Feszült nap

 Másnap reggel idegesen indultam iskolába, hisz ma kellett odaadnom az irományom a szerkesztőnek és Ericának
Mivel egyre jobb idő volt, csak egy egyszerű fekete cipzáras inget vettem fel, farmerrel. A hajam lófarokba kötöttem, némi sminkelés után bepakoltam az aznapra szükséges könyveimet a tatyómba, majd beletettem három régebbi dolgozatom és a féltve őrzött, bordó, kemény fedeles könyvecskémet, amibe a kedves emlékeim írtam le néha. A konyhában nem volt senki, anya és az öcsém a hátsó udvarban ette Lucky-t, csak az ajtóból integettem nekik kávézás közben, aztán rohantam is felvenni a farmer dzsekim, mert Castiel már biztos várt a ház előtt. Úgy beszéltük meg tegnap este chat-en, hogy gyalog megyünk suliba, mert már jó az idő. Ezúttal a forró üdvözlő csókok sem űzték ki belőlem a feszültséget. 
  - Mi az, szívem? Mi ez a görcsölés? - kérdezte tőlem a szokásosan fekete öltözékes srác, miközben a derekamat ölelve lépkedtünk a suli félé. 
  - Izgulok, mert ma reggel kell leadnom pár írásom a szerkesztőségbe. 
  - Ne aggódj már, Vivienim! Higgy a sikeredben!
  - Könnyű azt mondani! - feleltem gyászos képpel. - Még nem olvastál bele a naplómba, nem tudod jól írok-e. Amúgy te nem szoktál izgulni fellépés, vagy egy új dal bemutatása előtt?
  - Most megfogtál, kicsim, mert szoktam. - ismerte be a vörös ördög, és menet közben oda hajolt, hogy homlokon csókoljon. - Attól még hogy nagy az egóm, én is lámpalázas vagyok, és izgulok, ha nagy a tét. 
  - Tényleg? - csodálkoztam ezen. - Vedd tudomásul, hogy jól leplezed, mert nem látszik rajtad!
  - Ennek igazán örülök. De térjünk vissza rád! Ha valami csoda folyamán elutasít a suliújság, akkor se add fel! Ha te újságíró akarsz lenni, legyél az! Ma már írhatsz blogokat, küldhetsz be írásokat pályázatokra, előtted a világ, bébi! Ha tényleg írni akarsz tedd azt, csak találd meg a módját hogyan és hol!
Hálásan néztem rá. Annyira jól esett a biztatás, és hogy próbál ötleteket adni. És igaza van, nekem is eszembe juthatott volna, hogy az interneten bármi lehetséges, de innen is látszik, hogy sosem voltam kocka, hogy értsek az ilyesmihez. Már majdnem elértük az iskolakaput, de megállítottam Castielt és magamhoz húztam. Boldogan öleltem meg és simultam a karjába. 
  - Nem is tudod, milyen nagy szükségem volt ma a szavaidra. Köszönöm, hogy támogatni akarsz, és az ötleteid is jók.  
  - Ez csak természetes, drágám! - búgta a hajamba, mivel ölelkezés közben arcát oda dörgölte. - Tudod, jóban-rosszban!
  - Pedig még nem is vagyunk házasok! - evődve a szemébe néztem, és közben a derekát ölelve közel hajoltam hozzá és játékosan megharaptam az orrát.  
  - De egyszer azok leszünk! - vigyorgott Cast szeretettel és megcsókolta az arcom. 
  - Kedves mindenki! Épp tanúi lehetünk a suli tüzes párocskájának egyik nagyjelenetének! - halottam meg lökött barátnőm hangját a hátam mögött. 
Kelletlenül kibontakoztam Castiel karjából és a hang irányába fordultam. Kim Alexy, Kentin és Eva társaságában ért a kapuhoz.   
  - Nektek is jó reggelt! - üdvözölte őket szerelmem. - Tudjuk, hogy csak az irigység beszél belőletek!
  - Dehogy! Nem hallottad ki a hangomból az epét? - vigyorgott a fekete sapkás, rózsaszín kiskabátos és farmeres Kim. - De amúgy megértelek titeket, itt a tavasz, jön a zsongás! Mi lenne, ha ezt a hátsó udvaron folytatnánk? Vétek lenne ebben a jó időben bemenni, míg nem muszáj, és egy cigi is jól esne!
  - Szívemből beszélsz, csajszi! - bólintott rá Castiel, és már kézen fogva húzott is hátrafelé az udvarba. 
Kim és a többiek követtek minket. Megkerestük kedvenc helyünket leghátul a nyárfa alatti kopott padunkat, azt álltuk körbe. Kim, Cast, és én cigiztünk, a többiek csak dumcsizni jöttek velünk. 
Míg a párom a szürke szereléses, fekete hajú szépséggel új dalaikról kezdett beszélni, addig elmondtam Kimnek és Kentinnek, hogy ma adom be a szerkesztőségbe az irományom, és hogy izgulok emiatt. Ők is nyugtatgatni kezdtek, ezért voltak a legjobb barátaim. Miközben beszélgettünk, feltűnt, hogy a máskor energiabomba Alexy csak némán álldogál és a sárga tornacsukájával a földet túrja. Igazából se ránk, se Castielékre nem figyelt. Megkerültem Kimet, és a sárga kabátos fiú mellé léptem és átkaroltam a vállát. 
  - Mi van veled, kedvenc énekesem? Túl csendes vagy. Csak nem szakítottatok a sráccal, akivel chat-eltél? - kérdeztem aggódva, mert tényleg érdekelt, miért lógatja az orrát. 
  - Szakítani? Nem, hisz nem is járok Eddel, csak üzizünk, és vele minden rendben. 
  - Ez nem nagyon látszik rajtad, kedves barátom! Mi aggaszt? Öntsd ki a szíved, talán jót tesz! - bíztattam még mindig karolva a vállát. 
  - Hát jó... Patty a bajom. - vágta rá mogorva képpel Alexy és a névre felkapta a fejét Ken és Kim, ők is minket sasoltak. - Az agyamra megy az a kiscsaj. Teljesen kisajátítja a tesóm. Régen sokat lógtunk együtt, vieójátékoztunk, karaokéztunk, elválaszthatatlanok voltunk, de mióta Patty-vel jár, tojik rám! El vagyok felejtve, Armin csak a kis piócával foglalkozik. Ha otthon vannak azt kell néznem, hogy egymáson csüngenek, vagy nem is látom őket, mert randiznak valahol. 
  - De hát szerelmesek, Alexy! - próbáltam jobb belátásra bírni. 
  - Tudtam, hogy te nem érthetsz meg, hisz ugyanolyan szerelmesek vagytok a frontemberünkkel, mint ők! Ne értsd félre, veletek nincs bajom, sőt, ti összeilletek... de azok ketten... gyomorforgatók! Nem értitek, milyen érvágás az, hogy az ikertestvérem megfeledkezett rólam! Ő a másik felem, és most egy nő miatt lepattintott. A testvéri kötelék már semmit sem jelent neki! 
Sajnáltam, hogy a mindig életvidám kék hajú srác ilyen lehangolt, de nem igazán tudtam, mit mondjak, hogy felvidítsam. Elképzelésem sem volt, mennyire kötődhet egymáshoz egy ikerpár. Jobb híján csak dörzsölgettem a karját és részvéttel néztem rá. A cigit már rég eldobtam. 
  - Figyelj, Alexy - ragadta meg a szót Kim. - szerintem is normális, hogy a szerelmesek minden idejüket együtt akarják tölteni, de ez még nem jelenti azt, hogy Armin téged már nem szeret. Arról van itt szó, hogy még friss a kapcsolatuk, megszédíti őket az új kapcsolat varázsa, de ez nem tart örökké. 
  - Nem? - kérdezte Alexy kétkedve és viccesen elnyújtotta a szót, majd rám bökött. - Nézd már meg őket! Mióta zsonganak és sosem változnak!
  - De ne tedd Armint és Patty-t Viviékhez. Vivien és Castiel, az Vivien és Castiel, mindig ezer fokon lángolnak, mert ilyen a természetük és megtalálták a másik felüket. - magyarázta Kim komolyan. - Szerintem a bolygón nincs is több ilyen pár... és kizárt, hogy Patty és Armin is ilyenek. Ők nem. Meglátsd, hamarosan lecsillapodnak, ha elmúlik az újdonság varázsa.   
  - Nem is illenek össze. - dörmögte az orra alatt Kentin, s láttam rajta, hogy érzékenyen érintette a téma. Lehet, a többiek nem is hallották a megjegyzését, de én igen, mert aggódva őt figyeltem, és közelebb is álltam hozzá. Sajnáltam, hogy nem tudja túltenni magát az exén. 
  - Próféta szóljon belőled Kim, mert ha ez lesz mindig, megbuggyanok!
  - Nyugodj meg, kedvenc énekesem! Minden rendbe jön, csak várd ki! - próbáltam vigasztalni Alexyt. 
Eddig azt hittem a párom annyira elmerült a beszélgetésben Evával, hogy fel sem figyelt a csacsogásunkra, de mint kiderült, nagyot tévedtem, mert Cast odajött hozzánk, leválasztott Alexyről és birtoklóan magához ölelt. 
  - Már másodjára hívod kedvenc énekesednek, ezt a zakkant kölyköt, Vivieni! Megmondanád mit jelentsen ez? Elárulsz, vagy mi a fene van? 
Vicces volt a féltékenysége, mégsem mertem nevetni, mert nem tudtam mennyire gondolja komolyan, amit mondott. Csitítóan és engesztelve arcon csókoltam, csak utána válaszoltam. 
  - Tudod, szívem, a barátnőd Vivieni oda meg vissza van érted és bálványoz, de az osztálytársad Vivien Alexy lelkes rajongója, mert neked van elég! 
Kimék jót röhögtek a hátunk mögött, s Cast is megnyugodva ölelgetett. 
  - Igazán? És este melyik Vivient vihetem ágyba? 
  - Mondanom sem kell, hogy mindkettő szívesen követ az ágyba bármikor! - nevettem és a nyakába fúrtam az arcom, hogy a nevető barátaink ne lássák az esetleges pirulásom. 
Befelé tartva a csapatunk nevetve cikizett és lökdösött minket. 
De belépve az aulába ismét görcsbe rándult a gyomrom, mert eszembe jutott, hogy fel kell vigyem Ericának az írásaimat. Kim és Cast cukik voltak, felkisértek az emeletre és kint a szerkesztőség előtt vártak míg én beadtam a papírjaim. Jól esett, hogy még ha nem is jöhettek be velem a helyiség előtt vártak izgulva értem és szorítanak nekem. Sajnos a riporter lánynak nem sok ideje volt rám, csak elvette, amit odaadtam neki, és megígérte, hogy a héten átnézik és a jövő héten értesít valamilyen formába, hogy megfelelek e nekik. Már ez is több, mint a semmi, de tartottam tőle, hogy még izgulhatok emiatt egy fél hetet. A nap további része szinte eseménytelenül telt el, óráról órára mentünk, szünetekben együtt bolondoztunk a csapattal. Alexy elfeledkezett reggeli panaszáról, megint hozta a régi formáját, ahogy mi többiek is, csak Kentin lett lehangoltabb, de nem firtattam. Tudtam, hogy megviseli, amit Pattyékről halott. Bár azt hittem a szerkesztői látogatás után idegbetegen fog telni a nap, nem így lett. Csodás bandám és szerelmem elfeledtette velem a stresszt, így hamar eltelt a nap. 
Utolsó órán Castielék zeneszakkörre mentek, mi meg a csarnokba, jött a fránya kosáredzés. 
Kimmel hamar átvedlettünk tornaruhába, aztán bementünk a csarnokba. Mire odaértünk Boris már összeválogatta a két kezdő csapatot. Ahogy ránk nézett, intett Kimnek, hogy csatlakozzon Nathaniel csapatához engem pedig Dajanhoz hessegetett.
Na, ez szuper! Biztos a balsors üldöz, amiért mindig szembe kerülök Nathaniellel. Csak egyszer lehetnék már a csapattársa, hogy ne az ellenfele legyek! Tudtam, hogy így könnyebben a céltáblájává válhatok. S hamarosan ki is derült, mennyire igazam lett. 
Már a meccs javába tartott, hülyére vergeltük magunkat, rohangáltunk a labda után, amikor a pálya bal szélén épp próbáltam megakadályozni, hogy a sárga pólós és fekete melegítős Nath tovább haladjon, amikor összeütköztünk és elgáncsolt. A labda elgurult, Ken rácsapott, és már pattogtatva el is rohant. A meccs tovább zajlott, mi meg ott maradtunk. Ott ültem bénán a szőke sátán lábánál. 
Legnagyobb meglepetésemre felém nyújtotta a kezét, és felrántott. Amikor megálltam mellette még mindig nem engedte el a kezem. 
  - Köszi! - néztem a szemébe és megpróbáltam elrántani a kezem, de ő csak hamiskás mosollyal nézett rám és továbbra sem engedett el. 
  - Mizu, Vivi baba? Már rég beszéltünk. 
  - Úgy érted, rég kötekedtél velem? - kérdeztem kihívóan, s csak utána gondoltam bele, hogy jobb lett volna, ha nem provokálom. 
  - De befeszültél, édes! Csak nem az a baj, hogy a kis barátodon fürtökben lógnak a csajok? Biztos fáj neked, hogy ennyire imádják a kis agyatlan bigék!
Csak fújtam egyet, de ez már nem a sport utáni kifulladás miatt, hanem miatta volt. 
  - Te meg csak nem féltékeny vagy rá? - kérdeztem és megpróbáltam kárörvendően nézni rá.
  - Én? Arra a festett pojácára? - rázkódott meg Nath. - Ne nevettesd ki magad! Csak figyelmeztetni szeretnélek, nehogy csalódás érjen! 
A pálya szélén vitáztunk, észre sem véve mi zajlik mellettünk, hisz a csapataink folytatták a meccset, de mi már nem tudtunk rájuk figyelni. 
  - Köszi, de nem kérek belőled! Semmilyen formában! - szóltam vissza és megpróbáltam "szemmel ölni".
  - Pedig hallgathatnál rám! Csak a javadat akarom! Köztudott, hogy a drága barátod, nem a hűség mintaképe! Deboraht megcsalta veled, téged a bögyös szöszivel! Nem félsz, hogy egy buli alakalmával orgiába kezd a bandababákkal? 
Egy pillanatra lehunytam a szemem, mert elevenembe talált. Persze, hogy tisztába voltam a megcsalásokkal, és rettegtem a rámászó cicuskáktól, de nem akartam kimutatni, hogy fájnak a szavai. A dühöm viszont nem tudtam visszatartani, amiért pont azzal bosszant, ami nagy érvágás volt nekem. 
  - Castiel szeret engem, én nem lenne olyan hülye, hogy eljátssza a kapcsolatunkat!
  - Vivien drágám! - Nath sajnálkozva, szinte megvetően nézett rám. Gondolom ezt a hiszékenységemnek szánta. - Egy kanos tizenévesről beszélünk! Sokat próbál, sokat bulizik, távol van tőled. Szerinted meddig bírja féken tartani a hormonjait? Meglátsd, hamarosan a kis ribik közé veti magát és akkor neked kopp lesz!
A feltevése szíven ütött, ösztönösen a mellkasomhoz kaptam és hevesen kezdtem kapkodni a levegőt. Már a gondolattól és pánikba estem. Már nem tudtam szavakkal védekezni. Mit is mondhattam volna erre? Hiába bizonygatnám, hogy téved, ez nem fog bekövetkezni, csak további gonoszságokkal bombázna, ráadásul ebben a pillanatban én is így láttam a jövőmet. Nem tehettem mást, lendítettem a jobb kezem, és lekevertem neki egy pofont. Még a meccs alapzajai mellett is túl jól halottam, hogy tenyerem hangosan csattan az arcán. 
  - Ti kis... - üvöltötte és erősen megragadta a két vállam és jól megrázott. Torkomban dobogó szívvel tűrtem, hogy rángasson, hisz esélyem sem volt ellene, mert sokkal erősebb volt nálam. 
  - Mi az ördögöt csináltok ti ott oldalt? - gyalogolt keresztül a kosárpályán Boris. Biztos csak Nath kiabálása miatt figyelt fel arra, hogy egy ideje már nem veszünk részt a játékban. 
  - Bocsánat, csak... - kezdtem megszégyenülve, mert a tanárunk kiabálására leállt a játék, és a többiek kíváncsian néztek ránk. 
  - Nem érdekel semmiféle kifogás! Csak úgy kiszálltatok a játékból és saját harcba kezdtetek! - szakított félbe a világoskék sport ruhás, hosszú hajú tanárunk. - Ezért büntetés jár! Óra után itt maradtok és felmossátok az egész csarnokot!
Mi? Ne,ne,ne! Ne! Majd megpukkadtam, amiért Nath miatt büntetést kaptam, ráadásul ilyet! Plusz egy óra ezzel a kötekedő vadbarommal maga lesz a pokol! Ráadásul nem tudok hazamenni Castiellel! Legszívesebben kitekertem volna Nathaniel nyakát, vagy a Borisét, vagy mindenkiét! Irtóztam ettől a büntitől, és jelen pillanatban utáltam az egész világot. Mégse mertem feleslegesen magyarázkodni, vagy mentegetőzni, mert Borosra nézve láttam, hogy nagyon felpaprikázta magát, felesleges lett volna minden szó. Nem akartam ettől is nagyobb slamasztikába kerülni. 
Még volt húsz perc az órából, egymástól távol Nath-tal le kellett ülnünk a lelátóra míg a többiek tovább rohangáltak a labda után. Duzzogva ücsörögtem az első sorban és a telefonomat dugdosva Smst írtam Castielnek, hogy ne várjon meg. Az igazat nem mertem megírni neki, mert tartottam tőle, hogy óra után Cast becsörtetne és péppé verné Nathanielt, és az csak olaj lett volna a tűzre. Kegyes hazugságként azt írtam, hogy volt egy kis balhé az edzésen, és ezért néhányan büntetést kaptunk és maradunk takarítani. Arra is bíztattam, hogy menjen nyugodtan haza a bandával, és vesse bele magát a zenélésbe. Még véletlenül se szerettem volna, hogy összefusson Kimmel, vagy bárki mással a csapatomból és megtudja, hogy a büntetés csak nekem és Nathanielnek szólt. Utáltam hazudni neki, de nem akartam feleslegesen bosszantani, vagy újabb haragot szítani az ősellenségek között. 
Öt perc múlva megjött a válasz üzi szerelmemtől. Azt írta sajnál, vigyázzak magamra és szeret. Rövid, de szívmelengető szavak voltak, bár a középső nem teljesíthető. Hogy vigyázzak magamra amikor a szőke sátánnal leszek összezárva?
Újabb öt perc elteltével véget ért az óra, csapatunk szétszéledt, mi meg lementünk Borishoz. Alighogy lemásztunk már jött is a takarító bácsika egy nagy felmosókocsival. Egy óriási, kocka alakú habzó vízzel megtöltött kád volt a speciális kocsi aljában, benne egy legalább fél méteres felmosófej nyélen. Boris kezében egy hagyományos felmosó volt, amit rögtön a kezembe nyomott. 
  - Mivel ketten vagytok, hamarabb végeztek! Jó munkát! Csak akkor mehettek haza, ha végeztek! 
Nagyot nyeltem, mert ott is hagyott minket ő is, meg a takarító is. 
  - Én ugyan nem nyúlok ehhez! Tiéd a pálya!
Tudhattam volna, hogy ő uraságának nem fekszik a felmosás, de nem várhassa el, hogy én megbírok majd az egésszel. A korlátnak támasztottam a normál felmosót és a nagyra böktem. Cselre volt szükségem, ha azt akartam, hogy segítsen. 
  - Jó, én vállalom a mosást, mert mihamarabb haza akarok menni, de ehhez férfierő is kell. Legalább annyit segíts, hogy tolod nekem a kocsit és kimosod ezt a monstrumot, amikor kell!
Láttam, hogy fontolgassa a választ, de mivel ő is csak pasiból volt, és elismertem, hogy szükségem van az erejére, tudtam, hogy bele megy. 
  - Jó, kezdjük! Nem akarok itt aludni! Még veled sem!
Alig tudtam elfojtani a mosolyomat. Győzött a női ész. 
Nekikezdtünk a melónak. Én tologattam a földön a nedves felmosót, ő tolta mellettem a kocsit és kicsavarta a vízben, mikor kellett. Nem tartott sokáig a néma tevékenykedés, Nath karba font kézzel állt mellettem míg én sikáltam a padlót, és újból kötözködni kezdett. 
  - És mit csinál éppen a kis szupersztár barátod, most, hogy itt ragadtál velem? 
Mérgesen fújtam egyet, és próbáltam a munkámra koncentrálni, de provokatív kérdése hallatán erősebben markoltam a felmosófát. 
  - Amit általában. Próbál a bandával. - válaszoltam higgadtan, és megfogadtam, hogy azért sem hoz ki a sodromból. 
  - És nem gáz, hogy ennyit zenél, és nincs ideje rád? Egy kapcsolatban pont az együtt töltött idő a legfontosabb, nem?
  - Te már csak tudod! - néztem rá gúnyosan, hisz ő aztán nem volt a kapcsolatok szakértője. - De hogy válaszoljak a kérdésedre: igen, sokat próbál, építi a jövőjét, amit én elfogadtam, és jól kezelem. Amikor tud kárpótol, főleg éjszakánként! - vágtam rá, és a végén megengedtem magamnak egy pimasz mosolyt. Tudtam, hogy fájó pont neki a mi szenvedélyűnk, hisz mellette ez hiányzott. 
  - Ugyan, már, édesem! Ne légy naiv! Szerinted hosszú távon elég lesz neki, hogy néha veled alszik? Még neked se elég - már most sem! - kivette a kezemből a mosót, belemártotta a vízbe, kicsavarta, majd visszaadta, de közben kihívóan méregetett. 
Dacosan előrébb sétáltam az újabb száraz részhez és folytattam a munkát, ő meg mellém tolta a kocsit. 
  - Megoldjuk, erős a szerelmünk. - válaszoltam, de tudtam, hogy feleslegesen tépem a szám, úgysem hisz nekem. 
  - Biztos ez? Ha megunnád a várakozást Castielre, nyugodtan gyere hozzám. Elszórakoztatlak szívesen. - kacsintott és flörtölgetve stírölt. 
Kiakadva álltam meg és néztem rá. Hogy lehet ilyen arcátlan? Most tényleg fűzi az agyam?
  - Arra várhatsz, kis pofám! - feleseltem zsigerből. - Nekem Castiel a mindenem, és sosem csalnám meg, sosem hagynám el, főleg nem miattad! 
  - Nem gondolod, hogy ezzel ő is tisztában van, és ki fogja használni? Gondold csak át, Vivi baba! Szemet hunytál amikor egyszerre kavart veled és Debbyvel, és a szőke ciklont is megbocsátottad neki! Mi ebből a tanulság? - költői kérdés volt, mert ő maga válaszolta meg, kegyetlen szavakkal. - Az, hogy bármit megtehet, mert te úgyis mindent megbocsátasz neki! Vedd észre, hogy az se jó, ha túlságosan oda vagy érte! Ne légy vak, aranyom! Én csak meg akarlak óvni a csalódástól! Ha valaki, akkor én majd tíz éve ismerem, kislány! Megszédíti a nőket, játszik mindenkivel, habzsolja az életet. Te most csak egy állandó ágyas vagy neki, akivel kényelmes az élete, de előbb-utóbb meg fog unni, és mehetsz a levesbe! Összetöri a szíved, akarva, vagy akaratlan, az már teljesen mindegy!
Nath szavai úgy hatottak rám, mintha gyomorszájon vágott volna. Görcsbe rándult a hasam, tüdőmbe nem jutott levegő. A szívemhez kaptam, mert úgy éreztem ki akar szakadni. Nem! Nem lehet ez a valóság, vagy a jövőm! Nem vagyok csak ágyas! Cast szerelme vagyok, élete párja, a lány, akivel már a jövőjét is eltervezte! Kizárt, hogy Nathanielnek igaza legyen... mert ha mégis, abba belehalok!
  - Te nem tudod mit beszélsz! - támadtam rá amikor kicsit összeszedtem magam. - Castiel kis milliószor bebizonyította már, hogy tényleg szeret!  Te csak meg akarod mérgezni a kapcsolatunkat, mert még mindig nem dolgoztad fel, hogy miatta dobtalak! Nem bírod elviselni, hogy boldogok vagyunk! 
  - Hidd csak ezt, ha neked így jó. - vont vállat közönyösen Nath és szúrós tekintettel nézett a szemembe. - Én szóltam! Ne lepődj meg, ha lecserél valami rajongó bigére! És tudod mit? Ha ez bekövetkezik, gyere hozzám elsírni a bánatod. Én majd megvigasztallak. 
  - Soha, mert ez nem fog bekövetkezni! - néztem vele farkasszemet. Dühösen a kezébe nyomtam a felmosót. - A tornaterem negyede maradt! Az a te részed! Fejezd be nélkülem! 
Minden méltóságomat összeszedve elsétáltam a helyszínről. Átöltöztem, de sírva sétáltam haza. Nathaniel kegyetlen szavai és borzalmas jövőképe felzaklattak és nem hagytak nyugodni. A jól induló napom katasztrófává vált. Kisírtam magam, aztán erőnek erejével kényszerítettem magam arra, hogy hagyjam abba a picsogást. Erős leszek, elfelejtem ezt a rémes délutánt és egy bunkó verbális bántalmazását. Nathaniel egy barom, sosem volt és nem is lesz igaza! Castiel szeret, és én is őt, bárki bármit mond! Nem hagyom, hogy tönkre tegyék a csodás kapcsolatunkat. 
Mire végeztem a leckével, már lenyugodtam. Hét körül írt Cast, hogy jön vacsorára és nálunk alszik. Boldogság töltött el, hogy legalább az éjszaka a miénk. Egy pillanatra átfutott az agyamon az ágyas szó, de aztán elhessegettem, mert több vagyok neki, ezt már annyiszor bizonyította! 

Rendeződő viszonyok

 Másnap megérkezve a suliba a büfétől nem messze ültem a lócán Kimmel, Violával és Kentinnel. Párom az udvarra ment cigizni Lysanderrel, de velük tartott az együttes is, így az üvegajtón keresztül láttam, hogy megrohamozták őket a rajongók. Autógrammokat osztogattak, fotókon pózoltak, sőt, Castiel és Eva egy rögtönzött duettet is előadott a csajok unszolására. A nyitott ajtón keresztül is alig hallottam, mert nagy volt az alapzaj idebent, inkább csak láttam, hogy énekelnek. A piros pulcsis és fekete nadrágos Viola is a kinti csődületet nézte, mert fejcsóválva megjegyezte: 
  - Nem tudom, hogy bírod elviselni a sok ragadós némbert, barátnőm.
  - Nehezen, de muszáj. Ez az őrület már a pasimmal együtt jár. - válaszoltam sajtos rúd eszegetés közben.
  - Addig nincs gond, míg jól viselkedik a fiú. - jegyezte meg vigyorogva a sárga "diva" feliratú felsőt és szaggatott farmert viselő Kim. 
  - Kösz, Kim, megnyugtattál. - forgattam a szemem. - Beszéljünk is másról, mert ez a téma csak felidegel. Veletek mi újság? - néztem végig a barátaimon. 
Először a pad legszélén ülő Kentin válaszolt, aki kólát szürcsölt:
  - Az én életem korántsem ilyen izgalmas. Csendesen elvagyok Torival, és ennyi. 
  - Unod a csajt? - csapott le rá Kim, aki ezúttal nem viselt semmilyen sapkát. 
  - Nem, nem erről van szó, csak arra céloztam, hogy a mi kapcsolatunk nyugis a Viviéhez képest. 
  - Bár az enyém is nyugis lenne!  - sóhajtottam vágyakozva. 
  - Nem babám, mert akkor azok nem ti lennétek. - mosolygott Kim. - És hogy válaszoljak a kérdésedre, velem sincs semmi újság. Szóló vagyok, unott és befásult. 
  - Sajnálom, csajszi! De meglátsd majd akkor változik az életed, amikor nem számítasz rá. - próbáltam bíztatni, aztán a másik oldalamon ülő lány felé fordultam. - És te, Viola? Minden oké Dimitry-vel?
  - Ó, igen! - csapta össze a két tenyerét virgoncan a lila hajú lány. - Imádom Dimitry-t, és szerencsére ő is engem. Szinte minden délután együtt lógunk, kedves, figyelmes, és egy álom vele az életem. Sosem volt még ennyire igazi kapcsolatom. Megvan köztünk a bizalom, a törődés, őszinteség és az a bizonyos szikra is. 
  - Jó neked, csajé! - Kim elismerően koccintásra emelte narancskóláját Viola felé. 
  - Viszont van egy kis árnyék is az idillben. - vallotta be a másik lány elvörösödve.
  - Mi a manó? Tényleg? - kérdezte Kentin meglepődve. 
  - Igen. Dimy-vel minden szuper, csak az a gond, hogy Matthew még mindig nem hagy békén. - avatott be minket Viola. - Mióta szakítottunk SMS-ben, vagy telefonon rimánkodik, hogy menjek vissza hozzá. Olyan is előfordult már kétszer-háromszor, hogy este beállított nálunk, és személyesen próbált meggyőzni, hogy nekünk ki kell békülni! Lassan ott tartok, hogy félek tőle, és attól is tartok, hogy egyszer olyankor jön, amikor Dimitry nálunk van, és még ölre mennek értem! Mi vagyok én? A kibaszott Júlia, akiért harcolnak a férfiak?
  - Te aztán jól megszédítetted szegény Matty fiút. - kuncogott Kim. 
  - Ez nem vicces, Kim! - szólt rá haragosan Viola. - Iszonyú nagy gond, hogy nem tudom lerázni az exem!
  - Ha érdekel egy pasi véleménye, szerintem, hagyd, hogy Dimitry oldja meg a dolgot. Azt mondtad őszinték vagytok egymással, akkor igenis mond meg neki, hogy zaklat a volt pasid, és tegye helyre ő Mattet. Szerintem, ha látja a volt fiú, hogy már mással boldog vagy, könnyebben beletörődik. Látsd én! - Ken a büféasztalnál enyelgő Pattyre és Arminra bökött. - Kell neki egy verbális fejbe kólintás, hogy el tudjon engedni. 
  - Ebben van valami. - bólogattam, és elszorult kissé a szívem, mert eszembe jutott, hogy én hasonló módszert vetettem be a reménykedő Ren ellen. - Jobb megbántani az igazsággal, mint hagyni, hogy illúziókba ringassa magát szegény Matt. Addig nem adja fel, míg be nem keményítesz! 
  - Azért és sajnálom szegény Mattet egy kicsit. Te aztán jól megbolondítottad azt a bika csávót, ha még mindig oda van érted! - jegyezte meg nevetve Kim. 
  - Ha neked bejön, miért nem vigasztalod meg? - fordult Kim felé Kentin. - Gondolj csak bele! Minden gond megoldódna! Te nem lennél magányos, Viola pedig megszabadulna a zaklatójától!
Szóhoz se jutottam, csak magamban röhögtem. A gondolat egyszerre volt morbid és vicces. 
  - Neked elmentek otthonról, Kentin? - háborgott Kim kiakadva. - Tisztában vagy vele, hogy Matt az exem, Alex legjobb barátja? Szerinted hiányzik nekem ennyi dráma? Hát nem, köszi! Kedvelem Mattet, tényleg kedves és jó pasi. Bírom, de nem, mint társat magam mellé. Nem tudnám elképzelni! Alexet se haragítanám magamra, meg nem az eseteim a hosszú hajú fiúk úgy, mint Violának. - mondta Kim arra célozva, hogy Matthew-nak és Dimitry-nek is hosszú haja van. - Különben is ez olyan lenne, mintha te összejönnék Patty legjobb barátnőjével. Gondolj bele, katasztrófa lenne!
  - Na jó, ebbe a részébe nem gondoltam bele! - legyintett Ken. - Horror lenne.
  - Ugye? - mosolygott diadalmasan Kim. 
Ekkor lépett oda hozzánk kifulladva a zöld-fekete kockás inges és barna nadrágos Alexy. 
  - Hú, sikerült belógnom! Nem semmik ezek a rajongók! Majd szétszedtek minket. 
  - Láttuk. - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. - A hírnév átka. Rögtönzött koncertet is adtatok? 
  - Igen, bizony! Cast és Eva kérésre elénekelte a My Demons-t a Starset-től, és aztán becsatlakoztunk mi többiek is. Az jó volt. És itt mi a téma? 
  - Mi lenne? Szerelmek, nyüglődés, kapcsolatok. - vágta rá Kim. - Neked erről van mondandód?
Alexy zavartan hintázni kezdett a sarkán és elpirulva lesütötte a szemét. 
  - Ó, csak nem szerelmes lettél végre? - örvendeztem, mert levettem, hogy Alexy zavarba jött a témától. - Mesélj, drágám! Ámor szíven talált? 
  - Nem kell felfújni a dolgot, de úgy néz ki igen! - vallott Alexy, és viccesen megfenyegetett. - De ne kombinálj, Vivi baba! Még csak az ismerkedő fázisban vagyunk. 
  - Mesélj már, Alexy! Ki az? Hogy ismerted meg? Jártok? - bombáztam rögtön a kérdéseimmel. 
  - Csak annyi van, hogy a múltkori koncertünk után rám írt egy cuki szőke fiúka, hogy tetszett neki a fellépésünk. Beszélgetni kezdtünk, írásban flörtölünk, bejön a srác, de ez még csak egy kezdődő valami. 
  - Annyira örülök neked, Alexy! - tapsikoltam vidáman és őszinte örömmel. - Megérdemled, hogy te is boldog és szerelmes légy! Drukkolok neked! 
  - Köszi, szívem, de még nem merem beleélni magam. 
  - Csak nyugodtan, hapsikám! A szerelmet meg kell élni. - örvendezett Kim is. 
Aztán összenéztünk Kimmel és elkezdtük énekelni Gloria Gaynor-tól az I love you baby-t. 
Még nagyban dalolásztunk, amikor befutott hozzánk a vörös hajú rockerem talpig feketében és felháborodva hallgatott minket.  
  - Mi van itt, gyerekek? Jól értem, hogy épp a kék hajúnak szerenádoztok? - kérdezte Cast csodálkozva. 
  - Látod, haver, hová jutottunk? - hergelte Alexy. - Bizony, nekem szólt a nóta és a két lány együtt nem is olyan rémes!
Castiel incselkedő pillantást vetett rám, felrántott a lócáról aztán a karjába perdített. 
  - Magyarázd meg, asszony, miért ennek a lükének énekelsz, amikor én sehogy se tudlak rávenni az ilyesmire? 
Nevetve fontam a karom Castiel nyaka köré és hozzásimultam.
  - Egyszerűen azért, mert te profi énekes vagy, drágám, és előtted szégyellem a fals hangomat, ez meg csak egy poén volt, mert Alexy barátunk szerelembe esett. 
  - Elnézem neked - most az egyszer. - puszilta meg az arcom kedvesen Castiel. - De ezért kárpótlást érdemlek, nem gondolod?
  - Esetleg délután tehetek valamit érted. - súgtam sokat ígérő pillantásokkal. 
  - Délután nem jó, bébi! Próbálok a bandával.
  - Ó, a franc! - csüggedtem el. - Nekem se jó! Elfelejtettem, hogy délután Sissy-vel leszek!
  - Remek, hogy akárhányszor nem érek rá te az Adams Familyval lógsz!
  - Ne piszkáld már őket! - legyintettem nyakon, de rögtön szájon is csókoltam kárpótlásul. - Ezt dobta a gép! Neked is, nekem is van melóm! 
Sajnos becsengettek, így nem maradt több időnk egymásra. Kézen fogva indultunk első órára. 
Reggelikor Alexy ismét a bandámhoz csapódott, és valahányszor Kimmel összenéztünk szerelemes dalokat dúdoltunk neki. Így vidáman telt a nap. 
Ebéd szünet előtt fizika óránk volt és én Kimmel ültem, mert Castiel Lysanderrel akart ülni, hogy átbeszéljék, milyen dalokat akarnak gyakorolni délután. Őszintén, ezt most nem is bántam, mert így megtudtam beszélni Kimmel, mire készülök. Beszélni akartam Ericával, hogy engem komolyan érdelek az újságírás. Barátnőm megértett, és biztatott, hogy vágjak bele, ha tényleg ezt akarom. 
Nagy szünetben el is lógtam a csapattól és felmentem az első emeletre. Tudtam, hogy balra kell mennem a szerkesztőséghez, de még sosem jártam ott, mert eddig nem érdekelt. A folyasó végén megálltam a jövőm felé vezető ajtó előtt. Ideges voltam, és tartottam tőle, hogy talán nincs is ott semmi keresnivalóm. Az ajtóra az volt írva: ne kopogj, úgyse halljuk, csak gyere be!
Zakatoló szívvel beléptem, és csodálkozva nézem körül. Akkora volt a nyüzsgés, hogy tényleg nem hallották volna a kopogást. A hatalmas teremben volt vagy tíz íróasztal, amik előtt kettesével ültek diákok laptoppal. Nagy volt a jövés-menés, kurjongatás, nevetés és telefoncsörgés. A terem végében mindenféle elektromos kütyük, monitorok, számítógépek és nagyképernyős tévé állt a helyi hírcsatorna ment benne. Elsuhant mellettem egy csapzott hajú sovány, szemüveges fiú, úgy döntöttem megállítom. 
  - Szia! Bocsi... Erica Reece-t keresem, itt van valahol? 
  - Szia. Mitch irodájában van, a pénteki számot beszélik meg éppen.  - a szőke srác a terem végébe egy ajtó felé mutatott. - Várj ott az ajtó környékén, szerintem mindjárt végeznek!
  - Köszi. - bólintottam és tétovázva megcéloztam a mutatott helyet. 
Nem várakoztam és bámészkodtam még öt percet se, nemsokára Erica kilépett az ajtón. 
A riporter lány lila hosszú felsőt viselt, egyszerű farmerrel. Haja ezúttal a feje tetejére volt gumizva.  
  - Szia, Erica! Lenne rám néhány perced? 
Láttam, hogy a csaj először nem ismer meg, de aztán a fejéhez kapott. 
  - Már emlékszem rád! Te vagy a rocker srác barátnője. Ha a róla szóló cikk érdekel, az csak pénteken fog kijönni. Hétfőn és pénteken adjuk ki a lapokat. 
  - Értem, de én nem emiatt jöttem. Nagy hatással voltál rám a múltkor, és te lettél a példaképem. Engem érdekelne a szerkesztőség munkája. Szívesen csatlakoznék hozzátok, ha lehet. Szenvedélyes amatőr író vagyok. Lenne rá mód, hogy bekerüljek?
  - Nahát, megleptél! - mosolygott Erica. - Vannak írásaid, amit el tudsz hozni nekünk? Riporterekből sosem elég, szóval lehet esélyed a csatlakozásra, de ehhez látnunk kell mit tudsz. Hozz valami anyagot, amit meg tudunk nézni Mitch-csel.
  - Oké, ez nem gond. Van egy naplófélém, amibe le szoktam írni a legkedvesebb emlékeimet helyekről, emlékekről, érzésekről, hogy ne felejtsem el, és van jó pár dolgozatom a volt szülővárosomról, nyaralásokról, meg ilyenekről. 
  - Ilyesmire gondoltam. Hozz be holnap valamit. - bólintott rá Erica, de aztán kételkedve végig mért. - És ha tényleg jó vagy, és bekerülsz közénk, akkor gondolkozz el egy hangzatos írói álnéven, mert péntektől te leszel a híres Vivien Marsall, aki elrabolta a kedvenc rocksztárunk szívét. Híres leszel, de ebben az esetben most nem jön jól neked a hírnév. Castiel barátnőjeként senki nem venné komolyan az írásaidat, vagy csak azt akarnák, hogy róla írj. 
Meglepett, hogy még hátrányom lehet belőle, hogy én vagyok a híres és tehetséges Castiel barátnője. Mekkorát változik a világ percek alatt!
  - Értem mire célzol, de nyugi, nem okozna gondot, ha nem tudnák, hogy én írtam bármit is az újságba. De ez még a jövő zenéje, akkor holnap jövök megint! És köszönöm a lehetőséget!
  - Nincs mit, csajszi! Várlak vissza. Szerintem jól kijönnénk. 
  - Ebben én is biztos vagyok! - viszonoztam Erica mosolyát őszintén. 
  - Akkor hajrá! De most lépnem kell, ezer a dolgom!
  - Oké, nem tartalak fel! Viszlát. 
Hatalmas kövek gördültek le a szívemről amikor lementem az aulába. Jobban kijöttem Ericával, mint gondoltam, ad egy esélyt, és ez boldoggá tett. Kaptam egy lehetőséget, már csak élnem kell vele! Bíznom kell magamban, az már fél siker. Reszkess világ, mert hamarosan jön Vien M. a jövő legígéretesebb újságírója!
Még épp volt időm Castiel csokispereceiből elcsennem párat, hogy egyek is valamit, és mire faggatni kezdett, hol voltam, megint becsengettek, így rejtélyesen csak annyit közöltem vele, hogy a jövőm egyengettem. 
Legközelebb hazafelé tartottunk, amikor nyugodtan tudtunk beszélgetni. 
Kéz a kézben sétáltunk a kellemes tavaszi napsütésben. Már fél úton jártunk, amikor úgy döntöttem elmesélem kedvesemnek mire jutottam Ericával. 
  - Képzeld, szívem, délben bementem a szerkesztőségbe. Végre megtaláltam az utam. Komolyabban érdekel az újságírás. Holnap be kell vinnem néhány írásomat, hogy megnézzék, és ha jónak találnak bevesznek az író csapatba! - lelkesen rázúdítottam Castielre mindent. - Tudom, hogy kemény pálya, sokat kell tanulnom majd, egyetem, diploma, írói kurzusok, de nem félek a kihívástól, mert beleszerettem a szakmába. 
  - Komolyan? - Castiel megállt és csuklómat szorongatva maga felé fordított. - És ezt miért csak utólag kell megtudnom, amikor már eldöntötted? Nem az lett volna a normális, ha velem beszéled meg először, vagy legalábbis rögtön beavatsz abba, hogy ezzel a gondolattal foglalkozol? Már nem is beszéljük meg, mit akarunk a jövőben? Mi a picsa van velünk?
Nyugtatóan megfogtam a bal vállát. 
  - Kérlek, Cast, ne akadj ki ezen! Tegnap, amikor Erica meginterjúvolt téged akkor jött egy isteni sugallat, hogy én is ezt akarom csinálni, és bele akartam vágni, mielőtt lebeszélem róla saját magam. És ha jól emlékszem te sem tudattad velem előre, hogy rocksztár akarsz lenni! Pontosan emlékszem, hogy egy családi vacsorán tudtam meg anyámmal és a tesóimmal egyszerre, hogy te erre a pályára készülsz! Szóval kvittek vagyunk! - elfordultam tőle. Nem akartam veszekedni, és nem örültem, hogy problémát csinált abból, hogy nem avattam be előre! Összetartozunk, de ez mégiscsak az én életem, hadd döntsem már el én egyedül, milyen szakma felé indulok!
Visszafordultam Castiel felé. A srác egy pillanatra lecsukta a szemét, hatalmasat sóhajtott, majd idegesen vörös sörényébe túrt. 
  - Oké, megemésztettem a dolgot. Igazad van, én se veséztem ki veled a pályaválasztásom előtt a témát. Tudom milyen érzés, amikor rád tör az érzés, hogy neked ezt kell csinálnod, és rögtön bele akarsz vágni, mert úgy érzed, ha nem teszed, elszáll a lehetőség! - hozzám lépett, magához ölelt és a hajamba fúrta az arcát. - Örülök, hogy te is megtaláltad az utad!
Örömmel simultam a karjába a járdán ácsorogva. Megszűnt a külvilág, csak mi ketten léteztünk, és ez olyan felemelő érzés volt. Castiel is erre gondolhatott, mert elkezdte nekem énekelni Mr, Probz-tól a Noting really matters. A mi dalunkat! Miközben énekelt lassan összesimulva táncoltunk egymás szemébe nézve, és ez is egy olyan pillanat volt, amit sosem szeretnék elfelejteni. Mikor véget ért a rögtönzött szerenád homlokon csókolt, s csak akkor vettük észre, hogy nézőközönségünk is van. Néhány járókelő még meg is tapsolt minket. Kicsit zavarba jöttem, de aztán meghajoltunk, Cast csókot nyomott a kézfejemre, aztán folytattuk az utunkat hazafelé. 
  - Szóval akkor drukkolsz nekem, hogy sikerem legyen az írásban? - kérdeztem mikor lekanyarodtunk a kis mellékutcánkba. 
  - Mi az, hogy! Amúgy nincs szükséged arra, hogy drukkoljak! Tudom, hogy bármibe fogsz, sikerülni fog, és tehetséges vagy, és ezt ők is észre fogják venni!
Féloldalasan sandítottam rá, kételkedve és mosolyogva. 
  - Kedves vagy, életem, csak az a baj, hogy nem hiszek neked, mert te elfogult vagy! Nem vagy pártatlan, hisz szeretsz!
  - Nem olyan ez egy kicsit, mint amikor én kezdtem énekelni? Pontosan ugyanúgy vagyok, mint te akkor. Elfogult és vak a szerelemtől! Mivel nekem te vagy a legjobb, így elvárom, hogy mindenki tökéletesnek lásson!
  - Köszönöm, szívem! Annyira, de annyira szeretlek! - vallottam be szerelemtől túlcsordult szívvel. 
  - Nem jobban, mint én téged. - Cast felém hajolt és kedves puszit nyomott az arcomra menet közben. 
Sajnos túl hamar hazaértünk, és a kapuban el kellett váljunk. Úgy elnyújtottuk a búcsúzkodást szerelmes pusmogással, hogy utána rohannunk kellett. Neki azért, hogy hazaérjen mire nála ér a csapat, nekem meg azért, hogy legyen időm harapni még mielőtt átmegyek a szomszédba. 
Épphogy ettem egy kis levest, felhörpintettem a maradék kávét és már fogtam is a kiskabátom, és átvágtáztam Renéknél. Még menet közben kigondoltam, hogy túl jó idő van ahhoz, hogy bent senyvedjünk a házban, inkább sétálni akartam vinni Sissy-t. 
Amikor bekopogtam a kislány nyitott ajtót és azonnal az ölembe ugrott. 
  - Szia, Vivi! Úgy vártalak már! - örvendezett a kis pöttöm, aki csini kis farmernadrágot viselt babarózsaszín Hello Kitty-s pulcsival. 
  - Helló, kisbarátnőm! Magad vagy? - kérdeztem és kérdőn pillantottam a nappali felé. 
  - Nem. Ren a konyhában tömi a majmot. Mit akarunk csinálni ma? 
  - Arra gondoltam, hogy jó idő van, elmehetnénk sétálni. Mit szólsz? - tudakoltam. 
  - Klafa lenne! - ujjongott Sissy tapsikolva. - Visszük Tatumot is. Ideje, hogy világot lásson a kisfiam! 
Mosolyogva gondoltam arra, hogy milyen feltünést fog kelteni a kiscsaj a városban egy valódi csecsemő kinézetű babával. De sebaj... ha egyszer Tatum jönni akar, akkor nincs mese!
  - Szólj a bátyádnak, mire készülünk, én addig megkeresem a fogason az itthoni kiskabátod!
Azért kértem ezt Sissy-től, mert véletlen se akartam beszélni a bátyjával, és már oda is léptem az ajtó mögötti tele fogashoz, hogy megkeressem az említett ruhadarabot. Csakhogy a kislány nem szöcskézett ki a konyhába, ahogy reméltem, hanem kiabálni kezdett. 
  - Ren! - Sissy úgy visította bátyja nevét, hogy lehet azt még az öcsém is hallotta három házzal arrébb. - Gyere ide! Akarok valamit!
Már ebből érezhető volt, ki a ház úrnője, mert teljesült az akarata, Ren megjelent a konyhaajtóban egy hatalmas hamburgerzsemlét rágva. 
  - Mi van, törpe? Mit kiabálsz?
  - Vivivel sétálni visszük a kedvenc babámat. Elengedsz? 
Megint mosolyogtam magamban, mert Sissy kész tények elé állította a tesóját és csak a végén biggyesztett oda egy kérés félét. 
  - Ó, szia, Vivi! Sétálni? Igazatok van, túl jó idő van a bent kuksoláshoz. - a fiú alaposan végig mért, pedig eddig úgy tett, mintha ott se lennék. - Tudjátok mit? Démonra is ráfér egy alapos séta. Ha vártok két percet, veletek megyek!
Elképedtem az ötletén. Tényleg velünk akar jönni? Azt hittem kerülni fog, mint a legutóbbi veszekedésünk óta mindig.   
  - Király! - ugrándozott Sissy. - Tatum meglovagolhatja Démont!
  - Na, azt nem! A kutyám nem póni!
Mivel ezek ketten már eldöntötték, hogy hármasban megyünk sétálni, nem volt mit tennem, kivittem a kicsit az udvarra, ott vártuk meg hogy a tesója átköltözzön és kihozza a kutyát a kennelből.
Kissé idegesen indultam el délutáni sétánkra a babát cipelő lánykával, és mogorva bátyjával. Sokáig hallgattunk, csak Sissy fecsegett a babának, megmutatta neki hol lakok én, aztán kérte, hogy a Diákpark felé menjünk, mert mellette van egy játszótér. Ren görcsösen vezette a tekintélyt parancsoló jószágot a pórázzal, rám se bagózott, de a húgára se nagyon. Nem is értettem akkor miért akart velünk jönni.
Amikor elértük a pékséget Sissy hisztit vágott, hogy vegyünk neki csokis fánkot. Én nem szívesen tömtem volna kora délután szénhidráttal, de Ren a nadrágja zsebéből kihalászott egy marik aprót és Sissy-nek adta. 
  - Akkor vedd meg magadnak! Légy ügyes kislány! Bemész, köszönsz szépen - Ren bekukkantva a boltba látta, hogy ketten már vannak bent. - sorba állsz, majd kérsz a nénitől két csokis fánkot. 
Sissy buzgón bólogatott és ideadta nekem a babát, hogy szabad legyen a keze. 
Mikor a kislány beviharzott a boltba elismerően néztem Renre. 
  - Jó, hogy próbálod önállóságra nevelni a kicsit. Minél előbb, annál jobb. 
  - Nem árt neki... meg aztán veled is kettesben akartam lenni. 
Megütközve néztem rá, s elképedésemet ő is észrevehette, mert halványan rám mosolyodott. 
  - Nyugi, nem akarlak zaklatni, vagy kínos helyzetbe hozni, épp ellenkezőleg. - beszéd közben Ren nem nézett rám, a fél kezében a pórázt markolászta, másikkal a kutya fejét paskolgatta, hogy nyugton legyen. Feszengett kicsit, de aztán folytatta mondandóját: - Azt szeretném, ha elásnánk a csatabárdot. Rossz, hogy kerüljük egymást, és nem kéne feszengenünk egymás közelében, amikor elkerülhetetlen a találkozás a húgom miatt. Én úgy érzem... tudok úgy viselkedni, mint az ismerkedésünk elején. Elfogadtam, hogy rögeszmésen ragaszkodsz a pasidhoz. Volt időm gondolkodni mostanában, és inkább leszek csak a barátod, minthogy kerüljelek! Kedvellek, és elfogadom a barátságod... ha te csak ezt tudod nyújtani. 
Meglepett a monológja, de örültem is neki. Már ő is fontos része volt az életemnek, és igaza volt, nekem is rémes volt ez a semmilyen viszony közöttünk. Nem is gondolkodtam tovább, megfogtam a pórázt szorongató kezét. 
  - Köszönöm, Ren! Hiányoztál! Megismertelek, megkedveltelek, és fájt, hogy nem is beszélünk. Viszont meg kell értened, hogy én nem akarom erőltetni a barátságot köztünk, ha te nem tudod elviselni, hogy Castielt szeretem. 
  - Ne aggódj emiatt! Beláttam, hogy nem állhatok közétek. - hirtelen kézfogáshoz kulcsolta a kezünket. - Mit szólsz? Csak barátok? 
  - Csak barátok. - ráztam meg boldogan a kezét. El se tudnám mondani, mennyire örültem, hogy visszakapom Rent. 
Jót tett nekünk a békülés, mert mikor Sissy kijött a pékségből és útközben elfogyasztotta a bezsebelt kajáját, csendbe volt, de mi Rennel már nem feszengtünk. Tudtunk lazán beszélgetni. Elújságoltam, hogy felvettem a kapcsolatot Erica Reece-al mert foglalkoztat az írás gondolata. Ren is bíztatott és velem örült, hogy megtaláltam azt a szakmát, amiben szívesen dolgoznék. Aztán a fiú mesélte el, hogy kétszer randizott Charlotte-tal, de nem lesz folytatás, mert nem illenek össze. Sajnáltam, hogy kudarc lett a kapcsolatuk, és kicsit tartottam tőle, hogy azért nem kell neki a lány, mert még mindig utánam ácsingózik. Persze nem mertem ezt szóba hozni, nehogy elrontsam rendezett viszonyunkat. 
Sissy hamarosan visszakérte tőlem a babát, azzal szaladt a játszótérre, vele csúszdázott és hintázott. Jó hangulatban telt a délután. Sötétedésig bolondoztunk a téren, majd vidáman tértünk haza. 
Végre volt egy igazán jó napom. Ma nem idegesítettek Cast rajongói, szerelmem támogatja frissen kialakult karrierlázam, és még Rennel is sikerült kibékülnöm. Boldog voltam, de kezdtem kicsit aggódni, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen, és történni fog valami rossz, ami mindent elront... 

Gondatlan pillanatok

 Másnap reggel nyomott hangulatban keltem. Kicsit mérges és csalódott is voltam, mert Cast megígérte, hogy este próba után visszajön nálunk, hogy velünk vacsorázzon, és itt aludjon, de nem jött. Sőt, nem írt, nem is hívott, hogy miért szegte meg a szavát. Fájt ez, mert eddig legalább értesített, ha közbejött neki valami, de most semmi. Visszajött a vörös ördög régi énje? Féltem, hogy visszatér régi önmagához, és az nem lenne jó, mert az egykori Castiel akarva-akaratlan sok bánatot okozott már nekem. Gyorsan próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat, mert nem akartam kora reggel kínozni magam. Felvettem egy fekete nacit és egy lila pulcsit, majd megkezdtem a szokásos rituálét a hajammal és a sminkeléssel. Hosszú, vörös hajamat lazán feltekertem és egy harapós csattal összetűztem.
Lecsusszantam a létrán, a konyhába siettem az életmentő kávéadagomért és csak reménykedtem, hogy mire kimegyek a házból szerelmem a kapuban fog várni. 
A konyhába érve örömmel fedeztem fel, hogy anyu nincs egyedül. Édesanyám az asztalnál ült gőzölgő kávéjával, a konyhapultnál pedig ott állt Castiel sötétkék, fröcskölt mintás farmerben, bordó halálfejes és rózsás pulóverben, és az elmaradhatatlan bőrkabátban. Feltűnően elhallgattak, amikor beléptem, s Cast látványosan dugdosott valamit a háta mögött. 
  - Jó reggelt! - üdvözöltem őket elfojtva egy ásítást. 
  - Szia, kicsim! - vette elő imádott félmosolyát Cast, és a háta mögül előhúzott egy gyönyörű, hosszú szárú, vörös rózsabimbót.
  - Ó! Ezt miért kapom? - léptem hozzá és elfogadtam a felém nyújtott pompás virágot. Megszagoltam a bódító illatú rózsát és közben én is mosolyogva viszonoztam a pillantását. Ha így akar bocsánatot kérni, átkozott legyek, ha nem máris félig-meddig levett a lábamról. Tudom, szánalmas vagyok, de a romantikus Castielnek sosem tudtam ellenállni. Bár az igazat megvallva egyik Castielnek sem. Szerettem a dögös, a vad, a szemét, beképzelt, és a sikerszomjas Castielt is. 
  - Azért kapod, mert megérdemled és mert tegnap én ökör kidőltem a próba után és bealudtam. Kiszipolyozott a sok gitározás és éneklés, úgy ahogy voltam ruhástól fél kezemben a gitárral elaludtam, ma reggel meg elég volt összekaparni magam. Megbocsátasz? - olyan ártatlan kiskutya szemekkel nézett rám, hogy belebizsergett a szívem. 
  - Úgy látom, van mit megbeszélnetek, gyerekek! - állt fel anyukám és a kagylóba tette kiürült csészéjét. - Jó kora reggel titeket nézni, de még elkésem a munkából, és zavarni sem akarok. Csak ügyesen, fiam! - kacsintott anyu Castielre, mielőtt elment. 
Homlokráncolva néztem szerelmemre, miközben a rózsával az arcom simogattam. 
  - Mihez kívánt anyám szerencsét neked? Tán kibeszéltetek mielőtt lejöttem?
  - Ne aggódj, drágám, csak a kapcsolatunkról kérdezett, és elpanaszoltam, hogy mostanában kevés időnk van egymásra és nem minden olyan happy, mint mikor összejöttünk. Biztatott, hogy tartsak ki melletted és ne engedjelek el, mert még sosem látott ilyen boldognak és önmagadnak, mint mellettem. 
  - Nahát! Milyen jó fej anyukám van. - jegyeztem meg viccesen, de közben tudtam, hogy igazat mondok. Az én anyukám volt az anyukák gyöngye, ha nem mondja is tudom. 
  - Az bizony. Az elején nem hittem, hogy el fog fogadni engem. Mindig azt vártam, mikor fog elzavarni egy ilyen féktelen rossz fiút a lánya mellől. 
  - De szerencsére nem tette, mert észrevette, hogy megveszek érted. - kuncogtam vidáman. 
  - Még mindig?
  - Mindig és örökké. - vallottam be érzelmesen. Az, hogy imádom, nem volt kétséges. Az aggasztott, hogy egyszer ez már nem lesz elég. Kimondani viszont nem akartam, nehogy elrontsam ezt a meghitt pillanatot. Át akartam ölelni, hogy végre csókkal bizonyítsam az érzéseimet, de nem hagyta. A háta mögött tapogatózott, aztán az orrom alá dugott egy barna plüssmackót, ami egy piros szívet tartott a kezében. 
  - Ó, Castiel! Ez olyan cuki! Imádom! - mint egy féktelen óvodás úgy kaptam a maci után és megölelgettem. 
  - Örülök, hogy örülsz, de nekem jobban tetszene, ha engem ölelgetnél! - vigyorgott Cast.
Szíves örömest teljesítettem a kérését. Fél kézbe vettem a virágot és a macit, majd félőrült módjára a karjába vetettem magam. Leírhatatlanul jó volt forró ölelésében elveszni. Érezni a szívverését a saját szívem fölött, és fülemben a lélegzetét. Ez maga volt a drog. Bizony, eluralkodott rajtam a Castiel függőség. Alig vártam, hogy ajka az enyémre forrjon, de a csók elmaradt. Helyette eltolt kicsit magától, hogy a szemembe tudjon nézni. 
  - Sose kételkedj bennem, és a szerelmemben, Vivieni! Ha nincs is elég időm rád, tudd, hogy ha nem vagyok veled folyton rád gondolok, és minden külön töltött perc egy örökkévalóság! Sosem engedném, hogy bárki, vagy bármi közénk álljon! Mindig tudd, hogy a szívemben csak neked van helyed, ezt jelképezi a maci is. 
  - Castiel, drágám! El se hiszed mennyire kellett, hogy ezt most halljam tőled! Szeretlek, és az utolsó leheletemig küzdök azért, hogy jól működjön a kapcsolatunk!
És végre megkaptam a forró és áhított csókot, amire annyira vágytam. Elárasztottak a boldogsághormonok, repülni tudtam volna örömömben. Legszívesebben suliba se mentem volna, itthon maradtam volna vele, hogy csak a boldogságnak éljünk. 
Castiel kitalálhatta a gondolataimat, mert elhúzódott tőlem és szigorú képpel kijelentette:
  - Szedd össze magad, asszony! Még egy ilyen bűnre csábító csók és elfejtünk suliba menni! 
  - De ünneprontó lettél! - panaszkodtam evődve. - Feltétlen le kellett lomboznod! Bár tudnák az emberek milyen jól indult a napunk! 
És akkor beugrott, hogy tulajdonképpen tudhatják. Már volt facebookom, meggyőztem Castielt, hadd posztoljak egy képet magunkról. Azzal érveltem, hogy jót tesz a népszerűségének, ha látják milyen romantikus, ráadásul én is megnyugszom, ha a világháló tudtára adjuk mennyire szeretjük egymást. Így történt, hogy ölelkezve pózoltunk kezemben a rózsával és a macival. Képfeliratként csak annyit posztoltam, hogy "jól indul a nap".
Kapkodva indultunk útnak, mert addig romantikáztunk, hogy majdnem lekéstük a buszt. 
Belépve a suli aulájába barátainkat kerestük. Kim, Kentin, Lysander, Armin és Alexy a büféasztaltól integetett nekünk, így odamentünk hozzájuk. 
  - Sziasztok! - köszöntöttük a csapatot. 
  - Végre itt az édibédi, cukimuki pár! - kiáltott fel a piros vastag pulcsis és farmeres Alexy. 
Kim csak röhögött. 
  - Láttuk a nap indító posztot, ez még tőletek is nyálas volt! - rázkódott fekete szerkós barátnőm a röhögéstől. 
  - Bizony! Szétlikeoltuk a Micimacit! - kontrázott Lysander is gúnyolódva. - Mekkora papucs lettél, öregem! Mi vagy te, a kibaszott Télapó, hogy ilyen babás plüssmacikat osztogatsz?
Bár Cast a derekam ölelte, száját rágva, szemrehányóan nézett rám. 
  - És te még azt mondtad, jót fog tenni a kép a népszerűségemnek! Ezek most szétaláznak, bébi!
  - Ne is törődj vele! Csak irigykednek. - lábújhegyre álltam és apró puszit nyomtam a párom arcára. 
  - Mire? A macira? - kuncogott Kentin. 
  - Akadjatok már le a macimról! - kértem háborogva. Elengedtem Castielt és csípőre vágtam a kezem. - Nekem nagyon tetszik a kis jószág, azzal fogok aludni!
  - Na, tesó, ezt jól megcsináltad! - mondta Lys. - Helyetted egy macival akar aludni a csajod! Ez gáz!
  - Úgy értettem csak akkor, ha ő nincs velem! - vetettem egy gyilkos pillantást a szemétkedő felemás szemű srácra.
  - Akkor Castiel, még nem is jártál rosszul! - szólt bele Alexy. - Még mindig jobb, ha a plüsst teszi az ágyába a csajod és nem mondjuk Nathanielt, Dakotát, vagy Rent!
Ren neve hallatán lemerevedtem. Azt még értettem, hogy az első két srác az exem, de hogy jutott a szeleburdi Alexy eszébe Ren? Csak nem sejt valamit ez a kis mindent tudó?
  - Kikérem magamnak! - háborogtam, mint a tenger. - Castielen kívül más nem fekhet az ágyamba! És hogy fordult meg a fejedben Ren?
  - Elfelejtetted, hogy ott voltam Szilveszterkor Castielnél, mikor összevesztetek, mert megtudta, hogy a téli szünetben a szobádban aludt a fiú? - vigyorgott Alexy és viccesen vonogatta a szemöldökét. 
Ja, hogy csak ezért? Máris megnyugodtam kissé. Akkor csak nem sejti, hogy Ren többet érez irántam, mint amit kéne. 
  - De jó a memóriád! - legyintettem, s közben megint Cast karjába bújtam, hogy visszatartsam, ha esetleg felhúzza magát a témán. - Az egyszeri alkalom volt és vészhelyzet. Rég volt, igaz se volt, el van felejtve. És amúgy ti is igazán megfeledkezhetnétek rólunk! Nem azért, de szerintem azért foglalkoztuk folyton a mi magánéletünkkel, mert nektek olyan nincs!
  - Ez fájt! Gonosz vagy, Vivi! - csapott a vállamra morcos képet vágva Kim. 
  - Nem gonosz, hanem nagyszájú perszóna! - kontrázott a fekete inges és szövetkabátos Lys. - Nem is értem mit eszel rajta, Castiel barátom! 
  - Remélem, ezt sose fogod megtudni, Lysander! - mosolygott Castiel és homlokon csókolt. 
Örültem, hogy kiáll mellettem és kimutatja az érzéseit. 
  - De majdnem megtudta! A szájában már járt! - vihogott Alexy, aki úgy látszik, ma elemében volt. 
  - Megengeditek, hogy kinyírjam ezt a kék hajú, istencsapását? - néztem kérlelve, de bolondozva a társaimra. - Minden hibánkat felemlegeti, és még én vagyok gonosz!
Az evődés abba maradt, mert oda jött hozzánk Eva. A lány csak egy egyszerű fekete garbót és farmert viselt szétnyitott sötétszürke kabátkája alatt. Vállán esetlenül lógott fekete bőr hátizsákja. Hosszú haján látszott, hogy csak rohanvást fogta össze egy lila csattal. 
  - Üdv a csapatnak! - köszönt a lány mikor lihegve megállt mellettem. - Borzasztó reggelem van! Azt hittem ide sem érek időben, mert elaludtam. Tegnap este kiszipolyozott a kemény próba! Úgy elaludtam, mint akit agyonvertek, most meg kapkodhattam. Még a házit se csináltam meg, szóval valaki megszánhatna és ideadhatná a matek, biosz és magyar házit!
  - Megkapod, csajszi, neked bármit! Első órán ülj mellém és másold le az enyémet! - ajánlotta rögtön Alexy. 
  - Köszi, csapattárs! Egy angyal vagy!
Miközben ezt megtárgyalták száj húzgálva figyeltem Evát. Pont mint Castiel! Ő is bealudt tegnap, kimerült és ugyanígy járt. Istenem, miért ennyire egyformák?
  - Mindjárt becsöngetnek. Mi lenne, ha délután a Bázison folytatnánk a marhulást? - javasolta hirtelen Kim. - Olyan ritkán bandáztunk már! Ránk fér egy kis csapatépítés! 
  - Remek ötlet! Ma úgyse próbálunk! - bólintott rá egyből Castiel, majd megsimogatta az arcom. - Mit szólsz, szívem?
Mivel már beleegyezett, mit mondhattam volna? Mi tagadás, szívesebben lettem volna vele kettesben, de igazuk volt, elhanyagoltuk a haverokat az utóbbi időben.
  - Benne vagyok! Lógjunk együtt!
  - De csak ha nem nyalakodtok folyton! - fenyegetett meg minket Lysander. 
  - Ezt csak akkor ígérjük meg ha ti meg nem szekáltok minket! - vágott vissza Cast kacsintva. 
  - Na jó... legyen nektek karácsony! - bólintott rá Armin. 
Így eldőlt, hogy Kim, Kentin, Lysander, Armin, Alexy és Eva társaságában délután biliárdozni megyünk Cast kedvenc klubjába. 
Ebéd szünetben furcsa dolog történt. Amikor Castiellel a büfében hamburgert ettünk odajött hozzánk egy fekete hosszú hajú, zöld szemű, csinos csajszi. Aggódtam, hogy egy újabb tapadós rajongó, de nem az volt. A lány Erica Reece néven mutatkozott be és elmondta, hogy a suliújságnak ír riportokat. Mivel az előző számban volt egy szavazás, hogy ki az olvasók kedvence az S.AB.-ből és azt Castiel nyerte, interjút akart készíteni a párommal. Először Castiel le akarta rázni a csajt, de Erica - és én a lány pártjára állva - meggyőztük, hogy adjon interjút neki, mert ezzel növeli a hírnevét és a rajongók is jobban megismerhetik. Így történt, hogy a riporter csajt is odahívtuk délutánra a Bázisra. 
Ha eddig nem is vágytam a délutáni programra, most felvillanyozódtam. Kíváncsi voltam, mit fog kérdezni a csaj Castieltől, és alig vártam, hogy lássam, hogy dolgozik élesben egy profi riporter. 
Kettőkor a csapattal elsétáltunk a Bázisig. A banda nem örült, hogy Cast nem fog biliárdozni, mert lefoglalja Erica, de mivel pasim megígérte, hogy fényezni fogja a zenekarukat, így beletörődtek. 
Eva és Lys azonnal párba álltak és egy megüresedett asztalnál máris meccset játszottak az ikrek ellen. 
Addig mi Kimmel leültünk kólázni Castiellel egy sarokasztalhoz, vártuk a riporter lányt. 
  - Ideges vagy? - kérdeztem a velem szemben ülő szerelmemtől és nyugtatóan megszorítottam asztalon doboló ujjait. 
  - Őszintén, egy kicsit igen. Tartok a kérdésektől. Éles helyzetben nem mindig találom a megfelelő szavakat, és nem is szeretek magamról beszélni!
  - Nahát! - csapta össze a tenyerét hitetlenkedve a mellettem ülő Kim. - A nagy Castiel ideges! Hát ezt sose hittem volna. Te mindig magabiztos vagy, éles eszed és még élesebb nyelved van! Nem lesz gond!
Kiakadtam Kim monológján, mert egyszerre szidta és dicsérte a párom. Erre bizony csak ő képes!
  - Köszi, Kim. - köszönte meg Cast ferde mosollyal, valószínűleg ő is érezte, hogy Kim egyszerre alázza és dicséri. - Igyekszem majd jó fejnek tűnni. 
  - Ne, mert az hazugság lenne! - kacagott Kim. - Csak add önmagad! Castiel attól Castiel, hogy ő Castiel! Nem kell semmi jófiús vagy visszafogott álszent duma!
Felnevettem, mert túl sokszor került az első mondatba Cast neve, de ez volt az igazság. 
  - Igaza van Kimnek, drágám! - szorongattam megint a srác ujjait és próbáltam biztatóan és imádattal nézni rá. - Érdekes a személyiséged és a külsőd is, pont ezért vagy a legnépszerűbb a bandátokban. Veled született képességed, hogy hatsz az emberekre. Van, aki kedvel, van, aki nem, de így vagy úgy, mindenkit lehengerelsz!
  - Drága Vivienim! Sajnos neked nem hiszek, mert te elfogult vagy! - csillant fel Castiel ellenállhatatlan, igazi mosolya. 
  - De nekem hihetsz, mert én aztán nem vagyok elájulva tőled, barátom! - kuncogott Kim. - Mégis osztom Vivi véleményét!
  - Oké, meggyőztetek. Jó lesz, csak maradjatok itt amikor a csaj faggat. Vivien, te erőt adsz nekem, te meg Kim, meggátolsz abban, hogy elszálljak magamtól!
Jót nevettünk a megjegyzésen, de hamar elillant a jókedv, mikor leült Cast mellé a bőrkabátos, méregzöld garbós és fekete lyukacsos farmeres Erica egy kisebb fényképezővel a nyakában. 
  - Sziasztok! Bocs, ha sokat vártatok rám. - mosolygott a fekete hajú lány és beszéd közben egy diktafont vett elő a zsebéből. 
  - Nem gond, mi is csak nemrég jöttünk. - biztosította Castiel. 
  - Akkor kész vagy az interjúra? - kérdezte a lány. - Fel fogom venni a beszélgetésünket. Ha esetleg olyan kérdést teszek fel, ami nem tetszik, szólj, majd kihúzom az interjúból. 
  - Részemről kezdhetjük, de remélem a lányok maradhatnak. A jelenlétük megnyugtat, így kevésbé érzem merevnek ezt a beszélgetést.  - vetette fel Cast és küldött nekem egy halvány mosolyt. 
  - Tőlem maradjanak. - bólintott rá Erica. - Csak ne szóljanak bele. És amúgy is ki fogunk térni rád. - kacsintott rám mindent tudóan. 
Szóval bekerülök az újságba, mint a feltörekvő rocksztár barátnője. Hű! Nem is tudom, mit érezzek ezzel kapcsolatban. Örüljek, vagy ijedjek meg? Kicsit mindkét érzés kavargott bennem. 
Mielőtt bármi is elkezdődött volna Erica lőtt egy fotót Castielről, aztán kibújt a kabátjából és a háttámlára terítette. Nagy sóhaj után elindította a diktafont:
  - Itt ülök a Bázis Bárban Castiellel, aki válaszolni fog a kérdéseimre. - kezdett bele a lány lelkesen, és profin. - Először is az érdekelne, hogy jött neked a zenélés? Ki ösztönzött? Hogy kezdődött?
  - Igazából tavaly még csak a barátnőm fülébe sugdostam néha szerelmes dalokat. - nevetett az orra alatt Cast. - Idén bevezették a suliba a szakköröket, jött a zene, kosárlabda, vagy a rajz. A kosárlabda és a csapatsportok nem az én világom, festeni sose tudtam, így maradt a zenélés. Véletlen, hogy oda iratkoztam, de hamar kiderült, hogy egész jó hangom van. Sasha, a tanárunk őstehetségnek tart. Tanít, képez, terelget minket, így ráharaptam a zenélésre. A szakkörön ismerkedtem meg közelebbről új osztálytásrammal, Evával, aki gitározni is tanít. Igazából az osztálytársaimmal való zenélés nekem nem munka, hanem kedvtelés. Jó a barátaimmal zenélni. Lysanderrel ősidők óta barátok vagyunk, jó vele egy csapatban játszani, bár ő szívesebben maradna a háttérben, mert jobban érdekli a zeneszerzés. Eva a mi aranytorkú sötét hercegnőnk, tagadhatatlan a tehetsége, Alexy a bandánk színfoltja, ő a csapat mókamestere, de egyben ő az, aki igazán összetart minket. Aztán kellett még egy lány a csapatba, így jött a képbe Nina Harper, Lysander jelenlegi barátnője. 
  - Hogy kihangsúlyozta, hogy jelenlegi. - bökött oldalba suttogva és kárörvendve Kim. 
  - Mert ő is érzi, hogy csak átmeneti. - kuncogtam. - De hallgass már, mert még lemaradunk valamiről!
  - És ti választottátok egymást, vagy a tanár rakott benneteket egy csapatba? - kérdezte Erica, miközben lázasan jegyzetelt. 
  - Kicsit ez is, meg az is. - válaszolta Castiel. - Sasha sugallatára kezdtünk együtt zenélni, de mi is akartuk. Kihozzuk egymásból a maximumot, élvezet is együtt zenélni, nem csak munka. Keményen dolgozunk a sikerért, néha veszekszünk melyik számok kerüljenek a repertoárba, néha meg bíztatjuk egymást, ha nem mer valaki bevállalni egy újabb nehéz dalt. Ösztönözzük, támogatjuk egymást, ami sokszor elég nehéz, mert elég színes a bandánk különböző egyéniségekkel. 
  - Ez szép. De hagyjuk az együttest, elvégre te vagy a témánk. - mosolygott Castielre a riporter lány. - Mint tudjuk, már rajongói csoportotok is van, ahol nem tudtam nem észre venni, hogy a csajok benned és Evában látják a tökéletes párt! Akkor most kérjük az igazságot: lehet közted és tehetséges kolléganőd között valami? 
  - Nem. - rázta a fejét határozottan Castiel. Láttam, hogy zavarba hozta a kérdés, és azon agyal hogyan magyarázza meg a dolgokat úgy, hogy nyilvánosan ne sértsen meg senkit. - Eva elbűvölő lány, isten adta tehetséggel. Szeretek vele dolgozni, sőt a színpadon megvan köztünk a szikra, de az én szívem már régóta másé. 
  - Ó, milyen régóta? - csapott le a kérdésre Erica. 
  - Elég bonyolult a sztori. - kertelt Cast. 
  - Az sose baj. Biztos vagyok benne, hogy az olvasók pont erre kíváncsiak, már ha nem titkolod a magánéleted. Természetesen, ha nem akarod, nem írok erről, de tudd, hogy a női rajongók kilencvenkilenc százalékát ez érdekli. 
  - Jó, legyen. - hagyta rá Castiel és bocsánatkérő mosolyt küldött felém, és kérdőn nézett rám. Aztán rájöttem, hogy a kérdő pillantása arra vonatkozik, hogy engedélyt kért tőlem a kapcsolatunk kiteregetéséről. Némi habozás után némán rábólintottam. - Már tavaly a suli megkezdésekor berobbant az életemben egy tüneményes, nagyszájú, szeleburdi, kis vörös fruska, akit Vivien Marsallnak hívnak. A lány megbűvölt, felkavart, de nem igazán tudtam, mit kezdeni ezzel az érzéssel, tudniillik, akkor én még mással jártam. 
  - Ó, lehet tudni, ki volt az a lány? - faggatózott a jó riporter lecsapva az új infóra. 
  - Nem szeretnék róla beszélni. - rázta a fejét Cast. Ahogy végig mértem feszengő kedvesem, eszembe jutott, hogy valaki egyszer megjegyezte, mekkora szalagcím lenne abból, hogy az exe diliházba került. Valószínűleg ő is erre gondolhatott, mert erősen ködösíteni kezdett. - Az a lány nem számít már, nem érdemes róla beszélni. Az a lényeg, hogy máshoz tartoztam, amikor megismertem Vivient. Elég viharos volt a kapcsolatunk, hol utáltuk egymást és veszekedtünk, hol barátok, hol többek voltunk. Elég nehéz felfogásom volt még akkor, nem hittem el még magamnak sem, hogy beleszerettem a kis vörös boszorkányba. - szeretettel nézett rám, majd tovább beszélt: - Nagyjából fél év kellett, hogy belássam, hogy szeretem őt, akkor is csak azért, mert mással járt és majdnem elveszítettem. Lényeg, a lényeg, hogy elég rögös volt az egymáshoz vezető út, de megérte. Sokat harcoltunk másokkal, saját magunkkal és egymással is, hogy működjön a kapcsolatunk, de megérte. 
Könnybe lábadt a szemem, mert olyan jó volt Cast szájából hallani kapcsolatunk kacifántos történetét, és még jobb volt, hogy a suliújság előtt bevallotta, mennyire megérte küzdeni értünk. 
Erica is kizökkent a tökéletes riporter szerepből, csillogó szemmel és áhítattal hallgatta szerelmünk történetét. Hirtelen nem is tudta hol vegye fel megint a beszélgetés fonalát.  
  - Hm, gratulálok! Jó hallani, hogy vannak még ilyen igazi szerelmi történetek.... De azt ugye tudod, hogy most olvasók százainak törted össze a szívét? Sok lány lenne a barátnőd. Nem félsz, hogy ezzel a vallomással most elvesztettél néhány fanatikus rajongót?
  - Nem. - vágta rá lazán Castiel. - Örülök, hogy szeretnek, és rajonganak értem, ez igazán megtisztelő, de ők csak a színpadon éneklő macsót ismerik. Szép, hogy rajonganak értem, de ettől én még az az egyszerű srác vagyok, aki csak a barátnőjének él. Vivien a múzsám, neki és róla énekelek, ő van az életem középpontjában és ehhez nincs köze a rajongóknak. Vivieni Castiele és a rajongók kedvence két különböző személy, mégis mindkettő én vagyok, csak meg kell húzni a határt a kettő között. Nyomatélkosan kérek mindenkit, hogy fogadják el a kapcsolatomat, hisz nekem is van magánéletem. Ha ezzel valaki nem ért egyet, én azt is megértem, de senki ne bántsa a csajom. Igazából jobban féltem őt, mint magamat a hírnévtől és a rajongóktól. Senki ne bántsa csak azért, mert én őt szeretem! Inkább drukkoljanak nekünk azok, akik hisznek az igaz szerelemben, mert nem kétséges, hogy ez van köztünk. 
Ha nem tartott volna az interjú, a nyakába vetem magam és ezer csókkal köszönöm meg, hogy imád és véd a rajongóitól. 
  - Kívánom, hogy így legyen. - mosolygott Erica. - De most térjünk kicsit vissza a karrieredre. Hol látod magad tíz év múlva? 
Miközben Castiel zenesuliról, és egy híres rockbandáról álmodozott én addig megragadtam Kim karját. 
  - Csajszi, nekem megtetszett ez az Erica.... - nem tudtam befejezni a mondatot mert Kim röhögve közbevágott. 
  - És lecseréled rá Castielt?
  - Dili! - vágtam hátba lökött barátnőm. - Nem hagytad, hogy befejezzem! A lány is szimpi, jól kérdez és nem tolakodó. Nekem a szakmája tetszett meg. Nagyszerű lehet emberek történetét feltárni. Vadidegenekkel megismerkedni és a világ elé tárni életútjukat vagy titkaikat. Papíron nyomot hagyni az emberek szívében és közszemlére adni a véleményünk. Ez teszik nekem. 
  - Nocsak! Riporteri babérokra törnél? - csodálkozott Kim. 
  - Igen. Az írás mindig is vonzott. Jó lehet feltárni az igazságot és megismertetni az emberekkel. 
  - Te ezt tényleg komolyan gondolod. - jegyezte meg teljesen feleslegesen Kim. 
  - Igen. Másodikosok vagyunk, lassan ideje valamilyen pályát vagy életutat választanunk magunknak. Anyám is nyaggat már elég régóta ezzel a kérdéssel, de sosem tudtam rá válaszolni. Most tényleg úgy érzem, hogy érdekelne az újságírás. Te tán' nem gondolkodtál el, mi leszel, ha nagy leszel?
  - Nos... lássuk csak... lehetnék mondjuk sztriptíztáncosnő. De nem, az nem jó! Ezt a dögös testet nem tesszük közszemlére. - vigyorgott Kim. - Vagy inkább lennék a rend őre! De nem is! Nővér leszek és majd én segítem világra a kis Castiel bébiket!
  - Ne hülyülj már, Kim, amikor én komoly dolgokról beszélek! - róttam meg komolytalan barátnőmet. 
  - Tényleg gondolkodtam már azon, hogy nővér legyek. - adta meg magát Kim. - A nagymamám is az volt, és egyszer-egyszer tényleg gondoltam rá, hogy folytatom a családi hagyományt és jelentkezem a nővérképzőre. 
  - Komolyan mondod, vagy csak szívatsz? - kérdeztem, mert Kimnél ezt ugye sosem lehet tudni...
  - Ez komoly!
  - Mit mondjak, nem tudlak elképzelni, mint irgalmas nővérkét. A kemény Kim, mint a betegek és rászorulók megsegítője? Na-ne már! Akkor inkább rendőrnő legyél, az jobban passzol hozzád!
  - Tudod, szívem, a kemény külső érző szívet takar. - húzta el a száját Kim, és pár korty kóla után tovább beszélt: - Igenis szeretnék beteg gyerekekkel, öregekkel, sérültekkel foglalkozni. És dögös lennék nővér szerkóban. - kacagott Kim. 
Felemeltem a poharam és koccintásra nyújtottam.
  - Akkor igyunk a jövő riporterére, nővérkéjére - fél szemmel Castielre pillantottam. - és persze a jövő rocksztárjára! 
Miután még Castiel megosztott pár vicces sztorit a próbákról és az együttesről Erica lassan szedelőzködni kezdett. Megköszönte a srácnak, hogy szakított rá időt, és megígérte, hogy egy rossz szót sem fog írni róla, ő csak megossza a sulival a történetét. 
Miután a csaj elment, beálltunk játszani Lysanderékhez. Felszabadultan vetettük magunkat a billiárdasztalra. Szükségünk volt már egy kis kikapcsolódásra. 

A zöld szemű szörnyeteg

Reggel arra ébredtem, hogy valami idegesítően buzerálja a fülemet. Vajon vannak már legyek márciusban? Mert ha igen, ez iszonyú szenvtelen volt, amint nyögve elhessegettem, újra kezdte a fülkagylóm piszkálását. Még aludni akartam, kedvem lett volna agyoncsapni a maceráló kis hülye lényt. Kinyitottam a szemem, s ijedten vettem észre, hogy Castiel szórakozásból egy kispárna csücskével izéli a fülem. Az ágyam szélén ült a vörös ördög, szokásos bőrdzsekijében és sötét farmerben. Élénkvörös haja csillogva a vállára omlott, szürke szeme pajkos rosszaságot sugallt. Nem mondom, kellemes volt a látványára ébredni, de a keltegető módszere feldühített.

  - Basszus, így kell felébreszteni életed értelmét? - kérdeztem nyafogva és a fejemre húztam a takarót.
  - Az te vagy? - hallottam elbűvölő kacagását. - Jó tudni. Amúgy viccesebb volt nézni, hogy harcolsz a képzeletbeli legyecskével, mint egy unalmas csókkal ébreszteni. Amúgy se vagy Csipkerózsika, én meg a mesebeli herceg.
Kora reggel nem tetszett az evődése. Lekaptam a paplant a fejemről és a lehető legcsúnyábban néztem rá.
  - Az biztos, hogy nem vagy mesebeli herceg! Te az ördög vagy, én meg az ördög ágyasa, de kicsit se bánom! A mi mesénk így szép!
Mosolyogva lehajolt, és végre kaptam egy apró, de édes csókot.
  - Több vagy, mint ágyas, az ördög menyasszonya, az jobban hangzik, nem gondolod? - kérdezte pajkos szemekkel és még homlokon is puszilt.
  - Nem is tudom... Ha ilyen genyó vagy reggelente, nem biztos, hogy hozzád megyek! - nevettem és felültem, hogy nyaka köré fonjam a karom.
  - Én pedig nem biztos, hogy elveszlek, ha reggelente ilyen morcos vagy! - vágott vissza Cast, majd nevetve lehámozta magáról a két karom. - És ha már ezt tisztáztuk, ideje készülődni, különben elkésünk a suliból.
  - Ó, tényleg, hétfő van! Jó ég! Elaludtam? - ugrottam ki rémülten az ágyból. Pánikba estem. Nem csörgött az órám? Azért talált ágyban, mert jól elaludtam? Már a kapuba kéne várnom?
  - Nyugi, hercegnőm, még van idő. - intett le Castiel és az ajtóm felé araszolt. - Én jöttem korábban, mert ki voltam éhezve anyukád isteni reggelijére. Amíg öltözöl megkajálok a családoddal.
  - Á, szóval így állunk! Nem is miattam jöttél, hanem anyu remek reggelije miatt? Most egy világ omlott össze bennem! - sértődötten lebiggyesztettem az ajkam, roppantul élveztem az evődést.
  - Lebuktam! - kacagott a vörös srác, de aztán gyorsan kilépett a szobából, és behúzta maga mögött az ajtót, mert felkaptam az ágyról egy párnát és felé repítettem.
Persze a készülődéssel elszöszöltem az időt, mire felöltöztem, kivasaltam a hajam és sminkeltem, Castiel már bőségesen bezabált anyám fenséges szalonnás rántottájából. Nekem csak a kávé felhörpintésére maradt időm, de iszogatás közben elcsentem néhány falatot Cast tányérjáról.
Gyalog mentünk a suliba. Bár tavasziasodott az idő, még nem volt elég meleg a motorozáshoz.
A reggeli boldog, evődő hangulat rögtön elmúlt, amit beléptünk az aulába és páromat megrohamozta egy csapat rajongó kis liba. Ennyit a szerelemről, amikor osztoznom kell rajta...
Próbáltam jó képet vágni a dologhoz, lábujjhegyre álltam, arcon csókoltam Castielt, és közben a fülébe súgtam, hogy a büfében talál, ha lerázta a rajongók hadát. Láttam, nem tetszik neki, hogy elválasztanak minket, - ez jó érzéssel töltött el - de nem volt mit tenni, ez a népszerűség átka.
A barátaimat még nem láttam sehol, így egyedül ballagtam a büféhez.
Korán jöttünk, még pangás volt, éhes nem voltam, így egy pohár narancslét kértem, azzal ácsorogtam a magas asztalra támaszkodva. Naná, hogy Castielt figyeltem, aki műmosollyal az arcán aláírásokat osztogatott, és minden féle hajú és alakú csajokkal szelfizett. Elkeseredve néztem, mert ölelgették, tapizták. Legszívesebben oda rohantam volna, hogy megmondjam, nincs nyulka-piszka, ő az én pasim, de persze nem tettem meg. Csak a szám szélét rágva figyeltem, hogy imádják, és egyre nőtt bennem a féltékenység és a birtoklási vágy.
  - Ha szemmel ölni lehetne, tömegsírt kéne ásni a focipályán. - halottam meg magam mellett Kim hangját. Barátnőm észrevétlenül, de mindentudó mosollyal lépett mellém, fél vállán fekete hátizsákkal. Csini volt, mint mindig. Kim zöld katonás simléderes sapit viselt, térdén szaggatott, szűk farmerrel, és sárga felsővel, ami jól kihangsúlyozta bőre barnaságát.

  - Neked is jó reggelt, barátnőm! - mosolyogtam a csajszira.
  - Amúgy szia! - könyökölt mellém Kim. - Jól nézel ki, csak ne ráncold a homlokod. - bökött oldalba a lökött nőszemély. Vitatkozhattam volna vele, hogy hozzá képest uncsi vagyok, és nagy erőfeszítésembe került, hogy reggel a legjobbat hozzam ki magamból. A hajam csak kivasaltam és egy fehér, virágos hajráffal fogtam hátra, és egy unalmas farmerhez egy fekete-fehér apró virágos felsőt vettem fel.
  - Te nem ráncolnád a homlokod, ha csajok hada lógna a pasidon? - kérdeztem inkább.
  - Bocs, de mivel éppen nincs pasim, nem tudom átérezni a helyzeted. - jegyezte meg kissé keserűen Kim. - Vigasztalót se nagyon tudok mondani, mert te is tudod, hogy ez még csak a kezdet. Később, ha Castiel barátunk még jobban befut, csak rosszabb lesz.
  - Te csupa móka és kacagás vagy ma reggel, Kim. - gúnyoltam epésen.
  - Ezt dobta az élet. De legalább semmi gondom nincs, és csak az igazat mondtam.
  - Tudom, pont ezért fáj. - ismertem be. - Néha az igazság rosszabb, mint a hazugság.
  - Szoktatok erről beszélni? - amikor értetlenül néztem Kimre, átformálta a kérdést: - Mármint a gondokról? El szoktad neki mondani, ha valami bánt?
  - Nem, mi csak dugni szoktunk. - grimaszoltam csúnyán, de aztán komolyra vettem a figurát. - Persze, hogy szoktunk beszélni a gondjainkról, csak így tudjuk fenntartani a kapcsolatunkat. Igyekszünk mindig mindenre megoldást találni, és beavatni a másikat az érzéseinkbe vagy a sérelmeket is egymás fejéhez szoktuk vágni. Dolgozunk a kapcsolatunkon, különben nem működne.
  - Ez dicséretes. - bólintott Kim. - Akkor tudja, hogy utálod, ha bigék csüngenek rajta, mégse bánja?
  - Ja, ezt konkréten nem mondtam neki. Muszáj eltűrni a rajongói imádatát, mert ez ellen nem tud tenni. Mit csinálhatna? Álljon egy méterre tőlük a fotókon, vagy zavarja el az autogram kérőket? Ha ezt kérném tőle, az olyan lenne, mintha azt kérném, hogy mondjon le miattam a siker felé vezető zenei pályáról. Nem lehetek egy önző picsa, hogy ezt kérjem.
  - Ebben van valami. És szar ügy. - grimaszolt Kim.
  - Köszönöm a vigasztalást. - kötekedtem vele mosolyogva.
Persze Castiel csengetésig sem tudott megszabadulni a csajoktól, így barátnőmmel a matek terem felé sétáltam, ő meg pár perc múlva keresztül fúrta magát a csajok csapatán és az utolsók között jött be a terembe. Addigra én már leültem Kimmel a szokásos helyemre. Hisz, ha matek, akkor azt barátnőmmel töltöm. Mikor elhaladt mellettem egy pillanatra megállt, megfogta a karom és lehajolt, hogy homlokon csókoljon. Ma csak ennyi jutott nekem, de már ez is elég volt, hogy tudjam, nem feledkezett meg rólam.
Mire eljött az első hosszabb szünet, már nagyon éhes voltam, mert megint kihagytam a reggelizést. Kimmel a büféhez mentem, rózsaszín és csokimázas fánkot vettem kólával, kellett a kalória. Cast csatlakozott hozzánk, de ő csak egy fél literes Pepsivel álldogált mellettem, hisz reggel bőségesen bekajált. Nem sokáig maradtunk hármasban, pár perc múlva csatlakozott hozzánk Lys, Eva, és Alexy. Élénk beszélgetésbe kezdtek a heti próbájukról, dalokról és a hétvégi fellépésükről. Kim nem figyelt rájuk, a másik oldalán Patty állt, vele társalgott, és próbált nem tudomást venni a Castiellel szemben álló Lysanderről. Én félkézzel ettem, a másik kezemmel a magasított asztalon könyököltem, és hagytam, hogy Cast a kezemet szorongassa. Kicsit béna volt így a cukrozott fánkokat fogyasztani, de a világért se akartam, hogy elengedje a kezem. Evés közben a beszélgetésükre figyeltem. Eva állt közvetlenül Castiel mellett, a fekete hajú szépség lila fűzős, mélyen dekoltált, rafinált felsőt viselt. Csak reméltem, hogy a párom nem veszi észre, de ahogy őket figyeltem, nem a lány testére, a szemére és mondandójára koncentrált. Ajánlom is! - gondoltam kicsit felpaprikázva.
A sajtos szendvicset rágcsáló Alexy vette magához a szót:
  - Cast, találtál új számot magadnak és Evának? Tudod, amiről beszéltünk, egy ütős duett kell.
  - Keresgéltem tegnap este - bólintott a szerelmem. - hajlok Adam Lambert és Pink közös száma felé. Jó dal, passzolna hozzánk.
  - Micsoda? Te akarod énekelni Adam Lambertet? Na, ne! Ezt nem hagyhatom. Én vagyok a banda Adame! Mindig én éneklem a számait, mert stílusban és hangban is én vagyok a legközelebb hozzá.
  - És nemi identitásban is. - mosolygott az orra alatt Lys, aki fekete kötött vékony pulcsit viselt, sötétkék farmerrel. - Te bele vagy esve Lambertbe, barátom, ezért akarsz annyira ő lenni.
Alexy elvörösödött, amiért a másik srác zavarba hozta, de aztán összeszedte magát.
  - Kikérem magamnak! Lásd már be te is, hogy Castiel kemény, macsós hangja nem jön össze Adam lány, bársonyos hangjával! Ha ő énekli, az a dal meggyalázása!
  - Sajnálom, tesó, de nem találtam jobbat. - szabadkozott Cast a vállát vonogatva.
  - Én is keresgéltem tegnap... és találtam valamit. - sütötte le szürkéskék szemét szégyenlősen Eva.
  - És mit találtál? - élénkült fel Castiel.
  - A Threering: Can Anybody Heart Me-t. Melody Schoenfelddel énekli a banda.
  - Hm, nem hiszem, hogy ismerem. - ráncolta a homlokát Castiel.
  - Letöltöttem. Meghallgatod? - kérdezte bizonytalanul Eva, de a mobilját lengette.
  - Persze. Nyitott vagyok mindenre. - mosolygott a vörös ördög.
Nana! Azért csak gondoljuk át, mi mindenre! - füstölögtem magamban.

Mire észbe kaptam Cast és Eva már összedugták a fejüket, és fülükben egy-egy hallgatóval, csillogó szemmel, és a dalt átéléssel dúdolva hallgatták a zenét. Rögtön megfogadtam, hogy amint hazaérek rákeresek a dalra, mert fúrta az oldalam, mire kattantak rá ennyire. És ahogy rájuk néztem, megint a szívembe nyilallt. A borsó meg a héja! A két aranytorkú művészpalánta olyan meghitten bújt össze, és nézett egymásra, hogy szinte éreztem, hogy letörik egy darab a szívemből. Istenem! Ezek annyira összepasszolnak, hogy fáj rájuk nézni! Hirtelen úgy éreztem, ők tartoznak össze igazán, én csak az elefánt vagyok a kapcsolatukban, aki megakadályozza, hogy együtt legyenek! Bizony, tökéletes pár lehetnének, ha nem állnék közöttük! A gondolat iszonyatosan fájt, a féltékenység szaggatta a szívemet, és a sírás környékezett. De próbáltam tartani magam. Ha Castiel őt akarná, már lépett volna... Legalábbis ezzel próbáltam vigasztalni magam.
  - Ez kurva jó, Eva! - rikkantott Castiel boldogan. - Ez kell nekünk! Letaroljuk a közönséget, ha ezt begyakoroljuk! Küld át kövi órán! Vivi, ezt hallanod kell! - fordult felém Castiel. Elkobozta Evától a telót, a fülembe dugta a fehér hallgatót, és elindította a zenét.
Hallgattam a tényleg remek számot, de közben meredten a pulóvere halálfejes mintáját bámultam. A dal tényleg gyönyörű volt, s nem mertem ránézni, mert féltem, hogy elsírom magam, és nem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért törik el a mécses.
Amikor a zene véget ért, megpróbáltam lenyelni a torkomból a gombócot, hogy Cast ne vegye észre a zaklatottságomat.
  - Csodás dal... Biztos sikeretek lesz vele. - mondtam a pulcsijának. Megragadtam Kim karját. - Jössz velem a mosdóba?
  - Persze, menjünk.
És otthagytam Castielt és bandáját, egyetlen szó nélkül. Éreztem, hogy utánam néz, de képtelen voltam megmagyarázni a viselkedésem. A szemetesbe dobtam a csokis fánk felét, ami megmaradt, aztán barátnőm kíséretében a mosdóba vettem az irányt.
Szerencsénk volt, mert így a szünet vége felé már nem volt senki a helyiségben. Nem kellett pisilni, inkább a csaphoz hajoltam, és a markomból ittam egy kis vizet, aztán szembenézem magammal, pedig nem akartam látni azt a féltékeny fúriát, aki bennem dúlt.
  - Mondd csak, mi történt? - nézett rám aggódva Kim.
  - Én... én kiakadtam. - vallottam be nehézkesen. Hátat fordítottam a tükörben lévő banyának és a mosdókagylónak dőltem.
  - Vettem észre. De miért?
  - Egyszerűen megöl a féltékenység. - ismertem be a gyengeségem nagy nehezen, de ha valakinek, akkor Kimnek elmondhattam. - Láttad, hogy néznek egymásra? Úgy illenek egymáshoz, mint Andy Black és Julia! Amikor nézem őket, csak arra tudok gondolni, hogy miattam nem lehetnek együtt!
  - Fejezd be, te dilis nőszemély! - szólt rám Kim villogó szemekkel. - Zöldségeket beszélsz! Castielnek nem kell Eva! Te vagy a barátnője és szeret! Most is figyeltem, az volt az első dolga, hogy megmutassa neked a dalt! Fontos vagy neki, látom, és érzem. És bár az elején nem komáltam a barátod, és meg tudtam volna ölni, amikor félrelépett Tiriával, megbocsátottunk neki, hisz a ti szerelmetek örök és egyedi! A fekete özvegyünkkel csak együtt énekel, közös az érdeklődési körük, de te vagy a mindene, nekem elhiheted, nem mondanám, ha nem így lenne! A fél karom odaadtam volna, ha Lys csak feleennyire szeret, mint ő téged! - barátnőm monológja meglepett, szavai gondolkodóba ejtettek, de még nem fejezte be. - Tudod, mit láttam az előbb? Azt, hogy te teszed tönkre a kapcsolatotokat a felesleges féltékenykedéssel és makacs viselkedéseddel! El fogod veszíteni, ha így viselkedsz, úgyhogy ne parázz, élvezd az életed, mert kurva nagy szerencséd van, hogy ennyire szeret valaki!

A francba már! Igaza van Kimnek! Bíznom kell Castielben, és elhinni végre, hogy csak is engem szeret, én nem cserélne le másra. Viszont nehéz bízni, ha már egyszer eldobott egy dús keblű szösziért... de ha így folytatom, tényleg megmérgezem a kapcsolatunkat, és akkor leshetek!
  - Igazad van, Kim! Menjünk, mert becsengettek, és még össze akarok futni Castiellel!
Az ajtó felé rohantam, de barátnőm nevetve utánam kiáltott:
  - Tudod, drágám, nekem mindig igazam van!
  - Ne legyél így elszállva magadtól! - küldtem neki egy szemrehányó pillantást a vállam fölött, de nem álltam meg.
A biosz terem felé masíroztam. Sajnos a tanárnő már odaért, és kinyitotta a termet, hogy beengedje a zsivajos diáksereget. Rémülten vettem tudomásul, hogy elkéstem. Már nem tudom megmagyarázni szerelmemnek balga viselkedésemet. Castiel kullogott a sor végén, ezért utána kiáltottam:
  - Castiel!
A srác megállt, kérdőn nézett rám, én meg ész nélkül cselekedve a karjába röppentem. Szinte neki csapódtam, és megkapaszkodtam nyitott dzsekijében.
  - Szeretlek! - néztem a szemébe bűnbánóan. - Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek, és csak ez számít! - hozzá simultam, fél karom a nyaka köré fontam. A közelsége, a melege, és jellegzetes illata egyszerre hatott rám megnyugtatóan és felkorbácsolóan. Láttam rajta, hogy nem érti hirtelen kirohanásomat, mert ráncba szaladt a homloka, de aztán felragyogott a szeme, és hosszú ujjaival megérintette az arcomat. Nem érdekelt ki lát, ki nem, meg kellett csókolnom, így lábujjhegyre álltam, és szájára nyomtam az ajkam. Visszacsókolt, hevesen, mohón, bizsergetően, s tudtam, hogy minden rendbe van és lesz.
  - Nem tudom, minek köszönhető szeleburdi viselkedésed, de nagyon tetszik. - súgta a fülembe a viharos csók után. Még mindig körül ölelt, állát a fejem tetején pihentetve.
  - Csak... ne haragudj, hogy az előbb csúnyán faképnél hagytalak! Próbálom elfogadni a népszerűséged, és még jobban próbálom megfékezni a féltékenységem... de nagyon nehéz. - mondtam, miközben felemeltem a fejem, hogy a csodás szürke szemébe tudjak nézni.
Castiel mosolyogva nézett rám, a hajamba fúrta a kezét, és a tarkóm simogatta.
  - Édesem, ha így kérsz bocsánatot, bármikor rád jöhet az öt perc! - próbált viccelni, de láttam a pillantásából, hogy igenis komolyan gondolja, hogy tényleg én vagyok neki minden. Ez az érzés félresöpörte minden aggályom és kételyem. Egyek vagyunk, és ez mindig így lesz. - Bárki jöhet cukin, dögösen, rajongva, vagy barátságosan, mindig te leszel a legfontosabb. Senki nem érhet a nyomodba, mert a szívem, a lelkem, a testem a tiéd!
Szavaitól egész testemet melegség járta át. Hallanom kellett. Pont ezt kellett hallanom, hogy higgyek benne és bennünk. Szorosan hozzábújtam, csak élveztem az ölelést, mert megszűnt a külvilág, csak mi ketten voltunk ott a kis külön világunkban.
Torokköszörülésre tértünk magunkhoz. Kábán néztem a hang felé. Harmincas biológia tanárnőnk fejcsóválva figyelt minket.
  - Befáradnátok végre, hogy elkezdjük az órát?
  - Elnézést, tanárnő, de ez nagyon fontos volt. - szabadkoztam forró arccal.
  - Vettem észre. - a barna, hosszú hajú tanárnő mosolygott az orra alatt, de próbált szigorú maradni. - Ez egyszer elnéző leszek veletek, de nem ülhettek egymás mellett ezért!
Au! - gondoltam letörten, de örültem, hogy megúsztuk ennyivel.
Ebédszünetben Kimmel és Violával kóláztunk az állóasztalnál könyökölve. Castiel kint cigizett Lysanderrel, mert ő előző szünetben bekajált a zenekarral. Nem is tudtam, hogy jobb vagy rosszabb, ha odakint rohanják le a csajok, ahol nem látom, de nem akartam erre gondolni. Viola épp annak a filmnek a tartalmát mesélte elfelé, amit tegnap látott a moziban Dimitryvel, nem tudtam hozzászólni, így unottan nézelődtem. Észrevettem, hogy a fekete kapucnis pulóveres Ren az asztalunk végében áll magányosan és fémdobozos kólát iszogat.

Hirtelen feltűnt Charlotte, és a fiú mellé könyökölt az asztalra. 

  - Szia, csendes szépfiú! - mosolygott elbűvölően a barna hajú lány, akinek a feje tetejére volt felfogva a haja, és apró lila lepkés csatok csillogtak a frufrujától balra. Szűk piros, mélyen dekoltált kötött pulcsi volt rajta vastag öves farmerrel. 

Elég közel voltam hozzájuk, hogy ha akartam, ha nem hallottam csevejüket, bár az az igazság, hogy nagyon akartam...

  - Szia. - üdvözölte Ren egykedvűen.

  - Nem vagy valami jó hangulatban. - nyomult megint Charlotte. 

  - Nem tehetek róla, ilyen vagyok. - válaszolta a fiú morcosan.

  - Jaj, nem gúnyolódásnak szántam. Igazából bejön, hogy ilyen vagy! Nagyon is... Már első nap feltűnt milyen cuki vagy, de nehéz megközelíteni olyasvalakit, aki ennyire zárkózott. Tetszel nekem. 

Elképedtem és elöntött a harag. Charlotte nyíltan nyomult Renre, s valami oknál fogva ez nagyon nem tetszett. Érzéseim nagyon hajaztak a féltékenységre. Ó, egek, nem lehetek féltékeny mindkét fiúra! Mert Castiel estében ez ugye természetes volt, - hisz ő sz enyém, de Ren... vele elvileg csak barátok vagyunk, mégis a guta kerülgetett a gondolattól, hogy randizni fog Charlotte-tal. Tuti meghibbantam, csak az lehet! Mégis izgatottan vártam, mit fog válaszolni a nyomulós libának a remete srác. Ha igent mond, kicsit megreped a szívem...

  - Tényleg? Nem is gondoltam volna! - jelentette ki valóban meglepetten Ren, de azért megjelent egy apró mosoly a szája sarkában. 

  - Pedig elhiheted. - kacarászott a barna hajú lány, és megérintette a hajában lévő kis csatokat. - Szerinted miért hordom még mindig a hajba valókat, amit tőled kaptam Mikulásra? 

És tényleg! Eszembe jutott, hogy azokat a csatokat én választottam karácsony előtt, mikor Ren a plazában tanácstalan volt. Ettől megint dühösebb lettem. 

  - Ó, érdekes... Amúgy jól áll. - mondta Ren, s magamban megállapítottam, hogy elég béna a flörtölésben. - Bár a te szép hajadban biztos minden szépen mutat...

  - Úgy gondolod szép hajam van? - derült fel Charlotte arca és melleivel közelebb nyomult a srác karjához. Nem semmi milyen rámenős!

  - Igen. És nem is értem, miért nem figyeltem fel már hamarabb rád... - pirult el Ren, s ez a mondat betette nálam a kaput, mert ezzel egyértelműen jelezte, hogy nem közömbös neki a csaj!

  - Még nincs késő! Talizzunk suli után valahol? Lóghatnánk együtt. - csapott le rá rögtön a lány. 

  Ne, ne, nem! Ren, ne tedd! - fohászkodtam magamban kiakadva.

  - Persze, szívesen. Ma úgysincs semmi dolgom. 

  - Cseréljünk számot. Telefonon lepötyögjünk a részleteket. - ajánlotta Charlotte, és elő is húzta farzsebéből a mobilt. Ren pedig készségesen lediktálta a számát, majd elmentette a lányét. 

Fel tudtam volna robbanni a féltékenységtől. A zöld szemű szörnyeteg ma már másodjára akart kitörni belőlem. Normális vagyok?

Önmagam szapulásának a csengő vetett véget. Kedvtelenül követtem a csajokat a fizika terem felé. 

Még sokáig töprengtem a kihallgatott beszélgetésen. Ez a természet rendje, hogy Ren nem búsul miattam, és nyit más lány felé, mégsem akartam, hogy valaki más fontosabb legyen neki, mint én. Jó ég! Ugyanezt éreztem, amikor Laetivel kavart, pedig ez nem normális így! El kéne engednem, ha én egyszer Castielt szeretem, de berzenkedtem a gondolat ellen. Egy önző dög vagyok, ez már biztos!

A nap végén mikor a terem előtt Castielt vártam, Kim rám szólt, hogy beszéljem meg Castiellel a zavaró rajongók dolgot. Csak mosolyogva bólogattam, hisz nem emiatt szomorodtam el, de végül is ez is a problémáim része volt. 

Amikor Cast mellém ért átkarolta a vállam, így indultunk haza. 

Jó darabig csak szótlanul sétáltunk, kényszerítettem magam, hogy kiverjem a fejemből Rent és a randiját, mert a saját sokkal fontosabb problémáimra kellett koncentrálnom.

Már túljutottunk a Diákpart körüli nagy forgalmon és az utcánk elején jártunk, amikor rászántam magam a nagy beszélgetésre. 

Lehámoztam a karját a vállamról, és inkább megfogtam a kezét, így mentünk tovább. 

  - Castiel... mit érzel, amikor a kis rajongóid tapogatnak, ölelgetnek és didkókat írsz alá?

Látszott a srácon, hogy meglepődött, de aztán nevetve a szájához húzta összekulcsolt kezünket és megcsókolta a kézfejem. 

  - Nos, drágám, ezt nehéz megmagyarázni. Jól esik a rajongásuk, ők éreztetik velem, hogy jó, amit csinálok. A rajongásuk és a szeretetük bizonyítja, hogy jó úton haladok a sikerhez. 

  - Nem erre a részre vagyok kíváncsi. - mondtam, s közben arra gondoltam, megölöm Kimet, ha emiatt összeveszünk. - Fizikálisan értettem. Érzel vonzalmat vagy késztetést arra, hogy lenyűgözd őket? Vagyis... eszedbe jutott már, hogy megkaphatnád őket, és dúskálhatnál a csajokban, ha én nem lennék?

Castiel megállt, mikor ideértem a mondandómban. Elképedve nézett rám. 

  - Komolyan kérded?

  - Igen! Muszáj tudnom, mert emiatt nehezen alszom és sokat jár a fejemben, hogy talán gátollak valamiben. Hisz előttem elég csapodár életet éltél, és rettegek attól, hogy beleunsz a kapcsolatunkba és lapátra teszel, hogy visszatérj a régi, szabad életedhez. 

Cast fejcsóválva ácsorgott előttem, aztán sóhajtva megsimogatta az arcom. 

  - Drága kicsi, buta Vivim! A rajongásuk jól esik, ez tény, de mint nők szóba sem jöhetnek! Lehorgonyoztam melletted, és sosem tudlak megunni! Jöhet bárki, a nyomodba sem ér! Te vagy akinek a szívem adtam, és ez a következő ötven évben sem fog változni, még akkor sem, ha Shakira, vagy Rihanna környékez meg, megértetted? 

Szavai jól estek. Balzsam volt lelkemnek a vallomása. Boldogan vetettem rá magam. A nyaka köré fontam a karom és hevesen megöletem. 

  - Ó, Castiel! El se hiszed, hogy megkönnyebbültem. Szeretlek, és ne haragudj, hogy kételkedem, de mint mellőzött barátnő, kicsit bepánikoltam. Idő kell, hogy megszokjam a csajokat körülötted, és elhiszem, hogy nem jelentenek semmit, csak hallanom kellett a te szádból. Nem haragszol, ugye? - néztem fel rá könyörögve. 

  - Persze, hogy nem! Emberek vagyunk, aggódunk, félünk, elbizonytalanodunk, de a szeretetemben soha ne kételkedj! Már reggel megmondtam, hogy te leszel az ördög menyasszonya! Mindig és örökre. Nincs az a nő, karrier, vagy bármi más, ami elválaszthatna minket! 

  - Szeretlek! Pokolian, és lehet, hogy pont ez a baj!

  - Megnyugtatlak, drágám, ez sose baj! - túrt a hajamba Cast, aztán érzékien, lágyan megcsókolt. Ha a szavai nem is annyira, ez a csók száz százalékosan meggyőzött. Nem tudna ilyen imádattal csókolni, ha nem lenne igaz, amit mond! Szívembe béke költözött, testemből eltűnt a feszültség, agyamból kiestek a borús gondolatok. Minden szuper lett megint, sőt a szupernél is szuperebb!

Csak nagy sokára hagytuk abba a csókolózást, akkor is csak azért, mert egyre több kocsi dudált ránk mellettünk elhaladva. 

  - Menjünk, kicsim! Van másfél órám, amit veled tölthetek a délutáni próba előtt. 

  - Nahát! Milyen nagylelkű a rocksztár úr, hogy szakít rám némi időt zsúfolt teendői között! - cukkoltam megint vidáman. 

Nevetve hozzám hajolt és megharapta az orromat.

  - Ez a sors jutott neked, angyalom! Így jár az, aki egy fontos emberrel kezd!

  - Ó, igen, fontos, nekem a legfontosabb!

És már eszembe se jutott Ren, Charlotte, de a rajongók hada sem. Azzal voltam, akivel lenni akartam, tisztáztuk a gondokat, megőrülünk egymásért és így kerek az élet.