- Jaj, Nath, már itt sem hagysz békén?... - kérdeztem, mert azt gondoltam, hogy ő követ, mint ma este mindig, de ahogy a kéz simogatta a csípőmet, elcsukott a hangom. - Hm... úgy veszem észre... valami butaságon jár az eszed!
Egy hang sem válaszolt és ez fölöttébb idegesített. A kéz, ami az előbb a szemem fogta be, most vándorútra indult a nyakamon és a vállamon. Becsukott szemmel tűrtem, hogy magával ragadjon a szenvedély és élveztem az érintéseket.
- Ó... Egek...
A fiú átfogta hátulról a derekam és megcsókolt. A csók annyira mámorító volt, hogy a tudatom valahol mélyen valamire figyelmeztetni akart, de nem tudtam odafigyelni rá. Rémület futott végig rajtam, nem is tudom, honnan jött. A fiú szembefordított magával és készségesen fontam a karom a nyaka köré.
- Édes vagy mint a méz! Megőrülök érted, Vivieni! - suttogta a támadóm.
Castiel! Ó, igen, Castiel volt az. Valahogy már az első borzongás után sejtettem ezt, de becsaptam saját magam, mert akartam, hogy ez történjen. Tudtam, hogy ilyen reakciót csak ő tud kiváltani belőlem, és azért akartam azt hinni, hogy Nathaniel az, hogy ne kelljen tiltakoznom.
- Castiel! ... Castiel! - kétségbeesetten kapaszkodtam a vállaiba. - Butaságot csinálunk... Jaj, Castiel... ezt annyira nem lenne szabad! - suttogtam, de képtelen voltam eltaszítani magamtól.
- Ennél kellemesebb butaságot még sosem csináltam! - mormolta Castiel, miközben a nyakam és a vállam csókolgatta. - A tűz még nem aludt ki közöttünk, ezt te is tudod... te is érzed!
- Érzem... - nyögtem, miközben szorosan öleltem, ahelyett, hogy eltaszítottam volna. - Pedig, amit most teszünk, nem lenne szabad... ez... ez... bűn!
- Te megérsz hét halálos bűnt, drágám! Olyan jó megint ölelni téged!
- Nekem ezt nem lehet... - próbált az eszem irányítani, de közben én is csókoltam nyakát, fülét és mindenhol, ahol csak értem, s közben széles mellkasát simogattam a vékony póló anyagán keresztül. - Nekem ezt nem kéne... Én hűséges vagyok!
Castiel szívből nevetett.
- Azt látom! Nem vagy szent, kísértésbe vittelek, angyalom! És ha az, amit csinálunk, ennyire édes és mámorító, akkor minek tiltakozol? - kérdezte Cast mélyen a szemembe nézve.
Mosolyogva becsúsztattam a kezem a pólója alá. Már nem akartam gondolkodni.
- Látom, jól ismersz!
A kezem érintése a forró bőrén mindkettőnkre óriási hatással volt. Nekem a torkomban dobogott a szívem, neki meg elakadt a lélegzete.
- Észvesztően érzéki lány vagy, Vivieni... Ugye fogalmad sincs a fiúkra gyakorolt hatásodról? Senki sem tudna ellenállni neked... senki! Olyan gyönyörű vagy, hercegnőm, olyan kívánatos! - súgta a fülembe Cast és már ettől is megszédültem.
- Akkor se nem... - próbált kiáltozni az eszem.
- Sss! - a srác egy forró csókkal hallgattatott el. - Ma mindent szabad... csak engedd el magad! Csak az számít, hogy itt vagyunk! Csak mi ketten, és mindennél jobban akarlak, ahogy te is engem!
- Rettenetes alak vagy, Castiel! - leheltem, mikor kezei a melleimre siklottak.
- Igen, tudom. - mosolygott Castiel miközben a fülcimpámat rágcsálta.
Mindketten azok vagyunk! Lent mulatnak a párjaink és mi... de kit érdekel ez most? Igaza van, jobban kívánok vele lenni, mit életemben bármi mást! Minden porcikám, a lelkem, a szívem hozzá hajt és ez ellen nem tudok mit tenni. Ő a végzetem, ha tetszik, ha nem...
- Attól félek, hogy mindjárt elgyengülök... - jelentettem ki, de közben tudtam, hogy ez már meg is történt.
Castiel szorosan átölelt. - Remélem is!
- Már megint nem gondolkozunk! Mi lesz ezután? Megint megcsalod Deboraht... és én... hogy fogok Nath szemébe nézni? - kérdeztem, és megpróbáltam elhúzódni Castieltől, de hiába.
- Csak csókolj, ne gondolkozz! - könyörgött a srác, majd olyan forrón csókolt szájon, hogy utána alig kaptam levegőt.
- Elég meggyőző tudsz lenni. - suttogtam, miközben egyre tehetetlenebbül simogattuk egymást.
- Csak te számítasz, itt és most! - lehelte Cast. - Elvetted az eszem!
- Ez kölcsönös... pedig tudom, hogy őrültséget csinálunk!
- Ezen most ne törd a fejed! Inkább csókolj, angyalom!
Újból csókban forrtunk össze, s nem tudtam, ki kezdeményezte.
- Ó, Vivien... innen már nincs visszaút! Mindennél jobban akarlak!
Szinte elvesztettem az eszem a vörös ördög karjaiban, már nem tudtam gondolkodni és kontrollálni. Szükségem volt rá, nagyon kívántam és ez megrémített. Akartam őt, de féltem a következményektől. Viszont a gyönyör, amit kínált nekem, az überelt mindent. Amit Castieltől kaphatok, azt senki mástól nem remélhetem, erre már rájöttem.
- Te hozzám tartozol!... Csak hozzám... - suttogta Cast szenvedélytől elcsukló hangon. - Te is vágysz rám?
- Őrülten... - vallottam be halkan.
- Ha így van, miért akarsz eltaszítani magadtól?
Elakadt a lélegzetem, a szívem hevesebben dobogott. Minden testrészem lázba jött és furcsa gyengeség vett körül. Melyik nő tudna ellenállni ilyen kísértésnek? Ez ellen az őserő ellen az ember tehetetlen. A féktelen vágy, ami mindent háttérbe szorít, mindennél erősebb. És hol van a bizalom, a gyengédség és a szeretet? Hát azok már nem számítanak? Vajon mitől tudom, hogy Castiel álmaim fiúja? Mert, hogy ő az, abban biztos vagyok...
Csak hosszú csend után válaszoltam.
- Mert neked ott van Deb, nekem meg Nathaniel.
- De én kívánlak! - suttogta Castiel. - És azt szeretném, hogy azonnal elhagyd Nathanielt... Örökre! Te csak hozzám tartozhatsz, érted?
- Miért vagy ilyen türelmetlen? - kérdeztem, miközben a haját simogattam. - Adj egy kis időt! Gondolkodnom kell!
- Nem, Vivieni! Nem adok időt! Válassz: most vagy soha!
Mély levegőt vettem, aztán kimondtam, amit a szívem diktált.
- Most!!!!
Cast boldogan mosolygott, majd felültetett a biliárdasztalra. Csókokkal borított el, ahol csak ért.
- Úgy látom, tanultál a múltkori esetből és nem vettél fel olyan bonyolult ruhát... sőt, még a melltartót is lehagytad!
- Pedig nem számítottam ilyesmire. - vallottam be, miközben szerelmem hátát simogattam.
- De én igen. - húzott elő a zsebéből Cast egy kis piros zacskót. - Amióta betetted a lábad ebbe a házba, azon járt az eszem, hogy hol és mikor vessem rád magad! Annyira rád vagyok kattanva, hogy akár a mosdóba is utánad mentem volna! - ismerte be nevetve Cast, és hogy ezt bebizonyítsa a combomhoz szorította az ágyékát.
Forróság és remegés futott végig az egész testemen.
- Akarlak... itt és most... - kezeim ösztönösen a mellkasát pásztázták. - De mi van, ha valaki ránk nyit?
- Nem fognak! Rázártam az ajtóra a biztonsági reteszt. Annyira elmerültél a gondolataiban, amikor bejöttem, hogy észre sem vetted, bezártam magunkat.
- Rád gondoltam éppen. - ismertem be csendesen.
A válaszom tetszett neki. Mosolyogva nézett a szemembe, az állam alá nyúlt, ismét magához húzott és forrón megcsókolt. A hajamba túrt, és közben lesodorta a kendőm, ami valahol a földön kötött ki. Lázasan simogatni kezdte a már így is felhevült testem. Ajkam a szájára tapasztottam és a karom a hátát simogatta, körmöm a bőrébe mélyesztettem, majd szenvedélyes, vad ölelkezés következett. A gyengédséget felváltotta a kiéhezett sóvárgás. Mindketten a beteljesülés után vágytunk.
Úgy éreztem megőrülök, ha most nem megyünk el a végsőkig. Gyorsan megszabadultunk a felesleges ruhadaraboktól, remegő kézzel segítettem Castielnek az óvszert kibontani és felhúzni. Amikor egyesült a testünk, szinte rögtön magukkal ragadtak a kéj hullámai. Csípőnk egy ritmusra mozgott, egyre gyorsabban, egyre vadabbul, s az érzékeken és az érzelmeken kívül, abban a percben nem létezett számunkra semmi más…
Egy kicsivel később kapkodva magunkra húztuk a ruháinkat, majd összebújva feküdtünk a biliárdasztal közepén. Fejem Cast mellkasán nyugodott, ő meg a derekam ölelte. Egyik lábával átfogta az enyémeket, arcát a hajamba túrta.
- Bár sose kellene elengedjelek! - suttogta Castiel, miközben szeretettel simogatta a hajamat. Ujja köré csavart egy selymes hajtincset. Eszembe sem jutott megkeresni a fejkendőmet majd, amikor kifelé megyünk...
- Pedig muszáj lesz! Nathaniel már biztos kiverte a dilit az eltűnésem miatt. Talán felforgatta a házat. - aggodalmaskodtam.
- Itt még nem keresett. - vont vállat közönyösen. - Szerencsénkre...
- És Deborah? Azt hiszi megszöktél!
- Legszívesebben azt tenném! - Cast előrehajolt, egészen fölém, és a vállamtól a nyakamig ajkával kezdte becézgetni a bőröm, és ettől megint végig futott rajtam a borzongás. Jólesően felsóhajtottam. Élveztem a testemben cikázó forróságot. - Elszöknék veled egy lakatlan szigetre... - álmodozott. - Nem lenne más, csak te meg én... a természet lágy ölén... meg esetleg egy kifogyhatatlan hűtőszekrény.
Szívből nevettem, mert tetszett az ötlet.
- Meg egy tévé is kéne, ha már bevezettük az áramot "Castiel szigetére".
- Tévé??? Minek az? Mellettem nem unatkoznál, és nem is hagynálak tévézni! Felesleges lenne, beledobnám a tengerbe!
- Mit mondjak... szívesen elszöknék veled a világ végére is. - felemeltem a fejem és apró csókot leheltem a szájára.
- Képtelen vagyok uralkodni magamon a közeledben, édesem! - vallotta be Castiel, miközben mélabúsan simogatta a vállam. - Bárcsak hamarabb találkoztunk volna! Minden egyszerűbb lenne, ha előbb ismerlek meg, mint Deboraht. Nyugodtan beléd szerethetnék...
Beléd szerethetnék... Beléd szerethetnék! - ismétlődött meg a fejemben ezerszer is a szó.
Fájdalmasan felsóhajtottam, a szájára tettem a mutatóujjam, hogy elhallgasson.
- Csss! Ne áltassuk egymást!
Ekkor őrült dörömbölés zavart meg minket. Valaki eszeveszetten verte a terem ajtaját.
Ijedten néztünk össze. Villámgyorsan felkeltünk az asztalról, megigazítottuk a ruháinkat és gombóccal a torkunkban vártunk, mi fog történni.
Idegesen az ajtóhoz siettem, míg Castiel a háttérben maradt.
- Gyerekek, az Isten szerelmére, nyissátok már ki ezt a rohadt ajtót! - hallottam kintről Lysander hangját. - Nagyon kellene a szívószál, és már mindenhol kerestelek titeket!
Végre sikerült reszkető ujjaimmal kioldani a biztonsági reteszt. Lys rögtön bebújt az ajtórésen.
Cast előlépett a félhomályból, felvette a földről a zacskót, amit elejtettem nemrég és odaadta a haverjának.
- Na, végre! Kösz! Most Kim és Armin tartják helyettem a frontot. - Lys már indult is, de hirtelen megtorpant és visszafordult. - Ja... a párjaitoknak már feltűnt az eltűnésetek! Debnek azt mondtam, hogy te Cast, lementél a pincébe borért, Vivi, te meg felosontál körbe nézni ebben a csodás palotában.
- Hú, kösz a falazást! - lélegeztem fel. - Valószínűleg ezzel az életünket mentetted meg!
- Tartozunk neked! - mosolygott Castiel hálásan Lysre.
- Majd gondolkodom rajta, hogy háláljátok meg.
- Ó, akkor hosszú lesz a lista! - tréfált a vörös srác.
- Lehet. - vigyorgott Lysander. - De most húzzatok lefelé, mielőtt ledől a jól kitalált alibitek! Hopp, egy perc! - Lys a minibárhoz ment, elővett egy üveg vörös bort és Cast kezébe nyomta. - Nesze, ezt hoztad a pincéből. Ha hitelesen adjátok elő magatokat, akkor beveszik a sztorit.
- Bízd csak rám, menni fog! - nevetett büszkén Castiel.
Reméltem, hogy én is jó színésznő leszek, de hozzá képest nulla vagyok!
- Ebben biztos vagyok! A hazugság nagymestere vagy.
Castiel kinyújtotta a kezét és gyengéden megsimogatta az arcom.
- Neked nem hazudtam, és nem is fogok!
- Ne most romantikázzatok már! Nyomás lefelé! - türelmetlenkedett Lys. - Elég legyen az enyelgésből! Olyan uncsik vagytok... Na, megyek, lehetőleg gyertek ti is!
- Egy perc és megyünk! - szólt távozó barátja után a vörös fiú.
Miután Lysander távozott, Cast egyik kezében tartotta az üveget, a másikkal megfogta a kezem és maga után húzott.
- Cast, Cast, Cast! Ne ilyen gyorsan! Mindjárt itt a lépcső és nagy sarkúban lebukfencezek!
- Majd én elkaplak!
- Castiel! Le akarsz bukni?
- Veled akár azt is!
A lépcső tetején, mielőtt Cast lelépett volna az első fokra visszarántottam, ő meg nevetve hátrafordult és átkarolta a derekam.
- Jaj, Vivieni... nem akarok visszamenni a valóságba! Ha lemegyünk, kezdődik a színjáték... olyan rossz az! Már nem bírom...
- Nincs semmiféle színjáték! Ez nem játék, Castiel, hanem az életünk! Minden megy tovább a régi kerékvágásban, vagyis te Debbel, én Nath-tal, kettőnk között meg marad a barátság. Ez így ésszerű, hidd el nekem!
- Ésszerű? De nem akarok ésszerű lenni! - makacskodott a vörös ördög. - Csak egy valamit akarok: téged! - erőszakosan magához húzta a fejem és röviden, de forrón szájon csókolt. Persze rögtön beleremegtem.
- Te megzizzentél! - suttogtam reménytelenül.
- Neked aztán van stílusod! - nevetett Cast. - Ahelyett, hogy csók után szerelmes szavakat suttognál, azt mondod, hogy "megzizzentem"! Igazán romantikus vagy!
- Most nincs időnk romantikázni! - mosolyogtam, de már dolgozott az ideg a gyomromban. - Irány lefelé, Rómeó!
Elindultam le a lépcsőn, magam után húztam a srácot is. Nevetve ballagtunk le a nappaliba. Mikor leértünk, szinte minden szempár ránk szegeződött, és a vidámságom azonnal szertefoszlott.
(FOLYT. KÖV.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése