Pezseg az élet

December negyedikén már tombolt a tél, fogvacogtató hideg volt. A föld kőkeményre fagyott, csak hó nem esett. Már mindenki az egy hét múlva esedékes karácsonyi bál lázában égett, de előttünk volt még a Mikulás ünnepség is. Az ofővel közösen úgy döntöttünk, az idén is kisorsoljuk, ki-kinek vegyen csomagot, mert az izgibb, mintha mindenki egységes mikuláscsomagot kap az osztálypénzből. Ötödik órán, osztályfőnökin izgatottan vártuk, hogy mind húzzunk egy cetlit a piros baseball sapkából. Jó lett volna, ha Castiel nevét húzom, de a sors nem úgy akarta, Lysandert húztam. A nap végére, már nagyjából mindenki tudta, ki-kit húzott, mert nem tudtunk titkot tartani. Castiel Eva nevét húzta, Castielt Kim és utolsó szünetben pimasz mosollyal közölte is kedvesemmel, hogy bombasztikus ajándékkal fogja meglepni. Kimet Dake húzta ki, aminek a lány nem örült, semmi jóra nem számított a szőke macsótól. Ha igaz volt a pletyka, engem Alexy húzott ki, Ren Charlotte-ot, Lys Kentint, Rosa Leigh nevét, Nathaniel Violát, Armin Ambert, Nathaniel nevét pedig Tori. Nagy volt a sustorgás egész nap, hogy mivel lepjük meg a kisorsolt társainkat.
Hazafelé menet piros vastag kabátban, sapkában és kesztyűben gyalogoltam Castiellel a házunk felé. Szorongattuk egymás kezét és gyorsan szedtük a lábunkat, hogy minél hamarabb hazaérjünk a dermesztő hidegben. Nem is nagyon beszélgettünk, de nem volt kellemetlen a csend közöttünk.
Mikor hazaértünk, levettük a meleg holmikat, aztán a konyhába mentünk. Forró teát főztem, amit aztán csendesen ücsörögve élveztünk a konyhaasztal mellett ülve. A családom még nem volt otthon, így kettesben voltunk. A citromos tea finom volt, de a csókok, amit néha-néha Castieltől kaptam, amikor odahajolt hozzám, még jobbak voltak.

  - Kit is húztál ki? - kérdezte hirtelen Castiel. A fekete csészét tologatta maga előtt szórakozottan, míg a másik kezével az asztalon könyökölt és a fejét támasztotta.
  - Lysandert. - feleltem egyszerűen.
  - Jó neked! Bár én is egy közelebbi havert húztam volna ki! Könnyebb lenne olyannak ajándékot venni, akit ismerek. Gőzöm sincs milyen apróságot tegyek Eva csomagjába.
Elgondolkodva néztem a gondterhelt, vörös Casanovát. Tudtam, hogy a pénz nem számít neki, itt az zavarja, hogy Eva nem az a lány, aki minden hülyeségnek megörül, ráadásul zárkózott és nem is mutatná ki, tetszik-e neki, amit kap. Megértettem Castiel dilemmáját. Tudtam, hogy nem akar felsülni, vagy bolondságra kiadni a pénzt. Az, hogy tőlem vár tanácsot, jól esett, de nem nagyon volt ötletem.
  - Megértelek. - mondtam a teámat kortyolgatva. - Neki nem lőheted el a tavalyi poént, mint Amberrel. Eva kivágná az ablakon a fésűkészletet meg a hajcsatokat. Ő nem egy Barbie baba típus.
  - Hát nem. - húzta el a száját Castiel. Hirtelen elkapta a székem és egész közel húzott magához. A térdünk összeért. A derekam köré fonta a karját. - Ha téged húztalak volna, könnyű dolgom lett volna. Már gondolatban megvettem neked egy ehető bugyit!
Feszülten felnevettem, mert meglepett és zavarba is ejtett. Hozzászokhattam volna már, hogy vannak hajmeresztő ötletei és gondolatai, de úgy látszik, ezekre nem lehet felkészülni.
  - Vegyél azt Evának, te perverz őrült! - nevettem, de csak azért, hogy leplezzem a pirulásom.
  - Persze, a csaj meg átváltozna Samarává A kör-ből és legyilkolna.
Ezúttal gondatlanul nevettem, mert nagyon is el tudtam képzelni, hogy a zárkózott lány bosszúból átváltozna gyilkológéppé.
  - Na, de most komolyan! - Castiel erőtejesen magához ölelt. Immár nem a saját székemen ültem, hanem az ölében. Lábam lazán lelógattam a háta mögött, és átkaroltam a nyakát. - Mi az ördögöt vegyek egy élettelen zombinak?
  - Ne beszélj így róla! - róttam meg szigorú szemekkel. - Eva klassz csaj, csak nehezen nyílik ki az embereknek. És ha a tanácsomat várod, azt mondom ő is nőből van. Biztos örülne valami apró bizsunak, bár nem giccses valamit képzelek el, hanem valami feketét. Te zenélsz vele, találj ki valamit!
Castiel elgondolkodva csavargatta a hajam az ujjai között.
  - Igazad van, drágám! Majd szétnézek a városban. Mi lenne velem nélküled! - mosolygott szeretettel, s ettől megremegett a szívem. Hiába na, még mindig olyan hatással volt rám a ritkán felvillanó mosolya és szürke szeme csillogása, mint mikor beleszerettem. Ez az érzés egyszerre volt megnyugtató és izgató. - És te tudod már, hogy mit adsz Lysandernek?
Nehéz volt a kérdésre koncentrálnom, amikor éppen róla álmodoztam.
  - Ó, igen. Már határozott elképzelésem van. - mosolyogtam sejtelmesen.
  - És elárulod? - kíváncsiskodott a vörös ördög.
  - Nem. - vigyorogtam. - A legjobb haverja vagy, még képes lennél kikotyogni, és akkor oda a meglepetés! Ti férfiak néha nem tudtok lakatot tenni a szátokra!
  - De a tiédre tudok! - villant meg a szürke szempár. Cast a hajamba markolt és viharos szenvedéllyel tapasztotta ajkamra az övét.
A csók egyre hevesebb lett, remegés futott végig a gerincemen. Amikor a szája végigsiklott a nyakamon és a rózsaszín bolyhos pulóver mély kivágata mentén az érzékeny bőrt csiklandozva, kezem a tarkójára csúszott, aztán óvatosan eltoltam a fejét magamtól.
  - Ne olyan hevesen, Rómeó! Most már bármikor befuthat anyám, vagy az öcsém.
Castiel duzzogva, lebiggyesztett szájjal nézett a szemembe.

  - Olyan ünneprontó vagy! Mindig elrontod a játékomat!
  - Az ilyen játékokat tartogassuk éjszakára. - mosolyogtam rá kihívóan.
  - Hm, ezt vegyem ígéretnek? - nevetett a srác, és érzéki csókot nyomott a nyakamra.
Játékos evődésünknek Castiel telefonjának csörgése vetett végett. Morcos képpel kivette a farzsebéből a telefont és az asztal szélére rakta. Egyszerre olvastuk le a villogó nevet: Lysander.
Cast nem vette a füléhez a telót, hanem megnyomta a kihangosító gombot, hogy mindketten halljuk haverja szavait.
  - Szeva, haver! - hallottuk Lys vidáman csengő, dallamos hangját.
  - Mit akarsz? - kérdezte Cast kicsit sem barátságosan. Nem zavartatta magát. Továbbra is ölelt, és a hátamon fel-le járt a keze.
  - Megzavartam valamit? - kuncogott a telefonba a jó haver.
  - Ha tudni akarod, Viviéknél vagyok. - közölte a vörös srác, és hogy ezt bebizonyítsa, hangosan cuppanó csókot nyomott az arcomra.
  - Szia, Lys! - nevettem, és leszereltem magamról kedvesem kezét, mert hevesen tapogatta a mellem.
  - Képesek vagytok fényes nappal az ágyban enyelegni? - kérdezte Lysander elborzadva, de azért röhögött.
  - A konyhában, tesó, a konyhában. - mondta Castiel, miközben a fülem rágcsálta.
  - Hóóó... erről jobb lett volna, ha nem tudok! - háborgott Lys, s megint nevetnem kellett, mert magam előtt láttam, milyen megrökönyödött fejet vághat.
  - Van különösebb oka is, hogy zavarkodsz, vagy csak unatkozol? - kérdezte Castiel türelmetlenül, mert már unta a beszélgetést.
  - Persze, hogy van! Itt van nálam Alexy és Eva. Már felcsörgettem Ninát is, úton van. Próbálni fogunk. Gondoltuk ránk fér a gyakorlás a karácsonyi verseny előtt. Jöhetnél te is, biztos berozsdásodtál már, míg otthon dekkoltál két hónapig! - adta elő egy szuszra az ötletét Lys.
Castiel homlok ráncolva pillantott rám. Leolvastam az arcáról, hogy nincs elragadtatva az ötlettől, hisz velem tervezte a délutánját. Nem szerette, ha nem ő irányít.
  - Nem is tudom, haver...
  - Figyi, ez fontos! - győzködte Lysander a vonalból. - Gyakorolni kell, és megbeszélni, ki-kivel fog énekelni. Alexy kinyomozta, hogy nem karácsonyi dalokat fogunk előadni, hanem érzelmes slágereket duettben és egyénileg. Mindkét kategóriában lehet indulni, neked pláne kéne párban és egyéniben is. Szóval told ide a segged, és hagyd tanulni a szépséged!
  - Jó, megyek. - húzta el a száját Cast, mert győzött benne a karrierista. - Csak azt nem értem, honnan szerzi a kék hajú az infókat. Látnok, vagy kém a gyerek?
Lysander jót nevetett, s az orrom alatt én is.
 - Ezt majd kérdezd meg tőle, ha itt leszel! Ha nem jössz fél órán belül, puskával megyek érted. - fenyegetőzött Lys vidáman.
  - Jó, megyek.
  - Oké. Szia Vivi! - búcsúzott Lys és kinyomta a telefont.
Castiel csalódott képpel tolt vissza az eredeti helyemre, de azért még egy pillanatig hozzám hajolt és megölelt.
  - Sajnálom, kicsim. Hallottad az önkéntes menedzsert. Meló van. Készülnünk kell a báli műsorra. Holnap bepótoljuk, megígérem. - puszilta meg a homlokom kedvesen.
  - Megértem, hogy fontosak a próbák. Viszont holnap nekem nem jó. Sissy-s napom lesz.
  - A fenébe! - morgott Cast és a vállamra hajtotta a fejét.
  - Ne búsulj! Nyakunkon a téli szünet, akkor nem lesz suli, zavaró barátok és próbák sem. - próbáltam vigasztalni, pedig nekem is zokon esett, hogy alig van időnk egymásra.
Szeretetteljes csókot kaptam válaszul, és ez ezerszer jobb volt, mint bármilyen szó. A gyengéd és finom csók hosszúra sikeredett, Castiel csak nagy sokára bontakozott ki a karomból.
  - Tényleg megyek, mert képes Lys beállítani egy aknavetővel.
Kikísértem a srácot és segítettem neki felvenni a vastag bőrdzsekit. Zokon esett, hogy egyedül maradok, de nem akartam kimutatni a csalódottságom. Ha neki ilyen fontos a zenekar és a siker a bálon, támogatnom kell. Nem lehetek hisztis barátnő, aki rinyál, hogy elhanyagolják.
A délutánom unalmasan telt, tanultam, aztán a tévé előtt lazultam a két tesómmal.

Másnap reggel kicsit később keltem a kelleténél, rohanvást kaptam magamra egy fekete vastag nadrágot, egy lila garbót és a térdig érő csizmám. Nem volt időm összefogni a hajam, csak alaposan kifésültem. Már rajtam volt a kabát és a táska a vállamon, amikor pötyögtem Castielnek egy SMS-t, hogy elaludtam. Visszaírt, hogy a suli bejárata előtt megvár. A nap gyorsan telt, az utolsó két órában Castielék próbáltak, Violáék a díszleteket csinálták, mi meg Kimékkel a tornateremben takarítottunk. A fiúk zsörtölődtek, hogy még van egy hét a bálig, addig még megint kosz lesz, de Boris nem törődött a nyafogással. Azt mondta jobb, ha apránként mindent ragyogóvá varázsolunk.
Hiába nyaggattam egész nap Kimet, nem volt hajlandó elárulni, mit vesz mikulásra Castielnek, csak kárörvendően vigyorgott. Kicsit bántott, de persze én se árultam volna el, mivel akarom meglepni Lysandert.
Hetedik óra után bevártuk a zenekörösöket a kapuban. Kimmel vacogva toporogtunk a vaskapu előtt. Nem kellett sokáig várni, nemsokára jött is Cast, Lys, Eva és Alexy vidáman fecserészve.
A piros nadrágos és fekete bőrdzsekis szerelmem azonnal a karjába zárt és kedveskedve dörzsölgette a vállam és a hátam, mint aki fel akar melegíteni.
  - Úgy látom, nálatok mindig dúl a love. - vigyorgott ránk lila bohócsapkája alól Alexy.
  - Még jó, hogy! - nevettem és lelkesen Cast nyakába csimpaszkodtam.
  - Ott oszt lesz forró délután! Fűteni sem kel majd! - forgatta a szemét gúnyolódva a fekete hosszú kabátos Eva.
  - Sajnos nem. Ma Ren húgára vigyázok. - húztam el a szám.
  - Ez van. - vont vállat Castiel. - És ha már a drágám úgy sem ér rá, jöhettek nálam próbálni! Begyakorolhatjuk a duetteket.
  - Jó ötlet. Dobok üzit Ninának és Sandrának. - bólintott rá egyből Alexy.
  - Kezdem unni, hogy a kis Nina folyton veletek lóg. - közölte nemtetszését a sárga pufi dzsekis Kim.

