Feszültség

Hétfő reggelre hidegebbre fordult az idő, és az ég is beborult. Erős, csípős szél fújt, és a város utcái teljesen elnéptelenedtek. Alig találkoztam emberekkel suliba menet. Nagyon fáztam, pedig felvettem, vastag, pufis szürke kabátom, ami a derekamon vékony övvel volt megkötve. Előkerült a vastag farmerom is és a prémes bokacsizmám. Az udvaron 4-5 diák álldogált csak, mindenki bemenekült a hideg elől. Kimék a büfével szembeni padnál álltak, hát odacsapódtam hozzájuk. Castiel és Lys a lépcsőfeljáró előtt tanyáztak. Különös, nem láttam a bejárat környékén a motorját, azt hittem még nincs itt. A barátaim vidáman köszöntöttek, Kentin megkapta a szokásos pusziját.
  - Hogy telt a hétvégétek, csajok? - kérdezte vidáman a rózsaszín kabátos Peggy.

  - Klasszul! - vágta rá Viola. - A barátnőm Mercedes nálam töltötte a hétvégét.
Kim és Peggy elkezdték részletesen mesélni a bulis hétvégéjüket, én meg csak grimaszokat vágtam.
  - Jó nektek! Az enyém szörnyű volt.
  - Na, mesélj! - kérte Viola.
Tiltakozóan megráztam a fejem. Jobb, ha nem beszélek róla.
Elindultunk a lépcső felé Kennel, Kimék jöttek utánunk.
Castiel még mindig ott terpeszkedett a lépcső első fokánál, lazán a korlátnak támaszkodva.
  - Szia, Vivien Marsall! - nézett rám szúrósan, és ettől máris kibillentem a lelki egyensúlyomból.
  - Szia... sztok! - köszöntem vissza gombóccal a torkomban.
Nem álltam meg, csapatommal haladtunk felfelé.
*
Közben Castiel és Lysander is becsatlakozott a sor végére.
Lysander fejcsóválva figyelte, hogy barátja megint Vivient bámulja.
  - Felszedted már a kislányt?
  - Melyik kislányt?
  - Miért, hány után futsz?
Castiel a szemöldökét ráncolta.
  - Nagyon makrancos a kis vörös. Bár, az már kiderült, hogy nem vagyok közömbös neki.
  - Erre miből következtettél? - nevetett Lys.
  - Hevesen reagál a csókjaimra. - válaszolta önelégülten a vörös srác.
  - Nem is tudtam, hogy ennyire előre haladt a dolog kettőtök között.
  - Most már tudod!
*
Felértünk a terem elé. Ott vártuk a tanárt. Mikor két perccel később feljöttek Castielék is, görcsbe rándult a gyomrom, és akaratlanul is megszorítottam Kim karját.
  - Mi ütött beléd barátnőm?  Ma reggel nagyon feszült vagy. - állapította meg a fekete sapkás Kim.
  - Ez a pasi - szememmel Cast felé intettem. - kikészít!
  - Ezzel nem mondtál ujjat! De mi a frászt csinált már megint?
Közben leültünk a helyünkre, a kabátokat a székünk háttámlájára tettük. Megjött a matek tanár és azonnal felszín-térfogat számításokat adott ki feladatnak.
Mi Kimmel összedugtuk a fejünket.
  - Elmeséled, mitől vagy ennyire kibukva? - kérdezte Kim.
  - Az egész péntek délután kezdődött... - kezdtem, és szóról szóra, minden apró részletbe beavattam a barátnőm. Kim csak hápogott és tátogott.
  - Anyám, nem hiszek a fülemnek! A szívtipró Castiel tényleg akar tőled valamit!
  - Sss! Igen, de nem kell szétkürtölni! - szóltam rá hevesen. - Ez a tuskó azt hiszi, kedvére szórakozhat velem, de téved! Megmutatom neki, hogy Vivien Marsallt nem olyan könnyű behálózni!
  - Ne fogadj olyasmire, amit nem tudsz betartani. - figyelmeztetett a barinőm. - Szerintem hosszú távon nem tudsz majd ellenállni neki. - nevetett Kim.
Felháborodva néztem rá. Jól leír... vagy ennyire ismer?
  - Hát... izé... én is ettől tartok... Az, hogy totál belezúgtam, megnehezíti a dolgomat.
  - És mi van a barátnőjével? Dobta? - kérdezte hirtelen Kim.
  - Nem!!! Szombaton is azért rohant el tőlünk, mert randija volt, de előtte volt pofája szórakozni velem! - közöltem felháborodva. Rejtély nekem ez a fiú!
  - Ezt a disznót!
  - Ez a szemét tönkre vágja az idegeim. - panaszkodtam.
  - Befejezni a pletykálást, lányok! - szólt ránk "kedvenc" matektanárom. - Ha ennyi időtök van fecsegni, már biztos kész a feladatotok! Hozzátok ki!
Megszeppenve néztünk össze Kimmel, természetesen nem volt kész a feladat. Jutalmul benyesett nekünk a naplóba egy-egy karót. Remek! Még csak ez hiányzott! És ez is Castiel miatt van! Mikor üres füzetemmel letörve visszasétáltam a helyemre, elkaptam Castiel kárörvendő pillantását.
  - Ejnye, Vivieni! - halottam a hátam mögül, amikor leültem.
  - Bunkó! - pillantottam hátra haragosan a vállam felett.
  - Akkor te fölényes liba!
  - Nagypofájú szemét! - folytattam a szidalmazást, de már nem néztem hátra.
  - Izgága bige!
  - Hülye állat! - Csak szidtuk egymást folyamatosan.
A tanár mikor megunta, megfenyegetett engem még egy egyessel, meg egy szaktanárival mindkettőnket. Így befogtuk és meghúztuk magunkat.
Matek után egy fárasztó testnevelés óra következett. Negyvenöt percig gimnasztikáztunk és ugráltunk.
Utána dög fáradtan vonultunk felfelé az irodalom teremhez a bandámmal. Utánunk jött Iris, Cast és Lysander is, 2-3 méterrel lemaradva.
  - Hulla fárasztó volt ez a tesi óra! - fújtatott Kentin és a hátizsákomba kapaszkodott.
  - Jaj, Kentin! Nem vagyok a vontatód, még magamat is alig bírom vonszolni. - szóltam rá.
A fiú nevetve elengedte a táskámat. - Jól van, szépségem, megkíméllek.
Már a hármas terem előtt jártunk, de a hatoshoz tartottunk. A sötétkék pulcsis és fekete nadrágos Castiel hátulról odakiáltott nekem.
  - Mi van, Vivieni, csak nem ennyire meggyötört egy fránya tesi óra? - mosolygott konokul.
Dühösen megálltam és rápillantottam.
  - Már megint kinyitottad a nagy szádat, Castiel?
Lazán elém sétált, a többiek pedig körbe álltak minket. Mélyen egymás szemébe néztünk, és máris megtelt a levegő feszültséggel. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy hol is vagyunk, csak Castielt láttam. Csak a saját szívverésem hallottam és éreztem. Kellemes borzongás futott végig rajtam. Úgy tűnt egy örökkévalóságig tart a hallgatásunk. Kiszáradt a torkom és attól féltem, nem tudok megszólalni.
  - Még hogy nekem van nagy szám? Mi a manó? - kötekedett Cast. - Te gáncsoskodsz folyton.
  - Én? Jól vagy te? Még csak az hiányzik, hogy rám kenj mindent!... Igenis te kezded mindig a szekálásom! - mondtam haragosan. Nem hagyhatom, hogy lealázzon!
Kihívóan és mérgesen néztem a szikrázó éjszürke szemekbe.
  - Megtanulhattad volna már, hogy velem így nem beszélhetsz, Vivike! Jobb, ha nem húzod ki a gyufát! - kacsintott mosolyogva.
Ó, az a mosoly! Csak a váratlanul felvillanó mosolya ne lenne ilyen felkavaró és lefegyverező! Ez nem tisztességes játszma így!
  - Csak nem fenyegetsz? - kérdeztem villámló szemekkel. Ne higgye, hogy elolvadtam tőle! - Nagyon megijedtem ám! - nevettem.
  - Szenvtelen egy nőszemély vagy te, Vivien Marsall!  Kis kotnyeles és szeszélyes vagy!
  - Én már csak ilyen vagyok! Jobb, ha megszokod!
  - Próbálom! - nevetett Castiel. - De nem könnyű.
Meguntam az értelmetlen vitát, meg aztán biztos, hogy szócsatában nem vehetem fel vele a versenyt, így vállat vontam.
  - Gondolj, amit akarsz!
A vállamra tette a kezét.
  - Nem örülnél annak, amire gondolok.
Fürkészve néztem a szemébe. A szürke szemek pajkosan csillogtak és melegséget sugároztak, s ettől áramütés szaladt végig a gerincemen. A csók!!! Csak is az járhat a fejében... előtte volt ilyen veszélyes a pillantása. Gyorsan hátráltam egy lépést, hogy kikerüljek a hatása alól, s így a vállam is elengedte.
  - Most már tényleg elegem van belőled, Castiel! - mondtam és nagyot nyeltem, amikor kimondtam a nevét.
Jött egy lépést felém és a fülemhez hajolt.
  - Még találkozunk délután, jó?
Mit akar ez délután? - riadtam meg és válasz nélkül otthagytam.
De a vállam fölött még hátra néztem rá és Istenem... nem álltam meg, hogy ne mosolyogjak rá.
A hatos terem elé siettem, a földre dobtam a táskám, ahogy a többiek is.
  - Az agyamra megy ez a nyálgép! - jegyezte meg Ken, fejével Cast felé bökve.
Hát még nekem!
* Közben nem sejtettem, hogy Lisa, Charlotte, Amber és Iris kibeszélnek a hátam mögött. Iris azt is elfecsegte, hogy hétvégén látott Castiellel a kapuban, "meghitten" ácsorogni. *
Irodalom és nyelvtan óránk következett az osztályfőnökkel. Legalább ezzel a két tantárggyal nem volt gondom. Ebéd szünetben Rosa annyira szaladt lefelé a lépcsőn, hogy megbotlott és elesett volna, ha a lent ácsorgó Lysander nem kapja el. A fehér hajú lány hálásan mosolygott megmentőjére, és alig tudott kiszabadulni a karjából. Később ezen összevesztek Leigh-el, mert a fiú féltékeny lett. Szerinte Rosa túl kihívóan viselkedett Lyssel. Rosaly-nak tíz percébe telt, míg lenyugtatta háborgó szerelmét. Ezerszer elmondta, hogy őt nem érdekli Lys, míg Leigh el nem hitte.
Utolsó óránk történelem volt. Mivel a hideg miatt nagy volt a nyüzsi az aulában, most a földszinten tanyáztam a barátaimmal a kettes terem előtt. A sor végén álltunk az ablaktól egy méternyire. A szünet végén megláttam, hogy érkezik Cast a haverjával és megint görcsbe rándult a gyomrom.
Ráadásul pont mögénk álltak be a sorba. Vidámságot színlelve ökörködtem Violáékkal és próbáltam elfelejteni, hogy Castiel ott áll mögöttem. De ez lehetetlen volt, mert úgy éreztem túl közel van. Viola csak beszélt és beszélt, én meg bambán néztem rá. Megbicsaklott a lábam és hátra billentem, de egy mellkasnak ütköztem és erős karok tapadtak a csípőmre. Hátrapillantottam, és... remegve fedeztem fel Castielt. Bár előre sejtettem, hogy ő az. Csak ő képes ilyen heves reakciót kiváltani belőlem.
  - Csak ne olyan hevesen, Vivike! - súgta a fülembe.
Bizsergett a bőröm a keze alatt, zsongott a fejem.
De túl jó kedvem volt, hogy szívózzak vele, így konokul megkérdeztem:
  - Miért ne?
  - Ne akard, hogy részletezzem! - válaszolta sejtelmesen és teste a hátamhoz simult. - Hisz te is sejted... vagy érzed. - halk suttogása még jobban megbabonázott. A közelségétől egyenesen izzottam.
  - Őrült! - nevettem. És életemben először megértettem, mit jelenti az a kifejezés, hogy "a tűzzel játszani".
Megérkezett a tanár, a zsivaj abba maradt. Befelé araszoltunk a terembe, így Cast végre (???) elengedett. De menet közben felém nyúlt és összeborzolta a hajam. Furcsállva néztem hátra, de ő csak vidáman, sejtelmesen mosolygott. Sőt, odáig vetemedett, hogy míg a helyünkre nem értünk játszadozva lökdösött, és mielőtt leültem volna még egyszer összeborzolt.
  - Nyughass, Castiel! - szóltam rá, mikor megtorpant a padomnál.
  - Miért, ha nem muszáj?
  - De muszáj! - kacagtam rá és megint kihozta belőlem a kisördögöt. - Mert cseppet sem gerjedek rád!
  - Hazudsz, te kis boszorka! - húzta meg a hajam, aztán hátra ment.
Hát persze, hogy hazudtam, kár, hogy ő is tudja!
Szerencsére nem sokan figyeltek fel a közjátékunkra, csak Ken és Kim, de ők ugye nem kezdtek csúfolódni rajtam. Erre jók az igaz barátok.
Óra után a kis klánom az aulában várt rám. Szinte utoljára jöttem ki a teremből, sokat szöszöltem, hogy biztos lehessek benne, már nem futok össze Castiellel.
  - Vivi, mit csinálsz délután? Jössz biliárdozni? - kérdezte rögtön Kentin.
Vállat vontam. Igazából semmi kedvem nem volt ma golyózni, de akkor eszembe jutott egy mondat. "Még találkozunk délután, jó?" És nem jó! Egyáltalán nem jó! Keresztül húzom a számításait és inkább bandázok kicsit! - csillant fel a szemem.
  - Hát... épp nem sietek haza.
  - De jó! - karolt belém Kim és elindultunk a Manhattanbe.
A kávézóban megint kapóra jött, hogy Peggy-ék biliárdozni akartak, mi meg Kimmel nem. Zavartalanul kibeszélhettük Castielt. Kim rögtön elmondta, hogy észrevette, a vörös ördög nyomulását, és azt mondta örülnöm kéne neki.
  - Én ezt nem akarom. - nyögtem elkeseredve. - Még mindig úgy érzem, hogy csak szórakozik velem. Tudod te, milyen rossz érzés az, hogy van barátnője, és velem akarja megcsalni?
  - Sokat agyaltam rajtatok. - mosolygott Kim. - Ne törődj ezzel! Szerezd meg magadnak, ha annyira oda vagy érte! Nem szeretheti túlzottan a csajt, ha rád startolt! Flörtölj, kacérkodj vele! Bolondítsd magadba!
  - Na de, Kim! Te bolondgombát ettél? Hogy tehetnék ilyesmit? - kérdeztem elképedve. - Ez nem egy okos ötlet, és nem is én lennék, ha ezt megtenném.
  - A szerelemhez nem kell ész! - legyintett vidáman fekete hajú barátnőm. - Ez a te bajod, Vivien! Mindent helyesen és észszerűn akarsz csinálni. Amíg így gondolkodsz, sosem leszel boldog. A szíved diktáljon, ne az eszed! A napnál is világosabb, hogy Casti rád van indulva, használd ki a lehetőséget!
  - Komolyan, Kim! Nem értelek... a múltkor még lefele beszéltél róla. - csóváltam a fejem, hisz Kim tényleg megint más véleményen volt, mint a libabuli után.
  - Akkor még reménytelennek tűnt a dolog, de most már felforrósodott a helyzet. - kacagott megint Kim. - Te szereted, ő meg akar kapni, nem gondolod, hogy ebből még lehet valami?
  - Bár lenne! - sóhajtottam álmodozva, de azért még mindig féltem egy picit.
Ken, Viola, meg Peggy visszajöttek hozzánk, így legalább nem kellett hallgatnom Kim további bölcsességeit. Nem sokkal hat után elindultam haza.
Épphogy beléptem az előtérbe, beleszaladtam a kifelé tartó Castielbe.
Még csak ez hiányzott! Máris megborzongtam.
  - No lám! Micsoda meglepetés! Ezt pont kiszámoltuk! - nevetett rám úgy, hogy a lélegzetem is elakadt.
  - Eddig értek rá a barátaim. - hebegtem zavartan. - Viszlát! - be akartam menni, de nem állt el előlem.
  - Annyira, azért nem sietek! - mondta, és elkapta a kabátom összekötő övét, azzal játszadozott. - Igazán jó, hogy nem kerültük el egymást.
  - Én más véleményen vagyok!
Hirtelen összehúzta a derekamon az övet.
  - De én nem! Hol voltál ilyen sokáig, angyalom?
  - Ott, ahol te nem!
  - Mert nem hívtál. - mondta, és még mindig az övemmel szórakozott.
  - Nem hinném, hogy leereszkednél az én baráti körömhöz, meg a lepukkant Manhattanhez.
  - Miért vagy ilyen gunyoros, Vivieni? Nem adtam rá okot, hogy ilyen csúnyán válaszolj!
  - Ó, ezer bocsánat! - mondtam még mindig maró gúnnyal a hangomban.
Castiel szikrázó szemekkel nézett rám.
  - Téged csak egy módon lehet elhallgattatni, igaz?
  - Mire gondolsz? Meg akarsz ütni? - provokáltam.
 Mire észbe kaptam, Cast szája már követelőzően az enyémre tapadt. Forró ajkai elárulták mérhetetlen vágyakozását. Tehetetlen voltam, olyan édes és szédítő volt a csókja, hogy elolvadtam tőle. Odaadóan viszonoztam. Elvesztem... Még öntudatlanul fel is nyögtem, és a pokolba kívántam a kabátjainkat, amik elválasztottak minket a teljes összesimulástól.
  - Jaj, Vivieni, megőrjítesz! - suttogta a fülembe levegő után kapkodva.
  - Igazán? - súgtam én is, miközben a szája csak pár milliméternyire volt az enyémtől.
Erre Castiel elengedett és komoran nézett rám.
  - Kételkedsz bennem? Még mindig kételkedsz?
Most, hogy válaszoljak úgy, hogy ne bántsam meg, de ne is veszítsem el? Ó, jaj!
  - Nem... de azért... kicsit fura, hogy hirtelen ennyire érdeklődsz irántam.
  - Mert rájöttem, hogy különleges egyéniség vagy... Nagyon bírlak!
A kijelentése váratlanul ért, de nagyon örültem neki.
  - Tudnod kell, hogy... ez az érzés kölcsönös.
Hát kimondtam és Kim lelkén szárad, ha ez a szívtipró darabokra töri a szívem, és Kim fogja összekaparni, az tuti!
  - Érzem. - súgta Castiel.
Kinyújtotta felém a jobb kezét és nagyon lassan simogatni kezdte az arcom. Pillantásunk találkozott. Éreztem benne a vágyakozást, és a saját érzéseimet én sem tudtam leküzdeni.
Csak egy csókot akartam, egy érintést... beérem ennyivel!
Pillanatról pillanatra úgy közeledtünk egymáshoz, mint két mágnes.
  - Igazából most nem kellene... - suttogta lágyan.
  - Tudom. - sóhajtottam, de nem védekeztem, amikor Cast átfogta a derekam, és magához húzott.
  - És nem volna szabad átölelnem téged.
Kezem a vállára siklott.
  - Ezt is tudom. - hangom megremegett az izgalomtól.
  - Nem volna szabad megcsókolnom.
  - Ezt majd később megbeszéljük! - súgtam és csókra nyújtottam a szám.
És már éreztem is a száját az enyémen, s a testünk is összesimult. Mennyire vágytam erre! Castiel szenvedélyesen, mohón csókolt. Most csak ez a pillanat számított és semmi... semmi más! Úgy éreztem, az eszemet vesztem. Mintha édes mézet kóstolgattam volna, amiből sosem elég.
Szédült a fejem a csók hatásától, mégis felnéztem rá.
  - Miért csinálod ezt, Castiel?
De ő válasz helyett, apró puszit nyomott a számra.
  - Jó éjszakát, édes! Szép álmokat és álmodj rólam!
  - Na de... Cas... tiel...
Csak egyszerűen ott hagyott. Alig tudtam magamhoz térni. Még percekig álltam az előtérben, míg annyira össze tudtam szedni magam, hogy levegyem a kabátom és lehúzzam a cipőm.
Mikor beléptem a nappaliba Tony épp egy tányér sült krumplival jött elő a konyhából.
  - Szia, hugi! Megjöttél?
  - Amint látod. - vágtam oda foghegyről.
A szőke srác a fotelbe vetette magát.
  - Itt volt a vörös barátunk. Mostanában túl sokat beszél rólad!
A kijelentéstől izgalomba jöttem, de próbáltam közömbösen vállat vonogatni.
  - Csak mert elástuk a csatabárdot.
  - Akkor jó. - csámcsogott Antony. - Ezt örömmel hallom! Örülök, hogy végre lecsillapodtatok.
Lecsillapodtunk? - gondoltam mosolyogva. - Ha az előbb láttál volna bennünket, ezt nem mondanád! Mi ketten sosem fogunk lecsillapodni egymás közelében, mert túl sok feszültség és vágy vibrál köztünk.
  - De kíváncsi vagyok, meddig tart ez a béke. - folytatta a bátyám, mivel hallgattam. - Nálatok sosem lehet tudni, mikor robbantok újra.
Unottan leültem a kanapéra.
  - Ez nem rajtam múlik. - sóhajtottam. - Próbálok jóban lenni vele, de Castiel néha kibírhatatlan.
  - Ti ketten olyanok vagytok, mint a tűz és a víz. - mosolygott Tony.
Ja... és ha a szenvedélyek összecsapnak... - álmodoztam, de mivel nem akartam erről beszélni a tesómmal, felálltam és a szobalétra felé mentem.
  - Na jó, részemről le van zárva a téma! Megyek, mert holnapra sok tanulnivalóm van kémiából, meg németből... meg ott a fránya matek.
  - Hallom matekból már két karód is van.
  - Honnan? - dühödtem fel, de mire kimondtam rájöttem, hogy csakis Castiel fecseghette ki a tesómnak a siralmas teljesítményemet matekból. - Ó, hogy az ördög vinné el azt a nagypofájú szemétládát, amiért árulkodik!
  - Csitt, kislány! Azt mondtad nyugiba vagytok!
  - Na, eddig tartott! Nincs joga beköpni a jegyeimet neked! Az a rohadt... - és csak szidtam és szidtam a vörös ördögöt míg felmásztam a létrán.
Persze nem csak az árulkodása miatt átkoztam. A kiismerhetetlen viselkedése miatt még jobban. A mostani - csókos - viselkedése nem volt tisztességes. Tudja, hogy nem tudok ellenállni, és direkt erre játszik... Csak az a baj, hogy ha ezt sokáig folytatja, teljesen levesz a lábamról... És akkor elvesztem!!!!