Egy álom valóra vált

Másnap reggel boldogan és felszabadultan ébredtem, mintha édes álmok kergettek volna egész este. A tudat, hogy ez nem csak álom, hanem a valóság, melegséggel töltötte el a szívem.
Lila gyöngyös felsőben és fehér farmerben mentem le reggelizni anyához és az öcsémhez. Tony már nem volt otthon, korábban hallottam, hogy munkába megy. Anyám jó megfigyelőként, biztos észrevette, hogy kivirultam, de szerencsére nem tett megjegyzést Lucas előtt, mert a kis szemét biztos kigúnyolt volna, vagy elárulja, hogy látott Castiellel.
Jókedvűen indultam a suliba, felkapva a hátizsákom és a kiskabátom. Az egész világot magamhoz tudtam volna ölelni, sőt, úgy éreztem a nap is csak nekem süt!
Az iskola aulájában odacsapódtam Rosához, Gabrielhez és Jade-hez. Vidáman társalogtunk javában, amikor befutott Dajan és Nathaniel. Rögtön feszélyezve éreztem magam, de feleslegesen, mert Nath levegőnek nézett, és természetesen viselkedett a többiekkel. Ám sejtettem, hogy Nathaniel nyugalma csak látszat. Belül biztos szenved még miattam... de hát ez van. Nem tehetek róla, hogy az érzéseim másképp alakultak.
Nemsokára megérkezett Kim, Viola és Kentin is. Hatalmas zsivajjal csatlakoztak hozzánk és rögtön kiszúrták, hogy repesek az örömtől.
  - Szióka, Vivike! Valaki nagyon fel van pörögve! - kacsintott rám Ken, amikor megkaptam tőle a szokásos adag puszimat.
  - Az ám! Csak úgy ragyogsz! - mosolygott cinkosul Kim, aki fekete rövid, prémes kapucnis dzsekit viselt, fekete zsebes nadrággal és sapkával. Ledobta a táskáját a lócára a miénk mellé, közben pedig gyanakodva méregetett.
  - Biztos kibékült Nath-tal. - találgatott Viola.
  - Nem... - ráztam a fejem gyorsan. - Tévedsz, Viola! Tegnap végérvényesen szakítottunk.
  - Szörnyű! De akkor, mire véljük a boldogságod? - értetlenkedett a lila hajú lány.
  - Én tudtam, hogy nem lesz hosszú életű a kapcsolatotok! - legyintett Ken.
  - Bla-Bla-Bla! Tudtad, tudtátok... bár én is sejtettem volna! - mondtam szomorkásan. Valahogy kezdett idegesíteni ez a téma.
  - De akkor most a szakításnak örülsz? - pislogott nagyokat Viola.
  - Nem... valami másnak. - válaszoltam titokzatosan.
  - Csak nem szerelmes a kicsi szíved? - kérdezte kuncogva Kentin.
Láthatóan elpirulhattam, mert a három jó barát szeme rám villant.
  - Talán. - motyogtam.
  - Na, mesélj! - kérlelt Viola.
  - Nem lehet... majd megtudjátok, ha már biztos lesz.
Kim áthatóan nézett rám.
  - Ő? - csak ennyit kérdezett és a szeméből tudtam, hogy Castra céloz.
Némán bólintottam.
  - Óóó... ne... Jeee... Jóóó! - ez volt a barátnőm értelmes válasza.
SMS-em érkezett és ez megmentett a kíváncsiskodók elől.
Kicsit hátráltam a többiektől, hogy nyugodtan el tudjam olvasni.
Hatalmasat dobbant a szívem, amikor láttam, hogy a küldő Castiel, mert még tegnap este beírtam a T.L. helyett az imádott keresztnevet. Izgatottan olvastam:
 "Drága egyetlenem! Csak azért írok, mert öt perc múlva látni fogsz és mivel nem csókolhatlak meg, írásban küldök egy hosszú, forró és édes csókot! Cupp és imádlak! 😍"
  - Júj! - kiáltottam fel lelkesen.
Kim lépett mellém és a fejem mellé dugta az övét.
  - Ki az? Ki az?
  - Castiel... - ejtettem ki csendesen a nevet, és a kezébe nyomtam a mobilt, hogy elolvassa az üzenetem. Kim nagyra kerekedett szemekkel bújta a telóm.
  - Ez azt jelenti, hogy most már tényleg együtt vagytok? Azt írja imád!
  - Igen! - válaszoltam boldogan. - Együtt vagyunk! Tegnap délután bevallotta, hogy szeret engem - csakis engem!
Olyan jó volt kimondani ezt, és még nekem is hihetetlen egy kicsit...
  - Hivatalosan jártok? - mosolygott rám Kim.
  - Nem. Egyelőre csak titokban. Úgy gondoljuk, nem szabad még szétkürtölnünk... nem akarunk felesleges fájdalmakat okozni az exeinknek. Jobb, ha még nem tudják, hogy összejöttünk.
  - Ezt jól teszitek! - láttam Kimen, hogy még vacillál, hogy kimondja-e, amit gondol, de végül rászánta magát. - Ez eddig szép és jó... de mi a garancia arra, hogy téged igazán szeret, és nem fog megcsalni?
  - Az, hogy szeret... és én is őt!
  - De hát Deboraht is szerette az elején. - mondta ki a véleményét a barátnőm. Olyan volt, mint a két lábon járó lelkiismeretem. Kimondta azt, amitől titkon tartottam, de most nem akartam kételkedni. Most még nem! Még csak most kaptam meg Castiel szívét!
  - Kim, ne idegesíts! A remény mindig él! Minden kapcsolatban vannak bizonytalanságok, még nem akarok erre gondolni. Szerelem és boldogság van - oszt ennyi!
  - Igazad van. - látta be Kim. - Drukkolok nektek!
  - Itt van! - súgtam, amikor megpillantottam az ajtón belépő szerelmem. Castiel egyenesen felénk tartott, s nem mozdultam, csak egy derűs mosolyt küldtem felé.
  - Nyugi, kislány! Ne nézz így rá! Csak délután lehet a tiéd. - bökött oldalba Kim.
  - Addig megveszek! - kuncogtam nevetve, egyhelyben toporogva.
  - Te egyszerre vagy bolond és szerelmes! - intett le viccesen Kim.
Rémülten pillantottam a mellettünk megálló Castielre.
  - Helló, csajok! - mosolygott a srác szívdöglesztően. Arcon csókolta Kimet. - Hogy vagytok ma?
  - Re... remekül. - válaszolta zavartan a barátnőm, gondolom nem várt ilyen közvetlen viselkedést a szerelmemtől.
A srác engem is könnyedén arcon puszilt.
  - Helló... - mikor a fülemhez hajolt, súgott még egy apró szócskát. - édesem.
  - Szió! - köszöntem én is vidáman. Már az boldoggá tett, hogy látom. - Mi újság van?
  - Semmi különös. Tegnap este Deb hisztizett nálunk egy sort, de hamar kitettem a szűrét. - mesélte Cast olyan közönyösen, mintha a tévéműsorról beszélt volna, aztán rögtön témát is váltott. - És mit csinálunk akkor délután? Feljössz, hogy megmutassam azt a számteckes feladatot?
  - Á, persze... Majd hazafelé menet megbeszéljük! - ígértem csábító mosoly kíséretében.
  - Ott mán' lesz tanulás. - vihogott Kim.
Cast megütközve nézett rá. Biztos meglepte, hogy a barátnőm tud rólunk, de nem nagyon érdekelte, ő is csak mosolygott.
  - Már alig várom. - súgta és tekintete sokat ígérő volt. Megérintette a vállam, aztán már ment is, és csatlakozott az érkező Dakotához és Lyshez.
  - Szenvedélyes a fiú. - kacarászott vidáman Kim.
  - Hú, de még mennyire! - adtam alá a lovat.
  - És tud már a kis "apróságról"?
  - Nem... még nem volt bátorságom bevallani neki!
  - Olyan hülye vagy! Meddig akarod még halogatni? Amíg meg nem nő a pocakod? - kérdezte szemrehányóan Kim.
  - Annyi minden történt, hogy elfelejtkeztem a tesztvásárlásról, de ma kérek pénzt a bátyámtól és holnap elmegyek a patikába.
  - Veled megyek! - ajánlotta rögtön a jó barát. - Szívesen leszek melletted, ha megcsinálod a tesztet. Kell a baráti támasz, bármi lesz is az eredmény.
  - Ez remek ötlet! - sóhajtottam megkönnyebbülve. Valahogy jó volt a tudat, hogy lesz mellettem valaki. - Igazi barátnő vagy!
  - Most jöttél rá? - nevetett Kim.
Mást már nem tudtunk megbeszélni, mert becsengettek és megjött a kémia tanárnő.
Ez a nap hamar eltelt. A dupla infó órát élveztem a legjobban, mert akkor Castiel mellett ülhettem és miközben szöveget gépeltünk, szerelmes szavakat duruzsolt nekem. Olyan lelkiállapotba hozott ezzel, hogy még annyira se haladtam a szövegbevitellel, mint máskor. Nem tudtam az írásra koncentrálni, mert a hangja, a szavai és a pillantása teljesen felzaklatott, de persze jó értelemben. Egész órán csak az járt az eszemben, hogy belehalok, ha nem csókolhatom meg. Kétszer negyvenöt percig viaskodtam a vágyaimmal, de végül győzött a józan ész, nem mertem megtenni.
Délután együtt mentünk haza, Cast kint várt, míg berohantam a házba. Rögtön Tonyt kerestem.
Kabátban, cipőben és a táskámmal a hátamon berobogtam a szobájába és leültem az ágyára. Antony a kedvenc fotelében henyélt és éppen Linkin Parkot hallgatott. Lehalkította a hifit és kérdőn nézett rám.
  - Mi szél hozott, Vivike? Ugye akarsz valamit?
  - Ó, nem... csak úgy bejöttem. - motyogtam és rájöttem, hogy nem tudok most színészkedni.
  - Na, ne beszélj! Biztos csak sürgősen akarsz valamit, ha még le sem öltöztél és pakoltál, máris nálam kötöttél ki. Ismerlek már, hugi, mint a rossz pénzt!
Zavaromban elpirultam. Hogy ne lenne sürgős, amikor Castiel lent vár a nagy tölgyfánál?
  - Oké... csak kérni szeretnék valamit... - kezdtem nagy nehezen.
  - Mit?
  - Pénzt.
  - Mennyit és mire?
  - Csak kétezret. Holnap Kimmel bemennénk a Plázába egy illatszer boltba. Parfüm kéne és körömlakk, meg ha már ott vagyunk pizzáznánk.
  - Csajos marhaságok? - húzta el a száját Tony, de azért elővette a pénztárcáját és a kezembe nyomott három darab papírpénzt. - De ne mondd, hogy szívtelen vagyok, itt a lé! Elég lesz?
  - Igen... hálásan kösz. - mosolyogtam és már fel is álltam.
  - Sokat kell tanulnod? Ha nem, gyere zenét hallgatni meg dumálgatni.
  - Nem... nem lehet! - vágtam rá gyorsan. - El kell mennem számítástechnika korrepetálásra. - a fotel mellé perdültem, arcon csókoltam a bátyám. - Még egyszer köszi a lóvét! Majd meghálálom és megadom. - mondtam és már ki is iszkoltam a szobából, nehogy megkérdezze hová megyek a híres különórára.
A szobámban megszabadultam a táskámtól, aztán mint az őrült, rohantam Castielhez.
A nagy fa alatt várt, s egyből a karjába repültem.
  - Végre itt vagyok! - nevettem rá.

  - És én többet nem engedlek el! - kacagva megemelt és megforgatott maga körül a levegőben.
* Cast annyira szerette a lányt és olyan boldog volt, hogy repülni tudott volna. *
  - Tegyél le, te őrült! - visítottam, mert forogni kezdett velem a világ.
  - Parancsára, hölgyem! - tett le mosolyogva és elindultunk a háza felé.
  - Anyukád otthon van? - kérdeztem aggódva.
  - Nincs. Ma értekezlete van, utána meg üzleti vacsorára megy. Miénk az egész ház!
  - Nekem nem kell a ház - csak Te!
  - Nagyon helyes! - hajolt hozzám és nyomott egy puszit az arcomra.
Nemsokára már a nappaliban kóláztunk.
Ő végig feküdt a bőrkanapén, én meg az oldalánál ültem, vagy inkább félig rajta feküdtem. Ölelkezve iszogattunk és élveztük a nyugodt perceket.
  - Olyan édes vagy, Castiel. Remélem nem fogsz elolvadni. - kötekedtem vele mókázva, amikor a hátam és a karom simogatta szabad kezével.
  - Te sosem tudod fékezni a nyelved, igaz, kiscicám? Mindig kimondod, amit gondolsz? - vigyorgott és az orromra koppintott, aztán az asztalra tette kiürült poharainkat. Másodpercek múlva már újra a karjába vett.
  - Miért tennem? Azt mondom, amit érzek. - feleltem magabiztosan és a szemébe néztem.
Hirtelen lehajolt és az ajkával kezdte ízlelgetni a bőrömet a nyakamon.
  - És most mit érzel, Vivieni? - kérdezte simogató hangon.
  - Úgy érzem... nagyon vonzódom hozzád, és ez az érzés sosem fog elmúlni.
  - Szeretlek! Te vagy számomra az igazi! - válaszolta, aztán átölelt és forrón megcsókolt.
Ajkának követelésére a szám szétnyílt és hevesen viszonoztam a csókot.
  - Nézz a szemembe!... Mit látsz? - kérdezte suttogva a hosszú csók után.
  - Reményt... Ígéretet... és önmagamat!
  - És a szerelmet nem látod?
  - Nem... - kuncogtam kacéran.
  - Akkor éreztetem veled! - suttogta Castiel, és újra megcsókolt. Boldogan engedtem a szenvedélynek és a csábító csókoknak.
  - Ó.… úgy imádom ezt! - sóhajtoztam ábrándozva. - Gyakrabban kellett volna megcsókolnod, hogy hamarabb célt érj!... Akkor...
  - Na de, édesem! Nekem is van büszkeségem! Azt akartam, hogy önmagamért szeress, ne csak az izgató pillanatokért... az ágyban!
  - Meg lehet oldani, hogy mindkettőt megkapjam? - kérdeztem huncut mosoly kíséretében.
  - De még mennyire! - ismét a számra tapasztotta az övét, közben a keze a mellemre simult.
Egyre gyengédebben és szelídebben csókolt. Ez új volt tőle, szokatlan, mégis annyira jó és felemelő. Közben azt kívántam, hogy örökké tartson ez a pillanat.
A szenvedélytől és az érzéki vágytól elgyöngülve már csak a saját vadul kalapáló szívem hallottam, és Cast perzselő száját érzékeltem. A karjaim szinte öntudatlanul fonódtak a nyaka köré. Megragadtam sűrű, vörös haját és önfeledten viszonoztam a csókot. Castiel rám nézett remegő szempillái alól.
  - Ó, Vivien... - súgta és az arcomhoz szorította az arcát. - Vivienim... Most már tudom, hogy ami köztünk zajlik az nem mindennapi dolog.... Egészen különleges lány vagy.
Nem tudtam megszólalni, csak meghatottan mosolyogtam.
  - Micsoda mosoly! - kuncogott. - Tudod, hogy megőrjítesz ezzel a varázslatos mosollyal? Szeretlek, Vivien!
  - Én is... nagyon... nagyon... nagyon!
  - Annyira kívánlak, szépségem! - suttogta az arcomat cirógatva.
  - Oké-oké... de hagyjuk ezt későbbre! - toltam el finoman magamtól a kezét. - Előbb mutasd meg a gépeden a beillesztést!
  - De én most akarlak! - húzott magához szorosan Cast.
  - Lehetetlen alak vagy! - nevetem rá vidáman. Ilyen boldog még sosem voltam. - Castiel... tényleg nem álmodom?
  - Nem, nem álmodsz! - felelte, miközben a hajammal játszadozott. - Ez a valóság.... És semmiképpen sem akarlak elveszíteni, ezért tudnod kell, hogy mit nyújthatok neked...
  - Nekem nem kell semmi, csak te! - szakítottam félbe érzelmesen. - Nem kell a pénzed, a motorod, vagy bármi, amit meg tudnál venni nekem! Nekem csak te kelessz, a csókjaid, a szereteted, a figyelmed, a bizalmad és a kedvességed! Nem akarok semmi mást, csak azt, hogy szeress... mindig csak szeress! Csak ezt az egyet kérem!
  - Ó, Vivieni! Imádlak! - ölelt magához olyan hévvel, hogy alig kaptam levegőt.
Soha többé nem akartam elválni tőle, egyetlen percre sem. De még nem akartam kimondani, nehogy úgy érezze, magamhoz akarom láncolni. Hisz eddig nem mondta meddig tervez velem, mindig csak a jelenről beszéltünk. Csak homályos célzásokat tett a jövőnkre és kicsit aggódtam is. Gyűlöltem a bizonytalanságot, de időt akartam hagyni neki.
  - Tényleg csináljuk meg azt a feladatot a gépeden... nem szabad későn hazamennem, mert akkor gyorsan lebukunk. - mondtam félszegen. Tényleg gáz lett volna, ha a családom máris tudomást szerez rólunk.
  - Rendben, angyalom! - felállt és kézen fogva maga után húzott.
Felmentünk a szobájába és leültünk a gép elé, vártuk, hogy betöltsön. Nemsokára már előttem volt az utálatos feladat. Megmutatta, amit tegnap csak elméletben vettünk át. Fél óráig magyarázott és mutogatott, mikor Cast hasa hangosan megkordult. Mindketten nevettünk.
  - Úgy látszik, éhes vagyok! Mit együnk? - kérdezte. Elengedte az egeret és kedvesen a fülem mögé simított egy hajtincset.
  - Én nem vagyok éhes! - vágtam rá gyorsan. Féltem, hogy ha eszek, jön a rosszullét is. Durcás képet vágtam, aztán nevetve hozzátettem. - Legfeljebb rád!
  - Ne, Vivieni! - könyörgött játékosan, mosolygó szemekkel. - Fogalmam sincs, meddig leszek még képes uralkodni magamon! Légy jó kislány és a monitorra figyelj, míg lemegyek és keresek valami kaját! A könyvben ott a hatos feladat, legyél kész vele, mire visszajövök! Megértetted, kis tanítványom?
Rémülten meredtem a hosszú feladatsorra.
  - Ugye csak tréfálsz? Ez irtó sok... és nem tudom...
  - Dehogynem! Túl könnyen feladod!
  - Magának könnyű, tisztelt uram, mert gépzseni! - tréfáltam mosolyogva. - Én hadi lábon állok a számítástechnikával... Nem értek semmit!
  - Majd én segítek mindenben!
  - Köszike. Egy ilyen profi könnyen beszél! - panaszkodtam.
  - Csináld meg, ne magyarázz félre! Ha én csinálom helyetted, akkor sosem fogod tudni! Legalább próbáld meg! Ha visszajöttem és elakadtál, "profi bácsi" segít! - nevetett Cast biztatóan. - Hozok egy pár szendvicset! - jelentette ki és az ajtóhoz sétált.
  - De nekem másfajta segítségre lenne szükségem... - böktem ki mielőtt kiment volna és csábítóan rebegtettem a szempillám. Annyira élveztem ezt a játékos evődést.
  - Ó!!! - kiáltott Castiel meglepetten, de aztán szigorú képet vágott. Az ajtófélfának dőlt. - "Másról" szó sem lehet, míg meg nem csinálod a feladatot! Nem akarom, hogy megbukj... egy ilyen jó tanár mellett meg pláne. - nevetett. - Na, csináld csak azt a feladatot!
  - Te zsarnok! Miért is kezdtem el veled járni? - kötekedtem durcáskodva, de tréfásan.
Visszalépett hozzám. Eltolta a mellettem üresen álló forgószéket és letérdelt elém.
  - Mert szeretsz, azért! - suttogta. Átölelte a derekam és megcsókolt.
  - Ó, Castiel... - sóhajtottam és hagytam, hogy magával húzzon a földre.
Ott csókolóztunk a szőnyegpadló közepén úgy, hogy teljesen Castielre kerültem. Isteni volt, hogy én irányítok és uralkodom fölötte. Nagyon tetszett, hogy én csókolgathatom és simogathatom kedvemre. Egyre jobban belemelegedtem és egyre hevesebb lettem, amikor Cast elhúzta a fejét.
  - Hé, így nem fog menni a függvényezés! - súgta a fülembe, miközben keze a fenekemre siklott.
  - Én nem tehetek róla! - kacagtam ártatlanul. - A tanár úr elvonja a figyelmem! Most is... az egér helyett engem fogdos! - mosolyogtam kacéran és a nadrágjába csúsztattam a kezem.
Castiel szívből felnevetett.
  - Lehetetlen egy tanítvány vagy, Vivieni! A gép helyett az én "hajtóművem" érdekel... Csakhogy erre nem kapsz jegyet!
  - Kár. - vágtam fancsali pofát. - Pedig szakértő lennék! A tanulás ráér... most máshoz van kedvem!
  - De... Vivi... elfelejtetted, hogy éhes vagyok? - nevetett megint.
  - Itt a desszert... - suttogtam és forrón szájon csókoltam. Már nem voltak gátlásaim.
  - Nincs is ennél jobb. - sóhajtott Cast, de mégis felült, az ölében velem és az oldalamba bökött.
  - Aú! Ezt miért kaptam? - pattantam le róla felháborodva.
  - Mert tanulnod kell! - hirtelen felkapott az ölébe és visszavitt a gép elé. Az előbbi székembe ültetett. - Légy végre jó kislány, és csináld meg a feladatsort, ha utána engem akarsz desszertnek! - makacskodott.
Konokul mosolyogtam.
  - Miért nem ezzel kezdted? Máris nekiállok!
Castiel hitetlenkedve nevetett, aztán nyomott egy csókot a fejbúbomra és kiment kaját keríteni.
Én meg gyorsan a feladatokra vetettem magam, hogy minél előbb túl legyek rajta. Azért siettem, hogy minél hamarabb zavartalanul együtt lehessek Castiellel. Kell ennél jobb motiváció?

Csak egy szó...

Szomorúan és gondolataimba merülve sétáltam hazafelé.
Mikor elértem a zebrát, túl későn vettem észre egy sebesen felém suhanó autót. Lepergett előttem az életem, tudtam, hogy el fog gázolni, itt a vég. Valahonnan a semmiből ott termett Castiel és az utolsó pillanatban visszarántott, így megmentette az életemet. A torkomban dobogott a szívem a sokktól és a megrázkódtatástól.
  - Atya Úristen, Vivien! Ez rosszul is végződhetett volna!
Bűntudatosan néztem fel. Örömmel fedeztem fel szemében a féltést. Csak most vettem észre, hogy Castiel olyan erősen fogja a vállam, mintha sosem akarna elengedni.
  - De hiszen semmi bajom nem történt, Castiel. És hogy kerülsz te ide? Már rég eljöttél a suliból... Vagy rám vártál ... vagy nem. - zavaromban össze-vissza beszéltem.
  - Lyssel beugrottunk a pékségbe bekapni valamit. Épp kijöttem, amikor láttam, hogy rosszkor lépsz a zebrára. Szét sem néztél, te lány! - az utolsó mondatot szemrehányóan, de kedvesen mondta. Magához ölelt és a hajamba temette az arcát. - Istenem, nem viseltem volna el, ha elveszítelek!
Alig hittem a fülemnek. Remegve simultam az ölelő karokba.
  - Castiel? - kérdeztem bizonytalanul.
  - Tudod, mit érzek irántad! Ugye tudod? - suttogta.
Alig kaptam levegőt.
  - Nem... nem tudom! Esetleg megpróbálhatnád elmagyarázni!
  - Na, jó... te nyertél! - mosolygott, aztán komoly lett. - Szeretlek, Vivieni! Jobban, mint szavakkal ki tudnám fejezni!
Lenyűgözve hallgattam, nagyokat pislogtam, mert féltem elhinni. Hirtelen a lelki szemeim előtt megjelent Deborah arca.
  - Nem hiszel nekem?
  - De igen... azaz, hogy nem tudom. - makogtam zavartan. - Teljes szívemből elhinném, de neked még mindig ott van Debby.
  - Nem, kedvesem, már nem! Szakítottam vele! - közölte Cast, és az arcomból kisimított egy rakoncátlan hajtincset. - Téged szeretlek. Egyedül csak téged!
  - Ó, Castiel... nem is tudom, mit mondjak erre... - suttogtam boldogságtól túlcsordult szívvel. Az egész világot át tudtam volna ölelni. Szeret! Szeret engem!!!
  - Például megválthatnál a szenvedéstől és kijelenthetnéd, hogy te is szeretsz és nem tudsz nélkülem élni!
Meghatottan és szeretettel néztem az imádott szürke szempárba.
  - Szeretlek, Cast... és nem tudok nélküled élni!
A járókelők forgatagában, nem törődve a bámészkodó emberekkel, forró csókkal pecsételtük meg a szerelmünket.
  - Castiel, ugye nem álmodom? - kérdeztem, mert még mindig nem akartam elhinni, hogy valóra vált a legfőbb vágyam.
  - Nem, nem álmodsz, kedvesem! Itt vagyok, és a tiéd vagyok teljesen!
Boldogan öleltem magamhoz. Életemben nem éreztem még ennyire teljesnek, jónak és szépnek mindent. A meghatódottságtól könnybe lábadt a szemem.
  - Sírni tudnék örömömben...
  - Soha többé nem kell sírnod! Mellettem nem ejthetsz könnyeket!
  - Olyan boldog vagyok! Repesek az örömtől! - mosolyogtam határtalan jókedvvel.
Közben Castiel kézen fogott és elindultunk lassan felénk.
  - Most már semmi sem állhat közénk! Ha csak nem akarsz mégis Nathaniellel lenni. - Cast arcára kiütött a bizonytalanság és a félelem. Még sosem láttam azelőtt ilyennek.
  - Nem! Épp az előbb szakítottunk. Azért mentem zombiként a kocsi elé, mert pont azelőtt vesztünk össze. Végérvényesen elváltunk egymástól.
  - Remélem nem baj, hogy azt mondom, örülök ennek?
  - Most már nem. - szorítottam meg a kezét szeretettel. - Bejössz nálunk?
  - Aha... Dumálnom kell Tonyval.
  - De.… ugye nem rólunk?
  - Titkolni akarod a szerelmünket?
  - Egy darabig azt kéne. - próbáltam két lábbal a földön maradni. - Még nekünk is új ez a helyzet, meg kell szokni. Meg aztán arra is gondolnunk kéne, hogy fogja érezni magát Nath és Deborah, ha megtudják, hogy rögtön egymás karjaiba borultunk. Rossz lenne nekik együtt látni minket.
  - Igazad van. - bólintott Castiel. - Ráérünk a nyilvánosságra hozással. Mindegy, ki tudja és ki nem, a lényeg, hogy szeretjük egymást. Igazam van?
  - Igen!
Elértük a házunkat. Az előtérben még forrón csókolóztunk, de a nappaliba már úgy léptünk be, mint két barát.
Antony a kanapén henyélt, ölében egy zacskó sajtos chipssel.
  - Sziasztok, fiatalok!
Tudtam, hogy a tesóm az egyetlen itthon tartózkodó személy, hisz apu visszament dolgozni, anyu még az oviban volt, Lucas meg infó szakkörön volt hétfőnként.
  - Helló, haver! Sztrájkolsz? - fogott kezet Tonyval Cast.
  - Á, dehogy! Szabadnapos vagyok.
Közben a létra felé araszoltam.
  - Na, én felszívódom, mert sok a tanulnivaló. Castiel... később ugorj fel hozzám, mert van valami, amit nem értek infóból.
  - Rendben. Majd felmegyek. - ígérte a vörös srác csillogó szemekkel.
*A két fiú sokáig beszélgetett. Négy után betoppant Kevin, rábeszélni Antony-t hogy menjen vele a Bázisra Barbie-val és Clauval. Tonynak tetszett az ötlet, de hiába rimánkodtak Castielnek, hogy tartson velük, visszautasította azzal az ürüggyel, hogy még tanulnia kell Vivivel. Mikor a fiúk elhúztak Cast felment, egyenesen szerelme szobájába és bekulcsolta maga mögött az ajtót.
Legnagyobb döbbenetére Vivien az ágy közepén ült a számítástechnika könyv fölé görnyedve. *
  - Te tényleg tanulni akarsz?
  - Igen. - válaszoltam komolyan. - Ezt a függvény beillesztést az Exel-ben nem igazán kapiskálom.
Cast sóhajtva beletörődött az akaratomba, leült mellém és türelmesen magyarázni kezdett.
Miután alaposan átrágtuk a feladatot, Castiel becsukta a könyvet.
  - Könnyebben megértenéd, ha az öcséd gépén megmutathatnám... vagy az enyémen valamikor.
  - A Lucasé egy haldokló masina. Akkor inkább felugrom majd hozzád, hogy gyakorlatban is megmutasd a feladatot... és utána mást is csinálhatunk. - tettem hozzá fülig érő vigyorral, huncutul.
  - Mi jár az édes kis buksidban? - mosolygott Cast és magához húzott.
  - Hát... biztosan sejted.
  - Te kis boszorka! - nevetett, és egyre erősebben szorongatott.
  - Jó, hogy rájöttél! Amúgy köszönöm a segítséget. Nélküled ezt se tudnám... Elég gyenge vagyok infóból... Egy hármasom meg két kettesem van.
  - Ne tereld a szót, édesem! - játékosan a nyakamba csókolt. - Nem akarod meghálálni a tanári szolgálataimat? Azt hiszem, rászolgáltam a jutalomra.
Amikor találkozott a tekintetünk csaknem elakadt a lélegzetem.  Egész közel hajolt hozzám, olyan közel, hogy beleborzongtam. Megfejthetetlen pillantással nézett rám. A mosolyától megszédültem. Másodpercek alatt elöntött a forró vágyakozás, pedig még meg sem csókolt.
Keze a karomon nyugodott és teljesen elaléltam, amikor a szája az enyémhez ért.
Vajon mindig minden csókjától így el fogok olvadni, vagy ez később elmúlik? Nem, ez az érzés biztos örökké tart... Szeretem, mindennél jobban szeretem, és olyan hihetetlen, hogy ő is engem!
  - Hogy bírtad nélkülem, Vivien? - kérdezte Castiel a fullasztó csók után. - Mert én pokolian boldogtalan voltam nélküled! - közben úgy éreztem, sosem akar elengedni a karjai közül.
  - Nagyon rossz volt - rettenetes! - vallottam be érzelmesen.
  - De azt mondtad, boldog vagy Nath-tal! - pillantott rám csodálkozva Castiel.
  - Hazudtam! - kiáltottam fájdalmas hangon. - Ezt mondtam, de mindez nagy hazugság volt. Csak azért mondtam, hogy fájjon neked... hogy kibökd, hogy talán érzel irántam valamit.
  - Most már tudod, mennyi mindent érzek irántad, Vivieni! - szeretettel simogatta az arcom, miközben mélyen a szemembe nézett. És ettől a pillantástól mesebeli hercegnőnek éreztem magam. Olyan isteni volt a tudat, hogy most már mindig együtt leszünk.
  - Én... Én halálosan boldogtalan vagyok nélküled! - ismertem be szemlesütve.
Castiel mosolyogva tovább simogatta az arcom és a hajam. A szemében tükröződtek a ki nem mondott érzései.
  - Szörnyen érzéki jelenség vagy, kicsikém!
  - Valóban? - kérdeztem nevetve és megcsókoltam az orra hegyét.
  - De még mennyire! - nyomott egy apró, de forró csókot a számra.
Hirtelen úgy éreztem, ez nem lehet a valóság. Hogy Ő tényleg az enyém! Azelőtt még sosem volt velem ilyen nyitott és szeretetteljes. Megrémültem, hogy ez az álom hamar véget fog érni. Vagy hogy valami, vagy valaki tönkre fogja tenni ezt a földre szállt mennyország érzést, ami most bennem dúlt. Erre mondják, hogy túl szép, hogy igaz legyen.
Hogy Castiel ne vegye észre, kételyeim vannak, óvatosan lehámoztam magamról a kezét és felpattantam.
  - Szörnyű házigazda vagyok! Nem innál valamit? Semmivel sem kínáltalak meg.
  - Ihatunk egy kis kólát.
  - Akkor menjünk le!
  - Remek ötlet!
Kézen fogva a létráig vezettem, majd lemásztunk a konyhába.
A hűtőhöz léptem és töltöttem magunknak két pohár narancs kólát.
Az egyiket Cast kezébe nyomtam. - Ülj le!
  - Nincs kedvem. - kacsintott rám.
Nevettünk és csak álltunk egymással szemben.
Kinyújtotta felém a szabad kezét és a nyakamat simogatta. A lábam szinte gyökeret eresztett. Képtelen voltam megmozdulni. Nagy nehezen az asztal szélére tettem a poharam, ő pedig követte a példámat.
  - Emlékszel, mi minden történt már itt köztünk? - kérdeztem halkan.
  - Hogy felejthetném el?
Közelebb vont magához és a konyhaasztal mellett ácsorogva a hátam és a vállam simogatta.
Édes borzongás járta át a testem, halkan felsóhajtottam, amikor nyakon csókolt és keze a csípőmre siklott. Gyengéden a hasam simogatta.
A gyerekünk! - hasított belém a gondolat. - De annyira féltem elrontani a pillanatot, hogy nem mertem szóba hozni a gyanúm és féltem a reakciójától.
  - Annyira kívánlak, Vivienim...
Magához szorított, lehajolt és szájon csókolt úgy, hogy alig kaptam levegőt. Önkéntelenül hozzá simultam, kezemmel a hátát simogattam, aztán ajkammal gyengéd csókokat szórtam az egész arcára.
Hirtelen Lucas viharzott be a konyhába és nagy, elkerekedett szemekkel pillantott ránk.
  - Áh... Castiel?
  - Szia... öcsi. - mint egy rémült nyuszi elengedtem Castielt és elhúzódtam tőle. - Ugye... nem láttál semmit?
  - Semmit! - kuncogott az öcsém. - Iszogattok.
  - Jó fiú! - kacsintottam rá.
Lucas távozott is, Cast megköszörülte a torkát.
  - Ideje lenne hazamennem.
Szomorú grimaszt vágtam, aztán a nyaka köré fontam a karom.
  - Muszáj?
  - Sajnos igen. Anyu már azt hiszi, megszöktem. Ma reggel érkezett haza Bostonból. Ma ünnepi vacsorát főz nekem.
  - Akkor kikísérlek. - törődtem bele csüggedten. Most, hogy az enyém lett, nem akartam még elengedni.
Kézen fogva kisétáltunk a kapuig.
  - Hát akkor... - mosolygott Cast az utcára érve és megfogta a csípőmet, magához húzott, egyik kezével a hajamba túrt. - Szép álmokat... kedvesem... egyetlenem...
Később nem emlékeztem rá, melyikünk kezdeményezte a csókot. Egyszeriben átöleltem a vállát, Cast keze a hátam simogatta és találkozott az ajkunk.
Egyre követelőzőbb lett, vadul magához rántott, a pulóveremen át kitapintotta a mellem körvonalát, miközben a hajába fúrtam az ujjaim. Egy pillanatra hátra kapta a fejét, hogy levegőt vegyen, aztán újra az ajkamra tapasztotta az övét és kétségbeesve, vágyakozva megcsókolt.
Megborzongtam, amikor a keze a pulóverem alá siklott. Nem ellenkeztem, nem volt rá okom és olyan jól esett a közelsége és a szenvedélye. Vágytam rá és éreztem, hogy ő is így érez.
A vékony pulóverem anyagán keresztül éreztem az ő felhevült testét és szinte fájdalmasan sóvárogtam azért, hogy a bőrével érintkezzek. Kezem végig húztam a mellkasán a pulóveren, s tenyerem alatt éreztem a megfeszült kemény izmokat.
Castiel zihálva kitépte magát a karjaimból.
  - Vivieni! Sírba teszel, ha az utcán ezt csinálod! - lihegte. - Kívánlak! Gyere át nálam! Kérlek...
  - Castiel...
A srác csókkal belém fojtotta a szót, biztos attól félt, hogy nemet mondok.
  - Ne mondj nemet! - kérlelt és apró, izgató csókokat lehelt a számra. - Megőrülök érted! Hidd el, csodálatos lesz...
Amikor ajka ismét teljesen birtokba vette az enyémet, megszédültem. Testem megfeszült a vágytól, a szám szétnyílt és összekulcsolódott a nyelvünk. Felnyögtem és a mellkasának préseltem magam.
  - Vivien, gyere át hozzánk!
  - Én...
Épp igent akartam mondani, amikor valami éles gitárszólam félbeszakított. Kábultságomban először nem fogtam fel, hogy Castiel telefonja az.
Szitkozódva halászta elő a nadrágszíjrája erősített tokból a mobilt.
  - Tessék! - több mint egy percig hallgatta, mit mondanak neki, aztán dühösen csak annyit mondott. - Jó, oké. Máris megyek!
  - Mennem kell! - közölte velem csalódottan. - Az anyám hívott. Deborah nálunk van. Sírógörcs közepette előadta anyámnak, mekkora szörnyeteg a fia! Esküszöm, megfojtom a csajt!
Sokkolt a hír, hogy Deb még küzd a szerelméért, de valamilyen szinten megértettem és sajnáltam.
Mély lélegzetet vettem és megpróbáltam összeszedni magam. Arcomba hulló hajam reszkető kézzel simítottam hátra. Debby nem akarja elengedni Castielt... Nem engedi, hogy az enyém legyen.
  - Azért nem kéne túl keményen bánnod vele, hisz szeret. - tanácsoltam higgadtan.
  - Én meg téged! Az agyamra megy ez a pióca! Hisztizik, mert elvesztette a játékszerét... mert az voltam neki, vagy egy pénzautomata! - dühöngött.
  - Nyugodj meg, drágám! - tettem a karjára a kezem. - Majd túlteszi magát rajtad! Minden rendbe fog jönni.
Castiel felsóhajtott és végtelenül gyengéden a fülem mögé simított egy rakoncátlan hajtincset.
  - Sajnálom, hogy így ért véget az esténk.
  - Majd pótoljuk máskor! - próbáltam lazának tűnni, de azért kicsit rosszul esett, hogy le kell mondjak az előbb kipattant szenvedélyről azért, hogy lenyugtassa a hisztis exét. - Indulj már! Jobb, ha nem váratod meg a tomboló fúriát!
  - Jól van... Jó éjt! - homlokon, majd szájon csókolt. - Holnap találkozunk a suliban, és beszélünk.
  - Oké. Szeretlek! - suttogtam búcsúzóul, majd besétáltam a házba.
Aznap este úgy aludtam el, hogy szándékosan nem gondoltam Deboráhra. Nem ronthatja el életem legcsodálatosabb napját. A fejemben újra lejátszódott a jelenet, amikor Cast elrántott a piros kocsi elől. Megmentette az életem, és az irántam való aggódás végre kihozta belőle az érzéseit. Szeret, velem akar lenni... és csak ez számít!

Szakítás

Mikor végeztünk a mosogatással és a két lánnyal visszamentünk a csapathoz, rögtön feltűnt, hogy Nathaniel nincs sehol és Cast ül a helyén.
  - Hol a párom? - kérdeztem csodálkozva.
  - Elment! - vágta rá Alex.
  - Csak így hirtelen? El se köszönt a kis piszok? - kérdeztem durcásan.
  - Gyere, Vivi, iszok veled egy vigaszsört! - karolt belém Kim izgatottan és az asztalhoz vezetett. Sejtettem, hogy mondani akar valamit, ezért rángat olyan türelmetlenül. Kim töltött nekünk két pohár sört, aztán már mondta is:
  - Nath azután ment el, hogy összekapott Castiellel.
  - Jaj! - kiáltottam fel baljósan. - Nem tudod, min veszekedtek?
  - Sajnos nem! Túl messze voltam tőlük. Mikor megkérdeztük, miért viharzott el a szöszke, a kis barátod csak a régi ügyüket emlegette, de szerintem másról volt szó. Látnod kellett volna Castiel önelégült és ellenséges képét!
  - Ha bekavart ez a köcsög, én kinyírom! - mérgelődtem. - Castiel készülhet a halálra!
  - Nem tudom, de elég hevesen beszélgettek. Szerintem megbántotta Nathanielt, mert az meg csalódott pofával távozott.
  - Csajok, be fogtok rúgni! - kiáltott oda nekünk Matt.
  - Gyertek ide felmelegedni! Kezd hűvös lenni! - kiáltott nekünk Alex is.
Kim azonnal szaladt a barátjához, és nevetve elhelyezkedett a karjaiban.
  - És engem ki melegít fel? - kérdeztem ártatlanul és a két "szabad" fiúra néztem. A hokedlin ülő Christofer-re és a pléden terpeszkedő Castielre.
  - Gyere ide hozzám! Kapsz tőlem egy baráti ölelést. - ajánlotta tüstént a vörös ördög.
Haboztam egy darabig, de aztán nyeltem egy nagyot és rávettem magam, hogy odamenjek Castielhez. Leültem elé és ő azonnal a hátamhoz nyomta a mellkasát és szorosan ölelt. Jólesően simultam a meleget nyújtó karokba.
Chris produkálta magát, viccekkel szórakoztatott minket.
Én meg zavartan feszengtem, amikor Cast keze vándorútra indult a derekamon és a mellemen.
  - Ne csináld! - szóltam rá suttogva.
  - Sss! Hiszen kívánlak!

  - De ne! - szóltam rá határozottan, de halkan. - Mit mondtál Nathnak, amiért se szó, se beszéd elment?

  - Semmi különöset, csak felnyitottam a szemét! - válaszolta a fülembe suttogva.
  - Megmondtad neki, hogy mi ketten...
  - Talán. - vágott a szavamba lazán Cast.
  - Nagyon szuper! - mondtam letörten.
  - Most haragszol?
  - Sajnos nem... Amikor ilyen közel vagy, nem vagyok ép eszemnél! - válaszoltam panaszosan.
Castiel a hajamba fúrta az arcát.
  - Így legalább elgördült egy akadály előlünk.
  - Szakítottál már Deborahval? - jutott hirtelen eszembe a másik "akadály".
  - Nem. Ha neked nem volt sürgős, akkor nekem sem! De ígérem, holnap sort kerítek rá. - duruzsolta Castiel a fülembe, miközben egyik keze bejárta a gerincemet.
Beleborzongtam az érintésbe.
  - Hagyd abba... mert nem bírok magammal!
  - Akarsz?
  - Mindennél jobban! - vágtam rá habozás nélkül.
  - Olyan jó, ezt hallani és érezni! - sóhajtott Cast, és szeretettel még szorosabban ölelt.
A tűz parazsa már épphogy csak világított. Fel se tűnt, mikor ment el Chris, öt perce, vagy régebben? Azt vettem észre, hogy csend van, csak a párok duruzsolnak körülöttünk. Sehol nem lehetett hallani egy hangos szót sem, egyre sötétebb lett, mert már alig izzott a parázs a szalonnasütőben.
Csak a zene lágy dallama törte meg a csendet.
Mikor már csak vöröslött a parázs és fényt nem adott, az orrunkig is alig láttunk. Castiel kihasználta ezt, szembe fordított magával és megcsókolt.
Azonnal elöntött a forróság, de pár másodperc után elfordítottam a fejem.
  - Meglátnak, te bolond!
  - Igen, bolond vagyok! Bolondulok érted! - harapott a fülembe. - Nyugi van, kincsem, senki nem lát még fél méterre se. Korom sötét van már.
Körbepillantottam, igaza volt. Én se láttam senkit és semmit, így válaszul szájon csókoltam és becsúsztattam a kezem a pólója alá.
Megnyugodtam. Tony biztos nem lát minket, hiszen ő ül legtávolabb tőlünk, ráadásul Barbie biztos lefoglalja. Már bűntudatom se volt, amiért Cast karjában vagyok, Nathaniel sem jutott eszembe.
Csak Castielre tudtam gondolni, akit teljes szívemből szeretek.
Jóval elmúlt éjfél, amikor befejeztük az enyelgést.
A bátyámmal és Castiellel kikísértük a távozó haverokat.
Kevin kocsijába ült be Claudia és Barbara, a többiek a Mattébe.
  - Hé, máskor is csináljunk ilyen kerti bulit! - szólt ki az anyósülésen terpeszkedő Alex nekünk.
  - Csak szóljatok előre, hogy beszálljunk a költségekbe! - tette hozzá az autó hátuljában ficánkoló Kim.
  - A következő buli nálam lesz! - jelentette ki Castiel.
  - De ott, mi nem leszünk. - legyintett Viola, aki Kim mellett ült.
  - Dehogynem! - erősködött a vörös fiú. - Jó fejek vagytok, és szívesebben bulizom veletek, mint néhány kényeskedő ismerősömmel.
  - Ezt jó hallani! - szólalt meg a másik kocsiból Kevin.
  - Majd Vivieni értesít titeket az időpontról! - mondta Cast és rám kacsintott.
 Tony hosszú csókkal búcsúzott Barbie-tól, aztán Kev felbőgette az autó motorját és kilőttek, rá két percre Matt is. Mi hárman meg visszamentünk az udvarra és eltüntettük a parti nyomait.
Aznap este hamar elaludtam a kimerültségtől és az édes álmoktól.
***
Másnap a délelőttöt Castiel Lysanderrel töltötte. Biliárdoztak, gyors-kajáltak, aztán még beugrottak egy autó - motor alkatrész boltba. Cast sokáig válogatott a motor matricák között. Mikor megtalálta a neki tetszőt, elégedetten sétált ki a fejét csóváló Lysanderrel. Castiel nem törődve vele, felragasztotta új szerzeményét a benzintartályra.
  - Annyi jó nonfiguratív irka volt, neked meg pont ez a babarózsaszín "V" betű kellett? Miért pont ez? - kérdezte Lys.
  - A győzelem rövidítése. Én győztes vagyok! - válaszolta büszkén a bőrdzsekis srác.
  - Ezt add be a hiszékeny barátnődnek! Nekem az a gyanúm, hogy ez a Vivien kezdőbetűje. - vigyorgott a fehér hajú, hosszú zakós fiú.
  - Nem! - tiltakozott Cast hevesen. - Eszembe se jutott a csaj, amikor ezt választottam.
  - Persze... én meg most jöttem a falvédőről!
  - Higgy, amit akarsz! - legyintett Castiel.
Mire a vörös srác hazaért az anyukája Deborah társaságában ebédelt. Cast megpuszilta az anyja arcát, aztán Debby-t, majd ő is leült közéjük. Unalmasan bájcsevegve megebédeltek, aztán Cast és Deborah felmentek a srác szobájába. Deb kék flitteres felsőben és fehér nadrágban állt a szoba közepén, aztán gondolt egyet és Cast nyakába csimpaszkodott.
  - Úgy hiányoztál, egyetlenem!
Castiel lehámozta magáról a kezeket.
  - Beszélnünk kell!
  - Hú, ez nagyon komolyan hangzott! - nevetett a barna lány, és az ágyra vetette magát.
  - Mert az is! Valami fontosat kell megbeszélnünk!
  - Ki vele, ne kímélj! - mondta még mindig jókedvűen Deb.
  - Ne viccelődj, Debby! Ez halál komoly! Hogy is mondjam el, hogy ne bántsalak meg...
Deb megrémült a fiú komoly és feszült arcától. Rosszat sejtett.
  - Már te is biztos észrevetted, hogy semmi sem olyan köztünk, mint régen. - kezdte Castiel miközben föl s le járkált a padlószőnyegen. - Veszekedések, elhidegülés... és a többi... Régen minden nagyon jó volt, de ez már nem mehet így tovább. Ideje felébredni. Már nem ugyanazt érzem irántad, mint amikor megismertelek. A szerelem elmúlt....
  - Hogy múlhatott el? - kiáltott kiborulva Deb. - Meguntál engem, vagy már megint van valakid?
Castiel nagyot sóhajtott. Sejtette, hogy a lány nehezen fog beletörődni a szakításba.
  - Nem ez a lényeg! Mindkettőnknek jobb lesz, veszekedés nélkül, csendesen elválni...
  - Te most szakítasz velem? Csak így? - háborgott a barna lány haragosan.
  - Csak így. - Castiel még mindig nyugodt volt. - Rájöttem, hogy valójában nagyon különbözünk. Te nem az a lány vagy, akinek hittelek. Fejezzük be ezt a boldogtalan kapcsolatot, és ne okozzunk egymásnak több fájdalmat.
  - El akarod felejteni, azt, ami köztünk volt? - zokogott fel Deborah.
  - Sajnálom, de már nem szeretlek. - vallotta be az igazat Cast rezzenéstelen arccal.
Deb egyre keservesebben sírt.
  - És elvárod tőlem, hogy ezt csak úgy, tudomásul vegyem és elfogadjam?
  - Igen. Nincs más választásod! Az én részemről befuccsolt a kapcsolatunk, Deb. Szép volt, de eddig tartott... A kapcsolatok nem mindig tartanak örökké, csak addig, míg szenvedély és boldogság van. Az én részemről már egyik sincs.
Castiel szavainak a véglegességétől a lánynak szinte elállt a lélegzete.
  - Nem! - kiáltott Deborah zaklatottan, könnyáztatta arccal. - Nem lehet, hogy csak ennyi volt! Nem!
  - Sajnálom... Szép volt veled - ezt nem tagadom, de csak eddig. Egyszer a szép dolgok is véget érnek!
  - Nem egy új lány van a dologban? - vádaskodott Deb dühösen. - Nincs ennek a szakításnak köze a motorodra ragasztott "V" betűhöz? Épp az ablakban álltam, amikor leparkoltál és láttam, ahogy ábrándozva simogatod a rózsaszín betűt! Ki az új lotyó? Vivi, Vicky, Vanda vagy Virginia? Mondd meg!
Castiel szeme elsötétedett a haragtól.
  - Annak a betűnek a jelentése: győzelem. Nincs másik nő, ne hallucinálj!
... És valóban Vivien kezdőbetűje. - ismerte be magának a fiú. - Igaza volt Lysnek! Öntudatlanul is ezt választotta a kismillió figura közül.
  - Tényleg? - kérdezte Deb kételkedve. Csak ült az ágyon és sírt és sírt.
  - Tényleg! Nagyon sajnálom, Deborah, de itt most vége... Nem akarom már, hogy az életem része legyél.
  - Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - fenyegetőzött a lány és mérgesen felpattant.
  - Törődj bele, hogy vége! Ennyi volt. Nincs már szerelem.
  - Vigyél haza, most rögtön! - rohant az ajtó felé Deb tajtékzó haraggal.
  - Rendben, ha ezt akarod!
  - Ezt!
Pár perc múlva már Cast és Deb utoljára motoroztak együtt.
Vivien épp kint gereblyézett az utcán, mikor a párocska elsuhant mellette.
Szíven ütötte a látvány. Deborah ölelte az Ő Castielét! Fájt neki együtt látni őket.
***
Másnap reggel vegyes érzésekkel mentem suliba. Féltem attól, mit mondhatott Cast Nathanielnek, fog-e velem balhézni. És hogy fog viselkedni Castiel? Kész rejtély volt az életem...
Barna nadrágot vettem fel, sárga, arany szálakkal átszőtt pulóverrel. Felkaptam a bordó bőrdzsekim és már rohantam is a suliba.
Első óra előtt találkoztam Nathaniellel, de nem volt másabb, mint máskor. Talán Kim reagálta túl, és Cast nem mondott neki semmi rosszat... Vagy csak jól titkolja a valódi érzéseit a szőke srác? És ha tudja, hogy én és Cast... akkor miért ilyen aranyos még mindig?
Negyedik óra után nem bírtam tovább magammal, és amikor szünetben kint ültünk egy kispadon, a kézilabda pálya szélénél, faggatni kezdtem.
Kimék a mellettünk lévő lócánál ökörködtek, szerencsére nem figyeltek ránk.
  - Nath, miért tűntél el olyan hirtelen a kerti partiról? - kérdeztem gombóccal a torkomban.
  - Összezördültem Castiellel. Szóba került a múltunk, és úgy megsértett, hogy ész nélkül elrohantam. Haragszol ezért?
Megkönnyebbülve felálltam, megkerültem a padot és Nath háta mögé léptem, majd átöleltem a nyakát és a hátát.
  - Á, dehogy! Nem lehet rád haragudni!
Nathaniel boldogan nevetett: - Úgy szeretlek...
 *Nath nem volt túl boldog, mert csalódott a lányban, de a világért sem mutatta volna ki. Viszont észrevette, hogy Cast a suliajtóból figyeli őket, ezért el akarta hitetni vele, hogy közte és Vivi között minden príma, csak azért, hogy fájjon neki. Persze, nem volt ez olyan könnyű, mert szerelmes szíve köré jégréteg képződött. *
Terveim szerint megbeszéltük Nathaniellel, hogy suli után a Parkban fogunk lógni Kimékkel, de hetedik óra után Nathnak fel kellett menni a tanáriba megbeszélni az előtte álló matekversenyt. Nem volt más választásom, míg ő felment az emeletre, lent maradtam az üres aulában és leültem a lépcső aljára, hogy megvárjam. Kim elküldte Violáékat, mondta, hogy majd utánuk megyünk és a korlátnak dőlve ott maradt velem. Egy darabig kibeszéltük a hétvégi bulit, ki, hogy érezte magát stb. Aztán Kim a magánéletemről kezdett faggatni.
  - És amúgy mizu, kislány? Ma egész nap turbékoltatok Nath-tal. És Castiel? Vele mi van? Végeztél vele? Újrakezdted Nathaniellel?
  - Az csak a látszat, Kim. - vallottam be lehunyt szemmel. - Már rég el kellett volna felejtenem Castielt, de képtelen vagyok rá! Minden egyes percben egyre jobban szeretem... Ő az életem... a végzetem, akármennyire nem akarom, vagy félek ettől az érzéstől. Sajnálom Nathanielt, hogy ezt teszem vele, de nem tudom szeretni. Castielé a szívem végérvényesen...
  - Jaj, Vivi! - Kim ijedten meredt a hátam mögött egy pontra.
Hátrapillantottam és Nathaniel elképedt és fájdalomtól eltorzult arcából tudtam, hogy mindent hallott.
  - Mi? Vien, te még mindig szereted azt a barmot? Ezt nem tudom elhinni... - nyögte a szőke srác érzelmeivel viaskodva. - Egész végig csak komédiából voltál velem? Egy kicsit se szeretsz?
  - Sajnálom, Nath, sajnálom. - suttogtam könnybe lábadt szemmel.
  - Tudtam, hogy azért jársz velem, mert el akarod felejteni Castielt, de reménykedtem benne, hogy közben belém szeretsz! Reméltem, hogy a bulitokon Cast csak blöffölt és kitalálta, hogy még mindig viszonyotok van! Bíztam benne, hogy számítok neked valamit, bízol bennem és kedvelsz! Erre kiderült, hogy mindvégig csak játszottál velem! Egy hazug perszóna vagy!
  - Na jó... - hátrált tőlünk Kim. - Beszéljétek ezt meg nyugodtan, én lépek! Csá! - ezzel a fekete lány eliszkolt.
Kettesben maradtam Nathaniellel a lépcső alján a fájdalmunkkal és a haragjával. Nem lepődtem meg azon, hogy így kiborult és jogosan háborgott. Tényleg szemét voltam vele.
  - Sa... sajnálom, hogy így kellett ezt megtudnod. - álltam fel remegő lábakkal és szembe fordultam vele. Lent álltam a lépcső alján, ő az első fokon. - Annyira bánt, hogy miattam szenvedsz, de a szívemnek nem tudok parancsolni.
  - Megáll az eszem! Ha ezt nem hallom, meddig bolondítottál volna? - Nath csalódottan és dühösen beszélt. - Egész végig megjátszottad magad! Hamisak voltak az érzelmeid... a csókjaid... meg minden! Amikor én csókoltalak, akkor is arra a szemétláda Castielre gondoltál?
  - Jaj... Nath... annyira sajnálom. - fájdalmasan csak ezt tudtam ismételgetni. - Tényleg nem így akartam veled szakítani.
  - Meddig bonyolítottad volna még ezt a színjátékot? Jobb is, hogy kiderült! Nekem ilyen álnok és kétszínű barátnő nem kell! Cast a képembe vágta, hogy megcsaltál vele! El se tudod képzelni, milyen érzés ez most nekem. - A mindig nyugodt és kiegyensúlyozott fehér inges srác most szinte reszketett az indulattól és az idegtől. És ezt én okoztam!
  - Ó, Nath... annyira sajnálom! - zokogtam a fájdalomtól. - Nem akartam a szívedbe gázolni!
  - Pedig megtetted, mert nem szeretsz és azzal, hogy megcsaltál pont a legnagyobb ellenségemmel! Hogy lehetsz ilyen?
  - Nem, Nath, nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek most gondolsz! - szipogtam. - Azért kezdtem veled kapcsolatot, mert bírlak. Reménykedtem benne, hogy veled más lesz az életem, mint a zűrös Castiellel. De sajnos a szívem hozzá húz és ez már megtörtént... Menthetetlenül beleestem Castielbe, ezen te sem tudtál változtatni!
  - Legalább most őszinte vagy. Nincs értelme tovább együtt maradnunk így... Most már látom, hogy nem illünk össze.
Bár én is láttam volna ezt a kezdetek kezdetén! Akkor most nem tartanánk itt. Megsebezve, csalódottan és fájdalommal küszködve a suliaulában.
  - Igazad van. - láttam be szomorúan.

  - Jobb, ha csendesen elválnak az útjaink. - higgadt le Nathaniel és csodáltam az önuralmát. - Mivel továbbra is osztálytársak leszünk, nem érné meg ellenségeskedni és marni egymást. Ezen már nem tudunk változtatni, éljünk egymás mellett, mint az idegenek. Ne áltassuk tovább egymást. Te sosem lennél boldog velem, akkor sem... ha nem szeretnéd Castielt. - az utolsó mondat előtt Nathaniel nagyot nyelt, innen tudtam, hogy a higgadtsága csak látszat, valójában szenved odabent.
   - Igen... igazad van. Csodálatos barát voltál, ezért sajnálom, hogy ezzel a járás dologgal elrontottuk a kapcsolatunkat. Nincs köztünk vonzalom, és a barátság, amit irántad érzek, kevés volt egy kapcsolathoz... és Castielt sem tudtam elfelejteni sosem.
  - Most mit mondjak erre? Légy boldog vele!
Szememben újra felcsillantak a könnyek. Nem vártam ilyen megértést Nathanieltől.
  - Én is minden jót kívánok neked! Drukkolok, hogy találj egy olyan lányt, akivel igazán boldog lehetsz! Szeretlek, Nath, de nem úgy, ahogy te szeretnéd.
  - Mit kerestek ti még itt? - jött le a lépcsőn az igazgatóhelyettes.
  - Már itt sem vagyunk! - válaszolta Nath és elhagytuk az épületet.
A kapuban még egyszer elbúcsúztunk egymástól, aztán Nath elsétált mellettem és ki az életemből.
Nehéz szívvel, feldúlt lelkemmel elindultam haza, mint egy élő halott. Iszonyú érzés volt, hogy ennyire megbántottam Nathanielt. Ezt nem érdemelte volna. Az ő fájdalma nekem is fájt. Sajnáltam, hogy végleg elveszítettem, hisz tudtam, ezek után sosem lehetünk már barátok. Másrészt viszont megkönnyebbültem, hogy ezen is túl vagyok. Talán majd az idő begyógyítja mindenki sebét.
Mindenesetre tanultam az esetből. Nem szabad olyan érzéseivel játszani, akinek ilyen sokat jelentünk, hisz az nekünk is ugyanúgy fáj...

Cast és Deb

Vivi és Nath

Kerti parti

A hétvégén Tonynak nagyszerű ötlete támadt: szalonnasütést tervezett a hátsó kertben.
Fellázadtam az ötlet ellen, mert semmi kedvem nem volt idegenekkel bájcsevegni, de ekkor kompromisszumot ajánlott: mindketten hívjunk meg öt-öt embert, így egy csendes baráti esténk lesz. Így már nem volt ellenvetésem, sőt kezdtem beleélni magam a dologba.
Azonnal kaptam a telefonom és felhívtam Nathanielt, aztán Kimet és Violát, hogy jöjjenek el a pasijaikkal. Így már meg is volt az öt emberem. Három órakor Antony-val már lázasan készülődtünk. A kamrából kivittünk egy asztalt. Elszaladtunk a sarki közértbe kólát és sört venni. Kipucoltuk a tavaly óta nem használt szalonnasütőt, ami téglából volt kirakva. Kipakoltuk a kenyeret, zöldségeket, a szalonnát, kolbászt és sonkát különböző fedeles ételesekben az asztalra. Végül megpucoltam a kerti bútorokat és a tűzhely köré hordtunk néhány hokedlit, fatuskót és leterítettünk négy pokrócot.
Amikor kész lettünk mindennel, a kerti székeken kólázva, vártuk a vendégeket.
  - Kiket hívtál, bátyus? - kíváncsiskodtam, miközben a széken hintáztam.
  - Ó, csak Kevint, a húgát Barbarát, Claudiát, Cristofert és Castielt!
Persze... Castielt nem lehet kihagyni! Miért is nem lepődök meg ezen?! Már kezdtem azt hinni, hogy lesz egy nyugis baráti estém, de most, hogy tudom, jelen lesz, görcsbe rándult a gyomrom. A jelenléte elronthat mindent...
Először Kevin és Chris érkezett meg, egy szőke, hosszú hajú lánnyal és egy sportos, félig felfogott barna hajú, kék szemű kebelcsodával. Mikor Antony bemutatta őket, kiderült, hogy a szőke csaj Claudia, Kev barátnője, Barbara meg a húga, aki viszont a bátyámmal jár! Nem akartam elhinni, hogy Tony felszedte a barátja hugicáját és nem szólt róla! Döbbenten bájcsevegtem a lányokkal, míg a srácok felhúzták a szalonnát a nyársbotokra.
Közben megérkezett egy piros Musztánggal Kim, Viola, Alex és a rejtélyes Matt, akiről kiderült, hogy nem is olyan rejtélyes, hisz ismertem a srácot. Alex és Tony régi jó barátja volt a fiú, szinte mellette nőttem fel, csak mi régen még Matthew-nak szólítottuk. Kitörő örömmel ugrottam a barna vállig érő hajú, kócos, sötétbarna szemű srác karjába.
  - Matthew! El se hiszem, hogy te vagy az! - rikkantottam. - Nem is gondoltam, hogy te vagy az a nevezetes Matt! Jó újra látni egy régi barátot!
  - Szia, Vivien! Bizony rég találkoztunk! - mosolygott a komoly, vékony srác és magához ölelt.
Tony ekkor lépett oda hozzánk.
  - Nem hiszek a szememnek! Matti! Te semmit se változtál! - rázott kezet Tony a régi haverral. - Lesz miről beszélni az este folyamán! Neked is üdv, Alex! De jó a régi barátokkal lenni! Vivikém, nagyon örülök a vendégeidnek! - nevetett boldogan a fekete kapucnis pulcsis és farmeres bátyám.
  - Elég az örvendezésből! Gyertek, igyatok valamit! - vezényeltem az asztalhoz a csapatot.
Sötétkék farmer halásznadrág és narancs színű, mellén nagy betűs laza, bő felső volt rajtam. Jó idő volt, és reméltem később sem fogok fázni.
Nagyban söröztünk Kimékkel és Tony barátnőjével, amikor megérkezett Nathaniel. Elé szaladtam és csókkal üdvözöltem. Bemutattam a fiúknak és Barbaráéknak. Mikor túl voltunk az illedelmes tiszteletkörön, a fiúk megrakták a tüzet, mi lányok meg megpucoltuk és felvágtuk a zöldségeket.
Barbara és Claudia inkább a fiúkkal kacarásztak.
  - Jön még valaki? - kérdezte Viola, miközben uborkát szeletelt.
  - Még... csak Castiel. - válaszoltam és nehezemre esett kimondani a nevét. - De reménykedek benne, hogy nem jön! Ha megjelenik Nath is, és én is feszélyezve érezzük magunkat. Jobb, ha nem látom.
  - Ti még mindig így álltok? - kérdezte a fejét csóválva a lila hajú, barna szoknyás és kék kötött pulcsis lány. - Se vele, se nélküle?
  - Á.… most még rosszabb a helyzet. - vallottam be szemlesütve. - Azt akarja, hogy felejtsük el a kötelezettségeket, szakítsunk a hazug múlttal és éljünk egymásnak a jövőben.
  - Milyen romantikus. - kuncogott Viola vidáman.
  - Nem! Ez egyáltalán nem az! - kiáltottam hevesen.
Nathaniel felfigyelt a hangos szóra és odajött hozzánk.
  - Valami baj van, szívem? - kérdezte a szürke pulcsis fiú.
  - Nem... semmi, csak dumcsizunk a csajokkal! - vágtam rá rögtön.
Kim sietett a segítségemre egy mentő kérdéssel, hogy elterelje a szót.
  - Te, Vivi, ki ez a két csaj?
  - A szőke Kevin barátnője, a barna meg a húga, de Barbara a bátyám nője is egyben. - magyaráztam gyorsan.
  - Mi? Tony becsajozott? Mióta van a kis csajjal? - kérdezte Kim.
  - Az előbb azt mondta, vagy két hete, szóval még friss a kapcsolat. Még én se tudtam róla. - magyaráztam.
  - Gyertek, csajok! Beindult a tűz! - kiáltott oda nekünk Antony.
Hamar szétosztottuk a kenyereket és a kis tálakba porciózott zöldségeket, amit Kim és Viola ügyesen felaprított.
  - Akkor válasszatok, ki mit süt! - vette át az irányítást a tesóm.
  - Ennyin leszünk? - kérdezte tőle Barbi, aki fekete NIKE melegítő együttest viselt.
  - Még egy haverom hiányzik, de kezdjük el nélküle. - mondta Antony.
Kim és én inkább sonkát sütöttünk, Barbara és Viola kolbászt, a többiek szalonnát és a kenyerekre csepegtették a zsírját.
Elég jó hangulatban voltunk. Egyszer csak Tony és Alex gondolt egyet, kihozták a kis magnót a konyhából és egy hosszabbítóval a garázsból vezetek hozzá áramot. Öt perc múlva már halk zeneszó mellett sütögettünk.
  - Evés után kalóriaégető tánc jön! - csapta össze a tenyerét vidáman Alex.
  - Csak kicsit halk lesz a zene. - húzta el a száját Tony.
  - Semminek nem tudsz örülni! - intette le Matt. - Jobb, ha nem bömböl. Így jobban lehet mellette dumcsizni és hülyéskedni!
  - Ez igaz! - mosolygott Barbie, és mosolyogva átadta a nyárs botot Tonynak majd, amikor leült mellé, kedvesen megölelgette.
Egyre jobb illatok terjengtek az udvaron és egyre több kóla és sör fogyott. Már kezdtem reménykedni, hogy Castiel nem jön, de persze tévedtem. Egy fél óra múlva már sötétedett, akkor hallottam meg a rég nem hallott Yamaha közeledő hangját. A gyomrom rögtön görcsbe rándult. Főleg, amikor megláttam, hogy az emlegetett szamár betolja az udvarra a királykék motort, a kormányra akassza a sisakot, aztán lazán felénk sétál. Nathaniel megütközve nézett az érkező felé.
  - Mit keres ez itt?
  - "Ez" a barátom és a húgom is kedveli, szóval itt a helye! - válaszolta Tony kissé haragosan.
  - Üdv, mindenkinek! - köszönt Cast. Kezet rázott a fiúkkal és bemutatkozott azoknak, akiket nem ismer.
  - Csatlakozz hozzánk! Iszol kólát vagy sört? - kérdeztem barátságosan, felálltam és mellé léptem.
  - Inkább kólát kérek. - válaszolta Cast, és leült pont az én plédemhez legközelebbi fatuskóra.
Teletöltöttem egy műanyag poharat kólával, aztán odavittem neki.
 Szántszándékkal úgy vette el tőlem, hogy összeérjen az ujjaink hegye, és közben huncutul vigyorgott.
  - Köszönöm szépen.
Zavartan mosolyogtam, majd leültem vissza a helyemre és kényelembe helyeztem magam Nath karjaiban. Visszavettem a kezembe a sonkámat és folytattam a sütést.
  - Hagyma nincs? A zsíros popa azzal az igazi! - kérdezte nagy hangon Alex.
  - Megnézem odabent! - pattantam fel. Nem is bántam, hogy kicsit elmenekülhetek a kínos szituból.
  - Várj, veled megyek! - ugrott fel Kim is, így együtt mentünk be a konyhába.
  - Menj csak nyugodtan a barátodhoz, megtalálom egyedül is. - mondtam a barátnőmnek.
  - Ó, el van ő nélkülem is... Amúgy is, beszélni akarok veled!
Anya, apa és az öcsém a nappaliban tévéztek, mi meg egyből a konyhába siettünk. Felforgattam az egész szekrényt, míg meg nem találtam egy zacskó hagymát egy alsó fiókban.
Leültünk az asztalhoz és pucolni kezdtük.  Először mindketten hallgattunk.
  - Szóltál már valakinek... a piciről? - kérdezte a hosszú hallgatás után a fehér nadrágos és piros felsős Kim.
  - Nem.
  - És tesztet vettél már?
  - Nem.
  - És mit fogsz csinálni?
  - Még azt sem tudom!
  - Akkor most mi van? - csodálkozott Kim.
  - Passz. - sóhajtottam és rám jött a sírás. És tudtam, ez nem csak a hagyma miatt van. - Csak őrlődöm Nathaniel arany szíve és Castiel szenvedélye között.
  - Mi történt már megint? - tudakolta a fekete hajú lány nagyokat pislogva.
  - Hétfő délután megint összegabalyodtunk Castiellel.... de ez már komoly.
  - Ezt meg hogy érted?
  - Lefeküdtünk... csodálatos este volt... és ígéretet tettünk egymásnak.
  - Mégis mifélét?
  - Hogy egy hónapon belül szakítunk a párjainkkal, hogy együtt lehessünk.
  - Ez remek hír! - tapsolt lelkesen Kim. - Már csak a gyerek szempontjából is ez a legjobb, ami történhet! Ha veled akar lenni, akkor biztos akarná a babát is!
  - Lehet... de akkor se szólok neki a dologról, míg nem száz százalék a terhességem.
  - És szakított már Deborahval?
  - Fogalmam sincs. - vallottam be és megtöröltem könnyáztatta arcom. - De hosszú még az este, valahogy kiszedem belőle! - mosolyogtam reménykedve.
  - Oké. De nem bolondíthatod tovább szegény Nathanielt! Muszáj bevallanod neki az igazat!
  - Az igazat soha! Úgy kell szakítanom, hogy ne említsem Castiel nevét. Ha megtudja, hogy Castiel miatt dobom, abba belepusztul.
  - Ebben igazad van. - bólogatott Kim, aki már a hagymát karikázta. - Nem tudná megemészteni, hogy a Casanova téged is elhódított tőle!
  - Hát ez az! Ráadásul gyáva vagyok! Rettegek elé állni és megmondani, hogy nem tudom szeretni. Olyan kedves, őszinte, aranyos és megbízható. Nem ezt érdemelte volna!
  - De őt szereted, vagy a másikat?
  - Castielt. - erre a kérdésre legalább tudtam a választ, és gond nélkül vallottam be.
  - Akkor meg mit görcsölsz? Mindenkinek az lesz a legjobb, ha szakítasz a szöszivel, hogy a kis vörössel lehess! Na, de menjünk vissza, mert azóta Alex felfalta a sonkámat!
Nevetve mentünk vissza az udvarra a kistányér hagymával.
Mire visszamentünk, a kis csapat már evett. Vidám hangulatban körbejártak az enni-inni valók kézről kézre.
Castiel a műanyag asztalnál ült és sült kolbászt evett, amikor odasétáltam hozzá és öntöttem neki egy pohár kólát, mint jó házigazda. Közben gúnyosan neki szegeztem a kérdést:
  - Hogyhogy ilyen későn értél ide, Castiel? Feltartott a barátnőd?
A fiú hamiskásan mosolygott.
  - Igen... a kis perszóna alig akart elengedni.
Nem tetszett a válasz, csak csúfondárosan húzgáltam a szám.
A Cast mellett ülő bátyám felkapta a fejét.
  - Én úgy tudtam szakítófélben vagytok!
  - Ezt most inkább hagyjuk! - legyintett Castiel figyelmeztetően.
Kilenc óra is elmúlt, mire mindenki megkajált. Utána jöhetett az ivás és a tánc.
  - Kár lett volna otthon maradni! - nevetett Tonyra Barbie és összesimulva felálltak táncolni.
  - Az mán' biztos! - kacagott Claudia is.
Csak a tűz világított meg minket, de így jobb volt a hangulat.
***
Castiel alig bírta elviselni az összefonódva táncoló Vivi - Nath páros látványát. Az volt a legszörnyűbb, hogy akkor is ölelkezve lötyögtek, amikor nem lassú zene ment. Nagyon szeretett volna Nathaniel helyében lenni... Csak agyalt és agyalt és hirtelen remek ötlete támadt. Még ma felrobbantja a bombát, mert ha ez így megy tovább, akkor beleőrül...
Mikor Vivien, Barbara, és Viola összeszedték a mosatlant és bementek elmosogatni, elérkezettnek látta az időt, hogy elbeszélgessen Nathaniellel.
Nath és Christofer az italos asztal mellett álltak és beszélgettek, Cast odalépett hozzájuk.
Először töltött magának egy pohár kólát, aztán gúnyosan végig mérte a sörös dobozból iszogató Nathanielt.
  - Mi van, Nath, sörözünk?
  - Mi van, Cast, kólázunk? - utánozta a másik hanghordozását a szőke fiú. - Persze, a te kényes ízlésednek csak a whisky felel meg, az meg itt nincs!
  - Chris, gyere váltsunk zenét! - hívta el a fekete hajú srácot Matt.
  - Jövök!
Castiel felettébb örült annak, hogy a beszélgetésüknek nem lesz fültanúja.
  - Tudhatnád, hogy igényes vagyok. - Cast szája szegletében gúnyos és ravasz mosoly jelent meg.  - A lányok terén meg főleg!
  - Ezért van tökéletes barátnőd, igaz? - kérdezte Nath utálkozva. Gyorsan forgott a nyelve, mert már a sokadik sört vedelte. - Deborah tökéletes...
  - Koránt sem annyira, mint az édes kis szeretőm.
  - Csalod Debby-t? - csodálkozott Nathaniel. - Neked egy nő nem elég? De mesélj, tudom, hogy nem véletlen trécselsz itt velem!
Castiel pont ezt a felszólítást várta. Itt a robbantás ideje!
  - Biztos, hogy tudni akarod? - kérdezte Cast, csak azért, hogy húzza a másik srácot.
  - Ki vele!
  - Hát jó. - a vörös srác kis szünetet tartott a hatás kedvéért, aztán folytatta. - Egy bomba csajjal van viszonyom. Édes, simulékony, szenvedélyes és tüneményes. Nem tudom kiverni a fejemből az igéző kék szemét...
  - Jól elcsavarta a fejed a kicsike! - jegyezte meg a mit sem sejtő Nath. - Valamit nagyon tudhat.
  - Ó, igen, de mindent tőlem tanult! Imádni való a lány, csak van vele egy kis bibi.
  - Hibbant? - kacagott Nathaniel és meghúzta a sörét.
  - Dehogy! Sajnos, foglalt a kislány! Egy kis csődtömeggel kavar, akivel képtelen szakítani, pedig csak szánalomból van vele! Én viszont megveszek a nőért! Felpezsdül a vérem, ha a bőre illatára, vagy a selymes vörös hajára gondolok! Látnod kellett volna, ahogy egymásnak estünk a bulimon a játéktermemben, az nem volt semmi! Tudom, hogy ő is akar engem, csak fél fájdalmat okozni a pasijának!
Nathaniel elgondolkodva hallgatta Cast szavait. Kezdett a fejében összeállni a kép. Szófoszlányok visszhangzottak a fülében: "Egy kis csődtömeggel kavar"... "Igéző kék szeme"... "Selymes vörös haja" és "mindent tőlem tanult".  Na, és persze ott volt a biliárdterem említése a nagy buliról.
Nath szeme elsötétült.
  - Te Vienről beszélsz?
  - Gratulálok, hogy rájöttél! Matekzseni létedre elég lassan kapcsolsz! Már azt hittem, be kell avassalak a pikáns részletekbe. - gúnyolódott könyörtelenül Castiel.
  - Egy szavadat se hiszem! Biztosan csak blöffölsz! - rázta a fejét idegesen Nath.
  - Nem, barátocskám! Ilyesmivel nem viccelek! Ideje volt megtudnod az igazat! Tisztességtelen lett volna továbbra is a hátad mögött szerelmeskedni a barátnőddel!
  - Ha ez igaz...
  - Még szép, hogy igaz! Vivi velem van! Felfogtad végre? - kérdezte ellenségesen Cast.
  - Ó, hogy rohadnál meg, Castiel! Köszönöm a kedvességed!
  - Nincs mit! - vigyorgott önelégülten Cast. - Meg kellett tudnod, Nathaniel! Nem bírtam már elviselni, hogy a csajomat ölelgeted.
  - A te csajodat? ... - kérdezte felháborodva és halálosan dühösen Nathaniel. - Még hogy a te csajod!?! Ha jól tudom, fordítva áll a szitu! Te dugod az én nőmet, és nem fordítva! - a végén a szőke srác már szinte őrjöngött.

  - Ez van... ha már te nem vagy elég jó neki... mit tehetek? - adta meg a kegyelemdöfést Castiel. - És tudod mit? Vivien sosem volt a tiéd! Mindig is az enyém volt, és engem szeretett! Az első éjszaka óta meg vagyunk veszve egymásért.
  - Gyűlöllek, te mocsok! Neked mindig az én nőm kell! - háborgott Nath vérző szívvel.
Többé már nem kételkedett Cast szavaiban. A szíve mélyén mindig is sejtette, hogy Vivi nem tudott és nem is akart elszakadni ettől a vadbaromtól, de reménykedett benne, hogy ami köztük kialakult, az elfeledteti vele ezt a huligánt. Milyen hatalmasat téved az ember... És mekkorákat csalódik!
  - Nem, öcsi! Rend szerint mindig neked kéne az én nőm! - kötözködött Castiel elégedetten, mert látta, hogy Nath hisz neki.
  - Legszívesebben szétverném a pofád! - tajtékzott Nath, de nem tett semmit, csak búsult és dühöngött.
  - Na, gyere! - Castiel uszítva maga felé intette a másik srácot. - Harc a nőért? Én benne vagyok!
  - Nem, Cast! Ezt a szívességet nem teszem meg neked! Nem mocskolom be a kezem veled! Nem ér annyit... - Nathaniel mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon. - De majd meglátjuk, kit választ Vien! - mérgesen az asztalra csapott és elindult a kapu felé.
  - Ne reménykedj! - kiáltott még utána önelégülten Castiel.
Probléma megoldva! A kis herceg megpattant!
Aztán lazán, mintha mi sem történt volna, a vörös srác letelepedett arra a plédre, amin korábban Vivien ült.
  - Elüldözted Nathanielt? - kérdezte Tony a vörös sráctól.
  - Én? - kérdezte ártatlan képpel Cast. - Még csak nem is veszekedtem vele! Felhozódott a múltbeli kis ügyünk és megsértődött. Hiába mondtam, hogy maradjon, hajthatatlan volt.
Kim kételkedve hallgatta Castiel válaszát. Úgy érezte, valami más is történt, nem csak az volt, amit elmondott. A lány rosszat sejtett....

Tavaszi zsongás

Másnap reggel szürke csőnadrágban és bordó szűk pulcsiban ültem le a reggeliző asztalhoz. A kisöcsémmel kajáltam, mert anya korábban már elment dolgozni. Tonyt hiányoltam. Elaludt, vagy beteg? De nem kellett volna aggódnom. Tíz perc múlva, amikor lenyeltem a pirítósom és a teám utolját, előkerült a bátyám. Nyúzott volt, fekete fényes melegítő nadrág volt rajta, piros pulcsival.
  - Te nem dolgozol? - kérdeztem köszönés helyett, mikor kávét töltött magának és lehuppant mellém egy székre.
  - De igen, de csak tízre kell majd mennem. - közölte Antony, aztán gyanakodva méregetett. - Mondd csak, kisasszony, mikor jöttél tegnap haza? Éjszakai vetítést néztetek, mert fél tizenegyig tévéztem és még nem voltál sehol!
  - Semmi közöd hozzá! De megnyugodhatsz: nem csábítottam el a barátodat! Ha az egyetlen lenne a földön, akkor se kellene! Nathanielnek a lába nyomába sem ér! - vágtam rá reflexszerűen, de rögtön meg is bántam, ahogy kimondtam.
Ha ilyeneket beszélek, hogy fogom neki beadagolni, egy hónapon belül, hogy szeretem Castielt? Ha együtt leszünk, úgyis megtudja...
  - Mi van már megint? Összezördültetek?
  - Nem... egész kellemes volt az este. - mondtam, és reméltem, hogy nem pirultam el közben.
  - Akkor meg mi a fenének kaptad fel a vizet, amiért megkérdeztem?
  - Mert elegem van a gyagya képzelgésedből! - hadartam és felpattantam az asztaltól. Felvettem a táskám a konyhaszekrény mellől és a fél vállamra csaptam.
  - Ez megveszett. - halottam még az öcsém hangját, aztán elviharzottam.
Odakint nagyon jó idő volt. Igazi tavaszi, napsütéses, langyos szeles idő volt.
Az iskolakapuban pont Nathaniellel találkoztam össze.
A fiú nevetve elém szaladt, megölelt, felkapott és megforgatott maga körül.
  - Szia, szerelmem!
  - Szia Nathi! - mosolyogtam vidáman.
  - Hiányoztál. - szorongatott boldogan, aztán derekamat ölelve bevezetett az iskolaudvarra. Befelé sétáltunk. - Milyen volt a tegnap esti mozi?
  - Tűrhető. - húztam el a szám. Féltem a témától.
  - A Plázában voltatok?
  - N.… nem. Nála voltam és DVD-ztünk.
  - Mi? Te felmentél nála, édes kettesben?
  - Mit vagy úgy oda? - kérdeztem mérgesen. - Megnéztük a Hajnalhasadást és kész. Nem nagy ügy... Ne féltékenykedj feleslegesen. - nem is volt nehéz ezt kimondani. Igaza volt Castielnek, a hazudozás egyre könnyebb.
  - De miért nem volt jó nektek a Pláza?
  - Mert Castiel úgy gondolta, a reggeli rozsszúlétem után, nem lenne okos dolog tömegbe menni. Castiel kitalálta, hogy avassuk fel az új házi moziját... A kedvenc filmemet néztük meg és még fagyiztunk is. Castiel...
  - Jaj, Vivi, mindig csak Castiel és Castiel! Mikor felejted már végre el?
Soha!!! - kiáltottam kis híján, de még idejében fékeztem a nyelvem.
  - Nem igaz, hogy nem tudod felfogni, hogy csak haverok vagyunk! Miért olyan nehéz ezt elhinni? - kérdeztem kiakadva. Pedig jogtalanul veszekedtem. Borzasztó volt becsapni Nathanielt, de muszáj volt, ha ezzel megkímélem a fájdalmaktól.
  - Mert... mert tudom, mi volt köztetek! Te szeretted az a bunkót, Vien! Nem tudom elhinni, hogy a szerelmed csak úgy átprogramoztad barátsággá!
  - Akár hiszed, akár nem, pedig így van! - kiáltottam hevesen, szikrázó szemekkel.
  - Szevasztok, fiatalok! Úgy látom zajlik a házasélet! - köszönt ránk Castiel, aki a vaskorlát végének dőlve állt, karba tett kézzel.
  - Helló! - torpantam meg a vörös srác mellett, de közben Nath-hoz fordultam. - Elegem van belőled és ebből az értelmetlen vitából! Most magadra hagylak, hogy gondolkozz el egy kicsit!
Cast után lépkedtem és nem foglalkoztam az udvar közepén dühöngő Nathaniellel.
  - Na, mizu? - kérdeztem, miközben Castiellel besétáltam az aulába.
  - Én megvagyok! Felhívtam Debby-t, délután találkozunk! És veletek mi van? Azért őrjöng a kiskutyád, mert elhagytad?
  - Nem... Ez még csak a tegnap esti mozizásunk miatt volt. Ha rászánom magam a szakításra, nem szabad megtudnia, hogy azért teszem, mert én téged... na, mert veled akarok lenni! - válaszoltam zavartan. Nem akartam kimondani azt a bizonyos szót.
  - Akkor, mit akarsz mondani neki?
  - Nem tudom... Már csak ezért is nehéz a szakítás. Képtelen vagyok összetörni a szívét. - válaszoltam és közben aggódva harapdáltam a szám szélét.
  - Előbb-utóbb meg kell tenned!
  - De olyan nehéz. - sóhajtottam, amikor a matek terem elé értünk.
  - Sziasztok! - köszönt ránk a terem előtt árván ácsorgó Lysander. - Csak így kettecskén?
  - Az udvaron futottunk össze. - válaszoltam gyorsan, de mosolyogva. - És neked is szia, Lys! Mi újság?
  - Semmi különös.
  - És hogy állsz a szebbik nemmel? - kérdeztem kíváncsian.
  - Azzal jó!... Egy harmadikos Sophia nevű, szőke cicababával járok!
  - Az igen! Gratulálok! - nevettem. Nem is gondoltam, hogy ez a Lys ilyen nőfaló, hisz legutóbb valami Sandráról beszélt. Gyorsan váltott. Reméltem, Cast már nem ilyen.
Jó darabig élénken dumáltam a srácokkal, amikor befutott mellénk Viola, Kim, Ken és Nathaniel.
  - Halihó! - Kim vidáman mellém fúrta magát, arcon csókolt és megszorongatott.
  - Szia, Kimi! De jó kedved van! - mosolyogtam, mert barátnőm majd kicsattant a boldogságtól.
  - Na, hallod! Kiugrom a bőrömből! Kaptam Alextől egy iPhone-t és egy gyűrűt. - barátnőm mindkettőt egyszerre nyomta az orrom elé, aztán el is rakta a kütyüt is, meg a kezét is, amin az ezüst, bokrétás karika villogott. - Dúl a love!
  - De jó! Örülök, hogy jól megvagytok! - csaptam össze a kezem vidáman. Örültem a barátnőm boldogságának. Odasétáltam a barátaimhoz, otthagytam Castieléket. - Na, meséljetek még valami jót! Mindenki happy?
  - Én igen, mert van egy udvarlóm! - újságolta a fekete nadrágos és fekete szövet kabátos Viola. - Mattnek hívják és nagyon édes pofa!
  - Nocsak! Hogy ismerted meg? - kérdeztem lelkesen.
  - Kim unokabátyja a fiú. Ő mutatott be minket egymásnak!
  - Kim, te kis kerítőnő! - nevettem. - Erről még nem szoktál le? Ha te párban vagy és boldog, mindenki legyen az? És te Kentin? Nagyon csendben vagy! - léptem a terep nadrágos és zöld pólós unott pofát vágó fiúhoz.
  - Mert velem semmi extrém nem történt. Én csak éldegélek csendesen. - vont vállat közönyösen Ken. Én meg folytattam az utam és most Nath mellett kötöttem ki.
A szőke herceg idegesen a falnak döntve a hátát ácsorgott, kicsit távolabb a többiektől.
   - Na... haragszol még? - kérdeztem félénken.
  - Nem tudom. - ismerte be a barna kordbársony nadrágos és tengerészkék kötött pulcsis srác. - Néha úgy érzem, csak azért barátkozol Castiellel, hogy engem bosszants! Vagy ő veled... nem tudom. De azt igen, hogy nem szabad minden hülyeségen összezördülnünk. Szeretlek, és csak ez számít! - a végén Nath nagyon halkan beszélt, majd magához húzott és megcsókolt.
***
Castiel gyilkos pillantással figyelte a jelenetet és dühösen a falba csapott Lysander feje mellett.
  - Nyugi, haver! A következő csóknál még megölsz! Sejtem, mi zajlik benned! Szegény barátom... úgy látszik Ámor szíven talált. Te beleestél a csajba, mint macska a bilibe!
  - Nem hiszem... de ilyen csajt még nem láttam!
  - Ti szeretitek egymást, csak nem akarjátok tudomásul venni! - bölcselkedett Lysander. - Az az érzésem, hogy Vivike azért veszekszik veled folyton, mert hadakozik az érzéseivel! Próbál utálni, de valójában szeret! Nem Nathanielt, nem Kent, vagy mást, egyedül téged!
  - Tudom, hogy szeret! Szó szerint azt mondta, hogy imád!
  - Hű! És ez mikor volt?
  - Tegnap este, nálam. Lysander, le vagy maradva egy fejezettel! Ismertetem veled az új helyzetet: én szakítok Debbel, ő meg ezzel a majommal, hogy végre együtt lehessünk. Legalábbis ez a terv!
  - Ho-hó! Végre megjött az eszetek? Na gratula!
  - Még ne örvendezz! - sóhajtott Cast gondterhelten. - Amint látod, egész jól megvannak, és nem úgy néz ki, mintha szakítani akarnának! Azt mondta a kis drága, hogy nem tud fájdalmat okozni a strébernek! De már baromira unom, hogy nyalakodnak! Ha ő nem okoz neki fájdalmat, akkor majd megteszem én!
  - Mégis mit tervezel? - kérdezte rosszat sejtve Lys.
  - Vagy bogarat ültetek a fülébe a barátnője hűtlenségéről, vagy ha nagyon bepöccenek, akkor egyszerűen a képébe vágom, hogy dugom a nőjét! Muszáj leépítenem Viviről.
  - Ne csinálj őrültséget! Itt szörnyű nagy viszály lesz osztályon belül, ha ezt megteszed! Ha kipattan az ügy, a banda ketté szakad.
  - Nem érdekel! Én csak Vivienivel akarok lenni!
  - Ez eddig oké, de mi van Debbyvel? - próbált ésszerű maradni Lysander. Mindenképpen el akarta kerülni a balhét.
  - Deborah mostanában nagyon az agyamra megy! - vallotta be fújtatva Castiel. - Nem bírom már elviselni! Állandóan követelőzik. Hol ajándékokat kér, hol imádatot. Már egyiket se akarom megadni neki! Néha olyan, mintha csak a pénzemet szeretné. Teljesen kimerít engem is, és a hitelkártyámat is.
  - Jól teszed, ha ejted végre! Az a spiné sosem volt hozzád való. Nem is értem, hogy hálózott be ennyire. Szerintem, Vivi cica a hozzád való csaj.
  - Már én is rájöttem. - Castiel szája szegletében halvány mosoly jelent meg.
***
A nap hamar eltelt. Még így is, hogy Cast folyton veszélyesen villogó szemekkel figyelt. Kínos volt ez, de örültem, hogy megúsztam ennyivel.
*És mivel a lány nem adta jelét, hogy szakítani akar Nath-tal, Castiel is megmakacsolta magát, ő sem dobta Debby-t. Elvitte egy elegáns étterembe és unatkozva hallgatta a csicsergését. És hiába várakozott Castiel egész héten, Vivi csak Nathanielen csüngött. *
Egész héten arra készültem, hogy szakítsak a szőke hercegemmel, de valahogy vagy elszállt a pillanat, vagy olyan aranyos volt, hogy nem volt szívem a lelkébe gázolni. Egész jól eltelt a hét, piknikeltünk a parkban, szabadtéri koncerten voltunk, vagy csak kószáltunk a városban kézen fogva. Tudtam, hogy beszélnem kéne vele, de nem mertem. Cast pedig került, gondolom pont azért, mert Nathaniellel látott. Féltem viszont, hogy a forró fejű vörös ördög, valami meggondolatlanságot tesz, ha sokáig halogatom a dolgot.
Borzasztó volt a két fiú között őrlődni. Szerettem Castielt, de valamilyen szinten Nathot is, és jól éreztem magam vele. Ha meglenne iránta a kellő lángolás, bizony semmi gondom nem lenne. De sajnos... a szívem Castielért lángolt.
A héten csak két reggel voltam rosszul, szerencsére mindig akkor, amikor anyu nem volt otthon, így nem látta, hogy kiadom a reggelim. A suliban pedig ettem bőséggel, hogy ne jöjjön rám a szédülés és az bevált. Mindenki elfelejtette már a hétfői "gyomorrontásom". Csak péntek este jutott eszembe, hogy elfelejtettem tesztet venni, így még mindig nem tudom, hogy tényleg terhes vagyok-e, vagy valami más nyavalya kínoz. Már nem halogathatom tovább az igazság pillanatát, mielőbb pénzt kell kuncsorogjak a tesómtól, hogy megtudjam venni a terhességi tesztet. Mert ha tényleg gyereket várok Castieltől, akkor pláne szakítanom kell Nathaniellel, hisz biztos nem nevelné az ősellensége gyerekét. Már persze, ha Cast hagyja, hogy megtartsam a babát...
Baba! Vajon tényleg van egy a hasamban? Azt sem tudtam, hogy örüljek neki, vagy sem. Egy gyerek érkezése nagy teher, még nem vagyok felkészülve az anyaságra. Túl fiatal vagyok. Egy gyerek tönkre tenné a jövőm, az egész életem. Másrészt viszont szívmelengető volt a gondolat, hogy ez a csöpp kis élet belőlem és Castielből fakadt. Létre hoztunk ketten egy új csodát. Valahogy még ez a gondolat is megrémített, hisz mit kezdenénk egy kisbabával?
De kár ezen agyalni, míg semmi sem biztos....
Aznap este már majdnem aludtam, amikor azt hallottam, hogy kövek pattognak az ablakomon.
Ijedten ültem fel az ágyamban. Azt hittem, esik az eső és dörög. Félkómásan kimásztam az ágyból, felkattintottam az éjjeli lámpám, az ablakhoz léptem, hogy megnézzem, mi történik odakinn. Kitártam az ablakot és rögtön hevesebben vert a szívem, amikor felfedeztem, hogy egy bőrdzsekis, vörös fiú áll odalent. Castiel, hát persze!
  - Vivi, gyere le! - mondta szinte suttogva.
  - Megőrültél? Tizenegy órakor? Mi a csudát akarsz? - kiáltottam le félhangosan.
  - Gyere le, majd megtudod!
Tudtam, hogy nincs értelme vitáznom. Ha nem megyek le, képes felverni az egész házat.
Nagyot sóhajtottam és leszóltam neki:
  - Jó, rendben! Felkapok valamit, két perc és lent leszek!
Mint a villám magamra húztam a széken felejtett szürke melegítőalsóm és a macis pólómra rávettem egy kék kapucnis pulcsit. Belebújtam a mamuszomba és lemásztam a létrán. Mire az ajtóhoz értem, megigazgattam elfeküdt hajam. Mint egy tolvaj, úgy surrantam ki nesztelenül a házból.
Castiel már a terasz végében várt, zsebre dugott kézzel ácsorgott a félhomályban.
  - Mit akarsz? - szegeztem neki csöppet se finom hangnemben a kérdést.
  - Csak látni akartalak! Egész héten nem jutottam a közeledbe, mert az a pióca rajtad csüngött! - fakadt ki Castiel, és miközben beszélt átölelte a derekam.
Azonnali reakcióm az volt, hogy beleremegett a gyomrom és gyorsabban vert a szívem.
  - És ez ilyen későn jutott eszedbe?
  - Hát... nem tudtam aludni, így gondoltam meglátogatlak! Mit tökölsz, Vivieni? Miért nem dobod végre az a kis ficsúrt? Nem akarsz velem lenni? - hangjából és az arcáról sütött a szomorúság. Olyan édes volt, hogy legszívesebben össze-vissza csókolgattam volna.
  - De igen... - vallottam be és meghatottan a vállára hajtottam a fejem. - Csak veled akarok lenni!
  - Akkor meg minek húzod az időt? Miért fájdítod a szívem nap mint nap azzal, hogy hagyod, hogy a stréber ölelgessen és csókolgasson?
  - Mert félek összetörni a szívét! - vágtam rá az igazat.
  - Az enyémmel játszani meg jó közben? - kérdezte maró gúnnyal.
  - Nem, én nem...
  - Ne beszélj félre, Vivi! Ha napokon belül nem szakítasz Nathaniellel, én fogok gondoskodni róla, hogy önként hagyjon el téged! - fenyegetett meg, miközben birtoklóan ölelt és a hátamat simogatta.
  - Kérlek... Cast... ne sürgess! Megteszem, ígérem szakítok, csak adj még egy kis időt! - kértem remegő hangon. Jól esett, hogy ennyire velem akar lenni, de ugyanakkor meg is rémített, hogy valakitől ennyire függhetek. Ez lenne a mindent elsöprő szerelem? Ami boldoggá tesz és mégis rettegést kelt bennem?
  - Nincs több időd, Vivieni! Ketyeg az óra! Tik-tak!
  - Ha csak ezért jöttél, hogy követelőzz és terrorizálj, akkor el is mehetsz! - húzódtam el tőle sértődötten.
  - Nem, nem csak ezért... - mosolygott szívdobogtatóan, és erősen magához rántott. - Ezért is...
Olyan hévvel vette birtokba a szám, hogy beleszédültem. Úgy csókolt, hogy majd megőrjített és fuldokolva kapkodtam levegő után. Isteni érzés volt a karjában lenni, és átadni magam a forró csókjainak. Nem tudom meddig álltunk ott összefonódva, percekig, vagy órákig, de nem is érdekelt. Vele voltam, ő velem és csak ez számított.
A hosszú csók után elbúcsúztunk, majd visszamentem a szobámba, mintha mi sem történt volna.
Mikor már megint az ágyamba bújtam, akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy ő szakított-e Deborahval.

Titkos szeretők

KISKORÚAK CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASSÁK!

*
Castiel a szájával fojtotta a lányba a szót. Sértették a szavai, ezért nem látott más megoldást. Amikor összeért az ajkuk, s a lány hozzásimult és készségesen átengedte magát neki, a szenvedély Cast minden fájdalmát törölte. Átadta magát az érzéseknek. Nem gondolt többet Vivien miértjeire és nem gondolt a múltra, de még a jövőre sem. Az idő megállt...
Egy halk belső hang azonban azt súgta neki, hogy hibát követ el. Ha most megint egymásba gabalyodnak, azt meg fogják bánni. Miközben ezen járt az esze, még követelőzőbben csókolta a lányt. Képtelen volt elengedni. Mélyen a szájába tolta a nyelvét. Keze a nyakát, a vállát simogatta, aztán a mellére siklott. Nagyot sóhajtva elvette a száját a lányéról, félrehúzta a pulcsiját és a vállát csókolgatta.
Annyira kívánta, hogy ha nem fogja vissza magát, azonnal a padlóra rántja és ott teszi magáévá. Igyekezett legyűrni egyre feltörő vágyakozását. Lassan kell haladnia, minden egyes pillanatot kiélvezve.
Még egyszer mélyet lélegzett, aztán elengedte Vivient...
*
  - Vivieni, drágám... - nyögte Castiel és láttam a szemében, mit akar. A csókjaival úgy levett a lábamról, hogy minden porcikámmal kívántam. - Te... te...
  - Ne hagyd abba! - unszoltam eszemet vesztve. - Most ne... Ha most abbahagyod...
  - Nem hagyom! - átkarolta a vállam. Magához vont és újra megcsókolt. Aztán felemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett. - Képtelen lennék rá! Hát nem tudod?
  - Akkor miért... - halkan felsóhajtottam a mondat közepén, mert Castiel a fülcimpámat kezdte harapdálni. - miért számított volna, ha mással is...
De nem válaszolt.
  - Nem szeretném ezt elkapkodni... - hátrált egy lépést és megfogtam a kezét, mert felém nyújtotta. - Szeretni akarlak... Lassan, alaposan. A tested minden porcikáját szeretni akarom, akár három hétig is. Élvezettel és hosszan, nem úgy, mint a bulimon, vagy bármikor azelőtt, amikor egymásnak estünk. - szájába vette az ujjaim és gyengéden szopogatni kezdte.
Amikor elengedte a kezem halkan felnyögtem.
  - A karomban akarlak tartani, érezni akarlak! Érezni, ahogy reszketsz a vágytól. - folytatta, és összekulcsolta az ujjainkat. - Te mit akarsz, Vivien?
És a szavai, a tekintete, a vágy a testemben mindent törölt az agyamból. Már csak Ő számított, Ő érdekelt. Mintha berúgtam volna, csak most Castiel volt az alkoholom.
  - Azt szeretném, hogy sose engedj el... - suttogtam kimondva az igazat.
Erre mosolyogva magához húzott. Apró csókokkal hintette be az arcom, majd a nyakam.
*Castiel belélegezte Vivi csodálatos illatát és élvezte, hogy hozzá érhet, hogy a karjaiban tarthatja. *
Csak sóhajtoztam, amikor a fiú ajkát a keze is követte és kutatóan bejárta a testem. Szája és ujjai minden érintése, felkorbácsolta a vágyaimat. Minden mozdulata még mélyebbre rántott a szenvedély örvényében.
  - Fordulj meg, Vivieni! - kérte.
Reszketve teljesítettem a kérését. Mögém lépett és a lehajtott tarkómat kezdte csókolgatni. Közben az egyik keze a vörös tincseimet simogatta. Szinte éreztem, hogy mosolyog, mikor felfedezte a világos zöld felsőm hátulján az apró gombokat. Kigombolta a legfelsőt és csókot nyomott felforrósodott bőrömre. Beleremegtem az érintésbe, ő meg sorra vette a gombokat. Ajka követte a kezét, s közben gyengéd, érthetetlen szavakat mormolt. Elállt a lélegzetem, amikor az utolsó gombomhoz ért és letolta a vállamról a pulóvert és alácsúsztatta a kezét.
  - Mikor levetted a kabátot, rögtön észrevettem, hogy nincs rajtad melltartó. - hátulról átfogta a melleim. - Majd az eszemet vesztettem... - ajka végigsiklott a gerincoszlopomon, aztán maga felé fordított és az arcomba nézett. - Minden vágyam az volt, hogy megérintselek...
Boldogan mosolyogtam. Nagyon tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá. Számomra már semmi más nem volt fontos.
  - Szeress, Castiel! - kértem. - Szükségem van rád!
Cast felnyögött és a mellemre hajtotta a fejét. Itt már nem volt megállás.
Hogy is felejthetném el? - kérdeztem magamtól, amikor a combom kezdte simogatni. - Csak Ő.… csak is Ő képes így hatni rám!
Lassan lehúzta rólam a fekete batikolt farmert, s lehunytam a szemem. Már nem tudtam, és nem is akartam tisztán gondolkodni.
  - Édesem... kellesz nekem... - szavaim nem voltak többek halk nyöszörgésnél. Cast válaszul szenvedélyesen lerohant, ő sem tudott már uralkodni az érzésein.
Remegő újakkal teljesen levetkőztettük egymást. Castiel szó nélkül ölbe kapott és a kanapéra fektetett. Testének súlya a puha és hideg bőrkanapéra nyomott, miközben forrón csókolóztunk.
Lábammal átkulcsoltam a derekát, de amikor elváltak ajkaink, nekiszegeztem a kérdést:
  - Miért, Castiel? - ziháltam. Hevesen szedtem a levegőt és erősen kapaszkodtam a vállaiba. - Miért bántott volna?
Csak mély levegőt vett, aztán a szemembe nézett. Nem tudott, vagy nem akart válaszolni.
*A fiú tudta, hogy Vivien annyira fontos neki, hogy az már fáj, és nélküle soha többé nem lenne teljes az élete, csak még képtelen volt kimondani ezt. *
Amikor egyesültünk felsikítottam, és egymás szemében láttuk felcsillanni a vad kéjt. Kedvesem vállát simogattam és szenvedélyesen csókolgattam. Csókjaink elfojtották a halk, örömteli sikolyokat, amíg mindkettőnk teste ívbe feszült és belevesztünk a másikéba. Castiel karjaiba simultam, boldogan és elégedetten, mert ebben a pillanatban csak az enyém volt.
Beletelt egy kis időbe, amíg újra érzékeltem a valóságot.
Nagyot sóhajtottam és kinyitottam a szemem.
  - Castiel, én...
  - Sss! Ne mondj semmit, Vivieni! - szakított félbe, és még szorosabban vont a karjába. - Sa... sajnálom. Nem akartam, hogy ez legyen! Hidd el, nem terveltem ki előre, ami most történt! Komolyan nem...
Egy pillanat alatt elöntöttek a kételyeim. Úgy éreztem, szétszaggat a fájdalom. Kezdtem beleélni magam, hogy Cast szeret, akar engem és közös jövőt tervez. De nem... szavaiból ítélve megint csak kellemes időtöltés voltam. Miért is vártam mást? Összeszedtem minden erőm és a szemébe néztem.
  - Nem kell sajnálnod. Akartam, hogy megtörténjen. Veled. Csak veled! - megjátszott vidámsággal kezdtem el simogatni a mellkasát. - Végül is, én döntöm el, kivel bújok ágyba.
  - Igazán?
  - Aha. - bólogattam és megpróbáltam vagány lenni. Nem akartam kimutatni, hogy megint a szívembe gázolt. - Miért kellene kevesebbel beérnem, mint a legjobbal? ... Jaj, ... Castiel... már megint viszonyunk van!
  - A legjobb. - dünnyögte. - Nagyon hízelgő. De szerinted képesek lennénk egy tartós kapcsolatra? Deborahval sem volt túl harmonikus a kapcsolatom.
  - Ugyan már, Castiel! De hát nem harmóniára vágyom! - játszottam a lazát, mert nem akartam rákényszeríteni magam. - Te magad mondtad, hogy remek szerető vagy - és ezt már be is bizonyítottad néhányszor! Nekem épp elég egy szerelmi kaland.
Cast egy hajfürtömmel játszott.
  - Szóval ma délutántól egymás szeretői lettünk? Jól hangzik! Adok neked egy hónapot, hogy szakíts a nyápiccal, és én is mihamarabb dobom Debby-t. Heteken belül koptasd le a barátod, hogy én legyek az egyetlen pasi az életedben! Nem akarom Nathanielt, vagy bárki mást a közeledben látni! Legkésőbb egy hónap múlva azt akarom, hogy senki és semmi ne álljon közénk.
Határtalanul boldoggá tett a szavaival. Ez azt jelenti, hogy mégiscsak velem akar lenni! Mosolyogva gondoltam arra, hogy talán van valami, ami viszont jobban összeköt majd minket! És az nem csak a szerelem...
  - Rendben van, Cast. Korrekt ajánlat. - bólintottam rá.
  - Szuper! Az én kis szeretőm... így hát... - hirtelen megragadta a két kezem és a fejem fölött fogva tartotta. Pillantásunk egybe fonódott. - Még mindig... - lehajtotta a fejét. - hátravan... - ajka a mellem simogatta. - egy kevés a délutánból! Használjuk ki!
Rögtön elöntött a forróság.
  - Castiel...
  - Ne! - dörmögte, és a számra tette az úját. - Most ne mondj semmit! Lesz még időnk ezt megbeszélni. Ez a pillanat... - a hasam kezdte simogatni, aztán lejjebb csúsztatta a kezét. - másra való...
  - Hagyd... abba... Castiel! - nyögtem.
  - Miért? Talán nem élvezed? - gyengéden beleharapott az alsó ajkamba.
  - Ó!
Cast végre elengedte a kezem, én azonban nem toltam el magamtól, hanem még közelebb húztam. Belecsimpaszkodtam és átadtam magam a szenvedélyének.
A hosszú és kimerítő szeretkezés után békésen, egymás karjaiban aludtunk el.
Mikor tizenegy körül felébredtem, először nem tudtam, hol is vagyok. Mocorogni kezdtem, s ráeszméltem, hogy Castiel mellkasa a kispárnám. A lelkem nyugodt volt, elégedett és boldog. Hogy felébresszem, a számba vetem a mellbimbóját és gyengéden megharaptam.
Castiel felnyöszörgött. Szája szegletében mosoly bujkált, de nem nyitotta ki a szemét.
  - Vámpír!
Vidáman kacagtam. Az ő arca is kisfiús, játékos volt.
Istenem... vajon a gyerekünk arca is ilyen szép lesz? Vajon hasonlít majd rá a fia?
Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat.
  - Én? Akkor te, mi vagy? - kérdeztem kacéran.
  - Kannibál! - vigyorgott.
Minden olyan szuper volt, de valami még aggasztott.
  - Te tényleg szakítani akarsz Deborahval? Tényleg csak engem akarsz?
  - Természetesen! Azt hiszed a levegőbe beszéltem?
  - Nem... csak már annyi mindent mondtunk egymásnak, aminek a fele sem volt igaz.
  - De ez most vér komoly, Vivienim! Csak veled akarok lenni!
  - Mintha álmodnék! Olyan jó ezt hallani! - olvadoztam boldogan.
  - Még fogod, ezerszer!
Szerelmes csókot nyomtam hálából a szájára.
  - Imádlak!
  - Tudom, kicsim! - ölelt magához szorosabban.
Vártam, hogy legalább annyit mond, hogy én is, de hiába. Talán túl sokat várok tőle? Már az is nagy dolog, hogy nyíltan bevallja, hogy csak én kellek neki, és velem akar lenni. Türelmesnek kell lennem Castiellel...
Elgondolkodva meredtem a sötét falakra, s akkor tudatosult bennem, hogy már biztos nagyon késő lehet. A nappaliban teljes sötétség honolt, csak az állólámpa világított gyéren a hátunk mögött.
  - Te... mennyi lehet már az idő? - kérdeztem ijedten.
Vállat vont. - Passz...
Cast előre dőlt és a vállam fölött addig nyújtózkodott, míg el nem érte az üvegasztalon árválkodó telefonját. Feloldotta a billentyűzárat és kijelentette a pontos időt: - Tizenegy tíz!
  - Mi? - ültem fel döbbenten. - A kutya fáját! Jól elaludtunk! Már rég otthon kellene lennem!
  - Veled csak úgy repül az idő, angyalom! - nevetett és a vállamba harapott.
  - Castiel!!! Erre most nem érünk rá! Azonnal haza kell mennem! - sietve elkezdtem magamra kapkodni a földön heverő ruháim.
Nem volt más választása, követte a példámat.
  - Most hová sietsz? Már úgyis elkéstél.
  - Nem érted? Nem akarom, hogy a családom legyen az első, akik tudomást szereznek a.… a viszonyunkról! Főleg azok után, hogy kijelentetted "Vivivel csak barátok vagyunk!"
  - Látom, rosszul esett, amit mondtam.
  - Nagyon!
  - Én csak nem akartam, hogy Tony gyanakodjon... Különben is... akkor még tényleg csak barátok voltunk, nem emlékszel?
  - Ez igaz. - sziszegtem, miközben hagytam, hogy begombolja a hátamon a felsőm. Mikor végzett, a fotelből felvettem a kabátom és a kis táskám. - Most már tényleg megyek! - kapkodva felhúztam a cipőm is. Castiel is így tett.
  - Te hová mész? - kérdeztem csodálkozva.
  - Természetesen hazakísérlek.
  - Minek? Nem fogok eltévedni! Mindössze tizenöt háznyira lakom, egyedül is hazatalálok.
  - Az lehet, de ne gondold, hogy az éjszaka közepén hagylak egymagad kószálni az utcán! Szó sem lehet róla! És legalább addig is együtt lehetünk.
A magyarázata meggyőzött és nagyon tetszett, így nem ellenkeztem tovább. - Rendben, de siessünk!
Bezárta a házat, aztán kéz a kézben elindultunk a sötét utcán.
  - Remélem, már alszik a Marsall ház. - suttogtam.
  - Ne izgulj már annyit, Vivieni! Minden rendben lesz.
  - Nagyon remélem. - sóhajtottam bizonytalanul, aztán témát váltottam. - Mikor beszélsz Deborahval?
  - Még a héten. Minél előbb, annál jobb.
  - Jó, hogy neked ez nem okoz gondot! Én irtózom attól, hogy fájdalmat kell okoznom Nathnak.
  - Hitegetni jobb? Nincs bűntudatod, ha belegondolsz, mit művelsz a háta mögött?
  - De van! - vágtam rá hevesen. - De veled ellentétben és sajnálom, hogy ezt teszem vele! De te már megszoktad ezt! Hányszor csaltad meg Debby-t?
  - Csak annyiszor, ahányszor veled lefeküdtem. Mással még nem léptem félre, akár hiszed, akár nem! De jobban teszed, ha te is kiadod az útját annak a kis baromnak!
  - Ne sürgess, Castiel! - kértem és könyörögve pillantottam rá. - Majd megteszem, ha elérkezettnek érzem a pillanatot hozzá!
Elértük a házunkat. Szerencsére már teljes sötétség uralkodott odabent.
Megálltunk a kisajtó előtt. Megfogta a másik kezem is és összekulcsolta az ujjainkat. Csak ott álltunk az utca tompa fényében, egymás szemébe nézve, de egyikünk sem tudta, mit is kellene mondanunk. Végül a fiú törte meg a csendet:
  - Akkor holnap talizunk a suliban! Minden megy a régiben. A többiek előtt fenntartjuk a barátság látszatát... de már nem sokáig!
A szívem ettől akkorát dobbant, hogy attól féltem, ő is meghallotta.
  - Oké. - hebegtem. - Viszlát holnap!
Indulni akartam befelé, de nem engedett.
  - Így szoktál búcsúzni a kis hercegedtől?
  - Többnyire igen.
  - Akkor véss valamit jól az agyadba, angyalom! Nem vagyok Nathaniel! Én nem elégszem meg egy egyszerű viszláttal!  - a végén már nagyon halkan beszélt, és szája egyre közeledett az enyémhez.
Mikor megcsókolt, beleremegtem. Át akartam ölelni, hogy közelebb érezzem magamhoz, de Castiel továbbra is lent tartotta a kezünket összekulcsolva.
  - Jó éjszakát! - suttogta a srác rekedten, két csók között.
A hosszúra sikeredett jó éjt puszi után még váltottunk egy elmélyült pillantás, aztán remegő térdekkel végig baktattam a járdán.
Mire lefürödtem és lefeküdtem, éjfél is elmúlt.
Bebújtam az ágyamba és kényelembe helyeztem magam. Nem jött álom a szememre, ahhoz túlságosan felkavartak a mai nap eseményei.
De jó Castiellel lenni! - gondoltam, miközben jólesően sóhajtottam. - Ha nem is beszél az érzéseiről, érzem, hogy fontos vagyok neki... és talán szeret is!
Meghatottan a hasamra tettem a kezem.
  - Kicsikém, a papa szeret minket! Nem mondja, de én igenis érzem! A gyengédsége, a csókjai és az, hogy csak velem akar lenni, ezt bizonyítja!
Ezekkel a gondolatokkal úgy aludtam, mint a bunda és csodás álmaim voltak.