A kis pártfogolt

Reggel Castiel karjaiban ébredtem, a fiú ugyanis nálunk aludt. A szokottnál is nehezebben készültem el a reggeli teendőimmel, mert ölelésekkel és csókokkal hátrált, de hát ugye nem bántam...
Mivel kint egyre mordabb volt az idő, ködös, nyálkás volt a levegő, vastag kék, angol kockás kötött pulcsit vettem fel, kedvenc koptatott farmeremhez. A hajam a fejem tetejére fogtam fel és sminkeltem, míg Castiel a fürdőben szöszölt. Antony és Lucas már javában reggeliztek, mire a konyhába értünk. Csak haraptunk pár falat bundás kenyeret, mert bőséges evésre nem volt idő. A tesóm közölte, hogy anyu azt üzente, háromkor vár a férfi, aki alkalmazni fog a lánya mellé. Rábólintottam, felkaptam a dzsekim, és már rohantunk is a motorhoz, nehogy megint elkéssünk első óráról. Mire beértünk a gimibe, már tömegnyomor volt az aulában, mert nem sokan vágytak ki a nedves levegőre. Castiel úgy döntött, mégis kimegy Lysanderrel, én meg nem akartam, hogy a ködtől összeálljon a hajam, így inkább csatlakoztam az előcsarnokban gyülekező bandámhoz. Kim, Eva, Kentin, Patty és Viola körben állva beszélgettek. Közéjük fúrtam magam, és a jókedvű üdvözlés után a ránk váró szakkörökről kezdtünk beszélgetni. A szokásosan sötét ruhás Evangeline azt mesélte, hogy tizenkét éves kora óta gitározgat, viszont fél, hogy a csoportban szerepelnie kell majd, mert azt nem szerette. Patty nyugtatgatta, hogy ha van tehetsége, ideje megmutatnia. Épp Kentin poénkodott, hogy nekünk milyen nagy tehetségünk van a kosárlabdához, mikor a kék farmeres, barna pulcsis és szürke bőrdzsekis Nathaniel hozzánk csapódott.
  - Remélem, nem az én csapatomban fogtok bénázni! - szólalt meg a szőke srác és megállt köztem és Eva között.
  - Ne gondold már, hogy csak te lehetsz a sztár! - vágott vissza Kentin.
  - Köztetek biztos! - kuncogott gonoszul Nath, aztán Evát kezdte méregetni. - Evangeline, te is a kosárklubbot választottad?
  - Eva! - kiáltott rá ingerülten a fekete hajú lány. - Milliószor elmondtam már, hogy utálom a teljes nevem! Amúgy meg a zenekört választottam!
  - Ejnye, kislány! Ilyen harapós modorral nem lehettél túl sikeres a másik sulidban! Biztos még szűz vagy, ha így viselkedtél a fiúkkal! - szólt be neki sértő hangnemben Nathaniel.
A lány paradicsom piros lett, de csak nagyokat pislogott, nem tudta, mit válaszoljon ennek a nagyszájú baromnak.
Felhúztam magam, amiért ok nélkül szekálja Evát, ezért dühösen löktem egyet a fiún.
  - Hagyd már békén Evát, te beképzelt hólyag! Semmi közöd hozzá, hogy beszél és ne bántsd! Olyan amilyen, mi így kedveljük!
  - Megszólalt a bénák védelmezője! - villant rám Nath haragos tekintete. - Vivike, te sosem változol! Mindig is kedvelted a szerencsétleneket!
  - Ahogy téged is, amikor még unalmas stréber voltál! - nyelveltem fölényesen, és szándékosan emlegettem, milyen volt tavaly.
  - Hát igen... de szerencsére megváltoztam! - mosolygott Nath önelégülten. - A mai eszemmel egész másképp viselkednék veled! Rájöttem, hogy a durva, vadállatokat szereted!
Ezzel a megjegyzésével elvetette a sulykot. Legszívesebben kikapartam volna a szemét. Tudtam, arra céloz, hogy Castiel tisztességtelen eszközökkel harcolt értem, és hogy ez biztos imponált nekem. Nagyon szerettem volna képen törölni, de nem akartam botrányt.
  - Húzz el, Nathaniel, és hagyj minket békén! - kértem a fogamat csikorgatva.
  - Engem nem is te érdekelsz, Ariel! Csak azért jöttem ide, hogy Evával beszéljek, mert a gyászos ruhái ellenére, szép csajnak tartom, és nem bánnám, ha randizna velem... de persze csak akkor, ha nem kotyogja ki Irisnek! - Nath szuggeráló pillantást vetett Evára. - Mit szólsz, fekete angyal?
  - Azt, hogy menj a pokolba! - vágta rá hevesen Eva.
  - Ezt nagyon meg fogod bánni, kicsikém! És te is, kotnyeles kisasszony! - kacsintott rám Nathaniel és a büfé felé ment, ahol Dajan kólázott.
  - Ez a fiú nagyon gáz! - szólalt meg Patty, amikor magunkra maradtunk.
  - Ahogy mondod, de nem volt mindig ilyen! - magyarázta Kim.
  - Vivien, köszönöm, hogy a védelmemre keltél! - mosolygott Eva bizonytalanul. - Nagyon rendes vagy, de nem kellett volna! Most rád is haragszik ez a szőke sátán!
  - Nincs mit megköszönni! Mi azért vagyunk egy csapat, hogy kiálljunk egymásért! - jelentettem ki, és biztatóan megszorongattam Eva karját. - Rám amúgy is pikkel, tőled függetlenül! Lepereg rólam a dumája! Tudom kezelni!
  - Akkor is hálás vagyon neked, Vivi! - hadarta Eva. - Nem vagyok hozzászokva, hogy kiálljanak értem!
Örültem, hogy Eva jól reagált a védelmezésemre, legalább ő nem veszi zokon, mint Mr. Bunkó Ren. Attól a magába fordult baromtól kirázott a hideg.
  - Hagyjuk már ezt, és menjünk matekra! - intett le minket Kentin. Csókkal búcsúzott Patty-től, aztán csapatostól felmentünk az emeletre.
Órán megint Kimmel ültem, ahogy mindig, és míg a tanárra vártunk, kibeszéltük a történtetek.
  - Ez a Nathaniel jól kifogott magának! - súgta a piros felsős, és fehér farmeres barátnőm. - Meg is halna, ha nem szekálna téged!
  - Biztos savanyú neki a szőlő! - húztam el a szám szomorkásan. - Szerintem, még mindig nem tette túl magát azon, hogy dobtam Castiel miatt! Remélem, az új stílusa nem ennek a következménye, mert ha igen, akkor én tehetek róla, hogy bántja Irist, és mindenki mást!
  - Nem emlékszel, hogy Iris azt mesélte, az új barátai miatt lett ilyen? Ne láss rémeket!
  - Hát nem tudom! Mindenesetre különös, hogy ennyire köcsög lett.
  - Ne foglalkozz vele, csak feleslegesen ostorozod magad! Lehet, mindig ilyen volt, csak eddig jól álcázta. - mosolygott Kim reménykedve. - Felejtsük el a vadbarmot!
  - Jobb is! És veled, mi újság? - sutyorogtam érdeklődve. - Jól megvagytok Lyssel?
  - Igen és nem. - jött a nem túl értelmes válasz Kimtől, de aztán megmagyarázta: - Szeretem, biztos ő is engem, de nyáron minden olyan más volt! Csak mi ketten voltunk egymásnak, és olyan csodálatos volt, de most itt a suliban... rengeteg csaj veszi körül, és ez nagyon zavar. Úgy másznak rá a kis csajok, mint a macik a mézre!

Magamban mosolyogtam, de mivel láttam, hogy ez nagyon aggasztja a barátnőmet, visszafogtam magam.
  - Szerintem Lys nem lenne képes megcsalni téged! Ő mindig is népszerű volt a lányoknál. Emlékszem, elsőben hetente cserélgette a barátnőit, de mióta veled van, nem foglalkozik mással! Próbál megváltozni! Nézd meg Castielt, ő is feladta az önállóságát miattam és imád!
Kim szeme elsötétült.
  - Adja az Isten, hogy Lys ne hasonlítson rá, mert akkor a mi kapcsolatunkba is jön majd egy Tiria!
  - Jaj, tényleg. - kaptam a számhoz gyorsan. - De ne is emlegessük a szörnyű múltat! Csak arra akartam rámutatni, hogy ha nagyon szeretnek, képesek változni és nem kacsingatnak más felé.
  - Remélem! De olyan borzalmas, hogy úton-útfélen csüngenek rajta a hülye kis libák!
  - Eleinte engem is zavart ez Castiellel kapcsolatban, de már megszoktam. - vallottam be őszintén.
  - Szóval azt állítod, később könnyebb lesz?
  - Igen, erre határozottan igen a válaszom! A srácok szeretnek minket, és ezek a hülye kis csajok hiába csorgatják a nyálukat, a szívük a miénk!
  - Nagyon remélem!
Legközelebb nagyszünetben történt egy kis malőr. Épp a büféhez indultunk, amikor a terem ajtajában Kentin visszafordult, mondván, hogy ma félévesek Pattyvel és a táskájában hagyta a neki szánt ajándékot. Mi a büféasztalnál kajáltunk, Castiellel és Kimékkel, amikor jött a kék farmer nadrágos, farmer mellényes és zöld garbós Patty.
  - Hát a párom? - kérdezte a lány csodálkozva.
  - Valami ajándékról hadovált, mert félévesek lettetek! - közöltem mosolyogva, miközben sajtos rudat rágcsáltam.
  - Ó, hát nem felejtette el! - csillant fel a lány szép, zöld szeme.
Két perc múlva megérkezett Kentin, és egy rózsaszín, közepes nagyságú ajándéktáskát lóbált barátnője orra elé.
  - Boldog féléves fordulót, drágám!
Patty zavartan elpirult és boldogságtól csillogó szemmel nézett szerelmére.
  - Ó, Ken, olyan aranyos vagy! - a lány izgatottan nézett a táskába, de amikor kivette, ami benne volt, elsötétült a szeme.
A táskában nem más volt, mint egy nagyobb doboz csokis keksz. Gondolom, Patty egészen mást várt, és meg is értettem. Legszívesebben felnevettem volna, de tudtam, hogy az rosszul esne a lánynak is, meg Kennek is.
  - Hát ez... meglepő! - pislogott a barna hajú lány nagyokat. - Köszönöm!
De Kentin leolvasta Patty arcáról a csalódottságát.
  - Mi az? Nem örülsz?
  - Hát de ... csak mást vártam. - ismerte be a barna, hosszú hajú lány.
  - Ha nem tetszik, dobd ki! - sértődött meg Kentin és otthagyott minket. Az aula ajtajában ácsorgó Arminhoz és Alexyhez ment.
Patty csak ott állt, megkövülten, kezében a doboz keksszel.
  - Ez olyan Kentines volt! - nevetett fel Kim.
  - Elképesztő! - kiáltott fel Patty. - Ti kaptatok már ilyet hónap-fordulóra?
  - Én ékszerekkel szoktam meglepni Vivit! - büszkélkedett Castiel, és csókot nyomott az arcomra.
Ez csak tetőzte Patty-ben a rossz érzést, ezért vigasztalóan szólaltam meg:
  - De nem felejtette el, ez a lényeg! Plusz Kentinnél a keksz a szeretet jele! Csak annak ad, akit igazán szeret! - próbáltam menteni, ami menthető. Nem akartam, hogy ez a cuki pár haragban legyen.
  - Igen, aranyos dolog ez! - bizonygatta Eva is. Úgy láttam ő is megkedvelte Patty-t.
  - Bizony! A héten nem lesz nasiban hiányod! Édes fiú ez a Kentin! - csatlakozott a dicsőítő csapathoz Kim is.
  - Igazatok van! Lehet, én reagáltam rosszul, mert valami különlegesebbre vágytam. - látta be Patty, de a szeme még mindig szomorú volt.
  - Ha egy évesek lesztek, majd mi adunk Kennek ajándék tippeket! - ígértem gyorsan, hogy a lány ne keseregjen.
  - Na jó... Megyek, és illően megköszönöm Kennek az ajándékot! - mosolygott a lány felvidulva, a táskába dugta a kekszet és Kentinék felé szöcskézett.
Mikor a lány már hallótávolságon kívül volt, a csapatommal összenéztünk, aztán hahotázni kezdtünk. Mind nevettünk, mert ez elég komikus helyzet volt.
  - Istenem, ez a Kentin olyan lökött! - jelentette ki Kim, az oldalát fogva a nevetéstől.
  - Az! De azért aranyos volt. - ismerte el Eva.
  - Vivi, ha egy évesek leszünk én is veszek neked egy tonna mogyorós csokit, mert te meg azt szereted! - húzta az agyam Castiel.
  - Azt merd meg! - nyomtam a könyököm a barátom oldalába.
  - Hű, az is szép lenne! - nevetett megint Kim. - Mennék Viviéknél és az udvar úszna a csokiban!
  - Besegítenénk az elfogyasztásába, ne aggódj! - cukkolt Evangeline is.
Hirtelen Kim arcára fagyott a mosoly, mert Lys és Dakota két csinos, szőke lánnyal jött be az udvarról. Láttam, hogy ez a barátnőmnek fájó pont, de próbálta legyőzni a benne viaskodó zöldszemű szörnyeteget. Féltem, hogy köztük is hamarosan esedékes lesz egy vita.
Nagy nehezen eltelt a nap. Utolsó óra után Cast és a barátaim kitalálták, hogy menjünk biliárdozni a Bázisra. Nem lett volna rossz, de háromkor mennem kellett megismerkedni a férfival, aki alkalmazni fog, és a lányával, így a fejemet csóváltam.
  - Én nem tudok menni, gyerekek! - mondtam, amikor már a kapu előtt jártunk. - Ma megyek megismerkedni a családdal, ahol bébiszitterkedni fogok! De ti csak menjetek! - néztem Castiel szemébe biztatóan. - Érezd jól magad, kedvesem! Ha már úgysem érek rá, nyugodtan lazulhatsz a haverokkal!
  - Majd én vigyázok rájuk! - nevetett Kim és átölelte Castiel és Lysander vállát.
  - Ó, akkor nyugodt vagyok! Jó kezekben lesznek a srácok! - nevettem.
  - Hát jó! - Cast úgy ölelt magához, mint aki sosem akar elengedni. - Te meg vigyázz magadra! Nehogy megerőszakoljon a kislány apukája egy ilyen csábító szépséget!
  - Nyugi! Meg tudom védeni magam, ha kell! - nevettem vidáman.
  - Ebben senki nem kételkedik! - vigyorgott rám Lys.
Még bolondoztunk egy kicsit, aztán elbúcsúztam a csapattól. Gyors léptekkel trappoltam hazafelé a hűvös őszi időben. Már közel jártam a házunkhoz, de lelassítottam. Alaposan szemügyre akartam venni a házat, ahová nemsokára mennem kell majd. Eddig mindig elmentem a ház mellett, szinte fel sem figyeltem rá. Egy kisebb fehér, szürke lapos tetős, egyszintes ház állt a befüvesített udvaron. Ránézőleg sem volt túl nagy a lakás, maximum két-három szobás lehetett. Fehér fakerítés mögött bujkált az épület, messze bent az udvaron. Nem volt feltűnő, egyszerű fehér műanyag ajtaja volt és két nagy, fehér ablaka. A ház előtt állt néhány apró tujafa, de se egy lépcső, se egy terasz nem dobta fel a komor kinézetű kis házat. Jól bele tudtam képzelni egy szegény családot.
Vegyes érzelmekkel értem haza. Senki nem volt otthon. Gyorsan melegítettem magamnak egy kis tegnapról maradt zöldséglevest, aztán felmentem a szobámba, hogy lepakoljam a táskám. Átöltözni nem akartam, hisz nem randira készültem, csak a sminkem frissítettem fel egy kicsit, és megigazítottam a hajam. Úgy elszöszöltem az időt, hogy öt percem volt csak háromig. Hamar felkaptam a dzsekim és már szedhettem is a lábam, hogy odaérjek a megbeszélt időpontra. Most volt csak nagy mákom, hogy nem kellett messzire mennem. A kisajtó nem volt bezárva, így könnyedén bejutottam a munkaadómnál. Mikor elértem a nagy fehér ajtóig, idegesen bekopogtam.
Féltem, milyen emberek közé kerülök és attól is, hogy nem leszek nekik szimpatikus.
Nemsokára egy negyven körüli férfi kitárta az ajtót.
  - Jó napot! - köszöntem illedelmesen.
  - Á, szia! Biztos, te vagy Angela lánya.
  - Igen! Vivien vagyok! - mosolyogtam bátortalanul.
  - Gyere be, Vivien! - tárta ki az ajtót Zackery.
Besétáltam, egyenesen egy nappaliba. Az ajtó mögött volt egy fogas, azon mindenféle színű pulóverek és kabátok csüngtek. A kopott parkettás nappali közepén viseltes, nagy, barna szőnyeg terpeszkedett, azon meg két sárga kanapé és két fotel. Minden bútordarabról sütött, hogy már egy sem új, a plazmatévé jelentette az egyetlen luxust a helyiségben. Réginek tűnő festmények lógtak a krém színű falakon, de minden látszott, hogy csak értéktelen akvarellek, és csak azért vannak itt, hogy kicsit feldobják a nappali egyhangúságát. Érdeklődve néztem körbe, de a férfi elkapta a pillantásom.
  - Üljünk le itt, vagy menjünk a konyhába és főzzek egy kávét? - kérdezte, de láttam rajta, hogy ő is ideges.
  - Köszönöm, délután már nem nagyon kávézok. Maradjunk itt!
Zackery a kanapék felé intett, hogy foglaljak helyet, szó nélkül leültem.
  - Mielőtt megismertetlek a lányommal, szeretnék veled megbeszélni néhány dolgot. - közölte a férfi kellemes, mély hangján.

Zack

Alaposan megnéztem leendő munkaadóm. Korához képest jóképűnek mondható volt. Rövidre nyírt, sötétbarna haja az arcába lógott, és első ránézésre nem tudtam megállapítani, hogy szürke vagy inkább majdnem fekete a szeme. Barna selyeminget viselt, azonos színű nadrággal. Rögtön látszott rajta, hogy irodai munkát végez, de nem lehet magas beosztású, mert akkor márkásabb ruhákat viselne és a háza is fényűzőbben lenne berendezve.
  - Ez természetes! Mondja csak, hallgatom! - mondtam, miközben zavartan feszengtem a kanapén, ami mélyen besüppedt alattam és ettől kényelmetlen testhelyzetbe kerültem.
  - Jaj, ne már! Nehogy magázzál! Az igaz, hogy az apád lehetnék, de szerintem könnyebb lenne, ha tegeződnénk. - ajánlotta a férfi. - Szólíts nyugodtan Zacknek, neked is egyszerűbb lesz!
  - Rendben.... Zack. - mosolyogtam. Be kell ismernem, egyből megkedveltem a hapsit. Közvetlen volt, nyílt és barátságos. - Akkor beszéljünk arról, hogy hetente hányszor kell jönnöm és mettől-meddig?
  - Igazából most is dolgoznom kéne, csak elkérezkedtem, hogy tudjak veled találkozni. Heti két-három alkalomról lenne szó, háromtól hétig, de persze ha hamarabb hazaérek, elmehetsz, de ettől még megkapod a napi pénzed. Néha viszont adódhatnak vészhelyzetek, mert nem tudom előre kiszámolni, mikor kell túlóráznom. Cserélhetnénk telefonszámot, és akkor mindig fel tudnálak hívni, hogy épp mikor kel jönnöd Cassy-hez, vagy épp mikor érek rá mégis a gyerekkel foglalkozni. Tudom, hogy ez elsőre rémisztően hat, de anyukád azt mondta könnyen alkalmazkodó vagy, ezért merem rögtön a legrosszabb dolgokat is elmondani neked.
Bírtam Zack őszinteségét. Rendes tőle, hogy nem kertel, és rögtön az igazsággal jön elő. Magamban megfontoltam a dolgot. Végül is igaza van anyámnak, tényleg rugalmas vagyok. Nem fogok fent akadni, ha hirtelen vigyáznom kell a kislányra, mert ha épp egyik délután nem tudok Castiellel találkozni, ott lesz a másik, meg az éjszakák is, amit egymásnál tölthetünk. Így gond egy szál se! Megesett a szívem ezen az emberen, hisz látszik rajta, hogy azért gürizik minden nap, hogy eltartsa a lányát. Nem akartam megnehezíteni az életét.
  - Részemről rendben. Általában suli után ráérek. - közöltem a döntésem.
  - Jaj, de jó! Egy angyal vagy, Vivien! Nem is tudod, mekkora terhet veszel le egy lányát egyedül nevelő ember válláról! Akkor, nincs már hátra, minthogy megegyezzünk a pénzben, aztán bemutatom neked Cassidy-t.
Az anyagiakat hamar letisztáztuk. Zack olyan pénzösszeget ajánlott naponta, ami nekem is megfelelt és még neki sem jelentett sok gondot. Már csak az volt hátra, hogy bemutassa a lányát. Idegesen tördeltem az ujjaimat. Rettegtem, hogy a kislány nem fog kedvelni.
Zack felállt és balról a legközelebbi ajtón bekopogott.
  - Drágaságom, gyere ki! Valaki szeretne megismerni! - szólt be a szobába, de nem nyitott be. Míg a gyerekre vártunk még odafordult hozzám. - Azt még tudnod kell, hogy a lányom nem könnyű eset. Anya nélkül nőtt fel, hisz hároméves kora óta egyedül nevelem, és érezhető, hogy ez nagy törést okozott az életében. Sok türelem kell Cassidy-hez, de remélem, meg fogsz birkózni a feladattal.
  - Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni! - ígértem ünnepélyesen.
Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, és lehajtott fejjel kilépett egy sötétbarna, hosszú hajú kislány bátortalanul. A haja eltakarta az arcát. Sötétkék, térdig érő ruhácska volt rajta és fehér vastag harisnya. Egyik sötét szemével kilesett két hajtincse között és bizonytalanul pillantott rám. Zackery leguggolt a lánya mellé és magyarázkodni kezdett neki.
  - Kicsikém, ismerkedj meg Viviennel, ő lesz veled, amíg én dolgozok!
  - Szia, Cassidy! - lépkedtem melléjük torkomban dobogó szívvel. A jó bemutatkozáson múlik minden! Ha most nem kedvel meg, később már reménytelen lesz. - gondoltam magamban.
  - Sissy vagyok, és nem akarok veled lenni, mert az azt jelenti, hogy a papa sokat fog dolgozni! Én csak vele akarok lenni! - közölte a csöppség dacosan, és az apja karjába vetette magát.
Csodálatos! Máris utál!

Sissy

  - Azt elfelejtettem mondani, hogy Cassy kicsi korában nem tudta kimondani a nevét, "Cassissynek" hívta magát, így lett Sissy a beceneve. Ma már alig hallgat az eredeti nevére. - magyarázta Zack. Felállt, ölében a kislánnyal. A kanapéhoz sétált, az ölébe ültette a gyereket, nekem meg intett, hogy üljek szembe velük. Bólintva tettem eleget a kérésének.
  - Sissy, tudod, hogy a papának rengeteget kell dolgozni, mert arra a Monster babára gyűjtünk a szülinapodra! Estenként még együtt leszünk, Vivi csak addig lesz itt, míg haza nem érek! - magyarázta türelmesen a kislánynak a férfi. - Örülhetnél neki, hogy Vivi lesz a barátnőd! Minden nap játszani fog veled, odafigyel, hogy rendesen egyél, és rajzolni fog veled!
  - De ne vedd feleségül! - szólt az apjára a kislány szigorúan, aztán gyanakodva méregetett. - Nem ilyen anyukát akarok!
Zavartan mosolyogtam az orrom alatt.
  - Jaj, most jól bemutatkoztunk! - ráncolta a homlokát Zack. - Ne haragudj, Vivien! Nem tudom, honnan veszi Sissy ezeket a bolondságokat, még sosem hoztam haza a barátnőimet...
Zackery olyan kínlódva próbált magyarázkodni, hogy már nevethetnékem támadt.
  - Igazán nem kell magyarázkodnod! - mosolyogtam megértően, aztán komolyan a lánykára néztem. - Sissy, én csak azért leszek veled, hogy jól érezzük magunkat együtt, és mindig azt csináljuk, amihez kedved van!
  - Komolyan? Babázol velem, és rajzolsz nekem pónit? - kérdezte a kislány vékonyka hangján.
  - Pónit?! Á ... hát persze... - ígértem, de közben az járt a fejemben, hogy biztos szebb pónit tud rajzolni ő, mint én. - Amit, csak akarsz.
  - Oké! Akkor talán szeretni foglak! - közölte a kislány lazán.
  - Na jó, én kihasználom, hogy itt vagy, Vivi, és elugrom a sarki közértbe, letudom a heti nagy bevásárlást, legalább addig megismerkedhettek Cassy-vel!
  - Rendben. - bólintottam beleegyezően.
Mielőtt a főnököm elment, megkérte a lányát, hogy mutassa meg nekem a rajzait, majd biztatóan rám mosolygott. Kettesben maradtam Sissy-vel. A kislány leült az ütött-kopott dohányzóasztal elé, mellé telepedtem és érdeklődve nézegettem a mappájából kiszedegetett rajzokat. A kislány félénken rakosgatta elém, de amikor felismertem egy-egy figurát, házat vagy állatot, felcsillant a szeme és még mosolygott is. És akkor belopta magát a szívembe. Nem csak sajnáltam ezt a kis félárvát, hanem meg is szerettem. Tudtam, hogy nem fogom cserben hagyni, és mindent el fogok követni, hogy feloldjam a gátlásait. Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy egy kis boldogságot és jókedvet vigyek az életébe....

Szakkör? Na, neee...

Másnap reggel megint gyalog mentünk suliba Castiellel, mert a moci még mindig Kevin szervizében pihent. Unalmasan telt a reggel, a szokásos bandázással. Szerencsére nyugtunk volt Toritól, mert Amber látványosan Leigh-en csüngött, Tori meg velük lógott és Rosa "örömére" Gabriel volt a célpontja, de Dakota is velük volt. A szőke copfos srác hiába udvarolt Torinak, úgy látszott a lány a foglalt pasikat tekintette kihívásnak. Én Castiellel és szokásosan Kimékkel gyülekeztem a büfétől nem messze. Eva velünk volt, Violával beszélgetett, de senkivel sem váltottam szót, mert Cast nem hagyta, folyton ölelgetett és csókolgatott. Nemsokára becsengettek. Mrs. Williamssel volt osztályfőnöki óránk. Először a szokásos uncsi megbeszélés következett, hogy milyen programok lesznek idén a suliban, aztán az oszi olyasmit mondott, amivel sikerült felpezsdítenie az osztályt.
  - Holnaptól kötelező lesz részt vennetek hetedik órában valamilyen szakkörön! Ma utolsó órátok velem lesz irodalom, addigra kell döntenek! Három lehetőségetek van: rajz, zene és kosárlabda! Jól fontoljátok meg, mert később nem változtathattok rajta!

A teremben nagy lett a ricsaj és a nemtetszés. Szívás, hogy hetedik órára is maradnunk kell, ráadásul engem egyik sem vonzott igazán. A többiek is össze-vissza dumáltak, szinte mindenki egyszerre. Az ofő leintett minket, hogy szünetben beszéljük meg, mert órát akar tartani.
Lassan elcsendesedtünk, így a tanárnő mesélni kezdte, hogy érkezik három új tanár, akik a szakköröket fogják tartani, és hogy heti kétszer részt kell vennünk a különórákon. Az igazgatónő azért találta ki ezeket a szakköröket, hogy a Sweet Amoris támogassa a tehetséges tanulókat akár a sportban, akár a művészetekben. Nem fűlött hozzá a fogam, de ez van, bele kell törődnünk.
Osztályfőnöki óra után a matek terem elé ballagtunk. Castiel kiment a srácokkal, így én Kentinnel és a csajokkal álldogáltam a terem előtt.
Piros hosszított felsőt, kék farmert és magas szárú tornacipőt viseltem, a hajam piros virágos csattokkal volt hátra fogva. Kim toporgott mellettem.
  - Mit csinálunk, csajszi? Melyik szakkört választjuk? - kérdezte fekete melegítőegyüttest viselő barátnőm. Sárga vastag csík húzódott a nadrágja szárában és a kapucnis felsője ujjában.
Örültem, hogy velem együtt akart szenvedni, akármelyiket választjuk.
  - Igazából, egyik sem tetszik! - vallottam be kelletlenül. - Énekelni meg rajzolni nem tudok, így kizárásos alapon a kosárlabda marad.... Ráadásul, szerintem Castiel is ezt fogja választani! - érveltem.
  - Én is erre gondoltam! - mosolygott Kim.
  - Én tuti a rajzszakkört választom! - tapsikolt vidáman Viola. - Imádok festeni! Ott a helyem!
  - Legalább valakinek tetszik ez a hülyeség! - jegyezte meg a falnak dőlt Kentin. - Én se vagyok oda ezért, de inkább a sport, mint a kornyika! Csatlakozom hozzátok, csajok!
  - És te, Eva? - kérdeztem kíváncsian a háttérben lapító fekete szépségtől.
  - Én a zenét választom! Kicsit tudok gitározni, és azt mondják a hangom se rossz. - jelentette ki szemlesütve Eva és úgy látszott, meg is bánta, hogy ezt kimondta, mert zavarba jött.
  - Na, mik ki nem derülnek. - mosolygott rá Kim.
  - Viszont én egy kicsit félek a kosárklubtól! - mondtam, és már magam előtt láttam, ahogy Nathaniel játssza a sztárt és agyon gyötör minket, s főleg engem...
  - Labdaiszonyod van? - nevetett a kék pulcsis és fehér nadrágos Ken.
  - Nem! Tuti, hogy Nath és Dajan ott lesz és megkeserítik az életünket!
  - Ne törődj velünk! Majd én megvédelek! - Ken elkapott, és puszit nyomott az arcomra.
Ekkor robogott be Patty. Még szerencse, hogy a lány nem féltékeny rám, mert más már biztos kiakadt volna, ha azon kap, hogy a pasija csókolgat. Szerencsére Kentin régen elmondta a barátnőjének, milyen jó barátságban vagyunk, és Patty nem haragudott rám, mert megértette ezt.
  - Gyerekek! Nektek is kötelező a fránya szakkör? Most hallottam a C-sektől, hogy nekik az, így gondolom nektek is. - hadarta egy szuszra a fekete farmeres, és zöld felsős, hosszú barna hajú lány.
  - Az! Épp most döntöttük el, hogy a kosárklubot válaszuk! - válaszoltam és elhúzódtam Kentől. - Legalábbis a többség.

Patty

  - Akkor én is azt választom! Jó lesz veletek! - nevetett bizakodóan Patty.
Már javában azt számoltunk leszünk-e egy csapattal, mikor előkerült Ren. A fiú megint távol állt tőlünk a barna márványfalnak dőlve, és a matekkönyvet lapozgatta. Kentin elkapta a pillantásom és ő kérdezte meg tőle, amit én nem mertem.
  - Ren, te melyik klubra voksolsz? - kiáltott oda a srácnak nagyszájú haverom.
  - Azt hiszem a kosarazást választom. - jött a rövid válasz a barna dzsekis és kopott farmeres fiútól, de fel sem nézett a könyvéből.
  - Klassz! Mi is! - mosolyogtam.
Erre a fiú felkapta a fejét és sötét pillantást vetett rám. Szeméből egyértelműen kiolvastam, hogy nem akar velünk lenni. Mi a franc baja van velem, és velünk?
Ezt már nem hagyhattam szó nélkül, odasétáltam a fiúhoz, és ellenségesen néztem rá.
  - Megmondanád, hogy mi a fenéért utálsz? - kérdeztem erélyesen, de halkan, hogy a többiek ne hallják, miről beszélünk.
   - Tulajdonképpen nem is... - jött Rentől olyan válasz, amitől a falra tudtam volna mászni.
   - Mégis az az érzésem, hogy valamiért, ki nem állhatsz engem. - próbáltam tisztázni a dolgokat. Fel voltam rá készülve, hogy ha azt mondja gyűlöl, akkor soha többet ne álljak szóba vele.
  - Nem utállak, de ugyanolyan érdektelen vagy a számomra, mint mindenki más! Nem tehetek róla, hogy te mindenáron mindenkivel jóban akarsz lenni, én meg nem! Szállj le rólam, és foglalkozz a pasiddal meg a béna barátaiddal! Nem kívánok közétek tartozni!
Szavai nagyon megsértettek. Fájt, hogy így vélekedik rólam és rólunk. Hogy lehet valaki ennyire rideg és barátságtalan?
  - Hagyjuk! Felejtsd el, hogy szóba álltam veled! - fordultam el duzzogva.
  - Vivi... - szólt utánam Ren és bizakodva megfordultam, hátha megbánta meggondolatlan szavait, de egész mással jött: - A pasidat nem zavarja, hogy Kentinnel is flörtölsz? Mert elég félreérthetően viselkedsz a fiúkkal. Csoda, hogy még nem vágott agyon!
Felment bennem a pumpa. Mi jogon bírálja a viselkedésemet ez a tahó? Nem ismer, jobb lenne, ha nem ítélne el. Úgy döntöttem, nem mutatom ki, hogy felbosszantott. Azokkal a szavakkal válaszoltam, amit oly sűrűn hallottam tőle.
  - Nem mindegy az neked? Semmi közöd az életemhez!
Vetettem még rá egy megvető pillantást, aztán duzzogva otthagytam és visszamentem Kimékhez. Ez a bunkó azt sem érdemli, hogy beszéljek vele. Várhatja, hogy barátkozni kezdjek vele! Elmehet a fenébe Ren Willford!
A barátaim között nyüzsögtem, míg jött a tanár.
Sajnos Castiellel nem volt alkalmam megbeszélni ezt a szakkörös dolgot, mert Lyssel későn jöttek be, mi már a helyünkön ültünk, amikor a két srác befutott. Reméltem, ha végig szenvedtük a matekot, lesz rá lehetőség, hogy beszéljünk.
Mikor végre kicsengettek, Cast megállt a padom mellett, átölelte a nyakam, így vezetett a büféhez.
Ezúttal epres croissant vettünk, azt fogyasztottuk az álló asztalnál, amikor szóba került a kötelező plusz óra. Kim hozta fel, aki sajtos pogácsát evett mellettünk.
  - Nos, drágám... Melyik szakkörhöz csatlakozol? - kérdezte a lány, szürke pulcsis és farmeres barátját.
  - Castiellel hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a zeneszakkört válasszuk. - válaszolta az ezüst hajú fiú.
Megütközve néztem rá, aztán mérgesen fordultam az oldalamat szorongató fiú felé.
  - Mi? Ti meg a zene?
  - Igen. - Cast lenyelte a falatot a szájából és bólogatva nézett rám. - Lys nagyszerű szövegeket ír, én szeretek énekelni, és régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kéne tanulni gitározni! Most itt a lehetőség!
Pár pillanatig hallgattam, és próbáltam megemészteni, amit hallottam.
  - Nem is mondtad, hogy érdekel az ilyesmi! - füstölögtem magamban, és már az ennivalómat se kívántam. A negyedét, ami megmaradt belegyűrtem a szalvétámba. Felhörpintettem a narancslevem és próbáltam nem duzzogni. Az még nem jelent elválást, ha más-más szakkörre megyünk. Próbáltam lenyugtatni magam, hisz sulin kívül rengeteget lehetünk még együtt.
  - Lysandernek egész jó hangja van! Hogy nem jutott ez eddig az eszembe! - kapott a fejéhez Kim. - Mi azt hittük, hogy a kosarazást választjátok, legalábbis mi arra voksoltunk.
  - Lustább vagyok, minthogy feleslegesen rohangáljak! - húzta el a száját Lys.
  - Hát akkor sok sikert nektek! - mosolyogtam biztatóan, de igenis zokon esett az a gondolat, hogy nem együtt szenvedünk a szakkörökön.
  - Patty mondta, hogy mindenkinek kötelező a suliban. Mi a tizedikes B és C osztállyal leszünk összevonva, így lesz meg a három osztályból a létszám. - magyarázta Kim.
  - Izgalmas lesz. - mosolygott Castiel.
  - Remélem, majd énekelsz nekem! - öleltem meg a szerelmem. Ha már külön leszünk, ennyi hasznom legyen!
  - Csak is neked, kis szívem! - biztosított a fiú, és édes csókot nyomott a számra.
Ez kárpótolt mindenért. Az érzés, ami átjárta a szívem, mindent megért.
  - Fiúk, legalább felkarolhatjátok Evát! Ő is a zenekört választotta! - kotyogott a hátam mögött Kim. Elengedtem Castiel nyakát és hálásan vettem el a csokit a kezéből, amit a zsebéből vett elő és nekem nyújtott. Köszönetképpen csak egy mosolyt küldtem neki, nem mertem megint csókot adni, mert tudtam, azt már Lys nem állná meg szó nélkül, és gúnyolódna rajtunk.
  - Nem fogok senkit se pátyolgatni! - válaszolta Lysander lekezelően, és undorodva megrázkódott.
  - Ne légy, bunkó, kicsim! - Kim átölelte a fiú derekát. - Eva túl csendes, és nehezen illeszkedik be, csak barátkozz vele, nem kell kinyalni a seggét!
  - Majd odafigyelünk rá! Aranyos lány, a maga módján. - válaszolta Castiel.
  - Na, ugye! Castielnek jobb szíve van, mint neked, Lys! - poénkodtam a másik sráccal gúnyolva.
  - Erre ne vegyél mérget! Én vagyok a csendes jó fiú, ő meg a vörös ördög, ezt sose feledd! - vágott vissza Lys kacagva.
  - Csakhogy a kedvemért megváltozott! - csúfoltam ki Lysandert.
Castiel helyeslően bólintott, és megint magához húzott, hogy össze-vissza csókolgasson.
Sajnos nem volt időm beleélni magam igazán a csókokba, mert Amber és Tori mellénk jött.
  - Nálatok mindig zsongás van? - kérdezte Tori irigyen. Meglepett, hogy ennyire kimutatja, nem tetszik neki, hogy Castiellel vagyok. Csak az járt a fejemben, hogy ha így folytatja, megtépem!
  - Hát igen! - nevetett Kim és csodálkoztam, hogy ő ennyire meg tudja őrizni a hidegvérét.
  - És melyik szakkörhöz csatlakoztok? - kérdezte a fehér pulcsis és fekete csőnadrágos Amber. Szőke hajkoronáját egy rózsaszín vastag hajráf fogta hátra.
  - Kosár. - válaszoltam én és Kim.
  - Lys és én a zenét választottuk. - felelte Castiel.
  - És ti? - kérdeztem pusztán udvariasságból.
  - Még nem döntöttük el. - válaszolt Tori vidáman. - Az tuti, hogy rajzolni nem tudok, de még messze a hatodik óra, míg el kell döntenem, hogy egy labdát akarok kergetni, vagy inkább énekeljek, és hangszerekkel ismerkedjek. Kár, hogy színjátszó szakkör nem indul, az jobban feküdne nekem!
Egy vonat alá kellene feküdnöd, de sürgősen! - gondoltam utálattal. Ez a szőke liba nagyon az agyamra ment, de komolyan. Ha nem marad távol tőlünk, ki kell találnom valamit, hogy lekoptassam a páromról! Igaz, hogy Castiel esküdözik, hogy nem kéne neki ez a liba, de jobb félni, mint megijedni! Teljesen már sosem fogok megbízni benne, és ezt annak köszönheti, amit Tiriával tett. De nem akartam a múlton rágódni. Már így is felbosszantottam magam ezzel a szakkörös hülyeséggel, nem kéne tovább tetőzni a bajokat.
Még sosem örültem annyira a becsengetésnek, mint most. Gyorsan megfogtam Castiel kezét és a földrajz terem elé húztam. Utána még két angolt szenvedtünk végig, aztán jött a nevezetes irodalom óra, amit azzal kezdtünk, hogy le kellett diktálnunk Mrs. Williamsnek, melyik szakkörre jelentkezünk. Ahogy megbeszéltük Kim, Ken, Ren és én a kosárklubba iratkoztunk, Eva, Lys és Castiel zenére. A többiek választásán meglepődtem: Violához csatlakozott a rajz szakkörre Iris, Leigh, Gabriel, Capucine és Melody. Hozzánk a kosárklubba ahogy sejtettük Nath és Dajan iratkozott fel, valamint Rosa és Charlotte. A zene szakkör volt a legmeglepőbb mert, Dakota, Amber és Tori is oda iratkozott. Valami azt súgta, hogy a két vipera választása nagyban azon múlt, hogy Cast és Lys oda megy. Már mindenki döntött, csak az ikrek nem nyilatkoztak. Az ofő kérdőn nézett rájuk.
  - Armin és Alexy? Ti hová csatlakoznátok?
Armin felállt, ő akart válaszolni.
  - Igazából még nem tudtunk dönteni, tanárnő! Az a baj, hogy különböző dolgokat szeretnénk, de mi nem szoktunk elválni egymástól. Kaphatnánk egy kis haladékot? A szüleinkkel is meg kéne beszélnünk, meg egymással is harcolnunk kell még! - válaszolta a fehér pulcsis és zöld farmeres fiú.
  - Hát, nem bánom! De következő osztályfőnöki órán hallani akarom a döntéseteket! - adta meg magát az osztályfőnök.
Befejeztük a témát és rátértünk az irodalomra. Kimmel Cast és Lys előtt ültem, mert a kedvesem visszakerült a helyére, Eva mellé meg Iris cuccolt. Unottan hallgattuk a tanárnő beszédét.

Castiel és Lys megint kiviharzott a teremből, mire összekaptam magam. A könyveket gyömöszöltem a táskámba, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki megáll a hátam mögött. Érdeklődve fordultam arra, és megijedtem, amikor felfedeztem, hogy Nathaniel az. A srác éhes tekintettel méregetett, és megérintette egy hosszú hajtincsem.
  - Szeretettel várlak a kosáredzéseken, tubicám! Már alig várom, hogy együtt izzadjunk! - mosolygott a kék-fehér motoros dzsekit és fekete farmert viselő szőke srác.
  - Elhiheted, hogy nem miattad választottam azt! - vágtam vissza fagyosan. A vállamra vettem a táskám és faképnél akartam hagyni, de Nathaniel beszorított a két pad közé.
  - Az nem baj! A lényeg, hogy egy légtérben leszel velem, a hülye vöröskéd nélkül! - nevetett Nath sátánian. Hirtelen fél karral átölelte a nyakam, és mire felfogtam volna, mi történik, nyomott egy csókot az arcomra, aztán mintha mi sem történt volna, magában kacarászva lazán elsétált. Kiakadva pillantottam utána, aztán a kijárat felé lestem, nincs-e ott Castiel. Féltem, ha látta a jelenetet, neki megy a zaklatómnak, de szerencsére forró fejű kedvesem nem volt ott. Megkönnyebbülten lélegeztem fel. Nem akartam, hogy miattam hajba kapjanak, pedig, ha Nath továbbra is így viselkedik, elkerülhetetlen lesz.
Gyorsan kisétáltam a teremből, aztán a kapuhoz mentem. Castiel ott várt rám. Cigizett, azt mondta azért jött ennyire előre, mert nikotinhiánya volt.
Megint ketten indultunk haza, de félúton se jártunk, amikor a bátyám hívta a kedvesem, hogy kész a motorja, mehet érte. Természetesen Castiel azonnal visszafordult és a műhely felé ment, de megígérte, a mocival majd egyenesen nálunk jön.
Unottan és magányosan sétáltam hazafelé az őszi időben. A nap már nem sütött, és esőfelhők gyülekeztek felettem. Legalább egyedül volt időm arra gondolni, mivel fog járni ez a különóra. Cast nem lesz velem, kevesebb ideje lesz rám, és valahogy ez nem tetszett. Elkeseredtem a tudattól, hogy nem lehetünk eleget együtt és rossz előérzetem is volt. De akkor még nem is sejtettem, hogy nem ez lesz az egyetlen dolog, ami ellenünk van.
Mikor hazaértem, anyukám már a konyhában tett-vett. Éppen a vacsorát készítette. Letettem a táskám az egyik székre és leültem egy másikra. Miután megbeszéltük, kinek milyen napja volt, anya megkérdezte, hol a barátom, mert már egész megszokta, hogy mindig mellettem van. Elmondtam neki, hogy elment Tony-ékhoz, elhozni a motorját. Láttam anyán, hogy mondani akar még valamit, de nem igazán tudta, hogy kezdjen hozzá.
  - Valami baj van, anya? - kérdeztem félszegen, mert nem tetszett, hogy pont úgy néz ki, mint aki el akar titkolni valamit.
  - Á, nem... semmi, de kérnék tőled egy szívességet, Vivien! Csak attól félek, nem fogsz belemenni, mert amit kérni akarok, az a szabadidőd feláldozásába kerül.
Fogalmam sem volt, mire akar kilyukadni, de nem tetszett, hogy rébuszokban beszél.
  - Mondd ki, anya, és majd eldöntöm! - kértem határozottan.
Anyám letette a konyhakendőt a kezéből, amivel az előbb a sült hús tepsijét fogta és megállt velem szemben.
  - Nos... van az óvodában egy új kislány, nagyon tüneményes, csak kicsit zárkózott. Az apja egyedül neveli és bébiszittert keres a hatéves lány mellé. Most költöztek a városba, pontosabban előttünk laknak négy házzal. Arra gondoltam, beszélnék Zackery-vel, hogy te megfelelő dada lennél a lánya mellé. Csak egy héten kétszer-háromszor kéne vigyáznod a gyerekre, amikor a papája túlórázik.
Mikor mérgesen ráncolni kezdtem a homlokom, anyám szépíteni kezdte a dolgot.
  - Csak heti pár óráról lenne szó. Nem kéne messze menned és jó kis pénzt kapnál. Ráadásul, a kislánynak is jót tenne a barátságos természeted! - győzködött anyám.
  - Nem is tudom. - válaszoltam bizonytalanul. Épp az előbb állapítottam meg, hogy a szakkörök elválasztanak Castieltől, és most még ez is... Ha elvállalom, még kevesebbet lehetek majd vele, de viszont a pénz jól jönne, hogy ajándékra tudjak gyűjteni. Már annyi mindent kaptam Castieltől, végre én is vehetnék neki valami értékesebbet. Nagy volt a dilemma. Viszont a jó szívem is arra biztatott, hogy segítsek egy szegény emberen és a csendes kislányán. Úgy látszik ez már eldőlt, mielőtt igazán átgondoltam volna.
  - Rendben, anya! Elvállalom! Jól jön a pénz, úgyhogy mondd meg a férfinak, hogy vigyázok a lányára.
  - Köszönöm, kislányom! Tudtam, hogy arany szíved van! - örvendezett anya, de közben már azon agyaltam, hogy fogom beadni Castielnek, hogy még kevesebb időnk lesz egymásra. Egy jó óra múlva jött is a fiú és elmondtam neki anyám ötletét. Ő sem volt elragadtatva a hírtől, hogy kevesebb időnk lesz egymásra, de nem ellenezte, tiszteletben tartotta a döntésem. Ezért is tudtam annyira szeretni...

A pasi mágnes

Másnap megint gyalog kellett suliba mennünk, mert a motor még mindig a hátsó udvarunkon pihent, de szerencsére most időben keltem, és hamar elkészültem. Fekete hosszított, elől gyöngyökből kirakott bagoly figurás felsőt vettem fel, piros sztreccs nadrággal. Tanulva a tegnapi esetből, nem mertem körömcipőt húzni, így a fekete, telitalpú cipőm mellett döntöttem. A hajam kifésültem, nem akartam felfogni. Azt a válltáskát vittem magammal, amit anyám hozott Párizsból. Reggelizni nem akartam, így csak egy pohár kávét hörpintettem fel a konyhában, aztán elhagytam a házat. Kis farmerdzsekim nem gomboltam össze, mert nem volt még hideg, bár a fák lengedeztek a szélben. Ahogy kiléptem a kapun, láttam, hogy Castiel közeledik a járdán. Jobban ki sem számolhattuk volna. A srác is rögtön kiszúrt és megszaporázta a lépteit, hogy hamarabb odaérjen hozzám.
  - Jó reggelt, drágám! - ölelt magához egy pillanatra, aztán el is engedett és elégedetten legeltette rajtam a szemét. - Nagyon dögös valaki!
  - Ó, köszönöm. - nem akartam elhinni, de képes voltam elpirulni. Pedig már számtalanszor dicsért és milliószor mondta, hogy szeret, mégis jólesett a női hiúságomnak, hogy bókol. Tréfával próbáltam leplezni a zavarom. - Most elárultad magad! Csak azért kísérgetsz, mert félsz, hogy szemet vetnek rám, igaz?
  - Nos... igen, ami az enyém, az az enyém! Jobb félni, mint megijedni! Meg aztán csak akkor vagyok nyugodt, ha mellettem vagy! - nyomott egy apró puszit a homlokomra, aztán megfogta a kezem és elindultunk a suli felé.

Menet közben átlagos dolgokról beszéltünk, ki, hogy aludt, mit néztünk a tévében, meg hogy mikorra lettünk kész a leckéinkkel.
A suliudvaron nagy volt a nyüzsi, a jó idő kicsalogatta a diákokat. Mi is egyenesen a hátsó udvarra mentünk, mert Kim és Lysander ott cigiztek egy nyárfa alatt. Kivételesen én is rágyújtottam, bár féltem, hogy kiszédülök tőle, hisz hónapok óta nem füstölögtem. Kim és a pasija épp a tegnap délutáni pizzázásukról számoltak be, amikor odacsapódott hozzánk Amber és Tori.
Amber fekete miniszoknyát viselt, fehér hálós neccharisnyával, piros felsővel és piros hosszú szárú nyári csizmával, míg a rövid hajú szőkeség mélyen dekoltált fekete felsővel, - még egy feltűnő bokréta is a melleire hívta fel a figyelmét a blúza közepén - ehhez egy zöld csőnadrágot viselt, lapos talpú cipővel. Bűbájosan mosolygott, de nekem kicsit sem volt szimpi ez a lány, mintha túlságosan el lenne szállva magától.
  - Sziasztoook! - vigyorgott a rövid szőke hajú lány. - Hogy telt a tegnap délutánotok?
  - A miénk remekül! - mosolygott Castiel, ösztönösen átölelte a derekam és az oldalához húzott. - A kicsikém nálam volt.
  - Tanultatok? - kérdezte Amber, és láttam rajta, hogy nem esett le neki a tantusz, hogy azok, akik együtt járnak, nem azzal töltik az idejüket. De szőke! - gondoltam magamban.
  - Valamit biztosan, de nem matekot! - vihogott a kék, térdig érő farmer ruhás Kim. A csini ruha alatt almazöld hosszú ujjú felsőt viselt. - Amber, szerinted egy párocska, mivel tölthette az idejét?
A hosszú hajú lány feje elvörösödött, mikor rájött miért vihogunk, de nem reagált semmit. Ezzel szemben újdonsült barátnője feltűnően végig mérte Castielt.
  - Hm, én is szívesen tanulnék tőled ezt-azt! - nevetett a pasimra a zöld szemű, feltűnő ribi. Ki tudtam volna kaparni a szemét, amiért a jelenlétemben mustrálgassa Castielt.
  - Foglalt vagyok! - válaszolta fagyosan Cast, és még azért is szorosabban ölelt.
  - Nagy kár. - húzta el a száját Tori, aztán érdeklődve Lysander felé fordult. - És te, kis herceg?
  - Na ő meg az ÉN hercegem! - közölte Kim a miheztartás végett.
  - Jaj, bocs, nem tudtam. - sütötte le a szemét bűnbánóan az új lány. - Amber még nem mondta, ki kivel van, ha meg említette is, a nevekkel még nem vagyok teljesen tisztában... Nézzétek el nekem!
Olyan ártatlan képet vágott, de én valahogy nem tudtam hinni neki, valami oknál fogva ellenszenves volt ez a liba, és nem hittem egy szavát sem.
  - Akkor, most már tudod! - válaszoltam kissé ingerülten.
  - És hétvégén mentek valamerre bulizni? Tudtok valami jó helyet? Még nagyon új vagyok, nem ismerem ki magam. - váltott témát a rövid hajú szőkeség.
  - Mi a Gold Start szeretjük, az a legjobb hely, de eddig nem volt róla szó, hogy most hétvégén megyünk-e. - felelte Castiel.
  - Tetszik a hely neve. Bulizzunk ott mindannyian! - javasolta a lány lelkesen.
  - Lehet róla szó! - bólogatott Amber.
  - Majd meglátjuk! - vágtam rá kényszeredetten, de közben arra gondoltam, hogy egy fenét fogok veletek szórakozni menni, amikor úgy néztek a pasimra, mint a világ csodájára. Hát az is, de csak nekem!
  - Mi máshová készülünk! - szólalt meg Kim, mielőtt Lysander bármit is mondhatott volna, és láttam rajta, hogy hasonló gondolatai vannak, mint nekem.
  - Gondolom, Castiel és Vivi inkább otthon fog punnyadni. - jegyezte meg epésen Amber.
  - Na és? Százszor jobb kettesben, mint a sok hülye között vergődni! - vágott vissza Cast, eltaposta a csikkét, aztán kérdőn nézett rám. - Mehetünk?
Én is gyorsan elnyomtam a közeli kuka szélén a cigim, inkább eldobtam a felét, csak ne kelljen ezzel a két nőszeméllyel tovább bájcsevegni.
Bementünk az aulába, ami viszonylag kihalt volt. Egyenesen a biosz terem elé mentünk, már ott gyülekezett az osztályunk fele. Mi Kentinhez, Violához és Evához csapódtunk.
Míg Mr. Faraize-re vártunk kisebb-nagyobb sikerekkel Evával beszélgettünk. A fekete hajú lány ma is kizárólag fekete ruhákat viselt, még alig ismertem, de el sem tudtam képzelni élénk pirosban vagy rózsaszínben. Mikor erre rákérdeztem, pironkodva elárulta, hogy rocker és EMO lelke van. Castiel lelkesen közölte, hogy ő is rocker és máris találtak közös zenetémát. Én meg örültem, hogy csillogni látom a lány szemét, és hogy Castiel is barátkozni akar Evával. Százszor inkább ő, mint Tori, hisz Evangeline csendes, visszafogott és szimpatikus. Ráadásul nem néz úgy Castielre, mintha Isten lenne. Megjött a tanárunk, és betódultunk a terembe. Unalmas negyvenöt perc következett, a téma a trópusi esőerdő növényzete volt. Következő szünetben megint kétfelé mentünk Castiellel, ő az udvarra Dakotával és Lyssel, én a lányokkal és Kentinnel a büféhez. Csodálkoztam, hogy Patty nem csatlakozott hozzánk, ezért kérdőn fordultam a terep színű pólós, fehér inges és farmeros sráchoz.
  - Hol a barátnőd?
  - A csarnokba kellett mennie átöltözni, mert tesi órája lesz. - mondta a barna kólát iszogató fiú.
  - És jól megvagytok? - kérdeztem érdeklődve.
  - Mondjuk, bár mostanában sűrűn összekapunk. - ismerte be Kentin csalódott mosollyal.
  - Az nem baj, ha édes a kibékülés! - nevetett a mellettem ácsorgó csokit majszoló Kim. - Te is így gondolok, Eva?
  - Ööö... nem tudom. - vallotta be a szürkéskék szemű lány, aki köztem és Kim között álldogált. - Én még sosem jártam senkivel.
  - Nahát! - Kim csak ennyit mondott, és láttam rajta, azért nem mondja ki a véleményét, mert nem akarta megbántani ezt a magába zárkózott lányt.
  - Nem baj az! Majd te is megtalálod az igazit! - mosolyogtam biztatóan Evára.
  - Igazából nem sürgős... a fiúkkal csak a baj van! - mosolygott Eva, és meg kellett állapítanom még női szemmel is, hogy ilyenkor nagyon szép.
  - Kikérem magamnak! - csattant fel vidáman, de felháborodást színlelve Ken.
  - Bizony! A fiúkkal tényleg csak a baj van, de Kentinnel nincs, ő egy tökéletes pasi! - nevettem, és viccelődve a srác vállára csaptam.
  - Ezt már szeretem. - vigyorgott a srác.
Mind nevettünk, és ekkor lépett hozzánk Tori és Lisa.
  - De jó a hangulat! - jegyezte meg a rövid hajú csaj vidáman.
  - Nekünk mindig jókedvünk van! - felelte Kentin.
  - Mert Ken egy nagy bohóc! - jegyezte meg Lisa, cseppet sem kedves hangsúllyal.
  - Hm. - Tori kihívó pillantással mérte végig Kentin barátomat. Láttam, hogy pillantása hosszasan elidőzik a mellkasára és hasára feszülő pólón. - Én bírom a vicces pasikat... főleg, ha ilyen bomba teste vannak csomagolva. - a lány mit sem törődve velünk, Kentin elé röppent és zavartalanul végig húzta a kezét a mellkasán.
  - Köszi a bókot, Tori! - válaszolta Kentin, és láttam rajta, hogy zavarában nem tud mit kezdeni a lánnyal.
  - Az igazságot nem kell megköszönni, édes! - kacsintott a lány kihívóan. - Igazából csak egy kólát akarok venni, megszomjaztam... velem tartasz? - intett a fejével a büféablak felé, ami előtt már csak ketten várakoztak.

  - Nem kösz, már megittam egy kólát! - mutatott a kezében lévő üres műanyag pohárra Ken.
  - Akkor majd legközelebb. - húzta el a száját a lány. - És hol van a vörös szépfiú? - pillantott rám Tori kérdőn.
  - Kint a srácokkal! - válaszoltam automatikusan. - Tudod, hagyok neki egy kis mozgásteret, mert nem szereti, ha folyton rajta lógok.
  - Pedig nem ártana, nehogy még más másszon rá helyetted! - vihogott a lány és otthagyott minket.
Dühösen néztem a büfé felé szökkenő szőke liba után. Ez most komolyan arra figyelmeztetett, hogy ha nem vigyázok Castielre, lecsapja a kezemről? Megölöm... Esküszöm, MEGÖLÖM!
Kim nyugtatóan a karomra tette a kezét.
  - Nyugi van, Vivi, tudod, hogy Castiel nem cserélne le erre a közönséges... - barátnőm nem fejezte be a mondatot, de tisztában voltam vele, melyik szó hiányzott a végéről.
  - Már miért ne? Egyszer már megtette... Akkor is szőkével csalt meg... mi van, ha ez a hajszín a gyengéje és megadja magát Torinak?
  - Ez nem történhet meg! - kiáltott fel ijedten Viola.
  - Ha meg mégis, akkor személyesen fogom kitaposni a belét! - ígérte Ken szigorúan, és a pillantásából rájöttem, hogy nem viccel.
Ettől kicsit jobb kedvem lett, de mégis rettegtem, hogy ez a bige kísértésbe akarja vinni a páromat. Reméltem, hogy Castiel jobban szeret attól, minthogy bedőljön egy ilyen magamutogató cselédnek. Csak ez maradt nekem, a hit.
  - Eva, neked a legkönnyebb, a szingli életnek is megvan az előnye. - jegyezte meg vidáman Kim.
  - Lehet. - mosolygott az orra alatt a fekete hajú csaj.
  - Na, menjünk fel a másodikra, a kémia terem elé! Úgyis mindjárt becsengetnek! - adta ki a parancsot Kim. - Te meg Kentin, jobb, ha elrejted a kocka hasad, mert még Patty megtépi Torit, ha meglátja, hogy körülötted sündörög!
  - De én nem csináltam semmit! Nem tehetek róla, hogy bejövök az új csajnak! - nevetett Kentin nagyképűen.
  - Ne bízd el magad! Ennek a lotyónak minden pasi az esete! - hűtöttem le a haverom.
Szedelőzködni kezdtünk, felkaptuk a közeli lócáról a táskáinkat, én a Castielét is magammal hordoztam, vigyáztam rá, hogy kint ne zavarja. Alig értünk fel, tényleg csilingelt a csengő és szállingóztak utánunk a többiek is. Megálltunk a terem ajtajától pár méterre és már utol is ért minket Cast és Lys. Kedvesem elvette tőlem a tatyóját, a fél vállára akasztotta, majd csókkal köszönte meg a táskahordozást. Ilyenkor legalább biztos voltam benne, hogy engem szeret, és nem kell neki senki más. Ettől jobb nyugtatót nem is kaphattam volna.
A csók után sóhajtva ölelgettem Cast derekát, és közben azt figyeltem, merre lehet Tori. A szőke szuka épp a sor végén kacarászott Nathaniellel és Dajannal. Kárörvendően pillantottam Kentinre.
  - Látod, Keni, igazam volt! - böktem a fejemmel hátrafelé, hogy ő is oda nézzen, ahol a "rajongója" más fiúkkal cicázik.
  - Miről van szó? - kérdezte Castiel, és közben egy hajtincsemet tekergette a kezére, azzal szórakozott.
  - Csak arról, hogy az előbb Tori ráindult Kentinre, most meg már Nathanielt szédíti! - válaszoltam unottan, pedig nagyon is kíváncsi voltam titkon, hogy mit gondol a cicababáról a párom.
  - Szánalmas kis ribi! - legyintett Castiel a szabad kezével. - A hideg kiráz az ilyen nyomulós picsáktól!
  - Ezt jó tudni! - nyögtem megkönnyebbülve, és hálás csókot nyomtam az arcára.
Nagy kő esett le a szívemről. Ha ezt mondja, biztos így is gondolja. Még mindig elgondolkodva a többieket figyeltem. Hátul Dakota az ikrekkel ökörködött, Tori és Amber Nathékkal viháncolt, Iris meg Rennel beszélgetett. Örömmel láttam, hogy a fiú szóba áll végre valakivel. Bármiről is beszélgettek, jobb, mintha Ren magába fordulna. De a következő pillanatban az járt a fejemben, hogy miért Irissel beszélget? Miért nem velem? Mennyivel normálisabb Iris, mint én? És mi lesz, ha Nathaniel megint terrorizálni fogja, ha meglátja, hogy a srác a barátnőjével társalog?
 Hála az égnek, nem történt semmi vészes, mert megjött Mr. Gordon és be kellett mennünk a terembe. Én Castiellel, Kimmel, Lyssel és Violával ültem körbe a nagy kocka asztalt. Tori és Amber az ikrekkel és Dakotával foglaltak el egy asztalt és látszott Torin, hogy boldog a fiúk között. Eva, Iris, Capucine és Melody asztalához került Ren, gondolom nem akart Nathék közzé ülni, ezért választotta a lányokat. Szerencsére nem kísérleteztünk, csak feladatokat csináltunk a munkafüzetünkben.
Következő szünetben enni akartunk. Kimmel a büféhez közeli lócán vártam, hogy Cast és Lys hozza nekünk a szendvicseket. A két fiú vállalta helyettünk a büfében a nyomorgást a kajáért. Eva ült még mellettem, a többiek nem tudom hová lettek. Szótlanul ültünk és a büfében tolongó embereket néztem. Hirtelen Cast mellett termett Tori és vidáman dumcsizni kezdett a pasimmal. Megfeszült idegekkel figyeltem őket. Cast és Tori egymás mellett préselődtek a tömegben. Idegesített, hogy a barátom nevetgél a libával, de csak azzal tudtam nyugtatni magam, hogy biztos csak udvariasságból fecseg vele. De csak nevettek és nevettek egymás szemébe nézve. Mikor azt láttam, hogy Tori szenvtelenül megmarkolja Castiel fenekét, majd megütött a guta. Ez aztán kurva a javából!!!... Cast meg csak röhögött, sorra került a büfében, kikérte a kaját, mondott még valamit Torinak, aztán egyenesen felénk jött.
  - Hú, szabályosan harcolni kellett a kajáért! - ült le mellém Cast sóhajtva, és a kezembe nyomott egy fehér szalvétába csavart zsemlét.
  - Láttam. - csak ennyit fűztem a dologhoz, és próbáltam uralkodni a hangomon, hogy ne vegye észre, dühös vagyok. Még nem akartam kérdőre vonni, nem volt itt az ideje.
  - És Lys? Elnyelte a tömeg? - nyújtogatta a nyakát a büfé felé Kim.
  - Ő még harcol! - nevetett Cast. - Elkeveredett mellőlem.

A továbbiakban szó nélkül ettünk. Előkerült Lys is, neki már nem volt ülő hely, állva fogyasztott el egy kakaós csigát, a másikat meg Kimnek adta. Eva mellettünk otthonról hozott szalámis kenyeret evett. Láttam, hogy Ren az oszlopnál fél literes Coca-Colát iszik. Mikor lenyeltem a szendvicsem utolsó falatkáját, gombóccá gyúrtam a szalvétát és pont ahhoz a kukához indultam, ami Ren lábánál volt. Beledobtam a szemetet a vödörbe, aztán a fiúra pillantottam.
  - Német óránk lesz, még nem tudod, hol az a terem. Gyere velünk, szívesen megmutatjuk! - néztem a fiúra félszegen.
A piros hosszú ujjú pólós és farmeres fiú vetett rám egy haragos pillantást, aztán mégis bólintott és követett. Nagy sikerélmény volt ez, még ha csak kényszerűségből tart velem, akkor is.
  - Megmutatom Rennek, merre van a német terem! Jöttök, vagy még maradtok?
  - Még nem végeztem! - mutatott a csigájára Kim.
  - Én meg még veszek egy üveg kólát! Felviszek egyet neked is! - mondta Castiel.
  - Én megyek veletek! - pattant fel Eva, és becsomagolta félig megrágott kajáját és elsüllyesztette fekete válltáskájában. Elindultam az első emeletre nyomomban a két hallgatag újjal. Kínos volt, hogy pont azzal a két emberrel vagyok, akikkel nehéz kijönni, de próbáltam lazának mutatkozni. Mikor felértünk a lépcsőn, jobbra fordultam és a harmadik ajtóhoz vezettem a társaimat.
  - Ez a német terem, mellette a kilencesben lesz majd angol óránk holnap! - magyaráztam. - Ti melyiket szeretitek jobban?
  -  Az angolt. - vágta rá Eva.
  - Szintén. - válaszolta Ren, és lazán leült a táskájára. - A német felesleges, semmi hasznát nem vesszük!
  - De hát kötelező. - mondtam, mert más nem jutott eszembe. - Ezelőtt te hol laktál, Ren?
  - Austin mellett egy kisvárosban. - válaszolta rejtélyesen Ren, és én már annak is örültem, hogy egyáltalán szóba áll velem.
A fiú komoran nézte a szemközti falat, mintha az emlékeibe mélyedt volna. Nem akartam kihúzni nála a gyufát, ezért inkább Evához fordulta. - És te, Evangeline?
  - Mondtam már, hogy az Evát jobban szeretem! - szólt rám morcosan a lány. - Amúgy meg San Franciscoból jöttem.
  - Én is tavaly költöztem ide a családommal, akkor nekem is új volt itt minden, szóval tudom milyen nehéz lehet nektek. - próbáltam társalogni.
  - Mit tudsz te? - dünnyögte Ren az orra alatt és a világért se nézett volna rám. Még mindig a szemközti falat tanulmányozta.
Szerencsére befutott Kim, Lys és Cast, így megszabadultam ettől a nyögve-nyelős párbeszédtől. A vörös ördög sugárzó mosolyt küldött nekem, és a kezében lévő kis üvegeket felém nyújtotta.
  - Válassz!
Természetesen a narancsot választottam, hisz tudtam, hogy neki a Pepsi a kedvence.
  - Köszönöm. - mosolyogtam rá hálásan.
  - És mit kapok érte? - vigyorgott szerelmem, és egyre közelebb lépkedett felém lassan araszolva.
  - Hát - nevetve a nyaka köré fontam a karom, ügyelve, hogy a kis üveg ne legyen útban és immár testközelből néztem a szemébe. - gondolom, valami ilyesmire gondoltál. - súgtam neki pajkosan, és örömmel csókoltam szájon. Csak egy apró puszira készültem, de Castiel elnyújtotta a csókot, hosszasan tapadt a szája az enyémre, s kezem-lábam remegett, sőt a lábujjamtól a tarkómig beleborzongtam.
 Eva elhúzta a száját mellettünk.
  - Ezek mindig ezt csinálják? - kérdezte zavartan.
  - Gyakran. - kacagott Kim. - Majd megszokod! Castiel és Vivi nagyon hevesek. Dúl a love és nem szégyellik!
  - Nem is. - bólogatott Castiel és újabb csókot kaptam a számra.
  - És az nem érdekel benneteket, hogy másokat zavar a nyalakodásotok? - kérdezte mogorván Ren, és kivételesen rám pillantott.
  - Nem! - vágtam rá hevesen. - A szerelem csodálatos dolog, és semmit sem ér, ha letagadjuk, vagy semmibe vesszük! Úgy szép, ha mindenki látja, hogy összetartozunk!
  - Néha izgalmasabbak a tiltott dolgok! - jegyezte meg Ren az orra alatt.
  - Abban is volt része a cuki párunknak! Majd egyszer elmeséljük! - nevetett Kim. - De arra nem lenne elég még egy lyukasóra sem.
Becsengettek, és lassan megjöttek a többiek is. Tori megint közénk furakodott és próbálta Cast és Lys figyelmét magára vonni, de szerencsére a szerelmemet jobban lefoglalta a fülcimpám rágcsálása, mint a lány hasztalan trécselése.
Keservesen telt el a nap hátralévő része és az sem könnyítette meg a dolgom, hogy folyton arra kellett figyelnem, Tori nem cuppant-e rá a pasimra. Ráadásul az is nagy erőfeszítésbe került, hogy Rennel barátságos legyek, ha már közénk keveredett egész napra.

Utolsó óránk államismeretek volt. Mikor kicsengettek mindenki nagy robajjal igyekezett elhagyni a termet. El akartam kerülni a tumultust, így lassan pakoltam össze. Mire végeztem és az oldalamra vettem a táskám, Castiel már kint a terem ajtajában várt rám. Ahogy felé tartottam, láttam, hogy Tori megint mellette kacarászik. A lány sugdosott valamit a pasimnak, mire Cast határozottan megrázta a fejét, aztán haragosan válaszolt neki. Sajnos lemaradtam a beszélgetésükről, mert mire odaértem, a lány már tova libbent Amber után.
Kézen fogva sétáltunk haza a gyenge napsütésben. Kicsit hűvösebb volt a levegő, mint reggel, mert erősebben fújt a szél, de még így sem volt vészesen hideg.
Cast nálunk jött, de csak hogy elvigye a motorját. Tony szerencsére otthon volt és megoldotta a gondot. Felhívta Kevint, hogy jöjjön a Yamaháért egy platóskocsival, így Castielnek nem kell a szervizig tolni a bedöglött motort. Hálásak voltunk neki, mert még azt is megígérte, hogy előre veszik a listán, és még a héten megcsinálják. Így a bátyám elment Kevvel és a motorral, Castiel meg velem maradt. Egy darabig a kanapén ölelkeztünk összebújva, amikor befutott az öcsém egy fekete gördeszkával a hóna alatt. Lucas addig kuncsorgott, míg rá nem vette Castielt, hogy tanítsa meg deszkázni, engem meg rábeszélt, hogy vegyem elő az aputól kapott görkorcsolyám. Tíz perc múlva már a ház előtt bolondoztunk. Cast és Lucas egymást váltva ugráltak a deszkára és megpróbáltak sokáig rajta maradni, addig én lassú tempóban gurultam ide-oda a két szomszéd ház között. Jókat röhögtünk és bolondoztunk. Nagy volt a kacagás, mert mikor Castiel egész jól megállt a guruló deszkán, mindig üldözőbe vett és a földre rántott magával, Lucas pedig míg mi a földön hemperegtünk, mindig elcsente a gördeszkát. Épp legyőztem Castielt a birkózásban és feltápászkodtam a földről, amikor arra lettem figyelmes, hogy Ren jön felénk szemben a járdán egy gyönyörű, fekete dobermannt sétáltatva. A fiú olajzöld pufis kabátban és farmerben vezette pórázon a méltóságot parancsoló kutyát.
  - Hali! Ren, te erre laksz? - kérdeztem meglepetten, de vidáman. Ez a délutáni viháncolás teljesen felpörgetett.
  - Nem mindegy az nektek? - kérdezte a fiú nyeglén, és meg sem állt, füttyentett és a kutya tovább ment, ő meg követte, behúzott nyakkal.
Értetlenül csóváltam a fejem. Nem értettem, miért ilyen komor ez a fiú. Megfordultam a korival, hogy utána nézzek, de Castiel megforgatott maga körül, mintha táncolnánk, aztán kérdőn nézett rám.
  - Miért érdekel téged ennyire ez a Willford gyerek? - kérdezte a fiú összeráncolt homlokkal. - Már a suliban is észrevettem, hogy felfigyeltél rá.
 És sikerült kihoznia a béketűrésemből. Még ő féltékenykedik, amikor egész nap Torival csacsogott!
  - Még te beszélsz? - kérdeztem mérgesen. - Én csak sajnálom a srácot, mert magányosnak látszik... bezzeg te enyeleghettél Torival délelőtt, igaz? A büfénél még a farodat is tapogatta!
Castiel először felnevetett, de mikor meglátta sötét ábrázatomat, ő is elkomolyodott.
  - Kicsi, buta, egyetlenem! Azt hiszed, érdekel az a felfuvalkodott liba? Tévedsz, ha azt hiszed! - megfogta a kezem és a görkorival könnyedén a karjába gördített. - Igen, észrevettem, hogy szánalmasan nyomul rám, de órák után megkértem, hogy állítsa le magát, mert nekem senki sem kell rajtad kívül! Szeretlek, csak téged, egyes egyedül!
Aggodalmasan néztem oly közeli szemébe. Láttam, hogy igazat mond, és ez megnyugtatott, a szívemben újraéledt a remény. A szeme nem hazudik és a füst szürke szempár úgy ragyogott rám, mintha én lennék a világ nyolcadik csodája. Melegség töltötte el a szívem és meghatódva borultam a mellkasára.
  - Sajnálom, Castiel! Nem akartam hisztizni. - arcom a dzsekije alá dugtam, hogy ne lássa, milyen szánalmas vagyok.
  - Doromboló kiscicám, ha nem féltenél, nem is szeretnél, szóval elnézem neked! - felemelte a fejem és lány csókot nyomott az ajkaimra. - De nekem se tetszik, hogy ilyen görcsösen össze akarsz barátkozni azzal a fájdalmas képű különccel!  Szóval kvittek vagyunk! Felejtsük el Rent, Torit, és mindenki mást és menjünk fel a szobádba!
  - És én? - kérdezte felháborodva a hátam mögött Lucas.
  - Természetesen téged nem hívtunk! - nevettem gonoszul, és a járda felé gördültem, magam után húzva Castielt.
Úgy gondoltam, amíg ennyire ragaszkodunk egymáshoz, és fortyognak az érzések bennünk, nem lehet semmi gondunk... emellett minden és mindenki eltörpül.

Bolondokháza?

Másnap reggel, amikor magamhoz tértem, már javában sütött a nap. Örültem, hogy kint jó idő van, de ekkor eszméltem fel, hogy valaki rázogatja a vállam. Miért nem hagynak aludni? - nyafogtam magamban.
  - Vivi! Elaludtál! Már negyed nyolc! - ismertem fel Castiel erélyes hangját. A szavak értelmétől egyenesen bepánikoztam. Már nem nyár van! Suliba kell mennünk!
  - Ó, te jó ég! El fogunk késni! - ültem fel riadtan. Nagyot sóhajtottam, hogy megnyugodjak. Castiel kék pólóban és fekete farmerben ült mellettem, hátán a félvállas iskolatáskájával. Nevető szeme nem hozott jobb hangulatba, de mikor szája az enyémhez ért, egy pillanatra elfeledkeztem mindenről.
Castiel csak kuncogott, amikor a nyaka köré fontam a karom.
  - Drágám, erre aztán most végképp nincs idő! Öltözz gyorsan, lemegyek a konyhába, iszok egy kávét. Ha gyors leszel, motorral még épp időben beérünk a suliba!

  - Máris-máris! - ugrottam fel.
Castiel elhagyta a szobám, a szekrényemhez bukdácsoltam. Kihúztam, amit a felső polcon találtam. Egy rózsaszín halásznadrágot találtam, ehhez hamar túrtam egy toppot, és egy rózsaszín bolerós felsőt. A napsütésből ítélve azt gondoltam, elég lesz ez a dzseki alá. Felhúztam egy térdig érő harisnyát és belebújtam a fehér, kerek orrú, 3-4 centis sarkú cipőbe, amit virágos bokapánt dobott fel. A tükör elé slattyogtam, de még mindig kómás volt a fejem. Majd hülyét kaptam, amikor megláttam a kócos hajam. Ezt egy óra alatt se fésülöm ki! És csodálom, hogy Castiel nem kapott kora reggel szívrohamot a boszorkányos fejemtől. Gondoltam egyet, és nem vesződtem a fésülködéssel, összefogtam a fejem tetejére és még jobban felborzoltam az összefogott részt. Egy fokkal jobb volt, de így is olyan volt a lófarkam, mint egy agyonhasznált tollseprű.
Nem volt most időm ezzel foglalkozni, gyorsan kifestettem a szemem, aztán az íróasztalomhoz rohantam. A tegnap ottfelejtett füzeteket és könyveket beledobáltam a piros hátizsákomba. Muszáj volt ebbe pakolnom, mert ma már tesi órám is lesz és belefért a tornacipőm, váltás póló és nadrág. Igaz, hogy a táska nem illett a rózsaszín szerelésemhez, de vészhelyzet volt, már nem tudtam átöltözni még egyszer. Lemásztam a földszintre, kiabáltam Castielnek, hogy mehetünk, mire a fiú elköszönt az öcsémtől és már jött is elém. Lucasnak jó világa volt, a kis barátja szülei jönnek érte kocsival és ők viszik iskolába.
  - Elég érdekesen nézel ki! - jegyezte meg Castiel, mikor végig mért.
  - Hallgass! Ez van, ha kapkodnom kell! - förmedtem rá. Pedig szegény nem tehetett róla, hogy elfelejtettem beállítani az ébresztőt. - Rohanjunk!
Kapkodva szaladtunk a motorhoz. Nem tökölhettünk, perceink voltak csak, hogy időben beérjünk. Felvettük a sisakokat, felpattantunk a motorra, de az nem indult be. Hallottam, hogy Castiel cifrán káromkodik a sisak alatt. Reménytelenül levettem az enyémet, aztán ő is így tett.
  - Mi a baj? - kérdeztem rémülten.
  - Nem tudom, de nem akar beindulni! - közölte kétségbeesetten a srác. - Mikor elindultam semmi baja nem volt!
  - Á, nem tudom elhinni! El vagyok átkozva! - durciztam. - Akkor menjünk gyalog! Már az utolsó busz is elment!
Nem volt más választásunk. Cast hátra tolta az udvarunkra a bedöglött vasparipát, aztán kézen fogva, trappoló léptekkel elindultunk a járdán. Cast ment előttem, én lépkedtem mögötte és most bántam csak, hogy magassarkút húztam. Imbolyogva és szánalmasan lassan haladtam, de próbáltam lépést tartani vele, mert nem akartam ettől is jobban elkésni. Már nem messze jártunk a sulitól, amikor a járdaszegélyben megakadt a cipőm sarka. Majdnem elestem, de Castiel még időben elkapott.
  - Úristen! Jól vagy? - kérdezte Cast és elengedte a derekam.
  - Jól, hála neked! Rohanjunk tovább, mindjárt ott vagyunk! - szólaltam meg biztatóan, de ahogy tettem egy lépést, azon nyomban kétségbe is estem. Kitört a cipőm sarka és feladtam. Dühösen fújtam egyet, aztán mint aki jól végezte dolgát, leültem a járda szélére.
  - Most mi van? - nézett rám döbbenten Castiel.
  - Nem tudok tovább menni! Kitört a cipőm sarka! Nem hiszem el, hogy ma minden ellenem van!
Láttam szerelmem szemében a döbbenetet, és a női divatról alkotott véleménye is az arcára volt írva. Mégis próbálta megőrizni a hidegvérét és leguggolt velem szemben.
  - Sajnálom, hogy miattam te is elkésel! - fakadtam ki, és a sírás környékezett. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi katasztrófa történhet egyetlen fél óra alatt. Valaki tényleg elátkozhatott... - Menj nélkülem! Egyedül percek alatt beérsz, én majd hazasétálok mezítláb, ha lenyugodtam.
  - Dehogy hagylak itt! - simogatta meg az arcom kedvesen. - Nélküled nem megyek sehová!
Reménytelenül sóhajtva a karjába borultam és a mellkasának döntöttem a fejem.
  - Most mit csináljunk? - suttogtam kétségbe esve.

  - Mondd csak - láttam, hogy szinte fény gyúl az agyában. - hoztál magaddal tesi cipőt, ugye?
  - Igen... de...
  - Nem érdekel, hogy nem illik a ruhádhoz, húzd fel és mehetünk is! - közölte Castiel ellentmondást nem tűrő hangon. - Tedd, amit mondok! Saját kezűleg verem le azt, aki megjegyzést tesz ma az öltözékedre! - mivel nem nagyon tetszett az ötlet, még hozzátette: - Száz pár cipőt veszek neked, ha felhúzod azt a tornacsukát, megígérem!
Nem akartam vitázni. Gyorsan kikotortam a táskám aljáról a piros-fekete mintás tornacipőm és felhúztam. Aztán fájdalmas arccal figyeltem, ahogy Castiel a közeli kukába viszi vadi új, először és utoljára hordott körömcipőmet. Fájt érte a szívem, de nem volt idő keseregni.
  - Ne vegyél nekem semmit, tudod, hogy nem kell! - mondtam, miután felhúztam a cipőt és kritikusan végig mértem magam. - Ez egy borzasztó nap, csak éljük túl valahogy!
  - Nyomás!
Természetesen már javában tartott az irodalom óra, mire beértünk. Sűrű bocsánatkérés közepette előadtam az osztályfőnöknek, hogy elaludtam és az utána következő csapásokat is felsoroltam, aztán arra kértem, Castielt ne büntesse meg, mert miattam késett el.
Mrs. Williams mindig megértő volt, de most közölte velünk, hogy nem szeretné, ha még egyszer ilyesmi történne, mert mi már lógtunk együtt. Büntetésből nem ülhettünk együtt az ő óráin, így Kim mellé ültem, Castiel meg a másik szabad székre, Eva mellé, mert Lysander már Irissel ült.  A tanárnő fojttatta az órát, mintha mi sem történt volna, Kim pedig faggatni kezdett, és elmeséltem, milyen pechesen indult a nap.
Óra után Cast kiment cigizni a fiúkkal, engem meg Kim a mosdóba rángatott, hogy kezdjen valamit a hajammal. Míg Kim kibontotta a hajam és egy kis fésűvel próbálta helyre hozni, azt mesélte, hogy tegnap kicsit összekapott Lysanderrel. Barátnőm sérelmezte, hogy a fiú verseket írt, mikor nála volt, ahelyett, hogy vele foglalkozott volna.
  - Ugyan már, Kim! - próbáltam lenyugtatni. - Örülj neki, hogy ilyen egyszerű hobbija van! Az sem lenne jobb, ha csavarogna, vagy valami veszélyes, extrém sportot űzne!
  - Ez igaz. - nevetett Kim, aki már a hajamat fogta megint össze. - Egy fokkal jobb lett, de csodát én sem tudok tenni! És ez a cipő... ezzel a szerkóval... borzalmas!
  - Legalább te ne csúfolódj rajtam! - húztam el a szám. - Ez nem az én napom. - gyorsan eltereltem a szót. - És itt történt valami érdemleges, amiről lemaradtam?
  - Nem sok... Bár Eva kezd beilleszkedni közénk. Hozzánk csapódott reggel, és egész jól elbeszélgetett Patty-vel meg Violával.
  - Végre egy jó hír! - örvendeztem.
Kimentünk a büféhez. Viola, Iris, Patty és Eva a büféasztalnál kóláztak. Csatlakoztunk hozzájuk. Mivel a lányok filmekről és színészekről beszélgettek, nem volt kedvem a témához, így inkább Irishez fordultam.
  - Mi újság veled, csajszi?
  - Nem sok. - húzta el a száját a kék felsős és farmeres lány. - Nathaniel elől bujkálok.
  - Miért? - tette fel a kérdést helyettem Kim.
  - Mert rettenetesen viselkedik.
Alighogy ezt kimondta, mellénk lépett a fekete inges és fekete buggyos nadrágos szőke srác.
  - Iris, drágám! Ma még egy csókot sem kaptam tőled! Kerülsz engem?
  - Á, dehogy. - dadogta Iris és árulkodóan elpirult. Kényszeredetten lábujjhegyre állt és arcon csókolta a szőke srácot.
Nathaniel nem is törődött vele többet, egyenesen rám szegezte a pillantását. Tekintete kihívó volt és flegma.
  - Vivi baba! Tegnap alig akartalak megismerni ezzel a hajzuhataggal! Castiel kérésére lettél amazon?... Vagy nem is, inkább Ariel, a kis hableány... Ha akkor is hosszú hajad lett volna, amikor velem kavartál, lehet, nem engedlek át olyan könnyen annak a vadbaromnak!
  - Nem lett volna más választásod! Mindig is Castielhez tartoztam, ezen te sem tudtál változtatni! - feleltem foghegyről. - Hiába tettél volna bármit is!
  - Ez már a múlt. - legyintett lazán Nathaniel. - Kár ezen rágódni! De a jövő, még előttünk van! Ha megunod a vörös pojácát, gyere hozzám! Lehet, hogy tudok olyan dolgokat mutatni, amit a pasid nem! - kötekedett a srác és majd felfalt a szemével.
Lehidaltam, amiért így beszél velem. Zavarba hozott, de nem a szavaival, hanem azzal, hogy Iris előtt mond ilyeneket. Nagyokat pislogtam, de mire visszavágtam volna, Iris keze lendült és lekevert egy hatalmas pofont Nathanielnek.
  - Te mocskos szemét! Kikezdtél a barátnőmmel a fülem hallatára?! - dühöngött Iris és mire Nath és körülötte mi észbe kaptunk volna, a lány keze megint lendült és a másik oldalra is kapott az arcára. - Hogy lehetsz ilyen undorító?

Sajnos egyikünk sem vette észre, hogy Mr. Farazie épp a büféből jön. Véget vetett a cirkusznak, és kérte a vörös lányt, hogy menjen vele a tanáriba, mert az iskolában nem szabad verekedni még egy lánynak sem. Borzasztó volt, hogy Iris kap büntetést Nath taplósága miatt. Baromira nem tetszett, hogy a fiú hagyja, hogy a barátnőjét az igazgatóiba vezessék, holott az ő bunkósága miatt kap most fenyítést a türelmét elvesztő Iris.
  - Most boldog vagy? - néztem haragosan a lazán mosolygó Nathanielre.
  - Nem. Boldog csak akkor leszek, ha elválasztalak Castieltől és mellettem leszel! - vigyorgott Nathaniel. Be kellett valljam, hogy ez a csibészes mosoly jól állt neki, de ezzel nem szabad törődnöm, mert ez már nem az a fiú, akit egykor azt hittem, szeretek.
  - Arra várhatsz, kedvesem! Soha nem hagynám el Castielt, miattad meg pláne nem! - feleltem szikrázó szemekkel. El akartam menekülni. Megragadtam Kim kezét és kértem, hogy menjünk innen, mielőtt én is hasonlót teszek, mint Iris.
A matek terem elé mentünk, mert ott lesz következő óránk. Míg a tanárra vártunk a barátaim között kicsit a háttérbe maradtam és próbáltam lenyugtatni magam, mert ha Castiel észreveszi, hogy zaklatott vagyok, tudni akarja majd az okát, és nem hiányzik, hogy ölre menjen Nathaniellel, mert amilyen forrófejű, kinéztem belőle, hogy nekimenne a zaklatómnak.
Míg magamban dühöngtem, hallottam, hogy a hátam mögött Amber és barátnői tramplinak neveznek és bőszen röhögnek rajtam, de most ez sem érdekelt. Gondoljanak, amit akarnak, de ha a nap folyamán továbbra is rajtam csámcsognak, még kísértésbe esek, és rájuk uszítom Castielt.
Szerencsére megjött Mr. Bruce és beengedett minket a terembe. Kimmel ültem, ahogy tavaly is. Castiel a sor végén érkezett meg Lysanderrel. Mikor elhaladt mellettem, kedvesen megsimogatta a hajam, én meg küldtem neki egy szerelmes mosolyt, aztán már ment is hátrafelé ezüst hajú haverjával.
A matek óra hagyományosan a kibeszélésekről szólt nekem és Kimnek.
  - Mi volt az a szóváltás az előbb Nathaniellel? Szívesen odafigyeltem volna jobban rátok, de nem akartam bunkó lenni és lerázni Evát. - súgta kíváncsian Kim. Barátnőm piros csőnadrágot viselt, fekete csini flitteres felsővel.
  - Irisnek igaza volt. Tényleg egy utálatos köcsög lett a pasija! - ismertem be csalódottan. - Olyan, mintha megszállta volna az ördög! Nagyon ízléstelenül poénkodott és baromi rosszul esett, hogy Iris előtt kikezdett velem! Ha Iris nem képeli fel, megtettem volna én, és akkor most én ülnék az igazgatóiban!
  - Akkor az angyalból sátán lett. - mosolygott az orra alatt Kim. - El se hiszem, hogy ennyire megváltozott! - csóválta a fejét a barna bőrű lány.
  - Ne is beszéljünk róla, mert csak felbosszantom magam! Mesélj, Eva fronton mizu? - tereltem el a szót gyorsan.
  - Nem is olyan gáz a csaj, mint elsőre gondoltam. Viola kedvessége és Patty kotnyelessége lassan
leveszi a lábáról. Szerintem, egyre jobban érzi magát köztünk. - büszkélkedett Kim.
  - Na, végre egy jó hír. Inkább a mi barátunk legyen, mint az Amberé!
  - A szívemből beszélsz! - mosolygott Kim. - Már csak a jégfiút kéne felvidítani! - nevetett, és a Jade mellett ülő Renre pillantott. - Olyan jó pasi, de annyira hideg.
  - Majd rászabadítom Kentint, hogy barátkozzon össze vele! - pattant ki az agyamból a kiváló ötlet. - Talán, ha lesz egy haverja, majd ő is felenged! Ne akarjunk egyszerre mindent! Már az is haladás, hogy Evangeline kezd elfogadni minket. Bár az tuti, hogy Rennel nehezebb dolgunk lesz, mert Castiel minden pasit megölne, aki egy méteren belül jön hozzám. Szóval, ha barátkoznék a sráccal, Cast kinyírna! - nevettem, de valójában ez nem is volt olyan mulatságos, mert simán kinéztem ezt a páromból. Borzasztó, hogy mindig a legrosszabbat feltételeztem róla, de okkal gondoltam, hogy miattam képes verekedni, hisz már volt rá példa.
Befejeztük a kotyogást, mert muszáj volt a matekra is koncentrálnom, ha nem akarom ezt az évet is végig bukdácsolni.
Óra után szinte sajgott a fejem az erőltetett odafigyeléstől, de úgy gondoltam, hiába, sehogy sem fog ez menni nekem. A terem előtt Castiellel ölelkeztünk egy kicsit, aztán megbeszéltük, hogy ő kimegy a fiúkkal, én meg a büféhez Kimékkel. Mikor a párom otthagyott, barátnőmmel hagytuk, hogy Violáék előre menjenek, mi Kentinre vártunk. Amikor a barna nadrágos és kék pulcsis fiú mellénk ért, én a vállát ragadtam meg, Kim a fél karját és félrevonszoltuk a többiektől.
  - Hó, csajok, meg akartok erőszakolni? - nevetett a srác, és közben bolondozva tiltakozott.
  - Csak egy szívességet kérnénk. - néztem rá bűbájosan mosolyogva, könyörgő szemekkel.
  - Egy icike-picike kérésünk van. - tette hozzá Kim.
  - Aj-jaj! Valahogy nem tetszik nekem, hogy úgy néztek rám, mint az árva kiskutyák és mégis attól félek, hogy elharapjátok a torkom!
  - Ó, Ken, ne legyél már ilyen bizalmatlan! - néztem rá ártatlanul, de azért kuncogva. - Csak azt akarjuk kérni, hogy karold fel egy kicsit az új fiút. - fejemmel a terem ajtajában egyedül ácsorgó, telefonján zenét hallgató Ren felé intettem.
Kentin zavartan követte a pillantásom.

  - De hát minek? És mit akartok, mit csináljak vele?
  - Csak hívd meg a büfébe, vagy mit tudom én... beszélgess vele! - javasolta Kim.
  - Nem teszik nekünk, hogy ilyen magányos. - mondtam, és kitartóan a fekete pulcsis és homokszínű nadrágos srácot figyeltem. - Rossz lehet, hogy folyton magában van, szerintem jól esne neki, ha felkarolnánk.
  - És mivel te fiú vagy, úgy gondoltuk, téged hamarabb elfogad a gyerek, mint minket. - tette hozzá rafináltul mosolyogva Kim.
  - És az nem számít, hogy én akarok-e vele barátkozni? Nehogy már egy nyomit istápoljak, amikor a drága Patty-m a büfében vár! - tiltakozott Kentin.
  - Na, Kentin, ne légy szemét! - kértem esdekelve. - Mi megyünk a büfébe, te csak csald oda!
  - Jó, rákérdek, de ne várjatok csodát!
  - Imádlak! - vihogva arcon csókoltam a srácot, aztán már Kimmel a büfé felé mentünk. - Szólunk Patty-nek, hogy mindjárt jössz utánunk! - szóltam még vissza.
Megkerestük Violáékat. Lila hajú barátnőnk Irissel, Patty-vel és Evával a büféasztalnál támaszkodva bandázott. Patty egész jól kijött Evával, örültem, hogy beszélgetnek. Már csak amiatt kell imádkozzak, hogy Ren is hamar beilleszkedjen közénk, meg először is, hogy jól reagáljon Kentin meghívására. Csatlakoztunk a csajokhoz, mondtuk Patty-nek, hogy hamarosan jön a pasija is, aztán azt hallgattam, hogy Evával számomra ismeretlen japán rockbandákról beszélnek. Nem tudtam hozzászólni a témához, hisz nem hallgatok ilyesmit, de örültem, hogy nekik van közös témájuk.
Így Kimmel kezdtem beszélgetni, persze Cast és Lys volt a témánk. Iris elmesélte, hogy csak egy szóbeli figyelmeztetést kapott az igazgatónőtől, hogy ne pofozkodjon.
Javában kacarásztunk, amikor megérkezett Kentin és nem is egyedül. A mogorva képű Ren kullogott mögötte. Az ábrázata nem tetszett, de fontosabb volt, hogy közénk jött. Végig mértem a srácot. Kimnek igaza volt, helyes fiú, de a szigorú tekintete miatt nagyon félelmetes. A kapucnis pulóvere ujja kicsit fel volt tűrve és felfigyeltem rá, hogy a karján valami vastag szorítóféle van. Talán balesete volt? Mert ha fájdalmai vannak, megbocsátható a mogorvasága.
  - Akkor kérsz egy kólát? - kérdezte Ken a fiútól.
  - Nem. Ha kellene, vennék magamnak! Nem vagyok rászorulva mások pénzére, meg tudom venni. - szólalt meg Ren hűvös tekintettel, nem is foglalkozott Kennel tovább, egyenesen elém állt. - Ha akartok tőlem valamit, lányok, mondjátok meg, nem kell a barátotokat rám küldeni! Már a folyosón láttam, hogy mesterkedtek valamiben, de nem értettem, mit akartok, úgyhogy legyetek őszinték! - nézett velem farkasszemet a sötétkék szemű fiú.
  - Mi csak... - kezdte Kim, de erélyesen leintettem.
  - Csak azt akartuk, hogy csatlakozz a társaságunkhoz! Nem szeretnénk, hogy egyedül legyél és unatkozz! - válaszoltam, és megpróbáltam nem törődni a haragos tekintetével, elővettem a legszebb mosolyomat. - Mindenkinek jólesik, ha barátkoznak vele, és kedvesek az osztálytársai, nem gondolod?
  - Idefigyelj, kis anyám! Az meg sem fordult a csöpp kis agyadban, hogy azért nem barátkozok veletek és senki mással, mert nem akarok? Nem vagytok szimpik, és jobb nekem egyedül! Csak azért jöttem, hogy ezt tudassam veletek! Szálljatok le rólam és kerüljetek ki! - közölte velünk a fiú keserű, utálkozó pillantással és otthagyott minket.
Csak tátogtam és pislogtam nagyokat, mint egy idióta. Nem értettem, mi baja van velünk és mindenkivel, de volt egy olyan érzésem, hogy ez a fiú csúnya sebeket kapott az élettől, ezért lett ilyen mufurc.
  - Ez már egy bunkó! - mondta ki a véleményét dühösen Kim. - Ezek után nem fogok szóba állni vele, az tuti! Sőt belerúgok, ha még egyszer felbosszant! Ez egy szívtelen, utálatos köcsög!
  - Nem tudom. - csóváltam a fejem bizonytalanul. - Szerintem van oka annak, hogy ilyen sündisznó lett belőle!
  - Felejtsd el, Vivi! - javasolta Kentin, aki már Patty derekát ölelte. - Hagyd a srácot, reménytelen! Hadd legyen egyedül, ha így jó neki!
  - Még csak azért sem! Ha belegebedek, akkor is össze fogok barátkozni vele! - fogadkoztam elszántan.
Sajnos becsengettek, menni kellett megint matekra, mert idén keddenként dupla órával boldogított minket Mr. Bruce. Ki sem akadtam már, hisz a mai napom amúgy is borzalmas volt.
Negyvenöt perc újabb kínszenvedés után, info óra következett a harmadikon, amit szintén utáltam, de legalább most Castiel mellett ülhetek, csak ez vigasztalt. Felvittük a táskánkat a legfelső emeletre. Betettem régi szekrényembe a cuccom, csak a füzetem és egy toll maradt a kezemben. Miután Castiel is végzett a pakolással, mellém jött.
  - Mi a helyzet, kiscicám? Délben eszel velem?
  - Hát persze! Ezt kérned sem kell! - mosolyogtam vidáman, és átöleltem a nyakát, de közben a füzetem enyhén nyakon csapta.
  - Jaj, bocs! - kiáltottam fel és bűnbánóan néztem a szemébe.
Szerencsére Castiel csak nevetett. Kikapta a kezemből a füzetet és a mellettünk ácsorgó Eva kezébe nyomta.
  - Ha el vagy átkozva, és balszerencsét hozol a fejemre, akkor is kapsz most egy vigasztaló csókot!
  - Nem is tudom, mi lenne velem nélküled! - súgtam, és örömmel bújtam a karjaiba.
Castiel nem tétovázott tovább, felemelte a fejem és gyengéden szájon csókolt. Először a szája kedves volt és bizsergetően hatott rám, de aztán átváltott szenvedélyesre, mohóra és máris levegő után kapkodtam. Úgy belefeledkeztünk a csókba, hogy nem vettük észre, mi zajlik körülöttünk. Csak azt hallottam messziről, hogy Armin, Alexy és talán Kentin ökörködik a távolban. Egyszer csak valaki nekünk csapódott és Cast elveszítette az egyensúlyát, a földre rántott magával. A zűrzavar közepette felnéztem a félig rajtam fekvő Castiel háta mögött.
  - Jaj, bocs, gyerekek, de Armin diliskedett, és meglökött... nem gondoltam, hogy belétek csapódok! Ezer bocsi! - láttam meg egy kék fejet Castiel válla fölött.

  - Én is sajnálom! Nem esett bajotok? - kérdezte aggódva Armin, aki Kentinnel jött mellénk.
Mi meg csak összenéztünk Castiellel és már eszünk ágában sem volt felállni. Egymás nyakába borulva fulladozva nevetni kezdtünk.
  - Lehet ettől még rosszabb ez a nap? - kérdeztem kuncogva.
A három fiú felettünk értetlenkedve nézett össze. Biztos azt hitték megőrültünk.
Legyintettek és otthagytak minket.
Nagy nehezen összeszedtük magunkat, de továbbra sem álltunk fel, ott maradtunk ülve és Castiel átölelte a vállam.
  - Ha túléljük ezt a mai napot, jó lenne, ha a délutánt velem töltenéd. Ha fogva tartalak az ágyamban, ott csak nem történik veled semmi borzasztó. - javasolta szerelmem az orra alatt mosolyogva.
Kéjesen felcsillant a szemem. Nagyon tetszett az ötlet. Ettől jobb programot nem is tudott volna kitalálni. Már most azt vártam, hogy vége legyen a napnak és nála legyek.
  - Kivalló gondolat, drágám! - mosolyogtam sokat ígérő pillantással. - De biztos, hogy jól össze van szegelve az ágyad, mert félek, ma szét fog hullani!
  - Akkor folytatás a földön... sőt, van jó néhány szoba a házban, ha az enyémet gallyra vágjuk! - vigyorgott a perverz vörös ördög.
Persze emiatt nem tudtam rá haragudni, hisz én is izgatottan vártam a kettesben tölthető perceket.
  - Hű, jól hallom, hogy szexuális terveitek vannak délutánra? - lépett mellénk nevetve Kim.
  - Ezeknek csak olyan van! - kacagott a lányt ölelgető Lysander.
Durcásan néztem fel rájuk. Még csak az hiányzik, hogy a legjobb barátaink is rajtunk köszörüljék a nyelvüket. Mára kezdett elegem lenni.
  - Irigykedtek? Mi legalább igyekszünk kihasználni minden együtt tölthető percet! - csúfoltam ki a vigyorgó Lysandert.
  - Nem szégyellitek magatokat? A suliban a földön fetrengeni! - csatlakozott hozzánk Viola is.
Lassan gyülekezett mögöttünk az osztály, bár őszintén szólva, nem is hallottam, hogy már becsengettek. Ma tényleg bal lábbal keltem fel, és még az időérzékem is elhagyott.
  - Ahogy ma Vivi kinéz, tuti a földre, vagy inkább a sárba való! Mint egy turkálóreklám! Még a harisnyája is fel van szaladva hátul! - gúnyolódott rajtam Amber, aki Torival és Lisával állt meg mellettünk.
Haragosan felpattantam, elszántam magam, hogy neki megyek és kikaparom a szemét, de gondolom Castiel kitalálta a szándékaimat, mert elkapott a derekamnál fogva, lefogott és magához szorított.
  - Nyugi, kicsim! - próbált jobb belátásra téríteni a fiú. - Ne balhézz egy beképzelt libával! Csak azért dumál, mert irigykedik ránk!
Castiel ellenséges pillantásokat küldött Amber felé, és most hozzá intézte a szavait.
  - Kopjál le Viviről, de nagyon gyorsan, Amber! Ő még krumplis zsákban is szép! Jövet elesett és kitörte a cipője sarkát, de ehhez neked semmi közöd! Ha nem fogod be a lepcses szád, megismerkedhetsz az öklömmel!
  - A hős Rómeó! - csúfolódott még mindig a barna hosszú ruhás szőkeség. Ő bezzeg úgy nézett ki, mint akit skatulyából húztak ki. A ruhájához tökéletesen illő bronz ékszereket viselt, barna balerinacipőt és a haja is ki volt vasalva, hogy egyetlen rakoncátlan hajtincse sem volt.
  - Ne kezdjél ki velem, Barbie baba! - fenyegette meg a lányt haragosan Castiel, de még mindig engem ölelt hátulról. - Egy zsebkendővel el tudnám tüntetni a műszépségedet! Viviennek a lába nyomába sem érsz! Arról nem is beszélve, hogy sosem leszel olyan kedves, mint ő, és sosem fognak annyian szeretni!
  - Hagyd, Castiel... ne bosszants magad miatta!
  - Balhé? - érkezett meg Nathaniel és egy pillantással felmérte a helyzetet. - Kitalálom! Castiel védi a cuki kis angyalkáját!
Szerencsére megérkezett Peter Morgen, az informatika tanár és behessegetett minket a terembe, mielőtt elfajultak volna a dolgok.
Nagy nehezen elteltek az órák. Ebéd szünetben Castiellel Lyssel és Kimmel ettem az álló asztalnál, szerencsére nem történt semmi katasztrofális.
Utolsó óránk tesi volt. Reméltem, megúszom baleset nélkül a testnevelést. Csapatostól a csarnokba mentünk. Az öltözőkben átvedlettünk. Egy kupacban gyülekeztünk a kosár pálya bal felén, a másik oldalt a negyedikeseknek volt órájuk és talaj tornáztak. Mi sportos öltözékben vártuk az új tanárunkat, de csak nem akart megérkezni. Kis idő múlva odajött hozzánk a végzősök tanítója és azt javasolta, foglaljunk helyet a lelátón, felhívta az igazgatót, és kiderült, sajnos az új tanárunk nem fog ma ideérni, hogy megtartsa nekünk az órát. Örömmel másztam át a korláton. Ha csak ülünk, nem történhet semmi aggasztó velem. Castiel elég messze keveredett tőlem a zűrzavarban, legfelülre mászott és a padsorok másik végére. Nem akartam kisérteni a balsorsom, inkább nem mentem utána. Lent maradtam Kimmel és Violával. Eva mögöttünk ült Irissel és Capucine-el. Egy sorral előttünk a lóca legvégén foglalt helyet Ren, fülessel a fején, közvetlenül a felfelé vezető lépcső aljánál. Megint kizárta a külvilágot, nem foglalkozott senkivel.
Nathaniel, Dajan és Kentin utoljára másztak fel a lelátóra. A lépcsősor elején megálltak és Nathaniel gúnyosan nézte a bambuló új fiút. Röhögve sugdosott valamit Dajannak, aztán se szó, se beszéd, kihúzta Ren füléből a hallgatót.
  - Mit hallgatsz, magányos lovag? - kérdezte kötekedve Nath.
Láttam, hogy Ren meglepődik, de nem reagált sehogy, csak megcsóválta a fejét.
  - Mi van, elvitte a kiscica a nyelved? - folytatta a piszkálódást a szőke srác.
Dajan meg Kentin csak röhögtek, én meg haragudtam rájuk, amiért cinkosok a kötözködésben.
  - Mi bajod velem? - kérdezte ekkor Ren, és dölyfösen nézett Nathra.
  - Tulajdonképpen semmi, csak nem bírom az ilyen szánalmas alakokat! - nevetett sátánian a szőke köcsög. - Mit dugdosol a pulcsid alatt?
Mire felfogtam volna, mi történik, Nathaniel elkapta Ren bal karját és lerántotta róla a csuklószorítóját. Elég közel voltunk hozzájuk ahhoz, hogy jól lássam, az új fiú karját csuklótól könyökig óriási forradások csúfítják. A látvány szíven ütött, és fogalmam sem volt, hogy szerezhet valaki ilyen csúnya sérüléseket. De azt tudtam, hogy tennem kell valamit, mert ez a három majom nem alázhatja tovább az új fiút. Ösztönösen cselekedtem, felpattantam és amikor Nath épp Dajannak akarta dobni a megszerzett "zsákmányt", időben odaugrottam és elkaptam.
  - Nektek mi a frász bajotok van, fiúk? Mért terrorizáljátok Rent? - kérdeztem dühösen.
  - Jaj, Vivike, ne ronts el a szórakozásomat! - szólt rám csalódott pofát vágva Nathaniel.
  - Ami neked játék, az másnak rosszul esik! Húzzatok a fenébe! - kiabáltam rá. Aztán hátat fordítottam nekik és Ren felé nyújtottam a vastag anyagú kék és fekete csíkos csuklóvédőt.
Kedvesen mosolyogtam rá, de a srác arca velem szemben is haragos és dacos volt.
  - Nincs szükségem védőangyalra! - közölte a fiú, de azért kikapta a kezemből a csuklóvédőt és visszarakta a karjára. - Mondtam már, hogy ne avatkozz az életembe!
  - Én csak... segíteni akartam. - nyekegtem megszégyenülve, de egyben dühös is voltam, mert ahelyett, hogy megköszönte volna, engem is bánt. Kész talány ez a fiú.
  - Nem kell a segítséged, világosan fejeztem ki magam? - kérdezte a fiú gúnyosan, felállt és felballagott a lelátó legtetejére és abba a sarokba ült, ahol senki sem volt.

  - Azért egy köszönöm jól esett volna! - kiáltottam fel a fiú után, aztán legyintve visszaültem a csajok közé. Innentől kezdve nem tudtam a lányok csacsogására figyelni, pedig épp Nathanielt és Ren sebhelyeit tárgyalták ki. Volt egy olyan érzésem, hogy nagy trauma állhat Ren sérülése mögött, és azt is valószínűnek tartottam, hogy pontosan ezek miatt lett ilyen zárkózott és barátságtalan.
Alig vártuk, hogy kicsengessenek. Óra után az öltözőkbe rohantunk. Szöszölve és unottan vedlettem vissza reggeli béna szerelésembe. Kim és Viola rekord gyorsasággal átöltözött, mire észbe kaptam már senki nem volt körülöttem. Viszont a szekrénysor másik oldalán hangokat hallottam, de mikor felismertem Amber hangját igyekeztem neszezés nélkül piszmogni, mert el akartam kerülni, hogy megint belém kössön. A lány Lisával és Torival kacarászott. Nem is figyeltem rájuk egy darabig, csak kapkodtam magamra a ruháimat, de mikor Amber vihogva valami Brandont kezdett emlegetni, felkaptam a fejem. Ezerrel füleltem és már rögtön meg is bántam, mert Amber épp azzal dicsekedett, hogy megcsalja Leigh-t ezzel a fiúval, és nagyon élvezi, hogy mindkét srác előtt titkolózik. Felfordult a gyomrom ettől a kétszínű libától és előre féltem, hogy nem fogom sokáig elnézni, hogy a bolondját járatja szegény Leigh-el. Szerencsére, hamarabb elkészültem, mint a lányok, így észrevétlenül kiosontam az öltözőből. A sulikapuban már várt rám Castiel, és amikor meglátott, csak a kezét nyújtotta, hogy együtt induljunk haza.
Természetesen betartotta az ígéretét és tényleg az ágyában töltöttük a délutánt. Mondanom sem kell, ugye, hogy felejthetetlen pillanatokat kaptam tőle és még az ágy is bírta....