Az első nap

Vivien Marsall vagyok, csak egy átlagos tinilány, aki izgatottan lép be a Sweet Amoris Gimi kapuján. Cseresznye vörös, rövid, arcomba lógó, hátul felnyírt hajam van. Még a ballagásomra festettem ilyenre, és jobban kedveltem, mint az eredeti sötétszőke hajszínem. Elveszetten bolyongtam a sok fekete-fehér ruhás diák között. Nem is reménykedtem benne, hogy hamar barátokra találok, hisz senkit sem ismertem Eswillben. Júniusban költöztünk ide a családommal. Teljesen egyedül éreztem magam az embertömegben, és kezdtem pánikba esni. Csak két hete jöttem haza a nyaralásból, nem volt időm a bátyámmal felfedezőútra indulni és ismerkedni. Reménykedve néztem körül, hisz eszembe jutott, hogy egy embert azért mégis ismerek itt. A legjobb barátnőmmel egyszerre jelentkeztünk ebbe a gimibe, és nagyon örültünk, mert mindkettőnket felvettek. Hiába forgolódtam, egy ismerős arcot megtalálni több száz diák között, olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban. Elkeseredetten préseltem keresztül magam egy viháncoló lánycsoporton, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet kiáltja. Kétszer is körbefordultam magamon, mire felfedeztem, ki kiabál, és merről. Hirtelen nagy boldogság töltött el, mert tőlem balra egy nagy nyárfa alatt ott állt kedves barátnőm egy másik fekete, rövid, göndör hajú, kék szemű lánnyal. Az én barna bőrű, fekete rövid és vagány hajú, zöld szemű barátnőm vadul integetett. Gyorsan feléjük tolakodtam. Amikor odaértem, visítva öleltem magamhoz a vigyorgó Kimet.
  - Szia, Vivi! Ezer éve nem láttalak! - szorongatta a nyakamat az igaz barát. - Úgy hiányoztál! Nem is láttalak, mióta ebbe a nyamvadt városba költöztél!
Csak nevetve legyintettem, és kiszabadultam a karjaiból.

- Nem volt az olyan sok idő, csak egy nyári szünet! De nekem is nagyon hiányoztak a fél napokig tartó beszélgetéseink.
Kim hirtelen a fejéhez kapott.
  - Jaj, de dili vagyok! Vivien, hadd mutassam be neked Peggy-t, akivel a nyáron barátkoztam össze. Ő is velünk fog járni!
  - Szia! Peggy vagyok. - üdvözölt a csaj. Egyszerű fehér toppot viselt, fekete miniszoknyával. Barátságosan kezet rázott velem.
  - És megtudatom, hol ismerkedtetek meg? - kérdeztem, csakhogy mondjak valamit.
  - Peggy-ék minden hétvégén ott buliztak, ahol mi is Alexszel és a haverokkal. Hamar egy társaságba keveredtünk, és még egy hétvégét is együtt töltöttünk a hegyekben egy faházban. Reggelente egy busszal jövünk Peggy-vel mert a szomszéd kisvárosban lakik.
  - Akkor te még mindig Alexszel jársz? - kérdeztem csodálkozva.
  - Aha. - válaszolta büszkén Kim. - Úgy néz ki, tartós lesz a kapcsolatunk. Imádjuk egymást, bár néha kiakaszt a túlzott féltékenységével.
Hát igen... nehezen értettem meg, hogy lehet Kim ennyire szerelmes alig 16 évesen. Összejött a bátyja egyik haverjával, aki ráadásul 20 éves is elmúlt. Kicsit fura nekem, hogy így belehabarodott egy idősebb fiúba.
Míg ezen agyaltam, Peggy különös pillantásokkal méregetett.
  - Jó a szoknyád... nekem is van egy ilyesmi, csak az nem ennyire átlátszó. - jegyezte meg az új ismerősöm kicsit gonoszul.
Szégyenkezve elpirultam. Kicsit merész volt az öltözékem egy hivatalos évnyitóra, ez tény. Reggel fekete háromnegyedes ujjú, cipzáras inget vettem fel, fehér miniszoknyával. Anyám induláskor meg is jegyezte, hogy összekevertem a színeket, én meg csak nevetve közöltem, hogy így vagyok egyéniség.
  - Ehhez volt kedvem. - vágtam oda Peggy-nek durcásan.
Ekkor lépett oda hozzánk egy lila hajú, szürke szemű, fekete mini ruhás lány. Nem akartam hinni a szememnek! Viola volt az, akivel szintén együtt jártam általánosba.
  - Helló, csajok! - mosolygott ránk Viola kedvesen.
  - Na, de Viola! Nem is mondtad, hogy te is ide fogsz jönni tanulni! - róttam meg miután puszival üdvözöltem.
  - Én... az utolsó pillanatban adtam le a jelentkezési lapomat. - válaszolta elpirulva Viola. - Nem akartam barátok nélkül maradni.
Ezt nagyon is megértettem. Viola mindig is félénk, nehezen barátkozó típus volt. Szerencsére a lökött Kim és én jó hatással voltunk rá, így lassan felengedett az évek során.
  - De jó! A három boszi ismét együtt! - ujjongtam hangosan.
  - Még négy évig boldogítjuk egymást! - vigyorgott Kim.
  - Meg én is titeket! - lépett Viola mellé egy barna, tépett hajú, zöld szemű, terep nadrágos és fehér inges fiú.
Nagyokat pislogva meredtem a srácra. Azt hittem, menten elájulok.
  - Rég jártál mifelénk Vivike, és még csak meg sem ölelsz? - meresztett rám nagy, boci szemeket a jóképű fiú. Csak engem nézett, a többiekről tudomást sem vett.
Kacagva a karjaiba vetettem magam, erre az őrült srác megforgatott a levegőben.
  - Kentiiiin! - kiáltottam fuldokolva.
Kim és Peggy értetlenül néztek össze.
  - Ő a pasija? - tette fel a hátam mögött a kérdést Peggy Violának.
  - Még csak az kéne! Ken a szomszédom és jó haverunk. Mivel Vivien nálunk nyaralt augusztusban, összebarátkoztak. Jókat buliztunk.
  - Így van! - értettem egyet, mikor Kentin befejezte a "gyentelésemet". De csak annyit értem el, hogy ne szorongasson, továbbra is ölelt. - Úgy örülök, hogy mind itt vagytok! Már attól féltem, egyedül leszek ebben a hangyabolyban. Ken, te, hogy kerülsz ide? Úgy tudtam, katonai suliba készülsz.
  - Úgy volt, de meggyőztem a fateromat, hogy az nem nekem való.
  - Csúcs szuper! - örvendeztem.
De a jókedvünknek véget vetett egy hang a hangosbemondóban.
A kezdődő ünnepségre egy csoportba tereltek minket. Kiderült, hogy 9. Á-s tanulók leszünk.
Beálltunk leendő osztálytársaink mögé. Még sokan érkeztek a hátunk mögé, de nem akartam forgolódni, hogy ne keltsek feltűnést. Az igazgatónő megkezdte hosszadalmas köszöntőbeszédét.
Nagyon hosszú és unalmas volt a tanévnyitó. Mikor végre vége lett, csoportonként voltunk be a hatalmas, világoskék, modern épületbe. Egy fekete vállig érő hajú, csinos, zöld kosztümös tanárnő elvezetett minket a termünkig. Míg a leendő osztályfőnökünk után lépkedtem, úgy éreztem, hűvös tekintetek pásztáznak a hátamon. Bizsergető érzés volt. Talán figyel valaki? Már a beszéd alatt is éreztem, de próbáltam nem figyelembe venni. Hátra lestem, de nem találkoztam kíváncsi pillantásokkal. Talán azért érzek így, mert kívülállónak gondolom magam. Mire magamhoz tértem, már benyomultunk a tantermünkbe. Itt három padsor fogadott minket. Én a fal felőli padsor első padját néztem ki magamnak, oda cuccoltunk le Kimmel. Viola és Kentin mögénk helyezkedett. Peggy a másik padsorba foglalt hegyet egy zöld hajú fiú mellett.
Az osztályfőnökünk röviden bemutatkozott. Mrs. Andrea Williams fogja nekünk tanítani az irodalmat és a nyelvtant. Aztán felszólított minket, hogy egyesével mutatkozzunk be.
Az ablak felőli padsornál kezdtük.
Először egy vállig érő barna hajú, zöld szemű lány állt fel: Capucine. Első látásra nem volt szimpatikus, ahogy a padtársa sem, Amber. Egy platinaszőke, hosszú hajú, tipikus plazacica volt. Mögöttük Lisa ült, fekete hosszú hajú, sötét szemű csaj, elmondása szerint ő is Amber barátnője. Na, ők nem lesznek nekem azok sosem. - gondoltam fanyalogva. De a Lisa melletti, hosszú vörös, fonott hajú,
zöld szemű Iris, kedvesnek tűnt. Peggy padtársa a zöld hajával és szemével fura fazon volt, Jade elmondta, hogy imád kirándulni meg bulizni. Akik utána következtek azokon kiakadtam. Két fiú volt: Armin és Alexy. Elmondásuk szerint ikrek voltak, de öltözködésre és külsőre sem hasonlítottak egymásra. Armin nagyon helyes volt, fekete hajú és kék szemű, míg Alexynek kék haja és valószínűleg kontaktlencsétől lila volt a szeme. Feltűnő, színes cuccokat viselt, míg testvére divatosan öltözött, de kevésbé kirívóan.
Kim kiguvadt szemekkel bámulta a srácokat.
  - Wow! Nem semmi az Armin gyerek! - súgta nekem kuncogva.
  - Na, de Kim! Neked ott van Alex, ne meresztgesd a szemed erre a csávóra!
Nem értettem, miért van kapcsolatban, ha olvadozik minden jóképű fiútól.
  - Jó-jó! - fogta vissza magát szeleburdi barátnőm. - Eszem ágában sincs rávetni magam, csak jól néz ki, és beindította a fantáziámat. Az még nem megcsalás, ha megnézem!
Utánuk ült Gabriel, egy sötétbarna hajú, átlagos srác és Melody. A lány csendes, visszafogott volt, barna hosszú hajjal és nagy kék szemekkel. Elmondta, hogy szeret tanulni és mindig minden tantárgyban kitűnő.
A leghátsó padban egy szőke, borostyán szemű, fehér inges és kék nyakkendős, igazi szőke herceg ült, Nathaniel. Még életemben nem láttam ilyen tökéletes pasit. A srác elmondta, hogy kedvenc tantárgya a matek és a Diák Önkormányzat oszlopos tagja.
  - Nath, a stréber! - nevetett hátul csúfondárosan egy másik fiú.
Kíváncsian néztem a hang tulajdonosára. Egy gyönyörű szürke szempárral találtam szemben magam. Vörös, vállig érő haja volt a srácnak. Ilyen vagány és feltűnő fazonnal még nem találkoztam. Piros halálfejes pólót viselt, felette bőrdzsekit és fekete farmert. Nagyot dobbant a szívem. Sugárzott belőle a lazaság, és nem tudtam levenni róla a szemem. Markáns arca megbabonázott és valami hihetetlen vonzalmat éreztem iránta.
  - Nem kértem magánvéleményt! - szólt rá a tanárnő. - Hogy hívnak, fiam?
  - Castiel. - vágta rá a vörös lazán, nemtörődöm stílussal, és esze ágában sem volt felállni, ahogy illett volna, amikor felszólítják.
  - Csak akkor szólj, ha kérdezlek!
A srác csak vállat vont.
Castiel! Eszméletlenül jó csávó és menő! - olvadoztam magamban.
Közben a tanárnő folytatta az ismerkedést. Nathaniel padtársa mutatkozott be. Dajan, egy fekete bőrű, raszta hajú, barna szemű, magas, piros mezes fiú, aki elmondta, hogy imád kosarazni.
Most a mi sorunk következett, és mivel az első padban ültem, görcsbe rándult gyomorral és remegő lábakkal álltam fel.
  - Sziasztok! Vivien Marsall vagyok! Nincs sok mesélni valóm... Két legjobb barátnőmmel kezdek itt, Violával és Kimmel... na meg az imádni való Kennel. Nemrég költöztünk a családommal a Viktor Hugo utca 68-as...
 - Mi? - vágott a szavamba Castiel. - Az az én utcám!
Megfordultam és a pillantásom azzal a hideg tekintettel találkozott, ami már reggel is követett. Ezt a szempárt már csukott szemmel is magam elé tudtam képzelni, úgy megragadt bennem. Tehát Castiel figyelt mindvégig!
Ettől a felismeréstől megint őrülten dobogni kezdett a szívem. De mit is mondott? Gyorsan pörgettem az agyam. Valamit az "ő utcájáról" hablatyolt. Még csak az kéne, hogy egyfelé lakjunk!
  - De.… a Hugo utcában lakom. - közöltem vele dacosan.
  - Csak nem rokonod véletlenül Antony Marsall?
  - Véletlenül a bátyám! - néztem indulatosan a csodás, szürke szempárba. - Honnan ismered?
  - Már egy hónapja összehaverkodtunk. Estenként együtt motorozunk.
Sokkolt a bejelentése. Az elmúlt két hétben alig tudtam aludni, mert zúgott az utca a motorberregéstől.
Tehát ő az álmatlan éjszakáim okozója!?
  - Csak nem te vagy az a vadbarom, aki előttünk túráztatta a motorját? Miattad nem tudtam aludni! - kérdeztem most már dühösen.
  - De.…Valószínűleg igen! - válaszolta a fiú nagyképűen, de visszaült a helyére, mert a tanárnő mérgesen leülésre intette, de akkor is tovább beszélt. - Szóval, te vagy Tony barátom cuki kis hugicája.
  - Na, elég, gyerekek! - szólt ránk az ofő. - Az ismerkedést halasszátok szünetre! Szeretnénk megismerni Vivien padtársát.
  - Kim vagyok! - állt fel határozottan kedves barátnőm. - Szeretek zenét hallgatni és csavarogni mindenfelé. - Armin füttyentett, mire Kim zavarba jött. - De csak a barátommal.
  - Kár. - súgta Armin a testvérének.
  - Szerintem is, tesóka! - bólogatott Alexy. - Ő igazi vagány csajszi. Stílusos és szép. Neked való cukorfalat.
Utánunk Viola alig nyögött magáról valamit, már le is ült. Kentin viszont bőbeszédűen elmondta, hogy imád engem, mostanában gyúr, szeret videojátékozni és facebook-olni.
Violáék mögött egy gyönyörű szerelmespár ült. Leigh, fekete szemű és hajú volt, nagyon jól nézett ki. De a barátnője Rosaly sem volt semmi. Fehér hosszú haja volt, világosbarna szeme, csodaszép arca és egyedi tervezésű ruhát viselt. Nagyon szép párt alkottak.
Mögöttük egy barna copfos lány ült, nagy barna szemekkel. Charlotte elmondta, hogy Amber barátnője már ovis koruk óta. A padtársa egy igen jóképű fiú volt. Dakotának szőke hosszú haja volt és zöld szeme. Magas volt és sportos testalkatú. Jóképű volt, még laza szürke melegítőben is. Elmondta, hogy szeret szörfözni és motorozni.
Csodálkozva és elalélva néztem hátra.
  - Csukd be a szád, csajszi! - bökött oldalba kuncogva Kim. - Úgy látom, lehengerelt az ürge!
  - Helyes fiú! - súgtam oda a fogam közt barátnőmnek.
  - Nálam még mindig Armin vezeti a toplistát! - kacsintott csintalanul Kim.
Végre Castiel jött a bemutatkozással.
  - Helló, mindenki! Castiel vagyok. Lysander a legjobb barátom. Már általános iskolás korom óta ismerem, ahogy Irist és Nathanielt is. Mindenem a száguldás, a bulik és a szép csajok.
  - Ezt a beképzeltet... - jegyezte meg elég hangosan Amber, így mind hallottuk.
  - Bagoly mondja verébnek, bébi! - vágott vissza rögtön gúnyosan Castiel.
Castiel padtársa maradt utoljára.
Ilyen furcsa alakot se láttam még mostanában. Ezüst színű, rövid haja volt, és alig hittem el, hogy a bal szeme borostyán színű, míg a jobb smaragdzöld. Furcsa viktoriánus stílusú fekete ruhát viselt. Mintha valami időgéppel ide csöppent volna a múlt századból egy gróf. Még a tartása és a beszédje is úrias volt. Bár Lysander alig mondott valamit magáról. Csak azt, hogy ő is motorozik néha és verseket ír.
Kicsengetésig a tanárnő még lediktálta az órarendünket.
Szünetben kivonultunk a teremből. Belevetettük magunkat az emberáradatba. Sokan kimentek az udvarra. Mi lányok hamar összekovácsolódtunk, a nagy aulában csoportba verődve beszéltük ki a pasikat.
Egy nagy üveges vitrin előtt álltunk meg, amiben iskolai díjak és fényképek mutatták be a suli történetét.
Tőlünk balra volt az iskolai büfé, ott tolongott a sorban Castiel, Lysander és Dakota. Ha jól láttam, kólát vettek, aztán megálltak egy magas asztalnál. Alexy és Armin az udvar ajtóban viháncoltak pár felsős ismerősükkel. Kentin volt köztünk az egyetlen fiú. Nem zavartatta magát a csajok előtt, lazán átölelte a derekamat. Jól láttam, hogy miközben Castiel a haverjaival beszélget, néha-néha felénk pillant. Ettől zavarba jöttem kicsit, de nem akartam nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak. Olyan volt, mintha szemmel akarna tartani. Talán azért, hogy minden lépésemről beszámoljon a bátyámnak?
  - Jól fogom itt érezni magam. - mondtam Kimnek, csak hogy ne figyeljek Castielre. - Irtó sok jó pasi jár ide. - kacagtam zavartan.
  - És engem közéjük sorolsz? - kérdezte Ken újabb szoros ölelés kíséretében.
  - Abszolút! - simogattam meg vidáman Kentin arcát, és valami titkos erő arra vezényelt, hogy a büfé felé lessek. A lélegzetem is elakadt, amikor egy szigorú, szürke szempár nézett velem farkasszemet. Olvadozni kezdtem, mert megint megbizonyosodtam róla, hogy engem figyel. Viszont a hatodik érzékem óvatosságra intett. Valami legbelül azt súgta, hogy Castiel veszélyes és szórakozásból töri a lányok szívét. Csak rá kell nézni, látszik, hogy tisztában van vele, hogy a lányok oda vannak érte, és lubickol a nagymenő szerepében. Viszont az a baj, hogy engem is mágnesként vonz és megrémít, mert ez ellen tehetetlen vagyok. Nem lenne okos dolog első látásra beleszeretni ebbe a jóképű szívtipróba. Tuti, hogy rosszul járnék vele!
Megszólalt a csengő, így a csapatunk visszavonult a terembe.
A tanárnő még nem volt bent, amikor a helyünkre botladoztunk.
Láttam, hogy leghátul Lysander a pad tetején ül, Castiel meg a székén hintázik, lábát a padon pihentetve és persze, engem nézett. Ez kezdett nagyon idegesíteni. Mindent megadtam volna, ha hallhatom, miről duruzsol a két jó madár. Mikor a fiúk egy pillanatra nem figyeltek, hátra mentem, ahol Charlotte, Amber és Peggy élénken fecsegtek. Ők voltak a legközelebb Castielékhez, így becsatlakoztam a lányokhoz, és úgy tettem, mintha nagyon érdekelne Amber tengerparti nyaralásának sztorija, miközben azt füleltem, miről beszélnek a fiúk. És akkor meghallottam Lys hangját.
  - Izgatja a fantáziád a kis vörös? - kérdezte az ezüst hajú srác Castieltől. - Nem rossz bőr, de nálam Rosaly vezeti a listát, kár, hogy foglalt. Elég jó a felhozatal az osztályban. Ott van például Peggy, Charlotte, Lisa, Kim, vagy...
  - Engem nem érdekelnek ezek a kis hülye tyúkok! - hallottam meg Cast ingerült hangját.
  - Ja, tudom... De akkor, miért bámulod folyton a Marsall lányt?
Úristen! Pont ez érdekel engem is! Köszi, Lysander! - gondoltam torkomban dobogó szívvel.
  - Nem tudom, csak elgondolkodtam rajta. - jött az értelmes válasz a vörös sráctól. Köszi, nem ilyen semmilyen magyarázatra számítottam!
  - Tényleg ismered a tesóját? - faggatózott tovább Lysander.
Nem mertem rájuk pillantani, nehogy eláruljam magam, hogy mindent hallok.
  - Persze, Tony az a srác, akiről már meséltem neked. Sárga mocija van, és nagyon jó haverom lett.
  - És hogy lehet, hogy még sosem láttad a dögös kishúgát?
"Dögös"? Ez én lennék? Megint köszi, Lysander! Egyre jobban kedvellek! - gondoltam mosolyogva.
Castiel válasza: - Sosem volt otthon a csaj, össze-vissza nyaralt, barátoknál meg rokonoknál. Este mikor motoroztunk, már aludt a kicsike. Van egy öccse is, Lucas, tök jó fej kis srác. Csak annyit tudok a csajról, hogy folyton csavarog, és a két tesója imádja.
  - Kicsi a világ. - hallottam Lys gúnyos nevetését. - Már sok mindent hallottál róla, de most találkoztatok először. És most, hogy megismered, nem tudod, mit kezdj vele.
  - Hát... azért lenne egy pár ötletem. - nevetett most már Castiel is. - De talán pont ezért figyeltem fel rá, mert olyan, mintha ismerném, közben meg mégsem. Ez olyan fura.
Fura? Te vagy fura, Castiel! Először azt mondod, nem érdekelnek a hülye kis tyúkok, aztán meg azt, hogy tudnál velem, mit kezdeni! Hát rajtad aztán nem lehet kiigazodni!
Nem akartam többet hallani. Gyorsan előre mentem a padomhoz és levágódtam Kim mellé. Nem néztem rá sem, csak bámultam magam elé a semmibe, és a kihallgatott beszélgetésen agyaltam újra és újra.
  - Hé, csajszi, mi van veled? - lökött meg Kim.
  - Jaj, semmi. Csak elbambultam. - válaszoltam, amikor rájöttem, hogy Kim nekem beszél. A mindent tudó pillantásával méregetett.
  - Te, Vivi, észrevetted már, hogy a vörös tigris folyton téged filóz? - súgta Kim, mintha valami nagy titoktól lenne szó. Az elnevezés viszont nagyon tetszett.
  - Biztos azért, mert látja, hogy nem csípem a pofáját. - vágtam rá lazán.
  - Na, ne etess! - csóválta a fejét a legjobb barátnőm. Persze, hogy átlátott rajtam. - Ezt nem veszem be! A többieket talán át tudod verni, de én ismerlek már ovis korunk óta! Arra is felfigyeltem, hogy miközben szünetben Kennel cicáztál, Castiel felé tekingettél. Ki vele! Tetszik? És ne próbálj hazudozni!
Nagyot sóhajtottam. Nem is lenne szép dolog tőlem, ha becsapnám azt a lányt, akit öt éves korom óta ismerek, és pont egy fiú miatt pláne nem szabad hazudnom neki. El kell mondanom, hogy igenis tetszik, csak nagyon félek ettől az érzésről.
  - Na, jó... Tetszik! Baromi jó pasi, de a modora és a túlzott vagánysága kicsit undorító. Túl beképzelt, olyan mit az exem, Martin volt.
  - Nem minden pasi egyforma, barátnőm! - közölte ezt a hatalmas bölcsességet Kim. - Martin csak egy szemét alak volt, aki összetörte a szíved. Nem biztos, hogy Castiel is ilyen. Lehet, hogy a vagány macsó szerep csak álca, és valójában egy érző szívű romantikus.
  - Ő romantikus? - böktem a fejemmel hátra. Még a gondolat is nevetséges volt. - Ha Castiel az, akkor én cigánykereket hányok az utca közepén! Csak rá kell nézni! Azok a fiúk, akik túl jól néznek ki, megbízhatatlanok és szemetek. Martinnal is így jártam, de még egyszer nem esek ugyanabba a csapdába!
  - Ne szomorkodj a múlt miatt! - biztatott a jó barát. - Nagy csalódás volt az első szerelmed, de túl kell lépned rajta. Fogd fel nyári kalandnak. A te nagy Ő-d még bujkál valahol. - Kim pajkosan hátra pillantott. - Talán valahol a teremben, hátul...
  - De hol? Dakota, Castiel, és Nathaniel is hátul ülnek, és mindhárom tetszik. - vigyorogtam kihívóan.
  - És ne feledkezz meg Kentinről sem! Úgy veszem észre, beléd van esve. - jegyezte meg Kim mosolyogva.
  - Nem és nem! Ken nem! - tiltakoztam hevesen. - Ő csak egy haver. Egyszer már nem jött össze a dolog kettőnk között, nem lenne értelme újra próbálkozni. Beletörődtünk, hogy jobb, ha csak barátok leszünk.
  - Nahát! Ez nekem új! Erről még nem is meséltél.
  - Ez akkor volt, mikor Violáéknál vendégeskedtem augusztusban egy hétig. Míg anyuék kifestették a szobám, Viola szülei fogadtak be. Akkor ismertem meg Kent, de most nincs hangulatom erről beszélni. Ráérsz holnap suli után? Eljöhetnél megnézni az új házunk és kibeszélnénk a nyarat.
  - Benne vagyok! - ujjongott fekete hajú barátnőm.
Bejött a tanárnő, így az osztály lassan elcsendesedett.
Mrs. Williams arról faggatott minket, mi a kedvenc tantárgyunk. Castiel megjegyezte, hogy ő szereti az angolt és a németet. Erre Charlotte beszólt neki, hogy nem hiszi el, mert azt hallotta, iskolába sem szeret járni.
  - Nem kell bedőlni a valótlan pletykáknak, kislány! - méregette Cast gyilkos pillantásokkal szegény lányt. - Sok olyan dolgot terjesztenek rólam, aminek a fele sem igaz.
Rögtön égtem a vágytól, hogy a fülembe jussanak azok a pletykák. Mindent tudni akartam róla, a jót is, a rosszat is. De sajnos ma ebből nem lesz semmi, mert a tanárnő közölte velünk, hogy nem lesz több óránk megtartva, tíz perc múlva kicsengetnek és hazamehetünk.

Csengetés után mindenki kapkodva pakolt össze és elviharzott. Mi Kimmel a suli kapujában bevártuk Violát, Peggy-t és Kentint.
  - Mivel ilyen hamar kiszabadultunk, felfedezhetnénk a várost, csajok! - javasolta egyből Ken. - Csak órák múlva indul a buszunk haza. Vivien, gyere velünk te is!
  - Nem, nem. - ráztam a fejem unottan. - Ma semmi kedvem hozzá. Meg aztán muszáj hazamennem.
  - De kár. - nyafogott Kim. - Azt hittem lófrálsz velünk még egy kicsit a Diákparkban.
  - Nem lehet! Anyu ma dolgozik, és nekem kell kaját csinálnom az éhenkórász tesóimnak.
Valójában ez nem volt igaz, csak ezt találtam ki hirtelen. Tényleg nem volt kedvem a városban csámborogni, ráadásul minél előbb haza akartam jutni, hogy kifaggassam a bátyám a vörös haverjáról.
  - Nem baj, elleszünk hárman is! - jegyezte meg nem túl kedvesen Peggy. - Suliba jövet láttam egy klassz kávézót.
  - Akkor sziasztok! Jó szórakozást! - búcsúztam erőltetett mosollyal.
  - Álljon meg a menet, édesem! Így nem búcsúzhatsz tőlem! - fenyegetett meg vigyorogva Ken. - Tudtommal kötöttünk egy egyességet! Puszi jövet-menet! - figyelmeztetett.
Csak nevettem, mert olyan ártatlanul nézett rám.
  - Igazad van, te kis követelőző! Imádlak, mert mindig leveszel a lábamról! - hatalmas puszikat nyomtam Kentin arcának mindkét oldalára. - Nélküled unalmas lenne az életem, de komolyan.
***
Épp két osztálytársuk haladt el mellettünk, Charlotte és Lisa, s hallották, látták a kis jelenetet.
A két lány pusmogni kezdett.
  - Nocsak, a kis Vivien nem is dicsekedett, hogy ezzel a szánalmas katonautánzattal jár. - húzta össze a szemöldökét Lisa.
  - Megértem, hogy titkolja. - kuncogott rosszmájúan a másik lány.
  - Dehogy titkolja! Láttam, hogy szünetben is egymáson lógtak. - pletykált rögtön Lisa.
***
Eközben már úton voltam haza. A főtéren keresztülvágtam, és a Diákpark mellett elhaladva letértem a Hugo utcába. Épp a zebra végén jártam, amikor a parkból kihajtott egy királykék motor, ami egyenesen felém tartott. Halálfélelmemben a fülemben is hallottam az erős szívdobogásom. A motor öt centivel előttem megállt. Csak ijesztgetett valami suhanc, és bevallom, sikerült neki. Ez a hülye nem lát a szemétől? - gurultam be, amikor csillapodott a félelmem. - Vagy elment az esze?
Sajnos nem láttam az illető arcát, mert kék bukósisakot viselt. Tuti nem ismeri a közlekedési szabályokat, hisz már a zebra szélén járok. Ott álltam megriadt szemekkel és döbbenten néztem a kék motorra és arrogáns tulajdonosára. Mellettünk tovább haladt a forgalom. Csak vártam... Azt vártam, hogy bocsánatot kérjen ez a bunkó, hisz arra a következtetésre jutottam, hogy szándékosan csinált úgy, mintha el akarna gázolni. De a motoros nem szólt, nem vette le a sisakját, de tudtam, hogy engem bámul. Mikor a motor berregés abbamaradt, kiadtam magamból minden dühömet. Mérgesen ordibálni kezdtem.
  - Te kétkerekű vadállat! Nem látsz, vagy mi? Kis híján elgázoltál! Hiányoztál a KRESZ-vizsgáról, amikor azt tanították, hogy a zebrán elsőbbsége van a gyalogosnak? Előbb tanulj meg motorozni, aztán mássz fel egy tragacsra! Legalább lenne annyi becsület benned, hogy bocsánatot kérj, amiért majdnem megöltél! Remélem, hamarosan elveszik a jogsid, ha van egyáltalán.
A srác csak vállat vont, felbőgette a járgányt és otthagyott.
  - Menj az első fának! - kiáltottam még utána és középső ujjammal bemutattam neki.
Dühösen hazatrappoltam.
A földszinten nem találtam senkit. Unottan felmásztam a létrán az emeletre. Apám remek ötlete volt a lépcső helyett a létra. Én nem bántam, csak a szobám hadd legyen olyan, amilyenek én akarom. Fent volt az én birodalmam, mellettem Antony szobája, egy vendégszoba, fürdő és WC. Lent volt az öcsém helye, meg az ősöké. Fél óra múlva már szabadidő ruhában henyéltem a tévé előtt, a piros kanapén, amikor befutott a bátyám.
  - Szia, Vivica hugica! - rikkantott a szinte szürke hajú srác. Tony magas volt, lilás-szürke szemű és elég helyes.
  - Beee! - csúfoltam ki a nyelvemet kidugva. - Tudod, hogy rühellem, ha így szólítasz!
  - Tudom, ezért csinálom! - vigyorgott a tesóm. - De most mesélj, milyen volt az első napod?
  - Szörnyű, mint minden első nap.
  - Egy kicsit bővebben is kifejtenéd? - kérte Tony, és levágódott mellém a fotelbe.
  - Képzeld, nem csak Kim, hanem Viola és Kentin is az osztálytársaim lettek. - meséltem mégis.
  - Ez jó, de akkor, miért lett volna szörnyű a napod? - faggatózott a nagy tesóm.
  - Mert van egy pár nem túl szimpi fiú és lány az osztályban. Van egy hólyag is, aki állítólag ismer téged. - közöltem csak úgy mellékesen.
  - És neve is van a "hólyagnak"?
  - Castiel.
  - Nahát! Castiel? Ez remek! Osztálytársak lettetek. Örülhetsz neki.
  - Ó, marhára örülök, nem látszik? - kérdeztem gúnyosan - Még eggyel több öntelt, idióta lesz a környezetemben!
  - De lenéző lettél, húgi! Nem tetszik, hogy ilyen felvágós vagy, Vica cica! Te egy kedves, édes csaj vagy, és nem áll jól ez a kényeskedő stílus!
  - Én nem kényeskedek, de ez a srác tényleg nagyon ellenszenves. Olyan beképzelt, hogy majd elszáll. - hangoztattam a véleményem határozottan.
 - Pedig sok csaj odavan érte. - mosolygott a tesóm. - Neked tán nem tetszik?
  - Hát nem csúnya pasi. - ismertem be zavartan. - Bevallom, szép szeme van, és van benne egy kis vagányság, amit mindig csíptem, de...
  - Ha gondolod szólhatok az érdekedben. - vigyorgott mindent tudóan Tony.
Kihúztam a párnát a hátam mögül és mérgesen a bátyám feje felé repítettem.
  - Azt merd meg, te méregkeverő! Meg ne halljam, hogy "közvetítesz az érdekemben", ahogy szoktad!
  - Miért? Azt ne mondd, hogy nem voltak helyesek azok a haverjaim, akikkel össze akartalak hozni. Ott volt például Nicolas vagy David, de neked csak a nagy-dumás Martin kellett.
Elhúztam a számat, amikor megint szóba került ez a név. Hát igen... talán a többivel jobban jártam volna.
  - Ne emlegessük! És kérlek, ne szólj semmit Castielnek, mert úgy érzem, ő ugyanolyan, mint Martin. - kanyarodtam vissza az eredeti témához. Tök égő lenne, ha a bátyám elmondaná a vöröskének, hogy azt mondtam, szép a szeme.
  - Oké, nem jártatom a szám.
És hogy elfeledkezzünk Castielről, gyorsan elmeséltem a majdnem balesetemet is Antonynak. A tesóm jót nevetett, azzal cukkolt, hogy tényleg szar napom lehetett, ha motor alá akartam vetni magam.
Este amikor mindenki hazaért, együtt vacsorázott a család, aztán felmentem zuhanyozni.
Fürdés után felfrissülve bújtam a puha kék takaróm alá.
Mikor becsuktam a szemem Castielt láttam magam előtt pimaszul mosolyogni.
Miért tetszik, meg taszít is ez a fiú ennyire?
Nem gondolhatok folyton rá! Csak helyes, ahogy Dake és Nathaniel is... vagy éppen Lysander. Meg kell majd ismerkednem velük.