Másnap reggel - szombaton - az öcsém rángatott ki az ágyból tizenegy óra után. Mivel egész éjszaka nem aludtam, ezt emberkínzásként fogtam fel. Mint egy holdkóros, úgy másztam ki az ágyamból, amikor Lucas közölte, hogy anyu vár a konyhában, és kéri, segítsek az ebédkészítésnél. Ásítva magamra vettem egy zöld háromnegyedes ujjú pulcsit meg egy fekete farmert. Mivel a szemem alatt kék karikák díszelegtek, halvány sminket kentem fel. Közben az előző esti viselkedésemre gondoltam. Hogy lehetek ilyen önző perszóna? Szórakozásból elcsavartam Daniel fejét, csak azért, hogy Castielt bosszantsam! Szegény Danielt biztos nagyon megbántottam, de már kár ezen rágódni.
Egy órára kész lettünk az ebéddel, négyesben ettünk, mert apu munkát kapott Franciaországban, éjszaka elutazott. A délutánom nyugisan telt, a kanapén kinyúlva pihiztem. Anyu elment a nővérénél, és a két fiú is csavargott valahol. Tehát tiszta volt a levegő, hogy fel tudjam hívni Danielt. Úgy éreztem, muszáj még egyszer beszélni vele, hogy elmagyarázzam a dolgokat. A telefonkagylóért nyúltam, de előtte pár centivel megállt a kezem, mert elbizonytalanodtam... De mégis csak bocsánatot kellene kérnem. Végül csak feltárcsáztam a már kívülről fújt számot. Míg kicsengett, idegesen nagyot nyeltem.
- Igen, tessék? - hallottam meg Daniel álmos hangját a vonalban.
- Szia! Vivien vagyok...
- Mit akarsz? - hangja nem volt túl kedves.
- Nézd... én csak bocsánatot akarok kérni!
- Miért is?
- Hát... mert nem úgy alakult az este, ahogy szeretted volna. Esélyt akartam adni neked, de.… van egy srác, akit nem tudok kiverni a fejemből, így nem tudlak téged úgy szeretni, ahogy megérdemelnéd. Sajnálom, ha rosszul esik, de őszinte akartam lenni, és nem akarom, hogy haragudj rám. - magyaráztam egy szuszra.
- Én is sajnálom, hogy az a másik rabul ejtette a szíved!
Hát még én, hogy sajnálom!
- Mivel elkerülhetetlen, hogy ne fussunk még össze, hisz jó barátja vagy a bátyuskámnak, nem akarom, hogy ellenségeskedjünk... Meg aztán nem szeretném elveszíteni a barátságod!
- Hát jó, kislány. - törődött bele Daniel. - Kaptam már máskor is kosarat, túl fogom élni. És tényleg nem lenne okos orrolnunk egymásra, amikor egy társaságban mozgunk.
- Örülök, hogy megérted. Tony-nak is kellemetlen lenne.
- Rendben, Vivien, szent a béke.
- Ó, hála az égnek! - örvendeztem. - Örülök, hogy ilyen megértő vagy!
- Én már csak ilyen vagyok!
- Nálad kedvesebb pasival még nem találkoztam! - mondtam mosolyogva, és ekkor zajt hallottam az előtér felől. Valamelyik tesóm biztos hazajött.
- Egy ilyen édes lányra nem lehet haragudni. - hallottam Daniel hangját a telefonban, de közben a neszezésre figyeltem.
- Hell... - lépett be Antony, de amikor látta, hogy a kagyló a kezemben van, elhallgatott.
Tony után fekete kabátban és nadrágban Castiel lépett be.
Na, még ez is! - dobbant meg a szívem.
A két fiú pofátlanul leült, és azt hallgatták, mit beszélek.
- Hé, kislány, itt vagy még? - jött Daniel hangja a vonalból.
- Igen, csak épp befutott a bátyám... és Daniel... remélem, tényleg nem haragszol rám.
- Persze, hogy nem. Rád nem lehet!
A kedvessége nevetésre késztetett.
- Akkor jó. - közben megpróbáltam nem törődni Castiel kutató tekintetével. - Majd még beszélünk!
- Oké! Pá, és csókollak!
- Csá!... És én is csókollak! - mondtam a telefonba, aztán letettem. Látszólag nyugodtan elhelyezkedtem a kanapén. - Helló, srácok!
- No lám, Vica! Ez a Daniel tényleg beléd van őrülve! - nevetett Tony.
- Na, igen... vannak még rendes fiúk. - mondtam, és kihívóan néztem a szúrós pillantású szürke szempárba.
- Tegnap elég hirtelen távoztatok. - jegyezte meg Castiel.
- Izé... meguntuk a bulit! - felkönyököltem a karfára, és egy hajtincsemmel játszadoztam. - Nem volt egy nagy durranás.
- Kajás vagyok! - állt fel a tesóm. - Megyek eszek, aztán hozok be nasit meg kólát! Jó lesz, Cast?
- Persze. - dünnyögte a vörös fiú, de le sem vette rólam veszedelmes tekintetét.
Neee! Tony, ne! Ne hagyj kettesben ezzel a szörnyeteggel! A pillantása semmi jót nem ígért. Mindjárt robban... Végem lesz!
Mikor a bátyám eltűnt, Cast előre dőlt a fotelben, hogy közelebb kerüljön kicsit hozzám, s már ettől is megijedtem. A szeme az enyémmel egy magasságba került.
- Nem vagy valami tehetséges színésznő, aranyom! Nekem átlátszó volt a tegnapi műsorod.
- Mi... miről beszélsz? - adtam az ártatlant. Akkor csak nem tudtam megtéveszteni!
- Szédítetted azt a szerencsétlen krapekot, pedig közömbös neked! Nem gondoltam, hogy ilyen számító vagy. - Cast tekintete szinte perzselt. Csak azt nem tudtam, hogy a haragtól, vagy valami mástól. Olyan ismeretlen volt még nekem a fiúk ilyesfajta viselkedése.
- Ne vádaskodj... Igenis kedvelem Danielt!
- Csak azt nem tudom, hogy egy ilyen lány, mint te, mit eszik egy ilyen unalmas ürgén. - csóválta a fejét a vörös ördög.
Dühösen felpattantam a kanapéról. Fenyegetően Cast elé léptem, és haragosan néztem le rá.
- Én azt nem tudom, hogy egy magadfajta pasi, miért foglalkozik egy ilyen szürke kisegérrel, mint én?
- Ez nem igaz, Vivieni! - Castiel felállt és megmerevedtem, mert nem voltam tudatában annak, hogy ennyire közel mentem hozzá. A testünk összeért. - Te gyönyörű vagy, Vivien... de még magadnak sem hiszed el... Pedig szép vagy, és érdekes.
Nem számítottam rá, hogy a nagy Castiel bókolni fog nekem. De megtörtént! Ó, egek, elájulok!
- Igazad van, egy szavad se hiszem el! - jött a védekező reflexem.
Castiel megérintette az arcom és mélyen a szemembe nézett.
- Hihetetlenül gyönyörű szemed van. A nyaralónk mellett van egy kis tó, az szokott ilyen kék lenni. Úgy éreztem, hangjában őszinteség vibrál. A pillantása sem hazudhatott.
- Hú, te még ilyeneket is tudsz mondani? - kérdeztem zavartan. - Erre nem számítottam.
- Nem hitted, hogy nekem is vannak érzéseim és őszinte mondandóm? - kérdezte gúnyosan Castiel. - Te sosem hiszel nekem! - mondta szinte panaszosan.
- De.… én... csak... - zavaromban össze-vissza dadogtam. Nem tudtam, mit kezdjek Castiel kedves oldalával. - Jaj, Cast... teljesen tönkre teszel! Nagyon elegem van belőled! Nem győzöm a fejedhez vágni, hogy mennyire gyűlölöm az ostoba viselkedésedet! Miért kell ilyen hülyén viselkedned? Egyszer gúnyolódsz... egyszer megcsókolsz... aztán veszekszel, most meg dicsérgetsz... Nem lehet rajtad kiigazodni.
- De rajtad sem! - nevetett Castiel. - Hagyjuk ezt a vitát, mert valami mást akarok tenni. És nincs magyarázat, de még mentségem sem.
- Miért? Mit akarsz? - néztem rá tágra nyílt szemekkel.
Válasz helyett Cast ajka szenvedélyes, bénító csókkal tapadt az enyémre, és teljesen elgyengültem. Kétségbeesetten próbáltam eltolni magamtól, de ölelése csak még szorosabb lett. Még egyetlen fiú sem volt ilyen hatással rám, és kezdtem megadni magam, még ha nem is akartam.
Mikor elengedett, szédült a fejem és fort a vérem.
- Tegnap este nem láttalak ilyen odaadónak a kis barátoddal! - csúfolódott Cast. - Mondd, tényleg jártok?
Megráztam a fejem. Feladtam a hazudozást, hisz úgyis átlát rajtam és pórul járok, ha füllentésen kap.
- Nem... én akartam, de ... nem illünk össze. Nem szeretem.
- Sejtettem. - Castiel arcán halvány, elégedett mosoly jelent meg.
- Én... megmondtam neki, hogy csak barátok lehetünk. Valójában nem az esetem.
- Ezt örömmel hallom. - vigyorgott a vörös szívrablóm.
A fene egye meg! Diadalmas képe láttán rájöttem, pont ez volt a célja, hogy kiszedje belőlem, mit érzek Daniel iránt. Kicsalta belőlem az igazságot, ez az aljas gazember egy csókkal!... És istenem... micsoda csók volt!
Hitetlenkedve csóváltam a fejem. Ezt nem hagyhatom annyiban!
- Minden fiú egyforma! Ha még egyszer hozzám érsz, megfojtalak! Az olcsó kis próbálkozásaidat megspórolhatod!
- Én azt utálom, ahogy viselkedsz! De.… jól áll neked ez a makacs boszorka szerep!
- Ugye most csak ugratsz? - Cast egyszerre bántott és dicsért.
- Nem. - mondta, és láttam az arcán, hogy nem viccel. Mi van, ha neki is olyan vegyes érzései vannak, mint nekem?
- Elég ebből! - kiáltottam haragosan. - Hallani és látni sem akarlak!
Kétségbeesetten próbáltam kilábalni a helyzetből. Hol van már ennyi ideig Antony?
- Jaj, Vivieni, ne hisztizz! Jobb, ha véget vetünk ennek az értelmetlen vitának!
- Szerintem is! - sóhajtva leereszkedtem a díványra, és ő is követte a példám. Lazán hátradőlt, de felém fordulva.
Veszélyesen jóképű - figyeltem a szemem sarkából - és ha ezt tovább folytatja, megtöri minden ellenállásom! Ha ez megtörténik, meghalok!
Csak ültünk ott, Castiel mosolyogva figyelt, én meg tüntetően másfelé néztem.
- Nyugi, Vivike nem harapok! - kuncogott.
- Tényleg nem??
- Az attól függ.
- Mitől? - kérdeztem élesen.
- Tőled! - kacsintott, és a szívem megremegett. Milyen hamar levesz a lábamról!
- Rögtön gondoltam. - csóváltam a fejem, próbáltam leplezni az idegességemet. Nyíltan megkérdeztem. - Miért csókoltál meg?
- Te kényszerítettél rá, hogy megtegyem. - adott olyan választ Cast, amitől majd felrobbantam.
- Még hogy én?
- Igen, te! Olyan érzékin tartottad az édes pici szád, hogy hülye lettem volna nem megtenni. - közelebb húzódott hozzám, és az arcom felé nyújtotta a kezét. - Ez még csak a kezdet volt, kedvesem. - suttogta, és ujjai az ajkamat simogatták, miközben szemével majd felfalt.
- Ne... kérlek, ne... Hagyjál! - durván eltoltam a kezét, mert nem akartam, hogy észrevegye, mennyire jólesik az érintése. - Remélem, nem fogsz megint megcsókolni!!!
- Bevallom, megfordult a fejemben a gondolat. - nevetett.
- Akkor verd ki belőle! Nem vagyok a játékszered! - közöltem határozottan, kemény hangon. - Köldököd alá csúszott az eszed?
Castiel olyan önelégülten mosolygott, hogy legszívesebben felpofoztam volna, de ehelyett beértem egy dühös pillantással.
- Elég nyűgös vagy ma délután, Vivieni! - állapította meg megnyerően mosolyogva, és ez a szívem mélyéig hatolt.
Nem igaz, hogy minden sértésemre van egy visszavágása!
- Te meg iszonyúan neveletlen vagy, mint mindig! - vágtam vissza. - Rettentően idegesítesz!
- Sajna! Megígérem, hogy mostantól nem kötekedek veled!
- Nekem ne ígérj semmit! - legyintettem. - Úgysem tudod betartani!
- Lehet, hogy igazad van...
- De tudd meg, hogy velem így nem bánhatsz!
- Hidd el, nem szándékosan teszem. - magyarázta Castiel. - Legtöbbször te provokálsz.
- Ó, még mindjárt én leszek a hibás! - háborogtam.
- Mindketten hibásak vagyunk. Macska egér játékot folytatunk azért, mert vonzódunk egymáshoz! Te is tudod... te is érzed! Olyan kisugárzásod van, hogy megbolondítod a fiúkat.
Felemeltem a fejem. Pillantásom találkozott az övével. Másodpercekig csak néztünk egymás szemébe. Megremegtem az izgalomtól. Hogy csinálja ezt? Valahogy mindig eléri, hogy elveszítsem a fejem a jelenlétében. Megfeledkezek mindenről magam körül.
- Ezt... ezt komolyan mondod?
- A legkomolyabban.
- Hagyjuk ezt, jó? - kértem kedvesen. Nem tudtam, mit válaszoljak. - Neked barátnőd van... nem kellene csókolgatnod!
- Na és? Amiről nem tud, az nem fáj neki!
- Hogy lehetsz ilyen? - akadtam ki szívtelenségén. - Képes lennél megcsalni?
- Miért is ne?
Na, előjött a bunkó és könyörtelen Castiel. Ettől az énétől nem voltam oda.
- Igazán szép volna tőled, ha nem velem próbálkoznál. - ideges voltam és csalódott. - Ha csak kalandra és szórakozásra vágysz, nem jó ajtón kopogtatsz! Monogám típus vagyok... nem a kalandok híve.
- Pont ezért kellesz nekem! - nézett rám áthatóan és éhesen a vörös ördög.
- Álmodj csak, kisfiú! - Minden erőmet összeszedve nyugalmat színleltem, és közben szemrehányást tettem magamnak, amiért eddig is hagytam, hogy játsszon velem. - Mi sosem leszünk egy pár! Egyszerűen nem illünk össze. Nem futok olyannak a karjába, aki mást szeret.
- A jövőt nem tudhatod előre, kedvesem!
Szembe fordultam vele, hogy megint jól leszidjam, de zavarba jöttem, mert túl közel volt hozzám. Az arca csak pár centire volt az enyémtől. Egy csapásra elfelejtettem a kemény szavakat, amiket a fejéhez akartam vágni. Megint teljesen összezavarodtak a gondolataim. Ebben a pillanatban Tony kirúgta a konyhaajtót és egy tálcával a kezében berobogott. Letette a chipssel, kekszekkel és kólával megpakolt tárcát a dohányzóasztalra. - Vegyetek és egyetek!
Zavartan húzódoztam, hogy növeljem a távolságot köztem és Castiel között. Ő meg csak lazán elvett egy poharat. Antony leült a fotelbe.
- Örülök, hogy olyan jóban vagytok, hogy megfértek egy kanapén.
- Nehogy azt hidd! - vágtam rá morcosan.
- Tony, te tudtad, hogy a húgod ejtette Danielt? - újságolta Castiel Pepsit kortyolgatva.
- Nocsak! Nem. Ez új nekem! Azt hittem, totál egymásra vagytok állva. - nézett rám furcsállva a tesóm.
- Ó, csak.… rájöttem, hogy Daniel nem az a fajta pasi, aki engem izgat. - mondtam röviden, de már meg is bántam, hogy kimondtam, mert Cast szeme felcsillant.
- Akkor ki... izgat? - kuncogott sokatmondó pillantással.
- Hát nem te... az biztos! - köptem oda haragosan.
- Hazudsz! - súgta Castiel, olyan halkan, hogy még én is alig hallottam.
Antony meg csak nevetett.
- Nos, kicsi húgocskám, te aztán tényleg nagy hatással vagy azokra, akiket ismersz!
A vörös fiú letette kiürült poharát.
- Ideje felszívódnom.
- Máris? - csodálkozott Tony.
- Igen. Vár a barátnőm. - jelentette ki, miközben szúrós pillantást küldött felém.
Enyhe csalódást éreztem. Megy a szerelméhez, mintha mi sem történt volna köztünk! A fene se érdi ezt a pokolfajzatot!
Megcsörrent Antony telefonja.
- Vica, kísérd ki a barátom, mert ezt fel kell vennem. Kevin az! - intett Castnak, aztán már a hívóhoz beszélt.
- Szívesen. - vágtam morcos grimaszt, és kinyitottam az előszoba ajtaját Castielnek.
A kisajtóig kísértem, a kapufélfa két vasoszlopának támasztottam a két kezem és vártam, hogy végre elmenjen, de a fiú megállt előttem.
- Mondd, Vivieni, te tudod a matekházit?
Meglepődtem a témaválasztásán, nagyokat pislogtam.
- Naná, hogy nem! Teljesen sötét vagyok matekból. Majd hétfő reggel leírom valamelyik csajéról.
- Nekem is leírhatnád!
- Még mit nem! - vágtam rá felháborodva. - Nem vagyok a titkárnőd!
- Igazad van, majd Iris megcsinálja nekem. - vont vállat, és hirtelen a kapun pihenő kezeimre tette az övéit. - Kár, hogy az előbb Tony megzavart minket. Sok mindent szerettem volna még mondani.
- Részemről befejeztem a témát. Nem hagyom, hogy szórakozz velem! Ne beszéljünk erről, és kérlek állítsd le magad!
- De én még nem fejeztem be, sőt...
Bizsergett a kézfejem, mert a keze még mindig az enyémen volt, és a gondolataim kezdtek összekuszálódni. Veszélyes ilyen közel engedni magamhoz, de mit tehetnék?
Épp Iris tekert el mellettünk biciklivel. Köszönt nekünk egy helló -t, meg sem állt, csak ment tovább. Viszonoztuk az üdvözlést, de egyikőnk se mozdult. Mindketten ott álltunk, néztük egymást, két kezünket összeérintve.
- Megőrjítesz! - súgta Castiel rekedten.
- Te meg kikészítesz! - nem maradtam adós a hasonló válasszal.
- Na jó, kiscica, most már tényleg mennem kell! Álmodj rólam!
Elakadt a lélegzetem, amikor Cast lehajolt, és gyengéden arcon csókolt. Rám kacsintott, aztán felült a motorjára és elrobogott.
Mikor már teljesen eltűnt a szemem elől, csak akkor kezdtem el fázni a novemberi csípős hidegben.
Ez a fiú egy önző, beképzelt majom! Azt hiszi, könnyen bedőlök neki! Sosem bírtam az ilyen alakokat.... úgy látszik Ő az egyetlen kivétel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése