Dupla randi

Mivel nem csináltam semmit kosáredzésen és a helyettesítő tanárunk hamarabb kiengedett minket, már jóval kicsengetés előtt a suli hátsó kapuja előtt szobroztam, Castielre várva. Úgy beszéltük meg, itt várom meg, hogy együtt menjünk haza. Kezem-lábam kezdett zsibbadni a csípős hidegben, így zsebre dugott kézzel toporogtam, felhajtott kabátgalléromba húzva a nyakam.
  - Hé, Vivi! De jó, hogy még elcsíptelek! - halottam egy ismert hangot a hátam mögött.
Ren szaladt felém, kettesével véve a lépcsőfokokat. Sejtelmem sem volt, mit akarhat, hisz egész nap rám se bagózott, csak a telefonját nyomkodta.
  - Szia! Mi ez a rohanás? - kérdeztem erőltetett mosollyal. Nem akartam, hogy észre vegye, neheztelek rá, hisz nem tudtam volna megmagyarázni az okát.
  - Hozzád siettem. - állt meg előttem a fekete, hosszú kabátos fiú kifulladva. - Egy szívességet szeretnék kérni tőled.

Ezzel meglepett. Ritkán kért tőlem bármit is.
  - És mi lenne az?
  - Tudom, hogy ma nem vagy soros Sissy-vel, hisz megígértem apunak, hogy érte megyek és én vigyázok rá... de vészhelyzet van. - zavartan elhallgatott, mint aki nem találja a szavakat, vagy szégyelli elmondani a terveit. - Laeti ma randizni akar velem, szóval... vigyáznál a húgomra, hogy én el tudjak menni?
A kérés felbosszantott és letaglózott. Morcosan harapdáltam a szám szélét. Már nekem is voltak terveim mára a pasimmal!
  - De már megbeszéltem Castiellel, hogy ma együtt lógunk valahol.
  - Ó, a francba! - Ren tanácstalanul dús és kusza, fekete hajába túrt. - Az gáz. - lemondóan sóhajtott, szinte láttam, ahogy agyában forognak a fogaskerekek. - De várjunk csak! Ebből még jó is kisülhet! - nem tudtam követni a gondolatmenetét, de aztán folytatta. - Menjünk négyesben valahová! Visszük Sissy-t is persze! Mozi, kajálás, meg ilyenek!
  - Ne... ez nem fog tetszeni a páromnak. - ingattam a fejem.
  - Ne csináld ezt, Vivi! Kérlek! Te vagy az egyetlen reményem! Először is: a te társaságodban jobban önmagam vagyok, jobban tudok oldottan viselkedni. Ráadásul, ha ti is ott vagytok, elkerüljük a kínos hallgatásokat, ha véletlen nem tudok mit mondani a csajnak! Sissy és Castiel jelenléte megkönnyíti a kínos, erőltetett randizást. Másodszor pedig: Laeti látni fogja, hogy vannak barátaim.
Még hogy oldott viselkedés! - gondoltam kiakadva. - Cast ki nem állhatja Rent, én meg nem kedvelem Laetit! Micsoda derűs randi lenne!
  - Nem tudom, Ren... szerintem ez nem túl jó ötlet! - próbáltam lebeszélni bolond ötletéről.
  - Kérlek, Vivien! - a szürkéskék szempár könyörögve villant rám, és a hatás kedvéért elkapta a jobb kezem és megszorongatta. - Ments meg egy unalmas, nyögve-nyelős randitól!
Olyan szépen nézett, és olyan kétségbeesett volt, hogy megsajnáltam. Nem tehetek róla, de a szívem képtelen volt nemet mondani neki.
  - Na, jó... Hazamegyek, megetetem Castielt, talán tele hassal nem lesz olyan harapós. Megpróbálom rávenni erre a dupla randira, de nem ígérek semmit.
 - Hű! Király vagy! - Ren elkapott, magához szorított örömében, de mire felfogtam, el is engedett. - Öt körül csörgess meg, akkor elindulunk a menhelyre... a barátnőmért, majd a plazába. Addig én is elkészítem a húgom.
  - Jó... és remélem, nem fogom megbánni ezt. - néztem a borús égre szem forgatva.
  - Nem, nem, majd meglátod! Esküszöm, meghálálom!
  - Nem kell. - csóváltam a fejem. Nem akartam, hogy úgy érezze, tartozik nekem. - De most menj, mert mindjárt jön Castiel. Egyedül fogom beadagolni neki a dolgot.
  - Bízom a meggyőzőképességedben! - kacsintott pajkosan Ren, aztán elfordult és elsietett.
Közvetlen és flörtölő magatartása meglepett és kissé megbizsergetett. Istenem, mibe mentem bele!
Még csak most mondtam igent, de máris megbántam. Ha sikerül rávennem Castielt a randira, tuti, hogy pokol lesz a délutánunk. Castiel sosem csípte Rent, és ha ezt ki fogja mutatni, nem lesz kellemes a cuki randija Laetivel. Háttérben az én féltékenységemmel és irigységemmel egy rémálom lesz ez a találka. Csak Sissy csacsogása mentheti meg a kínlódást.
Magamban még legalább háromszor lejátszottam a horrorisztikus dupla randi alakulását, mikor végre befutott a párom.
  - Helló, szép hölgy! Vársz valakit? - kérdezte ajkán őrjítő félmosollyal, amikor mellém ért.
  - Igen, a szívem párját. - kuncogtam, és közben elé léptem, olyan közel, hogy a csizmám összeért a bakancsával, karom a nyaka köré fontam. - Aki te vagy! Mindig te leszel az. - felemeltem a fejem, a szám az állához nyomtam. Beszívtam az illatát, miközben fagyos ujjaim a hajába csúsztattam. Nyugalom töltött el, szinte úgy éreztem hazataláltam, a megfelelő emberrel a megfelelő helyen vagyok. Ő volt a mindenem, nem is értettem, reggel miért kételkedtem ebben.
  - Nekem meg te, édesem! - egyik kezével a derekam, a másikkal a nyakam ölelte át. Apró csókot nyomott a homlokomra, miközben a fejem a nyakába fúrtam. - Erről egyszer írok neked egy dalt.
  - Nagyszerű lesz, de anélkül is elhiszem. - Kicsit távolabb húzódtam tőle. - Menjünk haza kajálni, aztán majd meglátjuk, hogyan tovább.

Kitartottam azon ötletem mellet, hogy előbb lakjunk jól, csak utána tálalom valahogy Ren képtelen ötletét.
Ölelkezve, egymásba kapaszkodva sétáltunk végig az utcákon.
Amikor hazaértünk, csodálkoztam, hogy nyitva találtam a ház ajtaját, mert ilyenkor még senki sem szokott itthon lenni. Levettük a kabátokat, majd mikor a nappaliba értünk, meglepődve vettem észre, hogy a bátyám a kanapén alszik, mellkasán Lucky-val. Nem akartam elhinni, hogy bekapatta a kutyust a házba, de szívmelengető volt a jelenet. Lábújhegyen, halkan nevetgélve osontunk a konyha felé, de Lucky éber volt, leugrott Tony mellkasáról és ugatva a lábamhoz szaladt. Gyorsan felkaptam, de már késő volt, felébresztette a tesóm.
  - Ti már itthon? - ült fel kómásan a tej szőke tesóm.
  - Ja, vége a sulinak. - válaszoltam, és letettem Lucky-t, mert megharapdálta a csuklóm. - Mit keresel itthon, és miért hoztad be a kutyát?
  - Ma nem volt meló a műhelyben. Kev délben elment Ivettel ebédelni, engem meg hazaengedett. Lucky-t meg azért hoztam be, mert amikor hazajöttem ott sírt és reszketett a hátsó ajtóban. Olyan kis árva volt, behoztam melegedni.
Megértettem a tesóm, és elfogott a bűntudat, amiért mostanában elhanyagoltam a kis drágaságom.
  - Oké, anyu a te fejedet fogja leharapni. - legyintettem.
  - Á, dehogy! Ő is gyakran beengedi a konyhába, és reggel hallottam, hogy arról beszélnek Lucassal, megpróbálják szobakutyává nevelni.
Csak nevettem a családomon, de igazuk volt, a cuki kis gombóc jobb helyen lesz bent.
Közben az említett gombszemű apróság már visszamászott a bátyám ölébe.
  - Tök jó lenne, ha beszoktatnánk. Alhatna velem!
  - Hé! - háborgott Cast nevetve. - Képes lennél lecserélni rá? - bökött a kutya félé.
  - Na jó, csak akkor, ha te nem vagy itt. - helyesbítettem.
  - Így már mindjárt jobban hangzik. De menjünk már enni, szörnyen kajás vagyok! - fogta meg a kezem Castiel és finoman a konyha felé húzott.
Cast leült a konyhaasztalhoz, én meg felkutattam a hűtő tartalmát. Mivel még érzékeny volt a szája a piercing miatt, közösen zöldségleves mellett döntöttünk. Megmelegítettük a mikróban, aztán leültünk egymás mellé az asztalhoz. Mivel még mindig fázott a lábam, és ezt szóvá is tettem, Cast az ölébe húzta, és míg jobb kézzel kanalazott, a ballal evés közben a lábam masszírozta. Így kicsit nehéz volt az evésre koncentrálnom, mert élveztem az érzéki masszázst, de nem akartam, hogy abba hagyja. Olyan jó volt ez a meghittség, hogy legszívesebben egész délután a kanapén összebújtam volna vele, de nem akartam Rent cserben hagyni. Már előre rettegtem, hogy fogom tálalni nem tervezett meghívásunkat estére.
Evés után elöblítettem a két tányért, aztán odakészítettem egy adag kávét. Míg arra vártunk, hogy lefőjön a délutáni frissítő, fogtam magam és szemből Castiel ölébe másztam. A derekára ültem, a lábam lelógattam a háta mögött és a nyaka köré fontam a karom.
  - Hm... valaki, de bújós hangulatban van. - mosolygott Castiel, s ettől a gyengéd mosolytól olvadozni kezdtem. Imádtam, hogy csak rám néz ilyen szeretettel, elragadtatással és kéjesen.
  - El se tudod képzelni, mennyire. - sóhajtottam, s közben apró csókokat leheltem a nyakára.
  - Úgy látom, a mai program a szobádban lesz... - szélesedett el a mosolya, s szemében tűz gyúlt.
Szerettem volna, ha úgy lenne, de sajnos a szomszéd srác és a béna randiterve ezt lehetetlenné tette. Görcsbe rándultam, mert eljött a pillanat, hogy beadagoljam neki Ren képtelen tervét.
  - Mindennél jobban szeretném, de kaptunk egy meghívást.
  - Meghívást? Kitől, és hová? - kérdezte Cast, miközben a lófarokba fogott hajammal játszadozott, a másik keze a hátam simogatta.
Nehéz volt így beszélni, és gondolkodni, amikor édes vágy futott végig a gerincemen és felforrósodott az egész testem.
  - Tudom, hogy nem fog tetszeni neked a program - kezdtem a kerteléssel, de azért reménykedve néztem a csodás szürke szempárba - mert egy négyes randin kéne részt vennünk egy olyan személlyel, akit igazából nem kedvelsz.
Castiel összeráncolt homlokkal meredt rám. Persze elképzelése se volt róla, kiről beszélek.
  - Mi a manó? Ez kezd érdekes lenni. Ki vele! - beszéd közben a nyakam bizsergette forró leheletével és puha ajkával.
  - Nos... - alig tudtam a beszédre koncentrálni, amikor forró szája mindenféle jóval kecsegtetett. - Ren hívott minket dupla randira. Mozi és kajálás a terv, és persze visszük Sissy-t is.
Castiel értetlen arcot vágott, aztán gúnyosan felnevetett.

  - Na ne! A remete srácnak randija lesz és mi leszünk a gyertyatartók? - Cast nagyon jól szórakozott, mellkasát rázta a nevetés, s mivel túl közel voltam hozzá a testemben éreztem a rezgést.
  - Ez nem vicces! Ne légy szenyó! - csaptam a vállára, majd megkapaszkodtam benne, le ne csússzak. - Vele kell mennünk, hogy ne bénázza el az estét! Mi leszünk a garancia, hogy jól sikerüljön a találkájuk. Laeti rendes csaj, épp ideje, hogy összejöjjenek. A lány már elég rég kinézte magának Rent a menhelyen, ahol önkéntesként dolgozik.
Castiel még mindig nevetgélt, igaz visszafogottabban.
   - Nem semmi! De tudod, mit? Már csak azért is menjünk, hogy megnézzem, miféle csaj tud beleesni ebbe a szerencsétlenbe. Ja és persze Sissy kedvéért, mert imádom a kis csajt. Remélem, az első gyerekünk lány lesz, és olyan lesz, mint Ő!
A mondat első felénél még meg tudtam volna fojtani, amiért cikizi a haverom, a másik felével viszont megmelengette a szívem. Közös gyerek, még szép! Jó volt a tudat, hogy még mindig hosszútávra tervez velem. De közben meg már arra is gondoltam, hogy könnyebb volt rábeszélni erre a béna találkára, mint gondoltam. Még ha csak heccből és a kicsi miatt is tart velem, de legalább nem hagyom cserben Rent.
  - Oké, akkor írok neki, hogy velük megyünk. - nyúltam az asztal sarkán pihenő mobilom felé. - De ígérd meg, hogy rendesen viselkedsz! Nem cikized Rent, nem járatod le és nem teszel neki keresztbe! Azért megyünk, hogy támogassuk, megértetted? - böktem fenyegetően a mellkasára a telefonommal.
  - Megígérem, drágám, maga leszek a megtestesült jóság! - ígérte vigyorogva, de még a szeme se állt jól, így csak lemondóan csóváltam a fejem. Nem álltam meg nevetés nélkül.
  - Te nem is ismered ezt a szót. - buktam reménytelenül a nyakába. Bosszúból megharaptam a finom bőrét.
Cast levegő után kapkodott, s boldogsággal töltött el, hogy ilyen hatással vagyok rá.
  - És mikor is indulunk a csodás remetesegítő randinkra?
  - Úgy beszéltük meg, hogy öt után. - feleltem gyanútlanul, de mikor felcsillant Cast szeme, sejtettem, hogy valami turpisságon agyal.
  - Remek! - a tőlem kapott karórájára pillantott. - Van még bő egy óránk... és csak akkor tartok veletek, ha felmegyünk a szobádba... és kedves leszel velem.
Tekintete és ravasz mosolya egyértelműen sugallta, miféle kedvességre gondol, s én bele is pirultam.
  - De Castiel! Nem fogok levetkőzni, hogy félóra múlva sebesen magunkra kapkodjuk a ruhát. - próbáltam tiltakozni, mert már felállt velem az ölébe. Kétségbeesetten kapaszkodtam a nyakába és két lábammal a derekára.
  - Kis butám, van még mit tanulnod! Nem minden esetben kell levetkőzni... majd meglátod!
Forró pillantásának nem tudtam ellenálli, maga volt a buja csábítás.
Hagytam, hogy a nappali felé vigyen, még a kávéról is megfeledkeztünk.
A nappaliban azonban ott feküdt Tony a kutyussal, és szörnyülködve nézett ránk.  Cast le is tett maga mellé, de azért átkarolta a vállam.
  - Figyelmeztetlek titeket, hogy éber vagyok, és jó fülem van! Bármibe is kezdtek, csak halkan! - intett le minket vigyorogva a tesóm, miközben a mellkasán pihenő kutyust simogatta.
  - Nyugi, haver! Nem teszek kárt benne. - vigyorgott Cast szenvtelenül.
  - Már nem... mert ezt már tavaly elbasztátok - szó szerint! - nevetett Tony vidáman, de valahogy nem tartottam viccesnek gonosz és intim beszólását.
  - Semmi közöd hozzánk! - néztem rá gyilkos szemekkel és még azért is a létra felé mentem, magam után húzva kedvesem.
  - Dehogynem! A húgom vagy, Vivica! De igazából nem érdekel, mit csináltok, amíg nem hallom!
  - Fordulj fel! - kiabáltam le neki immár fentről.
A szobám előtt Castiel megint ölbe kapott, nevetve a dereka köré fontam a lábam, amikor szinte bezuhantunk a magánterületemre. Szerelmem az ágyhoz vitt, arra számítottam, hogy rálök, de helyette leült a szélére, velem az ölébe. Hasonló pózba kerültünk, mint az előbb odalent a konyhában. A lábam kinyújtottam a háta mögött, a vállába kapaszkodtam, hogy le ne csússzak róla. Mosolyogva néztem oly közeli arcába. Imádtam gyönyörködni benne, imádtam, hogy rám ragyog a ködszürke szempár, és hogy ennyire közel lehetek hozzá. Birtoklási vágyam nem ismert határokat, az idő végezetéig tudtam volna így csüngeni rajta.
  - Megihlettél odalent ezzel a pózzal. - vigyorgott, mint egy vásott kölyök. Egyik keze a hátamon utat talált a pulcsim alá, a másikkal már a farmerom gombjainál matatott. - Így maradunk és nem is kell nagyon leöltözni...

Voltak sejtéseim a terveiről, kicsit bele is pirultam, de amikor hosszú ujjai becsúsztak a bugyimba, forróság öntött el, abból a pontból kiindulva. Már nem tudtam szégyenlősködni, vele nem is lett volna értelme, hisz a szenvedély és az egymás utáni vágy erősebb volt és az vezetett minket. Agyamat elöntötte a vörös köd, sóhajtozva és nyöszörögve fogadtam és viszonoztam minden apró érintést. Célunk az örömszerzés volt, s abban nagyon jók voltunk már. Ösztönösen tudtuk, hol van a másik gyenge pontja és erogénzónája, amelyeket a végletekig becéztük és simogattuk, hogy megőrjítsük a másikat. Ezt a fajta őrületet bármikor elviseltem. Félig lerángatott nadrágok és félreráncigált ruhadarabok között egyesültünk és jutottunk el a gyönyör kapujába. A végső csúcs tetején, hogy ne kiabáljak, édesen kínlódva Cast nyakát harapdáltam. Mégis csak vigyázni kellett, hogy a lüke bátyám ne hallja a kéjes visítozást...
Kifulladva, lezsibbadva, de boldogan feküdtünk még vagy negyedóráig az ágyamon összegabalyodva. Arra riadtam fel, hogy a fél lábam szárában pityeg a telefonom.
Nyöszörögve emeltem fel a fejem Cast mellkasáról és a kifordult nadrágból előhalásztam a telót.
Ernyedten visszahajtottam a fejem a szíve felé, fél kézzel a telefont bűvöltem. SMS-em érkezett, méghozzá Rentől.  "Nem szóltál vissza, jöttök akkor???"
  - Ó, basszus, basszus! Elfelejtettem szólni Rennek, hogy megyünk! - dünnyögtem az orrom alatt. Volt némi bűntudatom, hogy ennyire elragadott a szenvedély, és nem jeleztem a csatlakozásunkat a szomszédnak. De hát ez van, amikor testközelbe kerülök forróvérű pasimmal...
  - Elfeledkeztünk mi mindenről. - kuncogott Cast önelégülten, miközben szeretettel simogatta a hajam, amiből valamikor, valahogy a pillanat hevében kiszedte a hajgumit. - A tesódról, a programunkról, és a kávéról is.
Egy pillanatra felemeltem a fejem, hogy csókot nyomjak sebes szájára. Zavart, hogy nem csókolhatom meg istenigazából, be kellett érni ennyivel. Fájt is neki a hevességem, bosszúsan meghúzgálta egy előre omló hajfürtöm.
  - Veszélyes vagy... - nevetett boldogan.
  - Ni csak, kibeszél! Két perc alatt lerángattad rólam a nacit, és még te beszélsz! - lendítettem nyakon, de aztán már a mellkasán és sután az ágyon könyökölve választ próbáltam írni Rennek. "Megyünk", csak ennyit tudtam begépelni és elküldeni, mert Castiel már a nyakam és a fülem harapdálta nyöszörögve, mert ami nekem élvezet volt, az most neki fájdalmas. Nagyot röhögtem, mert szidta és átkozta szájkarikáját. Mielőtt újra elfajultak volna a dolgok és teljesen leszedi a nadrágot rólam, elkaptam a karját és az órájára sandítottam.
  - Háromnegyed öt! - jelentettem ki, miközben felültem rajta és a hasára csaptam. Úgy gondoltam ezzel még nem okozok neki nagy fájdalmat, mivel a válla, szája, füle tabu volt. - Még van időnk megkávézni mielőtt felvesszük Renéket!
  - Ez az élet! - vigyorgott Castiel amikor lemásztam róla és rendbe szedtem kusza öltözetemet. Csalódott mosollyal azért ő is követte a példámat. - Kaja, szex, kávé, randi, aztán megint szex és közös alvás!
  - Ki mondta, hogy randi után is szexelünk és itt alhatsz? - kérdeztem pajkosan, és már a szoba ajtaja előtt topogtam, hogy kicsit sürgessem a komótos öltözésben.
  - Hát én! - vetette utánam magát. Elkapott és a mellkasához szorított. - Légy jó kislány, és teljesítsd urad és parancsolód minden kívánságát! - huncut mosolya a szívembe hatolt még akkor is, ha ökörködött.
  - Mi vagyok én? A feleséged? Nekem nincs uram, és parancsolóm! - lázadoztam és nyomatékosan, de bohóckodva a mellkasára csaptam.
  - Ha így viselkedsz, nem is lesz! - kötekedett Cast mogorva képpel.

  - Ó, dehogynem! És biztos te leszel az, mert sosem szabadulok tőled! - kuncogtam. Lábujjhegyre álltam és megharaptam a nyakát, és akkor vettem észre, hogy előbbi hevességünknek nyoma maradt. Oldalra fordítottam a fejét, hogy jobban lássam. Bőrén máris vörös és enyhén lila véraláfutások csúfolódtak, hogy még véletlen se tudjuk letagadni, mivel töltöttük a délutánt. - Ó, a francba...
  - Most mi van? - kérdezte Castiel értetlenül.
Magyarázat helyett kinyitottam a szekrényem ajtaját, hogy megnézze magát az egész alakos belső tükörben. Odalépett, a nyakát nyújtogatta, de aztán csak nevetve vállat volt.
  - Legalább a kis remete barátod tanul a példánkból és megtudja, mivel jó a délutánokat tölteni, mozi és kajálás helyett.
  - Szóba ne merd ezt hozni, mert agyonütlek! - fenyegettem és könyökömmel oldalba nyomtam.
Ő persze csak nevetett a hevességemen és hátra csavarta a kezem, de annyira, hogy összeért a mellkasunk.
  - Ó, de félek, heves kiscicám! - vigyorgott Cast, de szája már vészesen közeledett az enyém felé.
Menekülésképpen és büntetésből előrehajtottam a fejem és megharaptam enyhén dagadt és fájó alsó ajkát. Castiel persze feljajdult, de még azért is belemarkolt a hajamba és hevesen megcsókolt. Nyelve a számba csúszott, őrjítő játékba kezdve, de erre aztán végképp nem volt időnk.
  - Hé! Kávé és randi! Nyomás lefelé, mert még egy sálat is le kell nyúlnunk Tony-tól, hogy eltakarjuk a nyomokat a nyakadról!
  - Én nem szégyellem! - nevetett, miközben kifelé taszigáltam a szobából. - Büszke vagyok rá, hogy ennyire kíván a csajom!
  - Akkor se kéne reklámoznunk! - zsörtölődtem a létrán lefelé menet. - Tök ciki.
  - Ha neked ciki a szenvedélyünk, baj van a fejedben! - megkopogtatta a homlokom amikor mellé ugrottam.
Könnyedén átjutottunk a nappalin, mert a tesóm már nem volt ott, csak Lucky aludt egy barna párnán. Megmelegítettem az időközben kihűlt kávét, cukrot és tejet öntöttem bele. Alig volt időnk felhörpinteni, mert szorított minket az idő. Rohantunk az előtérbe kabátot és csizmát húzni. Szerencsére nem feledkeztem meg a sálról sem. A bátyámnak három kabátja is lógott a fogason, az egyik belső zsebében találtam is egy fekete-fehér kockás sálat. Lazán és diadalmas képpel Cast nyakába kötöttem.
  - Le ne merd venni! - figyelmeztettem szigorú képpel.
  - Máris parancsolgatsz, asszony? - kérdezte viccesen forgatva a szemét. - Ne hidd, hogy te hordod a nadrágot!
  - Csak most az egyszer hallgass rám! - kérleltem rimánkodva. A nyaka köré fontam a karom, és utáltam, hogy a két vastag kabát anyagán keresztül nem érzem a teste melegét.
  - Csak akkor, ha randi után kárpótolsz. - vigyorgott megint kajánul.
  - Úristen, mikor lettél te ilyen zsaroló szörnyeteg? - kérdeztem reménytelen képpel.
  - Mióta rájöttem, hogy ezzel mindent elérek... nálad!
  - Ó, te gonosz... gonosz... - mivel semmi sértő nem jutott eszembe, büntiből felágaskodtam, hogy megharapjam alsó ajkát, igaz csak könnyedén, de már ettől is felszisszent.
  - A kurva életbe már! Sosem fog begyógyulni, ha harapsz, vagy én haraplak... - mérgelődött, de azért próbált normálisan megcsókolni.
Kuncogva löktem el magamtól, és kinyitottam az ajtót.
  - Majd ezért is kárpótollak! - kacsintottam, amikor kifelé menet átkarolta a nyakam.
  - Ugye, hogy elérem a célom! - nevetett Castiel. - Mondtam már, hogy imádlak?
  - Ma még... nem is tudom, de nem győzöm elégszer hallani! - kaján vigyorral megmarkoltam feszes hátsóját a kisajtó felé tartva.
 - Drága kis boszorkám!
Játékos evődésünknek a telefonom vad csörgése vetett véget. Ren hívott, de mivel már kiértünk az utcára, és megpillantottam őt és kistesóját három háznyira, ahelyett, hogy felvettem volna, vadul integetni kezdtem. A rózsaszín pufis kabátos Sissy vett először észre minket, rohant is felénk.
  - Viselkedj rendesen, vagy elfelejtheted az esti kárpótlásokat! - súgtam még páromnak, mielőtt a kicsi odaért volna hozzánk.
A szürke szempár megint pajkosan megvillant.
  - Ki is itt a nagyobb zsaroló?
A kérdés megválaszolatlan maradt csak nevettem.
Sissy a karomba szaladt, magához ölelt, aztán megfogta a kezem.
  - Viviii, úgy hiányoztál! De jó lesz lógni! Én választok filmet és kaját! - hadarta Sissy egy szuszra. Nagyon cuki volt fehér kötött, manósapkájában. - És Castiel! Te is hiányoztál! Vivivel mindig rólad beszélünk. - a kislány megfogta Castiel kezét is, és már indult is.

Castielt nem zavarta a mozdulat, elindultunk így furcsán hármas kézfogásban. Álmodozva gondoltam arra, hogy egyszer tényleg így fogunk sétálni a saját gyerekünkkel.
  - Ezt örömmel hallom. - kuncogott Cast a kislány szavaira koncentrálva.

A szememet forgattam önelégült válaszát hallva. Nem is ő lenne, ha nem örülne ennek.
Közben odaértünk Ren mellé, aki zsebre dugott kézzel és kényszerű mosollyal csak egy Csá-t nyögött nekünk. Botladozva csatlakozott hármasunkhoz. A menhelyig Sissy végig csacsogta az utat. Ovis sztorikkal szórakoztatott minket, de leginkább Castielt. Azt hiszem ő volt az egyetlen nő nemű lény, akire nem voltam féltékeny, pedig egyértelműen imádattal csüngött a pasimon, és küzdött a figyelméért. Közös megegyezéssel nem vittük be a kicsit a menhelyre, nehogy beleszeressen valami jószágba. Megvártuk, míg Ren bemegy Laetiért.
Öt perc sem telt bele, a randipartnereink mellénk sétáltak. Mindketten zavarban voltak és erőltetetten mosolyogtak. Amúgy Laeti aranyos volt, piros hosszított kabátot viselt arany csatos övvel a derekán fekete szűk nadrággal és barna telitalpú csizmával. Fekete haja előre lógó tincsei csak egy piros gumival voltak háta fogva, eltűntek belőle a gyerekes, színes csatok. Nagy kék szeme ragyogott, szája mosolyra húzódott, de láttam a feszültséget az arcán.
Ren összeszedte magát, hogy bemutasson minket, miután a lány félszeg helló-val üdvözölt minket.
 - Laeti, Vivit már ismered, osztálytárs, barát és bébiszitter. A barátja Castiel, és a kis pöttöm a húgom, Sissy.
  - Te vagy Ren szerelme? - kérdezte nyíltan és kíváncsian Sissy, de közben még mindig a kezünket szorongatta.
A fekete vállig érő hajú lány arcszíne megegyezett a kabátjáéval, szegény annyira zavarba jött, és láttam, hogy nem tud válaszolni a kérdésre. Ren szintén főtt a levében, talán még izzadt is február végén. Persze Castiel remekül szórakozott zavarukon, alig tudta visszafogni kárörvendő vigyorát, s figyelmeztető pillantást vetettem rá.
   - Lehet. - mosolygott a lány végül kényszeredetten.
   - Na, azt javaslom menjünk, mert lefagy a lábunk - Cast egy pillanatra elengedte a kezem, hogy kedvesen megérintse Sissy orrát - és a nózink. Ha gyorsan odaérünk, a film előtt még megihatunk egy kávét, te meg egy kis teát.
  - Fúj, tea! Forró csokit kérek! És te vedd meg nekem! - az eleven pöttöm máris megint megragadta szerelmem kezét, és már nem is foglalkozott tesójával és az idegen csajjal.
  - Viselkedj, Sissy! - szólt rá Ren, amikor elindultunk.
  - Ne legyél barom, én jó vagyok! - feleselt a kislány.
Magamban nevetgéltem. Ren ugyanúgy figyelmeztette a kicsit, mint én Castielt induláskor. Az jutott eszembe, hogy habár tíz év van köztük, alig különböznek egymástól. Mindkettő féktelen, meggondolatlan és gyerekes.
Oldalra sandítottam Renre, aki zsebre dugott kézzel sétált Laeti mellett. Morcos képpel néztem rá, és mikor a lány nem figyelt, óvatosan elmutogattam neki, hogy fogja meg a kezét. Ren először csak megrökönyödve nézett, de végül csak megfogta Laeti fekete kesztyűbe bújtatott kezét.
Így már mindjárt jobb! Szememmel azt üzentem neki, csakígy tovább, ne legyen gyáva nyápic!
Castielnek igaza volt, még volt egy bő félóránk a hatórai filmvetítés kezdetéig. A plaza földszintjén beültünk abba a hangulatos kis kávézóba, ahol karácsonykor Kimmel is időztem már. Isteni, különleges kávé és csokiillatok terjengtek az egész helyiségben.
Elfoglaltunk egy kör alakú kis sarokülőt a fal mellett. Sissy bújt középre, a két fiú közé. Én Castiel balján foglaltam helyet, Laeti Ren mellett.
Alig ültünk le Sissy lelkesen megrángatta Castiel karját.
  - Mogyorós forró csokit kérek, jó nagy adagot!

  - Oké.  - és még mielőtt Castiel minket is végig kérdezett volna, Ren közbevágott.
  - Sissy, vedd le a sapkát, sálat, kabátot, mert rád melegszik. Ha nem, nem kapsz semmit!
  - Igenis. - motyogta a kicsi megszeppenve. Szófogadóan leráncigálta magáról a vastag ruhadarabokat, majd maga mellé gyűrte az ülőre a Ren melletti oldalra. Gondolhattam volna, hogy Castielhez akar közelebb lenni. - De akkor ti is vegyétek le!
Sóhajtva mind elkezdtünk nekivetkőzni. Igaza volt Sissy-nek, mi is belesülünk még a dzsekikbe filmkezdésig.
Castiel a bőrdzsekit az ülőke háttámláján keresztüllökte, de a sálat a nyakában hagyta, takargatva hevességünk bizonyítékát.
De Sissy térdre állt és kirángatta a nyakából.
  - Castiel, hallottad, hogy nem kell sál!
 - Ne.... ne, ne, ne, ne! - nyögtem elvörösödve, de már késő volt, a kicsi leszedte a pasimról a sálat, és épp a Renék felőli oldalon ott virított ajkam és fogam csúf nyoma. Szerettem volna elsüllyedni szégyenemben, mert a másik pár megütközve nézett az árulkodó foltra. Sissy kukacoskodva visszaült a helyére, miután a sálat eltüntette. Helyéről szemlélte Castiel sérülését.
  - Mi történt a nyakaddal, Castiel? - vágott értetlen képet.
Még magyarázzuk is meg egy hatévesnek, remek! - gondoltam fanyalogva, valószínűleg bíborvörös arccal.
  - Nos, a délután folyamán megtámadott egy nagy étvágyú nőstényszúnyog. - válaszolta Castiel lazán, és mivel láttam a képén, hogy remekül szórakozik a könyökömmel megcéloztam a bordáit. Nyögve oda kapott, de akkor sem tűnt el ajkáról a játékos vigyor.
  - De hát hol? Télen nincsenek szúnyogok! - ráncolta a homlokát a kislány értetlenül.
Közben asztaltársainkat figyeltem. Laeti arcán felháborodást láttam, Renén csodálkozást és talán... undort. Rémesen éreztem maga, amiért tudomásukra jutott, mivel töltöttük a délutánt.
  - Tudod... - Castiel kereste a szavakat, azon igyekezett, hogy kidumálja magát. - Edéd után lefeküdtünk Vivi szobájába, aztán valamikor valahonnan feltámadt egy nagyon éhes vérszívó, és nem kegyelmezett nekem.
Sissy megértően bólogatott, én levegő után kapkodtam, a másik kettő meg felháborodva méregetett minket. Hogy oldódjon a feszültség Ren felpattant és végig kérdezte, ki mit kér, aztán megkérte húgát és barátnőjét, hogy segítsenek neki kihozni az italokat.
Amikor ketten maradtunk, fejcsóválva néztem szerelmem pajkos szemébe.
  - Ezt most muszáj volt?
  - Mégis mit tehettem volna? Kis védenced leleplezett, valamit mondanom kellett. Legalább ő elhitte a szúnyogos mesét, a nagyoknak meg semmi köze a magánéletünkhöz. Szokjanak hozzá, hogy ilyenek vagyunk.
  - Igazad van, csak kínos, hogy tudják, mit csináltunk. Amúgy is zavarban vannak egymással szemben, mi meg még tetőzzük a bajukat.
Békülékenyen a mellkasára tettem az egyik kezem és a vállára hajtottam a fejem.
  - Amúgy cuki a csaj, formás alakkal. Nem is értem, mit lát a Jéghercegben...
Ez a megjegyzés, két okból is rosszul esett. Először is: blamálta Rent, másodszor pedig csinosnak találta Ren partnerét.
  - Kiszúrom a szemed, Casanova! - fenyegettem meg kezemmel az orra előtt kalimpálva.
Ő persze csak nevetett, és elkapta a kezem, hogy megcsókolgassa a kézfejem.
  - Nem kell aggódnod, drágám, te vagy az igazi, az egyetlen nekem!
  - Helyes, nagyon helyes! - jutalmul megcsókoltam az állát és az arcát.
Ebben a pillanatban jött vissza Sissy és letett elém egy pohár vaníliás láttét, Castiel elé pedig forró csokit habbal.
  - Ez a tiétek! Fordulok még egyet, mert az enyém nem fért a kezembe. Addig ne egyétek meg egymást!

Zavartan kacarásztam, és kezdtem aggódni, hogy a csöppség már nem is hisz a szúnyogos mesében.
Visszajött Laeti és Ren is, aztán döcögve beszélgetni kezdtünk a lány anyukájának menhelyéről, majd persze Sissy Castielre és az együttesére terelte a szót. Szerelmem szívesen szórakoztatta a társaságot zeneórán bénázó társairól és kisebb-nagyobb sikereikről. Akkor nevettem nagyot, amikor Sissy megkérte Castielt, hogy énekelje el neki a Gangan Stay-t. A vörös ördög kellemetlenül feszengett, mert nem akart csalódást okozni a lánykának, de tudtam, hogy a világért sem énekelne ilyen borzalmat, így én mentettem ki a szorult helyzetből. Elmagyaráztam, hogy Cast másmilyen zenéket énekel, olyasmiket, amiket a bátyja szokott hallgatni, hisz eszembe jutott, hogy Ren sűrűn hallgat Skillet-tet és Linkin parkot. Ren meleg mosollyal ajándékozott meg, amiért tudom, mit hallgat, Cast pedig homlokon csókolt, amiért kimentettem. Míg azon gondolkodtam, hogy mégiscsak jó este lesz ez a két szeretett sráccal és a cserfes csöppséggel, Sissy már rimánkodott, hogy egyszer hadd jöhessen át hozzánk, hogy meghallgassa Castielt énekelni és gitározni. A rend kedvéért belementünk, de féltem, Ren nem szívesen engedi Castiel közelébe a kishúgát. Láttam, mennyire rühelli, hogy Sissy bálványozza a pasim. De alapjában véve jó este volt. Castiel feloldotta Laeti félénkségét, Sissy vidám volt és szószátyár, a végén még én is jól éreztem magam annak ellenére, hogy Castiel folyton birtoklóan ölelgettet és taperolt, Ren pedig bús pofával bámult. Sissy persze mesefilmet választott, ami miatt jól összevitáztak Castiellel. Komolyan, mint két gyerek, de páromnak esélye sem volt, mert mi hárman a kislány mellé álltunk. A mese alatt a kislány megint közénk ült, elválasztva engem és Castielt a másik párostól. Jó is volt így, mert láttam, hogy Laeti bizonytalanul bár, de közeledik Ren felé. Egész film alatt mókás volt, hogy Sissy hol éhes, hol szomjas volt, így a két fiú szinte vetélkedve szaladgáltak ki a moziból, hogy teljesítsék minden óhaját.  Az lett az este vége, hogy úgy tele zabáltuk magunkat csokigolyóval, chipssel és popcornnal, hogy már senki sem kívánta a gyors kaját.
Közös megegyezéssel lemondtunk a késői vacsoráról, és inkább hazasétáltunk.
Naná, hogy a hazaúton is Sissy áradozását kellett hallgatnom a páromról, de nem bántam, sőt megértettem, én is így éreztem. Örömmel láttam, hogy Renék lemaradnak tőlünk és mosolyogva beszélgetnek. Így volt ez jó. Én boldog Castiellel, ő meg talált egy normális lányt, aki kitölti a szívében az űrt. Ha harmóniát és boldog jövőt akarok, hagynom kell, hogy Ren mást találjon. Még ha nehéz is ebbe beletörődni, mindenkinek így lesz a legjobb.

Lelkiismeret-furdalás

Amikor kora reggel az ébresztő ütemes és hangos csipogására ébredtem, kedvem lett volna falhoz csapni. Nyűgösen keltem, nem volt kedvem semmihez, nemhogy suliba menni. De erőt vettem magamon, s csukott szemmel oldalra fordulva megböktem élő takaróm karját, hogy eresszen el.
  - Kelj fel, Cast! Elkésünk a suliból.
Fóliacsörgés, nyöszörgés, aztán halk szitkozódás volt a válasz.
  - Az istenit, Vivieni, figyelj már hová nyúlsz!

Naná, hogy a lekötözött tetkóra csaptam oda. Sajnáltam, de nem voltam olyan hangulatban, hogy őszinte bocsánatot kérjek.
  - Ó, bocs, elfelejtettem, hogy cukorból vagy. - elhessegettem a karját, hogy kibújjak alóla, és felültem. Csapzott hajam hátrasimítottam, aztán az ágy végére csusszantam. A vállam fölött néztem vissza rá. - Röhej, hogy hozzád sem érhetek, mert fáj és cincogsz, mint egy kislány.
Castiel kómásan, szerencsétlenkedve ült fel mellettem, szürke szeme haragosan villant rám.
  - Az a röhej, hogy semmi együttérzés nincs benned! Sajnálnod kéne és babusgatni. Mi a picsa van veled ma reggel? - kérdezte sértődötten.
  - Nem volt muszáj kilyuggatni és varratni magad, ne várj sajnálatot. - közöltem foghegyről és a szekrényemhez sétáltam, hogy ruhát keressek magamra.
Szegény nem tehetett róla, hogy bal lábbal keltem, ahogy arról sem, hogy egész éjszaka Rent és Laetit láttam álmomban kacarászva, ölelkezve és csókolózva. A gondolat bosszantott akkor is, és most is. Ráadásul kimerült voltam, mintha semmit sem aludtam volna.
  - Süt belőled a kedvesség ma reggel, drágám! - gúnyolt ki Cast, miközben azt figyelte, hogy letolom magamról a pizsamát és magamra ráncigálom a tiszta fehérneműt és egy fehér garbót.
Hirtelen elszégyelltem magam. Nem kéne ridegnek lennem vele, hisz tényleg szenved - még ha önként vállalta csak azért, hogy menőbb legyen, és valljuk be a tetkója minket szimbolizál, és ez szívmelengető - és arról sem tehet, hogy Ren és a csajozása kiverte nálam a biztosítékot.
Békülékenyen visszamentem elé, és úgy ahogy voltam, pulcsiban és kék bugyiban megálltam előtte, majd az ölébe másztam és a derekára fontam a lábam. Sajnálkozva néztem rá és megérintettem az arcát.
  - Ne haragudj, szívem! Rossz kedvvel keltem. Biztos neked is volt már olyan napod, amikor nincs kedved semmihez. - közben átöleltem a nyakát bal kezemmel, hogy le ne boruljunk, de vigyázva, hogy ne érjek lefedett karjához. - Megbocsátasz?
Castiel arca felderült, szürke szeme boldogságtól csillogott. Elképesztő, hogy már ennyivel is jobb kedvre tudtam deríteni. Jó neki, az én hangulatom még mindig a béka feneke alatt volt.
  - Meg-meg. - bólogatott hevesen, s vörös haja a szemébe röppent, s én automatikusan félresöpörtem.  - Ha nem lenne ez a fránya karika, jutalmul most össze-vissza csókolnálak.
De mivel volt, beértem annyival, hogy bal szája sarkára nyomtam egy puszit, beleharaptam ép vállába, aztán lepattantam róla, a szekrényhez mentem, hogy folytassam az öltözködést.
 - Dobsz nekem is valami tisztát? - kérdezte Cast, mikor felállt.
Átnéztem a szekrényem tartalmát. Bizony, a négy polcból a másodikon már volt egy jókora kupac az ő ruháiból. Már külön ruhatára volt nálam, ahogy zoknijai és gatyái is lapultak a fiókomban. Sőt, a fürdőben is volt már parfümje, hajzseléje és saját tusfürdője. Az életem része volt, és most ez valahogy kicsit meg is rémített. Mi lesz, ha szétmegyünk? Elégetem a cuccait? Nem tudom honnan jött ez a sugallat, de pánikba estem tőle. Hogy ne vegye észre zaklatott lelkiállapotomat, hátat fordítottam neki, áttúrtam a ruháit. Kihúztam egy fekete farmert és egy szürke, vékony anyagú hosszú ujjú pólót, amin elől BVB csillag díszelgett. Mindketten öltözködtünk, amíg ő zoknit és bokszert keresett, a fürdőbe mentem megcsinálni a hajam és sminkelni.
A hajam felfogtam a fejem tetejére, a hosszú lófarkat pedig befontam. Épp a szemem húztam ki, fekete szemceruzával, amikor beviharzott Cast immár felöltözve, de fél karjával kibújva a pólóból.
Folpack és ragasztószalag volta kezében, én meg úgy megijedtem, hogy a szemem sarkában túlhúztam a ceruzát.
  - Az istenedet! - förmedtem rá dühösen. - Majdnem kinyomtam a szemem, mert úgy jössz-mész, mint egy buldózer!
  - Bocsi, de kell a segítséged! Fóliázd át a vállam!
  - Várd ki a sorod! Még nem vagyok kész! - és még csak azért is elkezdtem testápolós vattapamaccsal ledörzsölni a félresikerült csíkot a szememnél.
Castiel türelmetlenül várakozott, végig mellettem szobrozott, és fél kézzel dobolt a mosdókagylón. Amikor végeztem, reménytelenül felsóhajtott, majd szó nélkül kezembe nyomta a fóliát. Gyorsan lekente a szalonban kapott krémmel, aztán körbe fóliáztam, végül pedig a ragasztószalaggal a vállára erősítettem, hogy le ne csússzon róla napközben.
  - Miattad fogunk elkésni. - zsörtölődtem később és otthagytam, hogy legyen még időm meginni egy kávét. Tudtam, hogy még vagy tíz percet fog a fürdőben tölteni a hajával és a kölnijével.
Elmenekültem mellőle, mert nem bírtam a szemébe nézni. Egy szó, mint száz, lelkiismeret-furdalásom volt. Nem tudtam előadni az epekedő szerelmest, amikor belül az fájt, hogy Ren becsajozott. Félreértés ne essék, imádom Castielt. Az életem nem lenne teljes nélküle, mégis valami Renhez is köt, és ez a valami nyugtalanító, félelmetes és elviselhetetlen.
A konyhában nem volt senki, így elmerülve a gondolataimban leültem asztal mellé elkortyolni a kávém. Utáltam magam, amiért gonosz voltam Castielhez, de jelen állapotomban kétségbeesett és duzzogó voltam. Jobb lenne elkerülni, de akkor kérdéseket tenne fel, és képtelen lennék úgy megmagyarázni a bennem dúló viharokat, hogy abból ne legyen veszekedés. Ha csak szóba kerülne köztünk Ren Willford és az, hogy érzek iránta valamit, Cast kiakadna, dühöngene és leordítaná a fejem, és talán joggal. Szóval össze kéne szednem magam és elfelejteni ezt a butaságot, de úgy éreztem, ez most nem fog menni. Szeretem Castielt, igazán szeretem, ebben nem kételkedem, de mivel egy önző dög vagyok, azt akarom, hogy Rennek is én legyek az egyetlen lány az életében. Megvesztem, diliházban a helyem!
  - Remélem, a kávé helyre hozott, morcos kisasszony! - hallottam meg a hátam mögött Castiel hangját. Mögém sétált, mellkasát a hátamnak nyomta, és suta csókot nyomott az arcomra.
  - Épp arra gondoltam, mennyire utálom magam, amiért ilyen hisztis picsa vagyok. - néztem oldalra, hogy a szemébe tudjak nézni bűnbánóan.

  - Én nem utállak, és ez a lényeg! - megszorongatta a vállam, aztán masszírozni kezdte. Arcát az enyémhez szorította. - Talán nem is imádnálak, ha kiszámítható lennél. Nekem így vagy tökéletes, a hibáiddal együtt! Ez a szép a kapcsolatunkban, bébi. Az összetűzések és veszekedések után édes a kibékülés. Unalmas lenne, ha mások lennénk. Ezek vagyunk mi, így fogadtuk el egymást.
Igaza volt, de most a szavaitól könnyek szöktek a szemembe. Ha tudná, hogy más is jár a fejembe, tuti megutálna! A két kezére tettem az enyémeket. Szükségem volt rá, jobban, mint bármikor máskor, hogy kiverje a fejemből Rent és a csacska gondolataimat, és sikítani tudtam volna, hogy a hülye szájkarikája miatt nem csókolhat meg. Ebbe bele fogok őrülni!
  - Ó, Castiel... - néztem rá bánatosan, mert jelen pillanatban nem érdemeltem meg a jóindulatát.
Jutalmul óvatos, de izgató csókokat kaptam a nyakamra, mert közel hajolt hozzám.
  - Na, ne már, hogy enyelgéssel kezditek a napot! - viharzott be a konyhába a bátyám. Már fel volt öltözve, piros garbó volt rajta sötét farmerrel, de a haja még vizes volt. Bizonyára letusolt kávéfőzés után. - Kávé és szex, tudtok élni!
  - Ugye! - emelkedett fel Castiel vigyorogva. Kikapta a kezemből a poharat és kiitta a kávém felét. Közben a fémkarika koccant a pohár peremével. Le akartam szidni, hogy töltsön magának, de Tony közbeszólt, mert felfedezte az új testékszereket.
  - Mi történt veled, tesó? Mióta vagy kilyuggatva?
  - Tegnap óta. A fülem le akar szakadni, a szám meg kissé fel van dagadva, de megéri, mert ez már az új Castiel image-em része. - büszkélkedett a vörös srác, és hátra túrta a haját, hogy jól láthatók legyenek a kis pontok és a borsónyi fül tágítója. - Megvan az első tetkóm is, de azt csak akkor csekkolhatod, ha már lekerült a fólia.
  - Az igen! Belecsaptál a lecsóba. - ismerte el szörnyülködve Antony. - Akkor már értem, miért ilyen morci a húgom. Semmi csók, fülrágás és simogatás. Gáz!
Kedvem lett volna a tesóm fejéhez vágni valamit, amiért rajtam köszörüli a nyelvét, de sajnos semmi sem volt a kezem ügyében. Jobb híján, csak gyilkos pillantást vetettem rá.
  - Tervbe van egy intim piercing, pont tegnap hálálkodott, hogy azt későbbre halasztottam. Képzeld már el mekkora trauma lenne a szexuális életünknek még az is. - poénkodott Castiel, én meg bosszúsan az oldalába böktem a könyököm.
  - Észnél vagy? Hogy fájhat már az! - borzongott meg Tony.
  - Tuti, de az extra élvezetért mindent. - vigyorgott megint Cast.
  - Jézusom! Kora reggel nem kéne ilyesmiről tárgyalni! - pattantam fel és a mosogatóba tettem a kiürült poharat. - Menjünk, mert elkésünk a suliból! Szerintem, nem tartozik a bátyámra a magánéletünk!
  - Jó, hogy rájöttél! - heccelt Tony. - Ez jusson eszedbe akkor is, amikor a szomszéd szobában akcióztok! Tudjátok, milyen véknyak a falak?
Elpirultam, aztán dühbe gurultam. Létezik, hogy Antony áthallja, amikor eluralkodnak rajtunk a vágyak? Ha igen, az rohadt ciki! Ezentúl zenét fogok bömböltetni a szobámba, amikor Castiel nálam alszik! Nem tudtam, higgyek-e neki, remélem csak kamuzik, de nem mertem firtatni a témát.
  - Most úgy csinálsz, mintha te szerzetes lennél! - legyintett Cast nemtörődöm stílusával.
Sikerült lerázni a nagyszájú tesómat, mert tíz percünk maradt, hogy elérjük a buszt.
Hallgatagon baktattunk egymás mellett a buszmegállóig. Még mindig hideg volt, de hát ez nem szokatlan február végén. Viszont a zimankós idő nem segített a hangulatomon.
A buszon is csendesen bóbiskoltunk egymás mellett.
Már alig vártam, hogy beérjünk a suliba. Csajos nyafogásra vágytam, a barátnőim ügyes-bajos dolgait akartam hallgatni, hogy eltereljék a figyelmem a saját képtelen gondolataimról.
Kézen fogva tettük meg az utat az iskolaépületig, de egyikünk se szólt a másikhoz, és kezdett nyomasztani ez a szótlanság. Fogalmam sem volt róla, hogy oldhatnám fel a fagyos hangulatot, ma nem voltam romantikus, vagy vidám formában.
Az aula ajtajánál Cast előre engedett. Egyből a nyakam kezdtem nyújtogatni, hogy a színes kabátos forgatagban hamarabb megleljem a barátaimat. Ki is szúrtam, hogy Kim és Viola a büféasztalnál kávézik. Egyenesen feléjük vettem az irányt, és már majdnem odaértem, amikor Castiel a hátamra tette a kezét, jött utánam. Csodálkozva megtorpantam és felé fordultam. Máskor rend szerint itt elválnak útjaink és ő kimegy az udvarra bagózni a fiúkkal, én meg csacsogok a csajokkal, de most velem akart jönni.
  - Miért nem mész ki eldicsekedni a fiúknak az új ékszereiddel? - kérdeztem kicsit nyersen.
Láttam Castiel arcán a döbbenetet. Szürke szeme hideg lett, mint a jég, innen tudtam, hogy sikerült megbántanom.
  - Baszki, Vivi!
Dühös, és az nem kifejezés. A szeme, a csúnya szó és a megszólítás is erről árulkodott. Csak akkor voltam neki "Vivi" ha haragudott.
  - A kutyáddal sem beszélsz úgy, mint ma velem! - folytatta a háborgást Cast.
  - Mert ő még új... - poénkodtam, de aztán az arcomra fagyott a mosoly, mert a haragon kívül felfedeztem Castiel szemében a fájdalmat is. Rögtön elfogott a bűntudat, mert nem kéne ilyen kegyetlennek lennem vele, csak azért, mert rossz kedvem van.

  - Fasza, hogy így állunk! - villant rám haragosan a szürke szempár sötéten. Sarkon fordult, hogy sértődötten ott hagyjon, de még időben észbe kaptam és elkaptam a karját, visszafordítottam. Próbáltam nagyon, de nagyon bűnbánó képet vágni.
  - Jaj, Castiel, úgy sajnálom. - a nyomaték kedvéért elé léptem és a mellkasára tettem a két kezem. Könyörögve néztem a szemébe. - Ne haragudj! Nem tehetsz róla, hogy bal lábbal keltem, és idegsokkos vagyok a sok tanulás, dolgozatok és félévi feleletek miatt. Gonosz dolog volt rajtad levezetnem a feszültséget.
Imádkoztam magamban, hogy bocsásson meg, de ebben a pillanatban úgy éreztem, meg sem érdemlem a jóindulatát. Ma egy HP /ha esetleg valaki nem tudja: HP jelentése hisztis picsa/ vagyok, megérdemelném, hogy belém rúgjon.
Castiel a fejét csóválta, egyértelműen sütött a pillantásából a csalódottság, de azért fél karral átölelte a nyakam és a homlokomhoz nyomta a száját. Közelebb vont magához, és a tenyerem alatt éreztem, hogy zaklatottan dobog a szíve. Nem akartam bántani, nem akartam, hogy megutáljon, s ettől csak még rosszabbul éreztem magam.
A fejemben csak egy kérdés zakatolt: mi lesz így velünk?
Szerencsére a szívére hallgatott, nem az eszére, hatalmas sóhaj után a fülembe suttogott:
  - Mázlid, hogy szeretlek, te hárpia!
Kaptam már szebb bókokat is, ma mégis ez volt a legjobb mondat, amit hallani akartam.
Szinte nyöszörögve csúsztattam a kezem a nyakához, majd belemarkoltam a hajába.
  - Bocsáss meg, Castiel! Tényleg mindennél és mindenkinél jobban szeretlek, csak ma nem vagyok önmagam.
   - Nem kell százszor bocsánatot kérned, Vivieni. - beszéd közben hideg ujjai az arcom simogatták. -Bocsánatkérés elfogadva, de ne hidd, hogy el is lesz felejtve. Mindketten tudjuk, mit érzünk a másik iránt. Kijelenthetem, hogy tényleg nem tudunk egymás nélkül élni, de ha minden hétköznapi hülyeségen hajba kapunk, el kell gondolkoznunk, hogy valami már nincs rendben. - ellépett tőlem, fokozatos lassúsággal elengedte a kezem, aztán még mindig rám nézve, háttal lépkedve, szép lassan elaraszolt. Csak néztem, és esküszöm, mintha láttam volna, hogy falat húz maga köré. Tekintete rideg, fájdalmas, majd közömbös lett. Kialudt a tűz a szürke gránit szeméből, és megőrjített, hogy ez csakis az én hibám. Szerettem volna utána rohanni, hogy mindent jóvá tegyek, de tudtam, hogy ezzel csak rontanék a helyzeten. Időt kell adnom magunknak, hogy feldolgozzuk ezt a reggeli feszültséget. Bíztam benne, hogy később ki tudom engesztelni. Csak ebbe tudtam kapaszkodni.
Kétségbeesetten néztem utána, aztán fogtam magam és odasétáltam Kimékhez.
  - Sziasztok! - köszöntem a lányokra egykedvűen.
  - Szia! - intett vidáman a szürke kötött, hosszú pulcsis és farmeres Viola.
  - Mi a fasz volt ez? - intett arrafelé, ahol az előbb hajba kaptam Castiellel macskaszemű barátnőm.
  - Neked is jó reggelt, Kim! - fanyalogtam. - Látom, visszatértél régi önmagadhoz. Egyből a lényegre térsz és csúnyán beszélsz!
  - Ne rizsázzál! Azt meséld el, mit láttunk az előbb!
  - Na, nekem nem kell a dráma! Megjött Dimitry! Vettem neki kávát! - ezzel a lila hajú lány két pohárral a kezében el is suhant, mert belépett az aulába a rajztanára.
Ketten maradtunk Kimmel, amit nem is bántam, de még így sem akaródzott kiönteni a szívem. Nem akartam, hogy más is tudja, miféle viharok dúlnak bennem.
  - Csak egy kis feszkó. - legyintettem közönyösen, bár elég nehéz volt színlelni. - Rosszul keltem és reggel óta mennek a szóváltások.
  - Na, de miért? - láttam fekete, rövid dzsekis barátnőmön, hogy tényleg érdekli a dolog, nem csak pletykára éhes.
  - Nem tudom, csak ma minden bajom van. Van úgy, hogy rossz passzban van az ember.
Gáz, de még a legjobb barátomnak se mertem bevallani, hogy az csípi a csőröm, hogy Ren becsajozott. Féltem, hogy elítélne, túlgondolná, vagy kinevetne. Jobb, ha ez örök titok marad.
  - Ó, még a végén annyi lesz a nagy lamúrnak. - húzta fel az orrát Kim. - Még sosem láttalak titeket ilyen feszültnek és reménytelennek.
  - Pedig szoktunk veszekedni, sőt, ettől még jobban is. - érveltem, s fejemben lejátszódott jó néhány ilyen szituáció.
  - Én elhiszem, csak fura volt látni. Mire számítsak én, ha már a tökéletes álompár is vitázik?
  - Nemsokára te is megtalálod a számodra megfelelő pasit, majd meglátod! - biztattam mosolyogva. Ebben legalább nem kételkedtem.
  - És neked, Castiel az?

  - Naná! - vágtam rá zsigerből. Mert bármi is űz Ren felé, mégis biztos voltam benne, hogy Castiel az életem párja és értelme.
  - Hali, csajok! Mi a téma? - bújt közénk Kentin vidáman. A srác terepszínű prémes kapucnis pulcsiban és zöld nadrágban ugrott közénk, oldalán fekete félvállú táskával. Átkarolta a vállam és megszorongatott.
  - Szia! Épp a lelki társak és nagy Ők. - közölte Kim, miután pacsizott a sráccal.
  - Aucs! Az uncsi. - grimaszolt a barna hajú, zöld szemű fiú.
  - Dehogyis! - tiltakozott Kim. - A szerelem szép, a szerelem jó, a szerelem boldogító. Nézd csak! - dalolászó kijelentése után az ujjával jobbra mutatott vigyorogva.
Kentinnel mindketten arra kaptuk a fejünk.
A büfétől nem messze a sarokban Patty és Armin kacarászott. Meghitten ölelkeztek, szinte nem is érzékelték a külvilágot, csak ölelték egymás derekát, szemben állva a másikkal és szerelmesen sustorogtak.
Kentin durcás képet vágott, én meg a könyökömmel oldalba nyomtam a kis szenyót.
  - Kim, ez még tőled is szemét húzás volt!
  - Szokjatok hozzá! - vigyorgott Kim.
Kentin arca kisimult, a fájdalom eltűnt a szeméből és közönyösen vállat vont.
  - Engem már nem érdekel Patty meg ez a fajankó. Van új barátnőm.
  - Komolyan? - hitetlenkedtünk Kimmel szinte egyszerre.
  - Úgy bizony! Torival járok, és itt is van! Pá, kis boszorkák! - Ken hosszú léptekkel átszelte az aulát és az érkező Amberékhez sietett. Látványosan lekapta a rövid hajú szöszit.
  - Jesszus! - adott hangot a nem tetszésének Kim.
  - Egyet értek. Annyira nem illik ez a plazacica a cuki Kenhez. - zsörtölődtem én is.
  - Bár mondjuk, megértem, hogy azt akarja mutatni az exének, túl van rajta és talált mást. - sóhajtott mélabúsan Kim.
  - Én nem! Te sem vetetted magad az első jött-ment karjába, csak azért, hogy Lys azt lássa, hogy tovább léptél. - húztam el a szám.
Kim szeme felcsillant, aztán sátáni mosoly terült szét az arcán.
  - Még nem.
Nevetésbe törtünk ki, mert ez annyira a régi Kim volt.
De a jókedvem rögtön odalett, amikor felfedeztem, hogy a bal sarokban Ren ezerrel chatel, vagy SMS-ezik, mégpedig fülig érő szájjal. Istenem, biztos Laetivel pötyög! A féltékenység és az utálat vegyesen kavargott bennem, s megint rosszul lettem magamtól. Nem akartam rá és kezdődő kapcsolatára gondolni, ezért amikor benyomultunk a matek terembe, inkább azon agyaltam, hogy tudnám kiengesztelni sértődött páromat. Több megoldás is eszembe jutott, így máris jobb kedvre derültem. A saját módszereit fogom bevetni ellene. Az, hogy megint Castiel körül forogtak a gondolataim végtelenül megnyugtatott. A helyére zökkent az eszem és a szívem.
Matekon kitéptem a füzetemből egy kockás lapot és teleírtam egyetlen szóval: "Szeretlek".
Aztán összehajtogattam a papírt, ráírtam, hogy "Castielnek" majd kézről-kézre adogatva eljuttattam hozzá az üzenetet. Ez már az óra vége felé volt, mert sokáig tartott tele körmölni a papírt.
Lélegzetvisszafojtva vártam, hogy a pasim elolvassa az üzenetet. Amikor hátra lestem a vállam fölött, csak azt láttam, hogy talányosan mosolyog az orra alatt. Alig jött vissza a papír, egyből széthajtottam. A belső oldalára csak két betű volt firkantva: "Jó"!
Majd eldobtam az agyam, hogy kiszúrta a szemem ennyivel. Ez tökre olyan semleges válasz volt, mint amikor tavaly a megbocsátasz kérdésére talánnal feleltem. Tudtam, hogy itt nem szabad feladnom, tovább kell folytatnom a békítő akciómat.
Szünetben Castiel és Lys a büféasztalnál sajtos szendvicseket majszoltak, én meg beálltam a sorba csokit venni. Nem volt könnyű előre nyomulnom a diákseregben, de csak megvettem egy Mars szeletet. Miután megszereztem, ünnepélyes arccal Castiel elé libbentem és a kezébe nyomtam a csokit.
  - Ez a tiéd. Ne mondd, hogy nem teszek meg mindent a béke érdekében. - hadartam a mondókámat idegesen.
Láttam szerelmemen, hogy tetszik az igyekezetem, de a szemében ravasz fény gyúlt.
  - Jó-jó, de jobban szeretem a Snickers-t.
Csalódott képet vágtam, de magamban jól szórakoztam, mert anno én is ezt játszottam vele. Reménytelenül kikaptam a kezéből a csokit és Lysnek dobtam.
  - Te szereted az ilyet?
  - Naná, mindenevő vagyok! - kacagott Lysander.
Hihetetlen volt, hogy a jó barát ugyanúgy válaszolt, mint régen. De nem nosztalgiáztam sokáig, észrevettem a büfésorban egy rést két lány között és odavetettem magam. Kikértem az újabb csokit, aztán kifulladva visszamentem a fiúkhoz.

  - Tessék. - nyomtam megint Cast kezébe a csokit. - Remélem, értékeled az igyekezetemet!
  - Azt még nem tudom, de nagyon élvezem. - vigyorgott elégedetten a vörös ördög.
Grimaszolva támaszkodtam mellette az asztalra. Megőrjít a pasi, minden értelemben...
Persze, mikor kibontotta a csokoládét, eszembe jutott, hogy tavaly év elején volt pofája felét megenni tőlem, így azt a jelenetet is eljátszottuk, csak most én kunyeráltam el tőle a csoki felét. Közösen fogyasztottuk, néha a szám elé nyomta a mogyorós-karamellás szeletet, még le is csókolta az arcomról a karamellt néha, de tudtam, hogy ettől még nem bocsátott meg. De nem baj, következő szünetre már megvolt az újabb tervem, amitől garantáltan elolvad.
Kim mellett ücsörögve szenvedtem végig a következő biológia órát. A pad alatt letöltöttem azt a számot, amit el akarok énekelni Castielnek. Tudom, hogy béna a hangom, és nem leszek olyan sikeres, mint ő, de vállalom a kockázatot, mert bíztam benne, hogy értékelni fogja az igyekezetemet. Ez volt az utolsó reményem, olyan nincs, hogy ne sikerüljön levenni a lábáról.
Kicsengetés előtt odatekertem a zenémet a refrénhez, aztán iszkoltam is a fiúk után, mert Cast a srácokkal az udvar felé ment. Az aula ajtajában értem utol, elkaptam a karját és visszarántottam. Csodálkozva nézett rám, de én csak megöleltem, a nyaka köré fontam a karom, háta mögött tartottam a telefont, majd a szemébe néztem.
  - Castiel...
  - Igen? - nézett rám meglepetten.
Elindítottam a zenét, és torkomban dobogó szívvel elkezdtem énekelni az énekessel.
  - "Szeretném újra élni százszor, tartson örökké a láng.
      Együtt újra élni százszor, minden őrült pillanatát.
      Mert veled egy perc, égig emel, hová nem kísér el más
      Ez az álmon túli álom, talán ez a mennyország! "
A zene tovább pörgött, de rekedt és fals hangom elcsuklott. Homlokom az övéhez döntöttem.
  - Szeretlek, Castiel, és belepusztulok, ha elveszítelek! - fakadtam ki szenvedélyesen.
Végre éreztem, hogy benne is feloldódik a görcs, szorosabban ölelt, és a hajamba túrt.
  - Drága Vivienim, a sárkányos természeted nem elég, hogy közénk álljon. Te vagy a mindenem, az életem értelme és csodája. - nem törődve a fájó piercinggel szájon csókolt és bár a csók suta volt, - neki meg biztos fájdalmas, - ez volt életem egyik legmeghatóbb csókja. Csak sajnos túl rövid, de nem lehetek telhetetlen.
Még utána sem engedett el, majdnem kiszorította belőlem a szuszt, fejét a vállamra hajtotta.
Arra lettem figyelmes, hogy néhányan tapsolnak a hátunk mögött.
Kissé elhúzódtam Castieltől, hogy jobbra nézzek, mert arról jött a hang.
Kim, Alexy és Kentin tapsikolt nekünk.
  - Szép volt, de sose kérd, Vivike, hogy bevegyünk a bandába! - kötekedett Alexy.
  - Így van! Inkább írd le, csajszi! - kontrázott Kentin is.
  - Leszállni a csajomról, piszkosok! - intette le őket Cast. - Én értékelem, hogy olyasmit is bevállalt, amihez nincs tehetsége.
  - Ó, azt láttuk, hogy értékelted, szerintem szűk lett a farmerod! - csúfolta ki szerelmemet Kim vigyorogva.
  - Menjetek a jó büdös...
Úgy akadályoztam meg Castiel káromkodását, hogy óvatosan megpusziltam.
  - Ne is törődj velük! Csak irigykednek!
  - Menjetek innen! - hessegette el Cast a csapatot, aztán megint fájdalmas csókkal jutalmazott.
  - Hm, alig várom, hogy begyógyuljon a szád, mert ez csak gyenge utánzata a Castiel csókoknak! - incselkedtem vidáman.
  - Töltsük együtt a délutánt, kicsim! - javasolta Castiel. - Ha már nem smárolhatunk úgy istenigazából, legalább lógjunk együtt.
  - Nocsak! Nincs próbája a zenekarnak?
  - Egyéni feladatokat kaptunk Sashatól. - magyarázta Cast, miközben a hátam simogatta. - Mindenki egyénileg készül fel egy kijelölt karakterből. Alexy Adam Lambert-et kapta, Nina Rihannát, Eva Pinket, Lysander Bon Jovit.
  - És te? - kérdeztem kíváncsin.
  - Andy Blacket.

  - Ki mást?! - nevettem elégedetten. Ő aztán tudta hozni kedvenc énekesünket, mint karakterben, mint hangban. - És annyira tudod a számait, hogy nem is kell gyakorolnod?
  - Majdnem minden számát fújom kívülről, így majd csak este rágyúrok egy kicsit. Tiéd a délutánom, szívem!
  - Ennek nagyon örülök! - lábujjhegyre álltam és homlokon csókoltam. Megnyugtató volt a béke köztünk és a közös program felvillanyozott. Jó volt, hogy minden helyre billent. Most voltam elemében, nem is értem, miért kattant rá a hülye agyam tegnap és ma reggel Renre. Castiel mindennél fontosabb, ez már biztos!
Nagy nehezen eljött az utolsó óra, nekünk kosáredzés, Castieléknek pedig zeneóra.
Legnagyobb örömömre a végzősök tesi tanára várt minket, és közölte, hogy Boris gyűlésen van, lyukasóránk lesz. Mr. Spencer nem kötelezett mindenkit ugrálásra. Az önként jelentkezőkből a változatosság kedvéért röplabda csapatokat állított fel. Ren, Kentin és én inkább a lelátón ücsörögtünk. Mivel a fekete hajú srác megint elmerült a mobiljába, inkább felmentem a nézőtér tetejére, ahol Kentin fanyalogva nézte Patty és Armin viháncolását.
  - Szia, jó barát! - vágódtam mellé nagy svunggal.
  - Halika! - üdvözölt a srác kedvetlenül.
Nem tetszett a bánatos feje, és tudtam, hogy Patty-ék miatt vág ilyen anyátlan képet. Ösztönösen meg akartam vigasztalni, vagy legalábbis megbeszélni vele a dolgokat. Néha jót tesz, ha kibeszéljük a bánatunkat.
  - Látom, bánt, hogy Patty ilyen boldog mással. - jegyeztem meg kertelés nélkül. - Hidd el, ez normális. Mégis csak ő volt életed első nagy szerelme. Később biztos könnyebb lesz, csak akarni kell.
  - Hidd el, én el akarom felejteni, és még menne is, ha nem folyton arra gondolnék, hogy vajon miben jobb nálam ez az Armin gyerek. Fel nem foghatom, mit eszik rajta Patty, amikor az a srác egy önelégült pojáca.
Nagyot sóhajtottam. Nem ismertem igazán Armint, de nem gondoltam, hogy Kentin leírása illene rá. Valószínűleg csak a harag és féltékenység beszél belőle, de ha ezt kimondom, azzal nem segítek neki.
  - Biztos nem jobb, ezen ne is törd a fejed! Csak az lehet, hogy ellaposodott a kapcsolatotok és a barátnődet megszédítette az új kapcsolat varázsa.
  - Nem akarok így érezni, Vivi! - Kentin zöld szeméből sütött a fájdalom, s a szívem szakadt meg érte. Én mindig egy őrült, víg kedélyű bohócnak láttam, de annak már nyoma sem volt benne. - Utálom magam, utálom őket, és azt is, hogy Tori nem tudja pótolni Patty-t!
  - Adj időt magadnak, majd elmúlik ez az érzés. - biztatóan megszorítottam a karját. Úgy éreztem, nekem is ki kell önteném a szívem. - Tudod, nekem is van egy srác az életemben, akinek most lett barátnője, és iszonyú féltékeny vagyok rá. Gyűlölöm magam emiatt, mert ez a fiú nem Castiel, és nincs is köztünk semmi, egyszerűen csak bánt, hogy nem én vagyok a központ az életében.
  - Hű... hát ezt nem is gondoltam volna!
Pont ezért szerettem Kentint, mert nem kezdett faggatni a srác kilétéről és nem ítélkezett. Kim már kifaggatott volna és osztotta volna az észt. Ő csak elfogadta a tényeket és nem kíváncsiskodott.
  - Én sem, mert imádom a párom, mégis megőrjít a tudat, hogy ez a fiú a másé. Egy önző, utálatos dög vagyok!
  - Nem vagy az! - Kentin reményteli mosolyt küldött felém és összefonta az ujjainkat. A térdére húzta a kezünket és ott tartotta. - A szív néha produkál furcsa érzéseket. Nem lehet, hogy kezd kialudni a láng közted és Castiel között?

Még a gondolat is megrémített. Hevesen ráztam a fejem.
  - Nem, nem, az kizárt! Szeretem Castielt, nagyon, csak ez a fiú is sokat jelent nekem.
  - Ha ebbe belegondolok, legalább az vigasztal, hogy nem csak az én életem bonyolult. - mosolygott Ken. - Köszi Vivike, hogy saját nyomorúságos történeteddel bebizonyítottad, hogy nem csak nekem vannak gondjaim. Szeretlek, kicsikém!
Meghatódva megöleltem. Még ha nem is oldódtak meg a gondjaink, legalább osztoztunk a bánatban és ez azért jó érzés volt.
  - Én is téged, Kentin! - suttogtam a széles mellkasába.
  - Még valami, Vivike: ugye nem rólam beszéltél, és arról, hogy fáj a kapcsolatom Torival?
  - Dili! - csaptam a vállára nevetve. Jó volt felengedni és kikacagni magunkat.
Ez egy tanulságos lyukasóra volt, és mindenképpen reményt adó mindkettőnknek. Jó volt Kentinnel beszélni és osztozni a bánatunkon. Viszont sikerült bogarat ültetnie fülembe. Mi van, ha tényleg kialszik a láng köztem és Castiel között? Ez komolyan megtörténhet?
Nem, nem és nem! Azon leszek, hogy ez ne legyen így!