Első órám földrajz volt, a tizenkettes terem előtt ácsorogtam Violával és Kennel. Kim a büfénél kacarászott Peggy-vel és Arminékkal.
Megérkezett Castiel Lysander társaságában és megálltak a sor végén.
A fehér hajú fiú egyenesen odajött hozzám, Cast pedig mellén összefont karral ott maradt a sarokban és bosszúsan nézett felém.
- Helló, lányok, és Ken! - köszönt ránk Lys.
- Szia! - Viola meglepetten pislogott rá.
- Helló-belló! - mosolyogtam a srácra vidáman, az arcához hajoltam, kedvesen megpusziltam.
- Te aztán jól indítod a napom! Köszi az édes puszit! - vigyorgott Lys és bal karjával átölelte a derekam. Kicsit arrébb terelt Violáéktól, hogy kettesbe tudjunk beszélni. - Meglesz, amit kértem, tündérke?
- Persze. - bólogattam és megpaskoltam az arcát. - De ne becézgess! Nekem jelenleg Dakota a nyerő. Valahogy majd megpróbálom elcsalni Rosát Leigh-től, hogy beszélni tudjak vele.... de cserébe kérek egy icike-picike szívességet. - boci szemekkel néztem rá és rafináltan mosolyogtam.
- Mi lenne az?
- A farkasszemmel figyelő barátodat bosszants egy kicsit azzal, hogy belezúgtam Dakotába. Ha tényleg érdeklem, akkor megpukkad mérgében.
- De Dake csak...
- Tudom - vágtam a szavába. - és ez a lényeg! Csak flörtölök vele.
Lysander elengedett és a fejét csóválta.
- Csak tudnám, mire mész ezzel a játékkal.
- Csak egy valamit akarok elérni... - ragadtam meg indulatosan a kezét. - őrületbe akarom kergetni a barátodat! Pokollá akarom tenni az életét! Szenvedjen ő is úgy, ahogy én!
- Jaj, kislány, ebbe én nem vehetek részt! Castiel a barátom. - nézett rám csüggedten Lys. - Nem tehetem tönkre.
- Azt hagyd csak rám!
- Akkor se kérhetsz ilyesmiben cinkosnak.
Könyörögve néztem rá, miközben továbbra is a kezét szorítottam. - Kérlek... kérlek... csak bosszantsd egy kicsit... ez nem nagy dolog.
- Hali! Hát ti ketten? - nézett ránk meglepődve Peggy, amikor odajött hozzánk.
- El vagyunk, nem látod? - kérdeztem ingerülten, aztán megint Lyshez fordultam. - Ha azt akarod, hogy beszéljek Rosával, akkor segítened kell.
- Ez zsarolás, édes! - mosolygott Lysander. - De oké, megteszem! Bár nem ígérek semmit, mert Castielnél nem lehet tudni, mire számítsunk.
- Az nem lényeg!
- Csitt, jön a tanár! - szaladt közénk Jade és mind besorakoztunk normálisan.
Föci után nyelvtan, majd angol óra következett.
Ebéd szünetben Kimékkel és pont Rosaékkal ettünk az asztalunknál.
- Leigh, elrabolgatom egy időre a barátnődet? Mert van valami matekból, amit nem értek. - meg sem vártam a választ, megragadtam Rosaly kezét és elráncigáltam a mosdó felé. A kólaautomata előtt álltunk meg.
- Nem igaz, hogy ennyire fontos neked a matek! - nevetett a piros hosszú felsős szépség. - Majd letépted a karom.
Mellem előtt összefontam a karom. Most jön a nehezebb része, beszélnem kell.
- Nem is amiatt ráncigáltalak el... Az csak kifogás volt.
- Akkor, mit akarsz?
- Tudod... - először csak köntörfalazni mertem. - van egy közeli barátom, akinek nagyon tetszel!
- De hát én Leigh-el vagyok.
- Tudja, de az illető nem foglalkozik ezzel. Annyira oda van érted, hogy nem érdekli Leigh.
- Mondd meg neki, hogy semmiképp nem csalom meg a barátom! - vágta rá Rosa indulatosan.
Hát ez nem úgy sült el, ahogy terveztem, ez így nem lesz jó... Mentőötlet kell!
- Nem is érdekel ki az a pasi???
- Nem!!!!
Csodás, ó, csodás, jól elcsesztem! Lys kinyír!!!! Vagy Castiel, ha rám biztatja... Végem!
Épp megpillantottam az udvarról befelé tartó Lyst, Castielt és Dake-et.
Gyorsan feléjük fordítottam Rosát.
- Nézd csak... az osztály három díszpéldánya! Szerinted melyik a leghelyesebb?
- Hát... - a fehér hajú lány kritikusan méregette a fiúkat. - Szerintem Lysander nagyon aranyos, és bírom az egyedi stílusát... és azok a felemás szemek... ah!
Örömmel mosolyogtam. - Róla beszéltem, Rosa! Ő küldött hozzád!
A fehér hajú lány szeme elkerekedett a csodálkozástól. Idegesen a hajába túrt. Láttam rajta, hogy gondban van. Mert ugye szereti Leight, de vonzódik Lysanderhez. Ismertem az érzést.
- Őszintén... néha észrevettem, hogy figyel, de nem gondoltam, hogy azért, mert akar tőlem valamit... Most nagyon nem tudom, mit kezdjek vele.
- Én csak elmondtam, Lys mit érez, a döntés a te kezedben van.
- De nem tudom, mit csináljak! - idegeskedett Rosaly. - Nem dobhatom miatta Leight. De.… van valami Lysanderben... jaj, még sosem inogtak meg így az érzéseim... Lys most felforgatta az eddigi nyugodt életemet! Nem csalhatom meg a barátomat!
- Sajnálom, hogy belekeveredtem ebbe, de már nem bírtam nézni Lysander epekedését.
- Szeretem Leight, Lys mégis érdekel. - suttogta Rosa az érzelmeivel küszködve.
- És mit mondjak neki? - tettem fel a kérdést, hisz ez volt a lényeg.
- Mondd azt, hogy még gondolkodnom kell.
- Oké. De azt is megemlíthetem, hogy nem közömbös neked?
Rosa kétségbeesetten forgatta a csuklóján a vastag ezüst karperecét.
- Nem tudom!
- Figyelj, szerintem mérlegelned kéne. - próbáltam jó tanácsot adni. - Alaposan gondold át, hogy tényleg annyira szereted-e Leight, mert ha nem, akkor nem érdemes elutasítanod Lysandert... vagy ott a másik oldal... megéri-e egy apró kaland miatt felrúgni a jól működő kapcsolatodat. De vigyázz, mert a következmények mindenképpen fájdalmasak lesznek.
Rosa figyelmét nem kerülte el a hangomból áradó szomorúság.
- Ezt úgy mondtad, mint aki átélt már hasonlót.
- Mert tényleg. Csak én a másik oldalról.
- Ezt, hogy érted?
Szomorúan válaszoltam.
- Foglalt pasival akadtam össze. Miután megkapott, visszament a barátnőjéhez, mintha mi sem történt volna... de az az egészben a legrosszabb, hogy ismerem a lányt, akivel jár. Szörnyen érzem magam emiatt.
- Akkor tehát nem érte meg?
- Nem... - hagytam rá. - De szerencsére, Lysander nem ilyen fajta fiú... Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy tedd azt, amit a szíved diktál!
Megszólalt a csengő és töri órára mentünk. Ezúttal Kentinnel ültem, mögöttünk Dakota és Jade, utánuk meg Castielék. Az óra felénél kiment a tanár, mert telefonon keresték, mi meg boldogan duruzsolni kezdtünk.
Egyszer csak hideg ujjak kezdték el simogatni a nyakam.
- Csak nem felejtettél el, szépségem?
- Dakota... téged elfelejteni? Képtelenség! - nevetve oldalra fordultam a padomban.
- Áll még a délutáni találkánk?
- Persze, csörgess fel és majd letisztázzuk! - felkönyököltem a padjára és megsimogattam a srác arcát. Meglepett, hogy ez jó értéssel töltött el. Jó volt hozzá érni.
- Hm, már alig várom! - mosolygott a fekete pulóveres, felfogott hajú srác.
A mosolya is tetszett, ilyenkor felragyogtak világító zöld szemei.
- A horoszkópomban az állt, hogy ma találkozni fogok a hercegemmel, lehet, hogy te vagy az? - kezdtem megint a kacérkodást.
- Ha én vagyok az eseted, akkor biztos.
- Efelől megnyugodhatsz.
- Ez igazán nagy megtiszteltetés!
Dake feje fölött intettem a szememmel Lysnek, hogy lépjen.
*
Lysander oldalba vágta Castielt.
- Vivi és Dake egész szép páros... nem gondolod?
- Nem, nem gondolom!
- Pedig, amikor ma reggel köszöntem Viviennek, elmondta, hogy kezd belezúgni Dakotába... Randiznak teljes gőzzel.
Castiel megjátszott közönyösséggel válaszolt.
- Az ő dolguk... Nem zavar. Utálom, hogy Vivi úgy viselkedik, mint egy szajha! Ezzel csak azt éri el, hogy meggyűlöljem.
- Mi van, ha pont ezt akarja?
- Azt kétlem! Tudod, a minap amikor Debbel ültem a törzshelyünkön rájöttem, hogy Vivien Marsall szeret engem.
Tudja? - csodálkozott Lys.
- Nem, haver, szerintem csak képzelődsz. - hárított Lysander. - Vivinek Dakota kell.
- Kit érdekel? - kérdezte ingerülten Cast.
Téged! - állapította meg magában nevetve a jó barát.
*
A tanár már nem is jött vissza óra végéig. Csengettek és kimentünk szünetre.
Dake meg Castiel kimentek cigizni. Lys lemaradt tőlük, mert engem várt az udvarra vezető, nagy üvegajtó előtt, kívül a kis lépcső tetején.
Dideregve léptem ki a hidegbe, mivel a kabátom a tárolóban maradt. Vacogva összefontam a karom magam előtt, de ez nem sokat segített. Láttam, hogy Castielék tőlünk balra, vagy öt méterre cigiznek.
- Beszéltél vele? - kérdezte tőlem izgatottan Lys.
- I.… igen.
- És? - türelmetlenkedett a fiú.
- Még nem döntött. - szinte hallottam, hogy vacognak a fogaim. - De biztos lehetsz benne, hogy tetszel neki, csak az a baj, hogy nem akarja megcsalni a barátját.
- A franc... az gáz.
- De.… de.… szerintem még van remény. Tuti, hogy melletted fog dönteni!
- Remélem. - Lysander kedvesen megfogta a kezem. - Jössz? Szívjunk el egy cigit!
- Én nem füstölgök... különben is, szétfagyok!
- Ezen könnyen segíthetünk. - Lys kibújt a térdig érő szövetkabátjából és a vállamra terítette. - Most már nem fázol. Gyere oda Dakotához!
- Ne... nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
- De igen!
Nem akartam vitatkozni tovább, beledugtam a karom a kabát újába és hálásan pillantottam fel Lysre. - Köszike! Megmentettél a fagyhaláltól!
- Egy ilyen szép virágból nem lehet jégvirág! - bókolt nevetve Lys. - Na gyere, hógolyózzuk meg a srácokat!
Ötletétől beindult a fantáziám.
- Ne... majd én, te csak figyelj!
Hógolyót gyúrtam, és amikor már csak három lépéssel álltam Dakota mögött, vállon dobtam a fiút.
Dake meglepetten fordult hátra.
- Viviii! Te dobálózol?
- Aha. - mosolyogtam. - Ámor ebben az időben nyíl helyett hógolyókkal lövöldözik! Szíven talált?
- Abszolút! - Dake nevetve magához intett és hevesen átölelt. Ennek azért is örültem, mert kevésbé fáztam, másrészt meg Castiel egyre gyorsabban szívta a cigijét. Ellenséges pillantásokat lövellt felém.
Dake megérintette az orrom.
- Egész lefagyott az orrod! Gyere, Vivike, melegítsük fel egy forró csokival!
- Hm, pompás ötlet!
Elindultunk kézen fogva befelé, de még visszaszóltam Lysandernek.
- Lys, környi óra előtt visszakapod a kabátodat!
A büféhez tolakodtunk. Egy-két perc múlva már a fagyos ujjaim között szorongattam a gőzölgő forró csokit. Nagyot kortyoltam belőle, aztán vigyorogva néztem fel Dakotára.
- Nincs édesebb?
- De, véletlenül van. - a kezembe nyomott egy kis tábla csokit. - Gondoltam, hozok neked egy kis finomságot.
- Szerintem te is finom vagy! - kuncogtam flörtölve.
- Szerencséd van, mert ma le vagyok árazva. - viccelődött Dake. - De csak neked! A szavatossági időt majd megtárgyaljuk délután.
- Ó.… és kóstolót is kapok?
- Még szép! Neked bármit, kiscicám!
*
Eközben a magas asztalnál állt Nathaniel és Dajan.
- Látod, a csajod nyomul Dakotára. - figyelmeztette Dajan a szőke srácot. - Ne hagyd ezt!
- Ha egyszer ő kell neki, én mit tehetnék? Elég bajom van enélkül is. Szükségem lesz egy mellékállásra. Délutánonként be kell majd segítenem a nagybátyám pizzériájába, mert a szüleim lejjebb vették a zsebpénzem, amiért a sportot választottam a DÖK elnökség helyett.
- És mi kenne, ha matekból korepetálnál gyengébb tanulókat? A csinos kis Vivient ingyen is taníthatnád... Ajánld fel neki a segítségedet... Ez egy jó ok lenne a közelebbi ismerkedésre, nem gondolod?
- De.… nem is rossz ötlet! Ha rendeződtek a dolgaim, talán belevágok. Most inkább hagyom.
- Szánalmas pöcs vagy, barátom! Elrepül a madárka, ha nem cselekedsz!
*
Megszólalt a csengő. Felmentünk az első emeletre környezetvédelem órára.
Levettem a kabátot, a karomra terítettem és a lépcső legtetején ácsorogva vártam, hogy felérjen Lys. Mikor megpillantottam lent, hevesen integetni kezdtem, aztán elkezdtem lefelé rohanni felé. A negyedik lépcsőfok után megbotlottam és egyenesen a Lys előtt cammogó Castiel karjaiba zuhantam.
Castiel majdnem kiejtette a kezéből a mobilt, de még időben elkapott, hogy ne essek el, és fél karjával átölelte a derekam.
- Minő meglepetés! - mosolygott önelégülten a vörös ördög.
Kirántottam kettőnk közül a beszorult kabátot, de ez hiba volt, mert görcsbe rándult a testem, amikor megéreztem, hogy ágyéka a combomhoz ért.
- Bocs... Castiel.. olyan ügyetlen vagyok! - vörösödtem el zavaromban.
- Igazán? Már azt hittem, direkt vetetted rám magad.
- Miket képzelsz? Nehogy azt hidd, hogy minden lány a te karodba vágyik! - vágtam rá élesen.
- Lehet, hogy nem mind - de te igen! - vágta rá a nagyképű szemétláda.
Egy türelmetlen alak a hátunk mögött megszólalt.
- Jó lenne, ha a szerelmi ügyeiteket nem a lépcső közepén intéznétek! Miattatok mindenki más is áll.
Csak most kaptam észbe. Gyorsan elengedtem Castiel vállait, mert közben láttam, hogy tényleg mindenki egyhelyben toporog mögöttünk.
Egy szempillantás alatt megfordultam, Lysanderbe karoltam és kezébe nyomtam a kabátot, majd elindultunk felfelé.
- Nagyon köszönöm, Lysander! Isteni meleg a kabátod! - kacsintottam a fiúra, miközben jobbra tértünk a termünk felé.
- Nincs mit. Neked bármikor! Amúgy is százszor jobban áll neked. - bókolt Lys.
Vidáman felnevettem.
- Ezzel vitatkoznék! Én ellenkező véleményen vagyok!
Beálltunk az osztálytársainkhoz. Dajan és Nathaniel állt előttünk.
- Vivike, ne felejtsd el a holnaputáni meccsünket! Nath abban reménykedik, hogy te leszel a fő szurkolója.
* "Nath reménykedik"? - kapta fel a fejét Castiel. - Ejnye, Nathaniel, már megint az én nőm kellene? Na, majd teszek róla, hogy ne rád figyeljen a fő szurkolód... Te kis stréber! Azt hiszed bejön Viviennek a nyafis nyomulásod? Hát, öcsi, még nem ismered a lányt. *
- Mész a kosármeccsre? - kérdezte tőlem Dakota meglepetten.
- Aha. Tán' te is játszol? - kérdeztem zöld szemű udvarlómóltól.
- Nem. Nem tudtam, hogy téged érdekel a kosárlabda.
- Az nem is. - mosolyogtam. - De a jóképű játékosok, annál inkább!
- Hú, de huncut vagy! - nevetett Dake és megcsipkedte az oldalamat.
Ezután még volt egy matek és egy jogi ismeretek óránk.
Mikor hazaértem, csodálkozva vettem észre, hogy anyám otthon van. Épp a nappaliban porszívózott.
- Szia, anya! - ordítottam, és vidáman a kanapéra dobtam a hátizsákom, majd lekucorodtam a kanapéra.
- Mi ez a jókedv? - kérdezte anyu és lekapcsolta a porszívót.
- Egész jó napom volt.
- Bővebben, ez mit jelent?
Hogy mondhattam volna el anyának, hogy azért vagyok feldobva, mert olyan nagy sikerem van a fiúknál?
- Semmiből sem kaptam karót, az már fél siker... meg fontos hívást várok!
- Egy lovag?
- De még milyen! - nevettem. - Káprázatosan szép, zöld szeme van!
- Örülök, hogy elfeleltetted azt, aki szilveszterkor átvert.
Rögtön elvette a jókedvem. Miért juttatja mindig mindenki eszembe Castielt?
- Nem felejtettem el! Még mindig rossz érzés, ha látom. Nap mint nap szenvedek miatta suliban, de most Dakota új reményeket táplál bennem.
- Igazad van, kislányom. Egy kudarc után nem áll meg az élet.
- Erről jut eszembe... rendezhetek szülinapi bulit a hétvégén?
Anyu gondolkodott egy darabig, de láttam rajta, hogy nem akarja elrontani a jókedvem.
- Hány főről lenne szó?
- Csak az osztálytársaim, úgy tizenöt-húsz fő.
- Na jó, nem bánom! A bátyád tavaly háromszor ennyi embert csődített össze. Most akkor legyen ez a te bulid!
- Ó, anyu, imádlak! - felugrottam és boldogan tündéri anyukám nyakába vetettem magam. Végre nem Tony barátaival kell unatkoznom!
- Miféle buli? - jött be az előtérből Antony, fél lábán még cipő volt, a másikon csak fekete zokni. - Mit nem hallok!
- Tony! Húzd le a cipőd! Most porszívóztam! - szólt rá anya.
Tony lehúzta a fél pár cipőjét és látványosan kirepítette az előtérbe.
- Jól hallottad! Az idén nem a névnapod, hanem a szülinapom lesz megünnepelve! - közöltem vele büszkén.
- Nehogy már! - tajtékzott a bátyám. - Már meghívtam a haverokat! Nem mondhatom le! Eddig mindig én hívtam a vendégeket, hugi!
- De ez most az én bulim lesz! - pereltem a tesómmal.
- Nehogy már!
- Fejezzétek be, gyerekek! - intett le minket anyu. - Közös buli lesz! Tony, hány srácnak szóltál?
- Max tíznek!
- Az elég is! - csúfoltam ki.
- Te csak hallgass, te idecsődítesz húszat!
- Egyszer nekem is lehet!
- És még csajokról nem is gondoskodtam! - kapott a fejéhez Tony.
- Nyugi, bátyus... az osztályomban van egy jó pár csinos szingli csaj.
- Friss húsok? Egyre jobban tetszik a bulid! - mosolygott az ezüst hajú, szívtipró bátyám. - És még Castielnek is szólnom kell.
Én meg se akarom hívni!
- Mivel az egész osztályt meghívom, gondolom, ő is itt lesz. Hagyd rám őt, én akarom meghívni! Mindenkinek csinálok névre szóló meghívót.
- Oké, rád bízom, de ki ne merd hagyni!
- Én megyek is, megírom a meghívókat. Ha csörög a telefon, azonnal szóljatok!
Fel is másztam a létrán és a szobámba mentem.
Az íróasztalomhoz ültem, elővettem egy csomag írólapot, félbevágtam a lapokat és még azokat is félbe hajtottam. Aztán kiöntöttem agy tucat filctollat és színes ceruzát az asztalomra, majd elkezdtem névre szóló, színes meghívókat gyártani. Természetesen a Dakotáéval kezdtem, hisz neki már délután oda akartam adni. Castiel nevét feltűnően szebben sikerült leírnom, mint a többiekét és ez nagyon bosszantott. Dake meghívóját a zsebembe dugtam, a többiekét beraktam a táskámba. A Castét legalulra tettem, mert még mindig vacilláltam, meghívjam-e. De ha nem teszem, a bátyám kinyír!
Épp összepakoltam a ceruzákat, amikor hallottam, hogy lent csörög a telefon. Mint egy őrült úgy rohantam le, hogy felvegyem.
Egyrészt örültem, hogy Dakota miatt kimozdulhatok otthonról, másrészről jól esett, hogy ilyen édesen nyomult rám. Talán, ha megerőltetem magam, akkor képes leszek csak rá koncentrálni és kiverem a fejemből a vörös ördögöt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése