buliztam az édes Daniellel.
November ötödikétől már megint suliba kellett mennem. Azon a héten matekból alkottam egy kettest, ami csoda volt, de viszont kaptam egy egyest fizikából. Castielnek meg vagy mákja volt, vagy szokott tanulni (???) mert mindkét tantárgyból hármast kapott.
Azon a héten, péntek délután, unottan a nappaliban a matekkönyvet bújtam, hátha megértek valamit, hogy kijavítsam a rossz jegyeimet, amikor kocsidudálásra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon, egy sárga sportkocsi állt a ház előtt.
- Mi lenne, ha kimennél? - jött ki a konyhából tej szőke kisöcsém. - Biztos egy bunkó hódolód keres!
- Fogd be a szád, öcskös! - parancsoltam rá, és az asztalra dobtam a könyvet, majd kiszaladtam a házból. Kabátot nem vettem fel, így rögtön átjárt a hideg, mert csak egy szürke, mélyen dekoltált pulcsi volt rajtam, és egy barna bársonynadrág. Mikor a kapuhoz értem, akkor vettem észre, hogy Daniel az.
Amikor a kocsi mellé értem, mosolyogva kiszállt és a járgány orrának dőlt.
- Szia, kislány! - a fiú kék farmerdzsekit viselt és szaggatott farmert.
- Szia, Daniel! De jó látni téged!
Tényleg örültem neki. Mosolygós arca rögtön jókedvre derített.
- Hisz megígértem, hogy még találkozunk...
Őszintén szólva, erre nem emlékeztem. Talán sok volt a boros kóla?
- Tiéd az autó? - tereltem el a szót, mert idiótának éreztem magam. Elismerő pillantásokkal méregettem a kocsit. Egy dakar sárga, fekete felnis BMW mellett feszített az új barátom. Inkább beszélek autó nyelven, mint hogy kínos beszélgetésbe kezdjek, mert úgy sejtem, ez a srác akar tőlem valamit. Helyes, meg minden, de valahogy nem vonzott szenvedélyesen, mint ugye egyesek... Ráadásul már 19 éves én meg csak 16 leszek januárban. Hozzá képest éretlen csitri vagyok.
- Persze, hogy az enyém. Jössz egy körre? - csillant fel a srác szeme.
- Szívesen mennék, de nem lehetséges.
- Dehogynem! Nálam minden lehetséges. - mondta Daniel kétértelműen.
- Tényleg nem lehet. Nyakig ülök a tanulnivalóban. Egy órája a matekkal küszködöm.
Láttam Daniel arcán az őszinte csalódottságát.
- Nagy kár. Pedig pont azért jöttem, hogy elcsábítsalak csavarogni.
- Sajnos, nem érek rá... de talán legközelebb.
Bírtam az őszinteségét, de Vivien Marsall nem megy rögtön kocsikázni fiúkkal, még akkor sem, ha rendesnek bizonyulnak.
- Rendben, de szavadon foglak! És hol a nagy testvér?
- Kevinéknél. - Nem értettem magamat. Miért nem tudok egy ilyen helyes és imádni valóan tökéletes pasiba beleszeretni? Valami baj lehet az agyammal. - Egyébként, hogy vagy?
- Most már jól, hogy téged láttalak! És mondd, kislány, mikor érsz rá?
- Mármint mire? - nevettem.
- Eljönni velem valahová. Közelebb jönnél hozzám egy kicsit? Jobban szeretek úgy beszélgetni, hogy szemben állnak velem. Ez a három lépés távolság olyan zavaró.
Kicsit vonakodtam, de megtettem a három lépést felé. Megálltam mellette, és én is a kocsinak döntöttem a hátam.
- Randira hívsz? - akartam tisztázni az ügyünket.
- Igen, valami olyasmire. És mi a válaszod? - kérdezte a fiú kedves pillantás kíséretében.
Tétováztam a válasszal. Most mit csináljak? Nem akarom álltatni, de megbántani sem. Nem lenne tisztességes egy olyan fiúval randizni, aki iránt nem érzek semmit. Esetleg csak barátságot.
- Nem is tudom. - kerteltem. - Mostanában nagyon elfoglalt vagyok. Meg aztán... túl hirtelen jött a meghívásod. Kérlek, hagyj nekem egy kis gondolkodási időt! Tudod mit? Majd üzenek a bátyámmal, ha döntöttem!
Leolvastam Daniel arcáról, hogy nem ilyen válaszra számított.
- Na jó, nem bánom. Ha már nem érsz rá, beugrok Kevinéknél, meglesem, mit csinálnak Tonyval. Akkor máskor látlak még?
- Mindenképpen. Hát... viszlát!
- Hé, kislány, ilyen búcsúval nem érem be! - kacagott a srác, majd átölelte a derekam és megcsókolt. Egy pillanatra megmerevedtem, Daniel támadása nagyon hirtelen ért. Alig viszonoztam a csókot, de azért nem vetettem véget neki, hogy kiderüljön, lehet-e esélyünk együtt. De nem dobogtatta meg a szívem, úgyhogy nem! Vajon Castiel csókja is ilyen semmilyen lenne?
Castiel levette a sisakját, és rögtön szúrós pillantást vetett rám.
- Cső! Minden oké?
- Teljesen. - válaszoltam, miközben idegesen megigazítottam a hajam.
- Azt látom! - nevetett gúnyosan az isten csapása!
Daniel szólalt meg, hogy magára vonja a figyelmem.
- Most lépek, kislány! - beugrott az autóba, de nyitva hagyta az ajtaját. - Majd keressük egymást! - kacsintott.
- Persze, mindenképpen! - bólogattam kábán. Miért most kellett jönnie Castielnek? Szörnyen kínos volt a helyzet. Daniel meg kinyújtotta a kezét, és megfogta az enyémet. - Ne felejt el üzenni Tonyval. Nagyon kedvellek, Vivien!
Lehajoltam, közelebb hozzá, hogy a hívatlan látogató ne hallja, miről beszélünk.
- Daniel... én nem ígérhetek neked semmit! Ez a csók nem jelenti azt, hogy igent mondtam.
- Pedig én reménykedem. - a hajamba túrt, és egy cseresznye színű tincsemmel játszadozott. - Ugye nem egy udvarlód ez a motoros hapsi?
- Isten ments! - hárítottam gyorsan és felháborodva. - Csak Antony egyik haverja, aki pechemre osztálytársam.
Daniel bólintott és indulni készült.
- Na jó, szépségem, tényleg megyek! Előkajtatom a bratyód.
- Akkor csáó! - búcsúzkodtam. Hirtelen ötletből vezérelve megcsókoltam az ujjaim hegyét és megérintettem Daniel száját, mintha átadnám a puszit. - Légy jó fiú!
- Te is vigyázz magadra, Vivike! Na, pá!
Még integettem egy darabig a felbőgő és zenétől dübörgő kocsi után.
Mikor eltűnt az autó, Cast leszállt a motorról és elém lépdelt.
- Ki volt ez az ürge? A barátod? Hol ismerted meg? Jártok? - bombázott meg a kérdéseivel a sötét tekintetű Mr. Vagányság.
- Mindig ilyen irtó kíváncsi vagy? - szóltam rá ellenségesen. - Semmi közöd hozzá!
- Igazad van, nem tartozik rám, de azt hittem, szólóban telnek a napjaid.
- Nem jól hitted! Daniel...
- Szóval jártok! - következtetett Castiel, és mintha haragos lett volna a tekintete.
- Mi közöd? - akadtam ki, mint mindig a jelenlétében. - Én se faggatlak a magánéletedről!
- Nem is kell... Mert nekem nincs senkim!
- Hah! Ez jó! - kiáltottam sértődötten. - Még hogy nincs? Tudom, hogy van barátnőd, úgyhogy ne hazudozz nekem!
- De jól informált vagy, drágaságom! - nézett rám gyilkos pillantásokkal Castiel. - Ez van... nem tudok csajok nélkül élni!
- Ó, hogy ez milyen beképzelten hangzott. - sóhajtottam lekezelően.
- Na, hagyjuk a piszkálódást! Komolyan kérdem, ki ez a BMW-s fazon? - folytatta a faggatózást Cast.
Repesett a szívem, hogy ez ennyire érdekli, de sosem mutattam volna ki.
- Egy srác, akivel talán járni fogok.
- Vagyis még nem jártok? Érdekes, mégis hevesen smaciztok. Vivien, nem ismerek rád!
- Nem ismersz, te még engem, Castiel! Nem olyan vagyok, mint amilyennek mindenki hisz. Tudok gonosz, titokzatos, vagy szenvedélyes is lenni, ha kell.
- Akkor nekem miért nem hagytad, hogy megcsókoljalak?
Kihagyott a szívverésem egy ütemet. Nagyon felzaklatott a kérdése.
- Mert Daniel más, mint te!
- Miben más? - villogott Castiel szeme.
Semmiben! Még csak nem is vonz úgy, mint te! - gondoltam kétségbeesetten, de ezt ugye nem mondhattam ki, így sürgősen improvizálnom kellett.
- Ellentétben veled, ő nem beképzelt, nem szokott gúnyolódni rajtam, őszinte, kedves, figyelmes és soha nem bántana meg!
Reméltem, nem fedezi fel, hogy a hangomból hiányzik a lelkesedés.
- Ha ennyire "jó" ez a srác, akkor miért hallok bizonytalanságot?
Lehajtottam a fejem. Belefáradtam a hazudozásba.
- Mert valószínűleg nem fogok vele járni. Daniel édes srác, de nem vagyok belé szerelmes.
- Akkor miért hagytad, hogy megcsókoljon? Te minden jöttmenttel smárolsz?
Figyelmen kívül hagytam Castiel gunyorosságát, nem akartam feldühödni.
- Ha tudtam volna előre, hogy le akar kapni, nem engedtem volna! Ráadásul, nem volt egy nagy élmény.
Mi a fenének panaszkodok ilyesmiről ennek az idegesítő szívtiprónak?
- Hiányzott a szenvedély, igaz? - lépett közelebb hozzám Castiel és ettől lezsibbadtam.
- Igaz. - suttogtam lehajtott fejjel és elegem volt már, hogy ezen a témán lovagol.
Ekkor váratlanul megfogta az állam, felemelte a fejem, mélyen a szemembe nézett, és mire felfoghattam volna, hogy hozzám ért, már elkapta a derekam, magához rántott és forró szája az enyémhez ért. Olyan szenvedéllyel csókolt, hogy végigfutott a hideg a hátamon. Remegni kezdett minden porcikám, de nem a hidegtől, hanem a belülről feltámadt melegségtől. Valami izgató érzés indult el a testemben és a szívemben is, s még sosem éreztem ilyet azelőtt. Mindenről megfeledkezve, kiéhezve viszonoztam a csókját és sóhajtozva tapadtam hozzá. Nem érdekelt, hogy ki lát meg minket, megszűnt a külvilág. Csak ez a pillanat számított, amikor végre szabad folyást engedhettem a bennem felgyülemlett szenvedélynek. Isteni érzés volt a közelsége, még akkor is, ha az összevissza zakatoló szívem dobogását érzi a mellkasán, és ez elárul neki. Izgató nyelvjátéka az őrületbe kergetett, kétségbeesetten kapaszkodtam a dzsekije gallérjába és ezt valószínűleg biztatásnak vette, mert a kerítésnek nyomott, hogy ha akarnék, se tudjak menekülni. Teljesen felvillanyozta a testem, már nem én uraltam, hanem ő. Levegő után kapkodtam, amikor egy pillanatra elvált az ajkunk, de máris jött a következő, viharos csók. Akaratlanul is a nyakába csúsztattam a kezem és átöleltem. Sosem akartam elválni tőle. Castiel is megmozdult, a keze a hátamat és a combomat simogatta és ettől újabb remegéshullám tört rám.
Bár tudtam, hülyeséget csinálok azzal, hogy hagyom, ideáig fajuljanak a dolgok, de most, ebben a percben nem érdekelt. Boldog voltam, a mennyekben éreztem magam.
A nyakát és a haját simogattam, miközben ő nagy hévvel, követelőzően csókolt. Aztán a következő pillanatban már a nyakamat csókolta, s nem tehettem mást, csak sóhajtoztam. Beleszédültem, mikor ajka egyre lejjebb vándorolt a pulóverem kivágatánál. Kezei a hátamon becsúsztak a pulóver alá és felnyögtem, amikor megéreztem a bőrömön hideg tenyerét. Hirtelen visszatért a nyakamhoz, aztán felhevülve harapdálta a fülcimpám.
- Az a csók is ilyen volt, Vivieni? - suttogta Castiel rekedten, és tovább ostromolta a nyakam. Mint egy éhes oroszlán, aki fel akar falni, hát hadd legyek a vacsorája...
- Igen. - nyögtem ki hirtelen, és akkor jöttem rá, hogy a gondolataimra válaszoltam, mert a kérdésére nem ezt kellett volna.
És a rossz válasz eredménye az lett, hogy ellökött magától.
Ködös aggyal, vérző szívvel és zaklatottan néztem rá, miközben levegő után kapkodtam, hogy kitisztuljon a fejem.
És mikor ez megtörtént, elkezdtem gondolkodni, és jött a támadó védekezés.
Hogy mer egyáltalán csókolgatni?
Pofonra lendítettem a kezem, de Castiel résen volt, és elkapta a karom.
- Ne olyan hevesen, édesem! - szikrázott a szeme. - Nehogy azt mondd, hogy nem élvezted a csókot, mert azt nem hiszem el!
Zavartan irultam-pirultam.
- Jó, nem mondom. - lázasan kerestem a szavakat. - Ez... már megtörtént. De nem leszek a játékszered, amit eldobsz, ha meguntál! Velem így nem bánhatsz!
- Vivieni, ne flancolj már! - elengedte a kezem. - Ez csak egy csók volt, nem házassági ajánlat! És jobb lesz, ha megszokod, mert még gyakran meg fog ismétlődni!
- Csak szeretnéd! - kiáltottam indulatosan. - Megmondanád, most éppen mit játszol velem?
- Én nem játszom. Tetszel nekem!
Tetszek neki? Mindez egész szép lenne, és kiugranék a bőrömből, ha nem tudnám, hogy van barátnője. Ha nem lenne az a lány, akkor szerethetném Castielt, úgy, mint még senkit, de így... Mi értelme van ennek az egésznek?
- Na, ne szédíts! - ráztam a fejem kételkedve.
- Ez nem vicc! Kedvellek, még ha nem is hiszed el. Sőt, sokkal nagyobb hatással vagy rám, mint gondoltam. Ez a csók... valódi volt.
Haragosan villogó szemekkel néztem Castiel szemébe. Ez hiba volt, mert hívogató pillantásának fogságába estem.
- Ez... ezt nem lehet! Neked ott a barátnőd!
- Az a csaj nem számít! - fogadkozott életem legnagyobb kísértése.
- És ezt el kéne hinnem?
- Igen! Be fogom neked bizonyítani, hogy nem viccelek!
- Csak hülyítesz! - csóváltam a fejem hűvösen. - Jobban teszed, ha leszállsz rólam és békén hagysz! Százszor inkább Danielt választom, mint téged! Ő legalább nem foglalt!
- Ne ingerelj, drágám! - kérte Castiel konokul mosolyogva. - Jobb, ha tudod, hogy amit én meg akarok szerezni, azt meg is kapom!
- Hagyj már békén! - kértem reménykedve. - Foglalkozz mással!
Muszáj volt lehűteni. Féltem, ha még egyszer megcsókol, teljesen elveszek és belerángat abba, hogy én legyek kettőjük közt a harmadik. Nem lehetek a kapcsolatát szétromboló fúria. Sajnálom szegény lányt, mert ez a vörös ördög csalja fűvel-fával. Nekem is fájna, ha vele lennék és ezt tenné velem. Elszántan elhatároztam, hogy nem rángathat bele semmibe.
- Ne csökönyösködj, már Vivien! - szólt rám Cast. - Egyszer úgy is az enyém leszel. - elszánt pillantást vetett rám, aztán megérintette az arcomat.
Hevesen eltoltam a kezét.
- Hagyd abba a nyomulást, mert idegesít! Nem tudod felfogni, hogy rohadtul nem gerjedek rád, és elegem van a nyálas dumádból?
- Eszem ágában sincs abbahagyni! Bejössz nekem és tudom, te is érzed, hogy a feszültséget köztünk nem a gyűlölet táplálja.
- Csak tudnám, miért pont engem ért a megtiszteltetés, hogy velem akarod megcsalni a csajodat!
- Te nem veszed észre, hogy vonzod magadhoz a fiúkat? - nézett rám Castiel áthatóan. - Sokkal szebb és érdekesebb vagy, mint gondolnád, még akkor is, ha halálosan éles a nyelved.
- Ne szédíts, Castiel! Teljesen hülyének nézel?
- Egy kicsit. - vigyorgott a srác és ez a mosoly nevetésre késztetett.
Az egyik percben utáltam, a másikban imádtam...
- Jaj, Cast, hagyjuk az egészet! Neked megvan a magánéleted, nekem is van sajátom... úgyhogy felejtsük el, ezt az egészet!
- Te tudsz a szerelmi életemről, de én semmit sem tudok a tiédről. Most akkor kivel jársz? Nathaniellel... Kennel... ezzel a Daniellel... vagy esetleg valaki másé a szíved?
- Vagy esetleg. - választottam az utolsó feltevését, de a világért se vallottam volna be, hogy övé a szívem. - No comment!
Castiel a fejét csóválta.
- Rettentő idegesítő tudsz lenni, Vivieni.
- "Jobb, ha ezt megszokod"! - ismételtem a nemrég tőle hallott mondatot. Már nem bírtam a csatározást és ezt az értelmetlen flörtölést. Sarkon fordultam és elindultam befelé.
- Hé, Vivike! Mondd meg a bátyádnak, hogy le van zsírozva az esti program. VIP jegyeket kaptam a Goldba. - kiáltott utánam a vörös isten csapása. - Tényleg, kis darázs, te is jöhetnél velünk!
Megtorpantam a járda közepén.
- Eszemben sincs! Nem megyek oda szórakozni, ahol te is ott vagy. - gyorsan füllentettem neki. - Inkább a Saturnusba megyek Daniellel.
- Ne légy szenyó! Gyere velem! - kérte Castiel behízelgő hangon.
- Szó sem lehet róla! Daniel hívott először.
Hazudtam. És úgy éreztem, ez a leghelyesebb, amit tehetek, bár a szívem tiltakozott.
- Mégis van esélye nálad annak a krapeknak?
- Persze, hisz irtó jóképű.
- Nem hozzád való! - rázta a fejét Castiel. - Neked egy tökös fickó kell olyan, mint én!
- Ne untass, Castiel, ócska a dumád! - nevettem és ki is csúfoltam.
Ekkor Tony érkezett meg egy ezüst színű versenybiciklivel. Biztos a haverjáé, mert még nem láttam ezt a bringát. A tesóm a kerítésnek támasztotta a bicót és odajött hozzánk.
- Csá! Mi ez a patália már megint?
- Semmi érdekes. - legyintettem lehangoltan. - Csupán az idióta haverod játssza az agyát szokásosan.
- Ilyenkor az agyamra mentek, gyerekek.
- Na, én lépek! - fordítottam nekik hátat.
- Állj meg, húgi! - kiáltott utánam Antony. - Van itt neked valami, amit egy szerelmes haverom küldött.
Na, ez már érdekelt. Visszasasszéztam a tesóm mellé.
- Mi az? Add már!
Egy darab papírt nyújtott nekem, rajta számokkal.
- A telefonszáma?
- Ja. - bólintott a szőke srác. - Ez a fiú nagyon beléd zúgott. Azt üzeni, hívd fel mihamarabb.
- Ó, de édes! - nevettem lelkesen, de valójában, csak Castiel kedvéért színészkedtem. - Még ma este beszélek vele! - mondtam, és dúdolva beszöcskéztem a házba.
*****
- Jó srác ez a Daniel? - kérdezte Cast Tony-tól, amikor a lány már bement.
- Igen, nagyon rendes. Végre egy olyan haver, akire rá merem bízni a húgomat. Miért érdekel?
- Á, csak úgy kérdeztem. - vonogatta a vállát a vörös srác, és felült a motorjára. - Láttam őket smárolni.
- Az szuper! - örvendezett Antony. - Nem is sejtettem, hogy már ennyire előrehaladott a dolog köztük.
Sajnos! - gondolta Cast mérgesen. - Ha nem lesz észnél, még elhorgásszák a kicsikét.
A fiúk még megbeszélték az esti programot, aztán a kék Yamaha elszáguldott.
*****
Két óra hosszát agyaltam azon, mit kezdjek Daniel hirtelen érdeklődésével. Nem a legjobbkor jött, de talán segít abban, hogy ne gondoljak folyton Castielre.
Anyám a konyhában vacsorát főzött, a két tesóm a számítógépet nyomta, így zavartalanul fel tudtam hívni a srácot. Remegő ujjakkal tárcsáztam a számot.
Mikor felvette, elmondtam neki, úgy határoztam, adok neki egy esélyt, és kezdjük az ismerkedést azzal, hogy este elmegyünk a Goldba bulizni. Örömmel fogadta az ajánlatom, meg is beszéltük, hogy kilencre értem jön. Elégedetten tettem le a kagylót.
Lehet, hogy egy kis gonosz boszorka vagyok, mert komisz tervet eszeltem ki. Ma este én garantálom, hogy Castiel nem fogja jól érezni magát. Elrontom az estéjét. Ez a Casanova nem hiheti azt, hogy elcsábíthat! Azért megyek Daniellel a Goldba, hogy Castiel szeme láttára enyelegjek a hódolómmal. Főhet majd a feje, hisz nem tehet ellene semmit, mert nincs hozzá joga, ugyanis nem vagyunk egy pár.
Bár azért volt bennem egy kis lelkiismeret-furdalás is, hisz Daniel érzelmeivel készülök játszani. Sajnálom szegény fiút, de ez a legjobb módszer, hogy lekoptassam Castielt. Én nem leszek az a lány, akivel szórakozhat, mert unja a barátnőjét!
Nyolc óra felé elkezdtem készülődni. Egy fekete, divatos felsőt vettem fel, ami elől a nyakamnál és a mellemen hasadások díszítettek és alatta kilátszott a fehér alsó anyag. Felvettem hozzá egy fekete csini kislányos szoknyát, térdzoknit és magassarkú cipőt. Hajamat hátrafogtam egy hajráffal, csak egy tincset hagytam az arcomba lógni. Épp végeztem a sminkeléssel, amikor dudáltak. A nappaliban összefutottam a nagyobbik testvéremmel.
- Biztos engem keresnek. - dörmögte Tony, aztán csodálkozva mért végig. - Jé, kicsikém! Szuper szexi vagy ma! Mész valahová?
- Naná, hogy megyek! - mosolyogtam, és felkaptam a fotelből a ridikülöm. - Ne is fáradj, tesó, mert értem jöttek!
Antony kinézet az ablakon és rögtön megismerte Daniel kocsiját.
- Danny?! Szabad megtudnom, hová mentek?
- A Goldba! - léptem az ajtóhoz. - Úgyhogy ott találkozunk!
- Helyes, legalább szem előtt leszel!
- Ne apáskodj már, Tony! - szóltam rá nevetve. - Az én életem, azt csinálok, amit akarok! Akkor sem pufoghatsz, ha az este közepén lélépünk Daniellel, hogy kettesben legyünk. Tudom, mit csinálok!
- Ez az, amit én kétlek! - csóválta a fejét Antony. - Légy jó kislány, és ne igyál sokat!
- Igen is, apa! - gúnyoltam ki, aztán elhagytam a házat.
Fél tízre a dizsibe értünk Daniellel. Nagyon jól nézett ki a kísérőm, fehér Adidas pulóvert viselt, fekete nagy zsebű nadrággal. Bizony, sok lány irigykedve nézett rám, amiért ilyen jóképű fickó mellett villogok. Én nem voltam túl büszke a hódításomra, mert hiába a jó külső, ha nem lobbant fel bennem iránta a szerelem. Az este egész kellemesen telt, táncoltunk, ismerkedtünk és a bárpultnál iszogattunk. Daniel egyre közelebb került hozzám, hagytam, hogy ölelgessen, sőt néha meg is csókolt. És ez minél gyakrabban fordult elő, annál biztosabb voltam benne, hogy abszolút nem az esetem. Semmi kalandvágy, semmi izgalom, extrém hobbi, vagy zűrös életkörülménye nincs a srácnak. Esélytelen nálam... Daniel egyszerűen csak kedves, nyugodt, kiszámítható, komoly srác. Ami nem csoda, mérnöknek tanul. Sosem fogok beleszeretni, ez már tuti! Szerintem, hamar megunnám. Éjfél után megérkezett Tony, Kevin és Castiel két másik sráccal. Innentől kezdve pokolian éreztem magam. Habár Daniel közelsége támaszt nyújtott nekem, belülről szétvetett a feszültség.
Az este folyamán rájöttem, hogy a bosszú nem is édes! Egy idióta volt, aki kitalálta ezt a mondást! Minden egyes csók után - amit csak azért adtam Danielnek, hogy Castiel megpukkadjon - egyre rosszabbul éreztem magam. Mikor egy asztalhoz ültünk a bátyámékkal, Cast pont szembe került velem és nem tudtam menekülni gyilkos pillantása elől. Alig tudtam odafigyelni párom édes suttogására, csak "igen", "nem", "aha, értem" és "az jó" teltek ki a szókincsemből.
Bár Castiel nem szólt hozzám egész este, tudtam, később még kitervel ellenem valamit. Szerintem neki is feltűnt, hogy kényelmetlenül érzem magam, és alig várja, hogy valamikor majd kérdőre vonjon.
Fél három körül Daniellel eljöttünk a diszkóból. A kapuban sokáig ültünk még a halkan zenélő kocsiban, s nehéz szívvel bevallottam a fiúnak, hogy jobb, ha nem folytatjuk, amit elkezdtünk, mert csak barátilag kedvelem, nem tudom szeretni, mert másé a szívem. Nehéz volt kikosarazni, még sosem csináltam ilyet. Daniel kissé döbbenten fogadta a vallomásom, mert bele élte magát, hogy kedvelem. Ez igaz is volt, de csak barátilag vonzódtam hozzá. Szomorú lett, de beletörődött a döntésembe.
Aznap éjszaka szerintem már nem is aludtam.
Képtelen voltam lehunyni a szemem. A Daniellel történtek helyett azonban Castielen járt az eszem. Most először gondoltam délutáni mámorító csókjára, meg a fájdalmas pillantására, mikor azt figyelte, mit művelek a hódolómmal. Bármilyen jó is ez a két dolog, nem akarok az áldozatává válni. Nem dőlhetek be neki, amikor csak játszik velem! Pedig remegni kezdett a gyomrom, ha rá gondoltam, az érintésétől meg a csókjától egyenesen lázba jöttem. Ostoba vagyok ezért, tudom, de az érzelmeket nem lehet irányítani. Bármit is tartogat még nekem a sors, nem tudom, hogy viselkedjek ezek után Castiellel. Mert volt egy olyan érzésem, hogy mi sosem leszünk egy pár. Kár, hogy nem látok a fejébe, az sokat segítene. Mert így sosem fogom tudni, miért kellek neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése