Dúl a love?

Másnap reggel az ébresztő ütemes csipogására ébredtem. Félkómásan készülődtem a suliba. Magamra ráncigáltam egy fekete csőszárú, szűk farmert és egy lila garbót, amin elől piros írás díszelgett. A hajam a fejem tetejére fogtam, sminkeltem, aztán belebújtam a cipőmbe és a szegecses bőrdzsekimbe. Ködös idő volt odakint, nem akartam fagyoskodni. Legnagyobb meglepetésemre a ház előtt ott parkolt a királykék Yamaha, rajta Castiellel, ölében a bukósisakkal. Furcsálltam, hogy nem hallottam a motor érkezését. De pirosodó orráról arra következtettem, hogy már régóta vár. Passzoltunk egymáshoz, mert ő is fekete nadrágot viselt az elmaradhatatlan bőrdzsekivel.
  - Szia! Régóta vársz? - kérdeztem meglepetten.
  - Eléggé. - felelte Cast és felém nyújtotta a kezét.
Habozás nélkül megfogtam a kezét. Fagyos ujjai is azt bizonygatták, hogy már jó ideje szobrozott a hidegben. Akaratlanul a saját kezemmel próbáltam felmelegíteni az övét.
  - Miért nem jöttél be és vártál meg a nappaliban, vagy a konyhában?
  - Mert szadista vagyok. Ezzel büntettem magam a tegnap esti csúnya viselkedésem miatt. - Castiel szigorúan maga elé meredt. Sütött róla a bűnbánat, és naná, hogy ellágyult a szívem.
  - Na de, Castiel! Ezt már tegnap este tisztáztuk! - még mindig görcsösen szorongattam a kezét. - Mindketten feszültek voltunk és egymáson csattant a rosszkedvünk. Ne ostorozd magad, már el is felejtettem a dolgot.

  - Tényleg képes vagy megbocsátani, minden baromságom? - nézett kétkedve. Füstszürke szeme sötéten megvillant.
Tettem egy lépést felé és a két kezét a derekamra fontam. Haragosan néztem rá, de a két vállára raktam a kezem.
  - Igen, mert tudom, hogy szeretsz. - bizonygattam és mélyen a szemébe néztem. - Ha nem így lenne, nem lennél itt. Már megszoktam, hogy más vagy, mint a többi srác. Néha agresszív, hirtelen haragú, forrófejű és öntelt, de emellett tudom, hogy jó szíved van, erős vagy és kitartó. Vannak tetteid és beszólásaid, amit nem mindig díjazok, de értékelem, hogy miattam próbálsz megváltozni. Csak a jót akarom látni benned, de elfogadom a rossz oldaladat is, mert az is te vagy és én olyannak szeretlek, amilyen vagy.
  - Jaj, Vivienim! - Castiel megkönnyebbülve ölelt magához, és nem érdekelt, hogy a lábam fájdalmasan a motortesthez ütközik. - Nem is tudom, mivel érdemeltem ki, én a seggfej, egy ilyen csodás barátnőt, mint te! Szeretlek, és rettegek, hogy egyszer olyasmit mondok, vagy teszek, amivel elűzlek magamtól!
Szeretettel megsimogattam az arcát, aztán a nyakába borultam. A fejem a nyakához fúrtam. Nem akartam az aggályait hallani, mert azok nekem is voltak. Ha folyton görcsölünk valamin, nem lehetünk boldogok.
  - Hallgass, Castiel! Kora reggel nem bírok elviselni ennyi érzelmet! - próbáltam tréfával enyhíteni a pillanatot. - Csak téged szerettelek mindig, és ezután is így lesz!
Castiel csókkal köszönte meg a szavaimat. Mikor hideg ajka az enyémhez ért felsóhajtottam, mert forró borzongás futott végig a testemen. A már megszokott szenvedély fellobbant és ez legalább megnyugtatott. Amíg így tudunk csókolózni, nem lehet semmi baj.
A hosszúra sikeredett csók után Castiel megütögette maga mögött a motort.
  - Na pattanj fel, szívi, mert elkésünk a suliból!
  - Boldogan. - nevettem. Gyorsan mögé helyezkedtem és boldog sóhajjal öleltem át a derekát. Imádtam ezeket a reggeli rövid utakat, mert motorozás közben összeolvadtunk és egyek lettünk. A dzsekim alá besüvítő hideg levegő sem vette el a kedvem, élveztem a pillanatot, azt, hogy szorosan ölelhetem, hogy hozzá tartozok és minden szép és jó.
Hamar, túl hamar elértük a suli parkolóját. Dideregve és egymás derekát ölelve szaladtunk be a gimi aulájába. Castiel szokás szerint a büféhez ment, hogy leadja a sisakokat, ott csatlakozott Lysanderhez és Dakotához.
Nem volt kedvem a fiúkkal marhulni, ezért végig pásztáztam a szememmel a helyiséget, a csajokat kerestem. Meg is pillantottam Kimet, Evát és Irist a dicsőségfal előtt ücsörögve egy lócán. Keresztül fúrtam magam egy viháncoló lánycsoporton és odatolakodtam a barátnőimhez.
  - Sziasztok! - álltam meg a lányok előtt felpörgött hangulatban.
  - Hali! Látom, jó kedved van. - mosolygott fekete sapija alól a kék nadrágos, és sárga felsős Kim.
  - Aha, mert dúl a love. - nevettem vidáman.
  - Az nem újdonság. - legyintett megjátszott közönnyel Eva. - Ti Castiellel mindig ragyogtok!
Hirtelen szúrást éreztem a szívemben, mert eszembe jutott, hogy ha tegnap este látott volna minket, nem mondta volna ezt. De aztán elhessegettem a gondolatot, mert túl voltunk a krízisen.
  - És veletek mizu? - próbáltam terelni a szót.
  - Most nálunk sincs gond Lysanderrel. Nála aludtam. - közölte Kim és szeméből láttam a ki nem mondott piszkos gondolatokat. Viszont örültem, hogy ők is jól megvannak.
  - Most Nathaniellel sincs gond. - felet a kérdésemre a zöld garbós és farmeres Iris. - Tegnap egész aranyos volt. Vacsorázni vitt és moziba is voltunk.
  - Nathaniel és az aranyosság? - kapta fel a fejét Eva és kétkedve nézett Irisre. - Te az osztálytársunkról beszélsz? Mert akit én ismerek az kő bunkó és kiállhatatlan.
  - Nos... vannak mostanában fura tulajdonságai, de nem olyan rossz ő. - védte szerelmét elpirulva Iris. Megsajnáltam, mert tudtam, milyen az esztelen szerelem. Anno én is imádtam és csüngtem a bunkó Castielen is, és nem érdekelt, mit gondolnak mások. Az én szememben tökéletes volt, és nem számított semmi más. Kitartó érzéseimnek meg lett az eredménye, mert most már elválaszthatatlanok vagyunk.
  - Nath nem volt mindig ilyen. - mondtam Evának, de csak azért, hogy Irisnek segítsek. - El se hinnéd, milyen édes pofa volt. Hiszem, hogy ott van még benne az a kedves srác, aki tavaly volt.
  - Jó mélyen rejtegeti. - húzta el a száját Kim.
  - Ne fikázzátok Nathanielt, mert ezzel csak fájdalmat okoztok Irisnek! - szólt ránk Viola.
Oldalra kaptam a fejem. Eddig fel sem figyeltem rá, hogy Viola ott ácsorog mellettem. Hihetetlen, de nem ismertem meg. Azt hittem valami idegen magamutogató tyúk áll mellettünk, mert nincs jobb dolga. Viola vállig érő lila haja fel volt tupírozva, szeme erősen ki volt húzva feketével, száján málna színű szájfény csillogott. Fekete, mélyen dekoltált, passzos felső volt rajta, farmer miniszoknyával és neccharisnyával. Fekete körömcipőben félelmetesen hosszú volt a lába. Határozottan dögös volt... de valahogy, mintha nem is ő lett volna.
  - Viola! - kiáltottam rá döbbenten. - Eddig nem ismertelek meg! Mi a frászt csináltál magaddal?
  - Nem vagyok csinos? - görbült le a lány szája.

  - De.… de. Elképesztően csini vagy... csak... csak... - sehogy sem találtam a megfelelő szavakat. - Mintha nem is te lennél. Még sosem láttalak ilyen szexinek.
Viola idétlenül felvihogott.
  - Ó, köszi! Ezt bóknak veszem.
  - És minek köszönhető a megújulásod?
  - Tudod... komolyan gondoltam, hogy minden eszközt be fogok vetni, hogy meghódítsam Dimitry-t. Gondoltam, ha megmutatom a bájaimat, felfigyel rám.
Elképedve forgattam a szemem.
  - Nem tudom, Viola... de ez nem te vagy. Ha az az édes kislány, aki vagy, nem bűvöli el, akkor szerintem bolond a pasi. Nem kéne szajhának öltözni, csak azért, hogy felfigyeljen rád.
Mikor kimondtam a szavakat és megláttam Viola sértődött arcát, már megbántam. Talán erősen fogalmaztam és nem kéne belemásznom mások életébe?
  - Kösz, Vivi! - fújt sértődötten Viola. - Ezt nem vártam volna tőled! Sosem fogod megérteni, mit érez egy olyan csendes, szürke kisegér, mint én. Te mindig szép voltál és bomlottak utánad a pasik, de az én ügyefogyott személyiségemre senki sem volt kíváncsi. Neked ott volt Kentin, Nathaniel, Dake, Castiel, Viktor és még ki tudja hányan! Elég csettintened és ugranak egyből. Én még csak most értem oda, hogy nő akarok lenni. Nagyon tetszik Dimitry és meg fogom szerezni! - kiáltott haragosan Viola, aztán sértődötten eltipegett a biosz teremhez.
  - Upsz! Rosszat mondtam. - kaptam a számhoz.
  - Hagyd már, csak szerelmes. - intett le Kim.
  - De akkor is égő, hogy így öltözik egy pasi miatt. - morfondíroztam hangosan.
  - Hagyd rá! - kérte közömbösen Eva. - A szerelem tényleg elvette az eszét. Majd feladja, ha nem jár sikerrel, ha meg mégis, akkor boldog lesz. Nem a mi dolgunk. - Eva szeme pajkosan rám villant. - Engem jobban izgat, micsoda pasi gyűjteményre tettél szert az elmúlt évben. Nahát, Vivi... nagyon ledöbbentem.
Pironkodva bámultam a cipőm orrát.
  - Az már a múlt. Szégyellenem is magam miatta, de akárhány pasi jött is az éltembe, a szívem végig a Castielé volt. Ja, és sosem öltöztem lotyónak, csak azért, hogy felfigyeljenek rám.
  -  Igazán? - nevetett Kim. - És tavaly szilveszter után?
  - Ó, az egy elkeseredett húzás volt. - ismertem be még vörösebb arccal. Nem akartam pont most a múltat idézgetni.
  - Na de Dakota, Nathaniel és még Kentin is?! Ez már majdnem a fél osztály! - vigyorgott kajánul Eva. - Tisztára végzet asszonya vagy, Vivi!
  - Lehet, de szerencsére egy vörös rocker a végzetem. - mosolyogtam elégedetten.
Sajnos becsengettek, így a biosz teremhez mentünk.
Mivel tízórai szünetben megkajáltam, nem volt akadálya, hogy kimenjek Castielékkel az udvarra. A köd feloszlott és hívogatóan sütött a napocska.
Csapatosan vonultunk kedvenc lócánk mellé. Kivételesen én is rágyújtottam. Az idő csalóka volt, a nap inkább csak világított, de Castiel a hátam mögém helyezkedett és próbált a testével felmelegíteni.
Mindjárt jobb volt a kedven és kevésbé fáztam. Kim és Lys is vidáman ölelkezett. Csatlakozott hozzánk Kentin és Patty is. Párokba verődve ökörködtünk, csak Eva álldogált mellettünk magányosan és szótlanul. A lóca végében Ren világoskék kapucnis pulcsiban guggolt a deszkán és fülessel zárta ki maga körül a külvilágot. Nem tetszett, hogy még mindig a magányos lovagot játssza.
Pillantásom a komor, gyászszíneket viselő Evára emeltem, aztán vissza Renre. Lelki szemeim előtt máris láttam, milyen csodás pár lenne ez a két hallgatag, magába zárkózott emberke. Felcsillant a szemem és meglöktem kicsit Evát, hogy rám figyeljen.
  - Te csaj, arra gondoltam, ideje lenne neked is bepasizni! Egyre jobban azt gondolom, hogy Ren és te tökéletes pár lehetnétek. Nem rossz csávó, összejöhetnétek.
Eva paprikapiros arccal és haragos szemmel nézett rám.

  - Júj, Vivi! Már a gondolat is borzasztó! Nem az esetem a gyerek! - tiltakozott a fekete hajú lány.
  - Nagy kár, pedig mindkettőtöknek fekete haja és kék szeme van. Cuki gyerekeitek lennének! - toldottam meg a dolgot egy újabb poénnal.
  - Vivi beindult! A párok összehozásához tőlem örökölte az érzékét! - mosolygott Kim.
  - De most komolyan, Eva! - próbáltam a fekete szépséget meggyőzni. - Ren tökéletes lenne neked. Csendes, szerény, jól nevelt, de ha megismered, van vicces oldala is. Egy főnyeremény!
  - Hagyjál már! - meresztette nagy kék szemét Evangeline. - Mondtam, hogy nem jön be! Én... másmilyen típusú fiúkra bukom!
  - Ó, igazán? Na, mesélj! Milyen pasik jönnek be?
Eva zavartan irult-pirult. Látszott, hogy kínosan érzi magát.
  - Én... nem akarom elmondani.
  - De...
  - Hagyjad már, Vivi! - szólt rám Castiel és erősen megszorította a derekam. - Nem látod, hogy szenved szegény a kíváncsiságod miatt? Az ő magánügye, ki tetszik neki, ne faggasd! Amúgy meg csak azért, mert te szerelmes vagy, nem kell mindenkinek annak lenni.
Csak nevetni tudtam a szavain. Eldobtam a csikkem és Castiel nyaka köré fontam a karom.
  - Hát... nem is lehet mindenkinek olyan szuper pasija, mint nekem!
  - De igen, nekem! - nevetett Patty és arcon csókolta Kentint.
  - Ma mindenki boldog! - jegyezte meg nevetve Kim. - Legyen ez ma hivatalosan a mi szerelemes napunk! Ha jól tudom, ma nem próbáltok, így azt gondoltam beugorhatnánk a Bázisra így együtt, kicsit lazulni. Rég szórakoztunk már együtt.
  - Hm... páros buli? Remekül hangzik. - bólintott rá Castiel, aki a fülemet rágcsálta.
  - Menjünk! Jó buli lesz! - örvendezett a fekete pulcsis Kentin.
  - Én nem megyek! Nincs párom! - vágta rá haragosan Eva.
  - Ha akarod elhívom neked Rent! - vigyorogtam cinkosul.
  - Még csak az kéne! - kiáltott fel durcásan Eva és elindult befelé.
  - Jól magadra haragítottad. - jegyezte meg a fehér nadrágos és farmerdzsekis Patty.
  - Ma nem ő az első. Reggel Viola is megorrolt rám. Minden nem lehet tökéletes. - húztam el a szám keseregve.
  - De az legalább biztos, hogy én tökéletesen szeretlek! - súgta a fülembe Cast és a nyakamhoz szorította az arcát. Jóleső borzongás futott végig rajtam.
  - Ez az én szerencsém!
  - Gyerekek, ha ezt fogjátok csinálni délután is, esküszöm hányni fogok! - röhögött rajtunk Lys.
  - Hagyd már őket, csak szerelemesek! - szólta le Patty vidáman. - Máris szokjatok hozzá a gondolathoz, hogy Ken és én laposra verünk benneteket biliárdban.

  - Azt hiszed, kislány? - kérdezte csúfondárosan, de tréfásan Cast. - Meglátásom szerint jobban értesz Kentin aknavetőjéhez, mint a dákó bűvöléshez. A te vézna kis kezed...
Az incselkedés hallatán Kimmel nevetésbe törtünk ki.
  - Ne becsülj le, Castiel! - vágta csípőre a két kezét Patty. - Könyörtelen ellenfél vagyok, ha akarok!
  - Majd meglátjuk! - csatlakozott a beszélgetésbe Lysander is. - Kimnél ügyesebb biliárdbajnok nem kell! Prímán játszik a golyókkal!
  - Jaj, Istenem! - kiáltottam felháborodva. - Mennyi perverz vesz már körül! Ti nem is a biliárdozásról beszéltek!
  - Na, te csak ne tüntessél, Fő perverz Kisasszony! - csúfolt ki Lysander. - Castiellel olyanok vagytok, mint a dinamit! Képtelenség veletek hosszú távon egy helységben lenni, mert süt belőletek az erotika.
  - Ez nem is igaz! - tagadtam, de magamban bevallottam, hogy az biztos, hogy ha Castiel közelébe kerülök, nehezen tudom fékezni a hevességem. - Nincsenek Sado Maso hajlamaink. Normális kapcsolatban élünk, mint mindenki más!
 - Ó, igen? - heccelt tovább Lysander. - És az a fekete csipke izé, amit Castiel vett neked? Halottam ám, hogy nagy sikere volt, bár nem sok szerepet kapott!
Hitetlenkedve néztem Lysanderre, aztán Castielre. El sem akartam hinni, hogy a pasim beszámolt a barátjának a különleges éjszakánkról. Haragosan Cast oldalába vágtam a könyököm.
  - Te elmondtad neki?
Nem akartam hinni a szememnek, amikor azt láttam, hogy Castiel elpirult. Zavartan a hajába túrt.
  - Ö.… épp csak megemlítettem, milyen jól nézték ki abban az izében, és hogy mennyire elkapott minket a szenvedély.
  - A többit meg már el tudtam képzelni! - kotyogott közbe Lys.
  - Akkor is borzasztó, hogy a barátnőm pasija tudja, mi zajlik az ágyunkban! - háborogtam kiakadva.
  - Ne szívd mellre, bébi! Természetes, hogy rólad áradozok egyfolytában, mert imádlak! - Castiel békítően elkapott és magához szorított. A haragom el is párolgott. Ilyen bolondság miatt nem akartam veszekedni. Lábujjhegyre álltam és megcsókoltam az állát. Kezem óvatosan a hajába csúsztattam.
  - Kentin, Patty! Készüljetek fel, hogy ezt fogjátok látni egész délután! - halottam a hatunk mögött Kim hangját, de nem érdekelt, azért is átadtam magam Castiel gyengéd csókjának.
  - Nem, ha mi is ezt fogjuk csinálni! - kacagott Patty és boldogan bújt Kentin karjába.
Alig vártuk a délutánt. Úgy beszéltük meg, háromkor találkozunk a Bázis előtt.
Jó hangulatban és hangosan viháncolva mentünk be a bárba hatosban. Szerencsénk volt, hogy Castiel törzsvendég itt és jóban van a csapossal, így nem dorgált le minket kiskorúakat, amikor Cast arra kérte csempésszen egy kis bort a kólánkba. Mind a négy biliárdasztal foglalt volt, így egy sarokasztalnál vártuk, hogy felszabaduljon valamelyik. Emelkedett hangulatban iszogattunk, ökörködtünk. Minél többet vártunk, annál több alkoholos italt fogyasztottunk és annál jobb lett a hangulat.
  - Gyerekek, izgibb lesz a biliárdmérkőzés, ha van valami tétje! - rikkantott Patty, és szívószállal kortyolta az enyhén piros árnyalatú kóláját. - Kapjon valami jutalmat a győztes pár!
  - Mire gondolsz? - kérdezte Kim felcsillanó szemmel.
  - Mi lenne, ha a győztes feltehetne egy-egy kérdést a négy vesztesnek? Titkoktól, vagy piszkos dolgokról? - javasolta vigyorogva Patty.
  - Klassz ötlet, tetszik! - bólintott a derekamat ölelgető Castiel.
  - Kössétek fel a gatyát meg a bugyit, mert nem akarok veszíteni! - kontráztam én is.
Mindenkinek tetszett az ötlet, és már láttam társaim szemén, hogy a kínos kérdéseken agyalnak.
Telt múlt az idő, és egy fél óra múlva végre felszabadult egy asztal.
Izgatottan rohamoztuk meg a zöld bársonnyal bevont küzdőterünket.
Castiel négy zsetont vett, így a játszmánk is négy fordulós lett. Viszont a nagy versengés és győzni akarás kicsit elrontotta a hangulatot, mert a játék öröme helyett mindenki a nyerésre koncentrált. Véresen komolyan játszottunk, nem bolondoztunk és nagy volt a fújozás és feszültség, ha valaki elhibázott egy ütést. Az innivaló hatása kiütközött, voltak pocsék lövések. Az első kört Kim és Lysander nyerte, boldogan ölelkeztek örömükben. Később kiderült, hogy a győzelem a fejükbe szállt, Castiellel könnyedén levertük őket. Az utolsó zseton elhasználásakor viszont visszatért Kimék szerencséje, megverték Kentinéket, így két győzelemmel a hátuk mögött ők lettek a boldog győztesek és a kérdezők. Mikor visszamentünk eredeti asztalunkhoz, Kim már kárörvendve dörzsölte a tenyerét és láttam, hogy jaj lesz nekünk. Ha még többet iszik, olyan faggatózásba kezd, ami kínos lesz és megalázó.
Castiel újabb kör piát hozott, aztán leült közvetlenül mellém és átölelte a derekam.
  - Szép volt, skacok! Gratulálok! - emelte a poharát Lysanderék felé Ken.
  - Majd akkor is ezt mondd, ha felteszem az elvetemült kérdéseimet! - vigyorgott Kim önelégülten.
  - Csak rajta! Nem félünk semmitől! - csúfolta ki Patty.
  - Essünk már túl a kurva kérdéseken! - kértem kicsit feszülten. Valamiért bajt szimatoltam. Kim és Lysander csillogó szeme és öntelt képe kezdett felbosszantani.
  - Na jó! - egyezett bele Kim. A poharát forgatta a kezében, de aztán szúrós szemekkel Kentinre pillantott. - Ken, szerelemes voltál Vivibe?
És láttam, ahogy a kőkemény srác szinte elsápad és elsötétedik zöld szeme. Az állán megrándult egy izom.
  - Csak az igazat, csakis az igazat! - fenyegette meg Lys a válaszon morfondírozó Kentint.
  - Jó... A francba... igen. - bökte ki Ken. A fiú nem nézett egyikünkre sem. Mereven a barna asztallapot bámulta. - De ezen nem kell csodálkozni. Vivi nagyszerű lány, első látásra beleestem, amikor megláttam Violáéknál. Szerettem, de elcsesztem. Mikor elkezdtük a kilencediket, még egy darabig kínlódtam miatta, aztán nemsokára rájöttem, hogy feleslegesen sóvárgok utána, túl kellett tennem rajta magam.
Kentin vallomása után nagy lett a csend az asztalunknál. Bántott, hogy ilyen érzéseket keltettem a fiúban és semmibe vettem, Castiel meg Patty pedig épp azt emésztették, hogy a párjaiknak régen érzéseik voltak egymás iránt.
  - Sajnálom. - néztem Kentinre bánatosan.
  - Semmi gáz. - a fiú oldalra nyúlt és a poharát az enyémhez koccintotta. - Ma már tisztában vagyok vele, hogy ennek így kellett lenni. Te megtaláltad Castielt, én meg a drága Patty-t. Így happy a történet!
Mind megkönnyebbülve fellélegeztünk, aztán koccintottunk és ittunk kicsit.
Lysander, mint valami focidrukker, vidáman az ég felé nyújtotta a kezét, úgy jelentette ki örömittasan, hogy ő kérdez.
  - Castiel, megbántad, hogy anno hagytad, hogy Tiria elcsábítson?
Megnyugodtam, hogy ez a kérdés hangzott el. Biztos voltam Castiel válaszában. Titkon hálás voltam Lysandernek, hogy nem valami hajmeresztőt kérdezett.
  - Még szép, hogy meg! - kiáltott Castiel, miközben a vállam és a karom simogatta. - Életem legnagyobb hibája volt. Nem érte meg a szenvedést. Mikor visszajöttem Floridából és Vivit azzal a köcsöggel láttam, azt hittem eljött a világvége. Mégis úgy érzem, kellett, hogy ez észhez térítsen. Megtanultam küzdeni, mert még életemben nem akartam úgy semmit, mint visszakapni életem szerelmét!
  - Ó, drágám! - meghatottan borultam Castiel nyakába, és amikor megcsókoltam, Kim a fejéhez kapott.
  - Jaj, neee! Ezt nem akarom látni, gyerekek! Inkább gyorsan kérdezek! - a lány feljebb tolta a sapkája simléderét és zöld szeme ravaszul Patty-re villant. - Kislány, ha nem járnál Kentinnel, ki jönne be neked, mint potenciális pasi?
Patty zavartan feszengett a kérdés hallatán és megsajnáltam. Nem lettem volna a helyében. Láttam, hogy nem szívesen válaszol és bűnbánóan nézett Kentinre.
  - Én... azt hiszem... Armin.
  - Hah! - horkantott fel Kentin. - Csodás! Odafigyelek majd rátok!
Patty ideges volt, de megragadta a srác arcát és könyörögve nézett a szemébe.
  - Ne légy féltékeny, papamaci! Ez csak feltételezés volt. Vagy nekem és nem adnálak oda senkiért! - Patty szeretettel simogatta meg szerelme arcát, Ken meg elgyengülve homlokon csókolta.
  - Menjetek ti is szobára! - dobta meg Lys a párocskát egy összegyűrt szalvétával. - Én kérdezek! Vivi, kötsd fel a tangát!
Gyomorideg kínzott, Lysander pillantása semmi jót nem ígért.
  - Kérdezz, nem félek semmitől! - néztem Lysre kitartóan, csak hogy leplezzem a bennem dúló feszültséget.
  - Nos akkor... - láttam Lysander pajkos pillantásán, hogy élvezi az időhúzást. - Megbántad már, hogy az osztálykiránduláson engem választottál csókpartnernek?
Haragosan néztem a szürke hajú fiú felemás szemébe. Ebben a percben nagyon utáltam. Ráadásul Castiel keze, ami eddig a hátamat simogatta érezhetően megmerevedett.
  - Nem... nem. Most boldog vagy? - kérdeztem felháborodva. - Részeg voltam, a csók jó volt, és akkor úgy éreztem, nem lehet baj egy ártatlan pusziból. Rajtad kívül mindenki más, aki számításba jöhetett volna párkapcsolatban volt, így nem is volt nagyon más választásom. Viszont a következmények fájdalmasok voltak.

Félénken pillantottam Castiel szobormerev arcára. Már nem ölelt, bosszús tekintettel az asztalon könyökölt. Eszembe jutott a veszekedés, a tábortűz után és az, hogy végül is ennek köszönhetően futott Cast Tiria karjaiba.
  - Fasza! A csajom élvezte, hogy a barátommal smacizott! - nyögte Castiel eltorzult arccal.
  - Tudod, hogy nem ez a lényeg! - sóhajtottam és megmarkoltam a karját. - Ez már a múlt.
  - Ajjaj! Baj lesz! - ficánkolt Kim. - Inkább kérdezek! Patty, első szerelemed neve?
  - Trevor. - válaszolta a barna hajú lány. - Általános iskolás plátói szerelem volt.
   - Most én kérdezek! - szólt közbe Lys. - Kentin, mik a terveid a gimi után?
  - Rendőr vagy katona leszek. - felelte Ken.
Örültem, hogy megszabadultunk a feszültségtől.
Kim felhajtotta a poharából az egész italt és rám pillantott.
  - Én még nem kérdeztem tőled, bogárkám! Van valami, ami mindig fúrta az oldalamat. Nem tudok szabadulni a nyáron történtektől...
  - Ne, Kim, ne... - intettem le, mert nagyon rosszat sejtettem.
  - Muszáj! Sokat ittam, és a kíváncsiság kifúrja az oldalam! Szóval tudom, hogy te és Lysander eléggé összebarátkoztatok amikor Castiel lelépett a lotyóval. Szóval... ha nem jött volna vissza és nem gabalyodok össze Lysanderrel, szerinted összejöttetek volna?
Szerettem volna az asztal alá bújni. Miért pont a legjobb barátnőm kínoz? Hogy lehet ennyire kegyetlen? Már a csókos téma is felzaklatta Castielt, de ezután egyenesen ki fogja nyírni... Válaszolnom kell és nem volt kenyerem a hazudozás.
  - Tudod, hogy legszívesebben megtépnélek, Kim? - kérdeztem, csak hogy az időt húzzam.
  - Választ, választ! - kántálta Patty.
  - Meg akarjátok fúrni a kapcsolatom? Vagy elrontani a boldogságom?
  - Válaszolj, kicsim! A mellébeszélésed felkeltette az érdeklődésemet! - villant rám a szürke szempár.
Dühbe gurultam. Hát jó. Ha ennyire tudni akarja, ideje kitálalnom. Úgy válaszoltam, hogy nem néztem a többiekre, csak a szeretett arcot figyeltem.

  - Azt hittem vége az életemnek, amikor leléptél a szőkével. Tony, Kim és Lysander tartott életben. Életem nyomorúságosabb időszaka volt. Sokat köszönhetek Lysandernek. Mellettem volt, vigasztalt, megmentett Deborah támadásától. Bevallom, voltak olyan pillanatok, amikor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy össze kéne jönnöm vele, mert része lett az életemnek és számíthattam rá, de akkor eszembe jutott, hogy mi lesz, ha visszamegyünk a suliba és neked végig kell nézni, hogy vele vagyok... Ez a gondolat, hogy te szenvednél miattunk, visszatartott, mert akármennyire is gyűlöltelek, amiért megcsaltál és elhagytál, nem tartottam tisztességesnek, hogy a barátoddal vigasztalódjak. Azon a rosszul időzített csókon kívül az üveg pörgető bulin sosem volt köztünk semmi, de voltak érzéseim. Aztán a sors keze volt, hogy Kim és Lys összejött én meg Viktor mellett kötöttem ki, így megoldódott minden. Szóval nem jártam volna Lysanderrel, mert ekkora szemétséget nem akartam elkövetni ellened.
Megint csend volt és tapintható lett a feszültség. Láttam, hogy Lys és Kim a szavaimon töprengenek. Bizony, ott lógott a levegőben a tudat, hogy ha rosszul döntöttem volna Lyssel lennék most. Nevetséges volt a gondolat. Nekem Castiel mellett a helyem. Nem pótolhatná a szívemben senki.
  - Higgy nekem, Castiel! - kértem a fiút és az asztalon doboló keze után kaptam. Összefontam az újainkat. - Ha nem te kellenél, nem lennék veled! Dobtam Nathanielt, hagytam, hogy Deborah mellett a szeretődként tarts, elhagytam Viktort és megbocsátottam neked Tiriát! Szerinted megteszem mindezt, ha nem téged szeretlek?
Láttam, hogy Castielben felenged a szorongás és egyenletesen kifújja a levegőt. Megszorította a kezem. Kétségbeesetten pillantott rám.
  - Vivieni...
  - Sss! - békítően a szájára tettem az ujjam. - Ez a múltunk legfájdalmasabb része. El kell engedni. A jövő számít, és azt el sem tudom képzelni nélküled! - érzelmesen a mellkasára borultam, ő meg erősen magához szorított, az állát a fejem tetejéhez nyomta. Megnyugodtam. Szeret, csak nehezen viseli a múlt drámáit.

  - Szeretlek, édesem! Felejtsük el egymás kínzását és menjünk haza!
  - Remek ötlet. - emeltem fel a fejem és boldogan néztem a szemébe.
  - Ó, megöltétek a bulit! - húzta el a száját Kim.
  - Már úgyis késő van! - pattant fel Patty és felhúzta Kentin is a lócáról.
Mikor kifelé mentünk a bárból, Castiel az oldalához ölelt és odaszólt a másik két párnak.
  - Soha többet nem játszunk ilyet, megértettétek?
  - Az tuti! - emelte esküre a kezét Lys. - Sikerült a szórakoztató délutánból rémálmot csinálni!
  - Ez a pia meg a kíváncsiság hatása! - nevetett gondatlanul Kim.
 Elképesztett barátnőm lazasága. Hogy tud ilyen nem törődő lenni, mikor mindenki más zaklatott állapotban volt?
Elbúcsúztunk egymástól. Kimék a buszmegálló felé mentek, mi meg Castiellel felpattantunk a Yamahára.
Örültem, hogy Castiel úgy döntött, nálunk alszik. Féltem, hogy ez a keserves délután beárnyékolja a kapcsolatunkat, de láttam rajta, hogy görcsösen próbálja elfelejteni a történteket. Bár még menstruáltam és nem tehettük azt, amit nagyon szerettünk volna, mégis szép volt az esténk. Sokáig ölelkeztünk szótlanul az ágyamban és csak élveztük a pillanatot, hogy együtt lehetünk és szerethetjük egymást. Boldogan aludtam el Cast karjában.

Zűrös nap

Hétfő reggel már mehettem suliba. Nem bántam, hiányoztak a barátaim és külön örültem, hogy tesiből és kosárlabdából fel lettem mentve. Gondoltam, ha a kispadról figyelek, kevesebb gondom lesz. Az idő elég hűvösre fordult, így gyalog mentünk suliba Castiellel kézen fogva.
Mindenki örömmel fogadott, a reggel azzal telt, hogy bizonygattam, már jól vagyok.
Reggeliző szünetben a srácok kimentek a hidegbe, én meg úgy döntöttem, inkább eszek. Vettem egy melegszendvicset, aztán Kimmel, Violával és Evával leültünk a büfétől nem messze egy sarokba a lócára.
  - Történt valami érdemleges, amíg távol voltam? - kérdeztem a csajokat, miközben lassan rágcsáltam a szendvicsem.
  - Szinte semmi. - legyintett Kim, aki fekete garbót viselt, vajszínű csőnadrággal. Rövid haja hátul kuszára volt feltupírozva.
  - A szakkör még mindig jó buli. - kotyogott Eva. - Nagyon élvezzük az éneklést. Castiel egyre jobban gitározik. A hangjától meg mindenki el van ájulva. Alexy egy édes pofa, mindig a baromkodást nyomja a próbákon, de nem lehet rá haragudni. Nina kicsit kényes, de elviseljük, mert csodás hangja van. Lysander meg olyan Lysanderes. Csendes, többnyire a háttérben marad, de eszméletlen dalszövegeket ír!
  - Én is örülök a sikereiteknek, csak nehezen viselem, hogy a kedvesemnek alig van rám ideje. - szólalt meg Kim.

  - Ha már profibbak leszünk, kevesebb próbánk lesz. - ígérte Eva mosolyogva.
   - Bár már ott tartanátok! Bár félek, hogy ha Castiel rocksztár lesz, lecserél valami dögösebb pipire! - mondtam ki az aggodalmam.
  - Ugyan már, Vivi! - hurrogott le Viola. - Castiel rajtad kívül mást észre sem vesz! Tavaly óta gyökeres változáson ment keresztül... de ha jobban belegondolok, egy évvel ezelőtt is téged kerülgetett, és nem foglalkozott az imádóival.
  - Remélem, ez így is marad. - sóhajtottam aggódva.
  - A szerelem már csak ilyen. Mindig félünk és remélünk. - bölcselkedett a szürke hosszított, kötött pulóveres és farmeres Viola. - Erről jut eszembe! Vivi, te nem is tudsz a legújabb hírről, mert nem voltál itt a múlthéten. Dimitry még nem is tanár. Csak negyedéves rajzszakon. Itt tölti nálunk a gyakorlati idejét.
Nem értettem, miért ilyen szenzáció ez. Nekem aztán édes mindegy volt, hogy a tanára igazi vagy se.
  - És? - kérdeztem várakozva, mert nem értettem, miért fontos ez.
  - Hát nem érted? Ha nem tanár, akkor össze is jöhetek vele!
Elborzadva néztem lila hajú, zavart, vörös arcú barátnőmre.
  - Viola! Te nem vagy ép! Fel akarod szedni Dimitry-t? És Matt? Már nem szereted?
  - De, azt hiszem igen, de ha lenne esélyem a jóképű oktatómnál, akkor simán lecserélném Mattet. - vallotta be szemlesütve Viola.
Kimmel szörnyülködve néztünk össze.
  - Nem hiszem el, hogy ilyen vagy! - jegyezte meg Kim és haragosan nézett Violára. - Hová lett a félős kis ártatlanság, aki régen voltál?
  - Talán kinőttem. - válaszolta könnyedén a lila hajú lány. - Amúgy, ti sem vagytok már olyanok, mint általánosban, csak nem veszitek észre! És semmi közötök a magánéletemhez!
Viola sértődötten felpattant és otthagyott minket.
  - Kész vagyok a csajtól! - mondta Kim. - Biztos elment az esze!
  - Én nem ítélem el, hisz csak szerelmes. - szólalt meg megértően Eva.
Erre már nem volt mit hozzáfűznünk, hisz mind jártunk már ebben a cipőben.
A szerelem sokszor esztelenségre készteti az embert, de nem hittem, hogy valaha eljön az a pillanat, amikor megunnám Castielt és lecserélném másra.
Viola érthetetlen rajongása egész nap foglakoztatott. Lehangolttá tett a gondolat, hogy ennyire megváltozott, és képes lenne megcsalni Matt-et.
Negyedik óránk matek volt. Kimmel kifelé tartottunk a teremből óra végén, amikor Ren keveredett mellénk. A fiú sötétkék kapucnis pulcsit viselt, fekete farmerrel.
  - Örülök, hogy meggyógyultál, Vivi!
Meglepetten álltam meg a folyosón, amikor kiértünk a teremből. Jólesett a fiú kedves üdvözlete és a biztató mosolya. Annyira cuki volt, mikor mosolygott a szeme.
  - Csak van szíved, ha aggódtál értem. - jegyeztem meg viccelődve.
  - Á, dehogy, csak már nagyon untam, hogy nekem kell a húgomra vigyázni, amíg betegeskedtél.
Megjátszott felháborodással csaptam a fiú vállára.
  - Jaj, de szemét vagy! Tényleg egy szívtelen szörnyeteg veszett el benned!
  - Ugye? Jó, hogy rájöttél! - nevetett a fiú, és nevetése felmelegítette a szívem. Olyan jó volt látni, hogy az egykor komor fiú képes viccelődni és érzelmeket mutat.
Alig ocsúdtam fel, Castiel közénk fúrta magát és elkapta a karom, hogy levegye Renről.
  - Vivikém, gyere ki cigizni az udvarra! - elvonszolt Ren mellől és úgy nézett rám, mint egy felbőszült oroszlán. Már a csarnok közepén jártunk, mikor sikerült kiszabadítani a kezem, és dacosan megálltam. Haragosan néztem a fekete szereléses Castielre.
  - Mi volt ez az előbb?
  - Kihívtalak az udvarra. Mi ezen olyan meglepő?
  - Nem ez volt a meglepő, hanem az, ahogy csináltad! Úgy rángattál el Rentől és Kimtől, mint aki megveszett! Miért csináltad?
  - Nem tetszik, ahogy ez az alak vigyorog rád! - bökte ki Castiel és vádlón nézett rám.
  - Te féltékeny vagy? - kérdeztem hitetlenkedve.
  - Miért? Nem lehetek az? A barátnőm vagy!
  - Jól mondtad! - vágtam rá haragosan. Nagyon bosszantott, hogy ok nélkül féltékenykedik. - A barátnőd és nem a tulajdonod! Nehogy már megszabd, kivel álljak szóba és kivel ne!
  - Nem állt szándékomban! - Castiel figyelmeztetően megmarkolta a karom. - De nem tűröm, hogy pasikkal flörtölj és biztasd őket, hogy csapják neked a szelet!
A feltételezés mélyen felháborított. Hát ennyire nem ismer?
  - Neked elment az eszed? Nem flörtöltem Rennel, és csak barátok vagyunk!
  - Nem akarom, hogy barátkozz vele! Bizalmasan néz rád és ettől a falra másznék! - ismerte be Cast és haragosan nézett. Biztos nem is volt tudatában annak, hogy egyre fájdalmasabban szorongassa a karom. - Ne barátkozz vele!
  - Nem kérhetsz ilyet, és nem is fogom megtenni, amit kérsz! - nagyon dühített, hogy meg akarja szabni, kivel haverkodhatok és kivel ne. Ok nélkül volt féltékeny. - Semmi okod bizalmatlankodni! Szeretlek és nem cicázok se Rennel, se senki mással! Bolond vagy, ha azt hiszed! - olyan kétségbeesett és siránkozó arcot vágtam, hogy láttam, amint Castiel megenyhül felém. Elengedte a karom és megölelte a nyakam.
  - Ne haragudj, csak elborult az agyam! Beleőrülnék, ha elveszítenélek!
  - De nem fogsz! - apró csókot nyomtam a szájára, de magamban még nem bocsátottam meg neki ezt a kirohanást. - Menj, gyújts rá, hogy lehiggadj! Én nem tartok veled!
Minden további nélkül otthagytam. Nehéz volt szigorúnak mutatkozni előtte, de megtettem. Azt gondoltam, jár neki ennyi büntetés, amiért kínos helyzetbe hozott a haverok előtt. Megkerestem Kiméket. Nem nagyon szálltam be a társalgásba. Titokban Rosát figyeltem, aki feltűnően ölelkezett a büféasztalnál Gabriellel. Mikor a lány észrevette, hogy figyelem, könyörgő, és kissé morcos pillantást küldött felém. Tudtam, ez azt jelentette, hogy ne avatkozzak az életébe.
Hát jó, Ő tudja....
A nap további részében kicsit távolságtartóbb lettem Castiellel. Bár vele ebédeltem és hagytam, hogy ölelgessen és csókokkal halmozzon el, de korántsem tudtam megbocsátani még.
Nem akartam, hogy azt higgye, úgy ugrálok, ahogy ő fütyül. Meg aztán kicsit sem volt szimpatikus ez az agresszív, féltékeny oldala. Azon tűnődtem, hová lett az a kedves, imádni való fazon, aki a betegségem alatt ápolt és ajándékokkal halmozott el. Lehet, pont az volt a baj, hogy a múlt héten még egyedül az övé voltam, most meg nehezen viseli, hogy mások is sündörögnek körülöttem? Feszültség dúlt bennem és megpróbáltam elhessegetni negatív gondolataimat. Lehet, hogy a lelki állapotomra rátett egy lapáttal, hogy megjött. Talán túltengtek bennem a női hormonok...
Nagy nehezen eljött a kosárklubos óra, aznap az utolsó. Mivel Boris már tesi órán tudomást szerzett a felmentésemtől, azzal kezdte az órát, hogy kinevezett vízhordónak. Míg a többiek meccset játszottak nekem kellett üveges vizet vinnem a cserejátékosoknak. Nem bántam a dolgot, jobb volt, mint szaladgálni. Amikor az első kör véget ért, magamhoz vettem öt kis üveg ásványvizet és kiosztottam a szuszogva leülő csapatnak. Dajan, Patty, Kentin és Charlotte szó nélkül elvették, amit odanyújtottam nekik, Nathaniel viszont pimasz vigyorral rám kacsintott.
  - Köszi, kislány! - szólt a szőke srác és zavarba ejtően tapadt a tekintete piros melegítőbe bújtatott lábaimra és a szűk sárga pólómra, aminek elől kerek kivágata volt. - Jó, hogy megint itt vagy! Hiányoztál! Castiel nagyon megizzasztott, ezért estél ágynak?
Nem csak a szavai, éhes tekintete is feldühített. Úgy nézett, mint aki menten felfal, de nem jöttem zavarba. Csípőre vágtam a kezem, merészen álltam előtte és néztem a szemébe.
  - Ha úgy is volt, semmi közöd hozzá. - feleltem lazán. - A magánéletem nem tartozik rád.
Mivel Patty arrébb húzódott a lócán, hogy helyet csináljon nekem, gyorsan leültem, nehogy Boris felfigyeljen a szóváltásra. Nathaniel közvetlenül mellettem ült, zavartalanul kortyolgatta a szénsavmentes ásványvizet.
  - Mindig ezt mondod, életem! Kezd unalmas lenni!

  - Azért mondogatom, mert így van! - válaszoltam ingerülten. Közben megpróbáltam a pályán szaladgáló Kimékre figyelni, de nehezemre esett. Nath kihozott a sodromból, mint mindig.
  - Te elhiszed, amit beszélsz, mert én nem?! Egyszer én is a magánéleted része voltam.
Nathaniel kinyújtotta hosszú lábait, szinte elfeküdt mellettem. Az üveget a hasán egyensúlyozta. Megint elámultam, hogy a szürke póló alatt kockahas lapul. Vajon akkor is volt neki, mikor vele jártam?
  - Muszáj mindig felhánytorgatni a múltat? - kérdeztem villámló szemekkel. - Beszéljünk inkább a jelenről! Észrevettem, hogy füzöd Amber fejét! Rámozdultál Leigh barátnőjére, ezt a vak is látja!
  - Féltékeny vagy, aranyom? Ha bánt, csak neked szentelem a figyelmem! - mosolygott Nath, és lazán átkarolta a vállam.
Utálkozó pofával leráztam magamról a kezét.
  - Ne érj hozzám, te vadbarom! Rohadtul nem érdekel, ha csajozol! Csak az zavar, hogy a viselkedéseddel megbántod és megalázod Irist! Elfelejtetted, hogy van már barátnőd?
  - Te csak ne foglalkozz Irissel! Az ő baja, ha mindent elhisz! Különben is, mindenki azt kapja, amit megérdemel!
Rémülten kaptam fel a fejem. Ez úgy hangzott, mintha bosszút esküdött volna, amiért anno Castielt választotta helyette. Ha igaz a gyanúm, gyerekesebb, mint gondoltam.
  - Remélem, egyszer te is megkapod az élettől a méltó büntetést! - válaszoltam. Nem akartam a múltat emlegetni, mert csak én járnék pórul. - Minden mesében megkapja a gonosz a magáét!
  - Csakhogy az élet nem mese, kicsikém! - felelte Nathaniel csúfondáros mosoly kíséretében. - Én amúgy azt várom, mikor adod meg a kegyelemdöfést Castielnek. Alig várom, hogy lapátra tedd, amikor megunod! Az első sorban fogok nevetni!
  - Arra várhatsz, életem! - vettem fel gúnyosan a stílusát. - Ez soha nem fog bekövetkezni!
  - Soha ne mondd azt, hogy soha! - tanácsolta Nath szenvtelen vigyorral és felállt, Borishoz ment. Nem tudtam, mit akarhat a tanártól, de örültem, hogy megszabadultam tőle.
Óra után egyedül cammogtam hazafelé, mert Castielék most Lysanderéknél próbáltak. Otthon csak annyi időt töltöttem, míg ettem egy kis levest és krumplipürét csirkehússal, aztán már rohantam is a szomszédba Sissy-hez. Hiányzott már a kislány és alig vártam, hogy elmesélje, hogy boldogultak nélkülem a múlthéten Rennel. Sissy a nyakamba ugrott úgy üdvözölt, aztán átadott egy tucat rajzot, amit nekem készített a gyógyulásom tiszteletére. Egész nyugisan telt a nap, egész délután rajzolgattunk. Ren nem került elő, Zack-től meg hamar elbúcsúztam, amikor megérkezett.
Hazamentem és nekiálltam a tanulnivalónak. A matekot hagytam utoljára, épp az algebrával szenvedtem, amikor kopogtak az ajtómon.
  - Hagyjatok már tanulni! - kiáltottam ki ingerülten.
Legnagyobb meglepetésemre Castiel dugta be a fejét.
  - Ez rám is vonatkozik?

Eldobtam a matekkönyvet és egyenesen a karjába röppentem örömömben.
  - Dehogy! Rád nem! Te vagy az egyetlen, aki miatt lemondok a matematikáról!
Castiel az ágyhoz vezetett, leült és az ölébe húzott. Fáradt sóhajjal ölelgetett.
  - Most végeztetek a próbákkal? Nagyon elgyötörtnek tűnsz.
  - Na hallod! Ez az Eva rémesen szigorú tanár! Kizsigerel.
  - Szegénykém. - mosolyogtam, és miközben a nyakát öleltem, az arcát puszilgattam. - A sikerért meg kell szenvedni.
  - Ez bizony igaz, de most azért jöttem, hogy az én drága kicsikém feldobja a napom és megkoronázza az estém.
Castiel fullasztó, szenvedélyes csókokkal kezdett ostromolni, s rajtam egyből végigfutott a bizsergés. Elmondhatatlanul jó érzés volt, hogy a hosszú nap után mellettem akar lenni. Boldogan simultam hozzá, de amikor a keze becsúszott a pulóverem alá és megszorította a mellem, tudatosult bennem, hogy mit akar. Egyre mohóbban és forróbban csókolt és simogatott és minden akaraterőmre szükségem volt, hogy le tudjam állítani. Megfogtam a kezét és pont akkor toltam el magamtól, amikor hátra akart dönteni.
  - Ne, Castiel... ez nem a legmegfelelőbb alkalom...
Cast érthetetlen tekintettel mért végig.
  - De miért? Tudom, hogy te is akarod! Szombaton hosszú napunk volt, megértettem, hogy gyenge vagy a betegség miatt. Elaludtál, mire lezuhanyoztam, és nem keltettelek fel, de már úgy látom jól vagy. Ne mondj nemet!
  - Muszáj, mert reggel megjött. - vallottam be pipacsvörös arccal.
  - Ah! - Castiel ingerülten túrt a hajába. - Ez nem lehet igaz! Pont most?! A csudába! A barátnőm vagy, azért vagyunk együtt, hogy kielégítsük egymás vágyait. Nem hiszem el, hogy mostanában mindig közbejön valami!
Szavai ostorcsapásként értek. Ez pont úgy hangzott, mintha azért kellene együtt lennem vele, hogy bármikor a szolgálatára legyek, amikor épp megkíván. Féltem, hogy csak a testi vágyak miatt van velem. És ha igen, akkor hol a szerelem?
  - Mi vagyok én neked? Egy eszköz, akivel kielégíted a testi vágyaidat? Komolyan olyan fontos a szex? Nem hiszem el, hogy emiatt haragszol most rám!

  - Tizenhét éves vagyok, Vivi! Buzognak bennem a hormonok, persze, hogy mindig szeretnék a barátnőmmel lenni. - próbált magyarázkodni Castiel, de már hiába szépítette.
  - Nem gondoltam, hogy neked csak a szex dominál! - olyan lelkiállapotba kerültem, hogy kis híján eleredtek a könnyeim. De megmakacsoltam magam, nem akartam kimutatni a csalódottságomat. - Nem mindegy, hogy engem szeretsz, vagy a testemet! Azért jársz velem, mert így kéznél vagyok, amikor éppen rám akarod vetni magad?
  - Dehogyis, Vivien! Honnan veszed ezt a butaságot? Teljesen félreértesz!
  - Pedig abból, amit most mondtál nagyon ez jött le! - folytattam a vitatkozást. Nagyon megbántott és nem akartam annyiban hagyni a dolgot. - Mit gondolsz, hogy esik nekem, hogy csak azért jöttél, hogy lefektess? Ennyit érek neked? Hát köszi! De ha csak ennyit akartál, el is mehetsz, mert rossz napot választottál!
Castiel fejcsóválva nézett rám. Szeméből sütött a szomorúság. Közelebb csúszott mellém és megfogta a kezem.
  - Sajnálom, Vivieni drágám! Kérlek, ne veszekedjünk! Halálosan kimerült vagyok, te meg ingerült, nem kéne egymáson levezetni a feszültséget. Bocsáss meg, ha rosszat mondtam, de egész próba alatt nem tudtam koncentrálni, mert azon járt az agyam, hogy jövök hozzád... és igen, piszkos gondolataim voltak. Szeretlek, és veled akarok lenni. Szerintem a múlthéten bebizonyítottam, hogy nem csak az ágyban!
Meglepett a változás. Előkerült a kiismerhetetlen Castiel, aki az egyik percben még gőgös volt és csak magával foglalkozott, a következő pillanatban meg visszaváltozott az én tökéletes hercegemmé. Nem tudtam, mit gondoljak róla. Vajon melyik lehet a valódi éne? Mikor jön el a pillanat, amikor már nem tudom elviselni a hangulatváltozásait? Rettegtem, hogy elveszíthetem, ezért képes voltam neki megbocsátani. Nem szabad felhúznom magam minden apróságon. Csak az volt a baj, hogy ha mindig mindent elnézek neki és úgy ugrálok, ahogy ő akarja, elveszíthetem saját magam és az ő bábja leszek. Bárhonnan jött is ez a furcsa bizonytalanság, le kell győznöm, mert ha nem, veszélybe kerül a kapcsolatunk. Hát nem a kölcsönös egyetértés és a bizalom a szerelem alapja? Nekem kell engednem és megbocsátani, ha nem akarok veszekedni. Nagyon jól tudtam a kezdetektől fogva, kivel kezdtem járni és kibe szerettem bele. Castiel az Castiel. Vagy elfogadom ilyennek, vagy elhagy, mert még szerintem, miattam sem fog megváltozni.
Meghoztam a döntést. Megérintettem az arcát mindkét kezemmel és a szürke szempárba néztem.
  - Felejtsük el ezt a buta vitát!
  - Igazad van. - a fiú gyengéden megpuszilta az orrom hegyét. - Sajnálom, ha akaratlanul beletiportam az érzéseidbe. Tudod, hogy szeretlek, csak... csak néha önfejű vagyok és rosszul viselem, ha nem a kedvem szerint alakulnak a dolgok.
  - Azt elhiszem. - mosolyogtam, bár a szívemben még ott szurkáltak a fájdalom tüskéi.
Megint ölelkezni kezdtünk. Összebújva feküdtünk az ágyam közepén. Elmeséltem a Sissy-vel töltött délutánom, ő meg a próbán zajlottakról beszélt. Tíz óra körül azonban elbúcsúzott tőlem és hazament, hiába marasztaltam.
Elment, én meg elalvásig azon agyaltam, hogy talán azért hagyott magamra, mert használhatatlan vagyok, most, hogy nem fektethet le. Kínzott ez a gondolat. Nem tudtam mással magyarázni. Hiába próbáltam nyugtatni magam azzal, hogy hagyni akar pihenni, vagy nem tud úgy mellettem lenni, hogy nem érhet hozzám, ezeket valahogy nem hittem már el. Az aggodalom és a kételyek mardosták a szívem. Csak nehezen és rémálmokkal aludtam el. Féltem, hogy mostanában túl sok a probléma köztünk és ezek egyszer nem lesznek áthidalhatók, elválunk egymástól. Ha ez megtörténik, belehalok...

Betegállományban

Sziasztok! Ritkán szoktam kommenteket írni egy-egy rész előtt, de most úgy gondoltam, itt az ideje 😊
Először is köszönöm mindenkinek, aki kitartóan olvassa a sztorimat! Boldoggá tesz, hogy még mindig figyelemmel követitek. Lehet, hogy már nincs meg a történetben a régi tűz, de mivel már kedvenc párosunk összejött, muszáj volt kicsit előtérbe hozzam a többi szereplő problémáját. Mindenesetre nagy csattanók és drámák ezután is lesznek. Írom és írom a sztorit tovább és tovább, mert megígértem még 100 részt! Szóval átmentem a szappanopera kategóriába, de sebaj 😂
 Még egy fontos közlemény: csináltam egy Facebook hivatalos oldalt, aki nyomon akar követni csatlakozzon!
https://www.facebook.com/edinadreamer
Ja és még valami: ez a rész azért lett, mert valaki egyszer azt mondta, sose beteg senki a történetemben, hát most tessék!


Másnap reggel úgy keltem, mint akit agyonvertek. A karom és a lábam sajgott, a fejem olyan nehéz volt, mint egy vízzel megtelt szivacs és olyan is volt, mert bedugult az orrom, nehezen lélegeztem és a torkom is kiszáradt. Mintha izzó parazsat nyeltem volna, úgy égett a légcsövem. És ha ez még nem lett volna elég, csatakokban folyt róla a víz, izzadt hajam a fejemre tapadt. Nyögve kényszerítettem sajgó testem, hogy engedelmeskedjen és botladozva elsétáltam a fésülködőasztalom elé. Belenéztem a tükörbe és megijedtem saját magamtól. A hajam zsíros csomókban össze-vissza meredezett, a szemem és az arcom árulkodóan piros volt és a szám is kicserepesedett. Egyértelmű volt, hogy lázam van, mert máris a hideg rázott.
Biztos megfáztam, amikor a minap Rennel hazaszaladtunk az esőben. Jól megszívtam. Nyomhatom az ágyat betegen. Aztán lázas agyam már azon járt, hogy mindjárt itt lesz értem Castiel, és nem láthat ilyen állapotban. Ha meglátna ilyen fúria fejjel, tuti kiábrándulna belőlem.
Nyöszörögve visszabukdácsoltam az ágyamig, előmatattam a párnám alól a mobilom. Míg egyik kézzel a szerelmem számát kerestem, a másikkal ügyetlenül magamra tekertem a takaróm, mert már görcsös reszketés rázta a testem.
A fiú szinte három csengés után felvette a telefont.
  - Szia, drágám! - nyögtem a telefonba. - Azt hiszem, nem megyek ma veled suliba.
  - Szia! Mi a baj? - Castiel hangjából sütött az aggodalom.
  - Borzasztóan érzem magam. Tuti, megfáztam és lázam is van. Alig bírom vonszolni magam. - panaszkodta egy szuszra.
  - Ó, kicsim! Nagyon sajnállak! Kísérjelek el a dokihoz?
  - Nem! - vágtam rá hevesen. Nem akartam, hogy így lásson. - Összeszedem magam, és elmegyek egyedül. Te csak menj suliba! Szerintem jobb lenne, ha nem látogatnál egy darabig, nehogy elkapd ezt a nyavalyát!
  - Azt hiszed a hülye bacilusok távol tudnak tartani tőled? - morgott a fiú türelmetlenül. - Suli után megyek hozzád, ha tetszik, ha nem, és erről nem vitázom!
A szívemet melegség járta át, de tudtam, hogy ez nem a láztól van, hanem Castiel ragaszkodása váltotta ki belőlem. Már egyetlen mondattal is képes volt boldoggá tenni.
  - Na jó, várlak suli után, de ne engem okolj majd, ha a jövő héten te fogod az ágyat nyomni, mert megfertőzlek! - figyelmeztettem még azért a mihez tartás végett.
  - Ebolával is megfertőzhetsz, az sem érdekel! - nevetett Castiel. - Sajnos, le kell tennem, mert elkések első óráról. Gyógyulgass szerelmem, és pihenj sokat! Majd látjuk egymást! Puszi!
  - Köszi és szeretlek! - búcsúztam és a hangom köhögésbe fulladt.
  - Nem jobban, mint én téged! Pá!
A vonal megszakadt, s keserves állapotban borutam az ágyra, hogy gyűjtsek egy kis erőt a nap további részéhez.
A póz, amiben elterültem nem volt valami kényelmes, de arra se volt erőm, hogy megmozduljak. Tompa agyammal alig fogtam fel, hogy a földszintről csörtetést hallok. Érdeklődve kaptam fel a fejem, de a hirtelen mozgástól megint belesajdult a fejembe. Összeszedtem magam, mert meg akartam nézni, ki van még itthon. Lassított felvételes mozgásommal nagy nehezen elmentem az asztalom előtti székhez és lekaptam róla egy fekete vastag pulóvert, belebújtam a papucsomba is. Kimentem a szobámból, görcsös kezeimmel és lábaimmal nehéz feladat volt lemászni a létrán, de csak lejutottam. Égett a villany a konyhába, ezért oda vettem az irányt.
Megálltam a konyhaajtóban és az ajtófélfába kapaszkodtam. A homlokom a hideg fához nyomtam. Tony csörtetett odabent, épp mosogatott.
Meg akartam kérdezni tőle, mit keres még itthon, de amikor szóra nyitottam a szám, kaparó torkom égett, mintha forró levest nyeltem volna és rám jött a köhögés.
A fehér pulóveres és tinta kék farmeres bátyám elzárta a csapot, nadrágjába törölte a kezét és érdeklődve fordult felém.
  - Vivi! Úgy nézel ki, mint egy élő halott!
  - Kösz! - morogtam és görcsösen markoltam az ajtófélfát. - Úgy is érzem magam.
  - Beteg vagy?
  - Nem látszik rajtam? - ramaty állapotomban még a hangulatom is pocsék volt. Türelmetlen voltam és nem volt kedvem ilyen hülye kérdésekre válaszolni. - Rosszul vagyok! Mindjárt összekaparom magam és elmegyek a dokihoz! De te mit keresel itthon? Már rég dolgoznod kéne.
  - Délutános leszek. - Tony felém jött, megérintette a homlokom. - Lázas vagy! Elkísérlek az orvoshoz!
  - Minek? - kérdeztem és ellöktem a kezét. - Nem vagyok dedós, akit kísérgetni kell! Egyedül is eltalálok a dokihoz!
  - Lehet, de én nyugodtabb leszek, ha veled megyek. Amúgy is ráérek. Egy jó tesó vigyáz a húgára!

Szerettem volna leordítani a fejét ingerült állapotomban, de csak egy haragos pillantás telt tőlem. Meg aztán kalapácsdübögésétől visszhangos tudatomba eljutott a gondolat, hogy jó lenne, ha valaki gondoskodna rólam és mellettem lenne, ha véletlen még rosszabbul leszek. Mostanában olyan kevés időt töltöttem Antony-val és hiányzott.
  - Na jó, ha ragaszkodsz hozzá, gyere! Átöltözök, rendbe szedem magam, aztán indulhatunk.
  - Oké. - Tony sajnálkozva megdörzsölgette a karom. - Öltözz fel rendesen, elég hűvös van odakint. Ha segítség kell, mert nem tudsz átöltözni, szólj!
  - Még csak az kéne! - nyelveltem felháborodva.
Antony vidáman nevetett.
  - Eszemben sem volt végig nézni a húgom vetkőzés közben, azt meghagyom Castielnek! Csak azért vicceltem, hogy kiderüljön, mennyire vagy beteg! És úgy látszik, a láz nem hat az éles nyelvedre!
  - Szenvtelen fráter! - háborogtam. - Így kell beszélni egy beteg lánnyal? Kedves tesó vagy!
  - Tudom. - vigyorgott Tony. Óvatosan megfogta a két vállam és a nappali felé fordított és még lökött is rajtam egy kicsit. - Irány öltözni! Addig megnézem a buszjáratot a neten!
Nem tiltakoztam tovább, nem volt hozzá energiám.
Nagy nehezen felöltöztem. Mire elkészültem, a tesóm már az előtérben várt kabátban és útra készen. A sarki buszmegállóhoz mentünk, Tony nem akarta, hogy ilyen állapotban végig gyalogoljak a fél városon. A buszon és később az orvosi rendelő várótermében is Tony vállára fektettem a fejem és jól esett, hogy mellettem van. Több, mint egy órát vártunk, míg sorra kerültem, de nem telt kellemesen az idő, vagy az orrom folyt, vagy a köhögéssel küszködtem.
A doki alaposan megvizsgált, felírt egy csomó gyógyszert, megállapította, amit tudtam, hogy influenzás vagyok, elrendelt egy hét pihenőt, aztán a receptekkel a kezemben kimentem a tesómhoz. A patikáig Tony óvva ölelt, mert addigra már még rosszabb állapotba kerültem. Látványosan vacogott a fogam és lázgörcs rázta a testem. Egyetlen vágyam volt csupán: hazamenni végre és aludni.
Mikor hazaértünk Tony kihúzta a kanapét a nappaliban, párnákat és takarót hozott, bebugyolált. Szigorúan parancsba adta, hogy pihenjek, míg teát főz, hogy be tudjam venni a gyógyszereimet. Nem tiltakoztam, csináljon, amit akar, már jó helyen voltam a meleg és puha párnák között. Majdnem elaludtam, amikor Tony felrázott és leült mellém egy pohár gőzölgő teával, másik kezében egy marik pirulával. Fanyalogva nyeldestem le a bogyókat a forró itallal, főleg azért, mert a tesóm ízelten kamillateát főzött. Mondhattam volna, hogy a kamillát nem épp megfázás ellen találták ki, de nem akartam megbántani, szófogadó beteg voltam, megittam az egészet. A gyógyszer elfogyasztása után a tesóm segített visszafeküdni, aztán alaposan betakargatott. Hálásan mondtam köszönetet, már lecsukott szemmel. Erre Antony közölte, hogy felhívta Kevint, ma nem megy dolgozni, mert ápolni akar.
Rögtön kinyitottam a szemem.
  - Tony, ez felesleges! Úgyis aludni fogok!
  - Nem baj. Itt akarok lenni, ha szükséged van valamire! - közölte a bátyám és a fejem mellett ráült a kanapé karfájára. Egyik kezével a hajam simogatta. - Mostanában nagyon elmentünk egymás mellet, és most törleszteni akarok. Szívesen vigyázok rád.
Tiltakozni akartam, de nem vitt rá a lélek. Pont azt mondta, amit én gondoltam reggel, hogy elég kevés időt töltünk együtt. Amióta az életem Castiel körül forog ő meg Audrey-val tekereg, vagy melózik, nehéz volt egymással is törődni, még akkor is, ha egy házban laktunk.
  - Oké, köszi tesó! - préseltem ki magamból egy mosolyt, majd kényelembe fészkeltem magam. - Most alszom egyet, majd szólok, ha kell valami!
  - Jó, addig főzök valami finomat.
Elborzadva gondoltam arra, milyen szerencsétlen a bátyám a konyhában. Rántottán kívül máshoz nemigen van tehetsége.
  - Ó, meg akarsz mérgezni? - kérdeztem kötekedve.
  - Ha-ha! Hamar a gyógyulás útjára léptél. - Tony nyomott egy csókot az arcomra, végig simította hajam, aztán kiment a konyhába.
A délelőtt java részét átaludtam. Ha megébredtem, Tony rögtön mellettem termett, teát hozott, bevetette velem a déli gyógyszereket, zacskós levest kanalazott belém, almát hámozott és a tévét is bekapcsolta. Ha mocorogni kezdtem, alám igazgatta a párnákat, vagy a takarómat piszkálta. Kezdett az agyamra menni, de nem tettem szóvá, nem akartam megbántani, vagy felbosszantani. Csendesen tűrtem a gondoskodást.
Fél három felé csengettek és izgatottan ültem fel, mert tudtam, hogy Castiel érkezett meg, ahogy ígérte. Magamra tekertem a takarót, hogy ne lássa agyonmosott kék pizsamámat. Tony beengedte és a szürke pulcsis és fekete nadrágos fiú már rohant is hozzám. Aggódó szemekkel mért végig és óvatosan leült mellém a kanapéra.
  - Szia! Jobban vagy már? - kérdezte érdeklődve.
  - Egy fokkal. - válaszoltam rekedten.
  - Az jó. Egész nap idegesített, hogy egyedül küszködsz a lázzal, de látom, jó kezekben voltál. - pillantott Cast Tony-ra, aki éppen leült a jobb oldalamon a fotelbe.
  - Saját ápolót kaptam, de rosszabb, mint a Gagyimami!
  - Úgy veszem észre tényleg jobban vagy! - mosolygott Castiel megkönnyebbülve. Közelebb csúszott hozzám és megcsókolta az arcom. - Hű, azért még elég meleg a hőmérsékleted!
Feszengve távolabb húzódtam szerelmemtől, bár elég nehezemre esett.
  - Mondtam, hogy maradj távol tőlem. Nem akarom, hogy elkapd a betegségem!
Castiel grimaszolva nézett rám. Láttam, hogy utálja a gondolatot, hogy nem jöhet a közelembe, aztán huncut pillantás kíséretében elkapta a derekam és az ölébe húzott. Meglepetten jajdultam fel, és pillanatokon belül a karjában találtam magam. Megkapaszkodtam a vállában, hogy el ne veszítsem az egyensúlyom.
  - A francokat érdekli a betegséged! - nevetett Cast és máris magához húzta a fejem és megcsókolt. Sajgó testemnek kicsit zokon esett a szorítása, de hamarosan a szenvedély elvette az eszem és kellőképpen el tudtam engedni magam. Castiel szája cserepes ajkaimat simogatta és ez roppantul jól esett, még akkor is, ha a heves levegővételtől égett a nyelőcsövem. A jelenetnek az vetett véget, hogy rám jött a köhögés és restelkedve elhúzódtam tőle, a nyakába hajoltam és beleköhögtem a pulóverébe. Mikor a roham elmúlt, szégyenkezve néztem a szemébe.
  - Bocs.
Castiel csak a fejét csóválta és homlokon csókolt.
  - Jól megfáztál, te lány!
  - Ez van. - sóhajtottam keservesen és jólesően simultam a meleg karokba. Jó érzés volt, hogy erős karja körülölel és gyengéden puszilgassa a homlokom. Tony vigyorogva figyelt minket.
  - Ne is álmodjatok róla, hogy kettesben hagyjalak titeket! Ha kimennék, Castiel megpróbálná lehúzni a lázad valami hatásosabb módszerrel, mint a pirulák. - A tesóm megrovón nézett rám, amikor felé kaptam a fejem.
Elpirultam, amiért a bátyám ilyen piszkos gondolatokkal jött elő.
  - Szűnj meg, Antony! - kértem rekedten. - És ne adj ostoba ötleteket Castielnek! Az... most a halálom lenne!
  - Én erre nem vennék mérget. - nevetett a bátyó.
  - Én sem. - kuncogott Cast és a nyakamba harapott.
Felháborodva másztam ki az öléből és duzzogva bevackoltam magam a kanapé sarkába, nyakig húztam magamon a takarót.
  - Tűnjetek el innen! Ne nyaggassatok egy beteg embert! Aludni akarok! - fakadtam ki hisztizve.
  - Vigyelek fel az ágyba? - ajánlotta egyből Castiel és tett egy mozdulatot felém.
Tony viszont leintette.
  - Szó sem lehet róla! Te meg ő a hálószobába? Az ki van zárva! Hagyd pihenni a kislányt!
  - Fú, Tony, azt hiszed olyan perverz vagyok, hogy rávetem magam egy magatehetetlen, beteg nőre? - kérdezte Cast felháborodva.
  - Belőled bármit kinézek! - szólt a bátyám ellenségesen.
Már alig hallottam, miről vitáznak a fiúk. A fejem a karfára bukott, tompán lüktetett mindenem.
  - Elég már! - nyöszörögtem. - Nyughassatok és hagyjatok pihenni!

Nem tudom, mikor sikerült elaludnom, de amikor magamhoz tértem már csak a kislámpa égett a könyvespolcon és halkan duruzsolt a tévé. Kinyitottam a szemem, velem szemben a dohányzóasztalon egy nagy tálban rengeteg gyümölcs sorakozott: banán, narancs, alma, körte és kivi. Határozottan emlékeztem, hogy ezelőtt nem volt ott. Aztán arra lettem figyelmes, hogy mozog alattam a kispárna. Először azt hittem szédülök, de hamarosan rájöttem, hogy valakinek az ölében nyugszik a fejem. Megemeltem a fejem és felnéztem.
Naná, hogy Castiel ölében pihent a fejem. A fiú valószínűleg tévét nézett, és őrizte az álmom.
Felfigyelt a mocorgásomra és meleg mosollyal pillantott le rám.
  - Jól aludtál?
  - Igen, bár mindig jól alszom, ha te vagy a kispárnám.
Valaki megköszörülte a torkát. Csodálkozva kaptam fel a fejem. Anyám ült a fotelben, tévét nézett. Gondolom a krákogása figyelmeztetés volt, hogy figyeljek oda, mit mondok előtte.
  - Ó, szia, anya! Te már itthon vagy?
  - Vivi, már hét óra elmúlt. Hol kellene lennem?
  - Jaj, bocs. Teljes időzavarban vagyok. - lerángattam magamról a takarót, mert melegem volt. Kipirulva néztem Castielre. - Egész délután aludtam az öledben?
  - Nem egészen. Amikor először elszundítottál, elugrottam a boltba és hoztam egy kis gyümölcsöt. - pillantása az asztalra esett. - Gondoltam, kell a vitamin, hogy hamarabb meggyógyulj!
  - Ó, Castiel, nem kellett volna!
Mélyen meghatott a figyelmessége.
  - Én meg húslevest főztem neked, mindjárt hozok egy tányérral.
Így alakult, hogy már nem csak Tony, hanem anyám és Cast is körülöttem sündörgött, és lesték minden óhajom.
Élveztem ezt a betegállományos időszakot, mindenki kényeztetett és figyelt rám. Elég jó volt, ha nem számoljuk a fájdalmakat meg a folyamatos orrfolyást. Másnap már pirosra dagadt az orrom a sok törléstől, de legalább a lázam már lejjebb ment. Tony és anyu dolgozni ment, a délelőttöket egyedül töltöttem, a szobámban kucorogtam az ágyamban, hogy regenerálódjak, vagy a nappaliban fetrengtem a kanapén és próbáltam tévét nézni. A hét lassan telt és unalmasan. Délutánonként anyám a munka után kedvenc ételeimet főzte, bár nem nagyon éreztem az ízét. Tony gyakran rám nézett, Castiel meg minden nap meglátogatott, hol egyből suli után, hol csak később, mert próbált a zenekarral. Minden áldott nap valami ajándékkal kedveskedett. Kedden egy piros párnát hozott, amin a saját nyári fotónk díszelgett. Nem szerettem, ha költ rám, de elfogadtam, hisz jó volt a fotós párnára nézni, ami a szerelmünket jelképezte. Szerda délelőtt jutott csak eszembe, hogy felhívjam Zacket. Elmondtam a férfinak, hogy milyen siralmas állapotban vagyok, és hogy nem tudok Sissy-re vigyázni. Zack biztosított róla, hogy meg tudják oldani a héten a gyerekmegőrzést, aztán jobbulást kívánt. Délután volt még egy látogatóm. Kim érkezett, elhozta az anyagot, amiről lemaradtam, aztán elpletykálta, miről maradtam le eddig. A suliban zajlik az élet, Patty és Ken megint összevesztek, Eva gitározni tanítja Castielt, Tori egy harmadikos sráccal randizik, Amber és Nathaniel feltűnően kerülgeti egymást. Az utolsó hír hallatán kicsit elkeseredtem. Nem tetszett, hogy Nathaniel hülyének nézi Irist és már a suliban is flörtöl a szőke ciklonnal. Kim egész estig maradt, míg váltásnak meg nem érkezett Castiel. A fiú ezúttal sem jött üres kézzel, most egy fekete-fehér szívecskés bögrét hozott, hogy abból teázzak. Már elég jól voltam ahhoz, hogy a szobámban ücsörögve este tízig beszélgessünk. Csütörtök délután meglepődtem, mert Rentől is kaptam egy SMS-t, amiben arra kért, gyógyuljak meg hamar, mert már nem bír a húgával. Jól esett, hogy ennyien aggódnak értem és szeretnek.
Csütörtök este Castiel egy halom csokoládéval és bonbonnal lepett meg.
Legnagyobb meglepetésemre péntek délután Rosa jött hozzám látogatóba. Hozott egy narancslevet és két csomag sós kekszet. Addigra már elég jól éreztem magam ahhoz, hogy a nappaliban tudjam fogadni. A kanapén ücsörögtünk, én sötétkék melegítőegyüttesben, ő meg csinos, sárga nadrágban és fekete hosszú felsőben. Egy darabig vele is a suliban történtekről beszélgettünk és bennem ott motoszkál a kérdés, ami nagyon zavart.
  - Rosa... te is észrevetted, hogy alakul valami Amber és Nathaniel között? Kim volt itt valamelyik nap és ő mondta, hogy kerülgetik egymást.
  - Nos igen. - válaszolta a fehér hajú szépség. - Mindenkinek nyilvánvaló, csak Iris és Leigh nem veszi észre.
  - És miért nem nyitod fel Leigh szemét? Tudnia kéne, hogy kivel jár.
  - Mondtam, hogy nem akarok belefolyni ebbe.
  - De hát miért? - kérdeztem hitetlenkedve. - Valamikor szeretted, nem helyes, hogy végig nézed, hogy az a szuka az orránál fogva vezeti.
Zavartan feszengtem a kanapén. A két lábam magam alá húztam és felkönyököltem a háttámlára.
  - Pont azért akarok kimaradni belőle, mert mindenki - főleg Gabriel - azt hinné, azért avatkozom bele, mert még mindig érzek valamit Leigh iránt.
  - És nem így van? - kérdeztem élesen, mert valami azt súgta, hogy Rosaly még kötődik a volt barátjához.

A lány pironkodva sütötte le a szemét és pirosra lakkozott körmeit tanulmányozta.
  - Nem tudom, Vivi. Én Gabriellel járok.
Az indokai nem győztek meg. Valamiért biztos voltam benne, hogy Rosa és Leigh szerelme még nem múlt el, csak nem veszik észre.
  - Ez nem magyarázat, Rosa! Tudod, mit mondok neked? Az én szemembe Leigh és te olyanok vagytok, mint Castiel és én. Összetartoztok. Most, hogy Gabriellel jársz, ez olyan, mintha én Lysanderrel járnék. Nem a megfelelő személlyel vagy, hidd el nekem. Láttam milyen felhőtlen volt a kapcsolatotok annak idején Leigh-el, nem ugyanolyan vagy Gabe mellett. Lysander volt a ti kapcsolatotok Tiriája. - komolyan is gondoltam, amit mondtam, és láttam, hogy torzul el Rosa arca. Talán ráhibáztam az igazságra. - Nektek együtt kéne lenni.
  - Nem, Vivi... nem. - rázta a fejét Rosa fájdalmas arccal. - Lehet, hogy még kötődöm Leigh-hez, de már késő. Nem gázolhatok keresztül Gabrielen és nem mászhatok rá az exemre, főleg, hogy ő odavan Amberért.
  - Ne tedd tönkre az életeteket. - kértem és bátorítóan néztem rá. - Nem jobb Gabe-nek, hogy azzal hitegeted, hogy szereted, arról nem is beszélve, hogy Leigh pofára fog esni, mert Amber csalja fűvel-fával. Miért nézed végig?
  - Nincs más választásom. Leigh és én már meghoztuk a magunk döntéseit. Külön utakon járunk, és ez már így van jól!
  - Egy fenét!
  - És te miért nem mondod el Irisnek, mekkora szemét ez a Nath és csajozik mellette?
  - Erre meg én vagyok képtelen. - ismertem be szomorkásan. Nehéz volt mások szerelmi életébe belefolyni. Kicsit úgy éreztem, nem érdemlem meg a boldogságot, ha a barátaim körülöttem szenvednek. - Iris bálványozza Nathanielt és nem akarja észrevenni, menyire utálatos lett a szerelme. Olyan, mintha szemellenzőt viselne.
  - Talán reménykedik, hogy Nath a régi lesz.
  - Kár, hogy feleslegesen. De visszatérve rátok, rossz nézni, hogy szenvedsz. Nem szabad boldogságot színlelni, csak magadat teszed tönkre.
  - Miért? Te képes lennél szakítani Castiellel, ha beleszeretnél másba? Olyan könnyen megmondanád neki, hogy már nem ő kell neked?
  - Biztos nem menne könnyen, de igen, elmondanám neki. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Jobb, békésen elválni, mint lassan megmérgezni egymást. Bár ez a veszély nem fenyeget. Nincs az a pasi, aki ki tudná törölni a szívemből Castielt!
  - Jó neked! - sóhajtott Rosaly. - Bár én is ilyen biztos lennék az érzéseimben!
  - Na ugye! - elégedetten csaptam össze a kezem. Rosa csak beismerte, hogy nem teljesen boldog. - Gondold át, amit mondtam. Ha Leigh-el akarsz lenni, ne habozz sokáig. Láttam, hogy nézel rá, amikor azt hiszed, senki nem veszi észre, ezért is mertem felhozni ezt a témát.
  - Nos én... - Rosa szeme könnybe lábadt. Kitörtek belőle a visszafojtott érzelmek. - Igen, a fenébe is, szeretem Leigh-t! Életem legnagyobb hibája volt, amikor elcsábultam és hagytam, hogy Leigh megutáljon! Annyira hiányzik! Próbálom boldoggá tenni Gabrielt, de bármennyire imád, ő nem Leigh! Nem vele akarok lenni, de képtelen vagyok megbántani!
  - Ismerem ezt az érzést. Ugyanígy szenvedtem, amikor Viktor és Castiel között kellett választanom. Majd belepusztultam a reménytelenségbe, de képes voltam a szívemre hallgatni, és visszamentem Castielhez, mert nekem ő az igazi.
  - Szép. - bólintott Rosa. - De félek, hogy Leigh nem bocsátaná meg, hogy felszarvaztam Lysanderrel, aztán meg a legjobb barátja karjába kötöttem ki. Ezek súlyos bűnök!
  - Lehet, de aki szeret, az képes megbocsátani!
  - Jaj, Vivi! Sikerült teljesen összezavarnod! - temette a két tenyerébe az arcát Rosa. - Senkinek sem szabad megtudnia, hogy ezen viaskodom! Ígérd meg nekem, hogy nem beszélsz erről!
  - Nyugodsz lehetsz, nem fogom kikotyogni a titkaidat! Cserébe te azt ígérd meg, hogy elgondolkozol azon, amit mondtam.
Rosa felemelte a fejét és a szemembe nézett. Látszott rajta, hogy jót tett neki, hogy kibeszélte magából a gondjait.
  - Rendben, te meg azt ígérd meg, hogy felnyitod Iris szemét, ha elfajulnak a dolgok!
  - Jó, megbeszéltük.
A továbbiakban együtt teáztunk és a kosárklubról kezdtünk társalogni.
Alighogy Rosa elment, betoppant Castiel. Egy csokor fehér rózsát hozott, s örömmel fúrtam az arcom a bársonyos virágok közé. Halványan már éreztem az illatukat. Hálásan össze-vissza csókolgattam a fiút. Eddig is imádtam, de a héten a gondoskodással, figyelmességével és apró ajándékokkal teljesen levett a lábamról. Mikor egy ezüstláncot csatolt a nyakamban, amin egy apró gitár csüngött még a könny is kicsordult a szememből. Eszembe jutott a Rosával folytatott beszélgetésem. Tudtam, hogy az igazat mondtam a lánynak, amíg Castiel szeret, nem kell nekem semmi és senki más.
Szombaton vissza kellett mennem kontrollra a dokihoz. Mivel Tony dolgozott, most Castiel kísért el. Szerencsére gyógyultnak nyilvánítottak. Bár egy hét felmentést kaptam tesiből, de már mehettem suliba. Castiellel megünnepeltük a felgyógyulásom. Egy olasz kisvendéglőben ettünk, aztán sokáig sétálgattunk a városban. Estére beültünk egy moziba, aztán megfűztem anyámat, Castiel hadd aludjon nálunk, ha már úgyis jól vagyok. Anya persze nem akarta elvenni a jókedvem, beleegyezett.

A magyarázkodás napja

Másnap reggel Castiel már a kapuban várt a kék motoron, mire elkészültem. Felpattantam mögé, és már suhantunk is a suli felé. Viszonylag enyhébb idő volt, így a szél nem süvített keresztül a bőrkabátomon. Miután leparkoltunk, leadtuk a sisakokat a büfében. A táskáinkat leraktuk a matek terem elé, aztán Cast megkérdezte, kimegyünk-e az udvarra. Úgy döntöttem, elkísérem és beszélek vele, amíg a többiek nem érkeznek meg. Muszáj elmondanom neki, mi történt tegnap délután, mert ha Nathaniel hamarabb mondja el, mint én, biztos másképp adja elő a történteket. Meg akartam előzni a katasztrófát. Jobb, ha őszinte leszek.
Hátra mentünk a suli udvarára. Viszonylag kevesen lézengtek az udvaron. Megtaláltuk a fák alatt a kedvenc lócánkat, de ahhoz már hideg volt, hogy leüljünk, nem akartam felfázni, így csak megálltunk mellette. Castiel rágyújtott, megkínált engem is, de csak a fejemet ráztam.
Egyik kezében a cigit tartotta a másikkal megfogta az enyémet, a szájához emelte és megcsókolta a kézfejem, aztán el sem engedte. Így álltunk ott kézen fogva, és nekem jól esett meleg keze érintése.
Álmodozva néztem rá, de aztán erőt vettem magamon, hogy előhozakodjak a kínos témával.
  - Tegnap délután volt egy kis zűr. - kezdtem bizonytalan hangon.
  - Lecsapom a Ren gyereket, ha még mindig szekál téged! - szólt ingerülten a bőrdzsekis és sötétkék farmeres kedvesem. A kabátja szét volt cipzározva, barna, fehér feliratos pulcsit viselt alatta.
  - Nem Renről van szó... ő elég normális volt. - válaszoltam zavartan, és hirtelen nem is tudtam, hol kezdjem. - Tegnap Kimmel és Sissy-vel elmentünk a Don Pepébe kajálni. Igazából Amber miatt mentünk, mert azt gyanítjuk, ki akar kezdeni Nathaniellel és kíváncsiak voltunk. De nem is ez a lényeg, hanem hogy befutottak Nath haverjai, odajöttek hozzánk, belénk kötöttek, volt egy kisebb vitánk és Ren mentett meg minket. Leszerelte rólunk a srácokat és tett egy olyan megjegyzést Nath haverjának, hogy a barátnője vagyok, csakhogy lekopjanak. Nathaniel egyből röhögött, hogy tudatni fogja veled, hogy Ren igényt tart rám, pedig semmi ilyesmi nincs... Szóval azt akartam, hogy tőlem halld, mi történt, mert a szőke sátán biztos nem így adja majd elő.
Mikor a mondandóm végére értem megkönnyebbültem, hogy túl vagyok rajta, de ugyanakkor attól tartottam, Cast mérges lesz, de legalább tiszta volt a lelkiismeretem.
De a fiú rezzenéstelen arccal hallgatott, aztán csak mosolygott.

  - Nocsak... mégiscsak szorult némi emberség Ren barátunkba.
A megjegyzés meglepett. Dührohamot vártam a szerelmemtől. Azt hittem haragra gerjed, ehhez a beletörődő, közömbös hozzáállásához nem voltam hozzászokva.
  - Akkor nem vered meg a srácot, amiért azt mondta, a csaja vagyok? - kérdeztem elkerekedett szemmel.
Castiel felnevetett, odahajolt hozzám, homlokon csókolt, majd a szemembe nézett.
  - Nem hát! Nem vagyok szörnyeteg! A srác most kapott tőlem egy piros pontot. Akinek érlelődik a pofán verés, az inkább Nathaniel.
  - Ó, Castiel, annyira imádlak! - elragadtatva ugrottam a karjába, átöleltem a nyakát és erősen megszorongattam. - Szeretlek, mindennél jobban szeretlek!
  - És is! Hát nem tudod? - kérdezte Cast azzal a félmosollyal, amit úgy imádtam, aztán megragadta a copfom, magához húzta a fejem és hevesem megcsókolt.
A csók olyan forróra és szenvedélyesre sikeredett, hogy beleremegett a térdem és felgyorsult a pulzusom. Mindenről megfeledkeztem, arról, hogy hol vagyunk, vagy miről beszéltünk. Csak Ő számított.
  - Ha éhesek vagytok kora reggel, javasolnám nektek a büfét! - hallottam meg a hátunk mögött Lysander nevetős hangját.
Zavartan húzódtam el kissé Castieltől, de azért még az oldalához simultam.
  - A szerelem sokkal boldogabbá tesz, mint az evés. - nevettem vidáman.
A Lys kezét szorongató Kim velem nevetett.
  - Azt elhiszem, és még el sem fogsz hízni!
  - Hát itt vagytok! - libbent Lys és Kim mellé Eva, aki fekete térdig érő szövetkabátot viselt, fekete csőnadrággal és szürke hosszított felsővel. - Alexy mondta, hogy kijöttetek. Mi a téma?
  - Hát a szerelem! - mosolygott Lysander és cinkos pillantást vetett a fekete hajú lányra. - Ennek a két szédült vörösnek kéne egy intim szoba a suliban!
  - Jaj, pervezkednek? - forgatta a szemét mókásan Eva.
  - Barátom, ez nem is rossz ötlet! - poénkodott Castiel. - Melody az új DÖK elnök, elé fogom terjeszteni a javaslatot!
  - Ó, képzeljétek, milyen képet vágna az igazgatónő! - nevetett Kim.
  - De félek, hogy sosem jutnánk be a helységbe, folyton foglalt lenne. - vágtam viccesen aggódó arcot.
  - Megoldanánk. A bandát énekeltetném, hogy lefoglalja a népet, mi meg zavartalanul ellehetnénk. - folytatta a gondolatmenetet Cast.
  - Hé! Elszámítottad magad, vörös rocker! - kiáltott rá Eva. - Nélküled bukás lenne a zenekarunk. Te vagy a sztár, a csajok miattad vannak oda, szóval neked kéne énekelni! A lábad elé vetik magukat, nem sok szabadidőd lenne romantikázni!
Bár Eva tréfának szánta a megjegyzést, rajtam végigfutott a kétségbeesés. Igaza volt, és rettegtem, hogy egyszer Castiel lecserél egy tucat imádójára. Meddig leszek elég neki? Vajon tényleg eljön majd az az idő, amikor minden este más csajjal fog szórakozni én meg el leszek felejtve? Ha ez bekövetkezik, belehalok!
  - Á, azért Lysért is döglenek a lányok, szerintem van olyan jó cimbora, hogy feláldozza magát néha-néha, hogy Vivivel legyek! - folytatta a marhulást Castiel.
  - Számíthatsz rám! - tisztelgett Lysander, mint egy katona.
Sajnos be kellett fejezni az ökörködést, mert megszólalt a figyelmeztető csengő.
Kaja szünetben Kimmel az állóasztalok előtt melegszendvicset ettünk. Mellettünk idegenek tolongtak. A zenekar az udvaron megbeszélést tartott, nem akartunk belefolyni, ezért kettesben ebédeltünk. Unottan rágcsáltuk szendvicseinket, amikor odajött hozzánk Amber és Charlotte.
A szőkeség is piros nadrágot viselt, mint én, csak rajta zöld ing volt, én meg reggel kék bő fazonú felsőbe bújtam, ami a csípőmön szűk volt és ezüst vastag öv díszített. Amber fekete körömcipőben felém tornyosult, mert csak egy piros balerinacipőt viseltem. Haragosan mért végig, zöld szeme szinte izzott.
  - Vivien Marsall, tudja a barátod, hogy a Don Pepébe jársz flörtölni Nathanielhez és a haverjaihoz?
Gondolhattam volna, hogy ez piszkálja a csőrét. A szöszinek biztos zokon esett, hogy a fiúk tegnap le sem bagózták, mert minket "szórakoztattak".
  - Én minden hátsó szándék nélkül mentem a Pepébe, hogy ott kajáljak, de az a gyanúm, hogy te azért voltál ott, mert szemet vetettél Nathanielre. - mondtam ki kerek perec, amit gondoltam.
  - Miket képzelsz? - kérdezte felháborodva Amber, de a heves tiltakozása sokat mondott. Biztos voltam benne, hogy igazam van, csak letagadja. - Senkinek sem tilos oda menni. Mi is véletlenül kötöttünk ki ott, ugye Charlotte?
A kék felsős és lila csillagos nadrágos, barna hajú lány bólogatott.
  - Igen. Unatkoztunk, így beültünk enni.
  - Persze! Mindjárt beszopjuk ezt a dumát! - jegyezte meg fitymálva Kim és meghúzta a kólás poharát.
  - Komolyan, Amber, azt hitted nem látjuk, hogy rá vagy kattanva Nathanielre? Csak a vak nem veszi észre! - maradtam a témánál és vádlón néztem a szöszi szemébe.

  - Aljas rágalom! - hepciáskodott Amber, és gyilkos pillantásokkal méregetett. - Szerintem inkább te vagy az, aki nem bír magával! Láttam, hogy flörtöltél Jinxszel. Élvezed, hogy Nath hajt rád, és akkor még az új fiú oldalán távoztál! Tudja Castiel, hogy egyszerre három fiút is hülyítesz rajta kívül?
  - Igen, tudja hol voltam és kivel, de nem az van, amit gondolsz. Nem tudsz nekünk bekavarni, de vajon, ha beszélek Leigh-el, ő nekem vagy neked fog hinni?
  - Azt merd meg, és kitépem az összes hajad! - fenyegetőzött Amber, és olyan képet vágott, mint egy dühöngő fúria. - Ha ellenem fordítod a barátom, szörnyű bosszút fogok állni!
  - Egyelőre nem áll szándékomban. - feleltem nyugodtan és unottan az asztalra könyököltem. - Csak figyelmeztetlek, hogy rajtad tartom a szemem. Egy húzásod van, és ha Iris és Nathaniel közé mászol, beköplek a pasidnak!
  - De kemény lettél! - húzta fel az orrát a szöszi. - Biztos a nagymenő barátodtól vetted át a stílust. Ne képzelj rólam baromságokat! Nem kéne mások életébe belemásznod! Inkább azzal foglalkozz, milyen meghitt és baráti lett a hangulat a drága szerelmed és a gitáros EMO csajszi között. Inkább ezzel foglalkozz! Úgy énekelnek együtt, mintha összetartoznának!
Amber önelégült vigyort küldött felém, aztán elsétált a büfé felé.
Zaklatott lelki állapotban markoltam meg az asztal sarkát. Bár Amber előtt magabiztosnak mutatkoztam, korántsem éreztem magam annak.
  - Nyugi, Vivi! - fogta meg a kezem Kim és lefejtette elfehéredett ujjaimat az asztalról. - Ez a némber csak vaktában vagdalkozik! Fel akart bosszantani!
  - Hát sikerült neki. - húztam el a szám.
  - Ne add meg neki ezt az örömöt. Tudta, hogy Castiel a gyenge pontod, ezért hozta fel.
  - De mi van, ha igaza van? - kérdeztem szomorúan. Féltem beismerni a kételyeimet, de legalább Kimben megbízhattam. - Már egy jó ideje attól rettegek, hogy Castiel elcsábul és ráveti magát valamelyik kitartó rajongójára.
  - Én ezt nem hiszem. - ingatta a fejét Kim, aki most nem viselte megszokott sapkáját. - A reggeli jelenet is bizonyítja, hogy csak téged lát... Eva meg... nos, nem hiszem, hogy bejönne neki Castiel, és téged sem árulna el azzal, hogy rácuppanjon a pasidra.
  - Eva miatt nem is igazán aggódok. Biztos nem szúrna hátba.
  - Akkor meg mit parázol? Felejtsd el azt a mérges kígyót! Meg is érdemelné, hogy bemártsuk Leigh-nél. - tért vissza az eredeti témára a barátnőm.
  - Nem, még nem. Majd, ha lesz bizonyítékunk ellene! - közöltem és összeesküvő pillantást vetettem Kimre.
  - Lesz, biztos, hogy lesz. - vigyorgott gonoszul a fekete hajú lány.
A nap lassan telt és unalmasan. Amint tudtam Castielen csüngtem, hogy eltereljem a figyelmem saját borús gondolataimról.
Egész nap feszülten vártam, hogy mikor fog Nath vagy Amber befeketíteni Castiel előtt.
A tesi óránk elmaradt, mert Boris nem ért rá, így csapatostól ücsörögtünk a lelátón. Nem is bántam, hogy nem kell utolsó órában ugrabugrálni. Castiellel, Kimmel, Lyssel és Evával ültem szép libasorban, mögöttünk Ren, Alexy Armin és Kentin nyüzsgött. Nathaniel lent állt a korlátnak dőlve, Dajannal, Jade-el, Amberrel és Torival pusmogott. Feltűnt, hogy a szőke liba és a gonosz tekintetű Nath egyre sűrűbben tekintget felénk. Biztos voltam benne, hogy Amber éppen ellenem hangolja a srácot. Nem is tévedtem, nemsokára Nathaniel felsétált mellénk és farmernadrágja bújtatójába akasztva a két hüvelykujját, lazán megállt előttünk a lépcsőn.
  - Castiel, vigyázz a csajoddal, mert lehet, akar valamit az új fiútól. - szólalt meg a szőke fiú provokálóan. Nath büszkén feszített, a fehér póló, amit viselt, a mellkasára tapadt, és azon gondolkodtam, mióta gyúrhat, mert hogy tavaly még nem volt ilyen sportos testalkata, az biztos. Vagy csak az egy-két számmal nagyobb pólók és ingek takarták eddig? - Vagy a méregzsák kattant rá a nődre, már nem is tudom pontosan!
  - Feleslegesen jöttél, öcsi! - szólt vissza Castiel. Az arcán halálos nyugalom tükröződött és nagyon örültem, hogy ez a bunkó nem tudja felbosszantani. Közben Cast birtoklóan átölelte a vállam. - Nem aggódom. Száz százalékosan megbízom Viviben. Ezerszer bebizonyította már, hogy csak engem szeret! Te meg ne kavarjál nekünk, mert még véletlenül eljár a kezem!
  - Ó, nagyon megijedtem! - nevetett Nath. - Rég rájöttem már, hogy neked csak a szád jár! Semmi olyat nem tennél, ami a kicsi cicádat felzaklatná, igazam van?
A szívem ki akart ugrani a helyéről, féltem, hogy Castiel elveszti a türelmét és nekiesik Nathanielnek. Jó, a provokáló majom megérdemelte volna, de nem akartam, hogy Cast bajba keveredjen.
  - Vivinek volt igaza, hogy csak ideig-óráig volt veled. Nem csodálom, hogy mellettem kötött ki, bunkókám! Meg sem érdemelted! - válaszolta Cast gyilkos pillantás kíséretében. Tudtam, hogy azért emlegeti a múltat, hogy bántsa a másik srácot.
  - Életem tévedése volt. - válaszoltam csendesen és Castiel vállára hajtottam a fejem.
  - Azt hiszitek nekem jól esett, hogy csak pótlék és vigasz voltam? - kérdezte Nathaniel dühtől vörös arccal.
Ahogy ránéztem, egy pillanatra rám tört a lelkifurdalás. A szőke vagány szemében ott volt minden fájdalma és a csalódottság, de mire felfoghattam volna, duzzogva legyintett és leszaladt a lépcsőn, visszament Dajanékhoz.
  - Ez a kis patkány nagyon ellenetek van. - jegyezte meg Kim az orrát húzgálva.
  - Csak a szája jár. - legyintett Castiel közömbösen.
  - Ne is foglalkozzunk vele! - szóltam gyorsan, de igazság szerint azért, mert megsajnáltam Nathanielt és nem akartam, hogy ócsárolják. Még emlékeztem rá, milyen volt, amikor velem járt. Kedves volt, figyelmes, bármit megtett volna értem, csak nem értékeltem. Megint féltem, hogy miattam lett ilyen. Nem szabad ilyesmikre gondolnom, mert csak magamat bántom.
Castiel mellkasára borulva lassan eltelt az óra és elfeledtem nyomasztó gondolataimat.
Csak, amikor kiértünk a kapuhoz, akkor tudtam meg, hogy Castiel nem ér rá velem tölteni a délutánt. Igaz, hogy nem próbáltak, de a nővére hívta, hogy nem tudja hová tenni a gyereket, megkérte Castielt, hogy vigyázzon a keresztfiára. A párom persze nem mondhatott nemet és én sem duzzoghattam, elfogadtam, hogy a családjára is szakítania kell időt. Így elbúcsúztunk, és magányosan indultam haza.
Még el sem értem a Diákparkig, amikor azt vettem észre, hogy valaki kiabál mögöttem.
  - Vivi... Vivi, várj meg!
Meglepetten torpantam meg és bevártam a felém rohanó Rent.
  - Hát te? - kérdeztem csodálkozva.
A fiú piros, vastag kapucnis pulcsiban és fekete farmerben jött felém, fél vállán a táskájával.
Mikor utolért, szuszogva kifújta magát, aztán együtt indultunk el komótosan.
  - Veled megyek, úgyis egyfelé lakunk.
És erre csak most jöttél rá? - gondoltam gunyorosan, de nem mondtam ki, nehogy megint visszabújjon a csigaházába.
  - Jó. - bólintottam rá kurtán.
Volt egy olyan érzésem, hogy beszélni akar velem, ezért szaladt utánam.
Jó darabig némán ballagtunk egymás mellett. Szándékosan hallgattam, hátha elmondja mit akar, mert valahogy ráéreztem, hogy akar valamit, csak nehezen szánja rá magát.
Már a zebrán is átértünk, mire Ren nagy sóhaj után megszólalt.
  - Vivien... tesin akaratlanul is hallottam, mit mondott nektek Nathaniel... és nem úgy van.
Hirtelen nem tudtam, mire gondol. Értetlenül ráncoltam a homlokom.
  - Miről beszélsz?
  - Nem igaz, hogy akarok tőled valamit. - a fiú arcszíne majdnem megegyezett a pulóvere színével.
Majdnem elnevettem magam, olyan kínosan feszengett. Komikus volt a helyzet, de nem akartam rontani a lelki állapotán, így visszafogtam magam.

  - Nem is vettem komolyan, amit Nath mondott. - válaszoltam óvatosan. - Tudod, mostanában mindenkinek csak bekavar. Attól még, hogy megbarátkoztál velem, nem gondoltam, hogy ez azért lenne, mert halálosan belém szerettél. Örülök annak, hogy nyitottál felém, de nekem Castiel a minden.
Muszáj volt az utolsó mondatot jól kihangsúlyoznom, nehogy mégis reménykedjen velem kapcsolatban. De szerencsére Ren megértően bólogatott.
  - Megkedveltelek, de csak, mint barátot. Ezt tisztázni akartam. - felelte a fiú komoly képpel. Semmilyen érzelem nem volt leolvasható az arcáról. A jég még mindig beárnyékolta, de még így is ezerszer barátságosabb volt, mint ezek előtt.
  - Nem is értem Nath, hogy élte túl az első évet. Ha mindig így viselkedett, hogyhogy nem nyírta még ki a barátod? - érdeklődött Ren.
  - Tudod, Nathaniel nem volt mindig ilyen. Rá se ismernél. Tavaly stréber volt, csendes, kedves, éltanuló, a diákelnökség feje. Akkor még nagyon szeretetreméltó volt, amikor jártam vele. Igaz, nem tudtam értékelni, mert már akkor is bele voltam őrülve Castielbe.
  - Fura, hogy így megváltozott. Szerinted, mi lelte? - kérdezte Ren.
Nem mertem kimondani a belső félelmeimet, hogy saját magamat okolom Nath megváltozásáért, ezért az eredeti fedősztorit adtam elő.
  - A nyáron összehaverkodott Jinxékkel és ők vitték rosszba. Olyan, mintha agymosáson ment volna keresztül. Ez a fiú már nem az, akit mindenki kedvelt és szeretett. Mintha most azon munkálkodna, hogy megutáltassa magát.
  - Az emberek változnak. A jók könnyen térnek rossz útra, de a rosszak nehezen javulnak meg.
  - Ezzel vitatkoznék! Nézd meg Castielt! Egy önimádó, bunkó, csajozó gép volt, és nézd meg mi lett belőle! Egy kezesbárány, aki verekedni sem hajlandó, csakhogy ne aggódjak miatta. - érveltem vidáman és büszkén. Félszegen még hozzátettem: - Meg aztán te is jó irányba kezdesz változni.
  - Ha van kiért, úgy könnyebb.
  - Hát lehet.
A beszélgetés kútba fulladt. Hazáig már nem beszéltünk. Ren hamar elköszönt, én meg megtettem még azt a néhány métert az otthonomig.
A délután nehezen telt, a házikkal és a tanulással kínlasztottam magam, de nehezen ment, mert össze-vissza kavarogtak a fejemben a gondolatok. A mai nap nagyon megterhelt. A félelem, hogy Castiel egyszer elcsábul, vagy elhagy a sikeres karrier miatt, Nathaniel értelmetlen vagdalkozása, ami miatt hibásnak érzem magam és a Rennel folytatott beszélgetés is sok volt mára. Egyre gyengébbnek éreztem magam és egyre fáradtabb lettem.
Mire lezuhanyoztam, minden végtagom nehéznek éreztem és furcsán lüktetett a testem. Keservesen sóhajtozva bújtam az ágyamba és a nyakamig húztam a takarót, mert már a hideg is rázott.
Alig vártam, hogy alhassak, mert legyűrt a kimerültség.
A kínzó fejfájásra, reméltem, hogy az alvás az orvosság.