Nosztalgikus karácsony

A bál után már csak két napig kellett suliba mennünk. Elég eseménytelenül telt az idő, alig tanultunk, az utolsó nap fele pedig elment a karácsonyi műsorral. Minden időm Castiellel és Kimékkel töltöttem, az ünnepek előtt rám tört a szeretetáradat. Egy embert kerültem csak: Rent. Rá se mertem nézni, hozzászólni meg pláne nem akartam. Nem tudtam neki megbocsátani, hogy azzal a hülye csókkal elrontotta a barátságunkat. Ha többet érez, mint én, akkor inkább nagy ívben elkerülöm. Kisebb gondom is nagyobb volt nála. A szünet első napjára programot beszéltem meg Kimmel. Úgy döntöttünk, együtt megyünk plázázni, hogy megvegyük a karácsonyi ajándékokat. Hála a bébiszitterkedésnek és a spórolt zsebpénzemnek, elég csinos summa lapult a pénztárcámban. Tizenegy órakor vastag farmerben, kék pulcsiban és a fehér szőrme galléros kabátomban siettem a bevásárlóközpont felé. Költekezni akartam, de ötletem nem sok volt. Reméltem, Kim ellát jó tanácsokkal.
Fogvacogtató hideg volt, de hó nem esett. Idén sajnos nem lesz fehér karácsonyunk...
Szinte megkönnyebbülten léptem be a karácsonyi dekorációs és ünnepi daloktól hangos, forgalmas plázába. Nagy volt a tömeg, de úgy beszéltük meg Kimmel, hogy a Black Café előtt találkozunk, ezért oda siettem. Fekete bőrű barátnőm ott állt a kávézó kínálatát mutató tábla előtt. Öleléssel üdvözöltem a fekete kabátos és piros szűk nadrágos lányt.

  - Hali! Lefagytál, mi? Igyunk meg egy kapucsínót, mielőtt belevetjük magunkat a vásárlás örömeibe! - harsogta Kim és máris befelé terelt a kávézóba.
Nem tiltakoztam, jól fog esni a forró ital, egész lefagytak a kéz- és lábujjaim. Ráadásul iszogatás közben megbeszélhetjük, ki mit vesz.
A kávézó tömve volt, épphogy csak találtunk egy asztalt a barna lambériás fal mellett, oda húzódtunk be egy sarokasztalhoz. A helyiség kellemes volt, minden meleg barna színű és faburkolatú. Csoki, fahéj és narancsillat terjengett a levegőben. Tetszett ez a kis meghitt búvóhely.
  - Egész klassz hely. - mosolyogtam Kimre, amikor leültünk.
  - Szerintem is. Ide szoktunk beülni Lyssel, amikor bejövök a városba.
  - És tudod már, mit veszel neki? - tértem rögtön a lényegre.
  - Lehet, nem túl kreatív ötlet, de úgy döntöttem, noteszeket, határidőnaplót és egyedi tollakat veszek neki. Mióta dalszövegeket ír, ezekből mindig hiányt szenved.
Tetszett Kim választása. Ő legalább tudja, mire van szüksége Lysandernek. Én viszont teljesen tanácstalan voltam.
   - Nem rossz ötlet. Jó neked, hogy ilyen könnyű dolgod van Lyssel. Castiel keményebb dió. Mi a csudát vegyek egy olyan pasinak, akinek mindene megvan? - kérdeztem kétségbe esve.
  - Cserélünk pasit? - vigyorgott Kim vidáman.
Tudtam, hogy nem gondolja komolyan, de azért megrökönyödve néztem rá. Sosem volt Castiel az esete, de megrémített a gondolat, hogy lehetett volna olyan, hogy Lys és én... Gyorsan kivertem a fejemből ezt a bolond gondolatot.
  - Ne bolondozz már! Komoly gondban vagyok! - intettem le szeleburdi barátnőm.
Kim végre megértette, hogy micsoda dilemmában vagyok, elgondolkodva kortyolgatta forró csokiját.
  - Lássuk csak... vegyél neki nyakláncot, vagy gyűrűt.
  - Nyaklánc kilőve, tavaly azt kapott. Gyűrűt pedig nem szeretnék pasinak venni. Szerintem az ciki. Valahogy nem akarok ékszert venni. Valami más, bombasztikus dolog kell. Az a baj, hogy tényleg mindene megvan, nehéz helyzetben vagyok. Apró hülyeségre se akarom kidobni a pénzt, most jól elvagyok eresztve, hála a babamegőrző melómnak.
Dőltek belőlem a kételyek, s így lett Kim arca egyre tanácstalanabb.
  - Valami ruhaféle? - ajánlotta kis idő múlva a barátnőm.
  - Nem, az túl hétköznapi. Ráadásul félek, hogy olyat veszek, ami nem tetszik neki és nem akarom, hogy kényszerből hordja, csak azért, mert tőlem kapta.
Kim lebiggyesztette az alsó ajkát.
  - Tényleg nehéz eset a srác. Szerintem, magadat add neki, piros bokrétával a derekadon, annak tuti örülne!
Nevetve csaptam az asztal felett Kim karjára.
  - Dili! Valami kézzelfogható és különleges ötlet kell, nem olyan, amit amúgy is megkap!
  - Ja, bocs. - Kim megint vigyorgott, de aztán felcsillant a szeme. - Vegyél neki egy szép karórát!
  - Nem is hord órát! - vétóztam meg rögtön az ötletet.
  - Talán azért, mert nincs neki! Gondolj bele, csajszi! A szomszédos ékszerüzletben remek minőségi darabok vannak, jó ízlésünk van, veszünk egy szép, méregdrága fiús darabot. Biztos oda lesz érte, ha tőled kapja!
Egyre jobban tetszett az ötlet. Egy különleges karóra tényleg nem lenne rossz ötlet. Ráadásul, mindig hordhatná és eszébe jutnék, valahányszor megnézi hány óra.
  - Kim, te egy zseni vagy! - ugrottam fel és megöleltem a barátnőm. - Az ég is azt akarta, hogy veled shoppingoljak! Menjünk végre pénzt költeni!
Gyorsan felhörpintettem a maradék kapucsínómat és felrángattam Kimet a székről.
Viharosan hagytuk el a kávézót, Kim csak nevetett rajtam.
Nagy mákunk volt, mert nem voltak sokan a szomszédos ékszerüzletben.
Egyből rávetettem magam az órás pultra. Voltak ott mindenfélék, színesek, aranyozott, acél vagy épp műanyag szíjasok. Igazából mind jó nézett ki, de csak egyen akadt meg a szemem, ami elég férfias volt és úgy gondoltam, illene Castielhez. A kvarc óra rozsdamentes acélból készült, nagy volt, fényes és több kis óra volt a számlapján, mint a kocsikban a sebességmérők. Le volt akciózva, de még így is nagyon drága volt, viszont nem sajnáltam a pénzt a szerelmemre költeni. Gondolkodás nélkül kikértem az ezüst színű Csili vili darabot és díszcsomagolást kértem hozzá. Kim megint röhögött, hisz meggondolatlanul az ösztöneimre hallgattam, de úgy éreztem, tudom, hogy ez tetszene Castielnek.
Miután egy kis papírtáskában és ezüst díszdobozba került a szép ajándék, a barátnőm megint derűsen nézett rám.
  - Castiel letudva. És a többi családtagod? Mit veszel az ősöknek és a tesóknak?
  - Jó kérdés. - lengettem a kis táskám, és közben tovább nézelődtem az ékszerek között. - Tony-nak ruhát szoktam venni, ezért idén valami menőbb kéne.
És akkor megpillantottam egy vastag bőr karkötőt, amibe ezüst kitűző volt beleépítve olyasmi csillagos motívummal, ami a bátyám nyakára van tetoválva. Tapsikolva csaptam össze a két kezem.
  - Ezt nézd meg, Kim! Ezt Tony-nak találták ki!
  - Jó, csak drága. - húzta el a száját lökött barátnőm.
  - A pénz ma nem számít! Megengedhetem magamnak a bőkezűséget!
  - Hát te tudod!
Így történt, hogy a tesómnak megvettem a vastag karkötőt, Lucasnak egy hasonlót csak vékonyabbat. Tetszett nekem a bőr és ezüst kombinációja. Ha már itt voltam, anyunak és apunak is ékszert választottam, két egyforma ezüstláncot. Biztos örülni fognak neki és ezekről megemlegetnek. Az utolsó pillanatban jutott eszembe, hogy idén Audrey is velünk karácsonyozik, neki egy apró karika fülbevalót vettem, amin lógott két kis ezüstgolyó.
Hamarabb lezavartuk a vásárlást, mint gondoltam, negyedóra múlva már Kimmel a papír-írószer boltban válogattunk Lysnek tollakat és noteszeket. Amíg a barátnőm nem figyelt, a kasszánál kifizettem két egyforma kék tollat, amin hatalmas sárga smile figura vigyorgott. Lopiba zsebre vágtam őket, és csak, amikor búcsúzkodtunk barátnőmmel az üzlet előtt, akkor adtam oda, és boldog karácsonyt kívántam neki és Lysandernek. Megbeszéltük, hogy szünetben még összefutunk, és mindenképpen együtt fogunk szilveszterezni.

Boldogan tértem haza. Elégedett voltam a választott ajándékokkal, tudtam, hogy örömet fogok okozni a szeretteimnek, és ez minden pénzt megért. Csak most jöttem rá, hogy jobban szeretek adni, mint kapni, hisz nem az érdekelt, mit fogok kapni, hanem az izgatott, mit fognak szólni a többiek a csomagjaimhoz.
Mikor beértem a házba, gyorsan felosontam a szobámba, hogy elrejtsem az ajándékokat, aztán lementem a konyhába anyának segédkezni. Békés volt a hangulat, sütit sütöttünk, krémet kavartam, a konyhát betöltötte a mézeskalács fenséges illata. Apa és a fiúk a teraszra felszerelték az égősort, és a kerti kis fenyőt is feldíszítették. Mindenki tett-vett, készültünk az esti vacsorára. Délután beszéltem Castiellel telefonon, megmondtam neki, hogy hatra jöjjön, ahogy Tony is ezt hagyta meg a barátnőjének.
Délután a két tesómmal feldíszítettük a nappaliban az üvegasztalra állított karácsonyfánkat.
Ötre nagy nehezen anyuval elkészültünk mindennel. Gyorsan felszaladtam a szobámba öltözködni.
Előre tudtam, mit akarok felvenni. Volt egy sötétkék leopárd mintás, fekete szőrmés nyakú felsőm, azt választottam egy fekete fényes csizmanadrággal és a térdig érő csizmámmal. A hajam fényesre keféltem és elölről hátra fogtam néhány hajtincsem egy kék csattal. Mélyen dekoltált felsőm feldobta a fekete szőr és ékszer helyett csillámport kentem a bőrömre. Bizony, kísértetiesen hasonlított a szerelésem a tavalyihoz, akkor is ilyesmi felsőt vettem fel, csak most a hajam hosszú volt, és nem kellett titkolnom, hogy Castiel miatt csíptem ki magam. Sőt, direkt azt akartam, hogy eszünkbe jusson az előző karácsonyunk, amikor a végzet már azon dolgozott, hogy egymás mellett kössünk ki.
Lemásztam a földszintre, anya még a konyhában ügyködött, apa a nappaliban feszengett a bevitt ebédlőasztal mellett, bordó ingben, fekete nyakkendőben és szövetnadrágban. Épp, amikor leröppentem a létrától, akkor hozott be apának és magának két csésze kávét az ezüst, fényes inges és farmeres bátyám.
  - Csini vagy, csajszi! - mosolygott Tony és a kezembe nyomta a kávéját. - Tessék! Hozok magamnak másikat!
  - Kedves vagy, köszi! - mosolyogtam és leültem apa mellé egy szabad székre.
Alig kortyoltam egy párat, berobogott az öcsém a szobájából. Fehér inget viselt, fekete farmert és egy kék nyakkendőt lóbált a kezében.
  - Nem tudom, minek kell puccba vágni magunkat ahhoz, hogy jóllakjunk! - dörmögte a kiskamasz.
Elképedve néztem az öcsémre. Nem a szavai leptek meg, hanem a kinézete. Remekül nézett ki ünneplőben. Már látszott a tizenkét éves kiskölykön, hogy pár év és ugyanolyan szívtipró lesz, mint a bátyám. Pisilni fognak utána a lányok. Mosolyogva letettem a csészém és Lucas elé sétáltam. Kivettem a kezéből a nyakkendőt és megkötöttem.
  - Ne morogj, kicsim! Vendégek jönnek, és az ünneplésnek meg kell adni a módját. - mondtam, miközben a csomózással vacakoltam. Még mindig nagyokat pislogtam, mert Lucas vagány, világos félrefésült hajával és szürkéskék szemével gyerekmodellnek is elmehetett volna. Felnő lassan és eddig ez fel sem tűnt...
  - Akkor is utálom a felesleges felhajtást! - zsörtölődött továbbra is a kisfiú. - Ha Castiel nyakkendő nélkül jön, elhajítom ezt a vacakot! - rángatta a nyakkendőt, amit nagy nehezen sikerült megkötnöm. - Te viszont elég jól nézel ki, Vivi!

  - Köszi, Luc! Ez a te szádból nagy dicséret! - nevettem, és még csak azért is nyomtam egy cuppanós csókot a kis morgó arcára.
Lucas nyavalyogva letörölte az arcát, aztán a sarokba tolt kanapéra vetette magát.
  - Tavaly is így csillogtál, Eni, és emlékszem, hogy Castielre is átragadt. Így buktatok le, mi meg úgy tettünk, mintha elhinnénk, hogy rákented a csillámos izét. - csúfolt ki a kis tesóm.
Bár sértegetni akart, nem haragudtam rá, hisz pont én is ezeket az emlékeket idéztem fel magamban.
Nem volt időm visszavágni, mert megszólalt a csengő. Felcsillanó szemekkel rohantam, de mire az előtérbe léptem, Castiel már a cipőjét rúgta lefelé, a kabátját pedig a fogasra akasztotta.
Boldogan ugrottam a karjába és viharos csókkal üdvözöltem. Hevességemben kiütöttem a kezéből a sporttáskáját, de nem törődtem vele. Castiel viszont eltolt magától, és haragos pillantást vetett rám.
  - Baszki, Vivi! Törékeny dolgok is vannak a táskámban!
  - Sajnálom, de már annyira hiányoztál. - sütöttem le a szemem bűnbánóan, és a kezem a hátam mögé rejtettem.
  - Az jó, csak kicsit óvatosabban, szélvész kisasszony! - kacsintott Cast és homlokon csókolt. - Kész már a vacsi? Nagyon kajás vagyok!

Vissza akartam vágni az előbbi kifakadásáért, ezért felháborodva a csípőmre vágtam a kezem.
  - Te most miattam jöttél, vagy anyám pompás vacsorája miatt?
  - Is-is. - vigyorgott a fiú. Az oldalamba karolt és betolt a nappaliba a másik kezében a kis szürke válltáskával.
A nappaliban Cast kezet rázott a férfiakkal, és épp leültünk apához, amikor anya berobogott egy tányér sütivel és mosolyogva az asztalra tette.
  - Csókolom, Angela néni! Boldog karácsonyt! - üdvözölte anyámat is a fekete inges, farmeres fiú. Vörös sörényével és sötét ruházatával olyan volt, mint a pokol hercege. Nyakkendőt nem viselt, és mikor az öcsémre sandítottam, láttam, hogy épp a díszpárna mögé gyömöszöli a sajátját. Mosolyogtam rajta, de nem árultam el. Anya kávét hozott Castielnek. Fesztelenül hétköznapi dolgokról beszélgettünk, amikor megint megszólalt a csengő. Tudtuk, hogy csak Audrey lehet, és ezúttal Tony szaladt izgatottan ajtót nyitni.
A barna, hosszú hajú szépség kék kisestélyiben érkezett közénk, ami csak még jobban kihangsúlyozta nagy kék szemét. Haja szépen fel volt tűzve, de nem ettől volt szép, hanem az arcáról sugárzó boldogságtól. Mikor a bátyám leültette közénk és arcon csókolta, szerelmesen elpirult. Öröm volt rájuk nézni.
Nem húztuk az időt, anyuval közösen felszolgáltuk a levest. Evés közben sok mindent megbeszéltünk. Anya óvodás sztorikkal szórakoztatott minket, apa a külföldi kalandokról, Tony a műhely zavaros világáról, Cast a zenekaráról, én meg persze kettőnkről meséltem. Audrey a művészeti suliról tartott nekünk beszámolót, csak Lucas ült és hallgatott minket unottan. Bizony a kémény lázadó korát élte, de meg tudtam érteni, hisz nemrég még én voltam ebben a cipőben.
A leves után pulyka, hal és marhahús került az asztalra krumplival, rizzsel és salátákkal. A felséges lakomából degeszre ettük magunkat, de közben be nem állt a szánk.
Amikor befejeztük az evést, apa pezsgőt bontott és mindenki elé került egy kispohár gyöngyöző ital, hogy koccintani tudjunk.
  - Igyunk erre a szép és boldog családra! - mosolygott apa és szeretettel végig mért minket. - Remélem, jövőre is ilyen sokan és vidáman leszünk, de ha gyarapítsátok a családot, az sem baj! - viccelődött apu és jelentőségteljesen nézett rám és Tony-ra.
  - Drágám, ne adj nekik buta ötleteket! - forgatta a szemét mókásan anyu.
  - Miért baj az, hogy unokákat akarok?
  - Nem baj, csak Vivi még középiskolás, Tony pedig még nem állt a saját lábára! - feleselt anyám.
  - Ami késik nem múlik! - emelte magasba a poharát vidáman Tony. - Hálát adok az égnek, hogy ilyen remek családom van, és ha nem is fényűzésben, de boldogan felneveltetek minket, drága szülők! Nem azért, de szerintem büszkék lehettek ránk!
Mind nevettünk, mert a bátyám utolsó mondata kicsit beképzelten hangzott, de ugyanakkor igaza is volt.
  - Igazad van, Antony! - folytatta a tósztozást anya, aki fehér blúzt viselt, könnyű barna hosszú szoknyával. - Nagyszerű gyerekeink vannak! Imádunk titeket! Az életem mindig körülöttetek forgott, de ez tesz engem boldoggá!
  - És én örülök, hogy ehhez a családhoz tartozhatok! - kontrázott Cast megemelve a poharát. - Köszönöm, hogy ilyen remek lányt neveltek nekem, és hogy egyáltalán megengedték, hogy a közelébe menjek!
  - Szerintem, ez nem a mi döntésünk volt, fiam. - mosolygott anya Castielre. - A konok lányom, ha a fejébe vesz valamit, nem tudjuk eltántorítani! Szóval... amikor szemet vetett rád, szerintem, hat szekérrel sem állhatunk volna az útjába!
  - Na, de anya! Kikérem magamnak! - háborogtam, de azért kibuggyant belőlem a nevetés. - Én nem akartam Castieltől semmit! Ő csábított el álnok módon!
  - Erre én nem vennék mérget! - vihogott Tony.
  - Én sem! - bólogatott Lucas.
  - És én sem. - vigyorgott Cast, de felém hajolt és arcon csókolt. - Mindegy, ki csábított el kit, a lényeg, hogy nem tudunk egymás nélkül élni!
  - Éljen a szerelem! - emelte meg a poharát Audrey és félszeg, bátortalan kis mosolyt küldött a bátyámnak.
Tony hálásan megcsókolta, aztán végre kiittuk a poharunkat.
Anyu tukmált még belénk egy kis sütit, aztán izgatottan, mint a kisiskolások a fa köré gyűltünk, hogy megkezdjük az ajándékosztást. Mind felpakolva érkeztünk a kanapék elé, csak anyuék ültek le.
  - Kezdje Audrey az ajándékosztást! Ne a kicsi, nem járja, mert tavaly is ő kezdte! - toporogtam izgatottan Castiel mellett.
  - Undok vagy, Vivi! - csúfolt ki az öcsém.
  - De igazságos! Kezdjed, drágám, viszont én leszek az utolsó, ha nem bánjátok! - tett rendet a nagy tesó.

Így érvényesült az akaratom, Audrey Lucasnak egy fekete, fehér ujjú pulcsit adott, nekem egy divatos, nagy, piros pénztárcát, anyuéknak edénykészletet, Castielnek jópofa gitáros kulcstartót, Tony-nak pedig egy nagyon szép és vastag ezüstláncot. Meglepődtem, hisz ma én is égszerekkel akartam tarolni, de megértettem Audrey-t hogy olyat akart venni a bátyámnak, ami maradandó, örök és mindig hordható.
Hálásan köszöntük meg családunk legújabb tagjának a meglepetéseket.
  - Most én hadd jöjjek! - türelmetlenkedett Lucas.
Tony-val vidáman összenéztünk, de aztán hagytuk, hadd adja át Lucas az ajándékait.
A kicsi megpuszilta anyuékat, aztán átadott apának egy üveg bort, anyának egy aranyos asztali órát, ami házikót ábrázolt. A bátyánknak idén illatszert ajándékozott, én meg egy menő, lila kör alakú sálat kaptam. Bár Lucas nem örült neki, össze-vissza csókoltam köszönetképpen.
Hangos szóváltás közepette kiharcoltuk, hogy anyuék következzenek az osztogatásban.
Izgatottan vártuk, mi fog előkerülni.
A szülők először a kicsinek kívántak boldog karácsonyt és átadtak neki egy nagyobbacska dobozt. Lucas buzgón bontogatott. A kis srác nagyon örült, mert Xbox-ot kapott.
Az én ajándékom sokkal kisebb volt, mint az öcsémé, de nem haragudtam ezért, mert olyasmi lapult a csomagoló papír alatt, amire nagyon vágytam: a Luxen könyvsorozat első három része. Boldogan öleltem meg anyuékat. Nem is gondoltam, hogy kitalálják, melyik könyvet olvasnám szívesen. Kíváncsi voltam, vajon honnan tudják, de nem kérdeztem rá.
Míg én a könyvek tartalmát futottam át, addig Tony kapott egy új farmert és egy piros pulóvert, Audrey pedig egy világító hóembert és egy malacperselyt. Castiel következett, nagyon kíváncsi voltam, mivel lepik meg a szüleim. A vörös rocker egy halálfejes parfümöt kapott és egy vicces, fekete bögrét, amire piros betűkkel az volt írva: "A szerelem öl, butít és nyomorba dönt" Jót nevettünk ezen, bár erről igazából egy rossz emlék jutott eszembe, hisz az irántam érzett szerelme majdnem a vesztét okozta.
Közös döntés alapján én következtem az osztogatásban.
Először a kis öcsém elé léptem.
  - Boldog karácsonyt! - nyújtottam át neki a kis kék papírba csomagolt ékszeres dobozt. - Remélem, tetszeni fog! Azért kapod, mert már nagyfiúnak tekintelek!
  - Köszi! - Lucas máris hevesen letépte a csomagolópapírt. - Jaj, Vivi, ez nagyon baró!
A gyerek boldogan csatolta csuklójára a karkötőt, úgy láttam, valóban tetszik neki.
Következőnek anyuék elé léptem.
  - Boldog karácsonyt kívánok nektek, anyu és apu! Végre volt saját keresetem, és úgy gondoltam, megérdemeltek valami szépet! Ezzel szeretném megköszönni, hogy mindig próbáltatok megadni mindent, és jó irányba tereltetek!

Átadtam a kis piros csomagot, direkt egybe csomagoltattam a két láncot. A szülők meghatódva fogadták a nyakláncokat, anya szeméből a könny is kicsordult, mikor magához ölelt. Apa biztosított róla, hogy mindig viselni fogja és Franciaországban is eszébe fogok jutni erről.
Audrey volt a következő áldozatom, a lány is szeretettel ölelt meg, mert tetszett neki a fülbevaló.
A tesómnak nem mondtam semmit, csak megöleltem, aztán kezébe nyomtam a szürke papíros minidobozt.
Tony el volt ájulva a bőrszíjas ezüst berakásos karpántól.
  - Vivi, kiraboltál egy ékszerüzletet? - viccelődött Lucas.
  - Idén direkt ékszert vettem mindenkinek! - dicsekedtem. - Megengedhettem magamnak!
  - Köszi, húgi! Igazán vagány karkötő! - ölelgetett Antony.
  - Kicsit olyan az a bigyó, mint Edward karkötője az Alkonyatból! - szólalt meg megint Lucas.
  - Mik derülnek ki, öcsi! Ennyire részletesen megnézted a filmet? Kis romantikus! - cukkoltam a kicsit. Nem akartam vitázni, felkaptam a kanapéról a Castielnek szánt ezüst dobozkát. A torkomban dobogott a szívem, amikor elé léptem. Rettegtem, hogy rosszul választottam, és nem fog tetszeni neki az ajándék.
  - Boldog karácsonyt, drágám!
Castiel előre adott egy puszit a számra aztán mint egy izgatott kisgyerek, nekiesett a bontogatásnak.
  - Hű!... - pislogott nagyokat Cast, amikor megpillantotta a csodaszép órát. - Vivienim, ez csodálatos! Nagyon köszönöm, kincsem!
A srác viharosan átölelt, megforgatott, aztán mikor visszatett a földre, forró csókot nyomott a számra. Egész belefeledkeztem a szenvedélybe, amikor Lucas torokköszörülése eszembe juttatta, hogy közönségünk is van. Boldog voltam, hogy a párom örül az ajándéknak.
Az oldalához simultam és szerelmes pislantásokkal figyeltem, ahogy az órát a karjára csatolja.
  - Szép a szerelem, csak nézni rossz! - kotyogott Lucas kötekedve.
  - Majd ezt mondd pár év múlva is, amikor Ámor téged is szíven talál! - legyintette nyakon viccesen a kicsit Tony.
  - Engem? Soha! - rázkódott meg a tini srác.
Castiel következett az ajándékosztásban. Bevallom, ezt vártam a legjobban, de nem csak magam miatt, az is érdekelt, mivel rukkol elő családtagjaim számára. Kicsit féltem is, mert ugye neki nem voltak anyagi korlátai. Reméltem, nem költött vagyonokat.
Cast először anyuékhoz lépett. Fellélegeztem, mert egy lila és kék buborékos lávalámpát takart a díszdoboz. Audrey-t, mint sógornőjét köszöntötte, és átadott neki egy fényképalbumot és egy illatszercsomagot. Lucas már türelmetlenül várta, mit fog kapni.
Szerelmem nem okozott neki csalódást, MP3 lejátszót és egy focilabdát adott át a tesómnak.
A bátyám már jóval többe került neki, mert egy fényképezőgépet adott át Antony-nak, és viccesen megjegyezte, hogy csináljon képeket Audrey albumába. Kedves volt tőle, hogy kettőjük ajándéka összefüggött. Már csak én nem kaptam semmit. Olyan izgatott voltam, mint még soha. Tudtam, hogy nem véletlenül hagyott utoljára. Mikor Castiel elém lépett, megérintette az arcomat és a szemembe nézett. Már a végtelen szeretet is elég volt, ami sütött a szeméből.
  - Sajnos, kicsikém, nem volt időm becsomagoltatni az ajándékodat, mert az utolsó pillanatban kellett érte mennem.
  - Csináltattál valamit? - kérdeztem remegő hangon, s észre se vettem, hogy kivett valamit a zsebéből, csak akkor fedeztem fel, amikor az orrom elé lóbálta.

Nagyot nyelve néztem a vastag ezüstláncra, amin egy alig két centis fél szív lógott. Utána nyúltam. Csak, amikor a kezembe vettem, akkor láttam, hogy a fél szívbe bele van vésve egy C betű.
  - Ó, Castiel... - súgtam meghatottan. - Csodálatos... de nem értem, miért fél, amikor teljes szívemből szeretlek!
A fiú mosolyogva a nyakamba kattintotta a láncot és mikor a szívecske beesett a dekoltázsomba, utána kapott a jobb kezével, a ballal meg előhúzta az inge alól a láncom párját. Az ő nyakában hasonló ékszer lógott, csak abba V betű volt vésve. Összepattintotta a két felet, azok egy egész szívet alkottak, és megint mélyen a szemembe nézett.
  - Külön-külön elveszünk, de ketten együtt, egészek vagyunk.
Meghatódva fontam a karom a nyaka köré, és boldogságtól túlcsordult szívvel simultam hozzá. Imádtam az ajándékát. Megint olyasmi, ami az összetartozásunkat jelképezi.
  - Szeretlek, Castiel! Mindennél jobban! Sosem fogom levenni a láncot! - súgtam a fülébe.
  - Ahogy én sem. - mosolygott Cast, miközben a hajam simogatta.
  - Ne romantikázzatok már! Én jövök! - ezúttal Tony hangja zavart meg minket.
Csalódott képpel engedtem el a kedvesem, szétkapcsoltuk a láncot egymástól, aztán próbáltam az újabb ajándékesőre koncentrálni.
Tony vízforralót adott anyuéknak, Lucasnak Converse cipőt, Castielnek erősítőt vett, hogy jól szóljon a gitárja, én pedig megkaptam a Luxen negyedik és ötödik részét. Oda voltam az örömtől, csak Cast jegyezte meg viccesen, hogy reméli, nem fogom elhanyagolni, ha nekiesek az öt könyvnek.
Természetes volt, hogy Audrey-t hagyta utoljára, hisz neki ő volt a szíve csücske.
Tony egy nagyon apró dobozkával lépett szerelme elé, s mind tudtuk, mit jelent ez. A testvérem megadta a módját, térdre ereszkedett, úgy kattintotta fel a fekete doboz tetejét.
  - Drága Audrey! Te vagy életem szerelme, ebben már biztos vagyok! Nem akarlak elengedni, soha, ezért megkérdem: hozzám jössz feleségül?
A feltűzött hajú lány szemében örömkönnyek csillogtak, láttam, hogy nem számított erre a fordulatra, ahogy mi sem. Semmi sem lehet szebb, mint a szeretet ünnepén egy lánykérés.
  - Ó, Tony! Hát persze, hogy... igen! Szeretlek!

A bátyám felugrott, viharosan megcsókolta kedvesét, aztán az ujjára húzta az arany karikagyűrűt. Lucas most is elkezdte dúdolni a nászindulót, mint tavaly nekem és Castielnek, mikor mi is hasonló jelenetet adtunk elő. Így esett, hogy az egyszerű karácsonyi vacsorából eljegyzési ünnepség lett. Sorra öleltük Audrey-t és köszöntöttük a családban. Pezsgővel koccintottuk a boldogságukra, aztán már azt beszéltük meg, mikorra tervezik az esküvőt. Tony nem akarta elkapkodni, maga akarta megkeresni a pénzt az esküvőre, így azt mondták a lagzira még várnunk kell, de az már biztos, hogy Audrey-hoz akarja kötni magát örökre. Jobb szerettem volna, ha mihamarabb esküvői buli lett volna, de ki kell várnom. Igazuk van. A házasság nagy dolog, nem szabad elkapkodni, és mindent meg kell tenni, hogy tökéletes legyen a nagy nap. Mikor már a vendéglistát beszélték meg, leszedtem az asztalt és kimentem a konyhába mosogatni. Castiel utánam jött, de még hallottam, amikor Lucas utána kiabált, hogy tudja, mit fogunk csinálni.
Hamar lezavartuk a mosogatást, aztán amikor végeztünk, Castiel a konyha közepén a karjaiba vont.
  - Boldog vagy, angyalom? - kérdezte és a fejét a fejem búbjának támasztotta.
  - Ha veled vagyok mindig! - jelentettem ki büszkén, és erősen markolásztam az ingét a hátán. - Köszönöm a csodás ajándékot! Rengeteg ékszert kaptam már tőled, de a tavalyi gyűrű mellett ez lesz a legbecsesebb.
  - Mert azt jelképezi, hogy a szívembe zártalak, ahogy te is engem és egymás nélkül fél emberek vagyunk.
  - És ez milyen igaz...
Castiel lepillantott a kezemre, amin ott virított a tavaly kapott fonott ezüstgyűrű. Finoman megérintette az ujja hegyével.
  - És ezt, miért szereted annyira?
  - Mert számomra azt jelenti, hogy már akkor is szerettél tudat alatt. - mosolyogtam és pajkosan néztem a szemébe.
  - Hát lehet, hogy így volt. Mindenesetre valami varázslatos erő hozzád vezetett, és többé már nem is akarlak elengedni!
  - Kimondhatatlanul szeretlek!
A vallomásomért cserébe forró csókot kaptam. Hevesen ölelkeztünk és átadtuk magunkat a szenvedélynek.
  - Ne okozzunk csalódást az öcsédnek. - vigyorgott Castiel, amikor a szája a nyakamra és a dekoltázsomra siklott.
Jó darabig ölelkeztünk, amikor berontott hozzánk Lucas.
  - Tudtam! Tudtam, hogy ezt csináljátok! - röhögött a gyerek. - Tony küldött értetek! Csinál pár képet az új fényképezővel. Kihoztam a magnót is. Később táncolunk!
A karácsonyi vacsora eljegyzési bulivá fajult, és nemsokára sorra táncoltam apával, a tesóimmal és Castiellel. Természetesen Audrey volt a középpontban, de nem bántam. Ez az ő estéje, megünnepeltük a bátyám nagyszerű választását.
Már éjfél is elmúlt, amikor úgy döntöttünk, ideje nyugovóra térni. Nem volt kérdés, hogy Castiel nálunk marad éjszakára, ahogy Tony menyasszonya is.
Fürdés után boldog sóhajjal simultam szerelmem erős karjába. Castiel körénk csavarta a takarót és a mellkasára vonta a fejem.
  - Így szeretek aludni... - suttogtam a nyakába boldogan.
  - Én is. Csak akkor alszom nyugodtan, ha mellettem vagy. - simogatta a hajam Cast. - Ez egy csodás nap volt, nem is akarom elrontani, de az van, hogy holnap New Yorkba kell utaznom apámmal. Az öreg kitalálta, hogy töltsem velük az ünnepeket.
Hitetlenkedve kaptam fel a fejem. A hír, hogy itt fog hagyni letaglózott. Csalódottan néztem rá.
Castiel csak nevetett rajtam.
  - És ezt csak most mondod? - kérdeztem duzzogva és hátra csaptam a sörényem.
  - Nem akartam elrontani ezt a szép napot. Ne búsulj, csak 3-4 napra megyek el. Mire észbe kapsz vissza is jövök, Muszáj a faterral is töltenem egy kis időt. Legalább zavartalanul nekieshetsz a könyvtoronynak, amit kaptál.
A gondolat nem vigasztalt, de nem lehettem önző. Joga van a családjával tölteni az időt.
  - Hát... valahogy csak kibírom... De sokat gondolj rám, és gyere vissza hamar!
  - Nem is kérdés, hogy csak rád fogok gondolni. - mosolygott a vörös ördög és lebirkózott. Letepert az ágyra és felém gördült. - Amint lehet hazaszököm, és megszervezünk egy jó kis szilveszteri bulit!
  - Az jó lesz... - súgtam, miközben szeretettel csókolgattam a szája sarkát. - De előtte nem tennéd emlékezetessé a mai estét?
  - Boldogan, kis vadmacskám! - vigyorgott Castiel, és a fejünkre húzta a takarót, hogy alatta elmerüljünk a vágyak örömeiben.

Karácsonyi Bál

Pénteken este hatra kellett visszamennünk az iskolai banzájra. Még szerencse, hogy csak délig volt tanítás, mert nem készültem volna el időben. Mégpedig azért nem, mert legalább tíz ruhát felpróbáltam, de mind vagy túl hosszú, vagy túl rövid, vagy épp semmiképp sem az alkalomhoz illő volt. Végül egy sötétszürke vállpánt nélküli ruhára esett a választásom, ami nagyon egyszerű szabású volt, és illendően combközépig ért. Egyetlen dísz a ruhán egy mell alatti kis fekete bokrétás öv volt. Még tavaly kaptam anyutól a névnapomra, de sosem volt rajtam, mert a rövid hajamhoz bénán állt, de most az egyenesre vasalt, vörös sörényemhez egész jól passzolt. Felhúztam hozzá a nemrég vásárolt lábszárközépig érő, csatos nagy sarkú csizmámat. Először próbáltam ékszereket aggatni magamra, de aztán rájöttem, hogy azok csak rontanak a ruhámon, így csak a Castieltől kapott gyűrűk és a szívecskés fülbevalót hagytam magamon. Minden cicoma felesleges volt. A szolid szürkés-fekete smink és a kivasalt hajkoronám épp elég volt.
Tűkön ülve várakoztam, ma nem voltam a türelem mintaképe. Legalább huszadjára ugrottam fel az ágyam széléről, mert akárhányszor elment egy kocsi a ház előtt, azt hittem Castiel érkezett meg. Úgy beszéltük meg, hogy taxival megyünk suliba. Nem akartunk gyalogolni és szétfagyni útközben. Persze megint téves riasztás volt, nem ő érkezett. Unalmamban újra megfésültem a hajam, bár már egy rakoncátlan tincsem sem volt, mind úgy állt, ahogy akartam.
Épp hátat fordítottam a tükörnek, mikor belépett Castiel.
A fiú nagyon jól nézett ki. Fekete, elegáns kocka orrú cipőt viselt, fekete élére vasalt nadrággal, szürke fényes selyeminggel, de az elmaradhatatlan bőrdzseki is rajta volt, ami nem volt becipzározva. Akaratlanul is elnevettem magam.
  - Ha most azért röhögsz, mert a dzseki nem illik a szerelésemhez, közlöm veled, hogy ez kell a fellépésemhez. Hozzátartozik az imigemhez. - közölte a vörös srác és elém sétált.
  - Nem. Azon nevetek, hogy mennyire összeöltöztünk. - amikor már szemben állt velem, észrevettem, hogy ferdén van begombolva az inge. Kezem egyből a felső gombjánál matatott. - De az biztos, hogy nem néztél tükörbe.
Szeme követte az ujjaim, s ő is észrevette az apró hibát.
Nem tétováztam, elkezdtem kigombolni az inget. A mozdulataim óvatosak voltak és közben kihívóan néztem a szemébe. Amikor szétnyitottam az ingét, lehajtottam a fejem és csókot nyomtam a mellkasa közepére, aztán apró csókokkal haladtam lefelé a hasa felé.
  - Vivieni! - kiáltott rám levegő után kapkodva a fiú. - Ha ezt nem fejezed be nagyon gyorsan, elkésünk a buliról és a szexi ruhád a földön fog kikötni!
Kacéran nevettem, aztán gyorsan begomboltam az apró fehér gombokat.
  - De ünneprontó vagy! - panaszkodtam evődve.
  - Ezt majd folytatjuk, ha hazajöttünk. Itt alszok veled. - közölte Castiel vidáman, de elkapta a derekam és átölelt. Keze nem a csípőmön időzött, hanem a fenekemen. Érintésétől rám jött egy hőhullám.
  - Akkor menjünk gyorsan és tudjuk le hamar ezt a hülye bált. - vigyorogtam, és megcsókoltam az orra hegyét.
Castiel egyik keze a tarkómra siklott, amikor a szemembe nézett.
  - Mondtam már, milyen fantasztikusan dögös vagy?
  - Nem, de jobb később, mint soha. Köszönöm.
  - Nem tudom, hogy fogom így távol tartani magam tőled. - panaszkodott Cast, miközben meztelen vállam simogatta a szájával.
  - Az könnyű lesz, hisz legtöbbet a színfalak mögött leszel. Ráadásul, nem várom el, hogy egész este táncikálj velem, még kímélned kell a lábad!
Éreztem, hogy az utolsó mondatot nem kellett volna kimondanom, mert Castiel teste megfeszült és durcásan nézett.
  - Nem vagyok nyomorék, ezt már tisztáztuk! Neked kéne a legjobban tudnod, mennyire nem akadályoz semmiben a balesetem. - a pillantása egyértelműen erotikus töltetű volt, de már nem jöttem zavarba.
Apró csókkal zártam le a vitát.
  - Na, most már tényleg menjünk, mert lemaradunk a nyitányról, főszereplő úr! - kézen fogva vezettem ki a szobámból. A nappaliban lőttünk még egy ölelkező szelfit, hogy megmaradjon szép emléknek.
Az előtérben a fehér kiskabátomat vettem rá a ruhámra, mert az jobban illett a szerelésemhez.
Egy piros taxi várt minket a ház előtt.
Útközben nem nagyon beszélgettünk, csak csendesen ölelkeztünk a kocsi hátsó ülésén.
A gimi ki volt világítva. A parkoló tele volt autókkal és már messziről hallottuk, hogy a csarnokban bömböl a zene. Castiel kifizette a sofőrünket, aztán kisegített a kocsiból.
A suli mögötti bejárat felé igyekeztünk, mert amikor ünnepség volt, meg volt nyitva a nagy ajtó, hogy ne kelljen végig cikázni a folyosókon, így közvetlenül a sportcsarnokba jutottunk. Gyorsan szedtük a lábunkat, mert csípős volt a decemberi levegő. 

Kifizettük a belépőket az előtérben. A csarnok előtti hosszú folyosón, ahol balról az öltözők sorakoztak nagy volt a nyüzsgés. A csarnok bejárata előtt felfedeztük Kimet és Lysandert, kézen fogva hozzájuk préselődtünk.
Barna bőrű barátnőm remekül nézett ki fehér spagettipántos ruhájában. A ruhája csípőtől lefelé bővült egy kicsit, a bokájánál viszont már bő loknikban végződött. Ő sem viselt ékszert, mert a ruhája dekoltázsa közepén egy apró, halványlila bokréta dobta fel egyszerű ruháját. Lysander is jól nézett ki. Előkerült a reneszánsz öltönye, s pont úgy nézett ki, mint első nap, mikor megismertem.
A párocska hatalmas öleléssel üdvözölt minket, aztán megdicsértük egymás öltözékét.
  - Tudtok már valamit az este menetéről? - kérdezte Castiel komolyan. Mivel még mindig a kezét szorongattam, éreztem, hogy valójában csak megjátssza a nyugodtat, belül feszült és izgatott volt.
  - Még nem. Van valami gebasz. - rázta a fejét Lys. - Az igazgatónő úgy rohangál, mint a mérgezett egér, az ofő pedig megkért minket, hogy itt várakozzunk és gyűjtsünk magunk köré mindenkit, aki fel fog lépni.
Míg Castielék a fellépésről beszélgettek, érdeklődve néztem körül. A tömegben a hármas öltöző előtt észrevettem, hogy a napságra sellő ruhás Rosaly hevesen beszélget a tanárnőnkkel és az igazgatónővel. Kérdő pillantást küldtem felé, de ő csak lemondóan nézett rám. A sarokban ácsorgott Kentin és a piros estélyis Patty, a kék fodros ruhás Amberrel, fehér garbós Nathaniellel és Arminnal. Az osztályunk kezdett gyülekezni.
Akkor fejeztem be a nézelődést, mikor Eva mellénk ért. Számítottam rá, hogy a lány fekete ruhában lesz, de el kellett ismernem, hogy nagyon jól állt neki a kisestélyi. A fekete hajú lány ruhájának zárt garbó nyaka volt, a válla szabadon volt, csak vékony pántok tartották fent a ruha ujját. Deréktól a térdéig pedig tüllös bő szoknyarészben folytatódott a ruha. Térdig érő fűzős csizmájával olyan volt, mint a pokol hercegnője.
A fiúk illedelmesen dicséretet szórtak rá is, aztán már az lett a téma, mennyire izgul a lány a fellépés előtt.

Alig ácsorogtunk néhány percig, odajött hozzánk a lila szoknyás kosztümös Mrs. Williams.
  - De jó, hogy megvagytok! A fellépőket a színpad mögé vezetem, ti lányok, pedig menjetek be a csarnokba, a lelátóra vagy a színpad elé sorakozzatok fel. - kérte a tanárnő.
Rosszul esett, hogy nem mehetek Castiellel, de bele kellett törődnöm.
Intettünk a kék ruhás Irisnek és szürke bokrétás, régimódi ruhás Violának, hogy jöjjenek velünk.
Természetesen nem mentünk fel a lelátóra, mint Nathaniel és Dajan, közel akartunk lenni a színpadhoz, hogy jobban lássuk a műsort. A világért sem maradtam volna le róla.
A helyiség szépen fel volt díszítve, de túlságosan izgatott voltam ahhoz, hogy észleljem a környezetem.
Armin, Dake, Kentinék és Ren csatlakozott hozzánk. A szomszéd srác sötétkék öltönyben feszített, de a tömegben nem tudtam vele szót váltani. Már így is tolongott előttünk vagy harminc lány, s bosszantott, hogy nem vagyok elég közel a színpadhoz.
Szép lassan megtelt a csarnok, miközben a halkan felcsendülő karácsonyi dalokat hallgattuk. Rosát kerestem a szememmel, nem értettem, hová tűnt, hisz neki is itt kéne lennie, mert nem énekel.
A morajlás megszűnt, amikor az igazgatónő a színpadra lépett és megkezdte ünnepi beszédét.
A szöveg a szokásos szeretetről, békéről és összetartásról szólt, nem is figyeltünk rá, különösen azért nem, mert Alexy hófehér öltönyben néha kikandikált a színpad mögül és grimaszolva integetett.
Nagy nehezen túlestünk az ünnepi blablán, majd következett az elsősök karácsonyi műsora. A gólyák karácsonyi dalokat énekeltek. Alig vártuk a szenvedős műsor végét. Tapssal jutalmaztuk a fellépőket, aztán végre megtudtam, hová lett Rosa, mert alighogy az elsősök levonultak a színpadról, ő tipegett be a reflektorfénybe a mikrofon elé.
Az ezüst hajú lány csodásan festett sárga ruhájában. Ujjatlan darab volt, ami végig rátapadt a testére, csak térdtől lefelé bővült, mint egy sellőuszony.
  - Sziasztok! Rosaly Swenson vagyok. Ma én kalóztollak titeket az est folyamán. - szólt a mikrofonba a lány. - Nézzétek el, ha béna, vagy lámpalázas vagyok, de sajnos az eredeti műsorvezető megbetegedett, így én ugrottam be a helyére.

El kellett ismernem, hogy remek választás volt Rosa a feladatra, mert a szépsége mellett sugárzott belőle még valami, ami megragadta az emberek figyelmét.
  - Éljen! - kurjongatott mellettünk Armin és Dake.
  - Csak most veszem észre, milyen gyönyörű a csaj! Vadító! - vihogott Arminra Dakota, s küldtem nekik egy mérges pillantást.
  - Nem is húzom tovább az időt. - folytatta Rosa, amikor újra csend lett. - Következik az, amit mindenki várt, a dalverseny. Hét produkció fog következni, van egy tanárokból álló zsűrink, de nem csak ők döntenek. Ha lement a hét produkció három kijelölt személy kioszt majd nektek egy szavazókártyát. Egyszerű dolgotok lesz: annak a sorszámát kell ráírnotok, aki a legjobban tetszett nektek.
Kimmel cinkosul néztünk össze. Mi már tudtuk, kire voksoljunk.
Hatalmas éljenzéssel és tapsviharral díjazta a tömeg a bejelentést.
  - Akkor szólítom is az egyes párost! - harsogta Rosa a mikrofonba. Egyre jobban ment neki a műsorvezető szerep. - A Hallelujah című dalt fogja énekelni Sarah és Erica a 10/C-ből. Nagy tapsot nekik!
Egy barna és egy szőke lány jött fel a színpadra, egységesen piros miniruhában, fehér kis szegéllyel, ami a mikulásruha nőisitett változata volt. Fejükön télapó sapkával beültek a hátsó díszletben felállított karácsonyfa mellé, egy-egy óriási ajándékdobozra. Felcsendült a jól ismert zene, ami illett is a hangulathoz. Bár a két lány kicsit hamis volt és bizonytalanul énekelt, ez nem zavart minket. Összekarolva lötyögünk és fél karral hadonászva együtt énekeltük a refrént a csajokkal.
A dal végén nagy tapssal búcsúztunk a lányoktól, aztán megint előkerült Rosa.
  - Köszönjük a lányoknak, hogy jó hangulatba hoztak minket! Ne feledjétek, ha tetszettek, övék az egyes sorszám! Most egy újabb hölgy következik egy szólódallal. Valószínűleg sokunkat megríkat majd, mert egy nagyon érzelmes dalt választott! Fogadjátok szeretettel Evát, aki Dana Glover: It Is You című dalát fogja előadni nekünk!
Rosa megint kisietett és Evangeline lépett a helyére. A fekete szépség komoran sétált a mikrofon állványa elé és kezébe vette azt.
Csak akkor ismertem fel, melyik dalról van szó, amikor megszólalt az érzelmes pánsíp. Eszembe jutott, hogy ez Fiona dala a Sherkből, de aztán Eva énekelni kezdett lágy, fájdalmas hangon és el is felejtettem minden előző gondolatom. A szöveget olyan átéléssel énekelte, mintha valóban érezné, amiről a sorok szólnak és könnybe lábadt a szemem. zene és szöveg itt :)
Nagyon szerettem volna tudni, kire gondol éneklés közben a lány, de az biztos, hogy az én szívemet felmelengette a dal és arra gondoltam, milyen szerencsés is vagyok, hogy Castiellel egymásra találtunk és boldoggá teszi a mindennapjaimat. Nem akartam ismerni azt a szenvedést, amivel Eva átélte a dalt.
A produkció után másodpercekig néma csend volt, mindenki megbűvölten állt, aztán hirtelen mennydörgésként csendült fel a taps.
Eva meghajolt, hűvösen nézett le ránk, aztán megfordult és elment. Rosa máris ott termett a helyén.
  - Nos igen... Nehéz egy ilyen dal után megszólalni. - konferált megint Rosaly. - Ha tetszett nektek Eva dala, a kártyára majd kettest írjatok. És hogy oldjuk kicsit a hangulatot, jöjjön egy könnyedebb dal. Következzen Sandra a 10/C-ből és Alexy az osztálytársam, Nicol Kidman és Robbie Williams slágerével a Something stupid című dallal.
A színpadra érkezett Alexy a fehér öltönyében és partnernője a fekete vállig érő hajú lány, kis fehér szoknyában és fehér felsőben. A párocska, ahogy felcsendült a könnyed dallam, hátat fordított egymásnak és hátukat egymásnak nyomva riszálni és énekelni kezdett.
Alexyék dala...
Alexyék nagyszerű show-t adtak elő. Könnyeden körbe táncolták egymást, flörtöltek, bohóckodtak, s nagy sikert arattak. Öröm volt nézni őket, valóban elfelejtették velünk az előző búskomorságot.
Armin dagadó mellkassal újságolta a körülöttünk állóknak, hogy az ő tesója ez a színészkedő bohóc, aki tiszta Robbie.
Rosa ezúttal mosolyogva érkezett a mikrofon elé, miután abba maradt az ováció.
  - Köszönjük srácok, ezt a remek dalt! Ha tetszett nektek, ők a hármas páros voltak. Most tudatosul csak bennem mennyi tehetség vesz körül, mert a következő duó fiú tagja szintén osztálytársam! Következik Lysander és Nina, Eminem és Rihanna dalával: I love The Way!
Megérkezett a két előadó, és először nagy derültséget okoztak, mert Lys és Nina is reneszánsz ruhában lépett a reflektorfénybe. Kicsit sem hasonlítottak az eredeti előadókra.

Nina ugyanolyan stílusú ruhát viselt, mint a barátunk, fekete fűzős reneszánsz felső volt rajta, loknis és fodros térdig érő szoknyával. Világos haja fekete szalagokkal volt két oldalt copfba kötve. Tagadhatatlanul összepasszoltak, s féloldalra sandítva láttam, hogy ez nem igazán tetszik Kimnek.
  - Befosok! Lysander Eminemet fog rappelni! - rikkantott a hátunk mögött Armin.
  - És nagyon jól megy neki! - förmedt rá Kim.
  - Én jobb leszek. - vigyorgott Dakota.
  - Tényleg, mit is keresel te itt, amikor fel fogsz lépni? - fordultam én is a szőke sráchoz.
  - Meglógtam. Túl nagy volt a feszkó hátul. A többiek mind izgulnak meg rinyálnak. Megnézem még Lysanderéket, aztán iszkolok vissza, mert  Castielék után én jövök Torival.
  - Szegény te! - kárörvendett Kim.
Lysanderék dala
Közben felcsendült Nina vékony hangja, elénekelte a kezdő sorokat: "Csak állj ott és nézz ahogy égek. Ez rendben van, mert szeretem ahogy fáj". A tömeg felsikoltott, mert a lány hangja rohadt jó volt, ha nem is Rihannás.
Végre megint a színpadnak szenteltem a figyelmem. Lysander, mint egy kőszobor, úgy állt egy zsámolyon, Nina meg előtte ült a földön a lábánál és könyörögve nézett felfelé Lysre, miközben énekelt. Aztán berobbant Lysander ordító, de remek hangja és indulatosan hadonászva adta elő a szövegét. Ki nem néztem belőle, hogy tud rappelni. Ahogy haladt előre a pár a szöveg éneklésében, Lys végig fölényes és dühös maradt, Nina pedig ott ült előtte könyörögve. Amikor fordult a szöveg és Lys arról kezdett énekelni, hogy megváltozik és szereti a lányt, leugrott a kis dobogóról. Leguggolt Nina elé és ő fogta könyörgőre. Valami sütött a szemükből, ami meggyőzte a közönséget, és amikor a refrént utoljára Nina úgy énekelte el, hogy Lys vállára hajtotta a fejét, a közönség már tombolt. Hangos visítások és tapsok következtek. Iszonyú jók voltak, féltem, hogy ezt Castielék sem tudják majd felülmúlni. Azért én is örömmel ugráltam és tapsikoltam.
  - Őrült jók voltak! - súgtam Kimnek, amíg a szereplők levonultak a színpadról.
  - Túl jók. - húzta el a száját Kim. - Látszik, hogy a kis csaj imádja Lysandert, nem csak megjátszotta.
  - Na és? Lys meg téged, és így van jól! - próbáltam lehűteni a barátnőm.
  - Én erre nem vennék mérget. Ő sem szent...
  - Ne beszélj zöldségeket! Beszippantotta őket a dal. Jók voltak, de ez csak színház és játék.
  - Remélem, Vivi, nagyon remélem. - hagyta rám Kim, de a szemén láttam, hogy nem győztem meg.
Közben Rosaly felkonferálta a következő duettet: Nelly Furtado és James Morrison: Broken Strings című dalával következik Castiel és Eva. Dal Itt:
A szívem szinte a torkomba ugrott. Le sem tudtam a szemem venni a fekete ruhás lányról és bőrdzsekis szerelmemről.
Cast és Eva egymás mellett álltak, Castiel fél karral ölelte a lány derekát. Úgy énekelt, hogy végig Eva szemébe nézett, mintha mi a közönség ott se lettünk volna. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy "a szíved nem képes érezni" elfordult a lánytól és háttal énekelt tovább. A plafont nézte szenvedő képpel. Aztán jött Eva csilingelő hangja. Megint letarolta a közönséget isteni hangjával. Megragadta Castiel vállát és maga felé fordította, hogy összenézve énekeljenek tovább. Voltak sorok, amiket együtt énekeltek. " Ó, fáj az igazság, de a hazugság rosszabb! - énekelték egymásnak Eváék, s közben még én is azon tűnődtem, ki hazudik kinek? "Egyre kevésbe szeretlek úgy, mint azelőtt" Vajon ez burkoltan nekem szól, és már titokban Evát szereti? Imádkoztam magamban, hogy ne így legyen. Közben a dal vége felé Castiel és Eva hátat fordított egymásnak és minden sor után egyre távolabb léptek a másiktól. A legvégén, amikor azt énekelték, hogy "Had öleljelek most utoljára, ez az utolsó esély, hogy érezzelek" Cast Eva elé szaladt és megölelte, de ez már nem színjátszás volt, mert véget ért a dal, s együtt örültek a sikernek és annak, hogy túl vannak a nehezén. Együtt tapsoltam a tömeggel, de a mosolyom nem volt túl őszinte.
Most értettem csak meg, mit érezhetett az előbb Kim. Castiel és Eva annyira összhangban voltak egymással, hogy egy pillanatra még én is elhittem, hogy azt érzik, amiről dalolnak.
  - Értem, mit éreztél az előbb. - súgtam a fogam közt Kimnek.
  - Na ugye! - röhögött rajtam Kim. - De viccet félretéve Castiel nem hülye, még egyszer nem adna oda másért. Lys viszont...
  - Jaj, lányok, buli van, béke, szeretet és szerelem! - kiáltott ránk vidáman a mellettünk tapsikoló Viola.
  - Neked legyen igazad. - bólintott Kim.
Közben Rosa bejelentette odafent, hogy Dakota és Tori következik Arash és Helena dalával a Broken Angel-lel. A közönség már előre tapsolt. Dal itt:
Nagy durranást vártunk, de Tori annyira hamisan kezdte, hogy szánalmas volt az egész. Dakota egy fokkal jobb volt, de kicsit sem hasonlított a hangja Arashéhoz. A színpadi játékuk is eltúlzott volt, hiába járták körbe egymást és fogták meg egymás kezét, nem tudtuk elhinni, hogy igazi szerelemből, vagy szívvel énekelnek. Egyébként nagyon szerettem ezt a számot, elégszer hallottam és átéltem a szöveget, de a magány, a megtört angyal sehol nem volt a dalukban. Szirupos komédia volt az egész. Azért jól szórakoztunk, Armin átölelte a derekam és a Kimét és együtt ringatóztunk a lágy, keleti dallamra. A drámájuk vége meg az lett, hogy Tori összeesett a színpadon, mint egy hulla, Dake pedig mellé mászott és a karjába vette. Hát mit mondjak, nem voltak jobbak, mint Lysanderék, ahogy a srác ígérte.
Rosa bejelentette, hogy jön az utolsó fellépő, Castiel szólóban. Megint izgatott lettem, hisz nagyon titkolózott korábban előttem. Már el is felejtettem előbbi borús gondolataimat.
Amikor Rosa felkonferálta Castielt, feltűnt, hogy nem mondta be a dal címét, a fiú egyből elvette tőle a mikrofont. Levette a dzsekijét és odaadta Rosának.
  - Sziasztok! Megint én. - mosolygott a mikrofon előtt Castiel. - Külön kérésre hagyták utoljára a szólószámomat, és az sem véletlen, hogy nem tudjátok, mit fogok énekelni. Egy olyan dalt fogok előadni, ami mélyen tükrözi az érzéseimet, és annak a személynek fogom énekelni, aki a világon mindennél fontosabb nekem. Szóval nézzétek el, de ez a szám, most csak neki szól.
Castiel a háta mögé intett a D.J. -nek és felcsendült az Aerosmith mindenki által ismert dala.
Castiel vallomása :)
Az Armageddon című film népszerű slágere az I Don't Wanna Miss A Thing mindig is az egyik kedvenc zeném volt, de most, hogy nekem énekelte az az ember, akit imádok, új értelmet adott neki.

"Ébren maradnék,
csak hogy halljam lélegzésed
Álmodban mosolyogsz,

míg nézlek,
Míg messze repítenek álomképek.
Életem ebben az
édes lemondásban tölteném,
Elvesznék ebben a pillanatban
örökké
Minden veled megélt pillanatot
megőriznék.

Nem akarom lehunyni a szemeim,
Nem akarok elaludni
Mert hiányoznál bébi,
És nem akarok semmiről lemaradni.
Mert most is, ha rólad álmodom,
Nem pótolhat a legédesebb álom
Még mindig hiányoznál bébi,
És nem akarok semmiről lemaradni.

Melletted fekszem,
Szíved dobbanását érzem
És arra gondolok,
talán
rólam álmodsz éppen.
Szemeidre csókot lehelek
és megköszönöm Istennek
hogy együtt vagyunk, te és én.
És veled akarok maradni
Ebben a pillanatban
és örökkön örökké...

Nem akarok mosoly nélkül élni,
Nem akarok csók nélkül élni,
Csak veled akarok lenni,
Veled itt, úgy, mint most,
Csak azt akarom, hogy magadhoz ölelj
És érezzem a szíved hozzám közel,
Megállítani ezt a pillanatot
Az idők végezetéig."

Ahogy a szívbe markoló sorokat hallgattam, Castiel rekedtes hangján, ami kísértetiesen hasonlított az eredeti énekesére, szemem megtelt könnyel. A közeli barátok elhúzódtak előlem, hogy a színpad elé tudjak menni Castielhez. A fiú szinte azonnal felfedezett, s csillogó szemekkel nézett le rám. Potyogtak a könnyeim, annyira meghatott. Ettől szebb ajándékot nem is adhatott volna. Az, hogy dalban ilyen vallomást kaptam tőle, leírhatatlan érzés volt. Át tudtam volna ölelni a világot örömömben, őt meg pláne, és sosem engedném el. Szeretem, imádom, nem tudom, mi lenne velem nélküle, csak ez járt a fejemben. Hogy ő is így érez, ez már nem volt kérdés. Hálás lehetek a sorsnak, hogy az utamba küldte ezt a csodálatos fickót és tudtam, hogy amíg mind a ketten így érzünk, addig felhőtlen és boldog életünk lesz. Megszűnt körülöttem a külvilág, csak a szürke szempárt és vörös sörényt láttam. Amikor a dal befejeződött, Castiel a színpad szélére jött, leugrott, a karjába kapott és olyan csókot kaptam, amiben minden benne volt, ami a dalban is: szenvedély, vágy, bizalom, szerelem és ragaszkodás. Körülöttünk tombolt a közönség, de mi elvesztünk a forró csókban.
  - Azt hiszem, nem is vártam mást Castieltől. - szólalt meg a színpadon Rosa. - Mármint a leröppenésre gondoltam. És merje egyszer is valaki azt mondani, hogy a fenegyerekünknek nincs szíve. - Rosa, mint aki megfeledkezett magáról, úgy motyogott a mikrofonba. - Na szóval, ha ez a produkció tetszett nektek a legjobban, akkor hetest írjatok a lapotokra. Azt már biztosan tudom, Vivien Marsall kire fog szavazni. Köszönjük, hogy figyelemmel kísértétek az estét. Írjátok meg a cetliket, dobjátok a színpad két szélén kihelyezett ládába, mert egy óra múlva eredményhirdetés. Addig is érezzétek jól magatokat, büfézzetek a csarnok folyosóján és bulizzatok!
Három tanár kiosztotta a szavazókártyákat, amire ráírtuk kedvencünk sorszámát, aztán közös megegyezéssel Kimmel, Evával, Lyssel és Castiellel a büfébe mentünk.
Szendvicset, csokis és túrós sütit ettem, majd narancskólával öblítettem le. Eszegetés közben harsányan beszélgettünk, de néha meg-megzavart minket néhány gratuláló cicababa. A lányok mondhattak bármit, Castiel nem volt hajlandó elengedni a derekam, és büszkén újságolta, hogy amit utoljára énekelt, az szóról szóra igaz.
Alighogy megszabadultunk a csajoktól, berobogott mellénk Armin és Rosa kézen fogva, de mint akiket a sátán üldöz.
   - Jó, hogy itt vagytok! Mit kerestél te a színpadon, Rosa, mint műsorvezető? -  kérdeztem a levegő után kapkodó lánytól, és akkor jöttem rá, hogy tényleg futottak ideáig, vagy menekültek.
  - Mindjárt mondom, csak álljatok körbe és takarjatok el. - kérte a sárga ruhás szépség. - Na, az úgy volt, hogy Ramona, aki eredetileg vezette volna a műsort lebetegedett, az igazgatónő és az ofő pedig engem talált meg, és rábeszéltek a dologra.
  - Jó voltál, született showman asszony. - mosolygott rá barátságosan Eva.
   - Engem inkább az érdekel, hogy ki a franc elől bujkálsz? - tért a lényegre pimasz mosollyal az arcán Kim.
  - Dakota elől. - vallotta be Rosaly elpirulva és elengedte Armin karját. - Dake felkért táncolni, egész jól szórakoztunk, nem is rossz arc, jól táncol, de aztán azzal jött, hogy csak most tűnt fel neki, hogy micsoda szépség vagyok. Próbáltam elviccelni a dolgot, mire azt felelte, hogy eddig azért nem próbálkozott nálam, mert sosem voltam szingli. Azt hittem rohamot kapok, mert kajakra bepróbálkozott nálam.
Ahogy elképzeltem a jelenetet rám jött a nevetés. Két olyan ember, akik egy éve ismerik egymást és mégse. Vicces volt a helyzet, és nem csodálkoztam, hogy a szép Rosa felkeltette a nőcsábász Dakota figyelmét. Végül is el tudtam képzelni őket együtt.

- Ne nevess, Vivi! A helyzet katasztrofális, nem muris!

- De miért? Dakota nem csúnya, egész elbűvölő tud lenni, ha akar, bulibolond, jó táncos és jól is csókol. - győzködtem Rosát ártatlan képpel.

Ekkor azonban Castiel az oldalamba fúrta a mutatóujját.

  - Nana! Ilyet ne is halljak többet a szádból, drágám! Életem egyik legszörnyűbb hete volt, amikor a haverommal kavartál.

  - És ki tehet róla, hogy idáig jutottam? Egy szívtelen szörnyeteg, aki Szilveszterkor lefektetett, aztán elküldött a fenébe! - akadékoskodtam incselkedő hangon.

  - Ó! Ez tényleg megtörtént, vagy csak hülyéskedtek? - pislogott nagyokat Evangeline.

  - Így volt. Szilveszterre már olyan szerelmes voltam ebbe a beképzelt macsóba, hogy oda adtam magam, de persze nem kellettem neki, mert akkor még kapcsolatban volt.

  - Csúnya sztorik voltak. Deb megkeserítette az életüket még jó sokáig. - mesélte Kim is visszaemlékezve a nyáron történtekre.

  - Hogy szabadultatok meg tőle? - érdeklődött Eva.

  - Diliházba került. - újságolta Lys.

  - Most tényleg, vagy csak szívattok? - hitetlenkedett a fekete szépség.

  - Nem hülyülünk, Deborah tényleg késsel ment neki Vivinek, végezni akart vele, de a penge Lysanderbe fúródott. A csajban elpattant valami, mert meg akarta ölni Vivit és Castielt is. - fejezte be csúfos történetünket Kim. - Most van jó helyen a bige!

 - Hé! Képzeljétek már el, milyen szalagcím lesz ebből, ha Castiel híres énekes lesz! - vigyorgott Armin, és ilyenkor kísértetiesen hasonlított ikertestvérére. - "A vörös rocker első barátnője diliházban senyved"! Jó kis hírnév.

  - És Vivi a második barátnőd? - kérdezte Eva.

  - A második komoly és az utolsó. - mosolygott Castiel és csókot nyomott az arcomra.

Szinte dagadtam a büszkeségtől. Isteni volt ezt hallani.

  - És te, Armin, miért lógsz Rosán? Tán tetszik? - kérdezte nyíltan Kim.

  - Szép ez nem kétséges, de nincsenek piszkos terveim vele. - poénkodott megint Armin.

  - Csak az van, hogy miután az Istennek se tudtam levakarni magamról Dake-et elkezdtem kézzel-lábbal jelezni a közelben ácsorgó Alexynek, Kentinnek és Arminnak és ő volt az, aki felfigyelt, hogy mit akarhatok. Lekért, aztán kimenekültünk.

  - Jó ez a buli! - nevetett Lysander.

  - Jó, de nekem kéne már egy cigi. Jöttök ki? - kérdezte Castiel. - Rá kéne gyújtani még eredményhirdetés előtt.

  - Jó ötlet. - bólintott rá Lys és Kim.

Semmi kedvem nem volt kint fagyoskodni, ezért inkább nem tartottam velük. Armin táncolni hívta Evát, Rosaly elment az ofővel egyeztetni, hogy mikor és meddig kell majd színpadon lennie, így a csarnokajtóval szemben álló Violához csapódtam. Lila hajú, egyszerű ruhás barátnőmmel kibeszéltük a fellépőket, és a lány bevallotta, hogy Castielre szavazott, mert tehetséges és nagyon meghatotta, mikor nekem énekelt. Még mondtam volna ezt-azt, de hirtelen odajött hozzánk Dimitry és mosolyogva felkérte táncolni a zavartan pirulgató Violát. A lány máris sugárzott, boldogan fogadta el a karját és bement vele a terembe.

Egyedül maradtam, és hogy ne legyek szem előtt hátrébb húzódtam. Láttam, hogy Nathaniel, Amber  és barátnői felém tartanak és nem akartam a gúnyolódásaik céltáblája lenni, ezért elbújtam a dekorációnak kihelyezett rajzolt karácsonyfa túloldalára. Mögöttem csak a sötét folyosó volt, csak az járt erre, aki a mosdóban akart menni.

  - Te bujkálsz? - kérdezte Ren, aki a büféből jövet észrevett, s megállt mellettem.

  - Tulajdonképpen igen. - mosolyogtam kényszeredetten. - Nath és Amber erre járt, nem akartam, hogy belém kössenek. Ma még alig láttalak. Hogy érzed magad?

Kedves akartam lenni a sráccal, mert olyan esetlenül nézett ki sötétkék öltönyében, hogy akaratlanul is megsajnáltam.

  - Nem valami jól. A ruhám kényelmetlen, a hangulatom padlón van, a műsor meg tré volt. - sorolta Ren sötét pillantással.

  - Szerintem meg jók voltak. Toriék nem, de a többiek kitettek magukért.

  - Te nem vagy pártatlan, hisz a pasid nagy vallomást tett. - csóválta a fejét Ren kötekedve. - Nagyon szerethet, ha ilyen dalt énekelt neked.

  - Hát igen. - bólogattam büszkén. - A szerelmünk erős és örök.

Megint a büszkeség beszélt belőlem. Öröm volt, hogy a suliban mindenki tudja, mennyire oda vagyunk egymásért Castiellel. Ez valahogy megnyugtatott. Ha tudják, nem kell attól tartanom, hogy elveszik tőlem.

  - Nőj már fel, Vivi! - húzgálta a száját a fekete hajú srác. - Örök szerelem nincs! Mindenki érzései elmúlnak, vagy megváltoznak előbb-utóbb.

  - Az enyém ugyan nem! - feleseltem makacsul. Nem értettem, hogy fajult megint veszekedésé a beszélgetésünk.

  - Mi van, ha mégis? - nézett a szemembe kihívóan Ren. Sötétkék szemében különös fény táncolt, s mire rájöttem volna a szándékára magához rántott, s hideg ajka a számra tapadt. Lezsibbadtam, nem akartam Rennel csókolózni, de amikor megéreztem a fiúban dúló visszafojtott szenvedélyt, egy sóhaj csúszott ki a számon, s ezt kihasználva elmélyítette a csókot. Akaratomon kívül viszonoztam, letarolt a fiú lelkében szunnyadó vágy. Hirtelen már én is élveztem ajkai játékát. Csókolt, s én visszacsókoltam. Nem tudom, mennyi ideig álltunk ott összefonódó testtel és ajkakkal, de amikor az agyam működésbe lépett, eszembe jutott, hogy Castielhez tartozom, és nem helyes, amit éppen csinálok. Kétségbeesetten összeszedtem minden erőm és eltaszítottam magamtól a srácot. Szikrázó szemekkel, de kissé bódultan néztem a csóklopóra. Elöntött az indulat és lekevertem neki egy pofont.

  - Maradj távol tőlem, te piszok fráter! Mi a bánat ütött beléd? Hogy jössz ahhoz, hogy megcsókolj?

A hangom remegett, dúlt bennem a harag és a feszültség. Rémülten néztem a srácra, pedig nem tőle féltem, hanem magamtól, hisz Ren érzéseket keltett fel bennem, aminek léteznie sem lett volna szabad.

Haragudtam magamra, de egyetlen lehetőségem, hogy szabaduljak ebből a szituációból az volt, ha rajta töltöm ki a haragom.

  - Szerintem ez már régóta érlelődött. Most már legalább tudod, hogy nekem is vannak érzéseim. - a kék szempár rám villant, aztán Ren hátat fordított és besietett a sportcsarnokba.

Úgy álltam ott, mint egy megkövült szobor. Az, hogy a srác, akit jó havernak gondoltam és fokozatosan megkedveltem, többet érez irántam puszta barátságnál, letaglózott. Nem tudtam, mi lesz ez után, de annyi szent, hogy az én szívem a Castielé és nem érdekel Ren, legalábbis úgy nem, mint pasi. Volt egy olyan érzésem, hogy ezzel befejeződött alig elkezdődő barátságunk, hisz nem mehetek a közelébe, ha ő többet akar. Kétségek gyötörtek, nem akartam mást, csak a vörös ördögömet, mégis megmozgatott bennem valamit Ren váratlan csókja. Ha folytatni akarom a nyugodt és boldog életemen, távol kell tartanom magam a szomszéd sráctól...

  - Ó, hát itt vagy! - kiáltott rám hirtelen Kim, s majd szívbajt kaptam, úgy elmerültem a gondolataimban, hogy arról is megfeledkeztem, hol vagyok.

  - Már bejöttetek? Castielék hol vannak? - kérdeztem, s a hátam mögé rejtettem a kezeimet, hogy barátnőm nehogy észre vegye, mennyire zaklatott vagyok, s remeg a kezem.

  - Bementek a csarnokba. Rosa most szólt, hogy közvetlenül a színpad előtt gyülekezzenek és megkeresik Evát.

  - Akkor menjünk mi is. Nem akarok lemaradni semmiről.

  - Menjünk, de kérlek, úgy helyezkedj, hogy minél távolabb kerüljek Lysandertől. - kérte Kim dühösen.

  - Mi történt már megint? - kérdeztem lemondóan. Nyilvánvaló volt, hogy megint összevesztek.

  - Igazam volt, csajszi! Alakul valami Lys és Nina között. Kint otthagytam őket, mert váltottam néhány szót a C-s csajokkal, mire visszamentem, Lys már Ninát ölelgette, mert állítólag fázott a goth Loli! Nem bírom nézni, hogy a szemem előtt enyelegnek!

  - Jaj, Kim, biztos nem az van, amit gondolsz! - örültem is, hogy a barátnőm gondjaira kell figyelnem, mert így megfeledkezhettem a sajátomról. - Ismerem Lyst, becsületesebb annál, mint hogy az orrod előtt megcsaljon.

  - Gyertek, csajok! Jön az eredményhirdetés! - lépett oda hozzánk a fehér inges és fekete nadrágos Kentin. Belénk karolt és a csarnokba vezetett minket. A téma annyiban maradt, átpréseltük magunkat a tömegen, hogy odajussunk Castielékhez. Már minden énekes ott csoportosult, Rosa épp egy borítékkal állt a színpadon. Mikor Castiel észrevett, maga mellé húzott, s felpörgött hangulatban ölelte át a derekam. Megnyugodva bújtam hozzá. Hazaértem, csak ez zakatolt bennem. A srác izgalma rám is átragadt, együtt toporogtunk. Rosa bemondta a végeredményt: harmadik lett Castiel és Eva, második Alexy és Sandra, első Castiel a szólódalával. Az, hogy a párom dupla jó helyezést kapott, nagy ok volt az ünneplésre. Visítva, ugrálva és táncikálva örvendeztünk csapatostul. Az igazgatónő beszédével ért véget a program, megköszönte a részvételt az énekeseknek és az egekig magasztalta Castielt és a tehetségét. Cast büszkén ment fel a színpadra és megköszönte a szavazatokat. Mikor ismét mellém került, beindult a buli. Hajnalig mulattunk kis csapatunkkal. Szerencsére Kim és Lys megint kibékült, Ren hazamehetett, mert nem láttam sehol, Rosa csak nem menekült Dakota elől, együtt buliztak, Armin és Alexy pedig minden ismerős lányt megtáncoltatott. Nathaniel továbbra is Amber körül sündörgött, mert a lány pasija hamar lelépett. Én meg szinte úgy lógtam Castielen, mint egy pióca. Bárki jött

gratulálni hozzánk, nem engedtem el a srácot, csak rövid időkre. Bizonyítani akartam magamnak és másoknak is, hogy összetartozunk, és nem állhat közénk semmi. Bár mardosott a lelkiismeretem, és egy pillanatra felötlött bennem, hogy elmondom neki, hogy Ren megcsókolt, mégsem mertem megtenni. Életemben először megértettem, hogy mit jelent az a mondás, hogy "amiről nem tud, az nem fáj neki". Nem akartam, hogy fájjon neki ami történt, ezért úgy gondoltam, jobb lesz, ha mélyen eltemetem ezt az emléket. Csak feleslegesen izgatná magát, bántaná Rent és engem is. Mindenkinek jobb lesz, ha sosem derül ki, hogy a jégszívű Willford vonzódik hozzám. Az már más tészta, hogy mar a lelkifurdalás és belül gyötrődök. El fogom felejteni ezt a kis affért, és akkor minden a régi lesz. Nem teszem tönkre a kiváló kapcsolatom egy hülye csók miatt!

  - Szeretlek, Castiel! Mindig csak téged és soha senki mást. - súgtam szerelmem fülébe egy lassú szám közben, amikor összefonódva táncoltunk. - Nekem sosem kell más, mert csak veled lehetek boldog! Imádlak! Te vagy a mindenem!
  - Gondolom, a dalom hatása ez, kiscicám! Benne volt mennyire így érzek én is, ha nem még erősebben! Miattad van értelme az életemnek. Megtanítottál szeretni. Ha te nem lennél, fél ember lennék. Benned megtaláltam a jót, a szépet a reményt a boldogságra. Sosem tudnék mást szeretni, erre mérget vehetsz!
Minden érzelmes dal alatt összefonódtunk, és hasonló szerelmes suttogásokat folytattunk. Nem hagytuk, hogy őt vagy engem elcsaljon bármelyik haverunk, elválaszthatatlanul egymáson lógtunk. Ez az este a miénk volt.
Az egész bulit Castiel karjában töltöttem, szükségem volt a közelségére, hogy elfelejtsem Ren csókját.
Az eszem és a szívem tudta, hogy így a helyes, minden a régi lesz, ha nagyon akarom. Márpedig NAGYON akartam...

Buli előtti izgalom

Másnap reggel arra ébredtem, hogy nagyon világos van a szobámban. Furcsa volt, mert máskor ilyenkor a ködös, zimankós reggeleken ez nem volt jellemző. Félkómásan lestem az órára, de nem aludtam el, így az ablakhoz battyogtam. Nem akartam hinni a szememnek. Az éjszaka folyamán leesett az első hó, annak fehérsége sütött be az ablakomon. Örültem a hónak, imádtam, hogy ilyenkor tejfehérségbe burkolódzik a természet. A következő pillanatban viszont rám tört az aggodalom, mert eszembe jutott Castiel, és a még nem teljesen egészséges lába. Semmiképpen sem akartam, hogy a hóba gyalogoljon, mert egy véletlen esés csak rontana az állapotán. Gyorsan felhívtam és kértem, hogy korábban jöjjön egy kicsit, de nem mondtam meg neki az okát, hamar ki is nyomtam a telót, mert öltözködnöm kellett.
Gyorsan felvettem egy vajszínű garbót és a kedvenc csőszárú farmerem. Összefogtam a hajam, sminkeltem és magamra aggattam egy barna gyöngyös nyakláncot, fülbevalót és karkötőt. A térdig érő csizmámba bújtam, aztán már rohantam is lefelé a kabátomért, válltáskámmal a fél kezemben. Rekord idő alatt elkészültem, mégsem voltam elég gyors, mert Castiel már a ház előtt várt.
Se szó, se beszéd, elé csúszkáltam a bokáig érő hóban és a karjába vetettem magam. A srác meglepetten felnevetett, aztán forró csókkal üdvözölt. Jó volt így kezdeni a napot, már nem is fáztam, amikor a bőrdzsekis szerelmem karjába simultam. A fiú a szokásos kabáthoz egy vastag fekete farmert és bakancsot viselt. A nyakába háromszög alakban fekete, piros halálfejes sál díszelgett. Illett a hajához és csak még menőbb volt a szememben.
  - Szia, drágám! - mosolygott Cast, mikor elengedett és összefonta az ő fekete kesztyűs kezét az én bordó textilkesztyűs ujjaimmal. - Miért kellett ennyire sietni ma reggel a készülődéssel?
  - El akarom érni a suli felé menő buszt. - ismertem be pironkodva, s reméltem, hogy az arcszínem nem tűnik fel neki, a hidegre fogja.

  - Miért? Félsz, hogy elcsúszol? - kérdezte Castiel gyanútlanul.
  - Nem... Nem. Inkább attól tartok, hogy te esel el, vagy megerőlteted a lábad a hóban gyaloglással. - vallottam be a csizmám orrát bámulva. Nem mertem a szemébe nézni, mert tartottam tőle, hogy dühös lesz ettől a kijelentéstől, és nem akartam látni.
  - Vivien! Nem vagyok se béna, se ütődött. Nem árt nekem a gyaloglás. - közölte Castiel kemény hangon, és duzzogva elengedte a kezem, összefonta a két karját a mellkasa előtt.
  - Tudom, tudom, de akkor sem akarok gyalogolni. Jobb lesz mindkettőnknek, főleg, hogy iszonyú hideg van.
  - Rosszabb vagy, mint az anyám! - zsörtölődött a szívem csücske.
  - Na hallod! Lehet azért, mert én jobban szeretlek! - válaszoltam tréfásan, de halálosan komolyan gondoltam.
Felnéztem és szinte láttam, hogy megengednek rideg arcvonásai. Összeráncolt homloka kisimult, s küldött egy csibészes mosolyt.
  - Ebben biztos vagyok! Jó, menjünk busszal, de csak mert nem akarok veszekedni.
Kacér nevetéssel ajándékoztam meg jutalmul.
  - Szeretem, hogy mindig minden az én akaratom szerint történik. - vigyorogtam vidáman.
  - Ez meg azért van, mert ÉN szeretlek téged túlságosan. - kacsintott Cast, homlokon csókolt, aztán ismét kézen fogva elindultunk a sarki buszmegállóhoz.
Az út hátralévő részében fesztelenül beszélgettünk, mintha meg sem történt volna az a kezdeti kis szóváltás.
Első óránk matek volt, szokásosan Kimmel ültem, Castiel pedig Lyssel.
A barátnőn nem nagyon volt beszédes hangulatban, de nem is bántam, nekem is jót tett egy kis bóbiskolás kora reggel. Fél szemmel Rent figyeltem, aki a szomszédos padban ült Jade-del. A fiú ugyanolyan volt, mint máskor, sötét ruhákban unottan figyelte a matektanárt, s örültem, hogy az apja nem verte meg, legalábbis nem láttam rajta nyomát. Aggódtam, hogy Zack balhézott-e vele és a húgúval, miután eljöttem. El is határoztam, hogy megkérdem tőle szünetben, hogy mi volt.
Alig vártam, hogy kicsengessenek. Miután Castielék kimentek bagózni, Ren után eredtem, aki búskomoran a biosz terem felé slattyogott.
  - Hé, Ren! Várj meg! - kiabáltam a srác után, mert nem értem utol. Kim és Kentin hiába szólongatott, hogy menjünk büfézni, nem törődtem velük, fontosabb volt, hogy beszéljek lelki sérült új haverommal.
A sötétkék kapucnis pulcsis és fekete farmeres fiú lehúzta a fejéről a csukját és csodálkozva várt meg. Már majdnem a terem előtt állt, messzebb tőlünk Iris, Nath, Dajan és Melody társalgott.
Direkt elhúztam a fiút tőlük, hogy a kíváncsiskodók ne hallják miről beszélünk.
Mikor elengedtem a srác karját, Ren haragosan felszisszent.
  - Jaj, bocs. - motyogtam zavartan. - Ne mondd, hogy apukád bántott és fáj a karod!
Ren úgy nézett rám, mintha minimum Ufó lennék, de aztán megvilágosodott, mosolyra húzódott a szája sarka.
  - Nyugi, nem bántott. Épp a heges karom szorongattad, amit a múltkor felsértett a kutyám. - magyarázta.
  - Ja, értem. Még egyszer bocs. - válaszoltam szorongva. Nehéz volt olyan emberrel gondokról, bajokról beszélni, aki ennyire zárkózott. - Remélem, nem fajultak el a dolgok, miután eljöttem... - elharaptam a mondat végét, reménykedve, hogy mond valamit.
 - Köszönöm az aggódásod, de felesleges. Mi már Sissy-vel megszoktuk. A fater kidühöngte magát, kiabált egy sort, aztán lefeküdt. Nem bántott minket, ha ez érdekel. - válaszolta Ren nyugodtan, de nem tudta elrejteni a szemében tükröződő bánatot.
  - Akkor jó. Borzasztó lehet nektek... - kezdtem, miután nagyot nyeltem, de a srác nem hagyott szóhoz jutni.
  - Ne ragozd túl, Vivi! Nem ügy az egész. Én ebben a pokolban nőtem fel, már hozzászoktam.
  - Jól van, de akkor is sajnállak. - néztem rá részvéttel.
  - De nem kell, csajszi! Tudod, hogy nem szeretem, ha sajnállak, te se tedd! Gyere, meghívlak egy kólára, de csak ha találsz jobb témát. - szerelt le Ren, de közben olyan cuki fejet vágott, hogy nem tudtam elutasítani.
  - Megvettél, de készülj fel, hogy ha csatlakozunk Kimhez, Evához, Violához és Kentinékhez, ott bizti a bál lesz a téma. - mosolyogtam és belekaroltam a srácba, úgy indultunk meg a büfé felé.
  - Nahát, a kis hamis Vivi baba! - szólt utánuk a barna bőrkabátos Nathaniel, aki Iris vállát karolta. - Tudja a drága fenegyereked, hogy ilyen jóban vagy a jégemberrel?

  - Szűnj meg, Nath! - szóltam rá. Csak a fejem fordítottam feléjük, nem volt szándékom megállni balhézni. - Tiszta a lelkiismeretem, nem úgy, mint neked!
Ösztönösen nyelveltem, de alighogy kimondtam, meg is bántam, hisz elfelejtettem, hogy Iris szereti ezt a hólyagot. Fonott hajú, vörös barátnőm megrökönyödve nézett rám, én meg csak behúzott nyakkal tovább sétáltam Ren oldalába simulva. Sajnáltam Irist, de ideje lenne, hogy kinyíljon a szeme.
Tüntetően elfordultam tőlük és Rennel a büféhez vonultam.
Szerencsére nem állt sor a kiszolgáló ablaknál, így hamar megvettük magunknak a két pohár kólát. Az italunkkal a kezünkben a falnál ácsorgó bandánkhoz nyomultunk.
A haverok ahogy sejtettem, felpörgött hangulatban a bálról beszélgettek.
  - Vivi, te Castiellel jössz majd a pénteki bulira? - fordult felém a fekete fényes, test nadrágos és sárga pulcsis Kim.
  - Ez nem is kérdés. Naná, hogy igen. - bólogattam hevesen.
  - És ti? - néztem a kis csapatra. Egyértelmű volt, hogy Kim Lyssel, Patty Kentinnel jön.
  - Én egyedül jövök. Matt-tet nem engedik be, mert nem a suliba jár, de legalább vadászhatok majd Dimitry-re. - mosolygott a lila hajú Viola cinkosul.
A kijelentése fejbe kólintott, de jobbnak láttam, ha befogom a lepcses szám, ma már összezördültem Castiellel, beleszóltam Ren életébe és beszóltam Nathnak Iris kárára. Úgy gondoltam elég bajt okoztam mára.
  - Én is egyedül. Nincs is olyan pasi, akivel szívesen parádéznék. Sőt, az egész bál dologtól kiráz a hideg. - hadarta morcosan a fekete hajú szépség. Eva sötétszürke combközépig érő hosszú garbót viselt, vastag övet és fekete nacit. Csini volt, ha nem is hitte el magáról.
  - Jól beszélsz! Nekem sincs kedvem az egészhez. - húzgálta a száját Ren, aki a poharát lötyögtette.
Felháborodva néztem a két depressziós buliellenzőre.
  - Na, de gyerekek! Ne legyetek már ilyen negatívak! Meg ne halljam, hogy otthon maradtok, mert lecsaplak titeket! Olyan ritkán van lehetőség a suliban bulizni! Itt a helyetek nektek is! Az lenne a legjobb, ha együtt jönnétek! - a nyomatékosság kedvéért a végén összecsaptam a kezem és boci szemekkel néztem a két unott fiatalra.
Ren és Eva is pironkodva méregette a másikat. Láttam, hogy elborzadtak a gondolattól, s ettől rám jött a nevethetnék.
  - Nem is rossz ötlet, Vien! - kontrázott Kim. - Szép pár lennének!
  - Ne hozzatok már zavarba! - sütötte le csodaszép szürkéskék szemét Evangeline. - Olyan szemetek tudtok lenni.
  - De akkor is szerettek. - vigyorgott Kim, mint a tejbe tök.
  - Viccet félretéve, én tényleg nem akarok bálozni. - közölte makacsul Ren.
  - Ne csináld már! Nem tudom, mit csinálok veled, ha nem jössz! A csapatunkhoz tartozol, velünk kell buliznod. Ha kihagyod ezt az élményt, lehet örökké bánni fogod. Most vagyunk fiatalok, meg kell élni minden bulit és kalandot. - rimánkodtam és dühösen néztem a fiúra.
  - Na jó... a kedvedért végig szenvedem az estét! - egyezett bele némi gondolkodás után Ren. Lehet, hogy csak azért, hogy békén hagyjam, de bíztam benne, hogy nem.
  - Legalább az biztos, hogy Eva nem szökik meg, mert duettet énekel Castiellel. Kötelező neki a megjelenés. - jött hozzánk a hátam mögül Alexy. A kék hajú srác piros bő kapucnis pulcsit viselt fehér nadrággal.

  - De az sem jó, ha kényszerből jön. - csóválta a fejét Viola.
  - Nem kényszer neki, higgyétek el. Ha Castiellel énekel a lányka, kivirul, csak tagadja. - mosolygott Alexy és még a lilás szeme is csillogott.
  - Mit fogtok énekelni? - tudakolta Kim.
  - Nem akarok róla beszélni, mert... - Eva pironkodva félbe hagyta a mondatot.
Pont ekkor éreztem, hogy két kar átöleli a derekam. Meg sem lepődtem, hogy Castiel hideg arccal dörgölődzik hozzám. Szívesen felmelegítettem, ha már odakint fagyoskodott. Lys Kim mellé fúrtra magát, Dakota pedig megállt Eva és Alexy között.
  - Mert én megtiltottam, hogy kikotyogja a dolgot. - fejezte be Eva mondatát Cast.
  - Olyan izék vagytok! Ma délután így is-úgy is megtudok mindent, hisz meghívtatok a próbára. - öltöttem nyelvet a kedvesemre, de aztán egy csókot is nyomtam az arcára.
  - Mindent nem, a magánszámom titok. Azt akarom, hogy csak a karácsonyi ünnepségen halld! - titokzatoskodott Castiel, és incselkedő pillantást vetett rám.
  - Nézzenek oda, milyen álnok itt valaki! - jajdultam fel.
  - Éljen a romantika! - emelte poharát ránk Alexy. - Nem akarok ebbe belerondítani, de hallottam, hogy elmaradnak a szakkörök, a kosarasok nem fognak labdázni. Ha Sasha beengedi őket a hetedik órában tartott próbánkra, akkor Vivi meghallja a dalod!
  - Milyen jól informált vagy már megint. - csodálkozott Lysander.
  - Komolyan, ez a gyerek látnok vagy CIA ügynök, mert mindig mindenkinél előbb tud mindent. - nézett a plafonra reménytelenül Castiel, de a szeme mosolygott.
  - Tök jó lenne, ha elmaradna az edzés és megnézhetnénk titeket! - örvendezett Kim is, és Lysander nyakába vetette magát.
  - El fog maradni! - ismételte nyomatékosan Alexy.
  - Próféta szóljon belőled! - tette össze a két kezét Kentin.
  - Én jobban várom a hatodik órai mikuláscsomagokat. - váltott témát Viola, aki rózsaszín gombos kardigánt és farmert viselt. - Kíváncsi vagyok, kitől, mit kapok!
  - Mondjam meg ki húzta a neved? Azt is tudom ám. - vigyorgott Alexy önelégülten.
  - Neee! Ne lődd le a poént! Szeretnék meglepődni. - rikoltozott rémülten Viola.
  - Meg is fogsz, kis szívem. - mosolygott az orra alatt a kék hajú iker. - És te is, Vivi! Valami bombasztikus ajándékot fogsz kapni Alexy Mikulás bácsitól.
  - Tudtam ám, hogy te húztál ki! Kinyomoztam. - mosolyogtam a mókamesterre. Bár az ízlését nézve féltem előre, hogy mit fogok kapni tőle.

  - És te Eva? Mit vettél a lökött tesómnak? - faggatózott tovább Alexy. - Kényes ízlése van, de te lehet bejönnél neki. - vakargatta az állát komoly gondolatokba mélyedve Alexy. Olyan vicces volt, hogy muszáj volt nevetnem.
Sikerült Evát másodszor is zavarba hozni öt percen belül. Láttam rajta, hogy kezdi sajnálni, hogy a lökött bandánkba keveredett.
  - Hagyjál már, te páva gyerek! - hurrogta le szigorúan Eva. - Nem kell engem összeboronálni senkivel!
  - Nem kell megsértődni, csak poén volt.
  - De sorold már ki-kit húzott. - szólal meg a másik minden lében kanál, Kim.
  - Kim baba, téged Dake húzott ki, Lysander Kentint. - nézett a srácokra vigyorogva Alexy. - Rosa a volt pasiját, a tesóm Ambert, Tori Nathanielt, Kentin Torit, Iris Rent... Hirtelen ezek jutnak eszembe.
  - Te Torit húztad? A szőke ribit, aki rád cuppant? - bökte oldalba a könyökével a párját Patty.
  - Tehetek én róla? - szabadkozott a terep ruhás srác. - Véletlen volt, biztos nem direkt.
  - Micsoda véletlenek vannak! - húzta el a száját utálkozva a barna lány.
  - Ne parázz már, drágám! Egy csomó csokit vettem neki, semmi mást. Se kekszet, se ékszert. Nem fontos nekem, így nem kap semmi extrát. - vont vállat közönyösen Ken.
  - Jól van, akkor megbocsátok. - mosolygott Patty, és átölelte szerelme nyakát.
  - Avassuk már szenté ezt a kék fejűt. - kezdte megint a kötekedést Castiel. - A két lábon járó pletykarovat!
  - Te csak hallgass, szépfiú! Majd nem nevetsz, ha meglátod, mit fogsz kapni Kimtől!
  - Mi? - kérdeztem csodálkozva. - Te tudod, mit vett a barátnőm a pasimnak, én meg nem?! Ez nem igazság!
  - Nyugi, Vivi, nem azért nem mondtam el neked, mert nem bízok benned, hanem azért, mert azt akarom, hogy te is jót röhögj majd a kis viccemen. Alexynek meg azért mondtam el... mert nagyszerű faggatózó, és észre sem vettem, kicsúszott a számon. - magyarázkodott Kim szinte hadarva.
  - Ilyen a személyiségem. Egyszerűen imádni való vagyok. - büszkélkedett a kék hajú fiú.
  - És mellesleg baromi szerény. - nevetett Lys és vállon veregette.
Ilyen jó hangulatban telt az egész nap. Alig vártuk a hatodik ofő órát, hogy végre megkapjuk és átadjuk az egymásnak szánt ajándékokat.
Ezúttal megint Castiel mellett ültem, de az izgalomtól csak izegtem-mozogtam.
Amint megjött Andrea, bele is kezdtünk az ajándékosztásba.
Az elején nem igazán figyeltem, nem érdekelt mindenki ajándéka. Amúgy is meleg volt a teremben, ezért könyökig feltűrtem a pulcsim, Castiel pedig azzal szórakoztatta magát, hogy a csuklóm felett az érzékeny bőrömre betűket, szerelmes szavakat rajzolt az ujja hegyével láthatatlanul.
Ezzel jól elvoltunk egy darabig, nem tudtam rendesen a körülöttem zajló eseményekre koncentrálni.
Akkor kaptam fel a fejem, amikor Dakota átadta a csomagját Kimnek. Barátnőm izgatottan bontogatta a meglepetést, és talált is a sok csoki között egy szegecses karkötőt és nyakláncot. Dake vigyorogva közölte átadáskor, hogy ez való egy ilyen kemény csajnak, de ha Lys rosszalkodik a nyakörvnél fogva kösse egy fához.

Nagy lett a derültség, de Kim nem sértődött meg, hálásan megköszönte.
Következőnek Ren adta át a közösen vásárolt csomagunkat Charlotte-nak. A lány nagyon örült az apróságoknak és a márkás édességeknek. Rosa Leigh-nek adott át egy csomagot. A fiú zavartan megköszönte, de eltette, nem nézte meg, mi van benne. Amber kínosan feszengett és birtoklóan ölelgette a fekete hajú és szemű pasiját. Tori Nathanielnek egy olyan csomagot adott, amiben márkás illatszerek voltak. Én biztos nem költöttem volna ennyit a pasira...
Végre Alexy jött a sorban, elém is lépett és lerakta a nekem szánt piros zacskós csomagot. Izgatottan kaptam utána, de még ki sem bontottam, máris nevettem, mert néhány szál virgács állt kifelé a zacskó szájából.
  - Boldog mikulást, Vivike drága! Nem azt mondom, hogy fogyaszt, inkább használd egészséggel! - kacsintott Alexy vidáman.
A megjegyzés gyanakvóvá tett, mégis merészen kibontottam a kék szalagot és az asztalra szórtam a csomag tartalmát, de bár ne tettem volna! Hét színes tanga bugyi landolt az asztallapon meg vagy egy tucat különböző csomagolású óvszer. Volt ott minden, foszforeszkáló, fekete, bordázott, eper ízű, meg a jó ég tudja milyenek. Szégyenemben szerettem volna elsüllyedni, Castiel meg csak röhögött mellettem, mint egy fakutya.
Az osztály körülöttem felpezsdült, mindenki ujjongott és rajtam poénkodott.
  - Csinik a bugyik. - nevetett Cast és megcsókolta az arcom, egészen a fülemnél.
  - Hét darab pontosan, minden napra egy. - magyarázta a megalázóm önelégült vigyorral. - A többit
 nem részletezem, de jól fogtok szórakozni.
  - Ha-ha... hát köszi. - pipacsvörös arccal visszagyömöszöltem a cuccot a zacsiba.
  - Ez de jó poén volt! - röhögött a térdét ütögetve Dakota. - Nem is értem, miért jut mindenkinek a szex az eszébe, ha a Castiel -Vivi párosról van szó.
  - Én se értem. - vágtam rá ártatlan képpel. Most már nagy lett a szám, hogy eltüntettem a poénos ajándékomat. - Csak egy átlagos pár vagyunk.
  - Persze-persze. - nevetett most Kentin. - Csak kicsit túlfűtöttek néha.
  - Nem is igaz. - tiltakoztam duzzogva.
Castiel védelmezően magához húzott és még azért is szájon csókolt a többiek örömére.
A rövid, de forró csók után kábán pislogtam, az osztálytársaink meg hangos ovációval díjazták a reakcióm.
  - Na, lehet befejezni a témát, mert még lecsapok valakit! - szólt a rendetlenkedőkre Castiel és haragosan nézett körbe.
  - Legyen ez a végszó. - mosolygott a barna kötött pulcsis és fekete hosszú szoknyás tanárnőnk. - Vivi, akkor most te add át az ajándékot annak, akit kihúztál.
Féltem ettől a pillanattól, ezért gyámoltalanul álltam fel és a szomszédos padban ülő Lysander elé léptem.
  - Hát Lys... fogadd szeretettel. Van benne egy kis személyes ajándék is. - közöltem szorongva.
Vissza is iszkoltam a helyemre, amíg a srác bontogatott.
Lys hamar megtalálta az édesség között a gravírozott zsebkést. Meglepetten nézett rám.
  - Ezt miért is kapom? - kérdezte a fiú. Felemás szeme értetlenül villant rám.
  - Hogy megöld Kimet, ha bánt. - nevetett rosszmájúan Dake. - A kemény csajszi ellen védőeszköz kell.

  - Dehogyis, te lökött! - mordultam a szőke, lófarkas fiúra. - Bár, valóban önvédelmi eszköznek szántam a kést. Gondoltam, ha megint felcsap Grál lovagnak... legyen nála fegyver. Sosem fogom elfelejteni, hogy a nyáron bajba kevertem, és őt szúrták le helyettem. - magyaráztam csak a lényeget kihangsúlyozva. Castiel biztatóan szorongatta a jobb kezem. Jól is jött ez, mert még mindig felzaklatott és kirázott a hideg, ha arra gondoltam, hogy Deborah, mint egy pszichopata úgy rontott ránk, a vérben fekvő jó barát emlékéről nem is beszélve...
  - Ugyan már, Vivike! - legyintett Lysander. Meleg mosolyt küldött felém. - Semmiség volt az egész. És ha megismétlődne a dolog, újra megtenném.
  - Köszi. - viszonoztam a mosolyt, de aztán a tanárnő felé fordultam, mert Castiel szigorú pillantással méregetett. Tudtam, hogy még mindig azt hiszi, több is volt köztem és a barátja között, mint amit elmondtunk, és nem akartam túlfeszíteni a húrt.
Az ofő elcsendesített minket, aztán kérte Castielt, hogy adja át ő is a csomagot a kihúzott személynek. A vörös rocker magabiztosan adta át Evának a mikuláscsomagot, és még egy puszit is adott a megszeppent lánynak. Evangeline édességei között egy ezüstözött lánc volt a meglepetés, kis hangjegyes medállal.
  - Mivel mindketten zeneimádók vagyunk, és sűrűn éneklünk együtt, gondoltam, erről megemlegetsz. - magyarázkodott Cast.
  - Igazán kedves vagy, Castiel. Nagyon köszönöm. - szorongatta Eva a kis láncot és hálálkodva nézett Castielre. A lány zavarban volt, amiért a középpontba került. Kicsit dadogott és kipirult az arca. Gyorsan le is ült és meghúzta magát a székén. Castiel elégedetten sétált vissza és leült mellém. Amint kényelembe helyezte magát, a combjára húzta a kezem és édes mosolyt küldött nekem. Beleremegett a szívem, de mást nem mertünk megkockáztatni, nehogy megint belénk kössenek a dilis barátaink.
Lysander Kentint ajándékozta meg, az ő csomagjában csoki helyett keksz volt és egy játék vízipisztoly. Azon tréfálkoztunk, hogy az osztályban sok lett a fegyver és az önvédelmi eszköz, és itt megint szóba került az óvszercsomagom is.
Viola lezsibbadt, mikor megtudta, hogy Nathanieltől kap ajándékot. Mi is meglepődtünk, mert a fiú nem volt paraszt, mint mostanában. A lány csomagjába színes tollkészletet és virgács helyett ecseteket tett. Armin jött a csomagosztásban, s ő Amber elé lépett.
  - Figyeljetek, ez nagy poén lesz! - szólt oda nekünk az előttünk ülő, mindent tudó Alexy.
A kék szűk felsős és rózsaszín cicanacis Amber kacarászva vacakolt a bontogatással, mert a műkörme erősen akadályozta. A sok cukorka között a lánynak egy Hello Kitty-s flitteres mobiltartó akadt a kezébe, de nem ez volt a "poén", hanem az, hogy valami lapos izé volt a tokban, mintha már lenne benne egy teló. Amber izgatottan cibálta ki a kis kocka tárgyat, ami nem más volt, mint egy számológép.
  - Hm... köszi, Armin. - pislogott Amber értetlenül.
  - Szívesen. Használd egészséggel. - mosolygott a fekete hajú, kék szemű srác az orra alatt, aztán miközben a helyére sétált ránk kacsintott.
  - Miért pont számológép? - kérdezte a kék hajú fiút Castiel.
  - Debilek vagytok, hogy nem értitek. - csóválta a fejét nagy komolyan Alexy, aztán felnevetett. - A tavalyi poént a fésűkészleteddel nem lehet überezni, Cast. Ezért most úgy gondoltuk, Barbie kapjon agyat és tanuljon meg számolni.
A körülöttünk ülők mind hallották és hangosan elkezdtünk nevetni. Borzasztó volt, hogy így beskatulyázták Ambert, de valamilyen szinten megérdemelte, így lelkifurdalás nélkül röhögtem rajta én is. A jókedvünknek a tanárnő vetett véget, felszólította Irist, hogy ő jön. A vörös lány Rennek adott csomagot, egy pénztárca lapult benne a sok csokin kívül. Eva Armint lepte meg. A lány által vásárolt csomagban Sims-es matricák és a Sims figurák feje fölötti kis logós kulcstartó volt.
Armin nagyon örült, mert ez volt az egyik kedvenc játéka. Amber Dakotát ajándékozta meg, de senki nem értette, miért rakott a csomagjába mini zseblámpát. Jót nevettünk a buta szőkén...
Utolsónak maradt Kim. Mind azt vártuk, mit fog tőle kapni Castiel. A lány ünnepélyes mosollyal az arcán jött oda hozzánk, és a kedvesem elé tette a csomagot. Amikor Cast ki akarta bontani, Kim határozottan elkapta a kezét.
  - Nagyon kérlek, ne bontsd most ki! Azt szeretném, ha csak akkor néznéd meg, amikor egyedül vagy. Kis személyes meglepi van benne, és nem akarom, hogy mindenki lássa!
Az osztály csalódottan felmordult, Castiel pedig bólintott, de mint egy izgatott gyerek, próbálta kitapogatni, mi van a zacskóba rejtve. Nemsokára csalódottan felsóhajtott.
  - Bármi is van benne, úgy bebugyoláltad, hogy nem lehet kitapintani, mi van benne.
Kim elégedetten vigyorgott.
  - Direkt így csináltam. Boldog mikut! - nevetett a lökött csaj és a helyére pördült, vissza Lys mellé.
Castiellel rosszat sejtve néztünk össze. Kim ördögi vigyora aggasztott minket.
  - Nem igazság, hogy mi nem tudjuk, mi az! - háborgott Armin.
  - Te vagy a híradós tesója, holnapra úgyis megtudod. - pillantott a srácra Castiel mosolyogva. - Bármi is ez, köszönöm, Kim!

  - Szóra sem érdemes! De azt biztosra veszem, hogy tetszeni fog! - nevetett Kim sátánian.
Még egy jó darabig folytak a találgatások, de Kim hajthatatlanul nem árulta el. Megint az ofő csendesített le minket.
  - Most jut eszembe, elmaradnak a hetedik órai szakkörök. - közölte a tanárunk.
Rögtön nagy lett az örömujjongás, de Mrs. Williams hamar lehűtött minket.
  - De ez nem jelenti azt, hogy hazamehettek. A zene szakkörösöknek próbálni kell a csarnokban, a kosarasok meg besegítenek a rajzosoknak, hogy hamarabb kész legyenek a teremdekorációk.
  - Ó, de jó... - nyögte Nath unottan.
Én is csalódott voltam, mert jobban érdekelt volna Castielék fellépése, mint a fránya rajzolás, vagy festés.
Csengetés után beletörődő hangulatban vonultunk Kimékkel a rajzteremhez.
Unottan színeztünk és festegettünk. A hangulat azért nem volt rossz, mert Dajan, Nath és Kentin végig nyavalygott. Azzal mulattam az időt, hogy Violát és Dimitry-t figyeltem. Most értettem csak meg, miért van a barátnőm beleőrülve a rajztanárába. A dögös, hosszú hajú pasi feltűnően kedvesebb és figyelmesebb volt Violával, mint bárki mással a teremben. Jól láttam, hogy a lány is bejön az oktatójának. Még én is úgy láttam, mint külső szemlélő, hogy egymásra vannak gerjedve, és összeillenek, csak az nem tetszett, hogy Viola még nem szakított Matt-tel, mégis cicázik Dimitry-vel. Ha új kapcsolatot akar, előbb lezárhatná a régit. Borús hangulatomat csak tetézte, hogy óra után észrevettem a mobilomon, hogy anyám keresett. Rögtön megijedtem, mert anyu csak akkor keresett, ha baj volt. Gyorsan visszahívtam. Jól sejtettem, Lucas lebetegedett. Anya arra kért, rögtön menjek haza a lázas öcsémhez, míg ő dolgozik az oviban. A kapuban gyorsan elmeséltem Castielnek mi a helyzet, restelkedtem a banda tagok előtt, hogy nem megyek velük a páromnál, de fontosabb volt most a kis tesóm. Castiel apró, gyengéd puszikkal búcsúzott tőlem és megígérte, hogy felhív, ha végeztek.  Ők még a lemezboltba mentek, én meg hazafelé. Szinte rohanvást tettem meg az utat. Csodálkoztam is, hogy nem csúsztam el a latyakosra olvadt hóban. Lucas már kipirult arccal, vacogva, pizsamában feküdt az ágyában, mire berobogtam a szobájába. Hamar teát főztem és fájdalomcsillapítót adtam neki. A kis kemény legény most elengedte fülét-farkát. Rossz volt ilyen állapotban látni. Mikor anyu hazajött és leváltott Lucas ágya mellől, felmentem a szobámba tanulni. Alighogy végeztem, csörgött is a telóm.
  - Szia, szívem! Hogy van a kis krapek? - halottam meg a jól ismert hangot.
  - Begyógyszereztük. Kezd lemenni a láza. Úgy jött haza a suliból, mint akit agyon vertek. Holnapra anyu szabit kért és elviszi az orvoshoz.
  - Jobbulást kívánok neki.
  - Köszi. Átadom. - mosolyogtam hálásan, és lerogytam az ágyam szélére. - És nektek jól ment a próba?
  - Remekül. Jó dalokat választottunk és megvan az összhang a párok között.
  - Sajnálom, hogy kimaradtam. Már olyan kíváncsi vagyok rátok. - nyafogtam duzzogva.
  - Legalább még inkább meg fogsz lepődni a bálon. Bombasztikusak leszünk. - nevetett a fülembe Cast elégedetten.
  - Ó, és szerények. - fedtem meg, de aztán ellágyult a szívem. - Annyira hiányzol már! Olyan rossz, hogy ritkán lehetünk együtt. Mintha minden összeesküdött volna ellenünk.
  - Én is nehezen viselem, de ki kell bírni. Vigasztaljon a tudat, hogy nyakunkon a téli szünet és akkor bepótoljuk.
  - Na, igen, ebben igazad van. - hagytam rá. Most akartam őt, nem egy hét múlva!
  - Alig várom, hogy megnézzem rajtad Alexy ajándékait. A citromsárga és a piros darab igencsak izgatja a fantáziám. A gumikról nem is beszélve. - nevetett megint Cast.
  - Na, megint előjött a perverz oldalad! De tudod, mit válaszolok erre? Azt, hogy bár már ott tartanánk! Hé, erről jut eszembe! Megnézted, mit kaptál Kimtől?
  - Ez az én kis boszim! És igen, épp az előbb néztem meg. Nem találok rá szavakat, oda vagyok a gyönyörtől.
A megjegyzése felkeltette a kíváncsiságom.
  - Mit kaptál? Mondd már!
  - Nem tudom elmondani, de ha letettem, küldök képet, úgy az igazi. Holnap mindenesetre megcsókolgatom a barátnődet, ha Lys nem csap agyon.
  - De szenyó vagy, hogy titkolózol! - füstölögtem. Idegesített, hogy nem ad egyenes választ.
  - Nem titkolózok, mindjárt küldök képet, csak előbb még elmondom, hogy szeretlek, veled fogok álmodni, ja és hogy természetesen pokolian hiányzol.
  - Emiatt megéri várni. Én is így érzek! Minden gondolatom te vagy, és fél ember vagyok, mikor nem vagy velem. Búcsúzom is, ha nem bánod. Bevetem magam a kádba, aztán szundizok, mert hosszú volt a nap.
  - Tedd azt, kicsim! Jó pihenést. Holnap megint eléd megyek, de ki ne találd, hogy buszozzunk!
  - Jó, oké. Akkor puszi. Ne feledd a képet!
A gyors búcsúzkodás után kinyomtam a telefont, s izgatottan vártam a képet. Egyre frusztráltabb vagyok, mióta alig van időnk egymásra Castiellel. Ha ez így megy tovább, ki fogok készülni. Valahogy mindenképpen meg kell oldanunk, hogy többet tudjunk találkozni, mert ez így nem állapot. Még végig sem értem a gondolatmenetemen, megjött a kép, amit Cast ígért. Nem akartam hinni a szememnek. A fotón egyértelműen látszott, hogy a tőlem kapott Harley-s órán ott ül egy

vörös, hosszú hajú, kék szemű Barbie baba, ami kiköpött olyan volt, mint én. Feszes farmerben és Castiel-féle kis bőrdzsekiben feszített a járgányon. Nem tudtam, hogy most sírjak, vagy nevessek.
Kim gondoskodott róla, hogy mindig ott legyek Castiel szobájába és a fiú se feledkezzen meg rólam soha. Ettől jobb ajándékot nem is adhatott volna kerge barátnőm a kedvesemnek.
Biztos voltam benne, hogy becses lesz a baba, és nem csak Castielnek... Nekem is a kedvencem lett, pedig még csak képen láttam.
Fürdés után leültem a fésülködő asztalom elé és a perselyben lévő spórolt pénzt kezdtem számolni. Tényleg nyakunkon volt a karácsony már, de lila dunsztom sem volt, mit vegyek az idén Castielnek. Hála a Zack-től kapott pénznek, az anyagiakkal nem volt gond, idén valami drága dolgot is vehetek, már csak egy jó ötletre volt szükségem. Borzasztó, ha a szeretett személynek mindene megvan. Nem akartam megfájdítani a fejem, inkább lefeküdtem aludni. Elalvásig szépen kigondoltam, mit vegyek a tesóimnak, anyunak, apunak, Kiméknek, csak Castiel volt nagy kérdőjel. Reménykedtem benne, hogy majd csak kitalálok valami okosat, vagy szellemeset. Ha más nem, Kim majd ad valami ötletet, hisz most bizonyította, milyen jó emberismerő és tud meglepetéseket okozni. Mielőtt elszundítottam volna még eszembe jutott az is, hogy megfeledkeztem a suli nagy eseményéről. Be kell szereznem egy csini estélyi- vagy koktél ruhát, hogy kellőképpen parádézhassak az én sikeres rocksztárom mellett...