Csodálattal sétáltam végig az utcán. Mintha fehér tejszínhab lepte volna be a háztetőket és a fákat. Gyönyörű látvány volt, jókedvűen sétáltam a járdán, csizmám alatt ropogott a hó. Szerencsére nem volt csípős hideg.
Megint hétfő... egy újabb hét kezdődik!
- Szia, szívem! - üdvözölt puszival egyből a méregzöld kabátos Kentin.
- Hali! Örültök a hónak? - kérdeztem.
- Aha! Tök szuper!
- Nagyon! - jöttek a vidám válaszok.
De jó, nekik... jó kedvük van. Nekem meg nincs miért örülni. - öntöttek el a borús gondolatok.
- Nagyon le vagy hangolódva. - nézett rám részvéttel Viola.
- Volt egy kis gondom, csak ennyi az egész. - vontam meg a vállam közömbösen és bíztam benne, hogy beérik ennyivel. - És Peggy-t hol hagytátok?
- Nem jött. - közölte a fekete kötött sapis Kim. - Biztos, megint lóg az új pasijával, Kyle-lal.
De nem tudtam tovább a beszélgetésre figyelni, mert a kapuban megpillantottam a cigiző Castielt és a mellette ácsorgó Lysandert.
*
Castiel is rögtön kiszúrta a lányt a bandájával.
Vajon miért taszított el magától? Talán valaki mást szúrt ki magának? - tűnődött a vörös fiú.
Lysander térítette vissza a valóságba.
- Hé! Ne bámuld már olyan feltűnően! Befűzted már a csajt?
- Nem és nem is fogom! Már nincs értelme.
- Mi van, Castiel, feladtad?
- Muszáj volt, mert tegnap végleg kikosarazott a kis csaj.
- És ez akadály neked? Azt hittem, nem ismersz lehetetlent. Győzd meg a csajt az érzéseidről! Mindent bele! Ellenállhatatlannak tartanak a lányok, vagy nem?
- Vivien más, mint a többi... és már nem tudom, mit gondol rólam. Tegnap sok hülyeséget vágott a fejemhez... aminek volt némi alapja. Nem értem ezt a kis boszorkányt... Tuti, hogy gerjed rám, de a karomban azért könyörgött, hogy hagyjam békén és menjek vissza Deborah-hoz és szeressem.
- Különös ez a lány. - jegyezte meg Lys. - Talán, tényleg nem akar közétek állni. Kezdem megkedvelni a kicsikét.
- Ő is azt hajtogatta, hogy nem akar harmadik lenni.
- Akkor nincs mit tenni, haver! Ő már nem lesz a tiéd. Én viszont egyre jobban csípem Vivien Marsallt. - mosolygott a végén a fehér hajú fiú, felcsillanó szemekkel. - Különleges egyéniség.
- Ne is gondolj ilyesmire! - szólt rá borúsan Cast, és fenyegetően vállon veregette barátját. - Még a szemedet is vedd le róla! Ha nem lesz az enyém, a másé sem... főleg nem a tiéd!
*
Kim becipelt a mosdóba és aggódva kérdezte, hogy mi a bajom.
Még nem is válaszoltam, ő rögtön rávágta: - Castiel, igaz?
- Igen... de már vége.
- Vége? De hát még el sem kezdődött! - fújtatott Kim. A mosdóban a tükör előtt álltunk és a hajamat igazgattam, ő meg karba tett kézzel a kagylónak dőlt.
- Ez van.
- Deborah miatt? - tapintott a lényegre a mindent tudó barátnő.
- Még ha nem róla lenne szó... akkor sem lenne szép dolog elhappolni más pasiját, így tegnap délután elküldtem Castielt a fészkes fenébe. Jobb lesz ez így. - győzködtem Kimet és magamat is.
- Kinek? Se neked, se neki, csak annak a barna cicababának! Neked elment az eszed! Saját magadat kínzod!
- Tudom, de úgy éreztem, ez a helyes, ezt kell tennem. Nem bírtam már a csókcsatákat. Ha nem kaphatom meg teljesen, akkor nem kell. - az emlékek felidézése közben könnybe lábadt a szemem. - Te nem tudod, milyen érzés az, ha a közelségével kínoz. Már így is túl sok minden történt kettőnk közt, de most véget vetettem a dolognak! Megegyeztünk, hogy csak barátok leszünk, és hogy többé nem zaklat.
- Nem értelek téged, Vivien! - csóválta a fejét Kim.
De nem tudtam válaszolni, mert Viola csörtetett be az ajtón.
- Csajok, Kentin küldött, mert attól félt lehúztátok magatokat! - nevetett a lila hajú, fekete szövetkabátos lány.
- Megyek, megnyugtatom! - nevettem.
Máris hozzá kell kezdenem a felejtéshez. - gondoltam reménykedve. Csak így pokoli nehéz lesz, hogy nap mint nap látom a vörös ördögöt... aki most is a büféből figyelget.
Egyenesen Kenhez mentem, aki immár a büfé mellett várt minket és a derekába karoltam.
- Hallom, hiányoztam.
- Nagyon. - vigyorgott a zöld szemű srác. - Az utóbbi időben piszkosul elhanyagoltál.
Úgy nézett rám, mint egy durcás kisfiú.
- Ezentúl másképp lesz. - ígértem nevetve és pajkosan megérintettem mutatóujjammal az orrát.
* Castiel gyűlölködve figyelte a jelenetet. *
Amikor megszólalt a jelző csengő Kim és Viola elindultak felfelé Capucine-nal meg Rosával. Mi Kennel jócskán lemaradtunk tőlük. Mikor indultam volna fölfelé, Lysander mellém lépett.
- Sziasztok, gyerekek!
* Castiel szemrehányóan nézett a haverjára, de követte. Pedig távol akart maradni Vivientől... és most már Lysandert is távol akarta tartani tőle! *
- Helló! - mosolyogtam a felemás szemű srácra, de kicsit félszegen, mivel Castiel úgy áll mellette, mint egy támadni készülő oroszlán.
- Sziasztok! - köszönt hűvösen Cast.
- Megy már a matek? - érdeklődött kedvesen Lys.
- Á, nem. - sugárzó mosolyt küldtem a fehér hajú fiú felé, és úgy tettem, mint aki tudomást sem vesz mogorva barátjáról. - A matematikát nem nekem találták ki!
- Ne foglalkozz vele! Majd átcsúszunk valahogy év végén. - mosolygott Lysander. - És a fizika házid kész van?
- Persze, még pénteken megcsináltam.
- Kölcsön adod, ha szépen kérem?
Pislogva meredtem Lysre. Nem értettem, mire véljem a hirtelen jött kedvességét és barátkozását, de ha már így alakult, kicsit bosszantani akartam Castielt. Ennyi jár nekem! Neki meg pláne!
Elbűvölő mosolyt küldtem az egzotikus külsejű srácnak.
- Neked, bármikor! A teremben megkapod.
- Köszi, majd meghálálom!
- Gyere, már Vivikém! - szólt rám Kentin. - Elkésünk matekról! Ne akard kihúzni a gyufát Mr. Bruce-nál! - Ken elkapta a kezem, és a lépcső felé rángatott.
*"Vivikém"! A szó bántotta Castiel fülét. *
Sajnálkozva pillantottam Lysander felé. - Bocsi, de Ken barátom megveszett. - nevettem, aztán már ott is hagytuk a két fiút.
Hosszúnak tűnt a nap, így "közömbösen".
Hazafelé menet kedvetlenül sétáltam a latyakosra olvadt hóban a járdán. Lépteket hallottam a hátam mögül, de nem fordultam meg, elég sokan jöttek-mentek körülöttem. De akkor hirtelen kezek ragadták meg a nyakam, és egy fekete kesztyű havat nyomott az arcomba. Vadul kapálóztam, de ezzel csak azt értem el, hogy elcsúsztam a támadómmal együtt. Beestünk egy hókupacba.
Ismerős nevetésre lettem figyelmes, és lesöpörtem az arcomból a havat, hogy ki tudjam nyitni a szemem. A fiú, akire ráestem nem más volt, mint Castiel.
Na, neee! Kezdődik minden elölről???
- Castiel, szállj le rólam! - kiáltottam villogó szemekkel.
- De hisz te fekszel rajtam. - kuncogott a fiú. - És gyönyörű a szemed, amikor dühöngsz!
Úgy gondoltam jobb, ha nem válaszolok. Zavartan feltápászkodtam, lesöpörtem a ruhámról a havat és felkaptam a földről a félvállas hátizsákom. Castiel felém nyújtotta a kezét, nem akartam bunkó lenni, elfogadtam és felrántottam a földről.
- Veled megyek, ha már egyfelé lakunk! - közölte velem a vörös ördög, és belém karolt menet közben.
- Nem ebben egyeztünk meg! - rántottam el a karom hűvösen. - Erre az első adandó alkalommal a hóba tepersz.- Ugyan már, Vivieni! Csak megtréfáltalak! Szeretem a havat meg a hócsatákat. Ne gyanúsíts semmi rosszal! Elfogadtam, hogy csak barátságot akarsz.
- Helyes! - bólogattam menet közben. - És a barátod, hogy került a képbe? Ma Lysander feltűnően barátságos volt velem. Mit mondtál neki? Csak nem ő jön, ha már te csődöt mondtál?
- Miket képzelsz rólam? - kérdezte Cast összehúzott szemekkel. - Nem vagyok ennyire aljas. Nem osztozom csajokon a haverokkal! Csak... csak mostanában sokat beszéltem rólad, és felkeltetted az érdeklődését. Azt hiszem, tetszel neki!
- Tééényleg? - pislogtam meglepődve, de ugyanakkor örömmel is. - Tetszem neki?
- Ezt vettem ki a szavaiból. - vont vállat közömbösen Castiel.
Nagyon tetszett a helyzet. Cast barátja rajong értem. Hehe!
- Neki ugye nincs barátnője? - kérdeztem szenvtelenül jókedvűen.
- N.…nincs, de bármikor felszed valakit.
Gyanús volt Castiel viselkedése. Mintha be akarná feketíteni előttem Lysandert. Nocsak...
- És gondolod, hogy lehet nála esélyem? - kérdeztem lelkesen. Annyira baró volt ez a helyzet.
- Csak addig, míg le nem fekszel vele! - mondta Castiel, miközben átsétáltunk a zebrán. - Szóljak neki, hogy bírod?
Ezzel persze sikerült kibillentenie a szerepemből. Az egy dolog, hogy jól esett Castielt azzal szekálni, hogy csípem a haverját, de azért nem akartam, hogy hiú reményeket keltsen Lysanderben. Mert bármilyen kedves és jóképű is a fehér hajú srác, sajnos nem az esetem.
- Ne... nem kell! - böktem ki végül. - Nem akarok járni Lyssel.
- Kész talány vagy nekem, édes! - csóválta a fejét a vörös fiú. - Lys nem az eseted, Daniel megint nem... én ugye még úgy se... Neked senki sem jó?
- Az ideálom Robert Pattinson és Jared Leto között van! - nevettem, de aztán komolyan pillantottam rá. - Castiel... megegyeztünk, hogy mi nem...
- Tudom. - vágott a szavamba Cast. - Nem is szegtem meg a szavam. Fogadd el, hogy mint haver is ilyen vagyok és kész... De akkor biztos, hogy ne szóljak Lysandernek?
- Ne! Majd én szólok neki, ha kalandra vágyom.
Ekkor megcsörrent Castiel mobilja. Rögtön a belső zsebébe kotorászott.
- Emlegetett szamár. - mondta, amikor előhalászta a telefont, aztán felvette.
- Mondjad, Lys...
Bocsánatkérőn nézett rám, aztán hátrált pár lépést, hogy ne halljam, mit beszélnek. Mikor ilyen könyörgően nézett rám, nem tudtam nemet mondani neki.
- Oké, de ne tartson sokáig, mert idefagyok! - szóltam utána.
* Cast egyhelyben topogva hallgatta barátja szavait.
- A Flörtben vagyok. Itt van Sandra és Betty, hiányolnak téged. Nincs kedved beugrani? - kérdezte Lysander a telefonban.
- Nem lehet. Nem érek rá. Épp Viviennel tartok hazafelé.
- Azt mondtad, már nem fűtöd a csajt!
- Nem is. - mosolygott sátánian Castiel. - Most barátilag édesgetem magamhoz. Előbb-utóbb belopom magam a szívébe.
- Te sosem fogod feladni, igaz? Javíthatatlan vagy!
- Figyelj, haver, ez az én dolgom! Tudom, nagy a kockázat, de ez a nő megér ennyit.
- De ne dobd be magad túlzottan! - tanácsolta Lys. - Szerintem a csaj, azt nem szereti.
- Az lehet. De rajtad is rögtön átlátott. - kárörvendett Cast. - Gyanús volt neki a mai műsorod, és elmondtam neki, hogy csíped.
- Miii? Te megvesztél? - kiáltott a telefonba mérgesen Lysander. - Elvette a maradék eszedet is?
- Ne balhézz, nem vagy az esete.... És szerintem azért nem, mert valójában engem akar, csak tagadja.
- Álmodj csak, barátom! - nevetett Lys. *
Miközben Cast még a fülénél tartotta a mobilt, felém sétált.
- Majd meglátjuk! - mondta Cast Lysnek, de közben már velem szemben állt és szenvtelenül szemezett velem.
- Tényleg nem jössz ide, haver? Betty epekedve vár. - mondta Lysander.
- Most kihagyom, tesó! Fontosabb dolgom van... Egy szépséget kell hazakísérnem. - Cast egy mosolyt küldött felém, aztán kinyomta a telót és zsebre vágta.
A mosolyától elállt a szívverésem. Jaj, neee! Ez már mindig így lesz? Sosem múlik el?
- Bocs, de ha Lys akar valamit, be nem áll a szája. - szabadkozott, és elindultunk hazafelé.
Egy darabig némán lépdeltünk egymás mellett a járdán.
- Mindjárt itt a karácsony... Elkezdted már a nagy ajándékvásárlást? - szólalt meg félúton Cast.
- Nem. Eddig csak Tony ajándékát szereztem be. A többieknek még semmit.
- Én mindig az utolsó pillanatban vásárolok.
- Én is. Nem szeretem hetekig dugdosni az ajándékokat.
- Pedig a csajok általában hamar letudják az ilyesmit.
- Ebből is látszik, hogy nem vagyok olyan, mint a többi lány.
- Ez igaz. Te egy nem mindennapi csaj vagy. - mosolygott Castiel az orra alatt.
Felkaptam a fejem. Váratlanul ért a hirtelen jött bók. Ez a fiú még mindig tartogat meglepetéseket a számomra. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna, amit mond, másra tereltem a szót.
- Te a családoddal fogsz ünnepelni?
- Persze, a karácsony családi ünnep. Anyámmal leszek. Tudod, apám elvált tőle, így általában ketten karácsonyozunk.
- A szeretet ünnepe... tölthetnéd a barátnőddel is. - csúszott ki a számon és reméltem, nem fogja azt gondolni, féltékeny vagyok.
- Deborah vidéken lesz a nagyszülőknél. És te? Melyik pasiddal ünnepelsz?
- Te tudod a legjobban, hogy nincs pasim! - vágtam rá élesen.
- Mert elüldözöd magad mellől a jelentkezőket!
Nem akartam erre válaszolni, de szerencsére elértük a Marsall házat.
- Hát... hazaértem.
Castiel megállt velem szemben és lehajolt, hogy megigazítsa a nadrágja szárát, de ekkor felkapott egy marik havat, hógolyót gyúrt belőle és az arcomba vágta.
- Aú! - visítottam fel, majd felháborodva letöröltem az arcomból a havat. - Ezt most miért kaptam?
- Csak úgy! - nevetett a srác és újabb hóbombákat repített felém.
- Ezt visszakapod! - ígértem nevetve, és én is tüzelni kezdtem. Elkapott a játékoskedv.
Óriási hócsatába kezdtünk a ház előtt. Visítva menekültem előle, amikor egy erősebb találat ért, vagy éppen én kergettem, hogy eltaláljam hógolyóval. Tíz perc viháncolás, rohangálás és dobálózás után kifulladva egy hókupacba vetettem magam.
- Megadom magam! - nyögtem kiszakadni készülő tüdővel.
De Castiel ügyet se vetett a "fehér zászlómra", rám vetette magát. Egyik kezével a fejem fölött leszorította a csuklómat, a másikkal havat kent az arcomba.
- Most megvagy! - nézett a szemembe kisfiúsan vigyorogva.
- Ne... - kértem lihegve. - Ez egyáltalán nem tisztességes játszma így. Már megadtam magam.
- Sosem játszottam tisztességesen. - súgta Castiel és féltem, ezt nem a hócsatára érti.
- Ez... ez egyáltalán nem vicces! - játszottam megint a Dulifulit.
Castiel végre megkönyörült rajtam. Kiesett a kezéből a hógolyó és kesztyűs kezével elkezdte a havat lesimítani az arcomból és a hajamból. Lélegzetvisszafojtva figyeltem a mozdulatot és pajkosan mosolygós szemét. Egyre közelebb hajolt felém.
- Neee... - sóhajtottam rémülten. Nem szabad megcsókolnia! Nem helyes!
De Castiel nem csókolt meg, csak kifújta a frufrumból a havat.
Megkönnyebbültem, de ugyanakkor csalódott is voltam. Vajon milyen érzés, hideg ajkait az enyémen érezni? Biztos szédítő.
Ó, ne.... rossz gondolatok! Erről még csak álmodozni sem szabad!
Megpróbáltam felülni, de Cast visszatartott.
- De... Castiel... kérlek, engedj el! Csurom vizes vagyok a hótól!
Cast kicsit vonakodva tett eleget a kérésemnek, felállt, megvárta, míg feltápászkodok, majd meglökött egy kicsit, így visszahuppantam a hóba. Ő meg persze vidáman nevetett rajtam.
- Ez szemétség volt! - háborogtam a földön ülve, és gyilkos pillantásokat küldtem fel rá.
- Bocs, de ezt nem tudtam megállni. - mosolygott, aztán felém nyújtotta a kezét. - Na, gyere felsegítelek, csak hogy lásd, tudok lovagias is lenni.
Megfogtam a kezét. Elhatároztam, megtorlom azt, hogy fellökött. Mikor kezünk stabilan összefonódott, minden erőmet beleadva rántottam rajta egyet. Csakhogy az volt a tervem, hogy Cast a földre esik mellettem a hóba, de ehelyett rajtam landolt. Az első sokk után felnevettem.
- Tudtam én, hogy a közelségemre vágysz! - cukkolt Cast, de ő is nevetett.
A megjegyzése már nem nagyon tetszett, így a mellkasának feszítettem a kezem.
- Cast... szállj le rólam! Agyon nyomsz!
A fiú legurult rólam, majd felállt. Felhúzott engem is, de ezúttal nem lökött el.
- Ideje mennem. - mondta Castiel. - Meg fogsz fázni! Jó volt ez a kis marhulás. Ezért szeretem a telet, mert az ember sokkal vidámabb és felszabadultabb.
- Igen... egyet értek. - bólogattam mosolyogva. - Szia!
- Cső, Vivienike! - intett Cast és már ott is hagyott.
Gondoltam egyet és pár hógolyót küldtem utána. Az egyik sikeresen hátba találta.
- Lehetetlen egy nőszemély vagy! - kiáltott vissza a fiú nevetve. - Egyszer bájos angyal, egyszer gonosz boszorka.
- Ez az én formám!
- És micsoda forma! - nevetett Castiel.
Már eltűnt a szemem elől, amikor magamhoz tértem, és felvettem a kapu előtt heverő táskámat. Arra sem emlékeztem, mikor és hogy került oda.
Bementem a házba. Az előtérben levettem átázott dzsekimet, a kesztyűmet a radiátorra terítettem, hogy megszáradjon holnapra.
Az öcsém jött elő a konyhából egy melegszendviccsel megpakolt tányérral.
- Mi történt veled, nővérkém? Keresztül ment rajtad a hótoló?
Ekkor Tony mászott le a szobalétráról.
- Csak megint az az idióta... Castiel! Tiszta vizes lettem és átfagytam! - panaszkodtam.
- Láttam. - ült le a fotelbe Antony. - Felfigyeltem a sikoltozásodra, és kinéztem az ablakon. Én úgy láttam, élvezted a hócsatát.
Az arcomba szökött a vér. Vajon mennyit látott a bátyám?
- É.… és? - kérdeztem zavartan.
- Semmi, csak örülök neki, hogy jól szórakoztok. Végre nem veszekedtek. Megjött az eszetek.
- Nekem mindig is megvolt! - csúfoltam ki Tonyt.
- Jó mélyen rejtegetted! - nevetett Lucas.
- Ha-ha-ha! - vágtam unott pofát, és felmentem a szobámba tanulni.
Csak az volt a baj, hogy tanulás helyett is Castielre gondoltam.
Ültem az íróasztalom előtt és a toll végét rágcsálva sóhajtoztam.
Olyan varázslatos volt a hóban hancúrozni. A sok nevetés, a bolondozás, a közelsége teljesen megszédített. Egy cseppet sem baráti érzéseket tápláltam iránta, amikor a havat törölte az arcomból és a hajamból. Ha továbbra is ilyen elbűvölően fog viselkedni, még a végén elfeledkezek Deborah-ról és én fogom kérni, hogy legyen velem! Az a baj, hogy ha a közelébe kerülök, megszűnik körülöttünk a világ. Bármennyire is nem akarom, szeretem! Istenem, nagyon szeretem! Hogy fogok így ellenállni neki? Jó lenne, ha legyőzném ezt az érzést. Ez így nem mehet tovább....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése