- Te nem dolgozol? - kérdeztem köszönés helyett, mikor kávét töltött magának és lehuppant mellém egy székre.
- De igen, de csak tízre kell majd mennem. - közölte Antony, aztán gyanakodva méregetett. - Mondd csak, kisasszony, mikor jöttél tegnap haza? Éjszakai vetítést néztetek, mert fél tizenegyig tévéztem és még nem voltál sehol!
- Semmi közöd hozzá! De megnyugodhatsz: nem csábítottam el a barátodat! Ha az egyetlen lenne a földön, akkor se kellene! Nathanielnek a lába nyomába sem ér! - vágtam rá reflexszerűen, de rögtön meg is bántam, ahogy kimondtam.
Ha ilyeneket beszélek, hogy fogom neki beadagolni, egy hónapon belül, hogy szeretem Castielt? Ha együtt leszünk, úgyis megtudja...
- Mi van már megint? Összezördültetek?
- Nem... egész kellemes volt az este. - mondtam, és reméltem, hogy nem pirultam el közben.
- Akkor meg mi a fenének kaptad fel a vizet, amiért megkérdeztem?
- Mert elegem van a gyagya képzelgésedből! - hadartam és felpattantam az asztaltól. Felvettem a táskám a konyhaszekrény mellől és a fél vállamra csaptam.
- Ez megveszett. - halottam még az öcsém hangját, aztán elviharzottam.
Odakint nagyon jó idő volt. Igazi tavaszi, napsütéses, langyos szeles idő volt.
Az iskolakapuban pont Nathaniellel találkoztam össze.
A fiú nevetve elém szaladt, megölelt, felkapott és megforgatott maga körül.
- Szia, szerelmem!
- Szia Nathi! - mosolyogtam vidáman.
- Hiányoztál. - szorongatott boldogan, aztán derekamat ölelve bevezetett az iskolaudvarra. Befelé sétáltunk. - Milyen volt a tegnap esti mozi?
- Tűrhető. - húztam el a szám. Féltem a témától.
- A Plázában voltatok?
- N.… nem. Nála voltam és DVD-ztünk.
- Mi? Te felmentél nála, édes kettesben?
- Mit vagy úgy oda? - kérdeztem mérgesen. - Megnéztük a Hajnalhasadást és kész. Nem nagy ügy... Ne féltékenykedj feleslegesen. - nem is volt nehéz ezt kimondani. Igaza volt Castielnek, a hazudozás egyre könnyebb.
- De miért nem volt jó nektek a Pláza?
- Mert Castiel úgy gondolta, a reggeli rozsszúlétem után, nem lenne okos dolog tömegbe menni. Castiel kitalálta, hogy avassuk fel az új házi moziját... A kedvenc filmemet néztük meg és még fagyiztunk is. Castiel...
- Jaj, Vivi, mindig csak Castiel és Castiel! Mikor felejted már végre el?
Soha!!! - kiáltottam kis híján, de még idejében fékeztem a nyelvem.
- Nem igaz, hogy nem tudod felfogni, hogy csak haverok vagyunk! Miért olyan nehéz ezt elhinni? - kérdeztem kiakadva. Pedig jogtalanul veszekedtem. Borzasztó volt becsapni Nathanielt, de muszáj volt, ha ezzel megkímélem a fájdalmaktól.
- Mert... mert tudom, mi volt köztetek! Te szeretted az a bunkót, Vien! Nem tudom elhinni, hogy a szerelmed csak úgy átprogramoztad barátsággá!
- Akár hiszed, akár nem, pedig így van! - kiáltottam hevesen, szikrázó szemekkel.
- Szevasztok, fiatalok! Úgy látom zajlik a házasélet! - köszönt ránk Castiel, aki a vaskorlát végének dőlve állt, karba tett kézzel.
- Helló! - torpantam meg a vörös srác mellett, de közben Nath-hoz fordultam. - Elegem van belőled és ebből az értelmetlen vitából! Most magadra hagylak, hogy gondolkozz el egy kicsit!
Cast után lépkedtem és nem foglalkoztam az udvar közepén dühöngő Nathaniellel.
- Na, mizu? - kérdeztem, miközben Castiellel besétáltam az aulába.
- Én megvagyok! Felhívtam Debby-t, délután találkozunk! És veletek mi van? Azért őrjöng a kiskutyád, mert elhagytad?
- Nem... Ez még csak a tegnap esti mozizásunk miatt volt. Ha rászánom magam a szakításra, nem szabad megtudnia, hogy azért teszem, mert én téged... na, mert veled akarok lenni! - válaszoltam zavartan. Nem akartam kimondani azt a bizonyos szót.
- Akkor, mit akarsz mondani neki?
- Nem tudom... Már csak ezért is nehéz a szakítás. Képtelen vagyok összetörni a szívét. - válaszoltam és közben aggódva harapdáltam a szám szélét.
- Előbb-utóbb meg kell tenned!
- De olyan nehéz. - sóhajtottam, amikor a matek terem elé értünk.
- Sziasztok! - köszönt ránk a terem előtt árván ácsorgó Lysander. - Csak így kettecskén?
- Az udvaron futottunk össze. - válaszoltam gyorsan, de mosolyogva. - És neked is szia, Lys! Mi újság?
- Semmi különös.
- És hogy állsz a szebbik nemmel? - kérdeztem kíváncsian.
- Azzal jó!... Egy harmadikos Sophia nevű, szőke cicababával járok!
- Az igen! Gratulálok! - nevettem. Nem is gondoltam, hogy ez a Lys ilyen nőfaló, hisz legutóbb valami Sandráról beszélt. Gyorsan váltott. Reméltem, Cast már nem ilyen.
Jó darabig élénken dumáltam a srácokkal, amikor befutott mellénk Viola, Kim, Ken és Nathaniel.
- Halihó! - Kim vidáman mellém fúrta magát, arcon csókolt és megszorongatott.
- Szia, Kimi! De jó kedved van! - mosolyogtam, mert barátnőm majd kicsattant a boldogságtól.
- Na, hallod! Kiugrom a bőrömből! Kaptam Alextől egy iPhone-t és egy gyűrűt. - barátnőm mindkettőt egyszerre nyomta az orrom elé, aztán el is rakta a kütyüt is, meg a kezét is, amin az ezüst, bokrétás karika villogott. - Dúl a love!
- De jó! Örülök, hogy jól megvagytok! - csaptam össze a kezem vidáman. Örültem a barátnőm boldogságának. Odasétáltam a barátaimhoz, otthagytam Castieléket. - Na, meséljetek még valami jót! Mindenki happy?
- Én igen, mert van egy udvarlóm! - újságolta a fekete nadrágos és fekete szövet kabátos Viola. - Mattnek hívják és nagyon édes pofa!
- Nocsak! Hogy ismerted meg? - kérdeztem lelkesen.
- Kim unokabátyja a fiú. Ő mutatott be minket egymásnak!
- Kim, te kis kerítőnő! - nevettem. - Erről még nem szoktál le? Ha te párban vagy és boldog, mindenki legyen az? És te Kentin? Nagyon csendben vagy! - léptem a terep nadrágos és zöld pólós unott pofát vágó fiúhoz.
- Mert velem semmi extrém nem történt. Én csak éldegélek csendesen. - vont vállat közönyösen Ken. Én meg folytattam az utam és most Nath mellett kötöttem ki.
A szőke herceg idegesen a falnak döntve a hátát ácsorgott, kicsit távolabb a többiektől.
- Na... haragszol még? - kérdeztem félénken.
- Nem tudom. - ismerte be a barna kordbársony nadrágos és tengerészkék kötött pulcsis srác. - Néha úgy érzem, csak azért barátkozol Castiellel, hogy engem bosszants! Vagy ő veled... nem tudom. De azt igen, hogy nem szabad minden hülyeségen összezördülnünk. Szeretlek, és csak ez számít! - a végén Nath nagyon halkan beszélt, majd magához húzott és megcsókolt.
***
Castiel gyilkos pillantással figyelte a jelenetet és dühösen a falba csapott Lysander feje mellett.
- Nyugi, haver! A következő csóknál még megölsz! Sejtem, mi zajlik benned! Szegény barátom... úgy látszik Ámor szíven talált. Te beleestél a csajba, mint macska a bilibe!
- Nem hiszem... de ilyen csajt még nem láttam!
- Ti szeretitek egymást, csak nem akarjátok tudomásul venni! - bölcselkedett Lysander. - Az az érzésem, hogy Vivike azért veszekszik veled folyton, mert hadakozik az érzéseivel! Próbál utálni, de valójában szeret! Nem Nathanielt, nem Kent, vagy mást, egyedül téged!
- Tudom, hogy szeret! Szó szerint azt mondta, hogy imád!
- Hű! És ez mikor volt?
- Tegnap este, nálam. Lysander, le vagy maradva egy fejezettel! Ismertetem veled az új helyzetet: én szakítok Debbel, ő meg ezzel a majommal, hogy végre együtt lehessünk. Legalábbis ez a terv!
- Ho-hó! Végre megjött az eszetek? Na gratula!
- Még ne örvendezz! - sóhajtott Cast gondterhelten. - Amint látod, egész jól megvannak, és nem úgy néz ki, mintha szakítani akarnának! Azt mondta a kis drága, hogy nem tud fájdalmat okozni a strébernek! De már baromira unom, hogy nyalakodnak! Ha ő nem okoz neki fájdalmat, akkor majd megteszem én!
- Mégis mit tervezel? - kérdezte rosszat sejtve Lys.
- Vagy bogarat ültetek a fülébe a barátnője hűtlenségéről, vagy ha nagyon bepöccenek, akkor egyszerűen a képébe vágom, hogy dugom a nőjét! Muszáj leépítenem Viviről.
- Ne csinálj őrültséget! Itt szörnyű nagy viszály lesz osztályon belül, ha ezt megteszed! Ha kipattan az ügy, a banda ketté szakad.
- Nem érdekel! Én csak Vivienivel akarok lenni!
- Ez eddig oké, de mi van Debbyvel? - próbált ésszerű maradni Lysander. Mindenképpen el akarta kerülni a balhét.
- Deborah mostanában nagyon az agyamra megy! - vallotta be fújtatva Castiel. - Nem bírom már elviselni! Állandóan követelőzik. Hol ajándékokat kér, hol imádatot. Már egyiket se akarom megadni neki! Néha olyan, mintha csak a pénzemet szeretné. Teljesen kimerít engem is, és a hitelkártyámat is.
- Jól teszed, ha ejted végre! Az a spiné sosem volt hozzád való. Nem is értem, hogy hálózott be ennyire. Szerintem, Vivi cica a hozzád való csaj.
- Már én is rájöttem. - Castiel szája szegletében halvány mosoly jelent meg.
***
A nap hamar eltelt. Még így is, hogy Cast folyton veszélyesen villogó szemekkel figyelt. Kínos volt ez, de örültem, hogy megúsztam ennyivel.
*És mivel a lány nem adta jelét, hogy szakítani akar Nath-tal, Castiel is megmakacsolta magát, ő sem dobta Debby-t. Elvitte egy elegáns étterembe és unatkozva hallgatta a csicsergését. És hiába várakozott Castiel egész héten, Vivi csak Nathanielen csüngött. *
Egész héten arra készültem, hogy szakítsak a szőke hercegemmel, de valahogy vagy elszállt a pillanat, vagy olyan aranyos volt, hogy nem volt szívem a lelkébe gázolni. Egész jól eltelt a hét, piknikeltünk a parkban, szabadtéri koncerten voltunk, vagy csak kószáltunk a városban kézen fogva. Tudtam, hogy beszélnem kéne vele, de nem mertem. Cast pedig került, gondolom pont azért, mert Nathaniellel látott. Féltem viszont, hogy a forró fejű vörös ördög, valami meggondolatlanságot tesz, ha sokáig halogatom a dolgot.
Borzasztó volt a két fiú között őrlődni. Szerettem Castielt, de valamilyen szinten Nathot is, és jól éreztem magam vele. Ha meglenne iránta a kellő lángolás, bizony semmi gondom nem lenne. De sajnos... a szívem Castielért lángolt.
A héten csak két reggel voltam rosszul, szerencsére mindig akkor, amikor anyu nem volt otthon, így nem látta, hogy kiadom a reggelim. A suliban pedig ettem bőséggel, hogy ne jöjjön rám a szédülés és az bevált. Mindenki elfelejtette már a hétfői "gyomorrontásom". Csak péntek este jutott eszembe, hogy elfelejtettem tesztet venni, így még mindig nem tudom, hogy tényleg terhes vagyok-e, vagy valami más nyavalya kínoz. Már nem halogathatom tovább az igazság pillanatát, mielőbb pénzt kell kuncsorogjak a tesómtól, hogy megtudjam venni a terhességi tesztet. Mert ha tényleg gyereket várok Castieltől, akkor pláne szakítanom kell Nathaniellel, hisz biztos nem nevelné az ősellensége gyerekét. Már persze, ha Cast hagyja, hogy megtartsam a babát...
Baba! Vajon tényleg van egy a hasamban? Azt sem tudtam, hogy örüljek neki, vagy sem. Egy gyerek érkezése nagy teher, még nem vagyok felkészülve az anyaságra. Túl fiatal vagyok. Egy gyerek tönkre tenné a jövőm, az egész életem. Másrészt viszont szívmelengető volt a gondolat, hogy ez a csöpp kis élet belőlem és Castielből fakadt. Létre hoztunk ketten egy új csodát. Valahogy még ez a gondolat is megrémített, hisz mit kezdenénk egy kisbabával?
De kár ezen agyalni, míg semmi sem biztos....
Aznap este már majdnem aludtam, amikor azt hallottam, hogy kövek pattognak az ablakomon.
Ijedten ültem fel az ágyamban. Azt hittem, esik az eső és dörög. Félkómásan kimásztam az ágyból, felkattintottam az éjjeli lámpám, az ablakhoz léptem, hogy megnézzem, mi történik odakinn. Kitártam az ablakot és rögtön hevesebben vert a szívem, amikor felfedeztem, hogy egy bőrdzsekis, vörös fiú áll odalent. Castiel, hát persze!
- Vivi, gyere le! - mondta szinte suttogva.
- Megőrültél? Tizenegy órakor? Mi a csudát akarsz? - kiáltottam le félhangosan.
- Gyere le, majd megtudod!
Tudtam, hogy nincs értelme vitáznom. Ha nem megyek le, képes felverni az egész házat.
Nagyot sóhajtottam és leszóltam neki:
- Jó, rendben! Felkapok valamit, két perc és lent leszek!
Mint a villám magamra húztam a széken felejtett szürke melegítőalsóm és a macis pólómra rávettem egy kék kapucnis pulcsit. Belebújtam a mamuszomba és lemásztam a létrán. Mire az ajtóhoz értem, megigazgattam elfeküdt hajam. Mint egy tolvaj, úgy surrantam ki nesztelenül a házból.
Castiel már a terasz végében várt, zsebre dugott kézzel ácsorgott a félhomályban.
- Mit akarsz? - szegeztem neki csöppet se finom hangnemben a kérdést.
- Csak látni akartalak! Egész héten nem jutottam a közeledbe, mert az a pióca rajtad csüngött! - fakadt ki Castiel, és miközben beszélt átölelte a derekam.
Azonnali reakcióm az volt, hogy beleremegett a gyomrom és gyorsabban vert a szívem.
- És ez ilyen későn jutott eszedbe?
- Hát... nem tudtam aludni, így gondoltam meglátogatlak! Mit tökölsz, Vivieni? Miért nem dobod végre az a kis ficsúrt? Nem akarsz velem lenni? - hangjából és az arcáról sütött a szomorúság. Olyan édes volt, hogy legszívesebben össze-vissza csókolgattam volna.
- De igen... - vallottam be és meghatottan a vállára hajtottam a fejem. - Csak veled akarok lenni!
- Akkor meg minek húzod az időt? Miért fájdítod a szívem nap mint nap azzal, hogy hagyod, hogy a stréber ölelgessen és csókolgasson?
- Mert félek összetörni a szívét! - vágtam rá az igazat.
- Az enyémmel játszani meg jó közben? - kérdezte maró gúnnyal.
- Nem, én nem...
- Ne beszélj félre, Vivi! Ha napokon belül nem szakítasz Nathaniellel, én fogok gondoskodni róla, hogy önként hagyjon el téged! - fenyegetett meg, miközben birtoklóan ölelt és a hátamat simogatta.
- Kérlek... Cast... ne sürgess! Megteszem, ígérem szakítok, csak adj még egy kis időt! - kértem remegő hangon. Jól esett, hogy ennyire velem akar lenni, de ugyanakkor meg is rémített, hogy valakitől ennyire függhetek. Ez lenne a mindent elsöprő szerelem? Ami boldoggá tesz és mégis rettegést kelt bennem?
- Nincs több időd, Vivieni! Ketyeg az óra! Tik-tak!
- Ha csak ezért jöttél, hogy követelőzz és terrorizálj, akkor el is mehetsz! - húzódtam el tőle sértődötten.
- Nem, nem csak ezért... - mosolygott szívdobogtatóan, és erősen magához rántott. - Ezért is...
Olyan hévvel vette birtokba a szám, hogy beleszédültem. Úgy csókolt, hogy majd megőrjített és fuldokolva kapkodtam levegő után. Isteni érzés volt a karjában lenni, és átadni magam a forró csókjainak. Nem tudom meddig álltunk ott összefonódva, percekig, vagy órákig, de nem is érdekelt. Vele voltam, ő velem és csak ez számított.
A hosszú csók után elbúcsúztunk, majd visszamentem a szobámba, mintha mi sem történt volna.
Mikor már megint az ágyamba bújtam, akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni, hogy ő szakított-e Deborahval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése