Az első nap Sissyvel

Másnap első óránk osztályfőnöki lett volna, de Mrs. Williams nem jött, így lyukas óránk volt. Nagyon örültünk ennek. Kis csapatokba verődve, halkan duruzsoltunk. Castiel padján ültem, kék farmerben és szürke-sárga csíkos pulcsiban. Szerelmem mögöttem állt és a derekam ölelte, Lys a székén ült, ölében Kimmel, Kentin, Eva Iris és Viola körbe álltak minket. Naná, hogy a szakkör volt a téma.
Már bántam, hogy a kosárklubba kerültem, hisz jól láttam, hogy a terem másik végében álló Nath néha gyilkos pillantásokat vet felénk, de nem akartam vele törődni. Ha féken tudom tartani, egész elviselhetők lesznek a klubos órák. Legalábbis bíztam benne.
  - Jól megizzadtunk edzésen. - közölte az aranyszínű kiskabátos Kim, és boldogan ölelgette Lys nyakát. - Fárasztó volt, mégis kellemes szórakozás lesz. Én szeretek kosarazni, csak a társaság túl... színes.
  - Mi jól mulattunk éneken. - mesélte Lys. - Ambernek olyan hangja van, hogy azt hittem bereped tőle az ablaküveg!
  - Ó, igen, az vicces volt. - mosolygott a csupa fekete ruhát viselő Eva. Hosszú haja már nem lógott a szemébe, frufruja és oldalt a fürtjei hátra voltak fogva. Gyönyörű, sötétkék szeme vonzotta az emberek tekintetét. Mosolyogva fordult Castiel felé. - Ki sem néztem volna belőled, hogy tényleg ilyen jó hangod van. Tegnap vicceltél vele, és nem hittem el, de most... És Lysander se semmi!
  - Castiel mindenben jó! - nevettem, kicsit se elfogultan.
  - És vehetnél gitárt magadnak! - javasolta Eva a pasimnak. - Mikor az utolsó tíz percben elkezdtél ismerkedni a hangszerrel, ösztönösen jól pengetted a húrokat! Esküszöm, őstehetség vagy!
És láttam, hogy a nagy Castiel zavarba jön. Ennyi dicsszó már neki is sok volt.
  - Ugyan már... csak sok rockkoncertet nézek a zenecsatornán! - mosolygott Cast kelletlenül.
  - Kizárt! Tényleg tehetséges vagy! - szólta le Eva ellentmondást nem tűrően, de aztán Lyshez fordult. - És hallanotok kellett volna, mikor Lysander hangja felcsendült! Mindenkinek leesett az álla! Egy C-s Nina nevű lánnyal, olyan romantikus duettet énekelt, hogy mindenkinek beleremegett a szíve! Hihetetlen volt...
  - Igazán? Nina, mi? - Kim rosszallva sandított a barátjára. - Nem tetszik ez nekem!
  - Nem kell aggódnod, csak énekeltünk! Rajtad kívül, mindenki hidegen hagy! - bizonygatta Lys és puszit nyomott az ölében ficánkoló lány arcára.
  - Helyes! - vigyorgott Kim.
Volt némi lelkifurdalásom, őket figyelve, hisz Kim nem tudja, hogy Lys nem mond teljesen igazat, ráadásul az is feltűnt, hogy nagyot nyelt, mielőtt megszólalt volna. Páni félelem jött rám, hisz sejtettem, nem sokáig lesznek már együtt boldogok. Imádkozni fogok, hogy semmi se álljon közéjük, és rajtuk fogom tartani a szememet. Baljós előérzetek gyötörtek velük kapcsolatban.
  - Mi sem unatkoztunk! - szólalt meg ekkor Iris, aki barackszínű blúzt viselt, fekete bársonynadrággal. - A mi tanárunk is fiatal és vicces fazon. Felvázolta mi vár ránk az órái alatt, és nagyon izgi lesz. Szeretek rajzolni.
  - Hát még én! - vigyorgott a fekete, hosszú ruhás, és piros harisnyás Viola, aki lapos talpú cipőt viselt. - Eddig csak hobbiból rajzoltam, de a tanárbácsink kedvéért megszállott leszek. Életemben nem láttam még, ilyen jóképű pasit! Derékig érő hosszú haja van, mélybarna szeme és valami iszonyat szexi!
  - Úgy áradozol, mint aki belezúgott. - jegyeztem meg ledöbbenve, hisz a lila hajú lány tényleg úgy beszélt, mint egy bezsongott szerelmes.
  - Mi tagadás... levett a lábamról a drága tanár úr. - sütötte le a szemét elpirulva Viola - Dimitry olyan... fantasztikus!
Ettől a kijelentéstől megkondult a fejemben a vészcsengő. Viola tényleg belezúgott és ettől kiakadtam. Komolyan nem értettem, hisz boldog kapcsolatban van Matt-tel! Eldobom az agyam, hogy mostanában mindenki félre kacsingat. Ez valami pusztító kórság lehet?!
  - El se hiszem, hogy Amberék kaptak egy jóképű popsztárt, Violáék egy festő félistent, mi meg a nyomi Borist! - jegyezte meg duzzogva, de viccesen Kim.
És igaza volt, vele nevettem. Három új tanárból mi kaptuk az izmos, de kicsit sem jóképű fura figurát. Ilyen a mi szerencsénk.
  - Szerintem, Sasha nem is olyan nagy szám. - jegyezte meg Eva, de tudtam, hogy az ő ízlésében nem bízhatok. Alig vártam, hogy valamelyik szünetben a saját szemmel lássam Castielék Sashaját és Violáék Dimitry-ét.
A nap további része eseménytelenül telt el. Fizikából és állami ismeretekből dogát írtunk, a szünetekben nem történt semmi extrém. Kaptam egy SMS-t Zacktől, hogy háromra mehetek bébiszitterkedni.
A hetedik óra után megbeszéltük, hogy Castiel Lysanderéknél veszi az irányt, hogy előkerítsék a dalszövegeit zeneórára, így egyedül ballagtam haza. A főtéren egy újságárusnál vettem egy Holdtündéres kifestőkönyvet, gondoltam, meglepem vele Sissy-t. Ma kezdem hivatalosan a pesztrálást.
Otthon üresen találtam a házat, anya meg Tony még dolgozott, az öcsém karate edzésen volt. Csináltam magamnak két melegszendvicset, komótosan elfogyasztottam, aztán felvittem a táskám a szobámba. Tanulni most nem volt időm, gyorsan le is szaladtam, visszavettem a dzsekim és kezemben a kifestővel elindultam Sissy-hez. A gyomrom liftezett az idegtől. Attól tartottam, nem fogok kijönni a kislánnyal. Ha Sissy nem fogad el, és nem barátkozik meg velem, akkor katasztrófa lesz ez a meló, és kínkeservesen fog telni a nap. Nagyon reménykedtem, hogy nem így lesz.
Mély levegőt vettem, mielőtt besétáltam a negyedik szomszéd udvarára. Enyhén remegő kézzel nyomtam meg a nagy fehér ajtó mellett jobbra a csengőt.
Idegesen topogtam, mert csak nehezen nyílt ki az ajtó.
Maga Sissy engedett be. A sötétbarna hajú kislány, rózsaszín pulcsiban és farmerben jött elém, és bizonytalan pillantással nézett fel rám.
  - Szia! Egyedül vagy? - kérdeztem mosolyogva. Bíztam benne, hogy a kicsi nem tart túl rámenősnek, és nem lesz ellenséges.
  - Igen. - válaszolta bizonytalanul Sissy. Félre állt, hogy be tudjak lépni.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, a fogasra akasztottam kiskabátom.
  - Ki hozott el az oviból? Apukád? - kérdeztem a kifestőt szorongatva.
  - Nem. A tesóm nem régen, de el kellett mennie.
Nagyokat pislogtam. Nem is tudtam, hogy van egy testvére. És ha van egy idősebb nővére, vagy bátyja, akkor mit keresek én itt, és miért nem oldják meg a kicsi felügyeletét? Rejtély volt ez a család, és minden olyan érthetetlen.

  - Hoztam neked valamit! - dugtam a kislány orra elé a kifestőt, csakhogy megtörjem a fagyos csendet.
A sötét, nagy szemek gyanakodva méregettek, aztán Sissy a Holdtündérekre nézett. Láttam, hogy érdekli, amit kapott, de örömet nem mutatott. Bizonytalanul vette el tőlem.
  - Köszönöm. - morogta az orra alatt.
  - Gondoltam, ezzel eltölthetjük az időt, amíg apukád hazajön. Vagy, ha mást akarsz csinálni... - győzködve néztem a gyerekre. Annyira zárkózottnak tűnt, ahogy lehajtott fejjel, haja alá rejtett arccal nézegette a kifestőkönyv borítóját. Az ujjaimat tördeltem, mert nem tudtam, hogy barátkozzak meg vele.
  - Éhes vagyok! - közölte ekkor Sissy az arcomba nézve.
  - Oké, akkor menjünk a konyhába!
Sissy szó nélkül bólintott, és megindult az említett helyiségbe. Leült a nejlon, kék-fehér kockás terítős asztal elé egy székre. Az asztal körül három különböző huzatú ütött-kopott szék állt. Jobbra a fal mellett vajszínű, modern, de tucatszámra gyártott barna márványlapos konyhabútor állt, beépített mosogatóval. Megfért a kis szekrénysor mellett még egy fehér, nagy hűtő is. Az ablak előtt állt az asztal a székekkel és egy könyvespolc, amin mindenféle újság, szerszám és kacat tornyosult. Sütött a helyiségről, hogy nyoma sincs sehol női kéznek. Sehol egy csecsebecse, cserepes virág vagy fényképtartó. Mord és barátságtalan hangulatot árasztott a konyha.
  - Apa azt mondta, vett nekem párizsit, vajat, sajtot, meg zsömle is van a kenyértartóban. - Sissy lábát lóbálva a pult felé mutatott, ahol a mikró mellett ott állt a fából készült kenyértartó.
Felvettem a stílusát, némán bólintottam. Kivettem a tartóból egy zacskó zsemlét.
  - Hányat kérsz?
  - Kettőt... és magadnak is csinálhatsz, ha kell. Apa azt mondta, nyugodtan egyél te is.
  - Ó, köszi, de nem kérek. Ugyanezt ettem otthon, mielőtt jöttem. - küldtem felé egy halvány mosolyt, miközben a pulton a késtartóból kivettem egy kést, ketté vágtam a zsemléket, aztán a hűtőhöz léptem, hogy kivegyem a szendvics többi hozzávalóját. Míg dolgoztam a kislány engem figyelt fél szemmel. Legalább annak örültem, hogy ő is ugyanolyan feszélyezve érzi magát, mint én, ez sokat segített.
Két perc múlva a kislány elé raktam szegényes vacsoráját, a szekrényben talált műanyag tányéron.
Míg Sissy evett, némán ültem mellette. A halványsárgára festett fal arany virágmintáját tanulmányoztam a falon. Más látnivaló nem is volt. Annyira kopár és barátságtalan volt a környezet, nagyon más, mint amit én megszoktam. Nem is csodáltam, hogy ez a kicsi lány ilyen csendes és zárkózott lett. Anya nélkül... és ekkor eszembe jutott, hogy nem is tudom, hol az anyukája. Vajon elhagyta, vagy meghalt? Zack nem beszélt a feleségéről, ahogy arról sem, hogy két gyereke van. Mikor Sissy eltolta maga elől az üres tányért, felpattantam és gyorsan leöblítettem róla a morzsákat, aztán leborítottam a csöpögtetőbe.
  - Nos... akkor akarsz színezni? - kérdeztem, és feszengve szorongattam a mosogató szélét a hátam mögött.
  - Nem is tudom... Nem vagyok benne túl jó. - ráncolta a homlokát Sissy, mintha ez olyan nagy tragédia lenne az ő korában.
  - Én igen, és szívesen megtanítalak, ha akarod. - ajánlottam egyből.
  - Akarom. - a kislány leugrott a székről, felkapta az asztalról a kifestőkönyvet, megfogta a kezem és visszavezetett a nappaliba. Nagyot dobban a szívem, mert ez a kézfogás és az, hogy megengedte, valamit együtt csináljunk, a bizalma jele volt. Nagy kő esett le a szívemről.
A nappaliban a kanapéról elvett két párnát és ledobta a földre a dohányzóasztal mellé.
  - Válaszd ki, mit színezzünk, én hozom a tolltartómat!
Míg Sissy eltűnt a szobájában, kényelembe helyeztem magam az egyik kispárnán, a Holdtündéreket nézegettem. Alig lapoztam néhányat, meg is érkezett Sissy, egy három fiókos, vastagon tömött cipzáras tolltartóval.
  - Választottál? - kérdezte a kicsi. Levágódott mellém a másik párnára és érdeklődve nézett rám.
Úgy örültem annak, hogy elkezdődött a barátságunk, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Jobb lesz így, hogy nem kell félve jönnöm ebbe a házba.
  - Mi lenne, ha az elsővel kezdenénk és mindig, mikor jövök sorra haladnánk végig a képeken? - kérdeztem bizakodva.

  - Nekem jó. - vont vállat a kislány, miközben a ceruzákat az asztal közepére rázta a tartóból.
Az első oldalra lapoztam a könyvben, ahol Bunny pózolt a fekete macskával. Kezembe vettem a fekete színest, én vállaltam a macskát, neki sárga ceruzát adtam, hogy a lány haját fesse ki. Azt gondoltam, ha ilyen világos színnel kezd, nem lázszik annyira, ha a vonalakon kívül is színez és nagyobb kedve lesz hozzá. Türelmesem megmutattam neki, hogy először óvatosan satírozzon a vonalak mentén, és csak utána töltse be színnel a nagyobb alakzatokat. Kis idő múlva Sissy egész belejött, vadul satírozta a tündér haját és ruháját. Nem nagyon beszélt, de egyelőre megelégedtem azzal, hogy élvezi a színezést.
  - Nagyon ügyes vagy! - dicsértem meg, amikor már untam a csendet. - Ha ilyen gyorsan haladunk, vennem kell majd egy másik színezőt. Milyet szeretnél?
  - Kaphatok sárkányost? - csillant fel a csöppség szeme.
Meglepett a választása, de elmosolyodtam.
  - Majd meglátom, mit tehetek!
  - Jó. - vágta rá Sissy, komoly képpel.
  - Sissy... - féltem, hogy tálaljam, amit kérdezni akarok, és rosszul fog reagálni, de már nagyon fúrta az oldalam, így némi habozás után kiböktem: - Megtudhatom, hol van anyukád?
  - Elment. - jött a semmit mondó válasz, hisz ez annyi mindent jelenthet. Tudni akartam, hogy ezt úgy érti, hogy elhagyta, vagy eltávozott az élők sorából, de nem mertem kísérteni a sorsot, inkább nem kérdeztem rá. Ennyivel kell beérnem, mert még nagyon törékeny a kapcsolatunk.
Jó darabig ültünk, és csak a ceruzák koptatása hallatszott. Jó volt a békés csend. Néha-néha megbeszéltük, milyen színű legyen a tündér zoknija, varázspálcája, vagy a körülötte lévő virágok, de másról nem esett szó. Jó volt ez így, nem akartam ajtóstól rontani a házba. Lesz még időnk összemelegedni. Épp feltérdeltem, hogy elérjem a kifestőben a holdat, hogy szürkére fessem, amikor kivágódott a bejárati ajtó. Automatikusan felkaptam a fejem, és szó szerint seggre ültem, mert Ren viharzott be, lazán a fél vállán a hátizsákjával.
A fiú úgy nézett rám, hogy abból nyilvánvaló volt, hogy utál. Haragosan mordult rám:
  - Mit keresel itt?
  - Én... én... - zavaromban nem találtam a szavakat. Görcsösen markoltam az asztal sarkát a másik kezemmel meg a ceruzát forgattam.
  - Befurakodtál a családomba? Azonnal takarodj el! Semmi keresnivalód itt! - támadott a fekete kapucnis pulcsis és szürke nadrágos fiú. - Remélem, nem az utcán mászkált a húgom, hogy beléd botlott! Ha igen, köszi, hogy behoztad, de már elmehetsz!
  - Nem. Én vagyok Sissy dadája, míg apukátok dolgozik. - közöltem szándékosan önelégült hangon, mert örültem, hogy kibillenthetem a lelki békéjéből ezt a hólyagot.
  - Ez valami vicc, ugye? - a felbőszült Ren a kanapéra hajította a táskáját és fenyegetően elém lépett.   - Pont te! Ha apám hazajön, elbeszélgetek vele, és garantálom, hogy először és utoljára kellett a húgomat pesztrálnod! Nem akarom, hogy itt legyél!
Mélyen lesújtott a haragja, és nagyon bántott. Első perctől kezdve utál ez a szívtelen fráter, de nem értettem az okát. Tudtommal, nem tettem ellene semmi rosszat. Nem volt joga így beszélnie velem. Egyre jobban felhergeltem magam. Már éppen arra készültem, hogy alaposan beolvassak neki, amikor Sissy felállt, a karomba kapaszkodott és az oldalamhoz simult.
  - Nem! Utállak Ren, utállak! Apa azt mondta, Vivi a legjobb barátom és játszik velem, és szeretni fog! Én nem akarok mást! Vivit akarom, nem kell más pesztra!
Ren küldött egy haragos pillantást a kislánynak, de aztán a száját húzgálva a szemembe nézett.
  - Mindenkit elkápráztatsz, ugye? Rosszul vagyok tőle, hogy minden áron mindenkivel meg akarod kedveltetni magad! Belehalnál, ha nem mindenki körülötted forogna, igaz?
Szavaiból és szeméből sütött a megvetés, és körülbelül olyan kétségbeesett arcot vághattam, mint a karomat markolászó kislány.

  - Ren... - kezdtem barátságos hangnemben. Megpróbáltam nem kimutatni a haragomat.
  - Hagyjál minket, Ren! Vivi kedves, nem úgy, mint te! Apa úgyis nekem ad igazat! - közölte Sissy, és még sértődötten ki is csúfolta a bátyját.
Legszívesebben össze-vissza csókolgattam volna a kis pöttömöt, amiért szembe szállt a testvérével miattam, és inkább velem akar lenni, mint Rennel.
  - Te csak egy kis taknyos vagy! Ne szólj a felnőttek dolgába! - hurrogta le a húgát a srác éles hangon. - Még túl kicsi vagy, nem tudod, ki milyen valójában!
Erre Sissy már nem tudott mit mondani, csak zaklatottan szuszogott mellettem és könnyek gyülekeztek a szemében.
Ren viselkedése kiverte nálam a biztosítékot. Az egy dolog, hogy engem ki nem állhat és sérteget, de nem kéne megríkatnia egy hatéves csöppséget, aki ráadásul a saját testvére. Végtelen haragra gerjedtem.
  - Nem gondoltam, hogy itthon is ilyen gennygombóc vagy! - vágtam rá, gyilkos pillantások kíséretében. - Azt hittem csak az iskolát és engem utálsz, de hogy a családoddal sem vagy kibékülve, kicsit már túlzás!
  - Te csak ne gondolkozz, pesztrálj!  Semmi szükségem se barátokra, se családra! - húzta el a száját a fiú keserűen, és mint egy felhergelt, morgó medve elhagyta a nappalit. Valószínűleg a szobájába ment. Nagyot csattant mögötte az ajtó, amikor becsukódott.
Sissy megnyugodva felsóhajtott, elengedte a karom, de közvetlenül mellettem leereszkedett a földre.
  - Ez mindig ilyen? - kérdeztem tőle suttogva.
  - Igen. Nem szeret senkit és semmit, csak Hadészt a kutyáját. Nincsen szíve. - magyarázta a kislány, lehajtott fejjel a haja mögé rejtőzve. Nyoma sem volt benne az előbb gondatlanul festegető kisgyereknek. Arca meggyötört volt, haragos és végtelenül szomorú. Szerettem volna Ren után rohanni és a puszta kezemmel megfojtani, mert tönkreteszi a húga gyerekkorát. Hát nem látja, hogy ennek a törékeny kis virágnak szeretet és odafigyelés kell, mert ha nem kapja meg ugyanolyan kőkemény és rideg lesz, mint ő? Mi történhetett ezzel a családdal? Nem értettem, miért lett ilyen ez a két gyerek.
Szilárdan elhatároztam, hogy kiderítem, miért ilyen haragos, gátlásos és szeretetre képtelen ez a fiú és ez a pici húga. Ünnepélyesen megfogadtam, hogy már csak azért is Ren barátja leszek, mert minden embernek szüksége van barátokra és szeretetre.
Egy jó fél óra múlva kijött a fiú a kuckójából, de tüntetően felénk sem nézett. Keresztülgázolt a helyiségen, mintha ott se lettünk volna. A konyhába ment, én meg megdermedve néztem utána. Mitől ilyen kőszikla? - csak ez járt a fejemben.
Közben egész jól haladtunk Sissy-vel a színezéssel, lassan az egész oldal készen volt már. Ugyanolyan csendesen tettük a dolgunkat, mint Ren érkezése előtt, de ösztönösen éreztem, hogy a kislány bezárkózott a csigaházába a veszekedés után. Görcsösen markolta a ceruzáját és a színezésbe menekült, de biztos voltam, hogy lelkileg fel van dúlva. Annyira sajnáltam ezt a kislányt, hogy nem is volt időm a sokkot feldolgozni, hogy a bátyja az a fiú, aki amióta ismer, ki nem állhat és szinte majdnem szomszédom lett. Ezt még meg kell majd emésztenem, de gondolni sem akartam méregzsák uraságra.
Nem sokkal hat után befutott Zack.
A jóképű, magas férfi fehér ingben, zöld nyakkendőben és fekete szövetnadrágban sétált be a nappaliba. Kék kordbársony dzsekijét a karján hozta és felakasztotta az ajtó mögötti fogasra.
  - Apu - ugrott fel Sissy csillogó szemekkel. Apró lábait gyorsan szedve az apja elé szaladt, és mikor elé ért egy ugrással a karjába termett.
  - Szia, bogárkám! Jól viselkedtél, vagy megkeserítetted Vivi napját?
  - Én jó vagyok! - közölte a kislány fölényesen, és cuppanós csókot nyomott édesapja arcára.
  - Annak örülök, de erről majd megkérdem Vivit is! - nevetett a férfi és rám kacsintott. - Jó estét!
  - Üdv! - mosolyogtam Zackre. - Sissy aranyos, csendes és ügyesen színez.
  - Örülök, hogy jól elvoltatok. - bólintott Zack. A fotelbe ült, ölében a ficánkoló gyerekkel és fél kezével meglazította a nyakkendőjét. - Nyugodtabb vagyok a munkában, ha tudom, hogy a lányom olyannal van, akivel jól érzi magát.
  - Ó, nem volt gond. Sissy egy angyal! - válaszoltam mosolyogva.
A fiad meg maga az ördög!
Vártam, mikor robbantja a kicsi a veszekedés bombáját a papának, hisz világos volt, hogy meg fogja előzni a bátyját, hogy megtartson játszótársnak. Diadalérzet töltött el, mert győzhetnék Rennel szemben és maradhatnék, de ugyanakkor féltem is, hogy mennyire kellemetlen lesz továbbra is dajkálni és ellenségeskedni Rennel. Kutyaszorítóba kerültem. Annyira megkedveltem a kislányt, de a testvére megnehezítheti az életem és rettegtem, hogy a további viták sem fognak használni Sissy-nek. Ebben a helyzetben nem láttam semmiféle jó megoldást.
Igazam is volt, Sissy az apja nyakába kapaszkodott és beszélni kezdett:
  - Apuci, ugye nem küldöd el Vivit? Kedvelem. Kaptam tőle egy kifestőkönyvet és finom szendvicset csinál!
  - Persze, hogy nem küldöm el. Ha jól érzed vele magad, csak örülök.
  - De Ren utálja! Kiabált vele. Ki akarta dobni és csúnyákat mondott neki! - árulkodott Sissy azonnal. - Ha elküldöd nem megyek többet oviba!
  - Dehogy küldöm! Rennek ebbe nincs beleszólása! - Zack felállt és a földre tette a gyerkőcöt. - Menj kicsim, és engedd meg a kádba a vizet! Mutasd meg Vivinek, milyen ügyes vagy, és egyedül is tudsz fürödni!

  - Oké. De fürdés után folytatod a mesét a háromfejű sárkányról? - kérdezte a kislány esdekelve.
  - Hát persze, angyalom! - bólintott rá Zack.
Biztos voltam benne, hogy azért parancsolta a lányát a kádba, hogy beszélni tudjon velem négyszemközt Renről. Gombóc keletkezett a torkomba.
Mikor a kislány a fürdő felé szaladt, Zack megkért, hogy menjek vele a konyhába, iszik egy kávét, míg beszélgetünk.
Görcsbe rándult gyomorral mentem vele. Leültem oda, ahol délután Sissy ült. Alig egy perc múlva Zack mellettem ült a mikróban felmelegített gőzölgő kávéval a kezében.
  - Mesélj! Mit követett el ellened a szenvtelen fiam? - kérdezte Zack komoly képpel.
  - Hát igazából... - először nem is tudtam, mit mondhatnék. Hogy magyarázzam el, hogy a fia első perctől kezdve pikkel rám? Nem akartam panaszkodni, de el sem hallgathattam, milyen rossz a viszonyom a fiával. - El akart zavarni, de Sissy a védelmemre kelt, mert nem akar másik dadát. Az-az igazság, hogy Ren és én osztálytársak vagyunk, de valami oknál fogva... nem szimpatizál velem. Nem tudom az okát, és már ott tartok, hogy nem is érdekel, de nagyon megnehezíti az ittlétem. Ráadásul Sissy is kiborul Ren negatív viselkedése miatt. Nem tesz jót neki.
  - Ha tudnád, hányszor veszekszem Rennel én is, amiért ilyen bunkó mindenkivel, de még csak azért sem hallgat rám! Nevelhetetlen az a kölyök! De legyél nyugodtan, el fogok beszélgetni vele, és helyre teszem. Amíg én keresem meg neki a kosztra valót és ruházom, azt kell tennie, amit mondok! Mindent el fogok követni, hogy ne ártson neked, mert hihetetlenül megkedvelt a kislányom. Téged nem is anyukád, hanem maga az ég küldött ide hozzánk! Sissy ritkán barátkozik idegenekkel, és ahogy ragaszkodik hozzád, az még nekem is csoda. Le a kalappal előtted, kislány! - mosolygott Zack elismerően.
Zavartan elpirultam. Nem mertem bevallani, hogy én is a szívembe zártam a lányát, hisz az ittlétemnek a pénz az oka, és ez csak munka, de akkor is...
  - Én nem csináltam semmi különöset. - szabadkoztam.
  - Ó, dehogynem, de ezt majd később meglátod! - mosolygott rejtélyesen a férfi. - Persze, csak ha maradsz, mert ha nem bírod elviselni a kiállhatatlan fiamat, azt is megértem.
És eljött a nagy dilemma. El tudom-e viselni minden alkalommal Mr. Jéghegy viselkedését? Kell nekem annyira a pénz, hogy tűrjem a fiú utálatos természetét? De már tudtam a választ.
  - Én... - elcsuklott a hangom, de aztán határozottan mosolyogtam Zackre. - Nem akarom cserben hagyni Sissy-t. Nagy törés lenne neki, megszokni valaki mást. Vállalom a feladatot, Ren még nem tudja, hogy nem érdemes velem acsarkodni!
Zack vidáman felnevetett.
  - Bírom az elszántságod, és hogy nem rettensz meg a feladattól. Ha a fiamat is sikerül megszelídítened, esküszöm szobrot állíttatok neked! - nevetgélt Zack továbbra is.
  - Ren szívének felmelegítéséhez egy gázkazán is kevés lenne! Nem akarok jóban lenni vele, csak hagyja, hogy vigyázzak a húgára.
  - Na, jó. Igyekszem kordában tartani a makacs istencsapását!
  - Az jó lesz. - mosolyogtam biztatóan, de kételkedtem a sikerében.
Tudtam, hogy Zack nem fog tudni hatni a fiára. Sőt, arra is felkészültem, hogy csak még jobban szembe fog szállni velem, mert illetéktelenül behatoltam a családjába! Hát csak rajta, vergődjön! Nem félek tőle!
A barátja leszek, ha akarja, ha nem! Nem ismeri még az eltökélt és rendíthetetlen Vivien Marsallt!

Mindenki megbolondult?!

Másnap reggel hál' Istennek, nem fújt a szél, így kellemesebb volt a suli felé motorozni a vörös lovagommal. Szürke csizmanadrágot kaptam magamra, kötött barna csónaknyakú pulóvert, fekete hosszú szárú, de nem túl nagy sarkú csizmával, és az elmaradhatatlan farmer dzsekimet. A hajam kilógott a sisak alól és összekócolódott, de mire a büféhez értünk, a kezemmel úgy ahogy helyre igazítottam a rakoncátlan fürtöket. A reggel megint úgy alakult, mint mindig, én a büféhez szaladtam a csajokhoz, Cast meg keresztül ment az aulán és kisomfordált a hátsó udvarra a haverokhoz. Attól még, hogy imádtuk egymást, kellett némi szabadság mindkettőnknek. Kim, Kentin, Patty, Viola, Eva, Iris és Ren a büféasztalnál nassoltak, chipset, kekszet és kólázgattak, de elég fagyos volt a hangulat. Mégis megpróbáltam oldottan viselkedni.
  - Helló, gyerekek! - köszöntem rájuk, és befúrtam magam Kim és Kentin közé.
  - Szia! Fogadok, hogy Castiellel egymás mellett ébredtetek! - vigyorgott Kim egy farmer simléderes baseball sapka alól.
  - Miből gondolod? A homlokomra van írva? - kérdeztem megütközve, és árulkodóan elpirultam.
  - Ha-ha! Most már igen. - nevetett Kim. - De abból gondoltam egyébként, hogy mindig akkor indultok később, ha együtt készültök, mert gondolom folyton feltartjátok egymást.
  - De jó megfigyelő valaki! - húztam el a szám, de nem tudtam haragudni rá, mert kimondta, amit gondolt, meg amúgy is ez volt az igazság. - Pedig a közös zuhanyzással mindig sok időt megspórolunk! - tettem hozzá perverz mosoly kíséretében.
  - Jáj! Nem akarok csúnya részleteket hallani! - fogta be a fülét ökörködve Kentin, aki fekete, vastag pulcsit viselt, aminek az elején valami kék szörny vagy sárkányféle díszelgett, persze az elmaradhatatlan terep színű nadrággal.
  - Pedig példát vehetnél róluk! Nektek is így kéne kezdeni a napot, veszekedés helyett! - pillantott a srácra Kim, összehúzott szemekkel.
Tehát jól sejtettem, tényleg balhé volt az érkezésem előtt.
  - Miről maradtam le? - tudakoltam és Kentint, majd a többieket méregettem.
  - Semmi különös. - adta az ártatlant Ken.
  - Semmi, csak a drága párom épp vihorászott és cicázott Torival, amikor megérkeztem! Még a melleit is taperolta! - közölte velem a haragos tekintetű Patty. Durcásan elfordult a barátjától.
  - Az nem úgy volt, mondtam már neked! Torival épp arról beszéltünk, hogy ki milyen extrém sportokat próbálna ki, és csak megmutatta, hogy a bungee jumping gondolatától is gyorsabban ver a szíve, és odahúzta a kezem! - magyarázkodott Ken, biztos már vagy századjára, mert unott pofát vágott.
  - Így volt! Ezt mi is tanúsíthatjuk! - kotyogott közbe Viola gyorsan.
Patty még mindig durcásan fújt Kentinre.

  - Lehet, de nem vagyok vak! Látom, ha valakinek kocsányon lóg a szeme, mert éppen tetszik neki valaki! Ken úgy nézett a csaj didkóira, mintha minimum a lottó főnyereményt nyomták volna a képébe! - mondta a sárga felsős és sötétkék, szűk farmer nacis, magas szárú tornacipős lány. Úgy beszélt velünk, mintha a pasija ott se lett volna köztünk.
  - Pont ez az! - védtem egyből a haverom. - Tori úgy mutogassa magát, mit egy útszéli ribanc! - megvető pillantást küldtem az aula közepén vihorászó, piros inges lányra, akin jócskán ki volt gombolva a feslő, ráadásul fekete farmer miniszoknya volt rajta és barna neccharisnya, tűsarkúval. A rövid hajú szöszi Amberrel, Arminnal és Jade-el nevetgél éppen. - Ez a csaj azt hiszi, hogy minden fiú őt akarja és akkor boldog, ha felfigyelnek rá. Egy hete osztálytársunk, de már nincs olyan fiú az osztályban, akire ne mozdult volna rá. Szánalmasan próbálkozik mindenkinél, de Patty... csak örömöt szerzel neki azzal, ha miatta veszel össze Kentinnel! Tuti, ez volt a célja!
Láttam a zöld szemű lányon, hogy komolyan elgondolkodott azon, amit mondtam. Vetett is egy féloldalas pillantást a kétségbeesett Kentinre.
  - Tényleg nem érdekel az a liba? - kérdezte Patty szigorúan Kentől.
  - Hát persze, hogy nem! Rajtad kívül nem érdekel senki és semmi! - esküdözött Kentin és még a kezét is összekulcsolta, mint aki könyörög.
A lány még bizonytalankodott, ezért megint kezembe vettem az irányítást. Egyszerűen nem bírtam tétlenül nézni, hogy marakodnak egy beképzelt, önelégült cseléd miatt.
  - Patty, higgy neki! Nem látod, hogy olyan ártatlan, mint a kisbárány? Ken nem az a típus, aki átverne vagy megcsalna egy lányt! Lassan két éve ismerem, nekem elhiheted! Legyetek már boldogok és ne hagyjátok, hogy mások megfúrják a kapcsolatotokat! Ha Castiel és én minden ilyen hülyeségen hajba kaptunk volna, akkor már rég búcsút mondhattam volna neki! A bizalom, a megértés és az őszinteség a fontos! Boruljatok össze, és felejtsétek el a szukát!
Kentin és Patty mosolyogva fordult egymás felé. Hatottak a szavaim, mert a következő percben tényleg megölelték egymást és csókban forrtak össze.
  - Na, látjátok! - nevettem elégedetten.
  - Nagy vagy, Vivi! - vigyorgott elismerően Kim, és összepacsiztunk a levegőben, magasan a fejünk fölött.
Ren a fejét csóválta.
  - Csak mert te boldog vagy, feltétlen annak kell lennie körülötted mindenkinek, igaz? - kérdezte a fiú haragosan villogó szemekkel, és undorodva otthagyott minket.
A srác elviharzott, nekem meg egyből elmúlt az előbbi diadalmas érzésem. Legszívesebben utána mentem volna, hogy letépjem a fejét, de Kim az arckifejezésemből észrevehetett valamit, mert elkapta a karom, és megakadályozta, hogy a srác után menjek. Lehet, jobb is volt így. Vettem pár mély lélegzetet, hogy lenyugtassam magam.
  - Nincs véletlenül egy bicska a zsebetekben? Vagy olló... sőt, hegyes toll is megteszi! Bármi, amit belevághatok ebbe a Jéghercegbe! - kérdeztem, arcomra fagyott mosollyal. Fanyar humorral próbáltam elfedni azt, hogy valójában nagyon bánt, hogy ennyire utál engem az új fiú.  Fájt, mert egyre inkább az jött le, hogy a haragja csak rám irányul, hisz tegnap büfézett Capucine-al és Kimékkel is egész jól elvolt, míg meg nem érkeztem. Gőzöm sem volt, miért vagyok neki ennyire ellenszenves, de ezek után úgy döntöttem, még csak meg sem kérdezem. Azt sem érdemli, hogy foglalkozzak vele! Van nekem elég barátom nélküle is.

  - Jégherceg! Ez jó becenév! Megjegyzem! - nevetett Iris, de sejtettem, hogy csak a feszültséget akarja oldani.
  - Ó, Iris, mizu Nathal? A tegnap reggel után biztos veszekedtetek délután is, igaz? - kérdezte gyorsan Kim. Gondoltam, hogy ez megint figyelemelterelés, de hagytam. Nem akartam bosszankodni Szívtelen Ren miatt.
  - Á, dehogy! - nevetett Iris és zavartan elpirult. - Délutánra el is felejtettük az egészet! Feljött nálunk és... hm... kellemesen eltöltöttük az időt. Bezárkóztunk a szobámba...
  - Azt hiszem ez megint olyan, amit nem akarunk hallani! - vigyorgott Ken, miközben megcsókolta a karjában izgő-mozgó Patty nyakát.
Nem értettem Irist. Hogy tudja megbocsátani Nathnak, hogy flörtölt velem és kijelentette Castielnek, hogy igényt tartana rám? Tuti, elment az esze! Próbáltam belegondolni, hogy engem vajon Castiel le tudna-e venni a lábamról szexszel? És... valószínűleg igen, úgyhogy erre sem akartam gondolni!
Matek után végig szenvedtem két infó órát a kockák világában, de legalább Castiel mellett ülhettem és sokat segített, amikor éppen Morgan tanár úr hátat fordított nekünk. Szünetben Kimék enni készültek, de mivel én haraptam egy szendvicset a dupla órák között, nem voltam éhes.
  - Gyere ki velünk, kicsikém! - hívott Castiel, amikor kifelé mentünk a teremből. Átölelte a derekam, így terelgetett lefelé a lépcsőn.
  - Kim, te jössz? - fordultam hátra barátnőm felé, aki a büfé felé kanyarodott.
  - Inkább nem! Égető szükségem van egy sonkás-sajtos melegszendvicsre! Majd kilyukadt a gyomrom az utolsó órán. - mosolygott Kim. - De ti csak menjetek!
  - Jó idő van, szívj egy kis D-vitamint! - mosolygott rám Lysander is.
Ilyen kedves invitálásoknak nem tudtam ellenállni.
Kimentem Castiellel, Lyssel és Dakotával. Tényleg jó idő volt. Nem fújt a szél, szikrázóan sütött a nap, és bár inkább csak világított, mint melegített, mégsem bántam meg, hogy a dzsekim a táskám mellett a biosz terem előtt maradt. A száraz falevelek ropogtak a lábam alatt, miközben keresztülgázoltunk a köves pályán, hogy elfoglaljuk a nyárfák tövében álló lócát. Mikor odaértünk, Castiel felült a pad támlájára, engem maga elé ültetett, átölelte a vállam és a nyakam, félkezében tartotta a bagót. Dakota mellettünk füstölgött, arcát a nap felé fordítva, míg Lys lazán ácsorgott. Néha-néha Castiel a szám elé tartotta a cigit, így beleszippantottam. Érdekes volt úgy cigizni, hogy ő tartotta, de elég is volt ennyi, mert mostanában nem nagyon füstölögtem, így lehet hányingerem lett volna tőle. De így jól esett, főleg, hogy az engedélyével cigizhettem, hisz régen veszekedett is velem ezért. Dakota megunta a napfürdőzést, mert elkezdte nekünk mesélni a horrorfilm sztoriját, amit tegnap látott, de nem tudtam igazán ráfigyelni, mert Castiel hol a fülemet rágcsálta, hol meg a hátam simogatta.
Hogy ne legyen békés a pillanat, Amber és Tori keveredett mellénk. Amber vékony szálú cigit szívott, Tori csak topogott mellette.
  - Kérsz? - nyújtotta a lány felé az előbb megbontott cigis dobozát Lysander.
  - Köszi, de nem dohányzok! Csak Ambert kísértem ki. Kicsalogatott a jó idő, meg itt kint mindig jobb a társaság, mint odabent. - mosolygott a rövid hajú szöszi Lysre.
  - Elhiszem. - viszonozta a pillantását a felemás szemű srác, és megrökönyödve vettem észre, hogy a szeme a dekoltázsára tévedt. Komolyan nem értettem miért, olyan nagy szám ez a bige! Nincs is nagy melle, csak kirakja még azt a keveset is, ami van neki! Magamban mérgelődtem. Castiel észrevehette, mert kuncogva dugta a számba a cigit.

Tori és Amber azonnal magára vonta a fiúk figyelmét, A Goldról és bulikról kezdtek beszélni. Megint pörögni akartak a hétvégén, és hívtak minket is.
Castiel a fejét rázta.
  - Mi jobban szeretjük a magánbulikat, igaz kicsim? - mosolygott le rám és lehajolt, hogy megcsókoljon.
  - Naná! - nevettem rá vidáman.
  - Nem féltek, hogy megunjátok egymást, ha folyton össze vagytok ragadva? - kérdezte a bordó felsős, és fekete nadrágos Amber.
  - Az nem fog megtörténni! Viviből sosem elég! - vigyorgott Castiel, és bizonyításképp hevesen megragadott és elkezdte a nyakamat rágcsálni, mint valami kiéhezett vámpír.
  - Ááá! Hát nem is lenne buli nélküled az életem! - kacagtam fulladozva. Amber csak a fejét csóválva nézett ránk, Tori szólalt meg, amikor "lenyugodtunk".
  - És te Lysander? Nincs kedved a Goldban csörögni? - kérdezte felcsillanó szemmel.
  - Én... majd megkérdezem Kimet. - válaszolta Lys zavartan.
  - Ó, el is felejtettem, hogy a kemény csajjal jársz! Egyedül fél elengedni? - vihogott Tori, mint egy idétlen kisgyerek.
  - Nem erről van szó. Inkább, én nem szívesen bulizok nélküle. - felelte Lysander.
Kicsit megnyugodtam. Örültem, hogy mégiscsak kitart Kim mellett. Ha meg meri csalni a barátnőmet, velem gyűlik meg a baja! Bármennyire is kedvelem Lyst, embert ölnék Kimért! Fiúkat meg pláne, ha bántják!
  - Milyen szép a szerelem. - mosolygott ártatlanul Tori. - Bár Ámor engem is szíven találna! - sóhajtott drámaian, a cipője sarkán hintázva. Megbicsaklott a lába. - Ó, kavics szorult a talpam alá!
A szőke színésznő, nagyszerűt alakított. Szerencsétlenkedve lehajolt, hogy kipiszkálja a követ, de megbillent és egyensúlyát elvesztve fenekét Lys ágyékához nyomta. A fehér hajú fiú akaratlanul is felsóhajtott, és a lány fenekére tette a kezét.
  - Hm, ez aztán a kerek forma! - nevetett Lysander, de aztán magához tért, és megragadta Tori csípőjét, hogy felegyesítse, és távolabb húzódott tőle.
  - Jól vagy? Nem ficamodott ki a lábad?
  - Jól, köszi! - Tori úgy mosolygott a srácra, mintha minimum Brad Pitt mentette volna meg egy oroszlántól. - Annyira lenyűgöző, lovagias és szívdöglesztő fiú vagy, Lysander! Olyan kár, hogy foglalt vagy. - kezét végig húzta a fiú karján, de úgy, mintha csak véletlenül tenné.
Nagy szerencse volt, hogy a végén a ribi megjegyzést tett Lys kapcsolatára, mert szinte láttam, hogy a leizzadt áldozat kapcsol, és eszébe jut az én drága barátnőm.

  - Hm... hm... nos igen, szeretem Kimet és boldog vagyok vele. - kántálta Lysander, amikor legyőzte a kezdeti zavarodottságát. Nekem meg csak az járt a fejemben, hogy most vajon Torit győzködi, vagy saját magát? Egyértelmű volt, hogy nem közömbös a lány iránt, beindult rá, és csak az utolsó pillanatban jutott eszébe a barátnője. Úgy látszik, a benne szunnyadó Casanova, aki tavaly bujkált benne, kezd éledezni.
  - Én ráérek szombaton, kicsikém, és szingli vagyok! - kacsintott Torira vigasztalóan Dake, aki farmer inget viselt, világoszöld pólót és koptatott farmert.
Tori elgondolkodott egy pillanatra, aztán felragyogott smaragdzöld szeme.
  - Pompás! Akkor kezdetnek gyere, igyunk egy kólát! - Tori két lépéssel Dakota mellett termett, átölelte a derekát, megvárta, míg Amber eldobja a csikket, aztán hármasban viháncolva otthagytak minket.
Jó darabig őrlődtem, beszéljek-e a történtekről Lyssel, hisz igazából nem volt semmi, mégis úgy éreztem, hogy figyelmeztetnem kell. Kim már így is elég féltékeny, nem kéne olajat öntenie a tűzre.
Nagyot sóhajtottam.
  - Vigyázz, Lys, most robban! - nevetett Castiel, mielőtt megszólalhattam volna.
Értetlenül pillantottam hátra, hogy megkérdezzem, mit akar ez jelenteni.
  - Jaj, drágaságom! Már a rezdüléseidet is ismerem! - mosolygott még mindig a vörös ördög. - Tudom, az következik, hogy helyre teszed a haverom!
  - Így van! - nem tudtam rá haragudni ezért. Csak még jobban szerettem, de most nem erre kellett koncentrálnom. Felálltam, Castiel tiltakozva felszisszent, amiért kicsusszantam a karja alól, de felháborodva Lys elé röppentem. - Lysander! Nem tetszett nekem az előbbi jelenet! Ha ezt Kim látta volna, kikaparta volna a szemed! De ne aggódj, nem fogom elmondani, minek voltam tanúja. Csak arra kérlek, fogd vissza magad és ne ácsingózz hülye némberekre, ha egyszer a barátnőmmel jársz! Ha még egyszer ilyet látok, rád uszítom Kimet! Erre mérget vehetsz!
  - Eszembe sincs megcsalni! Ez csak egy ártatlan flört volt, és semmi közöd hozzá! - Lysander haragosan méricskélt, aztán a fejem fölött Castielre pillantott - Cimbora, fékezd meg a csajod, mert kicsit beindult a fantáziája és képzelődik! Olyat lát, ami nem igaz!

  - Bízd csak rám! Csak én tudok hatni rá! - Castiel nevetve felállt a lócán, majd mellém ugrott és az ölébe kapott. Megindult velem befelé az aula felé. Útközben csókokat is kaptam tőle. Féltem, hogy elejt, vagy nekimegyünk valakinek, de Lysander előttünk ment és csinálta nekünk az utat és kinyitotta az ajtót. Nem tudtam haragudni ezért a merényletért, mert túlságosan élveztem.
Még időben beértünk, mert alighogy Cast letett a lépcső tetején be is csengettek.
Kémia, földrajz és német óra következett. Mikor a két sráccal csatlakoztunk a barátainkhoz, görcsösen Eva mellé léptem, és megkértem, hogy üljünk együtt kémián és föcin, azzal az ürüggyel, hogy összebarátkozzunk. Közben meg nem akartam Kimmel ülni, mert bántott a lelkiismeretem. Nem tudtam volna nyugodtan mellette lenni, úgy, hogy elhallgatom, mi zajlott odakint. Inkább elkerültem, nehogy leolvassa az arcomról, hogy titkolok valamit. Ez jó taktikának bizonyult, mert mire németen Kim és Ken között ültem, már megint nyugodt és laza voltam. Bár az is igaz, hogy Evával sem sikerült jobban megbarátkoznom, alig szóltunk egymáshoz, hiába lehúztunk egymás mellett kilencven percet.
Hetedik órában eljött a rettegett kosárszakkör. Végre előkerült az elveszett, új tornatanárunk. A szőke, hosszú hajú, copfos és kék szemű, kigyúrt pasi, Boris néven mutatkozott be és restelkedett, hogy eddig nem tudott nekünk órát tartani, de egy epehólyag gyulladással kezdte a tanévet, így a betegség miatt maradt távol az iskolától. Boris vicces volt, jó fej és közvetlen. Meg is kért minket egyből, hogy tegezzük. Körvonalakban mi is bemutatkoztunk neki, aztán csapatokra osztott minket, hogy játszunk egy kicsit. Én Kentinnel, Kimmel, Dajannal és Rosával kerültem egy csapatba, Nath, Ren, Patty, Greta és Petrah alkotta az ellenfél csapatot. Négyen maradtak a cserepadon Charlotte és még hárman Patty osztályából. Boris úgy döntött, hogy aki nyer, az játszik a harmadik csapat ellen. Mint az őrültek, úgy rohangáltunk a labda után. Nathaniel csapatát erősen gyengítette, hogy Dajantól külön került, Renben nem bízott, a csajokkal meg nem tudott mit kezdeni. Káosz volt a csapatuk, míg mi pont, hogy jól összejátszottunk Kimmel, Kennel Rosával, és még Dajan is egyenrangú tagnak kezelt minket, így lesepertük Nathanieléket a pályáról. Mikor Boris intett, hogy tíz perc van még a játékból és a kispadosok cserélnek a vesztesekkel, épp nálam volt a labda. Oldalazva vezettem a labdát, de elvétettem a lépést és elestem, méghozzá kosárra dobás előtt. Még szerencse, hogy puhára estem, mert összeakadtam az előttem kalimpáló védővel. Boris lefújta a meccset, én meg lemásztam az alattam fekvő szerencsétlenről.
Lezsibbadva vettem észre, hogy Ren volt az, aki megvédett attól, hogy a fejem a parkettán koppanjon, de persze nem akarattal, csak éppen rossz helyen volt rossz időben. Zavartan lemásztam róla. Levegő után kapkodva, és repdeső szívvel húzódtam el tőle és leültem a földre.

  - Jól vagy? Nem ütötted meg nagyon magad? - jött elő megint belőlem az aggódó angyalka.
  - Semmi vész! Égési sérüléseim vannak, nem nyomorék vagyok! - ült fel a fiú is. Tüntetően megigazította a karján a csuklóvédőt és otthagyott.
Gonosz pillantást küldtem utána, de feladtam azt, hogy veszekedni kezdjek vele. Aki hülye, haljon meg!
Kim és Ken ugrott mellém, hogy felsegítsenek a földről. A hajam újra összegumiztam, magasan a fejem tetejére és fújtatva lesétáltam a pálya szélére. A meccsünk véget ért. Boris kérte, hogy szusszanjunk öt percet, aztán folytassuk a játszmát a másik csapat ellen. Rosa egy üveg vizet nyomott a kezembe, hálásan mosolyogtam rá, és épp lerogytam a kispadra, amikor Nath odasétált mellénk.
  - Jó voltál, cica! Csak kár, hogy nem törted a csontját a bús lovagnak! - kacsintott rám a kék pólós és fekete melegítős szőke srác.
  - Szűnj már meg, Nathaniel! - küldtem felé egy haragos pillantást, de úgy ki voltam merülve, hogy több nem tellett tőlem.
  - Nyugi, szívi! Ez bók volt! - nevetett Nath. Megadóan felemelte a kezét. - Akarod, hogy beszéljek Borissal, hadd játsszak helyetted a második körben? Ilyen állapotban Castiel nem tud mit kezdeni veled délután! - szenvtelen vigyora ezúttal nem volt sértő.
  - Milyen figyelmes lettél! - jegyeztem meg epésen. - De nem bánom! Ha nagyon akarsz rohangálni, felőlem lebeszélheted.
  - Oké, de akkor azt mondom neki, fáj egy kicsit a lábad. El ne árulj! - újabb kacsintás érkezett Nathtól, aztán elszaladt a tanárunk felé.
  - Nahát! Ennek valahol mélyen mégis van szíve! - huppant le mellém Kim csodálkozva.
  - Jó mélyen rejtegeti! - nevetett Ken.
Így történt, hogy kihagytam a második meccset. Nathaniel átvette a helyemet a csapatban, Patty meg Charlotte-ékhoz csapódott ötödiknek. Nath sokkal jobban játszott Kimékkel, bravúrosan megverték a harmadik csapatot. Nekem meg jól jött a pihenő, de közben már azon agyaltam, mivel kell majd megfizetnem Nathanielnek ezt a lépését, mert száz százalékosan biztos voltam benne, hogy mostani éne nem önzetlenségből cselekedett. Féltem, hogy ennek meg fogom inni a levét...
Aznap délután Castiellel nála mentünk haza. Az anyukája nem volt otthon, így kettesben ültünk le kajálni az ebédlőtérbe. Mi másról beszélhettünk a lasagne elfogyasztása közben, mint a szakkörökről. Elmeséltem, menyire lealáztuk Nathanieléket, és ez szemlátomást tetszett a kedvesemnek. Kotyogtam a fura Borisról, és hogy nem is lesz olyan rémes ez a kosárklub, mint gondoltam.
  - És ti jól szórakoztok? - kérdeztem két falat között.
  - Azt még nem tudom. - nevetett Cast. - Egyelőre csak ismerkedtünk egymással, a tanárunkkal, hangszerekkel és kottaolvasással. Sasha is elég jó fej, nyolc évvel ezelőtt egy fiúbandában zenélt. Amber és Tori azonnal beindult a csávóra. - mesélte az orra alatt mosolyogva. - A pasi azt mondta, megtanít minket majd hangszereken játszani, és nemsokára több fős csapatokba kell majd összeállnunk, úgy fogunk zenekarokat alkotni. Izgalmas kihívás lesz. Remélem, Amber és Tori nem kerül hozzám, inkább akkor lennék Lyssel és Evával. Sasha örült neki, hogy az új barátnőd tud gitározni, vele játszatott dalokat, nekünk meg egyesével énekelni kellett egy-egy refrént. Jókat röhögtünk, és egyből kiderült, kinek van elfogadható hangja. Lysander bevallotta, hogy szokott dalszövegeket írni, a tanárunk kérte, hogy következő órára hozza magával a műveit. Tetszik nekem a dolog, alig várom, mi lesz még.
Castiel szemében valódi rajongás és érdeklődés tükröződött. Sose gondoltam volna, hogy érdekli a zenekarok világa. Most sajnáltam csak, hogy rémes hangom van, mert szívesebben énekeltem volna vele együtt, ahelyett, hogy egy koszos labda után szaladgáljak. Ezt így hozta a sors, kíváncsian vártam, kivel kerül majd egy zenekarba, és mire futja majd ez a hóbortos fellángolás. A mai kusza nap után már semmin sem lepődtem meg. Sok volt egy napra Ken és Patty veszekedése, Iris értelmetlen rajongása a gonosz Nathaniel iránt, Ren kétszer is beszólt nekem, láttam flörtölni Lyst Torival, ezt elhallgattam Kimtől, hogy ne okozzak neki fájdalmat, és aztán ott volt még a fárasztó edzés, amikor Nathaniel úgymond békejobbot nyújtott nekem. Őrült egy nap volt, nem vitás. Szerencse, hogy Castiel biztos pont az életemben, mert egyedül nem tudnék megbirkózni a nehézségekkel. És a legeslegnagyobb szerencse, hogy ő nem bolondult meg, mint a többiek...

Az ellenségek ellenségek maradnak

Másnap reggel, miután Castielt kint hagytam az udvaron a fiúkkal, határozottan megindultam befelé, hogy megkeressem azt a személyt, akivel beszélni akartam. Egyrészt, sokat agyaltam az éjszaka, és arra a következtetésre jutotta, hogy jobb, ha elbeszélgetek Irisszel, másrészt, meg azért siettem, mert ma különösen hideg volt. Szokatlanul erős szél fújt, össze is gomboltam kis farmer dzsekim míg befelé lépkedtem. Tagadhatatlanul nyakunkon volt az ősz. Elsárgult falevelek hulldogáltak az udvaron álló fákról és a szél ide-oda söpörte a rozsdabarna és aranyszínű leveleket körülöttem a földön. Úgy éreztem, korán jött ez az időjárás, hisz tavaly ilyenkor még kellemesen langyos volt a hőmérséklet. Eszembe jutott, hogy ilyentájt mehettünk strandolni Rosaly-ékkal. Ettől az emléktől akaratlanul is arra gondoltam, mennyivel másabb volt akkor még Nathaniel. Az a gyámoltalan, vicces, stréber gyerek eltűnt, és szörnyeteg lett
belőle. Nem tudtam megérteni mi lelte, de valami másra rájöttem álmatlan éjszakám folyamán: arra, hogy tegnap nem volt igazam, amikor azt gondoltam, Iris jól teszi, ha kitart Nath mellett. Ha Castiel így viselkedne velem, mint most Nathaniel vele, akármennyire szeretem, nem maradnék mellette, ha nem lennék így boldog. Inkább szenvednék nélküle, minthogy tönkre tegye az életem. Mindenképpen beszélni akartam a barátnőmmel, hogy megértsem a kapcsolatukat.
Kim, Viola, Kentin, Patty és Eva már a büfé előtt gyülekeztek, de csak intettem nekik és a matek terem előtt ácsorgó Iris felé vettem az irányt.
Idegesen léptem a Capucine-al beszélgető vörös, copfos lányhoz.
  - Szia, Iris! Beszélhetünk négyszemközt? - tértem rögtön a lényegre. Féltem, hogy ha halogatom, meggondolom magam.
A kék pulcsis és fehér nadrágos Capucine vette a lapot.
  - Oké, én megyek büfézni! Jössz, Ren? - mosolygott a közelben ácsorgó Renre.
A fiú gyilkos pillantást vetett rám, aztán halovány mosolyfélével fordult a lányhoz, aki meghívta.
  - Persze, szívesen! - egyezett bele, és már el is tűntek mindketten.
Homlokom ráncolva néztem utánuk. Ez kicsit olyan volt, mintha direkt azzal hergelne ez a sötét alak, hogy nekem mindenre nemet mond, mással meg szívesen barátkozik. Majd megpukkantam mérgemben, de most nem volt időm ezen gondolkodni, hisz komoly beszélgetést készültem lezavarni Irissel.
Barátnőm leolvashatta az arcomról a lelki állapotom, mert ijedten kérdezte meg:
  - Baj van, Vivi?
  - Igazából nincs. - mosolyogtam görcsösen. Nem akartam a frászt hozni rá, próbáltam megnyugtatni őt is, és magamat is. - Csak tegnap volt egy kisebb összezördülésem Nathaniellel utolsó órán, és csak azt akartam mondani, hogy most már biztos vagyok benne, hogy igazat mondtál. Paraszt módjára belekötött Renbe, és belém. Olyan gonoszság sugárzik belőle, mintha megszállta volna az ördög! Nem is értem, hogy tudod elviselni. - fejeztem be akadozva a monológom.
Iris összerezzent és elhúzta a száját.
  - Én se értem. Vele vagyok, mert reménykedem, hogy meg fog változni, de már nem bírom sokáig... Ő már nem az, akit szerettem, ez a hólyag, akit Jinx csinált belőle, nem az a Nathaniel, aki elvarázsolt.
   - Jinx? Az meg ki? - kaptam fel a fejem, és érdeklődve néztem Iris elgyötört arcát.
  - Ő az a srác, akivel a nyáron Nath összehaverkodott a Don Pepében. Itt végzős a fiú, de még első nap felfüggesztették, mert füves cigit találtak nála. Most nem jár suliba, de rettegek, mi lesz, ha visszajön és itt is együtt fognak menőzni, mint gimin kívül. Igazából nem tudom, mit csinálhatnak sulin kívül, mert ritkán megyek az új tuskó haverjai közé. Csak ezzel a Jinxszel találkoztam eddig - még a rendes nevét se tudom - meg két másik sráccal, Deannel és Kasey-vel. Mind a három zűrös gyerek és ha kijelenti, hogy velük megy valahová, inkább elmenekülök. Ki tudja, mit csinálnának, ha közéjük keverednék.
Iris szemében valódi félelem tükröződött, és ettől én is megijedtem.
  - Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. - bizonygattam és együtt érzően megszorítottam hideg kezét. - Hogy bírod elviselni, vagy veled nem ilyen mocsok?
  - De.… végül is elég sokszor az... És egyre sűrűbben jut eszembe, hogy szakítanom kéne vele, de mégsem tudok, mert szeretem és reménykedek. Őrjítő ez az egész!
  - El tudom képzelni. - nyelten nagyot. A szívem szakadt meg érte, hisz valamiért átéreztem a fájdalmát. - Úgy sajnállak.
  - Nem kell. Tűröm amíg tudom, de előbb-utóbb betelik a pohár.
Erre már nem tudtam, mit mondani. Annyi minden a torkomra fort, amit ki akartam még mondani, de minden felesleges lett volna, hisz mégis csak neki kell tudni, hogy megéri-e a szenvedést.
  - Én melletted leszek. Számíthatsz rám, bármiben segítek, amiben tudok. - súgtam elérzékenyülve.
Igazából úgy terveztem, hogy a földig szidom a pasiját és mindent elkövetek, hogy dobja ezt a szemétládát, de belegondoltam, hogy nekem is hiába beszélne bárki, hogy szakítsak Castiellel. Veszett ügy lenne, hisz mindennél jobban szeretem, és nem tudnának elválasztani tőle. Ha Iris is így érez, akkor hiába tépném a szám. Felesleges!
Végszóra megérkezett a szürke, szűk pulóveres, és fekete szaggatott farmeros Nathaniel és mindkettőnk vállát átkarolta.
  - Ó, helló, drágáim! A suli két legszebb vörös cicája! - vigyorgott a szőke srác, és viharosan ölelgetett minket.
Rögtön védekező üzemmódra kapcsoltam és kibújtam a karja alól. Dühösen néztem a borostyán szemekbe, de mielőtt megszólalhattam volna Nath kinevetett:
  - Ugyan már, édes Vivi! Iris nem féltékeny rád.
Iris azonban meg sem szólalt, csak kellemetlenül feszengett Nath karjában.
  - De Castiel igen!
Nathaniel farkasszemet nézett velem, aztán megint elkapott és a karjába rántott, arrébb húzott egy picit engem és Irist is, hogy a büfé felé tudjon mutatni a vállam felett.
  - Nem úgy látom, hogy nagyon idegesítené magát, egész jól elvan! - jegyezte meg a srác kárörvendve.
Követtem a pillantását. Innen nagyon jól láttuk, hogy a büfében kólázik Lyssel és Evával, vidáman nevetgélve.
***

Eközben Castiel azt tette, amit Vivi kért tőle, barátkozott a fekete hajú, zárkózott szépséggel.
  - Kár, hogy a hülye tűzriadó miatt elmaradt a szakkör! Annyira kíváncsi vagyok már, hogy mi vár ránk. - jegyezte meg a fekete garbós, barna bőrkabátos és fekete csőszáru nadrágos Evangeline.
  - Én is jobban örültem volna, ha megtartják. Jobb lett volna, mert így halálra aggódtam magam Viviék miatt! Meg aztán ha meghalljátok a hangom elájultok! - nevetett Castiel kólát iszogatva.
  - Öcsém, micsoda önbizalom! - veregette hátba barátját röhögve Lysander, aki vastag méregzöld, nagybetűs Boy feliratú dzsekit viselt, bő farmerrel.
  - Még szép, hogy én mindenben jó vagyok! - vigyorgott Cast önelégülten és ez nevetésre késztette a másik két társát is.
Rosa a büfében nyomult, de meghallotta a beszélgetést, és Castiel mellé furakodott.
  - Nem volt egy nagy élmény a csarnokba ragadni! - húzta el a száját fancsalodva a fehér hajú szépség. - Uncsi volt, és rossz volt nézni, mit művelt Nathaniel Vivivel...
  - Mért? Mit művelt? - kapta fel a fejét Castiel megütközve.
Rosaly sejtette, hogy rosszat szólt, de már nem volt ideje megbánni, muszáj volt körvonalakban elmesélnie, mi zajlott.
  - Hát... Nath belekötött Renbe, Vivi megvédte, aztán Nath persze Vivivel balhézott. Csúnyán beszólogatott neki. Szerintem, ha Ren nem áll közéjük, a barátnőd tuti kikaparta volna a szemét. Nem értem, Nathanielnek hirtelen mi baja van Vivivel. - hadarta egy szuszra a lila, hosszú kötött felsős és fehér nadrágos Rosa.
  - Megölöm a férget, ha nem száll le a csajomról! - jelentette ki a vörös srác elködösödött szemmel és fejjel. Szemével máris az aulát pásztázta, és Vivit vagy éppen Nathanielt kereste, mindegy, csak megtudja valamelyiktől, mi folyik a háta mögött.
Majd felrobbant, amikor azt látta, hogy kedvesét és Irist éppen a kicsit sem szokványos külsejű pancser ölelgeti. Nathaniel éppen vigyorogva végig nyalta Vivi arcát. Haragosan elindult feléjük....
  - Kentin! Gyere velünk! Balhé szagot érzek! - intett a Kimékkel trécselő fiúnak Lys, és mindketten megindult Castiel után.
***
  - Nem vagyok féltékeny Castielre! Tudom, hogy szeret! - néztem fullánkosan az ölelgetőm szemébe. - Ő viszont nagyon is az, úgyhogy jobb lenne, ha elengednél!
  - Jaj, édesem! Szerintem, nem is vagy neki annyira fontos, mint amennyire azt hiszed! - mosolygott Nath az orra alatt.
  - Nem vagyok az édesed! - tiltakoztam dacosan. A megjegyzésére nem akartam reagálni. Higgyen, amit akar!
  - Ó, dehogynem! Nekem édes vagy, nagyon is! - vigyorgott Nath. Elengedte Irist, már két karral ölelt, hogy ne tudjak védekezni, közel hajolt hozzám, és nyelvével végig nyalta az arcomat.
  - Eressz el, te beteg állat! - kértem panaszosan, de hiába ficánkoltam, százszor erősebb volt nálam.
  - Eszemben sincs! - Nath karjai bilincsként tapadtak rám, kétségbeesetten néztem oly közeli szemébe. Nem működött az agyam, fogalmam sem volt, hogy tudnék kiszabadulni a karjából. Mielőtt még...
  - Talán hallgathatnál a hölgyre! - csattant fel Castiel erélyes hangja a hatunk mögött.
Ettől féltem. Szabadultam volna, mielőtt Cast észreveszi, de most már késő. Örültem, hogy megment, de ugyanakkor rettegtem, hogy kárt tesznek egymásban, ha összebalhéznak.
  - Szia, Castiel! Talán nem teszik valami? - fordult szerelmem felé Nath lazán mosolyogva, és még mindig karolta a vállam.

  - Eltaláltad! Az nem tetszik, hogy a barátnőmre tetted a kezed! - jegyezte meg Cast halálosan komoly arccal. Ismertem már annyira, hogy tudjam, ez csak álca és bármelyik percben robbanhat. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, hogy megnyugtassam, semmi baj, de nem tudtam megtenni, mert Nathaniel még mindig szorongatott.
  - Ugyan már, haver! Jártam már a szájában régebben, mégse bántad! Azt viszont sajnálom, hogy a bugyijába nem jutottam. Te ügyesebb voltál nálam. - mindezt Nathaniel olyan lazán mondta, hogy megfordult a fejemben, hogy vagy őrült, vagy ki akarja nyíratni magát. Tudtam, hogy ezt a sértést Cast nem fogja lenyelni.
  - Ereszd el! - kérte Castiel haragtól összeszűkült szemmel. A szavakat szinte szótagolva ejtette ki. Egy erős rántással elhúzott Nathanieltől, de mielőtt még megragadtam volna a karját, hogy visszatartsam valami őrültségtől, eltaszított magától. Durván meglökte Nathanielt, olyan erővel, hogy az a falnak csapódott. A szőke srácnak a szeme se rebbent, még mindig provokáló tekintettel méregette a felbőszült Castielt.
  - Mi van, Cast? Fáj az igazság? Itt mindenki tudja, hogy amikor te játszottad a barmot, a kicsike hozzám futott. - folytatta a nyelvelést Nathaniel. - A múltat kár letagadni. A mai eszemmel nem hagytam volna, hogy melletted kössön ki.
  - Ne hidd, hogy bármin is tudtál volna változtatni! - Castiel felbőszülve megragadta Nath nyakánál a pulóvert, úgy kezdte rázogatni. - Már akkor is engem szeretett, ezen nem tudtál és nem is fogsz tudni változtatni!
  - Az lehet, de még nem fordult meg a fejedben, hogy ha nem érzett volna irántam semmit, akkor nem engem választott volna? Bejöttem Vivinek, gerjedt rám. Lehet, hogy most már téged bálványoz, de ha a kis csajod nem bolondult volna meg és nem szakítasz vele, Vien most mellettem lenne! Az érzelmek megvoltak, és az bánt téged, hogy még most is megvannak!
  - Azt akarod, hogy betörjem a hülye fejedet? - kérdezte Cast feldühödve és egy hirtelen mozdulattal a falhoz nyomta riválisa fejét. Nathaniel feje hangosan koppant a zöld csempén.
  - Castiel... Nem kéne... - kezdtem rettegve. Iszonyúan féltem, hogy kicsinálják egymást, vagy kicsapassák magukat. Bűnösnek éreztem magam, pedig igazából semmi rosszat nem tettem. Az osztály körénk gyűlt, de senki nem mert közbeavatkozni.
  - Hadd intézzük el férfiak módjára! - vetett rám egy figyelmeztető pillantást Castiel, és esze ágában sem volt elengedni ellenfelét. Nathaniel hiába ficánkolt, Cast erősen a falhoz nyomta.
  - Szerinted így fair, hogy mozdulni sem hagysz? - kérdezte nyögve Nathaniel.
  - Nyugi, barátom, nem foglak agyonverni, bármennyire szeretnélek! Csak azt akarom, hogy végig hallgass! - Castiel még mindig a másik srác nyakát szorongatva, gyilkos pillantások kíséretében folytatta. - Nyomatékosan megkérlek rá, hogy hagyd békén a csajomat! Ha még egyszer meglátom, hogy kezet emelsz Vivire, hozzá szólsz, vagy csúnyán nézel rá, megesküszöm rá, hogy a földbe döngöllek! Ő hozzám tartozik, és ha bántod, velem gyűlik meg a bajod, világos?
  - Vegyem fenyegetésnek? - lihegett Nath, már a feje is pirosodott.
  - Mindenképpen... barátom! - az utolsó szót Cast cinikusan tette hozzá. Még egyszer megcsapta ellensége fejét, hogy a falhoz koppanjon, aztán keményen meglökte, hogy elessen.
Isten adott szerencse volt, hogy a közelben álló Armin és Dajan észnél volt és elkapta a hátra tántorodó Nathanielt, így nem esett el. Elborzadva néztem a jelenetet. Belülről remegtem, de összeszedtem magam és Castiel karjába vetetem magam, nehogy mégis meggondolja magát és nekiessen a riválisának.
  - Nyugi, drágám! Nem történt baj. - suttogtam bizonytalan hangon, átöleltem a derekát, majd a mellkasára hajtottam a fejem.
  - Csak még egy kérdést! - sétált mellénk Nathaniel, mintha mi sem történt volna.
Megrökönyödve néztem fel rá, de nem kockáztattam, nem engedtem el Cast derekát.
  - Mi a frászt akarsz? Kihúzod a gyufát! - szájalt Castiel ellenségesen.
  - Csak azt akarom kérdezni, hogy ha a csini kis sellőd meggondolná magát, és esetleg úgy döntene, hogy mégis inkább engem akar, akkor mit csinálnál? Képes lennél erőszakkal magad mellett tartani?
Cast oldalra sem pillantott, az arcomat vizsgálta, miközben átgondolta a választ.
  - Nem. Ha valami csoda folytán mégis téged szeretne, elengedném. - mondta Castiel, és úgy nézett, mintha a lelkembe akarna látni.
Én csak a fejem ingattam. Megigézve néztem a szürke, csodálatos szempárba. Hogy is tudnék mást szeretni? Rajta kívül senkit nem tudnék ilyen hevesen és intenzíven szeretni. Már a gondolat is nevetséges volt.
  - Ahhoz tényleg nagy csoda kéne. - súgtam, és bizonyításképpen lábujjhegyre álltam, hogy megcsókoljam.
Castiel készségesen fogadta a csókot és szinte éreztem, ahogy végigfut rajta a megkönnyebbülés. Hát ennyire nem bízik bennem? Miből gondolja, hogy valaha is képes volnék valaki más iránt is így érezni?
  - Akkor majd meglátjuk. - húzta el a vállát Nath fölényesen, és a közelben álló Iris derekába karolt, aki riadt tekintettel figyelte eddig a jelenetet, de nem szólt semmit. - Nekem itt a kis barátnőm, de hát a szerelem olyan kiszámíthatatlan! - kacagott Nath és arrébb vonszolta Irist. Nem magyarázkodott a lánynak, nekem durvának tűnő csókokkal támadta le. A hideg futkosott a hátamon.
A nap lassan telt el, de szerencsére balhémentesen. Kövi szünetben Lys azzal húzta Castielt, hogy gratulált neki, amiért meg tudta őrizni a hidegvérét. Még ő sem nézte ki belőle, pedig régebb óta ismeri, mint én. Az elellenségeskedés ott lobogott a levegőben. Rettegtem, hogy ha ezek ketten megint összecsapnak, akkor már tuti vér fog folyni. Megfogadtam, minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megakadályozzam.
Aznap délután Cast hazajött velem. Miután letudtuk a tanulást, összegömbölyödtem az ágyon és a mellkasát használtam kispárnának. Csodálatos volt mellette pihenni, és nem gondolni semmire. Ő az ágyam támlájának döntve a fejét, hosszában feküdt az ágyon, én meg a hasánál kuporogtam. Castiel szórakozottan a hajammal játszott, aztán megsimogatta az arcom, majd kicsit megemelte a fejem, hogy ránézzek.
  - Vivi...
Nem tetszett, ahogy rám nézett és a megszólítás sem. Tudtam, hogy ha elmarad a megszokott "Vivieni", akkor valami kínos téma következik.
  - Mondd! Ne kímélj! - szólítottam fel, és az állam a mellkasán támasztva néztem fel rá. Hasra fordultam, így kényelmesebb volt.
  - Mi volt, ez a reggeli cirkusz Nathaniellel? Miért hergelt fel, és mit akar tőled?
Valahogy sejtettem, hogy ide akar kilyukadni, még mielőtt megszólalt volna.
  - Az egész azért történt, mert mostanában lételeme lett mások piszkálása. Ez az új szórakozása. - magyaráztam, a kérdés könnyebbik felére koncentrálva.
  - Lys már nyefegte, hogy nagy változásokon ment át, és valódi tapló lett, de te csak tudod, mi az oka. Nem mondták a többiek, vagy Iris?
  - Iris szerint rossz társaságba keveredett, valami kemény bandába csöppent, akiket a pizzériában ismert meg. Akkor érzi jól magát, ha másokat szekálhat. Olyan, mintha kicserélték volna. - folytattam az ecsetelést és már azt vártam, mikor tér a személyes problémánkra.
  - Értem... Már kezdtem azt hinni, hogy miattunk lett ilyen. Volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, hogy esetleg azért lett ilyen tahó, mert elvettelek tőle. - folytatta Castiel az elméletét, és még mindig egy hosszú hajfürtömmel játszadozott beszéd közben. - Az elkeseredés sok mindenre ráviheti az embert.
  - Nem, Castiel! Nath változása nem miattunk történt! - tiltakoztam hevesen, de közben valami belül azt súgta, hogy azért mégsem lehetek ebben teljesen biztos. Feljebb kúsztam, hogy közelebb kerüljek Castiel fejéhez. Lehajoltam, és apró csókot nyomtam a szájára, aztán tovább magyaráztam: - Velem sem gonoszabb, mint a többiekkel, de tudod milyen vagyok, ha a barátaimat bántja, nekiugrok és akkor persze, hogy engem szekál. Ken, Eva és Ren miatt is összekaptunk már. - vallottam be bűnbánóan. - Utálom, ha a gyengébbeket bántja! Nem tudom elviselni, hogy fikázza őket! A haragja nem is ellenem irányul, csak mindig ott vagyok, hogy megvédjem azokat, akiket szeretek, ennyi az egész!
  - Ezt megértem. Nem is te lennél, ha nem így tennél. - Cast megengedett magának egy félmosolyt, de aztán megint komolyan nézett a szemembe. - Mégis azt kérem, ha lehet, ne veszekedj vele, mert ha még egyszer ez történik, nem fogok uralkodni magamon, és tényleg agyon verem! Régen se kedveltem Nathanielt... tudod miért, de az a gyűlölet, amit most érzek iránta, azért, mert mocsok veled, az arra fog késztetni, hogy...
Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, a szájára tettem a mutatóujjam, így fojtottam belé a szót.
  - Sss, Castiel! Nagylány vagyok már, meg tudom védeni magam! Nem akarom, hogy élet-halál harcot vívjatok értem! Ezt gyorsan verd ki a fejedből! - szóltam rá szigorúan.
  - Van valami, amivel el tudod terelni a figyelmem? - kérdezte Cast kihívóan, de nevetve. Megragadta a két karom, magára húzott, aztán egy fordulattal átpördültünk, felém mászott és leszorított az ágyra.
Az ijedségtől vadul kalimpált a szívem, levegő után kapkodtam, de aztán megnyugodtam, mert elég jó fordulatot vett a beszélgetés. Elszántan néztem a szemébe és mosolyogtam.
  - Azt hiszem, teszek egy próbát. - súgtam. Felemeltem a fejem és oly közeli szájához nyomtam az enyémet. Nem érkeztem levegőt sem venni, mert már olyan hévvel csókolt, hogy beleszédültem. Egy darabig incselkedve, kifulladásig csókolózva, hemperegtünk az ágyamon, amikor kinyílt a szobám ajtaja és Tony dugta be a fejét.
  - Kész a vacsora, gyerekek! A... - kék inges tesóm lenyelte a következő mondatot, amikor felfedezte, hogy nem a legjobbkor toppant be. - Hoppá! Hogy ti mindig csak ezt tudjátok csinálni!
  - Tűnés! - kikaptam egy piros díszpárnát a fejem alól, és Antony felé dobtam. Sajnos nem találtam el, de legalább kacagva elhúzott. Én meg csak azért is szorosabban bújtam Castielhez.
Kit érdekelt a vacsora, amikor éltem értelme úgy ölelt, mintha sosem akarna elengedni...

Az új Nathaniel

A hétvégém remekül telt. Szombaton Castiel egész nap nálunk volt, és hogy anyunak ne legyen ránk panasza, egész délután tanultunk a nappaliban, aztán segítettünk Tony-nak az udvaron összeseperni a lehullott és megsárgult faleveleket. Estére békésen megvacsoráztunk, majd vígjátékot néztünk a tévében. A vasárnap sokkal élvezetesebb volt, mert aznap én mentem Castieléknél és összebújva, romantikázva töltöttük minden időnket. Az anyukája megint üzleti úton volt, így zavartalanul kettesben lehettünk, és felejthetetlen pillanatokat töltöttünk együtt.
A csodálatos hétvége után nyögve-nyelősen készültem hétfő reggel suliba.
Barna kötött pulcsiban és világoskék farmerben indultam a suliba. A hajam szépen kifésültem, nem volt kedvem összefogni. Castiel már a kapuban várt, és együtt suhantunk a kék Yamahával a gimihez. Az út most nem volt kellemes, mert úgy éreztem a hideg levegő a testembe hasít. Az ég komor volt, a hőmérséklet alacsony. Alig vártam, hogy lemásszak a motorról. A sisakkal a kezünkben, egymást karolva mentünk be az épületbe. Leadtuk a büfébe őket, aztán az álló asztalnál gyülekező barátainkhoz csapódtunk.
  - Helló, gyerekek! - üdvözölt minket Lysander, kezet rázott Castiellel, engem meg arcon csókolt. Kim is puszival üdvözölt. Kentin, Viola és Eva csak szóban köszöntöttek minket.
  - Ma már szakkör! Várjátok? - kérdezte a fekete garbós és piros csőszárú nadrágos Viola. Válltáskája és dzsekije a karjában lógott.
  - Izgatott vagyok, hogy mi lesz. - válaszolta a talpig fekete ruhás Eva.
  - Én nem aggódom! Jó móka lesz. - mosolygott Cast. - Majd ülj közel hozzám és Lyshez.
  - Oké. - bólintott Evangeline elpirulva.
  - Ó, mi is repesve várjuk a kosárlabdát! - nevetett gúnyolódva Kentin. - Szerencsénk lesz, ha Bunkó Nath hagyja, hogy labdához jussunk!
  - "Bunkó Nath"? Lemaradtam valamiről? - kérdezte meglepetten a bőrdzsekis, piros pulcsis és fekete farmeres Castiel.
  - Neked nem tűnt fel, hogy mennyire másabb, mint tavaly? - kérdezte Kim.
  - Azt láttam, hogy új ruhákat hord, de még nem beszéltem vele. - közölte a tényeket a vörös rocker.
  - Jobb is! - legyintettem. - Nathaniel szemét lett, kötekedő és mindenkit fikáz.
  - No fene! - pislogott nagyokat Cast. - Akkor már nem nevezhető strébernek.
  - Nagyon nem! Az élő fába is beleköt, és azt hiszi ő a világ közepe! - magyarázta Viola.
Ekkor Dake érkezett mellénk és hátba vágta Castielt.
  - Üdv, csapat! Fiúk, gyertek ki a friss levegőre, ne a lányok szoknyáján üljetek!
Castiel gyengéden homlokon csókolt, aztán eleget tett Dakota kérésének és Lysanderrel együtt az udvar felé mentek.
  - Nehogy elszóljátok magatokat Castiel előtt, hogy gyakran vagyok a szőke sátán gúnyolódásának a célpontja, mert akkor nekimegy! - kértem a barátaimat. - Nem akarom, hogy miattam megint összekapjanak!
  - Oké, lakat a számon! - ígérte Ken, és viccesen elmutogatta, hogy lelakatolja a száját, a képzeletbeli kulcsot meg eldobta.
  - Oké, bár szerintem előbb-utóbb fel fog tűnni neki. - jegyezte meg a lila pulcsis, fekete dzsekis és olajzöld farmeres Kim.
  - Lehet, de amíg tudom, távol tartom egymástól a két jómadárt, mert nem akarok balhét. - magyaráztam a barátaimnak. Rettegtem, hogy a két forrófejű összemegy, és kárt tesznek egymásban. Ha ez miattam történik, bűntudatom lesz.
   - Igazad van, jobb a békesség. - bólogatott Eva. - Nem hiányzik, hogy összeverekedjenek.
Visszatértünk a szakkör témára. Már javában saját magunk ügyetlenségén kacarásztunk, amikor hozzánk csapódott Tori.
A szőke lány leopárd mintás, szűk és mélyen dekoltált felsőt viselt, fényes cicanadrággal és fehér fodros miniszoknyával. Térdig érő, barna magassarkú csizmában olyan volt, mint egy útszéli ribanc.
  - Helló, drágáim! - nevetett ránk vidáman a lány. - Hogy ti mindig együtt bandáztok...
  - Irigykedsz? - kérdezte cseppet se kedvesen Kim.
  - Á, nem. Szép dolog a barátság. - mosolygott a lány bűbájosan, aztán másra terelte a szót. - Várjátok már a szakkört? Én nagyon!
  - Mi nem annyira. - válaszolta meg a kérdést Ken. - A kosárlabda nem egy nagy élmény, de muszáj volt valamit választanunk.
  - A te sportos külsőddel nem is tudtalak volna más szakkörön elképzelni! - villant Kenre a lány smaragdzöld szeme.
  - Kösz! A barátnőm is a kosárklubbot választotta, legalább ennyi jó lesz benne, hogy együtt rohangálhatunk a labda után. - válaszolta Kentin, és magamban gratuláltam neki, hogy megpróbálja leépíteni ezt a ragadós piócát.
Észre sem vettem, hogy Nathaniel Ken háta mögött áll, csak, amikor hátba verte és megszólalt, akkor figyeltem fel rá.

  - Kentin! Te a nők gyűrűjében érzed jól magad? Szánalmas, hogy mindig a lányok között sündörögsz és nincsenek fiú barátaid! Nem áll fel, ennyi csaj mellett? Ha nem, bajok vannak nálad és mehetsz a kis cuki Alexy párjának!
A fekete pulcsis és szürke, sokzsebes nadrágos Nath provokáló tekintettel méregette Kentint.
  - Neked mi a bajod kora reggel? - kérdezte kicsit békésebb hangnemben Ken, de láttam rajta, hogy felhúzta magát, csak próbálja visszafogni magát. - Nem jutott dinnyeföld?
  - Még sértegetni se tudsz, te pancser! - nevetett Nathaniel. - Te tényleg homokos lehetsz.
Kentin szeme elsötétült és láttam rajta, mire készül. Ütésre lendítette a jobbját, de résen voltam és elkaptam. Görcsösen leszorítottam a kezét és rémülten néztem rá.
  - Ne, Kentin! Ez a majom pont azt akarja, hogy megüsd, és megbüntessenek a tanárok! Ne foglalkozz vele! - kiáltottam, és próbáltam lecsillapítani a kedélyeket.
Nathaniel éles pillantása rám szegeződött. Tudtam, hogy én leszek a következő célpont.
  - Ó, drága Vivien! Meghasad a szívem a meghatottságtól! Te megvédtél, édesem! Talán mégis érzel irántam valamit? - mosolygott Nath önelégülten.
  - Hát persze hogy érzek: megvetést, utálatot és ellenszenvet! Nem téged védtelek, hanem Kentint, hogy ne kapjon igazgatóit!
Haragos szemmel, lekezelően néztem az ellenfelemre. Csak most tűnt fel, hogy Ren nem messze áll tőlünk, és érdeklődve figyeli a jelenetünket.
  - Ezt hitesd el a párocskáddal meg a barátaiddal! Tudom, hogy a szíved mélyén még számítok neked valamit! - Nath úgy nézett, mint aki a vesémbe lát.
Nem volt igaza, már rég túl vagyok rajta, nem érzek iránta semmit, csak megvetést. Hiába próbál mást belelátni a viselkedésembe, nagyon téved. Nekem Castiel a minden, a legfontosabb és legjobban szeretett személy az életemben, és ha ezt nem bírja felfogni, az ő baja! Természetes, hogy kiállok a barátaim mellett, ha bántja őket, de ebbe nem kéne beleképzelnie olyat, ami nem is igaz. Csak sajnáltam őt, hogy ilyen kegyetlen, szívtelen szörnyeteg lett, ennek semmi köze ahhoz, hogy egykor jártunk.
  - Ne keménykedj nekünk, és hagyj minket békén! - kértem erélyesen. - Nagyon unom, hogy folyton provokálsz és zöldségeket beszélsz!
  - Ó, kicsikém, ha akarnálak, se tudnálak békén hagyni! A szívem hozzád húz! - vigyorgott gonoszul Nathaniel, és úgy gesztikulált, mint valami hősszerelmes.
Nem volt érkezésem visszavágni, mert Tori csilingelve felnevetett.
  - Nahát, Nathaniel! Milyen jó fej vagy, és vicces! Megiszol velem valamit, még órák előtt?
A szőke srác érdeklődő tekintettel mosolygott a cicababára.
  - Bejövök neked, új lány? Jelenleg van barátnőm, de iszogatás közben megbeszélhetjük, miben vagy jobb, mint Iris! - kacsintott Nath. A lányba karolt és a büféhez vették az irányt.
Döbbenten néztünk utánuk.
  - Na, ezek megérdemelnék egymást! - jegyezte meg kárörvendve Kim. - Zsák a foltját megtalálta!
  - Ne bomolj, Kim! - kiáltottam elborzadva, mert nekem már Irisen járt az eszem. - Gondolj bele, mit érezhet szegény Iris, hogy a barátja kikezd mindenkivel. Ha Nath felszedi ezt a ribit, meghasad a szíve!
  - Ha olyan bolond, hogy még nem szakított ezzel a balfácánnal, meg is érdemli! - hangoztatta a véleményét a fekete lány. - Ha inkább szenved emellett a szadista állat mellett, akkor nem tudom sajnálni. Már rég ki kellett volna adnia az útját!
  - De hát szereti... - sóhajtottam még mindig megértően.
  - Nem azért, de most Kimmel értek egyet. - mondta Viola. - Ha nem boldog, kár szenvedni ezzel a tahóval! Jobb lenne neki, ha végre ejtené!
Kentin és Eva is bólogatott. Hát csak én ismerem a szerelem gyötrelmes oldalát? Hogy akármilyen rossz is a másik, akkor is muszáj szeretni? Megértettem Irist, mert én is egy rossz fiút szerettem, csak az volt a különbség, hogy az én rockerem, miattam nagyon sokat változott, jó irányba.
A téma annyiban maradt, mert megszólalt a figyelmeztető csengő. Felmentünk az első emeletre, a földrajz terem elé.
Kis csapatom felpörögve zajongott, de nekem elment a kedvem mindentől. Kicsit lemaradtam tőlük és egyedül ácsorogtam, tőlük egy méternyire, a falnak dőlve.
Ren keveredett mellém. A sötétkék pulcsis és szürke nadrágos fiú is a falnak dőlt, és a telefonját nyomkodta, mint mindig.
  - Hogy telt a hétvégéd? - kérdeztem tőle udvariasan, és hátam a falhoz súrolva kicsit közelebb csúsztam hozzá.
  - Gyorsan. - jött a rövid válasz.
Reménytelenül sóhajtottam. Miért ilyen zárkózott és barátságtalan ez a fiú? Hogy lehet így élni?
Elhatároztam, hogy azért is megpróbálok barátságos lenni vele. Egyszer csak megnyílik nekem!
  - Sajnos az a rossz a hétvégékben, hogy hamar eltelnek. - mosolyogtam bizakodva.
De a sötétkék szemek haragosan villantak rám.
  - Mikor fogod már fel, hogy nem kell jópofáznod nekem? Rohadtul nem érdekel, mit fecsegsz, és nem vágyok a társaságodra! Még egy ilyen kitartó és utálatos libával nem találkoztam! - fakadt ki a jégszívű fráter. - Akadjál már le rólam! Meg is érdemelnéd, hogy a szőke gyerek kicsináljon végre! Legalább, akkor nem velem foglalkoznál!
A döbbenettől csak tátogtam és nagyokat pislogtam. Nem tudom, mivel érdemeltem ki a haragját, kegyelten szavait még úgy se. Ez már mindenek a teteje! Ok nélkül bánt és utál. Ezt sehogy sem értettem.

  - Idefigyelj, Mr. Jéghegy! Nagyon elegem van, hogy játszod itt a megközelíthetetlen mimózát! Igazságtalan vagy velem szemben! Nem érdemeltem ki, hogy így beszélj velem!
  - Nem beszélnék így veled - és sehogy sem, ha békén hagynál! - jött a hűvös felelet Rentől.
  - Bocs, hogy élek! Én csak szerettem volna összebarátkozni veled, de látom, felesleges! Egy ilyen kőszívű, kiállhatatlan barom, meg sem érdemli a barátságom! Felejtsd el, hogy egyáltalán hozzád szóltam! - nyelveltem bosszúsan és otthagytam. Pont ekkor ért a sor végére Castiel és Lys, egyenesen hozzájuk rohantam. Vörös lovagom karjába vetettem magam.
  - Hm, ennyire hiányoztam? - ölelt meg Castiel és apró, de forró csókot nyomott a számra.
  - Még ennél is jobban. - sóhajtottam elalélva, és a biztonságot nyújtó karokba simultam. - Olyan jó, hogy vagy nekem!
  - Minek köszönhetem ezt a hirtelen vallomást? - mosolygott Cast. Mélyen a szemembe nézett, aztán kutakodó pillantásokkal méregette az arcomat. Jobb kezét a hajamba fúrta, míg a ballal a derekam ölelte.
  - Csak úgy! - nevettem, miközben a dereka köré fontam a két karom. - Mindig rácsodálkozok, hogy velem vagy, és nem értem, minek köszönhetem ezt a csodát.
  - Kis butuskám! - nevetett Castiel, és ettől felmelegedett a szívem. - Te vagy nekem a csoda! Nem is tudom, mi lenne velem nélküled, ha nem lennél! Miattad érdemes élnem!
Castiel bizonyításképp ismét megcsókolt, de ezúttal hosszasan és szenvedélyesen.
  - Meg ne öljön már titeket a nagy szerelem! - szólt oda nekünk Nathaniel. Valahonnan mögülünk hallottam a hangját. Éreztem, hogy Castiel el akar engedni, biztos reagálni akart a gúnyolódásra, de én görcsösen szorítottam, és nem hagytam, hogy kibontakozzon az ölelésből.
  - Mért van egy olyan érzésem, hogy nem akarod, hogy megverjem Nathanielt? - súgta a fülembe Cast, mikor mégis elvált az ajkunk.

  - De nem azért, amiért most gondolod! Látom a szemedben, hogy azt hiszed, számít nekem Nath, de igazából azt nem akarom, hogy verekedj, és a tanárok keze közé kerülj! - válaszoltam, miközben továbbra is kedvesem nyakába csimpaszkodtam.
  - Papucs lettél, Castiel! - sétált mellénk arrogáns vigyorral az arcán Nathaniel. - Hol az a forrófejű, fenegyerek, aki eddig voltál?
Castiel megvető pillantással fordult a kötekedő felé, de nem engedte el a derekam.
  - Tudod, Nathaniel, van, amiért érdemes megváltozni! - hangoztatta a kedvesem és feltűnően arcon csókolt. - Attól még nem vagyok papucs, mert van egy személy, aki mindennél fontosabb az életemben, és meggondolom, mit teszek, hogy ne okozzak neki csalódást.
  - Szánalmasak vagytok! - legyintett Nath és otthagyott minket.
  - Szerintem inkább irigylésre méltóak. - mosolygott ránk biztatóan Eva.
Keservesen lassan telt el a nap, és talán azért, mert minél közelebb volt a hetedik órában tartott kosárszakkör, annál inkább nem vágytam rá.
Hatodik óra után megbeszéltük Kimmel, hogy egyenesen a csarnokhoz megyünk, mert mostanában elég lassan öltöztem. Féltem, hogy elkésünk az edzésről, ha megvárjuk a szünet végét.
Ken és Patty társaságában lerohantunk a csarnok előtti folyosón az öltözőkhöz.
Öt perc múlva már sportruhákban várakoztunk a korlát mögött az első sorban. Nathaniel és Dajan egy labdával szórakozott előttünk, Rosa leült mellénk, Ren meg épp felfelé mászott a korláton átlépve, mikor Nathaniel durván megragadta sötétkék pólóját és megakadályozta, hogy felmásszon.
  - Mi van, pikkelyes? Még mindig nincsenek barátaid? - kérdezte a sárga pólós és szürke melegítőnadrágos Nath. Megint a fiú csuklóvédőjét szorongatta.
  - Hagyjál már békén, te barom! - húzta el a karját Ren, és gyilkos pillantást vetett a kötekedőre.
  - Hogy beszélsz, forradásos? - folytatta az alázást Nathaniel. - Tán valami tanyáról jöttél?
Megint nem bírtam magammal, leugrottam a fiúk mellé, ösztönösen, védelmezően Renbe karoltam, és elhúztam Nath mellől. Haragosan néztem a szőke srácra, aki megint játszotta a gonoszt.
  - Nathaniel! Kezd elegem lenni belőle, hogy mostanában mindenkivel szívózol! Mire jó neked, hogy mindenkivel csak genyózol?
Nath ellenségesen nézett rám. Láttam, hogy legszívesebben megölne, amiért ellene fordultam.
  - Nahát, már megint te, drága Vivien! Kezdem azt hinni, hogy valamiféle védőangyalnak képzeled magad! Ren, egy seggfej, mit törődsz vele?
  - Tévedsz, Nath! - válaszoltam haragtól elsötétült szemekkel. - Ren ugyanolyan ember, mint te vagy én. Lehet, hogy nem valami kedves, de nem szolgált rá a kegyetlenkedésedre! Hagyd őt békén, és minket is!
  - De uncsi a szöveged! - húzta el a száját Nathaniel.
Falra hányt borsó volt, amit mondtam. Rájöttem, hiába tépem a szám, még csak azért sem fog békén hagyni minket. Valószínűleg élvezi az új játékát, azt, hogy mindenkit aláz. Nem tudtam felfogni, hogy lehet ilyen.
  - Lehet, hogy unod, de nekem van igazam! Nyomatékosan megkérlek, hogy hagyd békén Rent, mert nem a játékszered, hanem egy érző ember, és még ha nem is mutatja, biztos rosszul esik neki, hogy szemét vagy vele! Ha nem fejezed be ezt, panasz fogok tenni ellened az igazgatónőnél!
  - Kösz! - nyögte nekem Ren és még egy hálás pillantást is vetett rám.
Úgy éreztem, megtört a jég. Ha a srác mosolygott volna, teljesen levett volna a lábamról. Hát csak van szíve, és mégis értékeli, hogy miatta szembe szálltam Nathaniellel. Gondolatban piros pontot adtam magamnak.
Nem sokáig tartott az örömöm, mert ahogy számítottam rá, Nathaniel gonosz pillantással nekem esett. Elkapta a csuklóm és a karjába rántott.
Kim, Patty és Rosa felszisszent a hátam mögött a korlát túloldalán, de nem tudtak közbe avatkozni, messze voltak.
  - Drága, kicsi vadmacskám! - sorolta a beceneveket Nath, miközben csodálattal nézett a szemembe. - Életem végéig bánni fogom, hogy nem fektettelek meg, amikor lehetőségem lett volna rá! Mindenképpen gyere hozzám, ha megunod a motoros huligánod! Hidd el, jobb vagyok, mint az a vörös bájgúnár!
Hiába feszengtem, Nath egyik keze bilincsként tapadt a derekamra, míg a másikkal elkapta az épp pofonra lendülő karom.
  - Menj a pokolba! - nyögtem erőtlenül.

  - Heves vagy, kicsikém, pont ezt szeretem! - nevetett a képembe Nath.
Már feladtam, mert minden erőm elhagyott, és a fiú karjai fájdalmasan szorítottak, amikor Ren egy hirtelen mozdulattal kiszakított a durva ölelésből és maga mellé penderített. Ez olyan hirtelen történt, hogy feljajdultam a meglepettségtől.
  - Ne molesztálj védtelen lányokat! - lépett Ren Nath elé fenyegetően.
  - Ó, csak Castiel meg ne tudja, hogy csíped a nőjét! - nyelvelt a szőke srác. - Még a végén péppé ver! Rossz csajt választottál öreg, én már csak tudom!
  - Téged kéne agyon vágnia, mert te meg is érdemled! - felelte mérgesen Ren.
Megragadta a kezem és elhúzott Nath mellől. Lefogott, mert neki akartam esni az ellenfelemnek A feljáró felé taszigált, hogy felmenjünk a barátainkhoz.
  - Csak meneküljetek! - szólt utánunk kacagva Nath.
Nagyot sóhajtva másztam fel a kortálnál és lehuppantam Kim mellé. Ren a mögöttünk lévő sor felé vette az irányt.
  - Kösz, hogy megvédtél. Rendes volt tőled! - fordultam hátra, mikor a srác leült mögém.
  - Most már kvittek vagyunk és felejtsük is el! - válaszolta mogorván Ren és tüntetően más felé nézett. Az ajtó felől érkező Dajant és Kentint figyelte.
  - Szerintetek, hol van a tanárunk és a többiek? - kérdezte Patty, amikor lecsillapodtak a kedélyek. - Kizárt, hogy még nem kellett volna megkezdődnie az edzésnek!
  - Tényleg! Most, hogy mondod... - Kim a nadrágja oldalzsebéből előkotorta a telefonját. - Tíz perce meg kellett volna kezdeni az órát, és öt nem fogadott hívásom van Castieltől, kettő Lysandertől! Ezért utálom, hogy rezgőre kell venni!
  - Mit akarhattak a srácok? - kérdezte meglepetten.
  - Gyerekek, nem hiszitek el, de be vagyunk zárva! - szaladt oda hozzánk Ken és megállt a korlát előtt.
  - Mi az, hogy be vagyunk zárva? - kérdezte hitetlenkedve Rosa.
  - Míg ti balhéztatok, Dajannal meg akartuk nézni, hol késnek már a többiek, de zárva találtuk a csarnokajtót! - folytatta a beszámolóját Kentin, aki zöld susogó nadrágot viselt, fekete, nagy sárga betűs pólóval.
  - Ez különös. - csóváltam a fejem. - Kim, nálam nincs itt a telefon, a táskámba hagytam! Hívd fel Castielt, hogy mit akart!
Alighogy ezt kimondtam, barátnőm kezében rezegni kezdett a telefon.
  - Castiel! - kiáltotta Kim, és nyomban a füléhez vette a mobilt. - Igen?
Izgatottan figyeltem Kim arcát, amíg a párommal beszélt. Valami azt súgta, gond van.
  - Nem, Vivi jól van, és mi is! - hallottam a barna lány hangját. - Mi? Tűzriadó? Nem, mi nem hallottuk, mert korán lejöttünk a csarnokba!... - Kim elhallgatott, de mivel közel álltam hozzá, hallottam, hogy Cast valamit hadar, de nem értettem a szavait, csak azt, hogy kiabál és tuti aggódik. Tényleg nem stimmel valami! - Meghaltunk? Remek! - nevetett Kim. - És mikor engednek ki minket? Na, az jó hír! Amint jön Mr. Gordon, megyünk! Ne aggódjatok! Na csá!
Kim eltette a telefont és mind kérdőn néztünk rá. Még Nath és Dajan is elénk sétáltak, hogy hallják a fejleményeket.
  - Na, mi van? - tette fel a kérdést Ken.
  - Castiel azt mondta, tűzriadót tartottak. A szünet elején bemondták a folyosói hangosbemondóban, hogy mindenki hagyja el az épületet, mert tűzriadós gyakorlatot tartanak. Sikeresen és fegyelmezetten kiment mindenki, kivéve minket, ezért halottnak nyilvánítottak minket! - nevetett a végén lökött barátnőm. - Mindjárt jön Mr. Gordon és kiengednek minket!
  - Hát ez remek! - sóhajtottam nem túl lelkesen. Nem akartam belegondolni, mit érezhetett Castiel, amíg odakint azon aggódott, hol lehetek. Fordított esetben, ha én lettem volna kint és ő tűnt volna el, beleőrültem volna. Alig vártam, hogy kiengedjenek minket, hogy megnyugtassam drága szerelmem. Izgatottan toporogtunk a csarnokajtóban, míg meg nem érkezett a kémia tanárunk, aki kiengedett minket. Kulcs zörgött a zárban, aztán amikor kitárult az ajtó, megkönnyebbülten rohantunk ki az udvarra. Mikor kiléptünk a friss levegőre, izgatottan pásztáztam szememmel a tömeget. Hirtelen előttem dulakodásra lettem figyelmes, aztán észrevettem, hogy egy vörös hajú fiú félretaszigálja, aki az útjába kerül és felém tolakszik. Hevesen dobogó szívvel megindultam és a karjába vetettem magam. Isteni volt a biztonságot nyújtó karokba simulni.
  - Jaj, Vivi! A frászt hoztad rám! - súgta a fülembe Castiel. - Ne tudd meg, hogy halálra rémültem, amikor nem voltál sehol! Tudom, hogy csak gyakorlat volt, de már a gondolat...
Hogy elhallgattassam, a két kezem közé fogtam imádott arcát, és csókot nyomtam a szájára. El akartam feledtetni vele minden rossz érzést.
  - Sss! Semmi baj, és nagyon szeretek! - suttogtam elérzékenyülve és boldogan simultam még szorosabban a karjába.
  - Esküszöm, belehalnék, ha te nem lennél! Imádlak! - válaszolta Cast, elcsukló hangos és csókkal bizonygatta az érzéseit. Ennél több nem is kellett nekem. Elfeledtetett velem minden rosszat.