- Megkaptam a lóvét, de akkor biztos, hogy meglesz az áru? - egy darabig hallgatott, aztán folytatta. - Nagyszerű... Nagyon nagy szükségem van rá! Örülök, hogy tudsz segíteni, haver! Egy óra múlva felveszem a cuccost.... Oké, ott jó lesz. Csá!
Feltűnően elhelyezkedtem a kanapén.
- Szia, bátyus? Mit üzletelsz? Drogot veszel?
- Dili! Semmi közöd hozzá! - vágta rá Antony.
- De titkolózó lettél. - néztem rá sértődötten.
- Ahogy te is!
- Én? - háborogtam. - Én nem titkolok semmit!
- Dehogynem! Tegnap majdnem smároltál Castiellel a konyhában. Jól láttam!
Ott tartottunk, amitől tegnap féltem. Szerencsére, már este elterveztem, mivel magyarázzam ki magam.
- Tudod, a beképzelt barátod néha rajtam próbálgassa a csáberejét. Ha tudni akarod, sokszor azért veszekedünk, mert nem bírom elviselni a nyomuló stílusát! Ezért nem leszünk sosem barátok.
- Miért nem hiszek neked, hugi?
- A te bajod, ha nem hiszel! Ez az igazság. - füllentettem komolyan.
- Gyanúsok vagytok... Castiel is csak kitérő válaszokat ad, ha rólad faggatom. - közölte a kék pulcsis és farmeres tesóm.
- Azt nem tudom, ő mit gondol, de én továbbra is utálom. - közöltem és ez valamilyen szinten igaz is volt. Igaz, nagyon pici szinten.
- Tegnap faggattam rólad, de semmi konkrétat nem mondott! Ja... és szerinte flúgos vagy! - mondta Tony és a végén vigyorgott.
- Hogy szakadna rá az ég, ott, ahol van! - szidtam Castielt kora reggel. - Rühellem, hogy mindenbe beledumál!
- Te mindig csak szidod és bántod! - csóválta a fejét Antony. - Pedig nem rossz gyerek ő!
- Nem tehetek róla, hogy utálom a kötekedő stílusát meg a nyomulását. Sose kérd, hogy jóba legyek vele, mert nem tudnék.
- Ja, és Castiel azt is észrevette...
- Fú, már megint Castiel! - sóhajtottam grimaszolva.
De Tony úgy folytatta, mintha közbe se szóltam volna.
- ... hogy nem viseled a szülinapi ajándékát!
A fejemhez kaptam.
- Jó ég! El is felejtkeztem az ajándékokról! Hová tehette őket anyu?
- A könyvespolc alsó fiókjába süllyesztette.
Odarohantam az említett kis szekrényhez és kihúztam a fiókot. A dohányzóasztalra raktam a kisebb -nagyobb csomagokat.
- Ajándékeső? - jött ki a kisöcsém a kuckójából, de már tovább is ment a konyhába. Gondolom, reggelizni sietett anyuhoz. Leültem a földre, a dohányzó asztal elé és bontogatni kezdtem.
Szerencsére kettő kivételével mindegyiken volt felirat, hogy kitől kaptam és néhány jó kívánság.
Izgatottan elkezdtem cibálni lefelé a csomagolópapírokat. A legnagyobbal kezdtem. Egy rózsaszín nagyobbacska maci bukkant elő, amit Armintól és Alexytől kaptam. Capucine-tól illatszercsomagot kaptam, Kimtől egy sötétkék, cipzáras pulcsit, Peggy-től egy barna pénztárcát, Kentintől egy Micimackós bögrét, Violától parfümöt, Rosától két vastag műanyag karperecet, egyik rózsaszín, a másik lila. Iris egy vámpíros könyvvel lepett meg. A többi csajtól körömlakkokat és sminkcuccokat kaptam. Nathanieltől egy CD-t és egy szép kagylós képkeretet kaptam. Lysandertől egy Buddha szobrot, és reméltem szerencsét fog hozni, ha dörzsölgetem a hasát. Gabriel egy kis cuki ékszeres dobozzal lepett meg, Dakota meg egy pár pici lepkés fülbevalóval. Már csak a két név nélküli volt előttem. A kisebbikkel kezdtem. Egy kosárlabda alakú kulcstartó és egy tollkészlet volt a csomagban. Először azt gondoltam Nathanieltől van az ajándék, de az övét már kibontottam, így végül rájöttem, hogy csak a másik kosarastól kaphattam, Dajantól.
Az utolsó csomagon királykék csomagoló papír volt, és egy fekete bársonydoboz lapult benne. Kíváncsian kattintottam fel a doboz tetejét. Egy igazán értékes és nagyvonalú ajándék lapult a dobozban: egy vastag, sodrott ezüstlánc, rajta egy fél centis "V" betűs medállal. A lélegzetem is elállt, amikor rájöttem, kitől kaphattam ezt. Biztos, hogy Castieltől van! Csak is tőle jöhetett ilyen különleges ajándék, ebben biztos voltam. Megremegett a kezem, és kicsúszott a kezemből a lánc. Ujjaim közül az asztal üveglapjára esett.
- Mi az, Vivike? - jött mögém Tony, és a vállam fölött lenézett a nyakláncra.
Szomorúan sóhajtottam.
- Azt hiszem, ráleltem a drága barátod ajándékára.
- Szép. - bólogatott elismerően a tesóm. - Ahhoz képest, hogy folyton marjátok egymást, elég drága ajándékokkal kedveskedik neked!
- Ez a nagyvonalúság! - jegyeztem meg, de próbáltam közönyös maradni. - Neki sok a pénze, van miből költekeznie!
Szerencsére, Tony nem kezdett el megint rajtam és Castielen rágódni, az asztalon felhalmozott sminkcuccokat piszkálgatta.
- Fú... mennyi kencefice... Majdnem annyi rúzs meg lakk, mint amennyi virágot kaptál.
- Ó, igen... rengeteg csokrot kaptam, majdnem minden fiútól! - büszkélkedtem.
- Mégis mind az előtérben száradt meg!
- Nem, nem mind, a három legszebb fent van a szobámba. Lefújtam lakkal, hogy tovább elálljanak.
- Kitől van az a három csokor?
- Danieltől, Dakotától a kék rózsák és a piros-fehér rózsacsokor Lysandertől. De hé... Tony, tőled még nem is kaptam semmit!
- Ma megkapod! - ígérte mosolyogva a bátyuskám.
- De jó! ... És mit kapok?
- Meglepetés. - vigyorgott Tony.
Tekintetem megint a nyakláncra irányult. Kedves és személyes ajándék... valahogy a történtek után nem vártam ilyet Castieltől.
*Antony még mindig a húga mögött állt és érezte, hogy a lányban valami különös zajlik le, de most nem akart faggatózni. Mindenesetre szemmel fogja tartani őt is és Castielt is. Talán történt valami, csak ő nem figyelt fel rá? *
- Visszakaptad a karácsonyi ajándékot. Egálba vagytok, nyaklánc, nyakláncért cserébe.
Tony felkeltette a kíváncsiságom.
- Tényleg... nem tudod, Castiel hordja, amit tőlem kapott?
- Aha, szinte le sem veszi. - kotyogott Tony. - Nagyon hozzá nőtt az a kis vacak. A múltkor mesélte, hogy Deborah faggatta is, hogy kitől kapta.
- És... és megmondta neki, hogy tőlem van? - kérdeztem félve.
- Nem, mert akkor Deb kiverte volna a dilit! Őrült hisztis tud lenni, ha féltékenységről van szó!
- Hallottam róla. - fanyalogtam. - És mit talált ki a hazugság nagymestere?
- Azt mondta a nővérétől kapta.
- Hm. - fújtam elismerően. - Találó és hihető füllentés. A beetetéshez aztán ért.
- Te azt honnan tudod? - kérdezte élesen Antony.
- Se... sehonnan! De ismerem a fajtáját!
Fejemben kavarogni kezdtek a jó és rossz emlékek. Mindkettőben egy volt a közös: Castiel! Hát már sosem fogom elfelejteni?
Még hogy nem ismerem! Közelebbről ismerem, tesókám, mint gondolod és talán jobban is, mint te!
Tudom, milyen kedves és elbűvölő tud lenni, ha akar, a szenvedélyességéről nem is beszélve! És akkor ott vannak még az észbontó, tüzes csókjai...
Verd ki a fejedből, Vivi! - figyelmeztettem saját magam. - Te csak "édesítő" vagy az életében! Csak kihasznál és szórakozik veled!
- Jössz este velünk a Bázisra? - váltott témát Tony.
- Kivel mész? - kérdeztem egyből.
- Kevinnek, Castiellel, Lysanderrel, meg még leszünk egy páran.
- Nincs sok kedvem bulizni, meg a helyet se hiszem, hogy ismerném.
- Gyere már, ne savanyodj itthon! - rimánkodott a tesó.
Még lett is volna kedvem hozzá, ha nem hangzik el az a bizonyos név.
- Nem, ezt inkább kihagyom! Nem vágyom kanbulikba. Megyek inkább enni a konyhába, meg segítek anyunak, ha kell. - menekültem gyorsan és ott is hagytam a fivérem.
Egy óra után már a nappaliban tévéztem anyuval, mikor jött a bátyám is a szülinapi meglepimmel. Azt hittem fent van a szobájába, de tévedtem, mert kintről jött és egy telefont dugott az orrom elé.
- Boldog szülinapot, kicsi lány! Ez egy igazi csajos telefon! Samsung Diva!
Boldogan ugrottam Antony nyakába.
- Tony! El se hiszem, hogy telefont vettél nekem!
- Azért meg ne fojts, hugi!
Örömmel forgattam a kezemben a csili-vili, lila, érintő képernyős mobilt.
- De.… ez egy vagyonba kerülhetett!
- Ne törődj vele! Te megérsz ennyit, Vivien! - mosolygott kedvesen a nagy tesóm.
- Nagyon örülök! - ugrándoztam lelkesen és tényleg repülni tudtam volna örömömben.
- Hogy jutott eszedbe ez a szuper ötlet?
- Igazából nem az én ötletem volt. Castiel adta a tippet.
- Castiel? - kiáltottam meglepetten. Ez nem lehet igaz, még a titkos vágyaimat is kitalálja! Utálatos!
Hangosan persze, csak a nevét mondtam ki.
- Mit csodálkozol ezen? Jó haverok vagyunk, szívesen adott ajándék ötleteket.
- A lányok agyának fűzésében nem segít véletlenül? - kérdeztem gúnyosan.
Tony szívből nevetett.
- Abban nem kell segítség se nekem, se neki.
- Na, ezt elhiszem!
- Kicsit drága ajándék ez, gyerekek! - jegyezte meg anya. - Egy telefon...
- De anya, arra költöm a pénzem, amire akarom!
Nem foglalkoztam tovább a családdal, levágódtam a fotelbe és elkezdtem ismerkedni a telefonom menüjével. Alighogy belemelegedtem a nyomkodásba, csengettek.
- Ki lehet? - néztem kérdőn anyura és a tesómra.
- Bárki is az, megfagy kint szerencsétlen! Te vagy a kicsi, engedd be Vivi! - szólt rám Tony. - Biztos Cast az.
- Csak azt ne! - kiáltottam fel, de azért elindultam ajtót nyitni. Ránéztem a fali órára. Két óra!
- Úristen! Ez Nath lesz! Kiment a fejemből!
- Az meg ki a manó? - tudakolta a bátyuskám.
De nem válaszoltam, az asztalra raktam új mobilom és rohantam ajtót nyitni. Tényleg Nathaniel állt az ajtóban, sárga kabátban, szürke nadrágban és kis Adidas hátizsákkal a fél vállán.
- Szia, Vivien! Kész vagy fejest ugrani a matematikába?
- Nem igazán. - mosolyogtam és hagytam, hogy bejöjjön az előtérbe és levegye a kabátját.
Tony a kanapén a műsoros újságot böngészte, amikor beléptünk a nappaliba, anyu meg eltűnt.
Nath barátságosan odalépett a tesómhoz, kezet ráztak és bemutatkoztak egymásnak.
Láttam Antony-n, hogy azt latolgatja, mi közöm lehet ehhez a szőke kis herceghez.
Megkerült anyu. Egy tálca csokis sütit hozott és kínálgatni kezdett minket.
Nath neki is udvariasan bemutatkozott, aztán elvett egy szelet édességet és gyorsan el is tüntette. Tony meg rögtön két szeletre csapott le.
- Az lesz a legjobb, ha felmegyünk a szobámba. Ott zavartalanul tanulhatunk. - pillantottam Nathanielre mosolyogva.
- Nekem jó.
- Kettecskén? - kuncogott Tony, mikor felfelé másztunk a létrán. - Lehet, később rátok nézek, nehogy anatómiát tanuljatok!
- Majom! - kiabáltam még le neki.
Most nem akartam veszekedni a bátyámmal. Csak Nathanielre és a matekra akartam koncentrálni.
(Folyt. köv. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése