Egy féktelen éjszaka

Ezt a rész 18 éven aluliak csak saját felelősségre olvassák!

Eddig is kerültem Viktort, de most, hogy kijelentette, meg akar szerezni, egyenesen menekültem előle. Nem vagyok bolond, nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek, mert gyakran a fiúknál a vágyak és a szerelem nem ugyanazt jelentik. Féltem vele bármibe is belemenni, mert jóval idősebb nálam és tapasztaltabb. Egy magamfajta kislány, biztos csak unaloműzésből kellene neki, hisz mióta felbukkant az életemben, mindig csak vágyakról
beszélt. Szilárdan elhatároztam, hogy nem fogok engedni neki. Iszonyú nagy erőfeszítésembe került távol tartani magam tőle, mert a vonzalom, amit iránta éreztem, megnehezítette a dolgom. Napokig játszottuk azt, hogy amint kettesben összefutottunk a házban ő csókokkal ostromolt, én meg hadakoztam vele, de mindig az lett a vége, hogy végül elaléltam a karjában és átadtam magam a csókoknak. Utána mindig szégyelltem magam, és csúnyán összevesztem vele. Így ment ez napokig... hol a konyhában, hol a fürdőben, hol az udvaron támadott le, és tehetetlenül tűrtem a csókjait. Mit tehettem volna? Nőből vagyok...
Péntek délután a tesóm kitalálta, hogy ne unatkozzunk, rendezzünk grillpartit. Persze tudtam, azért gondolta ki ezt, hogy meg tudja hívni Kevinéket és az imádott Audrey-át. Ezúttal tetszett az ötlet, és nyomban riadóztattam Kimet és Lysandert, mást nem akartam meghívni. Gondoltam, ha tele lesz a ház haverokkal, akkor kisebb az esélye, hogy Vik zaklasson.
A két fiú elment Kevinékkel bevásárolni én meg, hogy ne agyaljak bolondságokon, takarítani kezdtem.
Este hat körül megérkeztek a vendégek. Kevin, Ivett és Audrey hoztak még pár üveg alkoholt, Lys és Kim zene CD-ket és egy tepsi sütit.
Farmer miniszoknyában és rózsaszín leopárd mintás felsőben üdvözöltem a haverokat. Boldogan ugrottam Kim nyakába. A barátnőm segített a grillrácsra helyezni a pácolt hússzeleteket, addig Lysander és a többiekkel iszogatni kezdtek.
- Mi újság van, Viktor fronton? - kuncogott a fehér ruhás barátnőm, miközben két kis széken ülve őriztük a parázs felett piruló húsokat.
Az említett személy felé pillantottam. Viktor fekete ingben és macskakarmos fekete farmerben állt a hintától nem messze, a tesómékkal beszélgetett. Úgy láttam épp bemutatják neki a zöld ruhás Audrey-t.
- Ne is kérdezd! - legyintettem. - Az őrületbe kerget a srác!
- Ó! Na mesélj! Hogy álltok? - vihogott Kim vidáman.
- Folyton gyötör és csókokkal ostromol! Elhatározta, hogy meg fog szerezni és már nem sokáig bírok menekülni előle!
- Akkor miért nem adod fel? Szükséged van egy pasira! Bolond vagy, hogy nem engedsz Viktor csábításának! Tetszik neked, te is neki, akkor nem értem, mit parázol!
Reménytelen pillantást vetettem a barátnőmre.
 - Jaj, Kim, te túl egyszerűen látod a dolgokat!

 - Egy frászt! Te bonyolítasz túl mindent! Szerintem, pont ő kell neked, hogy kilépj a depis korszakból! Mióta nálatok lakik, legalább élsz! Majdnem minden este róla fecsegtél... szóval tudom, miről beszélek!
 - Kimnek igaza van! - lépett mellénk Lys, aki barna pólót viselt fehér halásznadrággal. Két poharat nyomott a kezünkbe. - Akaratlanul is meghallottam, miről beszéltek, nem hallgatóztam! És egyet értek Kimmel! Nem ismerem a srácot, de az hot ziher, hogy nem közömbös neked, és ahogy minket les, te sem neki!
Hogy ne keljen rögtön válaszoljak meghúztam a boros kólám.
- Félek tőle. - ismertem be szemlesütve.
- Ez érthető. Nagyot csalódtál és tartasz tőle, hogy megint pofára fogsz esni. - magyarázta Kim és éreztem, hogy gondosan megválogatja a szavait. - De nem kerülhetsz ezért minden pasit! Vik volt az első szerelmed, esélyt kéne adnod neki!
- Én még... én még nem tudom, mit akarok! Egyelőre azt kérem tőletek, ne hagyjatok magamra, hogy ne tudjon a közelembe jönni! Míg nem döntök, nem akarok hülyeséget csinálni!
- Ha ezt akarod... - hagyta rám Lys.
- Szerintem igyál sokat, és ne gondolkozz annyit! - javasolta Kim derűsen. Elkapta a karom és felhúzott a székről. - Gyere, köszönjünk Ivettéknek és igyunk velük! Lys drágám, addig őrizd a húsokat, nehogy megégjenek!
- Menjetek csak!
Nem volt más választásom, követtem Kimet az asztalhoz, ittunk egy felest, aztán már a kezembe nyomott egy pohár Martinit is. Azzal csatlakoztunk Tony-ékhoz és beszélgetni kezdtünk velük. Sokat nevettem Ivett-tel és Audrey-val, igazán aranyosak a csajok. Szerencsére, nem beszéltünk pasikról és szerelemről, csupán a nyári terveinkről, bulikról és a divatról. Közben persze néha rálestem Viktorra titokban, aki Tony-val és Kevinnel iszogatott tőlünk pár méterre. Ha véletlen összeakadt a tekintetünk, a pulzusom az egekbe szökött.
Szépen telt az este. Lys és Kim egyre több piát tukmált belém, és ettől felszabadult lettem. Ahogy kértem, egyikőjük mindig velem volt, így védelemben éreztem magam az árgus szemekkel figyelő Viktortól. Sokat táncoltam a két haverommal, majd mikor Audrey és Tony befejezték a hús sütést nekiálltunk vacsorázni. A hintában ettem Kimékkel, direkt ott, hogy messze legyek az asztalnál ülő Viktortól.

Evés után megint ittunk egy felest és esküszöm, egyre jobb lett az íze. Lassan már olyan állapotba kerültem tőle, hogy minden feszültség elszállt belőlem. Csak bulizni akartam, és élvezni az életet.
Mikor Lyssel táncoltam, a fiú megint szóba hozta Viktort.
- Vivi, komolyan mondtam, hogy ideje lenne élned! Te vagy a fogadott kishúgom, csak jót akarok neked! Pasizz ezerrel, szard le Castielt!
Piás állapotban még a név említése sem dühített. Sőt, beláttam, hogy igaza van Lysandernek. Ha ő elfelejtett, nekem is azt kéne tennem!
- Már nem bánkódok miatta. - mondtam, és ebben a pillanatban, így is gondoltam.
- Akkor bizonyítsd be! Adj esélyt a tesód haverjának! Tuti, oda van érted! Ha szemmel ölni lehetne, már halott lennék, mert folyton minket néz! Szerintem féltékeny! - vigyorgott Lys.
Gondolkodóba estem. Vajon nincs-e igaza Lysandernek és Kimnek? Mi a frászért lököm el magamtól azt a pasit, akit valójában én is akarok? Kedvelem Viktort, sőt... vágyok a szenvedélyes csókjaira! Miért vonjam meg magamtól azt, ami jó és felkavar? Nem lehetek ilyen bolond...
- Akkor szerinted megér egy próbát? - kérdeztem mégis bizonytalanul.
- Hát persze, kislány! Légy bátor, és mutasd meg neki az igazi Vivien Marsallt!
Egyre jobban tetszett az ötlet, s reméltem, ez nem csak az elfogyasztott alkohol miatt van.
- Hát... talán akcióba lendülök. - mosolyogtam pajkosan.
- Na, akkor jaj neki! Szegény csávó nem fog tudni ellenállni! - nevetett Lysander.
Még végig táncoltam egy számot a fiúval, aztán elküldtem, hogy csatlakozzon Kimhez, én meg kijelentettem, hogy iszok egyet. De csak azért döntöttem így, mert Viktor az italos asztal mellett álldogált, és a telefonját nyomkodta.

Töltöttem magamnak egy pohár narancslét, és egy kevés vodkát csorgattam bele. Aztán a poharammal a kezemben mosolyogva mellé sétáltam.
- Minek köszönhetem, hogy észrevettél? - kérdezte gúnyosan a srác.
- Tudod... mindvégig tudatában voltam a jelenlétednek, csak eddig gyűjtöttem az erőt, hogy ide merjek jönni hozzád.
- És ahhoz feltétlenül vedelni kell? - kérdezte élesen a srác, és a farzsebébe dugta a mobilját. Elvette az asztal széléről a poharát, és felém nyújtotta, hogy koccintsunk.
- Őszintén: igen! Meg kellett gondolni, mit akarok!
- És tudod már? - kérdezte Vik, miközben szeme végigfutott rajtam.
Ekkor megszólalt a Hello idegen! El se akartam hinni, hogy Kimék ezt a CD-t tették be, mintha direkt nekünk szólt volna a szám.
"Hello idegen, nem hagysz hidegen
s bárhogy takarod te is akarod!
Hello idegen, mond most mi legyen
valaki átgyalogolt magányos szívemen!
Ma éjjel én leszek a játékod és te az enyém
aztán reggel együtt kávézunk vagy mit tudom én
Helló idegen, mondd most mi legyen
játsszuk, hogy csak te meg én egy lakatlan szigeten!"
A zene hatására felpezsdültem, megragadtam Viktor kezét és táncolni húztam. Feleslegesek voltak a szavak, a dalban minden benne volt. Miközben lazán lötyögtünk a zenére, halkan énekeltem Viktornak a szöveget, mint egy titkos vallomást. Láttam a srácon, hogy nem tudja elhinni, tényleg akarok tőle valamit. Megleptem őt és ettől csak még jobb kedvem lett.
A következő szám lassú volt és sóhajtva simultam Viktor erős karjaiba. A ruhámon keresztül is éreztem testének melegét. Behunytam a szemem, és egyre szaporábban lélegeztem. Most már biztos voltam benne, hogy nincs menekvés. Egész testem sajgott a vágytól, ahogy forró lehelete a bőröm simogatta.
- Most már nem tudlak elengedni... - suttogta Viktor szenvedélyesen és halkan, miközben elmerültem gyönyörű, barna szeme végtelenében.
Végre megérinthettem. Gyengéden átkaroltam a nyakát, és még szorosabban bújtam hozzá.
Amikor viszont ágyéka a derekamhoz ért és megéreztem, mennyire vágyik rám, pánik futott végig rajtam. A fa mögé táncoltunk, ahol védve voltunk a többiek pillantása elől.
- Kérlek! - könyörögtem, és el akartam taszítani magamtól.

- Mire kérsz? Hiszen tudod jól, mi történik köztünk... - sóhajtott Vik. - Szenvedélyesen vonzódunk egymáshoz, hiába is tiltakozol!
- Nem! - estem kétségbe, mert megint megrémített, amit éreztem. Félrehajoltam, hogy kitérjek közeledő szája elől.
Viktor vágyakozva nézett rám, és hirtelen ijesztően rámenősnek tűnt.
- Nem! Nem akarom!
Viktor nem törődött a tiltakozásommal, keze lassan végigsiklott a hátamon, és a derekamon. Suttogott valamit, és olyan erősen szorított magához, hogy levegőt is alig kaptam.
- Meg kell csókolnom téged... - mondta a fiú halkan és vad, de gyengéd szenvedéllyel az ajkamra szorította a száját.
Önkéntelenül megint átöleltem a nyakát, mert nem tudtam parancsolni az érzéseimnek.
 - Ugye, te is érzed? - mosolygott Viktor, mikor szétvált az ajkunk.
 - Igen... - vallottam be remegő hangon. Nem tagadhattam tovább. - De nem akarom!
 - Tudom. - sóhajtott a fiú, és ismét megcsókolt, olyan leírhatatlanul érzékien, hogy megrogyott a térdem.
   - Nyisd ki a szemed és mondd, hogy nem akarod! - követelte Vik, és az arcom a két kezébe fogta. - Mondd a szemembe, Vivien, és esküszöm, hogy békén hagylak!
Milyen agyafúrt! - gondoltam magammal viaskodva. - Tudja jól, hogy én is kívánom és tiltakozásom ellenére, milyen vágy gyötri a testem.
Attól való félelmemben, hogy soha többé nem érezhetem az érintését, minden ellenállásomat feladtam.
Hagytam, hogy megemeljen és belépkedjen velem a közeli garázsba. Hallottam, hogy becsukódik mögöttünk az ajtó. Kettesben maradtunk és veszélyes volt a csend, de már nem érdekelt, pokolian vágytam Viktorra. Behunytam a szemem, és kezemmel az izmos felsőtestét becéztem, miközben készséggel megnyitottam neki az ajkam, amikor Viktor érzéki szája hozzám ért. A fiú elégedetten felsóhajtott, és sorra csókolta a homlokom, lehunyt szemem, az orrom, az arcom és legvégül az ajkaim. A falhoz szorított, s remegés futott át a testemen.
Olyan szenvedélyt ébresztett bennem, hogy csak sóhajtoztam, mikor keze a felsőm alá tévedt, és becézgetni kezdte a melleimet. Közben vágyakozva csókolta a szám és én vad szenvedéllyel hánykolódtam a karjában, összeborzoltam a haját, és erősen a vállába kapaszkodtam. Az kezem önálló életre kelt, és szinte letéptem a gombokat az ingről, annyira hevesen próbáltam utat találni felhevült bőréhez. Az ölelés egyre szilajabb érzelmi hullámokat váltottak ki belőlem. Kifogyhatatlanul csókoltuk egymást, egyre szenvedélyesebb vággyal.
 - Érints meg te is! - sürgetett Vik izgatottan, és a kezem a hasára szorította, majd egyre lejjebb vezette. Számmal megérintettem Viktor mellbimbóját, előbb gyengéden megszívtam, majd a nyelvemmel simogattam. Önkéntelenül a srác testének feszültem. Minden megszűnt körülöttünk, csak a szenvedély vad hullámait éreztem.

 - Vivien... - suttogta Vik a fejét csóválva. - A tűzzel játszol! Ha most nem állítod le magad... akkor szeretni foglak!
 - Igen! Igen, azt akarom! - súgtam, mert már csak a gyötrő bizsergést éreztem. Gyengéden megsimogattam a tarkóját. Viktor rekedten felnyögött, lehajtotta a fejét és vágyakozva megcsókolt. Fokozatosan rádöbbentem arra, hogy szükségem van Viktorra, mert ő értelmet adhat az életemnek.
Közben a fiú alig ért hozzám, máris olvadoztam, szájával becézgetett, már amennyire lehetett a félrehúzott ruháktól. Hozzáértő módon fokozta bennem az izgalmat, és olyan tüzet gerjesztett a testemben, hogy szerettem volna elégni benne. Az egész testem cirógatta a vékony felsőn keresztül, ágaskodó mellbimbóm, a hátam, fenekem. Tehetetlenül vergődtem a gyönyör édes gyötrelmében. Mikor Viktor szétfeszítette a két lábam és megemelt egy kicsit, automatikusan a dereka köré fontam a lábam. Hagytam, hogy lehúzza rólam a tangát és lázasan figyeltem, ahogy kikapcsolja a nadrágja övét és kissé letolja a nadrágját. Minden tagom elnehezedett és átadtam magam a minket átjáró, jól ismert vibráló bizsergésnek.
 - Viktor... - suttogtam elhaló hangon. A következő pillanatban a srác elővett egy óvszert és csak beleegyezően bólogattam. Már nem akartam, és nem is tudtam volna leállni. Másodpercek múlva egyesült a testünk, de közben Viktor olyan hévvel csókolt, hogy majdnem megfulladtam. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy remélem, elég erősek a garázs falai, és nem dőlnek le és borulunk ki barátaink legnagyobb döbbenetére. De a fal bírta, és nyögdécselve adtam át magam az édes lökések ütemének. Kimondhatatlanul csodás érzésekkel ajándékozott meg a fiú, erős karjában hátravetettem a fejem és elmerültem az egyesülés révületében. Együtt jutottunk el a csúcspontra, a vágyak mennyországába.

Macska-egér játék

Két pokoli napon vagyok túl. Viktor ennyi ideje lakik nálunk, és az összes erőm és idegrendszerem felőrölte, hogy látványosan kerültem. Ha felkelt és jött reggelizni, azonnal felálltam az asztaltól, ha kijött az udvarra, ahol olvastam és napoztam, akkor bementem. Csak este nem tudtam elkerülni, mert a tesóm kötelezővé tette, hogy együtt tévézzünk elalvás előtt. Próbáltam közömbösséget színlelni és vidáman csevegni evés közben, de nagyon nehezemre esett. A falra másztam volna a feszültségtől, és legszívesebben ordibáltam volna. Éreztem, hogy ez nem mehet már így sokáig, ki fog borulni a bili.
Viktor nem nagyon szólt hozzám, csak átható pillantásokkal követte minden mozdulatom, és ez nagyon frusztrált. Ha szemmel akart az őrületbe kergetni, hát úgy néz ki, sikerülni fog neki.
Egyik este vígjátékot néztünk, de a tesóm kiment a teraszra telefonálni, mert Audrey hívta. Hogy ne legyek kettesben Viktorral, kimentem a konyhába, s mivel nagyon meleg volt, pálcikás jégkrémet kerestem a fagyóban, és találtam is. Még a múltkor vett anya egy csomag csoki-vanília pálcikás jégkrémet és örömmel bontottam ki egyet. A kukába dobtam a papírját és kezemben a finomsággal visszamentem a nappaliba és reméltem, hogy Tony már befejezte a csevegést. De nagyot tévedtem, mert a bátyám még sehol sem volt. El akartam menni Viktor mellett, hogy a fotelbe kuporodjak, de elkapta a karom és szó szerint magára rántott. Ráestem, mint egy krumplis zsák és közben igencsak felcsúszott fekete miniruhám.
  - Nekem nem is hoztál? - kérdezte búgó hangon a fiú. Fél karjával ölelt, a másikkal megfogta azt a kezem, amelyikben a jégkrémet szorongattam, a szájához húzta és leharapta a végét. - Ejnye, Vivi, nem kéne csak magadra gondolnod!
A szívem ki akart ugrani a helyéről. Testének közelsége és melege nyugtalanított, de a szavai rögtön kijózanítottak.

  - Mégis mit vártál? Másra nem tudok gondolni! - vágtam vissza dacosan. Dühített, hogy kihasználja a testi fölényét ellenem, de ugyanakkor izgató is volt ilyen közel lenni hozzá.
  - Biztos? - Vik nevetve lepillantott fedetlen hosszú lábamra és a derekamról végigcsúszott a keze a fenekemen és a combomon.
Felháborodva néztem rá, de nem tudtam szabadulni a karjából. Egyrészt féltem, hogy a jégkrém ránk esik, másrészt, az érintés nem volt kellemetlen, sőt, bizsergett tőle a vérem.
  - Viktor... ne... - kértem könyörgő hangon.
  - Miért ne? Most már úgysincs meg a barátod!
A mondat ökölcsapásként ért. Csak azért játszik velem, mert már nincs meg a pasim? A piszok fráter! Ha azt hiszi, hogy szexhiányom van és vele fogok ezen változtatni, hát nagyon téved! Mit képzel ez magáról?
  - De ez nem jelenti azt, hogy te leszel a következő! - feleltem kiakadva. Erőlködtem, hogy kiszabaduljak, de hiába, Vik testi fölényben volt velem szemben. - Eressz el, Viktor vagy....
  - Vagy? - a fiú nevetve a nyakamhoz hajolt és harapdálni kezdte a bőröm.
Levegőt is alig kaptam, úgy meglepődtem és kirázott a hideg, de persze nem az undortól, hanem a hirtelen bennem lobogó szenvedélytől. Ha ezt így fojttatja elolvadok a karjában...
Az olvadástól eszembe jutott a jégkrémem. Egyetlen menekülési útvonalamat láttam benne. Szabad kezemmel megsimítottam Viktor arcát, mikor a szemembe nézett, fogtam a jégkrémet és a szájába nyomtam. Győzött a meglepetés ereje, a szorítása gyengült és ki is használtam ezt. Lemásztam róla és lazán felálltam.
  - Megyek, hozok magamnak másikat! - kicsúfoltam, és a konyhába mentem újabb jégkrémért.
Mikor visszajöttem, Viktor pofátlanul és élvezettel ette a tőlem elkobzott édességet.
  - Finom... ha elfogy, azt is nekem adod? - nevetett rám. Ezúttal nem mentem közel hozzá. Az üvegasztalt megkerülve jutottam el a fotelomba.
  - Még mit nem! - szájaltam automatikusan.
  - Most az egyszer túljártál az eszemen, de legközelebb nem fogsz, kiscica! - váltott témát a fekete pólós és farmeres srác. - Tapasztalt róka vagyok én, egy magadfajta kislányhoz képest.
  - Most nagyom megijedtem ám! - vágtam vissza, és merészen álltam a pillantását.
  - Nagy a szád, kis galambom... majd meglátjuk, mire mész vele élesben!
Meg akartam kérdezni, mire gondol, de nem volt rá lehetőségem, mert visszajött a tesóm és részletesen elmesélte, miről társalgott Audrey-val.
Aznap este nehezen tudtam elaludni. Folyton azon agyaltam, milyen játékot játszik velem Viktor. Most akkor akar valamit, vagy szórakozik velem? Mi értelme van annak, amit csinál? Ilyen kérdésekkel a fejemben kimerülten aludtam el.
Másnap reggel kilenc körül ébredtem. Ez tőlem elég koránnak számított, még a fiúk fent se voltak. Felvettem egy zöld rövidnadrágot és egy fekete toppot és lementem kávét főzni, utána reggelire rántottát akartam készíteni. Míg vártam, hogy lefőjön a kávé, elmerengve álltam a konyhaszekrény előtt és kibámultam az ablakon. Hirtelen egy test jelent meg a hátam mögött, és erős karok öleltek át. Egyből tudtam és éreztem, hogy ez nem lehet a tesóm, és borzongás futott végig rajtam. Féloldalasan hátrapillantottam. Természetesen Viktor volt az, piros pólóban és fehér nadrágban. Fekete haja nedvesen lógott az arcába. Jól nézett ki, meg kell hagyni, de nem gyengülhetek el.
Mint akit megégettek, kiugrottam a karjából.
  - Mi a frászt tapizol, kora reggel? - förmedtem rá durván.
  - Ha valaki ilyen csinos hátulról, azt muszáj. - mosolygott a srác vidáman. A plafonon voltam a hangulatváltozásaitól. Nem bírom elviselni, hogy egyszer szid, egyszer kötegszik, máskor meg nyomul rám. Ez tiszta agyrém!
  - Akadjál már le rólam! - szóltam rá helyre utasítva.

  - És ha nincs kedvem? - Vik arcán széles mosoly jelent meg, majd megfogta a kezem és a szájához emelte. Belecsókolt a tenyerembe, majd az ujjaimat kezdte csókolgatni.
Ettől rögtön jóleső borzongás futott végig a gerincemen, de megszólalt bennem a vészcsengő. Nem hagyhatom, hogy kénye-kedve szerint játszadozzon velem!
Hevesen elrántottam a karom, és szikrázó szemekkel néztem fel rá.
  - Hagyj békén! Tudtommal épp utálsz!
  - Ez igaz! De előfordul néha, hogy azt kívánjuk, akit megvetünk.
Megütközve néztem a szemébe. Meglepett az őszintesége és félelmet keltettek bennem a szavai. Hittem neki. Nem kétséges, hogy annak ellenére, hogy megfojtana egy kanál vízben, testileg vonzódik hozzám, és ez rosszabb volt, mintha csak az egyiket érezné irántam, mert így nem tudtam, mikor fog bántani, és mikor közeledik bizalmasan. Ez a feszült játszadozás lassan kikészítette az idegeimet. De hogy vágjak vissza neki, hogy ne áruljam el magam? Ez patthelyzet a javából!
  - Menj a pokolba! - válaszoltam inkább mérgesen.
  - Csak veled együtt, édesem! - súgta Vik. Magához rántott, a mellkasához szorított, keze végigcsúszott a gerincemen, a derekamon és a fenekemen.
Kapkodva szedtem a levegőt, de képtelen voltam védekezni, vagy megszólalni. Sajnos túl nagy hatással volt rám. Hisz a fiú idősebb, tapasztaltabb és iszonyatosan vonzó.
Viktor az arcom figyelte, gondolom a reakciómat várta, de mivel csak pislogtam, mint béka a vödörben, felbátorodott és lehajolt, hogy szájával a nyakam ingerelje. Hűvös ajkai édes érzéseket keltettek bennem és csak tűrtem az apró, forró csókokat. Ösztönösen megmarkoltam a pólóját a hátán és felsóhajtottam. Gondolom erre ment ki a játék, mert Vik felnevetett, aztán ellökött magától.
  - Ejnye, kicsi lány! Elég gyenge az akaratod!
Ellenségesen és hűvösen néztem rá, aztán elfordultam tőle, mert lefőtt a kávé. Hogy elfoglaljam magam, és ne lássa rajtam, mennyire felzaklatott, gyorsan cukrot és tejet kevertem a kávéba. Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de azzal, hogy áthatóan nézett, nem könnyítette meg a dolgomat.
Töltöttem magamnak egy csészével, és hogy ne gondolja azt, hogy haragszom rá, vagy épp kiborított az ő kezébe is nyomtam egy tele csészét.

A kis füles poharak felett áthatóan figyelt, de álltam a tekintetét. Jó lett volna tudni közben, mi jár a fejében, de megint nem tudtam meg, mert beviharzott a szürke atlétás és barna térdnadrágos Antony.
  - De korán keltetek, gyerekek! - rikkantott az ezüst szőke srác, és kiszolgálta magát kávéval.
  - Én csak most bújtam elő. - válaszolta neki Vik. - Jó reggelt!
  - Van kedved bejönni velem a műhelybe? Megismerheted a munkatársaimat, haverokat, utána meg elmehetünk biliárdozni valahová, a régi szép idők emlékére, cimbora. - javasolta egyből Tony.
  - Jó ötlet! - bólogatott Viktor.
Én meg megkönnyebbültem. Ha a fiúk nem lesznek itthon, lesz egy nyugodt napom a házban egyedül!
Szívből örültem neki. Végül elkészítettem a rántottát, megkajáltunk, aztán a két fiú felszívódott. Mikor egyedül maradtam, összeszedtem a mosatlant, hogy elmosogassak. Mikor az utolsó darabbal is végeztem, megtöröltem a kezem egy konyhakendőbe, s pillantásom a gyűrűs ujjamra esett. Még ott virított rajta a Castieltől karácsonyra kapott gyűrű és mellette a kis szíves, ami szintén tőle volt. Nagyot sajdult a szívem. Egykor azt ígértem, addig hordom, míg érzek iránta valamit. Itt az ideje, hogy letegyem őket.
Felmentem a szobámba, és az fésülködőasztalom fiókjába tettem a két ártatlan gyűrűt. Ők nem tehetnek róla, hogy az, aki vette nekem elárult, de akkor se hordhatom őket. Meg kell szabadulnom a múlt árnyékaitól. Minden köteléket el kell szakítani, csak így élhetek tovább.
Ez a fájdalmas pillanat rányomta a bélyegét az egész napomra, mert semmihez sem volt igazán hangulatom. Unottan feküdtem a tévé előtt a nappaliban és Helyszínelőket néztem. Nem volt kedvem, se vígjátékokhoz, se zenéhez, se szappanoperákhoz.
Este hétkor a két fiú még nem volt sehol, ezért úgy döntöttem, nem várok tovább rájuk, felmentem az emeletre zuhanyozni. Egy kendőt tekertem magamra csak, úgy léptem ki onnan, mert elfelejtettem tiszta ruhát bevinni magammal. Ahogy kiléptem, egyből megtorpantam, mert Viktor épp kilépett a vendégszobából, ami az enyémmel szemben volt.
  - Nahát... erről a látványról kár lett volna lemaradni! - mosolygott provokálóan és kutató pillantása végigfutott a testemen, amiből alig takart el valamit a rövid törölköző.
  - Szűnj már meg! Kezd elegem lenni belőled! - válaszoltam és a mellem előtt összefontam a karom, nehogy lecsússzon rólam a kendő.
  - Ahogy a vörös sörényes barátodból is? Biztos meguntad vele a játszadozást, azért dobtad! - vádolt Vik, gonosz mosollyal az arcán. - Szerintem vele is csak játszottál, mint velem!
Szavai mélyen megsebeztek. Iszonyatosan fájt ez a feltételezés, főleg így, hogy az ellenkezője történt. Könnybe lábadt szemekkel arra gondoltam, hogy Ő unt meg engem és Ő cserélt le egy szebbre, jobbra!
Le akartam szállítani Viktort a magas lóról, de nem tudtam visszavágni, mert eluralkodott rajtam az eddig visszafojtott fájdalom. Könnyes szemmel közöltem vele:
  - Én nem játszom senkivel! Ő csalt meg! Rajtakaptam a szomszédban Tiriával!
Viktor megrendülve nézett rám. Most jött rá, mi is az igazság. Láttam rajta, hogy csodálkozik.
Nem voltam felkészülve a következő dobására. Újabb gunyoros megjegyzést vártam, de nem mondott semmit, csak hozzám lépett és vigasztalóan átölelt. Lezsibbadtam a karjában. A kendőn keresztül túl közel éreztem magamhoz, és nem vigasztalódást éreztem a karjában, hanem fellobbant bennem a vágy. Szenvedélyesen vágytam Viktor testére és csókjára, és ez megrémített. Hogy ne csináljak hülyeséget, ellöktem magamtól, és haragosan néztem rá.
  - Nem kell senki szánalma és sajnálata! Megvagyok nélküled is! - kiáltottam, aztán szipogva a szobámba menekültem. Hátra sem nézve otthagytam a meghökkent fiút.
Elmenekültem. Elmenekültem, mert kezdtem iránta érezni valamit, és féltem ettől.
Remegve rogytam a fésülködőasztal előtti kis székre, és hogy elfoglaljam magam, fésülködni kezdtem. Alighogy felvettem rózsaszín vállpántos hálóingem, kitárult az ajtó és Viktor rontott be. Szájtátva néztem rá a meglepetéstől. A fiú ahogy végzett a zuhanyzással egyenesen hozzám jött, mert nedves volt a haja és csak egy fekete melegítőalsót viselt. Meztelen felsőteste izmos volt és ellenállhatatlanul vonzotta a tekintetem.
  - Mit csinálsz itt? Azonnal menj ki a szobámból! - próbáltam elzavarni, amikor magamhoz tértem.
  - Nem!!! Beszélnünk kell!
  - De nem kell!

  - De kell!
  - Mit akarsz? - kérdeztem végül, mert beláttam, nem szabadulok tőle, míg meg nem hallgatom.
  - Téged! - vágta rá szenvedélyesen Vik. Egyre közelebb jött hozzám, de felálltam és elutasítóan magam elé tartottam a kezem.
  - Ez nem lehet! - ingattam a fejem. - Megint csak játszol velem!
  - Nem, Vivi, nem! Haragudtam rád, mert becsaptál, de ennek ellenére még mindig meg akarlak szerezni. Mindkét énedet! A drága kislányt, aki még ott bujkál benned, és az új vad és csábító Vivit is, aki azóta lettél!
Szavaitól és hangja komolyságától megbénultam és összezavarodtam.
Viktor már egész közel állt hozzám, szinte karnyújtásnyira. Elhatároztam, hogy nem adom ilyen könnyen magam, ezért védekezésül gúnyosan felnevettem.
  - Nem hiszek neked, és nincs is szükségem még egy öntelt macsóra! A te fajtádból egy életre elegem van! Nekem te nem kellesz! - dacoltam vele erélyesen.
  - De ... igenis szükséged van rám! Hidd már el!
És hogy ezt bebizonyítsa, a karjába rántott és vérforralóan csókolni kezdett. Egy darabig küzdöttem vele, próbáltam elfordítani a fejem és eltolni magamtól, de mikor a nyelve a számba csusszant, odalett minden ellenérzésem. Minek is dacolok vele? Hisz azóta vágyom erre a csókra, mióta újra felbukkant. Megadtam magam és kétségbe esve, fulladozva és szenvedélyesen viszonoztam a csókot. A vérem felforrósodott, a szívem ezerrel kalapált és az agyamat kikapcsolva átadtam magam a forró csóknak. Viktor megérezte bennem a változást, és egyre követelőzőbben vette birtokba a szám. Miközben szájával az őrületbe kergetett, két kezével a testem simogatta, ahol csak ért. Nyögve simultam hozzá. Ösztönösen a hajába túrtam, majd a tarkóját simogattam. Letaglózott a vágy és a szenvedély, amit oly régóta nem éreztem már.
Ettől a gondolattól kijózanodtam, hisz eszembe jutott, kinek a karjában éreztem utoljára ilyesmit.
Nem használhatom Viktort pótléknak és tőle sem szép, hogy velem akarja kielégíteni alantas vágyait!
Bosszúsan eltoltam magamtól, és gondolkodás nélkül adtam neki egy csattanós pofont.
  - Mit képzelsz magadról? Nem vagyok a játékszered! Menj vissza New Yorkba a kis Jennydhez, és hagyj engem békén!
  - Rendben van, most még elengedlek! - nézett velem farkasszemet Vik. - De az előbb, ahogy csókoltál abból egyértelmű, hogy amit akarok, azt meg is fogom kapni! Jó éjszakát!
Viktor önelégült vigyorral az arcán elhagyta a szobám.

A kedves vendég

A kanapén fekve tértem magamhoz. Tony a fejem a támlának döntötte és a derekamnál ülve egy jég akut nyomott a homlokomhoz, hogy magamhoz térjek. Nem mertem kinyitni a szemem, nem akartam meggyőződni róla, hogy igaz, amit az előbb láttam. Viktor tényleg itt van? És ha igen, hogy került ide? Beköltözik nálunk? Ha ez megtörténik, végem, mert nem tudok előle menekülni... Számtalan kérdés kavargott a fejemben, de féltem rájuk választ kapni.

Tony és Vik

  - Bocsáss meg, Vik, a kellemetlenségért... Tudod, mióta a húgom szakított a barátjával, labilis állapotban van, és rosszul lett már egy párszor az utóbbi időben. - hallottam meg Antony restelkedő hangját.
Remek! Rögtön el kellett árulni, hogy szabad préda vagyok! Köszi tesó! Így még inkább ki leszek szolgáltatva neki! - füstölögtem magamban.
  - Mindenesetre... szépen felcseperedett a húgod! - hallottam most Viktor bársonyos hangját. Éreztem, hogy csodálkozás és meglepődés bujkál a szavai mögött. Ahogy én, ő is kiakadt, hogy itt és most találkoztunk.
  - Hát igen. - válaszolta Tony. - Igazi kis boszorka lett!
  - El tudom képzelni! - jegyezte meg gúnyosan Vik.
Nem hagyhattam, hogy ezek továbbra is kibeszéljenek, ezért kinyitottam a szemem. A bátyám feje felett egyenesen a kanapé végében álldogáló Viktor szemébe néztem.
Tekintetéből világos volt, hogy tudja, az ájulásom nem a régi barát miatt volt, hanem a nemrég bolondított pasinak szólt. Gúnyos kis félmosollyal méregetett.
  - Nahát... Vivien Marsall! Micsoda csaj lett belőled! - szólalt meg Vik. Reméltem, hogy Antony nem veszi észre a kétértelműséget, ami a szavai mögött bujkált.
Megkönnyebbülten lélegeztem fel, mert a fekete hajú srác nem akart elárulni. Jobb volt Tony előtt úgy tenni, mintha nem ismernénk egymást. Kínos lett volna bevallani, hogy amikor olyan szerelmes voltam Castielbe, ez a Casanova hajszál híján kísértésbe vitt.
Felültem és elvettem egy pohár üdítőt az odakészített tálcáról. Ittam pár kortyot, hogy lenyugodjak.
  - Helló... Viktor Willson! Hogy kerülsz te ide? - kérdeztem, és megjátszottam a közömböst és rideget, bár nagyon nehezemre esett. A szívem a torkomban dobogott.
  - Két napja jöttem haza New Yorkból és véletlenül összetalálkoztam Tonyval. Elmondtam, hogy nincs hová mennem, mivel festik a házam, így meghívott. - mesélte a jóképű macsó.
  - Micsoda véletlen, és öröm ez nekünk! - vágtam rá enyhén gúnyosan.
  - Hidd el, én is csodálkozom! - mosolygott Vik ellenállhatatlanul. - El se hiszem, hogy ilyen szép lány lett a kis Vivi! El tudom képzelni, hogy egyik fiú szívét töröd a másik után!
Megjegyzésével telibe talált, egyből tudtam, hogy arra céloz, vele is szórakoztam, mikor még foglalt voltam. Ráadásul azt hiszi, biztos én dobtam Castielt, miután meguntam vele a játszadozást! Hogy szakadna rá az ég Viktor Willsonra!
  - Na, most, hogy már megvolt a nagy örvendezés, menjünk vacsorázni! - szólt közbe a kék pólós és szürke melegítős tesóm.
Ki örül itt? Ez a Tony teljesen vak???
Füstölögve követtem a fiúkat a konyhába.
Antony elővett egy tál bolognai spagettit és berakta a mikróba, hogy megmelegedjen. Addig kávét ittunk. Muszáj volt Viktorral szembe ülnöm és ez nagyon feszélyezett. A srác úgy méregetett, mint farkas a vacsoráját. Rettegtem tőle és attól, mi lesz, ha egyszer kettesben futunk össze. Mert hogy nem úszom meg kérdőre vonás nélkül, abban biztos voltam. Csak a megfelelő alkalomra vár, és rám fogja zúdítani az összes haragját... és lássuk be, jogosan. Becsaptam, megjátszottam magam előtte, és ezt már ő is tudja! Jaj nekem! Pánikomban már azon gondolkoztam, nem költözhetnék-e Kimékhez, míg ez a szívtipró nálunk van... Menekülni akartam és reméltem, hogy ezt csak a félelem váltja ki belőlem. Más nem lehet! Viszont, ha elkap és megbüntet... mi tagadás meg is érdemlem, hisz az orránál fogva vezettem. Most ehetem, amit főztem!
Evés közben csak a tányéromnak szenteltem a figyelmem. Nem vettem részt a beszélgetésben, pedig Tony és Viktor megtárgyalták, mi történt velük, mióta nem találkoztak. Csak a spagettimet néztem, ha meg néha-néha mégis felpillantottam, egyből összeakadt a tekintetem Vik fürkésző pillantásával.
  - Gondolom, még mindig oda vannak érted a nők. - evezett a tesóm kínos témára, és vidáman nevetett a munkájuk kibeszélése után Viktorra.

  - Hát nem panaszkodom! New Yorkban volt egy lány, akivel együtt laktam, de nem volt az igazi. Itthon meg... nos volt egy másik csaj... aki azt hittem sokat jelent nekem, de rá kellett jönnöm, hogy kétszínű és csak játszik velem!
Köhögve félrenyeltem a falatot, és ijedten ittam egy kis ásványvizet. Nyilvánvaló volt, hogy rám célzott.
Tony megint csak nevetett.
  - Nahát! Van olyan lány, aki képes téged rászedni? Nem semmi lehet a csaj!
  - Ahogy mondod! - Vik miközben beszélt, rejtélyes mosolyt küldött felém. - Egy igazi kis boszorkány, de elhatároztam, hogy visszakapja az egészet, és ezentúl én fogok játszani vele!
A fenyegetése egyértelmű volt. Istenem... hogy fogom vele kibírni egy fedél alatt ezt a hetet? Ez meg akar őrjíteni!
  - Szegény kislány! Bár lehet, hogy nem is olyan ártatlan bárányka! Képzeld, én legutóbb, hogy bedőltem egy Deborah nevű kígyónak... - váltott témát Tony, és részletesen elmesélte a szerencsétlen ügyünket Debbyvel, aztán arra is kitért, hogy ismerte most meg a csodálatos Audrey-t.
Egész este némán hallgattam őket. Csodálkoztam is, hogy Antony nem vette észre, hogy ennyire hallgatag vagyok, hisz nem szoktam ilyen lenni.
Mikor befejeztük a vacsorát, kijelentettem, hogy felmegyek a szobámba, mert fel kell hívnom Kimet. Illedelmesen jó éjszakát kívántam a srácoknak, aztán leléceltem.
Odafent a kuckómban egy darabig zaklatottan le s föl járkáltam a szoba közepén és agyaltam. Nem tudtam feldolgozni, hogy Viktor itt van, és megjegyzéseiből kiderült, akar tőlem valamit. Vajon mire számíthatok? Tényleg fel kell hívnom Kimet, mert szétrobbanok, ha nem beszélek erről valakivel!
Már este kilenc is elmúlt, de nem érdekelt, sürgősen szükségem volt a barátnőmre.
Kétségbe esve tárcsáztam a barátnőmet.
  - Szia, Kim! - kezdtem, mikor a lány felvette. - Zavarlak?
  - Lysanderéknél vagyok, de mondd nyugodtan! Elég fura a hangod! Mi történt?
  - Viktor itt van! - nyögtem a telefonba kertelés nélkül. - Ez ki fog csinálni! Most már tudja, hogy Tony húga vagyok!
  - Várjál már, te lökött csaj! Semmit se értek! Mi az, hogy Viktor ott van?
  - Ma este beköltözött nálunk, mert nála festenek! A jó ég tudja, hol futott össze Tonyval, de most itt van! Megismert, és egyértelmű megjegyzésekkel terrorizál! Jaj, Kim! Mit csináljak vele?
Kim csak nevetett és nevetett és nagyon mérges lettem. Ilyen pácban vagyok, és ő csak röhög?
  - Fektesd az ágyadba! - kuncogott Kim. - A kezdetektől fogva egyértelmű volt, mit akar tőled! Most, hogy szabad vagy, szerintem el kéne gondolkoznod azon, hogy engedned kéne Viktor csábításának! Kell a kaland és egy pasi a felejtéshez, szóval miért ne lehetne ez az a fiú, akiért kicsiként oda voltál? Szerintem nem mondana neked nemet!
  - Te dili vagy? - kérdeztem felháborodva. - Nem fogok Viktor karjába szaladni, csak azért, mert nincs más mellettem. Ráadásul most, hogy tudja, hogy ki vagyok, azt hiszi a bolondját járattam vele és bosszúból agyon fog gyötörni!
  - Ezt mondta?
  - Szó szerint nem, de a tesóm előtt ködösen célzott rá. Egy óra alatt pokol lett az életem!
  - Jaj, ... várj egy picit... - hallottam Kim zavart hangját, majd némi dulakodást. - Lys azt üzeni ne gondolkozzál, szeressél!
  - Mondd neki, hogy menjen a fenébe! Ilyen tanácsokat nem kérek!

Kim és Lys

  - De.... - kiáltott Kim.
  - Figyelj, csajszi! - hallottam Lysander hangját és el tudtam képzelni, hogy a fiú elvette a telefont a barátnőmtől. - Nem tudom, ki ez a fazon, akitől megrémültél, de úgy gondolom, itt lenne az ideje, hogy esélyt adj neki! Ha bármit is érzel iránta - márpedig érzel, mert akkor nem lennél így kiborulva - akkor add meg neki az esélyt! Bármennyire is fáj... ne várj az idióta Castielre! Élj tovább nélküle! Neked is mást kell találnod!
  - Lysander, én nem veled akartam beszélni, és baromira nem érdekel a süketelésed! - válaszoltam ingerülten. - Azt sem tudod, kiről beszélek!
  - Az nem is fontos! Ha így kibuksz egy fiú miatt, akkor az már nem közömbös neked, és csak örülök neki!
Újabb recsegést-ropogást hallottam, aztán Kim szólalt meg. - Igaza van Lysandernek, Vivi! Adj esélyt Viknek!
  - Jelen pillanatban szerintem megölne! - közöltem a barátnőmmel. - Ez... ez tönkre akar tenni!
  - Jaj, Vivien! Te most Viktortól félsz, vagy attól, hogy esetleg levesz a lábadról, ha csókokkal akar ostromolni?
  - Ó, ... hát mindkettő! - vallottam be szemlesütve.
  - Na, itt van a kutya elásva! - nevetett Kim. - Ne rágódj ezen feleslegesen! Majd kialakulnak a dolgok! Csak sodródj az árral. Lys is bólogat, egyet ért. - tette hozzá lökött barátnőm.
  - És én még hozzád akartam költözni, amíg ez az alak nálunk van! Egy frász mennék nálad! Kösz a semmit! Jó éjszakát! - dühösen kinyomtam a telefont.
Ezzel a beszélgetéssel nem voltam előrébb. Idegesen rogytam az ágy szélére. Zaklatottan nagyokat sóhajtoztam. Próbáltam lenyugodni. Sajnos azért borultam ki ettől a beszélgetéstől, mert két barátomnak igaza volt. Viktor mindig is nagy hatással volt rám, és a szívem mélyén valóban attól rettegtem, hogy nem fogok tudni ellenállni a Casanova csábításának. Még ha csak bosszúból készülne játszadozni velem, akkor sem biztos, hogy közömbös tudok maradni iránta. És pontosan ettől tartottam.
Valahogy le kell nyugtatnom magam, és ekkor eszembe jutott, hogy a fiókom mélyén még van pár szál cigi, amit mostanában elfelejtettem. Nagy volt a kísértés, így kivettem egy szálat és egy gyújtót. Lemásztam a létrán, szerencsére nem találkoztam a fiúkkal. A konyhán keresztül a hátsó ajtón kisettenkedtem az udvarra. A hintaágyba ültem és meggyújtottam a cigim. Lassan ringatózva élveztem a langyos estét, a megnyugtató csendet és sötétséget. Ahogy a nikotin lassan átjárta a tüdőm, kicsit megszédültem, aztán jólesően ellazultam. Jó érzés volt megnyugodni és kikapcsolni.
Hirtelen a hintám megállt és azt vettem észre, hogy Viktor mögöttem van. Testével fékezte meg a hintám ő meg a vállam fölött felém hajolt és egyik kezével megragadta a jobb kezem, amiben a cigi füstölgött.
  - Nahát, rossz kislány! Tud a bátyád erről a káros szenvedélyedről? - kérdezte a fiú halkan.
  - Nem! És nincs is miről tudnia! Hónapok óta először gyújtottam rá! - válaszoltam ingerülten, és tüntetően elrántottam a karom és már csak azért is folytattam a cigizést. Eltereltem a szót. - Mi a frászért lopakodtál utánam, mint egy szellem?
  - Nem gondolod, hogy beszélnünk kell? - kérdezte a fiú, és egy nagy lendülettel átmászott a hinta támláján és mellettem ülve kötött ki. Nagyot röhögtem volna, ha elvéti az akrobata mutatványt és leesik, de sajnos ügyesebb volt attól.
Megint rátört az a különös nyugtalanság, ami a közelében mindig elfog, félelem, bizonytalanság és kíváncsiság tört rám. Nem tudtam, mit várjak tőle, annyira kiszámíthatatlan volt.
  - Nem, nem gondolom! - feleltem dacosan. - Nincs kedvem beszélgetni veled!
  - Én se úgy értettem, hogy bájcsevegjünk, mint a régi jó haverok! - csóválta a fejét Viktor és a sötétben is jól láttam, hogy haragosan megvillan a szeme.
És ettől a pillanattól rettegtem, mióta ez a fiú betette a lábát a házunkba. A szembesítéstől féltem, de túl hamar eljött ez a perc, még nem voltam felkészülve.
  - Akkor mit akarsz? - néztem a szemébe bátran. Ha már így, itt vagyunk essünk túl ezen a vitán.
  - Végig hülyének néztél? - szegezte nekem a kérdést egyből.
Nem válaszolhattam igennel, hisz az nem lenne igaz, de hogy is magyarázzam meg neki, mit gondoltam és éreztem akkor, amikor nem árultam el neki, hogy már ismerem régebbről.
  - Nem, nem néztelek hülyének, de az első pillanattól fogva tudtam, ki vagy. - ismertem be és a csikkem átfricskáztam Tiriáék kertjébe.

  - És miért nem árultad el, hogy ismerjük egymást? Jól szórakoztál rajtam, igaz? - Vik haragosan elkapta a csuklóm és a mellkasához rántott.
Nekiütköztem és egyből lezsibbadtam. Túl hirtelen kerültem ilyen közel hozzá, és a pulzusom egyből az egekbe szökött. Nem akartam kimutatni, hogy mekkora hatással van rám.
  - Eleinte igen, ha tudni akarod! Sokat nevettem magamban azon, hogy ha tudnád, hogy én vagyok Antony kis kelekótya húga, akkor nem tepernél rám. Én... én nem direkt keveredtem ebbe... csak hazugság hazugságot szült, és úgy belebonyolódtam, hogy már nem tudtam kimászni belőle. Nagyon sajnálom, ha ez számít valamit! - válaszoltam egy szuszra. Küzdöttem, hogy kiszabaduljak a karjából, de nem sikerült.
  - Nem, egy cseppet sem számít a sajnálatod! - nézett végig rajtam megvetően a fiú és gorombán ellökött magától. - Most derült ki, hogy egy kétszínű, hazug nő lett belőled! Az ilyenektől hánynom kell, és sajnálom, hogy a barátom kishúga egy ilyen gátlástalan hazudozó lett! Hülye voltam, hogy azt hittem te... - itt Viktor elhallgatott, így nem tudhattam meg, mit gondolt rólam. - Á, de hagyjuk! Minek is beszélek! Annyi biztos: nagyot csalódtam benned, Vivien Marsall, és el foglak kerülni nagy ívben! Azt sem érdemled, hogy beléd rúgjak, amiért átvertél! - Viktor felállt, távozni készült, de előtte vetett még rám egy gyűlölködő pillantást. - Ezt a hetet majd csak túléljük valahogy! Tartsuk távol magunkat egymástól, ha nem akarsz kitálalni a tesódnak! Utálom a hazug perszónákat!
Ezzel a mondattal búcsúzott tőlem és otthagyott. Amilyen hirtelen jött, olyan módon távozott is. Fájtak a szavai, hisz valójában nem vagyok olyan, mint amilyennek most gondol. Utána rohanhattam volna, hogy magyarázkodjak neki, de minek? Nem hiányzott pont most ő nekem! Volt nélküle is elég bajom!
Elmondhattam volna, hogy azért nem mondtam el neki, hogy ki vagyok, mert féltem, akkor én leszek az, aki nem tud elszakadni tőle. Hisz egyszer említette, hogy érzett valamit a haverja kishúga iránt. Ha tudta volna, hogy én vagyok az a lány, talán még jobban meg akarta volna erősíteni köztünk a köteléket és akkor ezt, Castiel miatt nem mertem bevállalni. Csakhogy most már nincs Castiel és nincs védőbástyám, ami megvédene Viktortól, és attól a pislákoló érzéstől, amit ma este óta megint erősebben érzek... Jobb, hogy utál - győzködtem saját magam - mert rettegek tőle és az érzéseimtől. Viktor Willson volt az első szerelmem, még ha csak plátói is, de még mindig itt van a szívem egyik zugában, és félek szabadon engedni ezt az érzést. Sosem tudhatja meg, hogy még az a kis bolond csitri is itt van bennem! Jobb, ha azt hiszi, hogy számító perszóna vagyok! Már csak ezzel tudok védekezni ellene!

Váratlan fordulat

Másnap reggel még ki sem pihentem a buli fáradalmait, kómásan a telefonom csörgésére ébredtem. Csukott szemmel tapogattam ki a párnám alatt zenélő mobilom.
  - Helló! Ki vagy? - kérdeztem nyögdécselve.
  - Viviiii! Te még alszol? - hallottam Kim életvidám hangját.
  - Aludnék... - közöltem bosszúsan, és a kis asztalon lévő digitális órára pillantottam. - Nyolc óra és négy körül feküdtem le. Ne csodálkozz, ha még ágyban vagyok!

  - Én nem tudtam aludni sem! A városban vagyok! Felmegyek hozzád, oké?
Nem értettem, miért pörög a barátnőm már kora reggel, alvás nélkül, de úgy gondoltam, nem véletlen, hogy nemrég váltunk el, és máris fel akar jönni hozzám. Biztos mesélni valója van!
  - Gyere nyugodtan! Mire ide érsz, megpróbálom összeszedni magam!
  - Hálásan kösz! Fél óra, és ott vagyok! Puszim! - rikkantott Kim és már ki is nyomta a telót.
Még nyögtem egy párat a párnámba, aztán kikászálódtam az ágyból. Langyos vízzel letusoltam, aztán felvettem egy fehér halásznadrágot, ezüst színű toppal. Már a konyhában reggeliztem, egyedül, mikor megjött Kim. A családom nem tudom merre volt, de legalább nyugtom volt. Kiflit ettem egy bögre tejjel. Piros csipkés felsős és fekete halászgatyás barátnőm leült velem szemben. Öntöttem neki tejet és kértem, reggelizzen velem.
Egy darabig csendesen étkeztünk, de aztán nem bírtam a kíváncsiságommal, faggatni kezdtem.
  - Mi történt, Kim? Hogy kerülsz ide hajnalok hajnalán, és mi ez a jókedv?
  - Ó, semmi... Csak nem tudtam aludni meg otthon ülni, ezért gondoltam, meglátogatlak. - ködösített Kim, de nem tudott átverni. Láttam rajta, hogy zavarba van és nagyon mondana valamit.
  - Na, ne mondd... Szerintem, történt valami fontos, csak nem tudod, hogy mondd el.
  - Nos... hát ... én... - Kim annyira zavarba volt, hogy csak mosolyogni tudtam rajta. - Azt hiszem... azt hiszem belezúgtam Lysanderbe!!!
Kim olyan ostoba fejet vágott, hogy muszáj volt nevetnem. Végre igazából és őszintén nevettem. Kim persze felháborodva nézett rám, és mérgesen hozzám vágta az üres szék támlájáról a konyhakendőt.
  - Most mi a frászt röhögsz? Ez egyáltalán nem vicces! Ráadásul, azt hittem sírni fogsz mert... hát ugye... te is sokat voltál mostanában együtt Lyssel és féltem, hogy te meg ő ... és akkor én...
  - Hagyd már ezt abba, Kim! - szóltam rá, és komolyan néztem a szemébe. - Nincs olyan, hogy én és Lysander! Oké, csókolóztunk a kiránduláson, de az életem legnagyobb hibája volt! Látod, milyen árat fizettem érte! Minden baj akkor kezdődött. Szeretem Lysandert, de nem úgy! És nem mondtál semmi ujjat most! Már tegnap észrevettem, hogy alakulóban van köztetek valami!

  - És tényleg nem zavar? - meresztette rám nagy, zöld szemét a fekete hajú lány.
  - Nem hát! Lys olyan nekem, mint a második bátyám, te meg a legeslegjobb barátnőm vagy! Örülök, ha boldogok vagytok!
  - Hú, nagyon megkönnyebbültem attól, amit mondasz! - lélegzett fel Kim. - Azt hittem, oda lesz a barátságunk. Sose szerettem volna, hogy egy fiú közénk álljon és én... inkább téged választanálak, mint a szerelmet, ezt jobb, ha tudod!
Szeretettel néztem a barátnőmre. Jó volt ezt hallani. Én se akarom sose elveszíteni Kimet. Ő már örökre az életem része.
  - Jaj, Kim! Annyira szeretlek, és drukkolok nektek!
  - Köszönöm... És van mihez! Tegnap Lysander hazakísért, és elcsattant egy csók... Mondta azt is, hogy bejövök neki. Csak... csak félek, hogy ez nem lesz tartós dolog. - sütötte le a szemét Kim bizonytalanul.
  - Szerintem, nincs miért aggódnod! Eléggé ismerem már Lysandert. Mostanában csak arról beszélt, hogy elege van a folytonos csajozásból és meg szeretne állapodni egy normális csaj mellett. Eleinte féltem, hogy rám céloz, de aztán a kórházban bevallotta, hogy csak a kishúgát látja bennem. Nekem meg ő ... mindig Castiel barátja marad. - még mindig nehéz volt kimondani ezt a fájdalmas nevet. - Szerintem te pont hozzá való vagy! Egy ilyen pörgős és életvidám lány kell neki! Sok szerencsét nektek!
  - Köszi, Vivi, sokat jelentenek a szavaid! - mosolygott melegen Kim. - Még nem nagyon merem beleélni magam ebbe, de nyitott leszek felé. Lys nagyszerű fiú, nagyon megkedveltem, vonzódni kezdtem hozzá és felemás színű szeme... levett a lábamról. Az öltözködési stílusán még van mit javítani, de majd kezelésbe veszem. - nevetett a lány derűsen. - Majd én leszek a divat tanácsadója is!
  - Akkor, jaj szegény gyereknek! - tréfáltam jókedvűen.
Meglepett ez a váratlan fordulat, hogy a két legjobb barátom összemelegedett, de azért tényleg örültem neki. Lassan révbe érnek, akárcsak a bátyám, már csak az én életemnek kéne rendeződni.
Ha türelmes leszek, talán hozzám is bekopogtat a szerelem.
Kim még jó darabig nálunk maradt, kibeszéltük Lysandert és azt is, mennyire szépek együtt Tony és Audrey. Kim is úgy gondolta, hogy Ivett barátnője elég jó lesz a tesómnak. Barátnőm akkor ment el, amikor megkerült az elveszett családom egyharmada. Anya, apa és Lucas, felpakolva értek haza. Ruhákat és egy hűtőtáskára való kajával érkeztek meg. Akkor már a nappaliban tévéztem. Tony még odafent durmolt a szobájában.
  - Jó ég, anya, ti készültök valahová? - néztem a holmikat kipakoló anyára és apára.
  - Tony nem említette, hogy holnap hajnalba elutazunk Párizsba apáddal egy kis időre? - kérdezte anyu, aki Lucasra való ruhákat hajtogatott a fotelbe.
  - Nem, nem mondta. - húztam el a számat. - És ez az elutazunk, kiket takar?
  - Hát Lucas és én... Remélem nem baj, hogy kicsit magatokra hagyunk titeket. - nézett rám anya bűntudatosan.

Hogy is mondhattam volna, hogy rosszul esik, hogy engem nem visznek? Hisz pont most, nekem is jól esett volna egy kis kikapcsolódás és felejtés egy másik országban. De megértettem, hogy csak a kicsit viszik, hisz rettentő drága a repülőjegy Európába. Ráadásul, az a gondolat is jó volt, hogy engem és Tonyt felnőttként kezelnek, és bíznak bennünk annyira, hogy felügyelet nélkül maradjunk.
  - Persze, hogy nem. - nyeltem le az önzőségem és nyert a megértésem. - Nyaraljatok csak nyugodtan, rátok fér.
  - Telefőzöm a fagyót, hogy legyen mit ennetek, meg ezt-azt ti is el tudtok készíteni magatoknak.
  - Anyátokkal úgy beszéltük meg, hogy az őszi szüneteben legközelebb te és Tony jöttök majd velem egy pár napra. - közölte apám mosolyogva és láttam, hogy neki is bűntudata van, amiért itt hagynak minket.
  - Ó, jó lesz. Már alig várom! - mosolyogtam, és komolyan is gondoltam. - Miattunk meg ne aggódjatok! Jók leszünk! - biztosítottam őket nevetve.
  - Csak szét ne szedjétek a házat! - pillantott a plafonra fohászkodva anyu.
  - Ugyan már... nincs ilyen szándékunk.
  - Akkor ma még nem is találkoztál a bátyáddal? - tudakolta anya.
  - Nem, én korán keltem, mert Kim felzajgatott, de Tony-nak színét se láttam.
  - Én hajnalban beszéltem vele. Megkért, hogy takarítsam ki a vendégszobát, mert a cimborája hazát festik, és ide cuccol pár napra. Megcsinálnád helyettem? Egész nap főzni fogok, mert szeretnénk elérni az esti járatot, akkor nem kellene hajnalban kelnünk.
Csodálkozva ráncoltam a homlokom. Tegnap Kevin nem említette, hogy festenek. Biztos csak reggel tájt beszélte meg ezt a két fiú, amikor én már kómás voltam. Örültem, hogy a fiú nálunk lesz, legalább Ivett is gyakori vendég lesz, és akkor jobban összebarátkozhatunk. Sose gondoltam volna, hogy még egyszer jóba leszek ezzel a lánnyal, de megkedveltem.
  - Kevin fog beköltözni? - kérdeztem a biztonság kedvéért.
  - Igen... azt hiszem őt emlegette Antony.
  - Remek. Bízd csak rám a takarítást, ti csak készüljetek az utazásra.
  - Drága vagy, kislányom! - mosolygott anya és viharosan megölelt.
Fél óra múlva már a vendégszobában tettem-vettem. Utáltam takarítani, de nem akartam anyut nyafogással bosszantani, így jó képet vágva a dologhoz. Porszívóztam, törölgettem és lecseréltem az ágyneműt. Munka közben legalább nem agyaltam hülyeségeken. Már épp végeztem és ráterítettem egy vastag kék plédet az ágyra, amikor berobogott a tesóm és nem törődve egész délutáni fáradozásommal, lazán a szépen leterített ágyra dőlt.
  - Hé, te szerencsétlen! - ordítottam rá felháborodva. - Nem azért robotoltam egész délután, hogy egy perc alatt tönkre tedd!
  - De harapós kedvében van valaki! - mondta a barna pólós és farmeres srác és a könyökére támasztotta a fejét.
  - Lehet, hogy anyuék nem teszik jól, hogy ketten hagynak minket! Ha így folytatod, leharapom a fejed! - szájaltam dühösen. Legszívesebben lelöktem volna az ágyról, de mivel úgy sem bírtam volna vele, inkább lerogytam mellé.
  - Nem leszünk kettesben! - mutatott a kitakarított szobára Antony.
  - És mikor jön a barátod?
  - Szerintem estére.
  - Oké. - hagytam rá és eszembe jutott, hogy ki kéne faggatnom Audrey-ról. - Most pedig mesélj csak szépen, hogy meddig jutottál Ivett barátnőjével, és milyen a csaj? - szólítottam fel a tesóm és a mellkasának döntöttem a hátam. Végig feküdtem keresztbe az ágyon és Tonyt használva kispárnának.
  - Egy tünemény a csaj. Kedves, aranyos és elbűvölő. Kicsit se olyan, mint Deborah. Első pillanatban éreztem, hogy ő más.
  - Na, ennek örülök! - bólogattam és tényleg örültem. - És lesz folytatás? Fogtok randizni, vagy valami?
  - Persze. Kapott egy búcsúpuszit, telefonszámot cseréltünk és megbeszéltük, hogy hamarosan találkozunk. De nem rontottam ajtóstól a házba, ez a lány nem olyan, akit egyből meg lehet fektetni. Szép lassan fogok eljutni a szívéhez.
  - Drukkolok neked! Ó, erről jut eszembe! - kaptam a fejemhez. - A tegnapi bulinkon nem csak te találtál szerelemre!

  - Micsoda??? - vágott a szavamba kiakadva Antony. Lerázott magáról és felült velem szembe törökülésbe. - Azt ne mondd, hogy bedőltél annak a piperkőcnek és megint Dakotával akarsz lenni!
Jót nevettem a feltételezésen.
  - Á, dehogy! Nem magamról beszéltem! Kim és Lysander jöttek össze!
  - Aaa.... - meresztett rám nagy szemeket a tesóm. - Ezzel most megleptél! Tudod... én végig azt hittem, hogy te fogsz beleszeretni a srácba.
Talán volt is egy pillanat, amikor majdnem eljutottam odáig, de győzött az ész. Jobb, hogy Lys mást talált, pláne meg hogy Kimet!
  - Nem... nekem Lysander örök barát marad. Tök szupi, hogy a legjobb barátaim egymásra találtak!
  - És te mikor fogsz már rátalálni valakire? - nézett rám komoly képpel Antony.
  - Majd, ha eljön az ideje.
A téma annyiban maradt, mert anya vacsorához hívott minket.
Útóljára evett együtt a család. Vacsi után anyáék már készültek a reptérre. Jó hangulatba ettünk és beszélgettünk. Utána anya még utasításokat adott, hogy mit csináljunk, és mit ne a távollétükben. Sajnáltuk, hogy elmennek, de azért picit örültünk is, hogy egyedül leszünk és szabadon.

Felemelő érzés volt kicsit felnőttnek lenni. Miután könnyes búcsút vettünk apáéktól, felmentem zuhanyozni. A nagy melegben csak egy kék vállpántos ruhát vettem magamra. Kiöltözni nem akartam, Kevin miatt felesleges. Mikor csengettek a nappaliban, nem is törődtem vele, az ágyamban fekve bűvöltem a telefonom. Fél óra múlva, szerintem a lépcső teteljéről ordított be hozzám a tesóm.
  - Viviii! Told le a segged és üdvözöld a vendégünket! - hallottam Antony parancsoló hangját.
Minek? Láthatom még elegen a fiút. - gondoltam egyhangúan, de aztán a békesség kedvéért rávettem magam, hogy lemásszak. Az utolsó három létrafokot kihagytam és egy ugrással lent is voltam. Érdeklődve néztem a helyiség közepén, utazótáskával álldogáló fiúra.
Az ereimben megfagyott a vér. Az érkező nem Kevin volt, hanem....
  - Viktor! - kiáltottam az ájulás szélén.
  - Vivien!!! - nézett rám szúrósan a bőrdzsekis, sárga pólós és farmeres, jóképű pasi. Velem egyszerre kiáltott fel.
Rögtön láttam, hogy a döbbenete nem Tony felcseperedett húgának szól, hanem azt a lányt is látja bennem, aki nemrég még szédítette. Pillantása semmi jót nem ígért. Nem vagyok bolond, rögtön tudtam, hogy felismert. Megvető pillantással méregetett, és szerettem volna a föld alá süllyedni.
Csak álltam kiakadva, és nagyokat pislogtam. Hogy kerül ide, pont nálunk? Ő költözik be hozzánk? Neee... ez nem lehet igaz! Ha nálunk fog lakni, nem tudok menekülni előle és tuti meg akar majd büntetni, amiért a bolondját járattam vele! Hisz most már biztos leesett neki, hogy mindvégig tudtam, ki ő! Kétségbeesve szorítottam ökölbe a kezem. Végem van.... Hová bújhatok előle?
Ezekkel a gondolatokkal a fejembe éreztem, hogy a lábamból kifut az erő. A szemem előtt szürke köd jelent meg és a megrázkódtatástól összeestem.

Mindenki értem...

Lysander három napig feküdt még a kórházban, s minden nap meglátogattam. Egyszer Tony-val, egyszer Kimmel és még anyu is bejött velem a fiúhoz a szabadnapján. Finomakat sütött-főzött neki, egy rakás kajával mentünk a beteghez. Most örültem csak igazán, hogy Castiel nincs a városban, mert a kórházban a barátja ágyánál biztos összefutottunk volna. Nem akartam az üzenetére gondolni, akkor nem is válaszoltam, úgy csináltam, mintha nem is lett volna. Lys gyorsan gyógyult, a sebe szépen kezdett összeforrni, így hétvégén már hazajöhetett. A következő héten Lys nem is lábadozott otthon. Többet volt nálunk, mint a szüleivel. Ahogy Kimmel megígérték nekem, minden nap programot csináltak. Voltunk biliárdozni a Bázison, sütizni a Flörtbe, moziba és koncertekre jártunk. Nem hagyták, hogy napközben unatkozzak. Az már más tészta, hogy éjjelente, amikor egyedül voltam, még mindig sírtam, ha rám tört a magány és a vörös ördög hiánya. Hiába na... mély nyomot hagyott az életemben.
Szombat délután, amikor a hőségben a nagy fa alatt jégkrémet eszegettünk Tonyval, Lyssel és Kimmel, a tesómnak "remek" ötlete támadt:
  - Hé, gyerekek! - kiáltott a fehér atlétás és színes rövidnadrágos tesóm. - Mi lenne, ha este nem punnyadnánk és szalonnát sütnénk pár haverral?
  - Ez remek ötlet! - lelkesedett egyből Kim, aki csoki fagyit kanalazott egy kis kehelyből.
  - Igen! Dobjuk össze a pénzt enni és inni valóra és lazuljunk! - folytatta a gondolatot Lys is.
Mindenki lelkes volt, csak én nem. Valahogy nem repestem az ötlettől. Semmi kedvem nem volt partizni. Túl üres és élettelen voltam a bulizáshoz, viszont ők annyira feldobódtak, hogy nem volt szívem elvenni a jó kedvüket, így rábólintottam. Majd csak kibírom valahogy ezt az estét is. Legalább sokáig fent leszek, iszok és akkor talán este nem bömbölök elalvás előtt.
  - Jó lesz. Szólok Violának és Kentinnek. - javasoltam a barátainkat.
  - Meg Nathanielnek és Irisnek. - tette hozzá Kim, aki fekete bikini felsőt viselt és farmer miniszoknyát.
  - Én csak Kevinnek és Ivettnek szólok. - közölte Tony.
  - Á, de jó lesz! Imádom a házibulikat! - nevetett Kim felpörögve.
Mikor ezt megbeszéltük, a bátyám felhívta Mattet és Kevint, hogy értesítse őket a terveinkről, Kim pedig Irist és Kent hívta. Miután ezt elintéztük, elmentünk a sarki közérbe szalonnát, kenyeret zöldségeket, üdítőt és alkoholt venni közös pénzből. Kevin vitt minket kocsival, hogy ne kelljen cipekedni.
Mikor kipakoltunk az autóból, a szőke fiú közölte, hogy hoznak plusz egy főt, és Kim hozzátette, hogy Kenék is hárman jönnek. Megállt bennem az ütő. Nagyon reméltem, hogy nem pasikat szerveztek be nekem, mert nyilvánvaló volt, hogy a barátaimnak szoktak ilyen szándékai lenni. Ezzel azt a csepp kis kedvem is elvették az estétől, ami volt.
Hétre vártuk a bandát, így előtte egy órával letusoltam, aztán felvettem egy halványlila csipkés dekoltázsú és nyakú felsőt, lila miniszoknyával. Ha már bulizunk, jól akartam kinézni.
Kim és Violáék érkeztek meg először, az ők segítségével felvágtam a zöldségeket, Matthew és Tony addig felhúzták a botokra a szalonnadarabokat és tüzet raktak. A lobogó tűz mellett iszogattunk, amikor megjött Lysander, Patty és Ken a plusz egy főjükkel, aki nem más volt, mint a sárga pólós és bermuda nadrágos Dakota. Megkönnyebbülten fellélegeztem, jobb egy osztálytárs, mint egy potenciális pasi-jelölt.
A zöld ruhás Patty vidáman csatlakozott hozzánk, Tony meg az italos asztalhoz vezette a fiúkat.
Már épp hozzá akartunk kezdeni a sütögetéshez, mikor befutott Nathaniel és Iris. A párocska nagyon jól nézett ki, sütött róluk a boldogság. Olyan szépek voltak együtt, kicsit irigykedtem is, hogy ilyen

Nath és Iris

boldogok. Én mostanában nem ismertem ezt a szót.
Alighogy megittuk az érkezőkkel az első felest, megérkezett Kevin és Ivett, de meglepetésemre nem Devonnal, nem is más helyes pasival, hanem egy aranyos, hosszú barna hajú, kék szemű lánnyal.
A rózsaszín hosszú ruhás lány és Kev felénk jöttek és bemutatták nekünk a lányt.
  - Sziasztok! Remélem nem baj, hogy magammal hoztam egy barátnőmet. - mosolygott kedvesen Ivett. - Ő Audrey, már annyit meséltem rólatok, hogy szeretett volna megismerni titeket!
  - Szia, Audrey! - Tony a lány kezébe nyomott egy pohár Martinit. Láttam, hogy közben felcsillan a szeme és kedvtelve legelteti a szemét a lány fekete ruháján. - Üdv, köztünk! - kacsintott a tesóm vidáman.
A barna lány ettől elpirult, és majdnem kicsúszott a kezéből a pohár. Rögtön láttam, hogy szívtipró bátyám nagy hatással van rá. Szívből reméltem, hogy a tesóm az est folyamán összebarátkozik vele. Rögtön szimpi volt a csaj, látszott, hogy csendes és szerény. Ráférne már Tonyra egy új szerelem.
A banda érdeklődve kérdezgette az új lányt, de nem tudtam odafigyelni. Ahogy körbe néztem, mindenhol párokat láttam. Még Kim és Lys is eléggé egyértelműen zizegett együtt. Nem is tudom, hogy történhetett, de mióta hármasban sülve-főve együtt voltunk, ez a két ember egyre

Audrey

jobban megkedvelte egymást, pedig annyira különböztek. Megfogadtam, hogy amint alkalmam lesz rá, kifaggatom dilis barátnőmet, mi van vele és Lyssel. Nagy szám lenne, ha összejönnének!
Arra eszméltem fel, hogy valaki a vállamra teszi a kezét. Ijedten rettentem meg. Hátra fordultam és meglepődve vettem észre, hogy Dakota az. A fiú elbűvölő mosoly kíséretében a kezembe nyomott egy hideg, dobozos sört.
  - Micsoda bánat süt a szemedből, kis csillag! -  Dake finoman megfogta a karom és kicsit arrább húzott a többiektől. - Nem tetszik ez nekem!
  - Jaj, Dake, nehogy már nyomulni kezdj nekem! - szóltam rá szigorú pillantással.
  - Eszemben sincs! - nevetett a szőke copfos fiú. - Bár az igaz, hogy hallottam arról, mit művelt veled az a barom Castiel, és azért tapadtam Kentinékre, hogy ma el tudjak jönni hozzád.
Vallomása meglepett. Hozzám jött? O-ó! Ez nem kezdődik jól!
  - Nehogy azt hidd, hogy azért, mert az egyik összetörte a szívem, a másik ágyába mászok! - jegyeztem meg ingerülten.
  - Kicsi Vivi, ne aggódj! Nem azért vagyok itt, hogy megfektesselek, bár az igazat megvallva, egész életembe sajnálni fogom, hogy kimaradtál a gyűjteményemből! - Dake zöld szeme őszinteséget tükrözött. -  Csak... el akartam mondani, hogy nem szeretném, ha szomorkodnál egy balfácán miatt! Meg sem érdemelt téged, ha képes volt ezt tenni!
De gyorsan terjednek a hírek. - gondoltam és elhúztam a szám.
  - Ezt mind tudom, nélküled is! - válaszoltam cseppet se kedvesen.
  - Na de, kislány! Ne legyél durva és türelmetlen, az nem áll jól neked!
Nem tudtam rá haragudni. Dake már csak ilyen nyílt és pofátlan volt mindig. Akaratlanul is nevetnem kellett. Pont ekkor kapcsolta be a zenét a bátyám, és a beszélgető partnerem szeme felcsillant. Felcsendült egy Linkin Park szám és megragadta a kezem.

  - Legyünk mi az első táncolók, a nép meg hadd zabáljon!
  - És ha nem akarok? - kérdeztem, miközben a fiú a tűztől távolabb, a fa alá rángatott.
  - Olyan nincs! - rikkantott Dakota, és a következő pillanatban már táncoltunk is.
Csak nevettem, de nem tiltakoztam. Tony és két igaz barátom meglepetten pillantott rám, mert mostanában nem hallottak nevetni. Nem törődtem velük, táncolni mentünk. Irisék és Patty-ék követték a példánkat.
Tánc közben egyszer csak Dake felemelte a fejem és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
  - Nem akarok szomorúságot látni a szemedben. - mosolygott a fiú.
  - Hé, Dake, ne udvarolj! Tudtommal összemelegedtél Patty barátnőjével Pertahval.
  - Ez így van. Nem is akarlak téged felcsípni, pusztán barátilag támogatlak. Kedvellek, mert egy elragadó lány vagy, és nagyon sajnálom, hogy Castiel tönkretett... Nekem sérült áru nem kell.
Ezt úgy mondta, mintha egy törött pohár lennék, de értettem a lényeget, és nem is haragudtam érte, hisz igaza volt. Melyik fiú venne a nyakába egy lelki nyomorékot?
Pillantásom a szomszéd házra esett és rögtön eszembe jutott, mit láttam ott. Újra magam előtt láttam a meztelenül összefonódott Castielt és Tiriát. Ez a látvány mély sebet hagyott bennem. Hát már sosem fogom elfelejteni?
  - Köszönöm az őszinteséged. - válaszoltam derűsen. - Örülök, hogy van valaki, aki nem kezel hímes tojásként. Értem én, hogy csak jót akarnak, de nem értik meg, hogy egyes egyedül nekem kell feldolgoznom ezt a csalódást, és meg kell élnem a fájdalmat. Ha szép lassan magamtól feldolgozom a történteket, csak akkor leszek képes új életet kezdeni. Baromira elegem van belőle, hogy pátyolgatnak és mindenáron azt akarják, hogy vidám legyek! - fakadtam ki és jólesett kimondani a gondolataimat. Szegény fiúra zúdítottam a belső feszültségem, de már nem bírtam magamban tartani.
  - Megértem, de értsd meg őket is! Szeretnek, és csak a javadat akarják!
  - Tudom-tudom, de már az agyamra mennek!
  - Törődj bele, hogy segíteni akarnak és ha látják rajtad, hogy már nem búsulsz, majd békén hagynak! - tanácsolta Dake bölcsen. Nem is gondoltam, hogy ennyi megértés szorult a fiúba. Bizony, félreismertem, és jól is esett egy kívülállónak elpanaszolni a gondom, bajom.
  - Igazad van, Dakota és kösz, hogy vagy nekem! - pillantottam rá meghatódva.
  - Ugyan már! Erre valók a barátok! - mosolygott a fiú és szeretettel magához ölelt.
Hálásan simultam hozzá. Jólesett a gondoskodása és a megértése, de tőle valahogy másképp jött ez, mint Tony-éktól. Dake csak szimplán jó fej volt, nem sajnálkozott látványosan.
Ebben a pillanatban kapta el a karom Kim és elrángatott Dakotától. Közölte, hogy kész a kaja, menjek enni. Nem volt más választásom, követtem és elvettem egy szalonnazsírral csepegtetett kenyeret, és a kis asztalnál zöldségeket tettem rá. Miközben ettem, Kim körülöttem lebzselt egy pohár boros kólával a kezében.
  - Na, mi ez? Dakota karjába akarsz omlani? Azért mentettelek ki, mert szerintem nem ő lenne a legjobb megoldás. - közölte cserfes barátnőm.
  - Nem, nem volt ilyen szándékom! - közöltem nyugodtan, de azért rosszul esett a gyanúsítás. - Dakota csak jó barát és meghallgatott. Különben meg te ne tegyél nekem szemrehányást, amikor úgy látom ráindultál Lysanderre. - tereltem el a témát. - Úgy zizegtek, mint a szerelmes kiskamaszok!
  - Szó sincs ilyesmiről. - nevetett Kim, de láttam, hogy zavartan forgatja a poharát. - Az van, hogy mostanában túl sokat lógtunk együtt és most, hogy megismertem a fiút, rájöttem, érdekes fazon.
  - Aha... aha... én meg most jöttem a falvédőről! - szurkálódtam vidáman. - Lehet, hogy depis vagyok, de nem vak. Szerintem, vonzódtok egymáshoz és ha úgy van, én örülnék a legjobban, ha összejönnétek. Nagyon különböztök egymástól, pont ezért lennétek eszményi pár.

  - Jaj, Vivi! Miket beszélsz? - nézett rám dühösen Kim.
  - Csak az igazat mondom! Itt lenne az ideje, hogy helyettem magaddal foglalkozni! Várod itt, hogy túl legyek Castielen, amikor még te sem kezdtél új kapcsolatot senkivel, mióta szétmentetek Alexszel!
  - De veled ellentétben, én nem búsulok! - csúfolt ki a barátnőm. - Továbbra is az a meggyőződésem, hogy csak akkor leszel jól, ha új pasit találsz... vagy egy régit, de nem Dakotát! - rázkódott meg megjátszott utálattal Kim. - Ó, régi pasikról jut eszembe! Mi van Viktorral? Rég meséltél róla!
  - Mert nincs mit. Egy ideje nem hív, nem ír. Biztos jól el van a kis Jenny-ével, engem meg elfelejtett.
  - De nem azt ígérte, hogy hazajön hozzád?
  - Igen, de szerintem megunta a rám várakozást... és igaza is van. - válaszoltam bánatosan. Valahogy elszomorított ez a gondolat. Mostanában nekem se jutott eszembe Viktor. Jó lett volna tudni, mi van vele, de nem lett volna bátorságom beszélni vele. Az olyan lenne, mintha ló nincs, szamár is jó alapon hozzá menekülnék, most, hogy szabad lettem. Nem akartam, hogy ő és mindenki más ezt gondolja. Az élet elsodort tőle, hát így jártunk. Nem fogok utána kapaszkodni csak azért, hogy ne legyek magányos, abból semmi jó nem sülne ki. Ráadásul, túl messze van, nem hiszem, hogy hanyatt-homlok rohanna hozzám, most, hogy egyedülálló lettem. A Casanova már biztos elfelejtett.

  - Ne egyetek annyit, csajok! Gyertek bulizni! - ugrott közénk Lysander, és kiszakadtam borús gondolatvilágomból. A srác megragadta mindkettőnk kezét és a táncolók közé vezetett minket.
 Nemsokára kettesben hagytam Lyst és Kimet, csatlakoztam inkább a hintában ücsörgő Kevinhez és Ivetthez. Egy pohár sörrel a kezemben leültem melléjük.
  - A szőke, hosszú hajú pasi az új barátod? - kérdezte tőlem a barna hajú lány érdeklődve.
  - Jaj, nem! Dehogy is! - tiltakoztam elpirulva. - Dake csak egy osztálytársam és haverom... bár régen volt egy rövid románcunk... még jóval Castiel előtt.
  - Hallottam, hogy szétmentetek. Nagyon sajnálom. - biztosított Ivett. - Nem gondoltam volna, hogy ekkora szemét, pedig én pici kora óta ismerem.
  - Ne is emlegessük! - legyintettem, és gyorsan eltereltem a témát. Az ölelkezve lassúzó Tony-ra és Audrey-ra böktem a fejemmel. - Úgy látom a tesómnak bejön a barátnőd... remélem, jobban fog járni vele, mint az előző csajjal.
  - Hallottam azt a sztorit is. - mosolygott a lány kedvesen. - És ne aggódj, Audrey rendes és normális csaj, nem véletlenül a legjobb barátnőm. Kevinnel úgy gondoltuk, pont ilyen csaj kéne Antonynak, ezért hoztuk magunkkal Audrey-t!
  - Igen. Ráfér a haverra már egy kis boldogság. - bólogatott Kevin. - Hidd el, Vivi, ha Audrey nem lenne klassz csaj, nem hoztuk volna. Remélem, összejönnek és boldogok lesznek.
  - Hát azt én is remélem. - mosolyogtam reménykedve. - Antony megérdemli, hogy valaki őszintén szeresse.
  - De te is! - nézett rám szigorúan Kev. - Idővel te is megtalálod a nagy őt.
  - Egyelőre nem is keresem. - húztam el a szám.
  - Megértem. - sóhajtott Ivett. - A fiúktól tudom, milyen szenvedélyes és viharos kapcsolatotok volt Castiellel. Elhiszem, hogy nehéz ezt csak úgy elfelejteni. Castiel az a fajta pasi, aki megszédít, megperzsel, aztán vagy a mennybe, vagy a pokolba juttat. Gondolom, mindenki azt szajkózza neked, hogy jobb, ha elfelejted, de én is csak ezt tudom mondani. De azért ott van a pakliban az is, hogy ő akarja-e, hogy elfelejtsd.
Erre nem tudtam mit felelni, csak csendesen iszogattam. A tegnapi SMS-e is azt bizonyítja, hogy nem akarja. Nem akar elengedni. De mi értelme van a hazug szavainak, ha nincs velem? Szemrebbenés nélkül elment a szőkével. Az ő döntése volt. Ha egyszer lezártuk a kapcsolatunkat, hagyjon engem békén! Nekem aztán hiába jön, ha megunta a kis kebelcsodát! Túl fogom tenni magam rajta, és akkor már késő lesz...
Az est folyamán egyre többet ittam és egyre jobban éreztem magam. Lassan mindenhol párok alakultak ki. A tesóm egyre jobban összemelegedett Audrey-val, Lys és Kim is jól elvoltak, így én Dakotára maradtam, hisz nekünk nem volt párunk. A fiú készséggel vállalta, hogy felráz. Sokat táncoltunk, marhultunk és együtt ettünk-ittunk. Hajnalig buliztunk és az est végére úgy éreztem, lassan elkezdődött az új életem. Felfogtam végre, hogy mindenki értem aggódik, és igaza volt Dakotának, csak azt akarja mindenki, hogy boldog legyek. Hálás lehetek a sorsnak, hogy ilyen emberek vesznek körül. A szerelem nem minden, anélkül lehet élni, de a szeretet az más. Ha szeretnek, fényt hoznak az életünkbe és a legsötétebb lyukból is kivezetnek az olyan emberek, akiknek fontosak vagyunk. Csak akkor vagyok valaki, ha szeretnek és nagy szerencse, hogy nekem itt vannak a szüleim, a testvéreim és a drága jó barátaim. Nélkülük elvesztem volna. Velük teljes az életem. Jó, hogy vannak nekem és elhatároztam, hogy nem fogok nekik csalódást okozni. Megmutatom nekik, hogy érdemes vagyok a szeretetükre. Persze, ezt csak úgy lehet, ha nem gondolok többet Castielre. Ha ilyen könnyen elhagyott, nem érdemli meg a szerelmem. Mindenkinek jobb lesz, ha végleg kitörlöm a fejemből és a szívemből....

Valamit valamiért

Talán csak percek teltek el, nem tudom, nekem egy örökkévalóságnak tűnk, mire meghallottam a szirénázó mentő hangját. Mikor odaértek hozzám, még mindig görcsösen az ölemben szorongattam Lysander fejét.
  - Most már minden rendben lesz, Lys... segítenek rajtad.
Súgtam az élettelen testnek, de ezzel inkább csak saját magamat nyugtattam.
A mentőorvosok azonnal ellátták Lyst, aztán arról kérdeztek, megsérültem-e, mivel én is csupa vér voltam. Mondtam, hogy ez nem az én vérem, így nem vizsgáltak meg. Rettegve szálltam be Lys mellé a mentőautóba. Mikor elindultunk, akkor vettem észre, hogy egy rendőrautó is jön utánunk.
Hamar odaértünk a kórházba, bár nem fogtam fel, ami körülöttem történik, csak a becsövezett fiú hideg kezét szorongattam és könnyezve imádkoztam, hogy meg tudják menteni. A kötés, ami Lys mellkasára raktak elég hamar átvérzett, holt sápadt volt és nem mozdult. Féltem, hogy ebből nagy baj lesz, de a remény élt a szívemben. Nem halhat meg... nem halhat meg, csak ezt hajtogattam.
Hamarosan betolták a kórházba, engem meg egy váróterembe kísértek.
  - Nyugodjon meg, kisasszony, a barátja jó kezekben van. - mondta egy idősebb nővér futólag.
Ki akartam javítani, hogy Lysander nem úgy a barátom, de végül ráhagytam. Nem mindegy ebben a helyzetben, hogy kije vagyok a fiúnak?
Nem tudtam leülni. Fel s alá járkáltam a fehér falú váróban egy sárga lócasor előtt.
Jöttek a rendőrök. Töviről hegyire kikérdeztek. Alig tudtam elmondani a történteket, az izgalomtól a hangom is remegett, de végül közölték, hogy körözni kezdik Deboraht. Már nem érdekelt a kígyó, csak azt akartam, hogy Lysander felgyógyuljon. Mikor végeztek a kihallgatásommal, azt mondták, majd visszajönnek, ha a sértett magához tér, hogy őt is kikérdezzék.
Megint egyedül maradtam a hatalmas váróban. Ekkor kezdett tisztulni a fejem és eszembe jutott, hogy otthon már biztos aggódnak értem. Reszkető kézzel hívtam a bátyám és sírva elmesélten neki, mi történt, és hol vagyok. Tony megígérte, hogy azonnal utánam jön.

Negyedóra idegőrlő, tehetetlen topogás után végre megjött a tesóm, és amikor megláttam elé rohantam, zokogva borultam a mellkasára.
  - Jó ég, Vivi! Rémesen nézel ki, és mi van a barátoddal? - kérdezte Tony, miközben szorongatott.
  - Még semmit se mondtak! Mióta behoztuk, nem tudok semmit! - nyafogtam kétségbe esve. - Az én hibám, ha meghal! Nem kellett volna belerángatnom ebbe!
  - Jaj, te kis buta! Dehogy a te hibád! Az átkozott Deborah műve! Hogy jutott eszedbe, hogy találkozz vele, és miért nem szóltál nekem? - nézett a szemembe Tony, miközben az arcomat simogatta.
  - Nem akartam, hogy közöd legyen Debhez, ráadásul az se lenne jobb, ha most te feküdnél vérben úszva. - zokogtam kiborulva. A szívem meg akart szakadni, nem bírtam már idegekkel.
  - Nyugodj meg, húgi! Nem lesz semmi baj. - nyugtatgatott a fekete pulcsis tesóm.
Egy rémesen hosszúnak tűnő órát várakoztunk, mire jött egy orvos és közölte velünk, hogy Lysander állapotát stabilizálták, elállt a vérzés és szerencsére nem ért fontos szerveket a szúrás, így fel fog épülni. Akkor már a megkönnyebbüléstől sírtam, és rögtön azt kérdeztem, mikor mehetek be hozzá.
Az orvos azt mondta, egy fél óra múlva mehetek. Vártam is a pillanatot, ugyanakkor féltem, hogy milyen állapotban találom Lysandert.
Tony karjában ücsörögve csak eltelt az a fél óra. Egy nővér jött értem, és bevezetett a fiú szobájába.
Lys egyedül feküdt egy apró szobában. A fehér környezetben és ágybeliben csak még sápadtabbnak tűnt.
Remegő lábakkal és repdeső szívvel sétáltam a fejéhez, és óvatosan megérintettem az arcát.
A mellkasán és a vállán körbe hatalmas kötés vette körbe, a kezéből infúzió lógott, de alapjában véve úgy nézett ki, mint aki alszik.
  - Jaj, Lysander... a francnak kellett hősködnöd! Nekem kéne itt feküdni.! - suttogtam bűntudatosan.
A fiú felnyögött és felém fordította a fejét, de nem nyitotta ki a szemét.
  - Még mit nem! Én erősebb vagyok, majd felgyógyulok.
Mikor kinyitotta a szemét, a csodálatos, kétszínű szemét az öröm szikrája végig szaladt a testemen. Annyira boldog voltam, hogy nincs komolyabb baja. Nem akartam elveszíteni a legjobb barátomat.
  - Miért kellet hősködni? Mondd meg, miért? - kérdeztem reszelős hangon és a kezét szorongattam. - Nem kellett volna miattam kockáztatni az életed!
  - Jaj, dehogynem, hercegnőm! Újra és újra megtenném, csak hogy ne bántson az a perszóna!
A fejemet csóválva néztem a szemébe. Nem tetszett ez a kijelentés, hisz nem vagyok én olyan fontos...
Reméltem, ez nem azt jelenti, hogy szerelmes belém, mert akkor nem tudom, mit kezdjek vele. Nagyon fontos nekem Lysander, kedvelem, jól érzem magam vele, de sosem gondoltam rá szerelemmel.
  - Lys... Lys... - először nem tudtam, kimondjam-e pont most a kérdést, de jobb tisztázni a dolgokat, így megkérdeztem. - Ugye... ugye nem azért védelmeztél mert... mert szerelmes vagy belém?
A zöld és borostyán szem fájdalmasan nézett rám.

  - Csak... csak azt tettem, amit az idióta barátodnak kellett volna! Szeretlek, Vivien, olyan vagy nekem, mint a kishúgom. Veled jól érzem magam, jókat hülyülünk, és fontos vagy nekem.
Fellélegeztem. Nem akartam, hogy a csodálatos barátságunkat elcsesszük holmi kósza szerelemmel és örültem, hogy ezt ő is így látja. Lysander fontosabb volt, minthogy futó kalandom legyen vele, aztán meg elveszítsem, ha esetleg nem passzolunk össze. Ha barátok vagyunk, akkor viszont örökre az életem része marad, és ez így volt a legjobb. Merthogy nem tudnám úgy szeretni, mint Castielt, abban biztos voltam. Rossz lett volna, ha Lys másképp gondolja, mert az megint csak a barátságunk végét jelentette volna.
  - Örülök, hogy így gondolod, és szépen kérlek, soha többet ne csinálj ilyet! - kértem és érzelmesen szorongattam a kezét.
  - Rendben, ha csak nem készülsz megint késői találkára a gonosszal! - nevetett Lysander, de nyomban meg is rázkódott, mert fájt neki a nevetés.
  - Deboraht körözik, el fogják kapni. Többé már nem fog ártani nekünk.
  - Így van. - lépett a szobába egy egyenruhás, negyven körüli rendőr. - A doktor értesített minket, hogy a fiatalember magához tért. Kérem, mondják el, mi történt, hogy felvegyük a jegyzőkönyvet.
Egy jó óráig meséltük, mi történt. Mikor a rendőr elment, egy ápoló kitessékelt, mondván a betegnek nyugalomra van szüksége. Nem tiltakoztam, tudtam, hogy Lysandernek sokat kell pihenni, hogy felépüljön. Búcsúzóul homlokon csókoltam, és azzal ugrattam, hogy fel ne csípjen egy csinos nővért s megígértem, hogy minden nap bejövök hozzá.
Tonyval taxival mentem haza. Egész úton kimerülten szunyókáltam a tesóm vállán. Amikor bementünk a házba, anyuék holt sápadtan fedezték fel véres ruhámat. Nekik is elmeséltem, mi történt, de most, hogy tudtam, Lysander jobban lesz, már könnyebb szívvel adtam elő a történteket.
Kimerülve és zaklatottan másztam az ágyamba. Megviseltek a történtek. A stressz, a félem és az aggodalom letaglózott. Újra és újra átéltem ezt a szörnyű estét, mielőtt elaludtam.
Másnap reggel megreggeliztem a családommal, aztán felhívtam Kimet és elmeséltem neki is, mi történt.
A lány csak szörnyülködött, és azonnal mondta, délután bejön velem a kórházba meglátogatni Lyst.
Ebéd után elugrottam a sarki közértbe, vettem egy csomó édességet Lysandernek. Két órakor találkoztam Kimmel a pékségnél, ő ott vásárolt, meg néhány könyvet hozott a betegnek, hogy ne unatkozzon.
Mikor beértünk a kórházba, és megpillantottam Lysandert, egyből feltűnt, hogy már jobb színben van. Kék pizsamát húztak rá a kötésére és boldogan mosolygott, amikor meglátott minket.
  - Sziasztok, tündérkéim! - üdvözölt minket a fiú, és a kis asztalára tette a napilapot, amit olvasott. - Üljetek le! Érezzétek jól magatokat a nyaralómban! Hát... nem itt akartam kezdeni a sulimentes napokat.
  - Te semmit se változol! - nevetett a lila ruhás Kim, és elkezdet kipakolni a fiú asztalára, amit hoztunk. - A hős még gúnyolódik is!
  - Nem vagyok hős, csak megvédem a barátaimat. - sütötte le a szemét szerényen Lys.
Tehetetlenül rogytam az ágy szélére a derekához. Még mindig bántott a bűntudat picit, hogy miattam került ide. A fiúnak elég volt egy pillantás vetnie rám, máris tudta, miért kámpicsorodtam el.
  - Na de, Vivike! Ne szomorkodj! Nem a te hibád, hogy itt vagyok! Én szaladtam a pengébe.... Ezt már egyszer megbeszéltük.
  - Tudom, de akkor is kínoz a tudat, hogy nem lennél itt, ha nem csallak magammal.
  - Én meg akkor buktam volna ki, ha te feküdnél itt, és a pici, törékeny tested biztos nem úgy reagálna, mint az enyém. Szóval téma lezárva, a hétvégén kiengednek. Megmaradok. - mosolygott Lys és gyengéden megérintette az arcomat.
  - Nagy szerencsétek volt, hogy ennyivel megúsztátok! - sóhajtott Kim.
  - Remélem, Deborah méltó büntetést kap ezért. - mondtam bosszúsan.
  - Ja... el is felejtettem mondani! - kapott a fejéhez Kim hirtelen. - Délelőtt körbe telefonáltam Capucine-t és Charlotte-ot, mert ők közel laknak Deborahékhoz... tőlük tudtam meg, hogy ma reggel elvitték a rendőrök a fúriát! Ideggyógyintézetbe zárták, mert nem beszámítható. Azt hajtogatta a zsaruknak, hogy még befejezetlen ügye van, meg kell ölnie egy-két embert.... Carla beszélt Deb nővérével, azt mondta hónapokig, vagy évekig fogják kezelni, ha meg rendbe is jön és nem csukják le, a nagyanyáéknál fogják tartani vidéken.
A szívem megremegett, mert tudtam Deb csakis engem és Castielt szeretett volna még holtan látni... meg talán Tonyt is. Isten adott szerencse, hogy elkapták, mert ki tudja, mire lett volna még képes. Már nem sajnáltam a boszorkányt, a gonosz elnyerte méltó büntetését. Megérdemelte, amit kapott. Többé már nem keseríti meg az életünket. Megszabadultunk Deborahtól, de milyen áron? Cserébe majdnem elveszítettem Lysandert. Erre mondják, hogy valamit valamiért. A gonosz már nem zaklat többé, visszakaptam a bátyám.... de nagy árat fizetem érte, és nem csak Lys sérülése miatt gondolom ezt, hisz Castielt is elvesztettem már mindörökre. Ettől megint elszomorodtam. Nem szabad a hűtlen kutyára gondolnom, azzal csak magamat kínzom.
  - Legalább nyugtunk lesz tőle. - bólogatott Lys elégedetten, miközben elkomorult arcomat méregette. - Örülnöd kellene, Vivike!
  - Örülök is, csak épp arra gondoltam, hogy busásan megfizettünk érte.

  - Ne gondolj a rosszra! - biztatott Kim, és leült mellém Lys lábához. - Az élet mindig tartogat jó dolgokat a sok szenvedés után. Mi hárman - persze ha Lysander felgyógyul - gondoskodunk róla, hogy felejthetetlen nyarunk legyen!
  - Jól hangzik. - hagytam rá.
  - Úgy bizony! Bulizni fogunk ezerrel, és minden nap csavargunk. - lelkesedett a beteg.
  - De csak akkor, ha távol tartod magad a késektől. - kötekedett a fiúval Kim.
  - Nem mindegy, kinek a kezében van a kés. - nevetett Lys.
A jó hangulatuk hamarosan rám is átragadt. Azzal vigasztaltam magam, hogy Lys jobban van. Hála az égnek, nem szerzett maradandó sérülést és velünk lesz, jóban rosszban. Ez azért csak elég ok az örvendezésre.
Kim közben megmutogatta a könyveket, amit hozott neki. Lys csodálkozva fedezte fel, hogy barátnőm pont olyanokat hozott, amiket szívesen olvas. Kim meg nevetve közölte, hogy ránézőleg megállapítja az emberekről, kinek milyen a stílusa és miket szeret. Aztán már arról fecsegtünk, mit fogunk még csinálni a nyáron.
Ekkor határoztam el, hogy nem csak eljátszom a boldogságot, hanem az is leszek. Ők ketten megérdemlik, hogy miattuk lenyeljem a fájdalmam. Nem kesereghetek örökké Castiel után. Tovább kell élnem és nyitottnak kell lennem az új élet felé, csak így lehetek boldog. El kell temetnem a múltat. Ha folyton azzal kínzom magam, hogy arra gondolok, a fiú csak játszott és talán érzelmek nélkül volt velem, ölelt és csókolt, csak saját magamnak ártok, mert ha szeretett volna, nem lép félre az első adandó alkalommal Tiriával. Ezt a csapást is túl fogom élni, és mire Lysander sebei begyógyulnak, addigra talán az enyémek is befognak. Nem búsulhatok állandóan az elvesztett szerelem után. Élni kell, és jól élni!
Aznap este ezekkel a gondolatokkal feküdtem le. Élt bennem a remény, hogy egyszer megint az a boldog, gondatlan kislány leszek, aki mindig is voltam.
Tizenegy körül a telefonom pittyegésére keltem. Legszívesebben földhöz csaptam volna, amiért felkeltett valaki ilyen későn, de a kíváncsiság úrrá lett rajtam. Reméltem, nem Lysanderrel van baj!
Álmosan nyitottam ki a szemem, és rámentem az üzenetre. Csak egy szó volt, egy szó, amitől újra fájdalom járt át. Egy szó, ami hazugság volt. Előbbi reményeim azon nyomban szerte foszlottak, és fájdalmasan zokogni kezdtem. Újra előjött a kín, a gyötrődés és a reménytelenség. Olyan volt ez az üzenet, mint egy égi jel, vagy figyelmeztetés. A párnába fúrtam a fejem, és rám jött a szívet tépő sírás.
A szó arra figyelmeztetett, hogy sosem leszek túl rajta, és a szívem egy darabkáját végleg elvesztettem. Bármennyire is szeretném, sosem tudom igazán kitépni a szívem legmélyéről és ez kétségbe ejtett.
A szerelem és a fájdalom édes testvérek, és minél mélyebb a szerelem, annál nagyobb a fájdalom. Nem akartam többé szerelmes lenni! Szentül elhatároztam, hogy nincs már szükségem erre az őrült érzésre. Megleszek nélküle is! Csak játszani fogok a fiúkkal, és nem adom a szívem senkinek!
A szó a "Szeretlek" volt, a küldője: Castiel!
És nem... nem hagyja, hogy túltegyem magam rajta!