Ápolónőt játszom

Szinte úsztam a boldogságban, semmi sem tudta elrontani a kedvemet, mert visszakaptam az én Castielem szerelmét. Minden nap suli után beugrottam hozzá a kórházba, gyümölcsöt, édességet, vagy rágcsálni valót vittem neki. Napról napra egyre jobban javult az állapota. Csak a kedve nem volt valami rózsás. Panaszkodott a légzésterápia meg a gyógytorna miatt, és azon zsörtölődött, hogy nasi helyett inkább cigit kéne vinnem neki. Mindig elvicceltem a dolgot, pedig úgy éreztem, hogy talán a nikotin kicsit lenyugtatta volna, de nem lehetett. Meg aztán le se tudott menni a dohányzóba. Volt, hogy órákig ücsörögtem bent vele és elmeséltem, mi történt aznap a suliba, vagy épp csak összebújtunk picit, hogy élvezzük, hogy együtt vagyunk. Heti kétszer csak
villámlátogatáson voltam nála, mert Sissy-ről sem feledkezhettem meg. Olyankor többnyire este visszamentem hozzá a kórházba Tony-val, anyuval vagy Lucassal. Rajtunk kívül is sok látogatója volt, Lysanderék szinte naponta, egyszer, Eva, Dake, de még Amberék is beugrottak hozzá. Az ikrek csak péntek délután látogatták meg, és már azt tervezték, hogy ha Cast felgyógyul bulit szerveznek neki. Lucyval és Georggal is összefutottam egyszer a kórházban, ők is örültek, hogy a szerelmem szervezete ilyen erős, és rohamosan gyógyul. Szombaton eljött a nagy nap, végre hazaengedték Castielt a kórházból. A papája és én mentünk érte. A fekete Mercedes csomagtartójába raktuk a fiú cuccát, én elöl helyezkedtem el, Castielt pedig egy ápoló kitolta tolókocsival és nyögvenyelően besegítette hátra. Nagyon vigyázva mászott be az autóba, hogy be ne verje a gipszes lábát, de akkor meg a hideg miatt zsörtölődött, hisz csak halásznadrágot tudott felvenni. Igyekeztem türelmes maradni és szeretettel nyújtottam oda neki egy pokrócot, nehogy megfázzon. Még csak egy tüdőgyulladás hiányzott volna neki...
Castielék házáig alig beszélgettünk a kocsiban.
Amikor megálltunk a lakás előtt, gyorsan kipattantam az anyósülésről, kinyitottam szerelmemnek az ajtót és óvatosan segítettem neki kiszállni. Az apukája addig kivette a csomagtartóból a fekete utazótáskát. Miután kisegítettem Castielt az autóból, elengedte a vállam és szomorkás mosolyt küldött felém. Láttam rajta, hogy rühelli ezt az egészet, hogy rám és másokra van utalva. Szép szavakkal szerettem volna megvigasztalni, de nem volt rá lehetőségem, mert Kate néni kirohant a házból, zöld blúzban és fekete nadrágban, nagy sebbel-lobbal Castiel elé szaladt és a nyakába borult. Örömkönnyes szemekkel ölelte meg a fiát.
  - Jaj, drága kisfiam, úgy örülök neked! - motyogta az asszony meghatottan.
Castiel csak rövid ideig viszonozta az ölelést, aztán felszisszent.
  - Anya... Hé... a bordáim! - nyögte Castiel.
  - Ó, elfelejtettem! - kapott a fejéhez Kate és elengedte a fiút, boldogan mosolygott rá. - A kedvenc ételeidet sütöttem-főztem a hazatérésed alkalmából és rendeltem egy csokitortát!
  - Anya! Nem kellett volna a felhajtás! - csóválta a fejét rosszallva Cast. - Csak pihenni akarok. Különben is, azt hittem, te üzleti útra mész és kettesben lehetek Vivivel!
  - Elhalasztottam a jövő hétre, hogy veled legyek, kicsi fiam!
  - Remek. - húzta el a száját a vörös ördög, és elkeseredett pillantást vetett rám.
Nem mertem megszólalni, totál idiótán toporogtam Castiel mellett és a karját szorongattam. Kicsit még meg is sajnáltam Kate nénit, mert a fia arcáról sütött az elégedetlenség. Szegény asszony csak örömet akart szerezni neki, nem érdemelte volna Castiel flegmaságát.
  - Jut a tortából nekem és Lucynak is, ha este átjövünk vacsorára? - lépett mellénk az utazótáskával a sötétszürke öltönyös George.
  - Hát persze. - csapta össze a kezét mosolyogva az anyuka. - Annyit főztem, hogy hárman egy hétig ehetnénk. Gyertek el vacsorára, családi ünnep lesz!
  - Ez de pompás! - válaszolta nem túl lelkesen Cast. - De most már bemehetnénk? Lefagy a lábam! A családi békehangulatot bent is folytathatjátok!
Castiel egyik lábán papucs volt, a másikon a gipsz, így nem csodálkoztam, ha fázik, de ettől még lehetett volna kedvesebb a szüleivel. Bizonytalan mosolyt küldtem Kate néninek, aztán megragadtam Castiel könyökét és segítettem neki bebicegni a házba.
George megivott volt feleségével egy kávét a konyharészben, míg én szerelmem körül sertepertéltem a nappaliban. Félszegen levettem róla a kopott bőrdzsekit és betakargattam, amikor elhelyezkedett a süppedős bőrkanapén. Mikor a háta mögé dugtam egy párnát fölé hajoltam, ő meg elkapta a karom, majd a szájához húzta és megcsókolta a kézfejem, mint a régi filmekben a lordok. A gesztus meghatott és szeretettel mosolyogtam rá. Még egy párnát dugtam a gipszes lába alá, hogy fel legyen pockolva, aztán megcsókoltam a homlokát. Épp leültem a szomszédos bőrfotelbe, amikor jött George, elbúcsúzott tőlünk, de mosolyogva közölte, hogy este még találkozunk.
Alighogy a papa eltűnt, megérkezett Kate néni egy tányér frissen sütött, melegen illatozó, sós pogácsával és Castiel ölébe tette.
  - Hoztam egy kis rágcsálni válót, Castiel. Eszegessetek, míg megsütöm a húst.
  - Anya, ne játszd nekem a konyhatündért! - kérte a vörös srác, és szigorúan nézett az anyukájára. - Tök röhejes, hogy te, aki sosem voltál otthon a sütés-főzésben, itt ugrálsz, mint egy félresikerült szakácsnő, csak azért, mert kiengedtek a rohadt kórházból. Ráadásul, családi partit szervezel, amikor az orvos nyugalmat írt elő.
  - Én csak azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, és veled együtt akarunk örülni. - szabadkozott az asszony és elkeseredve rogyott le a Castiellel szemközti bőr ülőre.
Castielen látszott, hogy észrevette, megbántotta az anyját, ezért gyorsan szépíteni kezdte a kitörését.
  - Jó, ezt megértem, és hálás is vagyok érte, de nem kell körbe ugrálni! Nem vagyok nyomorék, csak szétzúztam a lábam meg néhány bordám. Meg fogok gyógyulni. Azt hittem hazajövök, és a barátnőmmel tölthetek egy nyugodt estét, erre családi hepajt szervezel! Ez kicsit túlzás. Dolgozz és élj, mint eddig, nem kell felfújni a balesetem.
Ha lehet Kate még jobban megsértődött.
  - Nagyszerű! A fiam nem akar velem lenni! Ez fáj, Castiel!
  - Eddig se nagyon voltál velem, már megszoktam.
Kínosan feszengtem az óriási fotelben és egész kicsire húztam magam. Nem bántam volna, ha nem vagyok a fültanúja ennek a jelenetnek. Valamilyen szinten mindkettőjüket megértettem, és sajnáltam.
   - Igazságtalan vagy, fiam! - dörmögte sértődötten Cast anyukája és felpattant. - Most már mindegy. Túl kell élned a mai estét, és próbálj kevésbé fancsali pofát vágni. Nem akarom, hogy Lucy-ék előtt is ilyen házsártos legyél, hisz miattad jönnek.
  - Jó, majd megerőltetem magam. - bólintott Castiel és fagyosan nézett a sütőhöz siető anyja után.
Még mindig nem mertem megszólalni. Féltem, hogy ha ebbe belefolyok, velem is ilyen durcás lesz.
  - Gyere ide, drágaságom! - megveregette a csípője mellett a széles kanapét. - Egy örökkévalóság óta nem csókoltalak meg! Van mit bepótolni!
Értetlenül ráncoltam a homlokom. Nem értettem, hogy lehet az egyik pillanatban ilyen hideg az anyjával, a másikban meg melegszívű szerelmes, aki úgy néz rám, hogy képtelenség lenne nemet mondani neki. Kuncogva mellé kuporodtam, de vigyázva, hogy elkerüljem a lábát és ne érjek semmilyen testrészéhez. Igazából nem tudtam, hány helyen van rajta zúzódás.
Castiel viszont nem volt ilyen félénk, és nem törődött magával. Maga mellé húzott és szorosan körém fonta a karját. Kicsit kifacsarodott derékkal simultam hozzá. Kényelmetlen volt így, de mikor megcsókolt, mindenről megfeledkeztem. Nyelve a számba nyomult, s nyögve öleltem át a nyakát. Annyira vágytam már rá és olyan boldog voltam, mert visszakaptam, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Belefeledkeztem a szenvedélyes és forró csókba. Bizsergés futott végig a gerincemen, és észre sem vettem, hogy egyre szorosabban tapadok Castiel meleg és feszes testéhez, csak, amikor felszisszent, akkor szabadultam ki a bódulatból.
  - Aú! A bordáimat még kímélned kéne, kicsikém. - mosolygott. Arca közel volt az enyémhez. A leheletét lélegeztem be, és ettől csak még jobban beindultam. Nagyon szívesen lehámoztam volna róla a ruháit, hogy megmutassam, mennyire hiányzott és akarom, de persze sem a hely, sem a helyzet nem volt alkalmas erre.

  - Júj, bocsika. - szabadkoztam és homlokomat az övéhez nyomtam.
  - Nem tesz semmit. A csók megérte. - nevetett és szürke szeme pajkosan csillogott.
Hálából körbe csókoltam az arcát, orrát, szemhéját, a fülét és legvégül az ajkam a nyakára csúszott.
Mindketten egyre gyorsabban vettük a levegőt, tudtuk, hogy nem a legjobbkor kapott el minket a hév, mégsem bírtunk magunkkal. Castiel egyik kezével a csípőm szorongatta, a másik le s fel csúszkált a hátamon, és ettől kéjes érzés szaladgált a testemen a fejbőrömtől kezdve a lábujjaimig.
  - Megveszek, ha hamarosan nem leszek olyan állapotban, hogy...
Nevetve a szájára szorítottam a kezem, hogy ki ne mondja, amit akar.
  - Sss, anyukád még meghallja, és azt hiszi, perverzek vagyunk!
  - Szerintem már tudja, ahogy azt is levette, hogy a morcos hangulatomnak a szexhiány az oka.
Pirulva sütöttem le a szemem. Még mindig képes volt zavarba hozni.
  - Hogy neked csak azon jár az eszed. - zsörtölődtem az orrom alatt motyogva.
  - Tévedsz, életem, csakis rajtad, és lehetőleg ruhátlanul. - mosolyogva simogatta a hajam. - És tutira kinyírok valakit, ha hamarosan nem leszek olyan állapotban, hogy...
Ezúttal a vállára csaptam, hogy elhallgattassam.
  - Te beteg állat! - nevettem és a kanapé karfája felé fordultam és direkt lefejeltem. Megjátszottam a félénk kislányt. Mindig élveztem az evődést Castiellel. - Hogy szerethetek egy ilyen szexmániás zsarnokot, aki csak kihasznál?

  - Látod, ezt én sem tudom! - vágott értetlen fejet Cast, majd nevetve felém csúszott és derekamnál fogva magához húzott és a mellkasára vonta a fejem. - Néha én is azon gondolkodok, hogy meg sem érdemellek téged....
  - De igen, de igen! - kaptam fel a fejem tiltakozva. Felháborodva néztem a borús, szürke szempárba. - Te vagy a világ legjobb pasija! Vagy ha nem is, számomra a tökéletes. Aki nélkül nem tudnék élni. Te vagy számomra az egyetlen és igazi. Tudom, hogy soha senkit nem fogok úgy szeretni, mint téged! - tört fel belőlem a vallomás hirtelen. Úgy éreztem, muszáj kimondanom azok után, amin keresztülmentünk.
  - Vivien Marsall, mondtam már, hogy mennyire imádlak? - mosolygott Castiel, majd visszabiccentette a fejem a vállgödrébe és csókot lehelt a hajamba.
  - Emlékeim szerint, ma még nem. - simogattam a nyakát és a mellkasát.
  - Óriási hiba. - Castiel ringatni kezdett, mint egy kisbabát. - Talán meg kéne mutatnom, mennyire így érzek.
Újabb zsigerig hatoló csókokat kaptam, és mindketten majd bele őrültünk, hogy az állapota miatt nem mehetünk el a végsőkig.
Halk köhécselés vetett véget az idilli pillanatnak. Kelletlenül húzódtunk el egymástól és én elpirulva néztem a boltív alatt álló Kate nénire.
  - Elnézést, ha megzavartalak titeket, de elfelejtettem megmondani, hogy a földszinti nagyszobát rendeztem be neked, fiam. Pár holmidat már lehoztam. Könnyebb lesz idelent laknod, míg fáj a lábad, mint napjában többször lebicegni a lépcsőn.
  - Köszönöm, anya. - bólogatott a fiú.
Nemsokára Cast be is ment új szobájába a segítségemmel. Leltárba vette a cuccait és megállapította, hogy minden, amire szüksége lenne, fent maradt. Felsorolta, mit hozzak még le, így nemsokára már az emeletről hurcoltam lefelé a cuccait: a gitárja, laptop, MP3-as lejátszó, CD-k, DVD lejátszó, ruhák és a tőlem kapott motoros óra. Kicsit felidegesített, hogy bármit bárhova tettem, nem felelt meg neki, de hát ez volt Castiel. Nagy nehezen rábeszéltem, pihenjen egyet, hogy kibírja az esti családi vacsit, de erre meg csak morgott, hogy nem az ő ötlete volt. Az ágya mellett ültem és csendben figyeltem a markáns, imádott arcát, míg el nem aludt. Halkan lopództam ki a tágas, barna bútoros szobából, hogy fel ne ébresszem az alvó oroszlánt. A konyhába mentem, hogy segítsek Kate néninek a vacsora készítésében.

Én krumplit pucoltam, az lesz a köret, míg Castiel anyukája a hússzeleteket pácolta, majd berakta őket a sütőbe. A húsleves, sok zöldséggel, már a fazékban rotyogott.
  - Vivi... nem mondta neked a fiam, miért haragszik rám? Mit követtem el, hogy ennyire utál? - kérdezte Kate, amikor a salátát csináltuk.
  - Szerintem szó sincs ilyesmiről. - ráztam a fejem és a hajam ide-oda röpködött a fejem körül. - Mindössze arról van szó, hogy most az egész világot gyűlöli, amiért tehetetlen. Nehezen viseli, hogy a segítségünkre szorul. A kórházban még velem szemben is durcás volt. Utálja a helyzetet, hogy arra van utalva, hogy mi segítsünk neki mindenben. Türelmesnek kell lennünk hozzá, mert csak rontunk a dolgokon.
  - Milyen megértő vagy vele, kislányom. Te tényleg szereted. - mosolygott Kate és a zöldségeket meglocsolta borecettel. - Örülök, hogy melletted kötött ki.
Hálásan viszonoztam a mosolyt.
  - Én is. Ha ő nem lenne, fél ember lennék. Nem is tudom, hogy élhetnék nélküle...
A meghitt pillanatnak az vetett véget, hogy Castiel kiabálni kezdett a szoba felől. Egy konyhakendőbe töröltem a kezem, aztán cinkos pillantást vetettem Kate nénire.
  - Megyek, megnézem, mit óhajt életem értelme. Ne tessék aggódni, ha felgyógyul, megint a régi lesz.
A délután további részében Castiel mellett kellett ülnöm, mert igényelte a társaságom.
A családi este végül egész jól sikerült. Annak ellenére, hogy Cast előtte duzzogott, igazán élvezte, hogy a szerettei körében lehet. Lucy tréfálkozva kötekedett vele, George és Kate leste minden kívánságát. Biztos voltam benne, hogy jól érezte magát, még ha nem is vallotta be.
A következő héten minden napom úgy telt, hogy suli után Castieléknél vettem az irányt. Néha egészen estig ott maradtam, néha csak egy órácskára, mert mennem kellett Sissy-hez. Próbáltam türelmes lenni a szinte magatehetetlen beteghez, de nehéz volt, mert folyton zsörtölődött és duzzogott. Néha orbitális apróságokkal sértett meg, ami rosszul esett, de próbáltam nem kimutatni. Elmondott minden lassúnak és szerencsétlennek, de az állapota miatt nem akartam veszekedni vele, de néha pont ezzel idegesítettem fel. A helyzet katasztrofális volt és az sem segített, hogy nem nagyon mertem közeledni hozzá testileg, nehogy fájdalmat okozzak neki.

Az anyukája visszatért a szokásos hétköznapokba, visszament dolgozni, így többnyire kettesben voltunk. Élveztem volna, ha nem lett volna a szerelemem hangulata olyan borús, mint a kinti időjárás.
Péntek délután kisegítettem a nappaliba, felpockoltam a lábát és bekapcsoltam neki a tévét. Miután betakargattam, otthagytam és a konyhatérbe mentem, hogy kakaót főzzek magunknak.
Mikor visszatértem a nappaliba a két műanyag pohárral és felé nyújtottam az egyiket, beljebb húzódott a kanapén, hogy mellé üljek.
  - Gyere, szórakoztass, úgysincs semmi ebben a rohadt tévében.
Mosolyogva ültem le mellé és a bögrém pereme felett vidám pillantást vetettem rá.
  - Örülök, hogy szórakoztatóbbnak találsz, mint a tévét. - vicceltem.
De Castiel nem vette jó néven a tréfát, szürke szeme elsötétült.
  - Mindketten tudjuk, hogy nem veled van a baj. Én vagyok egy béna nyomorék, aki semmire sem képes magától! Csodálom, hogy egyáltalán itt unatkozol mellettem. Biztos szívesebben csavarognál a barátnőiddel.
A feltételezés feldühített, hisz sehol sem voltam szívesebben, mint vele. Hát még mindig nem tudja ezt?!
  - Tévedsz, kedvesem... - letettem a poharam az asztal sarkára és az ő kezéből is kivettem. Közelebb csúsztam hozzá és megsimogattam az arcát. - Bármit is csinálunk, mindig jól érzem magam veled. Szeretek melletted lenni.
A vörös ördög szeme felcsillant, megmarkolta a hajam és magához húzta a fejem. Heves, visszafojtott vágyaktól kemény csókot kaptam, de nem bántam. Pont ezzel bizonyította, mennyire szüksége van rám. A csók egyre tüzesebb lett, teljesen hozzásimultam és a mellkasát, nyakát és vállát simogattam, ahol csak értem, miközben úgy csókolt, mintha fel akarna falni. Szinte eszemet vesztettem, annyira kívántam már, hogy ennyire közel legyek hozzá. Castiel próbált testhelyzetet váltani, de akkor a gipszes lába lecsúszott a kanapéról és hangosan koppant a márványpadlón. Szitkozódva és sóhajtozva húzódott el tőlem, és fájdalomtól eltorzult arccal rángatta vissza gipszes lábát a párnák közé.
  - Jaj, Castiel... Úgy sajnálom, az én hibám volt. - suttogtam és hátrasimítottam összekuszált hajamat.
  - A francokat a te hibád! Én vagyok egy béna barom! Azon se csodálkoznék, ha találnál magadnak egy egészséges szeretőt, amíg lábadozom. Nyomorék vagyok, neked meg teljes értékű pasi kell!
Hitetlenkedve ráztam a fejem. A héten felgyülemlett feszültséget már nem tudtam visszatartani. Mérges voltam és sértett.
  - Na idefigyelj, te csökönyös szamár! Nincs szükségem rajtad kívül senki másra és nem tudnék lefeküdni mással! Ne is feltételezz rólam ilyen marhaságot, mert esküszöm megöllek! - fortyogott bennem az ideg. Nem szolgáltam rá az igazságtalan vádaskodására. - Szeretlek, de már nem bírom elviselni, hogy ennyire elkeseredett vagy. Törődj végre bele a sorsodba és abba, hogy a baleset után muszáj ránk támaszkodnod! Folyton szekálsz és kötekedsz. Ha kedves vagyok, az a baj, ha visszavágok, az a baj! Elviselhetetlen így a helyzet, de még elviselhetetlenebb, hogy nem bízol bennem és azt feltételezed, hogy szeretőt tartanék melletted! - mérgesen felálltam, csípőre vágtam a két kezem és reménytelenül néztem rá. Közben nem kerülte el a figyelmemet, hogy a szeme megakadt a mellemre feszülő fekete garbón. Bármit is beszél, vágyódik utánam és ez kicsit megnyugtatott.

  - Nyugi, kicsim, nem akartalak felhúzni. - kérte megenyhülve és elkapta a csuklóm.  - Hálás vagyok neked, hogy mellettem vagy, csak tudod... nehéz elviselni, hogy egyedül még a WC-re se tudok kimenni. Nem szándékosan bántalak... Én csak el vagyok keseredve. Te meg szép és kívánatos lány vagy, persze, hogy azon jár az eszem, hogy amikor nem vagy velem, körül zsonganak a lovagok! Jelen pillanatban egy féltékeny kretén vagyok!
Beismerő vallomása nagy mérföldkő volt a kapcsolatunkban. Imponált és végtelenül jól esett, hogy ennyire kellek neki és fél, hogy elcsábítanak. Legszívesebben rávetettem volna magam, hogy össze-vissza csókoljam. Bármilyen morgó medve is, a szíve az enyém, és ő is aggódik, hogy elveszítjük egymást. Szívem repesett a boldogságtól, de eszem ágában sem volt kimutatni.
Elhúztam a kezem a szorításából és a hóna alá nyúltam, hogy felállítsam.
Castiel értetlenül nézett fel rám.
  - Most mire készülsz? Kidobsz az udvarra, vagy a hideg zuhany alá vágsz?
  - Gyere már! Ideje, hogy ágyba bújj!
  - Komolyan úgy kezelsz, mint egy dedóst! - morgolódott a fehér pólós és szürke térdnadrágos fiú, de azért tűrte, hogy a hálószoba felé tereljem.
Mikor elértünk a hatalmas franciaágyhoz, félrehúztam a sötétkék, csillagos selyemtakarót és lefektettem. Castiel még mindig duzzogva káromkodott az orra alatt.
  - Ezentúl így kerülöd el a vitákat? Ágyba dugsz, hogy aludjak? - kérdezte szikrázó szemekkel Castiel.
  - Ki mondta, hogy aludnod kell, és hogy egyedül? - kérdeztem diadalmas mosoly kíséretében, és fölé másztam. Óvatos voltam, hogy ne érjek a sérüléseihez. A csípőjére ültem és vigyázva lehúztam róla a pólót.
Castiel úgy nézett, mintha megőrültem volna, és ez nevetésre késztetett.
  - Mire készülsz? - kérdezte Castiel remegő hangon, mert valószínűleg a szememből kiolvasta a szándékaimat.
  - Megmutatom, mennyire nem kell más, és hogy lehet még veled mit kezdeni... Csak hagyd rám magad!
Nem kellett neki kétszer mondani, lassan segített kibújni a ruhámból. Mikor már csak a világoskék fehérnemű volt rajtam, nagy küzdelemmel, lihegve, lerángattam gipszes lábáról a térdnadrágot. Nehéz volt, de akaratosan küzdöttem. Azt hittem Castiel megint bedühödik a szerencsétlenkedés miatt, de szerencsére csak nevetett az egészen. Forró csókokkal nyugtattam meg, és nagyon élveztem, hogy azt tehetek vele, amit akarok. Csókoltam és simogattam, ahol csak értem és ezzel mindkettőnkben felszítottam a szenvedély tüzét. Egyre jobban belemelegedtünk és láttam, hogy Castiel ezúttal élvezi, hogy tehetetlen és én kényeztetem. Vigyáztam, hogy ne támaszkodjak a bordáira, a vállára, vagy a lábára, mert tudtam, hogy egyetlen rossz mozdulat és visszaváltozik morgó medvévé, és már semmiképp sem akartam megállni.
Mikor már mindketten levegő után kapkodtunk és úgy éreztem, belepusztulok a vágyakozásba, óvatosan a combjára támaszkodtam a háta mögött és egyszerűen felnyársaltam magam. Meglovagoltam a kemény férfitestet és lágyan ringatózva eljuttattam magunkat a csúcsok csúcsára.
Amikor mindketten kielégültünk, nyögve dőltem Castiel mellé, ép vállába fúrtam a fejem és vártam, hogy a szívverésünk és a pulzusunk lenyugodjon.

Castiel vidáman és elégedetten simogatta meg izzadságtól csatakos hajam. Valahogy sikerült felém fordulnia és átölelnie úgy, hogy a gipsz nem akadályozta.
  - Azt hiszem, gyakrabban kell kihoznom téged a sodrodból, hogy kiszabaduljon belőled a vad démon! - nevetett a fiú és megcsókolta a homlokom.
  - Azért nem bánnám, ha nem sűrűn feszítenéd túl a húrt... De abban igazat adok, hogy erre már mindkettőnknek szüksége volt.
  - Sose gondoltam volna, hogy élvezni fogom, ha megerőszakolnak. - tréfált Castiel, miközben a mellem kezdte simogatni. Ingerő becézgetésétől egyből forróság öntötte el a testemet.
  - Nem is volt igazán erőszak, csak véghez vittem, amit akartam. - feleltem pironkodva, mert azért kicsit restelltem, hogy ennyire hagytam, hogy magukkal ragadjanak az ösztöneim.
  - Sose változz meg, drága Vivieni! - mosolygott Cast. Lehajtotta a fejét és nyelvével és szájával a hasam kezdte cirógatni, amitől borzongás futott végig a testemen. Ez persze nem kerülte el a figyelmét. - A vadmacska megint éledezik?
A karom alól kirángattam egy lapos, kék párnát és az arcába nyomtam.
  - Elég legyen, Castiel! Anyukád szívrohamot kap, ha itt talál minket és így!
  - Miatta nem kell aggódnod! Bostonba utazott, csak vasárnap jön haza... szóval miénk az egész hétvége...
  - Ó... - csak ennyit tudtam kinyögni és testem ívbe feszült, mert Castiel eldobta a párnát és ráharapott az egyik mellbimbómra.
  - Szóval... folytatás következik! - nevetett Castiel és óvatosan fölém gördült.
Újra felébresztette bennem a vágyakat és gátlástalanul hagytam, hogy ismét elmerüljünk a mámorító örömökben.
Fantasztikus hétvégénk volt, szinte alig másztunk ki az ágyból. Még a vacsorát is meztelenül ücsörögve fogyasztottuk el a puha párnák között. Késő este a jakuzziba segítettem Castielt és ott is megtaláltuk a módját annak, hogy tudunk egymásnak végtelen örömöket szerezni...