Foggal - körömmel...

Másnap reggel azzal az elhatározással ébredtem, hogy harcolni fogok a boldogságomért. Elegem volt a nyűglődésből és bizonytalanságból. Meghoztam a döntést, nem adom fel a kapcsolatom Castiellel senkiért és semmiért, és mindent megteszek azért, hogy boldog legyek. Ha kell, foggal-körömmel harcolok értünk és bebizonyítom mindenkinek és magamnak, hogy nekem vele a legjobb.
Nagy gonddal öltöztem, sminkeltem, és kifésültem a hajam. Csinos, szűkített fekete garbót vettem fel fehér farmer mellénnyel és nadrággal. Hála az égnek, már nem volt nagy hideg, így egy gyors üzenetben megbeszéltük Castiellel, hogy gyalog megyünk ma suliba.
A reggeli kávézás és kutyaszeretgetés után piros, vastag dzsekimben és a válltáskámmal szobroztam a ház előtt, vártam a kedvesem. Jól időzítettem, nem kellett sokat várnom, alig álltam ki, meg is érkezett a srác szokásos fekete farmerben és nyakig begombolt bőrdzsekiben.
Ujjongva ugrottam a nyakába és forró csókkal üdvözöltem.

Nevetve ölelt magához, s készségesen viszonozta a viharos csókot.
  - Ez aztán a jó reggel! - mosolygott a vörös srác, amikor kissé eltolt magától, de orrát az enyémhez dörgölte. Tetszett az apró gesztus, cuki volt és szokatlan. - Minek köszönhetem ezt a heves érzelemkitörést?
  - Ok kell arra, hogy csókkal üdvözöljelek és kimutassam, mennyire hiányoztál? - kérdeztem megjátszott felháborodással és megpróbáltam a lehető legharagosabb képet vágni.
 - Nem, csak meglepett. Egyébként te is nagyon hiányoztál, ha ez számít. - vigyorgott Cast és játékosan megharapdálta a fülem.
Forró lélegzete és játékos szája megtette hatását. Bizsergés futott végig a gerincemen, és mérhetetlenül örültem ennek. Ha még így tud hatni rám, akkor minden rendben lesz - legalábbis ebben bizakodtam!
  - Persze, hogy számít! - mosolyogtam és megint készséges csókkal támadtam le.
Játékosan harapdáltam az alsó ajkát, később a nyelvét, minden szenvedélyt beleadva. Akartam őt, vágytam rá, és ezt meg is akartam mutatni neki.
Castiel zihálva a számba nyögött, majd levegő után kapkodva kicsit elhúzta a fejét.
  - Úristen, te lány! Mit művelsz velem? - szürke szeme izzott, mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, jobb kezével remegve túrt szétzilált hajamba. - Most vagy az lesz, hogy azonnal felmegyünk a szobádba és ezt kellőképpen befejezzük, vagy adsz egy percet, hogy lenyugodjak, és illedelmesen, kézen fogva, de álló farokkal elindulunk a suliba...
  - Nekem nincs álló farkam, úgyhogy mehetünk. - ártatlan képet vágva eltoltam magamtól és valóban megfogva a kezét, magam után húztam.
  - Szívtelen, perverz, boszorkány! - zsörtölődött Cast az orra alatt, s ettől már nem tudtam visszatartani a nevetésem. Jóízűen kacagtam, mert már attól boldog voltam, hogy ilyen hatással vagyok rá.
Gyorsan szedtem a lábamat, mert attól tartottam, még kísértésbe esek és ellógunk a suliból, hogy kettesbe legyünk...
Mivel csörgött némi apró a zsebemben, eldöntöttem, hogy beugrom a sarki pékségbe kaját venni magunknak. Untam már a büfés félszáraz szendvicseket és péksütiket. Cast kint várt, míg vásároltam. Kikértem két pizzaszeletet és két csokis muffint. Amikor fizettem a kasszánál, felfedeztem néhány piros, csillogó papíros marcipánszívet akciós áron. Biztos még Valentin napról maradt meg, de kapóra jött, hogy meglepjem vele Castielt. Abból is kértem egyet, majd miután fizettem, a kaját a válltáskámba gyömöszöltem, a csokiszívet a tenyerembe rejtettem.
Cast a bejárat előtt cigizett, nyakát behúzva.
Vidáman pördültem elé, és kinyújtottam összecsukott tenyerem.
  - Hoztam neked valamit.
A vörös srác csodálkozva nézett rám, szinte már értetlenül, de akkor szétnyitottam az ujjaim, és felvillantottam a marcipánszívecskét.
  - Ez...
  - Neked adom a szívem. - vágtam a szavába hevesen. Kitört belőlem egy érzelemhullám és muszáj volt kimondanom, mit érzek. - Mert szeretlek, mert te jelented a világot nekem. Nélküled nem is igazán élek, mert melletted vagyok teljes és boldog. Amióta csak megláttalak, érted dobog a szívem, és bármi is történt, ez mindig így maradt. Veled volt boldog az elmúlt másfél év, és nagyon remélem, hogy a következő hetven év is veled lesz izgalmas és szerelemmel teli. - vettem egy mély levegőt, a hangom kissé remegett, de még mindig volt mit mondanom: - Mostanában kicsit rossz, hogy keveset vagyunk együtt, ha tehetném minden percem veled tölteném, de nem akarok egy önző dög lenni. Próbálom elfogadni, hogy karriert építesz, és ez a jövőd, de én is az életed része akarok maradni, és igyekszem nem hisztizni, amiért csajok százai bomlanak utánad! Nehezen viselem, de számíthattam volna rá, hisz szuper pasi vagy, dögös külsővel. - itt küldtem neki egy mosolyt, de még mindig nem engedtem szóhoz jutni. - A szeretlek szó, nem is fejezi ki igazán az érzéseimet, mert gyökeret vertél a szívembe, eszelősen vágyok rád és bármit megtennék, hogy boldognak lássalak, és mindig az életem része maradj. Örökké szeretni foglak és semmi és senki nem állhat közénk!
Elcsuklott a hangom, remegve préseltem ki a tüdőmből a levegőt.
Castiel egy darabig csak nézett a ködszürke szemével, szinte itta az arcom látványát, aztán jobb kézzel megérintette, sóhajtva simított végig rajta.

   - Vivienim... drága Vivienem, nem is tudod, milyen szerencsésnek érzem magam, amiért ennyire szeretsz. Néha már azt érzem, meg sem érdemmellek, hisz sok aljasságot elkövettem már ellened a múltban. - magához húzott, s én boldogan simultam a karjába. A kabátokon keresztül nem éreztem a szívverését és a test melegét, ez kicsit belerondított az idillbe, de csodás érzés volt testileg és lelkileg ilyen közel érezni magamhoz. - Jobban szeretlek, mint bárkit a világon, és ünnepélyesen megígérem, szívem, hogy nem hagyom, hogy bármi is közénk álljon! Nélküled nekem sincs életem, nem is kérdéses, hogy sosem hagynálak el, hisz tiéd a szívem, a lelkem, a testem és minden lélegzetem!
Nem hagytam, hogy tovább beszéljen, lábujjhegyre álltam, és csókot nyomtam a szájára.
Először csak gyengéden viszonozta, lágyan, finoman csókolt, de pár pillanat múlva fellángolt a szenvedély, éhesen, forrón birtokolta a szám, s ettől a mennyországba éreztem magam.
Sose induljon rosszabban a napunk!
A suliban is folytattuk az enyelgést, szinte elválaszthatatlanok voltunk.
Kaja szünetben a bandával ettünk, igaz mi a pékségben vett pizzát fogyasztottuk el, és kivételesen nem cikiztek minket, amiért egymáshoz voltunk tapadva, mintha csak összenőttünk volna.
A csapat örült a boldogságunknak, csak Ren méregetett minket néha gyilkos pillantással. Próbáltam nem tudomást venni róla és a szenvedéséről, de nehéz volt arra gondolni, hogy pont az én boldogságom okoz neki fájdalmat.
Harmadik óra után Kimmel a mosdóba mentünk. Amikor a hajunkat és sminkünket igazgattuk az első emeleti mosdó tükrei előtt, éles látású barátnőm feltette a nagy kérdést:
  - Miért néz rád és Castielre Ren úgy, mint a véres ingre?
Hangosan kifújtam a levegőt. Elfordultam a tükörtől, csípőm a kagylónak támasztottam.
  - Mert nehezen viseli, hogy szeretem Castielt. - vallottam be, és csak féloldalasan mertem a haját tupírozó fekete csajra nézni.
  - Jó ég, Vivi! Mi van már megint?
  - Semmi különös... Ren... nos, Ren mélyebb érzéseket táplál irántam, de én kerek-perec megmondtam neki, hogy hiába, én már választottam.
  - Pff! - fújt Kim kiakadva. - Annyira tudtam, hogy valami ilyesmi zajlik! Rémlik, hogy a múltkorában már meséltél ilyesmit a remete barátodról, de nem gondoltam, hogy ez még mindig aktuális! Vivi! Ne mondd, hogy hülyíted a srácot, vagy meginogtál Castiellel kapcsolatban!
  - Ne kombinálj, Kim, szó sincs ilyesmiről! Csak... Ren bevallotta, hogy többet érez irántam, mint barátság, és egy ideje gyötört ezzel, de már véget vetettem ennek. Megmondtam, hogy sosem hagynám el sem miatta, sem másért Castielt, és most ezért duzzog. - nehéz volt erről tőmondatokban beszélni, még mindig fájt, hogy bántottam Rent.
  - Nem hiszem el, hogy veled mindig ilyesmik történnek! - csóválta a fejét piros pulcsis és fekete nadrágos barátnőm. - Már egy ideje figyeltem mi zajlik, de nem tettem szóvá, mert nagyon próbáltál titkolózni. Látom, hogy oda meg vissza vagy Castielért, ezt soha nem is vonnám kétségbe, de szegény Rennel azt csinálod, mint tavaly Nathaniellel!
  - Ne beszélj baromságokat! - förmedtem Kimre elvörösödve, de ő leintett.
  - Hadd mondjam végig! Kedves vagy, életvidám és ezzel beloptad magad Ren szívébe. Nincs is ezzel baj, Nath is ezért esett beléd kilencedikben. Viszont ami nem tetszik, és sosem tetszett, hogy azzal, hogy nem akarod őket bántani, csak még több szenvedést okozol. Hisz őrült módon kötődsz Castielhez, nem tudsz mást szeretni, és pont ezzel tiporsz a fiúk szívébe.
Rosszul esett, hogy a legjobb barátnőm ilyeneket mond, de sajnos igazat kellett adnom neki, hisz ő ismer a világon a legjobban. Az elemzés rólam nem volt túl rózsás, és fájt, de sajnos igaz volt. Sokszor azzal ártottam, hogy nem akartam rosszat.
  - Igazad van. - sóhajtottam nehézkesen.

  - Tényleg? - kérdezte Kim döbbenten. - Mármint tényleg így gondolod? Azt hittem, megint szarságot beszélek, és meg fogsz sértődni!
  - Az igazság néha fáj. - láttam be szomorúan. - És pont azért vagy a barátom, hogy ezeket a képembe vágd! Néha én is utálom magam, amikor egy önző picsa vagyok, de ilyen vagyok, és nehezen változok. Sajnálom, hogy játszottam Nath-tal, Dake-el, Rennel, és néha úgy érzem Castiellel is, de akaratom ellenére történt így minden. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy túlságosan kedvelem Rent, és ha Castiel nem lenne...
  - Ne mondd ki! - vágott a szavamba Kim, és megfogta mindkét kezem. - Van Castiel, és tökéletes pár vagytok! Bármennyire nem hittem benne, azt kell mondjam, ő a tökéletes pasi a számodra. Jó rátok nézni, mert összeilletek, lángoltok és rezegtek egymás mellett. Ilyen szerelem nem sokszor adatik meg, és nem is kapja meg mindenki! Erre gondolj, és harcolj értetek és a boldogságotokért!
Örültem Kim szavainak, hisz én is erre a következtetésre jutottam.
  - Képzeld, ma pont ilyen gondolatokkal ébredtem. - válaszoltam derűsen. Jó volt kibeszélni a bajokat Kimmel. Mindig rácsodálkoztam, mennyire jól ismer, és hálás voltam az őszinteségéért.
  - Na látod, már gondolatolvasó is vagyok!
Hálásan megöletem, mert újabb szeretethullám tört rám.
A mosdóból a büfébe vettünk az irányt, és narancslét iszogatva megálltunk az állóasztal szélénél.
Már csak pár perc volt a szünetből, jött is Castiel, otthagyta a fiúkat és mosolyogva elém sétált.
  - Hoztam neked desszertet...
  - Magadat? - a nyaka köré fontam a karom, ő meg csak nevetett. Felvillantotta eszelősen szexi mosolyát, amit mindig csak nekem tartogatott.
A szám elé tartotta a reggel vásárolt marcipán szív felét.
  - Csak a szívem felét, ami mindig a tiéd.
Örültem neki, bekaptam a csokit, élvezettel elfogyasztottam, és csak utána kezdtem el evődni.
  - Csak a felét kapom? Sajnos én az egész szívedre igényt tartok, mert nem elég, hogy félig szeress, vagy teljesen, vagy sehogy!
Először Cast morcos pillantást vetett rám, de aztán sóhajtva megsimogatta az arcom.
  - Imádlak, te kis telhetetlen. A fél csak a csokira vonatkozott, jelképesen, hogy szemléltessem, mindent megosztok veled, de a teljes szerelmem a tiéd, ez nem is kérdéses.
  - Hm, szépen játszol a szavakkal. - dörgölődztem hozzá csábosan.
 Karját a derekamra fonta, ujjait simogatóan végig csúsztatta a hátamon, és csak remélni mertem, hogy az egész suli előtt nem tapizza le a mellem, mert a szeme sokatmondóan odatapadt.
  - Mással szívesebben játszanék...
Nyögve bújtam még közelebb hozzá. Szavaival felizgatott, forróság gyúlt a testemben.
  - Hányni fogok, ha itt estek egymásnak! - figyelmeztetett minket Kim, akiről egész megfeledkeztünk.

  - Mindig elrontod az élvezetem, Kim! - zsörtölődött Castiel, de azért is forrón és sokat ígérően megcsókolt.
  - Délután folyt. köv.! - ígértem a bódító csók után.
  - Erről jut eszembe! - a fiú tisztes távolságra húzódott tőlem, de még mindig ölelt, csak már nem tapadtunk össze. - Leigh és Rosa a Bázisra készül, velük tarthatnánk. Rég szórakoztunk már együtt. Mozduljunk ki, biliárdozzunk, bandázzunk!
Őszintén, szívesebben lettem volna kettesben vele nálunk, vagy nála, de nem akartam elrontani a kedvét. És igaza is volt, rég lógtunk együtt, hisz amikor nem próbált, vagy babáztam mindig csak faltuk egymást, hogy pótoljuk az elmulasztott időt. Tényleg ki kéne eresztenünk a gőzt, és lóghatnánk a barátokkal. Előttünk az élet, egy délután lehet a haveroké!
  - Jól hangzik! - bólintottam rá mosolyogva, majd Kim felé fordultam. - Te is jössz, Kim?
  - Kösz, de kihagyom! Nem leszek pótkerék, egy porcikámmal se vágyok rá.
Sajnos becsengettek, s órára kellett mennünk.
Nehezen telt el a nap, alig vártam már, hogy a Bázison bandázzunk.
Négyesben indultunk el, Rosa és Leigh óvatos kézfogással sétált mellettünk, Castiel átkarolta a vállam. Lassan mentünk, élveztük a langyos, korai tavaszi időt. Sokat hülyéskedtünk és szívóztunk egymással egész úton.
Mire odaértünk, már sokan tolongtak a helyiségben, nem is volt szabad biliárdasztal. A bárpultnál kólát kértünk, aztán leültünk egy kis sarokasztalhoz.
Cast nem bírt magával, alig hörpintette le a Pepsit, elcsalta Leight, hogy nézzék közelebbről a játékosokat, és rögtön lecsaphassanak, ha felszabadul az egyik asztal.
Kettesben maradtam a piros csinos felsős és fekete farmeres Rosával. Hosszú, platinaszőke haja két copfba volt fonva. Borostyán szeme ragyogott a boldogságtól, s ettől csak még szebb volt. El is döntöttem, hogy szóvá teszem.
  - Szinte ki vagy virulva. Jó rád és rátok nézni.
  - Mert boldog vagyok! - mosolygott elégedetten Rosaly. - Most már tudom, hogy életem legnagyobb hibája volt elbaltázni a kapcsolatom Leigh-el. Nekem ő a nagy Ö, vele teljes az életem, mellette élek igazán. Repülni tudnék a boldogságtól, mert megint vele vagyok! Más nem kell a boldogsághoz. - cinkos pillantást vetett rám. - De gondolom, te ismered az érzést.
Castiel felé lestem, aki Rosa pasijával egy asztal mellett ácsorgott, ahol két kihívó bige játszott és megpróbálta felkelteni a srácok figyelmét. Ez van... Castiel túl jó pasi, hogy észrevétlen legyen. Tapadnak rá a nők, de magamban díjaztam, hogy nem vesz erről tudomást.

  - Igen, ismerem az érzést. - bólogattam hevesen. - A kisebb gondoktól eltekintve, én is boldog vagyok, és félelmetes, hogy tizenhét évesen már tudom, hogy megtaláltam életem szerelmét. Lehet másoknak fura, de én már tudom, hogy ő az, akivel leakarom élni az életem, vagy inkább, aki nélkül nem tudok élni. Szeretem, de annyira, hogy biztos, más iránt nem tudnék így érezni. Vele szép az élet, elég, ha csak rám néz, gyorsabban ver a szívem, ha hozzám ér felforrósodik a vérem, ha meg nincs velem, fél embernek érzem magam. - csak úgy jöttek a szavak, pedig nem akartam nyálas ódát zengeni Castielről. Kicsit Ren is eszembe jutott, akaratlanul összehasonlítottam Castiellel, és magamban megállapítottam, hogy iránta nem tudnék így érezni.
  - Én is így vagyok Leigh-el, és hidd el nekem, - mert én próbáltam két másikkal, a szerelem nem mindenkivel ilyen, csak a megfelelő emberrel. Akit neked szánt az ég, csak azzal csodás a szerelem.
  - Így van. - mosolyogtam és vidáman összekoccintottuk a poharunkat.
Megint nézelődni kezdtem. Castiel már autógrammot osztogatott a két csajnak és fotózkodott velük. Úgy látszik a népszerűség mindenhol megtalálja. Mögöttük a bárban felfedeztem Kentint, aki Tori derekát ölelve épp italokat rendelt. Az én szemeben még mindig nem illettek össze. A bögyös szöszi nem volt Kentinhez való. Nem tudtam elképzelni, hogy őket egymásnak szánta volna az Ég, ha már témánál vagyunk.
Ken észrevett, vadul integetett, aztán átkarolta Tori vállát és felénk vezette.
Hangos üdvözlések után leültek mellénk. Tori Rosa mellé, Kentin közvetlenül mellém. Vidáman átkarolta a vállam.
  - Szia, kicsim! De jó itt látni! Ezer éve nem beszéltünk.
Sajnos igaza volt, és ez bántott. Bizony, mostanában tényleg elhanyagoltam a barátokat. Ken mindig közel állt a szívemhez, de annyira Castiel és Ren körül forgott az életem, hogy vele alig beszéltem. Pedig olyan jó volt vele régen hülyülni, lógni és szórakozni.
  - Hát sajnos. - ismertem be bűnbánóan. - Kicsit zsúfolt az életem.
  - És Castiel van az első helyen. - vigyorgott a zöld szemű srác, és elengedte a vállam, belekortyolt narancslevébe.
  - Naná! Ez nem is kérdéses. - húztam az agyát. - Ti gyakran jártok ide? - pillantottam a kék felsős és zöld nacis Torira, hogy ne érezze kirekesztve magát.

  - Egy héten egyszer-kétszer itt lógunk. - közölte a rövid hajú szőke. - Kentin szeret biliárdozni, de én béna vagyok, a kedvéért próbálok gyakorolni.
Írtam magamban egy plusz pontot a csajnak. Ha Ken kedvéért meg akar tanulni játszani, talán mégis jobban érdekli a srác, mint gondoltam.
  - Nem is vagy béna, kincsem, csak kezdő. - paskolta meg kedvesen Kentin Tori karját.
Egész aranyosak, ezt beláttam.
  - Ezt csak azért mondod, hogy vigasztalj, és ne érezzem szánalmasnak magam...
Rosa, Ken és Tori élénk eszmecserébe kezdtek a játék rejtelmeiről, aztán a suliról, filmekről, és zenékről. Egész jó fejnek tűnk Ken csaja. Mintha nem is az a kényes liba lenne, aki Amberrel szokott lógni. Azért kíváncsi lettem volna rá, hogy Kentin miatt változott-e meg, vagy ő még mindig olyan, csak jól színészkedik?
Amikor megkérdezte, melyik a kedvenc bandám, nevetve mondtam, hogy a Sweet Amoris Band. Erre a lány, mivel ő is zeneszakkörös, vicces sztorikat kezdett mesélni arról, mi zajlik ott.
Alig öt perc múlva Cast lépett hozzánk kezében zsetonokat csörgetve.
  - Felszabadult a négyes asztal, jöttök játszani? Kentin, ti is jöhettek!
Meg tudtam volna csókolgatni, amiért baráti gesztust tett Kentin felé, hisz régen utálta, csak azért, mert én jóban voltam vele. Úgy látszik, változnak az idők...
  - Persze, szívesen! - egyezett bele a fehér pulcsis és bő farmeres haverom. - Reszkessetek, mert profi vagyok!
  - De én nem, úgyhogy jó csapat leszünk! - nevetett Tori.
  - Ne bízd el magad, Ken, még nem láttad játszani Leight! - védte párját Rosa.
  - És Castielt, ő is tud valamit. - tettem hozzá, és nevetve elpirultam, mikor rájöttem, ez milyen kétértelműen hangzott.
Vidáman vetettük magunkat a játékba. Mindig csak két pár játszott, a harmadik drukkolt, vagy cukkolta a többieket.
Amikor több mint egy óra múlva Leigh és Castiel kakaskodó csatát vívott egymás ellen, feladtam, kólát vettem, majd fáradtan leültem a közelükben. Rosa és Tori kimentek a mosdóba.
Kentin mellém huppant, mire elé toltam az egyik pohár innivalót.
  - Ezek tényleg tudnak játszani. - mosolygott Ken derűsen.
  - Igen. Castiel mindenben jó, és ezt elfogultság nélkül állítom.
  - Nem hittem, hogy valaha ezt mondom, csajszi, de jók vagytok együtt. Örülök, hogy megtaláltad a boldogságot mellette. - sütötte le nagy, levélzöld szemét a srác. Elgondolkodva a buborékos kólát tanulmányozta.
  - Hát még én, hogy örülök. - tréfáltam, de aztán komolyra fordítottam a szót. Megérintettem a poharat szorongató kezét, hogy rám nézzen. - És te boldog vagy?
Volt némi aggodalom a hangomban, talán pont ezért kapta fel a fejét, és a szemembe nézett.
  - Attól függ, mi a boldogság...
  - Én úgy látom, szépen megvagy Torival. Nem is olyan rémes csaj, mint elsőre gondoltam.
  - Kedvelem, jól érzem vele magam, mellette sosem unatkozom.
  - De ez kevés, ugye? - bánatosan szorongattam a kezét.
  - Nem az igazi. - ismerte be megint a kólát tanulmányozva. Nem mert a szemembe nézni, és talán azért, mert szégyellte a valódi érzéseit. - Tori megédesíti a napjaimat, de amit iránta érzek, meg sem közelíti azt, ahogy Patty iránt éreztem. Vele minden szuper volt, egy hullámhossz, együtt rezegtünk, tudtuk egymás gondolatát, és ölni is képes lettem volna érte.

  - Értem. - sóhajtottam szomorúan. Úgy látszik ez a nap a lelkizésről, és az igaz szerelmekről szólt.
Sajnáltam szegény Kentint, hisz ő nem lehet azzal a lánnyal, akit tiszta szívből szeret. Míg Rosa és én lehorgonyoztunk a nagy szerelmünk mellett, ő megtalálta, de elvesztette. Bele sem akartam gondolni, mit tennék a helyében. Hogy tudnék úgy élni, ha nap mint nap más karjában látnám Castielt? Én is beérném egy pótlékkal, aki enyhíti a magányt? Csak azért járnék-e valakivel, hogy kicsit jobb legyen? Tudnám színlelni a boldogságot, és egy kapcsolatot, csak azért, hogy mindenki azt lássa, tovább léptem? Talán igen, és talán egyszer jobb lenne... - Sajnálom, hogy még mindig szenvedsz Patty miatt. Iszonyú lehet Arminnal látni.
  - Rossz, de nem szenvedek. Megtanultam eltemetni az érzéseimet. El kell engednem, ha ő ettől boldog. Semmi értelme nem lenne, ha üldözném a szerelmemmel, vagy zsarolnám, hogy jöjjön vissza hozzám. Ha elmúltak az érzései irántam, kár lenne erőltetni. Magamba fojtom a bánatom, neked is csak azért mondom el, mert olyan kiskutya szemekkel néztél rám. Nem akartam nyávogni.
  - Az nem nyávogás, ha valakinek kiöntöd a szíved. - korholtam meg. - Néha kell is, hogy valakit a bizalmadba fogadj, és beszélj az érzéseidről. Rettenetesen sajnálom, hogy elhanyagoltalak és megszakadt a barátságunk. De megígérem, hogy mindig itt leszek, ha beszélni akarsz valakivel.
  - Kedves vagy, köszi. - Kentin hálásan megölelt, hevesen, de röviden. - Na, de most már fejezzük be a kézfogást és tapizást, mert nem akarom, hogy a forró fejű barátod felkenjen a falra. Ó, és még valami! Örülök, hogy megkedvelted Torit! Tényleg tök aranyos, ha nincs Amberrel...
Nevettem, hogy ugyanarra gondoltunk.
  - Úgy látszik, még mindig egy rugóra jár az agyunk, mert én is ugyanezt állapítottam meg magamban.
  - Valami nem változik. - kacsintott Ken, aztán felállt, mert Castiel jött felénk. - Megkeresem Torit, mert a barátod pillantása semmi jót nem ígér.
Kentin kicsusszant mellőlem, a zenegéphez ment, ahol Tori és Rosa ácsorgott.
Szerencsére tévedett, Cast nem rendezett féltékenységi jelenetet, nem féltékenység csillogott a szemében, hanem valami egészen más. Csak azért jött olyan sebbel-lobbal, hogy a fülembe suttogja, hogy megunta a bandázást, ideje hazamenni, hogy kettesben legyünk. Szép szeme ígéretének persze nem mondhattam nemet - ó, és nem is akartam!