A családom elkezdett fecserészni Casttal, én meg csak némán hallgattam őket. Próbáltam összeszedni magam, és bátorságot gyűjtöttem a rám váró estéhez.
Tíz perc múlva anyu vacsorázni hívott minket.
Asztalhoz ültünk, én anya és a fehér inges Tony közzé ültem, de pechemre Castiel velem szemben foglalt helyet. Hát ilyen nincs!
Miközben nekiláttunk a finom ételeknek Castiel a bátyámhoz fordult, majd rám pillantott.
- Tudjátok már, hol fogtok szilveszterezni?
- Ez még a jövő titka. - mondta Antony, miközben sült halat evett rizzsel. - Kevintől függ.
- Még én se tudom. - vontam vállat, és megpróbáltam a pulykasültemre figyelni.
Csendben ettünk tovább, de közben észrevettem, hogy Castiel egyre többször és egyre kíváncsibban néz rám. Hevesen dobogott a szívem, alig mentek le a falatok a torkomon. Castiel folyton a számat nézte, és majd megőrültem ettől. Egyértelműen piszkos gondolatait leolvastam az arcáról.
Fél óra kínos csend után befejeztük a vacsorát. Örültem, mert végre felállhattam az asztaltól. Féltem, hogy előbb-utóbb a családom is kiszúrja a köztünk vibráló feszültséget, amit a lopott pillantások az elviselhetetlenségig fokoztak. Evés után anyuék még az aszalnál maradtak kávézni, mi meg áttelepedtünk a kanapékra.
- Akkor most odaadhatom az ajándékokat? - kérdezte lelkesen az öcsém anyuéktól.
- Persze! - mosolygott rá apu.
Mi hárman szétszéledtünk, hogy előhozzuk az eddig rejtegetett ajándékokat.
Anyuék az asztalnál beszélgettek, szinte nem is figyeltek ránk. Úgy álltunk a két kanapé előtt, mint az izgatott óvodások a körhintánál.
- Ez a tiéd, Vivi! - nyomott a kezembe egy nagyobbacska, sután becsomagolt valamit a szőke kisöcsém. Izgatottan bontottam ki. Egy kék kispárna volt a papír alatt, kedvenc mesefigurámmal Csőrikével. Hálásan öleltem meg Lucast, de az már ki is pördült a karomból és átadott Tony-nak egy nadrágszíjat, Castielnek meg egy fém gyújtót, amibe egy sas volt belegravírozva.
Tony következett az ajándékosztásban.
- Ez a tiéd, öcsi! Vigyázz rá! - nyújtott a bátyám egy lapos csomagot a kicsinek.
Lucas szóhoz sem jutott és örömében majdnem sírt, mert egy tablet lapult a dobozban.
Én egy MP3-as lejátszót és hajvasalót kaptam bőkezű bátyámtól, Castiel meg egy mobiltokot és memóriakártyát a telefonjába. Aztán várakozásteljesen nézek rám, mert én következem az ajándékaimmal.
- Nem illendő a vendéget utoljára hagyni! - jegyeztem meg félszegen. - Majd én leszek az utolsó.
- Rendben. - egyezett bele Cast, és a kis táskájából elővett két csomagot.
Antony-t egy napszemüveggel lepte meg, az öcsémet meg játékokat tartalmazó CD-vel.
Mikor felém fordult, a szívem a torkomban dobogott megint. Annyira izgatott voltam, hogy mivel fog meglepni.
Castiel mosolyogva nézett rám, és mutatóujjával közelebb hívott magához.
Habozva elé léptem és összerezzentem, amikor megfogta a kezem.
Csak ott álltunk, néztünk egymás szemébe és nem is láttam, hogy a zsebéből elővesz valamit.
- Ez a tiéd. - súgta halkan, és egy ezüst gyűrűt húzott az ujjamra.
Elképedve pillantottam le a kezemre. Egy egyszerű, fonott mintás gyűrű csillogott a középső ujjamon.
- Tetszik? - kérdezte rekedten Castiel.
- Ez... ez... nagyon szép... Köszönöm. - dadogtam meghatottan.
El sem akartam hinni, hogy gyűrűt vett nekem. Annyira megható volt a gesztus és a pillanat, hogy legszívesebben megöleltem volna, de a családom előtt nem mertem. Az öcsém elkezdte dúdolni a nászindulót, így a varázsos pillanat elszállt, s zavartan húztam el a kezéből az enyémet.
- Marha vicces vagy, te kis dilis! - néztem szúrósan az öcsémre, de aztán félretettem a haragomat és felkaptam a fotelből a neki szánt csomagot. - Boldog karácsonyt, elevenke!
Lucas izgatottan kivégezte a csomagolást és boldogan ugrált a kezébe tartott Dart Vadert ábrázoló éjjeli lámpámmal. - Hű, Vivi, ez oltári!
Tony-nak egy nagyobb csomagot nyomtam a kezébe.
A bátyám nagyon örült a narancssárga, kapucnis NIKE pulcsinak.
- Kösz, hugi, ez nagyon menő!
Eljött a pillanat, amitől rettegtem. Torkomban dobogó szívvel léptem Castiel elé a legkisebb csomagommal.
- Boldog karácsonyt, Castiel! - nyomtam a kezébe.
- Egy kerék, amiért már kétszer el akartalak gázolni? - nevetett a fiú.
- Nyisd ki, kérlek! - kértem kiszáradt torokkal, mert féltem, hogy nem fog neki tetszeni.
Castiel felkattintotta az ékszerdoboz tetejét. Vékony bőr láncon egy centis motort ábrázoló medál díszelgett. A medál Yamahájának pontos mása volt, kicsiben.
- Ó, ez csodálatos! - mondta mosolyogva Cast. - A nyakamba tennéd?
- Ö.… ö.… izé... én? - lepődtem meg, és rögtön zavarodottan beszéltem, de aztán nem akartam elrontani a hangulatot, kivettem a kezéből a láncot, mögé léptem és ráadtam. A kapoccsal elszórakoztam egy darabig, mert remegő ujjaim nem akartak engedelmeskedni. Még csak hozzá sem értem, mégis elöntötte a testem a forróság. Mikor szembe fordultam vele, elkapott és magához ölelt.
- Boldog karácsonyt! - mondta, mikor a mellkasához szorított.
- N.… neked is. - simultam hozzá sóhajtva.
Castiel szája a fülemhez ért.
- Eszméletlenül csinos vagy ma, drágám. - suttogta.
Kótyagosan húzódtam el tőle, remegett a lábam. Leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy megcsókoljam.
- Gyertek, gyerekek, igyatok egy kis üdítőt és egyetek sütit! - szólt oda nekünk anyu, és megmentett a meggondolatlanságtól.
Így leültünk az asztalhoz, enni-inni kezdtünk, és beszélgettünk.
- Vivi, most már leszedheted az asztalt! Ne maradjon reggelre a mosogatni való! - szólt rám anya.
- Máris! - álltam fel engedelmesen, és elkezdtem leszedni a piszkos tányérokat, de mikor Cast elől akartam elvenni, nem hagyta.
- Segítek!
- Szó sem lehet róla! - vágtam rá hevesen. - Te itt vendég vagy.
- Pont ezért szeretnék legalább a mosogatásban segíteni! Valahogy meg kell hálálnom a pompás vacsorát. - küldött anyunak egy elbűvölő mosolyt Castiel.
- Hadd segítsen, Vivi! - pillantott rám az áruló anyuka figyelmeztetően.
Kimentem a konyhába és a mosogatóba tettem a tányérokat, Cast jött utánam még egy adaggal.
- Igazán nem kellene... - kezdtem zavartan. - Nem kell mosogatnod.
- Akkor nem fogok! - vont vállat. - Te csinálod, én meg nézem!
- Szép kis munkamegosztás! - nevettem, miközben megengedtem a vizet. - Amúgy, nincs jobb dolgod, minthogy engem bámulj?
- Nincs. - vigyorgott Cast. Míg mosogattam ő lecövekelt mellettem, a konyhapultnak döntötte a hátát és mellén összefont karral tényleg engem bámult.
Nehéz volt így a tányérokra koncentrálni, de végül sikerült egyet sem összetörni.
Szinte észre sem vettem, mikor lépett mögém. Olyan közel jött, hogy a testünk összeért, és csak akkor eszméltem fel. Azonnal megéreztem, hogy felizgat a közelsége és még a lélegzetem is elakadt. Majdnem elejtettem a negyedik tányért, amikor a szája a nyakamhoz ért, és karjai a derekam köré fonódtak. Még három tányér és kész. - próbáltam a mosogatásra koncentrálni, miközben két tisztát raktam a csöpögtetőbe. Mikor befejeztem a műveletet, elzártam a vízcsapot és kábultan kapaszkodtam a mosogatókagyló szélébe. Castiel maga felé fordított és forró tekintettel nézett a szemembe.
- Nem bírok távol maradni tőled!... Egész este erre a pillanatra vágytam. - súgta érzelmes hangon. - A megfelelő alkalomra vártam, amióta csak beléptem. Nem tudom betartani a szavam! - hüvelykujjával gyengéden simogatta az arcom.
Izzó szemekkel néztem rá. Ismertem az érzést, amiről beszélt, mert ugyanígy éreztem. Nem érdekel, mi lesz, van-e értelme, de vele akartam lenni... csak Vele!
Mégis előjött egy pillanatra a józan eszem. - Ne... ne csináld, Castiel... Nehogy eszedbe jusson megcsó...
Mikor ajka az enyémre tapadt, minden ellenállásom szerte foszlott. A karjába vett, hogy még szorosabban érezhessem a testét, miközben őrült viharosággal csókolt. Viszonoztam a csókot teljes odaadással. Átadtam magam a mámorító érzésnek, bármennyire is nem volt ez helyes. Most nem számított. Elmondhatatlanul jó érzés volt annak a karjába simulni, aki olyan sokat jelentett nekem.
A hosszú és forró csók után kábultan néztem a lenyűgöző, csillogó, szürke szempárba. Megigézve simogattam az arcát, és mikor Cast belecsókolt a tenyerembe, enyhe bizsergés futott végig a testemen. Még egyszer megcsókolt, aztán idegesen beletúrt a hajába és elfordult tőlem.
- A francba... Ezt nem kellett volna! Sajnálom! Elvesztettem a fejem.... pedig megígértem, hogy nem... - arcán valódi bűnbánat tükröződött.
Cast felkapta a fejét.
- Ugye, nem könnyű barátságot színlelni? Pokolian vágyom rád... még mindig!
- Elég, Castiel! - ijedtem meg a szavai jelentésétől. - Nem kell túlragozni... ez csak testi vágy!
A fiú elkapta a kezem, és a gyűrűt kezdte forgatni az ujjamon, aztán a szájához emelte a kezem és nyelvével kezdett játszani az ezüst karikával, közben mélyen a szemembe nézett. Hőhullámok árasztottak el, s képtelen voltam tiltakozni. Izgatottan sóhajtoztam.
- Ígérd meg nekem, hogy addig viseled ezt a gyűrűt, amíg érzel irántam valamit! Én meg azt ígérem meg, hogy amikor nem látom rajtad, nem szólok hozzád, mert az azt fogja jelképezni, hogy végeztél velem örökre! - miközben beszélt az ujjaim hegyét csókolgatta. - Ígérd meg!
- Rendben... megígérem! - nyögtem érzelmektől túlfűtött hangon.
- Megőrjítesz! - súgta Castiel, és talán elkövettem életem legnagyobb hibáját, mert elkaptam az inge nyakát, és mielőtt meggondoltam volna, magamhoz húztam és megcsókoltam. Szenvedélyesen tapadtam hozzá. Be akartam neki bizonyítani, hogy ő is ilyen őrjítő hatással van rám. Forrón csókolóztunk, s keze egyre hevesebben járt a testemen. Szája bejárta a nyakam minden apró négyzetcentiméterét, majd mélyen dekoltált felsőm mentén kalandozott a nyelve. Kéjesen felnyögtem. Úgy éreztem menten elolvadok, úgy felforrósodott a bőröm. Bele akartam halni ebbe a szédítő ölelésbe.
- Be kéne mennünk. - súgta ekkor Castiel, de közben ajkával a nyakamat simogatta. - Még a végén ránk nyit valaki.
- Igen... az lesz a legjobb. - láttam be, de nem nagyon akaródzott elszakadnom tőle. Felhevülve a hajába túrtam. - Szükségem van rád!
- Nekem is rád! - nyomott még egy apró csókot a számra, aztán elengedett. Engedett egy pohár vizet a csapból és a kezembe nyomta. - Ez majd lehűt!
Kételkedve mosolyogtam, de azért egy húzásra kiittam a poharat. Követte a példámat, vett néhány mély lélegzetet, aztán bement a nappaliba, mintha mi sem történt volna. Remegő léptekkel mentem utána.
- Kész vagytok? - kérdezte Tony rögtön, amikor meglátott minket.
- Igen... csillognak-villognak a tányérok! - próbáltam közömbös hangon megszólalni.
- Mint Castiel arca! - vihogott az öcsém.
Megütközve néztem a vörös srácra. Lebuktunk, mert ölelkezés közben magára szedte rólam a csillámport.
Irultam-pirultam szégyenemben.
Szerencsére Castiel gyorsan kapcsolt, vagy megrögzött hazudozó (???), mert megmentette a helyzetet.
- Ez a lökött nőszemély kente rám!
Leültünk az asztalhoz, és elkezdődött az unalmas családi fecsegés.
Nem figyeltem a körülöttem zajló nyüzsgésre, elkalandoztak a gondolataim.
Istenem, micsoda karácsony! Hogy történhetett ez meg? Hogy kerültem Castiel karjába? És hogy mondhattam azt, hogy szükségem van rá? Túl nagy hatással van rám ez a fiú... Minden porcikám Cast közelségére vágyott... és gyengeségemben azt is megígértem, hogy hordani fogom a gyűrűt, mintha a karika az érzéseinket szimbolizálná. Azt mondta, kellek neki... ez jelenthet valamit! Most már eljutottam arra a szintre, hogy nem érdekel semmi és SENKI. Vele akarok lenni, még akkor is, ha ez csak egy értelmetlen, rövid kaland lesz. Ha csak ideig-óráig is, de boldog akartam lenni... Vele! Abban nem is reménykedtem, hogy belém szeret, és miattam dobja Deboraht. Olyan naiv nem vagyok, de bármi lesz is ebből, már nem harcolok ellene, és saját magam ellen.
- Vivike, magadnál vagy? - térített vissza a valóságba a bátyám hangja.
- Ó.… én csak elgondolkodtam. - válaszoltam zavartan, és Castiel olyan pillantást vetett rám, mint aki pontosan tudja, mi jár a fejemben, de azért bátran farkasszemet néztem vele.
Közben pedig teljesen meggyőztem magam, hogy fel kell adnom az ellenállást. Ha Deborah nem tudja maga mellett tartani, az az ő baja! Harcolni fogok a boldogságomért! Castiel engem akar, és nem mást! Már a gondolat is boldogsággal töltött el. A szerelem mindennél fontosabb és erősebb, ugye?
- Akkor kikísérsz? - kérdezte Cast, úgy látszik, míg elméláztam mindenki a válaszomra várt.
- Máris mész? - kérdeztem bizonytalan hangon.
- Igen. Szeretnék egy kis időt anyámmal tölteni. - Cast felállt és még egyszer megköszönte anyunak a pompás vacsorát.
Két perc múlva már a kapuban álltunk kettesben. Ő szokásos bőrdzsekijében, én meg csak egy rózsaszín vastag pulcsit kaptam a hátamra kifelé menet. Castiel rögtön átkarolta a derekam, ahogy megálltunk, nem úgy nézett ki, mint aki nagyon siet haza.
- Szép álmokat, drága! Aludj jól, és álmodj rólam!
- Abba ne reménykedj! - vágtam rá, de nem húzódtam el az öleléséből, mert nagyon jó érzéseket keltett bennem.
- De másban igen. - mosolygott Cast.
- Miről beszélsz? - játszottam az ártatlant.
- Rólad és rólam. Vivienről és Castielről. Kettőnkre gondoltam.
- Úgy beszélsz mintha összetartoznánk, pedig nem így van! - bizonytalankodtam.
- A konyhában bebizonyítottad nekem az ellenkezőjét. - mondta vigyorogva, miközben a hátam simogatta. - Miért akarod mindig irányítani a sorsodat? Miért félsz hallgatni az ösztöneidre?
- És szerinted, mit súgnak az ösztöneim? - kérdeztem kacérkodva.
- Azt, hogy ne ellenkezz! Vivien, kérlek, ne csináld ezt velem többé! Szükségünk van egymásra, ezt te is érzed! Mondj végre igent, és olyan kalandokban lesz részed, amit sosem fogsz elfelejteni! - kérte Castiel reménykedő pillantásokkal. - Kérlek, Vivieni, ne kínozz tovább!
- Rendben, Castiel. - egyeztem bele könnyedén, hisz már úgy voltam vele, nincs mit veszítenem, maximum a szívemet. Cast izgalmas perceket ígér, kit érdekel bármi más??? - Igent mondok.
Castiel arca ragyogott az örömtől.
- Ó, Vivien... alig tudom elhinni, hogy így döntöttél! - és mielőtt bármit is mondhattam volna, apró csókokkal borította el az arcom. - Holnap megtalálom a módját, hogy meg tudjalak szöktetni itthonról. - súgta. - De most be kéne menned, mert még megfázol.
- Nem számít! - nyögtem szédülő fejjel és örömmel fogadtam édes csókjait. - De megláthatnak.
- Az sem számít... csak te számítasz! - jött a heves válasz, és olyan erősen ölelt, hogy az már szinte fájt. - Akkor megszöksz velem holnap?
- Igen... igen! - Mit mást mondhattam volna? Annyira vágytam rá, és a boldogságra. - Teljesen elrontasz engem Castiel... Még sosem kezdtem kapcsolatba foglalt pasival!
- Remélem, ezután se fogsz! - nevetett Castiel, miközben a fülcimpámat rágcsálta. - De tényleg el kéne engedjelek, ha kapsz egy tüdőgyuszit, lőttek a holnapi terveimnek.
Elhúzódtam tőle, de előtte búcsúcsókot leheltem a szájára.
- Ennyivel nem érem be, kedvesem! - vigyorgott Cast, és szenvedélyesen megcsókolt. Hosszú és forró csók volt, már nem is fáztam egy cseppet sem.
Mikor elengedett, kótyagosan imbolyogtam.
- Viszlát holnap, Vivieni!
Amikor elment, repeső szívvel szaladtam be a nappaliba.
Szilárdan elhatározta, hogy ezentúl csak a pillanatnak fogok élni. Élvezni fogom az életem Castiellel, ameddig csak lehet!
- Ez a lökött nőszemély kente rám!
Leültünk az asztalhoz, és elkezdődött az unalmas családi fecsegés.
Nem figyeltem a körülöttem zajló nyüzsgésre, elkalandoztak a gondolataim.
Istenem, micsoda karácsony! Hogy történhetett ez meg? Hogy kerültem Castiel karjába? És hogy mondhattam azt, hogy szükségem van rá? Túl nagy hatással van rám ez a fiú... Minden porcikám Cast közelségére vágyott... és gyengeségemben azt is megígértem, hogy hordani fogom a gyűrűt, mintha a karika az érzéseinket szimbolizálná. Azt mondta, kellek neki... ez jelenthet valamit! Most már eljutottam arra a szintre, hogy nem érdekel semmi és SENKI. Vele akarok lenni, még akkor is, ha ez csak egy értelmetlen, rövid kaland lesz. Ha csak ideig-óráig is, de boldog akartam lenni... Vele! Abban nem is reménykedtem, hogy belém szeret, és miattam dobja Deboraht. Olyan naiv nem vagyok, de bármi lesz is ebből, már nem harcolok ellene, és saját magam ellen.
- Vivike, magadnál vagy? - térített vissza a valóságba a bátyám hangja.
- Ó.… én csak elgondolkodtam. - válaszoltam zavartan, és Castiel olyan pillantást vetett rám, mint aki pontosan tudja, mi jár a fejemben, de azért bátran farkasszemet néztem vele.
Közben pedig teljesen meggyőztem magam, hogy fel kell adnom az ellenállást. Ha Deborah nem tudja maga mellett tartani, az az ő baja! Harcolni fogok a boldogságomért! Castiel engem akar, és nem mást! Már a gondolat is boldogsággal töltött el. A szerelem mindennél fontosabb és erősebb, ugye?
- Akkor kikísérsz? - kérdezte Cast, úgy látszik, míg elméláztam mindenki a válaszomra várt.
- Máris mész? - kérdeztem bizonytalan hangon.
- Igen. Szeretnék egy kis időt anyámmal tölteni. - Cast felállt és még egyszer megköszönte anyunak a pompás vacsorát.
Két perc múlva már a kapuban álltunk kettesben. Ő szokásos bőrdzsekijében, én meg csak egy rózsaszín vastag pulcsit kaptam a hátamra kifelé menet. Castiel rögtön átkarolta a derekam, ahogy megálltunk, nem úgy nézett ki, mint aki nagyon siet haza.
- Szép álmokat, drága! Aludj jól, és álmodj rólam!
- Abba ne reménykedj! - vágtam rá, de nem húzódtam el az öleléséből, mert nagyon jó érzéseket keltett bennem.
- De másban igen. - mosolygott Cast.
- Miről beszélsz? - játszottam az ártatlant.
- Rólad és rólam. Vivienről és Castielről. Kettőnkre gondoltam.
- Úgy beszélsz mintha összetartoznánk, pedig nem így van! - bizonytalankodtam.
- A konyhában bebizonyítottad nekem az ellenkezőjét. - mondta vigyorogva, miközben a hátam simogatta. - Miért akarod mindig irányítani a sorsodat? Miért félsz hallgatni az ösztöneidre?
- És szerinted, mit súgnak az ösztöneim? - kérdeztem kacérkodva.
- Azt, hogy ne ellenkezz! Vivien, kérlek, ne csináld ezt velem többé! Szükségünk van egymásra, ezt te is érzed! Mondj végre igent, és olyan kalandokban lesz részed, amit sosem fogsz elfelejteni! - kérte Castiel reménykedő pillantásokkal. - Kérlek, Vivieni, ne kínozz tovább!
- Rendben, Castiel. - egyeztem bele könnyedén, hisz már úgy voltam vele, nincs mit veszítenem, maximum a szívemet. Cast izgalmas perceket ígér, kit érdekel bármi más??? - Igent mondok.
Castiel arca ragyogott az örömtől.
- Ó, Vivien... alig tudom elhinni, hogy így döntöttél! - és mielőtt bármit is mondhattam volna, apró csókokkal borította el az arcom. - Holnap megtalálom a módját, hogy meg tudjalak szöktetni itthonról. - súgta. - De most be kéne menned, mert még megfázol.
- Nem számít! - nyögtem szédülő fejjel és örömmel fogadtam édes csókjait. - De megláthatnak.
- Az sem számít... csak te számítasz! - jött a heves válasz, és olyan erősen ölelt, hogy az már szinte fájt. - Akkor megszöksz velem holnap?
- Igen... igen! - Mit mást mondhattam volna? Annyira vágytam rá, és a boldogságra. - Teljesen elrontasz engem Castiel... Még sosem kezdtem kapcsolatba foglalt pasival!
- Remélem, ezután se fogsz! - nevetett Castiel, miközben a fülcimpámat rágcsálta. - De tényleg el kéne engedjelek, ha kapsz egy tüdőgyuszit, lőttek a holnapi terveimnek.
Elhúzódtam tőle, de előtte búcsúcsókot leheltem a szájára.
- Ennyivel nem érem be, kedvesem! - vigyorgott Cast, és szenvedélyesen megcsókolt. Hosszú és forró csók volt, már nem is fáztam egy cseppet sem.
Mikor elengedett, kótyagosan imbolyogtam.
- Viszlát holnap, Vivieni!
Amikor elment, repeső szívvel szaladtam be a nappaliba.
Szilárdan elhatározta, hogy ezentúl csak a pillanatnak fogok élni. Élvezni fogom az életem Castiellel, ameddig csak lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése