A zöld szemű szörnyeteg

Reggel arra ébredtem, hogy valami idegesítően buzerálja a fülemet. Vajon vannak már legyek márciusban? Mert ha igen, ez iszonyú szenvtelen volt, amint nyögve elhessegettem, újra kezdte a fülkagylóm piszkálását. Még aludni akartam, kedvem lett volna agyoncsapni a maceráló kis hülye lényt. Kinyitottam a szemem, s ijedten vettem észre, hogy Castiel szórakozásból egy kispárna csücskével izéli a fülem. Az ágyam szélén ült a vörös ördög, szokásos bőrdzsekijében és sötét farmerben. Élénkvörös haja csillogva a vállára omlott, szürke szeme pajkos rosszaságot sugallt. Nem mondom, kellemes volt a látványára ébredni, de a keltegető módszere feldühített.

  - Basszus, így kell felébreszteni életed értelmét? - kérdeztem nyafogva és a fejemre húztam a takarót.
  - Az te vagy? - hallottam elbűvölő kacagását. - Jó tudni. Amúgy viccesebb volt nézni, hogy harcolsz a képzeletbeli legyecskével, mint egy unalmas csókkal ébreszteni. Amúgy se vagy Csipkerózsika, én meg a mesebeli herceg.
Kora reggel nem tetszett az evődése. Lekaptam a paplant a fejemről és a lehető legcsúnyábban néztem rá.
  - Az biztos, hogy nem vagy mesebeli herceg! Te az ördög vagy, én meg az ördög ágyasa, de kicsit se bánom! A mi mesénk így szép!
Mosolyogva lehajolt, és végre kaptam egy apró, de édes csókot.
  - Több vagy, mint ágyas, az ördög menyasszonya, az jobban hangzik, nem gondolod? - kérdezte pajkos szemekkel és még homlokon is puszilt.
  - Nem is tudom... Ha ilyen genyó vagy reggelente, nem biztos, hogy hozzád megyek! - nevettem és felültem, hogy nyaka köré fonjam a karom.
  - Én pedig nem biztos, hogy elveszlek, ha reggelente ilyen morcos vagy! - vágott vissza Cast, majd nevetve lehámozta magáról a két karom. - És ha már ezt tisztáztuk, ideje készülődni, különben elkésünk a suliból.
  - Ó, tényleg, hétfő van! Jó ég! Elaludtam? - ugrottam ki rémülten az ágyból. Pánikba estem. Nem csörgött az órám? Azért talált ágyban, mert jól elaludtam? Már a kapuba kéne várnom?
  - Nyugi, hercegnőm, még van idő. - intett le Castiel és az ajtóm felé araszolt. - Én jöttem korábban, mert ki voltam éhezve anyukád isteni reggelijére. Amíg öltözöl megkajálok a családoddal.
  - Á, szóval így állunk! Nem is miattam jöttél, hanem anyu remek reggelije miatt? Most egy világ omlott össze bennem! - sértődötten lebiggyesztettem az ajkam, roppantul élveztem az evődést.
  - Lebuktam! - kacagott a vörös srác, de aztán gyorsan kilépett a szobából, és behúzta maga mögött az ajtót, mert felkaptam az ágyról egy párnát és felé repítettem.
Persze a készülődéssel elszöszöltem az időt, mire felöltöztem, kivasaltam a hajam és sminkeltem, Castiel már bőségesen bezabált anyám fenséges szalonnás rántottájából. Nekem csak a kávé felhörpintésére maradt időm, de iszogatás közben elcsentem néhány falatot Cast tányérjáról.
Gyalog mentünk a suliba. Bár tavasziasodott az idő, még nem volt elég meleg a motorozáshoz.
A reggeli boldog, evődő hangulat rögtön elmúlt, amit beléptünk az aulába és páromat megrohamozta egy csapat rajongó kis liba. Ennyit a szerelemről, amikor osztoznom kell rajta...
Próbáltam jó képet vágni a dologhoz, lábujjhegyre álltam, arcon csókoltam Castielt, és közben a fülébe súgtam, hogy a büfében talál, ha lerázta a rajongók hadát. Láttam, nem tetszik neki, hogy elválasztanak minket, - ez jó érzéssel töltött el - de nem volt mit tenni, ez a népszerűség átka.
A barátaimat még nem láttam sehol, így egyedül ballagtam a büféhez.
Korán jöttünk, még pangás volt, éhes nem voltam, így egy pohár narancslét kértem, azzal ácsorogtam a magas asztalra támaszkodva. Naná, hogy Castielt figyeltem, aki műmosollyal az arcán aláírásokat osztogatott, és minden féle hajú és alakú csajokkal szelfizett. Elkeseredve néztem, mert ölelgették, tapizták. Legszívesebben oda rohantam volna, hogy megmondjam, nincs nyulka-piszka, ő az én pasim, de persze nem tettem meg. Csak a szám szélét rágva figyeltem, hogy imádják, és egyre nőtt bennem a féltékenység és a birtoklási vágy.
  - Ha szemmel ölni lehetne, tömegsírt kéne ásni a focipályán. - halottam meg magam mellett Kim hangját. Barátnőm észrevétlenül, de mindentudó mosollyal lépett mellém, fél vállán fekete hátizsákkal. Csini volt, mint mindig. Kim zöld katonás simléderes sapit viselt, térdén szaggatott, szűk farmerrel, és sárga felsővel, ami jól kihangsúlyozta bőre barnaságát.

  - Neked is jó reggelt, barátnőm! - mosolyogtam a csajszira.
  - Amúgy szia! - könyökölt mellém Kim. - Jól nézel ki, csak ne ráncold a homlokod. - bökött oldalba a lökött nőszemély. Vitatkozhattam volna vele, hogy hozzá képest uncsi vagyok, és nagy erőfeszítésembe került, hogy reggel a legjobbat hozzam ki magamból. A hajam csak kivasaltam és egy fehér, virágos hajráffal fogtam hátra, és egy unalmas farmerhez egy fekete-fehér apró virágos felsőt vettem fel.
  - Te nem ráncolnád a homlokod, ha csajok hada lógna a pasidon? - kérdeztem inkább.
  - Bocs, de mivel éppen nincs pasim, nem tudom átérezni a helyzeted. - jegyezte meg kissé keserűen Kim. - Vigasztalót se nagyon tudok mondani, mert te is tudod, hogy ez még csak a kezdet. Később, ha Castiel barátunk még jobban befut, csak rosszabb lesz.
  - Te csupa móka és kacagás vagy ma reggel, Kim. - gúnyoltam epésen.
  - Ezt dobta az élet. De legalább semmi gondom nincs, és csak az igazat mondtam.
  - Tudom, pont ezért fáj. - ismertem be. - Néha az igazság rosszabb, mint a hazugság.
  - Szoktatok erről beszélni? - amikor értetlenül néztem Kimre, átformálta a kérdést: - Mármint a gondokról? El szoktad neki mondani, ha valami bánt?
  - Nem, mi csak dugni szoktunk. - grimaszoltam csúnyán, de aztán komolyra vettem a figurát. - Persze, hogy szoktunk beszélni a gondjainkról, csak így tudjuk fenntartani a kapcsolatunkat. Igyekszünk mindig mindenre megoldást találni, és beavatni a másikat az érzéseinkbe vagy a sérelmeket is egymás fejéhez szoktuk vágni. Dolgozunk a kapcsolatunkon, különben nem működne.
  - Ez dicséretes. - bólintott Kim. - Akkor tudja, hogy utálod, ha bigék csüngenek rajta, mégse bánja?
  - Ja, ezt konkréten nem mondtam neki. Muszáj eltűrni a rajongói imádatát, mert ez ellen nem tud tenni. Mit csinálhatna? Álljon egy méterre tőlük a fotókon, vagy zavarja el az autogram kérőket? Ha ezt kérném tőle, az olyan lenne, mintha azt kérném, hogy mondjon le miattam a siker felé vezető zenei pályáról. Nem lehetek egy önző picsa, hogy ezt kérjem.
  - Ebben van valami. És szar ügy. - grimaszolt Kim.
  - Köszönöm a vigasztalást. - kötekedtem vele mosolyogva.
Persze Castiel csengetésig sem tudott megszabadulni a csajoktól, így barátnőmmel a matek terem felé sétáltam, ő meg pár perc múlva keresztül fúrta magát a csajok csapatán és az utolsók között jött be a terembe. Addigra én már leültem Kimmel a szokásos helyemre. Hisz, ha matek, akkor azt barátnőmmel töltöm. Mikor elhaladt mellettem egy pillanatra megállt, megfogta a karom és lehajolt, hogy homlokon csókoljon. Ma csak ennyi jutott nekem, de már ez is elég volt, hogy tudjam, nem feledkezett meg rólam.
Mire eljött az első hosszabb szünet, már nagyon éhes voltam, mert megint kihagytam a reggelizést. Kimmel a büféhez mentem, rózsaszín és csokimázas fánkot vettem kólával, kellett a kalória. Cast csatlakozott hozzánk, de ő csak egy fél literes Pepsivel álldogált mellettem, hisz reggel bőségesen bekajált. Nem sokáig maradtunk hármasban, pár perc múlva csatlakozott hozzánk Lys, Eva, és Alexy. Élénk beszélgetésbe kezdtek a heti próbájukról, dalokról és a hétvégi fellépésükről. Kim nem figyelt rájuk, a másik oldalán Patty állt, vele társalgott, és próbált nem tudomást venni a Castiellel szemben álló Lysanderről. Én félkézzel ettem, a másik kezemmel a magasított asztalon könyököltem, és hagytam, hogy Cast a kezemet szorongassa. Kicsit béna volt így a cukrozott fánkokat fogyasztani, de a világért se akartam, hogy elengedje a kezem. Evés közben a beszélgetésükre figyeltem. Eva állt közvetlenül Castiel mellett, a fekete hajú szépség lila fűzős, mélyen dekoltált, rafinált felsőt viselt. Csak reméltem, hogy a párom nem veszi észre, de ahogy őket figyeltem, nem a lány testére, a szemére és mondandójára koncentrált. Ajánlom is! - gondoltam kicsit felpaprikázva.
A sajtos szendvicset rágcsáló Alexy vette magához a szót:
  - Cast, találtál új számot magadnak és Evának? Tudod, amiről beszéltünk, egy ütős duett kell.
  - Keresgéltem tegnap este - bólintott a szerelmem. - hajlok Adam Lambert és Pink közös száma felé. Jó dal, passzolna hozzánk.
  - Micsoda? Te akarod énekelni Adam Lambertet? Na, ne! Ezt nem hagyhatom. Én vagyok a banda Adame! Mindig én éneklem a számait, mert stílusban és hangban is én vagyok a legközelebb hozzá.
  - És nemi identitásban is. - mosolygott az orra alatt Lys, aki fekete kötött vékony pulcsit viselt, sötétkék farmerrel. - Te bele vagy esve Lambertbe, barátom, ezért akarsz annyira ő lenni.
Alexy elvörösödött, amiért a másik srác zavarba hozta, de aztán összeszedte magát.
  - Kikérem magamnak! Lásd már be te is, hogy Castiel kemény, macsós hangja nem jön össze Adam lány, bársonyos hangjával! Ha ő énekli, az a dal meggyalázása!
  - Sajnálom, tesó, de nem találtam jobbat. - szabadkozott Cast a vállát vonogatva.
  - Én is keresgéltem tegnap... és találtam valamit. - sütötte le szürkéskék szemét szégyenlősen Eva.
  - És mit találtál? - élénkült fel Castiel.
  - A Threering: Can Anybody Heart Me-t. Melody Schoenfelddel énekli a banda.
  - Hm, nem hiszem, hogy ismerem. - ráncolta a homlokát Castiel.
  - Letöltöttem. Meghallgatod? - kérdezte bizonytalanul Eva, de a mobilját lengette.
  - Persze. Nyitott vagyok mindenre. - mosolygott a vörös ördög.
Nana! Azért csak gondoljuk át, mi mindenre! - füstölögtem magamban.

Mire észbe kaptam Cast és Eva már összedugták a fejüket, és fülükben egy-egy hallgatóval, csillogó szemmel, és a dalt átéléssel dúdolva hallgatták a zenét. Rögtön megfogadtam, hogy amint hazaérek rákeresek a dalra, mert fúrta az oldalam, mire kattantak rá ennyire. És ahogy rájuk néztem, megint a szívembe nyilallt. A borsó meg a héja! A két aranytorkú művészpalánta olyan meghitten bújt össze, és nézett egymásra, hogy szinte éreztem, hogy letörik egy darab a szívemből. Istenem! Ezek annyira összepasszolnak, hogy fáj rájuk nézni! Hirtelen úgy éreztem, ők tartoznak össze igazán, én csak az elefánt vagyok a kapcsolatukban, aki megakadályozza, hogy együtt legyenek! Bizony, tökéletes pár lehetnének, ha nem állnék közöttük! A gondolat iszonyatosan fájt, a féltékenység szaggatta a szívemet, és a sírás környékezett. De próbáltam tartani magam. Ha Castiel őt akarná, már lépett volna... Legalábbis ezzel próbáltam vigasztalni magam.
  - Ez kurva jó, Eva! - rikkantott Castiel boldogan. - Ez kell nekünk! Letaroljuk a közönséget, ha ezt begyakoroljuk! Küld át kövi órán! Vivi, ezt hallanod kell! - fordult felém Castiel. Elkobozta Evától a telót, a fülembe dugta a fehér hallgatót, és elindította a zenét.
Hallgattam a tényleg remek számot, de közben meredten a pulóvere halálfejes mintáját bámultam. A dal tényleg gyönyörű volt, s nem mertem ránézni, mert féltem, hogy elsírom magam, és nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért törik el a mécses.
Amikor a zene véget ért, megpróbáltam lenyelni a torkomból a gombócot, hogy Cast ne vegye észre a zaklatottságomat.
  - Csodás dal... Biztos sikeretek lesz vele. - mondtam a pulcsijának. Megragadtam Kim karját. - Jössz velem a mosdóba?
  - Persze, menjünk.
És otthagytam Castielt és bandáját, egyetlen szó nélkül. Éreztem, hogy utánam néz, de képtelen voltam megmagyarázni a viselkedésem. A szemetesbe dobtam a csokis fánk felét, ami megmaradt, aztán barátnőm kíséretében a mosdóba vettem az irányt.
Szerencsénk volt, mert így a szünet vége felé már nem volt senki a helyiségben. Nem kellett pisilni, inkább a csaphoz hajoltam, és a markomból ittam egy kis vizet, aztán szembenézem magammal, pedig nem akartam látni azt a féltékeny fúriát, aki bennem dúlt.
  - Mondd csak, mi történt? - nézett rám aggódva Kim.
  - Én... én kiakadtam. - vallottam be nehézkesen. Hátat fordítottam a tükörben lévő banyának és a mosdókagylónak dőltem.
  - Vettem észre. De miért?
  - Egyszerűen megöl a féltékenység. - ismertem be a gyengeségem nagy nehezen, de ha valakinek, akkor Kimnek elmondhattam. - Láttad, hogy néznek egymásra? Úgy illenek egymáshoz, mint Andy Black és Julia! Amikor nézem őket, csak arra tudok gondolni, hogy miattam nem lehetnek együtt!
  - Fejezd be, te dilis nőszemély! - szólt rám Kim villogó szemekkel. - Zöldségeket beszélsz! Castielnek nem kell Eva! Te vagy a barátnője és szeret! Most is figyeltem, az volt az első dolga, hogy megmutassa neked a dalt! Fontos vagy neki, látom, és érzem. És bár az elején nem komáltam a barátod, és meg tudtam volna ölni, amikor félrelépett Tiriával, megbocsátottunk neki, hisz a ti szerelmetek örök és egyedi! A fekete özvegyünkkel csak együtt énekel, közös az érdeklődési körük, de te vagy a mindene, nekem elhiheted, nem mondanám, ha nem így lenne! A fél karom odaadtam volna, ha Lys csak feleennyire szeret, mint ő téged! - barátnőm monológja meglepett, szavai gondolkodóba ejtettek, de még nem fejezte be. - Tudod, mit láttam az előbb? Azt, hogy te teszed tönkre a kapcsolatotokat a felesleges féltékenykedéssel és makacs viselkedéseddel! El fogod veszíteni, ha így viselkedsz, úgyhogy ne parázz, élvezd az életed, mert kurva nagy szerencséd van, hogy ennyire szeret valaki!

A francba már! Igaza van Kimnek! Bíznom kell Castielben, és elhinni végre, hogy csak is engem szeret, én nem cserélne le másra. Viszont nehéz bízni, ha már egyszer eldobott egy dús keblű szösziért... de ha így folytatom, tényleg megmérgezem a kapcsolatunkat, és akkor leshetek!
  - Igazad van, Kim! Menjünk, mert becsengettek, és még össze akarok futni Castiellel!
Az ajtó felé rohantam, de barátnőm nevetve utánam kiáltott:
  - Tudod, drágám, nekem mindig igazam van!
  - Ne legyél így elszállva magadtól! - küldtem neki egy szemrehányó pillantást a vállam fölött, de nem álltam meg.
A biosz terem felé masíroztam. Sajnos a tanárnő már odaért, és kinyitotta a termet, hogy beengedje a zsivajos diáksereget. Rémülten vettem tudomásul, hogy elkéstem. Már nem tudom megmagyarázni szerelmemnek balga viselkedésemet. Castiel kullogott a sor végén, ezért utána kiáltottam:
  - Castiel!
A srác megállt, kérdőn nézett rám, én meg ész nélkül cselekedve a karjába röppentem. Szinte neki csapódtam, és megkapaszkodtam nyitott dzsekijében.
  - Szeretlek! - néztem a szemébe bűnbánóan. - Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és csak ez számít! - hozzá simultam, fél karom a nyaka köré fontam. A közelsége, a melege, és jellegzetes illata egyszerre hatott rám megnyugtatóan és felkorbácsolóan. Láttam rajta, hogy nem érti hirtelen kirohanásomat, mert ráncba szaladt a homloka, de aztán felragyogott a szeme, és hosszú ujjaival megérintette az arcomat. Nem érdekelt ki lát, ki nem, meg kellett csókolnom, így lábujjhegyre álltam, és szájára nyomtam az ajkam. Visszacsókolt, hevesen, mohón, bizsergetően, s tudtam, hogy minden rendbe van és lesz.
  - Nem tudom, minek köszönhető szeleburdi viselkedésed, de nagyon tetszik. - súgta a fülembe a viharos csók után. Még mindig körül ölelt, állát a fejem tetején pihentetve.
  - Csak... ne haragudj, hogy az előbb csúnyán faképnél hagytalak! Próbálom elfogadni a népszerűséged, és még jobban próbálom megfékezni a féltékenységem... de nagyon nehéz. - mondtam, miközben felemeltem a fejem, hogy a csodás szürke szemébe tudjak nézni.
Castiel mosolyogva nézett rám, a hajamba fúrta a kezét, és a tarkóm simogatta.
  - Édesem, ha így kérsz bocsánatot, bármikor rád jöhet az öt perc! - próbált viccelni, de láttam a pillantásából, hogy igenis komolyan gondolja, hogy tényleg én vagyok neki minden. Ez az érzés félresöpörte minden aggályom és kételyem. Egyek vagyunk, és ez mindig így lesz. - Bárki jöhet cukin, dögösen, rajongva, vagy barátságosan, mindig te leszel a legfontosabb. Senki nem érhet a nyomodba, mert a szívem, a lelkem, a testem a tiéd!
Szavaitól egész testemet melegség járta át. Hallanom kellett. Pont ezt kellett hallanom, hogy higgyek benne és bennünk. Szorosan hozzábújtam, csak élveztem az ölelést, mert megszűnt a külvilág, csak mi ketten voltunk ott a kis külön világunkban.
Torokköszörülésre tértünk magunkhoz. Kábán néztem a hang felé. Harmincas biológia tanárnőnk fejcsóválva figyelt minket.
  - Befáradnátok végre, hogy elkezdjük az órát?
  - Elnézést, tanárnő, de ez nagyon fontos volt. - szabadkoztam forró arccal.
  - Vettem észre. - a barna, hosszú hajú tanárnő mosolygott az orra alatt, de próbált szigorú maradni. - Ez egyszer elnéző leszek veletek, de nem ülhettek egymás mellett ezért!
Au! - gondoltam letörten, de örültem, hogy megúsztuk ennyivel.
Ebédszünetben Kimmel és Violával kóláztunk az állóasztalnál könyökölve. Castiel kint cigizett Lysanderrel, mert ő előző szünetben bekajált a zenekarral. Nem is tudtam, hogy jobb vagy rosszabb, ha odakint rohanják le a csajok, ahol nem látom, de nem akartam erre gondolni. Viola épp annak a filmnek a tartalmát mesélte elfelé, amit tegnap látott a moziban Dimitryvel, nem tudtam hozzászólni, így unottan nézelődtem. Észrevettem, hogy a fekete kapucnis pulóveres Ren az asztalunk végében áll magányosan és fémdobozos kólát iszogat.

Hirtelen feltűnt Charlotte, és a fiú mellé könyökölt az asztalra. 

  - Szia, csendes szépfiú! - mosolygott elbűvölően a barna hajú lány, akinek a feje tetejére volt felfogva a haja, és apró lila lepkés csatok csillogtak a frufrujától balra. Szűk piros, mélyen dekoltált kötött pulcsi volt rajta vastag öves farmerrel. 

Elég közel voltam hozzájuk, hogy ha akartam, ha nem hallottam csevejüket, bár az az igazság, hogy nagyon akartam...

  - Szia. - üdvözölte Ren egykedvűen.

  - Nem vagy valami jó hangulatban. - nyomult megint Charlotte. 

  - Nem tehetek róla, ilyen vagyok. - válaszolta a fiú morcosan.

  - Jaj, nem gúnyolódásnak szántam. Igazából bejön, hogy ilyen vagy! Nagyon is... Már első nap feltűnt milyen cuki vagy, de nehéz megközelíteni olyasvalakit, aki ennyire zárkózott. Tetszel nekem. 

Elképedtem és elöntött a harag. Charlotte nyíltan nyomult Renre, s valami oknál fogva ez nagyon nem tetszett. Érzéseim nagyon hajaztak a féltékenységre. Ó, egek, nem lehetek féltékeny mindkét fiúra! Mert Castiel estében ez ugye természetes volt, - hisz ő sz enyém, de Ren... vele elvileg csak barátok vagyunk, mégis a guta kerülgetett a gondolattól, hogy randizni fog Charlotte-tal. Tuti meghibbantam, csak az lehet! Mégis izgatottan vártam, mit fog válaszolni a nyomulós libának a remete srác. Ha igent mond, kicsit megreped a szívem...

  - Tényleg? Nem is gondoltam volna! - jelentette ki valóban meglepetten Ren, de azért megjelent egy apró mosoly a szája sarkában. 

  - Pedig elhiheted. - kacarászott a barna hajú lány, és megérintette a hajában lévő kis csatokat. - Szerinted miért hordom még mindig a hajba valókat, amit tőled kaptam Mikulásra? 

És tényleg! Eszembe jutott, hogy azokat a csatokat én választottam karácsony előtt, mikor Ren a plazában tanácstalan volt. Ettől megint dühösebb lettem. 

  - Ó, érdekes... Amúgy jól áll. - mondta Ren, s magamban megállapítottam, hogy elég béna a flörtölésben. - Bár a te szép hajadban biztos minden szépen mutat...

  - Úgy gondolod szép hajam van? - derült fel Charlotte arca és melleivel közelebb nyomult a srác karjához. Nem semmi milyen rámenős!

  - Igen. És nem is értem, miért nem figyeltem fel már hamarabb rád... - pirult el Ren, s ez a mondat betette nálam a kaput, mert ezzel egyértelműen jelezte, hogy nem közömbös neki a csaj!

  - Még nincs késő! Talizzunk suli után valahol? Lóghatnánk együtt. - csapott le rá rögtön a lány. 

  Ne, ne, nem! Ren, ne tedd! - fohászkodtam magamban kiakadva.

  - Persze, szívesen. Ma úgysincs semmi dolgom. 

  - Cseréljünk számot. Telefonon lepötyögjünk a részleteket. - ajánlotta Charlotte, és elő is húzta farzsebéből a mobilt. Ren pedig készségesen lediktálta a számát, majd elmentette a lányét. 

Fel tudtam volna robbanni a féltékenységtől. A zöld szemű szörnyeteg ma már másodjára akart kitörni belőlem. Normális vagyok?

Önmagam szapulásának a csengő vetett véget. Kedvtelenül követtem a csajokat a fizika terem felé. 

Még sokáig töprengtem a kihallgatott beszélgetésen. Ez a természet rendje, hogy Ren nem búsul miattam, és nyit más lány felé, mégsem akartam, hogy valaki más fontosabb legyen neki, mint én. Jó ég! Ugyanezt éreztem, amikor Laetivel kavart, pedig ez nem normális így! El kéne engednem, ha én egyszer Castielt szeretem, de berzenkedtem a gondolat ellen. Egy önző dög vagyok, ez már biztos!

A nap végén mikor a terem előtt Castielt vártam, Kim rám szólt, hogy beszéljem meg Castiellel a zavaró rajongók dolgot. Csak mosolyogva bólogattam, hisz nem emiatt szomorodtam el, de végül is ez is a problémáim része volt. 

Amikor Cast mellém ért átkarolta a vállam, így indultunk haza. 

Jó darabig csak szótlanul sétáltunk, kényszerítettem magam, hogy kiverjem a fejemből Rent és a randiját, mert a saját sokkal fontosabb problémáimra kellett koncentrálnom.

Már túljutottunk a Diákpart körüli nagy forgalmon és az utcánk elején jártunk, amikor rászántam magam a nagy beszélgetésre. 

Lehámoztam a karját a vállamról, és inkább megfogtam a kezét, így mentünk tovább. 

  - Castiel... mit érzel, amikor a kis rajongóid tapogatnak, ölelgetnek és didkókat írsz alá?

Látszott a srácon, hogy meglepődött, de aztán nevetve a szájához húzta összekulcsolt kezünket és megcsókolta a kézfejem. 

  - Nos, drágám, ezt nehéz megmagyarázni. Jól esik a rajongásuk, ők éreztetik velem, hogy jó, amit csinálok. A rajongásuk és a szeretetük bizonyítja, hogy jó úton haladok a sikerhez. 

  - Nem erre a részre vagyok kíváncsi. - mondtam, s közben arra gondoltam, megölöm Kimet, ha emiatt összeveszünk. - Fizikálisan értettem. Érzel vonzalmat vagy késztetést arra, hogy lenyűgözd őket? Vagyis... eszedbe jutott már, hogy megkaphatnád őket, és dúskálhatnál a csajokban, ha én nem lennék?

Castiel megállt, mikor ideértem a mondandómban. Elképedve nézett rám. 

  - Komolyan kérded?

  - Igen! Muszáj tudnom, mert emiatt nehezen alszom és sokat jár a fejemben, hogy talán gátollak valamiben. Hisz előttem elég csapodár életet éltél, és rettegek attól, hogy beleunsz a kapcsolatunkba és lapátra teszel, hogy visszatérj a régi, szabad életedhez. 

Cast fejcsóválva ácsorgott előttem, aztán sóhajtva megsimogatta az arcom. 

  - Drága kicsi, buta Vivim! A rajongásuk jól esik, ez tény, de mint nők szóba sem jöhetnek! Lehorgonyoztam melletted, és sosem tudlak megunni! Jöhet bárki, a nyomodba sem ér! Te vagy akinek a szívem adtam, és ez a következő ötven évben sem fog változni, még akkor sem, ha Shakira, vagy Rihanna környékez meg, megértetted? 

Szavai jól estek. Balzsam volt lelkemnek a vallomása. Boldogan vetettem rá magam. A nyaka köré fontam a karom és hevesen megöletem. 

  - Ó, Castiel! El se hiszed, hogy megkönnyebbültem. Szeretlek, és ne haragudj, hogy kételkedem, de mint mellőzött barátnő, kicsit bepánikoltam. Idő kell, hogy megszokjam a csajokat körülötted, és elhiszem, hogy nem jelentenek semmit, csak hallanom kellett a te szádból. Nem haragszol, ugye? - néztem fel rá könyörögve. 

  - Persze, hogy nem! Emberek vagyunk, aggódunk, félünk, elbizonytalanodunk, de a szeretetemben soha ne kételkedj! Már reggel megmondtam, hogy te leszel az ördög menyasszonya! Mindig és örökre. Nincs az a nő, karrier, vagy bármi más, ami elválaszthatna minket! 

  - Szeretlek! Pokolian, és lehet, hogy pont ez a baj!

  - Megnyugtatlak, drágám, ez sose baj! - túrt a hajamba Cast, aztán érzékien, lágyan megcsókolt. Ha a szavai nem is annyira, ez a csók száz százalékosan meggyőzött. Nem tudna ilyen imádattal csókolni, ha nem lenne igaz, amit mond! Szívembe béke költözött, testemből eltűnt a feszültség, agyamból kiestek a borús gondolatok. Minden szuper lett megint, sőt a szupernél is szuperebb!

Csak nagy sokára hagytuk abba a csókolózást, akkor is csak azért, mert egyre több kocsi dudált ránk mellettünk elhaladva. 

  - Menjünk, kicsim! Van másfél órám, amit veled tölthetek a délutáni próba előtt. 

  - Nahát! Milyen nagylelkű a rocksztár úr, hogy szakít rám némi időt zsúfolt teendői között! - cukkoltam megint vidáman. 

Nevetve hozzám hajolt és megharapta az orromat.

  - Ez a sors jutott neked, angyalom! Így jár az, aki egy fontos emberrel kezd!

  - Ó, igen, fontos, nekem a legfontosabb!

És már eszembe se jutott Ren, Charlotte, de a rajongók hada sem. Azzal voltam, akivel lenni akartam, tisztáztuk a gondokat, megőrülünk egymásért és így kerek az élet.