A szombat hamar elröppent, sokat játszottam Sissy-vel. A kis csajnak nagyon tetszett a szobámban a Viola által készített festmény, különösen a keretdíszítés, mert az általa rajzolt virágokkal és szívecskékkel díszítettem fel a hagyományos, barna fakeretet.
Sajnos Castiellel nem találkoztunk, mert tizenegy körül már indultak Sashával a versenyre. Csak telefonon beszéltem vele futólag, felhívott mielőtt elindult a buszuk. Biztosítottam róla, hogy drukkolok neki és nagyon szeretem. Üdvözöltem a csapatot, aztán már le is tettük. Ebéd után Ren elment az állat menhelyre, így anyu és én mesefilmet néztünk a húgával. A kislány jól érezte magát velünk, egész délután fecsegett és nassolt. Este mellettem aludt, de még az ágyban is sokáig kotyogtunk. Sissy hamar elaludt, de nekem nehezen jött álom a szememre. Egyrészt izgultam Castielék sikereiért, másrészt azon aggódtam, hogy a fellépés utáni bulin biztos tapadnak rá a csajok. Tudtam, hogy így van, meglepődnék, ha nem, mert ugye túl jól néz ki ahhoz, hogy ne olvadozzanak tőle. Csak reméltem, hogy ellenáll a kísértésnek, és ez kevés volt ahhoz, hogy megnyugodjak.
Vasárnap nyolc körül már ébredeztem, mert alvótársam koránkelő volt.
Délelőtt Sissy Lucason csüngött, sokat mosolyogtam azon, a kislány mennyire kimutatja, hogy odavan a tesómért. Az viszont aggasztott, hogy Cast még nem adott hírt magáról, és hogy ne agyaljak baromságokon, inkább segítettem anyának az ebed készítésben.
Délután Tony és Audrey korcsolyázni vitte Sissy-t.
Ren csak ekkor került elő, és bár kíváncsi lettem volna, mit csinált eddig a vendégszobában, nem kérdezem meg. Anya rögtön felszólította, hogy egyen és kimet vele a konyhába.
Magam maradtam a tévé előtt. Zavart, hogy Ren rám se néz, és még csak véletlenül se szól hozzám második napja. Még ő haragszik, amikor minden gondunkat ő okozta a nyavalyás csókjával! Mondjuk nekem se kellett volna viszonozni, de akkor is ő kezdte!
Egy jó fél óra múlva anya és a fiú visszajöttek a nappaliba.
Anya mellém ült a kanapéra, Ren a legtávolibb fotelbe ereszkedett le mereven és unottan.
- Itt fogtok unatkozni? - kérdezte a piros felsős és fekete nadrágos anyám. - Miért nem csináltok valamit együtt? Vagy ennyire utáljátok egymást?
- Én nem.... - rázta a fejét elvörösödve a fekete hajú srác. - nem utálom Vivit.
- Jóban vagyunk anya, csak volt egy kis nézeteltérésünk. - próbáltam ködösíteni, bár tartottam tőle, hogy anyu éles szeme mindent észrevesz. - Ráadásul ideges vagyok, mert Castiel még nem jelentkezett. Azt se tudom, megnyerték-e a versenyt, vagy hogy egyáltalán épségben hazaérkeztek-e.
- Nyugi, kicsim, biztos csak megfeledkezett rólad. - vigasztalt anya.
- Hát ettől se érzem jobban magam. - fújtam bosszúsan.
A szemem sarkából láttam, hogy Ren szeme gúnyosan felvillan. Ha ez a szemét örül a nyomoromnak, tuti kinyírom, ha anya kettesben hagy vele!
- Mit szólnál, Vivi, ha együtt tanulnánk? Kentin elküldte a tananyagot SMS-ben, amiről lemaradtunk. - ajánlotta hirtelen Ren.
Láttam az arcán, hogy neki sem tetszik, hogy kettesben töltsük az időt, biztos voltam benne, hogy csak anyám sejtéseit akarja lecsillapítani.
Bele kell egyeznem. Nem hanyagolhatom el a tanulást. Bíztam benne, hogy gond nélkül kibírom vele azt a pár órát.
- Ez jó ötlet, Ren. Amúgy is el kell a segítség matekból. - még egy gyatra mosolyt is sikerült kipréselni magamból.
- Rendben. Akkor hazaugrom a füzetjeimért. - a fiú fel is pattant, a fogasról lekapta a kabátját és elviharzott. Majdnem, mint aki menekül.
Anya fejcsóválva nézett utána.
A kérdés megdöbbentett. Én ugyan nem csináltam semmit! Ő csókolt meg, de ezt ugye nem vallhattam be. Bármennyire is enyém a világ legszuperebb anyukája, mégsem vallhatom be neki, hogy újabb csók csattant el közöttünk. Nem mondhatom el senkinek, és nem játszhatom el a feledékeny, rocksztár-palántát, aki éppen rám se bagózik!
- Semmit. - nyögtem és próbáltam valami hihetőt hadoválni. - Ren mindig is zárkózott volt és nehezen barátkozó. Már megszoktam, hogy ilyen.
- Tudom, hogy a múltja megkeserítette, de hiába ködösítesz, látom, hogy feszültség vibrál köztetek. - szólalt meg megint anyám a dolgok mögé látva. Talán médium képességei vannak?
Hazudnom kellett, pedig utáltam hazudni.
- Kicsit összezördültünk. Folyton cikizi Castielt, valamiért nem csípi egymást a két fiú. Kicsit bepöccentem egy megjegyzésétől, és most haragban vagyunk.
Bíztam benne, hogy elég hihető a mesém, de ekkor anyám szeme élesen rám villát:
- Féltékeny?
Megint ledöbbentett. Láttam már, hogy nem tudom megvezetni, mégis tagadni kényszerültem.
- Nem, nem, csak képzelődsz!
- Ugyan már, kicsim! Látom, hogy néz rád ez a fiú, amikor azt hiszi senki sem veszi észre! Biztos vagyok benne, hogy szerelmes beléd!
Összerezzentem, még gondolni se akartam erre, nemhogy beszélni róla!
- Lehet, hogy sikerült felolvasztanom a jég szívét. - ismertem be szinte suttogva. Felhúztam a térdem és ráhajtottam a fejem.
- Ez jó dolog, kincsem. Ez a fiúcska kicsi kora óta szenved, bezárkózott az érzések elől. Fél az emberektől és a megbántástól, de ha te bejutottál a szívébe, azt jelenti, kész kinyílni és újra bízni és szeretni.
Igaza volt anyámnak, erre én is rájöttem, de nekem itt van Castiel.
- Kedvelem Rent, tetszik, hogy miattam kezd újra élni, de te is tudod, hogy az én szívem végérvényesen a Castielé. Annyi nehézség után nem dobhatom el őt csak azért, mert sajnálatból közel engedtem magamhoz Rent. Nekem Castiel az igazi. Nélküle elveszett vagyok, nem tudnám dobni és újrakezdeni mással. - hát kimondtam és a szavakkal együtt mázsás kövek gördültek le a szívemről. Jó volt végre beszélni erről valakivel.
- Tudom, Vivikém, és el is hiszem, hogy így éreztek egymás iránt Castiellel, hisz napról napra látlak benneteket együtt. Csak sajnálom ezt a másik fiút. Megérdemelné a boldogságot. Pont ezért kérlek, hogy ne hitegesd, ne játssz vele. Inkább bántsd meg az igazsággal, hogy mihamarabb túltegye magát rajta, mert az még mindig könnyebb, mintha hagyod szenvedni és sóvárogni. Kíméletesen is el tudod neki mondani, ha tényleg nincs esélye.
Bántott az a ha. Ha nélkül: nincs esélye! - gondoltam bosszúsan, de igazat adtam anyámnak. Jobb, ha az igazság fáj rövid ideig, mint a hazugság sok időn át.
- Igazad van, anya. Köszönöm, hogy beszéltünk erről. Most már sok mindent világosabban látok. - felálltam, kellett még egy kis magány, hogy átgondoljak mindent, mielőtt szembe nézek Rennel. - Felmegyek előkészítem a terepet a tanuláshoz.
- Rendben, drágám, de csak óvatosan!
Tudtam, hogy nem a lábam miatt mondja. Hálásan rámosolyodtam, odalépdeltem hozzá, arcon csókoltam, aztán felbicegtem a létrán.
A szobámban az íróasztalról előszedtem a számításba jöhető könyveket. Néztem az ágyat, nem gondoltam, hogy alkalmas lenne a bevetetlen, feldúlt ágybeli a tanuláshoz, ezért gyorsan megigazítottam a takarót és a földre telepedtem. Már jó ideje a töri könyvet lapozgattam, amikor befutott Ren, karjában jó néhány spirálfüzettel.
Nem akartam egyből letámadni kusza gondolataimmal, ezért intettem neki, hogy üljön mellém. Előbb a tanulásra akartam koncentrálni, hogy összeszedjem a gondolataimat.
A töri anyag után rátértünk a matek, majd a német házira. Feszült hangulatban mutogatott nekem, aláhúztam a fontos részeket a könyvben, ő meg-megnyitotta néha Ken üzenetét, abból haladtunk.
Már túl voltunk az irodalmon és a fizikán is, gőzöm sem volt mennyi ideje görnyedünk a könyvek és füzetek között, amikor rám tört a mondani akarás. Félretoltam a könyvet az ölemből és kérdőn néztem a velem szemben törökülésben ülő srácra.
- Beszélhetünk kicsit másról? Már gőzöl a fejem. - próbáltam fesztelen lenni.
- Attól függ miről. - harapta meg a szája szélét Ren. Ebből jöttem rá, hogy ő is feszült.
- A csókról...
- Nem, nem! - tartotta fel a két kezét védekezően, a könyvet az ölébe ejtve. - Az hiba volt.
- Az volt, mégis megtörtént. - görcsösen markoltam a tollam. A térdét néztem idegesen, könnyebb volt, így beszélni, nem akartam látni amikor kialszik a fény a szeméből, ha a mondandóm végére érek. - De nem történhet meg még egyszer. Szépen kérlek, tartsd távol magad tőlem, ne közeledj hozzám ezek után barátilag sem. Nem lenne jó vége, mert nem akarom, és nem fogom megcsalni, vagy elhagyni Castielt! Nem fogom felszarvazni őt...
- Arra még nem gondoltál, hogy a nagy ragaszkodásod iránta, csak mese? - mordult fel Ren, s muszáj volt ránéznem. Sütött belőle a gúny, a harag és talán a harci szellem. - Nem szereted úgy, mint hiszed, ha így reagálsz a csókomra! Talán már nem is szereted igazán, csak beképzeled magadnak!
- Ez nem igaz! Te nem tudod, mit beszélsz és mit érzek! - csattantam fel dühömben. Hát ennyit a kíméletességről! Megint veszekedtünk...
- Ráadásul a pasid sem szent! Mi van, ha kényelmes neki az imádatod, közben meg fűvel-fával enyeleg a hátad mögött? Látszik, hogy olyan, aki élvezi, hogy a középpontban van és tuti édeleg a rajongó kis tyúkokkal!
- Te nem ismered őt! Miattam megváltozott. Nem olyan hülye, hogy még egyszer elbassza a kapcsolatunkat! Ez van, ne akarj ellene beszélni! Hallgass inkább! Te sosem fogod megérteni, milyen szoros kötelék fűz össze minket! Sosem fogod megtudni, milyen a mindent elsöprő szerelem, ami köztünk lobog! - kis híján a sírás környékezett. Fájt, hogy bántsuk egymást, de nem volt más választásunk. Csírájában el kell fojtanom az irántam táplált érzéseit, ahogy anyám is mondta. Csakhogy ez nem ment kedvesen. Kegyetlennek kell lennem, még ha rossz ez, akkor is.
- Pofára fog ejteni, majd meglátod! - pattant fel Ren dühösen. A szőnyegen kezdett le-fel mászkálni, mint egy ketrecbe zárt oroszlán. - Nem való hozzád, nem olyan, mint amilyennek elvakultságodban gondolod! Jobbat érdemelsz, Vivi! Mikor veszed már észre? Látom, hogy sokat szenvedsz mellette, hisz elhanyagol a karrierje miatt! Elvakította a siker, a lányok hada és a csillogás. Te csak egy kényelmes pont vagy az életében.
- Nem, kizárt! Szeret! Tudom, hogy mindennél jobban szeret, csak most a sikerhez vezető út kicsit rögös, de ez nem jelenti a kapcsolatunk végét! Nem fogom elhagyni, még miattad sem! Bármit is érzel irántam, verd ki a fejedből! Nem kell a barátságod, ha így vélekedsz rólam és róla. Felejts el, keress egy hozzád való lányt, vagy menj a francba, mert nem érdekelsz!
Hát kimondtam, és ezzel mintha kiszakadt volna egy darab a szívemből. Iszonyúan fájt, hogy ellökök magamtól egy lelki sérült srácot, aki miattam nyílt meg, de ez volt a helyes, ha egyszer reménytelen érzelmeket táplál irántam. Inkább az igazság fájjon neki, mint a hosszú hazudozás.
- Jó. - Ren az ajtó felé botorkált, mert megbotlott az ott lerúgott papucsomban. - Nincs is szükségem egy ilyen begyöpösödött agyú libára! Ég veled, Vivi!
A srác fájdalmas arccal és üres tekintettel viharzott ki a szobámból.
Hát megtettem! Összetörtem a szívét, és kicsit a sajátomat is. Még ha ez volt a helyes, akkor is boldogtalanná tett a tudat, hogy miattam szenved, és hogy sosem leszünk már igazi barátok. Barátság? Az nem létezhet, ha ő másképp érez. Jobb lesz így, csak nekem is fájni fog, hogy elveszítettem. Hirtelen jött a torkomat fojtogató sírás. Oldalra buktam, fejemet az ágyra döntve. Két kezemmel a paplant markolásztam, s szabad utat engedtem a könnyeimnek. Sirattam őt, magamat és a reménytelen barátságunkat. Nem tudom meddig pityeregtem ott teljesen kiütve, a mobilom csörgése térített magamhoz. Nyöszörögve érte nyúltam. Castiel hívott és már fél négy volt. Csoda, hogy eszébe jutottam! Mostani állapotomban nem voltam csicsergő hangulatban, de össze kell szednem magam, mert nem veszekedhetek még vele is. Az már túl sok lenne...
- Castiel! Na végre, hogy előkerültél! - vidámságot próbáltam csempészni a hangomba, s örültem, hogy nem látja kisírt szemeimet.
- Szia, drágám! Ezer bocs, hogy csak most hívlak, de a percen keltem fel. - halottam az imádott szerelmem hangját. Nem veszíthetem el őt is, türelmesnek kell lennem. - Hajnal négyig buliztunk, két óra volt az út hazáig, aztán bedőltem az ágyba, mint akit kiütöttek. Most térek magamhoz. Ne haragudj, szerelmem!
- Nyertünk, Vivienim! Végre megnyertünk egy versenyt! El se hiszed, milyen boldoggá tesz ez! Úton vagyunk az álmaink felé és ez úgy felpörget, hogy repülni tudnék!
Öröme rám is átragadt. Lelkesen visítottam a telefonba.
- Ó, Castiel! Úgy örülök nektek! Szívből gratulálok! Megérdemlitek a sikert! Bár itt lennél, hogy örömömben összevissza csókoljalak!
Cast hamiskásan felnevetett. Pontosan magam elé tudtam képzelni kisfiús, de őrjítő mosolyát.
- Még megteheted, életem! Összekapom maga, lezuhanyozok és fél óra múlva ott vagyok!
- Ha már itt lennél is késő lenne!
- Ezt már szeretem, dögös vadmacskám! És ugye, maradt valami anyukád pompás ebédjéből? Az én muterom megint üzleti úton van, ölni tudnék egy kis kajáért!
Most én nevettem. Elérte, hogy megfeledkezzek vérző szívemről.
- Hé, te most miattam jössz, vagy a kaja miatt?
- Mindkettő miatt, Vivikém! Tudhatnád, hogy a férfi szívéhez a gyomron át vezet az út. - húzta az agyam.
- Ó, igen, és egy arasszal lejjebb! - kuncogtam. - De tedd már le, megyek melegítek ételt amíg készülődsz!
- Rohanok, szívem! Imádlak!
Letettem, s hittem neki, hisz hinni akartam. Nem fogom hagyni, hogy Ren mérgező szavai beszennyezzék a kapcsolatunkat. Nem fogok keseregni miatta, vagy bizalmatlanná válni Castiel iránt, mert azzal csak a saját boldogságomat akadályozom.
Felálltam, hogy a konyhába siessek ennivaló után nézni, de a szőnyegemen látott csatatér visszatartott. Ren nem csak a füzeteit, a mobilját is itt hagyta. Nem akartam vele találkozni, nem vihetem vissza neki. Gondoltam egyet, összeszedtem egy táskába, levittem a nappaliba. Rábíztam anyura, hogy ha Sissy és Tonyék előkerülnek, vigye a kislány haza.
- Minden rendben? A srác nagyon zaklatottan távozott. - pillantott rám anya elszakadva a tévé-képernyőtől.
A fejemet ráztam, de már a konyhaajtóban álltam.
- Nincs rendben semmi. Összekaptunk, véget vetettem a szenvedésének, a barátságunknak és a reményeinek. Egyébként Castielt várom, most kelt fel, éhes és meg akarom etetni, ha nem bánod.
- Persze, hogy nem bánom... de Vivi, jó lesz ez így? Biztos, jól döntöttél?
- Nem biztos, de majd az idő megoldja. - mondtam leverten és reménykedve. Besurrantam a konyhába. Le akartam zárni a témát, egyelőre...
Nemsokára befutott Castiel, a nyakába vetettem magam, csókoltam, mint egy őrült, mert hiányzott, és mert el akartam feledni minden rosszat. Persze örült, hogy ennyire hiányzott nekem. Nevetve a dereka köré fonta a lábam, így ment be velem a konyhába, hogy úgy lógtam a nyakán, mint egy kis majom. Anya mosolyogva nézett utánunk. Láttam a szemében, hogy örül a boldogságomnak.
Evés közben Castiel elmesélte, milyen volt a többi rivális banda, és hogy milyen számokat adtak elő. Igaz a bulizásukat nem részletezte, de nem aggódtam. Elmondaná, ha történt volna valami, ráadásul a saját kémem is ott volt. Alexy van olyan jó barát, hogy elmondja, ha a párom megvadult. Bár ösztönösen éreztem, hogy nem hallgatott el semmit. Amikor az én napomra terelődött a szó, csak foghegyről említettem meg, hogy ebéd után Rennel tanultam. Nem tetszett neki, de nem kezdett veszekedni.
A késő délutánom csodálatos volt, kis kifliben feküdtem Castiel karjában. Mellette minden egyszerű, biztonságos és reményt adó volt. Kizárt, hogy ez a szerelem és boldogság ne tartson örökké.
Hat óra körül hazajött a bátyám menyasszonyával és Sissy-vel.
Túl hangosak voltak, így Castiellel vonakodva bár, de véget vetettünk a sziesztának.
Lementünk a nappaliba a többiekhez. A rózsaszín kötött pulcsis és farmeres kislány csalódottan fogadta a hírt, hogy a bátyja hazament, de felderült az arca, amikor felfedezte mögöttem Castielt. Rögtön kisajátította magának a pasim, én meg mosolyogva hagytam. Kicsit bántott, hogy Ren inkább magányosan nyalogatja a sebeit otthon az üres házban, így nem tudtam teljesen élvezni a családi idillt. Mégis elhessegettem a fájó gondolatokat és a sógornőmmel és anyuval a konyhába vonultam, hogy összeüssünk valamit vacsorára. Csak sült krumplit és rántott sajtot csináltunk salátával, mégis jó hangulatban és vidáman ültünk kicsit később az asztalhoz.
Persze Castiel nálunk aludt, kilenc körül, fürdés után, boldogan bújtam a kényelmes ágyamba és még kényelmesebb vállgödrébe. Nem beszéltünk, nem szerelmeskedtünk, csak élveztük egymás közelségét. A hosszadalmas és forró jó éjt csók után szorosan átölelt hátulról, lábát átlökte az enyémen, én meg sóhajtozva simultam a karjába. Jó volt mellette, megnyugtató és pihentető. Majdnem sikerült teljesen kikapcsolni az agyam, de csak majdnem.
Még mindig Ren járt a fejemben, és a bánat, amit okoznom kellett neki.
A telefonomért nyúltam a párna alá, ügyelve, hogy ne ébresszem fel az egyenletesen szuszogó páromat. Először csak az ébresztőt akartam beállítani, hogy el ne aludjunk reggel, de valami azt sugallta, hogy küldjek egy üzenetet Rennek. Lehet morbid, hogy a szerelmem ölelésében készülök SMS-t írni egy másik fiúnak, de nem hagyott nyugodni a lelkiismeretem.
Tudtam, hogy már megkapta a telefonját, mert Tony hazavitte a cuccát, a húgát és a maradék kaját még vacsora után.
"Sajnálom, Ren! Ennek így kellett lennie. Sajnálom, irtóra sajnálom!"
Nem reménykedtem válaszban, mégis még egy perc sem telt el, megjött a válasz.
"Tudom" csak egy szó volt, benne minden beletörődés, magány és csalódottság. Legszívesebben milliószor leírtam volna neki, hogy bocsásson meg, de éreztem, hogy arra még nem állunk készen, se ő, se én. Reménytelenül sóhajtottam, elengedtem a telefonom, becsuktam a szemem, és imádkoztam, hogy az idő mindent megoldjon.
