- Mégis miről?
- Az egésztől! - jelentettem ki, és kicsit elhúzódtam az asztaltól, hogy a többiek ne halljanak minket. Az asztal meg a fal közötti oszlopnál álltunk meg.
- Mondjad kedves, iszom a szavaidat! - gúnyolódott Castiel, és diadalmasan nézett, szája szegletében gúnyos kis mosoly jelent meg.
A gyomrom rögtön görcsbe rándult.
- Velem így nem beszélhetsz, te nagymenő!
- Hogy beszéljek egy közönséges lotyóval?
- Nem vagyok az, már mondtam! - tomboltam, és reménykedtem, hogy elég hangos a zene az aulában ahhoz, hogy a többiek ne hallják a vitánkat.
- Dehogynem! Aki a diszkó mögött dug, és még a suliban is kikezd mindenkivel, azt bizony kurvának nevezik! - nézett rám csúfondárosan a vörös szívtipró.
Dúltam-fúltam haragomban. Már megint igazságtalanul bánt!
- Még ha így is lenne, akkor sincs semmi közöd hozzá! Egyáltalán, minek jöttél utánunk tegnap? Miért avatkozol az életembe?
Castiel idegesen a hajába túrt.
- Mert nem akartam, hogy Daniel megbasszon, azért!
- Miért nem? Én se kérdezem meg, hányszor bújsz ágyba Deborahval! - vágtam rá ingerülten.
A fiú elhúzta a száját: - Ha tudni akarod, mostanában egyre kevesebbszer. Sajnos, már nem hoz úgy tűzbe, mint régen.
Nagyot nyeltem, mert zavart a téma. A megfelelő válaszon agyaltam.
- Nem hiszem, hogy az ágybéli problémáid rám tartoznának! Talán valaki mást kéne keresned, bár nem biztos, hogy lesz még egy hülye, aki hosszú távon elvisel! Azt hiszed, érdekel a szexuális életed?
- Érdekelhetne, mert te vagy az a "más valaki", aki lázba hoz! - közölte Cast pimasz mosollyal az arcán.
- Önelégült seggfej! - szidalmaztam. - Te is tudod, hogy ez közöttünk csak testi vágy... ami nem fontos, és nem értem, miért nem tudom legyőzni! Fáj, hogy lotyónak tituláltál, de már nem érdekel, mit gondolsz rólam! Amíg békén hagysz, nem érdekelsz... és nem támadok!
- Fenyegetsz, cicám?
- Nem, csak figyelmeztetlek! - vontam vállat közönyösen, de dúlt bennem a visszafojtott harag.
- És kit akarsz figyelmeztetni? Engem, vagy magadat? - kérdezte szenvtelenül Castiel és kihívóan méregette a testem.
- Természetesen téged!
- Hiába ez az egész, babám! Te is tudod, hogy akármit teszünk vagy mondunk, a testünk egyet akar: egymást! Nincs abban semmi rossz, ha néha lefekszünk egymással! A szenvedély erősebb érzés, mint a harag.
A szemem már szinte szikrákat szórt. Megölöm ezt a pofátlan tuskót!
- Akkor sem feküdnék le veled még egyszer, ha te lennél az utolsó pasi a földön!
- Erre azért, ne vegyél mérget! - kacsintott a pimasz mocsok!
- Micsoda önbizalom! - gúnyolódtam magamból kikelve. - Te aztán rohadtul ellenállhatatlannak tartod magad, igaz?
- Nos hát... igen.
- Beképzelt majom! - kiáltottam felháborodva.
- Nem vagyok az, de arra büszke vagyok, hogy ilyen nagy hatással vagyok rád, cicuskám!
- Csak voltál! Múlt időben! Többé nem fogsz csapdába csalni, mert nem hagyom magam! Nem leszek még egyszer olyan hülye, hogy lefeküdjek veled! - zúdítottam Castielre a dühömet.
- Mit adjak azért, hogy újra megkapjalak? Mennyibe kerül a társaságod? - kérdezte vérlázító hangon a vörös srác. - Csak nevezd meg az összeget, simán fizetek érted!
A szemem elkerekedett a döbbenettől. Mit képzel ez? Pénz ajánl a testemért? Ez tényleg ringyónak tart! Ó, istenem, hogy jutottunk ideáig? Ez a sértés már rettenetesen fájt.
- Milyen jogon beszélsz így velem, te aljas szemétláda? - szememben a harag és a fájdalom könnyei csillogtak, de nem akartam kimutatni az érzelmeimet. Nagyokat pislogtam, hogy legyőzzem a könnyeim. Így még sosem alázott meg senki. - Azt hiszed, neked mindent szabad, Castiel? Pénz adnál szexért cserébe? Hogy tudsz így belém taposni? Benned egy fikarcnyi érzelem sincs! Ha kurva kell, este menj ki a térre! Ott válogathatsz kedvedre! Nem az vagyok, akinek hiszel! Rajtad kívül még nem feküdtem le senkivel... Daniellel sem, hiába nem hiszed! Nem tudtam megtenni... és a francba, azért nem, mert rád gondoltam!
* Castiel arcáról lefagyott az önelégült vigyor. Ahogy a lány könnyes szemébe nézett, rájött, hogy nem hazudik. Ő ítélte meg rosszul. Sajnos, már megint hamarabb járt a nagy szája, mint az esze. Viviennek azért nincs másik pasija, mert őt szereti! Biztos, hogy tegnap este az a ficsúr egy "kapaszkodó" volt neki, mert Deborahval látta. Hogy mondhatott ilyen hülyeségeket? Mindig ok nélkül bántja! Legszívesebben visszaszívott volna mindent, de már késő volt, kimondta! *
Hirtelen ötletből vezérelve csattanós pofont adtam Castielnek. Már az összes osztálytársunk minket figyelt, de megérte. Kiengedtem a dühöm és jól esett, még akkor is, ha zsibogott a tenyerem.
Castiel csak állt, lehajtott fejjel és az arcát fogta ott, ahol az ütés érte.
- Ezt megérdemeltem! - mondta Cast.
Meghökkenve néztem rá. Erre nem számítottam. Azt vártam, hogy visszakapom az ütést, de hogy csendesen tűri, ez fura volt. Innen is látszik, hogy még mindig nem ismerem eléggé. Bizony... Castiel kiismerhetetlen.
- Te ennél nagyobb fájdalmat okoztál nekem! - köptem oda durcásán.
- Tudom, és nagyon bánom! - sóhajtott Castiel. - Igazán sajnálom, hogy ezeket az igazságtalanságokat a fejedhez vágtam. Bár visszacsinálhatnám a dolgokat... Csak tudod, nagyon dühített a gondolat, hogy esetleg te meg az a Daniel... Egyszerűen nem bírom elviselni, ha más pasival kavarsz! - fakadt ki Cast érzelmesen.
- De hát, Castiel!... Nem vagyok a tulajdonod!
A vörös ördög mélyen a szemembe nézett.
- Beléd bolondultam, egyszerűen beléd bolondultam!
Ez annyira őszintén és kétségbeesetten hangzott, hogy megdobbant a szívem. Ugyanakkor féltem is, hogy ez csak egy újabb játék.
- Ezt most csak azért mondtad, hogy elfelejtsem, hogy kurvának neveztél?
- Igen, valóban azt akarom, hogy elfelejtsd, de ettől még tényleg meg vagyok veszve érted! Csak féltékenységből bántottalak! - Cast olyan könyörgő szemekkel nézett, hogy kezdtem ellágyulni.
Nem akartam elhinni, hogy még mindig tud nekem meglepetéseket okozni.
- Már képtelen vagyok hinni neked! - sóhajtottam boldogtalanul. - Nem tudom, mikor hazudsz és mikor mondasz igazat.
- Ez most igaz. Még az igaznál is igazabb! Amit meg előtte mondtam... bolondság volt! A beteg agyszüleményem, amit a harag és a féltékenység diktált. Nem hittem, hogy tényleg... az ... lennél! Ne törődj vele!
- De már kimondtad, Castiel! És nagyon megbántottál azokkal a csúnya szavakkal! - csóváltam a fejem bánatosan.
Castiel a cipője orrát bámulta, zsebre dugott kézzel.
- Sajnálom!
- Ezzel az egy szóval, már nem tudsz hatni rám! Már túl sokszor hallottam tőled. És amúgy is haragtartó vagyok! Ki kell engesztelned! - mondtam, mert megesett rajta a szívem. Sajnos, csak a szám járt, már félig-meddig megint levett a lábamról.
- Úgy, mint első héten? - mosolygott Cast, mert egyszer ezt már eljátszottuk, amikor majdnem elgázolt még év elején.
- Igen, valahogy úgy - de figyelmeztetlek, ezúttal nem lesz olyan könnyű dolgod! - fenyegettem meg mutatóujjammal a fiút.
Megszólalt a csengő.
- Hát... úgy látszik, következő szünetre kell halasztani a békítő hadműveletem.
- Most is hozzá kezdhetsz azért! - cukkoltam Castielt.
- Mit szeretnél? Járjak cigánykereket, vagy vigyelek ölben a másodikra?
- Kösz, de még tudok menni a saját lábamon is. - nevettem rá, mikor elindultunk egymás mellett felfelé a lépcsőn. Egész tömeg gyűlt elénk, így lassan haladtunk. - Megtisztelő ez az őrült ötlet, de inkább kihagyom!
- Lenne őrültebb is, de azt inkább nem mondom el, mert még ledobnál a lépcsőről. - hergelt Cast, de ezúttal nem bántóan, hanem viccesen.
- Most már mondd ki, mert megöl a kíváncsiság! - szóltam rá biztatóan. Annyira imádtam, hogy már el is felejtettem előző vitánkat. Tudom szánalmas vagyok, de ez van.
- Engesztelésül össze-vissza csókolnálak, sőt bevinnélek a mosdóba és...
- Ne folytasd, sejtem a végét! - szóltam rá pironkodva.
De Castiel tovább fantáziált.
- Nem tartod izgatónak a gondolatot? Egymásnak esni a mosdókagylón, hú...
- Castiel! Ne álmodozz!
- Miért ne? Csak nem tilos?
- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, csak hagyj ki ezekből a képzelgésekből, jó?
- Nem jó! Ha ilyesmi jut eszembe, akkor mindig te vagy a főszereplő! - közölte Cast lazán, mintha az időjárásról csevegtünk volna. - Csak veled tennék ilyen hülyeségeket!
- Igazán megtisztelő! - mondtam kissé gúnyosan, és az arcát fürkésztem, hogy igazat mond-e, de nem tudtam eldönteni. - Mégis... gyakran fordul meg ilyesmi a fejedben?
Castiel hevesen bólogatott. - Aha... és mostanában egyre gyakrabban... Azt hiszem, ideje lenne megvalósítani a vágyaimat.
Felértünk a német terem elé. Beálltunk a sor végére, hogy megvárjuk a tanárnőt.
- Csak nem gondolod, hogy velem? - kérdeztem kiakadva. - Nem, soha nem vennék részt ilyen hülyeségekben!
- Ugyan már! - legyintett Cast. - A szex nem hülyeség, hanem élvezet! Emlékezz csak a szilveszterre és a szülinapodra. Gyönyörű percek voltak, ezt nem tagadhatod! Eddig nem okoztam neked csalódást és ezután se fogok!
- Csak nem képzeled, hogy lesz "ezután"?
A feltevése egyszerre okozott bennem félelmet és boldogságot.
Szinte az egész osztály minket figyelt. Ez kicsit feszélyezett, de próbáltam nem figyelni a leskelődőkre.
- Biztosan lesz. - közölte szokásos önelégült vigyorával Castiel.
- Jön a tanár! - szaladt fel a lépcsőn rikkantva Armin.
Bementünk órára. Egész végig feladatokat oldottunk meg. Már a könyökömön is a birtokos eset folyt. Unottan csináltam a feladatokat, de ha felnéztem a füzetemből, szembe találtam magam Cast titokzatos, gúnyos kis mosolyával.
Vajon mire készül? Mi járhat a konok fejében? Kész talány ez a fiú és utálom magam, amiért mindig hagyom, hogy levegyen a lábamról.
Óra után Violával és Kimmel a kijárattól balra egy lócán ültünk, a végzős fiúkat mustrálgattuk.
Castiel és Lysander sort álltak a büfében. De nemsokára már velem szemben állt Lyssel együtt, és egy Twix csokit lengetett előttem. Meglepetten néztem fel rá, de aztán kicsit arrább toltam.
- Ne álljál már elém! - förmedtem rá. - Ne takard el előlem Cody Johnsont! Irtó jó csávó!
- Az, az! - bólogatott a mellettem ülő Kim. - A negyedikesek bika csávók! Már igazi férfiak.
De Cast nem törődött az olvadozásunkkal, tüntetően visszaállt elém.
- Figyelj már rám egy percre, Vivieni!
- Rendben, de tényleg csak egy perc legyen! - mosolyogtam rafináltan. Élveztem, hogy büntetlenül szívózhatok vele.
- Ez a tiéd! - a kezembe nyomta az arany papíros csokoládét. - Ugye tudod, miért kapod? Elkezdtem a kiengesztelésed. Jó étvágyat!
Csak a számat húzogattam. - Kösz, de ezt nem igazán szeretem. A Mars a kedvencem. - közöltem megjátszott kényességgel.
- Még válogatsz? - háborgott Castiel.
- Hát... ha megtehetem.
- Na, rendben. - Cast kikapta a kezemből a csokit és Lysander felé nyújtotta. - Te szereted az ilyet?
- Még jó! Mindenevő vagyok! - vigyorgott a fehér hajú srác.
- Akkor nesze! - Castiel a barátja kezébe nyomta a csokit és szó nélkül visszatolakodott a büféhez.
- Mi ütött ebbe? - nézett a vörös srác után Lys.
- Megkergült! - válaszoltam nevetve.
- Biztos miattad! - kacsintott Lysander.
- Miért nem fogadtad el azt a rohadt csokit? - támadott le Kim és csodálkozva pislogott rám.
- Majd én tudom, mit csinálok! - mosolyogtam huncutul. - Élvezem ezt az új játékot, hogy a tenyerén akar hordani. Amúgy meg ne szólj bele, Kimi, te csak futkoss a kis Arminod után!
Kim mérgesen fordult felém.
- Ezt nem kellett volna mondanod, Vivien! Ezzel nagyon megbántottál!
- Bocs-bocs! Ne harizz, de néha nem gondolok bele, mit mondok. Sokszor egy dög vagyok.
A téma abba maradt, mert visszajött Cast a Mars csokimmal.
- Nesze, remélem megvagy elégedve!
- Ó, a csokival igen, de veled aligha! Lassú vagy! - incselkedtem vele és kikaptam a kezéből az édességet.
- Hú, de fárasztó vagy! - sóhajtott Castiel és lehuppant mellém a lócára. Kim arrébb csúszott, hogy legyen neki hely. Csak az volt a bökkenő, hogy túl közel ült mellém és a hátam mögött a derekamon nyugtatta az egyik karját.
- Ezt kétféleképpen is lehet érteni. - néztem rá féloldalról pajkosan, és nekiláttam kibontani a potya csokim. Amikor a számhoz emeltem, hogy beleharapjak, Castiel elkapta a kezem és maga felé fordította.
- Van szíved megenni nélkülem, amikor majd összetörtem magam, csakhogy a kedvedre tegyek?
- Neked meg lenne pofád megenni tőlem? - vágtam oldalba viccelődve ő meg azért is beleharapott a csokoládémba. Sőt, bosszúból az ujjam hegyét is megharapta. Míg így bolondoztunk, mélyen egymás szemébe néztünk. Nem tehetek róla, de Castielnek ennek az énjének sosem tudtam ellenállni. Rettentően hosszúnak tűnt ez a pillanat, amikor csak egymással törődtünk, de mégsem elég hosszúnak!
Szinte nem is érzékeltem a külvilágot, csak a csokim és Cast kötött le.
Egy darab nyúlós karamell az arcomra ragadt, és a vörös ördög először nevetett rajtam, aztán mutatóujjával leszedte az arcomról, majd lenyalta az ujjáról.
- Hm, finom.
Rögtön sejtettem, hogy a megjegyzés nem a karamellre vonatkozik. Hogy lehet ilyen őrült és kedves is egyszerre ez a pasi? Mintha kettős személyisége lenne, egy jó és vicces, meg egy gonosz és agresszív oldal. Vagy a gátlástalan rossz fiú szerep csak álca?
- Akkor kapsz még! - a fiú szájához dugtam a Marsot. Mikor nagyot harapott, meglepődve pislogtam rá. - Nem is tudtam, hogy ilyen édesszájú vagy!
- Sok mindent nem tudsz még rólam, Vivieni! - rafináltan harapott még egyet a csokimból, aztán ki is vette a kezemből és ő kezdett el etetni engem. - De ki fogsz ismerni, édesem... - nagyon!
Nevetni tudtam csak a megjegyzésén, mert a szavaiból áradó szenvedélytől alig bírtam lenyelni a falatot.
- Ez... fenyegetés volt?
- Nem, inkább ígéret! - és Castiel pillantása egyszerre volt csábító és fenyegető.
Valahogy veszedelmesen hangzott a szájából ez a kijelentés. És titkon azt kívántam, bár mindig így viselkedne. Ezt az énjét imádtam...
- Ó, már ígérgetsz is nekem? Mi lesz még ma? Lehozod az... égről... a csillagokat? - akadozva kezdtem beszélni, mert a keze a hátamon felfedezőútra indult. Ujjai becsúsztak a lila pulcsim alá, fel és lejárt a keze egészen a bugyim korcáig. Nagyokat sóhajtottam, mert a titkos érintés felkavart. Hisz rajtam kívül senki sem vette észre, mit csinál. A hátam és a fal takarásában dugiban taperolt. Hideg keze azonnali reakciót váltott ki belőlem, bizsergett a bőröm és rögtön melegem lett. Bosszantott, hogy bezzeg ő milyen nyugodt hozzám képest. Nem látszott rajta, hogy tilos dolgot művel.
- Kitalálok valami eredetit, hogy levegyelek a lábadról. Úgyis elérem, hogy megbocsáts!
- Sokat kell ahhoz pedálozni, kis pofám! - mondtam, miután kivégeztem a csokit és hogy megszabaduljak a kínzó, de ugyanakkor édes érintésektől, felpattantam és a szemben lévő szemetesbe dobtam a papírt. Visszamentem a padhoz. Kim, Lys és Viola elmélyülve beszélgettek, nem is törődtek velünk. Megálltam Cast előtt, aki csak szótlanul nézett.
Castiel csak rágózott és sejtelmesen nézett felfelé rám.
- Mit forgatsz a fejedben? - kérdeztem és fürkészően méregettem a vörös ördögöt.
Megint becsengettek, Castiel felállt.
- Majd megsúgom, de nem most!
Viola vezényletével elindultunk a tízes teremhez matek órára. Szerencsémre a tanár még nem javította ki a híres dolgozatokat. Ezúttal Irissel ültem hátul, közvetlenül a szomszédos padban ült jobbra tőlem Cast és Lysander. Ken Violával, Kim Capucine-nel. Ismétlő feladatokat csináltunk.
Az óra közepén Cast felém nyújtott egy lecsukható fedelű számológépet. Mikor kérdőn pillantottam rá, elmutogatta, hogy nyissam ki. Egy cetlit találtam a belsejében.
"Olvad már a jég szíved?" - ez volt a papírra írva a srác jellegzetes betűivel.
Mosolyogva ennyit írtam: " Még nem! " Majd csúfolódva visszaadtam a számológépet.
Pár perc múlva a füzetemen koppant egy kis papírgolyó. A cetli másik oldalára ez volt írva: "Hát kár! De bízom benne, hogy megtalálom a módját, hogy kiengeszteljelek. Lenne kedved rászánni a délutánt?"
Mi ez? Randira hív? - hüledeztem magamban. - De nem! Ezt nem vehetem annak, hisz neki ott van a kis Deborahja! Én meg... nem is tudom, mi vagyok neki!
"Ezt még majd meglátjuk!" - írtam semmitmondó választ.
A válaszomat olvasva haragos pillantást küldött felém.
Matek után egy teremmel hátrább vándoroltunk, bioszra készülve.
Kimék büfézni mentek Arminékkal, én meg itt maradtam, Rosával, Leigh-el, és Gabriellel társalogtam.
Hirtelen Cast - aki befejezte a mobilozást - odajött hozzánk, és megállva mellettem, a hátamra tette a kezét. - Meg kell beszélnünk egy pár dolgot, Vivieni! - és meg sem várva a válaszom, arrébb taszigált pár méterrel. Durcásan lehámoztam magamról a kezét.
- Mi olyan eget verően fontos?
- A levél. Tudod, kérdeztem a délutánt...
- Na és? Válaszoltam, nem? - vontam vállat közönyösen, pedig nagyon is jólesett a nyomulása.
- De, csakhogy nem volt megfelelő a válaszod! Komolyan kérdem: velem töltenéd a délutánt?
- Mégis mi okból? Fűzni akarod az agyam? - gyanakodtam rögtön.
- Nem, csak veled akarok lenni! Be akarom bizonyítani, hogy fontos vagy nekem és tudok kedves is lenni, ha akarok! Mindent el fogok követni, hogy elfelejtsd az a sok őrültséget, amit mondtam neked! - kérlelt Castiel sötét szemekkel. Mondanom sem kell, hogy rögtön elolvadtam!
- Ígéretesen hangzik! Rendben van, izgatottan várom, mivel rukkolsz elő!
- Majd meglátod! Bennem nem fogsz csalódni!
- Már csalódtam egy párszor. - evődtem vele.
- Tudom... és megpróbálok mindent jóvá tenni.
- Nincs már ehhez túl késő?
- Sosincs késő, Vivieni! - kiáltotta Cast reménykedve.
- Rendben. Veled megyek akárhova, de csak egy feltétellel!
- Miféle feltétellel? - tudakolta összehúzott szemekkel.
- Csak akkor, ha nem próbálkozol semmilyen csábítási kísérlettel, és meg sem próbálsz megcsókolni. A kapcsolatunk ezentúl szigorúan baráti!
Egy darabig mérlegelte a kérésemet, aztán rábólintott.
- Hát megígérhetem... ha neked úgy jobb, de nem garantálom, hogy be is tudom tartani.
- Ettől féltem! Sosem tudod tartani a szavad!
- Én igyekszem, de ha rólad van szó... nagyon nehéz fékeznem magam! - vallotta be Castiel érzelmesen. Őszintének tűnt, a szeme se rebbent.
- Azért csak húzd meg a gyeplőt! - tanácsoltam kicsit tréfásan. - Tartsd vissza az állati ösztöneidet!
- De össze vagytok nőve mostanában! - kiáltott a mellettünk elhaladó Jade.
- Nem tetszik valami? - kérdezte dölyfösen Cast.
- Csak feltűnt, hogy nyíltan nyomulsz Vivikére!
- Nem nyomul! - vágtam rá rögtön. - Csak jóban vagyunk.
- Aha. - vigyorgott a zöld hajú fiú, de láttam rajta, hogy nem hisz nekünk, de gondolom, nem akart hajba kapni Castiellel, mert csak legyintett és otthagyott minket.
A nap végén kint álltam Kimmel és Violával a kapuban, Kent és új barátnőjét Evelynt vártuk, amikor elrobogott mellettünk Castiel.
- Vivieni, akkor később felhívlak a házi telón, ha hazaértünk! - mondta, és már ment is tovább integetve.
Hát ez aztán nem tűr ellentmondást...
Lehet, hogy megint meg fogom bánni, hogy belementem ebbe, de hát egyszer élünk!
- Nem vagyok az, de arra büszke vagyok, hogy ilyen nagy hatással vagyok rád, cicuskám!
- Csak voltál! Múlt időben! Többé nem fogsz csapdába csalni, mert nem hagyom magam! Nem leszek még egyszer olyan hülye, hogy lefeküdjek veled! - zúdítottam Castielre a dühömet.
- Mit adjak azért, hogy újra megkapjalak? Mennyibe kerül a társaságod? - kérdezte vérlázító hangon a vörös srác. - Csak nevezd meg az összeget, simán fizetek érted!
A szemem elkerekedett a döbbenettől. Mit képzel ez? Pénz ajánl a testemért? Ez tényleg ringyónak tart! Ó, istenem, hogy jutottunk ideáig? Ez a sértés már rettenetesen fájt.
- Milyen jogon beszélsz így velem, te aljas szemétláda? - szememben a harag és a fájdalom könnyei csillogtak, de nem akartam kimutatni az érzelmeimet. Nagyokat pislogtam, hogy legyőzzem a könnyeim. Így még sosem alázott meg senki. - Azt hiszed, neked mindent szabad, Castiel? Pénz adnál szexért cserébe? Hogy tudsz így belém taposni? Benned egy fikarcnyi érzelem sincs! Ha kurva kell, este menj ki a térre! Ott válogathatsz kedvedre! Nem az vagyok, akinek hiszel! Rajtad kívül még nem feküdtem le senkivel... Daniellel sem, hiába nem hiszed! Nem tudtam megtenni... és a francba, azért nem, mert rád gondoltam!
* Castiel arcáról lefagyott az önelégült vigyor. Ahogy a lány könnyes szemébe nézett, rájött, hogy nem hazudik. Ő ítélte meg rosszul. Sajnos, már megint hamarabb járt a nagy szája, mint az esze. Viviennek azért nincs másik pasija, mert őt szereti! Biztos, hogy tegnap este az a ficsúr egy "kapaszkodó" volt neki, mert Deborahval látta. Hogy mondhatott ilyen hülyeségeket? Mindig ok nélkül bántja! Legszívesebben visszaszívott volna mindent, de már késő volt, kimondta! *
Hirtelen ötletből vezérelve csattanós pofont adtam Castielnek. Már az összes osztálytársunk minket figyelt, de megérte. Kiengedtem a dühöm és jól esett, még akkor is, ha zsibogott a tenyerem.
Castiel csak állt, lehajtott fejjel és az arcát fogta ott, ahol az ütés érte.
- Ezt megérdemeltem! - mondta Cast.
Meghökkenve néztem rá. Erre nem számítottam. Azt vártam, hogy visszakapom az ütést, de hogy csendesen tűri, ez fura volt. Innen is látszik, hogy még mindig nem ismerem eléggé. Bizony... Castiel kiismerhetetlen.
- Te ennél nagyobb fájdalmat okoztál nekem! - köptem oda durcásán.
- Tudom, és nagyon bánom! - sóhajtott Castiel. - Igazán sajnálom, hogy ezeket az igazságtalanságokat a fejedhez vágtam. Bár visszacsinálhatnám a dolgokat... Csak tudod, nagyon dühített a gondolat, hogy esetleg te meg az a Daniel... Egyszerűen nem bírom elviselni, ha más pasival kavarsz! - fakadt ki Cast érzelmesen.
- De hát, Castiel!... Nem vagyok a tulajdonod!
A vörös ördög mélyen a szemembe nézett.
- Beléd bolondultam, egyszerűen beléd bolondultam!
Ez annyira őszintén és kétségbeesetten hangzott, hogy megdobbant a szívem. Ugyanakkor féltem is, hogy ez csak egy újabb játék.
- Ezt most csak azért mondtad, hogy elfelejtsem, hogy kurvának neveztél?
- Igen, valóban azt akarom, hogy elfelejtsd, de ettől még tényleg meg vagyok veszve érted! Csak féltékenységből bántottalak! - Cast olyan könyörgő szemekkel nézett, hogy kezdtem ellágyulni.
Nem akartam elhinni, hogy még mindig tud nekem meglepetéseket okozni.
- Már képtelen vagyok hinni neked! - sóhajtottam boldogtalanul. - Nem tudom, mikor hazudsz és mikor mondasz igazat.
- Ez most igaz. Még az igaznál is igazabb! Amit meg előtte mondtam... bolondság volt! A beteg agyszüleményem, amit a harag és a féltékenység diktált. Nem hittem, hogy tényleg... az ... lennél! Ne törődj vele!
- De már kimondtad, Castiel! És nagyon megbántottál azokkal a csúnya szavakkal! - csóváltam a fejem bánatosan.
Castiel a cipője orrát bámulta, zsebre dugott kézzel.
- Sajnálom!
- Ezzel az egy szóval, már nem tudsz hatni rám! Már túl sokszor hallottam tőled. És amúgy is haragtartó vagyok! Ki kell engesztelned! - mondtam, mert megesett rajta a szívem. Sajnos, csak a szám járt, már félig-meddig megint levett a lábamról.
- Úgy, mint első héten? - mosolygott Cast, mert egyszer ezt már eljátszottuk, amikor majdnem elgázolt még év elején.
- Igen, valahogy úgy - de figyelmeztetlek, ezúttal nem lesz olyan könnyű dolgod! - fenyegettem meg mutatóujjammal a fiút.
Megszólalt a csengő.
- Hát... úgy látszik, következő szünetre kell halasztani a békítő hadműveletem.
- Most is hozzá kezdhetsz azért! - cukkoltam Castielt.
- Mit szeretnél? Járjak cigánykereket, vagy vigyelek ölben a másodikra?
- Kösz, de még tudok menni a saját lábamon is. - nevettem rá, mikor elindultunk egymás mellett felfelé a lépcsőn. Egész tömeg gyűlt elénk, így lassan haladtunk. - Megtisztelő ez az őrült ötlet, de inkább kihagyom!
- Lenne őrültebb is, de azt inkább nem mondom el, mert még ledobnál a lépcsőről. - hergelt Cast, de ezúttal nem bántóan, hanem viccesen.
- Most már mondd ki, mert megöl a kíváncsiság! - szóltam rá biztatóan. Annyira imádtam, hogy már el is felejtettem előző vitánkat. Tudom szánalmas vagyok, de ez van.
- Engesztelésül össze-vissza csókolnálak, sőt bevinnélek a mosdóba és...
- Ne folytasd, sejtem a végét! - szóltam rá pironkodva.
De Castiel tovább fantáziált.
- Nem tartod izgatónak a gondolatot? Egymásnak esni a mosdókagylón, hú...
- Castiel! Ne álmodozz!
- Miért ne? Csak nem tilos?
- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, csak hagyj ki ezekből a képzelgésekből, jó?
- Nem jó! Ha ilyesmi jut eszembe, akkor mindig te vagy a főszereplő! - közölte Cast lazán, mintha az időjárásról csevegtünk volna. - Csak veled tennék ilyen hülyeségeket!
- Igazán megtisztelő! - mondtam kissé gúnyosan, és az arcát fürkésztem, hogy igazat mond-e, de nem tudtam eldönteni. - Mégis... gyakran fordul meg ilyesmi a fejedben?
Castiel hevesen bólogatott. - Aha... és mostanában egyre gyakrabban... Azt hiszem, ideje lenne megvalósítani a vágyaimat.
Felértünk a német terem elé. Beálltunk a sor végére, hogy megvárjuk a tanárnőt.
- Csak nem gondolod, hogy velem? - kérdeztem kiakadva. - Nem, soha nem vennék részt ilyen hülyeségekben!
- Ugyan már! - legyintett Cast. - A szex nem hülyeség, hanem élvezet! Emlékezz csak a szilveszterre és a szülinapodra. Gyönyörű percek voltak, ezt nem tagadhatod! Eddig nem okoztam neked csalódást és ezután se fogok!
- Csak nem képzeled, hogy lesz "ezután"?
A feltevése egyszerre okozott bennem félelmet és boldogságot.
Szinte az egész osztály minket figyelt. Ez kicsit feszélyezett, de próbáltam nem figyelni a leskelődőkre.
- Biztosan lesz. - közölte szokásos önelégült vigyorával Castiel.
- Jön a tanár! - szaladt fel a lépcsőn rikkantva Armin.
Bementünk órára. Egész végig feladatokat oldottunk meg. Már a könyökömön is a birtokos eset folyt. Unottan csináltam a feladatokat, de ha felnéztem a füzetemből, szembe találtam magam Cast titokzatos, gúnyos kis mosolyával.
Vajon mire készül? Mi járhat a konok fejében? Kész talány ez a fiú és utálom magam, amiért mindig hagyom, hogy levegyen a lábamról.
Óra után Violával és Kimmel a kijárattól balra egy lócán ültünk, a végzős fiúkat mustrálgattuk.
Castiel és Lysander sort álltak a büfében. De nemsokára már velem szemben állt Lyssel együtt, és egy Twix csokit lengetett előttem. Meglepetten néztem fel rá, de aztán kicsit arrább toltam.
- Ne álljál már elém! - förmedtem rá. - Ne takard el előlem Cody Johnsont! Irtó jó csávó!
- Az, az! - bólogatott a mellettem ülő Kim. - A negyedikesek bika csávók! Már igazi férfiak.
De Cast nem törődött az olvadozásunkkal, tüntetően visszaállt elém.
- Figyelj már rám egy percre, Vivieni!
- Rendben, de tényleg csak egy perc legyen! - mosolyogtam rafináltan. Élveztem, hogy büntetlenül szívózhatok vele.
- Ez a tiéd! - a kezembe nyomta az arany papíros csokoládét. - Ugye tudod, miért kapod? Elkezdtem a kiengesztelésed. Jó étvágyat!
Csak a számat húzogattam. - Kösz, de ezt nem igazán szeretem. A Mars a kedvencem. - közöltem megjátszott kényességgel.
- Még válogatsz? - háborgott Castiel.
- Hát... ha megtehetem.
- Na, rendben. - Cast kikapta a kezemből a csokit és Lysander felé nyújtotta. - Te szereted az ilyet?
- Még jó! Mindenevő vagyok! - vigyorgott a fehér hajú srác.
- Akkor nesze! - Castiel a barátja kezébe nyomta a csokit és szó nélkül visszatolakodott a büféhez.
- Mi ütött ebbe? - nézett a vörös srác után Lys.
- Megkergült! - válaszoltam nevetve.
- Biztos miattad! - kacsintott Lysander.
- Miért nem fogadtad el azt a rohadt csokit? - támadott le Kim és csodálkozva pislogott rám.
- Majd én tudom, mit csinálok! - mosolyogtam huncutul. - Élvezem ezt az új játékot, hogy a tenyerén akar hordani. Amúgy meg ne szólj bele, Kimi, te csak futkoss a kis Arminod után!
Kim mérgesen fordult felém.
- Ezt nem kellett volna mondanod, Vivien! Ezzel nagyon megbántottál!
- Bocs-bocs! Ne harizz, de néha nem gondolok bele, mit mondok. Sokszor egy dög vagyok.
A téma abba maradt, mert visszajött Cast a Mars csokimmal.
- Nesze, remélem megvagy elégedve!
- Ó, a csokival igen, de veled aligha! Lassú vagy! - incselkedtem vele és kikaptam a kezéből az édességet.
- Hú, de fárasztó vagy! - sóhajtott Castiel és lehuppant mellém a lócára. Kim arrébb csúszott, hogy legyen neki hely. Csak az volt a bökkenő, hogy túl közel ült mellém és a hátam mögött a derekamon nyugtatta az egyik karját.
- Ezt kétféleképpen is lehet érteni. - néztem rá féloldalról pajkosan, és nekiláttam kibontani a potya csokim. Amikor a számhoz emeltem, hogy beleharapjak, Castiel elkapta a kezem és maga felé fordította.
- Van szíved megenni nélkülem, amikor majd összetörtem magam, csakhogy a kedvedre tegyek?
- Neked meg lenne pofád megenni tőlem? - vágtam oldalba viccelődve ő meg azért is beleharapott a csokoládémba. Sőt, bosszúból az ujjam hegyét is megharapta. Míg így bolondoztunk, mélyen egymás szemébe néztünk. Nem tehetek róla, de Castielnek ennek az énjének sosem tudtam ellenállni. Rettentően hosszúnak tűnt ez a pillanat, amikor csak egymással törődtünk, de mégsem elég hosszúnak!
Szinte nem is érzékeltem a külvilágot, csak a csokim és Cast kötött le.
Egy darab nyúlós karamell az arcomra ragadt, és a vörös ördög először nevetett rajtam, aztán mutatóujjával leszedte az arcomról, majd lenyalta az ujjáról.
- Hm, finom.
Rögtön sejtettem, hogy a megjegyzés nem a karamellre vonatkozik. Hogy lehet ilyen őrült és kedves is egyszerre ez a pasi? Mintha kettős személyisége lenne, egy jó és vicces, meg egy gonosz és agresszív oldal. Vagy a gátlástalan rossz fiú szerep csak álca?
- Akkor kapsz még! - a fiú szájához dugtam a Marsot. Mikor nagyot harapott, meglepődve pislogtam rá. - Nem is tudtam, hogy ilyen édesszájú vagy!
- Sok mindent nem tudsz még rólam, Vivieni! - rafináltan harapott még egyet a csokimból, aztán ki is vette a kezemből és ő kezdett el etetni engem. - De ki fogsz ismerni, édesem... - nagyon!
Nevetni tudtam csak a megjegyzésén, mert a szavaiból áradó szenvedélytől alig bírtam lenyelni a falatot.
- Ez... fenyegetés volt?
- Nem, inkább ígéret! - és Castiel pillantása egyszerre volt csábító és fenyegető.
Valahogy veszedelmesen hangzott a szájából ez a kijelentés. És titkon azt kívántam, bár mindig így viselkedne. Ezt az énjét imádtam...
- Ó, már ígérgetsz is nekem? Mi lesz még ma? Lehozod az... égről... a csillagokat? - akadozva kezdtem beszélni, mert a keze a hátamon felfedezőútra indult. Ujjai becsúsztak a lila pulcsim alá, fel és lejárt a keze egészen a bugyim korcáig. Nagyokat sóhajtottam, mert a titkos érintés felkavart. Hisz rajtam kívül senki sem vette észre, mit csinál. A hátam és a fal takarásában dugiban taperolt. Hideg keze azonnali reakciót váltott ki belőlem, bizsergett a bőröm és rögtön melegem lett. Bosszantott, hogy bezzeg ő milyen nyugodt hozzám képest. Nem látszott rajta, hogy tilos dolgot művel.
- Kitalálok valami eredetit, hogy levegyelek a lábadról. Úgyis elérem, hogy megbocsáts!
- Sokat kell ahhoz pedálozni, kis pofám! - mondtam, miután kivégeztem a csokit és hogy megszabaduljak a kínzó, de ugyanakkor édes érintésektől, felpattantam és a szemben lévő szemetesbe dobtam a papírt. Visszamentem a padhoz. Kim, Lys és Viola elmélyülve beszélgettek, nem is törődtek velünk. Megálltam Cast előtt, aki csak szótlanul nézett.
Castiel csak rágózott és sejtelmesen nézett felfelé rám.
- Mit forgatsz a fejedben? - kérdeztem és fürkészően méregettem a vörös ördögöt.
Megint becsengettek, Castiel felállt.
- Majd megsúgom, de nem most!
Viola vezényletével elindultunk a tízes teremhez matek órára. Szerencsémre a tanár még nem javította ki a híres dolgozatokat. Ezúttal Irissel ültem hátul, közvetlenül a szomszédos padban ült jobbra tőlem Cast és Lysander. Ken Violával, Kim Capucine-nel. Ismétlő feladatokat csináltunk.
Az óra közepén Cast felém nyújtott egy lecsukható fedelű számológépet. Mikor kérdőn pillantottam rá, elmutogatta, hogy nyissam ki. Egy cetlit találtam a belsejében.
"Olvad már a jég szíved?" - ez volt a papírra írva a srác jellegzetes betűivel.
Mosolyogva ennyit írtam: " Még nem! " Majd csúfolódva visszaadtam a számológépet.
Pár perc múlva a füzetemen koppant egy kis papírgolyó. A cetli másik oldalára ez volt írva: "Hát kár! De bízom benne, hogy megtalálom a módját, hogy kiengeszteljelek. Lenne kedved rászánni a délutánt?"
Mi ez? Randira hív? - hüledeztem magamban. - De nem! Ezt nem vehetem annak, hisz neki ott van a kis Deborahja! Én meg... nem is tudom, mi vagyok neki!
"Ezt még majd meglátjuk!" - írtam semmitmondó választ.
A válaszomat olvasva haragos pillantást küldött felém.
Matek után egy teremmel hátrább vándoroltunk, bioszra készülve.
Kimék büfézni mentek Arminékkal, én meg itt maradtam, Rosával, Leigh-el, és Gabriellel társalogtam.
Hirtelen Cast - aki befejezte a mobilozást - odajött hozzánk, és megállva mellettem, a hátamra tette a kezét. - Meg kell beszélnünk egy pár dolgot, Vivieni! - és meg sem várva a válaszom, arrébb taszigált pár méterrel. Durcásan lehámoztam magamról a kezét.
- Mi olyan eget verően fontos?
- A levél. Tudod, kérdeztem a délutánt...
- Na és? Válaszoltam, nem? - vontam vállat közönyösen, pedig nagyon is jólesett a nyomulása.
- De, csakhogy nem volt megfelelő a válaszod! Komolyan kérdem: velem töltenéd a délutánt?
- Mégis mi okból? Fűzni akarod az agyam? - gyanakodtam rögtön.
- Nem, csak veled akarok lenni! Be akarom bizonyítani, hogy fontos vagy nekem és tudok kedves is lenni, ha akarok! Mindent el fogok követni, hogy elfelejtsd az a sok őrültséget, amit mondtam neked! - kérlelt Castiel sötét szemekkel. Mondanom sem kell, hogy rögtön elolvadtam!
- Ígéretesen hangzik! Rendben van, izgatottan várom, mivel rukkolsz elő!
- Majd meglátod! Bennem nem fogsz csalódni!
- Már csalódtam egy párszor. - evődtem vele.
- Tudom... és megpróbálok mindent jóvá tenni.
- Nincs már ehhez túl késő?
- Sosincs késő, Vivieni! - kiáltotta Cast reménykedve.
- Rendben. Veled megyek akárhova, de csak egy feltétellel!
- Miféle feltétellel? - tudakolta összehúzott szemekkel.
- Csak akkor, ha nem próbálkozol semmilyen csábítási kísérlettel, és meg sem próbálsz megcsókolni. A kapcsolatunk ezentúl szigorúan baráti!
Egy darabig mérlegelte a kérésemet, aztán rábólintott.
- Hát megígérhetem... ha neked úgy jobb, de nem garantálom, hogy be is tudom tartani.
- Ettől féltem! Sosem tudod tartani a szavad!
- Én igyekszem, de ha rólad van szó... nagyon nehéz fékeznem magam! - vallotta be Castiel érzelmesen. Őszintének tűnt, a szeme se rebbent.
- Azért csak húzd meg a gyeplőt! - tanácsoltam kicsit tréfásan. - Tartsd vissza az állati ösztöneidet!
- De össze vagytok nőve mostanában! - kiáltott a mellettünk elhaladó Jade.
- Nem tetszik valami? - kérdezte dölyfösen Cast.
- Csak feltűnt, hogy nyíltan nyomulsz Vivikére!
- Nem nyomul! - vágtam rá rögtön. - Csak jóban vagyunk.
- Aha. - vigyorgott a zöld hajú fiú, de láttam rajta, hogy nem hisz nekünk, de gondolom, nem akart hajba kapni Castiellel, mert csak legyintett és otthagyott minket.
A nap végén kint álltam Kimmel és Violával a kapuban, Kent és új barátnőjét Evelynt vártuk, amikor elrobogott mellettünk Castiel.
- Vivieni, akkor később felhívlak a házi telón, ha hazaértünk! - mondta, és már ment is tovább integetve.
Hát ez aztán nem tűr ellentmondást...
Lehet, hogy megint meg fogom bánni, hogy belementem ebbe, de hát egyszer élünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése