Csütörtök reggel Peggy és Kim nem jöttek suliba, Violától tudtam meg, hogy lógnak, egész nap biliárdoznak a Bázisom. Nem örültem neki, hogy Peggy rossz útra teríti a barátnőmet.
Első órám fizika volt, Rosa ült mellém.
A lány fekete pulcsit viselt bordó nadrággal. Hosszú haja a vállára omlott.
- Nem is beszéltünk mostanában. Hová mentetek Lyssel? - kérdeztem kíváncsian.
- Sokáig a Flörtben ücsörögtünk, majd felmentünk Lysander lakására. - mosolygott Rosaly.
Döbbenten meredtem rá. - Csak nem?
- De! Fantasztikus éjszaka volt! - ismerte be elpirulva a fehér hajú lány. - Belezúgtam Lysanderbe! Kicsit bánt, hogy megcsalom Leight, de most nem akarok gondolkodni!
- Remélem, megéri. - mondtam, és tapasztalatból tudtam, milyen kínlódás vár még Rosára. Hirtelen én is beszélni akartam a gondjaimról. - Ám tudom, hol voltatok. Egyszer nekem is volt szerencsém ahhoz a lakáshoz.
- Ezt úgy érted, hogy te és Lys... felmentetek oda? - kérdezte Rosa rémülten.
- Nem Lysanderrel voltam ott.
- Akkor Castiellel. - hibázott rá Rosa.
- Ki mással? Ott töltöttük a szilveszter éjszakát.
- Az igen. - bólintott a lány és láttam rajta, hogy kicsit megdöbben, de szerencsére témát váltott. - És mi van Dakotával? Már nem jártok?
- Már nem. Szakítottunk, mert nem illünk össze. - közöltem közömbösen. Erről sokkal könnyebb volt beszélnem, mint a fájó emlékeimről.
- Még jó, hogy idejében rájöttetek.
Ezután biosz, két német, tesi és matek óra következett. Egész nap Rosa mellett ültem.
Az utolsó órán kábultan ültem a gondolataimba merülve.
Muszáj folyton Castielre gondolnod, Vivien Marsall? Ő nem a tiéd, és nem is lesz az sosem! Felejtsd el egy életre! De hiába biztattam magam, túlságosan ragaszkodott hozzá a szívem. Ki kell őt zárnom az életemből! Ébredj fel, Vivien, nem az a fajta lány vagy, aki kesereg és hisztériás rohamot kap, azért, mert nem kapod meg, amit akarsz. Az már biztos, hogy a szülinapi kívánságom nem teljesült! Nem hullhatok térdre Castiel lába előtt, hogy könyörögjek a szerelméért. Kész, elmúlt, nem kell a csodára várni! El kell raktározni szépen az emlékeimben. Emlék... Az embernek nem is marad más, csak az emlékei.
A csengő éles csilingelése szakította félbe a gondolataimat.
Mire összepakoltam és kikecmeregtem az osztályból, a többiek már rég elhúztak. Lehangoltan bandukoltam hazafelé. Imádkoztam, hogy ne fussak össze a vörös ördöggel.
Most még az út is nagyon hosszúnak tűnt. Épp elértem a pékség előtti kanyart a zebránál, amikor mintha Castiel hangját hallatom volna. A bolt előtt állt és telefonált. Megálltam, elrejtőztem a falhoz lapulva a saroknál, így ő nem látott, de én jól hallottam, mit beszél, mert elég hangos volt.
- Szóval akkor megszerezted Rosát... gratulálok! - ebből rögtön tudtam, hogy Lyssel beszél. - Az az este nekem is felejthetetlen volt... Nem, nem Debbel, hanem a tündéri kis Viviennel! Becipeltem a konyhába, és a buli kellős közepén egymásnak estünk a konyhaasztalon! ... Nem őrültem meg! Odaadó a kicsike... Egyet csettintek, és már ugrik is! Egyetlen apró csóktól is megzavarodik!
A szívem összeszorult a fájdalomtól. Szóval így vélekedik rólam, ez a pöcs! Egy kurvának tart, aki bármikor hajlandó vele ágyba bújni! Nem is számít, mit érzek?... Hát persze, hogy nem! A csalódottságtól és a fájdalomtól kibuggyantak a könnyeim, de képtelen voltam mozdulni. Tovább hallgattam a beszélgetést.
- Nem, Deborah persze, hogy nem tudja! - halottam Cast hangját. - Kikaparná a szemem... Őt szeretem, Vivien csak megédesíti az életem. Jó a kis csaj, és élvezem, ha velem van, csak ennyi. - kis szünet következett, mert gondolom Lys beszélt éppen, s azt hallgatta. - Lefekszik velem, ez a lényeg!... Az, hogy mit érez, nem számít! Az ő baja, ha belém szeretett! Jaj, Lys, ne parázz, ha összetöröm a szívét, akkor összetöröm... Majd túléli... Nem, barátom, nincs igazad, én nem szoktam veszíteni!
Nem bírtam tovább idegekkel. Kivágódtam a sarokból, fájdalmasan villogó szemekkel elé léptem és mérgesen rákiabáltam:
- Tévedsz, Castiel... Engem veszítettél el, örökre!
Ellöktem magam elől és átsuhantam a zebrán.
Castiel azonnal kinyomta a telefont, rohant utánam, még egy autó elé is kilépett, de nem zavarta, szaladt utánam.
- Vivi, várj! Állj meg egy pillanatra! Nem úgy van, ahogy gondolod! Hadd magyarázzam meg!
Két méterrel jártam előtte. Dühösen megfordultam és könnyes szemmel néztem rá.
- Ezt már nem tudod megmagyarázni! Mindent hallottam és minden világos! Megspórolhatod a hazugságaidat! Egyáltalán nem érdekel, mit hordasz össze! - a hangom remegett a sírástól és a vele járó fájdalomtól. - Elegem van a hazugságokból!
- De kérlek... - rimánkodott Cast kétségbeesve, de ebben az állapotomban nem tudott meghatni. - Amit hallottál... az nem igaz!
- Semmi szükség a tagadásra, Castiel! Hallottam a lényeget, ezen nincs mit megbeszélni! Menj a pokolba! - mondtam mérgesen, hátat fordítottam neki és elszaladtam. Könnyes szemmel, dideregve futottam hazáig.
*
Castiel már nem látta értelmét, hogy utána rohanjon, hisz igaza volt a lánynak, nincs mit magyarázni! Ha Lysanderrel beszél, mindig túl nagy a szája és olyat is kimond, amit nem úgy gondol, vagy érez valójában. Összehord mindent, aminek a fele sem igaz, mindezt azért, mert nehezen tudja kimutatni az érzéseit.
Cast előkapta a mobilját és felhívta Deboraht.
- Szia, mókuskám! Egy óra múlva nálad vagyok! Felülök az első buszra! - közölte rögtön, és mikor a lány annyit mondott, hogy jó, már le is tette.
Egy óra múlva már Deborahval ölelkeztek a lány ágyán, a bordó tapétás szobában.
- Mondd csak, szívecském, mikor keveredtél haza Marsallék bulijáról? - emelte fel a piros melegítős lány a fejét Cast mellkasáról.
- Ö.… nem sokkal utánad... Kimentem kajálni a konyhába, de mire visszamentem, nem voltál sehol. Azért is nem hívtalak eddig, mert haragudtam rád, amiért olyan csúnyán otthagytál. - vágta rá azonnal Castiel. - De azóta eltelt öt nap, és nem bírtam tovább durcáskodni, úgyhogy itt vagyok!
Deb boldogan ölelte át a srác mellkasát.
- Te nem tudsz rám haragudni, kis tigrisem. - sóhajtott a lány. - Ezért imádlak!
Cast megcsókolta a lány arcát.
- Ennek nagyon örülök, drágaságom! És kivel mentél haza a buliról?
Deborah arca megint elkomorult, mert eszébe jutott valami.
- Capucine-al és Mike-al... És hallottam tőlük valami érdekeset.
- Mit? - kérdezte Castiel gyanútlanul.
- Mesélj csak, mit csináltál szilveszterkor?
- Buliztam a Goldba, Lyssel, de ezt már tudod!
- Persze... és csak vele voltál egész este? - folytatta a faggatózást Debby. - Ne mondd, hogy nem csajoztál!
- Szilveszter este volt... pia, jókedv... tombolás. - Cast kezdett rosszat sejteni.
- Meg csajok! - Deborah elhúzódott a sráctól és durcásán nézett rá. - Tudod, hogy a hülye flörtöléseiddel lassacskán az agyamra mész? Muszáj ezt csinálnod? El akartad titkolni előlem, hogy egy vörös cicababával enyelegtél? Mike látott téged! Úgy látszik, most a vörös csajokra orientálódtál! Állítólag cicáztál valami kis cafkával! - Deb dühös volt és csalódott.
- Na, és akkor mi van? - kérdezte élesen Cast, törökülésben ült, és szembe fordult a lánnyal. - Nem csaltalak meg! Csak táncoltam egy csajjal... nem nagy dolog! Téged szeretlek! Az a lány nem jelentett nekem semmit! Már a nevére sem emlékszem. - hazudta szemrebbenés nélkül a fiú.
- Oké, most utoljára megbocsátok neked! Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ilyesmi miatt elveszítselek! - nyögte Deborah sírástól reszelős hangon.
Castiel megnyugtatóan átölelte a lányt.
- Én is szeretlek, Deborah.
Castiel úgy érezte üres szavakat mond csupán. Pedig, ha az ember kimondja a nagy szót, hogy "szeretlek" abban minden érzésnek benne kellene lenni. Most, valahogy nem érezte, hogy így lenne...
Deborah hálásan megcsókolta a fiút.
- Senki sem választhat szét minket!
Cast csak ölelte és szorította a lányt, képtelen volt bármit is mondani. Deb szereti, és azt hitte, ő is a lányt, de mégsem tudja kiverni a fejéből Vivient! Mintha valami őrült szenvedély lüktetne az ereiben, ha a vörös kis boszi közelébe kerül.
El kell felejtenem és elengednem, ha nem akarok Debnek fájdalmat okozni! - gondolta.
- Castiel... ugye megmondanád, ha megcsalnál? - kérdezte a barna lány, mintha olvasna a fejében. - Ugye nem vernél át? Úgyis rájövök, ha becsapsz! Egy szerelmes lány az ilyesmit megérzi.
Cast nem tudott, mit mondani. Felemelte a fejét és komoran nézett barátnője szemébe, majd némán bólintott. Deborah a fejét csóválta.
- Mi történt velünk, szerelmem? Mostanában nem vagy a régi! A kapcsolatunk ellaposodott. Lassan már nincs miről beszélnünk... Kifogytunk a témákból. Nem járunk moziba, biliárdozni, vacsorázni, se sehová.
Castiel csak sóhajtott, és megsimogatta a lány arcát.
- Sajnálom, mókuskám, ha úgy érezted elhanyagoltalak, de mióta elkezdtük a gimit, szétszórt és levert vagyok. Bocs, hogy nyomasztóan hat rád a hangulatom.
- Csak nem miattam, vagy egy másik lány miatt vagy ilyen? - gyanakodott megint Deb.
- Hányszor mondjam még el, hogy nincs másik? - gurult be Castiel. - Te vagy az egyetlen, aki számít, de ha nem hiszel nekem, el is mehetek! - állt fel a fiú.
Deborah rögtön elkapta a karját és visszahúzta az ágyra, majd nevetve rávetette magát.
- Nehogy már felkapd a vizet, te kis hülye bolond! Azért félek, hogy elveszítelek, mert szeretlek! Próbálok bízni benned, de nagyon nehéz! Mostanában minden jel arra utalt, hogy találtál valaki mást!
- Ne kezdd ezt a hisztit, szívem! Nem fogok egyfolytában magyarázkodni!
- Nem is kell! Inkább csókolj! - Deb hevesen átölelte a fiút és megcsókolta.
Castiel ösztönösen visszacsókolt, és eleget tett a kellemes parancsnak.
*
Estére otthon búsultam. Mikor már nem bírtam a könnyeimmel és a magánnyal, átmentem a bátyámhoz és kisírtam magam a vállán. Elpanaszoltam neki, mi történt megint a "sráccal a suliból." Mélyen megrázta Tonyt is a véletlen kihallgatott telefonbeszélgetésem. A tesóm jó vigasztaló volt, örömmel áztattam el a vállán a pólóját a könnyeimmel, mert ettől megkönnyebbültem. Úgy éreztem, a könnycseppekkel együtt távozik belőlem a fájdalom.
Ekkor fogadtam meg, hogy utoljára sírtam Castiel miatt. Soha többet még egyszer!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése