A bőrdzsekis vörös srác még egy darabig haragosan nézett ránk, aztán szó nélkül hátat fordított, elindult befelé az erdőbe. Gondolkodás nélkül utána eredtem, Lysander meg utánam. A többiek némán és feszülten néztek utánunk, de legalább ők nem jöttek.
Kétségbeesve és idegesen rohantam Castiel után.
- Castiel!!!! - kiáltottam, és gyorsan szedtem a lábam, hogy utolérjem. Úgy éreztem, muszáj megmagyaráznom azt, amit látott. Nem veszíthetem el egy hülye játék miatt!
- Castiel! - üvöltött a mögöttem caplató Lys is.
- Menjetek a fészkes fenébe! - kiáltott Castiel. Egy pillanatra hátra fordult menet közben, ránk pillantott, de aztán tovább rohant.
- Né érj hozzám, te hűtlen ribanc! - rántotta el a kezét a feldúlt fiú, de azért megállt. Megvetően és haragosan nézett rám.
- Castiel... Castiel... kérlek hallgass meg! - néztem rá könyörögve. - Nem az van, amit gondolsz!
A szemem könnybe lábadt. Rettegtem, hogy elveszítem, és nem tudtam uralkodni az érzelmeimen.
- Castiel! Esküszöm, tényleg nem az van, amit gondolsz! - magyarázkodott egyből Lysander is.
- Ó, nem? Pedig nekem egyértelműen smároltatok! Szép kis barát vagy, Lysander! - kiabált Cast indulatosan. A szeme szikrákat szórt a haragtól, ezt még a sötétben is jól láttam. Úgy nézett a barátjára, mint valami halálos ellenségre. - Arra kértelek, vigyázz Vivire a távollétemben, nem arra, hogy vedd át a helyem! Hogy lehetsz ekkora áruló? Elmegyek pár napra, és rámozdulsz a barátnőmre? Ekkora tőrdöfésre nem számítottam tőled!
- Hallgass már meg... mi csak üvegezőst játszottuk és az volt a feladat, hogy csókolózzunk. - közöltem érzelmektől reszelős hangon.
- Így volt! Kérdezd meg a többieket, ha nekünk nem hiszel... bár senkit nem találsz józan állapotban! Totál berúgtunk mind! - magyarázkodott ismét Lys idegesen. Láttam rajta, hogy őt is bántja, hogy ez a helyzet alakult ki.
- Te, nekem ne dumálj! - Castiel kiborulva rontott Lysanderre, és megragadta a pólója nyakát, mérgesen ráncigálni kezdte. - Mit nem értettél a feladatodban, te szemét? A senki se nyúljon hozzá egy újjal sem, az rád is vonatkozott!
Lysander csak tűrte a dulakodást, de nem védekezett.
- Mondom, hogy félreérted!
- Te meg ezt értsd, ahogy akarod... - mire felfogtam volna, mi történik Castiel behúzott a barátjának.
Lys az ütéstől megtántorodott és a földre esett. Fájdalmasan szisszentem fel, de nem mertem odamenni a pórul járt fiúhoz, hogy segítsek, nehogy Castiel rám fogja, azért aggódom Lysanderért, mert érzek iránta valamit.
- Castiel... kérlek nyugodj meg! - kértem inkább könyörögve, és már nem tudtam visszafojtani a könnyeimet. A kövér cseppek végigcsorgottak az arcomon. A fájdalom égette a szívem. - Hidd már el, hogy csak a játék miatt csókolóztunk... az egész nem jelentett semmit!
- Ó, még a végén elhiszem! A krokodilkönnyekkel akarsz meghatni, édesem? - nézett velem farkasszemet a sértett büszkeségű Cast. - Bárhogy is indult az a csók, amit én láttam az valódi volt! Ti nem csak játszottatok!
- De igen, de igen! - vitáztam egyből. Fájt, hogy nem hisz nekünk és kezdtem belefáradni a magyarázkodásba. - Részeg fejjel választanom kellett, kit akarok megcsókolni. Úgy gondoltam, ha Lys mellett döntök, abból nem lesz baj. Ostobaság volt, de ez volt a feladat. Ha Dakotát vagy Kentint választom, az sem lett volna jobb, nem? Ez már megtörtént... nem tudok változtatni rajta... de nagyon kérlek, érts meg, ez tényleg csak egy játék volt és én téged szeretlek. - bizonygattam remegő hangon. Úgy gondoltam, ha ezt most nem érti meg, akkor vége az életemnek. Ha egy ilyen ostobaság miatt veszítem el, abba belehalok!
- Ne légy ostoba, Castiel! - szólalt meg Lysander, aki időközben magához tért és feltápászkodott a földről. - Ha emiatt szakítasz Vivivel, egy hülye tök vagy! Ha itt lettél volna, és neked Amberrel, vagy bármelyik lánnyal kellett volna smárolnod, szerintem ő nem balhézott volna! Fogd már fel, hogy csak játék volt!
- Te, csak ne dumálj ebbe bele! - lépett a fehér hajú fiú felé fenyegetően Cast. - Tűnj el innen, egyelőre ne kerülj a szemem elé!
A két fiú megint harci állásban volt, így reflexszerűen közéjük ugrottam.
- Ne verekedjetek... könyörgöm!... Miattam ne!!!
- Csak akkor megyek el, ha megígéred, nem bántod Vivient! - nézett kihívóan Castielre Lys.
- Aggódsz a kis tubicádért? Mindjárt megszakad a szívem! - gúnyolódott a vörös ördög gonoszan.
- Fejezzétek be! - kértem megint, szinte már reszketve a felindultságtól és a gyötrődéstől.
- Oké, lelépek! Beszéljétek meg higgadtan a dolgokat! De ne öljétek meg egymást! - kérte Lys és lassan hátrált. Vetett rám egy féltő pillantást. - Jó éjszakát!
- Jó éjszakát! - nyögtem suttogva.
Kettesben maradtunk Castiellel. Feldúltan méregettük egymást. Már nem tudtam, mit mondani neki, hisz, ha nem hisz nekem, akkor hiába tépem a szám, bármit mondok, úgy sem lesz jobb. De azért nem akartam feladni, hisz mindennél jobban szeretem és belepusztulok, ha nem érti meg, mi történt...
- Castiel... kérlek... - szipogtam még mindig sírva.
- Azt kéred, hogy bocsássam meg, hogy amint magadra hagytalak, te máris a barátom karjába omlottál?
- Igen, ezt kérem, mert nem ez történt. Nem érzek Lysander iránt semmit... Meg kell értened, hogy amit láttál csak egy részeg csapat őrült játéka volt. Ha egy kicsit is szeretsz, megérted és elfelejted ezt a marhaságot! Soha nem volt és nem is lesz olyan, hogy én és Lysander! Te vagy az életem, a boldogságom, az értelme az életemnek! Csak téged szeretlek, és nem akarlak egy ilyen félreértés miatt elveszíteni!
Castiel kutató pillantással méregetett. Láttam rajta, hogy azt latolgatja, hihet-e nekem. Sajnos még mindig a kételkedés sütött belőle és nem tudtam, mit mondhatnék még.- Már nem tudom, mit gondoljak rólad, rólatok és... rólunk! Nehéz megemészteni, hogy meglepetésként ide jöttem, aztán meg én kaptam olyan meglepetést, mintha gyomorszájon vágtak volna! Mikor megláttalak benneteket egy világ omlott össze bennem! Még ha csupán tényleg csak egy játék végkifejlete volt az a csók, akkor is túl valódinak tűnt és pokolian fájt, amit láttam. Csak arra tudtam gondolni, hogy egy kétszínű hazug szajha vagy, aki máris a haverom karjába kötött ki!
Az, hogy kimondta, ezt gondolta rólam, ökölcsapásként ért. Hát ennyi vagyok neki!
- Köszi, köszi, ez jó lesett! - ismertem el a számat húzgálva gúnyosan. - Igazságtalan vagy velem szemben! Ha nem érted meg, mi történt valójában, akkor elmehetsz te is a fenébe! - egyre dühösebb lettem. Kegyetlen szavai kihozták belőlem a megsértett büszkeségem és hirtelen már nem akartam, hogy megbocsásson. Bántani akartam, ahogy ő is engem. - Ha ennyire nem hiszel nekem, és kételkedsz az érzéseimben, akkor nincs is miről beszélnünk! Ha szeretnél nem gondolnál ilyeneket! Tudod mit, most már én nem akarlak látni! - a végén már üvöltöztem a felgyülemlett fájdalomtól. - Ha te máris elfelejtetted, milyen csodás volt együtt, és rögtön azt gondolod, hogy ribanc vagyok, akkor meg sem érdemelsz! Egy kapcsolat alapja a szerelem, a bizalom és a hit. Ha ezek egyike is kihalt belőled, akkor nincs is értelme tovább együtt maradnunk! Nekem olyan pasi nem kell, aki nem bízik meg bennem! Fordulj fel és légy boldog egyedül!!!
Gondoltam egyet, sarkon fordultam és találomra megindultam a sötét erdőben.
Csak mentem előre, amerre a lábam vitt. Nem érdekelt, hogy korom sötét van és eltévedhetek, csak egyedül akartam lenni, hogy kisírjam magam. Botladozva kerülgettem a fákat, a gazban pakoltam egyik lábam a másik után. Menet közben csak potyogtak és potyogtak a könnyeim, bármennyire akartam, nem tudtam abbahagyni a sírást. Nagyot csalódtam Castielben. A bizalmatlanságával akkora lyukat ütött a szívemen, hogy azt kívántam, semmisítsen meg a fájdalom és tűnjek el a semmibe. Szeretem Castielt, sőt imádtam, de ha ilyen fafejű és nem ért meg, akkor nem akarok élni, sem vele... sem nélküle. Kábán csatangoltam és mentem, amíg a lábam bírta. Talpam alatt néha megreccsentek az ágak.
Castiel összetörte a világom. A szép álmok az örök, közös életről szerte foszlottak és úgy éreztem, hogy már nem éltet semmi.
Aztán száznyolcvan fokos fordulattal megváltoztak a gondolataim. Saját magam kezdem el hibáztatni a történtek miatt. Hisz mindez nem történt volna meg, ha nem megyek bele a játékba és nem szédülök meg, miközben Lysanderrel csókolózok. Nem kellett volna átadnom magam a csóknak, el kellett volna nyomni az ösztönöket, de félrészegen képtelen voltam kontrollálni, és nem is tudtam, mit csinálok. Lehet, hogy ez nem mentség, de akkor is így történt. Szóval elkönyveltem magamban, hogy mindenről ÉN tehetek, és ettől még keservesebben kezdtem el zokogni. Nem tudtam mennyi ideig bolyongtam, és hol lehetek, de ez most a legkevésbé sem érdekelt. Jó volt nekem itt, a saját bajommal és reméltem, sosem talál meg senki. Nem működött az időérzékem sem, csak a sötétség és a csendes nyugalom számított, ami jólesően vett körbe. Lassan-lassan enyhült a fájdalmam. Kiürült az agyam és már nem tudtam gondolni semmire. Úgy éreztem, a semmiben lebegek, szép lassan megszűnik minden....
* Vivien eltűnt! - gondolta Castiel. Idegesen fel-alá járkált a tisztáson.
Az osztály már értesítette a tanárnőt, épp mentőcsapatokat toboroztak a lány megtalálására, és fáklyákat és lámpákat kerestek, hogy lássanak a sötétben. Vivien órák óta eltűnt....
Istenem, az én hibám! - vádolta saját magát Castiel. - Ha nem kerül elő, vagy valami baja történt, akkor abba belehalok! Egy idióta vagyok, amiért hallgattam a büszkeségemre és kínoztam a drága Vivienim, ahelyett, hogy hittem volna neki! Ha megsérült, vagy ne agya isten kárt tett magában, az az én lelkemen szárad, mert egy hülye, beképzelt, akaratos szamár vagyok! Hogy tehettem ezt vele? Ha nem kerül elő belepusztulok!
- Gyere, Castiel! Három fős csapatokban elindulunk keresni! - szólt oda neki Jade, aki egy olajlámpát szorongatott. - Én és Dake veled megyünk!
Mindenki különböző irányba indult el a lány nevét kiáltozva. Lassan haladtak és mindenki a földet fürkészte. Menet közben Castiel szívét továbbra is a bűntudat mardosta. Egyszerre félt, dühöngött és aggódott. Ezek előtt még sosem érzett ilyet, és nem tudott mit kezdeni ezzel az érzéssel.
Csak mentek, kiabáltak, közben minden bokor alá és gödörbe belenéztek. De sajnos a lánynak nyomát se találták...
Jó egy óra múlva Jade előrébb haladt két társától és ész nélkül kurjongatott. Nemsokára viszont másképp kiáltozott, mint eddig.
- Látok valami sárgát, ott arrébb a földön! Nyomás oda! - üvöltötte és a megcélzott irányba rohant.
Castiel szívét a remény járta át és beleremegett. Hanyatt-homlok bukdácsolva megindult Jade után.
Hegyek gördültek le a szívéről, amikor a zseblámpával előre világítva meglátta, hogy bizony ott a földön összegömbölyödve a sárga felsős Vivien fekszik!
- Megtaláltuk! - örvendezett Jade. - Dakota, értesítsd a többieket!
- Vivient meg hagyjátok rám! - rohant tovább a lány felé megkönnyebbülve Cast, de ugyanakkor halálos aggodalommal a lelkében.
Mire Cast odaért, Jade már a lány mellett guggolt, felé tartotta a lámpát és megtapogatta a nyakát.
- Él! Castiel, él! Csak... csak alszik... - jegyezte meg a zöld hajú fiú nagyot sóhajtva.
- Hála az égnek! - Castiel szinte repült és a végén térden csúszva kötött ki Vivien mellett. Reszketve húzta a lány fejét az ölébe és a szájához hajolt. Mikor megérezte, hogy gyengén ugyan, de lélegzik, repesve sóhajtozott. Könnybe lábadt szemekkel, reszkető újakkal simogatta az imádott lány arcát.
IDE ILLŐ ZENE 😪
*
Valahol a szürke öntudatlanságban arra figyeltem fel, hogy valaki, vagy valakik a nevemen szólongatnak. Egyre közelebbről hallottam a kiáltozást, de nem tudtam válaszolni, a köd, ami körül vett, nem hagyott szabadulni. Valami oknál fogva jó volt nekem ott, ahol vagyok, a tudatom nem akarta, hogy visszatérjek a valóságba.
A valóság... valahogy rettegtem oda visszatérni, mert zsigerből éreztem, hogy ott valami rossz volt, vagy van és nem vágytam vissza. De ekkor egy siránkozó, édes, halk suttogás ütötte meg a fülem.
- Vivien... Vivieni... drága szerelmem!!!
Ezt az angyali hangot ismertem... és a nevem kiejtéséből is sütött az érzelem. Vágyat, aggodalmat, féltést és reményt érzékeltem ebben a négy szóban. Először csak a szívemben jelentek meg apró meleg fénysugarak, aztán jelenetek a múltamból: egy véletlen ütközés a suli folyosón, egy motoros, aki majdnem elgázolt, egy tánc szilveszter este, forró csókok még ugyanazon az éjszakán, karácsonyi korcsolyázás és egyre több és több boldog pillanat. Minden emlékben ott volt egy vörös, komor szürke szemű fiú, akihez láthatatlan fonalak kötöttek. Castiel! Castiel az a srác, aki legfontosabb része az éltemnek. Alighogy a melegség átjárta a szívem, jött egy fekete felleg és őrült erővel eszembe juttatta, mi történt alig pár órája. Elhagytam, mert nem hisz nekem és nem szeret!
- Vivien.... egyetlenem.... Nyisd ki a szemed!
Erősen küzdöttem a köddel. Úsztam és harcoltam, míg meg nem láttam egy fénypontocskát. Minden erőmmel belekapaszkodtam és követtem a kis reménysugárt.
Végre volt annyi erőm, hogy kinyissam a szemem.
És abban a percben, ahogy a pilláim megremegtek az engem ölelő karok még szorosabban fontak át. Valami a homlokomhoz ért. Mikor végre ki tudtam nyitni a szemem, közvetlenül a szomorú, könnyes szemekbe mélyedt el a pillantásom. Castiel homloka az enyémhez ért, szeme ott lebegett az enyémmel szemben. Végtelen nyugalom és szeretet járt át ettől a látványtól.
- Ó, Vivien! - nyögte a srác meghatódva és örömmel. Éreztem, hogy apró csókokat ad a számra, de képtelen voltam viszonozni, viszont melegség járt át tőle.
- Cast...Castiel... - rebegtem elhaló hangon. - Sze... szeretlek...
Csak ennyit tudtam kimondani, aztán megint a hívogató sötétségbe mélyedtem, de most azzal a tudattal, hogy ha itt van, az azt jelenti, hogy szeret!
* Castiel szeretettel felnyalábolta a lányt és ölben vitte a táborig. Biztonságba akarta tudni kedvesét, minél előbb. *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése