Haragosan néztem rá, de nem szóltam semmit.
Castiel nem bírta sokáig a feszült légkört, megállt egy Adidas bolt előtt és felém fordult.
- Most haragszol?
Dacosan felszegtem az állam.
- Igen.
- Csak azért, mert ékszerekkel akarok kedveskedni neked? Nem értem, mit problémázol ezen! Más lány örül, ha kap valamit!
- Ne hasonlíts, a többi lányhoz, meg Debby-hez. - mondtam szikrázó szemmel. - Nem vagyok az a fajta, aki kihasználja, hogy pénzes pasival randizik! Nem, nem akarok ilyen lenni!
- Tudom, hogy te más vagy... de engedd, hogy szebbé tegyem az életed!
- De nem kell a pénzed! - kiáltottam és kis híján kimondtam, hogy "csak te", de még időben észbe kaptam. Ráadásul, a fejemben megint lejátszódott a délelőtti vitánk. - Csak nem gondolod, hogy az ajándékok lévén megkaphatod a testem? Na nem, soha! Már egyszer tisztáztuk, hogy nem vagyok utcalány.
- Tudom, tudom, tudom! - ismételte a szót a fiú többször, miközben gyengéden megsimogatta az arcom. - És mivel tényleg kimondtam azokat a csúnya szavakat, most tárgyakkal akarom enyhíteni a fájdalmadat! Szeretném, ha elfogadnád az ajándékokat, mert megérdemled őket. Nincs hátsó szándékom, hidd el... sőt, sokkal többet érdemelsz! Kérlek, ne kosarazz ki!
Olyan szépen nézett, hogy nem tudtam nemet mondani. MEGINT NEM!
- Rendicsek, Castiel, meggyőztél... Jaj, ez a bajom... - sóhajtottam fel elkeseredve. - Sajnos könnyen befolyásolható vagyok és elhiszem az ígéretesen hangzó szavakat.
- Higgyél bennem, Vivikém!
Megadóan felnevettem. - Tehetek mást?
Cast viszonozta a nevetésem: - Nem!
- Ezt megbeszéltük.
- Remek! Akkor, most bemegyünk egy ruhaboltba! Felpróbálsz mindenféle csini göncöt a hecc kedvéért, én pedig megmondom, melyik stílus áll jól neked!
- Felpróbáljak ruhákat? Minek, ha úgysem veszünk semmit? - pislogtam értetlenül.
- Csak úgy... Jó móka lesz, majd meglátod! Rögtönzött divatbemutatóst játszunk. Mit szólsz?
- Merész ötlet, de nekem tetszik! - mosolyogtam. Nem volt szívem nemet mondani és vonzott a csini ruhákban való pózolás is.
Kéz a kézben bementünk a következő ruhaüzletbe. Castiel rögtön a húsz év körüli fekete, hosszú hajú eladó lányhoz lépett és bemutatott engem, mint a barátnőjét. Elmagyarázta, hogy nem tudom, milyen stílus áll jól nekem, és mindenféle ruhákban látni akar.
Ezután nem volt más hátra, minthogy bevonultam az első kollekciómmal a próbafülkébe.
*Amíg Vivi öltözködött Castiel elhelyezkedett egy sötétzöld fotelben a fülkével szemben. A fotelje mellett egy teljes alakú széles tükör állt. *
Először egy citromsárga, fenekemet alig takaró csőruhában jelentem meg Castiel előtt.
A tükör előtt forgolódtam, de nem éreztem jól magam a passzos és túl mini ruhában. Castiel a fejét csóválva figyelt.
- Ez túl szexi! Ebben nem engednélek ki az utcára! Jól áll, de ne vegyél fel ilyeneket, túl vadító! Más csajokat szívesen megnéznék benne, de téged... nem engednélek benne sehová, nehogy helyettem valaki más ugorjon rád.
Szívből nevettem, mert jólesett a bók. De a jókedvem elillant, amikor felfedeztem Cast tekintetében a vágyakozást is, ahogy a szemét a testemen legeltette. Azonnal menekülni akartam, és amit az eladó lány a kezembe nyomott elkaptam, majd visszasiettem a próbafülkébe. Nagyokat sóhajtva dőltem a falnak.
El kellett rejtőzzek a srác égető pillantása elől. Sosem fogom megszokni, hogy így tud rám nézni.
*
Míg Vivien a fülkében piszmogott, az eladó lány a tükör és a fülke között állt és száját húzogatva fordult Castiel felé.
- Esetleg vásárolni is fogtok, vagy csak itt szórakoztok?
- Természetesen mindent megveszek, ami jól áll neki! Amire azt mondom, hogy jó, tedd félre és mielőtt elmegyünk kártyával fizetek! Megadom a címet, ahová küldjétek! - válaszolta Cast komolyan.
- Rendben. Szerencsés a barátnőd.
- Még nem a barátnőm, de az lesz! - mosolygott a vörös srác titokzatosan.
*
Mikor felöltöztem, kiléptem Castiel elé.
Egy bő szárú szürke, sportos nadrág volt rajtam kék Agressor toppal és fehér cipzáras plüss pulcsival.
- Menő. - vigyorgott Cast feltartott hüvelykujjal.
A következő egy hosszú, fekete szoknya volt, hozzá illő lezser térdig érő felsővel.
Ez nem igazán tetszett a fiúnak.
- Nem az igazi. Elveszel benne.
A következő, amit magamra cibáltam nagyon menő volt. Egy fekete bőrnadrág, kígyó mintás, hosszú, lezser kiskabáttal.
Castiel csak ámulva gyönyörködött bennem.
- Király!
A következő estélyi ruha is tetszett Castielnek. Fekete bársony, térdig érő, koktélruha volt, hátán X- alakban kereszteződtek a pántok, elől mélyen dekoltált volt.
Egyre jobban élveztem a divatbemutatót. Nevetve billegtem és pörögtem Cast előtt.
A következő egy rózsaszín fodros, flitteres "Barbie ruha" volt. Mikor Castiel meglátott benne, jót nevetett.
- Júj, mint egy porcelánbaba! Ez nem te vagy, édesem!
Így a ruhát levettem és magamra húztam a következőt, egy szegecses, barna nadrágot és piros bőrkabátot. Castiel a szemét forgatva méregetett.
- Túl vad. - legyintett.
A következő egy leopárd mintás nadrág volt és egy fekete topp, ami enyhén átlátszó volt. Csak a mellrészén volt egy vastag betét, ami takarta, amit kellett.
- Hogy tetszik? - pipiskedtem a tükör előtt és Castielre sandítottam.
- A nadrág rémes, de a felső nagyon jó.
A következő, amit felvettem, egy sima fehér minta nélküli, miniruha volt, amihez fehér csillogó anyagú sztreccs nadrág dukált. Nekem tetszett a fazon és a szín is.
Castiel is elismerően nézegetett.
- Szuper! Mint egy földre szállt angyal! Ebben még az oltár elé is elvezetnélek. - viccelt a srác.
- Ez kedves. - mosolyogtam zavartan. - De most már hulla vagyok! Egy darab ruhát se bírok magamra húzni!
- Akkor menj és változz vissza az én Vivienimmé. - mosolygott Cast és rögtön szót is fogadtam.
* Közben Castiel Vivien tudta nélkül kifizette a ruhákat és még a kirakatban lógó Kilah Babe kapucnis pulcsit is a többihez íratta. *
Mikor kijöttem a saját cuccaimban a fiú oldalába karoltam.
- Menjünk valamerre! - kértem boci szemekkel.
- Mit szólnál a fehérnemű részleghez? Kiválasztom, ami tetszik, te felveszed és ugyanígy gyönyörködöm az átlátszó kis csipkékbe bujtatott testedben?
Az ötlet felháborított, még el is pirulhattam, már a gondolattól zavarba jöttem.
- Bevenné a gyenge gyomrod. - morogtam az orrom alatt, amikor kisétáltunk az üzletből. - De erre nem tudsz rábeszélni!
- Pedig olyan jó lenne... totál fel tudnál izgatni!
- Persze! - nevettem. - Aztán meg az lenne a vége, hogy letepernél a fülkében.
- Na és? - csillant fel Castiel szürke szeme. - Kinek lenne az baj?
- Neked semmiképp, az biztos! - néztem fel rá rosszallóan. - Menjünk inkább kávézni. Teljesen kiszáradtam.
- Ó, ezen könnyen segíthetünk. - mosolygott Cast és megállt. Maga felé fordított és megcsókolt.
Persze nem tudtam a következményekre gondolni, megadtam magam forró ajkainak. Mikor a szája az enyémhez ért, a térdem is beleremegett. Rögtön elfelejtettem mindent, semmi nem számított, csak Castiel, aki teljesen megszédített. Átkaroltam a nyakát, a testünk összesimult, mintha egymásnak lettünk volna teremtve. Castiel nyelve gyengéden körbejárta az enyémet. Amikor térde becsúszott a lábam közzé, a hajába markoltam, a fejét még jobban magamhoz húztam.
- Te boszorkány! - súgta a fülembe Cast érzéki, lágy hangon. - Tényleg egy igazi boszi vagy! Megbabonáztál, és csak a jó ég tudja, hogyan szabaduljak meg ettől a varázslattól.
- Hát meg akarsz szabadulni tőlem? - néztem pislogva a szürke, tüzes szempárba.
A fiú két tenyerébe fogta az arcom, és mélyen a szemembe nézett.
- Nem! E pillanatban egész más jár a fejemben.
- Pontosan tudom, mit akarsz. - súgtam gyenge hangon, mert teljesen megbabonázott a közelsége és a hirtelen fellángoló szenvedély. - Azt szeretnéd, ha te meg én...
- Igen! Egészen akarlak! Testestül-lelkestül. - Cast szája megint forrón az enyémre tapadt, én meg csak levegő után kapkodtam.
Apró, édes csókokkal borította be a félig szétnyílt ajkaimat. Forró lehelete valósággal égetett.
- Szemérmetlen fiatalság! - szólt ránk egy mellettünk elhaladó idős hölgy.
Rögtön szétrebbentünk, mert eszünkbe jutott, hol vagyunk. Még egy pár pillanatig csak néztünk egymás szemébe, aztán kézen fogva elindultunk a kávézó felé.
A pláza kávézójában elég sokan voltak. Leültünk egy körasztalhoz.
Forró csokit rendeltem, Castiel meg habos kávét.
Természetesen a tejszínhab felét megosztotta velem. A kis pihenő után Cast maga után húzott és bevonszolt a bowling pályára. Bár már egyszer próbáltam ezt a játékot, valahogy nem nagyon ment. Hiába löktem meg nagy lendülettel a golyót, sosem sikerült letarolnom a bábukat, esetleg csak egyet a legszélén. Bezzeg Castielnek ez is jól ment. Szinte minden lökéssel kifektette az összes bábut. Mikor meguntuk a golyózást, a szomszédos cukrászdában vettünk egy-egy fagyit, amit a jégpálya mellett egy lócán fogyasztottunk el.
Negyedóra múlva már egy játékrészlegen nézegettük a játékokat, és ami zenélt és mozgott, azt mind nevetve végig nyomkodtuk. Itt is kaptam egy kis ajándékot: egy húsz centis nagyságú kék kis plüss elefántot. A kis jószág olyan cuki volt, hogy nem tudtam azt mondani, hogy nem kérem. Így nemsokára a papír táskámba került az is.
Kifelé haladva a fiú még elkapta a virágárust és kért egy hosszú szárú fehér rózsát.
Castiel még mozizni is akart, de határozottan tiltakoztam.
- Nem lehet, értsd meg! Muszáj hazamennem! Már hét óra is elmúlt! Ráadásul apu is vár, ma kapom meg szülinapi ajándékom tőle!
- Na jó, akkor hazakísérlek. - hagyta rám Cast, és nagyot dobbant a szívem, mert látszott rajta, hogy nem szívesen válik el tőlem.
Csendesen sétáltunk hazafelé a sötét utcákon. Nem éreztem, hogy hideg lenne, de lehet, hogy a heves érzelmeim fűtöttek belülről.
- Köszönöm ezt a szép napot, Castiel! - mosolyogtam a fiúra hálásan.
- Én köszönöm, hogy veled lehettem! - mondta halkan, és megfogta a kezem.
- Felejthetetlen volt minden. - vallottam be érzelmesen.
- Akárcsak te!
- Jaj, Castiel, kérlek ne mondj ilyeneket! Csak megnehezítesz mindent.
- Ne haragudj, nem direkt csinálom! - szabadkozott Cast. - Engem az érdekelne, akarsz-e még néhány ilyen pillanatot?
- Nem kellene, de igen. - vallottam be félve, a csizmámat bámulva menet közben.
- Akkor csináljunk valamit együtt holnap is! - javasolta rögtön szívem vörös hercege. - Még a mainál is jobb dolog jár a fejemben!
- Csak nem az ágyad? - kérdeztem viccesen fancsalodva.
- Nem lenne rossz. - kuncogott Castiel vidáman. - Egész délután veled szeretkezni... hm, szuper lenne... De nem! Arra gondoltam, menjünk holnap az uszodába!
- Mi? Január közepén uszodába? Te meghibbantál?
- Dehogy! Fűtött hely, és ilyenkor tömeg sincs! Na, légyszí... egyezz bele! - rimánkodott a vörös srác.
- Ne... nem kellene.
- Dehogynem! Jó lesz, majd meglátod! - bizonygatta Cast.
Végre elértük a mi utcánkat és letértünk a sarkon.
- Strandolni télen? Ez őrültség!
- Az, de mi őröltek vagyunk!
- Na jó, rábeszéltél! - döntöttem el végül. Ha már így alakult, foggal-körömmel ragaszkodni akartam a vele tölthető boldog percekhez. Már csak három háznyira jártunk az otthonomtól.
Mindjárt vége ennek a csodálatos napnak. - gondoltam lehangolódva.
- Varázslatos lesz, megígérem! - mondta Cast, amikor megálltunk a kapu előtt.
- Biztosan. - válaszoltam, de megint előjöttek a kételyeim. - De nem akarom, hogy csóközönnel árassz el.
- Miért? Mert olyankor elveszíted a fejed?
Lehajtott fejjel ácsorogtam, a táskát a hátam mögött szorongattam, a csizmám orrával a havat turkáltam.
- Igen azért is, meg hát ott van Deborah is.
- Felejts el őt! Ne gondoljunk rá! Vele már kipurcant a kapcsolatom!
- Akkor... szakíts vele! - kértem kiszáradt torokkal.
- Meg fogom tenni, de most még képtelen vagyok elé állni és kitálalni.
- Te tudod. - hagytam rá. Már nem mertem hinni az ígéreteiben. - Na jobb, ha most megyek.
Máris a kisajtó felé léptem, de Castiel elkapta a kabátom ujját.
- Csak nem akarsz így itt hagyni?
- Hogy így? - fordultam vissza.
- Jó éjt puszi nélkül.
- Ne... nem, Castiel, nem tartom jó ötletnek. - tartottam magam elé védekezően a kezem.
De Castiel nem törődött erőtlen tiltakozásommal, magához rántott, hevesen átölelt és lassan, vágyakozóan megcsókolt. A szenvedélyes csóktól minden aggályom és félelmem elmúlt. Elhallgatott bennem a józan ész tiltakozó szava és a vágy győzedelmeskedett az akaratom felett.
Reszkető kézzel kabátja alá nyúltam és semmivel se törődve csak Castiel testére koncentráltam. Kezem a derekánál besiklott a pólója alá és sóhajtozva megérintettem forró tapintású bőrét.
Castiel felszisszent a hideg ujjak hatására, de nem hagyta abba csókolásom, egyre mohóbb szenvedéllyel vette birtokba a szám. A kezemből kicsúszott a táska, de most ezzel sem törődtünk. Cast a kapu betonoszlopához szorított és szorosan hozzám simult. Egyre erősebben éreztem a fiúban növekvő vágyakat és ettől én is felhevültem. Ágyéka szorosan az enyémhez tapadt.
- Ó, Castiel! - sóhajtottam szinte magamon kívül.
- Látod, milyen jó nekünk együtt? - kérdezte Cast a hajamat simogatva. - Engedd, hogy a holnapi nap az én kedvem szerint alakuljon! Felejthetetlen délutánban lenne részed, ha hagyod.
A fejem még mindig szédült és még mindig nem érzékeltem a külvilágot.
A fenébe is! Miért ne mennék bele abba, amit kér? Miért foglalkozzak másokkal, amikor én is azt akarom, amit ő? Hadd legyek egy kicsit önző, nem kell Deborahval, vagy bárki mással törődnöm! Az a fontos, hogy nekem jó legyen, és NEKEM csak Castiellel jó!
Ujjaimmal apró köröket írtam le a srác tarkóján, miközben halkan megszólaltam.
- Veled bármire képes vagyok - ezt te is tudod...
Cast vidáman mosolygott.
- Ez az, kislány, mondj igent mindenre!
- Igen... igen... igen! - ismételten többször, ész nélkül.
Tudtam, hogy tényleg esztelenség ezt mondani, de hát már beleszeretni is az volt. Szeretem és most vele vagyok, csak ez számít!
- Örömmel hallom ezt, kiscicám! - mosolygott kedvesen a srác, de elengedett. Felvette a táskám a földről és a kezembe adta. - Jobb, ha bemész, mert ha rajtam múlna, sosem engednélek el! Menj, mielőtt a bátyád a keresésedre indul!
Ezt mondta, de fél kézzel megint átölelte a derekam.
- Akkor jó éjt!
- Álmodj te is szépeket, és gondolj rám! - csókolt homlokon Cast.
- Na, szia! Akkor holnap találkozunk a suliban! - búcsúztam nagy nehezen és nem álltam meg, hogy ne adjak a szájára még egy utolsó puszit.
Sugárzó arccal mentem be a házba. Úsztam a boldogságban.
Az egész családom a nappaliban tévézett. Rögtön faggatni kezdtek, hol voltam és kivel, de nem mondtam semmit. Castiel az én titkom. Öt perc faggatózás után apu végre ideadta az ajándékom.
Egy nagy papírdobozban királykék görkori, valamint térd és könyökvédő lapult. Vidáman ugrottam apa nyakába. Remek ajándék volt! Alig vártam a tavaszt, hogy megtanuljak görkorcsolyázni.
Vacsora közben pityegett a telefonom.
Nem törődtem az ősök rosszalló tekintetével, elővettem a zsebemből és olvasni kezdtem az SMS-t.
"A földön vagy még angyalkám?" - írta az SMS-lovagom.
- Most eszel vagy nyomkodsz? - kérdezte apám.
- Mindkettő. - válaszoltam csámcsogva és azért is választ pötyögtem.
"Igen, de csak azért, mert te nem hagysz elszárnyalni."
A fiú hamar válaszolt.
"Boldog vagy? Az jó, mert ugye tudod ki a szívem csücske..."
- Kivel SMS-ezel? - kérdezte Tony.
- Csak egy haverommal. - válaszoltam fokhegyről, de már a válaszon agyaltam.
" Gondolom csak is én 😁 Jó tudni, hogy vagy nekem, titokzatos hercegem."
A következő üzenettől olvadoztam, mint vaj a napon.
"A világnak csak egy valaki vagy, de nekem te vagy a világ! 🧡"
Ez de gyönyörű... Ez az üzenet csak fokozta a boldogságom.
- Egyél már! Ne most szórakozz azzal a vacakkal! - szólt rám ezúttal anyám.
- Oké... csak még hadd írjak egy búcsú üzenetet... Aztán nyugton maradok!
"A világod most búcsúzik! Légy jó fiúka, és gondolj rám 😘"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése