Betekintés a zeneórára

Másnap reggel csodálatos érzés volt Castiel karjaiban ébredni. Mikor az ébresztőóra felvert minket, nyöszörögve bújtam a karjába, nem akaródzott kimászni az ágyból. De muszáj volt mocorogni, ha nem akarunk elkésni a suliból. Gyors öltözködés után együtt mentünk le a konyhába reggelizni.
Legnagyobb meglepetésemre Tony ült az asztalnál egy jókora adag rántotta mellett.
  - Helló, fiatalok! - rikkantott jókedvűen a kék- fekete csíkos pulcsis és barna nadrágos bátyám. - Anyu csinált reggelit, csatlakozzatok!
Szót fogadtunk, Castiel leült Antony mellé, én meg magunk elé vettem két műanyag tányért.
Hamarosan már jóízűen falatoztunk.
  - Te még élsz, öreg harcos? Mostanában nem sűrűn találkoztunk. - szólította meg Castiel a tesóm.
  - Mert ezerrel a munkába vetettem magam. Éjjel-nappal túlórázom, a hétvégéket meg Audrey-val töltöm. Még nem is újságoltam nektek, hogy azért melózok folyton, mert eljegyzési gyűrűre gyűjtök.

Ez még nekem is újdonság volt. A meglepetéstől a torkomon akadt a falat és köhögni kezdtem. Gyorsan meghúztam a tányérom melletti poharat és kiittam a narancslé felét. Olyan felfoghatatlan volt, hogy a kelekótya bátyám nősülni készül. Nem is gondoltam, hogy annyira szerelmes, hogy örökre Audrey-hoz akarja kötni magát.
  - Nahát... ez meglepett! - ismertem be, amikor letettem a poharam és megint normálisan tudtam lélegezni. - Hirtelen ért, de gratulálok!
  - Én is, haver! - mosolygott Castiel vidáman Tony-ra. - Sosem hittem, hogy egyszer igába hajtod a fejed, de a szerelem már csak ilyen! Nekem is megfordult a fejemben, hogy ha kijártuk a sulit, végleg magamhoz láncolom a húgod, szóval még egy esküvő lesz!
Ha az előbbi hírtől fuldokoltam, most egyenest légszomjam lett. Hogy lehet reggelizés közben, közömbösen esküvőkről beszélni, főleg úgy, hogy a másodiknál én leszek a menyasszony? Egyenesen a narancsleves üveget kaptam le az asztalról és jócskán meghúztam.
  - Meg akartok ölni, kora reggel? - kérdeztem felháborodva. - Esküvőkről beszélni evés közben, halálos...
  - Na, de Vivieni! Örülnöd kéne, hogy nem tudom elképzelni a jövőm nélküled! - vigyorgott Castiel. Közel hajolt hozzám, gyengéden a hajamba túrt és szájon csókolt.
A csók nyugtató hatással volt rám, öröm járta át a testem, lelkem.
Tony vihogva köszörülte meg a torkát, hogy véget vessen a jelenetnek.
  - Na de, gyerekek! Ne a konyhába szerelmeskedjetek! Elmegy az étvágyam!
  - Te csak hallgass, aki itt közli, hogy nősülni fog! - mérges pillantást vetettem a szürkés hajú srácra és hozzávágtam a konyhakendőt, amivel a kenyér volt letakarva.
  - Gratulálni kéne, nem hisztizni! - szólt megóvóan a tesóm.
  - Örülök is, és sok boldogságot kívánok nektek! Csak sosem hittem, hogy meg fogsz komolyodni. - ismertem be. - És még hozzátenném, hogy elégedett vagyok a választásoddal. Audrey remek lány, biztos jó sógornőm lesz. Ezerszer jobb választás, mint Deborah. - a végén gonosz pillantást vetettem Tony-ra.

Mindkét fiú felnevetett a név hallatán. Most már nyugodtan poénkodhattam az ex barátnőjük nevével, mert már egyikőnknek sem okozott fájdalmat. Keserű emlékünk volt róla, de már nem fájt, amiket ellenünk elkövetett.
  - Hú, ha azt a perszónát akarná elvenni - Cast nevetve Tony felé bökött a villájával. - akkor temetésre készülnénk, mert kinyírnám mindkettőt, a te férjed meg dutyiban ülne kettős gyilkosság miatt.
Még a gondolat is rémisztő volt. Megrázkódtam, majd elkaptam Castiel karját és az arcomra simítottam a tenyerét, úgy néztem mélyen a szemébe.
  - Ez még viccnek is rossz!
  - Rémálom! - értett egyet Tony. - És el is rontottátok a jó hírem örömét! Gonoszok! Gonoszok vagytok!
Antony olyan elkeseredett pofát vágott, hogy muszáj volt nevetnem. Nevetve pattantam fel, az ölébe vetettem magam és szeretettel öleltem és gyenteltem. Közben csak azt hajtogattam, hogy örülök a boldogságának, és követeltem, hadd legyek a koszorúslány. Nevetve tervezgettük az esküvőjét, nem érdekelt minket, hogy még messze van.
Később Cast is kezet rázott Tony-val, aztán sajnos indulnunk kellett a gimibe, nehogy elkéssünk.
Matekon Kim mellett ültem. A barátnőm fekete sokzsebes nadrágban, fekete toppban és fekete boleróban ült mellettem, elmaradhatatlan simléderes sapkájával a fején. A hangulata is olyan gyászos volt, mint a ruházata.
  - Mi ez a komorság, Kim? - löktem meg a könyökömmel.
  - A szokásos. Depis vagyok, mert mióta Lysanderék zenélni kezdtek, alig találkozunk. Ha az így megy tovább, a kapcsolatunk befuccsol.
  - Ugyan már, Kim! Ne légy ilyen negatív! Most még új a banda, muszáj hajtaniuk, de később jobb lesz a helyzet, tudom! Meg aztán te tíz kilométerre laksz Lystől és az sem segít, hogy anyukád hét közben nem engedi, hogy a barátodnál éjszakázz.
  - Úgy látom, nektek nem ront a kapcsolatotokon ez a zeneőrület. Pedig Castielnek sincs több ideje rád. - felelte morcosan a fekete szépség.
  - Nekünk azért könnyebb a helyzetünk, mert egy utcában lakunk. Ma is együtt jöttünk suliba, mert nálam aludt. - próbáltam visszafogni magam, hogy ne süssön a hangomból a boldogság, mert tudtam, az csak tetőzné Kim baját. - Anya sem olyan szigorú, de ne hidd, hogy nekem nem rossz, hogy nem lehetek mindig vele, amikor csak akarok! De nem szabad nyafognunk! Támogatnunk kell a fiúkat az úton a siker felé. Most erre van szükségük.
  - Ezt megértem, csak nehezen viselem.
Sajnáltam Kimet, de ezzel nem tudtam segíteni. Tudtam, hogy ő igényli a törődést és magányosnak érzi magát, ha a párja nem hordozza a tenyerén, hisz számtalanszor hallgattam ugyanezeket a panaszokat, amikor még Alexszel járt. Lysandert meg ismertem annyira, hogy nem az a romantikus és bújós típus, szóval tényleg nem tudtam segíteni rajtuk. Arról nem is beszélve, hogy Kim még nem tudja, mennyire odavan a pasijáért Nina. Ha ez a fülébe jutna, tuti balhéznának. Megfogadtam, hogy nem szólom el magam, jobb, ha az ilyen apróságokról nem tud.
  - Később biztos jobb lesz, csak ne add fel a reményt! - biztattam Kimet és vigasztalóan megszorítottam a karját.
Hatodik óránk osztályfőnöki volt és Mrs. Williams közölte velünk, hogy Boris betegsége miatt elmarad a kosáredzés, de csatlakozhatunk rajz órára, vagy a zeneszakkörhöz.
Kimmel cinkos pillantást vetünk egymásra, egyértelmű volt, hogy mi Castieléket akarjuk megnézni.
Természetesen Kentin, Rosa, Armin, Charlotte, Nathaniel és Dajan is velünk jött zeneórára, Ren inkább rajzra ment a C-sekkel.
Patty is csatlakozik hozzánk, így csapatostól bevonultunk a hatalmas zeneterembe, meghúzódva a hátsó sorban. Szünet után jöttek a zene szakkörösök. Leültek elénk, csapatokba rendeződve.
Izgatottan vártam, mi fog történni. Tori és Amber vidáman viháncolt a B-s és C-s lányokkal a második sorban, Castiel, Lys, Alexy Eva és a cuki kis Nina az első sorban feszítettek. Mikor megérkezett a zenetanáruk, nagyot néztünk. Egy huszonöt körüli, magas, barna hajú és barna szemű, jóképű pasi volt. Most már értettem, miért vannak úgy oda érte a zenecsoport lány tagjai. Igazi szupermodell alkat volt, ellenállhatatlan mosollyal. Rögtön eszembe is jutott, hogy Cast azt mesélte, Sasha tinikorában egy fiúbandában énekelt. Biztos pisiltek utána a lányok...
Elkezdődött az óra. Sasha követelte a diákjait, hogy mutassák be a házi-feladatnak kapott dalokat. Először Tori és Dakota duettje következett. John Travolta és Olivia Newton John híres

Sasha Long

duettjét adták elő a You Are The That I Want a Grease című filmből. A zenét élveztük, a hangulat jó volt, végig tomboltuk, de Tori borzalmasan hamis volt, Dakota meg zavartan nyögdécselt.
Toriék után, azt hittem nem jöhet rosszabb, de tévedtem. Amber négy másik lánnyal a Spice Girls: Wannabe számára rikácsolt és ugrándozott. Olyan volt, mintha paródiát néztünk volna, mert a lányok csapnivalóan énekeltek, és próbálták utánozni az egykor sikeres zenekar mozdulatait.
Nathaniel ki is cikizte őket a produkció végén, bár feltűnt, hogy a lányok közül csak Ambert nem szekálja. Alig hagytuk abba a röhögést, következtek Patty osztálytársai, két fiú és két lány. Bruno Mars Treasure című dalát adták elő, és klasszisokkal jobbak voltak, mint eddig az előttük szereplők. Hatalmas tapssal díjaztuk őket. A hangjuk is jó volt, a dalt is szerettük. Kimmel úgy buliztunk ülve, mintha valódi koncerten lettünk volna. Következőnek két C-s lány lépett Sasha mellé az alkalmi színpadra. Rihanna: Diamonds című számát adták elő, és itt is kitűnt, hogy a magas fekete hajú lánynak klasszisokkal jobb hangja van, mint a társának. A produkció nem volt ugyan kudarc, de eget rengető sem. Már alig vártam, hogy Castielék következzenek.
Mikor eljött a nagy pillanat, és végre ő és alkalmi zenekara indult Sasha mellé, már előre visítottunk Kimmel, mint a valódi szurkolók. A csapatuk úgy állt be, hogy Castiel került középre, mellette a két lány, jobbról Eva, balról Nina, Eva mellett Alexy, Nina másik oldalán Lysander. Felcsendült a zene és máris őrjöngtünk. Castiel kezdte énekelni a Queen: We Will Rock You-t, aztán csatlakoztak hozzá a többiek is. Majd lefordultam a székről. A csapat iszonyatosan jó volt, és hatalmas bulit csaptak a teremben. Nem volt egy hamis hang sem, a lányok hangja remekül alkalmazkodott a fiúkéhoz. Ahogy előre haladtak a dallal, úgy mutatták meg remek hangját Nina, Alexy, Eva és Lysander is. Szenzációsat énekeltek. Naná, hogy Castiel volt a legjobb, mégis csak ő a frontember, meg aztán elfogult is vagyok, majd meghaltam a gyönyörűségtől. Mindenki tátott szájjal, vagy tapsikolva figyelte őket, még a zeneórások is, nem csak mi a nézőközönség.
Mikor a csapat végzett, olyan erős és hosszú tapsot kaptak, hogy Sasha úgy szólított fel minket, hogy elég lesz már. Amikor a csapat levonult, még Nathaniel is elismerően szólt oda nekik.
  - Hé, Castiel, neked menni kellett volna az X-faktorba! - vigyorgott a szőke srác, aki a sorunk legvégén ült.
Castiel nem reagált, csak fenyegető pillantást vetett rá, aztán hátra indult felém. Nevetve jött oda, felhúzott a székről, aztán megcsókolt.
  - Ó, drágám! Valami fantasztikusak voltatok! Király a zenekarotok! - súgtam, amikor a nyakába borultam.
  - De csak mert neked énekelek! - ölelgetett Cast.
Tudtam, hogy van hangja, de csak most szembesültem vele, mennyire tehetséges. Most értettem csak meg, hogy ha ilyen adottsága van, ki kell használnia. Neki a zenei pályán van a helye.
  - Megkérhetem a zenész urat, hogy a rajongók szédítését halassza máskorra? Még ki kell értékelnem a csapatok produkcióját. - sétált a székem mögé a tanár és megveregette Castiel vállát.
  - Elnézést, Sasha! - Castiel vetett rám egy bocsánatkérő pillantást, aztán elengedett.
A tanáruk végig mért engem és a csapatomat, és mintha csak most esett volna le neki, hogy idegenek is vannak az óráján.
  - Nocsak, látogatók! Hogy kerültetek ti ide?
  - Mi a kosárklubosok vagyunk. Elmaradt az óránk és Mrs. Williams irányított minket ide. -  válaszolta Kim nyugodtan.
  - Á, Boris osztálya, már emlékszem! Bocs, hogy nem üdvözöltetek titeket, de beleéltem magam a csapataim vetélkedésébe. Sasha Long vagyok. - mutatkozott be nekünk a fiatal tanár, és fel alá járkált a székeink mögött. - Ha már itt vagytok, nem akarom, hogy unatkozzatok. Amíg megbeszélem a csaptokkal a dolgokat, dugjátok össze a fejeteket, és alapítsatok együtteseket ti is. Megismerkedhettek a karaoke berendezésünkkel és elkápráztathattok minket egy produkcióval, rendben?
Dehogy volt rendben. Keserves nyögés söpört végig a hátsó soron. Féltünk beégetni magunkat.
Sasha már ott is hagyott minket, előre ment a diákjaihoz.
Rajtunk meg kiült a döbbenet, meg az elkeseredés.
  - Ez miattad van, Vivien Marsall! - szólt oda a sor végéről Nath. - Ha nem borulsz össze Castiellel, a bájgúnár tanár úr nem vesz észre minket, és megúsztuk volna beégés nélkül a napot!
  - Nem Vivi hibája! Kornyikálunk egyet, oszt annyi! - mordult a fiúra Patty, aki fekete melegítőegyüttest viselt.
  - Rajtam fognak röhögni és ezt még nagyon megbánjátok! - fenyegetőzött a zöld pólós és lyukacsos farmeres Nathaniel mérgesen.
  - Ne rinyálj már! Nagyszerű Justin Bieber lesz belőled, csak gyakorolj! - szólta le Kim gonoszul.
  - Te csak hallgass! A karaoke gép mellett legyen majd nagy szád! - mordult rá Nath.
  - Fejezzétek be, mert még nagyobb büntetést kapunk! - intette le a veszekedőket ijedten Patty.
Amíg Sasha a diákjait oktatta elől, addig mi hátul duruzsoltunk a zeneszámokon és a csapatok felállásán vitatkoztunk. Végül Kimmel és Rosával lányzenekart alapítottunk, Patty vállalta, hogy Arminnal és Kentinnel énekel, de Armin pánikolt, hogy neki semmi tehetsége, a tesója örökölte az összes zenei adottságot, ő nagyon selejtes ezen a téren Alexyhez képest.
Nathaniel és Dajan fiúbandába állt össze a C-s Frankkel.

Nemsokára Sasha előre hívott minket. A torkomba és a gyomromba szorítást éreztem, utáltam szerepelni. Tudtam, hogy röhögni fognak rajtunk, hisz rémes hangom van.
Patty-ék vállalták, hogy először szerepeljenek, de csak azért, hogy hamarabb túl legyenek rajta.
Bon Jovi: It' s My Life című dalát adták elő, úgy, hogy a szöveget a nagy monitorról olvasták. Úgy gondoltam, nem is olyan szörnyűek, legalábbis hozzám képest, mi sokkal rosszabbak leszünk, az tuti. Az idegtől már hánykolódott a gyomrom és izzadt a tenyerem.
Még tapsot is kaptak, de a végén Alexy kiröhögte a tesóját, hogy hagyja meg neki az éneklést. Jó volt a hangulat, Patty-ék megkönnyebbülten ültek le a helyükre. Utána rászántam magam, hogy énekeljek. Félszegen léptem Sasha mellé, Kim és Rosa társaságában. Lady Gaga: Boys boys boys című számára esett a választásunk, s jókat nevettünk. Sikerült beleélnünk magunkat a nótába. Kim hatásosan adta elő a szólórészeket, mi meg Rosával felszabadultan kiabáltunk bele a megfelelő pillanatokban. Ha a hangunk rémes is volt, legalább jól szórakoztunk. Mikor levonultunk a tévékészülék mellől, azért kaptunk egy kis tapsot, Castiel meg magához intett és az ölébe húzott. Ott maradtam végig, hisz a fiú jókedvűen ölelgetett. Izgatottan vártam Nathanielék produkcióját.
A fiúk egy Nirvana számot választották és végig hörögtek és ordították a szöveget. Jót röhögtünk, de átjött a rockos hangulat. Mikor végeztek, most Cast szólt be a szőke srácnak, hogy ő inkább ne induljon semmilyen zenei tehetségkutatón. Nathaniel lángoló szemekkel nézett a riválisára, de a tanár miatt nem kezdett balhét, megalázottan hátra ment.
Sasha kedves volt, minket is ellátott jó tanácsokkal, aztán visszatért arra, hogy milyen büszke a csapataira. Végül arra tért ki, hogy egyértelműen Castiel a legtehetségesebb tanulója, és felkérte, hogy énekeljen egyet az óra végén. Mind tapsikolva buzdítottuk a fiút, hogy tegye meg a kedvünkért. Én egyértelműen beleszerettem a hangjába.
Sasha leült a fehér zongora mellé, ami az ablak alatt terpeszkedett, és kérdőn nézett kedvenc énekesére. Cast kapott egy mikrofont, amit eddig Alexy szorongatott.
  - Tudod, mit szeretnél előadni?

Castiel  mosolyogva nézett a szemembe.
  - Igen, pontosan tudom. John Legend: All of me. De maradhatok itt a helyemen? Úgy kevésbé érezném kellemetlenül magam...
  - Ahogy óhajtod. - bólintott Sasha.
A teremben csend lett, az ifjú tanár elkezdte a dal kezdő akkordjait, aztán Castiel rákezdett az érzelmes szövegre. Mély, tiszta hangja selymesen töltötte be a teret és a szeméből olvastam ki a felém sugárzó érzelmeit, amit a dalon keresztül próbált átadni nekem. A szemem megtelt könnyel, de ezek a boldogság könnyei voltak, mert meghatott, amit énekelt, és ahogy rám nézett.
 (zene és szöveg itt https://youtu.be/4aolRdPjOyg )
Végig bőgtem az egész dalt, mint egy szerelmes idióta, hisz az is voltam. Imádtam ezt a fiút, aki ezúttal dalban adta elő az érzelmeit.
Mikor végzett, néma csend lett a teremben, mindenki az érzelmek hatása alá került. Csak én sóhajtottam boldogan, és szájon csókoltam a fiút a csodás szerenád után. Csak ezután törtek ki az osztálytársaink hangos ovációban. A csengő zavarta meg a pillanatot, mindenki kiözönlött, Sasha viszont még marasztalta egy percre Castielt, így arra kért, várjam meg a terem előtt, míg váltanak pár szót.
Míg odakint várakoztam, véletlenül meghallottam, hogy Amber, Charlotte és Tori épp megbeszélik, hogy holnap délután a Don Pepébe mennek lógni. Furcsálltam, hogy pont oda készülnek, ahol Nathaniel dolgozik, de nem volt időm ezen gondolkodni, mert megérkezett Castiel, átölelte a derekam és elindultunk haza.
Egész úton dicsértem és megint majdnem elsírtam magam, amikor eszembe jutott, milyen szépen énekelt nekem. Büszke voltam rá nagyon, de amit irántam érez, attól dagadt csak a mellkasom.
Castieléknél vettük az irányt. Jól telt a délutánunk. Castiel az új gitárján tanulgatott játszani és szerelmes dalokat énekelt. A fotelben ült és pengetett, én meg a kanapén henyélve gyönyörködtem az én tehetséges, vörös rockeremben...

Csoda, hogy szeretem?

18 éven aluliak csak saját felelősségre olvassák!!!!! 

Eltelt két nap, viszonylag eseménytelenül. A suliban zökkenőmentesen teltek az órák, csak az keserített el, hogy Castiellel alig tudtunk együtt lenni. Egyik délután az apjával volt programja, másnap meg próbált a bandával, én meg Sissy-t pesztráltam. Délelőtt a nap fénypontja a kosáredzés volt. Nath szokásosan szekált minket, és megint legyőztek, igaz csak két ponttal, mert Armin sokkal ügyesebb volt, mint először. A fiú egész jól játszott, hála Patty-nek. Olyanok voltak, mint akik egymásra vannak hangolódva. Lehet csak én képzelődtem, de Patty túl sűrűn mosolygott Arminra és a fiú is nagyobb figyelmet szentelt neki, mint bármelyik másik csapatársának.
Castiel megint hazakísért, alig vártam, hogy összebújjunk egy kicsit a szobámba, mielőtt bébiszitterkedni megyek, de közölte, hogy nem ér rá, Lyséknél megy próbálni. Elkeseredtem, mire megígérte, hogy estére azért benéz hozzám, ha végeznek.
Még jó, hogy nem kellett otthon szomorkodnom a kedvesem nélkül, mert mennem kellett babázni. Mikor megérkeztem Willfordéknél, először a kis védencem morcos volt valamiért, és egy félórámba telt, hogy felvidítsam. Az ott töltött idő alatt megint színeztünk Sissy-vel, de végig attól rettegtem, hogy befut Ren és veszekedni kezd velem. Hála az égnek a fiú nem került elő, míg ott voltam. Nyugodtan és unalmasan telt el a délutánom. Hat óra után értem haza, felmentem a szobámba tanulni. Nagyon belemerültem, és egyre jobban elkeseredtem, mert ahogy telt az idő, úgy lett egyre nyilvánvalóbb, hogy Castiel elfelejtette, azt ígérte, meglátogat. Túl késő volt már, kilenc óra is elmúlt, így már nem is reménykedtem. Nagyon rosszul esett, hogy nem tudunk egymásra időt szakítani. Rettegtem, hogy a távollét megöli a kapcsolatunkat.
Negyed tízkor az éjjeliszekrényre dobtam a matekkönyvem, úgy döntöttem végzek mára az agyam kínlasztásával, amikor kopogtak a szobám ajtaján. Biztos voltam benne, hogy a bátyám zaklat ilyen későn, valami hülyeség miatt, ezért morcosan kiabáltam ki:
  - Gyere be!
De nagyon meglepődtem, mert Castiel lépett be a szobámba mosolyogva, egy lapos, fehér dobozzal a hóna alatt. Eddig hasaltam, de most felültem, a hátamat az ágy támlájának döntve, boldog mosoly terült el az arcomon. A szívemet melegséggel töltötte el, hogy nem felejtette el az ígéretét és tényleg itt van. Castiel fekete pólót viselt, kék farmerrel és az elmaradhatatlan, rövid bőrdzsekivel. Haja a vállára omlott és szinte ragyogott az éjjeli lámpám tompa fényében. A szeretetteljes mosoly,
amellyel közeledett felém, szinte felforrósította a szívem és a vérem. Ő sem szólalt meg, csak csillogó szemekkel, lassú léptekkel közeledett felém, mintha meg akarná nyújtani ezt az örömteli pillanatot. Mikor végre odaért mellém, leült az ágy szélére, ölömbe tette a rejtélyes dobozt, majd jobb kezével megtámaszkodott mellettem és odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon.
Szája csak finoman ért az enyémhez, mégis olyan hatással volt a testemre, mintha áram futott volna végig rajtam. Annyira hiányzott már a közelsége és a szeretete. Mindig imádtam a csókjait, de mivel mostanában ritkán jutottam hozzájuk, most azt akartam, reggelig csókoljon.
Egyre jobban belemerültem a csókba és magamhoz húztam a fiút, de akkor az ölembe rakott doboz széle a hasamba vágott, és ez magamhoz térített.
  - Annyira hiányoztál! - nyögte Castiel és szenvedélyesen ölelte a derekam és a nyakam. A dobozról teljesen megfeledkezett.
  - Te is nekem! Már azt hittem, nem is jössz. - sütöttem le a szemem elpirulva. Kicsit féltem beismerni, hogy azt gondoltam, elfeledkezett rólam.
  - Kis butuskám, egy földrengés sem tudott volna távol tartani tőled! Anyukád különleges engedélyével vagyok itt, mivel késő van, még úriemberként engedély is kértem tőle, nehogy később gondod legyen vele!
  - Imádlak! - megint hevesen megöleltem az imádott hercegem.
  - Én is téged, még ha mostanában ez nem is volt egyértelmű! Pont ezért, mert nem volt rád elég időm, kárpótlásért ajándékot hoztam neked. - bökött az ismeretlen csomagra Cast.
Örültem, de mégis haragosan ráncoltam a homlokom.
  - Jaj, Castiel! Tudod, hogy nem szeretem, ha pénzt költesz rám! Kellemetlen, mert nem tudom viszonozni!
Castiel ujjai hegyével megsimogatta az arcom.
  - Tulajdonképpen, olyasmi van a dobozban, ami a tiéd lesz, mégis nekem fog nagy örömet okozni. - válaszolta talányosan a fiú, és a szeméből olyan mérhetetlen vágy sugárzott, hogy akaratlanul is felkeltette a kíváncsiságom. Most már nagyon érdekelt, mit kaphattam, és elpárolgott a kezdeti dühöm. Izgatottan emeltem le a lapos, pizzás dobozhoz hasonló kartonkocka fedelét.
Elakadt a lélegzetem, mert egy csodás, fekete csipkés fehérnemű lapult benne, fehér selyempapírba csomagolva. Zavarba jöttem, mert a melltartóhoz és az apró bugyihoz tartozott egy átlátszó fekete izé is, ami valószínűleg baby-doll volt, de túl... szexi. Mikor a fekete harisnyatartó is a kezembe akadt, már olyan piros voltam, mint a paradicsom.
  - Ez... ez... - nem is tudtam mit mondani hirtelen.
  - Csini, ugye? - csillant fel Castiel szürke szeme.
  - Ööö... inkább zavarja ejtő. Én ilyesmit....
  - Felveszed a kedvemért? Egy kirakatban láttam meg ma délután, és ahogy elképzeltelek benne...
Castiel szeméből sugárzott a szenvedély és pontosan láttam rajta, hogy tényleg elképzelt a csipke csodában és azt is, mit művelne velem, ha felvenném. Izgatott hangyaboly keletkezett a gyomromban, és bizsergés futott végig rajtam a tarkómtól a lábam ujjáig.
  - Hát nem is tudom... Azt hittem, jobban gerjedsz a pirosra. - jegyeztem meg és megint elpirultam, amikor ezt kimondtam.
  - Valóban, de mióta ilyen hosszú, vörös sörényed van, valamiért mindig ilyen szexi, fekete dolgokban képzeltelek el. A fekete jobban illik a hajadhoz és a lobbanékony egyéniségedhez. A képzeletemben mindig ott lebeg egy kép, ahogy a hosszú hajad rásimul a fekete csipkékbe bújtatott csinos melleidre és én kihámozlak a fehérneműből. Az ágyra fektetlek és hamarosan már csak a hajad takar be. - a fiú komiszul mosolygott. - Az én kis vörös angyalom meg boldogan várja, hogy leteperjem...
Nem tudtam vele vitatkozni és nem is akartam.  Szavai hatására még el is pirultam. Egyre jobban tetszett a felkavaró ajándék, és látni akartam, milyen képet vág, amikor megpillant ebben, de ugyanakkor kicsit féltem is az erotikus ruhadaraboktól, mert még sosem vettem fel ilyet. Főleg azért, mert ezeket a darabokat a csábításra találták ki, és elég bizonytalan voltam ezen a téren.
  - Köszönöm. - csak ezt tudtam kinyögni.
  - Akkor felveszed a kedvemért? - kérdezte Castiel mosolyogva.

  - Fel. - döntöttem gyorsan, mielőtt inamba szállt volna a bátorságom. - Úgyis zuhanyozni készültem... aztán felveszem. Itt maradsz éjszakára, és megágyalsz, mire visszajövök?
  - Még szép! - válaszolta Cast és sütött róla, hogy boldoggá tette a válaszom.
Nyomtam egy apró csókot Castiel szájára, aztán felkaptam a dobozt, a szekrényemből kivettem sötétkék, frottír köntösöm és kiiszkoltam a szobából.
Amíg gyorsan letusoltam, fejem tetejére összefogott hajjal és ügyelve, hogy a hajam száraz maradjon, még nem is gondoltam rá, mit kell magamra húzni, de amikor megtörölköztem és a kezembe vettem a dobozt, a kezem és a belsőm is reszketett. Nem voltam egy csábító démon, amilyennek Castiel gondolt, féltem, hogy bénán fogok mutatni egy ilyen feltűnő és lenge öltözetben. Mégsem akartam csalódást okozni a szerelmemnek. Nem kért tőlem eget rengető dolgot, mégis nehéz volt leküzdenem a gátlásaimat. Hatalmas sóhaj után magamra húztam a fekete, virágmintás, átlátszó push up melltartót és a fekete, hárompántos bugyit, a tangát alig eltakaró baby-dollt és a harisnyatartót, amihez neccharisnya dukált. Meg se lepődtem, hogy tökéletesen az én méretem volt minden. Leengedtem a hajam, nem fésültem meg, hanem inkább felborzoltam. A szennyes kosár mellett megpillantottam a fekete körömcipőmet, és hirtelen ötletből azt húztam fel a kék gumipapucs helyett, úgy gondoltam, ha már csábítani készülök, adjuk meg a módját. Nem mertem belenézni a tükörbe, gyorsan magamra tekertem a köntösöm.

Mire a cipőben a szobámhoz tipegtem, már kivert a víz és az idegességtől a fülemben dobolt a vérem. Olyan érzésem volt, mintha először készülnék lefeküdni a fiúval, sőt még rosszabb, mert akkor az alkohol hatására nem volt időm idegeskedni és szégyenlősködni. Ilyen erotikus szerelésben illetlenségre kényszerített apácának éreztem magam. És bár Castiel... az én Castielem várt a szobában, ideges voltam, reszketett a gyomrom és rettegtem, hogy csalódást fogok okozni neki.
Zakatoló szívvel léptem be a szobámba. Castiel már elővette a fehér és rózsaszín virágos ágybelim és az ágyban feküdt, várakozástejes pillantással, szürke atlétában és piros bokszer-alsóban.
Megint végigfutott rajtam egy remegéshullám, elhagyott a bátorságom. Úgy gondoltam, képtelen vagyok arra, amit vár tőlem. Hirtelen eszembe jutott, hogy a ruhás szekrényemben a behajtogatott pulcsik alatt dugdosok egy üveg Martinit. A kislámpa félhomályában odaléptem, és megkerestem a rejtett piát. Cast követett a szemével és meglepetten elkerekedett a szeme, amikor szemrebbenés nélkül, jól meghúztam az üveget, hogy attól ellazuljak és feloldódjak.
  - Vivien Marsall, mióta kell innod ahhoz, hogy mellém bújj az ágyba? - kérdezte a fiú felháborodva.
  - Ahhoz nem kell, de hogy elcsábítsalak... - nem fejeztem be a mondatot, és szerintem kiolvasta a szememből a bizonytalanságot.
Zavartan elfordultam, mert szinte perzselt a tekintete. Visszadugtam az üveget a ruhák alá, remegő kezem hangosan csapta be a szekrényajtót és egy pillanatra össze is rettentem.
Mire visszafordultam az ágy felé, már melegség járta át a gyomrom az alkoholtól, kicsit égett a torkom és kellemesen elgyengült a karom és a lábam. Vettem egy mély levegőt, letoltam a vállamról a köntöst és határozott léptekkel elindultam az ágy felé. Csak Castiel ragyogó szemét figyeltem és ez sokat segített. A fiú arcára volt írva, hogy tetszem neki a különleges szerelésemben, mert úgy láttam levegőt is elfelejt venni, ahogy lassú, időhúzó lépésekkel közeledtem felé.
Castiel áhítatos képpel kinyújtotta felém a kezét, de egy félmosollyal az arcomon eltoltam a kezét, és végig a szemébe nézve, jobb kezem a mellkasára tettem és löktem rajta egyet, így hátán fekve elterült az ágyon. Huncut szemekkel másztam fel rá és a csípőjére ültem.
Éreztem, hogy a teste a heves levegővételtől meg-megrezdül alattam, és ez különösen tetszett.
Lehajoltam, apró csókot leheltem a szájára, de amikor Castiel meg akarta nyújtani a csókot, elrántottam a fejem és huncut vigyorral az arcomon a nyakához hajoltam, és ott a nyelvemmel, a fogammal kezdtem becézni a bőrét a nyakánál, a vállánál, majd visszatértem a füléhez, és a fülcimpáját kezdtem rágcsálni. Mikor a keze elindult a mellem, vagy a derekam felé, mindig rácsaptam, hogy ne érjen hozzám, most én akartam kényeztetni őt. Kényszerítettem, hogy a karját a feje fölött tartsa, majd az egyik kezem becsúszott az atlétája alá, és hevesen simogatni kezdtem a mellkasát, majd a kockás hasán az érzékeny bőrt. Cast egyre jobban élvezte a játékom, hevesen

kapkodta a levegőt és a nevemet sóhajtozta. Lehúztam az atlétát róla, de belecsavartam a két kezét és továbbra sem engedtem, hogy elvegye a feje fölül. A mellkasa felé hajoltam, a mellbimbóit csókoltam és harapdáltam, vagy éppen nyalogattam enyhén sós ízű bőrét, miközben a csípőm hevesen mozgattam, hogy felszítsam benne a tüzet. Módfelett élveztem, hogy azt csinálhatok vele, amit akarok. és mikor lejjebb eresztettem magam, hogy a számmal bejárjam a hasát, már én is olyan izgalomba jöttem, hogy összhangban sóhajtoztunk. De mindig, amikor a fiú kezdte nagyon beleélni magát az érintésekbe, szántszándékkal abbahagytam a mozdulatokat és újakat találtam ki. A hasáról felcsúsztattam a kezem a mellkasára, visszacsúsztam az ölébe. Mélyen a szemébe nézve hajoltam fölé, a nyakára csúsztattam mindkét kezem, aztán végre szájon csókoltam, de olyan hevesen, hogy még én is beleszédültem. Miközben ajkam és nyelvem az övével játszott, hevesen a hajába túrtam és élveztem, hogy a fürtök szétfolynak az ujjaim között. De ezt is megszakítottam és visszatértem a mellkasához, újra azt harapdáltam és csókoltam. Reggelig tudtam volna folytatni ezt a játszadozást és izgatottan vártam, mikor fog a fiú belefáradni és veszi át tőlem a kezdeményezést.
  - Vivieni... sokkal jobban áll neked ez a dögös démon szerep, mint ahogy elképzeltem! - fakadt ki Castiel. Nem tudott nyugodni, felült az ölében velem és szenvedélyesen magához ölelt. Nem is tudtam hová lett az atlétája, amit bilincsként használtam eddig. Hosszú és forró csókban forrtunk össze, aztán a fiú kicsit eltolt magától, de csak azért, hogy elsötétedett szemekkel végig mérjen. Szinte éreztem, ahogy simogató pillantása végig pásztázza a kecses nyakam, csipkébe rejtett melleim és a hasam, amit sejtelmesen megmutatott az átlátszó csipkecsoda és végül a combom, ami szinte ott fehérlett a dereka körül. Bal kézét éhes pillantással csúsztatta végig a neccharisnyába bújtatott lábszáramon. Az érintés pihekönnyű volt, mégis beleremegtem.
  - Vivieni... annyira szerelek és kívánlak! - suttogta Castiel és megint magához húzott.
Melleim a mellkasának feszültek, csodás volt magam körül érezni a lüktető és forró férfitestet.
A csók megint hirtelen ért véget, mire beleéltem volna magam, Castiel megint eltolt kicsit magától. Végigsimított a karomon, aztán a szájához húzta a kezem. Finoman nyalogatni kezdte az ujjaimat és nagyot nyeltem. Pillantásom követte a puha, meleg szájat, ami ilyen érzékenyen érintett. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen apró érintéstől is ennyire lázba lehet jönni.
Castiel megint lehajolt és forrón megcsókolt, de olyan hévvel, hogy szinte lángra gyúltam tőle.
Lassan és minden pillanatot kiélvezve hámozott ki a zavarba ejtő ruhadaraboktól. Szegény fehérnemű bevégezte a feladatát, az ágy mellé került a cipőimre halmozva. A srác keze és forró szája bejárta a testem minden pontját.  Én is lerángattam róla a bokszert. Szenvedélyesen ölelkeztünk, forgolódtunk az ágyon, egymás testét simogatva és becézgetve.
  - Jóságos ég! - csak ennyit tudtam sóhajtani, amikor Castiel újra, vadul megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, nekiszorítottam a csípőmet és levegő után kapkodtam, amikor megéreztem, hogy merev pénisze a combomnak feszül. Castiel mindenütt ott volt körülöttem, nem tudtam betelni ezzel az érzéssel. Egyik kezével a fejem tartotta, a másikkal a combom simogatta, egyre közelebb és közelebb érve a testem legérzékenyebb pontja felé. Megadtam magam a női ösztönöknek és hátradöntött fejjel hagytam, hadd tegyen velem, amit csak akar. Körkörös mozdulatokkal simogatott és minden testrészem felelevenedett a szenzációs érintéstől. A combomnak feszülő keménységből tudtam, hogy ő is ugyanúgy vágyik az egyesülésre, mint én. Ekkor Cast egyik ujja belém hatolt és megérintett ott. Beharaptam az ajkam, megemeltem a csípőm és mély sóhaj szaladt ki a számon. Castiel addig simogatta és dörzsölte testemnek legbelsőbb pontját, míg úgy nem éreztem, valami felrobbant bennem. A világ elsötétedett előttem, végigkígyózott rajtam az élvezet, de olyan hévvel, hogy alig kaptam levegőt. Akkor tértem csak magamhoz, amikor levette rólam a kezét és akkor is erőtlen tiltakozás hagyta el az ajkam. Castiel felnevetett, szétnyitotta a combjaimat, de annyira, hogy beférjen közéjük. Nekifeszítette a testét az enyémnek és óvatosan belém hatolt, de közben lehajolt hozzám és szájon csókolt. Szája belém fojtotta örömteli sikolyomat. Megragadtam a vállát, hogy minél közelebb érezzem magamhoz. Cast lassan elkezdett mozogni, először csak csípője lágy mozdulataival, s felébredt a bennem szunnyadó bestia, aki mindennél jobban kívánta őt. Beleremegtem a vágyba, hőhullámok járták át az egész testem, arcom a nyakához fúrtam, amikor lökései egyre szaporábbak lettek. Igen, még, még, még! - gondoltam egekig szökő vérnyomással. Behunytam a szemem, a szívem őrülten zakatolt és Castiellel együtt értünk el a beteljesülésig.

Még túl sem voltam az extázis okozta sokkon, amikor Castiel újra mozogni kezdett, szájával, nyelvével csiklandozta a mellbimbómat, aztán újra egyesítette a csípőinket, hogy másodjára is a mennyországba juttasson. Valószínűleg össze-vissza karmoltam hevességemben a hátát, de ő nem panaszkodott, sőt, maga fölé gördített, hogy rajta lovagolva fejezzük be az újabb érzéki pillanatot. Az éjszaka hosszú volt és felejthetetlen. Néha-néha összebújtunk, szerelmes szavakat suttogtunk egymásnak, de amint egyikünk hevesebben ért a másikhoz, máris újra éledt a szenvedély és vadul összefonódva értek véget a jelentéktelen beszélgetések. Már hajnalodott, mikor beláttuk, hogy aludni is kéne, mert holnap suliba kell mennünk, de még csak nem is voltam fáradt. Viszont megnyugtató és forró érzés volt a meztelen Castiel karjaiban elaludni, azzal a tudattal, hogy reggel is itt lesz velem. Imádtam, annyira imádtam, hogy arra nincsenek szavak. Lehet, hogy mások szemében egy beképzelt vadbarom, de csak én ismertem a gyengéd, romantikus, vagy éppen szenvedélyes oldalát, ami annyira különlegessé tette a számomra. Még a perverz ajándéka miatt sem sértődtem meg, hisz csak nekünk akart boldog perceket szerezni vele és el is érte a célját. Fantasztikus éjszakánk volt, még ha a fehérnemű mellékszereplő volt, akkor is....
  - Szeretlek, Vivieni, mindig és egyedül csak téged! - súgta a fülembe Castiel, mikor magához húzott és mellkasa a hátamhoz szorult, hogy a karjába tudjak olvadni.
Boldogan simultam hozzá. Biztos voltam benne, hogy remekül fogok aludni.
  - Én is téged, Castiel, nagyon!
Összebújva szenderedtünk el, és olyan boldog voltam, mint még soha...

Saját kém

Másnap egyedül mentem suliba, mert nem beszéltük meg Castiellel, hogy együtt megyünk. Az idő megint enyhébbre fordult. Az eső felszáradt, nem fújt a szél és a nap is sütögetett halványan, amikor a suli felé sétáltam. Fekete nadrágot húztam reggel magamra, szürke, gyöngyös felsővel és bordó cipzáras kardigánnal, erre vettem rá a dzsekimet. Nem vacakoltam sokat a hajammal sem, mert kicsit elaludtam, csak az előre lógó tincseket fogtam hátra egy piros hajgumival, a többi a vállamra omlott. Mire beértem a suliba Cast már élénken társalgott a büfében Lyssel, Evával,

Torival és Alexyvel. Odasiettem hozzájuk. Mikor Castiel felfedezett, felcsillant a szeme, és ölelésre tárta a karját. Boldogan suhantam oda hozzá, a karjaiba simultam, majd forró puszit nyomtam a szájára. Amikor el akartam húzódni tőle, Castiel erősebben szorította a derekam és megnyújtotta a csókot.
  - Ez ám a szerelem, kora reggel! - hallottam a hátunk mögött Alexy vidám hangját. - De jó rátok nézni!
Szégyenkezés nélkül szakítottam meg a csókot, de továbbra is öleltem Castielt féloldalról. Hagytam a táskámat lecsúszni a lábam mellé.
  - Köszike, remélem, nem gúnyolódni akartál! - pillantottam a kék hajú fiúra, aki lila inget viselt, barna bő nadrággal.
  - Dehogy! Halál komolyan beszélek! Ti vagytok a legszebb és szerintem a legszerelmesebb pár is a suliban!
  - Nem csak szerinted! - mosolygott Castiel és puszit nyomott az arcomra.
  - Zárjuk le a témát, mert kezdek émelyegni ennyi édességtől! - szólt le minket Lysander, és Cast vállára csapott. - Elújságoltad már a barátnődnek, hogy együttest alapítottunk? Öt fős rockbandánk van! Alig várjuk, hogy zúzzunk!
Csodálkozva ráncoltam a homlokom. Eddig úgy tudtam, hárman vannak a bandában. Kérdőn néztem fel Castiel arcába.
  - Öt tag? Kit vettetek még be?
  - Engem és Ninát! - rikkantott vidáman Alexy, mielőtt a szerelmem válaszolhatott volna. - Hát nem nagyszerű?
  - Nem is tudtam, hogy ilyen muzikális vagy, Alexy. - mosolyogtam a kék hajú srácra.
  - Tudod, egy énekesnő veszett el bennem! - vigyorgott Alexy, beképzelt hangon beszélt és női dívákra jellemző mozdulatokat figurázott.
Mind nevettünk, olyan jól állt neki a színészkedés.
  - El se hinnéd, milyen jó hangja van a gyereknek. - magyarázta Cast. - Nem hagyhattuk ki a bandából.
  - Jó lesz a felállás. Két lány, két fiú és én. - vigyorgott Alexy. - Van egy szőke angyalkánk, egy fekete hajú, titokzatos istennőnk, egy dögös, vörös rossz fiúnk, egy fájdalmas képű lovagunk - ez Lysander, ha valakinek nem világos. - röhögött a srác. - És én a színes egyéniségemmel. Már kész is a Sweet Amoris Band. Sikerszagot érzek!

  - Izgalmasan hangzik. - mosolyogtam, de közben azon járt az eszem, meg kell néznem magamnak azt a szőke angyalt. Féltem bármilyen csajjal is összezárni Castielt. Ha belegondoltam, hogy ezek ötön folyton együtt fognak próbálni és hajtani a siker felé, kicsit kirekesztettnek éreztem magam. Sajnos hangom nincs, de még mindig lehetek a főszurkolójuk és meg kell bíznom a pasimban, ha nem akarok felesleges veszekedéseket.
  - Ez a Sweet Amoris Band nem is hangzik rosszul! - szólalt meg először, mióta csatlakoztam hozzájuk Eva. A fekete hajú szépségnek fél oldalt az arcába lógott a haja, fekete csőnadrágot viselt és fekete térdig érő, flitteres felsőt. Barna, bőr táskája a fél vállán lógott.
  - Én drukkolok nektek, gyerekek. Az tuti, hogy ti vagytok a legjobbak a szakkörös csapatok közül. Sasha is így gondolja. - kotyogott közbe elismerően Tori.
A téma annyiban maradt, mert becsengettek. Felmentünk az emeletre, matek órára.
Reggeliző szünetben Cast kiment az udvarra a srácokkal, így Kimmel, az ikrekkel és Rosával a büféasztalnál eszegettem.
A rózsaszín felsős és farmeres Rosaly érdeklődve fordult az ikrek felé.
  - Hogy lehet, hogy külön szakkört választottatok?
  - Nem vagyunk összenőve. - válaszolta Alexy, aki csak egy fél literes Coca-Colát kortyolgatott az üvegből. - Nekem régóta nagy álmom volt a zenés karrier, fiúbandákon nőttem fel. Arminnak meg abszolút nincs érzéke a zenéhez, bár mondjuk a kosárlabdához sem. - vigyorgott a fiú.
Armin bosszúsan megfricskázta a tesója orrát.
  - Ne legyél paraszt! A kosárklubban legalább jó társaságban vagyok! - válaszolta Armin, és kedves mosolyt küldött nekem és Kimnek.
  - Vivike... - Alexy eddig is mellettem állt, de most bizalmasan átkarolta a vállam és cinkosul kacsintott. - Ha akarod, leszek a kémed! Mivel te is külön kerültél a másik feledtől, szívesen szemmel tartom és beszámolok róla, kivel, mit csinál, és kik vetnek rá szemet.
A gondolat nagyon felháborított. Nem akartam, hogy valaki megfigyelje Castielt és beszámoljon minden lépéséről, meg akartam bízni benne. Én érezném kínosan magam, ha ilyesmire vetemednék a tudtán kívül.
  - Rendes vagy, Alexy, de nem... - kezdtem, de Kim közbe vágott.
  - Hé, csodabogár, ez nem is rossz ötlet! Én örülnék, ha beszámolnál nekünk Castiel és Lys dolgairól. Túl jó pasik, nem árt az óvatosság! - mosolygott ravaszul a méregzöld, ferdén szabott felsős és fehér farmeres Kim.

  - Oké, csajok! Cselszövésben jó vagyok! - nevetett önelégülten Alexy. - Alexy magánnyomozó a rendelkezésetekre áll!
  - Nem is tudom... ez olyan izé. - csóváltam a fejem és nem találtam a megfelelő szavakat. - Engem frusztrál a gondolat, hogy a tudtán kívül figyeltetem Castielt.
  - Ne akadékoskodjál már, Vivi! - intett le Kim szigorúan. - Lásd be, hogy túl sok a jó csaj a zeneszakkörön és nyugodtabban leszünk, ha Alexy figyelmeztet minket, ha rájuk cuppan valaki! És még a rajongó spinékről nem is beszéltem, mert ha híresek lesznek, sok lány fogja csorgatni utánuk a nyálukat.
  - Ja-ja! Jobb az óvatosság. - győzködött Alexy is. - Úgyis mindig megyek Arminhoz szakkör után, nem nagy cucc, ha elmesélem, mi történt zeneórán.
Végül csak meggyőztek. Nagy bűnt nem követek el, ha meghallgatom a szeleburdi fiú beszámolóját az órákról.
Unottan rágcsáltam sajtos szendvicsem és hogy eltereljem a szót, Rosához fordultam.
  - Mesélj, csajszi! Jól megvagytok Gabriellel?
  - Ó, igen. - mesélte a szőkeség, aki lekváros sütit majszolt. - Jól elvagyunk. Hétvégén dupla randin voltunk Amberrel és Leigh-el, este meg együtt buliztunk a Goldban.
  - És nem fura, jóban lenni az exeddel meg az új csajával? - kíváncsiskodott Kim.
  - Nem, már nem. - monda Rosa. - Csak barátok vagyunk és örülök, hogy boldog Amberrel.
Erről eszembe jutott, mit hallottam a múltkor, tesi óra után az öltözőben. Még a fiú neve is eszembe jutott, akit a szöszi emlegetett. Azzal dicsekedett a barátnőivel, hogy valami Brandonnel csalja Leigh-t. Úgy éreztem, meg kell osztanom a többiekkel ezt a hírt.
  - A múltkor véletlenül a tudomásomra jutott, hogy Amber megcsalja a barátját. A csajoknak ezzel dicsekedett és meghallottam.
Rosa szeme elkerekedett a döbbenettől. Láttam rajta, hogy meglepte a hír, és rosszul esik neki.
  - Biztos ez, Vivi?
  - Igen. Csalja szegény Leigh-t, és az orránál fogva vezeti.
  - Nem is vártam mást ettől az öntelt libától! - jegyezte meg fitymálva Kim.
  - Milyen egy gonosz hárpia! - kontrázott Alexy. - Leigh jó srác, nem ezt érdemelné.
  - Főleg, hogy már az előző csaja is felszarvazta. - mosolygott Rosára jelentőségteljesen Armin.
  - Tudnia kéne, kivel kavar. - folytatta a diskurálást a kék hajú iker. - Rosa, figyelmeztetned kéne a fiút, hogy kibe szerelmes valójában. Minél előbb megtudja, annál könnyebben túl teszi magát rajta. Ne hagyd, hogy Amber tönkre vágja!
  - Én? - kérdezte felháborodva Rosa. - Miért én mondjam meg neki? Az olyan lenne, mintha direkt közéjük akarnék állni.
  - De jobb, ha megtudja az igazságot! - erősködött Alexy.
  - Hűtsd le magad, öcsi! - lökte meg a tesóját Armin. - Túl sok Oprah Show-t néztél mostanában!
  - De igazam van! - nézett haragosan a testvérére Alexy. - Jobb lenne, ha Rosa beszélne Leigh-el.
  - Nem, nem fogok! Gabriel, és mindenki más is azt hinné, hogy azért fúrom meg a kapcsolatukat, mert vissza akarok menni hozzá!

  - Hát igen... tényleg ilyen szagú lenne a dolog. - bólogatott Kim.
  - Akkor mondd el Gabrielnek, ő meg mondja el Leigh-nek. - csapta össze a tenyerét Alexy. - A legjobb barát figyelmeztetheti.
  - Az is béna lenne. - húzta el a száját Rosa. - Nem akarok belefolyni a szerelmi életükbe.
  - Akkor tétlenül nézed, hogy Amber játszik vele? - kérdezte Alexy felháborodva.
Mosolyogva figyeltem a jelenetet. Alexy olyan volt, mint egy felesküdött, szerelmet védelmező Cupido. Eddig nem ismertem a srácot, de kezdtem megkedvelni. A fiú jószívű, vidám, igazi társasági lény, öröm a közelében lenni, mert árad belőle a pozitív energia. Nem is gondolná az ember, hogy meleg, de amúgy ez nem is számít. Az egyénisége magával ragadó, és tök mindegy, kihez vonzódik a magánéletben.
  - Igen, egyelőre igen. - válaszolta Rosa. - Alszom rá egyet. Nekem is rosszul esik, hogy Amber csak hülyíti, de értsétek meg, nem szabad ebbe belemászni, mert kavarás lesz belőle!
  - Én megértem a helyzeted. - néztem együtt érzően a fehér hajú lányra.
Rosa megszabadult a további ötletektől és Alexy győzködésétől, mert becsengettek.
Biológia órán Castiel mellett ültem, a szomszédos padban meg Ren ült Charlotte-tal. Ahogy a fiú komor arcára pillantottam, eszembe jutott, mitől lett ilyen megkeseredett és megint elöntötte a szívem a sajnálat. Legszívesebben beszéltem volna vele, hogy elmondjam, mennyire együtt érzek, és szívesen segítenék neki, hogy jobbá tegyem az életét. De tudtam, ha megtenném, csak ellenem fordulna, mert nem szerette, ha szánakoznak rajta, és nem kér senki társaságából sem. Zsákutcába jutottam vele, jobb, ha nem háborgatom. Legalábbis a suliban nem fogom kiteregetni szörnyű tragédiájának történetét. Biztos nem akarná, hogy mindenki ezen csámcsogjon, szóval tartanom kell a szám.
Ebédszünetben Kimmel, Violával és Evával a büfétől nem messze egy lócán ücsörögtünk és hétköznapi dolgokról fecsegtünk. Még Eva is egyre többet kotyogott, és örültem, hogy jól érzi magát velünk.
Egyszer csak a mellettem ülő Viola megbökött a könyökével.
  - Nézz a büfé felé! Ott a drága rajztanárom! A barna, hosszú hajú csávót figyeld!
Követtem a szememmel Violáét. Leesett az állam. Ilyen jó pasit se sűrűn látni. A húszon éves srácnak, hosszú, derékig érő, egyenes barna haja volt, élénk, barna szeme és hihetetlenül szép arca. Olyan volt, mint valami divatmodell, fekete ingben és laza farmerben. Nem is csodáltam, hogy Viola beleesett, irtó jó pasi volt.
  - Hű... hűűű... - csak ennyit tudtam értelmesen kinyögni.
  - Ugye milyen észbontó? - nevetett Viola elpirulva. - Dimitry-nél jobb pasi nem is létezik a földön!
  - Hát tényleg nem semmi az ürge! - csatlakozott a beszélgetésbe Kim. - De hűtsd le magad, Viol, a tanár diák szerelmet bünteti a törvény, plusz neked ott van Matt!
  - Tudom, de álmodozni jó! - vihogott a sárga felsős és barna, hosszú szoknyás Viola.
  - Tényleg jó ízlésed van, Viola. - bólogatott Eva. - A tanárod igazi sötét herceg típus... Jó csávó!

Akaratlanul is nevettem Eva szavain.
  - Nahát! Ezt a napot feljegyzem a naptárba! Végre egy srác, aki Evának is tetszik! Mióta velünk jársz, még egy fiúról sem halottam tőled pozitív véleményt. - mosolyogtam a Kim mellett ficánkoló fekete szépségre.
  - Igényes vagyok, ez igaz, de ami szép az szép! - nevetett Evangeline.
  - És mit csináltok délután? Próbál a híres zenekarotok? - kérdezte Kim ekkor.
  - Igen. Úgy beszéltük meg, hogy mind az öten Castielnél megyünk. Az ő házuk elég nagy és a szomszédjai már megszokták, hogy bömböl nála a rockzene.
  - Az biztos. - mosolyogtam. Szívem szerint bekérezkedtem volna a híres, nevezetes próbájukra, de tudtam, hogy az bizalmatlanság lenne. Rosszul jönne ki, ha ott lógnék Castiel nyakán, mint egy házőrző kutya. Aztán meg eszembe jutott a saját kémem, aki, mint egy beépített ember, beolvad a csapatba és beszámol minden galibáról, ami adódhat. Mégiscsak jó, hogy számíthatok Alexyre, mint kém, így nyugodtabban vagyok.
Utolsó óránk tesi volt, most elég hamar sikerült átvedlenem és hamar kiértem a sulikapuba, ott vártam Castielt, hogy együtt induljunk haza. Alig ácsorogtam egy-két percet, mikor láttam közeledni Alexyt. A fiú mosolyogva megállt mellettem és a vállára vetette félvállú kék-piros hátizsákját.
  - Mizu? Castielt várod?
  - Ki mást? - nevettem vidáman. - Életem értelmét.
  - Tesi óra előtti szünetben kimentem a fiúkkal a hátsó udvarra, hogy megbeszéljük a mai próba részleteit. Tori kijött velünk, de nem sok vizet zavart. Minden megjegyzése lepereg a pasidról. - mesélte Alexy, mint valami híradós.
  - Cast óvakodik a szőkéktől. - jegyeztem meg fanyarul, hisz eszembe jutott, miért alakult ez így. Egy szőke már kísértésbe vitte, nem akarta még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, legalábbis ebben reménykedtem.
  - És Ninával sem lesz gondod. - közölte az újabb tényeket a kék hajú fiú. - Nagyon úgy tűnik, hogy az angyal torkú énekesnőnk inkább Lysanderre gerjed. Még jó is, hogy csak neked mondom, így eldöntheted, elmondod-e Kimnek.
A hír kissé lelombozott. Ha Kim megtudja, hogy riválisa akadt, ki fog borulni. Már így is hadilábon állnak Lyssel, még egy rajongó a pasija mellett meg fogja őrjíteni.
  - Kösz, hogy szóltál. - feleltem. - Szerintem egyelőre ne szóljunk Kimnek, csak feleslegesen bosszantaná magát. Figyeld tovább, mi zajlik köztük, és csak akkor szóljunk a barátnőmnek, ha valami komolyabb történik.
  - Oké, ahogy gondolod! - bólintott rá Alexy. - Tetszik nekem ez a nyomozós dolog. Horatio Caine-nek képzelem magam.
  - Csak le ne bukj! - figyelmeztettem aggódva.
  - Ugyan már! Bízzál bennem, Vivi! Vannak színészi képességeim. - Alexy féloldalasan átkarolt és megölelgetett.
Az ölelés pillanatában ért oda mellénk Castiel.

  - Na, de Alexy! Engedd el a csajomat! Ha nem lennél az, ami, most képen törölhetnélek! - szólalt meg Castiel, de hangja nem volt fenyegető, inkább tréfás.
  - Mondd ki nyugodtan, hogy tudod, hogy szívesebben ölelgetnélek téged, mint a lányokat! - vigyorgott Alexy, elengedett és egy apró lökéssel Castiel karjába terelt.
  - Ha én azt hagynám! - fenyegettem meg nevetve a kék hajú kis bolondot.
  - Miről folyt a csevej? - kérdezte tőlünk Cast, mert megunta a bolondozást.
  - Ó, csak megkértem Vivit, hogy vigyázzon a tesómra a kosárklubban. Tudod, most először vagyunk külön a fivéremmel, és nem vagyok nyugodtan... - Alexy ezt olyan bánatos képpel adta elő, hogy még én is elhittem minden szavát.
  - Értem. - szólt Castiel gyanútlanul, majd erősebben magához ölelt. - Most hazakísérem a hercegnőm, aztán egy óra múlva jöhetsz nálunk próbálni, a többiekkel már beszéltem. - közölte a tényeket Alexyvel.
  - Oké, de ha nem leszel otthon, mert Viviéknél ragadsz, agyonverlek! - nevetett a kék hajú fiú.
  - Nagy a kísértés. - csókolt homlokon Castiel. - De uralkodok magamon.
  - Akkor császtok! - köszönt el Alexy, mi meg Castiellel kettesben indultunk haza.
Egész úton karoltuk egymást, éreztem, hogy hamarosan el kell váljak tőle, és ez rányomta a bélyegét a hangulatomra.
  - Nagyon haragszol, amiért nem lesz annyi időm rád? - kérdezte a fiú, amikor már a mi utcánkban jártunk.
  - Dehogy! - ráztam a fejemet hevesen. - Oké, szenvedek picit a hiányodtól, ahogy látom te is, de nem lehetünk a nap huszonnégy órájában együtt. Elfogadtam, hogy karriert akarsz építeni és támogatlak, nem hisztizem, mert én is azt akarom, hogy sikeres legyél!
  - Úgy imádlak! Elhiszed? - kérdezte komoly képpel Cast. Megállított az út közepén és maga felé fordított.
 Válasz helyett a nyakába csimpaszkodtam és hevesen átöleltem. Ajkam a szájára tapasztottam, így akartam megmutatni az érzéseimet.
  - Persze, hogy elhiszem! - mosolyogtam a heves és forró csók után. - Te vagy a mindenem, és ez nem fog megváltozni azért, mert éppen kevesebb időd van rám. Te is elviseled, hogy nem tudok veled lenni, amikor Sissy-re vigyázok, én is ezt fogom tenni, ha próbálsz. Egy kapcsolatban tolerálni kell a másik hobbiját, hóbortját, vagy munkáját. Sőt, ha belegondolok, úgy kéne majd időzíteni a bébiszitterkedésem és a próbáidat, hogy egyszerre legyenek, akkor könnyebb lesz mindkettőnknek és lennének közös délutánjaink.
  - Ez nem is rossz ötlet. - mosolygott a fiú és maga előtt tolva lépett kettőt az út széle felé, mert jött egy autó a hátam mögött.
  - Látod, minden jó lesz, csak türelmeseknek kell lennünk egymáshoz. - válaszoltam bizakodva.
  - Te vagy a legklasszabb csaj a világon! - nevetett rám csillogó szemekkel Cast, és újabb csókot lopott. Sóhajtozva simultam a karjába, aztán megindultunk hazafelé, boldogan és egymásba kapaszkodva.
  - Csak most jöttél rá? - húztam vidáman, mire bosszúból felém hajolt és megharapta a fülem.
  - Ne játssz velem, kislány, mert a végén felrángatlak a szobádba büntiből, és akkor Alexyék hiába várnak nálam!
  - Hm, csábító elgondolás, de halasszuk máskorra. Nem akarom, hogy azt higgyék, a zenekar frontembere nőket erőszakol meg!
  - Nőket? Csak egyet, és azt nem is kell erőszakolni! - vigyorgott a fiú. Szürke szemében pajkos fény izzott s ettől csak még jobban imádtam. A szívem ki akart csattani a boldogságtól.
  - Ezt azért ne verd nagydobra, rontja a jó híredet! - nevettem.
Hazáig ilyen felhevült hangnemben evődtünk, aztán a kapuban kaptam még egy vérforraló csókot és egy ígéretet, hogy hamarosan bepótolunk mindent.
Már alig vártam, hogy erre sor kerüljön. Az édes vágyakozás csak felfokozta bennem a várakozás izgalmát...

Ren titka

Kedden motorral mentünk suliba, Castiel kora reggel felhívott, hogy öltözzek vastagon, mert két keréken gurulunk a Sweet Amorisba. Szót fogadtam, hisz nem akartam menet közben szétfagyni.
Eléggé hűvös volt az idő, szerencsére ma nem esett, de a kövesút nedves volt és az árkok tele voltak a tegnapi esővízzel. Csípős hideg volt a levegő, és enyhén ködös. Nem épp motorozni való időjárás, de nem számított, hisz így gyorsabban célhoz értünk és ölelhettem a szerelmemet.
Kimet és Lysandert nem találtuk a csarnokban, ezért miután megszabadultunk a sisakoktól, kimentünk az udvarra. Kedvenc barátaink a szokásos fa alatti padunknál cigiztek, csatlakoztunk hozzájuk mi is.
Egy darabig hétköznapi dolgokról beszélgettünk, ki mennyit tanult, mit nézett a tévében, meg kivel mi történt.
Később a barna irha kabátos és farmeres Lysander Castielhez fordult.
  - Megpengetted az új gitárod? Mert egy hangszernél nem elég, hogy jól nézzen ki, jól is kell szólnia! A piros, fekete és sárga lángnyelvekkel menőn nézett ki, de...
  - Jól szól, már amennyire meg tudom ítélni. - felelte Castiel, és kicipzározta a bőrdzsekijét. Már a második szál cigire gyújtott rá, én meg még mindig az első felénél jártam, és félálomban ácsorogtam Cast és Kim között.
  - Délután Eva megmondja. - válaszolta a hamuszürke hajú fiú. - Szakértő a kicsike, és jól is jön nekünk, ha komolyan akarunk zenélni.
  - Megvetted a gitárt? - kérdeztem csodálkozva. Késő este beszéltem a fiúval telefonon lefekvés előtt, de csak a szokásos szerelmes evődés volt, egy szóval sem említette, hogy vett magának egy gitárt.
  - Igen. Hirtelen ötlet volt. - felelte Castiel, miközben kifújta a füstöt. - Beleszerettem a hangszerbe. Drága mulatság volt, de remélem, megéri a befektetést.
  - Suli után kiderül. Gőzerővel próbálnunk kell, hogy mi legyünk a legjobb csapat a szakkörön. - maradt a témánál Lys.
  - Mi? Zenekart alapítottatok? És nekünk nem is mondtátok? - Kim ugyanolyan meglepett volt, mint én.
  - Mert egyelőre még nem biztos, és csak Eva, Lys és én vagyunk benne. Szereznünk kell még értelmes és tehetséges tagokat, hogy vigyük valamire. - magyarázta Castiel lazán, de csillogott a szeme, és ebből rögtön tudtam, hogy nagyon lelkesedik az ötletért. Komolyan gondolja a zenélést, és vele kell örülnöm és biztatnom kell, ezt kívánja a szeretet, amit iránta érzek.
  - Drukkolok nektek, drágáim! - válaszoltam tréfásan, mégis komolyan. - Ti lesztek a legjobbak, én meg a legfőbb rajongótok!

  - A-Á! - mosolygott rám Castiel. Elkapta a farmer kabátom ujját és a karjába rántott. - Te a múzsám vagy, szívem! Minden dalt neked fogok énekelni és játszani!
Boldogan simultam a karjába, és öleltem át a derekát. - Hm, saját énekesem lesz! Ez annyira szuper!
Castiel pajkosan fölém hajolt, arcon csókolt, majd megharapta a fülem.
  - Na, már megint kezditek a nyalakodást! Rosszabbak vagytok, mint a nászutasok! - szólt le minket nevető szemekkel Lys.
  - Így szép a szerelem! Nektek is ki kéne próbálni, akkor kevesebb lenne köztetek a feszültség! - nyelveltem vidáman. Nem sértődtem meg, csak mosolyogva meglöktem a mellettem ácsorgó Kimet, hogy Lys karjába kössön ki.
A fiúk még megbeszélték, hogy suli után Castielnél mennek próbálni, de nem bántam, mert tegnap este SMS-t kaptam Zacktől, hogy számít rám, délután gyermekmegőrzőként. Így legalább Cast sem fog unatkozni, míg Renéknél dekkolok.
Hamar és vidáman telt a nap. Szünetekben Castiellel egymáson lógtunk, de mindig más társaságában. Kimmel, Lyssel és Violával reggeliztünk. Nagyszünetben Eva is hozzánk csapódott, de a lány megint nem volt túl bőbeszédű. Csak akkor szólalt meg, mikor szóba került a próbálás.
A hangulatom csak akkor esett vissza egy kicsit, mikor eszembe jutott, hogy az utolsó óránk kosáredzés lesz. Nem a sporttól tartottam, hanem a feszült hangulattól, ami az órákon uralkodott.
Hetedik óra előtt kedvetlenül húztam magamra sötétkék melegítőalsómat és egy piros pólót. Mikor a tornacipőm is felhúztam, a szekrény túloldalán megvártam Kimet, együtt mentünk be a csarnokba.
Míg Borisra várakoztunk, kisebb csapatokban ácsorogtunk a pálya szélén. Kimmel, Pattyvel, Kennel és Rosával a feljáró előtti lépcsőnél unatkoztunk, amikor mellénk sétált a fekete pólós és melegítős Armin. Fura volt így, még sosem láttam szabadidő ruhában, mindig csak menő és elegáns cuccokban járt eddig.

  - Hát te? - kérdezte Armint Kentin.
  - Kötelező ez a marhaság, és jobb híján ezt kényszerítette rám az igazgatónő. - közölte a fekete hajú, kék szemű fiú.
  - Akkor te is csapattag leszel? - kérdezte Rosa.
  - Úgy néz ki! - válaszolta Armin minden lelkesedés nélkül, és összefonta a karját a mellkasa előtt.
  - És a tesód, hol hagytad? - kérdeztem, hisz a fiúkat még sosem láttam külön-külön.
  - Ő nem szeret ugrándozni, de azt hiszi tud énekelni, úgyhogy a zenekörhöz csatlakozott. Én meg nem konyítok a rajzhoz meg az énekléshez, így ez maradt. - magyarázta Armin lazán.
  - Akkor üdv köztünk! - mosolygott a fiúra Patty.
  - Látom, megtaláltad a helyed, Armin! - sétált mellénk lazán, a hóna alatt egy barna kosárlabdával, a fehér atlétás Nathaniel. - A megfelelő emberekhez csapódtál, a pancserekhez!
  - Szűnj már meg, Nath! - szólt a srácra élesen Kim.
  - Miért? Nem úgy néz ki az ikerpalánta, mint aki megszállott kosárlabda rajongó! Csak közöltem, hogy a vesztesek között a helye!
  - Neked meg egy javítóintézetben lenne a helyed! - fújt a fiúra Rosa, akinek a tarkóján lófarokba volt kötve hosszú, platinaszőke haja.
A vita annyiban maradt, mert megérkezett Boris. Hosszú lábaival egykettőre mellettünk termett.
  - Üdv, gyerekek! Mindenki gyűljön körém! - adta ki az utasítást bohókás tanárunk, aki rózsaszín pólót viselt, világoskék sportos nadrággal. - Látom új tagot kaptunk! Ma megint meccset vívhattok! Nathaniel, választ ki, kikkel szeretnél egy csapatban lenni!
A szőke istencsapása elégedetten mosolygott. Nem tudom, hogy lett ő Boris kedvence, de biztos voltam benne, hogy azért nyalta be magát nála, hogy ezzel is minket bosszantson.
  - Oké. - Nath tűnődve nézett körül a maroknyi játékostársakat méregette. - Dajan, Ren, Kim és Rosa kell nekem.
  - Rendben. - bólintott rá Boris. - Az új fiú legyen a másik csapatkapitány, megmutathatod, mit tudsz! - nézett Arminra jelentőségteljesen a hosszú hajú tanár, akinek ezúttal a haja szabadon lógott széles vállára.
  - Armin vagyok! - felelte a kék szemű fiú udvariasan. - Akkor az én csapatomba legyen, Kentin, Patty, Vivi és Charlotte.

  - Csaj koszorú! - mosolygott az orra alatt Nath. - Készülj fel, hogy le lesztek alázva!
  - Majd meglátjuk! - válaszolta harciasan Armin.
Percek múlva elkezdtük a játékot. Nathaniel nem véletlenül választhatta Kimet és Rent, ők tényleg jól tudtak játszani. Még Rosa is fürgén ugrándozott, és kapkodott a labda után, simán elvették a labdát Patty-től, Charlotte-tól és még tőlem is. Armin és Kentin kevés volt a gyenge csapatunkban a legjobb négy játékos ellen, ráadásul Armin nem volt egy sportember, még többet bénázott, mint én, vagy akármelyikünk. Az lett a vége, amit Nathaniel megjósolt, csúnyán laposra vertek minket. A veszteség csalódott érzésével ültem le a kispadra, mikor véget ért a negyedórás meccsünk és a győztesek a harmadik csapattal játszottak. Legalább kipihentem magam, míg a pályán Kimék remekeltek. Megfigyeltem, hogy Ren egész jó csapatjátékos. Ha megerőltetné magát, be tudna illeszkedni közénk. Szótlanul figyeltem a játékot óra végéig. Ken és Patty nyalakodtak mellettem, Armin nem akaródzott beszélgetni.
Edzés után visszavedlettem az utcai ruhámba. Mire kiértem az udvarra, Castiel már a kapuban várt a mocija mellett. Gyorsan elbúcsúztunk, mert Lyssel meg Evával még a zeneboltba készültek, így magányosan indultam haza.
Mikor hazaértem, otthon találtam a bátyám, szabadnapos volt. Közölte, hogy biliárdozni megy Audrey-val meg Kevinékkel, hívott engem is, de leráztam, és közöltem, hogy a szomszédba kell mennem bébi csőszködni.
Gyors, késői ebédelés után indultam is Willfordék háza felé.
Megint Sissy engedett be, mint a múltkor. A kislány vidáman fogadott és kézen fogva húzott be a nappaliba.
A dohányzóasztal már tele volt pakolva rajzlapokkal, színes vízfestékekkel és temperával. Ebből rögtön tudtam, hogy festés lesz a mai program.
  - Magad vagy? - kérdeztem, miután a fotelbe löktem a dzsekim, törökülésben leültem az asztal elé.
  - Igen. Ren hazahozott, aztán elment. - közölte a fekete harisnyás, és barna kötött pulcsis kislány. Haja két copfba volt összekötve.
Hála az égnek! - gondoltam megkönnyebbülve. Jobb, ha nem találkozunk a kelleténél többször a bátyjával, így elkerülhetem a veszekedéseket. A görcs is kezdett oldódni a gyomromból, ami a házba lépéskor keletkezett.
  - És mit fogunk festeni? - kérdeztem vidáman Sissy-től.
  - Szivárványt, erdőt és tengerpartot! - közölte komolyan a kislány, és már el is kezdett kékre festeni egy üres lapot. - Enyém a tenger, tiéd az erdő!
  - Na, jó... - sóhajtottam és a legjobb tudásomat elővéve megpróbáltam felismerhető fákat pingálni a lapomra.

Csendesen és békében telt a délután. Könnyed volt a hangulat, néha kikacagtuk egymás idétlen próbálkozásait. Egész jól éreztem magam az értelmes gyerek társaságában, de néha megfordult a fejemben, hogy vajon hol tekereghet a bátyja, vagy épp mit csinálhat Castiel. El is határoztam, hogy hat után, ha végzek, felhívom, hogy megtudjam, mivel töltötték a délutánt. Egyre sűrűbben néztem a faliórára, nem akart telni az idő.
Öt után nem sokkal neszezést hallottam a bejárati ajtó felől. Az ideg úgy markolt a mellkasomba, mintha egy vaskéz szorongatott volna belülről. Vártam, hogy belépjen a morcos medve, de felkészülni nem tudtam rá. A hangulatváltozásaira és a kegyetlen szavaira nem lehet felkészülni.
Legnagyobb meglepetésemre nem Ren érkezett meg, hanem Zack. A férfi a fogasra akasztotta fekete kabátját, lerúgta a cipőjét, majd mosolyogva jött felénk.
  - Helló, lányok! - Zack sóhajtva a közeli fotelbe vetette magát. - Látom, jól megvagytok!
  - Vivivel mindig jó! - mosolygott a kislány. Felpattant és szinte repült az apja karjába. - Most éppen vízesést festek!
  - Azt látom! - a férfi egy kicsit eltolta magától a kicsit, és a pulóverén lévő kék foltokra pillantott. - Tönkreteszed a ruhád! Ezt a pulcsit csak nemrég vettem.
  - Sajnálom, apa! - sütötte le a szemét bűnbánóan a kislány. - Most megtiltod, hogy ezután is fessek?
  - Dehogy! Csak legközelebb, ha ilyesmire készülsz, öltözz át előtte. Az alsó szekrényedben vannak az itthoni ruhák, azokból válassz máskor.
  - Nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy átöltöztessem! - keltem rögtön a gyerek védelmére.
  - Most már mindegy! Remélem, kijönnek a foltok, már így is alig győzöm ruházni Sissy-t, mert nő, mint a gomba!
  - Bolondgomba! - kacagott a lányka, és kinyújtózott, hogy arcon csókolja apja fáradt arcát.
A jelenet mélyen meghatott. Olyan aranyosak és boldogok voltak ebben a pillanatban apa és lánya, hogy betolakodónak éreztem magam. Mintha belesnék egy ablakon egy idegen család életébe és nem rám tartozó dolgot látnék.
  - Sipirc átöltözni, kicsikém! - tette le a földre a lányt Zack. - Mosakodj meg alaposan! Ha kék marad a kezed, nem rendelek neked pizzát, ehetsz vacsorára makarónit!
  - Júj! - vágott fancsali grimaszt a gyerek, aztán lábát sebesen szedve elrohant a fürdőszoba felé.
  - Gyere, Vivi, kávézzunk meg, amíg a kis eleven mosakszik!

Zack meg sem várta a válaszom, megindult a konyha felé, így muszáj volt követnem.
A férfi a mikróban megmelegítette a reggelről maradt kávét, aztán kiöntötte két pohárba. Az asztal mellett ültem, az egyiket letette elém, a másikkal a kezében mellém ült.
  - Elég korán végeztél. - jegyeztem meg, csakhogy megtörjem a beállt csendet. A csészém pereme felett lestem a férfira. Fekete inge gyűrött volt, a nyakkendője már félrecsúszott a szoros csomóból, a szeme alatt karikák virítottak, és a haja is kócos volt egy kicsit. Ennek ellenére nem találtam ellenszenvesnek. Még mindig nem tudtam elhinni, amit a múltkor Ren mondott róla.
  - Szerencsére kevesebb volt a papírmunka, mint gondoltam. - válaszolta a férfi. - Legalább megnézhetem az esti meccset, és mondhatok esti mesét Sissy-nek. Ezt a luxust ritkán engedhetem meg magamnak, mert rend szerint meló után szinte beájulok az ágyba. - magyarázta a férfi szomorkás mosollyal az arcán.
  - Talán újra kéne nősülnöd. Egy szerető feleség sok gondot levenne a válladról. - jegyeztem meg sajnálkozva. Csak mikor már kimondtam, akkor jutott eszembe, hogy talán nem kéne így beletenyerelnem a dolgaiba, de már mindegy volt. Kimondtam, és nem lehetett visszaszívni.
Zack szerencsére nem sértődött meg, sőt jóízűen felnevetett.
  - Igazad van, kislány, de azt mondd meg nekem, hol találok feleséget napi nyolc-tíz óra meló és állandó kimerültség mellett? A maradék időmet pedig próbálom a gyerekeimmel tölteni, szóval esélytelen. - a férfi kinyújtotta a kezét és megérintette az asztalon fekvő kezemet. - Azért jól esik, hogy aggódsz értem. A magány kegyetlen dolog...
Rémülten húztam el a kezem, mintha áram ütött volna meg. A másik kezemből letettem a csészét, nehogy elejtsem a döbbenettől. Az apám lehetne, nem kéne hozzám érnie.
Zack leolvashatta a rémületet az arcomról, mert szabadkozva szólalt meg.
  - Jaj, ne haragudj, Vivien! Nem akartalak megijeszteni, és nem gondoltam semmi olyasmire, ami megfordult a fejedben, csak... csak ritkán fordul elő, hogy valaki törődik velem. Ne értsd félre a viselkedésemet!
  - Semmi gond.... én kérek elnézést. - dadogtam zavartan, és szörnyen elszégyelltem magam, amiért kimutattam a bizalmatlanságomat.
Zack gyorsan témát váltott.
  - És hogy jössz ki a fiammal? Remélem, visszafogta magát és nem szemétkedett veled.
  - A suliban kerül, amikor meg ideértem már nem volt itt, gondolom ez se véletlen. - feleltem fanyarul.
  - Nem akarom védeni a fiamat, de okkal lett ilyen, és talán az én hibám is. Az anyja tragédiája után magába fordult és kiölt magából minden szeretetet. Mindenkivel elutasító lett és fél bárkit is közel engedni magához, mert attól fél, őket is elveszíti. - mesélte a férfi, és úgy bámult a csészéjébe, mintha abban megjelentek volna a múlt borzalmas képei. Talán így is volt. Ködös tekintete arról árulkodott, hogy a múltban mereng. - Én voltam gyenge és hagytam, hogy ilyen legyen.

Reszketett a kezem az ölemben, és összefontam az ujjaimat, hogy leplezzem a bennem kavargó érzelmi kitörést. Valahogy éreztem, hogy most fontos dolgot fogok megtudni.
  - Elárulod nekem, mi történt? Szeretném egy kicsit megérteni Rent. - szólaltam meg félszegen, gyenge hangon. Bizonytalankodás sütött belőlem, hisz mégiscsak egy idegen család múltjában próbáltam vájkálni és ez megviselt.
  - Öt évvel ezelőtt történt a dolog. - kezdte Zack. Még mindig nem nézett rám. Kifelé bámult a konyhaablakon a sötétségbe. - Boldog család voltunk. Clarissa, Ren, az egy éves Sissy és én. A fiam akkor már tíz éves volt, egy életvidám, értelmes fiúcska, akit minden érdekelt. Abban az időben a tűz vonzotta. Emlékszem, minden gyújtót, gyufát és gyertyát dugni kellett előle, mert azokkal játszott. Üzleti útra kellett mennem, magára hagytam a feleségem a két gyerekkel. Meg sem fordult a fejemben, hogy baj történhet, hisz nem egyszer utaztam el munkaügyben... de a baj megtörtént. - A férfi hangja elcsuklott. Jó darabig hallgatott, már azt hittem nem fogja befejezni a történetet, de keserves sóhajtozás után mégis tovább beszélt: - Este Clarissa lefektette a gyerekeket. Akkor még ennél is kisebb házban laktunk, a két gyerek közös szobát kapott. Ren elcsenhetett egy doboz gyufát, azzal játszhatott a takaró alatt, amikor megcsinálta a bajt. A rendőrségi jelentésből tudom csak, mi történhetett, hisz Ren azóta sem tud beszélni a történtekről, más meg nincs, aki beszélhetne róla... Szóval lángot kapott a ház. A szobában olyan gyorsan terjedt a tűz, hogy Ren egy sarokba szorult, és már Sissy ágyán is lángoltak a fodrok. A feleségem, amikor észrevette a füstöt, azonnal a gyerekek segítségére sietett. Először Sissy-t kapta ki a kiságyból, átvitte a szomszédba, ők hívták ki a tűzoltókat. Clarissa persze nem hagyhatta bent a fiát, visszament a rémült gyerekért. Addigra már a nappali is lángolt. Egy pokrócot tekert magára, egy másikat Renre, úgy vonszolta végig a rémült gyereket az égő házon. Nem jutottak el az ajtóig, már nem tudtak hová menekülni. Clary elbotorkált az ablakig a pléddel betakart gyerekkel, és kilökte rajta. Ren megmenekült, de a feleségem már nem tudott kimászni, mert rázuhant a lángoló függönykarnis. Clarissa úgy halt meg és marcangolták szét a lángok, hogy a fia végig nézte. Ren akkor égett meg, amikor megpróbálta kihúzni az anyját. A tűzoltók akadályoztak meg, hogy bemásszon.  Azon az éjszakán porrá égett a ház, a feleségem szörnyet halt benne, Ren pedig lelki nyomorék lett, mert végig nézte az anyja halálát. A mai napig nem tudta feldolgozni ezt, ráadásul hibásnak érzi magát, hisz a tüzet ő okozta.
Iszonyatos képeket láttam magam előtt. Elképzelni is rossz volt, mit érezhetett egy tíz éves gyerek, mikor látta elégni az édesanyját. Megrázkódtam, és akaratlanul is könnyek buktak ki a szememből. Nem is csodálom, hogy Ren ennyire magába zárkózott. Végig nézni egy szeretett ember mérhetetlen szenvedését, nem kis dolog. Tíz évesen saját magát okolva, pláne nehéz lehet. Átéreztem a fájdalmát, de ez töredéke sem lehetett annak, amit a tízéves fiúcska átélhetett akkor.
  - Annyira sajnálom. - nyögtem, és próbáltam lenyelni a torkomban keletkezett gombócot, amit a visszafojtott sírás okozott.
  - Most legalább tudod, hogy a fiam nem is annyira szörnyeteg, mint inkább a borzalmak áldozta. Sosem éreztettem vele, hogy őt okolnám a történtek miatt, de az eset után Ren távolságtartó lett velem és mindenkivel. A nővérem pszichológushoz is hordta, mert alig beszélt, nem aludt és nem evett, csak egyhelyben kucorgott hetekig, mint egy szemétdombra hajított kiskutya. De az orvosok is kudarcot vallottak, nem tudtak segíteni, hogy feldolgozza ezt a tragédiát, mert nem beszélt róla sem nekik, sem nekem. Az idő múlásával visszatért kicsit az életbe, de tehetetlenül figyeltem, hogy nem mosolyog, nincsenek barátai, csak él, de úgy, mint egy belső nélküli üres héj. Hat év alatt senkit nem engedett közel magához. Már az is megfordult a fejemben, hogy Sissy-vel azért elutasító, mert azt hiszi, Clarissa jobban szerette a kicsit, hisz őt mentette először...
  - Ne, Zack, ne mondj ilyeneket! - szóltam a férfira, és letöröltem árulkodó könnyeimet. - Ne kínozd magad tovább! Ez így volt megírva! - nem is tudtam, mit lehet mondani egy ilyen borzalmas történet után, ami ráadásul igaz. - Hiszek benne, hogy a sok rossz után mindig jön a jó. Ren egyszer megtanul szeretni, és te is fiatal vagy még, megtalálhat a boldogság!
  - Aranyos lány vagy, Vivien! - mosolygott Zack. Sötét szeme rám villant. Még egy pillanatig láttam az arcán a szenvedést, aztán már megint közömbös lett. - Nem azért mondtam el neked, hogy sajnálj minket, csupán azért, hogy megértsd a fiamat és próbálj meg közelebb jutni hozzá. Sissy-nél sikered volt. Remélem, a fiam szívéhez is megtalálod az utat.
És Zack olyan könyörgően nézett rám, hogy nem is tudtam mást felelni, csak erőltetett mosollyal bólintottam.
  - Rendben... mindent megpróbálok, hogy elnyerjem Ren bizalmát és barátságát, de nem ígérek semmit. Szörnyen makacs!
  - Ebben az anyjára ütött. - jegyezte meg vidáman Zack, mintha az előbb nem is tragédiákról beszéltünk volna. - Viszont van egy olyan érzésem, hogy te jól kezeled a nehéz helyzeteket, és a bunkó viselkedést.
  - Hát erről mesélhetnék. - mosolyogtam bizakodva.
Végszóra berobogott Sissy, patyolat tiszta kezét mutogatva kérte, hogy rendeljünk neki pizzát. Zack bele is egyezett, s kihasználtam, hogy a telefonhoz megy, gyorsan elbúcsúztam és elhagytam a házat.
Este még sokáig gondoltam Renre és a szerencsétlenségre, amit átélt. Mérhetetlen sajnálatot és szánalmat kezdtem érezni iránta. A múltkor még azt hittem, békén kell hagynom, hadd éljen a maga bunkó kis világában, de már világosan láttam, az lesz a feladatom, hogy megmutassam neki, van még szeretet a földön és megtanítom, hogy viselje el azt.
Egész éjszaka szörnyű álmok kergettek. Lángoló házat láttam, aztán egy visító asszonyt, aki a gyerekei megmentésén fáradozva a tűz martaléka lett. Aztán egy fekete hajú, sötétkék szemű fiúcskát láttam, akinek a szemében tükröződtek a házat nyaldosó lángok. A fiú szeme rémült volt és iszonyú fájdalmat sugárzott a tekintete. Láttam magamat a kisfiú felé rohanni és elráncigáltam az éppen összeomló ház mellől. Szeretettel öleltem a megrázkódtatástól és zokogástól vonagló kis testet.
  - Ren... Ren, nincs semmi baj! Megmentelek! Ne félj!
Zokogva ölelgettem a rettegő gyereket.
És ez az álom reggelig kísértett, újra és újra előjött, és nem hagyott nyugodni...

Gyűlnek a viharfelhők

Reggel amikor a telefonom éles csipogása felriasztott, még sötét volt a szobában és valami ütemes koppanást hallottam a távolból. El sem akartam hinni, hogy reggel van. Az ablakhoz slattyogtam. Be volt borulva és esett az eső. Gyűlöltem az ilyen időjárást, de nem volt mit tenni, hétfő volt, suliba kell menni. Gépiesen magamra kaptam egy macskakarmos farmergatyát, és egy barna, csónak nyakú pulóvert. A fürdőben arcot és fogat mostam, aztán visszamentem a szobámba a tükör elé. Hosszú hajamat a fejem tetejére fogtam fel, aztán sminkeltem. Mire összeszedtem a táskám és megleltem a piros, vízhatlan kabátom, már úgy eltelt az idő, hogy nem volt időm reggelizni. Castiel a teraszon állt egy fekete esernyővel és engem várt. Örömmel ugrottam a nyakába, már a zord időjárás sem érdekelt. Gyors, de forró csókkal üdvözöltük egymást, majd elindultunk a suli felé úgy, hogy Cast a jobb kezében tartotta a fejünk fölött az esernyőt, a ballal a derekam ölelte, hogy közel legyek hozzá és ne lógjak ki nagyon az esernyő alól. A párás, vizes levegő szinte fojtogatott, de hideg nem volt. Az esőcseppek egyenletesen kopogtak a fejünk fölött a fekete esernyőn. A víz lassan lepergett a jobb karom kabátja ujján, ami kilógott az esőre, és gondolom a hátizsákom is így nézett ki, de kárpótolt Castiel meleg és óvó keze a derekam körül.
  - Nem is meséltél a hétvégén arról, hogy milyen volt a babázás Renéknél. - szólalt meg Castiel félúton a suli felé.
Pirulva gondoltam arra, mit csináltunk beszélgetés helyett. Mozgalmas és romantikus hétvégénk volt. Keveset beszélgettünk, inkább érintésekkel és kényeztetéssel mutattuk meg egymásnak, mit jelent nekünk a másik. A boldogságunk határtalan volt, ettől jobban nem is telhetett volna az a másfél nap. Visszatértem az édes gondolatokból a jelenbe, hisz válaszolnom kellett a feltett kérdésre.
  - Semmi különös. - válaszoltam először lazán és vállat vontam, de aztán a lelkiismeretem hatására nyomást éreztem a gyomromban, ezért gyorsan folytattam: - A kislány tüneményes volt, mint mindig. Megtudtam tőle, hogy az anyukájuk még egész kicsi korukban meghalt egy tűzeset során. Gondolom, ezért lett a két gyerek ilyen zárkózott. Volt egy kis balhém Rennel, mert nem tetszett neki, hogy a húgával erről beszélünk, majdnem kihajított a házból, de szerencsére hazaért Zack és helyre tette a bunkó fiacskáját. - próbáltam nyugodt hangon és lazán, részletek nélkül előadni a történteket, hogy Castiel ne higgye azt, felzaklattak a szombat délután történtek. Nem akartam, hogy miattam civakodjon Rennel. Az csak még jobban elmérgesítené a helyzetet köztem és Ren között, most nem hiányzott még ez is.
  - Az a gyerek úgy hülye, ahogy van, ne is törődj vele! - javasolta Cast, menet közben közelebb hajolt hozzám és száját az arcomhoz érintette egy pillanatra. - Tekintsd levegőnek, de ha továbbra is köcsög lesz, szólj és elintézem!
  - Rendben. - ígértem, de megremegett a hangom, hisz a világért sem tettem volna ilyet. Nem voltam az a típusú lány, aki élvezi, ha verekszenek a fiúk miatta, vagy érte. Sőt, szerettem a békességet, de volt egy olyan érzésem, hogy Castiel mellett ezt elfelejthetem, hisz ő hirtelen haragú, szenvedélyes, lobbanékony és mindent megtenne azért a maréknyi emberért, akiket szeret. Még így is, hogy már jó ideje együtt voltunk, túl hihetetlen volt, hogy ebbe a belső körbe tartozom és én lettem neki a legfontosabb. Ha erre gondoltam, mindig úgy éreztem, harangocskák csilingelnek a fülemben és méhek repkednek a gyomromban. Már a gondolat is felmelegítette a szívem, hogy Castiel feltétel nélkül szeret, és nem kell neki senki más...

  - Imádom ezt az aggódó oldalad! - nevettem, csak hogy feloldjam a beállt kínos csendet.
  - Ez csak természetes. Mindentől és mindenkitől meg akarlak védeni, hisz te vagy az életem!
  - Szeretlek! - vallottam be elérzékenyülve, és úgy ugrottam Castiel nyakába, hogy majdnem kirepült a kezéből az esernyő. A szakadó esőben, a járda közepén, úgy forrtunk össze forró csókban, hogy semmi sem érdekelt minket.
  - Komolyan mondtam, Vivienim! Összetöröm az új fiút, ha továbbra is bánt!
  - Ne is törődj vele! - kértem, miközben besétáltunk a suli kapuján az elhagyatott udvarra.
Mikor beértünk az iskola aulájába, szétváltunk. Cast Lysanderhez és Dakotához ment a büfébe, én meg a csajokhoz a töri terem elé.
Alig beszéltem néhány szót Evával és Violával, Kim félre rángatott, mert magánbeszélgetést akart folytatni velem. Csak annyit hallottam a csajoktól, hogy Eva egész hétvégén gitározott, készült a zeneórára, Violának az volt a legnagyobb gondja, hogy túl hosszúnak érezte a két napot, mert nem láthatta Dimitry-t.
Kim erőszakosan a terem végébe húzott, távol mindenkitől. Legjobb barátnőm fehér, szűk szárú nadrágot viselt, piros, ezüst csillagos pulcsival és fekete, hosszú szárú tornacipővel. Fején farmer simléderes sapka virított.
  - Kim, ég a ház, vagy mi ilyen fontos? - kérdeztem, mikor elengedte a karom, és a fal mellé a földre engedtem a kezemből a piros hátizsákom.
  - Borzalmas hétvégém volt! - közölte Kim, kertelés nélkül.
Alaposan végig mértem a zaklatott lányt. Arra gondoltam, biztos azért ilyen ideges, mert kimaradt egy jó kis buliból. Kim már csak ilyen...
  - Mi történt? - kérdeztem érdeklődve. Előjött a bűntudatom, mert mostanában elhanyagoltam a barátnőmet, hisz az életem Castiel körül forgott, és ott volt még Sissy, és a hadakozás Rennel. Valahogy kimaradtak az életemből a lelkizések Kimmel.
  - Lysanderéknél töltöttem a hétvégét. - közölte a zöld szemű lány, de a hangjából hiányzott a lelkesedés.
  - Én meg Castielnél. - mosolyogtam vidáman. - Csodás két napom volt. - a kijelentés után kicsit elpirultam.
   - Jó neked! - csattant fel epésen a barátnőm. - Életem legunalmasabb hétvégéje volt. Lys nem foglalkozott velem, bármit mondtam, vagy csináltam, alig vett rólam tudomást. Folyton

dalszövegeket írt, és szombat este éjfélig töltött lefelé a netről valami programot, hogy majd zenét tudjon csinálni. Nem értem ezt, de nem is érdekel. Hiába vártam rá, bealudtam. Fontosabb neki ez a zenemánia, mint én! Jobb lett volna, ha otthon maradtam volna, akkor lehet jobban szórakozok. Teljesen megszállott lett. Csak ez a zenés marhaság érdekli!
Nagyot sóhajtottam, mikor Kim befejezte a panaszkodást. Mit lehet erre mondani? Ha bevallom, hogy Cast nem veszi ilyen komolyan ezt a zenés marháskodást, csak még rosszabbul fogja érezni magát. Nem akartam még több fájdalmat okozni neki. Meg kellett gondolnom, mit válaszoljak.
  - A fiúk már csak ilyenek, mindig van valami mániájuk! - jegyeztem meg bölcsen.
  - Na, de ugye Castiel nem körmölt egész hétvégén egy füzetbe, és nem vacakolt valami zeneprogrammal?
  - Nem. Tényleg nem. - vallottam be szemlesütve, és nem tudtam hazudni. - Igazából egész hétvégén egymáson lógtunk!
  - Épp ez a lényege a szerelmes hétvégéknek, nem? - kérdezte Kim, de nem irigyen. - Ezért vagyok kiakadva! Az ember azt hiszi, hogy ha szerelmes, ő a legfontosabb a másiknak és szakít rá időt! Ti elvoltatok, mert Castiel imád, bezzeg Lysander... bármilyen csábítási trükkel próbálkoztam, nem tudtam elrángatni a zenevilágból! Mire következtetsz ebből? - költői kérdés volt, mert barátnőm maga válaszolta meg. - Arra, hogy nem vagyok neki fontosabb, mint a zeneőrület! Nem szeret annyira...
  - Nem, Kim, ez hülyeség! - próbáltam vigasztalni a másik lányt. - Ismerem Lyst, elég jól! Biztos, hogy szeret téged, de ő mindig sokkal elhivatottabb volt, mint Castiel. Ha belekezd valamibe, komolyan veszi és a sikerre törekszik. Talán ő nagyon komolyan gondolja ezt a zenés karriert, míg Castiel nem annyira. - óvatosan válogattam meg a szavaimat.
  - De ebből is csak az jön le, hogy a zenélést komolyan gondolja, a kapcsolatot velem viszont nem! - kiáltott mérgesen és megbántódva Kim.
  - Ne gondolj már ilyen bolondságokat! - kértem türelmetlenül. - Volt egy unalmas hétvégétek, na és? Nem kéne feladni a kapcsolatotokat az első buktató után! Nekem is szoktak nehézségeim lenni Castiellel, de az a titok, hogy toleráljuk egymás hóbortjait és nem telepszünk a másikra. Mivel fontosak vagyunk egymásnak, megbeszéljük a gondokat és ketten oldjuk meg őket. Csak így működik!
Láttam Kim tekintetén, hogy igazat ad nekem, de nem szólalt meg.

  - Szóval, ha tényleg szereted Lysandert, ne ellenségnek tekints a zenés érdeklődését, hanem támogasd és biztasd! Egy barátnőnek ez a dolga. Később úgyis minden megoldódik.
  - Kösz, Vivi! Pontosan ilyen lelki fröccsre volt szükségem! - mosolygott Kim és hálásan megölelt.
Sóhajtva öleltem magamhoz lökött barátnőmet. Reméltem, hogy hamarosan túl lesznek ezen is, mert ha nem, akkor szét fognak menni. Most kezdtem csak rájönni, mennyire különbözik egymástól Lys és Kim. Nem lesz jó vége az örökös súrlódásnak...
Nagyszünetben a lépcső előtti kispadon fogyasztottam a melegszendvicsemet, Kim, Ken, Patty és Viola társaságában Castiel, Dakota, Lys és Jade az álló asztalnál kajáltak, nagy hangon ökörködtek. Elég messze voltunk tőlük, mégis odahallottam csoportos nevetésüket.
*
Castiel épp Lysander nyakatekert rímén nevetett, amit hétvégén talált ki a zeneórára, amikor észrevette, hogy Ren a büfé előtt nyomul a tömegben. Szemmel követte, amikor a fekete szereléses srác egy kis üveg kólával és egy szalvétába csavart kakaós csigával el akart suhanni mellette, elkapta a karját.
  - Willford, válthatnánk néhány szót? - kérdezte Castiel, mikor a másik fiú megállt és haragosan nézett rá, elengedte a karját.
  - Miről? - kérdezte Ren. Dühös pillantást lövellt a vörös rocker felé.
  - Csak meg szeretnélek kérni valamire. - közölte lazán Castiel, és összegyűrte a kezében szorongatott műanyag, fehér poharat. - Jó volna, ha nem genyóznál a barátnőmmel! Vivi említette, hogy mogorva vagy vele és ellenséges! Szerintem, nem érdemelte ki ezt a bánásmódot! Örülnöd kéne, hogy pesztrálja a húgod, és meg kéne köszönni neki!
Ren gyilkos pillantást vetett Castielre.
  - Úgy viselkedek, ahogy akarok, és azzal, akivel akarok, világos? Ha a kis babádnak nem tetszik a modorom, egyszerűen ne jöjjön a családom közelébe! Nem érdekel a kis barátnőd nyávogása.
Castiel tett egy fenyegető lépést a pökhendi fiú felé, de Lysander figyelmeztetően elkapta a karját és visszatartotta.
  - Ne balhézzatok már!

A vörös srác elrántotta a karját, le sem vette a szemét Renről. Farkasszemet nézett vele, és ha szemmel ölni lehetett volna, bizony, a másik fiú holtan esett volna össze.
  - Ha még egyszer azt hallom Vivitől, hogy akárcsak egy szóval is bántod, esküszöm, péppé verlek! Vivien egy csodálatos, jószívű lány, örülhetnél, hogy ő pesztrálja a kis tesód! Szóval, vagy kedvesebb leszel, vagy...
  - Milyen szánalmas vagy, Castiel! - gúnyolódott Ren a másik szavába vágva. - Motoros vagánynak képzeled magad, holott papucs lett belőled egy csinos pofi miatt! Úgy véded a kis játékszered, mint egy hűséges kiskutya! Szép a szerelem, csak aztán nehogy pofára ejtsen a kicsike, ha megunja az oltalmazásod! De visszatérve rám, ne akard megmondani, mit tegyek, vagy mondjak! Ha nem kopsz le rólam, a kis barátnőd fogja meginni a levét! - közölte Ren ellenségesen, és mire Castiel visszavágott volna, a fiú már faképnél hagyta őket.
A vörös fiú indulatosan csapott ököllel a magas asztal lapjára.
  - Utálom ezt a fájdalmas képű seggfejet! - dühöngött Cast. - Előbb-utóbb nagyon megverem!
  - Úgy is viselkedik, mint aki azt akarja! - mondta Lys. - Ez a gyerek ki akarja nyíratni magát!
  - Akkor a megfelelő személlyel kezdett! Ha nagyon akarja, megteszem neki ezt a szívességet! - dörmögte Castiel az orra alatt. Kezébe vette az asztalon heverő összetört műanyag poharat, még kisebbre gyűrte, aztán megcélozta vele a szemközti oszlopnál lévő kukát és beledobta.
*
Már megettem a szendvicsem, és a desszertnek szánt mogyorós csokim rágcsáltam, amikor Cast és Lys odajött hozzánk. Szerelmem szó nélkül felhúzott a pad széléről, leült a helyemre, aztán az ölébe vett. Boldogan helyeztem magam kényelembe. Egyik karommal átkaroltam a nyakát, a másikkal tömtem magamba a csokit, de egy kockát Castiel szájába nyomtam. Lysander megállt Kim mellett és a vállát, karját simogatta. Közben már Eva és Iris is ott ácsorgott mellettünk, ők is épp ebédeltek. Nagy volt a tömeg az aulában, az eső miatt nem sokan merészkedtek ki az udvarra. Nem nagyon figyeltem a többiek beszélgetésére, mert túlságosan is tudatában voltam annak, hogy ilyen közel vagyok Castielhez. Ráadásul, hol a hátam simogatta, hol meg a fülemet rágcsálta.

  - Castiel, vettél már gitárt? - figyeltem fel Eva lelkes hangjára.
  - Nem, még nem szántam rá magam. - válaszolta a kedvesem, és kelletlenül befejezte a duruzsolást a fülembe. - Félek, hogy felesleges pénzkidobás lenne, ha nem találok tanárt, aki megtanít rajta játszani, vagy ha megunom és félbehagyom ezt a hóbortot is. Tavaly még motorversenyző akartam lenni, előtte meg búvár. Szóval néha csak három napig tartanak nálam a csodák.
  - Nagy kár. Nem kéne elpazarolni a tehetséged! - bizonygatta a fekete hosszú felsős, és sötétszürke farmeres szépség. Kék szeme rajongva csillogott. - Szerintem nagyon is megérné a befektetést. Ha akarod, tudok ajánlani egy nagyon jó hangszerboltot. Csak nézz be, azzal nem veszítesz semmit.
  - Hát jó. Meggyőztél, Eva. Suli után megbeszéljük. Lysander, jössz velünk? - pillantott a barátjára Cast.
  - Persze! Alig várom, hogy beszabaduljak egy zeneboltba! - vigyorgott lelkesen Lys, mint egy izgatott ötéves.
  - Férfiak... - mosolygott Kim, de észrevettem a kétségbeesést a szemében.
Matek volt az utolsó óránk. Mr. Bruce Ambert, Kentint és Nathanielt hívta egymás után a táblához. Feladatokat kellett megoldaniuk és jegyet kaptak rá. Amber hármast kapott, Ken barátom négyest. Amin igazán meglepődtem, az Nath siralmas teljesítménye volt. A fiú nagy szenvedések árán hozott csak össze egy gyenge kettest. Alig tudtam elhinni, hogy az egykori matekzseni nyögve feszeng a tábla előtt. Úgy látszik a mostani, vagány és könyörtelen énének nem derogált a tanulás. Nem zavartatta magát, mikor a tanár mogorván a helyére zavarta. Barna bőrdzsekiben és lyukacsos farmerben lazán visszasétált a helyére és leborult a padjára, mint aki aludni készül. Mikor
negyedóra múlva megint a szőke srác felé pillantottam, megállapítottam, hogy tényleg elaludt. Hitetlenkedve csóváltam a fejem. Ez már tényleg drasztikus változás volt, és kíváncsi voltam, mi érdekli a matematika helyett mostanában, de ugyanakkor féltem is a közelébe menni. Tudtam, hogy ez már nem ugyanaz a fiú, mint akit egykor annyira kedveltem, és attól tartottam, ha barátkozni akarnék vele, pórul járnék.
Órák után a kapuban gyülekezett kis csapatom. Castiel elbúcsúzott tőlem, mert Lyssel és Evával a hangszerboltba készült, én meg Kimmel sétáltam a Diákpark felé. Ott elváltunk, mert ő a buszhoz sietett, én meg komótosan ballagtam el a pékség mellett, hazafelé tartva. Castiel esernyőjét a fejem fölé tartottam, a fiú ugyanis gálánsan kölcsönadta, hogy ne ázzak el. Jólesett a figyelmessége. Persze hiányzott mellőlem, de úgy döntöttem, nem fogok úgy viselkedni, mint Kim. Ha zenélni akar, támogatom, és nem fogom problémának tekinteni ezt a hóbortját, ha ő komolyan gondolja. Úgy elmerültem a gondolataimba, hogy összerezzentem, amikor megszólalt mögöttem, egy haragos hang.
  - Jó volna, ha nem hangolnád ellenem a drága barátod! - Ren hangja dühös volt és kemény. Már meg sem lepődtem ezen.
Megálltam és hátra fordultam. A fiú nagy léptekkel közeledett felém. Széldzsekije kapucnija a fejébe volt húzva, sötétkék táskája a jobb vállán fityegett. Haragos tekintete szinte kivillant a fekete kapucni alól.
  - Miket beszélsz? - kérdeztem csodálkozva.
  - Ma egyik szünetben megállított, és megkért, hogy legyek kedvesebb veled! Nem kéne ellenem hangolnod! Nem félek tőle, de van elég bajom nélküle is! Ha összeverekszem vele és kicsapnak a suliból, apám tényleg javítóba küld! Ezt akarod, Vivi?
  - Nem akarok én semmit! - válaszoltam ingerülten. Hátat fordítottam neki, és megindultam hazafelé. Azt hittem a srác ottmarad, ahol hagytam, de csalódnom kellett, mert kitartóan trappolt mellettem.
  - Kár, hogy nem hiszek neked! - közölte a srác menet közben.
Értetlenül pillantottam rá féloldalról. Nem értettem mivel vádol, és mire célozgat már megint. Kezd az agyamra menni a szeszélyes viselkedésével. Ennek nem javítóintézet kéne, hanem elmegyógyintézet!
  - Megmagyaráznád, hogy most mi van? Mert nem igazán értelek! - szóltam rá fölényesen, miközben görcsösen markoltam az esernyő nyelét. Idegesebb voltam, mint gondoltam, de nem értettem miért.
  - Direkt akarsz az agyamra menni, igaz? - kérdezte a fiú villámló szemekkel. - Mássz ki az életemből és tartsd távol tőlem magad, és a vérebedet is! Beletörődtem, hogy a húgom kedvel, elégedj meg ennyivel! Ne pityeregjél a barátod vállán, hogy ilyen, meg olyan vagyok, mert nem ismertek és nem tudjátok rólam az igazat! Mindenkinek jobb lesz, ha nem jössz a közelembe és elfelejtesz!
  - Boldogan! - kiáltottam rá. Nagy szerencse volt, hogy már láttam a házunkat. Renék előtt álltunk. A kapu felé akartam futni, de megtorpantam. - Ne aggódj, Willford! Ezentúl tojok rád! Nem éri meg rád pazarolni a drága időmet!
  - Csakhogy rájöttél! - legyintett a fiú, és mogorva képpel, vicsorogva, mint egy vadászkutya, gyors léptekkel besietett a házukba.
Keserves sóhajjal vonultam fel a szobámba. A borongós idő a napomat is beárnyékolta. Leráncigáltam magamról a vizes nadrágot, tiszta és száraz melegítőbe bújtam. Nedves kabátom és táskám a radiátor elé tettem, hogy megszáradjanak. Kedvetlenül rogytam az íróasztal előtti forgószékre. Ren Willford és családja csak azért költözött a városomba, hogy megkeserítse az életem. Meg kéne fogadnom a tanácsát, és nem kéne törődni vele. Csak magamnak ártok, ha ráerőltetem a barátságom, amikor Ő nem akarja. Elég nekem a szerető családom, a meglévő barátaim és első sorban Castiel, velük teljes az életem. Ha Ren jobban érzi magát egyedül és magányosan, az az ő baja! A húgát nem fogom cserben hagyni, de ez a fölényes kaktusz most végleg leírta magát előttem, és felőlem elmehet a fenébe!