  - A csapatunk tagja és jó hangja van. - védte Lys, de jobb lett volna, ha nem szólal meg. Hogy tetőzze a bajt, még hozzátette. - Sasha őt osztotta mellém duettpartnernek.
  - Ó, remek! - háborgott Kim. - Akkor a mi romantikus napunk is füstbe ment. Igazán csodás! Jó kornyikálást! - A barátnőm sértődötten hátat fordított nekünk és átgyalogolt az út másik oldalára, majd a Pláza felé kanyarodott.
  - Kim! Kim, várj! - kiáltott utána Lysander kétségbe esve, de hiába, barátnője már messze járt.
  - Majd megbékél! - nyugtattam meg a srácot. - Kim nagyon hirtelen haragú, és nem szereti, ha nem a kedve szerint mennek a dolgok. Majd bocsánatot kér, ha lehiggadt.
  - Remélem, úgy lesz. - motyogta Lys a földet bámulva.
Úgy gondoltam, muszáj feloldanom a fagyos hangulatot ezért kérdőn néztem Alexyre.
  - Ki az a Sandra? Bővült a zenekarotok?
  - Á, dehogy. Sandra lesz az én duettpartnerem. Most nem zenekarként fogunk fellépni. Egyébként a lány Patty osztálytársa. Ha emlékeztek rá Rihannát énekelt egy másik lánnyal, amikor bent voltatok az óránkon.
Nem igazán emlékeztem, mert akkor is csak Castielre tudtam koncentrálni, de ezt nem akartam az orrukra kötni.
  - Valami rémlik. - hagytam rá. - Szóval most párban kell majd énekelnetek?
  - Legfőképpen igen. - tért magához Lysander. - Eva Castiellel, Nina velem, de Castiel egyénileg is el akar énekelni egy dalt.
  - És biztosra veszi a győzelmet. - gúnyolódott Evangeline.
  - Még szép! Veled vagy nélküled, de én fogok nyerni. Bebiztosítom magam. - közölte nagyképűen a párom és nyelvet öltött Evára.
  - És tudjátok már, mit fogtok énekelni? - faggatóztam kíváncsian, mert rám is átragadt a lelkesedés.
  - Hát persze. - büszkélkedett Alexy. - Holnap gyere el a próbánkra Castielnél.
  - Holnap is próbáltok? - kérdeztem csodálkozva, de aztán rájöttem, hogy csak akkor láthatom megint suli után a kedvesem, ha beengednek a próbára. - Tök jó! Szívesen megnézlek titeket!
  - Akkor holnap talizunk! - búcsúzott Eva. - Szaladok haza, eszek valamit, aztán a gitárommal a szokott időben ott leszek, Cast! Viszlát, gyerekek!
Lassan mind szétszéledtek, csak mi maradtunk Castiellel még egy csók erejéig. Gyorsan elbúcsúztunk, mert ő sietett haza a bandájához, én meg a Plázába készültem megvenni Lys ajándékát.
A gondolataimba merülve battyogtam. Épp azon agyaltam, hogy beszélnem kéne Kimmel, ne legyen ilyen hisztis, mert így el fogja veszíteni Lyst, amikor valaki hátúról hatalmasat vágott a hátamra és még rám is kiáltott. Ijedten, ezerrel dobogó szívvel fordultam meg. Ren nevető arcával találtam szembe magam. Kiugrani készülő szívemre szorítottam a kezem, haragosan néztem a fekete kapucnis kabátos és szürke nadrágos fiúra.
  - Basszuskulcs! A szívbajt akartad rám hozni? - kérdeztem fennhangon.
Ren még mindig kuncogott és kihúzta a füléből a kis fülhallgatót.
  - Bocsi, de úgy elbambultál, hogy nem hagyhattam ki ezt a poént.
  - Nem volt vicces. - néztem rá ellenségesen.

  - Ne húzd már fel magad! - kérte Ren vidáman csillogó szemmel. Meglepett a jó kedve. Mostanában megint tartotta tőlem a távolságot, és most letaglózott, hogy ilyen közvetlen és barátságos.
  - Egyébként hová sietsz? Láttam, hogy a barátod hazafelé siet, nem vágytam a társaságára, ezért inkább utánad jöttem. Csavarogsz? Elfelejtetted, hogy ma te vigyázol a húgomra?
Az, hogy Ren ilyen hosszú mondatokat intézett hozzám, újabb meglepetés volt. Örültem, hogy megint haverkodunk, de ugyanakkor féltem az okától. Volt valami megfejthetetlen a szemében és ez riadóztatta az ellenállásomat. Nem akartam, hogy másképp nézzen rám.
  - Nem felejtettem el. - néztem rá dacosan. - A Plázába megyek megvenni Lysander ajándékát a mikuláscsomagba. Utána egyből nálatok készültem...
  - Remek! Veled megyek! - jelentette ki Ren és elindult, s a karomnál fogva maga után húzott.
  - Vásárolni akarsz? - kérdeztem csodálkozva, és elrántottam a kezem. Tartani akartam a távolságot közöttünk.
  - Hát persze. A húgomnak venni kéne valami apróságot. Ráadásul Charlotte-ot húztam ki, segíthetnél, hogy mi az ördögöt vegyek egy ilyen kényes libának. - hadarta Ren menet közben.
  - Charlotte nem is olyan kényes, legalábbis nem annyira, mint Amber. - feleltem automatikusan. Mióta a lány is a kosárklubba járt velünk, rájöttem, hogy a beképzeltsége csak álca és csak rejtőzködik, mert nem akar közel engedni magához másokat. - Vehetnél neki valami hajba valót. Mindig ízléses csatok és gumik vannak a szép barna hajában. Aztán elhívhatnád a bálba is. Egész jó páros lehetnétek. - mosolyogtam bizakodva. A gondolat egész felvillanyozott. Talán Rennek pont olyan csaj kéne, mint Charlotte.
  - Brrr! Még mit nem! - rázkódott meg undorodva a fiú. - Nem az esetem a tyúk! De a hajba valós ötleted nem rossz! Viszont felejtsd el azt, hogy folyton barátnőt akarsz keríteni nekem! Majd, ha szükségem lesz egyre, szólok. Ígérem, te fogod megtudni legelőször!
Láttam a srácon, hogy megsértődött. Már bántam, hogy elragadott a képzeletem.
  - Bocsi, bocsika! - emeltem fel a kezem megadóan. Már csak néhány háznyira voltunk a hatalmas, kocka alakú, millió üvegablakos plázától. - Kicsit elragadott a hév... csak gondoltam, rád fér a boldogság.

  - Jó nekem így, ahogy vagyok! A nőkkel csak a baj van! - jelentette ki Ren az orrát húzgálva.
A témát lezártuk, mert elértünk a pláza elé és az ajtó kinyílt előttünk.
Első utunk a játékrészlegre vezetett. Ren vett a húgának egy zöld hajú, olcsóbb sellő babát, nekem meg nagyon megtetszett egy apró, kék póni, azt vettem meg. Azt gondoltam, majd anyuval veszünk még egy halom édességet, és hatalmas csomagot csinálok Sissy-nek, hisz annyira hozzánk nőtt a kislány. Ren nem kérdezősködött, nem tett megjegyzést, hogy ne vegyek a húgának ajándékot, mert nem tartozok a családhoz. Ezt már fél sikernek vettem, boldog voltam, hogy elfogad.
Következő utunk az ajándékboltba vezetett. Charlotte ajándékát választottuk ki először. Egy lila rózsás hajgumit választottunk, hozzá illő apró csatokkal. Amíg Rennek becsomagolták a csatokat, én megkértem a másik eladót, hogy mutassa meg nekem a zsebkéseket. Hosszas válogatás után egy ezüstözött, bordó markolatú, szép darabot választottam. Elégedetten mosolyogtam.
Már elhagytuk a plázát és hazafelé igyekeztünk kis szatyrainkkal a kezünkben, amikor Ren megkérdezte:
  - Mi a fenének vettél Lysandernek kést? Azért, hogy a következő vitánál leszúrja a barátnődet?
A feltételezés mulatságos volt, ezért hangosan felnevettem.
  - Dehogy! Tudod... ez csak egy emlékeztető egy közös emlékre, vagy köszönetféle. - amikor a srác értetlenül nézett, eszembe jutott, hogy akkoriban Ren még nem volt velünk. - A nyáron megtámadott Castiel dilis exe. Lys volt velem, megvédett attól, hogy leszúrjon, és ő sérült meg. Iszonyú bűntudatom volt, de hál Istennek nem lett komoly baja. Ezzel a késsel csak tréfásan azt akarom a tudtára adni, hogy ha legközelebb felcsap hős lovagnak, legyen nála fegyver.
Ren elgondolkodva nézte az arcomat. Zavartan moncsoltam a kezemben lévő nejlonszatyor fülét.
  - És hol volt ekkor a drága szerelmed?
Eltorzult az arcom a borús emlékek hatására. Még mindig fájt, ami akkor történt, de Ren magyarázatot várt.
  - Floridában... Elment a szomszéd lánnyal. Megcsalt, elhagyott és akkoriban Lys és Kim volt mellettem. Nem szívesen emlékszem erre.
  - Nem csodálom. - húzta el a száját a fekete hajú fiú. Kék szeme együtt érzően villant rám. - Nem gondoltam, hogy képes ilyesmire, hisz azt látni, hogy imád téged. Viszont azt nem értem, hogy tudtál neki megbocsátani.
  - Nehezen... de muszáj volt, mert nagyon szeretem. Jobb vele, mert nélküle nem vagyok senki.
  - Nem jó, hogy ennyire függsz valakitől, de a ti dolgotok. - vont vállat végül közömbösen Ren. Elértünk a házuk elé. A táskájába dugta a babát, aztán hozzám fordult. - Menj, rejtsd el te is az ajándékokat, aztán várunk! Mit szólnál, ha társasjátékoznánk?

  - Jól hangzik. - mosolyogtam az orrom alatt, és örültem, hogy elterelte a szót a kínos témáról.
Intettünk egymásnak, aztán Ren bement, én meg megtettem még azt a pár métert hazáig.
Fél óra múlva már Renék nappalijában ültünk körbe az ütött-kopott dohányzóasztal körül és nekikészültünk a Monopoly-nak. Sissy rajzai szanaszét hevertek körülöttünk. Mivel Sissy még nem tudott olvasni, megbeszéltük, hogy mi lányok egy csapatban leszünk Ren ellen. Játék közben ásványvizet ittunk és mogyorót rágcsáltunk kis műanyag tálkákból. Sissy nagyon élvezte a játékot, minden jó taktika után a magasba dobálta a mogyorószemeket és megpróbálta a szájával elkapni őket. Nem mindig sikerült, így körülöttünk a barna szőnyegen elgurult néhány szem, de úgy gondoltam, majd a játék után összetakarítunk. Nem akartam elrontani a kedvét, mert a kislány felszabadult volt és vidám. Észre se vettük, hogy ránk sötétedik, egyik kört nyertük meg a másik után. Ren meg játszotta a duzzogót, és csalással vádolt minket. Éppen újabb győzelmet ünnepelve Sissy a nyakamba ugorva visítozott, mikor kivágódott a bejárati ajtó és betoppant Zack. Azonnal elcsendesedtünk. Nem az lepett meg, hogy így elszaladt az idő, hanem a férfi kinézete. Zack haja kócos volt, sután hátra túrt, arca pirospozsgás, kék nyakkendője félreállt és még a szürke öltöny felső is ferdén volt begombolva rajta. Imbolyogva indult meg felénk.
  - Mi ez a ricsaj, büdös kölykök? - kérdezte alig forgó nyelvvel, s akkor esett le a tantusz, hogy részeg. Még sosem láttam ilyen állapotban. Megijedtem és kellemetlenül is éreztem magam. Sissy félszegen bújt a karomba, Ren pedig gyilkos pillantásokkal méregette az apját.
  - Kérdeztem valamit!... És mi ez a felfordulás? - a férfi már előttünk tántorgott. Megragadta Sissy karját és szabályosan kirántotta a karomból. - Te csináltad? Azonnal takarítsd fel és irány a szobádba! Büntetésből nem kapsz vacsorát!
  - Apa... apa... - nézett rémült szemekkel a hatalmas felnőttre a lányka. Nem értette szegényke, mivel érdemelte ki ezt a durva bánásmódot.
  - Engedd el! - mordult az apjára dühösen Ren és mellé pattant. Leguggolt húga elé és megfogta a vállát. - Menj fürödni, kicsi! Majd mi feltakarítunk Vivivel.
  - Én... én... - a kislány tiltakozott volna, meg nem is, nem találta a szavakat.
  - Menj már! - Ren Sissy füléhez hajolt. - Majd később csempészek neked valami kaját a szobádba! - kacsintott barátságosan.
Sissy végre rászánta magát a menekülésre és gyors léptekkel a fürdőbe szaladt.
Tanácstalanul ültem még mindig az asztal mellett a földön. Hogy lefoglaljam magam, elkezdtem összeszedni a rajzokat. A papírcsörgés felhívta rám Zack figyelmét.
  - Vivien... nem vagy cseléd! Hagyd azokat! Majd a mihaszna fiam összeszedi!
  - Én... én szívesen segítek. - feleltem akadozva. Megrémültem, nem tudtam, mire számítsak egy részeg alaktól, de azt éreztem legbelül, hogy nem szabad itt hagynom a két gyereket, nehogy elfajuljanak a dolgok. Most már elhittem, amit Ren régebben mesélt. Borzasztó lehetett egy ilyen hőbörgő, részeges apa mellett felnőni.
  - Nem kell! - Zack szinte üvöltött. - Itt az ideje, hogy távozz! Már biztos az agyadra megy ez a két idióta kölyök, ahogy nekem is.
  - Nem, én... - tiltakoztam, de azért felálltam.
Láttam, hogy Ren könyörögve néz, de nem tudtam megfejteni, mit akar. Azt, hogy menjek, vagy hogy maradjak?
  - Menj, Vivi! Köszönjük, hogy gondját viseled a húgomnak, de mára már nincs szükségünk rád! - jelentette ki hidegen és halálosan nyugodtan a fiú. Elkapta a kezem és az ajtó felé tuszkolt. A fogashoz érve fél kézzel leakasztotta a kabátom és szinte rám lökte.
  - Apu, kikísérem Vivit, aztán összetakarítok. Te addig pihenj, majd én megmelegítem a vacsorát! - nézett a fotel felé, amelyikbe szinte belevágódott Zack.
  - Helyes, végre csinálsz is valamit, te ütődött! - válaszolta az apja lecsukódó szemekkel.
Ren kituszkolt a ház elé, és hangosan becsapta az ajtót mögöttünk.
  - Ó, Ren... én ezt... annyira sajnálom. - dadogtam akadozva, miközben magamra cibáltam a kabátom.
  - Nem kell a sajnálatod! Ez a mi életünk, már megszoktuk. - felelte fanyar mosollyal az arcán a srác. Mégis láttam rajta, hogy valójában zaklatott, csak nagyon akarja leplezni.
  - Ren, nem akarom, hogy bántson titeket! Szegény Sissy...
  - Nyugi! Sissy-t sosem bántja, mert anyura emlékezteti, ő a mi kis hercegnőnk, még akkor is, amikor ilyen állapotban van. Általában rajtam vezeti le a haragját, de végül is igaza van, hisz én öltem meg az anyánkat!
Nem akartam elhinni, hogy ez történik, az meg nagyon abszurd volt, hogy ő is elhiszi, amit mond, és még azt gondolja, megérdemli, hogy az apja bántja.
  - Nem... Ren, ez nincs rendjén! Nem akarom, hogy bántson! - fakadtam ki könnybe lábadt szemekkel. Mélységesen sajnáltam őket. Olyan jó gyerekek, nem ezt érdemlik! Nem is voltam tudatában mit teszek, vigasztalóan megöleltem Rent. A fiú először ledermedt, meglepte a

közeledésem, de aztán körém fonta a karját és hatalmas sóhajjal a mellkasához ölelt, de csak egy pillanatra. Elengedett és szomorúan nézett a szemembe.
  - Hálás vagyok az aggódásodért, de tényleg jobb, ha mész! Egy-két pofont túlélek és vállalom is, ha ezzel megvédhetem a húgomat! Máris sokat segítettél, hisz megértetted velem, hogy Sissy csak egy ártatlan áldozata a kegyetlen életünknek, és nekem az a feladatom, hogy megvédjem. Jó éjszakát, Vivi, és kérlek, ne beszélj senkinek arról, mi zajlik itt a négy fal között.
  - Persze, hogy hallgatok. - szipogtam és akaratlanul is eleredtek a könnyeim. - Minden jót, Ren! Ne hergeld apukádat, mert azzal csak rontasz a helyzeten! Szia!
Gyors léptekkel mentem a kapu felé. Tudtam, ha nem jövök el, bőgőmasinává válok, vagy ami még rosszabb, visszamegyek és beolvasok Zack-nek. Legszívesebben megmondtam volna a magamét annak a részeg disznónak, de tudtam, hogy az csak olaj lenne a tűzre és a gyerekeit bántaná haragjában. Ebben a helyzetben a menekülés volt az egyetlen jó út. El kell felejtenem, ami ma történt a Willford házban, és nem avatkozhatok bele. A családon belüli erőszak olyan bűn, ami sajnos túl gyakori és nehéz bebizonyítani, ha a családban élő gyerekek meg vannak félemlítve és nem mernek beszélni. Sajnáltam, hogy nem tehetek semmit, hisz, ha feltárom az ügyet a rendőrségnek, csak azt érném el, hogy Zacket letartóztassák, Rent és Sissy-t pedig árvaházba dugnák, és az még rosszabb lett volna. Csak annyit tehetek, hogy mellettük leszek és próbálok némi vidámságot vinni elcseszett életükbe...

Castiel újra a suliban

Csendesen eltelt két hónap. Castiel szépen gyógyult, körülötte forgott az életem. Suli után mindig náluk vettem az irányt, amikor épp nem Sissy-re vigyáztam. Még élveztem is, hogy szinte mindig kettesben vagyunk, mások zavaró jelenléte nélkül. Olyan volt, mintha egy másik világban éltünk volna, ami csak a miénk. Néha tanultunk, néha tévéztünk, kártyáztunk, vagy éppen tévéjátékkal játszottunk. Azok a délutánok voltak a legszebbek, amikor csak összebújtunk és élveztük a kandalló melegét. Ilyenkor úgy éreztem, csak mi ketten vagyunk a világon, a béke szigetén a csúnya valóság és a barátaink nélkül. Castiel lassan beletörődött a sorsába, és igyekezett, hogy minél előbb felgyógyuljon. Elhagyta a morgó medve stílusát, és ez elég volt a boldogsághoz.

Persze a suliban unalmas volt nélküle, alig vártam, hogy visszatérjen. Minden nap elmeséltem neki, mi történik a gimiben, hogy ne maradjon le semmiről.

Volt is miről beszélni: Lysander és Kim továbbra is kutya-macska kapcsolatban voltak, hol imádták egymást, hol veszekedtek. Patty és Kentin sem voltak teljesen boldogok, látszott, hogy valami kezd elromlani közöttük. Eva még mindig elég zárkózott volt, de tőle mindig megtudtam, mi zajlik a zeneórákon és azt tovább tudtam adni Castielnek. Alkalmi zenekaruk nem volt a régi a kedvesem nélkül. Ami igazán meglepő volt, az Rosa és Gabriel szakítása volt. A platina szőkeség egy matek órán mellettem ült, és bevallotta, hogy elmondta Gabe-nek, hogy már nem úgy érez iránta, mint régen és csendesen elváltak. Rosa barátnőm szingli lett. Rennel nem változott a kapcsolatunk, néha egész kedves volt, máskor meg a pokolba kívánt, hangulatától függött. Sissy legalább kárpótolt bátyja viselkedéséért. A kislány szinte családtagnak tekintett, és ha veszekedtem a tesójával, mindig az én pártomra állt. A kicsi olyan volt, mint a fogadott húgom. 

December első hétfőjén levették Castiel lábáról a gipszet. Kicsit sántított, de ragaszkodott hozzá, hogy másnap már suliba jöjjön, mert unta az otthon kuksolást. Az orvos jóváhagyta, de eltiltotta a motorozástól és felmentést kapott tornából erre az évre. Mondjuk a motorozás amúgy is kizárt volt, mert röpdöstek a mínuszok, nyakunkon volt a tél. Bár havat még nem láttunk, kegyetlen hideg volt. 

December negyedikén, kedden, izgatottan bújtam vastag ruháimba és mentem Castielék elé, mert előző este úgy beszéltük meg, az anyja visz minket suliba, hogy ne terheljük meg rögtön a fiú sérült lábát. Láttam Castielen, hogy csak megjátssza a közömböst, igenis izgatott volt, amiért két hónap kihagyás után visszatér a suliba, a barátok és az ellenségek közé. A hátsó ülésen kucorogva ölelte a vállam, szabad kezével a hátizsákja pántját markolászta, de meg-megremegtek az ujjai. 

Én is féltem egy kicsit, hisz láthatóan húzta a lábát és tartottam tőle, hogy ha megjegyzést tesznek rá, elborul az agya és verekedésbe keveredik. 

Kate néni a suli kapuban kitett minket, hamar elbúcsúzott és ment is dolgozni. 

Bizonytalanul álltunk meg a kovácsoltvas kapu előtt. Az ujjainkat szorosan összefonva, lassan lépkedtünk keresztül a kihalt udvaron. A rettenetes hideg bekúszott bordó vastag dzsekim alá, Castiel is egészen behúzta a nyakát bőrdzsekije gallérja alá.

  - Rég jártam itt. - jegyezte meg Castiel, és menet közben elmerengve nézte a hatalmas kocka épületet. 

  - Semmi nem változott azóta, hidd el! - mosolyogtam rá biztatóan, és még erősebben szorítottam hideg ujjait. 

  - Az lehet, de még be se léptem, előre herótom van attól, hogy fognak fogadni. Néhány kivételével mind kétszínűen körbe ugrálnak majd, és örvendeznek. Ezt a jelenetet szívesen kihagynám. 

  - Ha hagytad volna, hogy elmondjam nekik, ma már jössz suliba, számítottak volna rá, és nem lenne most meglepetés. - figyelmeztettem óvatosan. Nem akartam felbosszantani. 

  - Mindegy, ezen túl kell esni. - fanyalgott Castiel. - A mai napot kell átvészelnem, aztán minden a régi lesz. De amíg mellettem vagy, nem félek semmitől. - mosolygott szeretettel. Elengedte a kezem és a derekam köré csúsztatta a bal karját. 

  - Te meg a félelem! Na, ne viccelj! - tréfáltam, csakhogy oldjam benne a feszültséget. - Kemény legény vagy, nem aggódom érted! 

  - Nem? Na, azért délután meglakolsz! 

  - Ó, már alig várom! - vigyorogtam rá huncutul. 

Elértünk az épület bejárata elé. Mielőtt beléptünk, nagyot sóhajtottunk, bizalmasan összenéztünk, aztán Castiel kitárta előttem az ajtót. Utánam lépkedett, határozottan vágtunk át a nyüzsgő körfolyosón a büfé felé, de félúton se jártunk, Kim, Lys, Eva és az ikrek visítva rohantak elénk. 

A fekete dzsekis és sárga nadrágos Kim szelesen Castiel nyakába vetette magát, Cast pedig elengedte a kezem, hogy viszonozza az ölelést. Még engem is meglepett, hogy Kim ilyen nyíltan kimutatja az érzelmeit, hisz lökött barátnőm mindig távolságtartó volt egy picit a szerelmemmel. Úgy látszik, mégis hiányzott neki egy kicsit az én tökéletlen hercegem. 

Kim kitörése után a többiek is örömmel üdvözölték Castielt, Eva is ugrándozott, hogy mennyire hiányzott már, nélküle katasztrófa volt a zenekaruk. Az üdvrivalgás nem akart véget érni, sorra jött elénk Iris, Rosa, Dake, Kentin, Jade és a végén még Amberék is. Mindenki Castiel körül forgott és örvendeztek a gyógyulásának. A fiú hősiesen állta és erőltetett mosollyal válaszolgatott a kérdésekre, de közben görcsösen szorongatta a kezem, mintha belőlem akarna erőt meríteni. Nem is volt olyan vészes ez a felbolydulás. Örültem, hogy mindenki szereti a páromat. Castiel félmosollyal dumált az osztálytársainkkal, de pár perc múlva arca komor lett, tekintetét egy pont felé szegezte a büfénél. Aggódva követtem a pillantását és láttam, hogy meredten a falnál kajáló Nathanielt és Dajant figyeli. Rossz előérzettel szorongattam a kezét. 

Castiel szeme haragosan villant a szőke, barna irha kabátos és farmeres fiúra. 

Tett egy lépést előre, de rettegve visszahúztam a kezét markolászva. 

  - Ne! - suttogtam ijedten. Tudtam, megtorlásra készül, és hogy az ő szemében Nathaniel a fő gonosz. 

  - Nem tarthatsz vissza! Bűnhődnie kell! - nézett rám figyelmeztetően Cast. 

Nem tehettem mást, elengedtem a kezét. Hagynom kell, hogy megvívja a saját csatáit. Nem állhatok a büszkesége és akarata útjába. 

Castiel otthagyta a rajongó csapatot és utat tört magának Nathanielék felé. A biztonság kedvéért azért utána somfordáltam. 

Nathaniel meglepetten nézett az elé toppanó vörös srácra. 

  - Nahát, Cast, úgy látom sikeresen összefoltoztak. 

A mondat nem volt túl kedves, ráadásul némi gúny is vegyült a szőke szemétláda hangjába. 

Castiel nem válaszolt, haragos, gyilkos pillantással méregette ellenségét, aztán se szó, se beszéd, állon vágta Nathanielt. 

  - Ezt azért kaptad, mert bepróbálkoztál Vivinél! - magyarázta a tettét Castiel gyilkos tekintettel, aztán Nath még fel sem eszmélt, újabb ütést kapott az arcába. - Ezt meg azért, mert miattad kerültem kórházba, és dekkoltam otthon eddig! Üdv az ellenségeim között! 

Nathaniel a falnak csapódva tátogott, tapogatta az állát és az orrát. Az arca inkább közömbös volt, sem, mint haragos. Csodálkoztam, hogy meg tudta őrizni a hidegvérét, amikor a fél suli előtt épp most kapott két jókora pofont.

  - Ezt még később lejátsszuk! Bénákkal nem harcolok! Visszatérünk még erre, ha teljesen felépülsz! - szólt Castiel után Nath, mert szerelmem már ott is hagyta ellenfelét. A kezemet megfogva visszahúzott Rosáék kupacához, nem is törődött Nath szövegelésével, és ez nagyon meglepett. Belegondolva Nath megérdemelte, amit kapott, és tetszett, hogy Cast ennyiben hagyta és nem folytatta a balhézást. Elengedte a füle mellett a szőke ficsúr rosszindulatú megjegyzését. Megtorolta a múltat, és ennyi elég volt neki. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. 

  - A jó öreg Castiel visszatért! -  nevetett Lys, mikor megálltunk barátaink kupacában, és elismerően hátba veregette cimboráját. 

  - Ennyivel tartoztam a kis mitugrásznak. - válaszolta Castiel lazán. - Ne gondolja, hogy büntetlenül keresztbe tehet nekem. Plusz ne macerálja a barátnőmet. - a mondat végén Castiel szeretetteljes pillantást vetett rám, s ettől már nem is haragudtam rá. Nem lehetek olyan barátnő, aki parancsolgat neki és korlátozza. Ha vele akarok lenni, meg kell szoknom, hogy a saját feje után megy és néha képes erőszakot alkalmazni, ha úgy látja jónak. Ő ilyen, el kell fogadnom. 

  - Szeretlek. - álltam lábujjhegyre, és hálás puszit nyomtam az arcára. 

  - Úgy látom, nálatok a helyzet változatlan. - mosolygott Kim vidáman. 

  - Szerencsére igen. - mosolyogtam felszabadultan és szeretettel ölelgettem Castiel oldalát.
  - El tudom képzelni, mennyire élveztétek ezt a két hónapot kettesben a szó perverz értelmében. - kezdett minket cukkolni a szürke szövet kabátos, barna bársony nadrágos Lysander. Felemás szeme pajkosan villant ránk.
A megjegyzéstől elpirultam, s valóban eszembe jutott néhány olyan erotikus pillanat, amikor egymásba feledkeztünk a kanapén, a jakuzziban vagy Castiel ágyában.  Mi tagadás, jól kihasználtuk szerelmem kényszer-pihenőjét.
  - Azért nem voltunk mindig kettesben. - tagadtam gyorsan. - Te és Kim minden héten boldogítottatok minket, a bátyám is sokat ült a nyakunkra, és ott volt még Castiel családja is.
  - És most már teljesen jól vagy? - fordult Castiel felé a fekete, vastag, szőrmés pulóveres és fekete cicanadrágos Eva. A lány haja hátra volt fésülve, kék szeme ragyogott, mint a zafír. Mostanában már nem volt olyan félénk, mint eleinte, szépen megtalálta a helyét közöttünk. - Remélem, a hangod nem rozsdásodott be. Az igazgatónő azt szeretné, ha a karácsonyi műsorban fellépne a zeneszakkör.
  - Ne gondoljátok, hogy Jingle Bells-t fogok énekelni. - húzta el a száját Castiel.
  - Más tervei vannak a sárkánynak, de nem lövöm le a poént. Majd mindent megtudsz Sashától szakkörön. - mosolygott sejtelmesen a kék pulóveres és rózsaszín nadrágos Alexy. Kijelentése még nekem is új volt, hisz nem tudtam, mi zajlik a zeneórákon.
  - De tényleg... gyakoroltál otthon? Megy már a gitározás? - maradt a témánál Evangeline.
  - Igen, heti kétszer-háromszor gitároztam estenként, az énekléssel meg sosem volt gondom. - jelentette ki büszkén Cast.
Mosolyognom kellett, mert újabb szép emlékek rohamoztak meg. Sok esténk telt el úgy, hogy a kandalló előtt ültünk a szőnyegen, Castiel gitáron gyakorolt, szerelmes dalokat énekelt nekem. Azok az esték varázslatosak voltak, és valahányszor nem volt otthon Kate néni, az érzelmek viharában mindig túlságosan összegabalyodtunk.
  - Alig várjuk, hogy megint együtt bandázzunk. Hiányzott a hangod és az egyéniséged a csapatunkból. - mondta Alexy.
  - Így van. Végre megint mi leszünk a legjobbak. - tódította Eva, és félszegen mosolygott Lysre. - Persze Lysandernek is jó hangja van, ő vette át a helyed a zenekarunkba, de frontembernek nem alkalmas.
  - Kedves vagy, kislány! - csúfolta ki Lys a lányt és tréfálkozva lökött rajta egyet. Ha Armin nincs észnél, talán Eva el is vágódott volna.

Eva zavartan kiszabadult Armin karjaiból, pipacsvörösen köszönetet mondott, aztán látványosan elhúzódott megmentőjétől.
Derűs hangulatunknak a csengő vetett véget. Unottan mentünk a matek terem elé.
Egész jól telt a nap, bár láttam Castielen, hogy unja, hogy mindenki nagy figyelmet szentel neki. Azért megerőltette magát, és nem mutatta ki nyíltan, hogy elege van.
Izgatottan vártuk az utolsó órát, mert az ofő még irodalmon megemlítette, hogy beavat minket az iskola karácsonyi terveibe.
Ezen az órán a tanárnőnk is szívélyesen üdvözölte Castielt. Örült, hogy megkerült a fenegyerek, és hogy újra egészséges.
Miután megbeszéltük az apró-cseprő dolgokat, Mrs. Williams a lényegre tért:
  - A zene szakkörösök már sejtik, idén valami újjal készülünk karácsonyra, de konkrétumokat még nem tudtok. Felhatalmazott az igazgatónő, hogy végre nyilvánosságra hozzuk a terveket.
  - Halljuk-halljuk! - kurjantott viccelve a fehér pulcsi Dakota a hátsó padból.
  - Idén először Karácsonyi Bált szervezünk. Jótékonysági est lesz, a bevételből felújítjuk a téli szünet alatt a tantermeket. Nagyszabású, ünneplős bulit akarunk, nektek csak az a dolgotok, hogy kiöltözve megjelenjetek. Persze a szakkörösöktől elvárjuk a segítséget az előkészületekhez. A zenekörösök a szórakoztatásról fognak gondoskodni, a rajzosok a dekorációért lesznek felelősök a kosár klubé a takarítás.
  - Ez szívás! - sóhajtott Nath, aki unottan könyökölt a pad tetején.
  - Ja. Mindenkinek jó világa lesz, nekünk meg jut a kosz meg a sepregetés. - kontrázott Kentin is.
  - Sajnos ez van. Már el van döntve. - közölte a tanárnő tehetetlenül.
  - Nem baj. - szólalt fel Rosa. - A lényeg a buli. Szívesen veszek részt a szervezésben és a takarításban is.
  - Nekem is tetszik a bálozás ötlete. - mosolygott Amber és gondolom képzeletben már valami habos-babos ruhában látta saját magát.
  - Sasha tanár úr majd elmondja a diákjainak, mit gondolt ki. Én már tudok róla és jó dolognak tartom. - mosolygott a fekete nadrágkosztümös tanárnő. - Viszont nem árulom el.
  - Kegyetlen. - nyögött Lysander.
Láttam a szakkörösökön, hogy már alig várják, hogy megtudják, mi vár rájuk. Castiel is izgatott lett mellettem. Szerintem alig várta, hogy újra együtt zenéljen jól összeválogatott csapatával.
A karácsonyi bál gondolata mindenkit felvillanyozott, nagyon vártuk, hogy bulizzunk.
Egész órán ez volt a téma, mi lányok már ruhákról beszéltünk, a zenekarok meg a műsorról spekuláltak.
A nap végén Castiellel kézen fogva sétáltunk hazafelé a zimankós hidegben. A föld a lábunk alatt fagyosan kopogott. Nem mertem gyorsan menni, nehogy Castielnek nagy legyen a megterhelés.
  - Elég jól bírtad a mai napot. - jegyeztem meg egy oldalpillantás kíséretében, mert már untam a nyomasztó csendet.

  - Nem vagyok nyomorék. - válaszolta ingerülten a vörös srác. - Azt nem mondom, hogy könnyű nap volt, már alig várom, hogy leüljek, mert kicsit nagy volt a megterhelés a lábamnak, de szép lassan majd hozzászokok.
  - Nem fizikailag gondoltam - mosolyogtam. - hanem érzelmileg. Jól viselted, hogy mindenki körbe ugrál.
  - Muszáj volt, pedig néha a pokolba kívántam őket. Holnap már biztos könnyebb lesz, és a lábam is kevésbé fog hasogatni.
  - Fájdalmaid vannak? - torzult el az arcom az aggodalomtól. - Ha akarod, vigasztalásul megmasszírozom, ha hazaértünk.
  - Csak a lábam? - csillant fel Castiel szeme pajkosan.
  - Nem... csak azt. - nevettem el magam önkéntelenül. - Kezdem úgy érezni, hogy rájátszol a fájdalmaidra, hogy befolyásolni tudj! Szégyelld magad, Castiel!
  - Eszem ágában sincs, még ezt a szót se ismerem. - viccelődött Castiel. Felemelte összekulcsolt kezünket, és csókot nyomott a kézfejemre. - Azt viszont be kell valljam, hogy nagyon tetszik, hogy körülöttem forogsz és lesed minden óhajom. Nem tudom, hogy fogom tudni valaha is ezt viszonozni.
  - Nem is kell. - ráztam a fejem. - Amíg szeretsz, semmi más nem számít. - nem akartam elérzékenyülni, vagy ilyen komoly dolgokat megbeszélni az utcán, ezért tréfálkozni kezdtem. - És hol látunk neki a masszázsnak? Nem azt mondta anyukád, hogy csak egyig dolgozik? Ha otthon lesz, egy szabad percünk sem lesz kettesben.
  - Ó, erről el is felejtkeztem. Mi lenne, ha nálatok mennék? Szívesen kimozdulnék a négy fal közül. Meglátogatom Tony-t meg az öcséd, anyukád meg főzhet nekünk finom vacsorát. - rukkolt elő ötletével Cast lelkesen.
  - Jól hangzik, menjünk nálunk! A családom biztos nagyon fog örülni neked. - bólintottam rá, de aztán végig gondoltam a dolgokat. -  Várjunk csak! Ha a családom rajtunk lóg, mi lesz az erotikus masszázzsal?
Castiel jót nevetett a kétségbeesett arcomon, magához rántott, megszorongatott, aztán tovább mentünk ölelkezve.
  - Majd beszorítjuk a tesóiddal trécselés és a vacsora közzé. Így mindenki jól jár...
  - Hm, milyen furfangos vagy! - nevettem megint. - Lehet, hogy az eszed végett szeretlek, és nem a szépségedért?!
  - Szerencséd, hogy a balesetkor nem estem a fejemre. - folytatta az evődést Castiel. Jó jelnek vettem, hogy már tréfálni is képes a balesetével kapcsolatban, és nem fogja fel tragédiaként. - Ha úgy lett volna, most egy fogyatékossal sétáltatnál, vagy egy csúfsággal, ha betörtem volna a szép pofám!
  - Szép? Inkább nagy pofád van, szívem! - cukkoltam. Miközben a derekát öleltem, egyik kezem lecsúszott a háta mögött a farmerbe bújtatott fenekére. - Egy másik testrészedért jobban aggódtam!
Castiel szívből jövő nevetéssel nézett az ég felé. Talán két hónap alatt most láttam először ilyen önfeledten nevetni és ez balzsam volt a lelkemnek. Ha nem imádtam volna már amúgy is, most tuti beleszerelmesedtem volna. A nevető és gondatlan Castiel lenyűgöző volt.
  - Ó, és még én aggódtam, hogy kihasznállak, mikor neked csak a férfiasságom számít!
  - Nem csak az, de az is lényeges. - ismertem el vidáman, s megszaporáztam a lépteimet, hogy otthon megmutassam neki, mit is érzek iránta igazán.
Cast vehette a lapot, mert nagyon igyekezett tartani velem a lépést. Ha voltak is fájdalmai, nem panaszkodott.
A családom kitörő örömmel fogadta Castielt, hisz nem volt már nálunk két hónapja.
Tony és Lucas lelkesen kezet rázott vele, anyám pedig meghatódva ölelgette meg, majd a konyhába rohant, hogy valami finom vacsorával kedveskedjen nekünk.
A két tesómmal sokáig beszélgettünk a nappaliban. Lucas nem bírt a kíváncsiságával, Castielnek meg kellett mutatnia a lábát. Természetesen a csavarok nem látszottak csak néhány szépen beforrt heg utalt a sebesülésére.
Jó hangulatú este volt, Cast felhívta az anyját, hogy ne várja haza. Szerencsére már tele volt a szekrényem az ő ruháival is, így még váltós cuccért sem kellett hazabattyognia. Lefekvésig beszélgettünk, megvacsoráztunk, aztán pókereztünk egy kicsit. Legnagyobb döbbenetünkre az öcsém megkopasztott minket, az összes zsetont elnyerte tőlünk. Végül az emeleten együtt zuhanyoztam Castiellel, bekentem a lábát gyógykenőccsel, aztán együtt bujtunk ágyba, de sokáig még nem aludtunk...
Reggel negyed nyolckor együtt léptünk ki a házból, az anyukája, kis piros autójával már a kapuban várt minket, hogy a suliba fuvarozzon minket.
Láttam Castielen, hogy nem nagyon tetszik neki. Amikor odaértünk az autóhoz és az anyja kitárta nekünk a hátsó ajtót, mord pillantást vetett az asszonyra.
  - Jó reggelt! - üdvözölt minket a fehér hosszú kabátos és fekete nadrágos asszony.
  - Csókolom. - mosolyogtam bátorítóan. Így akartam kompenzálni fia hidegségét.
  - Anya, nagyon kérlek a továbbiakban ne hurcolgass minket! Ma még veled megyünk, ha már itt vagy, de holnaptól gyalogolunk! Tök ciki, hogy anyuci kocsikáztat minket! Nem vagyok nyomi, tudok járni. Ideje teljes életet élnem, és fokozatosan terhelni a lábam.
Egyből látszott Kate-en, hogy megsértődött. Zavartan túrt feje tetejére kontyolt hajába.
  - De kisfiam, csak féltem, hogy sok még neked az iskoláig gyalogolni.
  - Én tudom, hogy mi a sok! - förmedt rá Cast, miközben betuszkolódtunk a hátsó ülésre. - Holnaptól menj nyugodtan dolgozni. Nincs szükségünk taxira!
  - Ahogy gondolod! - válaszolt sértődötten a nő és haragos pillantást vetett ránk a visszapillantó tükrön keresztül. - Bocs, hogy aggódok a gyerekemért!
  - Nem most kéne elkezdeni! - válaszolta grimaszolva Cast és átölelte a vállam.
Nem akartam kora reggel komoly csatározásba csöppenni, ezért gyorsan megszólaltam:
  - Ne aggódjon, Kate néni! Majd én vigyázok Castielre! Nem is hagynám, hogy túlságosan megterhelje magát.
  - Rendben. Bízom benned, Vivien! - mosolygott az anyuka megbékélve.
  - Hogy én milyen anyáskodó nőszemélyekkel vagyok körülvéve. - zsörtölődött Cast, s unottan hátra simította vörös haját. - Ne vigyétek túlzásba, mert megőrjítetek!
  - Ugyan már! Tudom, hogy valójában tetszik ez, csak nem vallod be. - tréfáltam könnyedén, hogy oldjam a feszültséget.
Hamar és szótlanul értünk a suliba. Ezúttal már nem fogadott minket olyan üdvrivalgás, csak a közvetlen barátaink csatlakoztak hozzánk a büfében. Evával és Kimmel a tárolóba vittük a kabátokat, aztán együtt kóláztunk Casttal, Lyssel, Kennel, Patty-vel és Alexyvel.
Már nem volt téma Castiel sérülése, és láttam a kedvesemen, hogy ettől megnyugodott. Tényleg nem szerette, ha elesettnek vagy bénának gondolják.
Egy darabig arról beszéltünk, milyen jó lenne, ha esne már a hó, mert az sokkal vidámabb lenne, mint ez a fogvacogtató hideg.
Egyszer csak a narancssárga kapucnis pulóveres és piros nadrágos Alexy témát váltott.
  - A C osztályban már kiszivárogtak Sasha tervei a karácsonyi partira. - közölte az infót a kék hajú srác.
  - Tényleg? És mit hallottál? - kérdezte Eva élénken.

  - Verseny lesz. Csapatokban, duóban vagy egyénileg be kell tanulni zeneszámokat, és a fő műsorszám az lesz, hogy a közönség szavazatai alapján eldől majd, ki lesz a legjobb.
  - Hű, ez jól hangzik! - tapsikolt a zöld garbós és farmeres Patty.
  - Én nem igazán vágyok a szereplésre, de igyekszem a legjobbat kihozni magamból. - szólt Eva. - Pánikolok a szereplés gondolatától, de ha nem kell egyedül színpadra lépnem, akkor nem lesz gond.
  - Én már alig várom, hogy próbáljunk, és belevessük magunkat a felkészülésbe. Hiányzott a szereplés. - ismerte be Castiel, aki szürke bő nadrágot viselt és a nyitott dzsekije alatt barna pulcsit.
  - Neked könnyű, te vagy az ász! Még nagy jövő áll előtted a zeneiparban. - mondta Alexy minden irigység nélkül.
  - Ha a suli végeztével énekes akarsz lenni, szívesen leszek a menedzsered. - tréfált Lys és könyökével oldalba vágta a barátját.
  - Oké, megbeszéltük. - nevetett Cast és átölelte a nyakam. - Te a menedzser, Vivi a múzsám.
  - Komolyan? - meresztettem rá nagy szemeket. - És mi lesz a dolgom?
  - Semmi különös, csak az, hogy szeress!
  - Ó, ez a világ legegyszerűbb feladata! - mosolyogtam vidáman. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam az állát.
  - Fúj! Menjetek szobára! - szólt le minket Alexy.
  - Irigykedsz? - kérdeztem kihívóan, de pajkosan.
Alexy erre csak mókásan a szemét forgatta.
  - Nyugi, húgi, nem vagy az esetem! - poénkodott a dili gyerek. - Castiel viszont annál inkább!
Kedvesem erre olyan rémült és utálkozó képet vágott, hogy mind harsány nevetésbe törtünk ki.
  - Jaj, Castiel, van egy újabb hódolód! - nevettem a hasamat fogva.
  - Hát Alexy barátom, ki kell ábrándítsalak. - mondta Cast immár ismét vidám hangnemben. - Nekem Vivi az igazi. Nincs szándékom átigazolni a másik csapatba!
  - Nagy kár, de nem fogok belepusztulni ebbe a tragédiába. - viccelt Alexy és drámai színészkedéssel a szívéhez kapott. - A finomabb lelkű pasikat szeretem. Te Castiel, túl nagy macsó vagy és túl kemény. Nem is értem a drága kis Vivien, mit eszik rajtad.
  - Na ezt sosem fogod megtudni. - nevettem és bizalmas pillantást vetettem szerelmemre.
  - Megint kezdik a nyáladzást! - csóválta a fejét Kentin.
  - Nem baj. Szép az élet és a szerelem is. - legyintett Kim közönyösen. - Olyan király, hogy mindenki happy!
Az egész nap ilyen felpezsdült hangulatban telt. Jó volt minden szünetben bandázni, poénkodni és dumcsizni.
Boldog voltam, hogy végre Castiel megint velünk van, és hogy a barátaink is ilyen kitörő örömmel fogadták. Kis csapatunk összetartó volt és örültem, hogy ilyen bolond, de szeretetreméltó emberekkel vagyok körülvéve.