szeretlek!
A vallomásomért cserébe forró csókot kaptam. Hevesen ölelkeztünk és átadtuk magunkat a szenvedélynek.
  - Ne okozzunk csalódást az öcsédnek. - vigyorgott Castiel, amikor a szája a nyakamra és a dekoltázsomra siklott.
Jó darabig ölelkeztünk, amikor berontott hozzánk Lucas.
  - Tudtam! Tudtam, hogy ezt csináljátok! - röhögött a gyerek. - Tony küldött értetek! Csinál pár képet az új fényképezővel. Kihoztam a magnót is. Később táncolunk!
A karácsonyi vacsora eljegyzési bulivá fajult, és nemsokára sorra táncoltam apával, a tesóimmal és Castiellel. Természetesen Audrey volt a középpontban, de nem bántam. Ez az ő estéje, megünnepeltük a bátyám nagyszerű választását.
Már éjfél is elmúlt, amikor úgy döntöttünk, ideje nyugovóra térni. Nem volt kérdés, hogy Castiel nálunk marad éjszakára, ahogy Tony menyasszonya is.
Fürdés után boldog sóhajjal simultam szerelmem erős karjába. Castiel körénk csavarta a takarót és a mellkasára vonta a fejem.
  - Így szeretek aludni... - suttogtam a nyakába boldogan.
  - Én is. Csak akkor alszom nyugodtan, ha mellettem vagy. - simogatta a hajam Cast. - Ez egy csodás nap volt, nem is akarom elrontani, de az van, hogy holnap New Yorkba kell utaznom apámmal. Az öreg kitalálta, hogy töltsem velük az ünnepeket.
Hitetlenkedve kaptam fel a fejem. A hír, hogy itt fog hagyni letaglózott. Csalódottan néztem rá.
Castiel csak nevetett rajtam.
  - És ezt csak most mondod? - kérdeztem duzzogva és hátra csaptam a sörényem.
  - Nem akartam elrontani ezt a szép napot. Ne búsulj, csak 3-4 napra megyek el. Mire észbe kapsz vissza is jövök, Muszáj a faterral is töltenem egy kis időt. Legalább zavartalanul nekieshetsz a könyvtoronynak, amit kaptál.
A gondolat nem vigasztalt, de nem lehettem önző. Joga van a családjával tölteni az időt.
  - Hát... valahogy csak kibírom... De sokat gondolj rám, és gyere vissza hamar!
  - Nem is kérdés, hogy csak rád fogok gondolni. - mosolygott a vörös ördög és lebirkózott. Letepert az ágyra és felém gördült. - Amint lehet hazaszököm, és megszervezünk egy jó kis szilveszteri bulit!
  - Az jó lesz... - súgtam, miközben szeretettel csókolgattam a szája sarkát. - De előtte nem tennéd emlékezetessé a mai estét?
  - Boldogan, kis vadmacskám! - vigyorgott Castiel, és a fejünkre húzta a takarót, hogy alatta elmerüljünk a vágyak örömeiben.