Ren érzései

Másnap reggel Kimmel, Kentinnel és Evával kávéztam a büfében - Castiel az udvaron bagózott a fiúkkal a rajongók gyűrűjében, - amikor Rosa és Leigh kézen fogva odasétált hozzánk. Sütött az arcukról a boldogság, és már tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy kibékültek.
Ujjongva csaptam össze a két tenyeremet.
  - Gyerekek, nem hiszek a szememnek! - rikkantottam boldogan. - Mondjátok, hogy azért vagytok összetapadva, mert kibékültetek!

A párocska megállt előttem, a fekete ruhás Rosaly Leigh oldalához simult, és kissé elpirult heves reakciómat hallva.
  - Sziasztok! Nos, igen... Győzött a szerelem. Nem tudunk meglenni egymás nélkül.
Örömömben megölegettem mindkettőjüket, sok boldogságot kívántam, aztán visszatértem a kávémhoz. A többiek is hasonló jókívánságokkal bombázták az álompárt.
Öröm volt rájuk nézni. A szememben ők olyanok voltak, mint Castiel és én. Tökéletesen összeillő, egymásnak rendelt pár. Ki is hangsúlyoztam a véleményem:
  - Tökre örülök nektek! Majdnem olyan szuperek vagytok együtt, mint Castiel és én! - nevettem.
Tőlünk jobbra, a falnál állt Jade társaságában Ren, erre felhorkantott és dühös képpel elhúzta a csíkot. A többiek nem figyeltek fel rá, de én fél szemmel figyeltem, és sejtettem, hogy nem tetszik neki a Castiel iránti rajongásom. Az ő baja! Hiába játssza a duzzogó óvodást, az érzéseimen nem tudok változtatni!
  - És hogyhogy megint szent a béke? - kérdezte a régi-új párostól Kim.
  - Igazából, már régóta éreztem, hogy üres az életem Leigh nélkül. Gabriellel is azért szakítottam, mert hiányzott Leigh és a vele megélt boldogság. - mesélte a platinaszőke szépség. - Mostanában eljártunk moziba, kávézni és újra fellobbant a láng.
  - Ez annyira jó! - tapsikolt Kim is, aki piros pulcsit viselt, fekete fényes testnadrággal és térdig érő csizmával. - Öröm rátok nézni!
  - Igen, szép a szerelem. - mosolygott egyetértve Eva is.
  - Csak egy tanácsom van, fiatalok - szóltam, mint egy nagy bölcs. - ha igazán boldogok akartok lenni, felejtsétek el a múltat. Hibázni mindenki szokott, el kell temetni.
  - Értem mire célzol, csajszi! - pillantott rám nagy fekete szemével Leigh. - Nem fogom neki felhánytorgatni a viszonyát Lysanderrel, és azt sem, hogy Gabriel karjában kötött ki.
  - Azért neked is ott volt Amber. - kuncogott gonosz mosollyal Kentin.

  - Ne is emlékeztess rá! Életem legnagyobb tévedése volt. - nyögte kínosan feszengve a fehér dzsekis Leigh. - Most már belátom, hogy hiba volt vele kezdeni.
  - Tévedni emberi dolog. - mosolygott Kim. - A lényeg, hogy minden jó, ha jó a vége.
Elkezdtük kántálni, hogy "csókot-csókot" mire a szerelmespár boldogan teljesítette a kérést. Nevetve és tapsolva biztattuk őket.
Gondolom, túl hangosak voltunk, mert a büfésorból elénk ugrott a barna bőrdzsekis Nath egy energiaitallal a kezében.
  - Nocsak, Leigh, visszavetted a használt rongyot? - kezdte a gáncsoskodást a szőke srác. - Nagyot csalódtam benned, barátocskám... Nem zavar, hogy Lysander döngette a kicsikét, majd a haverod vigasztalta hónapokig, karácsony tájékán pedig Dakota melegítette az ágyát? Ez már majdnem az osztály negyede...
Leigh haragosan harapdálta a szája szélét, Rosa pedig szégyenkezve bújt visszakapott szerelme mellkasához.
  - Kopjál le, te negatív barom! - intette le Leigh a kötekedőt. - Ami volt elmúlt, csak a most számít, amihez neked semmi közöd!
  - Igen, tűnj el! Ne csinálj bajt és ne rontsd el a kedvünket! - szájaltam. Meg is haltam volna, ha nem próbálom meg helyre rakni Nathanielt.
  - Vivi baba, hogy te mindig véged a szerencsétlen hülyéket! Felcsaptál szamaritánusnak?
Láttam, hogy Kentin is bepöccen. Zöld szeme szikrázott a haragtól, előre lépett és lökött egyet a gonoszkodó srácon.
  - Tényleg húzzál el, te gyökér, különben a szart is kiverem belőled! Keress mást, akivel szórakozhatsz!
Láttam, hogy Nath felméri a helyzetét. Az izmos Kenhez képest, ő csak gereblye volt, és biztos voltam benne, hogy ha verekedésig fajul a dolog, akkor Kentin kerül ki győztesen.
  - Még mindig szánalmasok vagytok! - hátrált meg Nath. - Nyomik gyülekezete.
Ezzel a srác elsétált, övé volt az utolsó szó, de legalább elkergettük.
  - Ez a barom meghalna, ha nem kötekedne. - húzta el a száját Kim. - Felejtsük el! Mi legalább összetartunk és kiállunk egymásért, de neki kije van? Se barátja, se szerelme, mert attól, hogy Ambert keféli, nem hinném, hogy szereti.
Magamban igazat adtam Kimnek. Az új Nath csak felületes haverságban volt Dajannal és Jinxsékkel, szórakozott a csajokkal, de nem mutatott semmi érzelmet. Nyoma sem volt benne abból a kedves, melegszívű srácból, akit tavaly ismertem meg. Mi lesz így belőle?
A nevem említésére tértem vissza a gondolataimból.
 - Ha Vivi megtalálná nálad, elszabadulna a pokol.
Felkaptam a fejem, Cast és Lys röhögve jöttek oda hozzánk.
A fehér hajú srác Kentin mellett az állóasztalra támaszkodott, míg Castiel mellém somfordált, hátulról átölelt, és csókot nyomott az arcomra.
  - Jézusom, de hideg vagy! - nyafogtam.
  - Melegíts fel, asszony! - vigyorgott Cast ellenállhatatlanul. Még jobban hozzám bújt, és csak azért is a pulcsim alá dugta fagyos ujjait a derekamnál. Nyöszörögtem, duzzogtam, de azért apró puszikat nyomtam hideg arcára, hogy melegedjen picit. Aztán kiragadtam magam a saját kis világunkból, mert eszembe jutott Lysander mondata.
  - Mondd csak, drágám, miért is kéne megöljelek? Lys a poklot emlegette.
  - Jobb, ha nem tudod. - vihogott a jó barát.
  - Nincsenek titkaim. - nézett a másik srácra Castiel fitymálva, aztán a szemembe nézett. - Akadnak őrült rajongóim... Odakint a csajok bugyikat írattak alá velem, az ő nevüket meg a sajátomat kellett rájuk írnom, de befelé jövet a kukába dobtam mindet.

Nem a féltékenység öntött el, a nevetés környékezett. Elképzeltem, milyen zavarban lehetett Cast, és mennyire idegeskedhetett, hogy mit fogok szólni ehhez az őrült új szokáshoz. Próbáltam komoly képet vágni, mert láttam, hogy attól tart, leharapom a fejét.

  - Ej-ha! Hol vannak a régi szép idők, amikor még plüssállatokat vágtak a híres emberekhez? Azoknak még én is örülnék!
  - Komolyan nem haragszol? - hitetlenkedett Cast. Elengedte a derekam, megfogta a két kezem és csókot nyomott a kézfejemre.
  - Bolond lennék haragudni emiatt! Nem tehetsz róla, hogy szívdöglesztő vagy, és a csajok dobálják le a bugyit magukról miattad - most épp szó szerint!
Kim, Kentin és Lys hangosan kacagott a hátunk mögött a szavaimon.
  - Imádlak, megértő angyalkám! - csókolt homlokon megkönnyebbülve Cast. - Ülsz mellettem matekon?
  - Matekon, és kémián, és nyelvtanon, irodalmon és egész nap! - öleltem át a nyakát és csókra nyújtottam a szám.
Míg mi önfeledten nyalakodtunk, halottam Kim házsártos beszólását.
 - Na, tessék! A legjobb barátnőm dobott egy pasi miatt! Lőjetek le, ha megint szerelmes leszek! Kentin, legalább te ülsz velem?
  - Sajnos nem! Torinak ígértem magam. - szabadkozott Ken.
  - Ah! Szegény én! Még a végén össze kell állnom Nathaniellel. Ő lesz az új haverom!
Nem tudtam mennyire gondolja ezt komolyan lökött barátnőm, de felkaptam a fejem.
  - Azt adja neked az Isten! Akkor kitagadlak, nem leszel barátnőm!
  - Nyugi, csajszi, csak vicceltem! - kacsintott vigyorogva Kim. - Csak azért fecsegtem, hogy ne tudj a smacizásra koncentrálni!
  - Gonosz, Kim, nagyon gonosz! - fújtattam viccelődve.
  - Az a középső nevem! - kacagott sátánian a barna bőrű csaj.
Még jó darabig ökörködtünk csengetésig, Lys és Castiel is örült Rosáék kibékülésének.
Próbáltunk Castiellel minden együtt töltött percet kihasználni, mivel tudtuk, hogy délután a zenekarral lesz, én meg Sissy-vel.
Kicsit tartottam tőle, hogy Renéknél kell mennem, de tudtam, hogy nem lesz otthon, hisz ma a menhelyen fog melózni. Még véletlenül sem akartam összefutni vele, mert nem voltam benne biztos, hogy megy nekünk a közömbösség.
A kapuban hosszasan búcsúzkodtunk, aztán Cast elrohant, mert ma Alexyéknél próbálnak, én meg becammogtam a házba. Ráértem, még egy óra múlva hozza haza Ren a húgát az oviból. Megkajáltam, aztán beengedtem Lucky-t a konyhába. Mostanában kicsit elhanyagoltam, ezért megszeretgettem, játszottam vele picit. Még jó, hogy anyu és az öcsém imádja a kutyust, mert így azért nem volt olyan nagy a bűntudatom.
Négy előtt tíz perccel átöltöztem, egy agyonmosott szürke kötött pulcsiba bújtam és egy kényelmes cicanaciba. Sosem lehetett tudni, mikor akar Sissy festeni, főzőcskézni, vagy a szőnyegen csúszni-mászni. Lófarokba fogtam a hajam, aztán szaladtam az előtérbe csizmát és kabátot venni.
Alig csengettem be a Willford házba, kis védencem azonnal ajtót nyitott.
  - Szia, Vivi! Végre itt vagy! Már nem győztelek várni! - fogadott boldogan a piros pulcsis és zöld nadrágos kis csaj. Megragadta a kezem és szinte berángatott a nappaliba. - Kaptam aputól egy kétszáz darabos 101 Kiskutyás puzzle-t, és egyedül nem boldogulok vele!
Épp csak volt érkezésem lerúgni a cipőt és felakasztani a kabátom, Sissy már a dohányzóasztalra kiterített apró darabkák mellett ugrált.
  - Hűha! Úgy látom ezzel elleszünk egy darabig! - néztem reménytelenül a dalmatapettyes apró darabokra. - Nem volt valami egyszerűbb?

  - Jó ez! Szeretem a kiskutyákat, és Ren is megígérte, hogy segít, ha elakadunk! - vágta magát térdre a kislány az asztal mellett. - És azt is megígérte, hogy bekeretezteti, és felrakjuk a falamra, ha sikerül összerakni.
Imádtam a kicsit, amikor ennyit fecsegett. Ez mindig azt jelentette, hogy jól érzi magát velem, és ettől máris öröm járta át a szívem. Bár én is ilyen fesztelen lehetnék náluk!
  - Itthon van a bátyád? - kérdeztem óvatosan, miközben én is leültem törökülésbe az asztal másik oldalára. A kanapéról a seggem alá húztam egy kispárnát, hogy kényelmesen üljek.
  - Nem, nincs. Ma dolgozik, utána meg randija lesz.
Nem is tudom, hogy ez jó hír-e. El is felejtettem, hogy randizgatni kezdett Laetivel.
  - Értem. - hirtelen nem tudtam, mi mást mondhatnék.
Sissy elkezdte az összes kirakódarabot a színére forgatni, s közben kidugta a nyelve hegyét, ahogy elmélyülve tevékenykedett.
  - Vivi... jó az nekünk, hogy Ren randizik? - kérdezte a kicsi a homlokát ráncolva.
  - Persze. Nagyon jó. - válaszoltam, és lenyeltem a gombócot a torkomból. Ez volt az a téma, amit nem volt kedvem firtatni, de kis barátnőmet sem akartam megbántani. - Ha a bátyád kedvel egy lányt, és találkozgat vele, az azt jelenti, nyitott és kész egy kapcsolatra. Ha szerelmes lesz, nem lesz olyan morci, mint régen volt.
  - Az jó, de ... jobban örültem volna, ha beléd szerelmesedik, mert akkor velünk maradnál örökre! - a vallomása közben a kislány arca elvörösödött. Zavarba jött, nekem meg könnybe lábadt a szemem, amiért ennyire ragaszkodik hozzám.
  - Jaj, kicsim, ez nem ilyen egyszerű. - néztem rá bánatosan, hisz egy másik életben már én is elképzeltem magam Rennel, de még a kósza gondolatot is bűnnek éreztem. - Tudod, hogy nekem ott van Castiel, őt szeretem. Én így is mindig a kedvenc dadusod leszek, mivel nem költözöm sehová. - próbáltam tréfásan válaszolni, de egyikőnk sem vidult fel.
  - Jó lesz így is. - vont vállat végül Sissy közömbösen. - Szerinted, hol kezdjük a kirakót?
Alaposan megnéztem az apró darabokat, és felfedeztem Szörnyella fejét, így könnyen javasoltam, hogy vele kezdjük az összerakást, mert a kiskutyák reménytelennek tűntek.
Békésen rakosgattunk, szinte nem is beszélgettünk, csak akkor volt kisebb-nagyobb üdvrivalgás, ha találtunk egy-egy odaillő darabot.
Észre sem vettem, hogy elszaladt az idő.
Az ajtó hangos nyitódására összerezzentem. Ren érkezett meg, kezében egy zacskóval, rajta a sarki pékség logójával.
Megtorpant mikor meglátott, mintha elfelejtette volna, hogy a világon vagyok, és főleg - náluk!
  - Hali! Hoztam neked csokis és rózsaszín cukormázas fánkot, húgi! - lengette meg a zacskót a srác. Ügyetlenkedve kibújt a kabátjából és a hozzá legközelebbi fotelbe dobta.
Sissy már rohant is elé, és ott ugrált, hogy megkaparintsa a zacsit.
  - Akarom-akarom! - viháncolt a gyerek.
  - Állj! - intette le a nagy tesó. - Kiviszed a konyhába, és tárcán eszed meg, mert tuti összemaszatolod magad és talán a kanapét is! És ha megetted, az üres zacskót a kuka aljára dugod, hogy apu ne lássa, hogy ilyen szemét kajával tömlek!

  - Megígérem, csak add ide! - vágta magát vigyázzba Sissy.
A jelenet mókás volt, főleg, mikor a kicsi megkapta az édességet és visítva kiiszkolt a konyhába.
  - Ez aranyos volt. - jegyeztem meg mosolyogva.
  - Próbálok mindent megadni neki, ami apánál tiltott. - amikor pillantása rám szegeződött, elkomorult az arca. Mintha azt is utálná, hogy ott vagyok és beszélnie kell hozzám.
  - Rendes vagy.
  - Nincs időm fecsegni, csak hazaugrottam, mert tudtam, hogy semmi értelmes kaja nincs itthon. Laeti a sarkon vár, vacsorázni megyünk. Tudsz még maradni egy órát, míg apu hazaér?
  - Persze. - vágtam rá ösztönösen, de közben nagyon nem tetszett, hogy én babázok, míg ő enyeleg az új barátnőjével. - Örülök, hogy boldog vagy vele.
  - Boldog? Ezt mi a faszból gondolod? - kérdezte Ren dühösen. Szeme szinte villámokat szórt, s ösztönösen felálltam. Nem bírtam, hogy fentről néz le rám.
  - Hogy beszélsz? - szóltam rá kérdőn. - A csúnya beszéd valami rossz berögződés a pasiknál! Castiel is ...
  - Na, ne hasonlíts össze a drága barátoddal! - fenyegetett meg a fekete hajú srác még mindig zabosan. Tény, hogy nem tanácsos előtte Castielt emlegetnem, de már nem tudtam visszaszívni. - Hányok tőle, meg tőled is! - már indult a szobája felé, de két lépéssel utolértem és elkaptam a karját.
  - Most meg mit ártottam neked? Mivel érdemeltem ki ezt a hangnemet? Beszélhetnénk?
Ren elrántotta a karját. Még mindig felbőszült fenevadként méregetett, kicsit tartottam is tőle, hisz nem tudtam, mire számíthatok a zabos Rentől, de bátor akartam lenni. Fájt, hogy marjuk egymást.
  - Beszélgetni akarsz? - kérdezte gúnyosan. - Rendben. Legyen. Mondd! Csupa fül vagyok. Öntsd ki a szíved!
  - Hiányzol... - csúszott ki a számon, s rögtön meg is bántam, s lesütöttem a szemem.
  - A kurva életbe! - a srác indulatosan beletúrt fekete hajába, pillantása még mindig jeges volt. - Mégis mit vársz tőlem? Dobtál, mert nem akarsz tőlem többet barátságnál, de azért elvárnád, hogy még mindig loholjak utánad és epekedjek? Hát köszönöm, de nem kérek ebből a játékból! Igyekszem elkerülni téged, most meg itt rinyálsz, hogy hiányzom? Hát van neked szíved, Vivien?
Tudom, hogy költői kérdés volt, és nem is nagyon tudtam válaszolni rá, mert fájt a kifakadása, kínzott a hiánya, és majd beleőrültem, hogy semmi sem olyan már, mint mikor azt gondoltam, hogy csak barátok vagyunk. Valóban hiányzott a legjobb barátom, de nem úgy, ahogy ő gondolja.
  - Sajnálom, Ren... én csak vissza akarom kapni a barátságodat. - nyögtem végül érzelmektől reszelős hangon. - Rossz, hogy levegőnek nézel!
  - Ha nem vagyok neked fontos, akkor te se nekem! - jött a makacs válasz a sráctól, és dacosan nézett.
  - De ... de fontos vagy, csak nem úgy, mint ahogy szeretnéd! - vágtam a fejéhez az igazságot.  A vallomásom bátorrá tett, elé léptem és megöleltem.

Jó volt hozzá bújni és átkarolni a vállát. Szinte éreztem a szapora szívverését, és időbe telt, míg elmúlt a pillanatnyi merevsége és viszonozta az ölelést. Sóhajtva simultunk össze, szinte éreztem, hogy pillanatról pillanatra termelődik bennem a boldogsághormon. Nem tudom meddig álltunk ott összefonódva, percekig, vagy pillanatokig, de még ez is kevés volt. Ren hirtelen megrázkódott és eltolt magától.
Még így is közel voltunk egymáshoz, egy babszem sem fért volna be közénk. A fiú oly közeli arcáról többféle érzést olvastam le: szomorúságot, reménytelenséget és fájdalmat. Jobb kezével megérintette az arcomat.
  - Nem teheted ez velem, Vivi. - súgta Ren elgyötört hangon. - Nem érinthetsz meg, nem követelhetsz barátságot, amikor attól jóval többet érzek. Utálom, hogy nem vagy velem, és még jobban utálom, hogy Vele vagy! Megölném Castielt, csak mert rá nevetsz, hozzá érsz, őt szereted. És ami a legrosszabb, hogy nem is látlak vele igazán boldognak!
  - Én... én boldog vagyok, csak te nem akarsz annak látni. - tiltakoztam és egy arasznyit hátrébb léptem. Nem akartam ilyen közel lenni hozzá, mert bűnös gondolataim támadtak.
  - Ez nem igaz, Vivi, csak ámítod magad! Ha szeretnéd nem reagálnál így...
Nem értettem, hogy mire, hogy reagálok, de megadta a magyarázatot, amikor szája az ajkamra tapadt.
Kínzó lassúsággal csókolt, szinte éreztem benne a lelki vívódását, és képtelen voltam nem

viszonozni. Tüdőmből elfogyott a levegő, a szívem megbolondult, az agyam kikapcsolt, és ebben a pillanatban engedtem a kísértésnek. Ren csókja olyan volt, mint ő, félénk, bizonytalan, de aztán felforrósodott és leigázott. Tehetetlenül, könnybe lábadt szemekkel simultam hozzá, mert amit csináltunk egyszerre volt jó és rossz. Jó volt, mert a lelkemig hatolt, de ugyanakkor rossz, mert én máshoz tartoztam és fájt, hogy bűnbe visz. Mégsem tudtam véget vetni a csóknak, hiába mindkettőnk szenvedését csak elhúztam ezzel.
  - Ren, már megfagytam odakint...
A mondat a levegőbe hasított, a szavak az ajtó felől jöttek. Csak nehezen tértünk vissza a valóságba. Kábán nézetem a hang irányába. Laeti piros szövetkabátban lépett be a helyiségbe és a szája elé kapta a kezét, amikor felfogta, mit lát.
  - Ó, Istenem! - kiáltott fel a fekete hajú szépség szinte visítva. - Menjetek a pokolba!
Ezzel a lány sírva elrohant.
Arra gondoltam, csakugyan ott fogok kikötni, ha továbbra is kettős játékot űzök és mindkét fiút magamnak akarom.
  - Menj utána! Magyarázd meg neki, hogy nem az van, amit gondol! - böktem meg Ren karját.
  - Egy csókot nem lehet kimagyarázni. Majd holnap beszélek vele. Jobb, ha most hagyom lenyugodni.
  - Sajnálom, hogy miattam szakít veled. - nem tudom, miért mondtam ezt. Talán azért, mert azt gondoltam, ha mással van kevesebbet gondol rám.
  - Ne légy csacsi, Vivi, nem miattad van. A gond az, amit én érzek irántad. - Ren elég közömbösen beszélt. Hamarabb összeszedte magát a varázslatos csók után, mint én. - Érted már, hogy miért kell tartanunk egymástól a távolságot? Nem lehetünk csak barátok. Nekem te már régen több vagy, és míg ez a részedről nem változik, és ragaszkodsz a kis rockeredhez, addig ne gyere a közelembe. Most még csak Laetinek lett egyértelmű, hogy vibrál köztünk valami, de mi van, ha ez megtörténik a húgom, vagy a drága barátod előtt?
  - Az... az katasztrófa lenne. - suttogtam sírva. A sós cseppek csípték a szemem, mert megpróbáltam visszatartani őket.
  - Akkor értjük egymást. Csak akkor gyere hozzám, ha mellettem döntöttél, másképp ne erőltessünk egy nem létező barátságot.
Igaza volt, mégis fájt a szívem. Viharok dúltak a lelkemben. A szívem egyik fele ordított, hogy ne legyek hülye, tegyem őt boldoggá, és ne törődjek semmivel, de a másik fele, a dominánsabb fele ragaszkodott Castielhez, akit már régóta imádok. Sok mindent átéltem már vele, ő volt a vörös tűz az életemben és nem akarta egy részem sem elveszíteni. Meghoztam hát egy újabb fájdalmas döntést. Igaza van Rennek, tényleg el kell őt engednem, ha képtelen vagyok elszakadni Castieltől.
  - Sajnálom, Ren. - hangom szinte csak suttogó volt a gyötrődéstől. - Sajnálom, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek gondolsz. Egy idióta, önző dög vagyok, mert téged is akarlak, és Őt is... de mivel ez nem lehetséges, téged kell elutasítsalak, mert nekem mindig Castiel volt az igazi és ő az, aki nélkül nem tudom elképzelni a jövőm.

  - Jó, akkor menj! - mutatott az ajtóra Ren. Próbált közömbösnek mutatkozni, de láttam, hogy reszket az álla. - Most már úgysem megyek sehová, maradok a húgommal, te meg légy boldog és törölj ki az életedből!
  - Nem tehetem. - ingattam a fejem. - Én vagyok a húgod dajkája, és osztálytársak is vagyunk. Inkább próbáljunk meg felnőttek módjára viselkedni és békében élni egymás mellett.
  - Lehetetlent kérsz, csajszi! - gurult be ismét a fiú. - Szerintem, aludjunk rá párat, jegeljük a dolgot. Az idő majd mindent megold.
Persze, az idő mindent megold, ezt szokták mondani, de nem tudtam elhinni, hogy ez valaha is megtörténhet. Ren szeret, mert bár nem mondta ki, akkor is tudom, és érzem, de a gond az, hogy én meg Castielt szeretem, és ez nem fog változni. Így aztán sosem szabadulunk ebből az ördögi körből...

A népszerűség átka

Castiel a keltegetés egy furcsa módját találta meg, amikor megszólalt az ébresztő. Keze a derekamról a hasamra csúszott és simogatni kezdte, hátulról hozzám simulva pedig a fülemet rágcsálta. Ha minden reggelem így indulna, hamar éber lennék, de azért rájátszva nyújtóztam és nyöszörögtem kicsit. A fülembe kacarászott, én meg csak élveztem a közelségét.
  - Kellj fel, Szundi! Elkésünk a suliból!

  - Már fent vagyok. - sóhajtottam, és hogy ezt bebizonyítsam szembe fordultam vele, a nyaka köré fontam a karom és szájon csókoltam. Ajka azonnal viszonozta az apró gesztust, de csak nagyon rövid időre, mert máris eltolt magától.
  - Bűnbe viszel, angyalom! Másszál ki szépen az ágyból, és kezdj el készülni! Nem akarok kapkodni és rohanni. - kérte, és végigsimított az arcomon, majd kedvesen, de határozottan a hajamba markolt.
Duzzogva ültem fel.
  - Buligyilkos! - néztem rá haragosan, de aztán nem bírtam ki nevetés nélkül.
Míg kiszabadítottam magam a takarórengetegből, Castiel máris a szekrényemnél termett, kivett egy farmert, fekete kapucnis pulcsit, és még zoknija is volt a fiókomban. A hajamat próbáltam az ujjaimmal megregulázni, amikor már az ajtóban állt, felöltözve, távozófélben.
  - Megyek iszok egy kávét, míg összeszeded magad, és telefonálok egyet. - kijelentése után csókot dobott nekem.
  - Álljon meg a menet! Kinek telefonálsz te kora reggel?
  - Nem lényeg.
  - Hé, ilyet nem mondhatsz a barátnődnek! A lányoknak minden lényeg és gyanús! - oktattam ki, mint egy kisgyereket.
  - Akkor átfogalmazom: idejében megtudod, kit hívok, szívem! Na, csipkedd magad!
A titkolózás meg a noszogatás miatt utána dobtam egy párnát, de sajnos későn, már csak a becsukódó ajtót találtam el.
Nehéz volt ráncba szedni magam, de igyekeztem, mert hajtott a kíváncsiság.
Piros V kivágatú, vékony felsőt húztam magamra, kedvenc farmerommal. A sminkelés már több időt vett igénybe, majd a fésülködés után a fejem tetejére gumiztam a hajam egy piros vastag hajba valóval.
Mire leértem a konyhába a vörös fenegyerek már kedélyesen csevegett a tesómmal, Audrey-val és anyával. Nekem megint csak pár korty kávéra jutott időm, megölelgettem Lucky-t, aztán már csak felkaptuk a kabátokat és a táskákat. Kézen fogva értünk ki az utcára, de Castiel nem akart indulni.
  - Mire várunk?
  - Taxira. Felhívtam Jimmy haveromat, hogy vigyen fel minket a suliba. Nem kéne erőltetni a gyógyulófélben lévő bokád. - magyarázta Cast, és fél karral átölelt.
  - De cuki valaki! - kuncogtam, és örömömben majdnem a nyakába vetettem magam. Meg tudtam volna zabálni, amiért ilyen figyelmes.
  - Nem vagyok az, egy igazi pasi sosem cuki! - olyan hangnembe mondta, mint én nemrég. - A saját hasznomat néztem. Nem lenne jó, ha ölben kéne cipeljelek, mert nem bírja a lábad a strapát.
  - Te szívtelen! - korholtam, de azért lábujjhegyre álltam, hogy meg tudjam csókolni.
A csók édes volt, szívmelengető és engesztelő.
Ha vele voltam annyira egyszerű volt az élet! Bár több ilyen gondatlan és evődő pillanat lehetne az életünkben!

Nem tudom meddig faltuk egymást a ház előtt, elvesztettem az időérzékem. Örömmel játszottam nyelvemmel a piercingjével. Új élmény volt, és örültem, hogy már nem fáj neki.
Csak akkor szakadtunk el egymástól, amikor megállt mellettünk egy piros Honda Civic.
Arra számítottam, hogy Castiel előre ül a haverja mellé, de megint kellemesen csalódtam, mert hátra mászott velem, és átölelt. Magamban megint cukinak tituláltam, még jó, hogy nem hallja a gondolataimat. A sofőrünk egyből levett a lábamról, amikor bemutatkozás után megjegyezte, hogy a köcsög Castiel meg sem érdemel egy ilyen jó nőt. Egyébként rögtön szimpi volt a srác, barna hosszú haja lófarokba volt kötve, zöld szeme pajkosan csillogott. De amint elindultunk, a két fiú el is feledkezett rólam, motorokról, gyorsulásról, aztán hangfalakról és erősítőkről kezdtek pasis eszmecserébe. Nem bántam, csendben bóbiskoltam Cast vállára dőlve.
Kocsival viszonylag hamar odaértünk a suliba, megköszöntük a fuvart, aztán egymás kezét fogva az aulába siettünk.
Amint beléptünk, egy csapat csaj rohamozott meg minket szó szerint. Taszigáltak, körbe gyűrűzték Castielt és tapogatták, engem pedig elsodortak tőle.
  - Castiel! Adnál autógrammot?
  - Élőben csúcs szuper a banda! Jók voltatok a versenyen!
  - Castiel! Te vagy a szerelmem!
  - Like-oltam az oldalatokat! Csinálsz velem közös képet, hogy dicsekedhessek vele?
Csak özönlöttek a csajok, visítozva, és telefonokkal fotókat lőttek szerelmemről.
Két lány feje felett, Cast tehetetlenül nézett rám, de megráztam a fejem. Hagyni akartam, hadd élvezze ki a sikert. Intettem, hogy a büfébe megyek Kimékhez.
Kikászálódtam a falkából és odasiettem az álló asztalnál kólázó Kimhez és Alexyhez.
  - Hű! Sziasztok! - nyögtem fel, amikor odaértem kedvenc barátaimhoz.
  - Hali, Vivi! Csoda, hogy nem tapostak agyon! - nevetett rajtam a piros pulcsis és fekete farmeros Kim. - Ezek fel akarják falni a pasid!
  - Kicsit hagyom, hadd úszkáljon a népszerűségben. Amíg a szíve az enyém, nincs miért aggódnom!
  - Valahogy úgy érzem, azért vagy ilyen kiegyensúlyozott, mert nálad aludt. - nevetett kötekedve a lila pulcsis és sárga nadrágos srác.
  - Lebuktam. - vigyorogtam direkt huncuton. - Gratulálok a győzelemhez neked is! Szuperek vagytok, csak így tovább!
  - Köszi. Végre valaki a többieket is elismeri. Nem is értem, mért csak övé a rivaldafény. - intett fejével az aláírást osztó és kamerák előtt pózoló kedvesem felé a kék hajú energiabomba.
  - Nézzél már rá! Eszelősen szexi! - mondtam minden elfogultság nélkül. - A Sweet Amoris Band frontembere, egyértelmű, hogy ő az együttesetek arca és lelke. Ez nem jelenti azt, hogy ti nem vagytok tehetségesek, csak az van, hogy ő alapból vonzza az emberek figyelmét.
  - Még szerencse, hogy facebookon mindegyikünket likeolgatnak. - Alexy farzsebéből elővette a telefonját, néhány mozdulattal behozott egy oldalt. S.A.B. - Sweet Amoris Band rajongói oldal volt, kétszáztizenegy követővel. Rögtön a borítóképen a csapatfotójuk tűnt fel. Színpadon álltak, Cast középen, mellette balról Eva, Alexy, másik oldalán Nina és Lysander. Aztán ahogy lapozott egyre több kép került elő a csapatról, kilencven százalék persze Castielről.
  - Mi ez, hé? - kérdeztem értetlenül. Létezik, hogy ilyen híresek már?
  - Emma és Wanda két barátnőjével velünk tartott a versenyre, nagy rajongóink. - a kék hajú iker a Castiel oldalán sertepertélő szőkére és barna csajra bökött. - Ők találták ki a facebookos oldalt. Tegnap meg is csinálták, és máris több, mint kétszáz követőnk van. Te likeoltad már az oldalunkat? Neked különösen kötelező!

  - Én már megtettem. Jó kis reklám. - ismerte el Kim.
  - Nekem nincs is facebookom.
Először Alexy hatalmasat nevetett, de amikor rájött, hogy nem viccelek, arcára fagyott a mosoly.
  - Ez most komoly? A mai világban nagyanyám is fent van a világhálón, te meg nem? Tök ciki.
  - Valahogy sosem vonzott a dolog. - vallottam be lazán.
  - Haladni kell a korral, drágám! Haladéktalanul csinálnod kell egy profilt, mert lemaradsz egy csomó mindenről. - okoskodott Alexy.
  - Az én ósdi telómon még a net sem megy. Előbb le kéne cserélnem. - valamiért úgy éreztem, igazuk van. Tizenhét évesen ideje lenne korszerűsítenem. Ráadásul nem árt, ha látom, miket írnak Castielről és Castielnek! Fejben már azt számolgattam, hogy a legutóbb aputól kapott összeg és az összegyűlt pesztrapénzemből kifutja-e egy jobb minőségű mobil. Minek dolgozok, ha sosem látom hasznát? Osztottam-szoroztam, aztán felcsillant a szemem. - Kim, ráérsz délután plázázni és telót venni? Mivel a rocksztárom próbál, lóghatnánk együtt.
  - Bomba ötlet. Úgyis csak unatkoznék! - bólintott rá rögtön a barátnők gyöngye.
Ekkor az udvar felől belépett az aulába Lysander és Nina, s a rózsaszín tincses csajszi majdnem úgy járt, mint én. Vagy tíz lány megrohamozta Lyst, barátnőjét meg le sem bagózták.
  - Úgy látom, Lysander is elég népszerű. - váltottam témát.
  - Aham. Még Eva is, ha tudni akarod. A csajok imádják, mind olyan titokzatosak akarnak lenni, mint ő, a pasik meg szívesen megnéznék mi van a fekete göncök alatt. - újságolta Alexy, de közben nem ránk figyelt, a mobiljával foglalatoskodott.
  - És neked mi a szereped a bandában? Téged is könnyű kedvelni ám! - bókoltam a kis dinkának, és komolyan is gondoltam.
 - Ó, köszi! - Alexy hevesen mellém ugrott és megölelgetett. Majdhogynem a szuszt is kiszorította belőlem. - Lennél a fő szurkolóm? Mindig arról álmodtam, hogy egy ilyen imádni való csaj bálványozzon!
Kimmel jót röhögtünk.

  - Ezt magad se gondoltad komolyan, hisz neked a fiúk imádata kell, nem az enyém! - cukkoltam. Jó volt Alexyvel bolondozni, mert elterelte a figyelmem a Castielhez dörgölődző libákról. Fél karja a derekamon maradt, de tőle ez csak kedvesség volt. A bizalmas barátság jele.
Megéreztem Castiel pillantását, felkaptam a fejem. Az aula közepén volt, de ránk látott, épp Alexynek intette, hogy elvágja a nyakát. Kicsit abbahagyta az autógramm osztást és a telefonját bűvölte, aztán bárgyú vigyorral tovább pózolt a rajongók kedvéért.
Alexy telója csipogni kezdett, aztán olyan jól mulatott magában, mint akinek elmentek otthonról.
Értetlenül néztem rá. Már meg akartam kérdezni, mi ütött belé, amikor az orrom elé dugta a mobilját.
"Szerencséd, hogy homi vagy! Le a kezeket a csajomról!" - természetesen Cast küldte, s már mi is nevetni kezdtünk Kimmel. Szívmelengető volt, hogy a piócahad közepén is fél szemét rajtam tartja és félt, óv, még ha ezúttal csak poénból.
Elővettem szánalmas kis mobilom és úgy döntöttem, személyesen válaszolok neki.
"Nyugi, rockisten, épp most lettem Alexy fő rajongója! Neked úgyis van elég! Ó, és nem bánom, ha darabokra szednek, éjszakára csak egy bizonyos testrészedre tartok igényt! 😜"
Elküldtem az üzit, s szinte azonnal elolvasta. Válaszul felém nézett, egy vigyort küldött, és megragadta a nadrágja ületét.
  - Ez tényleg rámarkolt a farkára? Hadd nézzem, mit írtál neki! - Alexy már el is kobozta a telefonomat.
Miután elolvasta a magánlevelezésem megint jót kacagott.
  - A mozdulatot lekapták, ha Wandáék felrakják az oldalra, tuti megnő a rajongótábor. - jegyezte meg elégedetten a bohóckodó.
  - Már megint ez a név. Ki a túró ez a csaj meg a barátnője? - kérdezte Kim.
  - Mondtam, hogy a nagy rajongók egyike. Szombaton a buszban találták ki a csajok a facebookos lapot.
  - Na, várj! - intettem le Alexyt, amikor befejeztem a vad szemezést Castiellel. - Ti csajokat vittetek magatokkal a versenyre?
  - Aha. Sasha kisbuszt bérelt, volt négy szabad hely, és jó ötletnek találta, ha viszünk egy kis szurkolótábort.
A hallottak után majd eldobtam az agyam. Mehettem volna a zenekarral, de Castielnek eszében sem volt szólni erről! Agyamat elöntötte a harag, marha rosszul esett, hogy eszébe sem jutott magával vinni. Tán szégyell? Mellettem nem tud csajozni, vagy csak én gondolom ezt túl?
  - O-ó! De elsötétült a szemed. - jegyezte meg rosszat sejtve Alexy. - Valami rosszat mondtam?
  - Á, nem ez van. Csak én is szívesen mentem volna szurkolni, ennyi az egész.
  - Most féltékeny lettél ezekre a babákra? Nincs rá okod. Egész este Castiel mellett voltam. Kedves volt, válaszolt a kérdésekre, tűrte az imádatot, de esküszöm, hogy senkire sem nézett ferdén. Az a bizonyos testrész csak neked van fenntartva. Esküszöm, elmondanám, ha nem így lenne. - szónokolt Alexy komolyan.
Hinnem kellett neki, nem nagyon volt más választásom.
  - Ezt jó tudni.
  - Az életemre esküszöm, drága Vivikém, hogy rögtön szólok, ha a parádézó rockpalántánk rosszalkodik! - ígérte Alexy és még a kezét is a szívére szorította, hogy komolyan vegyem a fogadalmát.

Hálásan motyogtam köszönömöt, aztán Kim elterelte a szót.
  - És hol van Eva? Őt is körbe tombolják valahol?
  - Ó, nem, őt nem lehet. A terem elé menekült Irisszel, még mielőtt itt elszabadult a pokol. Ő nem az a rivaldafényben tündöklő típus.
  - Hát nem. - ismertük be Kimmel, és mivel egyszerre mondtuk felnevettünk. Előbbi borús gondolataim elpárologtak. De azért megfogadtam, hogy amint kijön rá a lépés, megkérdezem Castielt, miért nem akarta, hogy ott legyek a versenyen.
Megszólalt a jelzőcsengő, Cast lerázta a libákat és odajött hozzánk. Egyből átkarolta a derekam és csókot nyomott az arcomra.
  - Ez nem volt semmi! Erre nem voltam felkészülve. - szabadkozott, de láttam rajta, hogy élvezte a felhajtást maga körül.
Lassan elindultunk a matek terem felé, de közben hátra lestem. A csajok hada gyilkos pillantást küldtek felém, amiért kedvenc rocksztárjuk ölelget és puszilgat.
Ajjaj! Vajon mikor fognak meglincselni, amiért a hírhedt Castiel barátnője vagyok? Olyanok leszünk, mint a celebek? Bujkálni, szökni kell majd, hogy zavartalanul együtt tudjunk lenni? Közutálat tárgya leszek, csak mert elraboltam a rockisten szívét?
Aggasztó gondolatok voltak ezek, de a jövő még aggasztóbb volt, bár még egyelőre nem akartam ezzel foglalkozni.
Matek órán Kimmel ültem, Cast hátul Lysanderrel. Próbáltam odafigyelni az órára, nem hiányoznak a rossz jegyek, mégis nehéz volt megfeledkezni arról, mivel fog járni szerelemem közkedveltsége.
Első szünetben csokit ettem és kapucsínót ittam a fal mellett ácsorogva Kimmel, Rosával és Pattyvel.
Az együttest az aula közepén körbevették a csajok, mind fotókhoz pózoltak és aláírást osztogattak.
Castielt megint csajok tapogatták, de ez a csapat merészebb volt, a karjukra és dekoltázsukra kértek az aláírást. Majd megütött a guta, s Kim észre vehette rajtam, mert biztatóan megpaskolta a karom.
  - Rá se ránts, csajszi! Ezek a bigék csak a külseje miatt vannak oda a pasidért, meg a népszerűsége miatt csüggenek rajta. Biztos vagyok benne, hogy semmit sem jelentenek.
  - Igaza van Kimnek. - értett egyet Rosa. - Cast néhányszor már bebizonyította, hogy tűzbe menne érted.
  - Ó, tudom én azt nagyon jól. - bólintottam. - Már nem kételkedek benne. Tudom, hogy a szíve az enyém. Az bosszant, hogy ezek után nem sok nyugodt percünk lesz.
  - Ez sajnos benne van a pakliban. - értett egyet a száját húzgálva a kék pulcsis és farmeros Patty.
  - Amúgy meg mire jó ez a kar meg didi aláírás? Nem fognak fürödni, hogy ne kopjon le? - próbáltam nevetni, de kicsit természetellenesnek hatottam, még magamnak is.
  - Csak feltűnősködnek. - legyintett Kim.
Patty Arminra terelte a szót, Rosa pedig a tanulnivalóra, és tudtam, hogy azért csinálják, hogy eltereljék a figyelmem a csődületről. Nem bántam, később már csak nevettünk az együttesen lógó cselédeken.
Infó órán Castiel mellett ültem, unottan bámultam a monitort és igyekeztem a tanárra figyelni, hisz ez volt a másik olyan tantárgy, amiből elég gyenge voltam.
Hirtelen Castiel térdével megbökte az enyémet.
  - Haragszol, kicsim?
  - Miért haragudnék? - kaptam fel a fejem, és csodálkozva néztem rá.
  - Mert azok a csajok olyan tolakodóan tapadnak rám...
  - Ugyan már, Castiel! Nem tehetsz róla, hogy szívdöglesztő és tehetséges vagy!
  - Jóságos ég! Ez a te szádból nem hangzik dicséretnek! - ráncolta a homlokát Cast.
Halkan sutyorogtunk, nehogy a tanár felfigyeljen ránk.
  - Nem is dicséret volt, csak ténymegállapítás. És igazán örülök a sikereteknek. Minél népszerűbbek vagytok, annál közelebb a hőn áhított jövőtök. És ha már annyira tudni akarod, valami más miatt neheztelek. - böktem ki végül. Úgy döntöttem, ideje megbeszélni, ami a szívemet nyomja.
  - És elárulod, miért?
  - Alexytől hallottam, hogy szurkolókat vittetek magatokkal a versenyre. Bánt, hogy nem jutottam eszedbe. Én is szívesen elkísértelek volna. - próbáltam higgadtan tálalni a sérelmemet, nem hiányzott egy veszekedés.

  - Jaj, szívem! Hidd el, én is örültem volna, ha mellettem vagy. De fájt a lábad. Csak azért nem szóltam, mert féltem, hogy megerőltetnéd magad, hisz egész délután és hajnalig ácsorognod kellett volna. Tudom, hogy megtetted volna, de nem akartam, hogy miattam szenvedj. Legközelebb ígérem, hogy biztos helyed lesz a buszban, de csak ha jól leszel.
A magyarázata hihető volt és megható. Nagyon reméltem, hogy tényleg ez volt az ok. Hinnem kell neki, nincs más választásom, ráadásul a szürke szempár kedvesen ragyogott. Nem nézne így rám, ha közben hazudna...
  - Jól van, hiszek neked. Sajnálom, ha hisztinek tűnt a viselkedésem.
  - Legalább tudom, hogy szeretsz. - kacsintott Castiel, és a pad alatt megragadta a kezem, a szájához emelte és csókot nyomott a kézfejemre.
  - Ha befejeztétek ott a sarokban a romantikázást, koncentráljatok a feladatra, ifjú pár! - szólt ránk viccesen jóképű tanárunk.
A szünetek azzal teltek, hogy azt bámultam, Cast hogyan ír alá cetliket, hasakat, melleket. Próbáltam jól viselni, de azért az idegeim néha pattanásig feszültek. Néztem Castiel hogyan úszik a népszerűségben, hogyan varázsol ajkára erőltetett vigyort, és hogyan próbál kedves lenni mindenkihez. Közvetlen volt, barátságos, de én, aki régóta jól ismerem - talán jobban, mint bárki más a világon - láttam rajta, hogy zavarba jön a merészebb macáktól és néha kínosan feszeng. De mindig tartogatott egy meleg mosolyt nekem, pontosan tudta merre vagyok, mert fél szemmel mindig figyelt. Ez megnyugtatott. Még mindig én voltam az első az életében, és reméltem, hogy ez így is marad.
Keservesen lassan telt a nap, ráadásul utolsó órában kosárszakköröm volt a csarnokban.
Aznap annyira Castielre és a rajongótáborra koncentráltam, hogy el is feledkeztem Renről. Bemelegítéskor nem messze mellettem tornázott, de levegőnek nézett. Fájt, hogy ilyen rideg lett megint, de valahogy megértettem a viselkedését.
Boris Kimmel, Rennel, Dajannal, Pattyvel és Arminnal rakott egy csapatba. Nathanielék csúnyán megvertek minket, mert Ren akkor sem passzolt nekem, amikor üresben voltam. Kim veszekedett vele, de a srácról lepergett.
Megerőltető délelőtt volt, hisz nem elég, hogy kételkedek Castielben, de még Ren barátságát is elvesztettem. Baljós előérzetek kerülgettek, de próbáltam mindet elhessegetni.
Edzés után visszavedlettem civilbe, a kapuban vártuk Kimmel a zenekörösöket.
Castiel szinte röpült felém, vadul magához rántott és szenvedélyes csókkal kárpótolt az egész napos hajcihő miatt. Mi tagadás, ez azért megérte.
Kim nevetve rángatott ki szerelmem karjából, aztán amikor az együttes többi tagja is mellénk ért, elbúcsúztunk, mert ők próbálni mentek, mi meg Kimmel a plazába.
Barátnőmmel cseverészve, jókedvűen indultunk haza, ahol felvettem a pénzt, majd megcéloztuk a bevásárlóközpontot. Odaérve először beültünk kedvenc kávézójába. Finom fahéjas forrócsokit kortyoltunk és vajas kekszet mártogattunk bele.
Közben még mindig az S.A.B. rajongó táborán kacarásztunk, próbáltam lazának mutatkozni.
Kim azon kárörvendett, Nina milyen rosszul viseli Lys népszerűségét, és az én könnyed viselkedésemet hasonlította az övéhez. Azzal érvelt, hogy a mi szerelmünk örök és sérthetetlen, míg az övék csak szalmaláng. Egyet értettem, igaz még mindig ott kavargott bennem legmélyén a kételkedés. Viszont azt én is megállapítottam, hogy Nina és Lysander kapcsolatában nem látom a mély kötődést. Ha rájuk néztem, azt láttam, hogy Nina birtokolni akarja a fiút, Lys meg el van az imádatával, de nagy szerelmet nem fedeztem fel a részéről.
Miután eluntuk a témát és elfogyott a nasi, bevetettük magunkat az első telefonos üzletbe. Hosszú válogatás és tanakodás után egy arany színű Samsung mellett döntöttem. Már biztos az agyára mentünk az eladó fiúnak, de ezerszer meggondoltam, mire kiválasztottam a megfelelőt. Új telómhoz tokot is vettem, aztán mivel még Kimnek sokára ment a busza, felmentünk nálam. Amúgy is megígérté, hogy segít facebook profilt csinálni.
Fél óra múlva már az ágyamon hasaltunk, volt email címem, és regisztráltam a közösségi oldalra. Kim készített rólam fotót profilképnek, de nehéz volt megfelelő képet csinálni, mert némelyiken idióta fejet vágtam, ezen viszont sokat nevettünk.
Miután minden megvolt, elsőnek persze Kimet jelöltem meg, aztán az ő ismerősei közül kikerestük azokat, akiket én is ismerek és szeretek: Kentin, Patty, Armin, Alexy, Rosa, Leigh, Gabriel, Viola, Dajan, Iris, Jade, Dake, aztán Kevin, Ivett, Matt és még a tesóm néhány haverját. Mindenkit megjelöltem, csak az együttes tagjait nem, arra még nem álltam készen. Kim sejthette ezt, mert nem tette szóvá. Barátnőm jó oktató lévén megmutogatott mindent, nem is tűnt olyan bonyolultnak a dolog. Likeoltam kedvenc színészeim, énekeseim oldalait, aztán belefáradtam és lementünk anyuhoz és a tesóimhoz. Marasztaltuk Kimet vacsorára, így viszont lekéste a buszt, de szerencsére a bátyja este hét körül érte tudott jönni.
Barinőm távozása után hamar összecsaptam a tanulást, aztán lefürödtem. Nyolckor már az ágyamban fekve nyomkodtam az új telót. Ismerkedtem vele, könnyű volt kezelni, majdnem ugyanaz volt a menüje, mint az előzőnek. Végül csak nem bírtam magammal, felmentem facebookra. Tizenkét új jelölésem volt, a kosárklubosok, Boris, Dimitry, Amber, Lisa, Charlotte, de még Nathaniel is megtalált. Néhányon meglepődtem, hogy egyáltalán jelöltek, de beindult a gépezet, visszaigazoltam mindenkinek, bár Nathnak nem szívesen, de nem akartam, hogy holnap emiatt kössön belém, így elfogadtam ismerősnek. Alexy üzit is küldött: "Üdv a modern világban, kicsim, és itt az oldalunk." Csatolta a linket, így rámentem az S.A.B. oldalára. Én lettem a kétszázhuszonötödig likeoló. Ha már ott voltam, megjelöltem Lyst, Ninát, Evát és legvégül Castielt is. Szerelmem azonnal visszaigazolt, és már be is írta, hogy kapcsolatban van velem.
"Ugye leszel a barátnőm, itt is?" - jött üziben a kérdés.

"Persze, de csak ha nem rontom az imaged." - pötyögtem vissza.
"Még jó, hogy nem! Hadd lássa mindenki, hogy kié vagyok. Amúgy, hogyhogy lett profilod? Egyébként jó a kép rólad, máris imádom!"
"Köszi, Kim kattintotta. Alexy és a lökött barátnőm beszélt rá. Cikinek találták, hogy nem vagyok itt, hát rászántam magam." - írtam meg az igazat.
Míg a válaszára vártam, többen likeolták a kapcsolati státuszunk és profilképemet is bombázni kezdték. Úgy látszik itt esteként nőtt meg az élet.
"Örülök, hogy itt vagy, itt könnyebben tudunk majd üzizni is! Hiányoztál délután! Mi jót csináltál?"
"Rád gondoltam, aztán rád gondoltam, 😍 de közben új telót vettünk Kimmel, plazáztunk, nálunk lógtunk, megvacsiztunk, most meg az ágyból írogatok neked."
"Ah, de szeretnék ott lenni veled!!! Küldesz meztelen képet?" - írta Cast, s rám jött a nevetés, mert sírós kiskutyás matricát küldött.
"Ne is álmodj róla, szerelmem! Erről a testről nem kerül a netre pucér fotó!"
"Nem mutatom meg senkinek, becs szó!"
"Mondom, hogy nem! Erre a lépésre még nem vagyok kész! 😌"
"Na jó, nem erőltetem! De akkor is szeretlek! 💓"
Ezután érkezett egy vagon szívecske, állatka, meg mindenféle szerelmes csacskaság.
"Én is szeretlek, mindig és örökre!" - és a nyomaték kedvéért és is küldtem neki egy csomó szívet.
"Szuper! Szerintem lefekszem, hosszú volt a nap, főleg a próba, meg a hiányod miatt. Álmodj rólam, ezer puszi! 😘💋"
Hát Cast lerázott, de még nem voltam álmos. Felléptem az oldalukra, böngésztem még egy kicsit.
Tüzetesem megnéztem a versenyen készült fotóikat, többnyire színpadi fotók voltak. Volt egy, amin Castiel és Eva énekelt a színpadon. Közeli fotó volt, bizalmasan néztek egymásra, mintha csak ők ketten lettek volna a világon. Igazából a kép alá írt kommentekre figyeltem fel.
Alexandra Simmons: "Forró pillantások... Szerintetek járnak?"

Brigitte Barnes: "Ne már! Én akarom Castielt!!"
"Cornelia Hoos: " Szerintem szép pár, drukkolok nekik!"
Emma Smith: "Ki kell, hogy ábrándítsalak titeket, csajok! Castielnek van barátnője és tök cukik!"
Felismertem a reggeli csajt a profilképéről, a barna hajú, majdnem fekete szemű lány és barátnője csinálta Castieléknek az oldalt. Mivel Emma jókat írt rólunk, máris megkedveltem, és még egy képet is posztolt rólam és a vörös rockerről. Nem tudom honnan szedhette a fotót, mert a karácsonyi partin készült a kép, miután az Armageddon zenéjét elénekelte nekem és felmentem hozzá a színpadra.
Laura Parker: "Fúj! Vörös a vörössel? Nagyon gáz!"
Furcsa volt mások véleményét olvasni rólunk, főleg nyilvánosan, és úgy, hogy nem tudták én is olvasom, de nem tudtam leállni, tovább olvastam, bosszankodtam, vagy épp nevettem.
Izabella Howard: "Szerintem nem lesznek sokáig együtt, a Cas-féle jó pasik nem hűségesek!"
Bianca Barton: "Még jó, hogy nem! A csávó az enyém lesz! Tuti megkörnyékezem!"
Emma Smith: "Ne álmodozzatok, csajok! Személyesen ismerem a bandát, tudom, hogy Castiel igazán szerelmes, minden dalt neki és róla énekel, és a tetkóját is a barátnője ihlette! Igaz szerelem az övék, és ez annyira szép! 😃"
Most már hivatalosan is barátnőmmé avanzsáltam ezt az Emmát. Jó volt, hogy valaki ismeretlenül is mellénk áll. Megkedveltem a csajt, ez nem vitás.
Nicolette Fielding: "Szép a szerelem, csak sosem tartós! Kiiktatjuk a vörös bigét, mert Castiel a miénk! Én legalábbis addig nem nyugszom, míg az ágyába nem kerülök! Tíz év múlva szeretnék azzal dicsekedni, hogy megvolt nekem egy híres rocksztár!"
Brigitte: "Ez a beszéd, csajszi! Hajtsunk rá! 😈"
Ekkor ment el a kedvem az olvasástól. Ezek a lányok tényleg csak a népszerűség - na meg persze a szexi külső - miatt kattantak az én Castielemre! Volt egy olyan érzésem, hogy fel kell kötnöm a bugyit, ha nem akarom, hogy ezek a buta libák kiüssenek a nyeregből. Engem aztán nem fognak "kiiktatni" az hot ziher! Dühösen léptem ki a francos oldalról, szándékosan Castiellel közös képünket tettem be borítóképnek, és likeolgattam Kim, Patty és Iris néhány fényképét. Megint kiakadtam, amikor néhány elvetemült spiné dühítőnek jelölte azt, hogy Castiel kapcsolatban van velem. Hát legyenek csak dühösek, majd beletörődnek! Alexy szétlikeolta minden képemet, a borítóképem alá kommentet is írt: "A legforróbb pár a világon! Imádlak titeket együtt!!!" Puszit küldtem cserébe, hisz ő volt a másik, aki tényleg szeretett minket együtt, még ha gyakran köszörülte is rajtunk a nyelvét.
Elröppent az idő, elhatároztam, hogy kilépek, mert kezdtem álmos lenni.
Rosszul aludtam, hisz azon morfondíroztam, miért online egy órával azután is Castiel, hogy tőlem fáradságra hivatkozva elbúcsúzott...
Talán mégsem volt nyerő ötlet ez a "haladás a korral". Csak több ok lesz a gyanakvásra és veszekedésre? Baromi jó ötlet volt, de tényleg....
Hogy fogom elviselni a rosszindulatú lányokat, a rajongók imádatát és azt, hogy csak mellékszerep jut nekem Castiel életében? Előre rettegtem, pedig ez még csak a kezdet volt, hol van még a világhírnév és a turnézás? Mert, hogy Castielre ez vár, abban biztos voltam... de velem mi lesz?

Megromlott barátság

Anyám jó szíve engem hozott kellemetlen helyzetbe. Naná, hogy nem hagyta, hogy a Willford gyerekek egész hétvégén szülői felügyelet nélkül legyenek. Kitalálta, hogy hétvégére költözzenek hozzánk. Már elég jól volt a lábam ahhoz, hogy visszaköltözzek a szobámba, Sissy-vel osztoztam rajta, Ren pedig a vendégszobába került. A bátyám és Audrey agyonkényeztette a szomszéd fruskát. Bátyja beletörődött anyám akaratába, de duzzogó volt és hallgatag. Sejtettem, hogy a viselkedése nekem szól, és reméltem, hogy a családnak nem tűnik fel a feszültség kettőnk között.
A szombat hamar elröppent, sokat játszottam Sissy-vel. A kis csajnak nagyon tetszett a szobámban a Viola által készített festmény, különösen a keretdíszítés, mert az általa rajzolt virágokkal és szívecskékkel díszítettem fel a hagyományos, barna fakeretet.
Sajnos Castiellel nem találkoztunk, mert tizenegy körül már indultak Sashával a versenyre. Csak telefonon beszéltem vele futólag, felhívott mielőtt elindult a buszuk. Biztosítottam róla, hogy drukkolok neki és nagyon szeretem. Üdvözöltem a csapatot, aztán már le is tettük. Ebéd után Ren elment az állat menhelyre, így anyu és én mesefilmet néztünk a húgával. A kislány jól érezte magát velünk, egész délután fecsegett és nassolt. Este mellettem aludt, de még az ágyban is sokáig kotyogtunk. Sissy hamar elaludt, de nekem nehezen jött álom a szememre. Egyrészt izgultam Castielék sikereiért, másrészt azon aggódtam, hogy a fellépés utáni bulin biztos tapadnak rá a csajok. Tudtam, hogy így van, meglepődnék, ha nem, mert ugye túl jól néz ki ahhoz, hogy ne olvadozzanak tőle. Csak reméltem, hogy ellenáll a kísértésnek, és ez kevés volt ahhoz, hogy megnyugodjak.
Vasárnap nyolc körül már ébredeztem, mert alvótársam koránkelő volt.

Reggelizés után bekentem a lábam, ami egyre kevésbé fájt, már csak kicsit volt érzékeny.
Délelőtt Sissy Lucason csüngött, sokat mosolyogtam azon, a kislány mennyire kimutatja, hogy odavan a tesómért. Az viszont aggasztott, hogy Cast még nem adott hírt magáról, és hogy ne agyaljak baromságokon, inkább segítettem anyának az ebed készítésben.
Délután Tony és Audrey korcsolyázni vitte Sissy-t.
Ren csak ekkor került elő, és bár kíváncsi lettem volna, mit csinált eddig a vendégszobában, nem kérdezem meg. Anya rögtön felszólította, hogy egyen és kimet vele a konyhába.
Magam maradtam a tévé előtt. Zavart, hogy Ren rám se néz, és még csak véletlenül se szól hozzám második napja. Még ő haragszik, amikor minden gondunkat ő okozta a nyavalyás csókjával! Mondjuk nekem se kellett volna viszonozni, de akkor is ő kezdte!
Egy jó fél óra múlva anya és a fiú visszajöttek a nappaliba.
Anya mellém ült a kanapéra, Ren a legtávolibb fotelbe ereszkedett le mereven és unottan.
  - Itt fogtok unatkozni? - kérdezte a piros felsős és fekete nadrágos anyám. - Miért nem csináltok valamit együtt? Vagy ennyire utáljátok egymást?
  - Én nem.... - rázta a fejét elvörösödve a fekete hajú srác. - nem utálom Vivit.
  - Jóban vagyunk anya, csak volt egy kis nézeteltérésünk. - próbáltam ködösíteni, bár tartottam tőle, hogy anyu éles szeme mindent észrevesz. - Ráadásul ideges vagyok, mert Castiel még nem jelentkezett. Azt se tudom, megnyerték-e a versenyt, vagy hogy egyáltalán épségben hazaérkeztek-e.
  - Nyugi, kicsim, biztos csak megfeledkezett rólad. - vigasztalt anya.
  - Hát ettől se érzem jobban magam. - fújtam bosszúsan.
A szemem sarkából láttam, hogy Ren szeme gúnyosan felvillan. Ha ez a szemét örül a nyomoromnak, tuti kinyírom, ha anya kettesben hagy vele!
  - Mit szólnál, Vivi, ha együtt tanulnánk? Kentin elküldte a tananyagot SMS-ben, amiről lemaradtunk. - ajánlotta hirtelen Ren.
Láttam az arcán, hogy neki sem tetszik, hogy kettesben töltsük az időt, biztos voltam benne, hogy csak anyám sejtéseit akarja lecsillapítani.
Bele kell egyeznem. Nem hanyagolhatom el a tanulást. Bíztam benne, hogy gond nélkül kibírom vele azt a pár órát.
  - Ez jó ötlet, Ren. Amúgy is el kell a segítség matekból. - még egy gyatra mosolyt is sikerült kipréselni magamból.
  - Rendben. Akkor hazaugrom a füzetjeimért. - a fiú fel is pattant, a fogasról lekapta a kabátját és elviharzott. Majdnem, mint aki menekül.
Anya fejcsóválva nézett utána.

  - Mit csináltál vele, kislányom?
A kérdés megdöbbentett. Én ugyan nem csináltam semmit! Ő csókolt meg, de ezt ugye nem vallhattam be. Bármennyire is enyém a világ legszuperebb anyukája, mégsem vallhatom be neki, hogy újabb csók csattant el közöttünk. Nem mondhatom el senkinek, és nem játszhatom el a feledékeny, rocksztár-palántát, aki éppen rám se bagózik!
 - Semmit. - nyögtem és próbáltam valami hihetőt hadoválni. - Ren mindig is zárkózott volt és nehezen barátkozó. Már megszoktam, hogy ilyen.
  - Tudom, hogy a múltja megkeserítette, de hiába ködösítesz, látom, hogy feszültség vibrál köztetek. - szólalt meg megint anyám a dolgok mögé látva. Talán médium képességei vannak?
Hazudnom kellett, pedig utáltam hazudni.
  - Kicsit összezördültünk. Folyton cikizi Castielt, valamiért nem csípi egymást a két fiú. Kicsit bepöccentem egy megjegyzésétől, és most haragban vagyunk.
Bíztam benne, hogy elég hihető a mesém, de ekkor anyám szeme élesen rám villát:
  - Féltékeny?
Megint ledöbbentett. Láttam már, hogy nem tudom megvezetni, mégis tagadni kényszerültem.
  - Nem, nem, csak képzelődsz!
  - Ugyan már, kicsim! Látom, hogy néz rád ez a fiú, amikor azt hiszi senki sem veszi észre! Biztos vagyok benne, hogy szerelmes beléd!
Összerezzentem, még gondolni se akartam erre, nemhogy beszélni róla!
 - Lehet, hogy sikerült felolvasztanom a jég szívét. - ismertem be szinte suttogva. Felhúztam a térdem és ráhajtottam a fejem.
  - Ez jó dolog, kincsem. Ez a fiúcska kicsi kora óta szenved, bezárkózott az érzések elől. Fél az emberektől és a megbántástól, de ha te bejutottál a szívébe, azt jelenti, kész kinyílni és újra bízni és szeretni.
Igaza volt anyámnak, erre én is rájöttem, de nekem itt van Castiel.
  - Kedvelem Rent, tetszik, hogy miattam kezd újra élni, de te is tudod, hogy az én szívem végérvényesen a Castielé. Annyi nehézség után nem dobhatom el őt csak azért, mert sajnálatból közel engedtem magamhoz Rent. Nekem Castiel az igazi. Nélküle elveszett vagyok, nem tudnám dobni és újrakezdeni mással. - hát kimondtam és a szavakkal együtt mázsás kövek gördültek le a szívemről. Jó volt végre beszélni erről valakivel.
  - Tudom, Vivikém, és el is hiszem, hogy így éreztek egymás iránt Castiellel, hisz napról napra látlak benneteket együtt. Csak sajnálom ezt a másik fiút. Megérdemelné a boldogságot. Pont ezért kérlek, hogy ne hitegesd, ne játssz vele. Inkább bántsd meg az igazsággal, hogy mihamarabb túltegye magát rajta, mert az még mindig könnyebb, mintha hagyod szenvedni és sóvárogni. Kíméletesen is el tudod neki mondani, ha tényleg nincs esélye.
Bántott az a ha. Ha nélkül: nincs esélye! - gondoltam bosszúsan, de igazat adtam anyámnak. Jobb, ha az igazság fáj rövid ideig, mint a hazugság sok időn át.
  - Igazad van, anya. Köszönöm, hogy beszéltünk erről. Most már sok mindent világosabban látok. - felálltam, kellett még egy kis magány, hogy átgondoljak mindent, mielőtt szembe nézek Rennel. - Felmegyek előkészítem a terepet a tanuláshoz.
  - Rendben, drágám, de csak óvatosan!
Tudtam, hogy nem a lábam miatt mondja. Hálásan rámosolyodtam, odalépdeltem hozzá, arcon csókoltam, aztán felbicegtem a létrán.
A szobámban az íróasztalról előszedtem a számításba jöhető könyveket. Néztem az ágyat, nem gondoltam, hogy alkalmas lenne a bevetetlen, feldúlt ágybeli a tanuláshoz, ezért gyorsan megigazítottam a takarót és a földre telepedtem. Már jó ideje a töri könyvet lapozgattam, amikor befutott Ren, karjában jó néhány spirálfüzettel.
Nem akartam egyből letámadni kusza gondolataimmal, ezért intettem neki, hogy üljön mellém. Előbb a tanulásra akartam koncentrálni, hogy összeszedjem a gondolataimat.
A töri anyag után rátértünk a matek, majd a német házira. Feszült hangulatban mutogatott nekem, aláhúztam a fontos részeket a könyvben, ő meg-megnyitotta néha Ken üzenetét, abból haladtunk.
Már túl voltunk az irodalmon és a fizikán is, gőzöm sem volt mennyi ideje görnyedünk a könyvek és füzetek között, amikor rám tört a mondani akarás. Félretoltam a könyvet az ölemből és kérdőn néztem a velem szemben törökülésben ülő srácra.
  - Beszélhetünk kicsit másról? Már gőzöl a fejem. - próbáltam fesztelen lenni.
  - Attól függ miről. - harapta meg a szája szélét Ren. Ebből jöttem rá, hogy ő is feszült.
  - A csókról...
  - Nem, nem! - tartotta fel a két kezét védekezően, a könyvet az ölébe ejtve. - Az hiba volt.
  - Az volt, mégis megtörtént. - görcsösen markoltam a tollam. A térdét néztem idegesen, könnyebb volt, így beszélni, nem akartam látni amikor kialszik a fény a szeméből, ha a mondandóm végére érek. - De nem történhet meg még egyszer. Szépen kérlek, tartsd távol magad tőlem, ne közeledj hozzám ezek után barátilag sem. Nem lenne jó vége, mert nem akarom, és nem fogom megcsalni, vagy elhagyni Castielt! Nem fogom felszarvazni őt...
  - Arra még nem gondoltál, hogy a nagy ragaszkodásod iránta, csak mese? - mordult fel Ren, s muszáj volt ránéznem. Sütött belőle a gúny, a harag és talán a harci szellem. - Nem szereted úgy, mint hiszed, ha így reagálsz a csókomra! Talán már nem is szereted igazán, csak beképzeled magadnak!
  - Ez nem igaz! Te nem tudod, mit beszélsz és mit érzek! - csattantam fel dühömben. Hát ennyit a kíméletességről! Megint veszekedtünk...
  - Ráadásul a pasid sem szent! Mi van, ha kényelmes neki az imádatod, közben meg fűvel-fával enyeleg a hátad mögött? Látszik, hogy olyan, aki élvezi, hogy a középpontban van és tuti édeleg a rajongó kis tyúkokkal!

Felháborított, mert kimondta a félelmeimet. Tagadni kezdtem és reménykedni, hogy ez nem így van.
  - Te nem ismered őt! Miattam megváltozott. Nem olyan hülye, hogy még egyszer elbassza a kapcsolatunkat! Ez van, ne akarj ellene beszélni! Hallgass inkább! Te sosem fogod megérteni, milyen szoros kötelék fűz össze minket! Sosem fogod megtudni, milyen a mindent elsöprő szerelem, ami köztünk lobog! - kis híján a sírás környékezett. Fájt, hogy bántsuk egymást, de nem volt más választásunk. Csírájában el kell fojtanom az irántam táplált érzéseit, ahogy anyám is mondta. Csakhogy ez nem ment kedvesen. Kegyetlennek kell lennem, még ha rossz ez, akkor is.
  - Pofára fog ejteni, majd meglátod! - pattant fel Ren dühösen. A szőnyegen kezdett le-fel mászkálni, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. - Nem való hozzád, nem olyan, mint amilyennek elvakultságodban gondolod! Jobbat érdemelsz, Vivi! Mikor veszed már észre? Látom, hogy sokat szenvedsz mellette, hisz elhanyagol a karrierje miatt! Elvakította a siker, a lányok hada és a csillogás. Te csak egy kényelmes pont vagy az életében.
  - Nem, kizárt! Szeret! Tudom, hogy mindennél jobban szeret, csak most a sikerhez vezető út kicsit rögös, de ez nem jelenti a kapcsolatunk végét! Nem fogom elhagyni, még miattad sem! Bármit is érzel irántam, verd ki a fejedből! Nem kell a barátságod, ha így vélekedsz rólam és róla. Felejts el, keress egy hozzád való lányt, vagy menj a francba, mert nem érdekelsz!
Hát kimondtam, és ezzel mintha kiszakadt volna egy darab a szívemből. Iszonyúan fájt, hogy ellökök magamtól egy lelki sérült srácot, aki miattam nyílt meg, de ez volt a helyes, ha egyszer reménytelen érzelmeket táplál irántam. Inkább az igazság fájjon neki, mint a hosszú hazudozás.
  - Jó. - Ren az ajtó felé botorkált, mert megbotlott az ott lerúgott papucsomban. - Nincs is szükségem egy ilyen begyöpösödött agyú libára! Ég veled, Vivi!
A srác fájdalmas arccal és üres tekintettel viharzott ki a szobámból.
Hát megtettem! Összetörtem a szívét, és kicsit a sajátomat is. Még ha ez volt a helyes, akkor is boldogtalanná tett a tudat, hogy miattam szenved, és hogy sosem leszünk már igazi barátok. Barátság? Az nem létezhet, ha ő másképp érez. Jobb lesz így, csak nekem is fájni fog, hogy elveszítettem. Hirtelen jött a torkomat fojtogató sírás. Oldalra buktam, fejemet az ágyra döntve. Két kezemmel a paplant markolásztam, s szabad utat engedtem a könnyeimnek. Sirattam őt, magamat és a reménytelen barátságunkat. Nem tudom meddig pityeregtem ott teljesen kiütve, a mobilom csörgése térített magamhoz. Nyöszörögve érte nyúltam. Castiel hívott és már fél négy volt. Csoda, hogy eszébe jutottam! Mostani állapotomban nem voltam csicsergő hangulatban, de össze kell szednem magam, mert nem veszekedhetek még vele is. Az már túl sok lenne...
  - Castiel! Na végre, hogy előkerültél! - vidámságot próbáltam csempészni a hangomba, s örültem, hogy nem látja kisírt szemeimet.
  - Szia, drágám! Ezer bocs, hogy csak most hívlak, de a percen keltem fel. - halottam az imádott szerelmem hangját. Nem veszíthetem el őt is, türelmesnek kell lennem. - Hajnal négyig buliztunk, két óra volt az út hazáig, aztán bedőltem az ágyba, mint akit kiütöttek. Most térek magamhoz. Ne haragudj, szerelmem!

 - Nem haragszom. - nyeltem nagyot görcsösen markolva a telefonom. Nem akartam belegondolni, mi történhetett a reggelig bulizás alatt. - Azt mondd, mi volt a versenyen! Megöl a kíváncsiság!
  - Nyertünk, Vivienim! Végre megnyertünk egy versenyt! El se hiszed, milyen boldoggá tesz ez! Úton vagyunk az álmaink felé és ez úgy felpörget, hogy repülni tudnék!
Öröme rám is átragadt. Lelkesen visítottam a telefonba.
  - Ó, Castiel! Úgy örülök nektek! Szívből gratulálok! Megérdemlitek a sikert! Bár itt lennél, hogy örömömben összevissza csókoljalak!
Cast hamiskásan felnevetett. Pontosan magam elé tudtam képzelni kisfiús, de őrjítő mosolyát.
  - Még megteheted, életem! Összekapom maga, lezuhanyozok és fél óra múlva ott vagyok!
  - Ha már itt lennél is késő lenne!
  - Ezt már szeretem, dögös vadmacskám! És ugye, maradt valami anyukád pompás ebédjéből? Az én muterom megint üzleti úton van, ölni tudnék egy kis kajáért!
Most én nevettem. Elérte, hogy megfeledkezzek vérző szívemről.
  - Hé, te most miattam jössz, vagy a kaja miatt?
  - Mindkettő miatt, Vivikém! Tudhatnád, hogy a férfi szívéhez a gyomron át vezet az út. - húzta az agyam.
  - Ó, igen, és egy arasszal lejjebb! - kuncogtam. - De tedd már le, megyek melegítek ételt amíg készülődsz!
  - Rohanok, szívem! Imádlak!
Letettem, s hittem neki, hisz hinni akartam. Nem fogom hagyni, hogy Ren mérgező szavai beszennyezzék a kapcsolatunkat. Nem fogok keseregni miatta, vagy bizalmatlanná válni Castiel iránt, mert azzal csak a saját boldogságomat akadályozom.
Felálltam, hogy a konyhába siessek ennivaló után nézni, de a szőnyegemen látott csatatér visszatartott. Ren nem csak a füzeteit, a mobilját is itt hagyta. Nem akartam vele találkozni, nem vihetem vissza neki. Gondoltam egyet, összeszedtem egy táskába, levittem a nappaliba. Rábíztam anyura, hogy ha Sissy és Tonyék előkerülnek, vigye a kislány haza.
  - Minden rendben? A srác nagyon zaklatottan távozott. - pillantott rám anya elszakadva a tévé-képernyőtől.
A fejemet ráztam, de már a konyhaajtóban álltam.
  - Nincs rendben semmi. Összekaptunk, véget vetettem a szenvedésének, a barátságunknak és a reményeinek. Egyébként Castielt várom, most kelt fel, éhes és meg akarom etetni, ha nem bánod.
  - Persze, hogy nem bánom... de Vivi, jó lesz ez így? Biztos, jól döntöttél?
  - Nem biztos, de majd az idő megoldja. - mondtam leverten és reménykedve. Besurrantam a konyhába. Le akartam zárni a témát, egyelőre...
Nemsokára befutott Castiel, a nyakába vetettem magam, csókoltam, mint egy őrült, mert hiányzott, és mert el akartam feledni minden rosszat. Persze örült, hogy ennyire hiányzott nekem. Nevetve a dereka köré fonta a lábam, így ment be velem a konyhába, hogy úgy lógtam a nyakán, mint egy kis majom. Anya mosolyogva nézett utánunk. Láttam a szemében, hogy örül a boldogságomnak.
Evés közben Castiel elmesélte, milyen volt a többi rivális banda, és hogy milyen számokat adtak elő. Igaz a bulizásukat nem részletezte, de nem aggódtam. Elmondaná, ha történt volna valami, ráadásul a saját kémem is ott volt. Alexy van olyan jó barát, hogy elmondja, ha a párom megvadult. Bár ösztönösen éreztem, hogy nem hallgatott el semmit. Amikor az én napomra terelődött a szó, csak foghegyről említettem meg, hogy ebéd után Rennel tanultam. Nem tetszett neki, de nem kezdett veszekedni.

A boldogságomnak Ren elvesztése volt az ára. Jobb lesz így mindenkinek. Castiel az életem, vele vagyok teljes, Ren majd egyszer túl lesz ezen, megemészti, és talán a barátságunk is visszatér. Csak azt nem tudtam, mi lesz, míg ez be nem következik. Hisz Sissy miatt ezután is járnom kell náluk. Bíztam a sors jóindulatában, hogy hamar tovább lép, és minden olyan lesz, mint régen. Anyám kérdése, hogy jól döntöttem-e ott motoszkált bennem, pedig nevetséges volt az egész. Sajnálatból nem lehetek Rennel, és nem dobhatom Castielt, aki életem értelme. Bármi lesz, mellette leszek és ezen nem változtathat senki és semmi! Eltökélt voltam és bíztam a szép jövőben és boldogságban.
A késő délutánom csodálatos volt, kis kifliben feküdtem Castiel karjában. Mellette minden egyszerű, biztonságos és reményt adó volt. Kizárt, hogy ez a szerelem és boldogság ne tartson örökké.
Hat óra körül hazajött a bátyám menyasszonyával és Sissy-vel.
Túl hangosak voltak, így Castiellel vonakodva bár, de véget vetettünk a sziesztának.
Lementünk a nappaliba a többiekhez. A rózsaszín kötött pulcsis és farmeres kislány csalódottan fogadta a hírt, hogy a bátyja hazament, de felderült az arca, amikor felfedezte mögöttem Castielt. Rögtön kisajátította magának a pasim, én meg mosolyogva hagytam. Kicsit bántott, hogy Ren inkább magányosan nyalogatja a sebeit otthon az üres házban, így nem tudtam teljesen élvezni a családi idillt. Mégis elhessegettem a fájó gondolatokat és a sógornőmmel és anyuval a konyhába vonultam, hogy összeüssünk valamit vacsorára. Csak sült krumplit és rántott sajtot csináltunk salátával, mégis jó hangulatban és vidáman ültünk kicsit később az asztalhoz.
Persze Castiel nálunk aludt, kilenc körül, fürdés után, boldogan bújtam a kényelmes ágyamba és még kényelmesebb vállgödrébe. Nem beszéltünk, nem szerelmeskedtünk, csak élveztük egymás közelségét. A hosszadalmas és forró jó éjt csók után szorosan átölelt hátulról, lábát átlökte az enyémen, én meg sóhajtozva simultam a karjába. Jó volt mellette, megnyugtató és pihentető. Majdnem sikerült teljesen kikapcsolni az agyam, de csak majdnem.
Még mindig Ren járt a fejemben, és a bánat, amit okoznom kellett neki.
A telefonomért nyúltam a párna alá, ügyelve, hogy ne ébresszem fel az egyenletesen szuszogó páromat. Először csak az ébresztőt akartam beállítani, hogy el ne aludjunk reggel, de valami azt sugallta, hogy küldjek egy üzenetet Rennek. Lehet morbid, hogy a szerelmem ölelésében készülök SMS-t írni egy másik fiúnak, de nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem.
Tudtam, hogy már megkapta a telefonját, mert Tony hazavitte a cuccát, a húgát és a maradék kaját még vacsora után.
"Sajnálom, Ren! Ennek így kellett lennie. Sajnálom, irtóra sajnálom!"
Nem reménykedtem válaszban, mégis még egy perc sem telt el, megjött a válasz.
"Tudom" csak egy szó volt, benne minden beletörődés, magány és csalódottság. Legszívesebben milliószor leírtam volna neki, hogy bocsásson meg, de éreztem, hogy arra még nem állunk készen, se ő, se én. Reménytelenül sóhajtottam, elengedtem a telefonom, becsuktam a szemem, és imádkoztam, hogy az idő mindent megoldjon.

A gondos ápoló

Reggel a telefonom zenélésére ébredtem. Nyöszörögve kerestem a mobilt, először azt hittem, elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt. Amúgy is nehézkesen aludtam, mert a földszinti kihúzhatós kanapé kicsit kényelmetlen volt, és a lábam is hasogatott. Félkómásan rájöttem, hogy nem a BWB-től a Wake up szól, hanem a csengőhangom a Heart of fire. Nyögve láttam, hogy Castiel hív. Fel voltam készülve rá, hogy jön egy kiadós fejmosás, hisz a tegnapi zűrzavarban elfelejtettem neki elmesélni, mi történt. Hasra fordultam, felkönyököltem és egy hatalmas sóhaj után szóltam a telefonba.
  - Szia, drágám!
  - Ó, most a drágád vagyok? - halottam a vörös ördög dühös hangját. Már az is harcias kedvére utalt, hogy nem köszönt, csak rám zúdította a sérelmeit. - Mi a faszért a remete sráctól kellett ma reggel megtudnom, hogy félreléptél és megrándult a bokád?
  - Ne haragudj, Castiel! Tegnap zűrzavaros napom volt. - próbáltam megnyugtatni. - Hazafelé jövet történt a baleset, az egész délutánomat a sürgősségin töltöttem, aztán hazaérve körbe ugrált a családom, majd elnyomott a fájdalomcsillapító és hamar lefeküdtem. Meg aztán nem akartam megzavarni a próbátokat. Most nagy szükségetek van a gyakorlásra, hisz holnap versenyetek lesz!
  - És szerinted melyik a legfontosabb? A francos zenélés, vagy te? Természetesen te szerepelsz az első helyen az életemben, minden más mellékes! Szólnod kellett volna a balesetedről!

Halottam a hangján, hogy haragos és megbántva érzi magát. Meg is értettem, igaza van, de szavai nem fedték a mostani valóságot.
  - Tényleg? Ezt mostanában nem vettem észre! - fakadtam ki, bár nem akartam túlfeszíteni a húrt. - Én úgy látom, hogy a zenélés az első, és csak utána jövök én.
  - Vivi - fújt Cast a telefonba - a sírba teszel! Tévedésben vagy, édesem! Fontos a banda meg a zenélés, de csak utánad jön! Ne húzzál fel így matek óra előtt!
  - Jól van, szívem, ne haragudj! - hagytam rá gyorsan, mert kora reggel nem voltam veszekedős állapotban.
  - És hogy vagy? Mit csinálsz? Mivel segíthetnék rajtad?
  - Kicsit érzékeny a bokám, lassan hat az izomlazító, nehezen tudok ráállni. - ecseteltem az állapotom. - Te ébresztettél, még ágyban vagyok. Amúgy a nappaliban kempingezek, anyuék jobbnak látták, ha nem erőltetem a lábam a létrázással. Nem tudsz segíteni. Pihennem kell, tévézek majd, vagy olvasok. Ha minden jól megy és hatni fog a krém, a gyógyszer és a pihenés, akkor hétfőn már mehetek suliba. Bár... mondjuk kényelmesebben feküdnék a karodban, de neked ugye tanulnod kell... - a végén rafinált vigyort vágtam, és sajnáltam, hogy nem látja.
  - Délután benézek hozzád. Igaz, főpróbánk lesz, de egy félórácskát lóghatok. Ma Alexyéknél gyakorolnunk.
Ennyit az első helyemről. - gondoltam fanyalogva, de nem mondtam ki, mert nem akartam balhézni.
  - Az jó lesz. Megpróbálok addig nem belepusztulni az unalomba. - tréfáltam inkább.
  - Vigyek neked valamit?
  - Csak magadat! - vágtam rá egyből. Nem akartam, hogy ajándékokkal vigasztaljon, nekem tényleg elég az ölelése. A biztonságot és melegséget sugárzó, két erős karja. Ennyi elég is a boldogságomhoz, milyen szánalmas vagyok!
  - Picsába! Le kell tennem, integet a matek tanár, hogy menjek be a többiek után! Vigyázz magadra, és szeretlek!
  - Én is téged! Akkor várlak! - búcsúztam én is.
Miután leraktuk a telót, sóhajtva visszadőltem a párnámra. Nem nagyon akartam felkelni, semmilyen testrészem nem kívánta a feltápászkodást. Éhes sem voltam még, és féltem is az erőltetéstől, s úgy döntöttem szunyókálok még egy kicsit.
Alig tettem le a fejem, csöngettek. Nyögve ültem fel. Első gondolatom az volt, hogy talán a szeleburdi szerelmem hagyta ott a sulit, de kizárt, hogy öt perc alatt ideért volna. Összeszedtem magam, és esetlenül az ajtóhoz bukdácsoltam. A sarkamon lépkedtem, és ez a fajta bicegés nem is volt olyan fájdalmas, mint tartottam tőle. Az erőlködéstől kifáradva az előtérben kinyitottam az ajtót.
Legnagyobb meglepetésemre a fekete dzsekis és nadrágos Ren állt a küszöbön, mosolyogva és egy nejlon szatyrot lóbált a szemem elé.
  - Szia, Vivi! Meghoztam a reggelid!
Nem csak a meleg mosolya, a megjelenése is furcsa volt. Az előbb Cast azt mondta, Rentől tudta meg a balesetem, akkor meg hogy került ide a "remete srác"?
  - Szia! Hát te? Hogy kerülsz ide? Nem suliba kéne lenned?
  - De igen, de csak reggel beugrottam az ofőhöz, hogy szóljak, apa üzleti útra ment tegnap este, így én vigyázok a húgomra. Induláskor összefutottam anyukáddal, ő meg felajánlotta, hogy viszi és hozza Sissy-t az oviba, ha cserébe figyelek rád.
Mostanában nem hallottam ilyen bőbeszédű és közlékeny monológot Rentől, így magamban mosolyogtam. Egész kedves is tud lenni, ha akar.
Néma kérésként kitártam az ajtót, hogy bejöjjön.
Bebotorkáltam mögötte a nappaliba, szuszogva rogytam vissza a bevetetlen kanapéra.
  - Most akkor te leszel a bébicsőszöm, vagy az ápolóm? - felpockoltam a lábam és újra kényelembe helyeztem magam a lila, rendetlen ágybelimbe.

  - Kettő az egyben. - felelte a fiú. Zavartalanul levette a kiskabátját, a fotelbe dobta, aztán elkezdte kicsomagolni rejtélyes táskájából az állítólagos reggelim. Amint kinyitotta a zacskót megcsapta az orrom a frissen sült péksüti illata.
  - Hm. - hümmögtem elégedetten. Örültem a "potya" kajának, semmi kedvem nem volt szalámis szendviccsel bajlódni a konyhában. Hirtelen a lekvár és a sült tészta illata meghozta az étvágyam. - A jó Isten küldött téged!
  - Nem. Csak anyukád. - mosolygott megint angyalian a fekete hajú srác. A konyha felé intett. - Keresek valami tárcafélét, ha nem bánod. Nem szeretnék takarítani is utánad, ugyanis az epres croissant eléggé morzsál.
  - Köszi, és ha már ott vagy, melegíts kávét magadnak és nekem is hozz! - kiabáltam utána.
Ren megállt a konyhaajtóban.
  - Úgy látom teszik, hogy rabszolgádnak tekints!
Játékos evődése elképesztett. Csak nem flörtöl velem? Úristen! Ki ez a cuki pasi és hová lett a zárkózott Ren barátom?
  - Roppantul élvezem. - hagytam rá a valósághoz híven. Előbbi csacska gondolatmenetembe nem akartam elmélyülni.
Percek múlva már hallottam a mikró zümmögését, és a konyhaszekrény ajtók ki-be csapódását. Mire kikiabáltam volna, hol találja a műanyag tárcákat, már meg is jelent a kis asztal mellett diadalmas képpel. A papírzacskóból két epres és egy csokis croissant tárcára tett és nekem nyújtotta. Maradt még a zacskóban, azzal a lábamhoz ült és zavartalanul enni kezdett.
  - Még én sem ettem. - közölte, és mivel húzódoztam, meg ne üsse a bekötött lábam, egyszerűen fogta és az ölébe húzta. Tiltakozni akartam, de csak kinevetett volna, így csendben maradtam. Amúgy is kényelmes volt így felpockolva. - Egyébként cuki a pizsid. Castielnek is ezt szoktad felvenni?
Elöntötte az agyam a düh, és szégyenkezve néztem végig kék, macis alvó pólómon és térdnadrágomon.
  - Neki tartogatok szexisebb darabokat is. - vágtam vissza.
  - Mindjárt gondoltam.
A beszélgetés csöndbe fulladt. Nem tudtunk, vagy nem akartunk semmiről se beszélni, így némán falatoztunk. Nem tudtam hová tenni a fiú barátságos megérkezését, a jó kedvét, flörtölését és pimasz megjegyzését a hálóruhámra. Módfelett idegesített, hogy nem tudtam, mire számíthatok tőle. Ez bizonytalanná tett, ugyanakkor vonzott is, hogy kiderítsem, mi lelte.
Lassan végeztünk az evéssel, Ren elvette a tárcát, a konyhába vitte, aztán visszajött és kérdőn megállt előttem.
  - És mi a további terv mára?
  - Azt hiszem, fel kéne öltözni. - feleltem, mert egyre jobban feszélyezve éreztem magam a társaságában pizsamában. De aztán eszembe jutott, hogy fent van minden ruhám. - Ó!
  - Mi az? Fáj a lábad? - aggodalmaskodott a srác.
  - Nem... nem vészes. Csak fel kéne mennem ruháért.
  - Majd én hozok neked valamit.
Az ajánlata kézenfekvő volt, mégis berzenkedtem a gondolattól, hogy felmenjen a szobámba egyedül és a holmim között turkáljon. Viszont nem volt más választásom, biztos voltam benne, hogy a lábamat megterhelné a létrázás.
  - Oké. A nagy szekrény második polcán találsz melegítő alsót és hosszú ujjú pólót.
  - Más nem kell? Zokni, bugyi?
Az arcomba szökött a vér. Még csak az kéne, hogy szemrevételezze a fehérneműs fiókom!
   - Az van rajtam. - nyögtem ki, tuti paradicsom-piros fejjel. Próbáltam haragosan nézni rá, de ő csak nevetett, aztán felkúszott a létrán.
Idegesen vártam, hogy lejöjjön. Közben, hogy elfoglaljam magam, a takaró alól kikerestem a távirányítót, ide-oda kapcsolgattam, csakhogy csináljak valamit.
Nemsokára visszaért Ren, karján egy szürke nadrággal és egy világoskék pulcsival. Hálás köszönettel elvettem tőle.
  - Gondolom, nem előttem akarsz átöltözni. Menjek a konyhába, vagy az emeletre, vagy kísérjelek ki a fürdőbe? -  kérdezte pimasz mosollyal a srác.
Már megint sikerült zavarba hoznia és ez elképesztett.

  - Kimegyek a fürdőbe. - válaszoltam, és rögtön fel is álltam. Nem értettem magunkat. Eddig sosem voltunk ilyen feszültek egymás közelében. Mi történik? Mért félek attól, hogy kiborul a bili és elszabadul a pokol?
Bicegve elindultam a mellékhelység felé, s máris ott termett mellettem. Megfogta a bal kezem, mert a jobban a ruhákat szorongattam, és óvatosan vezetett. Érintése először villámcsapásként ért, majd kellemes borzongás futott végig az egész karomban. Ez roppantul furcsa volt, már-már ijesztő.
Majdhogynem lélegzetvisszafojtva tettem meg azt a pár lépést a fürdőajtóig.
  - Míg öltözködsz, keresek valami nézhető filmet a tévében. - szólt utánam mielőtt eltűntem az ajtó mögött.
A nadrág magamra küszködése megerőltető feladatnak bizonyult, szinte kifáradtam, mire sikerült átvenni a ruhám. Megmostam az arcom, megfésülködtem a kézmosó feletti kistükör előtt, aztán visszamentem a nappaliba. Elsántikáltam a dohányzóasztalig, kezembe vettem a kenőcsöt, majd lerogytam a kanapéra. A kötésemet megviselte az éjszakai mocorgás és az előbbi küzdelem a ruhákkal. Letekeredett és lelógott kicsit. Ha már újra kell kötözni, gondoltam be is kenem a lábam a mentolos krémmel.
  - Segítsek? - ajánlotta rögtön Ren kedvesen.
Még a gondolattól is kirázott a hideg. Valahogy nem akartam, hogy hozzám érjen. Kezdett a helyzet aggasztó lenni. Hiába mondogattam magamban, hogy ez csak Ren, a legjobb barátom, szemernyit se segített rajtam ez a gondolat.
  - Köszi, nem kell. Megoldom.
  - Hát jó. - hagyta rám és kényelembe helyezve magát, hátradőlt a kanapé másik végén.
Amíg én az ölembe húztam a lábam, bekrémeztem és visszatekertem a fáslit, ő fél kézzel a karfán könyökölt, másik kezével a tévét kapcsolgatta a távirányítóval.
  - Hé, a mozi csatornán tíz perc múlva kezdődik a Nagyfiúk 2. Megnézzük?
  -  Már láttam párszor, de nem tudom megunni. Nekem jó lesz. - egyeztem bele rögtön. Mindjárt jobb volt, mint valami romantikus vacak. Sejtettem, hogy kínos lenne vele szerelmes jelenetet bámulni. - Van a fiókban pattogatott kukorica. Ha már mozizunk, adjuk meg a módját!
A fiú máris felpattant. Elmondtam pontosan melyik fiókba találja a nasit, és a nagyobb tálakat, amibe beleöntheti. Öt perc múlva már feljárta a házat a vajas kukorica illata.
Pont időben ért vissza és közénk tette a tálat.
A film nézése közben kissé meg is nyugodtam. Lassan eszegettünk, röhögtünk a poénokon és megint laza és fesztelen lett köztünk a hangulat. Előbbi bolond képzelgéseim elmúltak. Ő tényleg csak Ren, talán a fájdalom szülte a feszült hangulatomat iránta.
A film fél tizenkettő felé véget ért. Sóhajtva nyújtózkodtam. Két órát ülni szinte mozdulatlanul eléggé megterhelő volt.
  - Ez jó volt. - szólaltam meg nyújtózás közben. - Kimegyek pisilni, aztán nézhetünk még valamit.
  - Segítek, mert megint lerúgod magadról a kötést. - jelentette ki Ren.
Rögtön mellém ugrott és felnyalábolt. Az ölébe kapott, de úgy megijedtem, hogy a lábunk alá löktem a takarót, Ren elbotlott benne, s elestünk mind a ketten. Visítva koppantam a földre, a srác pedig rajtam landolt. A takaró némileg tompította az esést, és jobban fájt, ahogy Ren rajtam landolt.
  - De bénák vagyunk. - nevetett a felettem tornyosodó srác. Testével a padlóra szegezett és teljesen betakart, feje a vállamba csapódott.
Megint forróság öntött el. Túlságosan is tisztában voltam teste közelségével.

  - Igen... hát mi... - csak dadogtam, de nem is tudtam mit mondhatnék. Idegességemben megnyaltam kiszáradt ajkaim. Csodálkozva néztem az oly közeli éjkék szempárba.
  - Az istenit! - káromkodott Ren, bár nem tudtam miért, aztán a következő pillanatban ajka az enyémhez ért.
Lebénultam, mert váratlanul ért a csók, aztán mintha megvilágosodtam volna, rájöttem, hogy ez bizsergett a levegőben, mióta csak betette a lábát nálunk. Viszonoztam a lágy csókot, hajtott a kíváncsiság, és talán valami más is. Percekig feküdtünk ott összegabalyodva, mert élveztem végtelen gyengédségét, hisz nem ilyesfajta csókokhoz vagyok szokva. Castiel mindig szenvedélyes, birtokolni vágyó és heves, épp ezért volt ez a csók váratlan és lenyűgöző. Castiel! Ó, Castiel, nem tehetem ezt veled!
Magamhoz tértem a bódultságból, elrántottam a fejem, tenyeremmel kissé eltoltam magamtól Rent.
  - Megőrültél? - néztem a levegő után kapkodó fiú ködös szemébe.
  - Erre csak most jöttél rá? - nyögte a fiú és ülő helyzetbe tápászkodott.
Követtem a példáját, miközben magyarázatot próbáltam találni a viselkedésünkre. Zavaromban a hajam piszkáltam.
 - Ezt nem lett volna szabad... - nyögtem kétségbe esve. Mindkettőnkre haragudtam, hisz még mindig Castielt szeretem, és amit az előbb tettünk, az árulás. - Miért tetted?
 - Elég későn jöttél rá, Vivi. - jelent meg egy fanyar mosoly Ren arcán. - És azért tettem, mert nagy volt a kísértés. Úgy néztél rám, hogy muszáj volt megtennem.
  - Ez nem magyarázat! - dühös voltam és rajta töltöttem ki a bosszúságom. - Tönkre akarod tenni a barátságunkat?
  - A mi barátságunk elég régóta gyenge lábakon áll. Jobb, ha beletörődsz.
Meglepődtem a válaszán. Valami hasonlót éreztem én is, de nem engedhettem, hogy ez tovább fajuljon. Szeretem Castielt, talán túlságosan is, és nem leszek az a csaj, aki mással vigasztalódik, csak azért, mert a pasija elhanyagolja. Pillanatnyi elmezavar lehetett, hogy hagytam és viszonoztam Ren csókját, de ez még egyszer nem fordulhat elő!
  - Nem, nem és nem! Nem fogom hagyni, hogy elfajuljanak a dolgok. A barátom vagy, Castiel a szerelmem, és még ha most nem is hiszed, csak miatta élek. Rég neki adtam a szívem, végérvényesen, és ezen semmi sem változtathat! Ne csinálj ilyet többet, mert búcsút mondhatsz a barátságunknak, megértetted?
Kegyetlen szavak voltak ezek, de ez volt az igazság.
Ren haragos pillantást vetett rám, aztán felvette zárkózott és közömbös álarcát.
  - Legyen így, ha ebben hiszel.
Szavai és tekintete, azt sugallta, hogy nem hisz nekem, de nem voltam hajlandó veszekedni vele. Higgyen, amit akar, nem adom Castielt száz másikért sem!
Felálltam, hogy kimenjek a mosdóba. Hamar pisiltem, kezet és arcot mostam. Reméltem, hogy mire végzek, elmegy. Megigazítottam még zilált hajamat is, bár félve néztem a tükörbe. Kipirul arcom, csalódott tekintetem megrémített. Nem teheti ezt velünk Ren Willford! Se velem, se Castiellel, se saját magával! Túl fontos ő nekem és az imádni való húga, hogy mindent tönkre tegyünk.
Visszamentem a nappaliba. Hát persze, hogy még ott volt.
Az átkozott, bűnös takarót a kanapé karfájára hajtotta, ő meg illedelmesen a kanapé másik végében ült. Ahogy rám nézett, tudtam, hogy tudja, azt akarom, menjen el, és ez még nekem is fájt. Alig kap szeretetet az élettől, és most még nálam is nem kívánatos személy lett. Igazán kegyetlen az élet, és sajnos én is az lettem.
  - Sajnálom, Vivi. Tehetnénk úgy, mintha meg se történt volna?

Volt egy olyan sejtésem, hogy ezen agyalt, míg a fürdőben voltam. Megesett rajta a szívem.
  - Megpróbálhatjuk, de nem ígérem, hogy sikerülni fog. Te akarva-akaratlan fúrod a kapcsolatom, és ezt nehéz megemészteni.
  - Ígérem, jó leszek. - Ren esküre emelte egyik kezét, a másikat szíve fölé rakta. - Ünnepélyesen megígérem, hogy nem lesz több ilyen!
Nem tudtam, hihetek-e neki, de meg kell próbálnunk a barátságunk érdekében.
  - Jó. - nem tudtam mást mondani, a szívem is ezt súgta. Fogtam magam, és visszaültem a kanapéra, előző helyemre. - Nézzünk még tévét.
Abból nem lehet baj. - tettem hozzá gondolatban.
Mivel semmi érdekes filmet nem találtunk, közös megegyezéssel klipeket néztünk a zenecsatornán.
Ha lehet, még feszültebb lett a légkör közöttünk, mint azelőtt, de próbáltunk nem tudomást venni róla. Borzasztó volt ez a helyzet, s reméltem, ha alszunk rá egyet-kettőt, minden a régi lesz.
Hirtelen csengettek, s az éles zajra összerezzentem. Alig múlt még dél, gondoltam a postás lehet.
Felálltam, de Ren megelőzött.
  - Maradj! Pihentesd a lábad, majd én megnézem ki az!
Már rohant is az ajtó felé. Nem hallgattam rá, már a nappali közepén álltam, mikor kitárta az ajtót.
Pontosan láttam, hogy az ajtóban a bőrdzsekis, fekete nadrágos és hátizsákos Castiel áll. A srác szürke szemébe vihar dúlt, amikor meglátta, ki nyit neki ajtót.
  - No lám, Willford! Nem is tudtam, hogy Vivien a húgod! - szólat meg haragosan a vörös srác, és szinte félrelökte, hogy be tudjon jönni a nappaliba. Szigorú pillantással mért végig, aztán élesen megkérdezte: - Mi a frászt keres ez itt? - fejével Ren felé bökött.
Meg sem tudtam szólalni. Váratlan felbukkanása, és az előbbi bűn, ami még itt motoszkált bennem, felemésztette az idegeimet. Istenem, ha negyedórával hamarabb jön, vége köztünk mindennek!
  - Vivi anyukája elvitte Sissy-t az oviba, és megkért, hogy vigyázzak cserébe a lányára.
  - De kedves vagy! - vágta oda a szavakat hetykén és utálkozva Cast. - De most már elhúzhatsz, innentől én leszek a kedvesem mellett!
  - Castiel... ne légy barom! - kértem csendesen, de figyelmeztetően. Mivel mellém lépett és birtoklóan átölelte a derekam, automatikusan átkaroltam én is.
  - Nem vagyok az, de ami az enyém, az az enyém! Cseppet sem örülök, hogy ez a remete már megint körülötted zsong!

  - Csak azt tette, amire anya kérte. - védtem Rent, bár kicsit még sokkal többet is, de erről jobb volt hallgatni. Utáltam, hogy hazudok, de ez volt a helyes, ha nem akarom elveszíteni.
  - Remek. - Cast kihívóan nézett Renre. - Akkor kösz, és viszlát!
Egyértelmű volt, hogy nem akarja itt látni a másik srácot. Nem tetszett, hogy elzavarja Rent, mint egy kivert kutyát, de hagytam, mert egyrészt, nem akartam balhét, másrészt a másik fiú meg is érdemelte, hisz Castiel helyére pályázik. Hát nagy csalódás fogja érni, mert az a hely a szívemben mindig a vörös ördögé lesz. Sajnáltam Rent, azt kívántam, bár ne érezne irántam, és bár ne csókolt volna meg, mert akkor nem lennénk ilyen zaklatott állapotban. De megszokhattam volna már, hogy az élet mindig akkor vág pofán, amikor nem számítok rá.
Ren vetett még rám egy félszeg pillantást, aztán felkapta a dzsekijét a fotelből, bólintott és elrohant.
Megalázottan és magányosan távozott. A szívem egyik fele majd megszakadt érte, de nem mutathattam ki.
  - Végre kettesben. - ölelt meg Castiel, és megcsókolt.
Ez a csók volt az igazi. A szenvedélyes, mindet feledtető, vad csók. Megkönnyebbültem, hogy még mindig így érzek iránta, mert akkor nagy baj nem lehet. Sóhajtva simultam hozzá, élveztem a testemet elöntő forróságot, és szomjasan viszonoztam a hevességét.
Sokáig faltuk egymást, bár elveszítettem az időérzékem. Felnevettem, amikor Castiel a kanapéra huppant és az ölébe húzott.
  - De hiányoztál. - suttogta a számba, miközben homlokát a homlokomnak támasztotta. Az ő levegőjét szívtam be, orromat betöltötte egyedi illata, az arcszesz és a parfümjének kellemes egyvelege. Végre jól éreztem magam, teljesen jól.
  - Te is nekem! El se hiszed mennyire! - súgtam válaszul, némi bűntudattal, de kedvtelve túrtam hosszú hajába. Pont a közelsége és érintése kellett, hogy minden másról megfeledkezzek.
Duruzsoltunk még egy darabig a lábamról és a balesetemről, jól esett az aggódása és törődése.
Még mindig az ölében ültem hozzásimulva, amikor eszembe jutott, hogy most órán kéne lennie.
  - Örülök, hogy itt vagy, de ellógtál a suliból?
  - Dehogy! - nevetett, s ez a hang a szívemig hatolt. - Elfelejtetted, hogy már jó fiú vagyok? Elkérezkedem, hogy veled tudjak lenni. A próbát pedig átrakattam négyre, így ápolhatlak, babusgathatlak, meg mindent, amit csak szeretnél.
Szóval négy óra. Ennyi jut nekem mára belőle!
Észre vehette csalódottságomat, mert a homlokát ráncolta.
  - Kicsim, ha azt akarod, hogy reggelig veled legyek, az is megoldható! Lemondom a próbát és a versenyt, csak kérned kell!
Ajánlata meglepett és meghatott, de tudtam, nem lehetek önző. Nem hagyhatja cserbe miattam a bandát és a karrierépítést.
  - Nem, Castiel, nem teheted ezt Alexyékkel. Számítanak rád, vár a verseny és nem dobhatod el miattam a csodás jövőt. Nyerjétek meg nekem a versenyt, hogy büszke lehessek rátok!
Hálásan homlokon csókolt.

  - Imádlak, Vivieni, de rettegek, hogy ez a fene nagy zenélés a kapcsolatunk kárára megy. Beteg vagy, melletted lenne a helyem, nem egy kivilágított színpadon!
  - Ne butáskodj, szívem! Te mondtad a múltkor, hogy sosem unalmas a kapcsolatunk, és így nem is ununk egymásra. Neked kell a siker, a zenekar és a rivaldafény, és nem fogok az utadba állni! Szeretlek, néha nehezen viselem, hogy alig vagyunk együtt, de annál édesebbek a lopott együtt tölthető percek. Ezek vagyunk mi, ez így kerek.
Komolyan is gondoltam, amit mondtam, hisz nem akartam se elveszíteni, se meggátolni bármiben. Hisz ha miattam sutba dobná a zenélést, egy életre bűntudatom lenne, hogy nem hagyom kibontakozni a tehetségét. Érdekes, hogy erre Ren csókja döbbentett rá. Fura az élet, hisz ez az apró botlás kellett ahhoz, hogy újra egyenesbe lendüljek és rájöjjek, mi az igazán fontos.
Szavaimat Castiel forró csókkal köszönte meg, ami túl hevesre sikeredett, hisz később kikísérleteztük, hogy lehet fájós lábat kímélve, akadálytalanul elmerülni a gyönyörökben.