Rossz döntés

Castiel és Deborah egy darabig céltalanul sétálgattak a városban kézen fogva. Nem tudtak
megegyezni, hogy hol kajáljanak. A fiú gyorsétterembe vágyott, kedvese inkább normális ételekre egy csendes étteremben. Egy márkabolt előtt a lány megtorpant és csodálattal ugrált a kirakat előtt.
  - Nézd már, Cast! Ezek a legújabb Dolce Gabbana táskák! De szeretnék egy ilyen leopárd mintás, menő tatyót... Menjünk be és vegyük meg nekem! Lécci... Lécci! - lelkesedett Deb.
Castielnek viszont nem volt kedve se pénzt költeni, se női cuccokat nézegetni.
  - Most ne, szívem! Nincs sok pénz nálam, és a fejem is fáj. - közölte a vörös fiú.
  - De nézd már, hogy el van kopva a táskám! - mutatott fehér nagy válltáskájára Deborah. - A sok könyvtől foszlik a pántja!
Castiel semmi hibát nem látott a lány mostani táskáján, de nem tette szóvá. Nem akart veszekedni.
  - Most tényleg nincs nálam a hitelkártyám, és csak kaja pénz van velem, majd legközelebb megvesszük.
  - Hát jó. - Deb egy puszit nyomott a fiú arcára, belekarolt, így mentek tovább.
Mikor elértek a Burger King elé, Castiel be akart menni, de ezúttal a lánynak nem tetszett a dolog.
  - Ó, Castiel, én nem akarok se hamburgert, se sült krumplit enni. Tudod, hogy mostanában zsírszegény ételeket eszem! Salátát akarok csirkemellel, esetleg rizst! Egészséges életmódot folytatok!
  - De én nem! - válaszolta Cast komolyan. - Akkor, veszek két sajtburgert és megvárod míg megeszem. Utána menjünk nálam, anyám tegnap neked való kaját csinált, én nem is ettem belőle.
  - Te maga vagy a kedvesség ma, drágám! - vágott savanyú képet Deborah, de azért elfogadta a fiú akaratát. Unottan ült húsz percig a gyors-kajáldába, míg Cast bevágta zsíros és koleszterines adagját, s leöblítette három deci Pepsivel.
Húsz perc múlva már Castieléknél voltak. A fiú feltúrta a hűtőszekrényt, és míg barátnője evett, beült a nappaliba a nagy LCD tévé elé MTV Rockot nézni. Az anyja nem volt otthon, így negyedóra múlva már fent ölelkeztek Cast szobájában. Itt is a Rockos zenecsatorna ment. Castielnek igazán fiús szobája volt. A fal sötétkék volt, fekete modern szekrénysor állt az ablaktól balra, jobb oldalt a fekete takarós ágy. Az ablak alatt íróasztal állt számítógéppel és egy óriási CD-s állvánnyal. Az ágy lábánál egy modern, magas tévés polc állt, azon volt a TV, DVD, rengeteg film és autós-motoros magazin.
A másfél méter magas polc tetején egy piros Ferrari és egy fekete motor makett díszelgett.
Az ágy felett egy hatalmas forma-1-es Ferrari zászló dobta fel a fiús szoba hangulatát.
Az ágy mellett Cast és Deborah feje mellett állt egy kis éjjeliszekrény is, azon állt egy kislámpa, discman, egy óra és a srác mobilja.
Deborah Cast mellett feküdt, a mellkasát használta kispárnának.
Csendesen nézték a tévét, míg a lány meg nem szólalt.
  - Hol voltál egész hétvégén, drágám?
A lány szinte érezte, hogy Castiel teste megfeszül a vallatás hallatán.
  - Ó.… nem tudtam elmenni nálatok.
  - Nem jött busz, vagy mi?
  - De biztos... csak más dolgom volt. Szombaton Tony-val csavarogtam, biliárdoztunk, vasárnap meg Lysanderrel lógtam. Különben is, mit nyafogsz? Küldtem egy tucat SMS-t, meg csomószor hívtalak!
  - Na igen, de mostanában fontosabbak a haverjaid, mint én! Nem igaz, hogy legalább szombat délután nem tudtál egy kis időt szakítani rám! - panaszkodott a lány és felemelte a fejét. Haragosan nézett szerelmére.
  - Akartam menni a kettes busszal, de a nővérem felhívott, hogy vigyázzak a keresztfiamra. Mit tehettem volna? Első a család, bocs. Miért vagy ilyen gyanakvó, Deb? Már nem bízol bennem?
  - Dehogynem.
  - Akkor meg ne parázz, szeress! - mondta a fiú, és elkapta a lányt, csókkal hallgattatta el.
Deborah persze nem tudott ellenállni neki.
Tíz perc múlva már Deb feküdt alul, Cast rajta és forró csókokkal borította be a száját, s nyakát. Hirtelen a srác pólója alól kicsúszott a Vivitől kapott motormedálos lánc, és folyton a lány szájához ért, vagy csiklandozta a nyakát.
Mikor Deborah a fiú nyakát simogatta, automatikusan ki akarta szakítani, de Cast elkapta a kezét.
  - Vedd már le ezt a vacakot, nagyon zavar! - szólította fel erélyesen a barna lány.
  - Nem! - válaszolta hevesen Castiel, és visszadugta a póló alá a medált. - Szó sem lehet róla, hogy levegyem! Érted?
  - Úgy csinálsz mintha gyémántból lenne! - kötekedett Deb. - Pedig csak egy vacak bizsu! A nővérednek lehetne jobb ízlése is.
  - Az én szívemhez közel áll ez a "kis bizsu"! - vágta rá ingerülten Cast.
  - Tényleg Charity-től kaptad? - gyanakodott megint Deborah.
  - Igen. - lehelte Castiel két csók között.
Önfeledten becézték és simogatták egymás testét, de amikor Deb a fiú nyakát kezdte csókolgatni olyasmit vett észre, amitől ledermedt. Felugrott az ágyról, és megigazította mély kivágatú barna pulóverét. Szikrázó szemekkel meredt a fiúra.
  - Te szemét disznó! És még azt állítod, nem csalsz meg!
  - Mi ütött beléd, kicsikém? - ült fel a vörös srác. - Ezerszer mondtam már, hogy nem csallak meg!
  - És még a képembe hazudsz, te szemétláda? - tajtékzott Deborah.
Castiel nem tudta, mi ütött a lányba, csak némán nézte a toporzékolását.
Deb lehajolt, az éjjeli szekrény mellett, a földön kotorászott a táskájában. Kivett belőle egy púderes tükröt, a fiú kezébe nyomta és a fejét félig jobbra fordította, hogy jól lássa a nyaka jobb oldalán a piros foltot. Egyértelműen kiszívásról árulkodott a kis folt.
  - Úpsz... - mondta Castiel. Összepattintotta a púderes dobozt és visszaadta Debby-nek.
  - Csak ennyit tudsz mondani? - háborgott a lány.
  - Megmagyarázom.
  - És mit akarsz beadni nekem? Azt, hogy én szívtam ki a nyakad? Az nem valószínű, mert majdnem egy hete nem láttalak! A szúnyog mesét nem veszem be, mert akkor ez igen nagy szuka lehetett!
Castiel már nem játszotta az ártatlant. Felállt, a lány elé lépett, és bűnbánóan nézett rá.
  - Csak nehogy azt mondd, hogy pattanás volt, mert azt se hiszem el! - kiáltott Deb csípőre tett kézzel. - Az igazat mondd, ne nézz hülyének! Na, mi lesz? Mondj már valamit, Castiel!!!
  - Erre most mit mondjak? Ne haragudj!
  - Ne haragudjak??? Úristen, Castiel, nem hiszem el, hogy megcsaltál! Hogy tehetted? Valami hülye kis liba rád cuppant, és te nem tudtál neki ellenállni? Kikaparom a bestia szemét! - dühöngött Deb.
Castiel eközben azon tűnődött, hogy és mikor került a folt a nyakára. Villámcsapásként érte a felismerés: csak Vivien tehette szombat délután, amikor a nyakába tette a V betűs láncot és összegabalyodtak a konyhában. Ő volt, hisz mással régóta nem foglalkozik. Ó, tényleg bestia...
Deborah gyilkos pillantásokkal méregette bűnös szerelmét.
  - Egy hűtlen kutya vagy! Mióta szórakozol a hátam mögött mással? Fogadok, hogy szilveszter este is több történt, mint amit bevallottál! Hallottam, hogy egy csinos kis tyúkkal távoztál.
  - Ki volt az a pletykás, aki ezt mondta?
  - Nem az a lényeg, hanem az, hogy ez sajnos nem csak pletyka! - mondta Deborah könnyes szemmel.
  - Ha már úgy is tudod... minek hazudjak? Hülye voltam, elcsábultam. Félreléptem, de...
  - Mocskos gazember! - szidta Deb kiakadva.
  - Tudom, hogy hibáztam, de téged szeretlek! Kérlek, bocsáss meg!
  - Nézzem el, hogy félreléptél? Ugye csak viccelsz? Egy utolsó senki vagy! Egyszerre két lánynak csapni a szelet... Örülök neki, hogy még idejében rájöttem! Köztünk mindennek vége!
Castiel ezt nem akarta hallani, és elfogadni. Pedig a szíve mélyén - talán nem is olyan mélyen - úgy érezte ez lenne a legjobb. Ha Deborah elhagyná, új életet kezdhetne a csintalan Viviennel. De nem, a nagymenő Castielt egy nő sem hagyhatja el!
  - Ne, Debby, kérlek ne hagyj el! - Cast behízelgően nézett kedvesére. - Hinned kell nekem, tényleg megbántam az egészet! Az a csaj... csak egy iskolatársam, aki nem is számít nekem! Hidd le, hogy te vagy az egyetlen szerelmem... az egyetlen, aki számít! - esküdözött a vörös fiú.
  - Ezzel nem tudsz megetetni!
  - Ez nem csak beetetés, ez az igazság! Kérlek, bocsáss meg! - Castiel csókkal támadott, hogy meggyőzze a lányt. - Deborah... annyira szeretlek!
Ez persze hatott. Deb a fiú hajába túrt, mikor a srác a nyakát csókolgatta.
  - Ó, Castiel, ezzel mindig leveszel a lábamról...
  - Mert szeretsz... és mert én is szeretlek! - súgta Cast meggyőzően.
  - Igen, Castiel, imádlak! - simult szerelme karjaiba sírdogálva Deborah. - És ez a vesztem, mert kihasználod ezt! Megbocsátok. Kapsz még egy esélyt, de csak egy legeslegutolsót... Nem tudnék nélküled élni, szerelmem!
  - Ígérem... ígérem jó leszek! - súgta Cast, miközben a lány haját simogatta.
  - Sajnos gyenge vagyok, és nem tudlak elhagyni. Túlságosan is szeretlek! - nyögte Deb elérzékenyülve, aztán megragadta a fiú fejét és szájon csókolta.
Több se kellett Castielnek, az ágyra döntötte a lányt és csókolózva hemperegtek az ágyon.
Épp levette a lányról a pulóvert, amikor csörögni kezdett a mobilja.
  - Vedd fel, biztos fontos! - tolta el magától a fiút Deborah.
Cast a telefon után nyúlt, és ki is kapcsolta.
  - Á, nem, csak Lysander volt. Kikapcsoltam, mert most csak te számítasz.
  - Ezt jó hallani... Castiel.
Megint összegabalyodtak, de közben Cast csak arra tudott gondolni, hogy mi van, ha rosszul döntött? Hisz már nem is érzi igazán jól magát Deborahval. Büszkeségből nem hagyta, hogy a lány elhagyja, pedig talán mindenkinek ez lett volna a legjobb. Itt lett volna a lehetőség, hogy elváljanak Debbyvel, szabad lett volna az út a csábító és szeleburdi Vivienhez... De most már minden mindegy... A döntést már meghozta, akkor is, ha azt érzi, nem jól döntött.   

* Írói megjegyzés: tudom rövidebb rész a megszokottnál, de ez csak egy különleges epizód, hogy betekintsetek Castiel életébe. *