Pillanatnyi boldogság

Másnap reggel kipihenten és vidáman keltem. Nem voltam sem álmos, sem fáradt.
Dudorászva öltözködtem és sminkeltem. Homok színű csőnadrágot vettem fel, bordó, szűk pulcsival.
Hajamat hátul kicsit feltupíroztam és kékkel húztam ki a szemem.
Gondoltam egyet, és magamra vettem a Castieltől kapott ékszereket, sőt, még a fiókból is előszedtem a karácsonyra kapott gyűrűt. Mivel az érzések újra fellángoltak, megint hordani akartam.
A konyhában megreggeliztem apával és a fiúkkal, aztán rohantam is a suliba. Kint hideg volt, és szállingózott a hó.
Első órám föci volt az első emeleten, utána a büfében kóláztam a lányokkal, Gabriellel, Leigh-el és Rosával.  Most kivételesen Peggy is volt suliban. Körbe álltuk a büfé asztalt. Ken nem volt köztünk, a nagy üvegajtó előtt állt Arminnal, Alexyvel és a kis barátnőjét, Evelynt ölelgette.
Mi csajok persze a divatról fecserésztünk.
Egyszer csak Castiel lépett mellém és megragadta a felkarom.
  - Szia, Vivike! Elrabollak egy percre!
  - Szia, Castiel, mi is itt vagyunk! - nevetett a vörös srácra fenyegetve, de vidáman Rosaly.
  - Ja... igen, sziasztok! Na jössz már, Vivieni? - és meg sem várta a válaszom, a falhoz rángatott, hogy a többiek ne hallják a beszélgetésünket.
*
  - Ezek ketten mióta vannak ilyen jóban? - húzgálta száját irigykedve Peggy.
  - Nem régóta. - válaszolta Kim.
  - És nincsenek is jóban. - vágta rá Leigh.
*
Felháborodva néztem elrablóm csodás szemébe.
  - Mi ilyen fontos, ami nem tűr halasztást?
  - Semmi. - mosolygott a fekete pulcsis srác kisfiúsan. - Csak a közelemben akartalak tudni. Szörnyű, hogy látlak, de nem tehetem veled azt, amit szeretnék. - suttogta lágy hangon, miközben mélyen a szemembe nézett.
  - Ez kedves. - mosolyogtam rá ragyogó szemekkel. - Mi lenne az, amit "tenni szeretnél"?
  - Ne hergelj, édesem, mert rád ugrom! - figyelmeztetett vigyorogva Castiel. - Először is... itt helyben megcsókolnálak, és olyan szorosan ölelnélek, hogy érezd a heves vágyat a testedben... aztán elcipelnélek egy elhagyatott folyosóra, és kielégíteném a szenvedélyünket... nem érdekelne, ha meglátnak, csak téged akarnálak érezni.
Minél többet mondott, annál vörösebb lettem. Felkavartak a szavai, de megérdemeltem, mert én akartam tudni.
  - Te nem vagy komplett! - mosolyogtam, amikor felocsúdtam. - Szeretkezni az iskolában?
  - Miért ne? Izgató lenne, nem? De igazad van, kicsit merész ötlet. - kacsintott Cast vidáman.
Imádtam, amikor ilyen gondatlan, vidám és közvetlen velem. Ilyenkor a nyakába ugrottam volna és össze-vissza csókolgattam volna szívem szerint.
  - Merész? Az nem kifejezés!
  - De igyekszek türelmes lenni. Kivárom a délutánt, akkor csak az enyém leszel, egy szál fürdőruciban. - vigyorgott a vörös csábító titokzatosan és ravaszul. - Tényleg! Nekem nehogy egyrészest vegyél fel! Bikini legyen, szexi és alig takaró!
  - Ez nem kívánságműsor! Csak bízd rám, mit veszek fel! - mosolyogtam konokul.
  - Na, ne légy gonosz!
  - És ha mégis? - kérdeztem a tűzzel játszva.
  - Akkor garantálom, hogy ma megfulladsz, de nem a víztől, hanem a csókoktól!
  - Majd meglátjuk, ki bírja jobban... Jobb, ha tudod, hogy verhetetlen vagyok csókcsatákban!
  - Víz alatt is? - vonta fel a szemöldökét Castiel.
  - Akár ott is! - nevettem könnyedén.
  - Fantasztikus lesz a délután, ha így állsz hozzá! - csillant fel a fiú szeme.
  - Hogy így?
  - Ne provokálj, kiscicám, mert tényleg rád ugrok!
  - "Merész ötlet." - kuncogtam a szavait ismételve. - De félretéve a hülyeséget, mikor és hol találkozunk?
  - Háromkor... mondjuk talizzunk a főtéri pékség előtt.
  - Oké, ezt megbeszéltük. - bólintottam rá. - Ott leszek.
  - Már alig várom. - méregetett Castiel éhes tekintettel.
  - Hát addig még várhatsz, drágám! - evődtem vele pajkosan. Közelebb léptem Castielhez, bal kezem a vállára tettem, aztán kacéran végig húztam a kezem a felső testén. A mozdulatot a háta mögött fejeztem be, bátran belemarkoltam a hátsójába. Nem értettem magam, amiért ilyesmire vetemedtem, de nagyon jó érzés volt mindenki tudta nélkül titkon taperolni. Miközben ezt műveltem, kihívóan a szemébe néztem.
  - Ne játssz velem, Vivieni!... Meg fogod bánni, hidd el!
  - Az nem olyan biztos. - incselkedtem. - Vannak dolgok, amiket sosem bán meg az ember.
És ekkor sajnos becsengettek.
Kacagva összenéztünk, aztán Castielbe karoltam és együtt sétáltunk a hatos terem elé, ahol nyelvtan óra következett. Észrevettem, hogy Nathaniel fejcsóválva bámul ránk, aztán összedugja a fejét Dajannal, de most ez sem érdekelt. Gondoljon, amit akar, ő is, meg a többiek is!
*
  - Nézd, Nath, elhorgásszák a csajod! - jegyezte meg kárörvendően Dajan.
  - Vivien nem a csajom! - vágta rá durcásan a szürke pulcsis, szőke srác. - És az ő baja, ha hagyja, hogy ez a barom behálózza. Ha neki ő kell, nem tehetek semmit. Pórul fog járni Castiellel, az hét szentség. - jegyezte meg rosszindulatúan Nathaniel.
  - Ne parázz, Nath! - intette le a mellette álló Lysander, és a vállára tette a kezét. - Ne izgulj miattuk! Csak haverok és azért vannak összenőve, mert Vivi bátyja parancsba adta nekik, hogy barátkozzanak össze. - füllentette a fehér hajú srác szemrebbenés nélkül.
Lysander nem akarta, hogy Nathaniel és Cast megint rivalizáljanak egy nő miatt. Elég volt ezt egyszer elviselni. Akkor választania kellett a két barátja között, és ő Castielt választotta, pedig Nathanielt is kedvelte. Most, hogy eltelt azóta egy-két év, nem akart megint egy ilyen szituba keveredni.
  - Lépned kéne, pajtás, mert kiröppen a madárka! - biztatta Dajan a szőke srácot.
  - Mit tehetnék, ha Vivien nem gerjed rám?
  - Tegyél róla, hogy gerjedjen - ilyen egyszerű!
Lys bepánikolt.
  - Nem biztos, hogy ez jó ötlet! Szerintem, nem kéne erőltetni, ami nem megy!
  - Igazad van, Lys. - csüggedt el Nath.
*
Megjött az ofő és bementünk a terembe. Kimmel az ablak felőli padsorban ültünk. Feladatokat oldottunk meg a munkafüzetünkben.
Hirtelen Kim meglökött a könyökével.
  - Megtudhatom, hogy kinek, vagy minek köszönhetően vagy így feldobva? - faggatott a terep nadrágos és barna pulcsis barátnőm.
  - Egy pasinak köszönhetően.
  - Ó, már megint Castiel! - sóhajtott reménytelenül Kim.
  - Igen... Csodás volt a tegnap délutánunk. - mosolyogtam és a pulcsim alól előhúztam a nyakláncot, a karkötőt és az ujjam is elé toltam. - Ezek tőle vannak. Ma is vele randizom, méghozzá az uszodában.
Kim savanyú képet vágott.
  - Remélem tudod, mit csinálsz!
  - Nem tudom, de ez most nem is számít! Csak az a lényeg, hogy vele lehetek.
  - Te megkergültél!
  - Aha. - mosolyogtam könnyedén. - Miatta!
Nyelvtan óra után angol következett. Pechemre a tanárnő felszólított felelni, de szemből Cast és Lys annyit súgott, hogy összehoztam egy négyest. A másik felelő Amber volt, neki csak egy kettesre futotta. Igaz, neki nem súgott senki.
Állami ismeretek óra után a büfénél lekváros sütit ettem, velem szemben Rosa és Leigh állt. A fiú hívta szerelmét délután shoppingolni, de a fehér hajú lány zavartan az irodalom házi dolgozatról hadovált, hogy a könyvtárba készül anyagot gyűjteni. Azt gyanítottam, Rosa hazudik.
Környezetvédelem után matek következett. A terem előtt magamban fohászkodtam, hogy a kijavított dolgozatom legalább egy kis kettesecske legyen!
  - Na, mikor legyen a következő matek korrepetálás? - kérdezte a mellém lépő Nath.
  - Fogalmam sincs! Az attól függ, hogy sikerült ez a hülye dolgozat! - vágtam rá, miközben befelé araszoltunk a terembe. Beültem a padomba, felkönyököltem rá, Nathaniel meg tétován ácsorgott mellettem, fél vállán a fekete Nike táskájával. - De biztos, hogy nem szeretném abba hagyni a külön órákat!
  - Leülhetek? - tolta arrébb a fiút nem túl kedvesen Kim, és befészkelődött mellém.
  - Szívesen segítek neked, tudod jól! - mondta Nath.
  - Majd órák után megbeszéljük! - próbáltam lerázni, mert Kim értetlenül és kíváncsian méregetett. Nem akartam, hogy megint pasifaló szörnyetegnek lásson.
Tíz perc múlva a kezembe kaptam a kijavított dolit. Reménykedve szorongattam. Torkomban dobogó szívvel nyitottam ki... és nem akartam hinni a szememnek: kettes! Eddigi legjobb teljesítményem.
A Kimé hármas lett, Nath és Rosa ötöst írt, Cast is hármast. A mázlista!
Ezután jogi óránk volt, előtte a terem előtt álltam Gabriellel, Kennel, Dake-kel, meg Leigh-el, a többiek mind szétszéledtek. A szünet felében odajött hozzám Nath és Dajan.
  - Gratulálok a dolihoz! - mosolygott kedvesen a szőke herceg.
  - Kösz, de lehetett volna jobb is! De a tiéd remek volt, mint mindig!
  - Vivi, az a lényeg, hogy nem egyes! - mosolygott rám biztatóan Dajan.
  - Na, akkor mi lesz a matekozásunkkal? - kérdezte Nath.
  - Majd egyeztetünk időpontot. - mosolyogtam.
  - Hát ma...
  - Ma nem jó! - vágtam rá rémülten. Eszembe sem volt lemondani Castielt a hülye tanulás miatt. - Mára már van programom.
  - Épp azt akartam mondani, hogy ma nekem se jó, mert edzés lesz, de holnap megoldhatjuk.
  - Oké. - válaszoltam zavartan. Rossz volt titkolózni. - Akkor ezt lezsíroztuk.
*
Eközben Cast meg Lys felfelé jöttek a lépcsőn.
  - Castiel, mostanában keveset lógunk együtt. - mondta Lys. - Mi lenne, ha délután löknénk egy párat a Bázison? Rosa is jön.
  - Klassz lenne, de nem ma! Úszni megyek a bájos kis Vivikével.
Lysander azt hitte nem jól hall. - Megint titkos randik?
  - Ahogy mondod. - mosolygott bólogatva Castiel.
  - De hát... mi értelme van ennek, azt mondd meg nekem?! Miért szédíted szegény lányt?
  - Nem játszok vele, ez már komolyabb. - ismerte be Cast. - Azért vagyok vele, mert kedvelem a társaságát. Vivien olyan más, mint Deborah... Ez a lány szeszélyes, ugyanakkor tündéri! Vidám és mindig a saját feje után megy. Szerény, mégis érzéki... és határozottan romantikus. Rabul ejtett a mosolya, a mélységesen kék szeme, a jelleme, az egész lénye. Imádni való a kis csaj.
Lys a fejét csóválta. Megálltak a terem végében, jóval távolabb a többiektől.
  - Nem lehet, hogy egy kicsit szerelmes vagy, barátom?
  - Nem! Honnan veszed ezt?
  - A szavaidból, Cast! Az egekig dicsérted a lánykát... pont úgy, mint egy szerelmes kiskölyök, aki csak a nagy őröl tud áradozni egyfolytában.
  - Ez marhaság! Csak képzelődsz! Nekem ez a lány... csak egy kaland... Izgalmas vele, de ennyi!
Lysander még mindig nem hitt a haverjának.
  - Mondj, amit akarsz, látom, amit látok!
  - Menj a francba! - intette le Cast mérgesen, és elfordult tőle.
A vörös srác magában Lys szavain agyalt.
Még hogy szerelmes! Én? Vivien Marsallba? Nem! Bár... sokat jelent nekem, de ez nem lehet szerelem! Vagy mégis az? Létezik, hogy ez a különös ragaszkodás a szerelem? Nem... az nem történhet meg...
*
Óra után a fotóüzletbe vettem az irányt. Onnan hazafelé tartva összefutottam az ölelkezve sétálgató Lyssel és Rosával.
Rögtön sejtettem, hogy a könyvtári kutatás csak kamu volt.
  - Titkos randi? - nevettem rájuk.
  - Ja! Rosa össze-vissza hazudozik, csak hogy velem legyen! - büszkélkedett Lysander.
  - Nem féltek, hogy lebuktok? Szegény Leigh padlón lesz, ha ez kiderül. - jegyeztem meg fejemet csóválva.
  - Igen, biztosan, de ráérünk ezzel akkor foglalkozni, ha bekövetkezik. - válaszolta a fehér hosszú kabátos Rosa.
  - De akkor is, csak csalod a barátod. - kötöttem az ebet a karóhoz.
  - Castiel is ezt teszi, mégsem bánja. - célzott Lys kicsit sértődött hangon.
És igaza volt Lysandernek! Vettem az adást. Miért vagyok úgy kiakadva, amikor én is ezt csinálom Castiellel, Deb háta mögött? Ha majd minden kötél szakad, mi is olyan helyzetben leszünk, mint ők Leigh-el.... És igen... keresztül fogok gázolni Deborah-n, nem törődve az érzéseivel. Megéri majd a szenvedést ez a néhány boldog pillanat? Igen, vagy nem, ebbe már belementem.
  - Hú-ú! - legyezett tenyerével az arcom előtt Rosa, mert elbambulva meredtem magam elé szomorúan. - Magadnál vagy?
  - Jaj, ne haragudjatok, csak eszembe jutott ez meg az. Most mennem kell, mert háromkor randim lesz.
  - Jó szórakozást! - kacsintott Lys, és ebből tudtam, hogy tudja, hova készülök és kivel.
  - Köszi, nektek is! - mondtam, aztán gyorsan elbúcsúztam tőlük.
Már csak egy saroknyira jártam az otthonomtól, amikor eszembe jutottak a zsebemben lapuló fényképek. Gyorsan kiszedtem őket a borítékból és elkezdtem nézegetni őket.
Az első kép az volt, mikor mi, a három dáma lejöttünk kiöltözve az emeletről és a fiúk mellett pózoltunk. Tony csinálta a képet. Aztán volt néhány nevetős és táncolós kép rólam, meg jó pár a mulatozó tömegről. Volt egy kép Kimről meg Alexről meg Violáról és a pasijáról. Úgy döntöttem, ezeket a csajoknak adom emlékül. A következő fotón Castiel, Tony és Lys ült a kanapén összefont vállakkal. Nagyon cukik voltak. Egy újabb kép szíven ütött. Az a bizonyos csókos kép volt a torta fölött Dake-kel. Bizony, a kudarcos kapcsolatunk is már csak egy emlék...
A következő képen Antony haverjaival pózoltam. Szinte virultam a sok jóképű pasi között. Ami ezután akadt a kezembe, az sokkolt: Castiellel táncoltam a fotón, és sütött rólunk a feszültség. A sorban következőn megint a kanapén pózoltak, csak most Cast, Deb, Pete és a hátuk mögött Lisa meg Charlotte állt a pasijaikkal. Úgy döntöttem, majd albumba rakom a jól sikerült kis képeket és beviszem a suliba megmutatni őket a többieknek. Szinte minden barátomról volt kép. Az utolsó képen Viola meg Kim pózolt nem messze a konyhaajtó előtt. Alaposan megnézve láttam a konyhaajtó tejüvegére vetődni egy összefonódó pár árnyékát. Sokkolt, mikor rájöttem, hogy az én és Castiel lehetek bent.
  - Jóságos ég! - suttogtam szörnyülködve, és már az előtérben jártam.
Na bumm! Így kell lebukni! De ahogy jobban megnéztem a fotót, rájöttem, hogy senki nem tudja, kik lehetnek azok és nem is olyan feltűnő az a kis árnyék...
A nappaliban odaadtam a borítékot anyunak, én meg felszaladtam az emeletre, hogy elkészüljek a rám váró izgi randira.

                                                                   Lysander és Rosa 

Bolondos ruhapróba

Szerencsére nem voltak túl sokan a bevásárlóközpontban. Castiel a ruharészlegre vezetett.
Haragosan néztem rá, de nem szóltam semmit.
Castiel nem bírta sokáig a feszült légkört, megállt egy Adidas bolt előtt és felém fordult.
  - Most haragszol?
Dacosan felszegtem az állam.
  - Igen.
  - Csak azért, mert ékszerekkel akarok kedveskedni neked? Nem értem, mit problémázol ezen! Más lány örül, ha kap valamit!
  - Ne hasonlíts, a többi lányhoz, meg Debby-hez. - mondtam szikrázó szemmel. - Nem vagyok az a fajta, aki kihasználja, hogy pénzes pasival randizik! Nem, nem akarok ilyen lenni!
  - Tudom, hogy te más vagy... de engedd, hogy szebbé tegyem az életed!
  - De nem kell a pénzed! - kiáltottam és kis híján kimondtam, hogy "csak te", de még időben észbe kaptam. Ráadásul, a fejemben megint lejátszódott a délelőtti vitánk. - Csak nem gondolod, hogy az ajándékok lévén megkaphatod a testem? Na nem, soha! Már egyszer tisztáztuk, hogy nem vagyok utcalány.
  - Tudom, tudom, tudom! - ismételte a szót a fiú többször, miközben gyengéden megsimogatta az arcom. - És mivel tényleg kimondtam azokat a csúnya szavakat, most tárgyakkal akarom enyhíteni a fájdalmadat! Szeretném, ha elfogadnád az ajándékokat, mert megérdemled őket. Nincs hátsó szándékom, hidd el... sőt, sokkal többet érdemelsz! Kérlek, ne kosarazz ki!
Olyan szépen nézett, hogy nem tudtam nemet mondani. MEGINT NEM!
  - Rendicsek, Castiel, meggyőztél... Jaj, ez a bajom... - sóhajtottam fel elkeseredve. - Sajnos könnyen befolyásolható vagyok és elhiszem az ígéretesen hangzó szavakat.
  - Higgyél bennem, Vivikém!
Megadóan felnevettem. - Tehetek mást?
Cast viszonozta a nevetésem: - Nem!
  - Ezt megbeszéltük.
  - Remek! Akkor, most bemegyünk egy ruhaboltba! Felpróbálsz mindenféle csini göncöt a hecc kedvéért, én pedig megmondom, melyik stílus áll jól neked!
  - Felpróbáljak ruhákat? Minek, ha úgysem veszünk semmit? - pislogtam értetlenül.
  - Csak úgy... Jó móka lesz, majd meglátod! Rögtönzött divatbemutatóst játszunk. Mit szólsz?
  - Merész ötlet, de nekem tetszik! - mosolyogtam. Nem volt szívem nemet mondani és vonzott a csini ruhákban való pózolás is.
Kéz a kézben bementünk a következő ruhaüzletbe. Castiel rögtön a húsz év körüli fekete, hosszú hajú eladó lányhoz lépett és bemutatott engem, mint a barátnőjét. Elmagyarázta, hogy nem tudom, milyen stílus áll jól nekem, és mindenféle ruhákban látni akar.
Ezután nem volt más hátra, minthogy bevonultam az első kollekciómmal a próbafülkébe.
*Amíg Vivi öltözködött Castiel elhelyezkedett egy sötétzöld fotelben a fülkével szemben. A fotelje mellett egy teljes alakú széles tükör állt. *
Először egy citromsárga, fenekemet alig takaró csőruhában jelentem meg Castiel előtt.
A tükör előtt forgolódtam, de nem éreztem jól magam a passzos és túl mini ruhában. Castiel a fejét csóválva figyelt.
  - Ez túl szexi! Ebben nem engednélek ki az utcára! Jól áll, de ne vegyél fel ilyeneket, túl vadító! Más csajokat szívesen megnéznék benne, de téged... nem engednélek benne sehová, nehogy helyettem valaki más ugorjon rád.
Szívből nevettem, mert jólesett a bók. De a jókedvem elillant, amikor felfedeztem Cast tekintetében a vágyakozást is, ahogy a szemét a testemen legeltette. Azonnal menekülni akartam, és amit az eladó lány a kezembe nyomott elkaptam, majd visszasiettem a próbafülkébe. Nagyokat sóhajtva dőltem a falnak.
El kellett rejtőzzek a srác égető pillantása elől. Sosem fogom megszokni, hogy így tud rám nézni.
*
Míg Vivien a fülkében piszmogott, az eladó lány a tükör és a fülke között állt és száját húzogatva fordult Castiel felé.
  - Esetleg vásárolni is fogtok, vagy csak itt szórakoztok?
  - Természetesen mindent megveszek, ami jól áll neki! Amire azt mondom, hogy jó, tedd félre és mielőtt elmegyünk kártyával fizetek! Megadom a címet, ahová küldjétek! - válaszolta Cast komolyan.
  - Rendben. Szerencsés a barátnőd.
  - Még nem a barátnőm, de az lesz! - mosolygott a vörös srác titokzatosan.
*
Mikor felöltöztem, kiléptem Castiel elé.
Egy bő szárú szürke, sportos nadrág volt rajtam kék Agressor toppal és fehér cipzáras plüss pulcsival.
  - Menő. - vigyorgott Cast feltartott hüvelykujjal.
A következő egy hosszú, fekete szoknya volt, hozzá illő lezser térdig érő felsővel.
Ez nem igazán tetszett a fiúnak.
  - Nem az igazi. Elveszel benne.
A következő, amit magamra cibáltam nagyon menő volt. Egy fekete bőrnadrág, kígyó mintás, hosszú, lezser kiskabáttal.
Castiel csak ámulva gyönyörködött bennem.
  - Király!
A következő estélyi ruha is tetszett Castielnek. Fekete bársony, térdig érő, koktélruha volt, hátán X- alakban kereszteződtek a pántok, elől mélyen dekoltált volt.
Egyre jobban élveztem a divatbemutatót. Nevetve billegtem és pörögtem Cast előtt.
A következő egy rózsaszín fodros, flitteres "Barbie ruha" volt. Mikor Castiel meglátott benne, jót nevetett.
  - Júj, mint egy porcelánbaba! Ez nem te vagy, édesem!
Így a ruhát levettem és magamra húztam a következőt, egy szegecses, barna nadrágot és piros bőrkabátot. Castiel a szemét forgatva méregetett.
  - Túl vad. - legyintett.
A következő egy leopárd mintás nadrág volt és egy fekete topp, ami enyhén átlátszó volt. Csak a mellrészén volt egy vastag betét, ami takarta, amit kellett.
  - Hogy tetszik? - pipiskedtem a tükör előtt és Castielre sandítottam.
  - A nadrág rémes, de a felső nagyon jó.
A következő, amit felvettem, egy sima fehér minta nélküli, miniruha volt, amihez fehér csillogó anyagú sztreccs nadrág dukált. Nekem tetszett a fazon és a szín is.
Castiel is elismerően nézegetett.
  - Szuper! Mint egy földre szállt angyal! Ebben még az oltár elé is elvezetnélek. - viccelt a srác.
  - Ez kedves. - mosolyogtam zavartan. - De most már hulla vagyok! Egy darab ruhát se bírok magamra húzni!
  - Akkor menj és változz vissza az én Vivienimmé. -  mosolygott Cast és rögtön szót is fogadtam.
* Közben Castiel Vivien tudta nélkül kifizette a ruhákat és még a kirakatban lógó Kilah Babe kapucnis pulcsit is a többihez íratta. *
Mikor kijöttem a saját cuccaimban a fiú oldalába karoltam.
  - Menjünk valamerre! - kértem boci szemekkel.
  - Mit szólnál a fehérnemű részleghez? Kiválasztom, ami tetszik, te felveszed és ugyanígy gyönyörködöm az átlátszó kis csipkékbe bujtatott testedben?
Az ötlet felháborított, még el is pirulhattam, már a gondolattól zavarba jöttem.
  - Bevenné a gyenge gyomrod. - morogtam az orrom alatt, amikor kisétáltunk az üzletből. - De erre nem tudsz rábeszélni!
  - Pedig olyan jó lenne... totál fel tudnál izgatni!
  - Persze! - nevettem. - Aztán meg az lenne a vége, hogy letepernél a fülkében.
  - Na és? - csillant fel Castiel szürke szeme. - Kinek lenne az baj?
  - Neked semmiképp, az biztos! - néztem fel rá rosszallóan. - Menjünk inkább kávézni. Teljesen kiszáradtam.
  - Ó, ezen könnyen segíthetünk. - mosolygott Cast és megállt. Maga felé fordított és megcsókolt.
Persze nem tudtam a következményekre gondolni, megadtam magam forró ajkainak. Mikor a szája az enyémhez ért, a térdem is beleremegett. Rögtön elfelejtettem mindent, semmi nem számított, csak Castiel, aki teljesen megszédített. Átkaroltam a nyakát, a testünk összesimult, mintha egymásnak lettünk volna teremtve. Castiel nyelve gyengéden körbejárta az enyémet. Amikor térde becsúszott a lábam közzé, a hajába markoltam, a fejét még jobban magamhoz húztam.
  - Te boszorkány! - súgta a fülembe Cast érzéki, lágy hangon. - Tényleg egy igazi boszi vagy! Megbabonáztál, és csak a jó ég tudja, hogyan szabaduljak meg ettől a varázslattól.
  - Hát meg akarsz szabadulni tőlem? - néztem pislogva a szürke, tüzes szempárba.
A fiú két tenyerébe fogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett.
  - Nem! E pillanatban egész más jár a fejemben.
  - Pontosan tudom, mit akarsz. - súgtam gyenge hangon, mert teljesen megbabonázott a közelsége és a hirtelen fellángoló szenvedély. - Azt szeretnéd, ha te meg én...
  - Igen! Egészen akarlak! Testestül-lelkestül. - Cast szája megint forrón az enyémre tapadt, én meg csak levegő után kapkodtam.
Apró, édes csókokkal borította be a félig szétnyílt ajkaimat. Forró lehelete valósággal égetett.
  - Szemérmetlen fiatalság! - szólt ránk egy mellettünk elhaladó idős hölgy.
Rögtön szétrebbentünk, mert eszünkbe jutott, hol vagyunk. Még egy pár pillanatig csak néztünk egymás szemébe, aztán kézen fogva elindultunk a kávézó felé.
A pláza kávézójában elég sokan voltak. Leültünk egy körasztalhoz.
Forró csokit rendeltem, Castiel meg habos kávét.
Természetesen a tejszínhab felét megosztotta velem. A kis pihenő után Cast maga után húzott és bevonszolt a bowling pályára. Bár már egyszer próbáltam ezt a játékot, valahogy nem nagyon ment. Hiába löktem meg nagy lendülettel a golyót, sosem sikerült letarolnom a bábukat, esetleg csak egyet a legszélén. Bezzeg Castielnek ez is jól ment. Szinte minden lökéssel kifektette az összes bábut. Mikor meguntuk a golyózást, a szomszédos cukrászdában vettünk egy-egy fagyit, amit a jégpálya mellett egy lócán fogyasztottunk el.
Negyedóra múlva már egy játékrészlegen nézegettük a játékokat, és ami zenélt és mozgott, azt mind nevetve végig nyomkodtuk. Itt is kaptam egy kis ajándékot: egy húsz centis nagyságú kék kis plüss elefántot. A kis jószág olyan cuki volt, hogy nem tudtam azt mondani, hogy nem kérem. Így nemsokára a papír táskámba került az is.
Kifelé haladva a fiú még elkapta a virágárust és kért egy hosszú szárú fehér rózsát.
Castiel még mozizni is akart, de határozottan tiltakoztam.
  - Nem lehet, értsd meg! Muszáj hazamennem! Már hét óra is elmúlt! Ráadásul apu is vár, ma kapom meg szülinapi ajándékom tőle!
  - Na jó, akkor hazakísérlek. - hagyta rám Cast, és nagyot dobbant a szívem, mert látszott rajta, hogy nem szívesen válik el tőlem.
Csendesen sétáltunk hazafelé a sötét utcákon. Nem éreztem, hogy hideg lenne, de lehet, hogy a heves érzelmeim fűtöttek belülről.
  - Köszönöm ezt a szép napot, Castiel! - mosolyogtam a fiúra hálásan.
  - Én köszönöm, hogy veled lehettem! - mondta halkan, és megfogta a kezem.
  - Felejthetetlen volt minden. - vallottam be érzelmesen.
  - Akárcsak te!
  - Jaj, Castiel, kérlek ne mondj ilyeneket! Csak megnehezítesz mindent.
  - Ne haragudj, nem direkt csinálom! - szabadkozott Cast. - Engem az érdekelne, akarsz-e még néhány ilyen pillanatot?
  - Nem kellene, de igen. - vallottam be félve, a csizmámat bámulva menet közben.
  - Akkor csináljunk valamit együtt holnap is! - javasolta rögtön szívem vörös hercege. - Még a mainál is jobb dolog jár a fejemben!
  - Csak nem az ágyad? - kérdeztem viccesen fancsalodva.
  - Nem lenne rossz. - kuncogott Castiel vidáman. - Egész délután veled szeretkezni... hm, szuper lenne... De nem! Arra gondoltam, menjünk holnap az uszodába!
  - Mi? Január közepén uszodába? Te meghibbantál?
  - Dehogy! Fűtött hely, és ilyenkor tömeg sincs! Na, légyszí... egyezz bele! - rimánkodott a vörös srác.
  - Ne... nem kellene.
  - Dehogynem! Jó lesz, majd meglátod! - bizonygatta Cast.
Végre elértük a mi utcánkat és letértünk a sarkon.
  - Strandolni télen? Ez őrültség!
  - Az, de mi őröltek vagyunk!
  - Na jó, rábeszéltél! - döntöttem el végül. Ha már így alakult, foggal-körömmel ragaszkodni akartam a vele tölthető boldog percekhez. Már csak három háznyira jártunk az otthonomtól.
Mindjárt vége ennek a csodálatos napnak. - gondoltam lehangolódva.
  - Varázslatos lesz, megígérem! - mondta Cast, amikor megálltunk a kapu előtt.
  - Biztosan. - válaszoltam, de megint előjöttek a kételyeim. - De nem akarom, hogy csóközönnel árassz el.
  - Miért? Mert olyankor elveszíted a fejed?
Lehajtott fejjel ácsorogtam, a táskát a hátam mögött szorongattam, a csizmám orrával a havat turkáltam.
  - Igen azért is, meg hát ott van Deborah is.
  - Felejts el őt! Ne gondoljunk rá! Vele már kipurcant a kapcsolatom!
  - Akkor... szakíts vele! - kértem kiszáradt torokkal.
  - Meg fogom tenni, de most még képtelen vagyok elé állni és kitálalni.
  - Te tudod. - hagytam rá. Már nem mertem hinni az ígéreteiben. - Na jobb, ha most megyek.
  Máris a kisajtó felé léptem, de Castiel elkapta a kabátom ujját.
  - Csak nem akarsz így itt hagyni?
  - Hogy így? - fordultam vissza.
  - Jó éjt puszi nélkül.
  - Ne... nem, Castiel, nem tartom jó ötletnek. - tartottam magam elé védekezően a kezem.
De Castiel nem törődött erőtlen tiltakozásommal, magához rántott, hevesen átölelt és lassan, vágyakozóan megcsókolt. A szenvedélyes csóktól minden aggályom és félelmem elmúlt. Elhallgatott bennem a józan ész tiltakozó szava és a vágy győzedelmeskedett az akaratom felett.
Reszkető kézzel kabátja alá nyúltam és semmivel se törődve csak Castiel testére koncentráltam. Kezem a derekánál besiklott a pólója alá és sóhajtozva megérintettem forró tapintású bőrét.
Castiel felszisszent a hideg ujjak hatására, de nem hagyta abba csókolásom, egyre mohóbb szenvedéllyel vette birtokba a szám. A kezemből kicsúszott a táska, de most ezzel sem törődtünk. Cast a kapu betonoszlopához szorított és szorosan hozzám simult. Egyre erősebben éreztem a fiúban növekvő vágyakat és ettől én is felhevültem. Ágyéka szorosan az enyémhez tapadt.
  - Ó, Castiel! - sóhajtottam szinte magamon kívül.
  - Látod, milyen jó nekünk együtt? - kérdezte Cast a hajamat simogatva. - Engedd, hogy a holnapi nap az én kedvem szerint alakuljon! Felejthetetlen délutánban lenne részed, ha hagyod.
A fejem még mindig szédült és még mindig nem érzékeltem a külvilágot.
A fenébe is! Miért ne mennék bele abba, amit kér? Miért foglalkozzak másokkal, amikor én is azt akarom, amit ő? Hadd legyek egy kicsit önző, nem kell Deborahval, vagy bárki mással törődnöm! Az a fontos, hogy nekem jó legyen, és NEKEM csak Castiellel jó!
Ujjaimmal apró köröket írtam le a srác tarkóján, miközben halkan megszólaltam.
  - Veled bármire képes vagyok - ezt te is tudod...
Cast vidáman mosolygott.
  - Ez az, kislány, mondj igent mindenre!
  - Igen... igen... igen! - ismételten többször, ész nélkül.
Tudtam, hogy tényleg esztelenség ezt mondani, de hát már beleszeretni is az volt. Szeretem és most vele vagyok, csak ez számít!
  - Örömmel hallom ezt, kiscicám! - mosolygott kedvesen a srác, de elengedett. Felvette a táskám a földről és a kezembe adta. - Jobb, ha bemész, mert ha rajtam múlna, sosem engednélek el! Menj, mielőtt a bátyád a keresésedre indul!
Ezt mondta, de fél kézzel megint átölelte a derekam.
  - Akkor jó éjt!
  - Álmodj te is szépeket, és gondolj rám! - csókolt homlokon Cast.
  - Na, szia! Akkor holnap találkozunk a suliban! - búcsúztam nagy nehezen és nem álltam meg, hogy ne adjak a szájára még egy utolsó puszit.
Sugárzó arccal mentem be a házba. Úsztam a boldogságban.
Az egész családom a nappaliban tévézett. Rögtön faggatni kezdtek, hol voltam és kivel, de nem mondtam semmit. Castiel az én titkom. Öt perc faggatózás után apu végre ideadta az ajándékom.
Egy nagy papírdobozban királykék görkori, valamint térd és könyökvédő lapult. Vidáman ugrottam apa nyakába. Remek ajándék volt! Alig vártam a tavaszt, hogy megtanuljak görkorcsolyázni.
Vacsora közben pityegett a telefonom.
Nem törődtem az ősök rosszalló tekintetével, elővettem a zsebemből és olvasni kezdtem az SMS-t.
"A földön vagy még angyalkám?" - írta az SMS-lovagom.
  - Most eszel vagy nyomkodsz? - kérdezte apám.
  - Mindkettő. - válaszoltam csámcsogva és azért is választ pötyögtem.
"Igen, de csak azért, mert te nem hagysz elszárnyalni."
A fiú hamar válaszolt.
"Boldog vagy? Az jó, mert ugye tudod ki a szívem csücske..."
  - Kivel SMS-ezel? - kérdezte Tony.
  - Csak egy haverommal. - válaszoltam fokhegyről, de már a válaszon agyaltam.
" Gondolom csak is én 😁 Jó tudni, hogy vagy nekem, titokzatos hercegem."
A következő üzenettől olvadoztam, mint vaj a napon.
"A világnak csak egy valaki vagy, de nekem te vagy a világ! 🧡"
Ez de gyönyörű... Ez az üzenet csak fokozta a boldogságom.
  - Egyél már! Ne most szórakozz azzal a vacakkal! - szólt rám ezúttal anyám.
  - Oké... csak még hadd írjak egy búcsú üzenetet... Aztán nyugton maradok!
"A világod most búcsúzik! Légy jó fiúka, és gondolj rám 😘"

Szent a béke

Mikor hazaértem, anyát a konyhában találtam. Újságot olvasott a asztalnál.
  - Szia, anyu! - huppantam le vele szembe vidáman.
  - Helló, kicsim! Milyen volt a suli? - tolta félre a pletykalapot anya, s rám figyelt.
  - Unalom. - sóhajtottam nagyot.
  - És tegnap, mikor jöttél haza, kislányom?
  - Ó... hát... - nagyot nyeltem, mert nem akartam elárulni anyunak, hogy szinte egész éjszakára kimaradtam. - Nem sokkal éjfél után... Tudod, nagyon jól éreztem magam Daniel társaságában, beültünk egy moziba, és a késő esti filmet is megnéztük. - füllentettem, mert nem akartam elmondani, mit művelten a diszkóban. Ittam és pasiztam, biztos kiakadna!
  - Ez a Daniel az új udvarlód? - érdeklődött anyám látszólag közömbösen, de biztos nem véletlen hozta fel a témát.
  - Nem, anyu, csak egy haverom! Nem járok vele. - mondtam. A hűtőhöz mentem és kivettem egy tejszínhabos csoki pudingot, majd kikotortam a fiókból egy kiskanalat. Visszaültem a helyemre és kanalazgatni kezdtem kedvenc desszertem.
  - És Tony?
  - Elfelejtetted, hogy már Kevinék műhelyében dolgozik?
  - Ja, tényleg... Anya, ha csörög a telefon, ne vedd fel, mert engem fognak keresni! - most én próbáltam közömbös arcot vágni.
  - Csak nem ez a híres Daniel barát fog keresni?
  - Nem, nem ő. Ez már másik fiú, de ez is csak egy haver!
  - Hány fiú barátod van neked, Vivien? - hüledezett anyám.
  - Kábé tíz vagy húsz. - jegyeztem meg nevetve.
  - Furcsa. A mai lányok csak barátkoznak a fiúkkal? Az én időmben még nem így nevezték a fiú-lány kapcsolatokat.
  - De anyu! Ez egy sem udvarló, mind tényleg csak barát és haver!
  - És a nagy szerelem?
  - Az még várhat! - vontam vállat, de a szóról egyből csak Castielre tudtam gondolni.
  - És mi van a szilveszteri fiúval, aki úgy megsebzett, de te szeretted?
Zavartan piszkáltam a hajam.
  - Mi lenne? Semmi! Már elmúlt a varázs, és vele is csak barátok vagyunk.
  - Jaj, Vivien, nem unod még ezt a barátos dumát?
  - De hát ez az igazság.
  - Na persze, lányom, én meg most jöttem a falvédőről! És mikor is mész a fotókért?
  - Holnap kell kiváltanom, úgyhogy suli után elhozom őket. Most lépek tanulni, mert később programom lesz!
Meg sem vártam anya válaszát, felmentem a szobámba. Összecsaptam a matek és angol házit. Épphogy kész lettem, odalent csörgött is a telefon.
Szinte leugrottam a létráról, annyira szaladtam felvenni. Majdhogynem repültem és a készülékre vetettem magam.
  - Igen, tessék?
  - Cső, Vivike, itt a kedvenc barátod!
  - Cast?! Na, mit tervezel mára?
  - Majd meglátod, szívecském... Egy fél óra múlva legyél a Flört Cafénál! Onnan indulunk, aztán meglátjuk, hol kötünk ki! - hallottam Castiel hangját a telefonban. Szinte nem is kért, hanem parancsolt. Ez nagyon bosszantott.
  - Ez igazán remekül hangzik... de mi van, ha időközben meggondoltam magam? - húztam a srác agyát.
  - Az nem fordulhat elő! Velem jössz és kész! Ha kell elrabollak, de akkor is véghez viszem, amit a fejembe vettem! - fenyegetett Cast, de a hangja vidám volt.
  - Rendben főnök, jöjjön, aminek jönnie kell! - nevettem a telefonba.
  - Ez már szeretem! Úgy veszem észre, okos kislány vagy! Szeretem, amikor ilyen engedékeny vagy.
  - De csak eddig és nem tovább!
  - Oké. - mondta Castiel és szinte magam előtt láttam, hogy hamiskásan mosolyog. - Na, de akkor most tényleg jössz, vagy csak felbiztatsz és nem jössz el? Nehogy átbaszd a fejem!
  - Nyugiba legyél, drága, megyek! - vágtam rá vagányul.
  - Kajak! Akkor várlak!
  - Oké. Szió!
Letettük a telefont és már rohantam is az előszobába, magamra kaptam a kabátom, de még beléptem anyuhoz a konyhába.
  - Akkor most megyek, anyu, túl sokáig nem leszek!
  - Máris? Azt hittem megvárod, hogy apád felkeljen és odaadja a szülinapi ajándékod!
  - Ó, el is felejtettem! - mondtam, és ez is Castiel miatt van! - Majd megkapom, ha hazajövök. Mondd meg apunak, hogy puszilom, de.… nekem most ez a fiú fontosabb!
  - Na, tessék! Most szóltad el magad! Tudtam, hogy innen fúj a szél! Még hogy barátság... az csak maszlag! - közölte diadalmasan anya.
  - Jó, lebuktam! - pirultam el. - Nem akartalak becsapni, csak még nem merem beleélni magam ebbe! Most már tényleg megyek! Pá, anya!
  - Légy jó, és érezd jól magad! - kiáltott még utánam anya.
Két perc múlva már a Flört Café felé sétáltam a csípős, deres hidegben. Ropogott a fagyos hó a lábam alatt, és igyekeztem kikerülni a jégbordákat.
Amíg a csendes utcán sétáltam, azon agyaltam, hogy mennyit változtam mostanában. Régen, ha ajándékot kaptam a családtól, addig kíváncsiskodtam, míg valaki el nem árulta, mi az. Mindig izgalomba hozott a meglepetés, főleg, ha valami nagy ajándékról volt szó. De ezúttal nem villanyozott fel a gondolat, mert az jobban érdekelt, mit tervez mára Castiel.
* Eközben Castiel már a kávézó előtt várta a lányt. Elhatározta, hogy mindent latba fog vetni, hogy Vivien végül majd ne tudjon ellenállni neki. Igen, igyekezni fog kedves lenni és mindent megtesz, hogy a lány megbocsátson neki. Már ha eljön!
Öt perc múlva megkönnyebbülve fellélegzett, amikor megpillantotta a közeledő lányt. *
  - Szia, szépség! - üdvözölt Castiel, amikor mellé értem.
  - Hali!
Meglepődtem, amikor a vörös srác könnyed csókot lehelt az arcomra és belém karolt.
  - Bemenjünk a Flörtbe? - kérdezte Cast.
  - Nekem aztán édes mindegy! - vontam vállat játszva a közömböst már megint.
  - Pedig te döntesz! Ma minden a kedved szerint alakul, drága Vivieni! - ígérte a fiú.
  - Pompásan hangzik. - nevettem huncutul, s befelé vettem az irányt. - Akkor együnk valami fincsit!
Castiel bevezetett a helységbe, elfoglaltunk egy ablak melletti asztalt.
Leültünk egymással szemben, a széktámláinkra raktuk a kabátokat.
  - Mit kívánsz? - kérdezte Castiel mosolyogva, és hangjából olyan kétértelműség sugárzott, hogy majdnem lefordultam a székről. Zavarba jöttem és idegesen tördeltem az ujjaim az asztal alatt az ölemben. Most kezdtem el csak kételkedni abban, hogy jól döntöttem-e, amikor igent mondtam erre a titkos randira.
  - Hát... nem téged! - nyelveltem rögtön. - Egy Krémest és egy Rigó Jancsit kérek!
  - Hm, te aztán nem fogyókúrázol.
  - Miért? Szerinted kellene? - kérdeztem csípősen.
  - Nem! - rázta a fejét hevesen Cast. - Te így vagy tökéletes, ahogy vagy! - intett a pincérnek, aki jött is a szomszédos asztaltól. - Egy Krémest, Rigó Jancsit, Dobostortát és Képviselőfánkot kérünk!
  - Rendben. - írta fel a szőke pincér fiú. - Hozhatom esetleg egy tányéron?
  - Igen, persze. - válaszolta Castiel, nem törődve rosszalló pillantásommal.
  - Még valamit esetleg?
  - Mit innál, Vivike?
  - Egy narancslé jól esne.
  - Oké, akkor két pohár narancslevet is kérünk. - adta le a rendelést Cast, aztán a pincér elment a másik asztalhoz.
  - És... mit tervezel mára? - kérdeztem két perc hallgatás után, csakhogy megtörjem a csendet.
  - Majd meglátod, ez még egyelőre titok! - mosolygott sejtelmesen a vörös ördög.
  - Ez kegyetlenség! - háborogtam. - Bökd ki szépen a kedvemért!
  - Mi az? Csak nem azért rebegteted a csábos kis pilláid, hogy kiszedd belőlem a mai programunkat? - incselkedett Castiel.

  - Ennyire átlátsz rajtam? Ez szörnyű. - kaptam a fejemhez nevetve.
Ekkor a pincér meghozta a négy szelet sütit, meg a narancsleveket. Gyorsan a kezembe vettem az egyik piros szíves poharat és meghúztam.
  - Hát... már elég átlátszó vagy nekem, angyalkám! - nevetett Cast. - Csak annyit árulok el, hogy feledhetetlen percekben lesz részed, mint karácsonykor... emlékszel? Én szinte minden egyes pillanatot az agyamba véstem! Ezúttal is ugyanúgy fogjuk élvezni egymás társaságát, kedvesem! Annyi a különbség, hogy most nem engedem, hogy bármi is közénk álljon! Minden tökéletes lesz! - ígérte a srác és pohara felett kutatóan nézett rám.
Én persze azonnal megmerevedtem és gyanakodni kezdtem.
  - Csak nem így akarsz az ágyadba csalogatni?
  - Mit nem mondasz! Eszem ágában sincs! Azért akarok minél több időt veled tölteni... mert kedvellek, és mert sokat jelentesz nekem!
Kutatóan néztem a szemébe. Vajon igazat mond? Hihetek neki, vagy csak megint rá akar szedni? Bármi is az igazság, ki tud ellenállni egy ilyen gyönyörű szempárnak?
  - Őrültség, amit tervezel! - mondtam bizonytalanul. De képtelen voltam visszautasítani, hiszen boldog vagyok, ha vele lehetek, még ha csak kis időre is. - De szeretem az őrült kalandokat! Én már csak egy ilyen zűrös csaj vagyok! A történtek ellenére, nagyon bírlak, és kedvelem a társaságod. Benne vagyok, de csak azért, hogy helyrehozd azt a sok szörnyűséget, amit ellenem akarattal, vagy akaratlanul elkövettél.
  - Mindent megteszek ezért! - fogadkozott Castiel, és megfogta a poharat szorongató kezem. Az ujjai hűvösek voltak, mégis perzselték a kézfejem.
  - Helyes!... Lássuk, a nagy Castiel, mire képes, ha romantikáról van szó!
  - Szóval, most mindent el kell követnem, hogy tetszek neked? - nézett rám pajkosan. - Hát jó, legyen.
Nevetve flörtöltem vele.
  - Már tetszel, most a kegyeimért kell megküzdened.
  - Rendelkezésére állok, hölgyem! - viccelődött Cast, aztán a sütikre mutatott. - Együnk végre, aztán húzzunk innét!
  - Mindkét ötlet kiváló. - mosolyogtam és elvettem a tányér mellől a piros kis kanalat, Cast a kéket.
Elmélyülve kanalazni kezdtem a Krémesemet, miközben a fiú levette a Képviselőfánkja tetejéről a vékony tésztaréteget, hogy lenyalta a tejszínhabot. Irigykedve néztem jóízű falatozását.
  - Ó.… nekem a tejszínhab a gyengém.
  - Kéred? - kérdezte és felém nyújtotta a sütije kis darabkáját.
  - Nem... nem, mert már belenyaltál! - játszottam a finnyást, de azért konokul mosolyogtam.
Castiel szívből nevetett. - Most játszod itt a kis kényest? Bezzeg, mikor a nyelvem a szádban van nem undorodsz! - vihogott a vörös srác. - Ne légy nevetséges, kapd be szépen! - és már a szám felé emelte a habos sütidarabot.
Haboztam pár másodpercig, de aztán megadtam magam. Úgy kaptam be a falatot, hogy az ujját is megharaptam közben. Vidáman falatoztunk és a csokis sütim felét Cast szájába kanalaztam, cserébe meg ő is adott a Dobostortájából. Nagyon jó volt együtt, ilyen meghitten eszegetni.
A sütik elfogyasztása után, megittuk a maradék narancslevünket, aztán Castiel fizetett, majd elindultunk az utcán, de fogalmam sem volt hová. Egymás mellett lépkedtünk, de mikor megcsúsztam átfogta a vállam, és már el sem engedett.
  - Mégis hová megyünk? - kíváncsiskodtam megint.
  - Majd megtudod! - mosolygott titokzatosan.
  - Te szívtelen! Megöl a kíváncsiság! - háborogtam.
  - Ó, te szegény! - nevetett. - Mindjárt ott vagyunk, bírd ki még egy picit!
  - De én most akarom tudni! - hisztiztem nevetve.
  - Majd meglátod...
  - Szemét alak! - nevettem és menet közbe oldalba vágtam a fiút.
De ahogy körbe néztem, hirtelen eszembe jutott, hová tarthatunk.
  - Tudom már! - kiáltottam diadalmasan. - Fogadok, hogy a plázába megyünk!
  - Oké, okoska, oda megyünk! Nem csak szép, az esze is vág! - mosolygott féloldalasan Cast. - Úgy gondoltam, ott jól szórakozhatunk. Szétnézhetünk a boltokban, korizhatunk, mozizhatunk, vagy bármit csinálhatunk, amit csak szeretnél... Benne vagy?
  - Nyakig! - feleltem vidáman. - El kell ismernem, hogy klassz ötleteid vannak!
  - Ezt tudom magamtól is - nem kell hangoztatnod! - tréfált, mikor elértük a bevásárlóközpontot.
  - Neked aztán nincs problémád önbizalom terén!
Kéz a kézben léptünk be az üzletközpontba. Rögtön a kis ékszerüzletbe botlottunk, ahol én vettem karácsonyra a kis motoros láncot. Előjöttek az emlékeim.
Castiel megköszörülte a torkát, hogy felébresszen a merengésből.
  - Merre jársz gondolatban? - érdeklődött.
  - Ó, sehol... csak itt... Eszembe jutott, hogy karácsonykor itt vettem neked azt a kis vacakot.
 A fiú közelebb ment a kirakathoz és szemügyre vette az ott lógó tucat terméket.
  - Nem az számít, hogy mennyiért vetted, az a lényeg, hogy tőled van! Szívből vetted és rám gondoltál, amikor megvásároltad. Ez a "kis vacak" nekem egy drága kincs, mert tőled van! - megfogta a kezem, ujjaink összefonódtak. Nagyon meghatottak kedves szavai. Hát tényleg fontos vagyok neki!!!
  - Igazán nem gondoltam, hogy tetszeni fog az a kis apróság. - közöltem és zavartan a háta mögötti láncokat nézegettem.
Castiel szabad kezével szétnyitotta a kabátját és előhalászta alóla az említett láncocskát.
  - Le sem venném, a világ összes kincséért sem!
  - Megtisztelő. - hebegtem zavartan.
  - Na, de ne ragadjunk le itt! Nézzünk szét!
Tiltakozni sem volt időm, berángatott a kis ékszerboltba.
Unottan nézelődtünk az üvegvitrinek között.
  - Neked melyik tetszik?
Alaposan végig néztem az eladónő előtt bársonyon fekvő vékony láncokat és medálokat.
Ezüst karkötők, fülbevalók, és gyűrűk százai közül lehetett választani, de csak a fent lógó bizsukat nézegettem. Volt ott mindenféle: horoszkópos, csillagos, holdas, állatos, napocskás, betűs, szívecskés, virágos és még vagy százféle. Nem is tudtam, melyik tetszik igazán.
  - Mindegyik szép.
  - De mégis melyik?
Unottan vállat vontam, de csak azért választottam, hogy békén hagyjon.
  - A lepkés nagyon édi, meg a kis szíves.
  - Aha, az cuki! - bólogatott Castiel és a pultban ülő kék kosztümös eladónőhöz fordult. - Leakasztana nekünk egy olyan szíveset?
  - Természetesen. - felelte a negyven köröli, szőke nő és máris Castiel kezébe nyomta a kért darabot.
Castiel meg továbbadta nekem.
  - A tiéd.
Védekezően, mint aki megadja magát, magam elé emeltem a kezem.
  - Nem, Castiel! Nem fogadhatom el! Nem lenne helyes. Olyan lenne, mintha kihasználnálak. Nekem nem kell a pénzed meg az ajándékaid!
  - De Vivienim! Ne makacskodj, mert megharagszom, ha nem fogadod el az ajándékaim!
Az eladónő csak mosolygott rajtunk.
  - Ugyan már, kislány! Halhasson erre a szép szál fiatalemberre! Fogadja el a figyelmességét! A szerelem apró jeleit nem szabad visszautasítani!
Castiellel mosolyogva összenéztünk. Az eladó ajándékon civakodó párocskának nézett minket. Mik vannak!!!...
"Szerelem apró jelei" - ütötte meg a fülemet a mondat ezen része. Ha még az nem is, de lesznek emlékeim Castieltől. Kell minden, ami arra a srácra emlékeztet, akit mindennél jobban szeretek, még ha reménytelenül is.
  - Rendben, drágám! - mosolyogtam, és ha már szerelmeseknek néztek minket, akkor rátettem egy lapáttal és még Cast derekát is átöleltem. - Elfogadom.
  - Na, látod! Ezt már szeretem! - puszilta meg a homlokom. - Szívből adom.
  - Ajánlhatom esetleg ezeket a pompás ezüst ékszereket? - mutatott az üvegasztalra a nő.
  - Nem, köszönjük, nem! - vágtam rá egyből.
  - Na, de Vivike! Legalább nézd meg őket! - rángatott közelebb a pulthoz a fiú.
Nekem leginkább a karkötők tetszettek, de nem mertem kimutatni, nehogy Cast azt is vegyen. Az már túlzás lenne. Nem tudom viszonozni neki az ajándékokat.
Eközben Cast a fülbevalókat nézegette.
  - Asszonyom, megnézhetem azokat? - mutatott a vörös bársonyba tűzött apró ékszerekre.
A nő bólintott, majd kihúzta a fülbevalós fiókot. Elénk rakta a párnát.
Csillogó szemmel néztem őket, de nem szóltam semmit.
  - Melyik tetszik? - faggatott megint Castiel.
  - Egyik sem!
  - Átlátok a szitán! - nevetett a srác. - Ezt csak azért mondod, mert nem akarod, hogy bármelyiket is megvegyem! De kitolok veled! Én választok egyet!
  - Ne, Cast...
  - Sss, nincs vita! - intett le Castiel és elmélyülve tanulmányozta a kis ékszereket. - Megvan! A kis szívecskéset kérem, az illik a nyaklánchoz!
  - Kitűnő választás, fiatalember! - mosolygott az eladó, aztán kedvesen rám mosolygott. - Szerencséje van ezzel a jó ízlésű úriemberrel. Becsülje meg!
Önkéntelenül is elmosolyodtam ezen a félreértésen és beletörődtem a sorsomba.
  - Nekem van szerencsém, hogy rátaláltam. - ölelgetett megint Castiel.
A nő újabb ajánlatot tett nekünk. - Ehhez a fülbevalóhoz gyűrűnk és karkötőnk is van, ha érdekli önéket.
  - Köszönjük ne...
  - Hogyne érdekelne minket! - vágott a szavamba Castiel. - Kérem hozzá mindkettőt!
  - Máris csomagolom. - mosolygott a nő és minden egyes darabot külön-külön kis zacskókba tett, majd mindet berakta a bolt logójával díszített papírtáskába.
Castiel fizetett, aztán kézen fogva elhagytuk az ékszerboltot.

Meggondolatlan szavak

  - Ha már a tegnapról van szó, beszélnünk kellene! - közöltem Castiellel jegesen.
  - Mégis miről?
  - Az egésztől! - jelentettem ki, és kicsit elhúzódtam az asztaltól, hogy a többiek ne halljanak minket. Az asztal meg a fal közötti oszlopnál álltunk meg.
  - Mondjad kedves, iszom a szavaidat! - gúnyolódott Castiel, és diadalmasan nézett, szája szegletében gúnyos kis mosoly jelent meg.
A gyomrom rögtön görcsbe rándult.
  - Velem így nem beszélhetsz, te nagymenő!
  - Hogy beszéljek egy közönséges lotyóval?
  - Nem vagyok az, már mondtam! - tomboltam, és reménykedtem, hogy elég hangos a zene az aulában ahhoz, hogy a többiek ne hallják a vitánkat.
  - Dehogynem! Aki a diszkó mögött dug, és még a suliban is kikezd mindenkivel, azt bizony kurvának nevezik! - nézett rám csúfondárosan a vörös szívtipró.
Dúltam-fúltam haragomban. Már megint igazságtalanul bánt!
  - Még ha így is lenne, akkor sincs semmi közöd hozzá! Egyáltalán, minek jöttél utánunk tegnap? Miért avatkozol az életembe?
Castiel idegesen a hajába túrt.
  - Mert nem akartam, hogy Daniel megbasszon, azért!
  - Miért nem? Én se kérdezem meg, hányszor bújsz ágyba Deborahval! - vágtam rá ingerülten.
A fiú elhúzta a száját: - Ha tudni akarod, mostanában egyre kevesebbszer. Sajnos, már nem hoz úgy tűzbe, mint régen.
Nagyot nyeltem, mert zavart a téma. A megfelelő válaszon agyaltam.
  - Nem hiszem, hogy az ágybéli problémáid rám tartoznának! Talán valaki mást kéne keresned, bár nem biztos, hogy lesz még egy hülye, aki hosszú távon elvisel! Azt hiszed, érdekel a szexuális életed?
    - Érdekelhetne, mert te vagy az a "más valaki", aki lázba hoz! - közölte Cast pimasz mosollyal az arcán.
  - Önelégült seggfej! - szidalmaztam. - Te is tudod, hogy ez közöttünk csak testi vágy... ami nem fontos, és nem értem, miért nem tudom legyőzni! Fáj, hogy lotyónak tituláltál, de már nem érdekel, mit gondolsz rólam! Amíg békén hagysz, nem érdekelsz... és nem támadok!
  - Fenyegetsz, cicám?
  - Nem, csak figyelmeztetlek! - vontam vállat közönyösen, de dúlt bennem a visszafojtott harag.
  - És kit akarsz figyelmeztetni? Engem, vagy magadat? - kérdezte szenvtelenül Castiel és kihívóan méregette a testem.
  - Természetesen téged!
  - Hiába ez az egész, babám! Te is tudod, hogy akármit teszünk vagy mondunk, a testünk egyet akar: egymást! Nincs abban semmi rossz, ha néha lefekszünk egymással! A szenvedély erősebb érzés, mint a harag.
A szemem már szinte szikrákat szórt. Megölöm ezt a pofátlan tuskót!
  - Akkor sem feküdnék le veled még egyszer, ha te lennél az utolsó pasi a földön!
  - Erre azért, ne vegyél mérget! - kacsintott a pimasz mocsok!
  - Micsoda önbizalom! - gúnyolódtam magamból kikelve. - Te aztán rohadtul ellenállhatatlannak tartod magad, igaz?
  - Nos hát... igen.

  - Beképzelt majom! - kiáltottam felháborodva.
  - Nem vagyok az, de arra büszke vagyok, hogy ilyen nagy hatással vagyok rád, cicuskám!
  - Csak voltál! Múlt időben! Többé nem fogsz csapdába csalni, mert nem hagyom magam! Nem leszek még egyszer olyan hülye, hogy lefeküdjek veled! - zúdítottam Castielre a dühömet.
  - Mit adjak azért, hogy újra megkapjalak? Mennyibe kerül a társaságod? - kérdezte vérlázító hangon a vörös srác. - Csak nevezd meg az összeget, simán fizetek érted!
A szemem elkerekedett a döbbenettől. Mit képzel ez? Pénz ajánl a testemért? Ez tényleg ringyónak tart! Ó, istenem, hogy jutottunk ideáig? Ez a sértés már rettenetesen fájt.
  - Milyen jogon beszélsz így velem, te aljas szemétláda? - szememben a harag és a fájdalom könnyei csillogtak, de nem akartam kimutatni az érzelmeimet. Nagyokat pislogtam, hogy legyőzzem a könnyeim. Így még sosem alázott meg senki. - Azt hiszed, neked mindent szabad, Castiel? Pénz adnál szexért cserébe? Hogy tudsz így belém taposni? Benned egy fikarcnyi érzelem sincs! Ha kurva kell, este menj ki a térre! Ott válogathatsz kedvedre! Nem az vagyok, akinek hiszel! Rajtad kívül még nem feküdtem le senkivel... Daniellel sem, hiába nem hiszed! Nem tudtam megtenni... és a francba, azért nem, mert rád gondoltam!
* Castiel arcáról lefagyott az önelégült vigyor. Ahogy a lány könnyes szemébe nézett, rájött, hogy nem hazudik. Ő ítélte meg rosszul. Sajnos, már megint hamarabb járt a nagy szája, mint az esze. Viviennek azért nincs másik pasija, mert őt szereti! Biztos, hogy tegnap este az a ficsúr egy "kapaszkodó" volt neki, mert Deborahval látta. Hogy mondhatott ilyen hülyeségeket? Mindig ok nélkül bántja! Legszívesebben visszaszívott volna mindent, de már késő volt, kimondta! *
Hirtelen ötletből vezérelve csattanós pofont adtam Castielnek. Már az összes osztálytársunk minket figyelt, de megérte. Kiengedtem a dühöm és jól esett, még akkor is, ha zsibogott a tenyerem.
Castiel csak állt, lehajtott fejjel és az arcát fogta ott, ahol az ütés érte.
  - Ezt megérdemeltem! - mondta Cast.
Meghökkenve néztem rá. Erre nem számítottam. Azt vártam, hogy visszakapom az ütést, de hogy csendesen tűri, ez fura volt. Innen is látszik, hogy még mindig nem ismerem eléggé. Bizony... Castiel kiismerhetetlen.
  - Te ennél nagyobb fájdalmat okoztál nekem! - köptem oda durcásán.
  - Tudom, és nagyon bánom! - sóhajtott Castiel. - Igazán sajnálom, hogy ezeket az igazságtalanságokat a fejedhez vágtam. Bár visszacsinálhatnám a dolgokat... Csak tudod, nagyon dühített a gondolat, hogy esetleg te meg az a Daniel... Egyszerűen nem bírom elviselni, ha más pasival kavarsz! - fakadt ki Cast érzelmesen.
  - De hát, Castiel!... Nem vagyok a tulajdonod!
A vörös ördög mélyen a szemembe nézett.
  - Beléd bolondultam, egyszerűen beléd bolondultam!
Ez annyira őszintén és kétségbeesetten hangzott, hogy megdobbant a szívem. Ugyanakkor féltem is, hogy ez csak egy újabb játék.
  - Ezt most csak azért mondtad, hogy elfelejtsem, hogy kurvának neveztél?
  - Igen, valóban azt akarom, hogy elfelejtsd, de ettől még tényleg meg vagyok veszve érted! Csak féltékenységből bántottalak! - Cast olyan könyörgő szemekkel nézett, hogy kezdtem ellágyulni.
Nem akartam elhinni, hogy még mindig tud nekem meglepetéseket okozni.
  - Már képtelen vagyok hinni neked! - sóhajtottam boldogtalanul. - Nem tudom, mikor hazudsz és mikor mondasz igazat.
  - Ez most igaz. Még az igaznál is igazabb! Amit meg előtte mondtam... bolondság volt! A beteg agyszüleményem, amit a harag és a féltékenység diktált. Nem hittem, hogy tényleg... az ... lennél! Ne törődj vele!
  - De már kimondtad, Castiel! És nagyon megbántottál azokkal a csúnya szavakkal! - csóváltam a fejem bánatosan.
Castiel a cipője orrát bámulta, zsebre dugott kézzel.
  - Sajnálom!
  - Ezzel az egy szóval, már nem tudsz hatni rám! Már túl sokszor hallottam tőled. És amúgy is haragtartó vagyok! Ki kell engesztelned! - mondtam, mert megesett rajta a szívem. Sajnos, csak a szám járt, már félig-meddig megint levett a lábamról.
  - Úgy, mint első héten? - mosolygott Cast, mert egyszer ezt már eljátszottuk, amikor majdnem elgázolt még év elején.
  - Igen, valahogy úgy - de figyelmeztetlek, ezúttal nem lesz olyan könnyű dolgod! - fenyegettem meg mutatóujjammal a fiút.
Megszólalt a csengő.
  - Hát... úgy látszik, következő szünetre kell halasztani a békítő hadműveletem.
  - Most is hozzá kezdhetsz azért! - cukkoltam Castielt.
  - Mit szeretnél? Járjak cigánykereket, vagy vigyelek ölben a másodikra?
  - Kösz, de még tudok menni a saját lábamon is. - nevettem rá, mikor elindultunk egymás mellett felfelé a lépcsőn. Egész tömeg gyűlt elénk, így lassan haladtunk. - Megtisztelő ez az őrült ötlet, de inkább kihagyom!
  - Lenne őrültebb is, de azt inkább nem mondom el, mert még ledobnál a lépcsőről. - hergelt Cast, de ezúttal nem bántóan, hanem viccesen.
  - Most már mondd ki, mert megöl a kíváncsiság! - szóltam rá biztatóan. Annyira imádtam, hogy már el is felejtettem előző vitánkat. Tudom szánalmas vagyok, de ez van.
  - Engesztelésül össze-vissza csókolnálak, sőt bevinnélek a mosdóba és...
  - Ne folytasd, sejtem a végét! - szóltam rá pironkodva.
De Castiel tovább fantáziált.
  - Nem tartod izgatónak a gondolatot? Egymásnak esni a mosdókagylón, hú...
  - Castiel! Ne álmodozz!
  - Miért ne? Csak nem tilos?
  - Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, csak hagyj ki ezekből a képzelgésekből, jó?
  - Nem jó! Ha ilyesmi jut eszembe, akkor mindig te vagy a főszereplő! - közölte Cast lazán, mintha az időjárásról csevegtünk volna. - Csak veled tennék ilyen hülyeségeket!
  - Igazán megtisztelő! - mondtam kissé gúnyosan, és az arcát fürkésztem, hogy igazat mond-e, de nem tudtam eldönteni. - Mégis... gyakran fordul meg ilyesmi a fejedben?
Castiel hevesen bólogatott. - Aha... és mostanában egyre gyakrabban... Azt hiszem, ideje lenne megvalósítani a vágyaimat.
Felértünk a német terem elé. Beálltunk a sor végére, hogy megvárjuk a tanárnőt.
  - Csak nem gondolod, hogy velem? - kérdeztem kiakadva. - Nem, soha nem vennék részt ilyen hülyeségekben!
  - Ugyan már! - legyintett Cast. - A szex nem hülyeség, hanem élvezet! Emlékezz csak a szilveszterre és a szülinapodra. Gyönyörű percek voltak, ezt nem tagadhatod! Eddig nem okoztam neked csalódást és ezután se fogok!
  - Csak nem képzeled, hogy lesz "ezután"?
A feltevése egyszerre okozott bennem félelmet és boldogságot.
Szinte az egész osztály minket figyelt. Ez kicsit feszélyezett, de próbáltam nem figyelni a leskelődőkre.
  - Biztosan lesz. - közölte szokásos önelégült vigyorával Castiel.
  - Jön a tanár! - szaladt fel a lépcsőn rikkantva Armin.
Bementünk órára. Egész végig feladatokat oldottunk meg. Már a könyökömön is a birtokos eset folyt. Unottan csináltam a feladatokat, de ha felnéztem a füzetemből, szembe találtam magam Cast titokzatos, gúnyos kis mosolyával.
Vajon mire készül? Mi járhat a konok fejében? Kész talány ez a fiú és utálom magam, amiért mindig hagyom, hogy levegyen a lábamról.
Óra után Violával és Kimmel a kijárattól balra egy lócán ültünk, a végzős fiúkat mustrálgattuk.
Castiel és Lysander sort álltak a büfében. De nemsokára már velem szemben állt Lyssel együtt, és egy Twix csokit lengetett előttem. Meglepetten néztem fel rá, de aztán kicsit arrább toltam.
  - Ne álljál már elém! - förmedtem rá. - Ne takard el előlem Cody Johnsont! Irtó jó csávó!
  - Az, az! - bólogatott a mellettem ülő Kim. - A negyedikesek bika csávók! Már igazi férfiak.
De Cast nem törődött az olvadozásunkkal, tüntetően visszaállt elém.
  - Figyelj már rám egy percre, Vivieni!
  - Rendben, de tényleg csak egy perc legyen! - mosolyogtam rafináltan. Élveztem, hogy büntetlenül szívózhatok vele.
  - Ez a tiéd! - a kezembe nyomta az arany papíros csokoládét. - Ugye tudod, miért kapod? Elkezdtem a kiengesztelésed. Jó étvágyat!
Csak a számat húzogattam. - Kösz, de ezt nem igazán szeretem. A Mars a kedvencem. - közöltem megjátszott kényességgel.
  - Még válogatsz? - háborgott Castiel.
  - Hát... ha megtehetem.
  - Na, rendben. - Cast kikapta a kezemből a csokit és Lysander felé nyújtotta. - Te szereted az ilyet?
  - Még jó! Mindenevő vagyok! - vigyorgott a fehér hajú srác.
  - Akkor nesze! - Castiel a barátja kezébe nyomta a csokit és szó nélkül visszatolakodott a büféhez.
  - Mi ütött ebbe? - nézett a vörös srác után Lys.
  - Megkergült! - válaszoltam nevetve.
  - Biztos miattad! - kacsintott Lysander.
  - Miért nem fogadtad el azt a rohadt csokit? - támadott le Kim és csodálkozva pislogott rám.
  - Majd én tudom, mit csinálok! - mosolyogtam huncutul. - Élvezem ezt az új játékot, hogy a tenyerén akar hordani. Amúgy meg ne szólj bele, Kimi, te csak futkoss a kis Arminod után!
Kim mérgesen fordult felém.
  - Ezt nem kellett volna mondanod, Vivien! Ezzel nagyon megbántottál!
  - Bocs-bocs! Ne harizz, de néha nem gondolok bele, mit mondok. Sokszor egy dög vagyok.
A téma abba maradt, mert visszajött Cast a Mars csokimmal.
  - Nesze, remélem megvagy elégedve!
  - Ó, a csokival igen, de veled aligha! Lassú vagy! - incselkedtem vele és kikaptam a kezéből az édességet.
  - Hú, de fárasztó vagy! - sóhajtott Castiel és lehuppant mellém a lócára. Kim arrébb csúszott, hogy legyen neki hely. Csak az volt a bökkenő, hogy túl közel ült mellém és a hátam mögött a derekamon nyugtatta az egyik karját.
  - Ezt kétféleképpen is lehet érteni. - néztem rá féloldalról pajkosan, és nekiláttam kibontani a potya csokim. Amikor a számhoz emeltem, hogy beleharapjak, Castiel elkapta a kezem és maga felé fordította.
  - Van szíved megenni nélkülem, amikor majd összetörtem magam, csakhogy a kedvedre tegyek?
  - Neked meg lenne pofád megenni tőlem? - vágtam oldalba viccelődve ő meg azért is beleharapott a csokoládémba. Sőt, bosszúból az ujjam hegyét is megharapta. Míg így bolondoztunk, mélyen egymás szemébe néztünk. Nem tehetek róla, de Castielnek ennek az énjének sosem tudtam ellenállni. Rettentően hosszúnak tűnt ez a pillanat, amikor csak egymással törődtünk, de mégsem elég hosszúnak!
Szinte nem is érzékeltem a külvilágot, csak a csokim és Cast kötött le.
Egy darab nyúlós karamell az arcomra ragadt, és a vörös ördög először nevetett rajtam, aztán mutatóujjával leszedte az arcomról, majd lenyalta az ujjáról.
  - Hm, finom.
Rögtön sejtettem, hogy a megjegyzés nem a karamellre vonatkozik. Hogy lehet ilyen őrült és kedves is egyszerre ez a pasi? Mintha kettős személyisége lenne, egy jó és vicces, meg egy gonosz és agresszív oldal. Vagy a gátlástalan rossz fiú szerep csak álca?
  - Akkor kapsz még! - a fiú szájához dugtam a Marsot. Mikor nagyot harapott, meglepődve pislogtam rá. - Nem is tudtam, hogy ilyen édesszájú vagy!
  - Sok mindent nem tudsz még rólam, Vivieni! - rafináltan harapott még egyet a csokimból, aztán ki is vette a kezemből és ő kezdett el etetni engem. - De ki fogsz ismerni, édesem... - nagyon!
Nevetni tudtam csak a megjegyzésén, mert a szavaiból áradó szenvedélytől alig bírtam lenyelni a falatot.
  - Ez... fenyegetés volt?
  - Nem, inkább ígéret! - és Castiel pillantása egyszerre volt csábító és fenyegető.
Valahogy veszedelmesen hangzott a szájából ez a kijelentés. És titkon azt kívántam, bár mindig így viselkedne. Ezt az énjét imádtam...
  - Ó, már ígérgetsz is nekem? Mi lesz még ma? Lehozod az... égről... a csillagokat? - akadozva kezdtem beszélni, mert a keze a hátamon felfedezőútra indult. Ujjai becsúsztak a lila pulcsim alá, fel és lejárt a keze egészen a bugyim korcáig. Nagyokat sóhajtottam, mert a titkos érintés felkavart. Hisz rajtam kívül senki sem vette észre, mit csinál. A hátam és a fal takarásában dugiban taperolt. Hideg keze azonnali reakciót váltott ki belőlem, bizsergett a bőröm és rögtön melegem lett. Bosszantott, hogy bezzeg ő milyen nyugodt hozzám képest. Nem látszott rajta, hogy tilos dolgot művel.
  - Kitalálok valami eredetit, hogy levegyelek a lábadról. Úgyis elérem, hogy megbocsáts!
  - Sokat kell ahhoz pedálozni, kis pofám! - mondtam, miután kivégeztem a csokit és hogy megszabaduljak a kínzó, de ugyanakkor édes érintésektől, felpattantam és a szemben lévő szemetesbe dobtam a papírt. Visszamentem a padhoz. Kim, Lys és Viola elmélyülve beszélgettek, nem is törődtek velünk. Megálltam Cast előtt, aki csak szótlanul nézett.
Castiel csak rágózott és sejtelmesen nézett felfelé rám.
  - Mit forgatsz a fejedben? - kérdeztem és fürkészően méregettem a vörös ördögöt.
Megint becsengettek, Castiel felállt.
  - Majd megsúgom, de nem most!
 Viola vezényletével elindultunk a tízes teremhez matek órára. Szerencsémre a tanár még nem javította ki a híres dolgozatokat. Ezúttal Irissel ültem hátul, közvetlenül a szomszédos padban ült jobbra tőlem Cast és Lysander. Ken Violával, Kim Capucine-nel. Ismétlő feladatokat csináltunk.
Az óra közepén Cast felém nyújtott egy lecsukható fedelű számológépet. Mikor kérdőn pillantottam rá, elmutogatta, hogy nyissam ki. Egy cetlit találtam a belsejében.
"Olvad már a jég szíved?" - ez volt a papírra írva a srác jellegzetes betűivel.
Mosolyogva ennyit írtam: " Még nem! " Majd csúfolódva visszaadtam a számológépet.
Pár perc múlva a füzetemen koppant egy kis papírgolyó. A cetli másik oldalára ez volt írva: "Hát kár! De bízom benne, hogy megtalálom a módját, hogy kiengeszteljelek. Lenne kedved rászánni a délutánt?"
Mi ez? Randira hív? - hüledeztem magamban. - De nem! Ezt nem vehetem annak, hisz neki ott van a kis Deborahja! Én meg... nem is tudom, mi vagyok neki!
"Ezt még majd meglátjuk!" - írtam semmitmondó választ.
A válaszomat olvasva haragos pillantást küldött felém.
Matek után egy teremmel hátrább vándoroltunk, bioszra készülve.
Kimék büfézni mentek Arminékkal, én meg itt maradtam, Rosával, Leigh-el, és Gabriellel társalogtam.
Hirtelen Cast - aki befejezte a mobilozást - odajött hozzánk, és megállva mellettem, a hátamra tette a kezét. - Meg kell beszélnünk egy pár dolgot, Vivieni! - és meg sem várva a válaszom, arrébb taszigált pár méterrel. Durcásan lehámoztam magamról a kezét.
  - Mi olyan eget verően fontos?
  - A levél. Tudod, kérdeztem a délutánt...
  -  Na és? Válaszoltam, nem? - vontam vállat közönyösen, pedig nagyon is jólesett a nyomulása.
  - De, csakhogy nem volt megfelelő a válaszod! Komolyan kérdem: velem töltenéd a délutánt?
  - Mégis mi okból? Fűzni akarod az agyam? - gyanakodtam rögtön.
  - Nem, csak veled akarok lenni! Be akarom bizonyítani, hogy fontos vagy nekem és tudok kedves is lenni, ha akarok! Mindent el fogok követni, hogy elfelejtsd az a sok őrültséget, amit mondtam neked! - kérlelt Castiel sötét szemekkel. Mondanom sem kell, hogy rögtön elolvadtam!
  -  Ígéretesen hangzik! Rendben van, izgatottan várom, mivel rukkolsz elő!
  - Majd meglátod! Bennem nem fogsz csalódni!
  - Már csalódtam egy párszor. - evődtem vele.
  - Tudom... és megpróbálok mindent jóvá tenni.
  - Nincs már ehhez túl késő?
  - Sosincs késő, Vivieni! - kiáltotta Cast reménykedve.
  - Rendben. Veled megyek akárhova, de csak egy feltétellel!
  - Miféle feltétellel? - tudakolta összehúzott szemekkel.
  - Csak akkor, ha nem próbálkozol semmilyen csábítási kísérlettel, és meg sem próbálsz megcsókolni. A kapcsolatunk ezentúl szigorúan baráti!
Egy darabig mérlegelte a kérésemet, aztán rábólintott.
  - Hát megígérhetem... ha neked úgy jobb, de nem garantálom, hogy be is tudom tartani.
  - Ettől féltem! Sosem tudod tartani a szavad!
  - Én igyekszem, de ha rólad van szó... nagyon nehéz fékeznem magam! - vallotta be Castiel érzelmesen. Őszintének tűnt, a szeme se rebbent.
  - Azért csak húzd meg a gyeplőt! - tanácsoltam kicsit tréfásan. - Tartsd vissza az állati ösztöneidet!
  - De össze vagytok nőve mostanában! - kiáltott a mellettünk elhaladó Jade.
  - Nem tetszik valami? - kérdezte dölyfösen Cast.
  - Csak feltűnt, hogy nyíltan nyomulsz Vivikére!
  - Nem nyomul! - vágtam rá rögtön. - Csak jóban vagyunk.
  - Aha. - vigyorgott a zöld hajú fiú, de láttam rajta, hogy nem hisz nekünk, de gondolom, nem akart hajba kapni Castiellel, mert csak legyintett és otthagyott minket.
A nap végén kint álltam Kimmel és Violával a kapuban, Kent és új barátnőjét Evelynt vártuk, amikor elrobogott mellettünk Castiel.
  - Vivieni, akkor később felhívlak a házi telón, ha hazaértünk! - mondta, és már ment is tovább integetve.
Hát ez aztán nem tűr ellentmondást...
Lehet, hogy megint meg fogom bánni, hogy belementem ebbe, de hát egyszer élünk!

A bukott bosszúangyal

Másnap reggel nagyon nyúzottan ébredtem. Bár nem csoda, mert három óra körül értem haza. Alig aludtam négy órát, már ha alvásnak nevezhetem nyugtalan forgolódásomat, ráadásul a fejem is hasogatott.
Ma valami különlegesen szexit akartam felvenni. El akartam kápráztatni az "ellenfelem" - a nagyszájú Castielt. Nagyon ki akartam osztani úgy, hogy azt megemlegesse! Egy drapp színű csőnadrágra esett a választásom, lila, nagy kocka kivágatú csini pulcsival. A hajamba lila strasszköves kis csatokat tettem két oldalra, aztán következett egy kis merész smink. A szemhéjam és a szemem is lilával húztam ki. Elégedetten szemléltem magam a tükörben.
  - A bosszú angyala. - mosolyogtam diadalmasan a tükörképemre.
Be se néztem a konyhába, csak felkaptam a motoros kabátom, a táskám és már indultam is a suliba.
Szerencsére már nem havazott, de kicsit hidegebb volt, mint tegnap. Gyorsan baktattam a gimi felé, mint egy elszánt "Harci Marci". Mikor beértem a suliba, nemhogy Castiel, de más ismerős sem volt még bent. Túl korán érkeztem. Leraktam a kabátom az osztályunk tárolójába, aztán unottan a kémia terem elé sétáltam. Az agyam csak járt és zakatolt.
Lehet, nem is jön az a szemét ma suliba a tegnapi nagy buli után. De.… jönnie kell! Ma megkapja a magáét! A kis mocsok nem ússza meg szárazon, hogy beledumált az életembe! Ma olyan leckét kap, hogy megemlegeti! Nem vagyok a tulajdona, hogy pattogjon nekem!
A mobilom pityegése zavarta meg a haditervem. Mi a szösz?
Gyorsan előhalásztam a táskám oldalfiókjából a telefont.
Csak nem a telefonbetyár barátom? - jöttem rögtön izgalomba. És tényleg Ő volt!
"Pusszantlak drágám! Kezd egy mosollyal a napot😊 "
És elérte, amit akart máris mosolyogtam. Ez a pasi legalább eltereli a figyelmem a gondjaimról.
"Cuki vagy, de ma reggel nincs kedvem mosolyogni" - írtam.
Öt perc múlva jött a válasz üzi.
"Szomorú vagy, angyalkám? Kár 🙁 Te akkor tündökölsz, ha nevetsz! Mindenem neked adnám, csakhogy mosolyogj egy kicsit!"
Észbontó a pasi! "Nyertél - máris jobb a kedvem! 🙂" - pötyögtem.
Két perc sem telt bele, a lovagom máris válaszolt.
"Sajnálom, hogy nem láthatom elbűvölő mosolyodat! Mikor neked írok semmi másra nem tudok gondolni!"
  - Tyű! - kuncogtam hangosan.
Vidáman válaszoltam. "Kösz a bókot! Van még más is a tarsolyodban?"
Elviselhetetlennek tűnt az a néhány perc, amíg megjött a válasz SMS.
"Kifogyhatatlan vagyok, cicuskám! Na lépek! Pá, kincsem, puszik sora. Jó legyél 😘"
És lerázott a kis majom! Ez is csak egy hülye pasi...
Hirtelen két kéz ragadta meg a derekam, s halálra rémültem.
 - Szeva! Egyedül, Vivien?
Ijedten fordultam meg, de már a hang alapján is megnyugodtam, nem az volt, akitől tartottam.
 - A szívbajt hoztad rám, Ken! - mosolyogtam. - Szia! Hát a csajok?
 - Még a Manhattanben vannak, hamarabb eljöttem, hátha itt találom már Evelynt. De te mit keresel itt ilyen korán?
  - Ó, korán keltem. - magyaráztam zavartan. Kedves puszit nyomtam az arcára.
Kentin felemelte a fejem és fürkészve figyelte az arcomat.
  - Lerí rólad a búbánat! Baj van, édes?
  - Semmi különös.
  - De igen! Látom rajtad! - vágott a szavamba Ken, aki terepmintás nadrágot viselt, fekete szűk pulcsival. - Megint fiú van a dologban? Melyik volt az? Hadd verjem meg!
Csak nevetni tudtam a megjegyzésén.
  - Te dilis! Nem akarom, hogy verekedj miattam! És ha jól sejtem, a légynek sem tudnál ártani!
  - Pszt! - vigyorgott Ken. - Ezt nem kell mindenkinek tudni! De nem szeretem, amikor el vagy kenődve.
  - Drága vagy, de olyasmi történt, ami nagyon kiborított és ezen még az aranyos pofid meg egyéniséged sem tud segíteni! - kerteltem gyorsan.
Kentin lelökte a földre a táskáját az enyém mellé, aztán kedvesen átölelt.
  - Szegény kicsi lány... A szerelem zűrös dolog!
Csodálkozva kaptam fel a fejem, de továbbra is a derekát öleltem.
  - Ki beszélt itt szerelemről?
  - Hát én! - mosolygott Ken. - Csak a vak nem látja, hogy szerelmi bánatod van!
  - Sherlock detektívnek működik a szimata? - kérdeztem gúnyosan.
  - Ne izélj, komolyan beszéltem!
  - Ó, te még komoly is tudsz lenni?
  - Igen, tudok! Képzeld el! - Ken sértődötten hátat fordított és összefonta a mellén a karját.
Nevetve megrángattam a karját és egy mozdulattal újra a karjába pördültem.
  - Tudom. - kacagtam.
  - Micsoda páros! - hallottam a hátunk mögött Castiel hangját, és rögtön kővé dermedtem.
A vörös fiú egyedül volt.
  - Pofa be! - kiáltottam rögtön ellenségesen. De Ken és az SMS bajnokom túlságosan elterelték a figyelmem a bosszúról ahhoz, hogy most rögtön támadjak. Úgy döntöttem, később robbantom a bombát!
  - Már megint csalódtam benned, Vivieni! - kezdte a szekálásom a szürke pulcsis Cast. - Megszegted a szavad! Kiderült, hogy te is csak egy kis szajha vagy!
Szíven döfött a sértése.
  - Úgy viselkedem, ahogy nekem tetszik! Mi közöd van hozzá? És ha már az ígéretek megszegésénél tartunk, te sem tartottad be a tiédet sosem! Szállj le rólam, te pukkancs!
Castiel szeme szinte szikrákat szórt.
  - De éles lett a nyelved, tündérkém! ... Nem mindig vagy, ilyen heves... bár, ha belegondolok, még hevesebb is szoktál lenni a közelemben, csak másképp!
  - Ezt ne! Hagyjuk ezt! - szóltam rá szigorú pillantás kíséretében. Nem akartam, hogy Ken előtt ilyeneket mondjon. Valószínűleg el is pirultam.
  - Mi van? Nem akarod kitálalni az intim részleteket? - kötekedett megint Castiel, és legszívesebben a két kezemmel kapartam volna ki a szemét. Tudtam, hogy direkt provokál és azt is, hogy nem véletlenül célozgat Ken előtt. Őt is ellenem akarja hangolni, vagy csak éget előtte!
  - Kit érdekel, hogy mit művelsz a lepedőn Deborahval! - vágtam rá, csakhogy tereljem a szót és hogy Ken ne értse azt, hogy én és ez a barom...
Konokul mosolyogtam, amikor észrevettem, hogy a név hallatán Cast arcáról eltűnt a büszke vigyor.
De pillantása semmi jót nem ígért.
  - Ken, eltűnnél végre? Valamit meg kell beszélnem négy szem közt Vivi cicával.
  - Ken, maradj itt! - kértem, vagyis inkább parancsoltam.
Megrémített a gondolat, hogy kettesben maradjak ezzel a felbőszült vadállattal. Veszedelmes tekintete félelmet keltett bennem.
Kentin tanácstalanul vonogatta a vállát, aztán megadóan felemelte a két kezét.
  - Hagyjatok ki ebből! - mondta Ken, és otthagyott minket az elhagyatott folyosó végén.
Kentin! Te áruló! Szép kis barát vagy! Itt hagysz ezzel az őrülttel? Köszi!
Rosszat sejtve hátrálni kezdtem, már nem is a terem előtt álltunk, hanem a folyosó legvégén, a nagy ablak előtt.
  - Menekülsz? - gúnyolódott Castiel, miközben utánam lépkedett.
Grimaszolva kinyitottam az ablakot.
  - Eszemben sincs, csak friss levegőre vágytam, mert nagyon rontod!
  - De kényes lettél!
  - Te meg beképzelt vagy - szokás szerint! - nyelveltem harciasan. Már a fal tövében a sarokban álltam, innen már nem volt menekvés.
  - Tényleg éles a nyelved, meg kellett volna már szoknom! - Castiel megérintette az arcom, de durván elfordítottam a fejem. - Édes angyalom...
  - Na, hagyjál szépen békén! - szóltam rá mord tekintettel. Nagyon zavart, hogy megint egy méteren belül van - túl közel - hozzám. Szinte belemászott az aurámba, és már ettől a torkomba ugrott a szívem. - Szívódj fel, és hagyj engem békén!
  - Eszem ágában sincs! - Cast testével beszorított a sarokba. - Tegnap este rájöttem, hogy könnyen kapható kis csaj vagy, ezért kedvemre szórakozhatok veled!
Erősen megragadta a derekam, magához szorított, erőszakosan meg akart csókolni.
Minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Képtelen voltam kikecmeregni a karjából, de legalább a csókot elkerültem. - Eressz el!
Legnagyobb meglepetésemre Cast azonnal elengedett.
  - Szóltál, kedvesem?
  - Jól hallottad! Nem tűröm, hogy egy újjal is hozzám nyúlj, Castiel!
  - Ne válogass már, kis boszim... Vivieni, nem tudok tovább ellenállni a kísértésnek.
A fiú karja olyan meglepetészszerűen fonódott ismét körém, hogy védekezni sem volt időm. Szorosan magához ölelt és forró szenvedéllyel zárta le a szám az ajkával. Bénultan tűrtem a csókot, hisz már én se tudtam ellenállni. Elvesztettem a józan eszem. Castiel sóhajtva túrt a hajamba, és ettől csak még hevesebben vert a szívem, ki akart ugrani a helyéről. Eleven tűz áradt szét a testemben, úgy éreztem lángba borult mindenem. Castiel csókja mámorító és bizsergető volt, mint mindig. Azt kívántam, bárcsak sose érne véget ez a pillanat. Olyan volt, mintha megszűnt volna körülöttünk minden, nem létezett már semmi számomra, csak Castiel... talán már a Föld sem forgott tovább.
Hihetetlen, hogy ennyire oda vagyok érte! A történtek ellenére, még MINDIG!
Erőt vettem magamon, és egy hirtelen mozdulattal kibontakoztam az öleléséből. Villámló szemekkel néztem rá.
  - Mi jut eszedbe?
  - Mi jut eszembe? - kérdezett vissza, farkasszemet nézve velem a vörös ördög.
  - Nincs jogod ölelgetni és csókolgatni! Nem tűröm, érted?
  - Nem? Nekem nem úgy tűnt! Elég jól "tűrted"! Te is akartad.
  - Egy frászt akartam! Dehogy akartam! - védekeztem indulatosan. - Kikövetelted! Faragatlan, bunkó, büszke, barbár, állat vagy!
  - Te meg egy kis szajha, úgyhogy tökéletes pár vagyunk!
Megint fájt, hogy ennek nevez. Hogy merészel ilyet mondani?
  - Nem vagyok az, ezt te is tudod! Miből gondolod, hogy mindenki olyan könnyűvérű, mint a kis Debby-kéd? - vágtam vissza.
Castiel öklével a falba csapott a fejem mellett.
  - Ne merészeld rágalmazni Deboraht! Ellentétben veled, ő nem bújik mással ágyba, rajtam kívül!
  - Hát én sem! - vallottam be megszeppenve. - Daniellel nem volt semmi... Hívott egy taxit és hazamentem.
Ezt most miért kellett kibökni? Tiszta hülye vagyok! Arról volt szó, hogy beolvasok neki, nem pedig arról, hogy kiöntöm a szívem! Pont neki!
  - Nem hiszek a fülemnek! - gúnyolódott Cast. - Kihagytad, hogy megkapj egy fiút?!
  - Fejezd be, Castiel! Egy szavad sem igaz!
A szürke szempár hideg pillantása szinte megbénított, és ettől csak tetőzött a bennem fortyogó harag.
  - Nagyon is igazam van! Egy perszóna vagy, aki minden útjába kerülő pasit magába bolondít! Elcsábítottál, elérted, hogy megcsaljam Debby-t! Az ujjad köré csavartál...
  - Ez már mindennek a teteje! Elég! - kiáltottam felháborodva. - Hamis vádakkal sértegetsz! Te is tudod... hogy te másztál rám!... Én meg valamiért nem tudok neked ellenállni! Mindig csak mást okolsz - engem okolsz - pedig te vagy a bűnös! Egy önző, képmutató, semmirekellő vagy!
  - Sértegetni merészelsz?
  - Ha neked szabad, akkor nekem is! - néztem a szemébe büszkén.
  - De nekem mindent szabad! - Cast megragadta a csuklóm, és visszarántott magához, olyan közel, hogy a testünk összeért.
  - Eressz el, vagy sikítok! - kértem elfúló hangon.
  - Csak próbáld meg - vont vállat közönyösen a srác. - megtalálom a módját, miként hallgattassalak el!
Biztosan csókkal! - olvastam a szemében és rémülten tapasztaltam, hogy már a gondolattól is újra érzem az előbbi heves vágyat. A vér vadul lüktetett az ereimben. És már viszonoztam is a vad csókot. Még csak eszembe sem jutott védekezni.
Castiel elengedte a csuklóm és kezét végig húzta a testemen gyorsan, sürgetően, mint aki egész életében erre az érintésre vágyott és nem tudja, hol is kezdje. A meleg, erős kéz cirógatása, minden simogató mozdulata, ajkának érintése egyre csak fokozta bennem a vágyat. Megint megszűnt a külvilág.
Arra eszméltem fel, hogy a keze már felfedező útra indult a felsőm alá. Megérintette a mellem a melltartó csipke anyagán keresztül.
  - Castiel... Castiel... - ismételgettem rekedt hangon. - Te jóságos ég, Castiel! Ne hagyd abba! Kérlek... ne hagyd abba, Castiel!
A fiú a fülemet cirógatta a szájával.
  - Mi az ördögöt művelsz velem, Vivien? - suttogta.
  - Ezt én is kérdezhetném. - nyögtem, amikor keze a fenekemet simogatta.
De hirtelen a hátunk mögött köhögésre lettünk figyelmesek. Ijedten szétrebbentünk.
Kim és Viola állt a kémia terem előtt, és kíváncsian figyeltek minket. Lebuktunk alaposan.
  - A furcsa pár... már megint kettesben? - kérdezte Viola fullánkosan.
A lányokhoz siettem, de előtte még szemrehányó pillantást vetettem Castielre, amiért ilyen helyzetbe hozott.
  - Szi... szióka, csajok! - köszöntem zavartan és idegesen.
  - Cső, Vivike! - mosolygott rám Kim, de a szemét az ablaknál ácsorgó vörös fiún tartotta.
* Fura ez a srác. - gondolta Kim. - Hogy el van kenődve! Vajon megint veszekedett Vivivel? Biztosan, de csókcsata lett belőle. Ezek ketten egyfolytában macska-egér játékot játszanak...*
Én is Cast felé lestem és láttam, hogy már elmélyülve telefonál. Kényszerítettem magam, hogy a barátnőimre figyeljek. Viola épp beszámolót tartott a hétvégéjéről Thomassal.
  - Az jó! - csak ennyit tudtam mondani, de nem is hallottam, miről is volt szó.
Fél perc múlva Castiel zsebre vágta a mobilt, elindult az aula felé, de elhaladva mellettem még megszólalt: - Még beszélünk!
  - Helyes! Van még egy s más, amit nem vágtam a fejedhez, te tuskó! - kiáltottam utána.
Mikor a fiú eltűnt, Viola rögtön faggatni kezdett.
  - Mi folyik kettőtök között?
Tanácstalanul vállat vontam.
  - Ha én azt tudnám... Titokzatos szürke szeme és csábító mosolya az eszemet veszi, de ugyanakkor idegesít a beképzelt modora és az, hogy szórakozik velem. - vallottam be.
  - Akkor hát szereted. - állapította meg Viola.
  - Tiszta szívemből - hogy őszinte legyek! - feleltem szomorúan, mert tudtam, hogy nem kéne így éreznem. - Egyszerűen nem tudom elfelejteni. Ez az alak kikészíti a szívemet.
  - Reménytelenek vagytok! - legyintett Kim.
A beszélgetés abba maradt, mert megérkezett mellénk Ken és Gabriel.
Ken bánatosan ácsorgott mellettem. Mikor kérdőre vontam, mi a baja, közölte a szokásost: nem szívesen lát Castiellel. Percekig magyaráztam neki, hogy utáljuk egymást, és ne higgye el, amit nemrég mondott. Nagy nehezen meggyőztem és megbékélt. Már Rosa és Capucine is velünk volt, amikor pityegett a telcsim.
  - Hopp! Kapás! - mosolyogtam a csapatra, és kicsit elhúzódtam, hogy zavartalanul el tudjam olvasni.
"Tejcsoki keres mogyorót! Meg vagy még ördögi angyalkám? Hiányzol a hercegednek 😍 "
Örültem, hogy írt, így legalább elfelejtettem egy bizonyos kellemetlen alakot.
Gyorsan választ írtam. "Már azt hittem, reggel örökre búcsúztál. Tényleg olyan vagy nekem, mint egy igazi lovag 😄"
Két perc múlva jött is a válasz:
"De csak is a TE lovagod 😉 "
Erre csak a fejem csóváltam. Ez aztán a pasi! Csak tudnám, ki az! De mivel ezt a kérdést hiába tettem fel, csak kitérő választ adtam: "Kedves vagy. Tudod, a szem azonnal elárulja, hazudik e valaki. Kár, hogy nem láthatlak ilyenkor!" Izgatottan vártam a választ.
"Majd eljön annak is az ideje 😚 De sajnos megint mennem kell, Pá, édesem!"
És megint itt hagyott bizonytalanságban a kis szemét! Néha olyan idegesítő tud lenni...
Már a fél osztály a terem előtt ácsorgott, amikor Cast és Lys is megérkezett, s rögtön feszültebb lettem.
Megjött a tanárnő és bementünk a terembe. Megint Kennel, Kimmel, Violával és Dakotával ültem. Peggy lett volna még asztaltársunk, de ő nem jött suliba. Biztos megint lógott. Castiel a velünk szomszédos asztalnál ült Lysanderrel, Irissel, Lisával és Charlotte-tal. Úgy láttam, nem köti le a lányok fecsegése. Kémia után számtech következett, és ettől féltem a legjobban, mert ott Castiel volt a szomszédom. Szerencsére, mentőötletként eszembe jutott, hogy átüljek Peggy megüresedett helyére. Inkább hallgattam két órán keresztül Amber csacsogását, csak ne kelljen Cast közelébe lenni. A kövi óra német volt. Nagyszünetben a bandámmal szokás szerint az álló büfé asztalnál kajáltam. Castielék valahol a hátunknál álltak a falnál. Kedvtelenül rágcsáltam megszáradt sajtos melegszendvicsemet.
  - Nem vagy éhes? - kérdezte tőlem a Kim mellet étkező Armin.
  - Nincs étvágyam. - közöltem semlegesen.
  - Akkor én megeszem a szendód. - vigyorgott Ken, aki épp lenyelte torpedója utolját.
  - Tessék. - toltam a velem szemben álló fiú elé a szendvicsem több, mint felét. - Neked adom!
  - Csak vicceltem. Egyél, mert sosem nősz meg!
Nevettem a megjegyzésen.
  - Ari vagy, de tényleg nem esik jól!
Kentin még egy darabig vonakodott, de aztán elfogadta. Fürkészően leste az arcom.
  - Minden oké nálad?
  - Ne aggódj! Minden rendben. Jól vagyok! - bizonygattam.
  - Pedig nem úgy nézel ki! - szólt közbe Rosa is.
  - Mindig vannak apró gondok.
* Castiel otthagyta Lysanderéket és a büféhez tolakodott, mert kólát akart venni.
A fiú, hogy kikerüljön egy szőke csajt, oldalra lépett, és hogy a sors akarata volt, vagy sem, de pont Viviennek ütközött. *
  - Elnézést... - szólt automatikusan Cast.
  - Nincs elnézve! - förmedtem rá indulatosan.
  - Hú, de harapós. - kötekedett Castiel. - Ugyanaz a gőgös hang, mint tegnap este!
Eszembe juttatta a történteket, és a megfogadott bosszúmat. Végre alaposan beolvashatok neki! Bebizonyítom neki, hogy velem nem szórakozhat kénye kedvére! Mi az, hogy beledumál a magánéletembe? Most megkapja! - hergeltem fel saját magam.

A szerelem csupa szenvedés...

   - Ne, Vivieni,  ne! - kiáltott Castiel kétségbeesetten.
Meglepetten eltoltam magamtól egy kicsit Danielt. Miért szól bele az életembe ez a hólyag? Megölöm... esküszöm megölöm! Mit képzel ez? Van pofája bármiben is megakadályozni?
Úgy tűnt, Daniel nem hallotta Cast hangját, mert továbbra is a nyakamat csókolgatta.
  -  Jaj, Daniel... kérlek állj le! - súgtam határozott elutasítással.
  - Mi ütött beléd? Tudom, hogy te is akarod! - suttogta a fiú, és esze ágában se volt elengedni, hiába taszigáltam őt.
  - Valami baj van? - kérdezte keményen és gúnyosan Castiel. - Van, aki cigizni jár a klub mögé, van, aki meg dugni.
Akkorát nyeltem a döbbenettől és a dühtől, hogy azt hittem megfulladok.
Úristen! Hogy fogok ebből kimászni?
Daniel indulatosan megfordult, mert rájött, nem vagyunk egyedül, s rögtön felismerte a hang tulajdonosát.
  - Mi a frászt pofázol te itt? Húzz el innét, amíg még szépen mondom!
  - Még szóban sem vagy kemény, nemhogy abban... - nevetett Castiel provokálóan.
Alig tértem magamhoz, zúgott a fejem a piától meg a haragtól, amit Castiel váltott ki belőlem.
Legszívesebben felpofoztam volna ezt a vörös majmot!
  - Castiel! - kiáltottam élesen. - Minek avatkozol az életembe? Tűnj el innen!!!
  - Zavarod a légkört, kisfiú! - kiáltott ellenségesen Daniel és átölelte a vállam.
  - Szerintem meg épp ellenkezőleg! A bájos barátnőd jobban örülne az én társaságomnak! Tudni illik, mást nem tud "olyan" közel engedni magához!
  - Hallgass, Castiel! Ez nem igaz! Azért jöttem ki Daniellel, mert őt akarom! - vitáztam rögtön.
  - Szívódj már fel, öreg, felesleges vagy! - kakaskodott Daniel is.
  - Igen, tűnj el, Cast! Deborah már biztos keres!
Castiel lazán vállat vont.
 - Na és? Én meg téged kerestelek! - nézett szúrósan Castiel. - És szerencse, hogy megtaláltalak! Most velem jössz!
A vörös srác egy lépéssel mellettem termett, csuklómnál fogva ráncigálni kezdett.
 - Eressz el, te vadbarom! Mit képzelsz magadról? - háborogtam és megpróbáltam kiszabadítani a kezem, de sikertelenül.
Daniel avatkozott közbe, elrántotta a kezem Castieltől.
 - Szállj már le a csajomról!
 - Ó, még a te csajod? - gúnyolódott továbbra is Cast. - Kétlem, hogy jártok! ... Itt mindössze annyiról van szó, hogy beivott a lányka, te meg haver, megpróbálod kihasználni a helyzetet! Úgy, mint akármelyik fiú tenné a helyedben, vagy ahogy én is tettem szilveszterkor!
Döbbenten hallgattam a vörös ördög szavait, aztán támadtam.
  - Hej, de bölcs lettél, nagymenő! Ha csak ennyit akartál mondani, akkor már mehetsz is! - tüntetően szembe fordítottam magammal Danielt, a nyaka köré fontam a karom. - Ne is foglalkozz ezzel az idiótával, drágám! Inkább csókolj!
Daniel nem tétovázott, eleget tett a kérésemnek. Csókjából sütött a diadalérzet, amiért őt választottam Castiel helyett.
* Castiel szomorú szemekkel nézte a csókolózó párt. *
  - Vivi, kérlek ne csináld ezt!... Ne csinálj ostobaságot! Tudom, hogy meg fogod bánni! Azt is tudom, hogy makacs vagy, de az ellenem táplált haragod miatt nem kellene marhaságot csinálnod! ... Vivieni, gondolkozz, ne légy hülye! Elhiszem enélkül is, hogy nem szeretsz! - Castiel egyre halkabban beszélt, mert a szívét mardosta a fájdalom. Aztán tehetetlenül elfordult tőlük és csüggedten elballagott. *
Persze csók közben mindent hallottam, és könnyek csorogtak végig az arcomon. Olyan őszintén hangzott, amit Cast mondott. Talán jelent valamit, hogy aggódik értem? ... Ó, még hogy nem szeretem!
Daniel egyre hevesebben ölelt és csókolt.
  - Ó, Vivi, erre vártam, amióta megismertelek!... Legalább most már tudom, hogy a szerelmem nem reménytelen. Ugye tudod, hogy tényleg szeretlek?
 - Szeretlek... Én is szeretlek ... Castiel! - leheltem akadozva két csók között.
Daniel úgy engedett el, mintha pofon vágtam volna.
 - Mi... mi van? - kérdeztem, amikor durván ellökött magától.
A fiú idegesen a hajába túrt.
 - Szeretsz, de nem engem! Hogy mondhattál ilyet? Teljesen hülyének nézel, kislány?
Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Kóválygott a fejem, és nem emlékeztem, mit mondhattam.
 - Én nem nézlek hülyének! Mi ütött beléd?
 - Azt mondtad nekem, hogy "szeretlek, Castiel!" Engem ölelsz, de Ő jár a fejedben! Hogy lehetsz ilyen? Nem vagyok játékszer, és főleg nem vagyok Castiel "pótlék"! Ez olyan megalázó! Marha nagyot csalódtam benned, Vivike! - dühöngött Daniel, és ilyen elszólás után nem is csodálkoztam ezen. - Felhívsz, játszol velem, csak azért, mert a kis Castieled jól elvan a kis barnával! És ha már így van, akkor én is jó vagyok? Az nem számít, hogy mit érzek?
 - Dani... Daniel, én nem akartam, hogy ez legyen! - válaszoltam, mert már némileg kitisztult a fejem. - Sajnálom! Amikor felhívtalak, semmiféle aljas szándékom nem volt! Csak jól akartam érezni magam veled! A pia miatt - na meg Cast felbukkanása is rátett egy lapáttal - elvesztettem az eszem. Zúg és lüktet a fejem... Csak az alkohol hatására mondtam neked igent! Én... tényleg csak barátot látok benned! Sajnálom, hogy felesleges reményeket tápláltam benned! Nem lett volna szabad belém szeretned... - szipogtam, mert megrohamozott az önsajnálat és a csalódottság. - Nem érdemlem meg egy ilyen kedves és őszinte srác szerelmét!
  - Ne beszélj butaságokat, Vivien! Egy csodálatos lány vagy, akit muszáj szeretni! Egyetlen probléma veled, hogy nem a megfelelő fiúba szerettél bele!
Hálásan mosolyogtam Danielre. Jól estek a szavai.
 - Olyan kedves és megértő vagy! Sajnálom, hogy tudtomon kívül a bolondját járattam veled! Szeretlek, de csak úgy, mint egy jó barátot... Igazán nem akartam, hogy ez legyen! Daniel, te olyan jó vagy... jobbat érdemelsz nálam! - pityeregtem, mert nem tudtam uralkodni az érzéseimen.
Daniel kedvesen letörölte az arcomról a könnycseppeket.
  - Ha valaki itt jobbat érdemel, az te vagy! Találhatnál Castieltől százszor különbet!
Szállingózott a hó, de szerencsére nem volt hideg. A friss levegő hatására egyre jobban kitisztult a fejem. Kétségbeesetten borultam Daniel mellkasára. Homlokom érte a pólóját.
  - Én jobbat érdemlek, mint Castiel, te meg jobbat, mint én, de akármit is teszünk, a szívünknek nem tudunk parancsolni! Ahogy te nem tudsz elfelejteni engem, úgy én se Castielt!
  - Biztos sokat szenvedsz emiatt az idióta miatt! - Daniel halkan beszélt, és közben vigasztalóan a hajamat simogatta. - Szegény, kicsi lány...
  - Csak annyit, amennyit te énmiattam! A szerelem csupa szenvedés!
  - Az. - mosolygott keserűen Daniel. - Jaj, Vivike, mi ketten olyan szerencsétlenek vagyunk!
Kínomban nevettem, mert elegem volt a búsulásból.
  - Olyan jó vagy hozzám, én meg kegyetlenül a szívedbe gázolok újra meg újra.
  - Nem, ne hülyéskedj! Nem történt volna ez, ha nem akartam volna! Tudod, kettőn áll a vásár! Még ezek után se tudok rád haragudni, mert nem tehetsz róla, hogy azt a szemetet szereted!
  - Arany szíved van, Daniel, és tényleg sajnálom, hogy így elbántam veled! Elhiszed, hogy nem akarattal tettem? - kérdeztem reménykedve. Kínzott a bűntudat, hogy megint fájdalmat okoztam neki.
  - Persze, hogy elhiszem. - csókolta meg kedvesen a homlokom a barna srác. - Borítsunk fátylat a múltra, és ne találkozzunk egy darabig! Éljük a saját életünket és felejtsük el, ami most történt!
  - Igazán jó fej vagy, köszönöm!
Daniel a két vállamat dörzsölgette, aztán megint magához ölelt.
  - Még megfázol nekem, kislány! Menjünk be, mielőtt halálra fagysz!
  - Nem fázok. - bizonygattam. - De amúgy hány óra van?
  - Fél három lesz egy pár perc múlva. - olvasta le világítós számlapos órájáról a srác.
  - Jesszus! Nekem holnap suli! - kiáltottam fel rémülten. Megragadtam Daniel karját és magam után vonszoltam befelé. - Azonnal haza kell mennem!
  - Tyűha! Holnap pokoli napod lesz. - nevetett rajtam Daniel.
Kikértük a tárolóból a kabátomat, Castielék még bent ültek a bárpultnál és láttam, hogy a vörös srác észrevette viharos be- és kirohanásunkat. Kint a dizsi előtt megkötöttem az övem és fejembe húztam a kapucnim. A lámpa fényében álltunk egymással szemben.
  - Kialszom magam, mire hazagyalogolok. - mosolyogtam a fiúra. - Még egyszer kösz, hogy ilyen rendes vagy velem!
  - Szó sem lehet róla, hogy ilyen későn egyedül sétálgass! Hívok neked egy taxit!
  - Nem, arra semmi szükség!
  - De, igenis van! Nem hagyhatom, hogy egyedül kószálj a városban.
  - Na, de...
  - Semmi de! - parancsolt rám a srác, és már elő is halászta a mobilját.
  - Na jó, ha ennyire ragaszkodsz hozzá. - adtam meg magam végül.
  - Igen, ragaszkodom hozzá!
Nem ellenkeztem tovább. Daniel rendelt egy taxit és tíz perc múlva jött is egy piros autó értem. A fiú még csak a taximat is kifizette. Magamba roskadva, lehajtott fejjel ültem a kocsiban. A történteken rágódtam. Hogy kerültem már megint ilyen lehetetlen helyzetbe? Talán, ha Castiel nem avatkozik bele, akkor eszemet vesztve, ájultan szeretkezek Daniellel a diszkó mögött, mint egy utolsó ribanc! De Castiel... az a szemét állat az életembe avatkozik! Bár... az az igazság, hogy nagy szívességet tett nekem, mert megakadályozott egy őrültség elkövetésében. Vajon miért csinálta ezt? Mi vezérelte? Bármi is volt az oka, nem volt joga ezt tenni! Holnap ezért megkapja a magáét! De meg ám... Ezt megkeserüli!!!