Meglepetten eltoltam magamtól egy kicsit Danielt. Miért szól bele az életembe ez a hólyag? Megölöm... esküszöm megölöm! Mit képzel ez? Van pofája bármiben is megakadályozni?
Úgy tűnt, Daniel nem hallotta Cast hangját, mert továbbra is a nyakamat csókolgatta.
- Jaj, Daniel... kérlek állj le! - súgtam határozott elutasítással.
- Mi ütött beléd? Tudom, hogy te is akarod! - suttogta a fiú, és esze ágában se volt elengedni, hiába taszigáltam őt.
- Valami baj van? - kérdezte keményen és gúnyosan Castiel. - Van, aki cigizni jár a klub mögé, van, aki meg dugni.
Akkorát nyeltem a döbbenettől és a dühtől, hogy azt hittem megfulladok.
Úristen! Hogy fogok ebből kimászni?
Daniel indulatosan megfordult, mert rájött, nem vagyunk egyedül, s rögtön felismerte a hang tulajdonosát.
- Mi a frászt pofázol te itt? Húzz el innét, amíg még szépen mondom!
- Még szóban sem vagy kemény, nemhogy abban... - nevetett Castiel provokálóan.
Alig tértem magamhoz, zúgott a fejem a piától meg a haragtól, amit Castiel váltott ki belőlem.
Legszívesebben felpofoztam volna ezt a vörös majmot!
- Castiel! - kiáltottam élesen. - Minek avatkozol az életembe? Tűnj el innen!!!
- Zavarod a légkört, kisfiú! - kiáltott ellenségesen Daniel és átölelte a vállam.
- Szerintem meg épp ellenkezőleg! A bájos barátnőd jobban örülne az én társaságomnak! Tudni illik, mást nem tud "olyan" közel engedni magához!
- Hallgass, Castiel! Ez nem igaz! Azért jöttem ki Daniellel, mert őt akarom! - vitáztam rögtön.
- Szívódj már fel, öreg, felesleges vagy! - kakaskodott Daniel is.
- Igen, tűnj el, Cast! Deborah már biztos keres!
Castiel lazán vállat vont.
- Na és? Én meg téged kerestelek! - nézett szúrósan Castiel. - És szerencse, hogy megtaláltalak! Most velem jössz!
A vörös srác egy lépéssel mellettem termett, csuklómnál fogva ráncigálni kezdett.
- Eressz el, te vadbarom! Mit képzelsz magadról? - háborogtam és megpróbáltam kiszabadítani a kezem, de sikertelenül.
Daniel avatkozott közbe, elrántotta a kezem Castieltől.
- Szállj már le a csajomról!
- Ó, még a te csajod? - gúnyolódott továbbra is Cast. - Kétlem, hogy jártok! ... Itt mindössze annyiról van szó, hogy beivott a lányka, te meg haver, megpróbálod kihasználni a helyzetet! Úgy, mint akármelyik fiú tenné a helyedben, vagy ahogy én is tettem szilveszterkor!
Döbbenten hallgattam a vörös ördög szavait, aztán támadtam.
- Hej, de bölcs lettél, nagymenő! Ha csak ennyit akartál mondani, akkor már mehetsz is! - tüntetően szembe fordítottam magammal Danielt, a nyaka köré fontam a karom. - Ne is foglalkozz ezzel az idiótával, drágám! Inkább csókolj!
Daniel nem tétovázott, eleget tett a kérésemnek. Csókjából sütött a diadalérzet, amiért őt választottam Castiel helyett.
* Castiel szomorú szemekkel nézte a csókolózó párt. *
- Vivi, kérlek ne csináld ezt!... Ne csinálj ostobaságot! Tudom, hogy meg fogod bánni! Azt is tudom, hogy makacs vagy, de az ellenem táplált haragod miatt nem kellene marhaságot csinálnod! ... Vivieni, gondolkozz, ne légy hülye! Elhiszem enélkül is, hogy nem szeretsz! - Castiel egyre halkabban beszélt, mert a szívét mardosta a fájdalom. Aztán tehetetlenül elfordult tőlük és csüggedten elballagott. *
Persze csók közben mindent hallottam, és könnyek csorogtak végig az arcomon. Olyan őszintén hangzott, amit Cast mondott. Talán jelent valamit, hogy aggódik értem? ... Ó, még hogy nem szeretem!
Daniel egyre hevesebben ölelt és csókolt.
- Ó, Vivi, erre vártam, amióta megismertelek!... Legalább most már tudom, hogy a szerelmem nem reménytelen. Ugye tudod, hogy tényleg szeretlek?
- Szeretlek... Én is szeretlek ... Castiel! - leheltem akadozva két csók között.
Daniel úgy engedett el, mintha pofon vágtam volna.
- Mi... mi van? - kérdeztem, amikor durván ellökött magától.
A fiú idegesen a hajába túrt.
- Szeretsz, de nem engem! Hogy mondhattál ilyet? Teljesen hülyének nézel, kislány?
Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Kóválygott a fejem, és nem emlékeztem, mit mondhattam.
- Én nem nézlek hülyének! Mi ütött beléd?
- Azt mondtad nekem, hogy "szeretlek, Castiel!" Engem ölelsz, de Ő jár a fejedben! Hogy lehetsz ilyen? Nem vagyok játékszer, és főleg nem vagyok Castiel "pótlék"! Ez olyan megalázó! Marha nagyot csalódtam benned, Vivike! - dühöngött Daniel, és ilyen elszólás után nem is csodálkoztam ezen. - Felhívsz, játszol velem, csak azért, mert a kis Castieled jól elvan a kis barnával! És ha már így van, akkor én is jó vagyok? Az nem számít, hogy mit érzek?
- Dani... Daniel, én nem akartam, hogy ez legyen! - válaszoltam, mert már némileg kitisztult a fejem. - Sajnálom! Amikor felhívtalak, semmiféle aljas szándékom nem volt! Csak jól akartam érezni magam veled! A pia miatt - na meg Cast felbukkanása is rátett egy lapáttal - elvesztettem az eszem. Zúg és lüktet a fejem... Csak az alkohol hatására mondtam neked igent! Én... tényleg csak barátot látok benned! Sajnálom, hogy felesleges reményeket tápláltam benned! Nem lett volna szabad belém szeretned... - szipogtam, mert megrohamozott az önsajnálat és a csalódottság. - Nem érdemlem meg egy ilyen kedves és őszinte srác szerelmét!
- Ne beszélj butaságokat, Vivien! Egy csodálatos lány vagy, akit muszáj szeretni! Egyetlen probléma veled, hogy nem a megfelelő fiúba szerettél bele!
Hálásan mosolyogtam Danielre. Jól estek a szavai.
- Olyan kedves és megértő vagy! Sajnálom, hogy tudtomon kívül a bolondját járattam veled! Szeretlek, de csak úgy, mint egy jó barátot... Igazán nem akartam, hogy ez legyen! Daniel, te olyan jó vagy... jobbat érdemelsz nálam! - pityeregtem, mert nem tudtam uralkodni az érzéseimen.
Daniel kedvesen letörölte az arcomról a könnycseppeket.
- Ha valaki itt jobbat érdemel, az te vagy! Találhatnál Castieltől százszor különbet!
Szállingózott a hó, de szerencsére nem volt hideg. A friss levegő hatására egyre jobban kitisztult a fejem. Kétségbeesetten borultam Daniel mellkasára. Homlokom érte a pólóját.
- Én jobbat érdemlek, mint Castiel, te meg jobbat, mint én, de akármit is teszünk, a szívünknek nem tudunk parancsolni! Ahogy te nem tudsz elfelejteni engem, úgy én se Castielt!
- Biztos sokat szenvedsz emiatt az idióta miatt! - Daniel halkan beszélt, és közben vigasztalóan a hajamat simogatta. - Szegény, kicsi lány...
- Csak annyit, amennyit te énmiattam! A szerelem csupa szenvedés!
- Az. - mosolygott keserűen Daniel. - Jaj, Vivike, mi ketten olyan szerencsétlenek vagyunk!
Kínomban nevettem, mert elegem volt a búsulásból.
- Olyan jó vagy hozzám, én meg kegyetlenül a szívedbe gázolok újra meg újra.
- Nem, ne hülyéskedj! Nem történt volna ez, ha nem akartam volna! Tudod, kettőn áll a vásár! Még ezek után se tudok rád haragudni, mert nem tehetsz róla, hogy azt a szemetet szereted!
- Arany szíved van, Daniel, és tényleg sajnálom, hogy így elbántam veled! Elhiszed, hogy nem akarattal tettem? - kérdeztem reménykedve. Kínzott a bűntudat, hogy megint fájdalmat okoztam neki.
- Persze, hogy elhiszem. - csókolta meg kedvesen a homlokom a barna srác. - Borítsunk fátylat a múltra, és ne találkozzunk egy darabig! Éljük a saját életünket és felejtsük el, ami most történt!
- Igazán jó fej vagy, köszönöm!
Daniel a két vállamat dörzsölgette, aztán megint magához ölelt.
- Még megfázol nekem, kislány! Menjünk be, mielőtt halálra fagysz!
- Nem fázok. - bizonygattam. - De amúgy hány óra van?
- Fél három lesz egy pár perc múlva. - olvasta le világítós számlapos órájáról a srác.
- Jesszus! Nekem holnap suli! - kiáltottam fel rémülten. Megragadtam Daniel karját és magam után vonszoltam befelé. - Azonnal haza kell mennem!
- Tyűha! Holnap pokoli napod lesz. - nevetett rajtam Daniel.
Kikértük a tárolóból a kabátomat, Castielék még bent ültek a bárpultnál és láttam, hogy a vörös srác észrevette viharos be- és kirohanásunkat. Kint a dizsi előtt megkötöttem az övem és fejembe húztam a kapucnim. A lámpa fényében álltunk egymással szemben.
- Kialszom magam, mire hazagyalogolok. - mosolyogtam a fiúra. - Még egyszer kösz, hogy ilyen rendes vagy velem!
- Szó sem lehet róla, hogy ilyen későn egyedül sétálgass! Hívok neked egy taxit!
- Nem, arra semmi szükség!
- De, igenis van! Nem hagyhatom, hogy egyedül kószálj a városban.
- Na, de...
- Semmi de! - parancsolt rám a srác, és már elő is halászta a mobilját.
- Na jó, ha ennyire ragaszkodsz hozzá. - adtam meg magam végül.
- Igen, ragaszkodom hozzá!
Nem ellenkeztem tovább. Daniel rendelt egy taxit és tíz perc múlva jött is egy piros autó értem. A fiú még csak a taximat is kifizette. Magamba roskadva, lehajtott fejjel ültem a kocsiban. A történteken rágódtam. Hogy kerültem már megint ilyen lehetetlen helyzetbe? Talán, ha Castiel nem avatkozik bele, akkor eszemet vesztve, ájultan szeretkezek Daniellel a diszkó mögött, mint egy utolsó ribanc! De Castiel... az a szemét állat az életembe avatkozik! Bár... az az igazság, hogy nagy szívességet tett nekem, mert megakadályozott egy őrültség elkövetésében. Vajon miért csinálta ezt? Mi vezérelte? Bármi is volt az oka, nem volt joga ezt tenni! Holnap ezért megkapja a magáét! De meg ám... Ezt megkeserüli!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése