Kajálás után a nappaliban tévéztem - egyedül - mivel anyám elment egy munkatársánál, Tony hazakísérté Audrey-t, az öcsém pedig a kori pályán szórakozott a barátaival. Nem is bántam, hogy nem látja senki siralmas állapotomat. Narancslével és chipssel felszerelkezve bevackoltam magam a kanapéra, Jóbarátok maratont néztem az egyik tévécsatornán.
Valószínűleg elszunyókáltam, mert arra riadtam fel, hogy egy test landol rajtam.
Csodálkozva nyitottam ki a szemem. Rögtön jobb lett a kedvem, és a közérzetem, mert Castiel vetette rám magát. Mivel félig elnyúlva feküdtem a kanapén, teljesen betakart a testével. A szürke szempár az enyémmel egy magasságba került, s boldogan túrtam a vörös sörényébe. Hálából homlokon csókolt. Ez volt a legjobb ébresztési mód, nem vitás.
Nyögdécselve simultam hozzá, még a mozgás is nehezemre esett.
- Halihó, te hétalvó! - súgta, miközben már a fülem rágcsálta.
- Hm... hogy kerülsz te ide?
- A házba, vagy rád? - kuncogott a bőrdzsekis és farmeres fiú.
- Is-is.
- A bátyád a múltkor adott egy pótkulcsot. Én is későn keveredtem ágyba, hajnal kettő körül értem haza. Hamar kajáltam ébredés után, aztán az volt az első gondolatom, hogy meglátogatlak. - válaszolta Cast, miközben egy hajtincsem tekergetésével szórakozott.
- Rendes tesóm van, de te még inkább az vagy, hogy rögtön hozzám jöttél. - ismertem be vidáman. A tudat, hogy egyből hozzám szaladt, felmelegítette a szívem. Imádtam magamon érezni a súlyát. Ha tehettem volna így maradtam volna alatta az idő végezetéig. - És mesélj, mi volt a versenyen? Mit énekeltetek, és hányadikok lettetek?
- Gáz volt, csak a harmadikak lettünk. Van egy Black Hell néven futó amatőr banda, akinek ki nem állhatom a frontemberét, valami Trent Colton Neswill, ők taroltak, lealáztak minket. Mi se voltunk rosszak, a Skillet-től a Stars-t énekeltük, jó volt a dal, Nina és Eva prímán vokálozott, remek lett a hangzás, de esélyünk sem volt a Black Hell ellen. Sajnos, de majd legközelebb megmutatjuk! Annak a pöcsnek már saját rajongótábora van. Túl sikeresek egy ilyen amatőr versenyhez, de így jártunk...
Bár Castiel próbált lazán mesélni, láttam rajta, hogy jobban megviselte ez a kudarc, mint azt előadja. Nagyon fontos volt neki a zenélés és a siker, kissé megsajnáltam, amiért most csalódott.
- Jaj, drágám, úgy sajnálom! - szeretettel megsimogattam az arcát. - A harmadik helyezés is szép és legközelebb biztos jobbak lesztek. Megérdemli az a seggfej, hogy lealázzátok legközelebb! - biztattam, és sajnáltam, hogy nem lehettem ott, hogy támogassam és erőt sugározzak neki. Ráadásul a rivális bandára is kíváncsi voltam.
- Úgy van. Legközelebb jobbak leszünk. - fogadkozott a szerelmem. - És ti jót buliztatok?
- Jól... igen, jót mulattunk. - ismertem be, és volt némi lelkiismeret-furdalásom, amiért Matt-tel cicáztam, de nem akartam róla beszélni, mert csak feleslegesen bosszantottam volna forrófejű kedvesem. - Rengeteget táncoltunk, izomlázam is van rendesen...
- Diszkókirálynőt játszottál? - vonta fel a szemöldökét Cast.
- Valami olyasmit.
- Akkor biztos ragadtak rád a pasik. - vágott durcás képet a vörös ördög.
- Dehogy! Tony és Matt vigyáztak ránk.
- Ezt örömmel hallom! Már csak egy kérdésem van: mennyire van izomlázad? - villant fel a szürke szempár pajkosan.
- Nagyon... alig mozog a kezem-lában. - ismertem be alsó ajkam lebiggyesztve.
- Kár. - nevetett Castiel és megharapta a szám. - Olyan terveim voltak mára, amihez kellett volna némi testmozgás.
Bőrdzsekijét a fotelbe dobta, alatta fekete pulcsit viselt.
- Séta, korizás, vagy esetleg más szabadtéri program? - kérdeztem ártatlanul. Már a gondolat is elborzasztott, hogy kimozduljak a házból.
- Ó, de nem működik ma valakinek az agya. Én vízszintes mozgásra gondoltam, mondjuk az ágyikódban! - kacarászott Cast vidáman.
- Jaj, te! - csaptam a vállára. - Hát sajnos arra most alkalmatlan vagyok!
- Ezt szomorúan hallom, de majd csak elleszünk valahogy. - sóhajtott Cast. Legördült mellém és a mellkasára vont. Sokáig feküdtünk összefonódva és szótlanul. Csak a tévé háttárzaja törte meg a csendet. Nagyszerű érzés volt nyugodtan feküdni, nem gondolni semmire, és élvezni egymás közelségét. Castiel karjában olyan volt, mint ha a béke szigetén lustálkodnék. Persze ismertem a viharos, szenvedélyes és vad oldalát is, de annak most nem volt itt az ideje, és örültem is, hogy akadnak ilyen gondatlan, összebújós perceink is.
A nyugalmunknak a mobilom csörgése vetett véget. A készülék a kis asztal sarkán rezgett és énekelt.
Nyögdécselve nyújtóztam érte, de Castiel keze hosszabb volt, ő hajolt ki érte.
Kicsit csalódottan néztünk össze, mert féltünk, hogy befellegzett a délutáni közös sziesztánknak.
- Ki az? - kérdezte, amikor kezembe nyomta a telót.
- Zack. - olvastam le a kijelzőről. Csodálkoztam is, hogy vasárnap délután keres.
- Ne vedd fel! - rimánkodott könyörgő szemekkel Cast.
- De muszáj! Mi van, ha baj van, vagy lemondja a holnapi babafelügyeletet?
Castiel durcás arccal nézett, még fel is ült. Láttam rajta, hogy nem akar elengedni egy percre sem.
- Igen... Szia, Zack! Remélem, nincs baj. - hadartam a telefonba, amikor fogadtam a hívást. Közben próbáltam nyugtatóan szerelmem karjára tenni a kezem, de az makacsul elhúzta tőlem.
- Szia, Vivike! Sajnos baj van! Most telefonált a sógorom, a nővérem kórházba került epével, már meg is műtötték. Meg szeretném látogatni, de az a gond, hogy Ren dolgozik, Sissy-t pedig nem vihetem magammal, úgyse engedik be. Tudom, hogy hétvége van, de nagy kérés lenne, hogy ma átugorj a kicsihez? Dupla gázsit kapsz, ha elvállalod!
Sóhajtva bólintottam, de aztán eszembe jutott, hogy Zack ezt nem látja.
- Nos... tehetek kivételt!
- Köszönöm, kislány! Egy angyal vagy! Igyekszem hamar letudni a látogatást. Két, max három óráról lenne szó. - hálálkodott a vonalban a férfi.
- Igazán semmiség. - jelentettem ki, de közben nagyot nyeltem, mert gombóc keletkezett a torkomban és nem is mertem Castielre nézni.
- Ezer köszönet! Fél óra múlva legyél itt!
- Oké. Megyek. - válaszoltam, aztán kinyomtam a telefont. Csüggedten ejtettem magam mellé.
Castiel úgy ült mellettem, mint egy szobor. Rám se nézett, a tévé-képernyőre meredt.
- Sajnálom, szerelmem, de... - kezdtem bűnbánó arccal, de Cast leintett.
- Hallottam! Nem kell magyarázkodnod! Szemrebbenés nélkül beleegyeztél, hogy átmész dajkálni. - förmedt rám a fiú kemény hangon és borús szemekkel. - Ne is foglalkozz velem! Lassan már csak egy napunk van együtt lógni, de te még ezt is sutba vágod az átkozott Willford família miatt! Mi a faszomért nem tud a drága Ren barátod vigyázni a kis ovisra? Elegem van belőle, hogy fontosabbak neked ők, mint én!
Megütközve néztem a tajtékzó vörös srácra. Fájt, hogy vádaskodik, és az is, hogy semmi együttérzés nincs benne Sissy-ékkel kapcsolatban. Persze, szívesebben lógtam volna vele, de nem hagyhattam cserben Zacket, a kislányt meg még úgy se.
- Kérlek, ne csináld ezt, Castiel! - szóltam rá erélyesen, de viszonylag még nyugodt voltam. - Ren dolgozik, tudod, nem állnak túl jól anyagilag. Zack nővőre kórházba került, meg akarja látogatni, a kis csajt meg nem tudja hová tenni. Muszáj átugornom hozzájuk. Csak két-három óráról van szó!
- Nem érdekel, te az én barátnőm vagy! Nekem kéne az első helyen lenni az életedben! A kurva életbe már! Unom, hogy rám sosincs időd! - Cast felpattant, a hajába túrva mérgesen járkálni kezdett a szőnyegpadlón.
- Ne légy önző, Cast! - szóltam rá, s kezdtem én is begurulni. - Ne káromkodj, és ne várd, hogy magára hagyjak egy kisgyereket! Ne hidd, hogy nem szeretlek, csak azért, mert törődőm másokkal is! És ha már itt tartunk, te hanyagolsz jobban engem a hülye zenélés miatt! Ha össze akarod kötni a kellemest, a hasznossal, jobb lesz, ha lecserélsz Evára! Akkor zenélve és anélkül is meglenne a boldogságod!
A harag mondatta velem ezeket a borzalmakat. Igazából meghasadt volna a szívem, már attól is, ha fontolóra veszi képtelen ötletem, és összeáll Evával, de úgy kiakasztott, hogy nem gondoltam végig mit mondok, csak bántani akartam.
A szürke szempárban viharok dúltak, szinte olyan sötét volt a szeme, mint a beborult égbolt késő este.
- Remek ötlet! Te meg alapíts családot a kis remetével! - köpte Cast gyilkos tekintettel, aztán felkapta a dzsekijét a fotelból, a házkulcsot az asztalra ejtette, aztán elviharzott.
Tátogva és nagyokat pislogva néztem utána. Amikor az előtérben erővel becsapta az ajtót, összerezzentem.
Kábán rogytam a kanapéra.
Ez meg mi volt? Komolyan hajba kaptunk azon, hogy Sissy-re kell vigyáznom, neki meg fontosabb a zenekara, mint én? Hogy jutottunk ideáig? És mi lesz velem, ha nem hülyéskedett, és tényleg Evához megy megvigasztalódni? Ha megteszi, belepusztulok!
Összeszedtem magam, összefogtam a hajam egy fekete hajgumival, aztán átbaktattam a szomszédba.
A kis lépcsőre érve megnyomtam a csengőt.
Kinyílt az ajtó, és Sissy úgy csapódott nekem, mint egy puskagolyó. A piros nadrágos és kék pulcsis kislány átölelte a lábam.
- Szia, Vivi! Tök jó, hogy ma is játszol velem, már kezdtem unatkozni! - a sötét szürkéskék szemek szinte rám ragyogtak.
Leguggoltam és átöleltem apró testét. Jó érzés volt olyantól szeretetet kapni, aki szinte alig ismer, mégis önzetlenül hálás azért, mert vele töltök egy kis időt.
- Szia, virágom! Örülök, hogy örülsz nekem!
A kicsi megfogta a kezem és a kanapéhoz vezetett.
- Gyere, épp egy szép téli képet színezek!
- Apád már elment? - kérdeztem a gyerektől, amikor leültünk a ceruzákkal és kifestőkkel felhalmozott kanapéra.
- Még nem. Nyakkendőt próbálgat, van neki száz, de úgyis tudom, hogy a fekete mellett fog dönteni, mert az a kedvence.
Alighogy ezt kimondta a jobb oldali szobából előbukkant Zack. Barna öltönyt viselt és valóban fekete nyakkendőt. Sissy-vel összeesküvőn nevettünk egymásra.
- Na, mit mondtam! - kacarászott Sissy boldogan tapsikolva.
- Ó, szia, Vivi! Kösz, hogy ilyen gyors voltál! - lépett mellém Zack. - Mi a derültség tárgya?
- Női titok! - kacsintottam cinkostársamra.
- Á, oké. - hagyta ránk a férfi, aztán gyorsan elhadarta a mondandóját: - Ha éhes a kis hercegnő, zacskós levest és tésztát hússal találtok a gázon. Édességet ne adj neki, mert fájni fog a foga! Ha ki akar menni, kiviheted, de csak az udvarra. Nem szeretném, ha kint szaladgálna az utcán!
- Oké. Talán később kiviszem. - bólogatottam egykedvűen.
- Ki fogunk menni. Megígértem Rennek, hogy megetetem a blökit!
- De csak óvatosan azzal a döggel, a szeme sem áll jól! - figyelmeztetett minket Zack, de közben már a sötétszürke szövetkabátját és egy kockás sálat vett magára.
- Vigyázok rá, ne aggódj, Zack! - ígértem ünnepélyesen.
A papa hamarosan távozott, és persze, mondanom sem kell, hogy kis védencem hamar megunta a bent létet. Tíz perc múlva már könyörgött, hogy vigyem ki.
Ráadtam egy viseltes rózsaszín tornacipőt és az otthoni kabátját.
Már kifelé tartottam, amikor Sissy visszaszaladt a házba és egy kocka alakú ételest hozott tele csirkecsontokkal. Ó, igen, a kutya kaja.
Mire észbe kaptam a pöttöm már hátra szaladt a kennelhez. A csodaszép fekete, hatalmas kutya félelmetes pofával nézett a kislányra, de nem ugatott, nem morgott.
- Engedd ki, Vivi, be kell vinnem neki a kaját. - nyújtózkodott fél kézzel a lányka a kennel magasra felszerelt biztonsági retesze felé.
- Biztos, hogy kiengedhetjük? Nem fog ránk támadni, elszökni, vagy ilyesmi? - a szép jószág még nem érdemelte meg a bizalmam. Nem volt bajom a kutyákkal, szerettem őket, de ez az eb túl nagy volt, rémisztő fejjel és valami felsőbbrendűség sugárzott belőle.
- Nem bánt. Olyan, mint a gazdája. Mord, de barátságos. - győzködött Sissy vidáman kuncogva.
Valahogy ezzel sem győzött meg, de adni akartam egy esélyt a kutyusnak.
Nagyot nyelve kinyitottam a reteszt. Féltem, de gondoltam, lesz, ami lesz.
A kutya kiszaladt, s szabadulása örömére szinte örömtáncot járt az udvaron. A kislány beszökkent a kennelbe és kiöntötte neki a sült csirke maradványait.
Aztán a lépcsőre vitte a kiürült tálkát és kergetőzni kezdett a jószággal. Úgy tűnt, a hatalmas kutya jó barátságban van a kis törpével, noha a lányka alig volt egy fejjel magasabb nála.
Megnyugodtam, hogy a kicsi biztonságban van, egykedvűen sétálgattam az udvaron, néha-néha kikerültem egy jéggé fagyott hókupacot. Öt percenként előhúztam a mobilom a zsebemből, szuggeráltam, hogy csörögjön, mert azt szerettem volna, hogy Castiel felhívjon. A sírás mardosta a torkomat, nem akartam, hogy így érjen véget. Szerettem volna, hogy keressen, megbeszéljük, hogy hülyeség volt ez a vita, de persze túl makacs voltam, hogy én hívjam.
Majd egy fél óra múlva Sissy ugrándozott mellém, nyomában a barátságosan csaholó Démonnal.
- Elfáradtam, és nem kell neki a labda. - közölte a kicsi, és kifulladva messze dobta a piros teniszlabda nagyságú golyót.
A kutya rá se hederített, érdeklődve szaglászott körülöttünk.
- Menjünk be? - kérdeztem unottan.
- Nem, jó kint és már nem fázok. - közölte a kislány, de közben engem méregetett. - Baj van? Olyan szomorúnak tűnsz!
Meglepett, hogy átlát rajtam. Pedig nem akartam, hogy tudja, el vagyok keseredve.
- Kicsit összekaptam a barátommal. - közöltem végül kényszeredetten. Már megszoktam, hogy Sissy érettebb a koránál és úgy kell vele beszélnem, mint egy felnőttel. - De nem nagy ügy, majd megoldódik.
- A szerelem szívás, én sosem leszek az! - közölte kacarászva a törpe. - A fiúk hülyék! Ott van például Nick az oviból. Folyton húzza a hajam és kavicsokat rak a cipőmbe. Sean mindig fellök, Chris pedig megeszi a kajámat, ellopja a csokimat. Castiel mit tett ellened?
Sikerült mosolyt csalnia az arcomra. Bár nekem is hasonló gondjaim lettek volna! De szép volt a zsenge gyerekkor.
- Castiel vagány és menő, nehogy elcseszd! - vigyorgott a gyerek. Rózsaszín kötött sapkája alatt felvonta a szemöldökét. - Biztos minden rendbe jön.
- Nagyon remélem. De elég a fiúkból, mesélj a kutyusról! Mióta a tiétek és hogy került hozzátok?
Témát akartam váltani, mert nem akartam a menő, vagány pasimra gondolni, már ha még a pasim...
- Démon a René. - válaszolt a kicsi, miközben a mellette ácsorgó kutya hátát simogatta. - Még a nyáron fogadta be, amikor elkezdett dolgozni a menhelyen. El akarták altatni, de a bátyám nem engedte, inkább hazahozta. Emlékszem, apa nem örült neki, de addig hisztiztem, míg a kutya maradhatott. Persze meg kellett ígérjük, hogy a gondját viseljük.
- Ez érdekes... nem is tudtam, hogy Ren egy menhelyen dolgozik. - jegyeztem meg. Fura volt, hogy már oly régóta vagyok része a családnak, de még mindig sok mindent nem tudok.
- Kell a pénz, néha rám költi, néha magának vesz izéket. - vallotta be a lányka. - Apa nem keres olyan jól, hogy mindent megvegyen nekünk. Ren szereti az állatokat, így szeptember óta suli után és néha hétvégén a menhelyen dolgozik.
- Értem. - mást nem tudtam mondani. El is szomorított, hogy Ren dolgozni kényszerül, mert nincs pénzük mindenre, amit szeretnének.
- De most csaljuk vissza Démont a helyére, mert Ren nem szereti, ha kiengedem. - árulta el huncut mosoly kíséretében Sissy.
A kutya visszakergetése a kennelbe jó móka volt. Kiköptük a tüdőnket és a lábam is kifáradt, mire sikerült bekergetnünk fedett kuckójába.
Mire bementünk a házba, kifulladtam, a kislány pedig megéhezett.
A konyhában békésen ücsörögtünk, ő evett, én meg kapucsínót kortyolgattam. Közben az asztal sarkán lévő telefonom nézegettem, de nem akart csörögni.
- Hívni fog, hülye, ha nem teszi. - pillantott rám a tésztáját kanalazva a kislány.
Fanyarul mosolyogtam. Imádtam, hogy a kis mákszem próbál vigasztalni.
- Cuki vagy! - nevettem rá.
- De komolyan! Castiel olyan dögös... biztos mérges, de szeret. Ha meg mégse, ott lesz neked Ren. - vigyorgott ártatlanul Sissy.
Majdnem kiköptem az italom. Erre aztán nem számítottam.
- A szerelem nem így működik, Cassidy! - válaszoltam csüggedten. - Kedvelem a tesód, de ez nagyom más, mint amit Castiel iránt érzek.
- Ezek olyan bolond dolgok. Ezen a téren még nem értem a felnőtteket. - mondta a gyerek bölcsen.
Megint meglepett, de nem akartam ilyesmin filozofálni. Ehhez túl búskomor volt a hangulatom.
- Jössz babázni? Már jól laktam! - Sissy lecsusszant a székről és megfogta a kezem.
Visszamentünk a nappaliba, a Barbie babákat öltöztettük és fésültük.
Ezzel jól elment az idő, egy óra múlva meg is érkezett Zack.
Kicsit örültem is neki, magányra vágytam, a szobán négy falára, hogy átadjam magam az önsajnálatnak és a magányos bőgésnek, amiért összevesztünk a szerelmemmel és elzavartam egy másik lányhoz.
Gyorsan elbúcsúztam a családtól, Zack ideadta a fizetségem, aztán hazasétáltam. Már sötét volt és látszott a leheletem, így gyorsan kapkodtam a lábam.
Megvacsoráztam Lucassal és anyával. Látták, hogy rossz kedvem van, így nem erőltették, hogy részt vegyek a beszélgetésekben.
Hétkor már pizsamában másztam az ágyamba. Érzelmileg kimerültem, padlón voltam, hamar le akartam feküdni, de aludni nem tudtam. Hiányzott Castiel, bántott, ami történt, de a büszkeségem nem engedte, hogy felhívjam és bocsánatért esedezzek, hisz ő volt az, aki nekem esett azzal, hogy minden fontosabb nekem nála. Pedig mennyire nem volt igaza!
Figyelemelterelésre volt szükségem, ezért elkértem Lucastól a Tabletet, és felléptem a netre.
Búfelejtő pasira volt szükségem. Ki akartam kapcsolódni, és egy jó pasit bámulni órákig. Jhonny Depp még sosem okozott csalódást, így elkezdtem A Karib-tenger kalózait nézni. Már kívülről fújtam a sztorit, de nem tudtam megunni. Már javában a film felénél jártam, amikor kinyílt a szobám ajtaja. Castiel lépett be, mezítláb, dzseki nélkül, de még mindig a délelőtti szerelésében. Fél kezét a háta mögött dugdosta. Meglepetten meredtem rá. Féltem, hogy veszekedni jött, de ugyanakkor örültem is, hogy itt van.
- Szóval, megcsalsz... - jegyezte meg.
Értetlenül és haragosan néztem rá. Nem értettem honnan veszi ezt, és mit akar.
- Minek jöttél? - kérdeztem ridegen.
Bambán néztem rá. Azt akartam, hogy magyarázkodjon. Hogy minden a régi legyen, de nem mertem szólni. Vártam, hogy megtegye az eső lépést. A Tabot az éjjeliszekrényre tettem, helyette megérintettem a rózsa gyönyörű, és selymes szirmait. Reméltem, hogy ez békeajándék.
- Legalább rá aztán nem lehetsz féltékeny, hisz elérhetetlen. - válaszoltam, de közben nem néztem fel, a virágban gyönyörködtem.
- Ez a te szerencséd! - halottam a hangján, hogy mosolyog, aztán az állam alá nyúlt és finoman felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni. - Sajnálom, Vivieni! Utálok veled veszekedni! Kicsit sok most a feszültség, bánt, hogy reggel így itt hagytalak!
Olvadozva néztem rá, de még nem mertem beleélni magam a békülésbe.
- Nem volt otthon Eva? - kérdeztem mogorván. Nem akartam könnyen megadni magam.
- Nem érdekel Eva, a francba már! Tudhatnád, hogy csak te létezel nekem! - fakadt ki Castiel, miközben hosszú ujjaival az arcom simogatta. - Szeretlek, megdöglök nélküled! Rossz volt, hogy nem tudunk együtt lenni, és inkább másnál lógsz, de aztán otthon rögtön elátkoztam magam, amiért ilyen barom voltam, és nem értettem meg, hogy az a kis félárva nélküled egyedül lenne. Mégsem ezen akadtam ki, hanem azon, hogy a zenélésem hülyeségnek nevezted...
Örültem, hogy jobb belátásra tért, és meg akarja beszélni a történteket.
- Én se gondoltam komolyan. - ismertem be, miközben arcom a tenyeréhez dörgöltem. - Tudom, hogy komolyan akarsz ezzel foglalkozni és támogatlak is, csak bántani akartak, mert úgy éreztem, te is azt teszed.
Castielen látszott, hogy megkönnyebbült. A szeme felragyogott, s kicsit közelebb húzódott hozzám.
- Akkor nem kell Evának udvarolnom, ugye? - derült fel Cast arca.
- Megöllek, ha megteszed! - rikkantottam vidáman, majd a nyaka köré kulcsoltam a karom.
- Az én tüzes kis angyalkám! Most akkor jöhet a kibékülős szex? - kuncogott a vörös ördög, miközben fél karja már a derekamon barangolt.
- Naná! - nevettem pajkosan, és csókra nyújtottam a szám.
Több se kellett forrófejű szerelmemnek, ledöntött az ágyra és ész veszejtő csókokkal halmozta el a szám. Alig egy perc múlva jajgatva húzódott el tőlem.
Értetlenkedve néztem fel rá, ő meg nevetve az éjjelire tette a rózsát. A nagy hévben rátenyerelt és egy tövis megszúrta a kezét.
- Nincs rózsa tövis nélkül. - súgtam a fülébe mosolyogva, aztán visszahúztam magamhoz.
- Olyan, mint te. Szép, vörös, csábító illatú és bársonyos, de képes szúrni is, ha nem megfelelően érnek hozzá.
- Majd erről is írj nekem egy dalt, ha már sztár leszel, jó? - húztam kacéran, de közben már úgy simultam hozzá, mint aki sosem akar elválni tőle. - De most inkább a jelenre koncentráljunk!
- És mi lesz Jhonny Deppel? - kérdezte kötekedve.
- Ő megvár, te vagy az igazi! - leheltem és a szájára szorítottam a szám.
Castiel azonnal hevesen viszonozta a csókot. Nyelve a számba nyomult, s készségesen fogadtam magamba. Hagytam, hogy körbe puhatolózzon a számban, majd körbe fogtam számmal a nyelvét és mélyen beszippantottam, erre ő belenyögött a számba és viharosan maga alá gyűrt.
Immár a csípőmön ült, a két kezem leszorította a fejem fölött, aztán démoni mosollyal fölém hajolt és ajkával a nyakam, a torkom hajlatát kezdte simogatni. Tisztában volt vele, hogy ezzel az őrületbe kerget, pont ezért csinálta.
Castiel elszakította a száját tőlem, homályos, vad szemekkel nézett rám.
- Arra hajtasz, hogy elveszítsem a fejem? - kérdezte nagy szuszogva.
- Hát nem ez a kibékülős szex lényege? - kuncogtam felpezsdülve.
- Ha azt akarod, meg kell adnom magam - válaszolta Cast miközben a mellemen kalandozott a keze, amitől még jobban forrt a vérem. - de ennek csak egy akadálya van...
- Mi? - kaptam fel a fejem kiakadva.
Rettegtem, hogy azt mondja nem kíván, mást akar, vagy csak nincs kedve hozzá.
- A pizsamád. - dörmögte nevetve, és már le is rángatta rólam a felesleges ruhadarabokat.
A szívem megnyugodott. Csak az számított, hogy velem akar lenni és kellek neki.
Csúnya volt a kora délutáni összekapásunk, ez tény, de ez csak megerősítette a kapcsolatunkat és bizonyította, hogy túlságosan szeretjük egymást. Két ilyen szenvedélyes ember nem élhet heves viták és nagy kibékülések nélkül. Legalább nem egyhangú az életünk...
