Vallomások

Másnap nyolc kemény órám volt: földrajz, nyelvtan, angol, állami ismeretek, környezetvédelem, filozófia, matek és jogi ismeretek. Ráadásul, föciből és jogiból dolgozatot írtunk. Arról nem is beszélve, hogy egész nap azért szenvedtem, mert ugyan láttam Castielt, de nem lehettem istenigazából vele. Nagyszünetben neki is beadtam a mesét a plázázásról Kimmel, így nehéz szívvel, de beletörődött, hogy aznap délután nem lehetünk együtt. Utolsó óra után Kimmel első utunk a patikába vezetett. Annyira izgultam és reszkettem a kételyektől, hogy a barátnőmnek kellett megvennie a tesztet helyettem, mert képtelen voltam bármit is makogni. Mire hazaértünk nálunk, már Kim is elég izgatott volt. Kicsit megnyugodtunk, amikor felfedeztük, hogy senki sincs otthon, csak az öcsém. Lucasnak odaadtam a Tonytól megmaradt aprót, és elküldtem fagyizni a barátaival. Így már zavartalanul végre lehet hajtani azt, amire készülök. Mikor végre már csak ketten maradtunk Kimmel bevonultam a fürdőszobába, hogy megcsináljam a tesztet. Egyszerű dolgom volt. Csak rá kellett pisilnem a kis izére és várni tíz percet. Ha két csík lesz, akkor pozitív, ha egy, akkor negatív. Az idegeim a plafont verdesték.
*Kim a nappaliban ült a kanapén, szürke halásznadrágban és kék, bő ujjú felsőben, a körmeivel dobolt az ülő karfáján idegesen. Mivel eltelt már lassan tíz perc, idegesen ugrott fel és a fürdőszoba ajtajához ment. *
  - Hé, Vivi! Mi tart ilyen sokáig? Sokkot kapok az idegtől! Bemehetek?
  - Gyere! - kiáltottam.
Amikor Kim bejött, a lehajtott WC ülőke tetején ültem és a kád szélére helyezett tesztről le sem vettem a szemem. Idegességemben a körmöm rágtam, pedig általában nem szoktam.
Kim leült a kád szélére.
  - Még nem jelent meg az eredmény?
  - Nem.
  -  És eltüntetted a nyomokat?
  - Most csak belöktem a mosdó alatti kukába a dobozát. Holnap reggel kiviszem a szemetet, mielőtt észreveszik. - válaszoltam, de közben a torkomban dobogott a szívem.
  - Akkor... ha két csík akkor baba, ha egy akkor megúsztad! - jegyezte meg Kim idegesen.
  - Ah... totál kész vagyok! Szétvet az aggodalom és az ideg! - túrtam mindkét kezemmel a hajamba.
  - És minek örülnél? Az igennek, vagy a nemnek?
  - Magam sem tudom. - ráztam a lehajtott fejem kiakadva. Szinte egész testemben remegtem a kétségbeeséstől és az izgalommal teli várakozástól.
Még pár perc ideges gyötrődés után végképp kiborultam.
  - Istenem... gyerekem lesz... Pozitív! - nyögtem és sírva fakadtam.
  - Te most örülsz, vagy búsulsz? - nézett rám tanácstalanul Kim.
  - Jaj, Kim... csodás, hogy egy aprócska élet növekszik bennem, akinek ráadásul Castiel az apukája... de.… de most, mi lesz? Mit kezdjek vele? Mit fog szólni a családom? És Castiel? - arcomon végig folytak a kétségbeesés könnyei. - Minden olyan bizonytalan és szörnyű...
  - Ne sírj előre, Vivi! Szedd össze magad, és azonnal beszélj Castiellel! Leginkább rá tartozik! Aztán ha kiderült, hogy fogadja a szerelemed, ráérsz bevallani anyukádnak. - próbált megnyugtatni Kim. - Ne félj elmondani Castinak! Legalább most próbára teszed az érzelmeit! Ha tényleg annyira szeret, akkor nem hagy cserben és melletted lesz!
  - Jaj, ... annyira félek! Olyan bizonytalan lett a jövő. - szipogtam.
  - Ha kiöntöd a szíved mindenkinek, másképp fogod látni a világot! Minden rendbe jön, ha Castiel melléd áll.
  - És mi lesz, ha abortuszra küldenek? Képes lennék elvenni ettől a babától az életet? - kérdeztem elborzadva. Még a gondolat is iszonyú volt.
  - Ezt magaddal kell tisztázni, de ráérsz ezen agyalni, ha oda kerül a sor! Még ne gondolj ilyen rossz dologra. - vigasztalt Kim és bátorítóan a karomra tette a kezét. - Most csak nyugodj meg!
  - Lehetetlen! Nem tudok! - sóhajtoztam, mert már levegőt is alig kaptam a zaklatottságtól.
  - Hívd fel Castielt, most! Ne halogasd tovább! Jobb túlesni a vallomáson. Menj fel hozzá és közöld vele a hírt!
  - Oké. Meggyőztél. - álltam fel, de remegett a lábam. Erőt vettem magamon és kisétáltam a nappaliba, Kimmel a nyomomban. Reszkető kézzel nyúltam a telefonkagyló után, de nem tudtam tárcsázni.
  - Vivi, ne csináld! Hívd fel, addig nem hagylak magadra, aztán rohanok, mert lekésem a buszom! - bátorított a barátnőm.
Megint nekifutottam, és ezúttal sikeresen tárcsáztam a már kívülről fújt mobilszámot.
Izgatottan sóhajtoztam, míg kicsöngött. Hamarosan Cast felvette.  - Tessék?
  - Szia, Castiel! - köszöntem kiszáradt torokkal.
  - Drága kicsikém! - kiáltott a fülembe örömmel a srác. - Miért nem a mobilról hívsz?
  - Sovány az egyenlegem. - válaszoltam remegő hangon. - Mit csinálsz?
  - Hiányzom, kiscicám? - nevetett. - Nem sok mindent. A kanapén henyélek, autós újságot olvasok és Bombát iszok.
  - Anyukád otthon van? - kérdeztem, mert azt akartam, hogy zavartalanul legyünk, ha felmegyek hozzá.
  - Nincs. Elment meglátogatni az unokáját.
  - Akkor... akkor felmehetek hozzád? - kérdeztem akadozva. - Beszélnem kell veled!
  - Még szép, hogy jöhetsz! Ha már itt lennél is késő lenne! De nem tetszik a hangod... Valami baj van? - gyanakodott Cast.
  - Nem, nincs, de életbevágóan fontos.
  - Ne ijessz meg, angyalom! Mióta ismerlek, kétszer hívtál már ilyen zaklatottan, és mindkétszer kiadtad az utam!
  - Jaj, nem, eszemben sincs... de majd elmondom, ha ott leszek! - próbáltam nyugodt hangot megütni.
  - Oké, gyere máris! Azonnal látni akarlak és csókolni!
Akaratlanul is felnevettem.
  - Ennivaló vagy!
  - Hát még te! Na, siess! Szeretlek!
  - Én is szeretlek! - válaszoltam, aztán sóhajtva letettem a telefont.
  - Na, megnyugodtál? - kérdezte Kim. - Meglásd, ketten könnyebb lesz a helyzet.
  - Hálás vagyok neked a pátyolgatásért. - néztem a barátnőmre szerető mosollyal. Tényleg jó volt, hogy mellettem van. - Nélküled már összeroppantam volna.
  - Ne hülyéskedj! Erre valók a barátok... és még én is kerülhetek ilyen helyzetbe!
  - Nem kívánom neked és senkinek sem! Borzasztóan szenvedek a helyzettől.
  - Majd rendbe jön minden! De most már menj, mert kilevelezik a szerelmed, én meg mehetek gyalog tíz kilométert, ha elment a buszom!
A kapuban még ölelkezve elbúcsúztunk egymástól, aztán mentünk utunkra, de ellenkező irányba.
Útközben elég nyugodtnak éreztem magam ahhoz, hogy mindent szépen bevalljak Castielnek, de mire elértem a kapujukat, elszállt a bátorságom. A jól begyakorolt monológom minden szavát elfelejtettem.
Becsöngettem. Alig egy fél perc múlva Cast ki is rohant a házból, kivágta a kisajtót, ami hangosan csattant és forró csókkal üdvözölt.
Úgy éreztem, nagy szükségem van most erre a bátorító és szeretetteljes csókra. A srác lelki nyugalma hatással volt rám is.
  - Jól veszem észre, hogy valami nyomaszt? - kérdezte a fehér pólós és farmeres fiú fürkésző tekintettel, de továbbra is ölelt.
  - Majd bent elmondom.
A vállamat karolva bevezetett a házba, de még mindig gyanakodva pillantgatott rám féloldalról.
Bevezetett a nappaliba, de nem akarta elengedni a derekamat. Majd meggondolta magát és lenyomott a kanapéra.
  - Iszol valamit?
  - Nem. - nyögtem feszülten. Túl sokkoló és váratlan hírt hoztam neki. Hogy lehet ezt nyugodtan közölni?
  - Mi történt, kicsim? Halálra rémítesz! - kezdett ő is ideges lenni. Magától kezdte levonni a következtetéseket. - Elmondtad otthon, hogy együtt vagyunk, és mindenki őrjöng?
   - Nem, szó sincs erről.
  - Akkor valaki beteg lett?
  - Nem.
  - Talán valamelyik barátnőd gondja nyomaszt?
  - Nem, Castiel. Ne találgass, hadd mondjam el én!
  - Jó, rendben. De mondd gyorsan, mert a falra mászok! - türelmetlenkedett Cast és fel s alá kezdett mászkálni előttem.
  - Nem tudom, hogy fogadod azt, amit mondani fogok... - nyeltem nagyot. - Talán elhagysz, talán kitartasz mellettem.
  - Úristen, Vivi! Az őrületbe kergetsz! Mi lenne, ha nem ködösítve beszélnél? Ugye, nem valaki mást szeretsz? - kérdezte és megállt előttem. Olyan fájdalmasan nézett, hogy belesajdult a szívem.
  - Nem, Cast, nem! Imádlak! Mindig is csak téged szerettelek... és senki más nem lesz a jövőben sem! Csak hát...
  - Mondd már, az isten szerelmére!!!
  - Emlékszel arra az éjszakára, amikor nálunk aludtál? - kérdeztem, miközben remegő tüdőmbe alig tudtam levegőt préselni.
  - Minden percére. Gyönyörű éjszaka volt.
  - Nos... az az este már örök emlék lesz... Ter... terhes vagyok! ... Gyereket várok tőled! - felálltam és kétségbeesve néztem rá.
  - Ez igaz? - arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni. Szobor merev lett és ettől még idegesebb lettem.
  - Igen.
  - Nem is hiszem el...
  - Tudtam! - vágtam rá haragtól villogó szemekkel. - Nem is számítottam tőled másra! De ne aggódj! Nem kényszerítek rád semmit! Majd megoldom egyedül valahogy... - a hangom elcsuklott, mert minden remény meghalt bennem. - Nem én leszek az egyetlen leányanya.... Persze, ha anyu ellenzi el kell majd vetetnem... - járt az agyam össze-vissza és a visszafojtott könnyektől alig láttam.
  - Micsoda? - kérdezte döbbenten. - Te megölnéd a fiamat? Soha! Kicsit sokkolt a hír első hallásra, de ez... csodálatos! - már meghatódva mosolygott és óriási kövek gördültek le a szívemről. Viharosan magához ölelt. - Te vagy az egyetlen lány, akit el tudok képzelni a gyermekem anyjának!
Megkönnyebbülve kapaszkodtam belé, és viszonoztam az ölelést. Most már szebbnek láttam a jövőt...
  - Ó... Castiel... most mi lesz? - kérdeztem bizonytalanul.
  - A családod tudja már?
  - Nem... nem volt merszem elmondani, meg veled akartam közölni először.
  - Akkor meg kéne tudniuk, hogy együtt vagyunk, aztán majd beadagoljuk nekik valahogy, hogy bővül a család. - nézett rám biztatóan Cast, és szeretettel simogatta az arcom. - Ne aggódj, az most árt neked! De.… már biztos, hogy terhes vagy?
  - Hát... több mint egy hete késik... voltak a rosszullétek, ma pedig megcsináltam egy tesztet és az pozitív lett. - magyaráztam röviden.
  - Értem. Ha viszont anyukádék kitagadnak, akkor jöhetsz nálunk. Nekem mindkét szülőm jól áll anyagilag, ők biztos segítenek. Ne félj, édesem, megoldjuk a gondokat, bármi lesz is!
Ez a hozzáállás nagyon jól esett. Balzsam volt a lelkemnek.
  - Jól hangzik. - mosolyogtam megnyugodva. - Menjünk akkor, essünk túl a dolgon! - vágtam rá felbátorodva. Ha ő velem van, egy zombihadsereg elé is képes lennék kiállni.
Egy negyedóra múlva már Tonyval ültünk nálunk a földszinten és beszélgettünk. Valahogy nem tudtam, hogy mondjam el neki azt, amit hónapok óta titkolok előle.
  - Hogyhogy megint kettecskén? - kérdezte tőlünk a tesóm.
Tony sárga, metál feliratú pólót viselt, fekete melegítő alsóval. Unottan sörözött a fotelben.
  - A Bázisról jövünk. Biliárdozni voltunk Kimékkel és Lyssel. - füllentettem és magam is meglepődtem, milyen hihetően adom elő ezt. Cast megütközve nézett rám. Hát igen... Igaza volt. Gyáva voltam és nem mertem kimondani, amit el akartunk mondani.
  - Igen... kicsit kikapcsolódtunk suli után. - erősített meg Castiel.
  - Na, én megyek angolt tanulni! - jelentettem ki, és menekülőre fogtam. Közben figyelmeztető pillantást vetettem titkos szerelmemre. Csúnya dolog volt tőlem, de ráhagytam az ügyet. Magyarázza meg ő, mi zajlik köztünk. ÉN... félek. Félek a bátyám és anyáék reakciójától, félek a botránytól és félek mindentől mostanában...
Castiel hosszasan és merengve nézett utánam.
***
A két fiú kettesben maradt.
  - Mégis mi a helyzet, vadmotoros barátom? - kérdezte Antony a másik sráctól, aki így visszatért a valóságba a gondolataiból. - Hogy állsz a csajokkal? Én remekül megvagyok Barbie-val! Kaptam tőle egy vastag ezüst karláncot. Nagyon jó ízlése van a kicsikének. - mutatta meg a karján csillogó ékszert.
  - Tesó... most tényleg szerelmes vagyok. Ez a mostani lány többet jelent nekem, mint Deb valaha is! - kezdte köntörfalazva Castiel. - Ezért a csajért mindent megtennék, mert halálosan szeretem. Neki nem számít, mit tudok venni és nem is követel drága holmikat. Csak engem akar... és azt, hogy szeressem.
Tony mit sem sejtve füttyentett.
  - Ez igen! Ritka az ilyen csaj. Becsüld meg, és ne ereszd el! Biztos különleges lány.
  - Az. A legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam! - ismerte be Cast érzelmes hangon.
  - És megtudhatom, ki ez a páratlan teremtés?
Castiel hatalmasat sóhajtott, aztán kibökte: - A húgod.
Antony-t ökölcsapásként érte a hír. Levegő után kapkodott, mint egy fuldokoló hal és olyan képet is vágott. Szó szerint sokkot kapott.
  - Mi? - kiáltott rekedten Tony. - Vivica? Mindjárt agybajt kapok! Basszus... ezt nem gondoltam volna! Pont Ő???? És mégis mióta szereted?
  - Talán az első naptól fogva, hogy megismertem. - ismerte be őszintén Cast. - Osztálytársak lettünk... berobbant az életembe, és felkavarta a lelkem és a szívem. Igazából viszont az együtt töltött szilveszter esténk óta nem tudok tőle szabadulni. Teljesen megszédített... vagy inkább elvarázsolt.
  - Te meg őt szédíted, igaz? - kérdezte az idősebbik fiú szigorúan, és ellenségesen nézett a másikra.
  - Nem, ez nem igaz! Komolyak a szándékaim! Imádom Vivient!
  - Deborahval is így voltál, ha nem tévedek! Nemrég még róla áradoztál! - bizalmatlankodott Tony.
  - A Debby-s kapcsolatom teljesen más volt! Nem láttam, hogy egy pénzsóvár tyúk, aki csak kihasznál. De a tesód... más és különleges egyéniség. Megbabonázott....
  - Ebben igazat adok neked! Vivi más, mint a többi lány! Pont ezért érdemel ezerszer különbet nálad! - kiáltotta a feldúlt platinaszőke srác. - Te mindig csak szórakozol és linkeskedsz! Nem veszed komolyan a nőket!
  - Kösz a bizalmat és a barátságodat! - pattant fel a kanapéról sértetten Castiel. - Milyen haver az, aki nem bízik meg bennem?
  - A fenébe is! - dühöngött Tony és az asztalra csapta kiürült sörös dobozát. Tehetetlenül toporgott a kanapé és a fotel között. - Most nem a barátságunkról van szó, hanem a kishúgomról! Túl zűrös és csapodár vagy hozzá! Nem akarom, hogy idővel fájdalmat okozz neki!
  - Bátyók, mind papolnak! - sóhajtott megint a vörös fiú és a fejét csóválta. - Nem kell aggódnod a tesódért! Az életemnél is jobban szeretem, óvni, védeni akarom! Ne tegyél tönkre minket! Ne ellenezd a kapcsolatunkat!
Tony megpróbálta megemészteni a dolgot. Miután egy kicsit megnyugodott, Cast tovább mesélt:
  - A viták ellenére, vagy közben mégis kipattant közöttünk a szikra, sőt csókcsatákat vívtunk a hátad mögött. - vallotta be Castiel és eltökélte, hogy most már semmit sem hallgat el a barátja elől. - Nagy volt a feszültség közöttünk, izzott a levegő és nagyon élveztem... de sajnos szilveszterkor elkövettem életem legnagyobb hibáját... Az első éjszakánk után elküldtem, mint egy kóbor kutyát, és azt mondtam neki, csak meg akartam kapni. Hülye fejjel visszamentem Debhez, mintha mi sem történt volna, a húgod szívét meg összetörtem...
Antony szeme szikrákat szórt.
  - Várjunk csak! Ezt a sztorit ismerem, mert Vivi az én vállamon sírta ki magát! Hogy tehetted ezt vele? Mindvégig te voltál az a mocsok, aki annyi szenvedést okozott neki? És most mondj egy okot, miért ne verjem be a pofádat!
  - Én voltam, igen. - húzta el a száját a vörös fiú. - De akkor még nem tudtam, hogy szeretem és nagyon ostobán viselkedtem. Ahhoz, hogy mindent megérts, végig kell hallgatnod az egész történetet. - Cast kérlelve nézett a másik srác szemébe. - Először azt hittem, csupán múló szenvedély köt Vivienhez, de rá kellett jönnöm, hogy ez valami különlegesebb dolog. Azután az éjszaka után csak még jobban akartam. El is töltöttünk együtt pár boldog napot, de én Deborah-hoz voltam kötve, és ezt ő is tudta. Nem hagyta nyugodni a lelkiismerete és visszaküldött a barátnőmhöz. Mindketten küzdöttünk az érzéseink ellen, de sosem ment igazán! Csak nagyon lassan jöttem, rá, hogy amit Deb iránt érzek, az már nem szerelem, de mire ez tudatosult bennem, az a dilis lány öngyilkos lett... de ezt ugye meséltem. Abban az időben megint csak a húgod volt mellettem és bár szeretett, visszaküldött, hogy tegyem boldoggá Deboraht. Tudtam, hogy szeret, de feláldozta az érzéseit és elengedett minden zokszó nélkül.
  - Komolyan, olyan ez, mint egy lány regény! - dünnyögte Tony, és a fotel karfájára ült mellkasán összefont karral.
  - De ez még nem minden! - folytatta Cast. - Vivien csak azért kezdett el járni Nathaniellel, hogy elfelejtsen engem! A sikertelen viszonyunk miatt menekült Nath karjaiba. Majd megőrjített a féltékenység, de ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, ha marha vagyok, elvesztem Vivit. Nem hagyhattam, hogy másé legyen, így szakítottunk mindketten. Lezártuk a múltat, hogy együtt lehessünk.
  - Hát ez totál! És én az egészből semmit se sejtettem! - duzzogott Tony, mikor Castiel befejezte a mesélést. - Vak voltam!
  - Vagy mi titkolóztunk jól.
  - És még próbáltalak összebékíteni benneteket, miközben a hátérben... - Tony még mindig kiakadva csóválta a fejét.
  - Ami volt, elmúlt. Már együtt vagyunk, és azt hiszem Vivi is szeret engem.
  - Persze, hogy szeret! Ez biztos! Annak ellenére, hogy csúnyán elbántál vele, mindvégig szeretett. Tudom, hisz mindig én vigasztaltam, csak sosem mondta ki a neved. Ügyesen eltitkolta, hogy a legjobb haverom a gaztevő!
  - Igen... sajnos én voltam. De most már tudom, hogy imádom.
  - Oscar díjat érdemelne a hugi! - mondta most már derűsen Antony. - Olyan jól titkolta a valódi érzéseit. Elképesztő, milyen utálattal beszélt néha rólad, miközben meg...
  - Azért nem mindig színészkedett. Voltak időszakok, amikor tényleg gyűlölt, de meg is érdemeltem! - ismerte be őszintén Cast.
  - Most már mindegy! - vont vállat a szőkés srác. - Ha tényleg ennyire szeretitek egymást, nem tudok mit tenni...
  - Ezt úgy értsem, hogy nem ellenzed a kapcsolatunkat?
  - Úgy! - törődött bele Tony.
  - Ennek nagyon örülök! Mindent el fogok követni, hogy boldoggá tegyem a drága kicsi húgod!
  - Úgy legyen! Annyiból jó, hogy veled van, hogy nem kell féltenem vadidegen bunkóktól! Vigyázz rá... De figyelmeztetlek: ha meg mered csalni, ha szenvedni fog miattad és átvágod, abban a pillanatban a barátságunknak is vége! Komolyan beszélek!
  - Megértelek, és ez nem fog bekövetkezni. - ígérte a vörös fiú ünnepélyesen. - Sosem bántanám. Ő az életem.
  - Nagyon helyes. - mosolygott Tony. - Éljen a szerelem!
***
  - Éljen! - ugrottam le a létráról, mert egy ideje titokban fentről hallgatództam. Féltem, hogy azért van csend, mert a bátyám meggyilkolta Castielt. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy békésen beszélgetnek.
 Castiel mögé léptem, szeretettel átöleltem a derekát és a hátához simultam. Most már nem szégyelltem a bátyám előtt, mit érzek a barátja iránt.
  - Áldásom rátok! - nézett kedvesen a bátyám.
Castiellel a kanapéhoz mentünk és leültünk szorosan egymás mellé.
  - Szóval nem leszek kitagadva? - kérdeztem derűsen.
  - Te nem... - Tony összehúzott szelekkel pillantott Castra. - Viszont a te nyakadat kitekerem, ha mégsem teszed boldoggá az egyetlen drága kishúgomat!
  - Na, erre mit felelsz, drágaságom? - kérdeztem életem értelmét.
  - Az a legfőbb vágyam, hogy boldoggá tegyelek! - nézett mélyen a szemembe szerelmesen Castiel.
  - Szeretlek. - suttogtam, mikor láttam a szemében felvillanni a vágyait. Olyan jó volt ezt kimondani, és még jobb érezni. Szó nélkül felhúztam a srácot a kanapéról és a létra felé vezettem.
  - Aztán nem rosszalkodni! - kiáltott utánunk Antony nevetve.
A szobámban végre kettesben lehettünk.
Cast borzongató, forró csókokat lehelt a tenyerembe és a csuklóm belső ívére, amikor becsukódott mögöttünk az ajtó. Aztán magához húzott és megcsókolt.
Már nem volt akadálya a boldogságunknak.
Nem gondoltunk Deborahra, Nathanielre, Tonyra, sőt, még a leendő gyerekünkre sem. Bíztunk benne, hogy minden megoldódik magától és vár ránk a boldog jövő. Talán az akadályok elgördültek előlünk.
A szerelem volt a legfontosabb.
Félóra csókolózás és romantika után visszamentünk a nappaliba.
Castiel ment le először a létrán, én meg a harmadik fokról a karjaiba vetettem magam. Egy darabig nevetve ölelt, aztán puszit nyomott az orrom hegyére és elengedett.
Csak azért jöttünk le ilyen hamar, mert zavart, hogy a bátyám tudja, mit csinálunk odafent és ez feszélyezett. Zavartan röppentünk szét, mikor felfedeztük, hogy anyu is a kanapén ül és éppen kávézik.
  - Sziasztok! - köszönt ránk anyu mindent tudó mosollyal.
  - Szi... szia, anyukám! - mondtam és leültünk a kanapéra megint csak szorosan egymás mellé.
  - Csókolom, Angela néni! Hogy tetszik lenni? - udvariaskodott Cast.
  - Köszönöm kérdésed, jól! - válaszolt anyu, miközben gyanakodva méregette Castielt. - És a te anyukád?
  - Ő mindig jól van. Tegnap jött haza Bostonból. Állandóan a nagyvárosokat járja. Van, hogy egy hétig se látom.
  - És a barátnőd?
  - Ööö... szakítottunk.
  - Sejtettem. - mosolygott anyám az orra alatt.
  - Anyu.... mi lesz a vacsi? - terelte el a témát Tony. - Már kajás vagyok.
  - Nem tudom. Ma nagyon lefárasztottak a kicsik. Valami gyors kaja kéne... Mit szólnátok a bundás-kenyérhez teával?
  - Jó lesz! - bólogatott Antony.
  - Akkor én most hazamegyek. - kezdett szedelőzködni Castiel.
  - Szó sem lehet róla! - intette le anya. - Nem mehetsz el, míg nem ettél velünk! Szereted az említett ételt?
  - Igen, bár kicsi korom óta nem ettem.
  - Akkor főleg maradnod kell! - erősködött anyu.
  - Na, jó. - adta be a derekát Cast és visszahuppant a helyére.
Nagyon örültem, hogy marad. Így legalább több ideig láthatom.
A fiúkat otthagyva kimentünk anyuval a konyhába, hogy nekilássunk a szerény vacsorának. Én főztem a teát, anya meg tojásba forgatta a kenyérszeleteket.
Mikor anya a serpenyőben melegítette az olajat, kérdőn fordult felém.
  - Szereted, ugye?
  - Kit? - kérdeztem ártatlanul, mintha nem tudnám, kiről beszél.
  - Ezt az elbűvölő, vagány fiút, aki a nappalinkban tartózkodik.
Zavaromban elpirultam.
  - Olyan nagyon látszik?
  - Mi az, hogy!... Nem lehet nem észrevenni. És Castiel is szeret téged. - közölte anya nyugodtan.
  - Igen! - vágtam rá, és a szemem ragyogott a boldogságtól.
  - Már karácsony tájékán észrevettem, hogy zajlik köztetek valami, de annyira próbáltatok titkolózni, hogy nem akartam elrontani az örömötöket. Hagytam, hogy menj a saját fejed után.
  - Jó ég! Ennyire átlátsz rajtam? - kérdeztem csodálkozva.
  - Nem, csak észreveszem, ami az orrom előtt zajlik. Remélem, hogy nem lesznek már előttem titkaid, és mindent elmondasz nekem. Nem, mint az anyádnak, hanem mint egy öreg barátnőnek. - kérte anya, miközben beletette az első két szelet kenyeret a sercegő olajba. - Néha csinálsz olyan dolgokat, amit én fiatal koromba nem tettem volna, de elfogadtam, hogy már más világban élünk. Csak azt kérem, hogy mindig legyél őszinte.
  - Persze, anyukám! - vágtam rá és nagyot nyeltem. - Igyekszem nem titkolózni előtted.
  - Akkor lenne még egy indiszkrét kérdésem... Lefeküdtél a fiúval? - kérdezte anyám olyan lazán, mintha az időjárásról csevegtünk volna.
  - I.… igen. - nyögtem ki nehezen, mert mégis csak zavarba ejtő volt ilyesmit bevallani az édesanyámnak. Bármennyire modern felfogású, akkor is nehéz volt ilyesmiről fecsegni vele.
  - Ezen nem is akadtam ki. Valahogy éreztem, hogy már eljutottatok odáig. Mindketten elég heves természetűek vagytok. Nem is értettem, mit keresel te a nagyon komoly és intelligens szőke fiú mellett. Castiel barátnőjét nem ismerem, de biztos nem olyan, mint ő, mert akkor nem kötött volna ki melletted. - közölte anyám a meglátásait elgondolkodva. - És akkor most miattad szakított a barátnőjével?
  - Igen... végül is igen. Igaz, már egy ideje döglődött a kapcsolatuk. Deborah nem érdemelte meg Castielt! Nem is illettek össze, ahogy te is sejted, és sokat csalódott benne.
  - De azért remélem, sajnálod egy picit a lányt. Hisz csúnya dolog volt elszeretni a barátját! - oktatott ki anyám.
  - Nem akarok Deborahra gondolni! Most, hogy végre boldog vagyok, lehetek egy kicsit önző! - fakadtam ki. - Mindezidáig küzdöttem az érzéseim ellen, és mindent elkövettem, hogy kiszálljak ebből a kapcsolatból. Ezerszer visszaküldtem Castielt a barátnőjéhez, de hasztalan! Képtelenek vagyunk meglenni egymás nélkül! Szeretjük egymást, és sokat szenvedtünk külön-külön. Itt az ideje, hogy ne nézzünk hátra és belevessük magunkat a boldogságba. Amúgy meg a suliban még nem tudnak rólunk, hogy ne bántsuk Nathanielt és Debby-t.
  - Na, ez egy okos döntés volt. Nem foglak eltiltani ettől a fiútól, mert látom mennyire oda vagytok egymásért. Csak azt kérem, hogy legyen eszetek!
Értettem, anya mire céloz és pironkodva gondoltam arra, hogy a figyelmeztetéssel bizony már elkésett. Későn szólt, hisz már nagymamát csináltunk belőle!
Nemsokára anya Barbaráról kezdett faggatni, és szívesen meséltem bátyám barátnőjéről, csakhogy ne én legyek a téma.
Félóra múlva hívtuk a három fiút vacsizni. Jó hangulatban telt az este. Lucas, Tony és Cast vidáman bolondoztak együtt, mi nők, meg jót nevettünk. Mindenki természetesnek vette, hogy Castiel velünk van és ez melegséggel töltött el. Nyolc óra is elmúlt, mikor kikísértem Castielt. A kapuban hosszú és szenvedélyes csókkal búcsúztunk egymástól.

Cast és Tony :)