Az élet megy tovább...

Mit mondjak, elég pocsékul kezdődött a nyaram. Nagyot csalódtam abban az emberben, akit a világon a legjobban szerettem, és ez rányomta a bélyegét a hangulatomra. A napok lassan és kínkeservesen teltek.

A sok rossz után csak annyi jó történt az életemben, hogy visszakaptam a bátyám és ugyanolyan jól elvoltunk, mint régen. Miután hazamentem a strandról estére megint bejött hozzám a tesóm. 

Már ágyba feküdtem és egy kézmozdulattal beinvitáltam, és megütögettem az ágyat, hogy telepedjen mellém. Tony nyomban szót is fogadott, lefeküdt mellém, s a vállát használtam kispárnának. 

  - Na, hogy telt a délutánod? - kérdezte érdeklődve. 

  - Elég jól. Kösz, hogy elzavartál, egész kellemesen éreztem magam. 

  - Bővebben, ez mit jelent? 

  - Hát azt, hogy jót hülyültünk Violával, Mattel, Kimmel, Lysanderrel és Kentinékkel. Lys és Kim igazi jó barátok. Hamar jókedvre derítettek, és elfeledtették velem kicsit a bajomat. - hadartam, de éreztem, hogy halvány szikráját sem érzem annak, amiről beszélek. 

Antony-t nem is lehetett átverni. 

  - Csak legalább lenne lelkesedés a hangodban. De nincs! Nem tudsz becsapni! Ki vele, mi történt?

  - Menet összefutottam Castiellel.

  - Ó, neee... és mi történt? 

  - Hát semmi. Elküldtem a francba és közöltem vele, hogy sosem bocsátok meg neki, és hogy legyen boldog Tiriával. 

  - Jól tetted! - Tony nem nézett rám, zavartan a plafont bámulta. - Be kell vallanom valamit. Alighogy kitetted a lábad, csörgött a vezetékes telefon. Természetesen ő hívott, és meg megfenyegettem, hogy kiherélem, ha a közeledbe jön!

A tesóm olyan bűnbánó képet vágott, hogy akaratlanul is rám jött a nevetés.

  - Emiatt ne emészd magad, nagyon jól tetted! Nem kell szégyenkezned ezért. 

  - Akkor nem vett le a lábadról? Nem mész vissza hozzá?

  - Még szép, hogy nem! - feleltem dacosan. - Nem vagyok olyan idióta, hogy ezt elnézzem neki!

  - Azt hittem, annyira szereted, hogy meg fogsz neki bocsátani. - pillantott rám aggódva Tony. 

  - Nem, nem ettem bolondgombát! Megkértem, hogy hagyjon békén és tartom magam ehhez. Felőlem elmehet a pokolba! Szeretem, ez nem múlik el egyik napról a másikra, de nincs bocsánat.

A "szeretem" szót nehéz volt kinyögni rezzenéstelen arccal, de csak sikerült. 

  - Ez a beszéd! Ezt a hétvégén megünnepeljük! Bulizni megyünk! 

Valahogy nem repestem az ötlettől, de nem akartam elrontani Tony örömét. Ez volt a nagy bajom, hogy nem tudtam neki nemet mondani. 

És nem csak Tony volt az egyetlen, aki a felvidításomon munkálkodott. Csütörtök délután felhívott Kim, hogy Lysander a neten vett kedvezményesen három jegyet a stadionba, ahol pénteken Skillet koncert lesz és készüljek, mert hárman megyünk. Evvel aztán megfűztek, rajongtam az együttesért. Péntek délelőtt Kimmel és Violával plázázni mentünk, ők felújították a nyári ruhatárukat, én meg rocker cuccot akartam beszerezni a koncertre. Meg is vettem egy oldalt szegecses cicanadrágot, szegecses sarkú körömcipővel és csini, ferdén szabott aljú, Skillet logós felsővel. Már nagyon vártam a koncertet. Legalább most valódi volt a lelkesedésem, nem kellett megjátszani. 

Péntek délután hatkor már felöltözve tipegtem a szekrényajtó belsőjén lévő egész alakos tükör elé. Hogy a hajam menjen a ruhámhoz egy jókora adag vaksszal az egészet hátra nyaltam és laposan a fejemre simítottam. A szemem és a szemhéjam vastagon kihúztam feketével. Olyan voltam, mint valami szanatóriumból kiszabadult szexi vámpír. Tetszett nekem ez a stílus, úgy döntöttem gyakran fogok így öltözni. 

A Diákpark sarkánál találkoztam hét körül Kimmel és Lyssel.
Lys fekete kapucnis pulcsit viselt farmerrel, Kim fekete csőnacit fehér hosszú felsővel. Mindketten elájultak az új külsőmtől.
  - Ej-ha! De csini valaki! - nevetett rám a barátnőm.
  - Az tuti! Tiszta dögös vagy, Vivien! - bókolt Lys is, és elismerően méregetett. - Ha előbb látlak így, nem engedlek át Castielnek!
  - Ne emlegessük, nehogy megjelenjen! - intettem le, és zavarba jöttem a tekintetétől és a megjegyzésétől egyaránt.
  - Még csak az kéne, a falra festett ördög! Grrr! - rázkódott meg viccesen Kim. - Menjünk a stadionba!
  - Még van idő! Igyunk előtte valamit. Ismerek egy jó kocsmát útban a csarnok felé, meghívlak benneteket egy-két tequilára, szépségek! - kacsintott Lys vidáman.
  - Hát lehet egy ilyen ajánlatot visszautasítani? - nevetett Kim.
Elindultunk hát a langyos éjszakában a fiú kalauzolásával egy valódi rocker kocsmába.
Tetszett a hely, még akkor is, ha tele volt nagydarab motorosokkal. Jól elvegyültünk, még ki sem ríttam a tömegből az új szerkómnak köszönhetően. Néha-néha eszembe jutott, hogy Castiel is biztos élvezné az ittlétet, de elhessegettem a gondolatot, és tequilával vigasztaltam magam.
Fél óra múlva bementünk a stadionba. Nagy volt a tömegnyomor, csak nehezen tudtunk előre préselődni. Az ötödik sorig nyomultunk, ott csápoltunk az előzenekarnak. Mikor megjött a kedvenc együttesünk, visítva ugrottam Lysander nyakába, aki a hátára vett, hogy jobban lássak. Hamarosan azonban rájöttem, hogy ettől az ösztönös kitöréstől mindketten feszélyezve érezzük magunkat, így az első szám után lemásztam a fiúról. Sutának és esetlennek éreztem magam, és észrevettem, hogy Lys is érzi a feszültséget, de nem tudtam, mi lehet az oka. Kim ebből semmit sem vett észre, vidáman csápolt mellettünk. Kis idő múlva elfelejtettem előbbi kósza gondolatom, mert a fehér hajú fiú a hátam mögé került, engem félig ölelve együtt lötyögtünk, és csapdostunk a tömeggel a pörgős, jobbnál jobb zenékre. Megnyugodtam, hogy biztos csak az alkohol hatása miatt képzeltem be magamnak a feszültséget, mert később már cseppet se éreztem így.
Fergeteges este volt, végig tomboltuk a kétórás koncertet. Hazafelé menet felpörgött hangulatban énekeltük a közismert számokat az együttestől. Kim a főtéren elvált tőlünk, a buszállomásra ment, Lysander úriemberként hazakísért.
Mikor kettesben maradtunk a jókedv is elszállt, csendben sétáltunk egymás mellett.
  - És mi újság a szíveddel? Végleg odalett, vagy össze fog forrni? - kérdezte Lys, amikor már az utcámban sétáltunk.
  - Ez jó kérdés... még nem is tudok rá válaszolni. - vallottam be őszintén. - Még frissek a sebek, de megfogadtam, hogy nem fogok keseregni. Tovább kell élnem, bár nagyon nehéz.
  - Megértem. - bólogatott Lysander, és menet közben fél oldalról rám pillantott. - Én kezdetektől fogva tudom, mi zajlott köztetek. Túlságosan szeretted Castielt és még én is, a legjobb barátja is azt mondom, hogy nem ezt érdemelted volna. Nem becsült meg téged. Aki ilyen kincset talál, az ne játssza el egy nagycsöcsü, üres fejű liba miatt! Castiel egy hülye barom, mert ezt megtette!
  - Osztom a véleményed, de már nem lehet változtatni rajta. - vontam meg a vállam közömbösen. Nem akartam gyengének mutatkozni. - Örülök, hogy te is az én pártomon állsz.
  - Ez csak természetes. - mosolygott Lys, és megálltunk a ház előtt. Elég hamar hazaértünk. Gyorsan el akartam búcsúzni, mert elég hűvös lett a levegő és fázni kezdtem. Úgy éreztem, a lábam le akar szakadni az egész esti ugrálás után. Ösztönösen, dideregve megborzongtam, kijött rajtam a fáradság.
  - Fázol? - pillantott rám csodálkozva Lysander, és kedvesen dörzsölgetni kezdte az alkarom. Aranyos gesztus volt tőle, de megijedtem. Nem voltam hozzászokva, hogy ilyen bizalmasan ér hozzám. Új volt a dolog és ez elbizonytalanított.
  - Egy kicsit. - ismertem be és mosollyal lepleztem a zavarom.
  - Túl lengén vagy öltözve, gyere, felmelegítelek! - Lysander pajkos vigyor kíséretében széttárta a karjait. Persze nem tudtam ellenállni, közel léptem hozzá, megadva neki ezzel a jelet, hogy tegye meg. Vágytam egy baráti ölelésre, egy jó szóra, a vigasztalásra. Mikor magához szorított és szinte beleolvadtam a pulóverébe, jóleső sóhaj hagyta el az ajkam. Szükségem volt erre az ölelésre. Görcsösen vágytam a szeretetre és jó volt hozzásimulni valakihez. Lys is sóhajtott, aztán éreztem, hogy az állát a fejem tetelljéhez nyomja.

  - Tényleg sajnálom, hogy Cast így megalázott. Nem normális, esküszöm! - suttogta Lys és vigasztalóan ringatott, mint egy kisgyereket. - Ha kell egy váll, amin ki akarod sírni magad, engem megtalálsz!
  - Hálásan kösz... - rebegtem és közben görcsösen markolásztam a hátán a vastag pulóvert. - De nem fogok keseregni. Csak hát... itt a hidegség és a magány. Ez a legrosszabb.
  - Idővel elmúlik az is, csak bízz ebben. - súgta Lysander a hajamba, és bennem megszólalt a vészcsengő. Nem akartam butaságot csinálni, ezért gyorsan elhúzódtam tőle. Nem vágytam semmiféle kusza érzésre, nem hiányzik most ilyesmi, ezért menekülőre fogtam. Talán a magány és a felpezsdült este váltotta ki belőlem ezt az érzést, nem tudom, de nagyon össze voltam zavarodva. Lysander... az csak Lysander, egy kedves, aranyos, jó barát, és jól van ez így. Szeretem, kedvelem, de ez csak ennyi. Talán a hülye hormonok szórakoznak velem.
  - Na, megyek lassan, mert fázok és összecsuklik a lábam.
  - Oké, nem tartalak fel! Jó éjszakát! Majd beszélünk! Jó legyél!
  - Én mindig az vagyok! - csúfoltam ki vidáman, és arcon csókoltam, majd besétáltam az udvarra.
Holt fáradtan mentem aludni, szinte rögtön elnyomott az álom. Nem akartam gondolkodni és egyelőre jobb volt ez így.
Másnap egész későn keltem, majdnem délben, de nem érdekelt. Kipihentem magam, ez volt a lényeg.
Tonyval a nappaliban döglöttünk egész délután és a terveit kellett hallgatnom az esti bulira. Ide-oda telefonált és biztosított, hogy nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Már a könyökömön jött ki a dumája és idegesített, hogy rám akarja erőltetni, a zsizsegést, de nem akartam megbántani, így mindenre rábólintottam. Nem szerettem volna elrontani a kedvét, nem közöltem vele, hogy valójában üresnek érzem magam, sőt kudarcnak az életem, és minden olyan valószínűtlen, de megfogadtam, hogy ezt magamban lenyelem. Nem kell mindenkinek tudni, hogy belül roncs vagyok.
  - És te hívsz valakit a barátaid közül? Minél többen leszünk, annál jobb! - mondta a kanapén fetrengő, chipset majszoló bátyám. - Elhívod Kentinéket, Kimet, vagy Lysandert?
  - Ö ... nem hiszem. - ráztam a fejem. Úgy gondoltam egyelőre jobb, ha távol maradok Lystől, mert nem tisztáztam még magamban a mostanában bennem kavargó érzéseket. Szerintem azért kezdtem kötődni hozzá, mert a magányos szívem ahhoz ragaszkodik, aki kedvesen törődik velem, és ez nem jó semmire, csak bonyolítaná a dolgokat. - Lysnek programja van. - füllentettem gyorsan. - Kentinék elvannak maguknak, de talán Kimre rácsörgök, hogy jöjjön a Goldba!

  - Te tudod. - vont vállat a piros atlétás és fekete rövidnadrágos Antony. - Én már szóltam Kevinnek és Ivettnek, meg egy új munkatársamnak Devonnak. Jó fej srác, meglátod, kedvelni fogod!
  - Devon? Ezt a nevet még nem is hallottam tőled! - kaptam fel a fejem, és már nem is figyeltem a zenecsatornára.
  - Csak nemrég került hozzánk a műhelybe. Aranyos, vicces és a csajok oda vannak érte. Ha megismered, biztos bírni fogod. Megbízható, kedves, szellemes és jól dolgozik. Nem egy hülye gyerek, egyébként húsz éves.
Gyanakodva néztem a tesómra. Rögtön furcsa volt nekem, hogy túlságosan reklámozza ezt a fiút. Ez nem lehet véletlen, ismertem már őt annyira.
  - És mondd, Tony... ugye egyedülálló a fiú?
  - Hát persze. - vigyorgott ártatlan képet vágva a lila szemű srác.
  - Akkor ugye nem véletlenül szervezted be estére, igaz?
  - Hát... ő olyan srác, aki mellett szívesen látnálak.
  - Jaj, ne! Ne kezd te is, bátyus! Elég nekem, hogy Kim folyton játssza a kerítőnőt. Ő is folyton pasikat ajánlgat nekem.
  - Legalább törődünk veled.
  - De mikor értitek már meg, hogy a szerelem nem múlik el egyik napról a másikra, és nem tudok egyből más iránt érdeklődni? Idő kell a felejtéshez. - mondtam egy hatalmas sóhaj kíséretében.
  - Jó, oké, felfogtam, de akkor sem árt, ha új emberekkel ismerkedsz.
  - Ez igaz. De előbb te csak magadról gondoskodj, hisz te is most szakítottál a fúriával!
  - Ne is emlegesd! - szólt rám Tony és legyintve elhúzta a száját. - Elkönyveltem Deboraht életem tévedésének. Tanultam az esetből. És ezentúl én is óvatosabb leszek!
  - Pacsit tesó! - mosolyogva felé nyújtottam a tenyerem, ő meg belecsapott, aztán felálltam. - Megyek a fürdőbe, elmerülök a kádba, aztán készülök a bulira!
  - Helyes! De csini legyél ám! Devon a dekoratív csajokra bukik!
  - Bukjon a víz alá! - gúnyolódtam, és nevetve otthagytam a tesóm.
Fürdés közben arra gondoltam, hogy azért jól esik a törődése. Csak segíteni akar.
Egy óra múlva már kész voltam a bulira. Írtam egy SMS-t Kimnek, hogy ha van kedve jöjjön ő is a Goldba ma este. Szürke, fél vállú, vér és koszpecsétes hatású felsőt vettem fel, egy aprócska rövidnadrággal és mintás harisnyával. Úgy gondoltam, a körömcipő nem illek a szerelésemhez, ezért előkotortam ezeréves hosszú szárú nyári bakancsom. A sminkelést nem vittem túlzásba, természetes akartam maradni, csak a szám lett kicsit sötétebb. Tony persze el volt ájulva tőlem, azt mondta, örül neki, hogy ilyen dögös húga van. Kilenc körül jött értünk Kevin és Ivett. A hátsó ülésen ott ült már a számomra még ismeretlen fiú. Tony természetesen engem tuszkolt be mellé. Érdeklődve méregettem a fiút.
  - Sziasztok! - mosolygott az idegen srác.
Kritikusan pillantottam az idegenre. Be kellett ismernem, hogy nagyon jól nézett ki a fiú. Fehér ujjatlan inget viselt, fekete bőrnadrággal. Széles válla volt és izmos karja, amin rögtön megakadt a szemem. Fekete haja hosszabb volt, így a nyakába és hosszúkás arcába lógott. Ami meg teljesen lenyűgözött benne, az gyönyörű szürke szeme volt.
  - Helló! - köszöntem én is mosolyogva.
  - Te vagy Vivien... - hallottam az idegen kellemes hangját. - A bátyád már sok jót mesélt rólad, de az elfelejtette megemlíteni, hogy ilyen szép és csinos vagy. - kacsintott a gyerek. - Én Devon Mais vagyok.
  - Örv...
  - És mit csodálkozol rajta? Az én húgom! - vont a karjába nevetve Antony, aki fekete selyem inget viselt, lezser fehér nadrággal.
  - Örvendek, Devon! - mondtam, amit az előbb akartam.
  - Marsall papa elemében! - rikkantott hátra hozzánk Kevin, a sofőr. - Üdv, gyerekek!
  - Sziasztok! - fordult hátra hozzánk a piros miniruhás Ivett is. - Készen álltok arra, hogy belevessük magunkat az éjszakába?

Devon

  - Simán! - nevetett a bátyám.
Az út további részében Ivett és Kevin arról beszélgettek, milyen jól fogjuk érezni magunkat, Tony pedig egyből elkezdett engem és Devont összeismertetni. Nem tetszett a dolog, de vicces volt suta próbálkozása.
A diszkóban kicsit sem volt gyanús, hogy Ivett és Kev rögtön a parkettre vonultak, Antony meg a bárpultnál becsatlakozott egy hölgykoszorúba és hevesen udvarolni kezdett a cicababáknak, kettesben hagytak Devonnal. Zavarba jöttünk mindketten, és hogy ne álljunk ott bambán, rendeltünk egy-egy pohár Metaxát. Mivel még nem volt kedvem táncolni, beültünk egy kis bokszba, ahol helyet találtunk. Szótlan voltam, de nem azért, mert nem tudtam, mit mondani az ismeretlen srácnak, hanem mert megrohamoztak az emlékek. Annyi mindet átéltem már itt. A szilveszter éjszaka, a Halloween, amikor Daniellel szórakoztam és az a bizonyos este, amikor Castiellel megpróbáltunk barátságot színlelni és együtt buliztunk. Bizony, megint Castiel. Hiába álltattam magam, még nem voltam túl rajta, és ha így folytatom, nem is leszek.
  - Nagyon csendben vagy. - szólított meg Devon. - Nekem Tony azt mondta egy cserfes energiabomba a tesója, akinek be nem áll a szája. Ahhoz képes ma még a hangod is alig hallottam. Remélem, nem miattam vagy zavarban.
Szürke szeme rám ragyogott és ettől megint egy másik szempár jutott eszembe...
  - Bocs... ne haragudj, nem miattad van. - magyaráztam esetlenül. - Az a Vivi haldoklik, már nincs meg bennem.
  - Szerelmi bánat?
  - Ennyire egyértelmű? - akaratlanul is elnevettem magam.
  - Ha egy lány így beszél, annak általában egy pasi az oka. Meg aztán az is feltűnt, hogy eddig Tony sosem ajánlgatott nekem ennyire téged, mint a héten. Két hónapja dolgozok vele, de fura volt, hogy csak most jutott eszébe, hogy összeismertessen veled. Gondolom, most lettél facér.
  - Hát igen... És bocsáss meg a tesómnak, jó szándékú, csak néha nem gondolkodik. - szabadkoztam, és belekortyoltam az italomba, ami égette a torkom.
  - Ne legyél zavarba emiatt. - legyintett a srác jókedvűen. - Régóta tudom, hogy Tony kicsit bolond és hajlamos a hülyeségekre. Megértem, ha nem akarsz barátkozni velem, mert nem jövök be neked, de mielőtt erre válaszolsz, hadd mondjam el, hogy te tényleg csinos és szép lány vagy. Nem bántam meg, hogy belementem ebbe a vakrandiba.
  - Nos... - hirtelen sajnáltam, hogy meg kell bántanom a fiút, hisz szimpi volt, rendesnek tűnt, de sajnos az én szívem még nem volt felkészülve egy új szerelemre. - Azt kell mondjam, elsőre megkedveltelek. Vonzó és aranyos srác vagy, de.… hiába erőlteti a bátyám, és mindenki más, hogy kezdjek új kapcsolatot, még nem megy. Még egy hete sincs, hogy a barátom megcsalt egy barátnőmnek hitt lánnyal.
  - Aú! Ezt nehéz lehet feldolgozni. - sajnálkozott a srác. - Sajnálom, hogy ezt tette az a ... kimondom: vadbarom. Aki megcsal egy ilyen édes lányt, az nem normális.
  - Kösz. - mosolyogtam a bók hallatán. - Kedves vagy.
  - Az igazságot nem kell megköszönni. Volna egy javaslatom: én megértem, hogy nem vagy még túl ezen és nem is leszek tolakodó. Elfogadom, ha csak barátságot kínálsz. Bulizni jöttünk, érezzük jól magunkat. Nem kell mindjárt szerelembe esni!
  - Örülök, hogy így látod! - mondtam megkönnyebbülve. - Akkor van kedved táncolni?
  - Veled? Bármikor! - kacsintott jóképű új ismerősöm. Felállt, megfogta a kezem és a parkett felé vezetett. Persze Devon nem csak jól nézett ki, remek táncos is volt. Összhangban mozogtunk a tömegben a jó kis pörgős zenékre. Hamarosan fesztelenül mulattam. Sikerült feloldódnom, de ebben nagyban hozzájárult partnerem poénos dumája is. Tony a távolból elégedetten figyelt minket, nem is sejtette, hogy a rám tukmált udvarlómmal csak barátok akarunk lenni. Javában tomboltunk a parketten, amikor befutott Kim és lecsapott a tesómra, táncba hívta. Mikor mellénk táncoltak megrökönyödve és csodálva nézte Devont. Láttam rajta, hogy ugyanazt gondolja, mint a bátyám.
Fél óra múlva a bárpultnál hagytuk az iszogató fiúkat, mert Kim a mosdóba rángatott, azzal az ürüggyel, hogy fel kell frissítenünk a sminkünket.
Ott azonban egyből kérdésekkel bombázott.
  - Ki ez a szexisten, akivel olyan vadul táncoltál? - kérdezte a neon sárga miniruhás, tupírozott hajú lány.
  - Devon, Tony munkatársa, a bátyám össze akar hozni vele.
  - Jó ízlése van! - nevetett Kim. - Én se találhattam volna neked jobbat! Ez a pasi iszonyat jól néz ki!
  - Tudom, észrevettem, de...

  - De??? Nincs De!
  - De van, de! - nyelveltem rögtön. - Mikor értitek már meg, hogy nincs szükségem egyelőre új pasira? Még nem vagyok túl Castielen és így nem tudok új kapcsolatot kezdeni. - fakadtam ki. - Devon jó fej és megértő. Megbeszéltük, hogy barátok leszünk.
Kim egy pillanatig fájdalmasan nézett rám, aztán bólintott.
  - Oké, megértettem. Tudom, hogy nehéz a szakítás. Tudod... ma bevallottam Alexnek, mit csináltam Arminnal, mert már a lelkiismeretem nem bírta és... szakított velem.
  - Jaj, Kim, sajnálom! - néztem rá részvéttel. - Két éve vagy vele, ezt elég lehet feldolgozni.
  - Fáj, de nem vészes. Az élet megy tovább.
Irigyeltem a barátnőmet, hogy ő ilyen könnyen viseli ezt. Mit nem adtam volna, ha én is ilyen gyorsan tudnék váltani és lazán fognám fel a dolgokat. De más vagyok, sehogy sem megy.
  - Jó neked, hogy így látod.
  - Idővel te is így fogod gondolni, majd meglátod. Na, de menjünk vissza bulizni!
Az este gyorsan telt, sokat táncoltam Kimmel, Devonnal a tesómmal és Ivettékkel. Új haverom tényleg jó fej volt és vicces, sosem unatkoztam mellette. Plusz a pia is oldotta a hangulatomat. Alapjában véve jó este volt, jót tett egy kis tombolás. Hajnal négy körül gyalog indultam haza a tesómmal, mert Kevin sokat ivott, egy közeli szállodába mentek aludni. Mi meg Tonyval úgy döntöttünk nem árt egy kis esti - vagy inkább reggeli - séta. Útközben érdeklődve faggatott.
  - Na, mit szólsz Devonhoz? Úgy láttam, jól érezted magad vele.
A kérdés felidegesített és kiborultam. Nem tudom, hogy az alkoholtól, vagy a felgyülemlett visszafojtott érzelmek miatt, de rosszul reagáltam.
  - Rosszul választottál, tesó! - közöltem fagyosan.
  - Miért? Szenvtelen volt, vagy tahó? Ha igen, hétfőn felnégyelem!
  - Nem, a viselkedésével semmi gond nem volt.
  - Hát akkor? - pislogott rám menet közben értetlenül Tony.
  - Szürke a szeme. - nyeltem nagyot. - Ha ránéztem folyton Castiel jutott eszembe. - közöltem és megint rám jött a sírás. - Fogd fel végre te is, hogy nem kell feltétlen új társat találnom! Nem kell senkit se a nyakamba varrni! Majd keresek valakit magamnak, ha úgy érzem, itt lesz az ideje! Castiel mély sebeket hagyott a szívemben és idő kell, míg ezek beforrnak! Ne tukmálj többet rám senkit! Én meg... én még mindig Castielhez kötődöm! Tudom, hogy nem kéne, de végül is ehhez semmi közöd! Elegem van abból, hogy mindenki csak sajnál és segíteni akar rajtam! Hagyjatok gyászolni és szenvedni. Ez az élet folyamata! Majd én változtatok, ha nekem az lesz jó!
Mivel elértük az otthonunkat, durcásan feltéptem a kisajtót, végig rohantam a járdán, otthagyva értetlen tesómat. Elegem volt mindenki kedvességéből. Lehet, hogy az ital hozta ki belőlem ezt az érzést, de jólesett kiereszteni a gőzt. Úgy aludtam el, hogy megint sírtam. Sirattam a múltam és a jövőm egyaránt.
Aznap megint késő délután keltem fel. Méghozzá a telefonom pittyegésére. Rosszat sejtettem, féltem, hogy Castiel az, de csak Lysander volt. Közölte, felugrik hozzám, egy óra múlva, ha ráérek. Rögtön írtam neki, hogy jöjjön, ha akar. Szívesen voltam a társaságában, hisz ő volt az egyetlen ember, aki nem akart rám erőltetni semmit. Mire jött, már a hátsó kertben ücsörögtem a hintaágyban. Beinvitáltam és hintázva beszélgettünk. Elmeséltem neki a tegnapi bulis estémet. Szerencsére helyre állt köztünk minden. Nem volt egyikünk se zavarban, újra olyanok voltunk, mint két jó barát. Innen gondoltam, hogy a pénteki zavaros érzelmeket csak az alkohol és a magány hozta ki belőlem. Nem is bántam, nem akartam bonyodalmakat.
Mikor kifogytam a mesésből a kék pólós és farmeres Lysander kínos témára evezett.
  - Tegnap délután meglátogattam Castieléket. - közölte hirtelen.
  - Ó... - nem tudtam mást kinyögni. Nem akartam róla hallani, de azért kíváncsi voltam, miért hozta fel a témát Lys.

  - Nem volt otthon. Csak az anyukájával beszéltem.
  - És? - kérdeztem, de féltem, rossz hírt akar közölni, mert az arckifejezése semmi jót nem ígért.
  - Pokoli rossz, hogy én vagyok a rossz hírhozó, de tudnod kell...
Drámaian szomorú hangja a frászt hozta rám. Gondolatban magam előtt láttam Castielt felborult motorral, felvágott erekkel, vagy egy magas szikla alján élettelenül feküdve. Féltem, hogy a történtek után őrültséget csinált. Tudtam, hogy a fiú hajlamos esztelenségeket csinálni és a tudat, hogy miattam lett vele valami, elborzasztott. Mert ha ő nincs, már én se akarok élni.
  - Mit, Lysander, mit? - kérdeztem remegő hangon és a szívem ki akart ugrani a mellkasomból.
  - Castiel... nos Castiel Floridába utazott.
Nem is volt szükség semmiféle további magyarázatra. Florida egy valamit jelentett: Tiriát. Castiel csak vele mehetett oda. Ez még rosszabb volt, mintha balesetet szenvedett volna. A tudat, hogy míg én itt szenvedek nélküle, ő fütyül rám és éli a világát a dús keblű cicájával, letaglózott. Akaratlanul is kibuggyantak a könnyeim. Megint rám tört az elviselhetetlen fájdalom.
  - Kate néni azt mondta, pénteken utazott el egy barátnőjével nyaralni. - mondta Lysander, mikor nem tudtam megszólalni. - Úgy sajnálom, Vivi! - Lysander közelebb húzódott hozzám és vigasztalóan átölelt. - Nem ezt érdemelted volna, de az a címeres ökör....
  - Ne sajnáld, Lys! Rosszul esik, de végül is én mondtam neki, hogy menjen Floridába Tiriával... de nem gondoltam, hogy tényleg megteszi. Ha neki így jó, akkor felőlem a pokolba is mehetnek!
  - Sírj csak, kicsi lány, ha az segít! - ringatott a felemás szemű srác kedvesen. - Előbb-utóbb elfogynak a könnyeid...