Lila gyöngyös felsőben és fehér farmerben mentem le reggelizni anyához és az öcsémhez. Tony már nem volt otthon, korábban hallottam, hogy munkába megy. Anyám jó megfigyelőként, biztos észrevette, hogy kivirultam, de szerencsére nem tett megjegyzést Lucas előtt, mert a kis szemét biztos kigúnyolt volna, vagy elárulja, hogy látott Castiellel.
Jókedvűen indultam a suliba, felkapva a hátizsákom és a kiskabátom. Az egész világot magamhoz tudtam volna ölelni, sőt, úgy éreztem a nap is csak nekem süt!
Az iskola aulájában odacsapódtam Rosához, Gabrielhez és Jade-hez. Vidáman társalogtunk javában, amikor befutott Dajan és Nathaniel. Rögtön feszélyezve éreztem magam, de feleslegesen, mert Nath levegőnek nézett, és természetesen viselkedett a többiekkel. Ám sejtettem, hogy Nathaniel nyugalma csak látszat. Belül biztos szenved még miattam... de hát ez van. Nem tehetek róla, hogy az érzéseim másképp alakultak.
Nemsokára megérkezett Kim, Viola és Kentin is. Hatalmas zsivajjal csatlakoztak hozzánk és rögtön kiszúrták, hogy repesek az örömtől.
- Szióka, Vivike! Valaki nagyon fel van pörögve! - kacsintott rám Ken, amikor megkaptam tőle a szokásos adag puszimat.
- Az ám! Csak úgy ragyogsz! - mosolygott cinkosul Kim, aki fekete rövid, prémes kapucnis dzsekit viselt, fekete zsebes nadrággal és sapkával. Ledobta a táskáját a lócára a miénk mellé, közben pedig gyanakodva méregetett.
- Biztos kibékült Nath-tal. - találgatott Viola.
- Nem... - ráztam a fejem gyorsan. - Tévedsz, Viola! Tegnap végérvényesen szakítottunk.
- Szörnyű! De akkor, mire véljük a boldogságod? - értetlenkedett a lila hajú lány.
- Én tudtam, hogy nem lesz hosszú életű a kapcsolatotok! - legyintett Ken.
- Bla-Bla-Bla! Tudtad, tudtátok... bár én is sejtettem volna! - mondtam szomorkásan. Valahogy kezdett idegesíteni ez a téma.
- De akkor most a szakításnak örülsz? - pislogott nagyokat Viola.
- Nem... valami másnak. - válaszoltam titokzatosan.
- Csak nem szerelmes a kicsi szíved? - kérdezte kuncogva Kentin.
Láthatóan elpirulhattam, mert a három jó barát szeme rám villant.
- Talán. - motyogtam.
- Na, mesélj! - kérlelt Viola.
- Nem lehet... majd megtudjátok, ha már biztos lesz.
Kim áthatóan nézett rám.
- Ő? - csak ennyit kérdezett és a szeméből tudtam, hogy Castra céloz.
Némán bólintottam.
- Óóó... ne... Jeee... Jóóó! - ez volt a barátnőm értelmes válasza.
SMS-em érkezett és ez megmentett a kíváncsiskodók elől.
Kicsit hátráltam a többiektől, hogy nyugodtan el tudjam olvasni.
Hatalmasat dobbant a szívem, amikor láttam, hogy a küldő Castiel, mert még tegnap este beírtam a T.L. helyett az imádott keresztnevet. Izgatottan olvastam:
"Drága egyetlenem! Csak azért írok, mert öt perc múlva látni fogsz és mivel nem csókolhatlak meg, írásban küldök egy hosszú, forró és édes csókot! Cupp és imádlak! 😍"
- Júj! - kiáltottam fel lelkesen.
Kim lépett mellém és a fejem mellé dugta az övét.
- Ki az? Ki az?
- Castiel... - ejtettem ki csendesen a nevet, és a kezébe nyomtam a mobilt, hogy elolvassa az üzenetem. Kim nagyra kerekedett szemekkel bújta a telóm.
- Ez azt jelenti, hogy most már tényleg együtt vagytok? Azt írja imád!
- Igen! - válaszoltam boldogan. - Együtt vagyunk! Tegnap délután bevallotta, hogy szeret engem - csakis engem!
Olyan jó volt kimondani ezt, és még nekem is hihetetlen egy kicsit...
- Hivatalosan jártok? - mosolygott rám Kim.
- Nem. Egyelőre csak titokban. Úgy gondoljuk, nem szabad még szétkürtölnünk... nem akarunk felesleges fájdalmakat okozni az exeinknek. Jobb, ha még nem tudják, hogy összejöttünk.
- Ezt jól teszitek! - láttam Kimen, hogy még vacillál, hogy kimondja-e, amit gondol, de végül rászánta magát. - Ez eddig szép és jó... de mi a garancia arra, hogy téged igazán szeret, és nem fog megcsalni?
- Az, hogy szeret... és én is őt!
- De hát Deboraht is szerette az elején. - mondta ki a véleményét a barátnőm. Olyan volt, mint a két lábon járó lelkiismeretem. Kimondta azt, amitől titkon tartottam, de most nem akartam kételkedni. Most még nem! Még csak most kaptam meg Castiel szívét!
- Kim, ne idegesíts! A remény mindig él! Minden kapcsolatban vannak bizonytalanságok, még nem akarok erre gondolni. Szerelem és boldogság van - oszt ennyi!
- Igazad van. - látta be Kim. - Drukkolok nektek!
- Itt van! - súgtam, amikor megpillantottam az ajtón belépő szerelmem. Castiel egyenesen felénk tartott, s nem mozdultam, csak egy derűs mosolyt küldtem felé.
- Nyugi, kislány! Ne nézz így rá! Csak délután lehet a tiéd. - bökött oldalba Kim.
- Addig megveszek! - kuncogtam nevetve, egyhelyben toporogva.
- Te egyszerre vagy bolond és szerelmes! - intett le viccesen Kim.
Rémülten pillantottam a mellettünk megálló Castielre.
- Helló, csajok! - mosolygott a srác szívdöglesztően. Arcon csókolta Kimet. - Hogy vagytok ma?
- Re... remekül. - válaszolta zavartan a barátnőm, gondolom nem várt ilyen közvetlen viselkedést a szerelmemtől.
A srác engem is könnyedén arcon puszilt.
- Helló... - mikor a fülemhez hajolt, súgott még egy apró szócskát. - édesem.
- Szió! - köszöntem én is vidáman. Már az boldoggá tett, hogy látom. - Mi újság van?
- Semmi különös. Tegnap este Deb hisztizett nálunk egy sort, de hamar kitettem a szűrét. - mesélte Cast olyan közönyösen, mintha a tévéműsorról beszélt volna, aztán rögtön témát is váltott. - És mit csinálunk akkor délután? Feljössz, hogy megmutassam azt a számteckes feladatot?
- Á, persze... Majd hazafelé menet megbeszéljük! - ígértem csábító mosoly kíséretében.
- Ott mán' lesz tanulás. - vihogott Kim.
Cast megütközve nézett rá. Biztos meglepte, hogy a barátnőm tud rólunk, de nem nagyon érdekelte, ő is csak mosolygott.
- Már alig várom. - súgta és tekintete sokat ígérő volt. Megérintette a vállam, aztán már ment is, és csatlakozott az érkező Dakotához és Lyshez.
- Szenvedélyes a fiú. - kacarászott vidáman Kim.
- Hú, de még mennyire! - adtam alá a lovat.
- És tud már a kis "apróságról"?
- Nem... még nem volt bátorságom bevallani neki!
- Olyan hülye vagy! Meddig akarod még halogatni? Amíg meg nem nő a pocakod? - kérdezte szemrehányóan Kim.
- Annyi minden történt, hogy elfelejtkeztem a tesztvásárlásról, de ma kérek pénzt a bátyámtól és holnap elmegyek a patikába.
- Veled megyek! - ajánlotta rögtön a jó barát. - Szívesen leszek melletted, ha megcsinálod a tesztet. Kell a baráti támasz, bármi lesz is az eredmény.
- Ez remek ötlet! - sóhajtottam megkönnyebbülve. Valahogy jó volt a tudat, hogy lesz mellettem valaki. - Igazi barátnő vagy!
- Most jöttél rá? - nevetett Kim.
Mást már nem tudtunk megbeszélni, mert becsengettek és megjött a kémia tanárnő.
Ez a nap hamar eltelt. A dupla infó órát élveztem a legjobban, mert akkor Castiel mellett ülhettem és miközben szöveget gépeltünk, szerelmes szavakat duruzsolt nekem. Olyan lelkiállapotba hozott ezzel, hogy még annyira se haladtam a szövegbevitellel, mint máskor. Nem tudtam az írásra koncentrálni, mert a hangja, a szavai és a pillantása teljesen felzaklatott, de persze jó értelemben. Egész órán csak az járt az eszemben, hogy belehalok, ha nem csókolhatom meg. Kétszer negyvenöt percig viaskodtam a vágyaimmal, de végül győzött a józan ész, nem mertem megtenni.
Délután együtt mentünk haza, Cast kint várt, míg berohantam a házba. Rögtön Tonyt kerestem.
Kabátban, cipőben és a táskámmal a hátamon berobogtam a szobájába és leültem az ágyára. Antony a kedvenc fotelében henyélt és éppen Linkin Parkot hallgatott. Lehalkította a hifit és kérdőn nézett rám.
- Mi szél hozott, Vivike? Ugye akarsz valamit?
- Ó, nem... csak úgy bejöttem. - motyogtam és rájöttem, hogy nem tudok most színészkedni.
- Na, ne beszélj! Biztos csak sürgősen akarsz valamit, ha még le sem öltöztél és pakoltál, máris nálam kötöttél ki. Ismerlek már, hugi, mint a rossz pénzt!
Zavaromban elpirultam. Hogy ne lenne sürgős, amikor Castiel lent vár a nagy tölgyfánál?
- Oké... csak kérni szeretnék valamit... - kezdtem nagy nehezen.
- Mit?
- Pénzt.
- Mennyit és mire?
- Csak kétezret. Holnap Kimmel bemennénk a Plázába egy illatszer boltba. Parfüm kéne és körömlakk, meg ha már ott vagyunk pizzáznánk.
- Csajos marhaságok? - húzta el a száját Tony, de azért elővette a pénztárcáját és a kezembe nyomott három darab papírpénzt. - De ne mondd, hogy szívtelen vagyok, itt a lé! Elég lesz?
- Igen... hálásan kösz. - mosolyogtam és már fel is álltam.
- Sokat kell tanulnod? Ha nem, gyere zenét hallgatni meg dumálgatni.
- Nem... nem lehet! - vágtam rá gyorsan. - El kell mennem számítástechnika korrepetálásra. - a fotel mellé perdültem, arcon csókoltam a bátyám. - Még egyszer köszi a lóvét! Majd meghálálom és megadom. - mondtam és már ki is iszkoltam a szobából, nehogy megkérdezze hová megyek a híres különórára.
A szobámban megszabadultam a táskámtól, aztán mint az őrült, rohantam Castielhez.
A nagy fa alatt várt, s egyből a karjába repültem.
- Végre itt vagyok! - nevettem rá.
* Cast annyira szerette a lányt és olyan boldog volt, hogy repülni tudott volna. *
- Tegyél le, te őrült! - visítottam, mert forogni kezdett velem a világ.
- Parancsára, hölgyem! - tett le mosolyogva és elindultunk a háza felé.
- Anyukád otthon van? - kérdeztem aggódva.
- Nincs. Ma értekezlete van, utána meg üzleti vacsorára megy. Miénk az egész ház!
- Nekem nem kell a ház - csak Te!
- Nagyon helyes! - hajolt hozzám és nyomott egy puszit az arcomra.
Nemsokára már a nappaliban kóláztunk.
Ő végig feküdt a bőrkanapén, én meg az oldalánál ültem, vagy inkább félig rajta feküdtem. Ölelkezve iszogattunk és élveztük a nyugodt perceket.
- Olyan édes vagy, Castiel. Remélem nem fogsz elolvadni. - kötekedtem vele mókázva, amikor a hátam és a karom simogatta szabad kezével.
- Te sosem tudod fékezni a nyelved, igaz, kiscicám? Mindig kimondod, amit gondolsz? - vigyorgott és az orromra koppintott, aztán az asztalra tette kiürült poharainkat. Másodpercek múlva már újra a karjába vett.
- Miért tennem? Azt mondom, amit érzek. - feleltem magabiztosan és a szemébe néztem.
Hirtelen lehajolt és az ajkával kezdte ízlelgetni a bőrömet a nyakamon.
- És most mit érzel, Vivieni? - kérdezte simogató hangon.
- Úgy érzem... nagyon vonzódom hozzád, és ez az érzés sosem fog elmúlni.
- Szeretlek! Te vagy számomra az igazi! - válaszolta, aztán átölelt és forrón megcsókolt.
Ajkának követelésére a szám szétnyílt és hevesen viszonoztam a csókot.
- Nézz a szemembe!... Mit látsz? - kérdezte suttogva a hosszú csók után.
- Reményt... Ígéretet... és önmagamat!
- És a szerelmet nem látod?
- Nem... - kuncogtam kacéran.
- Akkor éreztetem veled! - suttogta Castiel, és újra megcsókolt. Boldogan engedtem a szenvedélynek és a csábító csókoknak.
- Ó.… úgy imádom ezt! - sóhajtoztam ábrándozva. - Gyakrabban kellett volna megcsókolnod, hogy hamarabb célt érj!... Akkor...
- Na de, édesem! Nekem is van büszkeségem! Azt akartam, hogy önmagamért szeress, ne csak az izgató pillanatokért... az ágyban!
- Meg lehet oldani, hogy mindkettőt megkapjam? - kérdeztem huncut mosoly kíséretében.
- De még mennyire! - ismét a számra tapasztotta az övét, közben a keze a mellemre simult.
Egyre gyengédebben és szelídebben csókolt. Ez új volt tőle, szokatlan, mégis annyira jó és felemelő. Közben azt kívántam, hogy örökké tartson ez a pillanat.
A szenvedélytől és az érzéki vágytól elgyöngülve már csak a saját vadul kalapáló szívem hallottam, és Cast perzselő száját érzékeltem. A karjaim szinte öntudatlanul fonódtak a nyaka köré. Megragadtam sűrű, vörös haját és önfeledten viszonoztam a csókot. Castiel rám nézett remegő szempillái alól.
- Ó, Vivien... - súgta és az arcomhoz szorította az arcát. - Vivienim... Most már tudom, hogy ami köztünk zajlik az nem mindennapi dolog.... Egészen különleges lány vagy.
Nem tudtam megszólalni, csak meghatottan mosolyogtam.
- Micsoda mosoly! - kuncogott. - Tudod, hogy megőrjítesz ezzel a varázslatos mosollyal? Szeretlek, Vivien!
- Én is... nagyon... nagyon... nagyon!
- Annyira kívánlak, szépségem! - suttogta az arcomat cirógatva.
- Oké-oké... de hagyjuk ezt későbbre! - toltam el finoman magamtól a kezét. - Előbb mutasd meg a gépeden a beillesztést!
- De én most akarlak! - húzott magához szorosan Cast.
- Lehetetlen alak vagy! - nevetem rá vidáman. Ilyen boldog még sosem voltam. - Castiel... tényleg nem álmodom?
- Nem, nem álmodsz! - felelte, miközben a hajammal játszadozott. - Ez a valóság.... És semmiképpen sem akarlak elveszíteni, ezért tudnod kell, hogy mit nyújthatok neked...
- Nekem nem kell semmi, csak te! - szakítottam félbe érzelmesen. - Nem kell a pénzed, a motorod, vagy bármi, amit meg tudnál venni nekem! Nekem csak te kelessz, a csókjaid, a szereteted, a figyelmed, a bizalmad és a kedvességed! Nem akarok semmi mást, csak azt, hogy szeress... mindig csak szeress! Csak ezt az egyet kérem!
- Ó, Vivieni! Imádlak! - ölelt magához olyan hévvel, hogy alig kaptam levegőt.
Soha többé nem akartam elválni tőle, egyetlen percre sem. De még nem akartam kimondani, nehogy úgy érezze, magamhoz akarom láncolni. Hisz eddig nem mondta meddig tervez velem, mindig csak a jelenről beszéltünk. Csak homályos célzásokat tett a jövőnkre és kicsit aggódtam is. Gyűlöltem a bizonytalanságot, de időt akartam hagyni neki.
- Tényleg csináljuk meg azt a feladatot a gépeden... nem szabad későn hazamennem, mert akkor gyorsan lebukunk. - mondtam félszegen. Tényleg gáz lett volna, ha a családom máris tudomást szerez rólunk.
- Rendben, angyalom! - felállt és kézen fogva maga után húzott.
Felmentünk a szobájába és leültünk a gép elé, vártuk, hogy betöltsön. Nemsokára már előttem volt az utálatos feladat. Megmutatta, amit tegnap csak elméletben vettünk át. Fél óráig magyarázott és mutogatott, mikor Cast hasa hangosan megkordult. Mindketten nevettünk.
- Úgy látszik, éhes vagyok! Mit együnk? - kérdezte. Elengedte az egeret és kedvesen a fülem mögé simított egy hajtincset.
- Én nem vagyok éhes! - vágtam rá gyorsan. Féltem, hogy ha eszek, jön a rosszullét is. Durcás képet vágtam, aztán nevetve hozzátettem. - Legfeljebb rád!
- Ne, Vivieni! - könyörgött játékosan, mosolygó szemekkel. - Fogalmam sincs, meddig leszek még képes uralkodni magamon! Légy jó kislány és a monitorra figyelj, míg lemegyek és keresek valami kaját! A könyvben ott a hatos feladat, legyél kész vele, mire visszajövök! Megértetted, kis tanítványom?
Rémülten meredtem a hosszú feladatsorra.
- Ugye csak tréfálsz? Ez irtó sok... és nem tudom...
- Dehogynem! Túl könnyen feladod!
- Magának könnyű, tisztelt uram, mert gépzseni! - tréfáltam mosolyogva. - Én hadi lábon állok a számítástechnikával... Nem értek semmit!
- Majd én segítek mindenben!
- Köszike. Egy ilyen profi könnyen beszél! - panaszkodtam.
- Csináld meg, ne magyarázz félre! Ha én csinálom helyetted, akkor sosem fogod tudni! Legalább próbáld meg! Ha visszajöttem és elakadtál, "profi bácsi" segít! - nevetett Cast biztatóan. - Hozok egy pár szendvicset! - jelentette ki és az ajtóhoz sétált.
- De nekem másfajta segítségre lenne szükségem... - böktem ki mielőtt kiment volna és csábítóan rebegtettem a szempillám. Annyira élveztem ezt a játékos evődést.
- Ó!!! - kiáltott Castiel meglepetten, de aztán szigorú képet vágott. Az ajtófélfának dőlt. - "Másról" szó sem lehet, míg meg nem csinálod a feladatot! Nem akarom, hogy megbukj... egy ilyen jó tanár mellett meg pláne. - nevetett. - Na, csináld csak azt a feladatot!
- Te zsarnok! Miért is kezdtem el veled járni? - kötekedtem durcáskodva, de tréfásan.
Visszalépett hozzám. Eltolta a mellettem üresen álló forgószéket és letérdelt elém.
- Mert szeretsz, azért! - suttogta. Átölelte a derekam és megcsókolt.
- Ó, Castiel... - sóhajtottam és hagytam, hogy magával húzzon a földre.
Ott csókolóztunk a szőnyegpadló közepén úgy, hogy teljesen Castielre kerültem. Isteni volt, hogy én irányítok és uralkodom fölötte. Nagyon tetszett, hogy én csókolgathatom és simogathatom kedvemre. Egyre jobban belemelegedtem és egyre hevesebb lettem, amikor Cast elhúzta a fejét.
- Hé, így nem fog menni a függvényezés! - súgta a fülembe, miközben keze a fenekemre siklott.
- Én nem tehetek róla! - kacagtam ártatlanul. - A tanár úr elvonja a figyelmem! Most is... az egér helyett engem fogdos! - mosolyogtam kacéran és a nadrágjába csúsztattam a kezem.
Castiel szívből felnevetett.
- Lehetetlen egy tanítvány vagy, Vivieni! A gép helyett az én "hajtóművem" érdekel... Csakhogy erre nem kapsz jegyet!
- Kár. - vágtam fancsali pofát. - Pedig szakértő lennék! A tanulás ráér... most máshoz van kedvem!
- De... Vivi... elfelejtetted, hogy éhes vagyok? - nevetett megint.
- Itt a desszert... - suttogtam és forrón szájon csókoltam. Már nem voltak gátlásaim.
- Nincs is ennél jobb. - sóhajtott Cast, de mégis felült, az ölében velem és az oldalamba bökött.
- Aú! Ezt miért kaptam? - pattantam le róla felháborodva.
- Mert tanulnod kell! - hirtelen felkapott az ölébe és visszavitt a gép elé. Az előbbi székembe ültetett. - Légy végre jó kislány, és csináld meg a feladatsort, ha utána engem akarsz desszertnek! - makacskodott.
Konokul mosolyogtam.
- Miért nem ezzel kezdted? Máris nekiállok!
Castiel hitetlenkedve nevetett, aztán nyomott egy csókot a fejbúbomra és kiment kaját keríteni.
Én meg gyorsan a feladatokra vetettem magam, hogy minél előbb túl legyek rajta. Azért siettem, hogy minél hamarabb zavartalanul együtt lehessek Castiellel. Kell ennél jobb motiváció?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése