Még nyolc óra előtt megkaptam Nathanieltől az ajándékom. A fiú szerény mosollyal az arcán állt meg előttem, koptatott farmerben és fekete bordázott garbóban. Egy apró szív alakú bársonydobozt nyomott a kezembe.
- Ez a tiéd!
Meghatottan nyitottam ki a kis dobozt. Egy vékony ezüst karlánc volt benne. A lélegzetem is elakadt. A torkomban gombóc keletkezett, mert úgy éreztem, meg sem érdemlem...
- Ó, Nath... Ezt igazán nem kellett volna! Ez biztos drága volt! Ne költsd rám a keservesen megkeresett pénzed!
- Semmi pénzt nem sajnálok olyasmire, amivel örömet szerezhetek neked! - Nath kivette a kezemből a láncot és felcsatolta a csuklómra.
- Nagyon szép, köszönöm! - suttogtam könnybe lábadt szemekkel. És igazából azért tört el nálam a mécses, mert nem tudom értékelni ezt a csodálatos fiút. Nem értem, miért nem tudom szeretni ezt a nemes, meleg szívű pasit. Minél tovább halogatom, hogy bevalljam ezt neki, annál rosszabbul fog esni neki, mert az együtt töltött idő alatt, csak még jobban belém szeret.
Csodáért fohászkodtam, hogy egy csapásra bele tudjak szeretni Nathanielbe.
Első óránk ircsi volt. Szomorú, csalódott verseket olvastunk és ez csak még jobban letört. Ráadásul, ofő órán beszélgetőt játszottunk. A tanárnő érdekes kérdéseket tett fel nekünk, mi pedig elmondtuk a véleményünket.
- Mindenféle kijelentéseket teszek, jelentkezzen, akivel már megtörtént, vagy csak mondjátok el, mit gondoltok! Ez olyan csapaterősítő játék. - közölte a tanárnő. - Az első: lány vagyok és verekedős!
- Hát... én már vertem meg a nyáron egy lányt, mert a jelenlétemben rácuppant a barátomra. - vallotta be pironkodva Capucine.
- Jól tetted! - nevetett Kim.
- Én is verekedős vagyok. - ismerte be Lisa. - Ha kell, egy fiúba is belekötök.
- Kemény csajszi! - kiáltott oda neki Dakota félig viccesen, félig komolyan.
- Szerelmes voltam egy rokonomba. - hozta fel az újabb témát a tanárnő.
Percekig csend volt, senkinek nem volt hozzáfűzni valója a dologhoz. Végül mégis Rosa szólalt meg.
- Általános iskolában minden lánynak volt képzeletbeli barátja, sztár vagy sportoló, akiért rajongott. Nos... nekem az unokabátyám, Dylen volt a rajongásom tárgya. Tetszett, hogy törődik velem és kedves hozzám. Kicsit beleestem abban az időben, de szerencsére hamar kinőttem ezt a butaságot...
Hátul néhányan nevettek. Én nem ítéltem el Rosaly-t. Hisz kisebb koromban én is bele voltam bolondulva a bátyám egyik haverjába.
- Túl fiatal a házassághoz... - dobta fel az újabb témát a oszi.
- Szerintem, ehhez még mind fiatalok vagyunk! - vágtam rá zsigerből.
- Így van. - bólogatott Iris. - Még ráérünk a házassággal. Előbb tanulni kell, aztán biztos jövőt teremteni magunknak, és csak utána jöhet a családalapítás.
- Igazad van, Iriske. - helyeselte Armin is.
- A barátom/barátnőm elcsábította a páromat! - váltott a tanárnő.
Castiel hátul gúnyosan kacagott. Ez feldühítette Nathanielt, mert mérgesen megszólalt.
- Sajnos velem megtörtént!
Az osztályon kíváncsi moraj futott végig. Nath pedig könyörtelenül folytatta.
- Nagyon szerelmes voltam Irisbe, de a köcsög Castiel lecsapta a kezemről!
Még nagyobb hangzavar keletkezett, én meg csak tehetetlenül ültem. Tudtam, hogy a téma kellemetlen Nathanielnek és nem értettem, miért kiabálja most szét az eddig titokban tartott történetet.
- Azért nem kellett nagyon erőlködnöm! Mindig is jobb voltam a csajoknál! - provokálta nagyképűen Cast.
- Fejezzétek be! - szólt rájuk pipacs piros arccal Iris. - A múltnak ezt a részét már eltemettük!
- Ssss! Tovább megyünk! - intette le őket az osztályfőnök. - Csak a pénzed érdekel!
- Én már összeakadtam néhány lánnyal, akinek ez volt a mottója. - húzta el a száját Jade.
- Néha már azt hiszem, az én barátnőm is így gondolja. - bökte ki Castiel.
Capucine felháborodva fordult hátra.
- Hogy mondhatsz ilyet? Nem gondolhatod komolyan, hogy Deb... ő imád téged, csak te nem látod!
- Tudom, tudom... - legyintett Cast.
A tanárnő gyorsan hozta a következő mondatot, nehogy megint vita robbanjon ki.
- Fiatalon gyereket szülni...
- Őrült nagy ostobaság. - vágta rá Charlotte.
- Gyereknek gyerek nem való! - rikkantott Lysander.
- Ja-ja... - bólogatott Viola is.
- És mit gondoltok a bosszúállásról? - kérdezte az ofő.
- Én bosszúálló típus vagyok. Ha megcsal, visszacsalom. - közölte Lisa vagányul.
- Ezzel én is így vagyok. - mondta Gabriel.
- A fiú lány barátság... - jött az újabb téma.
- Erre csak annyit mondanék, hogy előbb-utóbb az egyik fél biztos többet érez, és az tönkretesz mindent. - mondta ki a véleményét Castiel.
Kényelmetlenül feszengtem a székemen. Tudtam, hogy nekem szól a célzás és azt is, hogy igaza van. Hátra lestem Castielre, de azonnal vissza is fordultam, mert kétértelmű pillantásokat vetett rám.
Jaj, Castiel! Milyen játékot játszol már megint?
Közben újabb téma röppent fel: viszonzatlan szerelem.
Na, ehhez aztán nem akartam hozzászólni. Az óra további részében, nem tudtam odafigyelni. Csak csendesen kuporogtam a székemen, amikor hirtelen rám jött a szédülés és a hányinger. Öt perccel óra vége előtt muszáj volt kikérezkednem a mosdóba, mert attól féltem, kidobom a taccsot.
Rohantam is a földszinti WC-be. Miután viszont láttam a reggelimet, kicsit megkönnyebbültem, de a szédülés csak nem akart elmúlni. Hallottam, hogy valaki bemegy a szomszédos WC-be, de nem érdekelt. Pokolian forgott velem a világ. A mosdókagylóhoz mentem, kiöblítettem a szám, aztán a markomból ittam egy jókora adag vizet. Az agyam közben lázasan járt.
Rosszullét... nem az első mostanában. Gyomorrontás nem lehet, mert szinte alig eszek. A filmekben mi ilyenkor az első reakció? Terhes lennék? Ó, egek! Mi van, ha az vagyok? Benne van a pakliban, hisz mostanában nem egyszer szeretkeztem Castiellel. Többnyire óvszert használtunk, de mi van, ha kilyukadt? Vagy... jaj, mikor beszökött a szobámba nem védekeztünk. És ha visszaszámolok az időben... jó ég! Már a múlt héten meg keltett volna jönni!!! Nem, nem, nem! Nem lehet... de tényleg minden jel arra utalt, hogy terhes vagyok. Ebben a zaklatott állapotban talált rám Kim.
Épp a folyó víz alá tartottam a csuklóm, mert valahol azt olvastam, ez segít ájulás esetén.
- Jaj, Vivi! Mi a baj? A tanárnő küldött utánad, mert aggódik, ahogy én is. Mi történt veled?
- Semmi... csak megszédültem egy kicsit.
- Megtámadott egy vírus, vagy gyomorontásod van? - sorolta az aggódó barátnő.
- Nem... azt hiszem, nagyobb a baj.
- Mi? - Kim arcára kiütött az értetlenség.
- Mostanában többször rosszul lettem, émelygés, hányás, szédülés... és most számoltam vissza, hogy már több, mint egy hete késik!
- Csak nem terhes vagy?
- Nagyon úgy fest, hogy igen... és ettől totál kész vagyok! - pánikoztam.
- Akkor gratulálok! Nathaniel apuka lesz?
- Apuka az lesz, de nem Nath! - legszívesebben sírva fakadtam volna, de nem mertem. Hogy magyaráztam volna meg az osztálytársaimnak a kisírt szemem? - Kábé egy hónapja, hogy egy este Castiel beszökött a szobámba és... mi lefeküdtünk védekezés nélkül!
- Castiel, mint apuka? - nevetett Kim, de aztán megint bánatos arcot vágott. - Nem hiszem el!
- Ne röhögj, Kim! Ez egyáltalán nem vicces! Mit kezdjek egy gyerekkel? Anyám elevenen megnyúz! Most mit csináljak? Mit csináljak? - kérdeztem kétségbe esve és reményvesztetten.
- Először is nyugodj le! Beszélj Castiellel, hisz az övé is a gyerek!
- Nem! Addig nem, amíg nem biztos, hogy tényleg terhes vagyok! Szerinted, mit fog szólni Cast a dologhoz?
- Necces... Ha gerinces, akkor vállalja a felelősséget és melléd áll, ha nem, akkor tajtékzani fog és elcipel abortuszra.
- Ettől félek. - rágtam a szám idegesen.
- Most melyiktől?
- Talán mindkettőtől!
- Szólsz anyukádnak?
- Majd igen... de most képtelen vagyok rá. Zavaros a fejem.
- Ne halogasd sokáig, Vivien! És minél előbb szólj Castielnek a kis balesetről!
- Úristen, Kim, itt nem balesetről van szó, hanem egy apró életről, ami növekszik bennem! Fogalmam sincs róla, mit tegyek. Mit kezdjek egy gyerekkel? Vajon lenne szívem elvetetni? Mit fog szólni Cast? És a szüleim? Egy másodperc alatt felfordult az életem! - kétségbeesetten a mosdókagylónak támaszkodtam. - Minden kusza és bizonytalan... kikészültem!
Kezdtem megtapasztalni, milyen lehet az ideg-összeroppanás, mert annak a szélén álltam. Nem tudtam, mit hoz a jövő, mi vár rám, mi lesz a gyerekkel és ettől annyira kiakadtam, hogy remegtem az idegtől és alig kaptam levegőt a zaklatottságtól.
- Itt fogod hagyni a sulit? - kérdezte Kim elgondolkodva.
- Talán halasztok egy évet... de ilyesmiről még ne faggass, mert gőzöm sincs, mi lesz. - sóhajtottam mélyeket. - Kérlek, Kim, ne beszélj erről egyelőre senkinek! Nem akarom, hogy a suli ezen csámcsogjon!
- Ezt kérned sem kell! Természetesen hallgatok, mint a sír. Bízhatsz bennem. Majd azt mondjuk a többieknek, hogy gyomorontásod van.
- Eddig oké, de Castielt nem sokáig etethetem ezzel a mesével, hisz szombaton nála is rosszul lettem. Mondjuk akkor azt mondtam, biztos a fáradságtól.
- Higgye is azt! Vegyél egy terhességi tesztet, vagy menj el egy nőgyógyászhoz, hogy megbizonyosodj a dologról.
- Inkább a tesztet választanám. Kérek pénz a tesómtól a héten, és megcsinálok egyet. Jaj, csajszi, annyira félek... - suttogtam a végén kétségbeesetten.
Kim vigasztalóan átölelt és szorongatott. Jól esett most az együttérzés.
- Nem kell félned! Most csak azért szar minden, mert semmit sem tudsz biztosra. Lehet, hogy jövő ilyenkor már Castielné leszel, karodban egy cuki babával!
A gondolattal sikerült mosolyt csalnia az arcomra.
- Szép kis álom... jaj, Kim, nem is tudom, mi lenne velem nélküled!
Végszóra Viola, Rosa és Iris viharzott be a mosdóba.
- Mi bajod, Vivi? Azért jöttünk, mert borzasztóan aggódtunk érted! - hadarta egy szuszra a lila hajú, kék hosszú ruhás Viola.
- Semmi... semmi. Már jól vagyok! Csak múló rosszullét volt. Valószínűleg gyomorrontásom van, de azért jól esik az aggódásotok.
- Biztos, hogy jól vagy? Ne kísérjünk inkább haza? - kérdezte Iris.
- Nem! - vágtam rá hevesen. Elborzasztott az ötlet, mert tudtam, hogy anya ma szabadnapos, és ha korán mennék haza, nem venné be a gyomorrontásos mesét, mert látja, hogy alig eszek. - Már... már tényleg sokkal jobban vagyok. Menjünk inkább és igyunk egy narancslét.
Senki nem tiltakozott, így csapatostul a büféhez mentünk. Miután Kim és Viola sort állt az innivalókért megálltunk a szokásos álló asztal mellett. Nath azonnal odajött hozzám, átölelte a derekam.
- Jól vagy? - kérdezte ő is aggodalmasan.
Magamban fortyogtam. Hányszor fogják még feltenni ma ezt a kérdést? Esküszöm, aki következőnek megkérdi, szembe köpöm!
- Igen, már semmi bajom. - próbáltam derűs arcot vágni.
- Úgy aggódtam érted.
- Köszönöm, rendi vagy.
- Nem csak az, szerelmes is!
Épp puszit akartam adni Nathanielnek, amikor Castiel mellénk lépett és a vállamra tette a kezét.
- Minden rendben?
De szerencséd, hogy nem azt kérdezted, hogy "jól vagy?"
- Igen! - vágtam rá kicsit mogorván.
- Mi történt? Miért lettél megint rosszul?
- Csak... csak valószínűleg elrontottam a gyomrom. Van ilyen. - nehezemre esett hazudni neki.
- Akkor lefújod az esti mozit? - Cast totál úgy beszélt, mintha Nath nem ölelgetne éppen. Mintha ott se lenne a barátom. - Mert ha gyengélkedsz, akkor nem várom el tőled, hogy elgyere velem. Megértem, ha lemondod. Igazán nem probléma.
Ilyen figyelmességet nem vártam Castieltől. Itt lett volna az alkalom, hogy kibújjak az ígéretem alól, és helyette Nathaniellel menni valahova, de valahogy ez a gondolat nem vonzott.
- De nem mondom le! Azzal nem leszek jobban, ha otthon kuksolok és kesergek.
Castiel fürkészően nézett rám. Felfigyelt a mondat kétértelműségére. Bizony, rosszul fogalmaztam. A jövőben jobban oda kell figyelnem, mit mondok előtte.
- Oké, akkor érted megyek estére!
A nap hátralévő részében még vagy egy tucatszor tették fel a kedvenc kérdésem. Arcomra fagyott mosollyal ismételgettem, hogy "jól vagyok". Örültem, hogy ennyien aggódnak értem, de azért kicsit fárasztó is volt. Főleg így, hogy alig vártam a délutánt.
Vegyes érzelmekkel vártam a mozizást Castiellel, hisz szerettem volna vele lenni, meg nem is.
Féltem bízni benne, és attól tartottam megint valami trükkel próbálkozik ellenem. És az volt a legborzasztóbb, hogy nem tudtam miként fogok reagálni. Mert hát az egy dolog, hogy eldöntöttem, csak barátnak tekintem, az eszem tudja is ezt, de szívem... az néha áruló tud lenni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése