Nathaniel rögtön méregbe gurult, és akkor tudatosult bennem, hogy nem a legszerencsésebben fogalmaztam meg a mondatom.
- Na, persze! A világ kincséért sem lógnál el a mélyen tisztelt Castiel bulijáról! Miért van az-az érzésem, hogy Ő fontosabb neked, mint én?
- Mert ez a rögeszméd! - vitáztunk már megint. - Bebeszélted magadnak, hogy Cast az ellenséged, és hogy utána epekedem! Pedig tévedsz! Gyűlölöm, hogy így viselkedsz! - zúdítottam rá minden felgyülemlett haragom. - Miért nem vagyunk olyanok, mint a többi normális pár? Miért veszekszünk folyton?
- Talán velem van a baj? - húzta fel magát Nath. - Ha igen, akkor most elmegyek!
- Várj! ... Ne menj el! - kaptam a karja után, mert megbántam a kirohanásomat, de durván elrántotta a kezét. Egyenesen az ajtóhoz ment. A fogasról lekapta a kabátját és elment. Kétségbeesetten néztem utána, de nem láttam értelmét utána rohanni. Feldúltan a konyhatérbe menekültem és megálltam a svédasztal mellett. Töltöttem magamnak egy pohár puncsot, hogy megnyugodjak. Villámgyorsan felhörpintettem, és máris jobban éreztem magam. Mostanában elég gyakran veszekszünk Nathaniellel és ennek így nem lesz jó vége. De nem tehetek róla, hogy nem bírom elviselni a gyerekes viselkedését. Ráadásul haragszom magamra is, hisz Nathnak igaza van! Okkal féltékeny és vádaskodik! Istenem, hogy tudok ilyen bűnnel a szívemben vele lenni? Meg fog ölni a bűntudat!
Nem akartam erre gondolni. Pillantásom az asztalon lévő tortára esett, a jó fele már hiányzott. Micsoda bugyuta ajándék volt ez Deborahtól. Ha én lennék Castiel barátnője, valami egyedi és felejthetetlen ajándékkal leptem volna meg, nem egy tortával, amit megeszünk, aztán elfelejtünk.
Hirtelen két kéz ragadta meg hátulról a vállamat.
- Tetszik a Ferrarim?
Összerezzentem, amikor felismertem Castiel hangját. Gyorsan lesöpörtem magamról a kezét.
- Szép. - válaszoltam hűvösen.
- És finom is! Kóstoltad már?
- Nn... nem. Hol hagytad a barátnőd?
- Épp a bátyád meg Kevin szórakoztatja. És a te ölebed?
- Elviharzott. - vallottam be lesütött szemmel. - Megint összevesztünk.
- Gyere, te ünnepelt, táncolj velem! - lépett mellénk Charlotte és erőszakosan elkapta Castiel karját, húzni kezdte a táncolók felé. A srácnak nem volt más választása, engedett az unszolásnak, de a válla felett még visszakiáltott nekem.
- Mindjárt visszajövök!
Magamra maradtam és kedvetlenül leültem a sarokban álló székre. Megint felvillant előttem az elrohanó Nath fájdalmas arca. Gyötrődtem, mert én okoztam neki a szenvedést és a fájdalmat. Ráadásul megcsaltam!!! Ha megtudja, összeomlik!
Hirtelen ötletből vezérelve előkaptam a telefonom az asztal sarkán felejtett kis táskámból.
De mit írjak? Mindenképpen bocsánatot kell kérnem, mert nem akarom, hogy Nath miattam szenvedjen. Remegő kézzel pötyögni kezdtem.
"Kedves, Nath, kérlek ne haragudj! Nagyon sajnálom, hogy veszekedtünk. Fontos vagy nekem, csak nehezen tudom kimutatni! Nem akarlak elveszíteni! Bolond vagyok tudom... de nem akarom, hogy haraggal a szívedben feküdj le! Holnap keress meg és megbeszéljük! Puszi! 👄"
Elküldtem az üzenetet, de amikor ki akartam lépni a menüből, megpillantottam a titkos hódolóm SMS-eit. Vajon tényleg Castiel küldte ezeket? Ideje lenne kiderítenem! Az egyetlen emberhez mentem, aki választ adhat. A telefonnal a kezemben a bárpulthoz mentem, és magamhoz intettem Lysandert.
- Lys, lenne egy perced a számomra?
- Talán... még el kell készítenem három kókuszos koktélt, de rád mindig szakítok időt.
Az orra alá dugtam a mobilom az SMS lovag számát mutogatva.
- Mondd... nem ismerős neked ez a szám?
A fiú a homlokát ráncolva az állát vakargatta.
- Hát... izé....
- Ugye a Castielé? - néztem rá szigorúan.
- Nem lenne szabad megmondanom.
- Szóval igen! - csaptam le rá, mert Lysander csak bizonytalanul hebegett-habogott. - Tudtam! Mindig is sejtettem... Csak azt nem tudom, miért csinálta ezt? Miért szédített, ha neki ott volt a barátnője?
- Nem tudom, kislány! Ezt tőle kell megkérdezned! - válaszolta Lys és sajnálkozó pillantást küldött felém.
- Nyugi, meg is teszem! - válaszoltam elszántan, majd visszamentem a konyhatérbe, ahol eredetileg várnom kellett Castielre. Biztos voltam benne, hogy a fiú amint lerázza Charlotte-ot és Lisát, visszajön hozzám. És nem is tévedtem, alig öt perc múlva felbukkant a házigazda. Még mindig csak álltam ott görcsösen, a telefonom markolva. Fejemben kavarogtak az indulatok és a kérdések, de csak egyet tudtam kinyögni.
- Te vagy az, igaz? - kérdeztem szikrázó szemekkel.
- Én! Mondtam, hogy visszajövök, vagy talán a puhapöcs Nathanielt vártad?
Nagyokat pislogtam. Persze, Castiel nem tudhatta, miről beszélek. Nem tudja még, hogy rájöttem az igazságra.
- Ne merd gúnyolni a barátomat! A szádra se vedd a nevét! Én sem ócsárolom a cuki kis csajodat, pedig a divat ízlése dupla nulla!
- Pont azt teszed, szívem! - nevetett Cast még mindig lazán és vidáman.
- Ne szólíts így! Utálom!
- Igen? Fent még kifejezetten élvezted, hogy ehhez hasonlókat sugdostam a füledbe.
Fülig pirultam a megjegyzés hallatán.
- Hallgass! Megbántam, hogy akkor... elvesztettük a fejünket.
- Meg a ruháinkat, meg az eszünket, meg...
- Csitt, már! - szóltam rá haragosan. - Ne feszegessük a múltat!
- A közelmúltat. - javított ki Cast vigyorogva, aztán hátrafordult, hogy megnézze, merre van Deb. Követtem a pillantását. A kedvese éppen a lemezlovas előtt kacarászott Arminnal, Kevinnel és Kentinnel. Castiel nyugodtan visszafordult felém. - Nem tudom elfelejteni, ami szép és jó.
- Bárkivel jó lehet. - makacskodtam. - Nem kell úgy felfújni a dolgot! Eltöltöttünk együtt néhány kellemes órát... és akkor, mi van? Nem olyan nagy ügy ez.
- Szóval így állunk? - meredt rám Castiel villámló szemekkel. - Nem vagyok neked más, csak egy titkos szerető, akivel jó az ágyban?
Nem akartam elhinni, hogy ezen vitázunk... Komolyan, mint egy véget nem érő szappanoperában!
- Mégis mit vársz tőlem, Castiel? Üldözzelek a szerelmemmel? Na, nem... Attól még, hogy összhangban vagyunk a szexben nem ...
- És a kis Nathanieleddel? - kérdezte a fiú élesen. - Vele jó lefeküdni? Mert szerintem nem! És ezt onnan tudom, hogy túl nagy hévvel adtad át magad nekem, kicsikém! Ki voltál éhezve... rám!
Egyszerre lettem ideges, mérges és pont azért, mert igaza volt!
- Hallgass már! Nem bírom hallgatni a sok sületlenséged!
- Akkor együnk! - kapott fel két papírtányért a házigazda. Vágott két nagy szeletet az autó tortából és az egyiket a kezembe nyomta. Már az evés gondolatától is rosszul voltam.
- Castiel... nekem ez nem kell. - tettem le a tányért az asztal szélére.
- Ne izélj már! Nagyon finom! Csak nem a vonalaidra vigyázol, azért nem kéred? - Cast éhes tekintettel pásztázta végig a testemet. - C-c-c! Ugyan már! Semmi okod a fogyókúrára! Tökéletes az alakod! Legalábbis nekem így nagyon megfelelsz.
Megütközve néztem a szürke szempárba. Ez most bókol nekem?
Sokáig álltunk mozdulatlanul, egymás tekintetébe mélyedve. Akármennyire el akarom taszítani, képtelen vagyok rá!
- Miért csinálod? - kérdeztem nagy sokára. - Miért akarsz az őrületbe kergetni?
- Ezt én is kérdezhetném tőled!
- Helyesbítek: akkor miért csináljuk?
Castiel szája szegletében halvány mosoly jelent meg.
- Azért, mert jó érzés. Élvezem ezt a kuszaságot közöttünk, valld be, hogy te is!
Tehetetlenül viszonoztam a mosolyát.
- Igazad van... sajnos! Mindig is vonzottam és szerettem a bonyodalmakat. De te túlteszel az összes zűrös alakon... Kiborító vagy!
- Te sem panaszkodhatsz! Te vagy a legszeszélyesebb, legőrültebb lány, akit valaha ismertem. És ha már ezt tisztáztuk, most már ehetünk!
Ellenségesen néztem az asztalra tett szelet tortaszeletre.
- Kösz, de nem kérem! Nekem ez túl nagy falat.
- És egy féllel megbirkózol?
- Esetleg.
- Rendicsek. - Cast a villájával lenyesett egy darabot a saját adagjából és a szám elé tartotta. - Akkor megfelezzük az enyémet. Veled szívesen osztozkodom! - mikor szúrósan néztem rá, még hozzátette. - Nyugi, ez tisztességes ajánlat!
Nevetve megadtam magam, mert úgy nézett, mint egy simogatásra vágyó kiskutya. Bekaptam a villáról a felém nyújtott falatot. Élvezettel nyeltem le az epres tejszínes sütit.
- Na, milyen? - kérdezte a fiú.
- Hm... nagyon finom... édes.
- Nem édesebb nálad! - vigyorgott Cast komiszul.
- Kérlek, hagyd ezt... Eleget bókolsz nekem SMS-en keresztül. - böktem ki, ami a szívemet nyomta.
A srác megütközve nézett rám. A szájához emelt villát visszaejtette a tányérra.
- Bizony Castiel - folytattam, és egyenesen a szemébe néztem. - jól hallottad! Tudom, hogy te írogatod nekem a szerelmes üzeneteket. Ne tagadd, tudom és kész!
- Mi... mióta tudod?
- Nagyjából a búcsú éjszakánk óta. Akkor este olyasmiket mondtál, amiket írni szoktál, és összeraktam a kirakóst. Száz százalékig nem voltam benne biztos, de ma Lys megerősített.
- Elárult a köcsög?
- Nem akart, de erősen hatottam rá. - válaszoltam büszkén.
- Na, ezt el is hiszem! Neked senki sem tud ellenállni! - mosolygott a fiú. - És haragszol az üzikért?
- Az egészben az a meglepő, hogy nem! Kellene, de nem tudok... Viszont az érdekelne, hogy miért küldted őket?
- Nem tudom. - vont vállat közönyösen Castiel. - Valami kényszert éreztem, hogy írjak és kápráztassalak el szép szavakkal. Ráadásul azt akartam, hogy ne szakadjon meg teljesen köztünk a kapcsolat. Egy álnév mögé bújtam és élveztem, hogy levehetlek a lábadról a cuki kis SMS-ekkel. - vallotta be Cast érzelmesen. - Közben meg majd belehaltam, ha Deborah-hoz kellett érnem.
- Én azt hittem boldogok vagytok. - mondtam meglepődve.
- Mert ezt hitettem el veled, és mindenki mással, sőt a végén még magammal is. Pedig ez nem volt így! Én csak veled akarok lenni! Csak veled, nem Debbyvel! Iszonyú féltékeny vagyok Nathanielre, mert azt teheti, amit én akarok. - Mikor felháborodva pillantottam rá, még hozzátette. - Ez az igazság! Tudod, nagyon jól!
- De... de... Castiel! - nyögtem, és azt hittem álmodok. Olyan jó volt ezt hallani, de féltem is ettől az érzéstől. Egyetlen szerelmem olyasmit mond, amit már régóta hallani akarok... csak már nem tudok hinni neki és rettegek attól, hogy ez nem a valóság. Másrészt meg ugye, ott vannak a kedveseink!
- Nincs de! Amint lehet szakítok Deborahval! Neked is ezt kellene tenned... és akkor már semmi sem állhatna közénk! Mi ketten olyan boldogok lehetnénk, hogy a föld is beleremegne. Hát nem egyet akarunk? Te engem, én meg téged! Vivien, légy velem örökre! Pokoli az életem nélküled! - Cast szenvedélyesen nézett rám, majd letette a tányért az asztalra és megfogta a bal kezem.
Legszívesebben azonnal a nyakába ugrottam volna, hisz hónapok óta vártam, hogy ezt mondja, de visszatartottam magam. Biztos csak álmodok! Ez képtelenség...
Ha a szívemre hallgatnék, most rögtön igent mondanék. De nem... észnél kell lennem! Okosan fel kell térképeznem a helyzetet. Minden vágyam az volt, hogy Castiellel legyek, de gondolnom kell Nathanielre is. Szegény fiú teljesen összetörne lelkileg, ha megtudná, hogy igazából menthetetlenül szeretem az "ellenfelét". Ugyanúgy szenvedne, mint Deb, amikor megtudta, hogy Cast félrekavar. Én nem vagyok Castiel, hogy lazán végig nézzem egy hozzám nagyok közel álló személy szenvedését. Nem vagyok szívtelen! Nem akarom megbántani Nathanielt... csak hát Castielt sem! Most mi legyen? Nath vagy Castiel? Szerelem vagy együttérzés? Melyik az erősebb bennem?
- Nos, mit válaszolsz, Vivieni? - térített vissza a valóságba Cast hangja. - Az előbb Dake megzavart minket. De most ki vele, mit akarsz?
- Nem! - vágtam rá határozottan.
- Mit nem?
- Amit mondtál: mindenre nem!
A fiú arca elsötétült.
- De miért nem? Azt hittem, egyet akarunk.
- Nem... Nem kezdek veled új életet, nem téged akarlak és nem hagyom el Nathanielt! - vágtam rá ridegen, de nehéz volt kimondani, és reméltem, jól leplezem előtte a fájdalmam.
Castiel úgy nézett rám, mintha egy bolondok házából szökött őrült lennék és dühbe gurult.
- Nem mondod komolyan, hogy Nathanielt választod!
- De igen... Ő nagyon sokat jelent nekem!
A fiú már szinte tajtékzott a dühtől. Úgy látszik, nem akarta elfogadni a döntésem.
- Nem igaz! Ha olyan sokat jelentene, akkor nem gabalyodtál volna össze velem odafent!
- Igenis szeretem őt! - makacskodtam. - Attól még, hogy ellenállhatatlan testi vágy köt hozzád, még a szívem Nathé.
- Nem lehet... - csóválta a fejét letörten Cast. Látszott rajta, hogy nagyon elkeseredett. De még mindig harcolt. - Pedig azt mondtad, szeretsz! Határozottan emlékszem, hogy többször is kimondtad, hogy "szeretlek"!
- I.… igen, kimondtam, mert úgy is volt... De ez azelőtt volt, mielőtt megszerettem Nathanielt. Irántad már elmúltak az érzéseim. Vége a fellángolásnak.
- Ezt nem hiszem el! - Cast megragadta a csuklóim és bevonszolt a hűtőszekrény takarásába. Így elbújtunk a véletlen felénk tévedő kíváncsi tekintetek elől. A mellkasához szorított és egyből gyorsabban kapkodtam a levegőt. Féltem attól, mit akar és attól, én, hogy reagáljak. A tüzes pillantása semmi jót nem ígért.
- Eressz el! - sziszegtem, mert remegés futott végig a gyomromban.
- Eszemben sincs! - súgta Cast és ajkával lecsapott az enyémre, mint egy éhes héja a védtelen áldozatára. Nem volt erőm küzdeni ellene. Először csak eltűrtem, majd egyre nagyobb szenvedéllyel viszonoztam Castiel forró csókjait.
A hosszadalmas csók után elengedett és a szemembe nézett.
- Itt a bizonyíték, szívem! Te engem akarsz!
- Ugyan már, Castiel... - elléptem előle, zavaromban nem mertem a szemébe nézni. Visszahőköltem az asztalhoz. - Egy csók semmit sem bizonyít!
- Akkor ezek után mondd, hogy őt szereted!
- Őt szeretem... őt szeretem... Nathanielt szeretem... Téged csak kívánlak. - hazudtam szemrebbenés nélkül. Tehát ebben is igaza volt. Minél többet füllentünk, annál könnyebben megy.
- Általában az ember azt kívánja, akit szeret!
- Úgy látszik, nálam nem így működnek a dolgok! Nathaniel a társam, a támaszom, a párom... az életem.
És ebben a pillanatban, mintha csak Nath érezte volna a szavaimat, válaszolt az SMS-emre. Felkaptam az asztalról a mobilom és olvasni kezdtem.
"Hát lehet rád haragudni, Vien? Bocs, hogy felkaptam a vizet és igazságtalan voltam veled! Szeretlek és imádlak! Te vagy a mindenem! Délután beszélünk! Csók! 💓"
- Az ölebed? - kérdezte Cast gúnyosan.
- A kedvesem. - javítottam ki rosszalló tekintettel.
- Nem bírom elfogadni a kapcsolatotokat, hányszor mondjam még el? Bepöccenek, ha együtt látlak benneteket! Ha nem szakítasz vele önként, akkor majd én teszek róla, hogy a kis szerelmed megtudjon egy-két dolgot és elhagyjon!
- Ezt nem teheted, Castiel!!! Én sem álltam közéd és Deb közé! Ha egy szót is szólsz neki... én... én nem állok jót magamért!
- Mégis mit tudsz tenni? - provokált.
- Mondjuk akkor én is elmondok mindent Debby-nek. - mondtam ki, ami először eszembe jutott.
- Ó, tedd csak meg nyugodtan! Annál jobb lesz nekem! Menj oda hozzá most azonnal!
Egy pillanatig csábítónak találtam az ötletet, de aztán mégis elvetettem. Ha Cast tényleg szakítani akar vele, akkor csak szívességet tennék neki. Nem akartam megkönnyíteni a helyzetét.
Gyorsan kitaláltam mást.
- Nem. Inkább Tonynak fogok mindent elmesélni! Elmondom neki a mi kis történetünket, és akkor hess barátság! Szóba sem fog állni veled, ha megtudja miket műveltél velem!
Castiel megharapta a szája szélét, de úgy látszik, nem hatott a fenyegetésem, mert fölényesen válaszolt.
- Csak nyugodtan, de majd elmondom neki az én verziómat! Elmondom, hogy te bolondítottál meg... hogy te csábítottál el!
- Nem hinné el... én vagyok a húga! - érveltem dühösen.
A fiú kárörvendően nevetett.
- Na, látod, pont ezért hinne nekem! Ismer téged. Tudja, milyen vagy, amikor beléd bújik a kisördög. Sőt, elmesélem, milyen rámenősen szedted fel Dakotát, Nathanielt, meg azt a hogyishívjákot... Danielt a dizsi mögött!
- Aljas vagy! - szidtam mérgesen, mert tudtam Tony kinek hinne.
- Te meg áltatod magad, bébi! - maradt az eredeti témánál Castiel. - Azt hiszed, boldog lehetsz a kis pincsikutyáddal? Hát nem! Soha senkivel nem leszel olyan boldog és felszabadult, mint velem! Ez biztos.
Jaj, csak ne lenne ennyire igaza! - sóhajtoztam, de persze egészen mást mondtam.
- Ne légy beképzelt, Castiel! Nem te vagy az egyetlen jó pasi a világon! Nem csak téged szerethetlek! Az, hogy kívánsz, nekem nem elég! Tudom, hogy akarsz engem, de ez túl kevés a szerelemhez! Márpedig én nem járok olyannal, akit nem szeretek!
- Ez azt jelenti, hogy szereted Nathanielt? - firtatta megint a fiú. - Azért kezdtél járni vele, mert beleszerettél?
- Az elején még nem...
Castiel durcásan legyintett.
- Jó, elég, ne folytasd! Elhiszem a mesédet. Elfogadom, és megpróbálom megemészteni. Egy darabig még maradok Debbel, bár nem tudom meddig bírom még! Ha minden kötél szakad elhagyom, de még hitegetem, mint te a kis drágádat!
- Hallgass! - kiáltottam rá indulatosan.
- Ne haragudj! - Cast felemelte a kezét és megsimogatta az arcom.
Ebben a pillanatban ért oda hozzánk Deborah.
- Na, de.… ti meg mit csináltok? - kérdezte a barna lány és ellenségesen nézett ránk.
Castiel zavartan leejtette a kezét.
- Semmit, mókuskám! Én épp csak... Vivi összemaszatolta az arcát a tortával és letöröltem.
- És ízlik a tortám? - kérdezte Deb, úgy mintha minimum ő sütötte volna.
De vak az a lány. - gondoltam reménytelenül. - Nem veszi észre, hogy a barátja rám van kattanva? Nem érzékeli a feszültséget?
- Igen... nagyon finom. - válaszoltam, pedig már arra sem emlékeztem milyen ízesítésű.
Deb csak mosolygott, aztán a barátjába karolt és bájosan pislogott rá.
- Drágám, azt hiszem megfájdult a fejem a sok pezsgőtől... Bár még csak három óra, szeretnék hazamenni. Csak a saját ágyamban tudom kialudni magam! Jó lenne, ha valakivel hazavitetnél.
- Máris, kicsim! Menj, keresd meg a kabátod, addig beszélek Kevinnel!
Deb el is ment, de Cast még mellettem maradt.
- Vivieni... kérlek maradj még itt, míg hazavisszük Debby-t! Addig kinevezlek háziasszonynak. El ne szökj, mert ha visszajövök, fontos mondandóm van és kérek még egy szívességet.
Egyszerűen nem tudtam haragudni rá. Mosolyogva bólintottam.
- Rendben, de jobb, ha sietsz vissza! Ha későn jössz, eladom a házat! - tréfáltam.
- Oké... csak magadat ne! - kacsintott, aztán otthagyott.
Szemmel követtem és láttam, hogy a bárpultnál Kevinnel tárgyal. Cast elhessegette a lányokat maguk körül, aztán pénzt nyomott a sofőr kezébe. Nemsokára csatlakozott hozzájuk Deb tigris mintás bundában és egy óriási fekete ridiküllel. A lány mindenkinek mosolyogva integetett, aztán elmentek.
(FOLYT KÖV....)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése