Minden jó, ha...

Verőfényes napsütésre ébredtem. A nap besütött az ablakomon, és kellemes melegséggel simogatta az arcom. Hunyorogva nyitottam ki a szemem és nagyot nyújtóztam. Első gondolatom....
Castiel! Castiel, aki nélkül elveszett vagyok, Castiel, aki mellett szárnyaltam és ragyogtam, Castiel, aki a boldogságom kulcsa!
Mázsás kövek gördültek le a szívemről, mert végre rájöttem, hogy ki az, aki nélkül nem tudok élni.
Az izgalomtól nem tudtam nyugodni. Egy percig sem akartam az ágyamban maradni. Gyorsan magamra kaptam a szék karjáról egy nyúzott fekete pólót és egy halásznadrágot. Miközben öltözködtem az órára pillantottam. Még csak nyolc óra! Castiel még biztos alszik, de nem érdekelt, azon nyomban rohanni akartam hozzá. Hamar összefogtam kócos hajam, és belebújtam a strandpapucsomba. Mint az őrült, úgy rohantam ki a házból, végig az utcán, a járdán trappoltam, levegőt is alig véve. Mire elértem Castielék házát, lelassítottam és hirtelen el is bizonytalanodtam. Mit mondjak neki? És biztos, hogy ő a jó választás? El fogom neki valaha felejteni, hogy megcsalt? Van értelme mindent újrakezdeni? Bár most már késő, mert a házuk előtt álltam. Már késő visszakozni. A szívem vezetett ide, nem hátrálhatok meg! Gombóc szorongatta a torkom, amikor felértem Castielék járdájának a végére és a bejárati ajtó előtt megálltam. Nagyokat sóhajtoztam, hogy kissé megnyugodjak, de nem igazán használt. Reszkető kézzel nyomtam meg a csengőt. Percekig vártam és vártam, hogy végre kinyíljon az ajtó. Csigalassúsággal telt az idő, már azt hittem nincs itthon senki, mert óráknak tűnő percekig nem jött ki senki. Már épp azon voltam, hogy megfordulok, és reményt vesztve hazacammogok, amikor Castiel feltépte az ajtót. Kómás fejjel, fehér atlétában és fekete rövid gatyában, kócosan állt meg a küszöbön. Nagyokat pislogott, mintha nem hinné el, hogy ott vagyok.
  - Vivien? - kérdezte hitetlenkedve.
Nem tudtam, mit mondani neki, a torkomra fagytak a szavak. Csak néztem őt, csodáltam a szürke szempárt, a vörös haját, érzéki száját és izmos mellkasát.
Megszólalni nem tudtam, de a szívemben tomboló szerelemnek nem tudtam parancsolni.
Gondolkodás nélkül szinte ráugrottam. Átöleltem a nyakát, és megcsókoltam a sóbálvánnyá dermedt srácot. Éreztem, hogy Castielen remegés futott végig, amikor az ajkam az övéhez ért, és ez határtalanul boldoggá tett. Isteni érzés volt, hogy ilyen nagy hatással vagyok rá.
Castiel azonban már nem volt mozdulatlan. Perzselő szenvedéllyel viszonozta a csókot, behúzott a házba és bezárta az ajtót. Kétségbeesetten ölelt és csókolt, a falnak szorítva.
  - Vivien?! Mit... Hogy?
  - Sss! - tettem az ujjam a szájára. Mosolyogva néztem értetlenkedő szemébe. - Ne mondj semmit! Most én beszélek! - miközben beszéltem, elragadtatva simogattam az arcát, és nem tudtam betelni szemének füstös színével. - Szeretlek, Castiel... és nem tudok nélküled élni!
Szavaim hallatán Castiel olyan erősen szorított magához, hogy alig kaptam levegőt, de jól esett. Ebben a pillanatban meghalni és hajlandó lettem volna a karjában. Mintha hazatértem volna, a boldogság szigetére.
  - Drága Vivienim... Ugye nem álmodok? - nézett rám kételkedve még mindig a fiú. - Tényleg itt vagy? Tényleg szeretsz?
  - Igen, Cast, igen! Mindennél jobban, csakis téged! Te vagy a mindenem, a boldogságom, és az egyetlen szerelmem! - kiáltottam érzelmektől túlfűtött hangon. Úgy kapaszkodtam a fiúba, mintha soha nem akarnám elengedni.
Castiel boldog sóhajjal szorongatott, és válasz helyett megint megcsókolt. A csókban minden benne volt: az elmúlt idők visszafojtott érzései, vágy, remény és határtalan szeretet. Boldog sóhajjal, remegő lábbal, repeső szívvel hagytam, hogy magával sodorjon a szenvedély.
Már nem érdekelt, mi volt és lesz, mert biztos voltam benne, hogy most vagyok jó helyen. Castiel karjában mindörökre. Ő a végzetem, az életem értelme és a zsigereimben éreztem, hogy nekünk ez a végzetünk, együtt kell lennünk.
A mellkasára tettem a kezem, éreztem szapora lélegzetvételét. A szerelem itt lebegett körülöttünk, és láthatatlan kötelékkel végleg egymáshoz kötött minket. Teljesen elbódultam, Cast csókja egyszerre volt gyengéd és követelőző. Szorosan hozzátapadtam és viszonoztam a csókot.
Percek múlva a kanapén kötöttünk ki, hevesen lerángattuk, egymásról a felesleges ruhadarabokat, hogy utat találjunk egymás meztelen bőréhez. Castiel kivette a hajamból a gumit, sűrű hajamba túrta a kezét és sejtelmes függönyként borította be vele a melleimet. Aztán utat tört szájával a selymes fürtök között és csókokkal borított be. Kéjesen nyögdécseltem, már olyan régóta nem éreztem ilyet.
A fiú először becéző szájával járta be testemnek minden rejtett zugát, majd teljesen magáévá tett. Vakon engedtem át magam a szenvedélynek, melyet istenigazából csak Castiel tudott előhívni bennem. Sóhajaink összefolytak, amint a gyönyör csúcsa felé közeledtünk, aztán egy végtelennek tűnő pillanatig eggyé váltunk a határtalan boldogságban.
*

Nagy sokára kezdtem csak mocorogni. Békésen pihentem Castiel mellkasán. Úgy éreztem, minden a helyére került. A fiú is magához tért és sóhajtva fúrta fejét a hajamba.
  - Drága egyetlenem... Én lettem a világ legboldogabb embere! Tegnap még meg akartam halni, ma meg már örökké akarok élni - VELED! Szeretlek, sőt imádlak! - ölelgetett Castiel boldogan.
A boldogsága rám is átragadt, hisz én is így éreztem. Tudtam, most már minden rendben lesz.
  - Én is szeretlek, Castiel! Amit Viktor iránt éreztem, az töredéke sem volt annak, ami hozzád köt. - hirtelen elbizonytalanodtam, mert féltem szerelmem meg sem bocsátja, hogy mással is voltam. - Hajlandó vagy nekem elnézni, hogy kapcsolatom volt vele?
  - Ez nem is kérdés, angyalom! Hisz az én hibám volt, hogy más mellé sodródtál... Ha nem lettem volna akkora barom, ez nem történt volna meg! Megérdemeltem, hogy mást szeress, mert csúnyán elárultalak, de ígérem soha többet nem teszek ilyet! Keserves lecke volt ez, de legalább arra rájöttem közben, hogy te vagy az igazi nekem, Vivieni! Felejtsük el a szörnyűségeket, és kezdjünk mindent elölről, tiszta lappal!
  - Én is ezt akarom! - mosolyogtam rá boldogan és felemeltem a fejem, hogy apró csókot nyomjak a szájára.
Castiel elkapott és felhúzott magához, hogy meghosszabbítsa az édes csókot.
  - És a barátod tudja már, hogy engem választottál? - kérdezte Cast, mikor felültünk és öltözködni kezdtünk.
  - Nem... igazából még nem... Tegnap elküldtem, és azt mondtam, majd hívom, ha döntöttem. Még vár rám egy komoly beszélgetés vele. - ismertem be szomorkásan, mert féltem ettől a pillanattól.
  - Oké. Azt hiszem, úgy tisztességes, ha én is közlöm Tiriával, hogy jobb, ha nem reménykedik!
  - Hívjuk fel őket most! Jöjjenek mondjuk... nálunk tizenegyre. Hazamegyünk, megmondjuk a családomnak, hogy szeretjük egymást, aztán meg nekik is színt vallunk. - javasoltam rögtön. Túl akartam esni a kínos beszélgetésen, minél előbb.

Mikor már normálisan felöltöztünk, ittunk egy kis ásványvizet, aztán remegő kézzel ütöttem be a telómba Vik számát és felcsörgettem.
Mikor a srác felvette, egyből beszélni kezdtem.
  - Szia, Viktor! El tudsz jönni hozzám tizenegy körül? Beszélnünk kell!
Amíg beszéltem Cast hátulról ölelt, és a vállamat csókolgatta. Mosolyogva tűrtem, de azért figyelmeztetően a bordái közzé nyomtam a könyököm.
  - Oké, megpróbálok elszabadulni. - hallottam Vik bizonytalan hangját.
  - Kérlek, tedd meg, nagyon fontos lenne! - könyörögtem.
  - Jó, megyek! Sejtem, mi ilyen fontos.
  - Akkor tudod... de mindenképpen gyere!
  - Rendben, édesem! Ott leszek!
  - Köszi! Szia!
Letettem a telefont és sóhajtva döntöttem a fejem Castiel mellkasának.
  - Úgy félek megbántani... - nyöszörögtem. - Mégiscsak szeret, és ő is csak velem akar lenni! Sajnálom szegényt, hogy ezt teszem vele.
  - Meg kell tenned, Vivienim, jobb lesz neki, ha megtudja az igazságot.
  - Tudom, de...
  - Nincs de! Ha engem szeretsz, akkor nincs, de! - szólt rám szigorúan Cast. Felemelte a fejem, hogy a szemembe nézzen.
   - Ez nem kétséges, Cast! - öleltem megint magamhoz. Most már sosem akartam elszakadni tőle. - Csak félek megbántani, ennyi! De most rajtad a sor! Hívd fel a csábítód! - nevettem rá.
  - Ezzel még csak ne is viccelődj! - húzta el a száját a vörös srác. - Ezentúl csak egy csábító szépség lesz az életemben, és az te vagy!
  - Nagyon hegyes! - csókoltam szájon nevetve, aztán előre hajoltam és a kis asztalról felvettem a telefonját és a kezébe nyomtam. - Hívd fel a drágád!
  - Vivieni! Ezért megfizetsz! - ráncolta a homlokát Cast, de sejtelmes arcot vágott.
Csak kihívóan mosolyogtam rá és csókot küldtem neki, miközben ő már Tiri számát kereste.
  - Ó, már alig várom...
Castiel is elég hamar lezavarta a hívást, és mivel bőven volt még időnk tizenegyig, behajtotta rajtam a kötekedésért a bosszúját, és mit mondjak, kellemesen eltöltöttük az időt...
Fél óra múlva hazasétáltunk nálunk kéz a kézben. Az összetartozás tudata ott motoszkált bennem és felemelő érzés volt. Csodák csodájára anya is és Tony is otthon volt. A nappaliban tévéztek, de amikor megláttak minket boldogságban úszó arccal és összefonódott kézzel, magyarázkodnunk sem kellett. Mindketten megöleltek minket és sok boldogságot kívántak.
  - Tudtam én, hogy ti nem tudtok meglenni egymás nélkül! - karolt át mindkettőnket nevetve Tony. - De figyelmeztetlek barátom: még egy hiba, és a tenger fenekén fogsz kikötni, mégpedig holtan!
Castiel arcára fagyott a mosoly, de hamar kivágta magát.
  - Megőrültél? Most, hogy Vivit visszakaptam, nem leszek akkora idióta, hogy megint eljátsszam!
  - Örülök, nektek, gyerekek! - mosolygott anya is. - Valahogy mindig tudtam, hogy ti még együtt lesztek!
Ekkor az öcsém szaladt ki a szobájából és mint egy kiskutya rávetette magát Castielre.
  - Castiel! Akkor most már családtag leszel örökre, ugye?
Mind nevettünk a féktelen reakción és a mondaton is.

  - Igen kicsi, igyekszem mindig Vivivel és veletek lenni!
  - De jó! - vigyorgott a kis srác, és engem is megölelt.
Közben az öcsém háta mögött a faliórára pillantottam. Háromnegyed tizenegy... Cast követte a pillantásomat, és némán bólintott.
  - Mi mos kimegyünk a kertbe, vendégeket várunk... aztán majd később bulizunk! - mosolyogtam a családomra.
  - Rendben. Ünnepi vacsorát csinálok! - örvendezett anyukám.
  - De egyelőre még ne eljegyzési vacsit készíts! - nevettem szeretett anyámra.
Kimentünk a kertbe, de nem tudtam nyugton ülni. Idegesen ácsorogtam a hinta és a kerti bútorok között. Bármelyik percben megjöhet Viktor és Tiria, dúlt bennem a feszültség. Castiel átérezte a helyzetemet, de nem hiszem, hogy neki rossz érzés lett volna kidobni Tiriát, hisz ő valójában nem érzett iránta semmit. Kedvesen simogatta a karom.
  - Nyugodj meg, életem! Ezen jobb, minél előbb túl lenni...
  - Tudom, csak ideges vagyok.
  - De ne legyél! - mosolygott Cast szeretettel, és a keze a karomról az arcomra csúszott.
Túl közel állt hozzám, mert éreztem parfümje jellegzetes illatát és érzékeltem a testéből áradó forróságot. Legszívesebben hozzá bújtam volna, de ekkor felfedeztem, hogy belépett a kapun Vick és a piros ruhás Tiria. Akaratlanul is hátráltam egy kicsit Castieltől, hogy ne lássák, milyen belsőséges viszonyban vagyunk.
* Viktor szája szélét harapdálva lépkedett az udvar végébe Viviék felé. Egyértelmű volt, mit keresnek ott mindketten, és hogy milyen szenvedélyes pillantásokat vetettek egymásra. Hát tényleg vesztett... *
Csodálkoztam, hogy együtt jöttek, de lehet csak a kapuban futottak össze.
  - Sziasztok! - köszönt mindenki mindenkinek, aztán kínos csönd következett.
  - Gondolom, nem véletlenül hívtatok ide minket! - jegyezte meg epésen a szőkeség.
  - Hát... izé... - nem is tudtam hirtelen, mit mondjak.
  - Nem kell mellé dumálni! Gondolom, azt akarjátok mondani, hogy összejöttetek, mi meg elmehetünk a fenébe. - szólt közbe Viktor ingerülten.
  - Okos fiú vagy! Ezt akartuk mondani, csak sziruposabban. - vágott vissza Castiel.
  - Nem kell szépíteni! Egyértelmű a helyzet. - mondta Tiria is.
  - Ne... ne csináljátok ezt! - emeltem fel csitítóan a kezem. - Nem akarok veszekedést. Csak el szeretném mondani nektek, hogy rájöttem, szeretem Castielt, még mindig szeretem... - fájdalmas pillantást küldtem Viknek. - Sajnálom, Viktor... így alakult. Mindig jó érzésekkel fogok gondolni rád, mert nem fogom elfelejteni, mennyit köszönhetek neked, de a szívem visszavonhatatlanul és véglegesen a Castielé.
  - Értem. - bólogatott lehorgasztott fejjel a fekete hajú fiú. - Annyira éreztem, hogy ez lesz...  Nincs mit tennem, elengedlek, Vivi, és sok boldogságot kívánok nektek!
  - Igazán nagylelkű vagy! Köszönök mindent, Viktor. - úgy meghatódtam, hogy könny szökött a szemembe.

  - Én viszont nem leszek ilyen jólelkű! - kiáltotta Tiri dühösen. Ő nem akarta titkolni nemtetszését. - Hülye vagy, Vivi, ha azt hiszed, hogy később nem fog megint megcsalni! Biztos vagyok benne, hogy az első adandó alkalommal megint megteszi!
  - Állj le, Tiria! - kérte Vik, és a lány vállára tette a kezét. - Ne bánts őket! Már eldöntötték, hogy akarják egymást, feleslegesen drámázol!
  - A drámát még ezután kezdem! - villant meg a lány sötétkék szeme. - Tudjátok, miért törődött bele ilyen hamar a döntésetekbe a drága Viktor?
  - Hallgass már, Tiri! - intette le megint Vik.
Értetlenül néztem őket. Mintha valami zajlana köztük, de nem értettem az egészet.
  - Eszemben sincs! Elmondom! Míg ti nem tudtátok, mit akartok... hogy úgy mondjam megvigasztaltuk egymást! - köpte ki az igazat Tiri.
Sokkolt a bejelentés. Csalódottan néztem Viktorra. Nem akartam elhinni, hogy ez tette. Összefeküdt Tiriával, mikor még együtt voltunk. Vik bűnbánó arca mindent elárult.
Castiel viszont egésze másképp reagált. Nevetett és tapsolt örömében.
  - Gratulálok! Szép pár lesztek!
  - Vivi... és sajnálom, de Tiria szépsége levett a lábamról. - mondta Vik bánatosan. - Most meg már úgyis mindegy, ha nem engem akarsz.
Tudtam, hogy nehezen fogom megemészteni a hírt, de legalább örültem, hogy van, aki megvigasztalja elhagyott szerelmem, és megnyugtatott a tudat, hogy nem fog keseregni miattam.
  - Hát... erre nem számítottam. - ismertem be faarccal. - De örülnék, ha ti is boldogok lennétek! Ha már én úgysem tudok Castiel nélkül élni... akkor nem bánom, ha ti is egymásra találtok.
  - Párcsere. - mosolygott nyomorúságos helyzetünkön Viktor.
  - Nem, nincs igazatok! Mindenki most került a megfelelő helyre! - javított ki Castiel, és birtoklóan átölelte a derekam.
  - Akkor gondolom, nem bánod csajszi, hogy elfogadtam egy állást, közel Floridához... - nézett rám kérdőn Vik.
  - Nem, hát persze, hogy nem! Könnyebb is lesz neked elfelejteni engem, ha elmész. - láttam be hirtelen. Szívemből drukkoltam, hogy boldog legyen. Ő és a féktelen Tiria nagyon is összeillenek. Ráadásul, ha együtt mennek el, kicsi az esély, hogy a szőkeség megint belemászik az életünkbe. Castnak igaza volt, minden megoldódott...
  - Tényleg a közelemben fogsz állást vállalni? - nézett Viktorra meglepetten Tiri. - Ezt nem is mondtad eddig.
  - Meglepetésnek szántam. Már tegnap volt egy olyan érzésem, hogy Vivit már elveszítettem, és valahogy már nem is bántam, mert amikor meghallottam ezt a munkalehetőséget azt járt a fejemben, hogy közel lehetek hozzád, mert valahogy... valamikor a bosszúk és áskálódások között beléd szerettem...
  - Ó, Viktor! - Tiria boldogan ugrott Vik nyakába. - Te vagy álmaim pasija! De jó, hogy a gonosz tervek összehoztak minket!

Miközben a párocska egymásra talált, Cast vidáman magához ölelt és nevetve a fülembe suttogott.
  - Ellenségek kiiktatva.
  - Az biztos! És mit mondjak, valahogy örülök neki!
  - Hát még én, szerelmem! Hát még én...
Szeretettel öleltem Castiel derekát, miközben Viket és Tiriát figyeltem.
  - Most már kezdek hinni a végzetben...  Ahogy nekünk együtt kell lennünk, úgy szerintem nekik is ez volt a sorsuk.
  - Lehet, de mennyivel egyszerűbb lett volna, ha rögtön megtalálják egymást. Sok bonyodalmat kikerülhettünk volna!
  - Nincs igazad! Mert az elválásunk is sorsszerű volt! Így jöttünk rá, hogy nem tudunk egymás nélkül élni, mert az ember akkor tudja meg, kit szeret igazán, ha már elveszítette.
  - Ebben lehet valami, bölcs angyalkám! - csókolt homlokon gyengéden Castiel. - Tanulságos lecke volt, de minden jó, ha jó a vége...
Viktor és Tiria együtt távoztak, boldogságban és egyetértésben, mi meg Castiellel még sokáig ültünk egy műanyag székben ölelkezve, és egymást babusgatva. Be akartuk pótolni az elmulasztott időt. Bár megnyugtatott a tudat, hogy erre még előttünk áll az egész élet. Az imádott fiú karjaiban voltam, és ettől csodálatosabb pillanatot el sem tudtam képzelni. Boldogan gondoltam a közös jövőnkre: együtt járjuk ki az iskolát, aztán ha már elég idősek leszünk hozzá, összeházasodunk és szülök neki egy kisfiút és egy kislányt. Gondolatban már magam előtt láttam a csodaszép családunkat, és ettől a mennyekben éreztem magam. Ha Castiel velem lesz mindig, semmi baj nem történhet. A szerelem végtelen tengerén boldogságban úszva sodródunk majd az élet hullámain.
  - Szeretlek! -  suttogta a fülembe a szívtipró vörös ördögöm.
  - Én téged jobban, sokkal-sokkal jobban! - nevettem rá, és olyan lendülettel öleltem át, hogy felborultunk székestől.
Nem érdekelt, hogy kitört a széklába, és hogy a fűben kötöttünk ki. Ha leszakadt volna ránk az ég, akkor sem tudtam volna már elengedni Castielt. Mindig vele akartam lenni és szeretni, ez volt, van és lesz az életem legfőbb célja....

És itt a történet vége! Remélem, mindenki elégedett a végkifejlettel! Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni a rajongást és azt, hogy szerettétek a történetet! 140 részt írtam majdnem egy éve már, ideje abbahagyni, mert már unalmas lenne. Új blogba kezdek majd, ha kipihentem a fáradalmakat. Szívből remélem, hogy sosem fogjátok elfelejteni Vivien és Castiel történetét...  /ki tudja talán majd egyszer folytatom... / 
Még egyszer köszönöm, hogy olvastátok a történetem, most már tudom, hogy volt értelme annak, hogy elkezdtem írni 😀 Mindig gondoljatok vidám szívvel a történtemre! A blogot nem fogom törölni, ha esetleg újra akarjátok olvasni, mindig itt lesz...
Köszönök mindent:
                                  Edyna 

Bánatos szívek

Abban száz százalékig biztos voltam, hogy nem vagyok boldog és nem is leszek az, míg nem látom az utam a jövő felé. Hoppá! Nincs is most utam, mert nem tudom, mi tenne boldoggá, és mi lenne jó nekem. Amíg vacillálok és döntésképtelen vagyok, addig semmi nem fog változni. Egyszóval muszáj elhatároznom magam, bármilyen nehéz is.
Estére randit beszéltem meg Viktorral, és előre féltem a találkozástól. Tisztában voltam vele, hogy meg kell beszélnem vele a dolgokat, de rettegtem, mit mondjak, és hogyan viselkedjek vele.
Pokoli lesz úgy a szemébe nézni, hogy tudom, ébredeznek az érzelmeim Cast iránt, és már előre mardosott a lelkiismeret.
Hét után érkezett meg Viktor és a szobámban talált meg. Az ágy közepén kucorogtam és csak bánatosan néztem magam elé.
  - Szia! Mi ez a nyomorúságos hangulat? Ez nem tetszik nekem. - mosolygott rám a zöld pólós, fehér farmeros fiú és leült mellém az ágy szélére. Kedvesen homlokon csókolt.
  - Szia! Nem tehetek róla, ma ilyenem van... - válaszoltam egyhangúan.
  - Szívesen felvidítalak. - nevetett a srác, és egy hirtelen mozdulattal a karjába rántott.
  - Ne, ne... Neee! Most tényleg nincs hozzá kedvem! - próbáltam kiszabadulni a karjából.
Viktor viszont nem engedett el, magához húzott, és mire észbe kaptam már meg is csókolt.
A várva várt tűz és szenvedély elmaradt, de kicsit úgy éreztem, nem csak a részemről, az övéről is.
Kétségbeesetten kapaszkodtam belé, és közben magamban azon siránkoztam, mi lett velünk...
  - Neked tényleg nem itt jár az eszed. - jegyezte meg Vik a félresikerült csók után. De nem engedett el, a mellkasára vont és kedvesen magához ölelt.
  - Hát... mit mondjak, neked sem. - húztam el a szám.
  - Mi történt velünk, kiscicám? Már nem szeretsz?!
Most jött el a pillanat, amikor őszintén kell beszélnem, és nagyon nehezemre esett. Nem akartam megbántani, de ha nem leszek őszinte, a kapcsolatunk lassan tönkre megy. Viktor nyugodtabbnak látszott, mint amilyennek vártam, mintha sejtené, mit akarok mondani.
  - De igen... szeretlek, csak nem tudom, hogy ez elég e...
  - Ezt, hogy érted? - kérdezte a fiú és végre aggodalmat fedeztem fel a szemében.
  - Nehéz elmagyarázni, ami bennem zajlik mostanában.
  - Azért csak próbáld meg! - szólt rám Vik szigorúan, és kicsit elhúzódott tőlem, de csak épp annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
  - De nem akarlak megbántani. - sütöttem le a szemem.
  - Szakítani akarsz? - kérdezte a srác megszeppenve és fájdalmas arccal.
  - Nem, dehogy is... vagyis nem tudom! - teljesen összezavarodtam.
  - Ez nem jól kezdődik...
  - Csak hadd mondjam ki, amit gondolok és érzek, mert már nem bírom tovább! - fakadtam ki erélyesen. Felpattantam, mert úgy éreztem, nem tudok egyhelyben ülni. Le s föl járkálni kezdtem az ágy előtt, Viktor követett a szemével. - Az az igazság, hogy mióta Castiel visszajött és nyaggat, hogy bocsátsak meg neki, már nem vagyok benne olyan biztos, hogy megvetem, sőt... kezdek megint érezni iránta valamit... Muszáj ezt elmondanom neked, mert már nem bírok ekkora terhet cipelni! Őszinte akarok lenni, még akkor is, ha neked ez rosszul esik.
  - Értem. - sóhajtott nagyot Vik, de nem tudtam leolvasni az érzéseit az arcáról. - Azt hiszed, én ezt nem sejtettem? Tisztában voltam vele mindig is, hogy túlságosan szeretted azt a vadbarmot, és gondoltam, hogy ezért vagy velem szemben mostanában más. Örülök, hogy végre kitudtad mondani.
  - És mit szólsz? Most utálsz, vagy el akarsz hagyni? - kérdeztem és könnybe lábadt a szemem.
Megint nem az történt, amire számítottam. Vik elém lépett, gyengéden megsimogatta az arcom.
  - Nem, kicsikém... Bármit is teszel, vagy mondasz, nem tudlak utálni. Persze fáj, hogy más is belopta magát a szívedbe, de nem tehetek ellene semmit.
  - Ez az, hogy én sem! - fordultam el tőle bűnbánóan.
Viktor a vállamra tette a kezét és visszafordított maga felé.
  - Pedig neked kell dönteni... de jobb, ha tudod, ha őt választod, elengedlek... Ha nem vagy boldog velem, hiába vagy mellettem. Viszont, ha egy kicsi esély is van rá, hogy engem jobban szeretsz, akkor harcolni fogok érted!
Ő is harcolni akar értem. - füstölögtem magamban. - Mi vagyok én? Egy labda, amit ide-oda passzolhatnak, vagy valami fődíj?
  - Te is olyan vagy, mint Castiel! Mikor értitek meg, hogy nem kell harcolni értem? Csupán annyit kérek, hogy hagyjatok békén végre pár napra, hogy meghozzam a saját döntésem. Tudom jól, hogy nem hülyíthetlek mindkettőtöket, ezért nem lenne tisztességes, ha tovább folytatnám a vacillálást.
  - Értem... - nyelt nagyot Viktor, és láttam rajta, hogy csalódott bennem. Sajnáltam, hogy ezt teszem vele, de legalább megkönnyebbültem, mert nyíltan kimondtam azt, ami a szívemet nyomta.
Hamarabb is megtehettem volna, csak eddig túl gyáva voltam.
  - Tudom, hogy nem ezt vártad tőlem és sajnálom, hogy ezzel téged is bántalak, de tényleg nem tehetek róla, hogy ilyesmit érzek.
  - Nem kell magyarázkodnod, kicsim, értem én, hogy megzavarodtál. Elfogadom az akaratod, és hagyok neked néhány nap gondolkodási időt. Elmegyek, ha meghoztad a végleges döntést, hívj!
Viktor, mint egy háborút vesztett katona sétált az ajtóm felé, de nem tudtam így elengedni. Elkaptam a karját és keserves sóhajjal a karjába röppentem. Gombóccal a torkomban simultam az erős karokba, és lenyeltem a könnyeim.
  - Ne haragudj... nem akartam, hogy így alakuljon, de ez van. A szívem nem adhatom mindkettőtöknek és nem is törhetem ketté. Viszont köszönöm, hogy vagy nekem! Nélküled nem jutottam volna túl a nehézségeken, és ezért mindig hálás leszek neked...
  - Tudod ugye, hogy a hála nekem nem elég? - kérdezte Vik. Csókot nyomott a fejem búbjára, aztán elhúzódott tőlem. - Vagy teljesen akarlak, vagy sehogy! Én leszek a világon a legboldogabb, ha engem választasz, de ha nem, azt is elfogadom és emelt fővel távozom, mert már az is csoda volt, amit együtt átéltünk. Ha csak ennyi jutott nekem, beérem ennyivel.
  - Ne, Viktor, ne mondj ilyeneket, mert sírva fakadok! - könyörögtem, és már ki is buggyantak a könnyeim.
  - Sírj csak, ha az segít! - mosolygott Vik, aztán elment. Kétségbeesve néztem utána. Olyan volt, mintha magával vitte volna a szívem egy darabkáját.
*****
Viktor dühösen és remény veszve pattant be az autójába. A fekete kocsi úgy lőtt ki, mintha puskából lőtték volna ki, de aztán a sarkon meggondolta magát, rálépett a fékre. Leparkolt az út szélén, otthagyta kocsit, majd elszántan gyalogolt visszafelé Viviék utcájában, de nem a barátnőjéhez ment, hanem a szomszédos házig. A kapuban állva felhívta Tiriát.
  - Szia! Itthon vagy? - kérdezte egyből, amikor a lány felvette.
  - Igen, persze...
  - Akkor engedj be!
Két perc múlva Vik már bent volt a szőkeség szobájába. Csendesen somfordáltak be, mert a lány szülei már aludtak.
  - Hogy kerülsz te ilyenkor ide, és mit akarsz? - kérdezte a fekete szexi hálóinges lány.
  - Vesztettünk, csajszi!
  - Mi van? - huppant le rózsaszín takarós ágyára a lány, semmit sem értve.
  - Volt egy komoly beszélgetésem Vivivel, tőle jövök....
  - Ne mondd, hogy kidobott! - kiáltott fel a szöszi elképedve.
  - Még nem, de előbb-utóbb meg fogja tenni! Fel kell adnunk, Tiria! Szeretik egymást, bármit is teszünk. - ült a lány mellé bánatosan a srác.
  - De én ezt nem akarom! - csapott az ágyra indulatosan a szőke démon. - Muszáj közéjük állnunk! Én akarom Castielt, neked meg Vivivel kell lenned.
  - Nem, ha a sors és ők mást akarnak...
Tiria elkeseredve rázta a fejét.

  - Neee... nem lehet! Most nagyon mérges lettem... Nyugtass le, vigasztalj meg! - kérte a lány és a fiú ölébe mászott.
  - Pont ezért jöttem én is. - mosolygott a fiú, miközben a lány hosszú combját simogatta, majd szenvedélyesen szájon csókolta.
  - Jó ez a játék, tetszik. - nevetett Tiri, és lerántotta magáról a lenge hálóinget.
  - Az bizony... és el tudom képzelni, hogy sokáig fog tartani.
  - Ezek után bármi lehet... - mondta a lány, miközben lecibálta a szeretőjéről a ruhát. - Ha ők összemelegedtek, meg is érdemlik egymást, fulladjanak meg! Mi meg jól ellehetünk nélkülük!
  - Hát ki tudja...
Többé nem beszélgettek, érintésekkel és forró csókokkal mondták el egymásnak az érzéseiket, és hamarosan megfeledkeztek a haragjukról és a terveikről...
*****
Eközben Castiel Lysanderrel otthon a "játékszobájában" iszogattak. Megunták a biliárdozást, egy kis asztal mellett ültek és dumálgattak. Mikor a vörös srác már a negyedik pohár whiskyt töltötte ki magának, fekete atlétás és méregzöld nadrágos haverja rászólt:
  - Elég legyen, testvér! Ma már túl sok piát vedeltél!
  - Mert ez legalább elfeledteti velem a gondokat.
  - Még mindig Vivi?
  - Ő, csak is ő, mindig csak ő! Esküszöm, beledöglök, ha nem kapom vissza! Ha azt a bugrist válassza, százhússzal nekimegyek az első fának a motorommal! Eldöntöttem, hogy nem fogok nélküle élni! - mondta ki a gondolatait erélyesen a sárga pólós és farmeres, vörös srác.
  - Tudom, hogy a szerelem öl, butít, és nyomorba dönt, de ne legyél már címeres ökör! Mit érsz vele, ha megölöd magad? Neki már akkor úgy sem fog számítani, mert boldog lesz a másikkal!
  - Na, ha ezzel akartál lebeszélni, nem jött össze. - nevetett keserűen Cast. - Értsd már meg, hogy ha ő nem lesz velem, akkor nincs értelme az életemnek. Vivien nélkül üres vagyok, magányos és senki! Szóval gyűjtsd a pénzt koszorúra!

  - Fejezd már be, ezt a baromságot, és ne siránkozz! Inkább imádkozz, hogy téged válasszon! - kérte Lys és megpróbált őszinte lenni barátjával. - Figyelj, én sokat voltam bulizni Vivivel és az új pasijával mostanság és meg kell mondjam, aranyosak együtt. Mikor együtt láttam őket, boldognak tűnt a lány, de közel sem volt olyan felszabadult és eleven, mint veled. Ha a szívét fogja követni, akkor melletted voksol! Mikor kikérte a véleményem, egyértelműen azt sugalltam neki, hogy melletted lehet csak boldog.
  - Ó, ezt nem is tudtam! Nagyon köszönöm. - Castiel hálásan megveregette barátja karját, de aztán megint felvette a poharát és nagyokat kortyolt. - És szerény véleményed szerint van esélyem?
  - Hát... mit mondjak, nagy lúzer voltál, hogy ahelyett, hogy megbeszélted volna velünk a dolgot, bosszúszomjasan rávetetted magad a szőke bigére, de tévedni emberi dolog. Ha Vivi is belátja ezt, és számítasz neki, akkor úgyis téged választ.
  - Bár így lenne!... Bár így lenne, de kicsi rá az esély!
  - A remény hal meg utoljára, tesó! - biztatta Lys megint a bánatos fiút. - Szerintem, a végzet úgyis összehoz benneteket megint, ha úgy kell lennie.
  - Próféta szóljon belőled Lysander! Erre koccintsunk!
*****
Sokáig feküdtem az ágyamon mozdulatlanul, semmire sem gondolva. Mintha kihaltak volna a gondolataim és az érzéseim. Teljesen tanácstalan voltam. Mikor meguntam a semmittevést, összeszedtem magam és lementem a konyhába, mert nagyon szomjas voltam. Töltöttem magamnak egy kis baracklét és leültem meginni az asztal mellé egy konyhaszékre. Ahogy körbe néztem, rám törtek a régi emlékek. Annyi minden történt itt köztem és Castiel között, de ha kilestem az ablakon a hátsó udvarra gondoltam, ahol meg sok szép pillanatot töltöttem Viktorral. Akaratlanul is elsírtam magam, az asztallapra borultam, mert hirtelen nem tudtam, melyik időszak volt szebb az életemben és melyik fiúval lehetnék igazán boldog. Szívem szerint mindkettőt választanám, de az képtelenség!
Így talált rám anya, lelkileg összetörve, az asztalnál pityeregve.
  - Jaj, kislányom! Beteg vagy? Fáj valamid? - lépett mellém anya, és aggódva megsimogatta a homlokom, mint amikor kiskoromban a lázam ellenőrizte.
  - Igen, fáj... - pillantottam fel rá könnyáztatta arccal. Anyukám sötétkék vastag köntösben és szobapapucsban topogott mellettem ijedten.
   - Mondd el hol fáj! Adjak gyógyszert, vagy menjünk orvoshoz?
Egy pillanatra arra gondoltam, milyen jó is volna, ha valamilyen orvosság létezne a szenvedésemre.
Gyorsan megráztam a fejem, nehogy a frászt hozzam aggódó anyukámra.
  - Nem... nem olyan bajom van... A szívem fáj...
  - Ó! - anyám csak ennyit mondott, és leült mellém. Kedvesen megfogta a kezem és megszorongatta. - A fiúk?

  - Mindig csak a fiúk! Olyan helyzetbe kerültem, hogy teljesen kikészültem tőle, vagy tőlük...
  - Ha jól gondolom, nem tudsz választani Viktor és Castiel között.
  - Sajnos ez a helyzet. - vallottam be őszintén. - Anya, te honnan tudtad, hogy neked apa az igazi?
Muszáj volt végre egy felnőtt emberrel beszélnem. Meg aztán anya mindig mellettem volt és támogatott mindenben, az ő véleménye sokat számít, sőt, ő már sokat tapaszalt családanyaként jobban belelát ebbe a dologba, mint a barátaim.
  - Sosem tudtam előre, kislányom! - miközben anya beszélt, még mindig gyengéden simogatta a kezem. - Mikor már ti megszülettetek akkor sem, csak azt tudtam, hogy pillanatnyilag boldog vagyok vele, és mindenben számíthatok rá. Az élet kockázatokkal jár. Sosem lehetsz igazán biztos a másik érzéseiben, mert azt nem tudhatod, ahogy azt sem, hogy mit hoz a jövő. Mindig magadban kell bíznod, kislányom, mert ha te nem vagy biztos az érzéseidben, akkor odalesznek a szép remények. A szerelem bonyolult dolog. Sosem az a kérdés, hogy kivel tudsz boldog lenni, az a lényeg ki nélkül vagy boldogtalan! Nem a fiúknak kell szeretni téged, hisz azt már bizonyították, úgy ahogy, az a fontos, hogy te kit szeretsz!
  - Ezt nem tudom, anya, ezt nem... - pityeregve borultam anyukám vigaszt nyújtó karjába. Olyan volt, mit mikor kislányként elestem, és utána mindig öleléssel gyógyított. Csak a mostani sebek sokkal fájdalmasabbak voltak. - Akármennyit agyalok, képtelen vagyok bármelyik mellett is dönteni! Már folyamatosan fáj a fejem, és be fogok dilizni a sok kételytől.
  - Azt javaslom, ne is rágódj ezen tovább! Csak saját magadnak ártasz a sok gondolkodással! Feküdj le, ne gondolj semmire. Aludj egy nagyot, pihend ki magad, kicsim, és az a fiú lesz a nagy Ő, aki reggel az első gondolatod lesz. Mert a szíved úgyis ahhoz hajt, akit igazán szeretsz!
Megkönnyebbülve ölelgettem az én drága anyukámat. Hálás voltam neki, hogy a nagylánya problémáit is ilyen könnyen meg tudja oldani. És igaza is volt, kár görcsölni tovább. Megfogadtam, hogy azt teszem, amit javasolt.
  - Köszönöm, anya... És nagyon szeretlek! - csókolgattam elérzékenyülve, aztán fel is pattantam. - Jó éjszakát!
  - Neked is jó éjt, kincsem!
Jót tett a beszélgetés anyával, felszabadult szívvel mentem aludni.
Lefeküdtem aludni, de már előre vártam, mit fog hozni a holnap reggel...

A végzet vezet mindenkit

Hét óta körül Viktor a fekete BMW-ben ült, de nem Vivihez ment, hanem a Diákparknál felvett egy csinos szőke lányt, természetesen a szövetségesét, Tiriát.
A lány mélyen dekoltált, fehér, mellén fodros felsőben és fekete miniszoknyában ugrott be a fiú kocsijába.  Arcra puszival üdvözölték egymást. Míg el nem hagyták a várost, szinte nem is beszélgettek. Mikor Vik megállt a tengerparton, egy elhagyatott szakaszon, akkor kezdték el megvitatni közös gondjukat.
  - Nos, mit tegyünk? - kérdezte Tiria gondterhelten, és fél karjával az ülés háttámlájában kapaszkodott, oldalra fordulva. Mellei ilyenkor szépen kivillantak.
  - Gőzöm sincs, de azt nem hagyhatjuk, hogy Vivi és Castiel összejöjjenek!
  - Ezt én is tudom... de nincs ötletem, hiába agyaltam egész nap ezen. - válaszolta a lány csüggedten.
  - Miért nem mondod azt Castielnek, hogy terhes vagy? Szerintem, el tudnád vetetni magad vele. - javasolta Viktor, miközben kényelmesen hátradőlt a kormány mögött. Így egy kicsit közelebb került a lányhoz.
  - Ez megfordult az én fejembe is, csak az a gond, hogy minden este előtte szettem be az antibébi tablettát, így nem hinné el... De ebből kiindulva, te is csinálhatnál Vivinek gyereket... - dobta vissza a labdát Tiri nevetve. - A kis szerelmeddel családok alapíthatnál.
  - Ő is gyógyszert szed, a másik meg az, hogy még csak tizenhat éves, nem vagyok az a fajta, aki tönkre tenné az életét egy gyerekkel!
  - Hát így nem haladunk előre! - húzta el a száját Tiria, majd új ötletet mondott. - Akkor szöktesd meg!
  - Most mondtam, hogy kiskorú... Az államhatárt sem lépnénk át, az anyjáék tuti visszahozatnák... Ez sem valami nyerő ötlet.
  - Nekem legalább vannak ötleteim! Nem úgy, mint neked! - nyelvelt a szőkeség.
Viktor kedvtelve legeltette a szemét a csinibabán.

  - Úgy látszik, a nyelved is éles és ész is szorult beléd... Kötözd meg te Castielt, és rabold el!
  - Hahaha! Mit nem képzelsz rólam? Fifikás vagyok, de nem bűnöző! - nevetett a lány.
  - De még nem jutottunk előrébb. - csóválta a fejét mosolyogva Viktor.
  - Mert nincsenek okos terveink! Egy biztos, vagy Vivinek kell valami olyasmit tennie, ami miatt Cast megutálja, vagy fordítva, Castielt kell olyasmire rávenni, amit a kis drágája nem bocsát meg neki soha.
  - Ez jól hangzik, de az a kérdés, mibe tudnánk belekényszeríteni őket?
  - Egy ilyen dögös pasi biztos rátudja venni a kicsikét esztelenségekre. - kuncogott Tiria.
Viktor szája széles mosolyra húzódott. Tetszett neki, hogy a lány, kimondja, amit gondol.
  - Te sem panaszkodhatsz, babám! - viszonozta rögtön a bókot. - Nem is csodálom, hogy a kis kanit el tudtad csábítani! Ilyen formás alak és csinos pofi... sok férfit vinne kísértésbe...
  - Igazán?  - csillant fel Tiria szeme és egyre jobban bírtra a fiú szövegét és stílusát. A fehér ingen dagadó izmaitól egyenesen tűzbe jött. Akaratlanul is a mellkasára tette a kezét és óvatos mozdulatokkal simogatni kezdte. - Még téged is?
Viktor egy erőteljes mozdulattal az ölébe húzta a csábító szirént. Belélegezte édeskés parfümje illatát és ettől lázba jött. Tiria diadalmas mosollyal simult hozzá.
  - Persze... hisz én is pasiból vagyok. - Vik keze a lány kerek és formás mellére tapadt, szájával a nyakát csiklandozta. - Ennyi szexualitásnak, ami belőled sugárzik, nem lehet nemet mondani...
  - Tudod mit? - Tiria keze teketóriázás nélkül a fiú övcsatjára siklott. - Mi lenne, ha segítenénk egymáson, amíg megtaláljuk a megoldást? Ha már ők úgyis egymást hajkurásszák, mi se maradjunk kielégítetlenek.
Viktornak tetszett az ötlet, felajzva simogatta a lány testét. Úgy gondolta, igaza van a szövetségesének, hisz, ha Vivi ezt teszi a volt pasijával, akkor ő miért legyen hűséges? A testi vágyakkal nem érdemes harcolni, attól ő még Vivit szereti....
  - Benne vagyok, kis démon. - mosolygott Viktor engedve a csábításnak.
  - Akkor gyere... - suttogta Tiria és egy ügyes mozdulattal keresztül lökte a lábát a fiú derekán és ezzel rövidke szoknyája is felcsúszott a derekára.
Viktor válasz helyet száját szenvedélyesen a lányéra tapasztotta.
Többé nem gondolkodtak, nem szőttek terveket, ész nélkül egymásnak estek...
Egy fél óra múlva alkalmi párosunk visszaöltözött és nyugodtan, mintha mi sem történt volna, a helyükre másztak.
  - Hmmm... - sóhajtott elégedetten Tiria és kényelmesen hátradőlt az ülésen. - Ez fantasztikus volt! Jó időtöltést találtunk, amíg a kedveseink magukhoz térnek. - mosolygott a lány.
  - Csak rá ne fázzunk és lebukjunk. - aggályoskodott Vik.
  - Ugyan már! Mivel csak mi tudunk róla, könnyű lesz titokban tartani... Már csak azért is jó volt, kiereszteni a gőzt, mert közben eszembe jutott egy jó kis haditerv.
  - Nocsak... - nevetett Viktor. - A testmozgás beindította az agytekervényeket?
  - Úgy is mondhatjuk... Szóval, arra gondoltam, hogy mondhatnám azt Castielnek, hogy beszéltem Vivi anyjával, vagy mit tudom én kivel, és eldicsekedte, hogy a kicsi lány eljegyezte magát veled. Ez olyan érvágás lenne a hősszerelmesünknek, hogy le tudnám itatni és rámászhatnék. Valahogy küldenék egy üzit Vivinek Cast telójáról, hogy jöjjön fel hozzá, mert fontos, elég lenne, ha ott meglátna engem a szívszerelmével. Kibékíthetetlen ellentétek lennének megint, mert gondolom Cast azzal eteti, hogy velem már végzett.
  - Hm... ez nem is rossz ötlet, és kivitelezhető! - ismerte el a fekete hajú srác felcsillant szemekkel.
  - Egy lángész vagyok! - nevetett diadalmasan a szőke boszi. - Majd csörgök, mikor tudjuk kivitelezni a tervet.
  - Oké! Sima ügy lesz! De most hazaviszlek! Hulla fáradt vagyok, és reggel korán kelek.
  - Jó, menjünk! Majd keressük egymást.
  - Hát persze....

*****
Este kilenc körül feküdtem le és mintha Viktor kocsijának jellegzetes hangját hallottam volna, de nem létezik, hogy ő lett volna, mert akkor bejött volna hozzám. Elhessegettem a gondolatot, de így eszembe jutott a sok gond, ami nyomaszt. Még mindig nem tudtam, hogy Ő vagy Castiel lenne-e a jobb választás. Felsoroltam az érveket és az ellenérveket a két fiúval kapcsolatban, de nem jutottam velük előrébb. Viktor mellett gondatlan életem lenne, de nem voltam benne biztos, hogy ez hosszú távon elég e. Castiel iránt még mindig lángolok, de vajon tudok-e benne bízni és eltudom nézni, hogy megcsalt? Ez itt a nagy kérdés... és bármennyire akarok rá válaszolni, még magamnak se tudok.
Fájt, hogy valakit mindenképpen meg fogok bántani, de el kell végre döntenem, hogy ki az, aki nélkül NEM tudok élni, mert az biztos, hogy mindkettő mellett boldog tudnék lenni, de hogy kihez húz a szívem és ki az, aki nélkül nem tudom elképzelni a jövőm, az egy másik dolog. Viktortól annyi szépet kaptam és a legjobbkor lépett az életembe, ragaszkodom hozzá, de ez csak halvány töredéke annak, amit tíz hónapja Castiel iránt érzek. Castiel... képes vagyok újrakezdeni vele? Megérdemel még egy esélyt? Hát nem tudom...

Másnap reggel későn keltem. Lementem, anyámat a konyhában találtam. Ebédet főzött és megkért, menjek el a boltba, kenyeret meg húst venni. Nem sok kedvem volt hozzá, de úgy éreztem, jót fog tenni, ha kiszellőztetem a fejem. Felmentem a szobámba átöltözni. Magamra kaptam egy koptatott farmernadrágot és egy lila atlétát. Felhúztam kis fekete balerina cipőm, és már rohantam is lefelé a táskáért és a pénztárcáért. Jó idő volt kint, gyalog sétáltam a közeli kisboltig. Hamar megvettem, amit anya felírt, és tíz perc múlva már hazafelé indultam súlyos táskámmal. Amikor kiléptem az utcára majdnem visszahőköltem, mert Castiellel találtam szembe magam. Ez komolyan vagy a végzet, vagy a balsors keze...
  - Nahát! Szia, Vivieni! - bólintott mosolyogva a kék pólós és fekete térdnadrágos fiú lazán.
  - Te követsz engem? - kérdeztem mogorván.
  - Én? Nem! Lys hívott az előbb, hogy este átjön hozzám dumálni, és mivel nincs otthon se kaja, se sör, be akarok vásárolni. - magyarázta a srác és a kezében lévő mobilját lengette előttem.
  - Oké... akkor jó vásárlást! - akartam búcsúzni, de hevesen elkapta a kezem.
  - Nem vársz meg? Esküszöm, nem foglak zaklatni, csak segítenék hazacipelni a motyód, úgyis egyfelé megyünk...

  - És hol a francba van a motorod? - kérdeztem cseppet sem finoman.
  - A szervizben... Szóval gyalog vagyok, akár csak te! Akkor megvársz?
Tudom, hogy nemet kellett volna mondanom, de már azért sem tettem, mert tudni akartam, hogy kibékült-e Lyssel, és úgy döntöttem hazafelé kifaggatom.
  - Na, jó... de siess!
Alig öt perc szobrozás után visszajött a fiú egy nagy táskát cipelve. Ha jól láttam sör, whisky, chipsek, kóla, és gyors kaja lapult a szatyrában. Szerintem még ő is meglepődött, hogy tényleg megvártam.
  - Mi van? Azt hitted, hogy már leléceltem? - nevettem rá, mert komikusan meglepődött fejet vágott.
  - Hát... bizony, azt hittem, azért is itt hagysz.
  - Nekem nem szokásom megszegni az ígéreteimet! - kezdtem a kötözködést.
  - Hagyjuk a témát... - kérte a vörös srác, és kivette a kezemből a nehéz táskám, így legalább biztonságban is voltam tőle, amikor elindultunk, mert egyik kezében az én szatyrom, a másikban az övé volt.
  - Kibékültél Lysanderrel? - kérdeztem inkább, mert ez nagyon érdekelt.
  - Igazából haragban sem voltunk, csak egy félreértés miatt haragudtam rá. - nem mondta ki, de tudtam, hogy most arra céloz, ami köztem, és a haverja között történt. - Nem voltunk rosszban, csak mostanában elsodródtunk egymástól. Most, hogy találkozunk, legalább elmeséli, hogy jött össze Kimmel és majd jól kigúnyolom, hogy őt is elérte a szerelem.
  - Kim és Lysander nálunk jöttek össze egy grillpartin, pont akkor, amikor én és.... - elharaptam a mondat végét, mert tudtam, hiba lenne, ha megint Viktort emlegetném. Nem akarom hergelni, ha csak egy mód van rá.
  - Sejtem, mit akartál mondani, de jobb, ha nem is hallom! - pillantott rám féloldalról a vörös ördög.
Áthaladtunk a zebrán, már a mi kis utcánkban sétáltunk.
  - Már nem akarok veszekedni, és osztozni veled! - közöltem elgyötört hangon.
  - Akkor mit akarsz? - kérdezte élesen a srác.
  - Nem tudom... - ráztam a fejem egy hatalmas gombóccal küszködve a torkomban.
  - Akkor, mondok neked valamit!
  - Ne... inkább ne! - intettem le haragosan, mert már ismertem a nótát.
  - Ne félj, nem fogom rád erőltetni magam! - mondta Cast enyhe gúnnyal. - Tegnap sokat gondolkodtam, és igazad van...
  - Miben is?

  - Nincs értelme rád kényszeríteni az akaratomat! Ha szeretsz, úgyis visszajössz hozzám, bármit is tesz a kis Viktorod... de ha nem, akkor hiába vergődök, úgysem kaplak vissza.
  - Hű... erre hány üveg whisky után jöttél rá? - próbáltam poénkodni, de megbántam, amikor felfedeztem, hogy ez rosszul esett neki.
  - Ne fikázz, komolyan beszélek! - mondta Cast, amikor elértük a házunkat. Megálltunk és a táskámat a lábam mellé tette. - Nem könyörgök tovább, és nem ostromollak csókokkal, de tényleg! Szabad akaratodból kell visszajönnöd hozzám, ha egy kicsit is szeretsz...
Az utolsó mondatot olyan szelíden mondta, és olyan átéléssel, hogy belesajdult a szívem. Egyik percben megöleltem volna, a másikban pedig szembeköpöttem volna. Nem tehetek róla, de ilyen vegyes érzelmeket produkáltam a jelenlétében, de nem akartam hallani, amit mondott.
Tüntetően hátat fordítottam neki, mire ő hátulról megölelt. Nem szenvedélyesen, vagy vadul, hanem gyengéden és érzelem gazdagon. Bele is remegtem, túl sok volt, hogy közel van hozzám, mégis távol.
Elhúzódtam tőle és tehetetlenül néztem a szemébe.
  - Ne bolygassuk a témát. - kértem gyorsan. - Köszönöm, hogy segítettél cipekedni.
  - Ó, ez semmiség...
  - Akkor is kösz!
  - Jaj, Vivi... hogy jutottunk ideáig, hogy itt állunk, és udvariaskodunk, mint két idegen? Ez nem normális így, nem így kéne lennie.
  - Sajnálom, de ezen már nem lehet változtatni! - válaszoltam szigorúan, és megpróbáltam hideg maradni. - És hogy lásd, nem tekintelek teljesen idegennek, arra kérlek, hozd be a táskát és köszönj be a tesómnak! Nem zavar a haverságotok.
Nagy áldozat volt ez tőlem, hisz minden egyes percben nagy erőfeszítés volt közömbösséget színlelni előtte, de meg akartam neki mutatni, hogy nem zaklat fel annyira, mint hiszi. Ha ezt magammal is el tudom hitetni, jól leszek.
  - Oké, akkor beugrok egy kicsit... De előbb arra kérlek, gondold át még egyszer a döntésed! Adj nekem még egy esélyt, mert ezerszer megbántam, ami történt, és száz százalék, hogy ha visszakaplak, nem csinálok semmi hülyeséget! Életem legnagyobb büntetése, hogy Viktorral kell látnom téged. Haragszom a világra, meg magamra, amiért olyan ostoba voltam, és nem kérdeztem meg, mit kerestél akkor Lys karjában. Ha valakit gyűlölök a történtekért, az én vagyok! Rég rájöttem, hogy itt nem az új pasid a hibás, hanem én... meg egy kicsit te is...
Beláttam, hogy igaza van, de vajon nem a sors akarata volt, hogy így alakuljanak a dolgok? És ha a végzet nem akarja, hogy együtt legyünk, akkor sajnos hiába kapálózunk....
  - Igazad van. - sóhajtottam szomorúan. - De még nem tudok válaszolni neked.
  - Megértem, és nem is akartalak sürgetni, csak elmondtam a véleményem.
  - Oké... Azt szabad! - mondtam, és még egy mosolyt is sikerült kipréselni magamból.
Mióta Cast visszajött, most először tudtunk emberien beszélgetni egymással. Nem volt vita, harag, sértettség, vagy szenvedély és jól esett eljutni ideáig. Talán kezdünk felnőni....
Castiel az egész délutánt nálunk töltötte. Hármasban a bátyámmal a kanapén dumcsiztunk. Tony Audrey-ról mesélt a barátjának, és mivel Cast nem ismerte, egy félóráig hallgattam ódákat újdonsült szerelméről. Mivel Cast lemaradt, hogy jött össze Antony a lánnyal, részletesen elmeséltünk mindent, egymás szavába vágva. A Deborah-s sztorit nagyon élveztem így utólag. Büszkélkedve adtuk elő, hogy bukott le, és hol kötött ki, viszont Lys sérüléséről még most is nehezen beszéltem, hisz én kevertem bajba. Castiel szörnyülködve hallgatott minket, de aztán azzal poénkodott, hogy mellette lett pszichopata a csaj. Én ezt nem találtam viccesnek, mert végül is a szerelmébe betegedett bele Debby, de nem tettem megjegyzést, nem akartam veszekedni. A végén előadtuk, mi mindent csináltunk míg oda volt, de ügyesen kihagytuk Vik nevét. A bátyám ösztönösen megérezte, mit mondhat és mit nem, mintha titokban összebeszéltünk volna. A kellemes nosztalgia délutánnak Cast mobiljának a csörgése vetett véget. Lysander hívta, így már el is rohant, mert időközben elfelejtette, hogy vele akart találkozni. Szaladt, hogy hazaérjen, mire a haverja odaér.
Én meg magányosan felmentem a szobámba, újra élni a régi és új emlékeim...

Mint régen...

Másnap délután a kanapén lustálkodtam, unalmamban a tévét kapcsolgattam, de nem kötött le semmi, amikor Lucas előbújt a szobájából.
  - Vivi, jössz velem labdázni vagy medencézni? Nincs kedvem egyedül semmihez...
Igazából nekem egyikhez sem volt kedvem, ezért megráztam a fejem.
  - Bocs tesó, de se ugrálni, se pancsolni nem vagyok most hangulatban.
A zöld pólós kis srác elhúzta a száját, aztán egyedül ment a konyha felé, onnan meg ki az udvarra, mert hallottam a hátsó ajtó csapódását.
Már majdnem bealudtam, amikor Lucas megint beviharzott. Egy négy kerekű ezeréves görkorcsolyát lengetett maga előtt.
  - Nézd, Vivi, mit találtam! - himbálta a kerekes lábbelit lelkesen a kisfiú. - Hol van a kori, amit apától kaptál a múltkor? Megtanulhatnánk együtt gurulni...
Nem nagyon fűlött hozzá a fogam, hogy össze-vissza törjem magam a betonon, de mostanában nagyon elhanyagoltam az öcsém. Szinte mindig Tony-val szerveztünk programot, a kicsiről teljesen megfeledkeztem. A lelkiismeretem nem hagyta, hogy elutasítsam.
  - Jó, hogy mondod! Fent porosodik a szekrényem tetején egy dobozban! Megyek lehozom, te addig húzd fel a tiéd, utánad megyek az utcára! - válaszoltam.
Öt perc múlva már a kapuban ültem a járdán és felhúztam az egysoros, zselés kerekű kék korcsolyám.
Lucas addigra már vadul gurult. Négy keréken könnyebb volt jönni-menni, mint nekem ezzel a vacakkal. Előre féltem, hogy össze fogom törni magam, és a biztonság kedvéért felcsatoltam magamra a térd- és könyökvédőt is.
  - Állj már fel, Vivien! Ne totojázz! - kiáltott rám Lucas, és megállt előttem a kövesúton.
  - Könnyű azt mondani! Jelenleg azt sem tudom, hogy kell felállnom, nemhogy elindulni. - panaszkodtam jókedvűen.

Lucas

  - Ne bénázzál már! Odamenjek? Talán, ha megfogom a kezed fel tudsz állni. - javasolta a kis öcsém.
  - Jaj, inkább nem, mert még téged is összetörlek!
  - Hozzak vontatót? - szólalt meg egy túl jól ismert hang. Annyira lefoglalt a gond, hogy el kéne indulnom, hogy észre sem vettem, Castiel felénk jött a járdán. Még csak ő hiányzott, hogy végig nézze a szerencsétlenkedésemet.
  - Castiel! De jó látni! - lépkedett bizonytalanul négy keréken az érkező elé Lucas. Kezet rázott a vörös sráccal, aztán még meg is ölelték egymást. Magamban füstölögve néztem a jelenetet. Miért szereti mindenki ezt a kétszínű árulót?
  - Téged is, öcskös! Mi újság veled? - kérdezte barátságosan a barna pólós és fekete melegítőalsós Cast.
  - Nem sok. Már unom magam itthon. A pályára se nagyon járok focizni. Nem buli most, hogy már nem szoktál jönni! Teljesen elfelejtettél minket? - kérdezte a kis szőkeség ártatlanul.
  - Dehogy! - mosolygott a vörös ördög, és miközben beszélt, rám kacsintott. - Nem felejtettelek el titeket! Csak voltak gondok, de most már újra része leszek az életeteknek!
Gyanakodva pillantottam rá. Remélem, ezzel nem arra célzott, hogy megint körülöttem fog legyeskedni és megkeseríti az életem, mert akkor megölöm! Az én életemnek ugyan nem lesz része!
  - Koriztok? - kérdezte a vörös srác, és még mindig kitartóan engem figyelt.
  - Próbálunk! - nevetett a kis öcsém. - Vivinek először van a lábán, még arra sem jött rá, hogy kell felállni!
  - Szívesen segítek. - ajánlotta egyből Castiel.
A gondolattól is irtóztam, de beláttam, hogy Lucas túl kicsi, hogy lábra segítsen, csak elesnénk, viszont tartottam attól, hogy pont Castra szorulok.
  - Csak segíts ki az útra, utána már boldogulok! - válaszoltam a szám szélét rágcsálva. Közben azon mérgelődtem magamban, hogy pont neki kellett erre járnia most.
Bizonytalanul nyújtottam ki Castiel felé a kezem, hogy fel tudjon húzni, de a fiú inkább felnyalábolt, az ölébe vett és könnyedén, mintha nem érezné a súlyom a járdáról kivitt az utcára.
Zavartan kapkodtam levegő után. Túl ismerős érzések öntöttek el a karjában.
Mire felfogtam volna, mi történik, már le is eresztett a földre. A lábam elérte a talajt, de még nem engedett el, tovább ölelte a derekam.
  - Próbálj egyensúlyozni, mert elengedlek! - figyelmeztetett Cast, és már el is lépett mellőlem.
Inogva és bizonytalanul álltam meg a kerekeimen.
  - Kösz! - jött elő az udvarias énem. - Most már boldogulok! Nem akarunk feltartani és nem sértődünk meg, ha elmész!
  - Eszemben sincs! Megnézem, hogy lesz belőled kori bajnok!
A kijelentése egyáltalán nem tetszett. Nem akartam, hogy maradjon, és jókat röhögjön rajtam, ráadásul minden idegszálam berzenkedett az ellen, hogy a közelembe jöjjön.
  - De jó! Maradj, Castiel! - kérlelte az öcsém, én meg megrovó pillantást vetettem a kis árulóra.
  - Le vagy szavazva. - pillantott rám ingerlően gúnyosan a vörös ördög, majd kicsit meglökött és céltalanul gurulni kezdtem hátrafelé.
El is estem volna, ha a fiú nincs résen, és el nem kapja a derekam.
Kétségbeesve kapaszkodtam a vállába, de közben haragosan néztem az arcába.
  - Még egy ilyen, és megfojtalak!
  - Neked az is megengedem! - nevetett Castiel, és megharapta a szám szélét.
Nagyon Deja vu érzésem volt, mintha visszarepültünk volna a múltba. Mintha megint ott tartanánk, mint amikor megismerkedtünk. Ugyanaz a bolond helyzet, ugyanaz a bizonytalan és felkavaró érzés dúlt bennem.
Pirulva kibontakoztam az ölelésből és görcsösen a korizásra próbáltam koncentrálni. El akartam felejteni, hogy Castiel is itt van. Öt perc múlva már elég jól haladtam, Lucas gurult lassan mellettem, Cast meg a kövesút szélén állva utasításokat adott nekünk. A pokolba kívántam. Miért nem veszi észre, hogy felesleges?
Egyre magabiztosabban gurultam és tetszett, hogy suhanhatok. Castiel ezt nem is állta meg szó nélkül.
  - Úgy látom élvezed a görkorizást... Kicsit olyan, mint mikor motorral száguldoztunk, nem?
Gyilkos pillantást küldtem felé. Megálltam mellette, hogy beolvassak neki.
  - Semmi közöd hozzá, mit érzek, vagy gondolok! A múltat kár emlegetned, nem hat meg!
  - Mikor lettél ilyen hideg és undok? - kérdezte Cast a fejét csóválva. - Ha ez az új pasid hatása, akkor kár volt kezdened vele, mert ez nem te vagy!
  - Tévedésben vagy, édesem! - válaszoltam gúnyosan, és csípőre vágtam a kezem. Nem voltam vele tisztában, hogy ilyenkor mennyire rám feszül a kis piros színű felsőm, ezért nézett Castiel olyan mohó szemekkel. Megpróbáltam nem törődni vele. - A nyegle stílusom nem Viktortól vettem át! Az, hogy olyan vagyok, amilyen, neked köszönhető! Az árulásod miatt lettem ilyen kemény és könyörtelen.
Hát kimondtam, és ez nagyon igaz volt. Nemrég összetörte a szívem, mégis azt várja, hogy ezt elfelejtsem és megbocsátsak neki? Hát ez tényleg nem komplett! Nem tudok úgy viselkedni vele, mint régen, mert kőréteg képződött a szívem köré, legalábbis ezzel nyugtattam magam.
  - Úgy féltem, hogy ezt fogod mondani! - válaszolta a fiú komoran. - Nem akartam ezt tenni veled! Azt akarom, hogy megint a régi legyél, és megint együtt legyünk!
  - Engem egy cseppet sem érdekel, mit akarsz! - nyelveltem szigorúan. A makacsságom nem engedte, hogy belegondoljak, abba, amit kért. - Most már hiába koptatod a szád, végeztem veled!
  - Ezt nem hiszem el! Hazudsz, mert tegnap este...
  - Ne beszéljünk a tegnap estéről! - förmedtem rá haragosan. - Az csak pillanatnyi elgyengülés volt! Egy csók még nem jelent megbocsátást!
Büszkén félrecsaptam a fejem, ott akartam hagyni, de a hülye kerekemmel rámentem egy kavicsra és elvesztettem az egyensúlyom. Cast elkapott, de már késő volt, nem tudott megtartani. A földre rántottam magammal, amikor elestem. Az ijedségtől és attól, hogy Castiel rajtam landolt, ezerrel dobogott a szívem. Úgy feküdtem az út szélén, mint egy béka, amin keresztül mert egy autó, de a fiú közelségétől nagyon is eleven voltam legbelül. Nagyokat pislogva néztem rá, sejtettem, mi fog következni.
  - Szóval egy csók, nem jelent semmit? - kérdezte a rajtam tornyosuló fiú, és veszedelmes tekintetétől megrémültem. - Az most majd kiderül...
Castiel forró szája az enyémre tapadt és egy az egyben elolvadtam tőle. Megszűnt a világ, vágyakozva hozzásimultam, és átadtam magam ennek az őrületnek. Nem tudom, hogy percekig, vagy órákig tartott-e a csók, de csak ott feküdtünk félig a fűben, félig a betonon és önfeledten faltuk egymást. Az öcsém nevetése térített vissza valóságba.
  - Tony azt mondta, örök harag van köztetek, de ilyen gyűlölködéssel még nem találkoztam! - vihogott Lucas.
Ettől kijózanodtam, lelöktem magamról Castielt. Felálltam és távolabb gurultam. Dühösen néztem a lazán üldögélő, Isten csapására.
  - Mit csinálsz a gyerek előtt? Elment az eszed?
  - Aha... szóval nem az zavar, amit tettem, hanem hogy a tesód előtt, igaz? - kérdezte nagyképűen Cast. - Tehát nem tettem helytelen dolgot, csak épp nem tanúk előtt kellett volna.
Bele tudtam volna rúgni, amiért kiforgatta a szavaimat, de nem mertem megkockáztatni, mert féltem, hogy megint eltanyázok.
  - Ne beszélj zöldségeket! - hűtöttem le. - Tudod, hogy nem így értettem! Teljesen összezavarsz...
  - Na, azt elhiszem, abban jó vagyok! - kacsintott Cast.
  - Hogy vinne el az ördög, és kötnél ki a pokolba, és soha ne jönnél onnan vissza! - zúdítottam rá a haragomat és a kívánságomat.
  - Csak veled együtt, édesem! - nevetett a fiú. Elkapta a kezem, maga felé gördített, aztán az ölébe húzott. Tehetetlenül zuhantam a karjaiba, csak egy visítás tellett tőlem. - Lucas, bemennél? - fordította a fejét Lucas felé Cast. - A nővéred nem akarja, hogy ezt lásd!
  - Eszembe sincs! Csak nyugodtan... majd nem figyelek oda! - nevetett a kis kölyök.
  - De hasonlítasz a tesóidra... Akkor csukd be a szemed, öcskös, csúnya dolgok következnek!
  - Ne merészeld... - ficánkoltam Castiel karjában indulatosan. Majdnem sikerült képen törölnöm fogva tartómat, de a fiú résen volt és elkapta a karom.
  - Ne heveskedj, babám! Téged csak egy módon lehet lecsillapítani...

Nem mondanám, hogy a csók, ami következett, nyugtató hatással lett volna rám. Bár az agyam tiltakozott, a szívem és a testem megadta magát neki és készségesen adta át magát a bizsergető érzésnek. Tényleg olyan volt ez a játék, mint majdnem egy évvel ezelőtt, csak akkor neki volt valakije, most meg nekem. És ahogy akkor nem tudtam ellenállni neki, úgy most sem.
Lucas visítozva és tapsikolva nyugtázta, hogy tetszik neki a jelenet, de már ez sem térített észhez. Legyőztek az elfojtott vágyak, a nem is olyan mélyen szunnyadó érzelmek. Még azt is hagytam, hogy Castiel átfordítson és ismét felém másszon. Levegő után kapkodva lihegtem a karjában, de eszem ágában sem volt kibontakozni az ölelésből. Túl jó volt a csók, a szenvedély és az ismerős érzés, hogy hozzá tartozom. Végleg és végzetesen....
  - Mi ez, ha nem a szerelem, Vivieni? - kérdezte két forró csók között Castiel. - Mi ez, ha nem sors? Hát nem látod, hogy köztünk még nem aludt ki a láng, és semmi keresnivalód a pipogya Rambo mellett? Te vagy a mindenem, te vagy az életem értelme, nélküled üres vagyok és nincs értelme az életemnek! Örök életemben bánni fogom, hogy hagytam, Tiria elcsábítson és emiatt mást találj! Ha egy kicsit is szeretsz, belátod, hogy mindketten hibáztunk, és adsz nekünk még egy esélyt! Drága Vivien... én senki vagyok nélküled....
Szavaiból és szeméből őszinte fájdalom és megbánás tükröződött. Bármennyire nem akartam, hogy meghasson, igenis számított, amit mondott. Minden szó a szívembe vésődött, de még képtelen voltam bármit is felelni rá. Még nem tudtam, kit és mit akarok. Az már biztos, hogy mindkét fiú szeret, de hogy én kit válasszak, és kit bántsak meg, az életem legnagyobb döntése lesz, s nem szabad elhamarkodnom. A jövőm és a boldogságom múlik ezen, nem szabad elkapkodnom. Így csak becsuktam a szemem, hogy ne lássa a vívódásom, eltoltam magamtól és felültem.
  - Én még nem vagyok erre felkészülve! - fakadtam ki, mert már úgy éreztem megfulladok a torkomat szorongató érzelmektől. - Ne erőltesd rám magad, mert azzal mindent csak elrontasz! Magam fogom meghozni a döntést, és ha tetszik neked, ha nem, azt fogom választani, akit tiszta szívből szeretek, és akivel le tudom élni az életem. Ne sürgess... Ha már őszinte voltál, én is az leszek: nem vagyok hülye, érzem, hogy még van köztünk valami, de azt sem tudom elfelejteni, mit jelent nekem Viktor! Kettőt nem szerethetek, ezzel is tisztában vagyok, de jelen pillanatban úgy össze vagyok zavarodva, hogy nem tudnék választani! Hagyd, hogy egyedül hozzam meg a döntést! Ja, és nagyra értékelném, ha bárhogy is döntök, zokszó nélkül elfogadnád. Elegem van a vitákból és veszekedésekből!
Castiel belátóan bólintott. Kinyújtotta a kezét, és hosszú ujjaival a hajamba túrt, aztán megérintette az arcom. Érintése áramütésként ért, mint mindig. Kétségbeesetten próbáltam nem odafigyelni erre, de valami meghatározhatatlan erő vonzott hozzá. Már nem is tudom, hogy történt, de valószínűleg én kezdeményeztem a következő csókot.
Lucas nevetve gurult felénk és ránk vetette magát. Hármasban röhögve birkózni kezdtünk.
*
Eközben Tiria megrökönyödve állt a szobája ablakában. Felfigyelt a viháncolásra, és percek óta hitetlenkedve nézte a jelenetet. El sem akarta hinni, hogy Castiel és Vivi úgy henteregnek az utcán, mint az esztelen szerelmesek. Rossz volt nézni! Valamit sürgősen tennie kell, mert még a végén ezek ketten tényleg kibékülnek! Kétségbeesve kapta elő a telefonját és idegesen, le s föl járkálva Viktor számát tárcsázta.
  - Hali! Tiri vagyok! S.O.S. van! A kis szerelmed úgy csókolózik az utcán Castiellel, mintha semmi gondjuk nem lenne! Sürgősen ki kell találnunk valamit ellenünk, mert mindketten elveszítsük őket!
Viktor görcsösen, fájó szívvel markolta a telefont. Rettegett, hogy elveszíti Vivit!
  - A francba! Nem vagy elég jó nő, ha nem tudod magad mellett tartani azt a vadbarmot! - jegyezte meg epésen a dühös fiú. - Mi a fenét csináljunk?
  - Találkozzunk este hétkor a Diákparknál! Kitalálunk valamit, mert ez így nem mehet tovább!
  - Oké. Ott leszek! Nagyon gondolkozz el rajta, mit tegyünk! Remélem, ész is szorult a csinos kis buksidba, kis szívem, mert ha a macsód miatt elveszítem Vivit, nem tudom mit csinálok a vörös köcsöggel! A legjobb lenne, ha kinyírnám!
  - Inkább a barátnődet öld meg, ő nem szeret igazán, ha Casttal smacizik! - vágott vissza mérgesen Tiria. - A harag nem jó tanácsadó! Nyugodjunk le, este megbeszéljük! Pontos legyél, és te is törd a fejed! Na, csá!
A szőkeség mérgesen az ágyra hajította a telefont. Utálta Vivit és azt is, hogy Castiel vissza akar menni hozzá. Ha rajta múlik, mindet elkövet, hogy ez ne történjen meg...
*
Teljesen tanácstalanul hánykolódtam elalvás előtt az ágyamban. Már semmit sem tudtam.
Még mindig szeretem Castielt? És... már nem szeretem Viktort? Mit akarok, és mi lesz a legjobb?
Ha nem döntök hamarosan, kiszakad a szívem....

Viktor vagy Castiel?

Kit kéne szeretnem?

Ahhoz képest, hogy nyugtalanul és keveset aludtam, elég korán felébredtem. Anya takarítani ment az oviba, az öcsém még durmolt. Mikor lementem a konyhába a bátyám épp szalonnás tojást sütött.
  - Hali! Lecsalogatott a kaja szag? - mosolygott a kék pólós és kék-fehér kockás rövidnadrágos Antony.
  - Jó reggelt! Á, nem, eszemben sem volt a kaja! Nem tudtam már aludni.
Kómásan leültem a legközelebbi székre, és csak nekiálltam lassan az ételnek, amit a tesóm lerakott elém. A tojás nagyon finom volt, örömmel kebeleztem be az adagom.
  - Gondolom, ennek köze van az éjszakai látogatódnak! - nevetett Tony.
Tudtam, hogy szóba fogja hozni, nem is bántam, mert pont arra volt szükségem, hogy kiöntsem a szívem és tanácsokkal lássanak el. Már ott tartottam, hogy bárki véleményét meghallgatom, csak segítsen már valaki dönteni.
  - Kiborít ez a Castiel! - kezdtem rögtön a legvégén.
  - Akkor mért engedted be a szobádba? - pillantott rám értetlenül a testvérem.
  - Nem engedtem be! Az ablakon mászott be!
Antony persze röhögni kezdett.
  - Ejha! Nem semmi a srác! De most akkor lemaradtam! Te most Viktorral, vagy Casttal kavarsz?
  - Nem kavarok senkivel! - vágtam rá hevesen. Felháborított a feltételezés. - Én Viktorral járok, de a bugyuta barátod nem képes ebbe beletörődni! Folyton szekál és gyötör....
  - Meg kell hagyni, van stílusa a gyereknek! - röhögött megint Tony, és meg tudtam volna ölni, amiért ennyire jól szórakozik nyomorult helyzetemen. - El tudom képzelni mivel, és hogy zaklat!
  - Komolyan mondom, ha nem hagy békén, vagy őt ölöm meg, vagy magamat! - mondtam, és ittam egy kis tejet. Mikor letettem a poharam, komolyan néztem a tesómra. - Szerinted ez normális?
  - Nem, nem az! - röhögött Tony. - Csak szerelmes a fiú. Ez nyilvánvaló! Itt csak az a kérdés, hogy te kit szeretsz? Ismerem már annyira Castielt és téged is, hogy tudjam, köztetek még nem zárultak le a dolgok. Cast barátom nem futna utánad, ha teljesen határozottan elküldted volna a fenébe! Amíg reményt érez, addig küzd, szóval az az érzésem, hogy itt te vagy a bűnös, húgi! Szerintem adod alá a lovat... Veszett ügyért nem harcolna.
Elpirultam, és ezzel el is árultam magam. Valamilyen szinten igaza volt a bölcs nagy testvérnek, hisz számtalanszor engedtem a forró csókoknak, és ez tényleg harcra buzdította Castielt. Istenem, tényleg szánalmas vagyok...
Tony meg sem várta a válaszom folytatta:
  - Csak vigyázz, hogy ne okozz fájdalmat Viktornak! Ha megtudja, hogy még mindig közöd van a volt pasidhoz, mérges lesz és elveszítheted!
  - Azt hiszed ezt nem tudom? - kérdeztem fájdalmas arccal. - Mégis szerinted, mit kéne tennem?
  - Ebben a helyzetben tanácsot nem nagyon lehet adni. - Tony befejezte a sütést, leült velem szemben, és ő is enni kezdett. - Nekem meg már csak azért is szar, mert mindkét fiú a haverom. Ismerem mindkettő negatív és pozitív tulajdonságát egyaránt. Neked kell mérlegelned, melyiket szereted jobban. Ha még mindig érzel Castiel iránt, akkor kezd újra vele és hagyd, hogy Viktor menjen a saját útjára, de ha őt szereted, akkor varrd el a szálakat Castiellel, és élj boldogan Vikkel! Egy valamit azonban jegyezz meg: ne keverd össze a hálát a szerelemmel, mert ha csak azért vagy Viktorral, hogy így köszönd meg neki, hogy melletted volt a nehéz percekben, akkor a kapcsolat előbb-utóbb be fog fuccsolni! Viszont, ha őszintén szereted, akkor meg ne hitegesd Castielt... Nem fair a fiúk érzelmeivel játszani!
Tony szent beszéde nem ért semmit. Nem voltam előrébb a gondjaimból. Még nem láttam a fényt az alagút végén. Amit mondott, abban igaza volt, csak az a baj, hogy ÉN nem tudom kivel lehetnék boldog a jövőben. Legszívesebben elbújtam volna egy sötét lyukba, ahol távol lehetek mindenkitől és mindentől. Sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha a szív nem gördítene elém ilyen akadályokat. Gondolatban már láttam is magam egy kiszáradt kútban, csak az volt a baj, hogy Cast és Vik is utánam ugrana... nem, ez így sehogy sem jó!

  - És te megbocsátanád Audrey-nak, ha megcsalna? - tettem fel a nagy kérdést.
  - Az attól függ. A megcsalás mindig árulásnak számít, és odalesz a bizalom, de van az a szerelem, ami elfeledteti ezt, és érdemes újrakezdeni... Minden attól függ, mennyire kötődsz még ahhoz, aki megcsalt. Ha őszinte Castiel megbánása, és úgy érzed tudnád vele folytatni, akkor ne habozz. Ha viszont nem tudod lenyelni ezt a békát, akkor határozottan rázd le és maradj Viktorral!
  - Na, veled aztán kint vagyok a vízből! - dörmögtem bosszúsan. - Ezzel nem sokat segítettél!
  - Mert nem is akarok! Mondtam, hogy ebbe nem akarok belefolyni! Én semleges vagyok, mert nem tudnék választani a két haverom között, de nem is nekem kell ezt megtenni!
Mérgesen ledobtam a villám az asztalra. Feleslegesen koptattam a szám. Tony abszolút nem segített.
  - Megyek inkább felhívom Kimet, ő biztos okosabb nálad!
  - Ó, hogyne! - nevetett Antony. - Mész a nagy telefonbeszélgetés előtt fürödni, mert ha nem, letusolok, mert délutános vagyok a műhelyben!
  - Nem, nem megyek, lehet a tiéd a fürdőszoba! - válaszoltam foghegyről, és már ott is hagytam a tesóm.
Felmentem a szobámba, hanyatt vágtam magam a bevetett ágyamon, úgy csörgettem fel Kimet.
  - Szia, Kim! Mit csinálsz?
  - Szia! Most keltem fel. Épp kávéval a kezemben a tévé előtt punnyadok. - hallottam meg barátnőm vidám hangját. - Mizu veled?
  - Igazából azért hívlak, mert mostanában elég zűrös az életem, és érdekelne a véleményed. - kezdtem bele a mondandómba bizonytalanul.
  - Mondjad csak, csupa fül vagyok!
  - Nos... az a helyzet, hogy totál összezavarodtam. Már azt sem tudom, kit szeretek igazán. Castiel túlságosan nyomul mostanában, egyre gyakrabban vesz le a lábamról, másrészről meg ott van Viktor, aki hű hozzám, és mindig mellettem volt. Totál tanácstalan vagyok, mondj valami okosat!
Kim egy darabig hallgatott. Gondolom, feldolgozta a hallottakat, s izgatottan vártam, mit fog válaszolni.
  - Hm... várható volt, hogy a vörös motorosod nem adja fel, és küzdeni fog érted! De ne feledd, nemrég még Tiriával hentergett! Én biztos nem tudnék megbocsátani neki! Még ha tényleg megbánta és szeret, akkor is mindig emlékezni fogsz rá, hogy megcsalt. Nekem se bocsátotta meg Alex, hogy félreléptem Arminnal...Viktor viszont önzetlenül szeret, mindig melletted volt, imád és te vagy neki a legfontosabb! Idősebb is nálad, komoly gondolkodású, neki már vannak tervei a jövőre, míg Castiel csak egyik napról a másikra él a szülei pénzéből! Szóval, szerintem Viktor százszor jobb parti és én nem hagynám el csak azért, hogy egy bizonytalan kapcsolatba lépjek egy olyan fiúval, aki már csúnyán megsebzett. Ha össze is jönnél megint Casttal, szerintem mindig ott motoszkálna benned a félelem, hogy mikor fog megint megcsalni!

Beláttam, hogy kicsit igaza van Kimnek, de ő nem érti meg mennyire kötődöm Castielhez, és milyen volt a mindent elsöprő szenvedély, ami ehhez a fiúhoz köt. Az ilyen heves érzelmeket nem könnyű elfelejteni.
  - Ezzel én is tisztában vagyok, Kim... de amit Castiellel éltem át, azt nem lehet kitörölni az életemből! Mellette megjártam a mennyországot és a poklot egyaránt! Most, hogy terrorizál, felébredtek a régi érzések és előjöttek a szép emlékek!
  - De ez már a múlt, Vivi! - hurrogott le Kim. - Nem kéne visszafelé tekintened! Képes lennél dobni azt a pasit, aki önzetlenül és feltételek nélkül szeret, egy olyanért, akiben nem tudsz megbízni?
  - Pont ezt nem tudom, barátnőm! Minden olyan bizonytalan!
  - Egy tök vagy, ha azután, hogy a kis herceged egy hónapig enyelgett Floridában, visszafogadod! Castiel nem érdemel meg téged! Nekem csak ez a véleményem...
  - Igazad van, Kim! És köszönöm, hogy kora reggel meghallgattad a nyavalygásom!
  - Ugyan már, bármikor! Ezért vagyunk barátok!
Elbúcsúztam a barátnőmtől, aztán a párnába fúrtam a fejem.
Az eszemmel tudtam, hogy Kimnek igaza van, csak a szívem nem akart ebbe beletörődni.
Egész nap nem csináltam semmit, csak fetrengtem és agyaltam. Délután gondoltam egyet, előszedtem a CD-ket, amik az asztalomon a tartóban porosodtak. Rock zenét akartam hallgatni, mert az megnyugtatott. BVB-t tettem a lejátszóba, de közben megleltem pár CD-t, ami a Lysanderé. Gondoltam egyet és írtam a fiúnak egy SMS-t, hogy jöjjön értük, ha ráér. Öt perc múlva válaszolt is, hogy épp úgysem csinál semmit, felugrik. Lementem a nappaliba, ott vártam Lysanderre. A tesóm már elment dolgozni, így zavartalanul beszélgethettem érkező haverommal.
Lys szürke pólóban és bő farmergatyában állított be hozzám, és öleléssel üdvözölt.
Narancslével kínáltam, aztán leültünk a kanapéra.
  - Ugye a CD csak ürügy volt? Gondolom, beszélni akarsz velem valamiről. - látott át rajtam rögtön Lysander.

  - Ennyire átlátszó vagyok? - nevettem. - És valóban. A tanácsod kéne... Már teljesen bizonytalan vagyok. Mivel te jól ismered Castielt, érdekelne, mit gondolsz rólunk. Tudod... mióta visszajött folyton a nyomomban van, és mindet elkövet, hogy visszaszerezzen. Próbálok vele harcolni, de a múltunk, és a régi érzelmek nagyon megnehezítik a dolgom. Szerinted, mit csináljak? Szeretem Viktort, de egyre inkább úgy érzem, hogy feleannyira sem, mint régen Castielt...
  - Jól benne vagy a slamasztikában, kislány! - mosolygott Lys, és vigasztalóan megfogta a kezem. - Én azt mondom neked, ha igazán szeretnéd a mostani barátod, akkor már nem hatna rád Castiel. Ismerem a haverom, követett már el óriási hibákat, de nem rossz gyerek ő! Hajlamos néha az őrültségekre, de téged tényleg szeretett. Mielőtt összejöttetek volna, vad volt és fékezhetetlen, de veled más lett. Melletted megtanult szeretni, és hinni a szerelemben. Szerintem, már milliószor megbánta bolond tettét, hogy félrelépett a kis szőkével és ezért harcol, hogy visszakapjon. Az élet kockázatokkal jár, és szerintem titeket az Isten is egymásnak teremtett! Mindenkinek az lenne a legjobb, ha megint együtt lennétek!
  - És Viktor? - kérdeztem feszülten.
  - Hát neki nem lenne jó, de szerintem, te is érzed, hogy feleannyira sem érdekel a fiú, mint Cast! Ha baráti jó tanácsra vársz, csak azt tudom mondani neked, hogy kezd újra Castiellel és felejts el a múltat. A ti szerelmetek még most is él, bármennyire nem akarsz tudomást venni róla!

Lysander szavai megrémítettek. Az a baj, hogy neki is igaza volt, meg Kimnek is. Mindkét fiú mellett ott vannak a negatív és pozitív érvek és ép ésszel nem lehet dönteni. Főleg így, hogy a szívem és az eszem kétfelé húz.
  - Tényleg nem tudom, mit tegyek Lys! - mondtam kétségbeesetten, és akaratlanul is eleredtek a könnyeim. - Ma már te vagy a harmadik ember, akit kikérdezek, de semmivel sem lettem okosabb.
  - Mert ez a döntést neked kell meghozni, csajszi!
  - Tudom, Tony is ezt mondta. Csak tudod, bárhogy is döntök, valakit mindenképpen meg fogok sebezni...
  - Az még mindig jobb, mintha két embert bántanál azzal, hogy mindkettőt hitegeted, nem gondolod?
  - De ... de ... ebben is egyetértek. Azt hiszem, alszom rá még egyet, mielőtt végleg döntenék.
  - Ha ez nem is számít, én Castielnek szurkolok, és nem csak azért, mert a legjobb barátom, hanem azért is, mert te mellette voltál eleven és boldog. Látom én, hogy vidám vagy Viktor mellett is, de nekem hiányzik valami a kapcsolatotokból. Talán soha nem is adtad neki a szíved teljes egészében.
Szóval, most úgy állunk, hogy egy ember van Cast mellett, egy Viktor mellett, a tesóm meg semleges, már csak az a kérdés ÉN kit és mit akarok...
Estére Viktor felhívott és elcsalt kocsikázni. Céltalanul róttuk a köröket a városban és az éjszakai fényekben gyönyörködtünk. Mikor meguntuk a dolgot, Vik egy erdő széléhez hajtott és a fák árnyékában leparkolt. A hátsó ülésre másztunk mindketten. Beszélgettünk egy darabig, aztán Viktor az ölébe húzott és forró csókokkal halmozott el. Készséggel simultam a karjába. A testemen halvány remegés futott végig. Hagytam, hadd kényeztessen, szája perzselte a nyakam és a vállam, de

valahogy nem igazán tudtam elengedni magam. Jól estek az érintések, a csókok, de valami hiányzott. Egyszerűen képtelen voltam kikapcsolni az agyam, és átadni magam a szenvedélynek, mert csak az kattogott az agyamban, hogy mennyire más volt tegnap este, amikor Castiel karjába omlottam. A testem tudta, hogy NEM Cast ölel és valahogy ez nem tetszett neki. Hiába próbáltam görcsösen Viktorra koncentrálni, nem ment. Féltem, hogy partnerem észreveszi, hogy máshol járnak a gondolataim, de szerencsére Viktor túl heves volt és nem érzékelte, hogy nem vagyok elég aktív. Borzasztó volt úgy szeretkezni, hogy nem voltak meg bennem a kellő érzelmek, de Viknek nem akartam elárulni, hogy valami megváltozott bennem, mert az nagy csalódás lett volna neki. Így maradt a kegyes hazugság és az, hogy megjátszottam magam. Gyűlöltem magam ezért, de nem volt más választásom. Gondolatban ezerrel szidtam Castielt, mert ennek Ő az oka... Ha ez így megy tovább, megmérgezi a kapcsolatom Viktorral és sírás lesz a vége. Az már tuti fix, hogy nem bocsátok meg Castielnek. Jobb lenne, ha a bolond testem és szívem engedelmeskedne az agyamnak!
Mikor felöltöztünk és visszamásztunk eredeti helyünkre, sóhajtva dőltem hátra az ülésen.
Viktor épp akkor huppant be mellém, mert ő kiszállt hátul és az első ajtón jött be.
  - Kicsi Vivi... ma nem voltál valami lelkes...
Viktor szomorúan nézett a szemembe, és megérintette az arcom.
A műszerfal gyenge világítása mellett is láttam, hogy bánatos. Mégsem vagyok elég jó színésznő, ha észrevette. Megfogtam a kezét, hogy ott tartsam az arcomon.
  - Ne haragudj... nem veled van a baj... egyszerűen csak hosszú napom volt, és nem tudtam rád koncentrálni. - füllentettem egyből azt, ami eszembe jutott.
  - Semmi baj, tündérem... Előfordul az ilyesmi, de legközelebb szólj, hogy álljak le. Megértem, ha nem akarsz szeretkezni, mert épp fáj a fejed, rossz napod volt, vagy egyebek.
  - Köszönöm kedvességed, de ígérem nem lesz ilyen legközelebb! - mosolyogtam, és belecsókoltam a tenyerébe. - Azon leszek, hogy boldoggá tegyelek. Szeretlek, és nem akarom, hogy bármi rossz történjen velünk... megpróbálok csak rád figyelni, és viszonozni mindazt a jót, amit tőled kaptam!
  - Jaj, drágaságom, aranyos vagy! Jobb, ha tudod, már attól boldog vagyok, hogy látlak és mellettem vagy. - Vik kedvesen szájon csókolt.
Örülnöm kellett volna, hogy ezt mondta, de valahogy inkább megrémültem ettől. Lehet, elhamarkodottan mondtam ki az előbb a nagy szavakat, mert ha Lysnek lesz igaza, akkor a szívem úgyis Castielhez sodor, ha akarom, ha nem... és ha mégis így lesz, akkor most becsaptam Viktort, azzal amit mondtam. Most már csak azért is be kell bizonyítanom Viktornak, hogy méltó vagyok a szerelmére, és el kell zavarnom Castielt a fészkes fenébe...