- Helló, Cast! Nem is vártalak! - jegyezte meg meglepetten Tony.
- Mert már megyek is. Kész vagy, Vivien? - mosolygott rám szívdöglesztően.
- Mindjárt! - kiszaladtam az előtérbe, felhúztam a cipőm és magamra kaptam egy vékony, kék kabátot. - Mehetünk! - kiáltottam be.
- De.… hová mentek? - kérdezte döbbenten Antony.
- Moziba! - kiáltottam be.
- Igen. Ha nem baj, elviszem a hölgyet a Plázába, természetesen minden hátsó szándék nélkül. - mosolygott anyura Castiel.
- Micsoda úriember! Még kéredzteti a lányomat! - válaszolta viccesen a szülők gyöngye. - Ilyen vőlegényt képzelek a lányom mellé! Te biztos kordában tudnád tartani ezt a kis szeles boszorkányt!
- Hát... nem biztos! - kacagott a fiú.
- Hallom ám! - kiáltottam be durcisan.
- De Vivivel csak barátság van köztünk. - hangoztatta Castiel.
Kijelentésétől úrrá lett rajtam a fájdalom. Ezek után mondjam meg anyámnak, hogy a kedves haverommal összehoztunk egy gyereket a nagy barátságban? Mi ketten... Castiellel!
- Menjünk már! - kiáltottam türelmetlenül.
- Ezek a nők! - sóhajtott a vörös srác, aztán búcsúzott. - Viszont látásra!
- Sziasztok! - kiáltott utánunk a bátyám.
- Viszlát! Jó szórakozást! - integetett anya is.
Végre elhagytuk a házat.
***
- Készülődik valami kettejük között? - kérdezte Tonytól gyanakodva Angela.
- Nem tudom. - ismerte be a szőke fiú. - De valószínűtlennek tartom, hogy egymásba szeretnének. Folyton hadi állapot uralkodik közöttük. Csodálkozom is, hogy a sok veszekedés ellenére most mozizni mennek. Talán megjött az eszük. Inkább legyenek jóban, mert iszonyú amikor marják egymást.
- Tudod, fiam, nekem nagyon gyanúsok ők ketten... Hirtelen jött ez a fene nagy barátság.
- Feleslegesen aggódsz, anyu! - legyintett Antony, aki fekete melegítőt viselt zöld pulcsival. - Vivica szereti Nathanielt, Castnak meg ott van Deb. Nem hiszem, hogy a kicsi hugi belemenne ilyen marhaságba, főleg meg Castiellel!
- Jaj, Tony! Tudod, hány ilyen kapcsolat született már a történelemben?
- Lehet... de akkor is rémeket látsz, anyukám!
- Valahogy rossz előérzetem van a lányommal kapcsolatban.
***
Castiellel már az utcán sétáltunk. Balra akartam térni a főtér felé, de megragadta a karom és finoman a másik irányba húzott.
- Változott a terv! - közölte lazán.
- Mi? Nem mozizni megyünk?
- De, filmet fogunk nézni... Csak nem a Plázában!
- Egy másik moziba?
- Nem. Nálam megyünk! Anyu vett egy házimozirendszert, gondoltam veled kéne felavatnom először.
Ettől rögtön megszólalt a fejemben a vészcsengő.
- Ná... nálatok? Biztos, hogy ez jó ötlet?
- Miért ne? - vont vállat közönyösen Cast, miközben gyengéd erőszakkal húzott a házuk felé. - Csak nem félsz kettesben maradni velem?
- Nem! - vágtam rá bátran, de azért volt némi igaza. - De nem látom értelmét, miért nem a moziba megyünk.
- Csak nem gondolod, hogy a reggeli rosszulléted után beviszlek egy túlzsúfolt, bűzös, mocskos moziba? Nálunk sokkal jobb lesz, majd meglátod! Na... benne vagy?
- Benne. - válaszoltam és a földig szidtam magam, amiért nem tudok nemet mondani. - És köszönöm a törődésed. Örülök, hogy aggódsz értem.
- A barátokért mindent - főleg, ha ilyen szépek. - bókolt Castiel elbűvölően mosolyogva.
- Meglepsz engem, Castiel! - vallottam be vidáman. - Sántikálsz valamiben?
- Én? Semmiben!
Olyan ártatlan képet vágott, hogy teljes szívemből nevettem rajta.
- Olyan sunyi fejet vágsz! Pont úgy érzem magam, mintha az oroszlán barlangjába készülnék besétálni!
- Rémeket látsz, tündérem!
Elértük a házat. A lakótérben Cast udvariasan lesegítette rólam a kabátot, lerakta a fotel karjára, aztán hellyel kínált. A kanapéra huppantam és rögtön feltűnt a plazma tévé mellett a két hosszú, álló hangfal és fent a helység sarkaiban a kisebbek. Cast játszotta az udvarias házigazdát.
- Iszol valamit?
- Egy üdítő jól esne.
- Hozok baracklét. Jó lesz?
- Tökéletes.
Cast eltűnt a konyhatérben.
Mikor visszajött a kezembe nyomott egy pohár innivalót. A másikkal a kezében leült mellém.
- Rosszul vagy? Nem olyan vagy, mint szoktál lenni.
- Semmi bajom, csak elgondolkodtam. - próbáltam ködösíteni.
- És min? Ha szabad tudnom?
- Csak az élet dolgain. Castiel... kérdezhetek valamit?
- Persze, nyugodtan. - a poharát az asztal sarkára tette.
- Mit csinálnál, ha Deborah terhes lenne? - böktem ki gyorsan.
- Beszéltél vele? Gyereket vár? - kérdezte egyszerre döbbenten, idegesen és mérgesen.
- Nem... de kérlek, válaszolj!
- Fogalmam sincs! Először kétségbe esnék... Aztán megbeszélném vele. A mostani helyzetben simán kinézem belőle, hogy így akarna megfogni. Nem adnám meg neki ezt az örömet. Rábeszélném az abortuszra. Nem kényszeríthet házasságba, amikor nem szeretem. Lehet nem is az enyém lenne a kölyök... apasági tesztet is csináltatnék!
Sajnos a faggatózásommal nem lettem okosabb. Az én helyzetem más. Nem akartam ezt a babát... és Castielt sem magamhoz láncolni. Főleg, ha nem szeret...
- Á.… értem.
- Vivien... miért érdekel ez a téma?
Kérdésétől összerezzentem és felocsúdtam a gondolataimból.
- Ó.… csak mert Kim mesélte, hogy egy régi barátnőnk bekapta a legyet, és a pasija rögtön elhagyta. Megviselt a dolog, nagyon sajnálom a lányt. - füllentettem gyorsan.
Castiel könnyedén átölelte a vállam.
- Túl érzelmes vagy, kicsikém!
Eltoltam magamtól. Nem azért, mert nem akartam a közeledését, hanem azért, mert nem érdemeltem meg a szánalmat, hisz a hazugságom váltotta ki belőle a baráti gesztust.
- Nyugi, bébi, nem volt szándékomban leteperni téged, csak vigasztalni próbáltalak. - nézett rám szúrósan.
- Tudom. - sóhajtottam és gyorsan eltereltem a témát. - Na, mi lesz a DVD-zéssel? Remélem Robos filmet nézünk!
- És ha nem?
- Akkor hazamegyek! - ugrottam fel nevetve.
Castiel vigyorogva elkapta a derekam és visszarántott a kanapéra.
- Csak vicceltem, angyalom! A bátyád elárulta, hogy a Twilight Saga a kedvenc filmed!
- De már kívülről fújom!
- De a Hajnalhasadást még nem láttad, ugye?
- Nem! De nem mondod, hogy neked megvan és meg akarod nézni! - mondtam csodálkozva.
- De igen. A kedvedért végig nézem veled!
- Szuper! Nézzük meg, nézzük meg! - kértem izgatottan.
Castiel jóízűen nevetett.
- Tudtam, hogy maradásra bírlak!
- Igazából el se akartam menni... - nevettem.
- Sejtettem, te kis boszorka!
A tévéhez lépett és elkezdte beüzemelni.
- Tegyek a mikróba pattogatni kukoricát? - kérdezte, miközben betette a filmet a lejátszóba.
- Nem, kösz.
- Akkor nem ennél fagyit?
- Fagyit? - kérdeztem csodálkozva és a nyál összefutott a számba.
- Igen, mindig van a fagyóban, csoki és vanília. Hozzak?
- Hm... jó lenne.
- Akkor hozok!
- De akkor lemaradsz az elejéről! - figyelmeztettem, mert már elindult közben a film.
- Az még nem gond.
Úgy öt perc múlva visszajött Castiel egy megpakolt tárcával. A két kehely fagyin kívül hozott még két pohár üdítőt, egy tányér csokis kekszet, nápolyit és egy pohárba ropiszálak voltak állogatva.
- Piknikelni készülsz? - tréfáltam.
- Ne bolondozz, inkább edd meg a fagyid, mert ha megolvad már nem finom!
A kezembe nyomott egy kehelyet és egy ezüstözött kiskanalat.
Jóízűen elkezdtem enni. Tényleg jólesett a desszert.
- Hm, ez isteni finom! Az idén először eszek fagyit!
- A hasad mellett a filmre is figyelj! Bár máskor is eljöhetsz, hogy újra és újra megnézzük! - mosolygott Cast kedvesen.
A hasam említésére ösztönösen és alig észrevehetően oda tettem a kezem.
Istenem, mi van, ha tényleg egy kis élet növekszik bennem? Mit kezdek vele?
Jó fél óráig némán néztük a filmet. Már Edward és Bella nászúton volt javában, Cast meg jobb kezét a kanapé háttámláján tartotta kinyújtva, a ballal az ölében lévő pohárból eszegette a ropit. Unatkozva feszengett mellettem.
- Fel kellett volna hevíteni egy kicsit a művésznőt. Nekem annyira nem természetes a viselkedése, a szenvedélye meg pláne nem.
- Azt hittem, hogy a fiúk álma az ilyen típusú színésznő, mint Kristen.
- Én a hús-vér nőket többre tartom, mint az ilyen megcsinált szépségeket. - mondta Cast és közben a keze a karfán lejjebb csúszott és megérintette a hajam.
Rögtön bizseregni kezdett a fejbőröm, mégis kitartóan arra figyeltem, mi történik a tévében. Nem szabad kimutatnom, mennyire nagy hatással van rám ez az apró érintés is.
- A férfiak jobban szeretik, ha valami rejtve maradt. - maradt a témánál Castiel. - Egy kis titokzatosság sokkal izgalmasabb ennél.
Hirtelen megéreztem, hogy a keze a hajtincseimmel játszadozik.
- Mit csinálsz? - pillantottam rá zavartan.
- Semmit... csak...
Melegem lett a tekintetétől. Most meg fog csókolni, ebben biztos voltam. Teljesen a fiú bűvkörébe kerültem.
- Ne! - suttogtam, de a tiltakozásom nem sikerült valami meggyőzőre.
Lassan megsimogatta a hüvelykujjával az ajkaimat és finoman szétnyitotta. Veszélyes fény villant meg a szemében, és csak ekkor vettem észre, hogy öntudatlanul az ujját harapdálom. Ijedten húztam hátra a fejem. Ha most megcsókol, elvesztem! Nem akarok őrültséget csinálni!
- Még mindig nem tudom elfogadni, hogy Nathaniellel vagy! Belebolondulok, ha arra gondolok, hogy egy újjal is hozzád ér! Követelem, hogy szakíts vele! - fakadt ki Cast indulatosan.
- Nem kérhetsz tőlem ilyesmit, pláne meg nem követelhetsz! Nagyon visszataszítóan viselkedsz! - pattantam fel mérgesen. Cast is felállt és elém lépett.
- Meglehet... - dünnyögte. - De nem ő a neked való! Egy jó szerető csak a kedvesével törődik, mindegy neki mikor, hová mennek, nem foglalkozik tudományos matekpéldákkal a szeretett lány helyett. Tudom, hogy elhanyagol téged, valami hülye matekverseny miatt, csiripelték a madarak... Mindent meg kéne tennie, hogy boldoggá tegyen... Az igazi szerető nem tud másra gondolni, csak az imádott nő selymes bőrőre, parfümje illatára és a csodálatos kék szemére.
Bosszúsan hátravetettem a fejem.
- Gondolom, azt hiszed, te jó szerető vagy!
- Nem hiszem, tudom!
Már majdnem kicsúszott a számon, a felszólítás, hogy bizonyítsd be, de az utolsó pillanatban sikerült lenyelnem. Képtelen voltam a szívemnek és a testemnek parancsolni. Jobbnak láttam, ha menekülőre fogom. Szó nélkül sarkon fordultam és elindultam az ajtó felé.
- Nincs semmi mondanivalód? - tudakolta fölényesen Castiel. - Nem véded meg a kis hercegedet?
Szikrázó szemekkel pördültem meg és felé fordultam.
- Rendben van. Ha ezt akarod hallani, kimondom! Szerintem azért pikkelsz Nathanielre, mert okosabb nálad! Szellemileg fölötted áll!
Cast legalább tíz másodpercig kővé dermedten állt. Aztán néhány lépéssel előttem termett és rám szegezte a tekintetét. Durván megragadta a két vállam és rázogatni kezdett.
- Mondd még egyszer! - parancsolta halkan, túlságosan is halkan.
Éreztem, hogy bocsánatot kellene kérnem. Jobban tenném, ha visszavonulnék, mert ebből baj lesz, de a büszkeségem és a makacsságom nem engedte. Inkább merészen felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Jól hallottad!
Hallgatásunktól szinte sistergett a levegő, de volt benne valami más is, veszélyes, amitől a hideg futkosott a hátamon.
Castiel magához húzott. Keze végigsiklott a karomon, a vállamon és végül a tarkómon.
- Kételkedsz a szellemi képességeimben? - kérdezte rekedten, aztán ajkamra tapasztotta a száját.
Ahelyett, hogy eltoltam volna magamtól, belekapaszkodtam széles vállába, szétnyitottam a szám és hozzásimultam, hogy még közelebb érezzem magamhoz.
Amikor remegni kezdett a térdem, Cast megtartott, majd magához szorított és megemelt.
Belefúrtam az ujjaim a hajába és készségesen viszonoztam a csókot. Castiel karjaiban minden gondom elfelejtettem... Elfelejtettem Nathanielt, elfelejtettem Deboraht és elfelejtettem a babát, aki talán bennem növekszik. De amikor újra talajt éreztem a lábam alatt, pánikozva eltoltam magamtól.
Mit műveltem? Túl kihívóan viselkedtem! Kétségbe vontam a férfiasságát és megsértettem a büszkeségét... és pont azért ingereltem, mert ilyen vad és zabolátlan csókra vágytam! Szánalmas vagyok!!! És a barátságnak immár megint lőttek!!!
A szemébe néztem. Cast komoran viszonozta a pillantásom. Hátráltam egy lépést, aztán még egyet.
- Castiel... én nem akarom... ez nem... - hadartam zavarodottan és már a kanapé előtt topogtam.
- Mit nem? - zihálta, és ismét átölelt. - Nem olyan kellemes, mint a matekzseniddel? Vagy már annyira beképzelt lettél, hogy nem elég neked egy magamfajta bunkó?
Arcomat elöntötte a pír a méregtől. Miből gondolja, hogy beképzelt lettem? Mégis mit képzel???
A mellkasának feszítettem a kezem és megpróbáltam eltolni magamtól. Nemsokára Cast elengedett.
- Mi történt? Nem szórakoztad ki magad, tegnap este Debbyvel? Nem tud kielégíteni? - kérdeztem fagyosan.
- Hát téged Nath?
- Mire gondolsz? - próbáltam kibújni a válasz alól. Nagyon nem tetszett, hogy ilyen irányba terelődött a beszélgetésünk.
- Ezek szerint a múltkor hazudtál és mégis lefeküdtél vele?
- Nem hazudtam! Még nem jutottunk odáig!
Leolvastam Castiel arcáról a megkönnyebbülést, és egy rövid pillanatig azt gondoltam, fontos neki, amit most megtudott. De csalódnom kellett. Cast a konyhatér felé indult. Nem akartam, hogy ez tisztázatlan maradjon. Utána eredtem és elkaptam a karját, magam felém fordítottam.
- Számított volna neked... ha mégis megtörtént volna?
Castiel jó darabig hallgatott. Nehezen válaszolt.
- Igen. - nyögte ki. - Most elégedett vagy?
Megint el akart fordulni, azonban szorosan markoltam a karját.
- Nem érem be ennyivel! Azt is tudni akarom, miért?
Cast sokáig meredt rám szótlanul, az idegeim ettől pattanásig feszültek.
Tovább makacskodtam.
- Miért számított volna? Miért zavarna, ha lefeküdnék Nathaniellel?
- Fogd be a szád, Vi...
- Vagy ha minden éjjel másik pasival bújnék ágyba?! Mit számítana? - kérdeztem kegyetlenül. Mindenképpen tudni akartam ezt. Már csak a gyerek érdekében is jó lenne tisztázni az apuka érzelmeit.
- Mi közöd?... - kérdeztem suttogva, mert még mindig hallgatott.
Lélegzetvisszafojtva vártam a választ....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése