- Hugi, még nem bontottad ki az ajándékaidat! - emlékeztetett Antony.
- Most nem is fogom! Nincs hozzá energiám! - nyöszörögtem.
- Tőlem csak a jövőhéten kapsz valamit, ha fizut kaptok! - közölte a bátyám.
- Rendben, tesó! - fáradtan Tony vállára hajtottam a fejem.
- Tőlem is kaptál valamit! Egy kék dobozban van a polcon. - mondta Castiel.
Örültem Cast meglepetésének, de most nem tudtam rá reagálni.
- Jaj, Vivike, nem bírom a fejed! - Antony addig vonogatta a vállát, míg le nem bukott onnan a fejem.
- De szívtelen vagy! - háborogtam.
- Gyere az én vállamra! - Castiel már oda is húzott magához, s boldogan fúrtam be magam az oldalába, hozzá dörgölődtem és a vállán pihentettem a fejem, átöleltem a derekát. Mindhármunk szeme csukva volt.
- Hm, el tudnék aludni a karjaidban! - mondtam Castielnek álmosan.
- Örülök, hogy így megvagytok! - dünnyögte Tony, még mindig lehunyt szemmel.
Közben Cast keze a hátam simogatta és ettől szaggatottan vettem a levegőt.
Megint belém bújt a kisördög, a kezemmel körözni kezdtem a mellkasán. Csukott szemmel vándoroltak az ujjaim a csípőjére és a combjára. Nagy szerencsénk volt, hogy Tony nem figyelt fel a mocorgásra. Be kell valljam, izgatott a dolog, hogy a bátyám jelenlétében titokban folytatjuk ezt az őrült játékot.
Castiel csukott szemmel sóhajtozott. Felbátorodtam, megemeltem a fejem és ajkammal és nyelvemmel megérintettem a nyakát. Csak remélni tudtam, hogy Antony már félálomban van.
Féloldalra sandítottam, s mivel a tesóm egyenletesen szuszogott, felemeltem a fejem és huncut mosollyal az arcomon megcsókoltam Cast száját, majd megharaptam az alsó ajkát.
Castiel meglepetten nyitotta ki a szemét, de a mutatóujjam a szájára tettem. - Sss...
Ő válaszul megemelte a fejét és hosszan szájon csókolt.
- Őrült! - súgtam neki, amikor a füléhez hajoltam.
Észrevettem, hogy Tony mocorogni kezd, ezért letettem gyorsan a fejem, mintha aludnék.
Végül elnyomott a fáradság és Castiel karjaiban békésen elszenderedtem.
* Kilenc körül hazaért Angela és Lucas. Az asszony nagyot nevetett, amikor felfedezte a kis kupacot a kanapén. Vivi jobb lábát keresztül vetette Castielén, keze a fiú nyakában nyugodott, Cast bal keze lelógott a kanapéról, a másik valahol elveszett a lány alatt, Tony feje Vivien hátán pihent és ölelte a derekát. *
- Jó kis buli lehetett! Szép kis kupac! - nevetett anyukám.
- És micsoda rumli! - borzadt el Lucas.
Rémülten tudatosult bennem, hogy nem álmodok, anyuék itt vannak!
Villámgyorsan elhúzódtam Castieltől.
- Anyu! Ti már itthon? - kérdeztem nagyokat pislogva.
- Hol legyünk fél tízkor?
- Hú... Elaludtunk! Négy után dőltünk le egy kicsit pihenni. - szabadkoztam és felültem.
- Szia, anya! - tért magához Tony is. - Jöttetek segíteni rendet rakni?
- Persze, de csak azért, hogy délután nyugodtan tudjunk mi is pihenni a rendbe hozott lakásban!
- Na, rám ne számítsatok! - dacoskodott az öcsém és bement a szobájába.
Castiel még mindig aludt. Keltegettem, rázni kezdtem a hasát.
- Ébresztő, Cast... Hasadra esik a hó!
- Ó - nyöszörgött a srác és nagyot nyújtózott, még mindig csukott szemmel. - nem akarok felkelni, olyan szépeket álmodtam! És neked kéne rám esned! - súgta Castiel, és az arcom kereste a kezével, majd megsimogatta.
Majd szívrohamot kaptam, hogy ez anya előtt történik.
- Ne érj hozzám, Castiel! - szóltam rá szigorúan. - Még anya félreérti!
Castiel döbbenten nyitotta ki a szemét.
- Ö... Jó reggelt, asszonyom!
- Ha már kipihentétek magatokat, kezdhetitek a takarítást! - szólt ránk szigorúan anya. - Aki éjjel nagy legény, az legyen az reggel is!
- Oké, csipkedjük magunkat! - állt fel a bátyám.
- Én megnézem, mit műveltetek a konyhában. - jelentette be anyu.
- Sok mindent. - mosolygott Cast, felállt és felrántott engem is.
Nekiálltunk rámolni. Tony kihordta az üres piás üvegeket, én összeszedtem az asztalról a maradék ennivalót és tortát, Castiel meg a földről szedegette a műanyag poharakat egy szemeteszsákba.
Bevittem anyának a konyhába, amit összeszedtem és leültem a konyhaszékre.
Halvány mosollyal pillantottam az aszalton félresodort tányérokra. Előjöttek az emlékek.
- Na, milyen volt a buli, kislányom? - kérdezte anya, aki mosogatott.
- Szuper!
- Bővebben ez mit jelent? Örültél a meglepetés tortának? A barátod ötlete volt.
- Igen, majdnem elsírtam magam. De Dakota már nem a barátom.
- Miért? Mi történt?
- Rájöttünk, hogy nem illünk össze. Valamikor éjfél után szakítottunk.
- Kár. Aranyos fiúnak tűnt. És elég hamar szétmentetek, alig egy hete kezdtetek el járni. - értetlenkedett anyu.
- Tudod... rájöttem, hogy nem tudok beleszeretni. - magyaráztam egyszerűen.
Tony dugta be a fejét az ajtórésen.
- Hugica! Ne lazsálj, gyere sepregetni! Segíts Castielnek, én megyek havat lapátolni, mert valaki végig hányta a járdát! - grimaszolt undorodva a tesóm.
Rosszat sejtettem. Kettesben Castiellel! Ó, jaj, nekem...
- Máris megyek! - álltam fel nem túl lelkesen. A sarokból kikaptam a seprűt és kimentem a nappaliba. A bátyám már nem volt sehol, csak a vörös srácot találtam ott. Cast a dohányzóasztal mellett guggolt és a szalvétákat halászta kifelé az asztal alól.
Nem hallotta, hogy beléptem, ezért letámasztottam a seprűt, mögé settenkedtem, és az oldalába fúrtam a mutatóujjam.
- Mit csinálsz? - kérdeztem nevetve.
Castiel meglepetten fordult hátra.
- Takarítok. - vigyorgott. - Miért ijesztgetsz, édes? Ne akard, hogy visszavágjak!
Tudtam, hogy a tűzzel játszok, de merészen megkérdeztem:
- Mégis hogyan vágnál vissza?
- Mondjam vagy mutassam? - kuncogott a fiú, aki még mindig guggolt.
- Mutasd!
Megragadta a kezem és egy erőteljes mozdulattal lerántott, térdre estem előtte. Konokul mosolygott és tudtam, hogy meg fog csókolni, de nem bántam. Jöjjön, aminek jönnie kell.
A hosszú és fullasztó csók után még mindig előtte térdelve lehajtottam a fejem. Rám tört a bizonytalanság.
- Miért csináljuk ezt, Castiel?
- Mert jó. - válaszolta halkan.
Egyre jobban legyűrt a bűntudat.
- De meddig lesz ez így? Nem akarom, hogy az legyen, ami karácsony után volt.
- Élvezzük egymás társaságát, Vivieni, vagy nem?
- Persze, jó együtt... de ez nekem nem elég! - ismertem be szégyenlősen. Annyira féltem, hogy ez a csoda is három napig fog tartani. - Nem szeretem az ilyen felemás helyzeteket. Nekem a szex nem elég. Utálom az érzelmi kalandokat! Ha én együtt vagyok valakivel, azt szeretném, hogy a pasi testestől-lelkestől az enyém legyen!
És kimondtam. Kicsit olyan volt ez, mintha döntésre akarnám kényszeríteni, hogy én vagy Deborah, de tudnom kell, mik a szándékai velem. Még akkor is, ha ezek után is Deb mellett fog dönteni. Inkább a fájdalmas igazság, mint a félelmetes bizonytalanság.
- Jó ez így, kislány! Szeretek veled lenni! - bizonygatta Castiel.
- Én is veled. - vallottam be. - De ez kevés! Tudom, hogy hiába teszem fel neked a kérdést, hogy ő vagy én! Úgyis Deboraht választanád! Érzem. Ezért kérlek rá, hogy legközelebb vele szeretkezz az asztalon!
Castiel a fejét csóválta.
- Debby-t nem lehet ilyesmire rávenni. - láttam rajta, hogy nem érti a hirtelen hangulatváltásomat. - Már megint el akarsz taszítani magadtól?! Vivieni, azért vagyok itt, mert veled akarok lenni! Nem Deborahval és nem mással! Veled! Egyedül Vivien Marsall érdekel!
- De csak ebben a pillanatban! - sóhajtottam szomorúan. Fájt, hogy nem beszél szerelemről. - Nem akarok harmadik lenni köztetek, Castiel. A köztünk dúló testi vágy miatt nem fogom elcseszni a kezdődő barátságom Debbyvel! Nem érsz annyit, hogy miattad tönkre menjen az életem! Nem helyes, amit csinálunk! - fakadtam ki. - Sajnálom, Cast, de ezt már egyszer eljátszottuk! Ha Deborah kell, engem felejts el!
- Ne légy már ilyen, Vivike! - állt fel Castiel idegesen. - Neked én kellek, a vak is látja!
- Micsoda beképzeltség! - gúnyolódtam.
- Ne kezdd ezt! - kérte Cast szomorú szemekkel. - Nem akarom befejezni, ami köztünk zajlik! Folytatni akarom, mert őrültség, mert... mert veszélyes, mert felizgat... és mert felizgatsz!
- Ezek csak vágyak, elmúlnak. - mondtam érzelmektől remegő hangon. - Csak ennyi, és itt fejezzük is be! A vágy mindent összezavar bennem, elvakít, eltérít a helyes útról, ezért tudsz levenni a lábamról! Elég a játékból, el fogom fojtani az érzéseimet, még ha nagyon nehéz lesz, akkor is!
Úgy éreztem ez a leghelyesebb, amit tehetek, még akkor is, ha megint saját magamat kínzom.
- Ne csinálj butaságot, Vivien, könyörgök! - kérlelt Cast kiakadva. - Hányszor bizonygassam neked, hogy ami köztünk folyik az jó és izgalmas?
- Nem, Castiel, nem! Ez egyáltalán nem jó! Felejtsük el az egészet!
- Te csak ezt tudod hajtogatni? - nézett haragosan a vörös szívtipró.
- Mert... mert ez a helyes. - csuklott el a hangom. Annyira fájt ezt mondani, de képtelen voltam bűntudattal élni. Már így is túl sok minden történt. - Köztünk így nem lehet semmi!
- Dehogynem!!!
- De nem, nem hagyom, hogy továbbra is ez menjen!
- Tudom, és te is tudod, hogy képtelen vagy nekem ellenállni hosszú távon! - vázolta a tényeket Castiel és féltem, hogy igaza van.
- Micsoda önbizalom! - csúfolódtam. - Ez a te nagy bajod! Túl nagyképű vagy, azt hiszed mindent és mindenkit megkaphatsz, de tévedsz!
- Veled meg az a baj, hogy rögeszméd lett ez a nagy tiltakozás! - dühöngött Castiel. - Miért vagy ilyen frigid?
- Fejezzük be itt, jó? Úgysem haladunk ötről a hatra! Ezen már nincs mit megbeszélni! Ami az éjszaka történt, utoljára fordult elő.
Castiel csalódott képet vágott, de gyorsan összeszedte magát. Ő nem az a fajta fiú, aki nyíltan kimutatja az érzéseit.
- Kérlek, Vivieni, ne csináld ezt! Mellettem nem unatkoznál. Adj egy esélyt kettőnknek! - próbált hatni rám szép szavakkal.
De hajthatatlan voltam. Nem mehet ez a játék így tovább, csak szenvedés lesz a vége.
- Nem, Castiel! Nem kezdem veled elölről a titkos játszmát.
- Miért nem?
- Mert én egészen akarlak, nem csak akkor, amikor épp nem ér rá a barátnőd. - szóltam el magam.
* "Egészen akarlak" - ismétlődött Cast fejében a két szó. - Istenem, tényleg szeret! Milyen édes... Csak hát nekem ott van Deb! A szép, vidám, kedves, doromboló kiscicám... Hogy hagyhatnám el egy kis izgalom miatt? *
- Minden világos! - sóhajtott Castiel. - Elég hülye szituba kerültünk... ideje kimászni belőle. Kössünk kompromisszumot! Hajlandó vagyok lemondani rólad, egy feltétellel.
Meglepetten pislogtam. El se tudtam képzelni, mit akar.
- Miféle feltétellel? - kérdeztem, miközben gyanakodva méregettem.
- Ha befejezed ezt a kurvás viselkedést, akkor békén hagylak!
- Vagyis azt mondod... elfelejtünk mindent, ha a régi leszek? - foglaltam össze a lényeget.
- Úgy van.
- És be is tartod, vagy csak a szád jár?
- Én betartom, ha te is. - fogadkozott Castiel.
- Megegyeztünk. - a kezemet nyújtottam neki, hogy megpecsételjük a fogadalmunkat.
A kézfogás áramütésként ért. Nem tudtam elengedni Castiel kezét, és ő még el is kezdte ujjaival simogatni a kézfejem. Csak nehezen tudtam megszólalni.
- Máris megszeged a szavad... Tudtam, hogy ez lesz! Eléred, hogy bízzak benned, aztán mindig tőrbe csalsz. Eddig még sosem sikerült a kapcsolatunkat csak barátságra korlátozni.
Castiel csak lazán vállat vont.
- Ez is azt bizonyítja, hogy túlságosan vonzódunk egymáshoz!
- Az lehet, de ez nem mehet így tovább! - közöltem elszántan, és a kezembe vettem a polcnak támasztott seprűt.
Csak arra tudtam gondolni, hogy nem bírnám ki megint a titokban randizgatást. Egyszerűen nem akartam végig szenvedni a fél életem miatta. Nem tudok osztozkodni rajta! Köszönöm, de nem leszek a tégla Castiel kapcsolatában! El kell felejtenem őt, minél előbb!!!
- Most miért hallgatsz, Vivieni? Megőrülök, hogy nem tudom, mit gondolsz! Kérlek, mondd el, mi bánt! - kérte Cast szívet melengető hangon.
- Minden. - kétségbeesetten kapaszkodtam a seprűnyélbe. - Nem tudok belemenni egy szerelmi háromszögbe. Tudod, hogy én nem ilyen vagyok... nem kényszeríthetsz rá!
- Tudom, Vivieni. - mondta halkan Castiel. - Talán pont azért vadulok meg érted, mert te más vagy... De nem akarok rád erőltetni semmit. Jobb, ha most elmegyek!
- Ne! - kértem elfúló hangon, aztán gyorsan hozzátettem: - Ne merészelj magamra hagyni a rumliban! Van neked szíved?
Cast küldött nekem egy félmosolyt.
- Na, jó... megkönyörülök rajtad. Meg amúgy sem boldogulsz nélkülem.
Van némi igaza! Micsoda egy pasi! Mindig eléri, hogy megbocsátsak neki! Ez szörnyű...
Egy fél óra alatt lassan rendet raktunk a helyiségben. Mikor végeztünk, bementünk anyuhoz a konyhába.
- Máris kész vagytok? - kérdezte anyu, aki épp krumplit pucolt a mosogatónál.
- Igen. - válaszoltam.
- Ezt nevezem, gyerekek!
- Tudja Angela néni, a lányával verhetetlen páros vagyunk! - jegyezte meg tréfásan Castiel.
- Nehogy azt hidd, Cast! - kötekedtem vidáman.
- És Antony? - kérdezte anya.
- Havat lapátol - még mindig! - válaszoltam a számat húzgálva. - Lassú, mint a csiga!
- Ha ezt a tesód hallaná, megtépne. - mosolygott Cast.
- Engem? Soha! Nem mer velem ujjat húzni!
- Nem is csoda, egy ilyen perszónával. - kötekedett a vörös srác. - Egy imádni való kis boszorka vagy!
Anyu csak nevetett az evődésünkön, aztán az asztalra tett egy tányér kakaós csigát.
- Egyetek, kislányom! Ezt keresztanyád küldte!
- De jó! - csaptunk le a házilag sütött csigákra.
- Megyek, megkeresem a nagy fiamat! Ennyi idő alatt már a szomszédok előtt is el kellett hánynia a havat.
Kettesben maradtunk a konyhában. Castiel gondolataiba mélyedve eszegetett.
Hiába figyeltem az arcát, nem tudtam, mire gondol.
Nagyot ásítottam. - Te nem vagy álmos?
Castiel szeme komiszul rám villant.
- Ez meghívás volt az ágyadba, kicsikém?
- Álmodik a nyomor! - csattantam fel. - Én csak kijelentettem, hogy álmos vagyok, és hamarosan le is dőlök szunyálni, EGYEDÜL!
* Castiel hirtelen nagyon csábítónak találta az ötletet, hogy kibillentse Vivient a nyugalmából. *
- Szívesen ledöntenélek.
Nem húztam fel magam arcátlan kijelentésén, lazán nyújtózkodtam.
- Kösz, az ajánlatot, de nem élek vele! Ne hidd, hogy minden lánynak szüksége van a szolgáltatásaidra!
- Igazad van, mindnek nem is, de neked igen! - vigyorgott Castiel. - Igazam van?
A fejemet ráztam.
- Nincs igazad, hapsikám! Deborahnak van szüksége rád, nekem csak púp vagy a hátamon! - incselkedtem.
- Akkor.... igen kellemes púp lehetek. - nevetett Cast. - Legalábbis az este ezt bizonyítottad, itt a konyhában.
- Elvesztettem a fejem. - érveltem duzzogva.
- Én is! De fogjuk fel kellemes időtöltésnek, ami történt.
Micsoda javaslat! Milyen közönségesen hangzik! "Kellemes időtöltés?!" Csak ennyi vagyok neki? Mennyire kihasznál ez a szemét! Ez így tényleg nem mehet tovább!
- Felfoghatjuk annak is, de mivel betöltöttem a tizenhatot, vége a gyerekkornak, vége a játszadozásnak, vége a hetyegésnek! Többé ne gyere a közelembe, mert ha mégis, akkor beköplek Debby-nek!
- De kemény lettél! - nézett rám haragosan Cast.
- Muszáj annak lennem, mert már elegem van belőled.
* Castiel látta a lányon, hogy nagyon elszánt és komolyan beszél. És igaza is van. Nem szép, hogy játszik vele, főleg azért, mert ez a lány szereti. Hagynia kell, hogy túltegye magát rajta, hogy új életet kezdjen valaki mással, aki boldoggá teszi. Igen, ez lesz a legjobb, amit tehetnek, de miért olyan nehéz ebbe beletörődni? *
Egy óra múlva már összekucorodva feküdtem az ágyamban.
Az MP3-as lejátszóba Beauty of The Dark című számot hallgattam.
Sürgősen el kell kezdenem a Castiel nélküli életet. Bár, nem tudtam, hogy legyen ezután. Már annyi minden történt köztünk, hogy nehéz lesz, csak úgy elfelejteni. De ha nem akarok tönkre menni, szenvedni egész éltemben, akkor ki kell vernem a fejemből.
Jó ég! Már megint itt tartok?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése