Szakítás

Mikor végeztünk a mosogatással és a két lánnyal visszamentünk a csapathoz, rögtön feltűnt, hogy Nathaniel nincs sehol és Cast ül a helyén.
  - Hol a párom? - kérdeztem csodálkozva.
  - Elment! - vágta rá Alex.
  - Csak így hirtelen? El se köszönt a kis piszok? - kérdeztem durcásan.
  - Gyere, Vivi, iszok veled egy vigaszsört! - karolt belém Kim izgatottan és az asztalhoz vezetett. Sejtettem, hogy mondani akar valamit, ezért rángat olyan türelmetlenül. Kim töltött nekünk két pohár sört, aztán már mondta is:
  - Nath azután ment el, hogy összekapott Castiellel.
  - Jaj! - kiáltottam fel baljósan. - Nem tudod, min veszekedtek?
  - Sajnos nem! Túl messze voltam tőlük. Mikor megkérdeztük, miért viharzott el a szöszke, a kis barátod csak a régi ügyüket emlegette, de szerintem másról volt szó. Látnod kellett volna Castiel önelégült és ellenséges képét!
  - Ha bekavart ez a köcsög, én kinyírom! - mérgelődtem. - Castiel készülhet a halálra!
  - Nem tudom, de elég hevesen beszélgettek. Szerintem megbántotta Nathanielt, mert az meg csalódott pofával távozott.
  - Csajok, be fogtok rúgni! - kiáltott oda nekünk Matt.
  - Gyertek ide felmelegedni! Kezd hűvös lenni! - kiáltott nekünk Alex is.
Kim azonnal szaladt a barátjához, és nevetve elhelyezkedett a karjaiban.
  - És engem ki melegít fel? - kérdeztem ártatlanul és a két "szabad" fiúra néztem. A hokedlin ülő Christofer-re és a pléden terpeszkedő Castielre.
  - Gyere ide hozzám! Kapsz tőlem egy baráti ölelést. - ajánlotta tüstént a vörös ördög.
Haboztam egy darabig, de aztán nyeltem egy nagyot és rávettem magam, hogy odamenjek Castielhez. Leültem elé és ő azonnal a hátamhoz nyomta a mellkasát és szorosan ölelt. Jólesően simultam a meleget nyújtó karokba.
Chris produkálta magát, viccekkel szórakoztatott minket.
Én meg zavartan feszengtem, amikor Cast keze vándorútra indult a derekamon és a mellemen.
  - Ne csináld! - szóltam rá suttogva.
  - Sss! Hiszen kívánlak!

  - De ne! - szóltam rá határozottan, de halkan. - Mit mondtál Nathnak, amiért se szó, se beszéd elment?

  - Semmi különöset, csak felnyitottam a szemét! - válaszolta a fülembe suttogva.
  - Megmondtad neki, hogy mi ketten...
  - Talán. - vágott a szavamba lazán Cast.
  - Nagyon szuper! - mondtam letörten.
  - Most haragszol?
  - Sajnos nem... Amikor ilyen közel vagy, nem vagyok ép eszemnél! - válaszoltam panaszosan.
Castiel a hajamba fúrta az arcát.
  - Így legalább elgördült egy akadály előlünk.
  - Szakítottál már Deborahval? - jutott hirtelen eszembe a másik "akadály".
  - Nem. Ha neked nem volt sürgős, akkor nekem sem! De ígérem, holnap sort kerítek rá. - duruzsolta Castiel a fülembe, miközben egyik keze bejárta a gerincemet.
Beleborzongtam az érintésbe.
  - Hagyd abba... mert nem bírok magammal!
  - Akarsz?
  - Mindennél jobban! - vágtam rá habozás nélkül.
  - Olyan jó, ezt hallani és érezni! - sóhajtott Cast, és szeretettel még szorosabban ölelt.
A tűz parazsa már épphogy csak világított. Fel se tűnt, mikor ment el Chris, öt perce, vagy régebben? Azt vettem észre, hogy csend van, csak a párok duruzsolnak körülöttünk. Sehol nem lehetett hallani egy hangos szót sem, egyre sötétebb lett, mert már alig izzott a parázs a szalonnasütőben.
Csak a zene lágy dallama törte meg a csendet.
Mikor már csak vöröslött a parázs és fényt nem adott, az orrunkig is alig láttunk. Castiel kihasználta ezt, szembe fordított magával és megcsókolt.
Azonnal elöntött a forróság, de pár másodperc után elfordítottam a fejem.
  - Meglátnak, te bolond!
  - Igen, bolond vagyok! Bolondulok érted! - harapott a fülembe. - Nyugi van, kincsem, senki nem lát még fél méterre se. Korom sötét van már.
Körbepillantottam, igaza volt. Én se láttam senkit és semmit, így válaszul szájon csókoltam és becsúsztattam a kezem a pólója alá.
Megnyugodtam. Tony biztos nem lát minket, hiszen ő ül legtávolabb tőlünk, ráadásul Barbie biztos lefoglalja. Már bűntudatom se volt, amiért Cast karjában vagyok, Nathaniel sem jutott eszembe.
Csak Castielre tudtam gondolni, akit teljes szívemből szeretek.
Jóval elmúlt éjfél, amikor befejeztük az enyelgést.
A bátyámmal és Castiellel kikísértük a távozó haverokat.
Kevin kocsijába ült be Claudia és Barbara, a többiek a Mattébe.
  - Hé, máskor is csináljunk ilyen kerti bulit! - szólt ki az anyósülésen terpeszkedő Alex nekünk.
  - Csak szóljatok előre, hogy beszálljunk a költségekbe! - tette hozzá az autó hátuljában ficánkoló Kim.
  - A következő buli nálam lesz! - jelentette ki Castiel.
  - De ott, mi nem leszünk. - legyintett Viola, aki Kim mellett ült.
  - Dehogynem! - erősködött a vörös fiú. - Jó fejek vagytok, és szívesebben bulizom veletek, mint néhány kényeskedő ismerősömmel.
  - Ezt jó hallani! - szólalt meg a másik kocsiból Kevin.
  - Majd Vivieni értesít titeket az időpontról! - mondta Cast és rám kacsintott.
 Tony hosszú csókkal búcsúzott Barbie-tól, aztán Kev felbőgette az autó motorját és kilőttek, rá két percre Matt is. Mi hárman meg visszamentünk az udvarra és eltüntettük a parti nyomait.
Aznap este hamar elaludtam a kimerültségtől és az édes álmoktól.
***
Másnap a délelőttöt Castiel Lysanderrel töltötte. Biliárdoztak, gyors-kajáltak, aztán még beugrottak egy autó - motor alkatrész boltba. Cast sokáig válogatott a motor matricák között. Mikor megtalálta a neki tetszőt, elégedetten sétált ki a fejét csóváló Lysanderrel. Castiel nem törődve vele, felragasztotta új szerzeményét a benzintartályra.
  - Annyi jó nonfiguratív irka volt, neked meg pont ez a babarózsaszín "V" betű kellett? Miért pont ez? - kérdezte Lys.
  - A győzelem rövidítése. Én győztes vagyok! - válaszolta büszkén a bőrdzsekis srác.
  - Ezt add be a hiszékeny barátnődnek! Nekem az a gyanúm, hogy ez a Vivien kezdőbetűje. - vigyorgott a fehér hajú, hosszú zakós fiú.
  - Nem! - tiltakozott Cast hevesen. - Eszembe se jutott a csaj, amikor ezt választottam.
  - Persze... én meg most jöttem a falvédőről!
  - Higgy, amit akarsz! - legyintett Castiel.
Mire a vörös srác hazaért az anyukája Deborah társaságában ebédelt. Cast megpuszilta az anyja arcát, aztán Debby-t, majd ő is leült közéjük. Unalmasan bájcsevegve megebédeltek, aztán Cast és Deborah felmentek a srác szobájába. Deb kék flitteres felsőben és fehér nadrágban állt a szoba közepén, aztán gondolt egyet és Cast nyakába csimpaszkodott.
  - Úgy hiányoztál, egyetlenem!
Castiel lehámozta magáról a kezeket.
  - Beszélnünk kell!
  - Hú, ez nagyon komolyan hangzott! - nevetett a barna lány, és az ágyra vetette magát.
  - Mert az is! Valami fontosat kell megbeszélnünk!
  - Ki vele, ne kímélj! - mondta még mindig jókedvűen Deb.
  - Ne viccelődj, Debby! Ez halál komoly! Hogy is mondjam el, hogy ne bántsalak meg...
Deb megrémült a fiú komoly és feszült arcától. Rosszat sejtett.
  - Már te is biztos észrevetted, hogy semmi sem olyan köztünk, mint régen. - kezdte Castiel miközben föl s le járkált a padlószőnyegen. - Veszekedések, elhidegülés... és a többi... Régen minden nagyon jó volt, de ez már nem mehet így tovább. Ideje felébredni. Már nem ugyanazt érzem irántad, mint amikor megismertelek. A szerelem elmúlt....
  - Hogy múlhatott el? - kiáltott kiborulva Deb. - Meguntál engem, vagy már megint van valakid?
Castiel nagyot sóhajtott. Sejtette, hogy a lány nehezen fog beletörődni a szakításba.
  - Nem ez a lényeg! Mindkettőnknek jobb lesz, veszekedés nélkül, csendesen elválni...
  - Te most szakítasz velem? Csak így? - háborgott a barna lány haragosan.
  - Csak így. - Castiel még mindig nyugodt volt. - Rájöttem, hogy valójában nagyon különbözünk. Te nem az a lány vagy, akinek hittelek. Fejezzük be ezt a boldogtalan kapcsolatot, és ne okozzunk egymásnak több fájdalmat.
  - El akarod felejteni, azt, ami köztünk volt? - zokogott fel Deborah.
  - Sajnálom, de már nem szeretlek. - vallotta be az igazat Cast rezzenéstelen arccal.
Deb egyre keservesebben sírt.
  - És elvárod tőlem, hogy ezt csak úgy, tudomásul vegyem és elfogadjam?
  - Igen. Nincs más választásod! Az én részemről befuccsolt a kapcsolatunk, Deb. Szép volt, de eddig tartott... A kapcsolatok nem mindig tartanak örökké, csak addig, míg szenvedély és boldogság van. Az én részemről már egyik sincs.
Castiel szavainak a véglegességétől a lánynak szinte elállt a lélegzete.
  - Nem! - kiáltott Deborah zaklatottan, könnyáztatta arccal. - Nem lehet, hogy csak ennyi volt! Nem!
  - Sajnálom... Szép volt veled - ezt nem tagadom, de csak eddig. Egyszer a szép dolgok is véget érnek!
  - Nem egy új lány van a dologban? - vádaskodott Deb dühösen. - Nincs ennek a szakításnak köze a motorodra ragasztott "V" betűhöz? Épp az ablakban álltam, amikor leparkoltál és láttam, ahogy ábrándozva simogatod a rózsaszín betűt! Ki az új lotyó? Vivi, Vicky, Vanda vagy Virginia? Mondd meg!
Castiel szeme elsötétedett a haragtól.
  - Annak a betűnek a jelentése: győzelem. Nincs másik nő, ne hallucinálj!
... És valóban Vivien kezdőbetűje. - ismerte be magának a fiú. - Igaza volt Lysnek! Öntudatlanul is ezt választotta a kismillió figura közül.
  - Tényleg? - kérdezte Deb kételkedve. Csak ült az ágyon és sírt és sírt.
  - Tényleg! Nagyon sajnálom, Deborah, de itt most vége... Nem akarom már, hogy az életem része legyél.
  - Ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem! - fenyegetőzött a lány és mérgesen felpattant.
  - Törődj bele, hogy vége! Ennyi volt. Nincs már szerelem.
  - Vigyél haza, most rögtön! - rohant az ajtó felé Deb tajtékzó haraggal.
  - Rendben, ha ezt akarod!
  - Ezt!
Pár perc múlva már Cast és Deb utoljára motoroztak együtt.
Vivien épp kint gereblyézett az utcán, mikor a párocska elsuhant mellette.
Szíven ütötte a látvány. Deborah ölelte az Ő Castielét! Fájt neki együtt látni őket.
***
Másnap reggel vegyes érzésekkel mentem suliba. Féltem attól, mit mondhatott Cast Nathanielnek, fog-e velem balhézni. És hogy fog viselkedni Castiel? Kész rejtély volt az életem...
Barna nadrágot vettem fel, sárga, arany szálakkal átszőtt pulóverrel. Felkaptam a bordó bőrdzsekim és már rohantam is a suliba.
Első óra előtt találkoztam Nathaniellel, de nem volt másabb, mint máskor. Talán Kim reagálta túl, és Cast nem mondott neki semmi rosszat... Vagy csak jól titkolja a valódi érzéseit a szőke srác? És ha tudja, hogy én és Cast... akkor miért ilyen aranyos még mindig?
Negyedik óra után nem bírtam tovább magammal, és amikor szünetben kint ültünk egy kispadon, a kézilabda pálya szélénél, faggatni kezdtem.
Kimék a mellettünk lévő lócánál ökörködtek, szerencsére nem figyeltek ránk.
  - Nath, miért tűntél el olyan hirtelen a kerti partiról? - kérdeztem gombóccal a torkomban.
  - Összezördültem Castiellel. Szóba került a múltunk, és úgy megsértett, hogy ész nélkül elrohantam. Haragszol ezért?
Megkönnyebbülve felálltam, megkerültem a padot és Nath háta mögé léptem, majd átöleltem a nyakát és a hátát.
  - Á, dehogy! Nem lehet rád haragudni!
Nathaniel boldogan nevetett: - Úgy szeretlek...
 *Nath nem volt túl boldog, mert csalódott a lányban, de a világért sem mutatta volna ki. Viszont észrevette, hogy Cast a suliajtóból figyeli őket, ezért el akarta hitetni vele, hogy közte és Vivi között minden príma, csak azért, hogy fájjon neki. Persze, nem volt ez olyan könnyű, mert szerelmes szíve köré jégréteg képződött. *
Terveim szerint megbeszéltük Nathaniellel, hogy suli után a Parkban fogunk lógni Kimékkel, de hetedik óra után Nathnak fel kellett menni a tanáriba megbeszélni az előtte álló matekversenyt. Nem volt más választásom, míg ő felment az emeletre, lent maradtam az üres aulában és leültem a lépcső aljára, hogy megvárjam. Kim elküldte Violáékat, mondta, hogy majd utánuk megyünk és a korlátnak dőlve ott maradt velem. Egy darabig kibeszéltük a hétvégi bulit, ki, hogy érezte magát stb. Aztán Kim a magánéletemről kezdett faggatni.
  - És amúgy mizu, kislány? Ma egész nap turbékoltatok Nath-tal. És Castiel? Vele mi van? Végeztél vele? Újrakezdted Nathaniellel?
  - Az csak a látszat, Kim. - vallottam be lehunyt szemmel. - Már rég el kellett volna felejtenem Castielt, de képtelen vagyok rá! Minden egyes percben egyre jobban szeretem... Ő az életem... a végzetem, akármennyire nem akarom, vagy félek ettől az érzéstől. Sajnálom Nathanielt, hogy ezt teszem vele, de nem tudom szeretni. Castielé a szívem végérvényesen...
  - Jaj, Vivi! - Kim ijedten meredt a hátam mögött egy pontra.
Hátrapillantottam és Nathaniel elképedt és fájdalomtól eltorzult arcából tudtam, hogy mindent hallott.
  - Mi? Vien, te még mindig szereted azt a barmot? Ezt nem tudom elhinni... - nyögte a szőke srác érzelmeivel viaskodva. - Egész végig csak komédiából voltál velem? Egy kicsit se szeretsz?
  - Sajnálom, Nath, sajnálom. - suttogtam könnybe lábadt szemmel.
  - Tudtam, hogy azért jársz velem, mert el akarod felejteni Castielt, de reménykedtem benne, hogy közben belém szeretsz! Reméltem, hogy a bulitokon Cast csak blöffölt és kitalálta, hogy még mindig viszonyotok van! Bíztam benne, hogy számítok neked valamit, bízol bennem és kedvelsz! Erre kiderült, hogy mindvégig csak játszottál velem! Egy hazug perszóna vagy!
  - Na jó... - hátrált tőlünk Kim. - Beszéljétek ezt meg nyugodtan, én lépek! Csá! - ezzel a fekete lány eliszkolt.
Kettesben maradtam Nathaniellel a lépcső alján a fájdalmunkkal és a haragjával. Nem lepődtem meg azon, hogy így kiborult és jogosan háborgott. Tényleg szemét voltam vele.
  - Sa... sajnálom, hogy így kellett ezt megtudnod. - álltam fel remegő lábakkal és szembe fordultam vele. Lent álltam a lépcső alján, ő az első fokon. - Annyira bánt, hogy miattam szenvedsz, de a szívemnek nem tudok parancsolni.
  - Megáll az eszem! Ha ezt nem hallom, meddig bolondítottál volna? - Nath csalódottan és dühösen beszélt. - Egész végig megjátszottad magad! Hamisak voltak az érzelmeid... a csókjaid... meg minden! Amikor én csókoltalak, akkor is arra a szemétláda Castielre gondoltál?
  - Jaj... Nath... annyira sajnálom. - fájdalmasan csak ezt tudtam ismételgetni. - Tényleg nem így akartam veled szakítani.
  - Meddig bonyolítottad volna még ezt a színjátékot? Jobb is, hogy kiderült! Nekem ilyen álnok és kétszínű barátnő nem kell! Cast a képembe vágta, hogy megcsaltál vele! El se tudod képzelni, milyen érzés ez most nekem. - A mindig nyugodt és kiegyensúlyozott fehér inges srác most szinte reszketett az indulattól és az idegtől. És ezt én okoztam!
  - Ó, Nath... annyira sajnálom! - zokogtam a fájdalomtól. - Nem akartam a szívedbe gázolni!
  - Pedig megtetted, mert nem szeretsz és azzal, hogy megcsaltál pont a legnagyobb ellenségemmel! Hogy lehetsz ilyen?
  - Nem, Nath, nem vagyok olyan rossz, mint amilyennek most gondolsz! - szipogtam. - Azért kezdtem veled kapcsolatot, mert bírlak. Reménykedtem benne, hogy veled más lesz az életem, mint a zűrös Castiellel. De sajnos a szívem hozzá húz és ez már megtörtént... Menthetetlenül beleestem Castielbe, ezen te sem tudtál változtatni!
  - Legalább most őszinte vagy. Nincs értelme tovább együtt maradnunk így... Most már látom, hogy nem illünk össze.
Bár én is láttam volna ezt a kezdetek kezdetén! Akkor most nem tartanánk itt. Megsebezve, csalódottan és fájdalommal küszködve a suliaulában.
  - Igazad van. - láttam be szomorúan.

  - Jobb, ha csendesen elválnak az útjaink. - higgadt le Nathaniel és csodáltam az önuralmát. - Mivel továbbra is osztálytársak leszünk, nem érné meg ellenségeskedni és marni egymást. Ezen már nem tudunk változtatni, éljünk egymás mellett, mint az idegenek. Ne áltassuk tovább egymást. Te sosem lennél boldog velem, akkor sem... ha nem szeretnéd Castielt. - az utolsó mondat előtt Nathaniel nagyot nyelt, innen tudtam, hogy a higgadtsága csak látszat, valójában szenved odabent.
   - Igen... igazad van. Csodálatos barát voltál, ezért sajnálom, hogy ezzel a járás dologgal elrontottuk a kapcsolatunkat. Nincs köztünk vonzalom, és a barátság, amit irántad érzek, kevés volt egy kapcsolathoz... és Castielt sem tudtam elfelejteni sosem.
  - Most mit mondjak erre? Légy boldog vele!
Szememben újra felcsillantak a könnyek. Nem vártam ilyen megértést Nathanieltől.
  - Én is minden jót kívánok neked! Drukkolok, hogy találj egy olyan lányt, akivel igazán boldog lehetsz! Szeretlek, Nath, de nem úgy, ahogy te szeretnéd.
  - Mit kerestek ti még itt? - jött le a lépcsőn az igazgatóhelyettes.
  - Már itt sem vagyunk! - válaszolta Nath és elhagytuk az épületet.
A kapuban még egyszer elbúcsúztunk egymástól, aztán Nath elsétált mellettem és ki az életemből.
Nehéz szívvel, feldúlt lelkemmel elindultam haza, mint egy élő halott. Iszonyú érzés volt, hogy ennyire megbántottam Nathanielt. Ezt nem érdemelte volna. Az ő fájdalma nekem is fájt. Sajnáltam, hogy végleg elveszítettem, hisz tudtam, ezek után sosem lehetünk már barátok. Másrészt viszont megkönnyebbültem, hogy ezen is túl vagyok. Talán majd az idő begyógyítja mindenki sebét.
Mindenesetre tanultam az esetből. Nem szabad olyan érzéseivel játszani, akinek ilyen sokat jelentünk, hisz az nekünk is ugyanúgy fáj...

Cast és Deb

Vivi és Nath