Olvad a jég...

Reggel arra ébredtem, hogy fázok és valami erősen az ágyhoz szögez. Résnyire nyitottam a szemem, s felfedeztem, hogy Castiel szuszog mögöttem, és kisajátította az egész takaróm. Ezt nem hagyhattam annyiban. Hátra tekeredtem és egy erős mozdulattal magamra húztam a paplant. Ezzel persze felébresztettem az alvó oroszlánt. Sóhajtva simult hozzám, és magához préselt, ráadásul egyből harapdálni kezdte a fülemet.
  - Jó reggelt, szépségem! - súgta a nyakamba.
Testi közelségétől egyből magamhoz tértem, felé fordultam és a nyaka köré fontam a karom. Jó lett volna mindig így ébredni.

  - Neked is jó reggelt. - válaszoltam, s ajkammal megérintettem a szája sarkát.
  - Mindig így kéne ébresztened. Hatásosabb, mint a vekker. - mosolygott kéjesen.
Örültem, hogy ő is így gondolja. Elég volt ennyi a boldogsághoz.
  - Legalább jól indul a reggelünk! - vigyorgott Cast. Fölém hengeredett, a karjaimat lefogta a fejem fölött, csípőmre ült, s úgy nézett le rám, mint egy vadászó oroszlán. Szürke szeme elhomályosult, vörös haja kócosan keretezte az arcát. Mire kitaláltam volna mire készül, lehajtotta a fejét és nekiesett a nyakamnak, mint egy kannibál. Tudta, hogy imádom, amikor a nyakamat csókolja és harapdálja, pont ezért csinálta. Kezdtünk belemelegedni a dologba. Forróság járta át a testem, s éreztem, hogy Castielt is elragadja a szenvedély, a reggeli játszadozás mindjárt átfordul vad szeretkezésbe.
  - Vivi, mindjárt elkésel a suliból! - vágódott ki a szobám ajtaja, és Tony jelent meg az ajtórésben kék pólóban és farmerben. Amikor felfedezte, mi zajlik az ágyban, megrökönyödött grimasszal kapta a kezét a szeme elé. - Júj, basszátok meg! Erre nem voltam felkészülve kora reggel! Befejezni a huncutkodást, mert elkéstek!
  - Nem tanultál meg kopogni? - förmedtem a hívatlan látogatóra, majd zavartan lelöktem magamról Castielt, hogy elfedjem lenge hálóingem a tesómtól.
  - Mindig elfelejtem, hogy a hugicám már felnőtteset játszik! Komolyan mondom, sűrűbb a szexuális életetek, mint az enyém! Szégyelljétek magatokat!
  - Az gáz, testvér! - nevetett Cast.
  - Nem szégyelljük magunkat! Mi már csak ilyenek vagyunk! Nem kéne irigykedned! - néztem Antony-ra gúnyosan. - Mi még abban a korban vagyunk, amikor a szex éltet minket, és elhiszem, hogy kellemetlen neked, hogy te és a menyasszonyod csak takaréklángon vagytok!

  - Ez jó volt, Vivieni! - nevetett a beszólásomon Castiel és hanyatt vágta magát, úgy röhögött.
  - Te csak ne okoskodj, Vivien Marsall! Ha beárulom anyunak, hogy olyanok vagytok, mint a párzó nyulak, azt hiszem, lecsökkenti az itt alvásokat, és akkor jaj nektek!
  - Azt mert meg, de irigy vénember! - nyelveltem harciasan, és az egyik kispárnát a bátyám felé röpítettem, de sajnos nem találtam el, mert nevetve becsukta az ajtót és távozott.
Hát így gázolt bele Tony buldózer a szépen induló reggelünkbe....
Hiába aggodalmaskodott a bátyám, idejében elkészültünk, elértük a buszt, és időben beértünk a suliba.
Becsengetésig a büfében eszegettünk és beszélgettünk a többiekkel, mert enni azért csak nem volt időnk. Alexy, Lys, Eva és Kim társaságában sajtos szendvicset majszoltunk.
  - Milyen volt a verseny, fellépés vagy micsoda? - kérdezte a mellettem topogó Kim Evától.
Barna bőrű barátnőm a lehető legtávolabb helyezkedett el felemás szemű exétől és szándékosan levegőnek nézte.
  - Jaj, nagyon izgultam, de fergeteges élmény volt. - válaszolta a fekete garbós és szürke farmeres, hosszú hajú szépség. - Sajnos csak harmadikak lettünk, de legalább gyakoroltuk a színpadi fellépést és azt, hogy támogassuk egymást ének közben.
  - A részvét a fontos. - jegyezte meg Kim, aki kapucsínót szürcsölt.
  - Ezt a vesztesek mondják, de mi született tehetségek vagyunk! - tiltakozott Alexy, aki lila inget viselt, fekete nadrágot és sárga pufis mellényt. Kék hajával olyan volt, mint egy valódi papagáj.
  - És szerények is! - csúfoltam ki nevetve. A világért sem szakadtam volna ki a hátulról ölelő vörös ördög karjából, hisz mostanában keveset voltunk együtt és elvonási tüneteim voltak.
  - Ha nincs az a Back Hell simán nyerhettünk volna. - válaszolta a barna bársonynadrágos és fehér pulcsis Lysander csüggedten.
  - Bizony, azok a gyökerek előnnyel indultak, mert az ő sulijukban rendezték a versenyt. Könnyű úgy nyerni, hogy a zsűri és a közönség is bálványozta őket. - tette hozzá Cast száj húzgálva.
  - És Trent jól néz ki, a csajok úgy visongtak, amikor színpadra léptek, hogy az elképesztő! Nedves bugyival ugrándoztak miatta. Azt vártam, mikor dobálják fel a színpadra a tangákat! - folytatta a mesélést Eva. Olyan elképedt fejet vágott, hogy muszáj volt nevetnünk rajta.
  - De Castiel is jól néz ki, a mi oldalunkon ő lenne a szívtipró, csak az a baj, hogy még nem ismerik! - csóválta a fejét Alexy.
  - Álljatok le, gyerekek! Nem a külsőmmel, a hangommal szeretném elbűvölni a közönséget! - emelte meg a kezét Cast.

  - Megértünk, de be kell látni, hogy minden rockbanda lényege egy istentelenül jó pasi a mikrofon mögött. - érvelt megint Alexy. - Ráadásul a vörös hajad miatt sem vagy szokványos. Ha valaha befutsz, vagy befutunk a külsőd is közre fog játszani, nem csak a hangod!
  - Ezzel egyet kell értenem, szívem - csókoltam arcon a duzzogó rockpalántát. - de azért, te Alexy barátom, hagyd abba a pasim fényezését, mert még féltékeny leszek rád! - tréfáltam
  - De amúgy elég színes a bandátok. - mosolygott Kim vidáman. - Cast a dögös rockisten, Eva a sötét angyal, Alexy a színfolt, Lysander az érzékenység, Nina a nyafka kislány. Ennél vegyesebb nem is lehetne.
  - Nina nem nyafka! - förmedt rá szigorú pillantással Lys.
  - Ó, ezer bocsánat, ha tévedek! - vágott vissza Kim fölényesen.
Figyelmeztetően oldalba böktem a könyökömmel, mert nem akartam, hogy kora reggel balhézzanak.
  - Amúgy is a hang a lényeg a bandában, nem a kinézet! - kötötte megint az ebet a karóhoz Castiel.
  - Mindenesetre óriási élmény volt több száz idegen ember előtt fellépni és lenyűgözni őket a dalunkkal. Bár nem nyertünk, én nem kudarcnak fogom fel. Ez csak ugródeszka a sikeres jövő felé. - bölcselkedett Lys.
  - Igazad van, de legközelebb kicsináljuk azt a Trent Colton akárkicsodát. - szorult ökölbe Cast keze a derekamnál.
Nyugtatóan elkaptam a kezét, "kibontottam" az öklét és a hasamra simítottam hosszú ujjait.
  - Dúl benned a versenyszellem, drágám, ne neki akarj bizonyítani, hanem nekem...
  - Neked könnyű. - a vörös srác szája mosolyra húzódott, és a bal kezével maga felé fordította a fejem, hogy meg tudjon csókolni. Szája mentolos ízű volt, mert a szendvics után bekapott egy rágót. Örömmel fogadtam a jutalom csókot, el is felejtettem, hol vagyunk.
  - Aztán betörne a fejed, drága Vivi, ha minden rajongójának így köszönné meg az odaadást! - hallottam jobbról Alexy élcelődését.
  - De még az övé is! - kacagtam és Cast vállába túrtam az arcom.
  - Csók csak neki jár, minden más csaj le van tojva! - fogadkozott Cast meleg tekintettel.
  - Milyen szép ez! - tapsikolt Eva.
  - Ez szép? Inkább émelyítő! - legyintett a kemény Kim.
Jót nevettünk torz grimaszán, de aztán sajnos megszólalt a csengő.
Hétfő lévén első óra matek volt. Még, amikor befelé nyomultunk a terembe, akkor odasúgtam Castnak, hogy Kimmel akarok ülni, mert le akarom nyugtatni zsörtölődő barátnőmet. Nem volt ellene kifogása, a padom mellett homlokon csókolt, aztán hátra ment Lysanderhez.
Alig ültem le a fekete sapis csajszi mellé, egyből nekiszegeztem a kérdést.
  - Mi ez a negatívitás már megint?
  - A Ninás megjegyzésemre gondolsz? - kérdezte suttogva. Muszáj volt halkra fognunk magunkat, mert a tanár elkezdte az órát. - Csak úgy kikívánkozott belőlem. Ne értsd félre, már nem vagyok féltékeny, csak látom, hogy nem illik Lysanderhez az a pióca.
  - Én is így látom, de nem teszem szóvá, mert nem akarom megbántani Lysandert. Majd rájön magától, hogy értelmetlen a kapcsolatuk, már ha van nekik olyan...
 - Nem mondta Cast? Tényleg együtt vannak? Járnak, vagy csak szórakoznak?
  - Igazából nem kérdeztem erről. Lys tabu téma nálunk, mert a legjobb haverja, én a tiéd, így hanyagoljuk a témát, mivel ellentétes oldalon állunk. Jobb a békesség. - vallottam be az igazat.
  - Megértem. De azért jó lenne tudni.
Néhány percig csendben ültünk, nem találtuk a szavakat, de aztán eszembe jutott valami más.
  - És mi a helyzet Alexszel? Nagyon rád volt kattanva a szombati bulin.
Kim zöld szeme elsötétedett.

  - Kínos volt. Nem mondom, hogy nem esett jól a nyomulása, hisz nőből vagyok. Tetszik, hogy az exem vissza akar szerezni, de már nem érzek iránta semmit. Az Alexes fejezet lezárult az életemben, már nem szeretem, nem lenne fair újrakezdeni vele.
  - Neked kell tudni. - hagytam rá. - Érzelmek nélkül nem sok esélyetek lenne megint együtt...
  - A szex jó volt vele régen. - kuncogott Kim pajkosan. - De ez nem elég jó alap az újrakezdéshez. Engem jobban kiakasztott az, hogy Matty mennyire rád kattant.
  - Sss! Hallgass, te szédült nőszemély! Még csak az kéne, hogy valaki meghallja! Nem meséltem róla Castielnek, mert nincs miről. Feleslegesen felizgatná magát és balhézna. Részegek voltunk, kicsit elszaladt velünk a ló, de attól még Castielt szeretem, és nem cserélném le másra. Bánt is a lelkiismeret a buli miatt, de már nem tudom visszacsinálni.
  - Ne emészd magad! Jól szórakoztunk és kész. Kell egy ilyen este is.
  - Ja, de legközelebb tíz év múlva! - fanyalogtam búskomoran. Nem akartam több őrült bulit a párom nélkül. Tanultam a mostani esetből. Nem szabad sokat inni és pasikkal flörtölni, ha egyszer kapcsolatban vagyok. Nem érné meg a szenvedést, ami akkor jönne, ha kiderül a bűn, még akkor sem, ha igencsak aprócska hibát követtem el. Castiel már így is rohadt féltékeny Renre, nem kell, hogy mindenkire az legyen!
Következő szünetben a fiúk kimentek bagózni, én meg képes voltam velük fagyoskodni, csak hogy együtt legyek Castiellel. Ölelkeztünk, marháskodtunk, ki akartunk élvezni minden egyes együtt töltött percet, hisz olyan kevés volt belőle. A hangulat akkor romlott kissé, amikor Nina is közénk bújt, ráakaszkodott Lysre, s úgy csüngött rajta, mint egy kis majom. Felfordult tőlük a gyomrom, reméltem, mi nem vagyunk ennyire rémesek. Ráadásul választ kaptam arra, amiről Kimmel tanakodtunk: csak a vak nem látta, hogy Nina és Lysander együtt vannak, csak titkolóznak, hogy ne bántsák Kimet. Helyeseltem a döntésüket, így megfogadtam, hogy nem mondom el a barátnőmnek. Jobb a kegyes hazugság, mint a fájó igazság.
Kövi szünetben leráztuk a bandát, az első emeleti folyosón enyelegtünk a nagy ablak alatt. Cast a radiátoron ült, én az ölében, bújtunk, csókolóztunk, enyelegtünk. Kevésnek éreztük azt a rövidke tíz percet, de be kellett érnünk ennyivel. Az ebédet már a tömegben nyomulva fogyasztottuk el a fal mellett a büfénél, mert az álló asztalunk foglalt volt.
Szalmakrumplit rendeltünk, Castiellel azzal etettük egymást. Kim és Lys gúnyolódása lepergett rólunk, fel se vettük, boldogan turbékoltunk.
Hamar eltelt a nap, Kimmel, Rosával és Patty-vel a nap végén a sportcsarnokba siettünk, mert utolsó óránk kosáredzés volt.
Már az öltözők előtt elkapott minket a negyedikesek tesi tanára, és közölte, hogy elmarad az edzés, mert Boris gyűlésen van. Igazából örültem neki, hogy nem kell Nath vagánykodását nézni és feleslegesen rohangálni a koszos labda után. Mire észbe kaptam, a csajok otthagytak, közös délutánt terveztek a plázában.
Még a folyosón ácsorogva írtam egy SMS-t Castielnek.
 "Hali drágám! Elmarad a kosáredzés, hazamentem gyalog! Jó gyakorlást, ugorj be hazafelé menet! Cupp és love! 💓"
A táskám oldalzsebébe süllyesztettem a mobilt, majd unottan megindultam a hátsó kijárat felé.
  - Veled tarthatok? - hallottam meg a hátam mögött Ren bizonytalan hangját.
Megtorpantam, és közben fel is vidultam. Örültem, hogy nem egyedül kell kutyagolnom a hidegben.
Bevártam a fekete szerkós srácot, s biztatóan mosolyogtam rá.
  - Naná, hogy igen! - harsogtam jó kedvvel. - Úgyis egy felé lakunk, és legalább nem fogok unatkozni.
  - Ismered te legalább azt a szót? Nem hinném, hogy az az unatkozó fajta lennél. - jegyezte meg Ren vidáman.
Lenyűgözött, hogy ilyen jó hangulatban van. Nála ez ritkaságnak számított. Hagytam, hogy kinyissa nekem az ajtót, aztán a sulikapuig hallgattunk.
A járdán sétáltunk egymás mellett, amikor újra megszólaltunk.
  - Tegnap vigyáztam a húgodra. Úgy örülök, hogy mostanában olyan kis cserfes és gondatlan.
  - Tényleg az. És tudod, hogy ez neked köszönhető?

Ren oldalvást pillantott rám, s elismerő szavai zavarba hoztak. A nyakamig húztam a cipzárt a piros kabátomon, nem igazán tudtam, mit feleljek erre.
   - Ó, biztos nem, csak...
  - Ne szerénykedj, Vivi! Te is tudod, én is tudom, hogy jó hatással vagy Sissy-re. Hála neked, az oviban is jobban barátkozik a többi gyerekkel, és ezt anyukádtól tudom. Olyan vagy nekünk, mint valami védőangyal.
  - Én angyal? Na, ne hülyéskedj! - forgattam a szemem tiltakozva. Szerettem őket, szinte már a családhoz tartozónak éreztem magam, de nem akartam, hogy hős legyek a szemükben. - Castiel szerint inkább vörös démon vagyok.
Ren állán megrándult egy izom, s ebből sejtettem, nem kellett volna felemlegetni imádatom tárgyát. Nem tehetek róla, de mindig elfelejtem, hogy a két srác nem csípi egymást.
  - Hanyagoljuk a témát, mert a seggünkkel együtt a hangulat is befagy.
Határozottan egyet értettem, bár meglepett Ren közvetlen és laza stílusa. Csak az orrom alatt kuncogtam.
  - Jó, akkor váltsunk témát. Tegnap megtudtam a húgodtól, hogy egy menhelyen dolgozol rész-munkaidőben.
  - Igen... nos kell a pénz.
  - Azt gondoltam, de miért pont állat menhelyet választottál? És borzasztó, hogy egy fél éve ismerlek, haverok vagyunk, és Sissy-től kell megtudnom, hogy szereted az állatokat.
Menet közben Ren nem nézett rám. A járdán sétálva a fagyos földet nézte a talpunk alatt.
  - Ki fogsz nevetni, de először azért figyeltem fel a menhelyre, mert "Clara" állatmenedék a neve, és hát a név... anyukámra emlékeztet, meg aztán ő volt oda minden apró jószágért. Még szeptemberben egy városfelfedező kószálás alkalmával fedeztem fel az állatsegítőt. A név vonzott, aztán meg az árva jószágok. Először csak Démont hoztam haza onnan, de aztán visszajártam, és amikor az ablakon olvastam, hogy kisegítőt keresnek jelentkeztem, és örömmel csinálom a melót. Az almok kitakarítása nem annyira muris, de az etetések, babusgatások nagyon nekem való. Olyankor kikapcsol az agyam, csak a tollát hullató papagáj, bolhás macska, kidobott kutya számít. Jó érzés segíteni.
Mindig éreztem, hogy Ren mogorva külseje mögött érző szív dobod, de most, ahogy csillogó szemekkel, meleg hanggal az állatokról beszélt, levett a lábamról. Olyan szeretet sugárzott belőle, hogy kedvem lett volna minden árva jószágot befogadni.
  - Ez de jó. - mosolyogtam szívből. - Jó lehet olyan hobbit találni, amit ennyire szeretsz. És egyszer el kell vinned arra a menhelyre, hogy magam is szétnézzek.
  - Lehet róla szó, de csak akkor, ha ketten megyünk. Kizárt, hogy elvigyünk oda Sissy-t. Ahogy őt ismerem az összes árva cicát hazahordaná.
Nagyot nevettem, bár egy pillanatra az is eszembe jutott, mit fog szólni Castiel, ha elmondom neki, hogy édes kettesben programot szerveztem Rennel. Nem gondoltam, hogy ezzel az ártatlan ajánlattal hátsó szándéka lenne, ráadásul én kotyogtam, hogy megnézném a menhelyet, de valószínű, hogy Cast nem lesz feldobva az ötlettől, hisz valamiért a párom utálja Rent.
   - Júj, már el is képzeltem, hogy tele lenne a házatok apró szőrgombócokkal. - mosolyogtam, már csak azért is, hogy eltereljem saját negatív gondolataimat.
  - Apám meg falra mászna, ugyanis allergiás a macskaszőrre.
  - Na bumm! Akkor tényleg nem szabad a húgod cicák közelébe engedni.
  - Amúgy is mindegy neki, lehet kutya, hörcsög, de még hal is. Régóta nyúz már minket háziállatért, de még nem tudta megfűzni apát.
  - Azért, lehet nem lenne hülyeség valamit beszerezni neki. Gondoskodást tanulna. - jött elő belőlem a nevelőnő.

  - Ebből a szempontból igazad van - értette egyet a srác, de aztán elhúzta a száját. - de ismerem a kicsit. Megunná, és nekem kéne gondoskodni bármilyen jószágról. Nem férne bele az életembe a tanulás a meló és a suli mellé.
  - Ó, akkor értem már, miért nincs barátnőd. - tréfáltam. - Nem fér bele az időbeosztásodba...
Ren arca elsötétült és már kurvára bántam, hogy ilyen bizalmas megjegyzést eresztettem el. Még ha nem is értettem, miért ilyen zárkózott, nem kellett volna a lelkébe gázolnom.
  - Más oka is van annak, de nem kötöm az orrodra.
  - Jó, értem. Ne haragudj, ha rosszat mondtam, csak furcsállom, hogy nem jársz senkivel. Nem vagy csúnya fiú, ha akarnád, biztos akadna minden ujjadra két csaj.
  - De nem akarom nagyon... sőt sehogy. Addig nem bántanak meg, míg nem engedek senkit se magamhoz!
Sejtettem, hogy az anyukája elvesztése közrejátszik a zárkózottságában, de nem bírtam megérteni, hogy nem vágyik a szerelemre.
Kicsit sikerült megmérgeznem a hangulatot, de azért tovább beszélgettünk arról, ki, hogy áll a tantárgyakból, és arról, hogy mennyire unjuk már a fagyoskodást.
Észre se vettem, milyen hamar hazaértünk. A nagy szóáradatban nem az útra figyeltem és már Renék háza előtt álltunk.
  - Hát... akkor búcsúzom, jó tanulást vagy melózást délután. - topogtam a járda szélén és a cipőm orrával egy befagyott tócsát kopogtattam.
  - Bejössz? Úgyis hamarabb értünk haza! Főzök egy kávét.
Meglepett a meghívás, de jó jelnek vettem, hogy folytatni akarja a beszélgetést. Szóval nem a kávé miatt mondtam igent, hanem azért, hogy több mindent megtudjak róla. Mióta ismerem sosem volt ennyire nyílt és beszédes, kivéve a karácsonyi kitárulkozásakor.
Csak, amikor a kis lépcsőn jártunk, és a zsebéből kivette a kulcsot, akkor eszméltem rá, hogy nincs otthon senki, ketten leszünk. Persze nem féltem tőle, hisz ő Ren, de valamiért kezdtem feszélyezve érezni magam a gondolattól, hogy kettesben leszünk az üres házban. A karácsonyi csók jutott eszembe, és hogy talán ő többet érez, mint kellene...
  - Hol a húgod? - kérdeztem, mikor kitárta a bejárati ajtót és előreengedett.
  - Még az oviban. Anyukád fogja hazahozni később.
Levettük a kabátokat és a fogasra akasztottuk.
  - Á, értem. - csak ennyit tudtam kinyögni, aztán követtem őt a konyhába.
A helységben káosz volt, a pult tele volt mosatlannal, az asztalon szennyes tányérok, a széken konyharuha, újságok és játékok hevertek.
  - Ó, bocs, tegnap én főztem, aztán meg tévéztünk Sissy-vel, így elhanyagoltam a takarítást. - szabadkozott Ren, amikor elkapta a pillantásom.
Közben megtömte a presszókávéfőzőt, és vizet töltött bele. Ő a pultnak dőlt, én meg a székről az asztalra tettem néhány magazint és leereszkedtem rá.
  - Nem zavar, zsúfolt az életetek.
Amíg lefőtt a kávé, csendben maradtunk, de aztán a gőzölgő csészékkel a kezünkben a nappaliba vonultunk és egymás mellett ücsörögve kortyolgattunk.
  - Jó kávét főzöl. - szólaltam meg elismerően, mert már idegesített a néma hallgatás.
  - Hát... jobban megy, mint a kaja készítés.
  - Nehéz lehet nektek. Anya nélkül felnőni... el se tudom képzelni, milyen.
  - Már megszoktuk. De váltsunk témát, ne keseregjünk. - kérte Ren, s láttam a szemén, hogy nem akar a mamájára emlékezni. - Beszéljünk inkább rólad. A te életed sokkal érdekesebb. Boldog vagy? Minden oké Castiellel?
  - Hát persze. - vágtam rá azonnal, de aztán sürgető vágyat éreztem, hogy mindent elmondjak. Nem hazudhatok neki, és magamnak sem. Ösztönösen éreztem, hogy az, amit elmondok neki, az tényleg kettőnk között marad. - Bár... a boldogság relatív. Továbbra is úgy érzem, hogy nem tudok Castiel nélkül élni...
  - De? - kérdezett bele Ren. Maga alá húzta a lábát és érdeklődne nézett rám.
  - Jó, tényleg van egy "de". Már nem olyan a kapcsolatunk, mint eleinte. A szenvedély megvan - zavartan lesütöttem a szemem - a szex még mindig őrjítő, csak kétségbe ejt, hogy már alig van időnk egymásra. Ő folyton próbál, a zene lett az első az életében. Megértem, hogy a jövőjére koncentrál, de néha nehezen viselem, hogy a második helyre szorultam az életében. Nem várom el, hogy éjjel-nappal imádjon, de rettegek, hogy egyszer ez a hirtelen jött hírnév a fejébe száll és elveszítem. - meg se gondoltam, hogy ilyen jó lesz hangosan kimondani a kételyeimet. Végre kiönthettem a szívem. - Tudod, még jól emlékszem a kapcsolatunk elejére. Castielnek barátnője volt, amikor egymásba gabalyodtunk, miattam hagyta el, aztán egyszer már engem is megcsalt egy szőke dús keblű macával. Persze, próbál jófiú maradni, de tartok tőle, hogy egyszer elszabadul a régi énje és elhagy, megsebez, földbe döngöl, ha feladja a szerelmünket és átadja magát a lábánál heverő szebbnél szebb bandababáknak. Melyik pasi nem szereti, ha bálványozzák a bombázók?

  - Ha megteszi, bolond. Többet érsz, mint az összes liba együttvéve. - mondta Ren, miközben görcsösen markolászta a csészéjét, de nem nézett rám, a fekete italt bámulta. - Szerintem, ő is tisztában van ezzel, és akármennyire nem csípem a búráját, látom, hogy szeret. Megértem, hogy nehéz, hogy keveset lehettek együtt, de ami könnyű, azt nem is értékeljük igazán.
  - Köszi a biztatást. - mosolyogtam, de még mindig érzelgős hangulatban voltam. - Ha téged hallgatlak, minden olyan egyszerűnek tűnik, pedig nem az.
  - Csak felfogás kérdése. - vont vállat derűsen a srác.
  - És mi van a te felfogásoddal? - kérdeztem, miközben előre hajoltam, hogy a kis asztalra tegyem kiürült csészémet. - Nem hiszem el, hogy neked nem hiányzik egy barátnő, aki a társad lehet és feltételek nélkül szeret.
  - Ami sosem volt az nem hiányzik. - vont vállat a srác. - Nem mondom, hogy néha nem gondolok rá, hogy bár lenne egy csaj, aki a legfontosabb és úgy szeret, ahogy vagyok...
  - És most jön a te mondatodban a "de". - kotyogtam bele. Madarat lehetett volna velem fogatni, amiért ilyen közlékeny.
 - Valóban, mert az egész szerelem dologban, nekem a megismerkedés, a kitárulkozás okoz gondot. Ott van például a főnököm lánya a menhelyen. Látom, hogy oda van értem, aranyos csajnak tűnik, de nem merek kezdeményezni, mert félek attól, hogy ha megismer, milyen vagyok valójában már nem akar engem.
  - Ez butaság, Ren! - kiáltottam fel hitetlenkedve. - Remek srác vagy, aranyból van a szíved, bármelyik lány boldog lenne, ha közel engednéd magadhoz.
  - Nem, és nem. Még te sem ismersz igazán. Nem csak a szívemen és a csuklómon vannak hegek és égési sérülések... Azt... nem láthatja senki, aki nem ismeri a múltam.
  - Ren...
  - Ne mondj semmit, nem kell a sajnálatod! - villant rám a szürkéskék szempár. Aggódtam, hogy a téma megölte a jó hangulatot.
  - Én nem sajnállak, csak próbállak megérteni. A kettő nem ugyanaz. És ha nem engedsz senkit se közel magadhoz, és úgy viselkedsz, mint egy riadt sündisznó, akkor sosem leszel boldog, sosem ismered meg a szerelem csodáját...
  - A szerelemhez nem kell mindig két ember. Nem ismered a plátói szerelem fogalmát? - kérdezte gúnyosan, de láttam rajta, hogy elszomorodott.
  - Az nem boldogít.
  - Néha nem is baj. A szerelem sokszor kegyetlen, romboló és fájdalmas, az meg már kijutott nekem, szóval téma lezárva.
  - Jobb is, de....
A mondatom a telefonom dallamos csengése szakította félbe.  Megijedtem, és annyi mindenről meg akartam volna még győzni Rent, de fel kellett vennem, főleg, hogy a hívó Castiel volt.
  - Haló... - mosolyogtam a telefonba.
  - Hol az ördögbe vagy? Azt mondod óra után nálatok vegyem az irányt, aztán meg az öcséd azzal fogad, hogy még haza sem értél. - drága szerelmem ingerült volt és haragos.
  - Bocs, észre se vettem, hogy így elszaladt az idő. Azonnal megyek, Rennel kávéztam. - tudtam, hogy az utolsó mondat még jobban felbőszíti, de nem akartam hazudni.
  - Kávé? Rennel? Milyen cuki! Máris gyere, mert nem állok jót magamért!

  - Megyek, ne legyél ideges! - kértem és fel is álltam, fél kézzel magamra húztam nagy szerencsétlenkedve a dzsekim.  - Semmi okod dühöngeni, vagy féltékenykedni.
  - Azt majd még meglátjuk! - éreztem, hogy nyugtató szavaim, csak olaj a tűzre.
Nem akartam Ren előtt veszekedni, már így is kínos volt a helyzet, ezért egyszerűen csak kinyomtam a telefont.
  - Mint hallottad, mennem kell. - pillantottam Renre, amikor a fotelből elvettem a válltáskám.
  - Le kell nyugtatnod a felbőszült tigrist?
  - El se hiszed, olykor mennyire az. Saját tulajdonának tekint, de szeretem ezt. - még egy halvány mosolyt is megengedtem magamnak. - És megvannak a módszereim a lecsillapítására.
 - Hűha... jobb, ha nem tudok erről, piszkos a fantáziám.
  - Na, pontosan olyasmikre gondoltam. - kuncogtam, de már a kis lépcsőn álltam odakint. - Köszönöm a kávét, és jót beszélgettünk!
  - Igen, jó volt. További kellemes délutánt!
  - Remélem, az lesz. - forgattam a szemem. Búcsút intettem, végig szaladtam az udvaron, majd az utcán azt a néhány métert is gyorsan tettem meg. Tudtam, hogy Castiel türelme fogytán van.
Gombóccal a torkomban pakoltam le az előtérben, aztán beléptem a nappaliba.
Amint Cast és Lucas észrevett, az öcsém baljós képpel a konyhába vonult, a vörös srác meg felugrott a kanapéról és úgy nézett, mintha minimum száz éve várna rám.
  - Mi ez, hogy a gyökérrel kávézgatsz? Mi ez, hogy nem vársz itthon, ahogy megígérted? Mit várhatok most tőled? El fogsz hagyni? Le akarsz cserélni? Mondd meg az igazat, mert ebbe beleőrülök! - Castiel úgy járkált a szőnyegen, mint egy igazi ragadozó tigris. Szürke szeme szikrákat szórt, idegesen a haját piszkálta.
Láttam, hogy aggódik, retteg és fél, nem akar elveszíteni. Még ha a vádaskodása alaptalan is, imádtam, hogy ennyire ragaszkodik hozzám. Lehet, hogy bolond vagyok, de amikor ilyen vad tűz és erő sugárzott belőle, ugyanaz volt, mint akit megismertem. A veszélyes, kiismerhetetlen vörös ördög. Aki nélkül unalmas és üres lenne az életem. Legszívesebben magyarázkodás nélkül rá vetettem volna magam, hogy a kanapén egybeforrva fejezzük be a vitát, de úgy éreztem, meg kell ezt beszélni, mert később megint előjöhet ez a probléma, ha nem orvosoljuk.
  - Sajnálom, hogy elfeledkeztem az idő múlásáról. - kezdtem bűnbánó képpel.
  - És rólam is elfeledkeztél? - Castiel, mint egy durcás gyerek, a fotelbe vetette magát onnan nézett fel rám haragos szemekkel.
  - Rólad soha! - vágtam rá egyből. - Csak ittunk egy kávét és beszélgettünk. Ahogy neked is vannak barátaid, úgy nekem is lehetnek!

Nem volt szép ezzel zsarolni, de nem voltam hajlandó engedni. Nehogy már ne legyenek barátaim! Nem áldozhatom fel magam érte, nem várhatok minden szabad percben rá, még akkor sem, ha imádom. Mindkettőnknek van saját élete és baráti köre...
  - De ne ez a szerencsétlen kripli legyen már! Rühellem a srácot. Pont azért barátkozol vele, hogy engem bosszants, igaz? - kérdezte Cast, olyan acélszürke szemekkel, hogy szinte a szívembe mart.
  - Nem, te buta! - békülni akartam. Határozottan az ölébe másztam. Szembe ültem vele, a lábam lelógott a combjánál a két karfán keresztül. - Azért barátkozom Rennel, mert imádom a húgút, sajnálom őket és kedvelem. Ártatlan barátság fűz hozzá. - a kezem hevesen dobogó szívére tettem. - Hogy is szerethetnék mást, amikor a szívem érted dobog? Hogy gondolhatod azt, hogy megcsalhatlak, amikor minden porcikámmal téged akarlak? Amikor a szíved, a szemed és a vadságod kitöröl belőlem minden mást? - hogy bizonyítsam a szavaim hitelét, a nyakára csúsztattam a kezem, felemeltem a fejét, majd a szám az övéhez nyomtam.
Akkor már mindketten zihálva vettük a levegőt, nem is vártam mást, mint azt a zabolátlan, dühös és birtokló csókot, mint amivel büntetni készült, de aztán legyőzött minket a szenvedély. Nyögdécselve simultunk össze, a testemen végigcikázott az öröm, amikor kezei a derekamon és a gerincemen kalandoztak. Hiányzott már ez a hevesség, még akkor is, ha mostanában minden veszekedés és bolondság után szexbe torkollott minden tisztázás és megbeszélés. Nem tagadhatjuk meg saját magunkat. Ő birtokolni akar, én megveszek érte, így lesz mindig minden megoldva! Vörösek vagyunk, hevesek, szenvedélyesek, talán még kicsit őrültek is, de talán pont ezért nem tudunk szabadulni egymástól...