Libabuli

Elég nehezen telt a délutánom további része. Mikor beleuntam a takarításba, lefeküdtem a nappaliba tévét nézni, mert még két óra sem volt. Anya csatlakozott hozzám, együtt néztünk valami tortasütős műsort. Nem sokat beszélgettünk, csak megkérdeztem, hol vannak a tesóim. Lucas a szobájában valami harcos számítógépes játékkal szórakozott, a bátyám meg elment egy haverjával míg én Kentinnel odavoltam csavarogni. Gondoltam egyet és felmentem átöltözni. Egy lila térdig érő, fehér virágos tunikára esett a választásom, majd felvettem hozzá egy fekete sztreccs, fényes nacit. Ehhez volt egy lila, nagy sarkú térdig érő csizmám, azt húztam fel. Felfrissítettem a sminkem is. Már az utolsó simításokat végeztem, amikor annak a bizonyos motornak a búgására lettem figyelmes. Úgy rohantam az ablakhoz, hogy majdnem elhasaltam a szőnyegben, de kilestem. Nem tévedtem. A királykék motor leparkolt a házunk előtt. Na, még csak Ő hiányzott!
Lementem anyámhoz, közöltem vele, hogy Antony-t keresi a batárja, erre persze azt mondta, menjek ki és mondjam meg, hogy nincs itthon. Hát, mit tehettem?
Castiel összefont karokkal hegyelt a motoron, a sisakot a kormányra akasztotta. Hideg és felkavaró pillantásokkal méregetett.
  - Már csak te hiányoztál! - jegyeztem meg az orrom alatt pufogva, mikor a kapuba értem.
  - Neked is szép napot, Vivica! Hol a bratyód? - kérdezte önelégült mosollyal az arcán.
  - Nincs itthon, úgyhogy elhúzhatsz! - válaszoltam "kedvesen".
  - Mi ez a fagyosság már megint, kislány? Unom már, hogy minden ok nélkül így beszélsz velem. Ha hazakeveredik a tesód, mondd meg neki, hogy este megint benézek.
  - Mondd meg neki te magad! Nem vagyok az üzenetrögzítőd! - köptem oda élesen. Komolyan olyan vagyok ilyenkor, mint egy durcás, feleselő ovis, de nem tehettem róla. Ezt hozta ki belőlem.
Castiel a fejét csóválta.
  - Egyáltalán nem oké, hogy így beszélsz, minden ok nélkül! Elmondanád végre, mi a bajod velem? - kérdezte, és úgy nézett, mint akit tényleg nagyon érdekel a válaszom.
  - Semmi. - nyögtem ki elvörösödve. - Tényleg semmi.
  - Akkor legyünk barátok végre! - kérte.
Barátok? Tényleg lehetnénk mi barátok? Olyan furcsa volt ez a gondolat. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy én és Ő együtt menjünk moziba, bulizni, vagy bárhová, mint barátok. Idegenkedtem ettől, hisz mellette nem vagyok önmagam. Furcsán bizsereg mindenem, ha elképzelem magam mellette, és nem hinném, hogy olyan lazán elhülyülnék vele bárhol, mint Kentinnel délelőtt. Feszült vagyok a közelében, és ez nem jó alapja egy barátságnak. De mivel választ várt, és ezt nem tudtam elmondani neki úgy, hogy ne csináljak magamból hülyét, beleegyeztem a dologba. Úgysem hittem, hogy igazi barátságra vágyik, de ki tudja, egyszer talán jó haverok leszünk.
  - Jó, rendben. Részemről oké. - még egy bizonytalan mosolyt is varázsoltam az arcomra.
  - Akkor... csak úgy barátilag megkérdem, hogy kerültél te reggel a Flörtbe Kentinnel?
  - Ó, csak arra jártunk... Egész jó hely. Ti gyakran jártok oda?
  - Igen. Az a törzshelyünk!
Remek! Akkor be nem teszem oda többet a lábam!
  - És miért nem dicsekedtél eddig azzal, hogy ez a nyikhaj a barátod? - faggatott tovább a vörös ördög, mivel nem szóltam semmit. Hangja és vigyora gunyoros volt.
  - Ne blamáld már őt! - kértem szúrós pillantás kíséretében. - Amúgy meg semmi közöd hozzá, hogy kivel járok!
  - Aha, most szóltad el magad, szóval jártok! Gratulálok! Bár kicsit furcsállom, hogy olyan rövid volt a délelőtti randitok. Mikor eljöttem fél óra múlva a kávézóból, már a kapuban búcsúzkodtatok. Vagy túl gyors ez a srác, vagy nem sok mindent csináltatok. - vont kérdőre Cast, és csak nagyokat pislogtam. Felhúzott, mint mindig. Hát ennyit a barátságunkról!
  - Elmés következtetés, de semmi közöd hozzá! Most pedig tényleg tűnj el, mert programom van! Csak feltartasz, meg amúgy is Tony-t kerested, nem engem.
  - De veled is tudok beszélgetni.
  - Jé, te még azt is tudsz? - gúnyolódtam vele.
  - Én tudnék, de veled nem lehet! - vágott vissza Castiel. - Te csak marakodni tudsz.
  - De nem mindenkivel!
Castiel megint a fejét csóválta, de most mosolyogva. És ettől a mosolytól melegem lett, pedig nem volt rajtam a kabátom.
  - Mindenre van egy éles válaszod?
  - Többnyire igen. - kuncogtam nevetve.
  - És elárulod, hová készülsz ilyen dögös szerelésben?
"Dögös?" Tényleg ezt mondta? - ujjongtam magamban. És ha már ilyen bókot kaptam, illő normálisan válaszolni.
  - Nem tartozik rád, de nem titok. Irishez megyek, mert meghívott bulizni. 

  - Iris bulit szervez? És engem, miért hagyott ki?
  - Lányparti lesz. - közöltem vele. Gonosz mosollyal hozzátettem: - Bunkó pasik nélkül.
  - Nem veszem magamra a célzásodat, Vivien. Eldöntöttem, hogy ma nem fogsz kihozni a sodromból!
Miközben Cast vigyorgott, arra gondoltam, lehet, hogy már el is késtem a dumapartiról, mert itt bájolgok vele, ráadásul még oda is kell találnom valahogy. Bár most, hogy barátok vagyunk, talán megkérdezhetem, tudja-e hol lakik Iris, hisz ők már régebben is egy suliba jártak.
  - Castiel - fura volt így szemtől szembe kiejtenem a nevét. - tudod merre lakik Iris?
  - Naná, hogy tudom! A Kathaline utcában. - és mikor értetlen fejet vágtam megkérdezte: - Tán nem tudod, merre van?
  - "Tán nem!" Elmagyaráznád, hogy jutok oda, ha szépen megkérlek?
Persze láttam a szemén, gyanús neki, hogy akkor lettem csak kedvesebb, mikor információkat akartam szerezni tőle, de ez most nem érdekelt. Ott akartam lenni a libabulin.
  - Te még szépen is tudsz kérni? Ez csoda! - gúnyolódott. - De hogy ne hidd azt, szívtelen szörnyeteg vagyok, elmondom, hogy jutsz el nála. A Diákpark keleti részénél letérsz jobbra az uszoda mellett, aztán mész két saroknyit balra, és ha megtaláltad a mozit, már jó helyen jársz, mert két háznyira túl mész rajta és a tizenhármas számú ház már az Iriséké.
Fancsali pofát vágtam. Egy szót sem értettem az egészből. Valahol a Diákpark környékékén elvesztettem a fonalat. - Elmagyaráznád még egyszer, érthetőbben?
  - Nem fogtad fel, szívecském? - csusságolt a kis piszok.
És én megint bepöccentem...
  - A te bugyuta magyarázatodat egy professzor se értené meg! De mindegy! Majd csak odatalálok... ha meg mégis eltévedek, az a te lelkeden szárad!
  - Nem tehetek róla, hogy a kicsi agyaddal gond van. - cukkolt megint Cast.
  - Ó, de kedves vagy - mint mindig! - néztem rá villogó szemekkel. - Egy utálatos, öntelt barom vagy!
Castiel nem bírta ki nevetés nélkül.
  - Látod? Ha szóba állunk egymással, mindig veszekedés lesz a vége.
  - Csak tudnám, miért! - nevettem én is.
NAGYON furcsa volt a kedves Castiel. Még ijesztőbb, mint a démoni Castiel. Eddig se tudtam, mit gondoljak róla, de most aztán végképp összezavart.
  - Mert makacs vagy! - közölte Cast lazán.
  - Te vagy makacs!
Castiel megadóan maga elé emelte a kezét. - Jó, oké, mindketten azok vagyunk.
  - Ezt megbeszéltük! De most már tényleg mennem kéne Iriséknél, és még ki kell találnom, hogy jutok oda.
  - Ülj repülőre. - nevetett Castiel, de nem tudtam rá haragudni. - De hé! Mit marháskodunk itt? Szívesen elviszlek, úgysincs más dolgom. Öt perc alatt ott leszel!
  - Neeem! - tiltakoztam hevesen, és a szívem ki akart ugrani a helyéről. - Nem ülök fel a motorodra, mert még elgázolunk valakit.
  - Jaj, Vivica, ne légy már ilyen gyerekes! Életemben eddig egy embert akartam elütni, az is te voltál! Nyugodtan bízhatsz a vezetési képességeimben, sosem borultam még fel!
Valójában nem a borulástól féltem. Remegett a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy a motoron milyen közel kerülnék hozzá. Nem akartam testközelbe kerülni hozzá. Csakhogy kényszerhelyzetben voltam. Ez lenne a legegyszerűbb módja, hogy eljussak az osztálytársamnál. Vagy vele megyek, vagy sehogy. Na jó, csak kibírom ezt a kínos motortúrát!
  - Na, gyere már, ne parázz! - unszolt Castiel.
  - Nos... én... most tényleg elvinnél?
  - Most tényleg! Nem hülyéskedtem. Ülj fel és huss. - mutatott előre a kezével Cast.
Nem volt más választásom. Jöjjön, aminek jönnie kell!
  - Várj, még beszaladok a dzsekimért, és szólok anyának, hogy elmentem!
Már a járdán jártam, amikor Castiel utánam kiabált. 

  - De ne mondd meg anyukádnak, hogy felülni készülsz egy gonosz motoros bácsihoz!
  - Nyugi, el fognak engedni. Anyu tudja, hogy nem foglalkozom csúnya motoros bácsikkal. - nevettem és nyelvet öltöttem rá.
  - Miért, én csúnya vagyok? - kérdezte felháborodva.
  - Csúnyának épp nem mondanálak, de motoros szélhámos, az biztos!
Gyorsan otthagytam, beszéltem anyukámmal, majd felkaptam a fehér kabátom. Bizonytalanul mentem vissza Casthoz. Közben ő kihozta a garázsból a bátyám bukósisakját.
  - Nesze! - nyomta a kezembe. - Ezt muszáj lesz feltenned.
  - Ó, arra az esetre, ha mégis felborulnánk?
  - Á, nem. De tudod azt tanították a KRESZ vizsgán, hogy kötelező. Na, pattanj fel, mert sosem érsz oda! Nehogy lemaradj valami szaftos pletykáról.
  - Izgat az téged?
  - Engem valami más izgat. - vigyorgott Cast kétértelműen, és leesett az állam. - Ülj már fel és ölelj át!
  - Én? Átölelni téged? Tudod mikor! - fancsalodtam.
Castiel már megint nevetett.
  - Kénytelen leszel, ha nem akarsz leesni. - elkapta a kezem, és a motor felé rántott. - Na, mi lesz már? Azért nem érek rá sötétedésig.
Torkomban dobogó szívvel a fejembe húztam a sárga sisakot. Nagyot sóhajtottam, és felültem mögé.
Hogy vagyok képes ekkora hülyeségre? Castiellel motorozom. Teljesen elment az eszem! Megint kockára teszem a szívem!
Mikor a motor felbődült ösztönösen átkulcsoltam a karjaimmal a derekát. Olyan közel kerültem így hozzá, hogy a szívem máris rendellenesen össze-vissza vert, és attól féltem, a két dzseki nem elég vastag ahhoz, hogy ezt ne érezze. Viszont, be kell vallanom, nagyon jó volt ilyen közel lenni hozzá.
Olyan sebesen száguldottunk, hogy csak elmosódott csíkokban láttam a házakat, amik mellett elhaladtunk. A sebességtől a fülemben süvített a szél. Az éles kanyaroknál, amikor megdőlt alattunk a berregő szörnyeteg, kénytelen voltam szorosabban ölelni Castielt, mert attól féltem a földön kötök ki.
Annyira elkábultam a szédítő sebesség mámorától - és talán a közelségétől - hogy nagyon rövidnek tűnt számomra az út. Percek alatt odaértünk, Cast leparkolt egy kis élelmiszerbolt előtt.
Megkönnyebbültem, de a szívem mélyén azt kívántam, bár tartott volna tovább ez a pillanat!
Körbe néztem. Láttam, hogy a szemben lévő ház előtt ott áll Kim, Viola, Charlotte, Lisa és Peggy.
*
  - Hé, az ott nem Castiel? - mutatott a motorra Lisa. - Csak nem meghívta Iris őt is?
  - Szerintem, nem ide jött. - húzta el a száját Charlotte.
  - Nem is ez a lényeg! - kukkolt a túloldalra Peggy irigykedve. - Ki az a csaj mögötte?
*
Leszálltam a motorról, levettem a sisakot, és a sofőröm kezébe nyomtam.
  - Most az adósod lettem. Köszi a fuvart!
  - Nincs mit. Ennyit meg kellett tennem, a béke érdekében.
Mosolyogva néztem rá. Minél többet gyakorlom, annál jobban megy ez nekem. Jeee!
  - Tényleg kösz. Talán, mégis jobban járok, ha elássuk a csatabárdot.
  - Csak most már nehogy azt hidd, hogy kihasználhatsz, te boszorka!
  - Nem áll szándékomban, Castiel.
  - Az jó. Kezdem elhinni, amit a bátyád mondott rólad.
  - Mit fecsegett az az idióta? - csattantam fel mérgesen.
  - Semmi különöst, csak azt, hogy kicsi korod óta makacs vagy, nagyszájú, önfejű, de jószívű és nem ejtettek a fejedre.
 Megjátszott szigorral vállon böktem.
  - Te szenyó! Csak nem azt gondoltad, hogy hülye vagyok?
  - Á, nem, de valami hasonlóra gyanakodtam. - mosolygott eszméletlenül szépen, s majd elolvadtam. Ez a pasi túl... nem tudom... csábító, de ugyanakkor veszélyes is. Ez nem jó párosítás! Ó-jaj!
  - Ó, Cast, ne szívass, az nem áll jól neked!
  - Akkor mi áll jól nekem? - flörtölve tette fel a kérdést, s én beleremegtem.
  - Hát... - Mit lehet erre válaszolni? Azt, hogy neked minden jól áll??? Ezt, ugye nem mondhattam! - A motorod. Ez a kék csodajárgány illik hozzád!
Gratuláltam magamnak, mert kivágtam magam.
  - És tetszik neked?
  - Mi? - ez a flörtölés vagy cicázás nagyon megviselt.
  - Hát a motor, vagy...
Mielőtt befejezte volna a mondatát, gyorsan közbevágtam. Féltem, hogy nem tudom mindig kivágni magam, és amilyen éles szeme van, még a végén észreveszi, hogy tetszik nekem.
  - Ó, persze, nagyon dögös a mocid! És kék is, ami a kedvenc színem.
  - Hm, most már ezt is tudom. De lépnem kéne. A csajok már türelmetlenül várnak. - intett a fejével a kiguvadt szemekkel figyelő lányokra.
Belém bújt a kisördög.
  - Na és? Hadd várjanak! - Nem akartam elengedni. Olyan jó volt vele evődni. - Le akarsz rázni?
  - Dehogy, csak azt hittem, sietsz a barátnőkhöz.
  - Nem, nem olyan sürgős. Úgy látom, még Rosára is várnak.
  - Akkor megyünk még egy kört?
Úgy nézett rám, hogy kis híján kísértésbe estem, de azért nem akartam a csajokat cserben hagyni, meg azt sem, hogy azt higgye, úgy ugrálok, ahogy ő fütyül.
Felnevettem.
  - Azért annyira nem érek rá.
  - És este? Jársz dizsibe?
  - Nem. - válaszoltam meglepve. Ez tényleg bulizni hív? Lehidaloook! - Nem ismerek itt semmilyen bulis helyet.
  - A bátyád nem visz magával?
  - Vinne, de valahogy nem szeretem, hogy a dili haverjait mindig rám állítja bébicsősznek.
  - Mi Lysanderrel minden jó helyet ismerünk. Mostanában a Gold Star Klubba járunk. Talán egyszer összefuthatnánk ott...
Elájulok! Elájulok! Mentőt! Ez már túl sok volt, gyorsan menekülni akartam.
A lányok felé sandítottam és láttam, hogy már Iris kijött a lányok elé és Rosaly is jön a mozi felől.
  - Ne haragudj, de most már tényleg mennem kell!
  - Szia! De akkor, ne is reménykedjek, hogy egyszer eljössz a Gold Starba?
  - Egyszer talán. - mosolyogtam még rá, aztán otthagytam.
* Peggy elképedve nézte a nevetgélő párocskát.
  - Nem hiszek a szememnek! Castiel Vivien Marsallt furikázza? Ki vagyok akadva!
  - Hogy lehet? Eldobom az agyamat! - irigykedett Lisa is. - Amber is ki lesz bukva!
* - Ez még nekem is új. - mondta Kim, hisz neki sem beszélt Vivi Castról, sőt állítólag gyűlöli.
Gyanútlanul átsétáltam az úton.
  - Szevasztok! - üdvözöltem a csajokat.
  - Vivien, szerintem tartozol nekünk némi magyarázattal! - szólt rám rögtön a piros kabátos Lisa.
  - Miféle magyarázattal?
  - Csak arról, hogy mióta vagy ilyen jóban Castiellel? - kérdezte pulykaméreggel Peggy.
  - Erre én is kíváncsi lennék. - mondta Viola.
  Zavartan nevettem. Még csak az kéne, hogy ezek elkezdjenek pletykálni rólunk.
  - Semmi olyasmi nincs, amit ti képzeltek! Cast a bátyám haverja. Őt kereste, amikor indulni készültem, és mivel nem tudtam, merre lakik Iris, elhozott. Nem kell felfújni a dolgot, továbbra sem csípem.
Ó, hogy mindjárt rám szakad az ég, amiért hazudozok!
  - Hiszi a piszi. - súgta Kim a fülembe, mikor Iris befelé terelt minket.
A nappaliban kötöttünk ki. Bordó bőr ülőgarnitúra és fotelek fogadtak minket. A dohányzóasztalon szendvicsek, kólák és mindenféle rágcsálni valók vártak minket. Elhelyezkedtünk a modern helyiségben. Iris elmondta, hogy a szülei vidékre utaztak, így zavartalanul dumálhatunk. Először eszegetni kezdtünk, aztán Iris előhozott egy twister szőnyeget és játszani kezdtünk. Elég jól szórakoztunk, főleg mikor úgy összegabalyodtunk rajta, hogy kupacba borultunk. Mikor már a hasam fájt a nevetéstől, visszaültünk a helyünkre beszélgetni. Persze szerelmekről, eddigi pasi ügyeinkről esett szó. Be kellett számolnom kéthetes románcomról Martinnal, de Kentinről hallgattam. Kim elmesélte, hogy ismerte meg Alexet. Aztán a szexre terelődött a szó. Kim persze bevallotta, hogy már lefeküdt Alexszel, és Lisa sem volt már szűz, ahogy Charlotte sem. Peggy meg dicsekedett vele, hogy már négy pasival is lefeküdt. Iris nem nyilatkozott, én meg szégyenkezés nélkül bevallottam, hogy még nem kerültem olyan közel egy sráchoz sem. Még fiatal vagyok. Majd, ha eljön életem szerelme, akkor odaadom neki magam, ha már megértem rá.
Kicsit később Iris remek ötlettel állt elő.
  - Csajok, mi lenne, ha véleményt mondanánk a 9. Á. fiúgárdájáról? Én sorolom a neveket, ti meg véleményt mondtok!
  - Remek ötlet! - ujjongott Charlotte.
Én meg csak főttem magamban, hisz megint szóba fog kerülni Castiel, és még véleményt is mondjak róla. Príma!
  - Az első... Alexy! - kiáltott Iris, aki fekete ingblúzt viselt, kék farmerrel. A haja szokásosan hátra volt fonva. Ő ült a bőrkanapé közepén, Viola és Lisa között.
Lisa fancsali képet vágva lefelé mutatott a hüvelykujjával. - Nulla.
  - És homokos! - köpte be Peggy utálkozva.
  - Tényleg? - csodálkozott Rosa. - Ezt nem tudtam, de végül is nem számít. Én bírom, hogy egyéni stílusa van.
  - Én is. - értettünk egyet mi is Kimmel.
Most Nathaniel következett.
  - Közepes. - mondta Peggy.
  - Nem egy eldobni való. - helyeselt Lisa.
  - Túl jó fiú. Igazi stréber feje van. Szerintem uncsi lehet. - húzta el a száját Charlotte.
  - Ez egyáltalán nem igaz! - fakadtam ki. - Nathaniel nagyon édes. Nekem szimpatikus. Olyan kis cuki volt velem a minap a strandon. És a mosolya...
  - Wow! Vivi, még a végén belezúgsz! - örvendezett Kim. - Összeillenétek.
Gondolatban nagyon is egyet értettem Kimmel. Tényleg összeillenénk. Miért is nem tudok belezúgni, egy ilyen normális srácba? Miért pont Castiel után esz a fene?
  - Szerintem is szép pár lennétek! - mosolygott rám Iris, de nem hagyta, hogy válaszoljak, mondta a következő fiú nevet. - Armin következik.
  - Vagány kis kandúr. - nevetett Charlotte.
  - Első osztályú. - bólogatott Peggy.
  - Nekem is nagyon bejön. - vallotta be Kim. - Bizony, ha Alex nem lenne, akkor rástartolnék.
  - Nekem nem igazán az esetem. - mondtam.
  - És mit szóltok Lysanderhez? - kérdezte Iris.

  - Szódával elmegy. - legyintett Rosa.
  - Nekem tetszik. - pirult el Viola.
  - Nekem nagyon bejön, hogy kitűnik a tömegből. Bevallom, én rá pályázok. - olvadozott Charlotte.
  - Egynek elmegy. - mosolyogtam.
  - Leigh a kövi.! - kacagott Iris.
 Rosa nevetve fenyegetőzött az ujjával.
  - El a kezekkel a pasimtól!
  - Nyugi, én biztos nem veszem el tőled. - mondta drámaian tréfásan Lisa.
  - Én sem. - vont vállat Peggy.
  - De Amber szívesen megtenné. - kotyogott Kim.
  - Ez igaz. Állandóan próbálkozik Leigh-nél, de egyszer kikaparom a szemét. - dühödött fel Rosaly.
  - Én neked drukkolok, ha harcra kerül a sor. - nevetett a házigazda.
  - Szerintem, igazán aranyos a barátod, Rosa. És szépek vagytok együtt. - mosolygott biztatóan Viola.
Kentin került szóba. Persze mindenki lehurrogta. Elmondták mindenféle műmacsónak, meg egyebeknek. Nem érettem. Csak én látom, milyen szép zöld szeme van? Rögtön a védelmembe vettem, mondtam, hogy jó srác ő, és igaz barát, ami a legfontosabb. Meggyanúsítottak vele, hogy szerelmes vagyok belé, de elmondtam, hogy bár egyszer majdnem jártunk, inkább a barátságot választottuk.
Jade- ről is megoszlottak a vélemények, Viola, Lisa és Peggy jó csávónak tartotta, mi nem annyira.
Dajan mindenki szerint aranyos volt, csak Charlotte volt ellenvéleményen. Gabriel mindenki szerint jó pasi, bár Rosa megjegyezte, hogy ő sosem tekintett rá, mint helyes pasira, mert nagyon jó barátja Leigh-nek. Dakotánál aztán jött a nyálcsorgatás. Még én is áradoztam róla. Itt Kim volt az, aki kijelentette, hogy neki nem az esete.
  - Szándékosan hagytam a sor végére a kis szívtiprónkat, Castielt. - vihogott Iris.
Már a neve hallatán is görcsbe rándult a gyomrom.
  - Ez a fiú olyan magával ragadó. - sóhajtott Charlotte álmodozva. - Irtó helyes, szuper a motorja, úgyhogy tökéletes!
  - Engem nem villanyoz fel. - cöngetett Kim.
  - Jó a gyerek. - vihogott Lisa. - De nem hajtanék rá. Túl sok csaj van oda tőle, nem rivalizálnék érte, mert nem ő az egyetlen jó pasi a földön.
  - Imádni való. Teljesen belezúgtam! - vallotta be pironkodva Peggy.
  - Tényleg menő pasi. - értett egyet Rosa. Viola is csak bólogatott.
Már csak én nem mondtam semmit. A lányok várakozva néztek rám.
Hogy is mondhatnám el, milyen viharokat kavart fel bennem? Kinevetnének, ha elmondanám, hogy első pillanattól fogva szeretem, csak félek tőle és ettől az érzéstől. Valami hihetőt kell mondanom róla. De mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne ilyen vonzó ez a srác. Nem csoda, hogy úgy oda vannak érte a lányok. Csak nehogy a végén valamelyik újdonsült barátnőm csapja le a kezemről!
  - Nem rossz. - nyögtem ki végül. - Egész helyes pasi. Csak kár, hogy olyan beképzelt. Az ilyen fickóktól távol tartom magam... de a motorja eszméletlen!
  - Iris, te régebbről is ismered. Mesélj nekünk róla! - könyörgött Peggy.
  - Nem fogom nektek kitálalni az életét. - jött a szigorú válasz Iristől. - De azt elmondhatom, hogy igazi bulibolond. Minden jó partin ott van. Csak egyet akar, hogy jól érezze magát. Néha meg szórakozásból csavarja el a lányok fejét.
  - Nem is csoda, elég sokan buknak rá. - nevetett Lisa.
Ezek szerint Castiel minden nőnemű lényre ilyen hatással van, nem csak rám. Szóval csak egy vagyok, vagy "lennék" a sok közül.
Iris folytatta Cast leírását.
  - Castiel nehezen kötelezi el magát. Néha élvezi a problémák megvitatását. Ráadásul, nagyon válogatós. A szívét nem lehet könnyen behálózni és féltékeny típus is. Imádja a társasági életet, és ha úgy tarja kedve, szeret a középpontban lenni, de vannak napok, amikor rideg, mint egy kőszikla. Mellette nem unalmas az élet, az már biztos... Bár az is igaz, hogy elég nehéz kiismerni, mert gyakran váltogatja két arcát. - Magamban megállapítottam, hogy eddigi tapasztalataim alapján én is ilyennek ismertem meg Castielt. - Függetlenségre vágyik, de azért szeretetre is. Ez igazán ellentmondó, de hát mi mást várhatnánk tőle? - kacagott fel a végén Iris.
  - Kemény dió! Próbálkoznék vele, de félek, hogy beletörne a fogam. - vihogott Peggy.
A féltékenység kínzó érzése töltött el.
Miután nem jött több megjegyzés, szerencsére témát váltottunk. Iris azt kérdezte, ki merre megy bulizni.
Én persze megint mondhattam, hogy sehova.
  - Otthon fogsz ülni? - nézett rám, mint egy ufóra Lisa.
  - Igen, bár mehetnék bulizni a bátyámékkal, de nincs kedvem hozzá.
  - Gyere velem a Gold Starba! - kérte rögtön Iris. - Csörgünk egy jót!
Na, pont oda nem mennék, amikor ugye Castiel említette, hogy oda készül. Kicsit se lenne gyanús, ha mégis ott kötnék ki.
  - Gold... Gold Star? - kérdeztem zavartan. - Nem ismerem a helyet.
Erre Iris részletesen elmesélte, milyen klassz és népszerű hely. Kim látta rajtam, hogy ideges lettem, ő ismert annyira, hogy tudja, viselkedésemnek oka van, de szerencsére nem tett megjegyzést.
  - Ugye jössz velem, Vivi? - rimánkodott a vörös, fonott hajú lány.
  - Talán majd máskor, most tényleg nincs hangulatom.
  - Kihagysz egy jó kis bulit? - kérdezte tőlem Peggy lebecsmérlően. - Neked a zárdában a helyed az apácák között!
Mérgesen harapdáltam a szám szélét. Ez a csaj kezd kihozni a sodromból!
  - Nem vagyok apáca, de semmi közöd az életemhez! Megvan rá az okom, hogy ne tegyem be ma a lábam abba a nyomorult diszkóba!
  - Vivi, csillapodj! - szólt rám Kim. - Mi van veled? Túl hamar felkaptad a vizet.
  - Bocs, Peggy, de nem tűröm, ha valaki szekál. - tértem jobb belátásra a békesség kedvéért.
Talán ezért is veszekszem folyton a nagy dumás Castiellel  is.
  - Ilyen viselkedéssel egy pasi sem fog rád ragadni! - csúfolt ki Lisa.
Mielőtt megszólalhattam volna Kim a védelmemre kelt.
  - Vivinek nincs oka panaszra. A bátyja haverjai, Kentin és még Nathaniel is tette neki a szépet a strandon!
  - Hát igen... Ken meg Nath csak kiscserkészek. - legyintett Charlotte. - Őket nem nehéz elbűvölni.
  - És mivel magyarázod, hogy Castiel csak úgy furikázza Vivit? - kérdezte Viola.
Nagyot sóhajtottam. Muszáj ötpercenként a vörös nagymenőről beszélni?
  - Na, igen... erre végképp nincs magyarázat! - húzta el a száját grimaszolva Charlotte.
  - Jaj, ne fújjátok már fel ennyire a dolgot! - kértem kiakadva. - Olyan nagy dolog, hogy nem volt jobb dolga, és elhozott?
  - Igen az! - vágta rá Peggy. - Mert engem kellene furikáznia!
  - De úgy látszik, nem te vagy az esete. - Rosa hangjában felfedeztem némi kárörömöt. - Ha Vivien tetszik neki, ti nem tehettek semmit!
  - De nem tetszem neki! - tiltakoztam elképedve. - Mindig veszekszünk. Biztos vagyok benne, hogy ma azért segített rajtam, hogy holnaptól a fejemhez vágja, milyen hülye vagyok, mert magamtól nem találtam ide. Előre hallom a fülemben, a bátyámmal ezen fognak lovagolni.
  - Na, ez tuti így lesz. - mosolygott Iris. - Cast ilyen. Velem is így viselkedett, mielőtt jártunk.
  - Jártatok? - kérdeztem ledöbbenve. - Ezt eddig még nem is mondtad!
  - Te meg Ő? Mikor? Meddig? - akadt ki Peggy is.
  - Nyolcadik végén... vagy két-három hónapig. - pirult el Iris. - De többet nem mondok, hiába faggattok!
Majdnem elájultam a hírtől. Két-három hónapig járt Castiellel! Ezt még meg kell emésszem.
  - És jó az ágyban a fiú? - kuncogott Charlotte.
Iris csak lehajtotta a fejét és a tenyerébe rejtette az arcát.
  - No comment! Erről nem nyilatkozom.
  - Fú, te mázlista! - irigykedett Peggy.
Már elegem lett, hogy a lányok folyton Castielről beszélnek. Gyorsan felálltam.
  - Bocs csajok, de szörnyen megfájdult a fejem. Most már hazamegyek.
  - Mindjárt hét óra? - nézett a faliórára Kim. - Nekem is mennem kell, mert este programom lesz.
Így Iris kikísért minket, mi meg gyors búcsúzkodás után átmentünk a túloldalra. Mérgesen nézem a kisboltra, ami előtt nemrég Cast letett. Aztán eszembe jutott, hogy nem is tudom merről jöttem, mert a sebesség és a sofőröm nagyon lefoglalta a figyelmemet.
  - Kim, te tudod, hogy merre kell hazamenjek? - kérdeztem nevetve.
  - Persze. -  vigyorgott Kim komiszul. - Gondolom, a motorosod elvonta a figyelmed. Szívesen elkísérlek. Igazából nyolc után jön értem Alex és a haverja kocsival. Az úton legalább beszélgethetünk.
Örültem annak, hogy van, aki hazavezessen, de annak már nem, hogy az éles eszű és jó megfigyelő Kim, ki akar faggatni az érzéseimről. Viszont talán jót tenne, ha végre kiönteném a szívem.

* írói megjegyzés: elnézést, ha vannak helyesírási hibák! És a lényeg: ITT MÉG MINDIG NEM ÉRT VÉGET A NAP 😄)